Vajon létezik a reinkarnáció? - INVERSUM live 30. - Előadás

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 30 ก.ย. 2024
  • Régi vágyam volt, hogy az egyik élő adás témája a reinkarnáció legyen.
    Hipnoterapeutaként rengeteg alkalommal jött szembe ez a téma, vagy azért, mert a kliensem erről szeretett volna többet megtudni, vagy azért, mert valamilyen probléma kapcsán hipnózis közben jöttek elő náluk szokatlan időszakból képsorok.
    A kérdés azonban mindig megmaradt: vajon tényleg létezik a reinkarnáció, vagy csak magunknak gyártottunk egy szép mesét, amiben hinni akartunk?
    Erre a kérdésre nem lehet tudományos bizonyítékokkal alátámasztott egyértelmű választ adni, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes a reinkarnáció létezéséről elgondolkozni.
    Ha szeretnéd megtudni, hogy:
    👉🏻 több, mint 10 év hipnózisban szerzett tapasztalat után ÉN milyen következtetésekre jutottam,
    👉🏻 milyen személyes és szakmai élményeket gyűjtöttem össze,
    👉🏻 mit lehet kezdeni a „karmikus” problémákkal,
    👉🏻 hogyan lehet megismerni korábbi életeidet (amennyiben voltak ilyenek😊),
    👉🏻 számítanak-e az előző életben történt események,
    👉🏻 mit lehet kezdeni a szkeptikus vagy épp a túlságosan reinkarnáció hívő környezettel, akkor feltétlenül nézd meg az adást!
    Egy laza, beszélgetős, filozofálós és roppant izgalmas előadást nézhetsz meg, amiben együtt körüljárjuk a lélekvándorlás témáját a lehető legtöbb oldalról.
    Nagy szeretettel ajánlom a műsort minden szkeptikusnak, hívőnek, kíváncsiskodónak vagy lelki „utazónak”!
    Web:
    inversum.eu
    napirelax.inve...
    NapiRelax mobilapp Store linkek:
    Google Play: tinyurl.com/na...
    App Store: tinyurl.com/na...
    Facebook: / hipnoter
    Instagram: inversum.eu
    TikTok: / andrasdomjan
    E-mail: info@inversum.eu

