Nagyon értékes, summás gondolatok. Azt hiszem kijegyzetelem. Remélem lesz könyv belőle. Úgy gondolom sokat jelentene a segítő szakembereknek is. Részemről örülnék neki! Köszönöm szépen az előadást! ❤
De örülök, hogy ide találtam :) Az meg külön szuper, hogy édesapád Domján László, 1993-ban végeztem el az agykontroll tanfolyamot vele, és emlékeim szerint egy vidéki kis rádiónál egy beszélgetést is felvettünk Vele :)
Egy eretnek kérdés, kedves András: Biztos, hogy minden traumát fel kell dolgozni, felülírni pozitív érzésekkel? Nyilván vannak olyan nagyon súlyos események, amiket meg kell próbálni valahogy enyhíteni. De! Felülírható-e egy természeti katasztrófa, egy halálos betegség, vagy mobdjuk egy gyilkosság a családban? Lesz-e,lehet-e, KELL-E ezekből mindenáron valami pozitívat kicsiholni? Ez kérdés.S számomra az is kérdés, muszáj-e törekedni mindenáron valamiféle feldolgozásra, nem inkább ELFOGADNI kellene a saját traumáimat, ha tetszik,a sorsomat:Ez történt velem, ez az életem,a trauma is a részem, még ha össze is törtem. Ez vagyok, ilyen vagyok, vállalom! Nem akarom a nehézséget átnevezni, mint egy fájlt a gépemen. Az életem puzzle-ja így alakult, így egész, nem erőlködöm mindenféle módszerekkel, hogy átszínezzem pozitívvá. Lettem,aki lettem,vagyok, aki vagyok, nem manipulálom az elmémet, hanem elfogadom az életem,llyannak, amilyen.
A kérdés nem eretnek és talán valahol el is hangzott az előadásban, hogy nincs olyan, hogy valamit "kell" tenni a traumával. Nem kell belőlük a pozitívat kicsiholni sem, de ha szeretnénk feldolgozni az elményt és az életünket tovább élni úgy, hogy ne csak az az életérzés határozza meg a létezésünket, amit a trauma okozott, akkor célszerű törekedni a fájdalom enyhítésére. Ennek lényegében az egyetlen módja egy ennyire meghatározó élmény esetében, ha valahogyan eljutunk oda, hogy el tudjuk fogadni a történteket. Amíg nem fogadjuk el a tényeket, addig állandó konfliktusban leszünk a valósággal és ez lelkileg is nagyon megterhelő. A valóság elfogadásában segíthet az, ha tudatosan is dolgozunk azon, hogy az érzelmi kilengéseink enyhüljenek, amivel a tudatalatti elmét lehet helyrebillenteni. A tudatos elmének pedig valamilyen értelmet adva tudunk megnyugvással szolgálni. Nem tudjuk meg nem történtté tenni, sem rózsaszínűre festeni a traumatikus élményeket. De megtanulhatjuk elfogadni, ami már megtörtént és úgy együtt élni velük, hogy maradjon még hely boldog pillanatokra is.
Krizishelyzetben van a változás. Hála..skorpió a holdjegyem, jó volt !! 🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹
Nagyon értékes, summás gondolatok. Azt hiszem kijegyzetelem. Remélem lesz könyv belőle. Úgy gondolom sokat jelentene a segítő szakembereknek is. Részemről örülnék neki!
Köszönöm szépen az előadást! ❤
Koszonjuk szepen!Ertekes eloadas volt!❤️🙏
Köszönöm, a legjobbkor jött ez az előadás. (Gyász)
De örülök, hogy ide találtam :)
Az meg külön szuper, hogy édesapád Domján László, 1993-ban végeztem el az agykontroll tanfolyamot vele, és emlékeim szerint egy vidéki kis rádiónál egy beszélgetést is felvettünk Vele :)
Nagyon érthetően mondtad el, ebből az irányból közelítve az önismereti munkára. Jó hallgatni..❤
Egy eretnek kérdés, kedves András:
Biztos, hogy minden traumát fel kell dolgozni, felülírni pozitív érzésekkel?
Nyilván vannak olyan nagyon súlyos események, amiket meg kell próbálni valahogy enyhíteni.
De! Felülírható-e egy természeti katasztrófa, egy halálos betegség, vagy mobdjuk egy gyilkosság a családban?
Lesz-e,lehet-e, KELL-E ezekből mindenáron valami pozitívat kicsiholni?
Ez kérdés.S számomra az is kérdés, muszáj-e törekedni mindenáron valamiféle feldolgozásra, nem inkább ELFOGADNI kellene a saját traumáimat, ha tetszik,a sorsomat:Ez történt velem, ez az életem,a trauma is a részem, még ha össze is törtem.
Ez vagyok, ilyen vagyok, vállalom!
Nem akarom a nehézséget átnevezni, mint egy fájlt a gépemen.
Az életem puzzle-ja így alakult, így egész, nem erőlködöm mindenféle módszerekkel, hogy átszínezzem pozitívvá.
Lettem,aki lettem,vagyok, aki vagyok, nem manipulálom az elmémet, hanem elfogadom az életem,llyannak, amilyen.
A kérdés nem eretnek és talán valahol el is hangzott az előadásban, hogy nincs olyan, hogy valamit "kell" tenni a traumával. Nem kell belőlük a pozitívat kicsiholni sem, de ha szeretnénk feldolgozni az elményt és az életünket tovább élni úgy, hogy ne csak az az életérzés határozza meg a létezésünket, amit a trauma okozott, akkor célszerű törekedni a fájdalom enyhítésére.
Ennek lényegében az egyetlen módja egy ennyire meghatározó élmény esetében, ha valahogyan eljutunk oda, hogy el tudjuk fogadni a történteket. Amíg nem fogadjuk el a tényeket, addig állandó konfliktusban leszünk a valósággal és ez lelkileg is nagyon megterhelő.
A valóság elfogadásában segíthet az, ha tudatosan is dolgozunk azon, hogy az érzelmi kilengéseink enyhüljenek, amivel a tudatalatti elmét lehet helyrebillenteni. A tudatos elmének pedig valamilyen értelmet adva tudunk megnyugvással szolgálni.
Nem tudjuk meg nem történtté tenni, sem rózsaszínűre festeni a traumatikus élményeket. De megtanulhatjuk elfogadni, ami már megtörtént és úgy együtt élni velük, hogy maradjon még hely boldog pillanatokra is.
@@INVERSUM
Köszönöm a részletes választ, András!