ความคิดเห็น • 98

  • @virtuoz1972
    @virtuoz1972 ปีที่แล้ว +12

    Reinkarnáció, de meddig? ( lehetne egy következő előadás mottója)
    Azok a közvetlen, illetve közvetett bizonyítékok, amik rendelkezéseinkre állnak így a 22. század elején, teljesen egyértelművé teszik a létezését.
    Akit érdekel a téma, bizonyára utánajárt a dolgoknak, könyvtárakat lehetne megtelíteni a témával kapcsolatos könyveknek, amiknek a nagy többsége a reinkarnáció mellett érvel, kézzelfogható tapasztalásokkal, logikus következtetésekkel.
    Rengeteg szkeptikus kutató változtatta meg nézeteit ezzel kapcsolatban személyes élmények illetve kutatásaik fényében.
    Itt inkább nem arra térnék ki, hogy létezik e avagy nem, hanem , ha igen, akkor mi az Univerzum és annak a Teremtőjének a célja ezzel a ciklikus játékkal, miért van, és meddig kell új testet öltenünk újra meg újra.
    Ez sokunknak reményt ad, és így az emberiség legnagyobb visszahúzó ereje, a halálfélelem is könnyedén legyőzhető.( mellékesen megjegyezve, ez egy tabu téma Európában, a halál az , amiről szinte senki nem beszél, viszont egy jól megszerkesztett, lélekkel teli, kifejezetten a halálfélelem feloldására fókuszált meditáció nagyon sokunknak segíthetne…🙏🙏)
    Szóval a meddig és a miért kérdésre térnék vissza a reinkarnációval kapcsolatban.
    Itt nem hagyható ki ugye a Lélek, ami Isteni, mindent tudó , örökéletű vezető. De ki , vagy mi a Lélek, ami bennünk van?
    Ez sem helyes megfogalmazás, mert nem bennünk, a testben van a Lélek, hanem a test van a Lélekben.
    Lélek nélkül test sincs, és semmi egyéb.
    De nem a jelenlegi test , amiben most élünk kel újra, és újra életre, hanem a Lélek, mindig egy új testben.
    Tehát, aki hisz a reinkarnációban annak ez egy logikai, észérvekkel alátámasztott tény kell , hogy legyen.
    Ha így van, akkor kik vagyunk valójában, ki az igazi Én?
    Az a néhány évtizedet élő test, annak minden érzéseivel, kötődéseivel, örökké hánykolódó, folyton duruzsoló, nyugtalan elméjével, vagy a Lélek?
    Saját magunk börtönében sínylődünk, miközben a zárkakulcsot a kezünkben tartjuk, bármikor kinyithatnánk a cellaajtót, de nem ismerjük fel ezt a kulcsot, pedig a szemünk előtt van.
    Véleményem szerint, és ez a legmélyebb hitem, tapasztalásaim fényében mondom, ami most már logikusan átgondolva is az észérveket is magába foglalja, fejlődésünk, megtestüléseink folytonos tapasztalásai addig tartanak, amíg fel nem ismerjük, hogy kik is vagyunk valójában, amíg az egónk által kelepcébe csalt személyiség azonosulásunk le nem málik rólunk,
    és fizikai valónkkal eggyé válunk a Lélekkel, akkor nincs külön személyiség, hanem a földön, a testé vált ember felismeri magában a valódi önvalót, átengedi magát neki és egyesül vele.
    Ilyen önmegvalósított ember nem egy- nem kettő létezett, létezik, némelyek híres tanítók lettek, míg másokról szinte semmit nem tudunk.
    Ezt az állapotot szeretné, ha elérné minden ember itt a földön a Univerzum, a Legfelsőbb Teremtő( aki a Lélek formájában mindenkiben benne van), és így egyesülhetnénk az egyetemes, mindenható tudattal.
    Az otthonnal, ahonnan jöttünk, és a fizikai halál után visszatérünk oda, hogy aztán addig és addig újraszülessünk,( bár nagyon sok tapasztalás azt írja le, többek között hipnotikus állapotban, hogy nagyon nem akarózik legtöbbször a Léleknek visszajönni a földre:):)
    Egészen addig, míg a közvetlen kapcsolatot az Univerzummal, és annak teremtőjével saját magunkban nem fedezzük fel, nem követjük, és nem adjuk át magunkat neki, a személyt, ( egót) pedig háttérbe szorítani, és felfedezni, hogy ez csak egy játék ez itt a földön, és nem szabad túl komolyan venni, mert ha lehull a függöny, akkor a színész , habár nagy átéléssel játszott, meghajol, és szépen hazamegy az igazi otthonába, az igazi családjához,tapasztalatokat szerez minden egyes darab eljátszásával, de sosem lesz szomorú, ha véget ér a darab.
    Ez csak egy magánvélemény volt természetesen, tisztelet az ellenvélemény pártiaknak, minden út egy célszalaghoz vezet, csak az út hosszúsága változó.
    Köszönöm tisztelettel ezt az előadást is!😊🙏🙏😇

  • @nickemese6112
    @nickemese6112 ปีที่แล้ว +23

    Tetszett, hogy próbáltál teljesen pártatlan lenni. Én inkább arrafelé hajlok, hogy létezik, egyrészt, szinte az összes ősi kultúrában jelen van, másrészt így van egy magasabb értelme az életünknek. Nagyon szeretem az összes előadásodat!

  • @forizsnemartosklara4474
    @forizsnemartosklara4474 2 หลายเดือนก่อน +2

    Ha az emberek tudnák, hogy van reinkarnáció és a következő életében átakarja élni azt az érzést, amit másoknak okozott a tetteivel, nagyon sokan meggondolnák, hogy mit okoznak a másiknak. Sokkal szebb lenne az élet itt a Földön.

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia5681 6 หลายเดือนก่อน +5

    Miért kell ilyen hosszú bevezető? Csak megy az idő,
    Nekem ott kezdődött az érdemi rész, amikor elmesélted a történetet a karácsonyfás hipnózisról. Katarzisként éltem át minden szavadat.
    ❤❤❤❤
    Én szeretném hinni, hogy létezik a reinkarnáció, mert ha nem, akkor semmi értelme az életnek, mint ember. Azon kívül hova száll a lelkünk a halál után, mert nekem kiszállt, amikor meghaltam, de visszahoztak az életbe és mindenre emlékszem, de talán ez más egy kicsit, mégis összefügg a két dolog. Szóval kell legyen reinkarnáció, előző életek, karma, stb.

    • @zsoka965
      @zsoka965 3 หลายเดือนก่อน +1

      és vajon miért "felejtünk" el mindent s születünk még újra tudatlanul, hová lesznek az addigi tanultak??
      Engem ez régóta s nagyon érdekel , mert valamiért csak kell tanulnunk, de az agyunk tartalma, a tudásunk hova lesz?? 🤷

    • @janoskokainagy9495
      @janoskokainagy9495 2 หลายเดือนก่อน +1

      Kedves Zsóka! Ennek az az oka a lelki ökonómia. Képzeld el, hogy miként tudnál megbírkózni akár több ezer év információjával ebben a pillanatban.

    • @zsoka965
      @zsoka965 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@janoskokainagy9495 több ezer év?? Talán nincs annyi...de akkor valahová csak kerül, amit korábban is megtanultunk!

    • @janoskokainagy9495
      @janoskokainagy9495 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@zsoka965 Több millió év is lehet a mi időfogalmaink mentén.De az idő csak a mi kitalációnk.Az univerzumban nincs idő.Ott egyszerre van jelen minden,még a következő életed is.

    • @zsoka965
      @zsoka965 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@janoskokainagy9495 A több millió év csak foglalkoztat továbbra is, és sok már egyéb is, de túl hosszú lenne, így inkább a témáról morfondirozom magamban!

  • @ilonahorvathnemoldvay3711
    @ilonahorvathnemoldvay3711 ปีที่แล้ว +7

    Nagyon érdekes volt, köszönöm, András! Gondolom, a déjà vu érzések is hasonló kategória. Ha nem is lehet bizonyítani, azért aki már egyszer is megérezte, tudja, hogy "van benne valami". :)
    😊

  • @IstvanVarga-vs5km
    @IstvanVarga-vs5km ปีที่แล้ว +8

    Nagyon tetszett a téma kezelése. Az azért egy érdekes kérdés, hogyan emlékezhetnek arra az emberek, hogy hová temették el őket az előző életükben? Hogyan, milyen érzékelés segítségével szereztek erről információt? Amiről a tudomány is nagyon keveset tud, az a földi ökologiai rendszer egyes elemeinek az információs kapcsolata és ezeknek a rendszere, működése. Ezért nincs tudományos magyarázat nagyon sok létező jelenségre.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +3

      Nagyon sok ilyen és ehhez hasonló kérdés maradt máig megválaszolatlan és ehhez kellene megértenünk az alapfogalmakat, mint például mi az a lélek, mi a kapcsolata a testtel és mi történik a lélekkel halál után.

    • @IstvanVarga-vs5km
      @IstvanVarga-vs5km ปีที่แล้ว +2

      @@INVERSUM Teljes mértékben egyetértek. Nem lehet eldönteni, hogy valami van vagy nincs, ha azt sem tudjuk meghatározni, hogy mi az amiről el akarjuk dönteni, hogy van vagy nincs. Az alma azért létezik mert van olyan gyümölcs amit az alma tulajdonságaival lehet leírni, amik megkülönböztetik az összes többi gyümölcstől. Szerintem egy lehetséges másik megközelítés, a nagy közös tudat léte, aminek a működése tulajdonságai szintén nem ismertek. Talán az internethez lehetne hasonlítani, ami szintén az egyedi gépek összekjapcsolt rendszere. Valószínűleg az emberek nem csak tudatosan, a tudomány által elismert módon képesek egymással kommunikálni. Pédául a telepátia különböző formái. A léleknek tulajdonított jelenségek lehet, hogy csak a szokványostól eltérő kommunikációs kapcsolatok eredménye. A lélekvándorlás tulajdonképpen furcsa módon megjelenő, tudatosodó információkra adott egy lehetséges magyarázat.

  • @kamukaze0
    @kamukaze0 8 หลายเดือนก่อน +2

    Érdekes gondolatok. Ha igaz volt, akkor 17xx után 1890 körül, majd 1980. Jó sok évet pihen a lélek 2 inkarnáció között, Technikai: lehetnének picit több hangerővel ezek a videók. Halkabbak a többinél.

  • @editsarkadi1430
    @editsarkadi1430 หลายเดือนก่อน +1

    Tetszik az eloadas, azt szeretnem megjegyezni itt arra a kerdesre hogy "az elme azonos -e a tudattal?" Ha igen akkor hogyan letehet tudatalatti vagy tudatalan elme? Meg szeretnem emliteni en is Kanadaban tanultam a hypnozist es en igy tanultam, hogy a tudatos elme egyszerre maximum 7 dologra kepes figyelni es 72 oran belul valamilyen formaban eltarolja a szerzett informaciokat. A tudatalatti az mint egy video mindent rogzit akar a fogantatasunktol kedodozen es kepes vissza menni elozo eletekre is. Ugyanakkor olyan szerepet is betolt mint a szempillad, hajad novesztese, emesztes, stb. Tehat a tudatalattinak rengeteg szerepe van a eletunkbe, tulajdonkeppen mindent rogzit es vezerel.
    Olyan mint tudatalan elme nem letezik.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  หลายเดือนก่อน

      Köszönöm az értéked kérdést/felvetést!
      A fogalmak ebben a témában (is) elég kuszák, különösen a külföldi és a magyar fogalomtár összevetése nehézkes. A klasszikus pszichológia nevez meg tudattalant, ami alatt feltehetően leginkább a tudatalatti elmére utal.
      Az kifejezés pedig mind a két esetben arra utal, hogy olyan háttérben zajló mentális folyamatokról beszélünk, aminek nem vagyunk a tudatában, vagy nem tudatosan irányítjuk azokat.
      Az előadásaimban igyekszem vegyesen használni a fogalmakat, hogy tudjunk egymást értve olyan dolgokról beszélni, mint például a reinkarnáció is. Én személy szerint azt javaslom mindenkinek, hogy a fogalmak tekintetében legyen rugalmas és úgy könnyebb lesz megérteni a teljes képet (szerintem).

  • @evafaludi1044
    @evafaludi1044 ปีที่แล้ว +5

    Teljesen hiszem. Mar tapasztalatbol beszelek. Felelmetes, de igaz.

    • @sandorambrus9423
      @sandorambrus9423 ปีที่แล้ว +4

      eva miert felelmetes teljesen forditva sot megnyugtato

  • @mariaczarne1727
    @mariaczarne1727 4 หลายเดือนก่อน +1

    Ha érzéseket is érzett, akkor nem csak a tudata vetítette ki. Azt, hogy mitől lehet ilyeneket átélni más tudatállapotban, azt nem tudom. Hogy mi értelme van a reinkarnációnak azt sem tudom , mert nem hiszek abban, hogy életről életre fejlődünk. Lehet, hogy traumák oldására jó, de azt sem hiszem, hogy szüksége van egy léleknek ennyi felesleges élet megtapasztalására. Shakespeare mondta, hogy színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő, de ki szeret negatív szereplő lenni? Pl. Hitler, Sztálin, csak a leggonoszabbakra gondolok. Miért lesz valaki gonosz és miért lesz a másik jó? Annyi , de annyi kérdés, amiben már nem az a lényeg, hogy van e reinkarnáció, vagy nincs.

  • @angimolnar4056
    @angimolnar4056 4 วันที่ผ่านมา

    Nekem még nem volt szerencsém hipnozisban, de mióta olvastam az Előző életek, jövendő életek című könyvet, már nem félek a haláltól. Nekem ez a könyv elég volt ahhoz, hogy higgyek a lélek vándorlásban ❤

  • @vartomol
    @vartomol ปีที่แล้ว +4

    Szerintem létezik, de ebben a formában nem definiálható. Az idő nem lineáris, az emberi személyiség pedig nem egydimenziós. A kéz, ami megtanult írni 6 éves koromban, az már nem létezik. Az iskola nem létezik. Az osztálytársak nem léteznek. Az a Föld nevű bolygó ahol megkezdtem az 1. osztályt, már nem létezik. Aki valaha is volt osztálytalálkozón, az tudja miről beszélek. Felnőtt emberek pislognak egymásra és nem értenek semmit. "Úgy megváltozott, mintha kicserélték volna". "Ez nem ugyanaz az ember". Ismerős mondatok? Még egy földi életen belül sem tudjuk, hogy a személyiségünkben MI, vagy KI az a pont, ami a "jogfolytonosságot" biztosítja? Ha ezt megtaláljuk, akkor válaszolni tudunk a reinkarnációra is.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +4

      Nagyon tetszik, amit írsz!
      Nagyon sok szürke folt van még a világunk működésével kapcsolatos ismereteinkben és ezért sem érthetünk meg maradéktalanul egy ilyen nagy témát összefüggéseiben. De ha egy ilyen téma ilyen gondolkodásra készteti az embert, akkor már megérte elővenni és foglalkozni vele.

    • @vartomol
      @vartomol ปีที่แล้ว +4

      @@INVERSUM Köszönöm! Ha nekem minden iratom eltűnne és a népességnyilvántartóban is törlődnének az adataim, akkor az az abszurd helyzet állna elő, hogy objektív bizonyítékot fel sem tudnék mutatni, hogy ÉN az ÉN vagyok. Viszont sok az EGO-játék ebben az alapkérdésben (is). Rabszolga, éhező jobbágy, a lövészárokban haslövéssel kiszenvedő közkatona, vagy kiégett, roncs, alkoholista prostituált senki nem volt. Pedig a két legnagyobb kérdés, ami mindent visz: 1.ki vagyok én? 2.Isten. Gratulálok a videóhoz, nagyon jó. És külön gratulálok, hogy csak kérdezel. A tutit megmondó gurukkal Dunát lehet rekeszteni. Igaza volt az ősi kínaiaknak: "Bízzál azokban, akik keresik az igazságot! De óvakodj azoktól, akik azt mondják, hogy már megtalálták!"

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +3

      @@vartomol Én is köszönöm az elismerést, örülök, hogy tetszett a videó! Guru soha nem akartam lenni, a jövőben sem tervezem. :)
      A kérdések pedig mindig fontosak, még akkor is, ha nem kapunk rájuk egyértelmű válaszokat, csak elgondolkozunk az élet egyes dolgairól.
      Örülök, hogy a hozzáállásommal és a gondolkodásmódommal ezek szerint nem vagyok egyedül!

  • @JanosMozes-hh3nf
    @JanosMozes-hh3nf 2 หลายเดือนก่อน

    Nagyon nehéz ezt leképezni.
    De létezik a reinkarnáció ! Nálam álomban jött elő a legtöbbszőr.De az nem szép mindig!😼😺✌️👍🙏🙌👁

  • @HaouRex
    @HaouRex 2 หลายเดือนก่อน

    Érdekes előadás volt. Én személy szerint szeretnék hinni a reinkarnáció de még sosem volt esélyem megtapasztalni hasonlót. Próbálkoztam már online meditációval de sok esetben nem igazán értettem instrukciókat. Nem tudtam eldönteni hogy tényleg el lazultam e vagy se. Nagyon szeretnék egyszer kipróbálni de anyagi helyzetem nem igazán engedne hogy hivatásos személlyel próbálkozzak. Viszont úgy érzem hogy akár valós akár csak egy agyam által kreált dolgot látnék én biztos hogy gazdagabb lennék egy élménnyel. Attól fügétlenül hogy a látott dolog esetlegesen nem feltétlenül pozitív. rengeteg gondolat van a fejemben aminek megoldása lehet hogy pont ezzel a módszerrel oldódna meg. Egyik például az hogy hatalmas vonzalmat érzek a japán nyelv és a japán felé. Nyelvet ugyan sosem tanultam hivatalosan viszont hobbim jóvoltából elég jól megértem a japán beszédet. (Írás-olvasás ugyan még nehézkes). Nem tudom hogy a beszéd készségem nem e éppen egy előző életből fent maradt dolog. Illetve van egy másik meg magyarázatlan dolog. Van bennem egy olyan érzés hogy ha ellenkező nemként születtem volna meg ebben az életemben akkor valószínűleg egy jobb életet éltem volna. Nem érzem magam identitás zavarosnak. Férfinek tartom magam mert annak születtem. Sosem folyamodnék olyanhoz hogy átműtsem magam vagy stb. viszont megvan benne ennek ellenére az érzés hogy nőként jobb életem lenne. Illetve az is hogy a-ként szeretnék reinkarnálódni amennyiben ez egy valós dolog. Úgy vélem hogy ez is lehetett akár egy előző életből megmaradt dolog.
    Remélem egyszer lesz lehetőségem egy ilyenre és látok valamit amivel ezek a dolgok a helyükre kerülhetnek.
    Köszönöm az előadást :)

  • @BoshiNagare
    @BoshiNagare ปีที่แล้ว +1

    szerintem is letezik. sokkal hihetobb, mint a hatezer eves teremtes, adam meg eva verfertozese, meg a laposfold 😂 na meg az egyiptomi mitologia lenyulasa, es keresztenyesitese 😅

  • @martasofta8063
    @martasofta8063 ปีที่แล้ว +2

    Kituno eloadas.

  • @bereczkiagnes4878
    @bereczkiagnes4878 ปีที่แล้ว +4

    Túl halk !!!

  • @V_Atti
    @V_Atti ปีที่แล้ว +1

    Akit érdekel ez a kérdés és szeret elmélyülni egy-egy történet elgondolkodtató részleteiben, annak ajánlom, hogy keressen rá Barbro Karlén történetére, aki Anne Frank újjászületésének tartja magát, nem is ok nélkül. Persze lehet nyakatekert magyarázkodásokat kitalálni, hogy letöltötte a kollektív tudatból az ismereteit, vagy mindenki hazudott erről a sztoriról (én is), stb., szóval valóban nincs egzakt bizonyíték, úgy sejtem nem is lesz, nem is lehet, és ez jól van így.

  • @annamariacsuka9805
    @annamariacsuka9805 ปีที่แล้ว +2

    Kerdes: az elmeben jon fel vagy az elmebol??? Van ennek a nehez es rossz eletnek ertelme, ha nincs előzménye es folytatasa????

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว

      Szerintem az életnek mindenképp van értelme, akkor is, ha nehéz. Nem csak magunk, hanem a környezetünk miatt is számít az, hogy vagy.
      Az, hogy az elméből vagy az elmében jön elő valami az szerintem nem annyira lényeges és leginkább személyes nézőpont kérdése.

  • @V_Atti
    @V_Atti ปีที่แล้ว +1

    András bizonyára sokkal jobban ismeri nálam a következő sztorit, ami szintén nem bizonyíték, "csak" egyes magyarázatok esélyét radikálisan befolyásolja.
    X.Y. hiteles, tiszteletnek örvendő orvos, aki egy mentális tréning során, módosult tudatállapotban azt érzi, hogy ő egy francia szerzetes (volt) egy régi korban. Erről nem igazán beszél senkinek.
    Később megszólítja egy hölgy egy tanfolyamon, akit a pszichiátere regressziós hipnózissal gyógyít. Ő egyik alkalommal látta magát apácaként Franciaországban, aki mindig ugyanahhoz a szerzeteshez járt gyónni, s állítása szerint (amit függetlenül tett, nem ismerve az orvos élményét) az a szerzetes nem más, mint az a mostani orvos, aki szerzetesként érzékelte magát.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว

      Valóban ismerős a történet...:)))

  • @annamariacsuka9805
    @annamariacsuka9805 ปีที่แล้ว +2

    Es dr Murphy miert irta ossze a halalkozeli tapasztalatait sokaknak es a 7 ev koruli gyerekek elozo eleterol valo tudasat???

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว

      Az élmények, tapasztalatok nagyon fontosak és jelenleg ezek az egyedüliek, amik támaszt adnak a kiinduláshoz, hogy egyáltalán beszélni tudjunk a reinkarnáció létezéséről. Ezért semmiképp nem hiábavaló a válaszok keresése, még ha azok nem is feltétlen bizonyíthatóak.

    • @annamariacsuka9805
      @annamariacsuka9805 ปีที่แล้ว +3

      Egy gyerek vallomasa nem eleg " bizonyitek"??? Ok meg ket vilagban elnek es emlekeznek az elozo eletukre!!!!

  • @esztermarciberci
    @esztermarciberci 4 หลายเดือนก่อน

    Nem hinni, TUDNI"""" kellene (A "hit" elvezethet a tudatossághoz.....?., (kérdés miben hiszel....tudás nélkül nincs semmi..csak MÁTRIX...napjainkban IS A VALÓSÁGHOZ TUDÁSHOZ JUTÁS ÜLDÖZÖTT, MINT MÉG SOHA!!!! SZERETETTEL ESZTER

  • @kristofkata
    @kristofkata 4 หลายเดือนก่อน

    Tér-idő dimenzió csak ebben a világban létezik... ebben a "buborékban"... ebben a megnyílvánulásban... "börtönben", amibe mi be vagyunk zárva. De valójában nincs idő, és ebből következően nincs reinkarnáció sem.
    Minden valóság egyszerre létezik... mi azt a valóságot, pillanatpontot érzékeljük, amire a figyelem fókuszunk éppen rávilágít.
    De egyébként se lenne sok értelme az inkarnációnak, se a karmának... ami feladataink, problémáink, akadályaink stb.-k vannak, azok nem oldódnak meg azzal, hogy "látunk" egy "előző életet", vagy "felismerjük" a karmánkat... szórakoztató illúziónak jók. Pontosan elég szükségesen az önismeret, a felelősségvállalás az életünkért, tetteinkért, és a "bárki" által ránk szabott feladatokat, megpróbáltatásokat, adományokat, segítségeket elfogadjuk és lehető legjobban kezeljük, használjuk. Persze mi ezt is térben és időben érzékeljük... a korlátaink miatt nem vagyunk képesek másképp. De pl. meditációban, megváltozott tudatállapotban el tudunk távolodni ezektől a dimenzióktól, és akkor eltűnik a tér és az idő. Sokan ezt magasabb szintű valóságnak hívják...
    Ez nem a nagy Igazság (azt senki nem tudja), ez csak az én véleményem, az én világképem... most 😉
    Egyébként több reinkarnációs hipnózison voltam, és sok minden máson... 🙃😊

  • @magdolna2045
    @magdolna2045 8 หลายเดือนก่อน +1

    ❤Gratulálok Neked

  • @edittelek7004
    @edittelek7004 6 หลายเดือนก่อน

    Csalódott vásárló vagyok nem működő, széteső textilborotvát kaptam.

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia5681 6 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó volt, és szivesen hallgatnék még relámok nélkül történeteket, és szeretném megvilágítani a mostani életem történéseit az előzőekből. Hogyan lenne lehetséges egy vezetett hipnózis?

  • @angelageist8631
    @angelageist8631 ปีที่แล้ว +1

    Milyen tuadattal rendelkezett az elsö emberpar?leèpültünk vagy fejlödünk?Az ö büneikböl ered a mi ösbününk?lehet hogy naiv kerdes de szeretnem tudni ha megtetszene nekem valaszolni akkor nagyon köszönöm.Tiszteletem

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว

      Szeretem az ilyen távolba mutató filozófikus kérdéseket, de válaszolni nem könnyű. Ehhez olyan kérdéseket kellene tudnunk megválaszolni, hogy mi volt az emberi létezés előtt, élhettünk-e más életformában is korábban és vagy létezik-e Isten. Izgalmas beszélgetések születhetnek ilyen felvetésekből, de abszolút választ nem kaphatunk, mert keveset tudunk még.

    • @angelageist8631
      @angelageist8631 ปีที่แล้ว

      @@INVERSUM nagyon jo lenne ezt analizalni mert szerintem sok tevhitet vagy utat megsporolhatnank vele
      Kerdesem ha semmiböl lett minden lehet a semmiböl semmi?
      Köszönöm

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว

      @@angelageist8631 Lehet analizálni, csak az okoz nehézséget, hogy csak feltevésekre tudnánk támaszkodni, ami nem alkalmas tévhitek eloszlatására, hiszen maguk a feltevések is lehetnek tévesek. Az ilyen témafelvetések inkább érdekes gondolatmenetekhez, beszélgetésekhez vezethetnek, ami viszont szintén nagyon izgalmas lehet.

    • @angelageist8631
      @angelageist8631 ปีที่แล้ว

      Tehat ez a bizonytalansag =hit kerdes./de miben kellene vagy kiben kellene ahhoz hinni aki maig reszünkre ismeretlen es talan elerhetetlen/neharagudjon ezekert a kerdesekert nem mindenkinek lehet ezeket a kerdeseket feltenni mert mindenknel müködik az ego ugye😊 sokat segitett most nekem.köszönöm
      Köszönöm szepen a

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +1

      @@angelageist8631 Lényegében hit kérdése azoknak a megítélése, amikről nincs valós tudásunk. Hogy kiben/miben kellene hinni? Erre a válaszom csak annyi, hogy épp ebben rejlik a szabad akarat. Mindenki eldöntheti, kiválaszthatja, hogy miben hisz. A hitünk sokszínűsége teszi az embert ennyire különbözővé. Ha egy hite lenne mindenkinek, akkor sokkal egysíkúbb lenne az emberiség. Inkább elfogadni kellene megtanulnunk, hogy nem kell mindenkinek ugyanabban hinnie, és így is élhetünk békében együtt.

  • @enikoevelinhajdu9848
    @enikoevelinhajdu9848 6 หลายเดือนก่อน

    Szerintem, reinkarnacio letezik, nagyon sok ehhez kapcsolodo elmenyem van es ezzel az eletunk is ertelmet kap.

  • @gomorlaci1
    @gomorlaci1 ปีที่แล้ว

    Nekem is tetszett. Hiszek a reinkarnációban, a túlvilágban.
    Nagyon szeretnék olyan emberrel találkozni, aki foglalkozik regressziós hipnózissal.
    Megköszönném ha valaki tudna segíteni.
    Előre is köszönöm a választ.

  • @viktormolnar
    @viktormolnar 9 หลายเดือนก่อน

    Akit érdekel ez a dolog nézzen utána Om Seti történetének. nagyon durva.

  • @fodoristvan83
    @fodoristvan83 ปีที่แล้ว

    Rettenetesen idegesít hogy pár gondolatonként reklám jön be :-(
    Értem én hogy nincs ingyen ebéd meg ilyenek meg fizethetnék prémiumot, de akkor is túl sok... Kedves tartalomgyártó, legyen kedves kevesebb reklámot beállítani... Köszönöm.

  • @andraskovacs4204
    @andraskovacs4204 ปีที่แล้ว +1

    Mindenki reinkarnál vagy csak egyesek? Most élnek a földön 8 milliárdan, 50 éve még 4 milliárdan, akkor nem jön ki a matek.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +2

      Jó kérdés és jó meglátás! A teljes kép megértéséhez olyan dolgokra kellene tudnunk a választ, amiről fogalmunk sincs, legfeljebb találgathatunk. Nem tudjuk, hogy van-e lélek, ha van, akkor hogyan keletkezik, csak a Földre lehet-e születni vagy vannak más világok is...stb.

    • @V_Atti
      @V_Atti ปีที่แล้ว +2

      A videóban ajánlott "Lelkünk útja" könyvsorozat választ ad ezekre a kérdésekre, kijöhet a matek, bár nyilván nincs itt senkinél erre egy aktuális Excel összesítő számolótáblázat.
      A legfontosabb, hogy új lelkek is születnek, és máshonnan is jöhetnek át. Egy lélek akár több testben is lehet (de ez ritka), az inkarnációk közti idő pedig egyénileg változó (szándék és lehetőség kérdése is).

  • @varadi.viktor.es.izabella
    @varadi.viktor.es.izabella ปีที่แล้ว +1

    Igen!

  • @lukacsgabi9481
    @lukacsgabi9481 ปีที่แล้ว +1

    Igen létezik !

  • @ub4079
    @ub4079 ปีที่แล้ว +1

    Nem létezik
    Mivel az idő nem létezik, ezért nincsenek “előző” életek
    Az idő nem lineáris, a dolgok nem egymásutánban történnek
    Ha ezt érted akkor mindent tudsz
    Ha nem érted akkor csak vesztegeted az idődet

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +13

      Jó meglátás! Viszont ha az idő nem létezik, akkor vesztegetni sem lehet...😉

    • @sacredartsroe
      @sacredartsroe ปีที่แล้ว +1

      @@INVERSUM 😅😅

    • @V_Atti
      @V_Atti ปีที่แล้ว

      Ez a furcsa hipotézis mit magyaráz meg? Milyen jóslatot tesz lehetővé, ami ellenőrizhető? Mire jó? Nemhogy "mindent tudsz" ezzel, hanem semmivel sem tudunk meg többet általa. Vagyis ez a feltevés csak vesztegeti az időnket. Érted?

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว

      @@aniko_5960 A hibázás nincs kizárva, de általában igyekszem tudatosan használni ezeket az egyébként némileg homályos fogalmakat. :)

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว

      @@aniko_5960 Igen, különösen egy ilyen kényes témában nehéz ezeket elválasztani egymástól, mint a reinkarnáció. Az ember alkotta, ilyen megfoghatatlan fogalmak pontos körülírásához pedig évezrednyi elmélkedés sem feltétlen elég még a pszichológia és filozófia legnagyobb elméinek sem.
      Hozzáteszem, hogy nekem nem is volt célom, hogy egyértelmű válaszokat és fogalmakat adjak a nézőknek. Inkább az volt a cél, hogy őket is gondolkodásra bírjam a témában és arra bátorítsam, hogy merjenek maguk is kételkedni és kérdéseket feltenni olyan témában is, aminek a létezéséről nincs egyértelmű, tudományos bizonyíték.

  • @melindaevahalasz3385
    @melindaevahalasz3385 ปีที่แล้ว

    Milyen helyes Férfi, jókepübb mint apukaja sokkal.

  • @verocska83
    @verocska83 3 หลายเดือนก่อน

    Hiszek a reinkarnacióban! Viszont azt nem értem, hogy az előző életben elkövetett bűneinkért miért kell lakolni? Senki se tehet arról mit tett előző életeiben 😢 ez nehézségeket okoz..

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  3 หลายเดือนก่อน +1

      Nem kezelném tényként azt, hogy az embereknek meg kell lakolniuk a korábbi életekben elkövetett bűnökért. Maradjunk abban, hogy lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Azt könnyebbe el tudnám fogadni, hogy amennyiben az élet fejlődésről szól, úgy a korábbi életekben szerzett tapasztalatok közvetetten lehetnek hatással az új életre is. De ez nem feltétlen kell büntetésként vagy akár jutalomként értékelni.

    • @verocska83
      @verocska83 3 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm a válaszodat! Igazad lehet 😊 tetszett az előadás! Nagyon érdekel a téma

  • @ChristaHorvath
    @ChristaHorvath ปีที่แล้ว +2

    Remélem nem létezik. Mondjuk eddig egyik elcseszett ősömet se fedeztem fel eddig.

  • @zoltangregus2354
    @zoltangregus2354 ปีที่แล้ว +1

    ellencáfolat?

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว

      Az ellencáfolatok többsége arra támaszkodik, hogy nincs kézzel fogható, egyértelmű bizonyíték már a lélek létezésére sem. Innentől kezdve nagyon sok a szürke folt és nincs bizonyítható válasz.

  • @tivadarneballa4620
    @tivadarneballa4620 5 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm szépen.

  • @laszloluptovits2492
    @laszloluptovits2492 ปีที่แล้ว

    vajon, vaj alatt, vajban

  • @zsuzsannahollo2000
    @zsuzsannahollo2000 ปีที่แล้ว

    Nagyon tetszett!

  • @doranemethneszigetvari2747
    @doranemethneszigetvari2747 ปีที่แล้ว

    Kérdés: Lehet-e rossz hatása a hipnozisnak?

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +3

      Ha valaki nem jól csinálja, akkor kellemetlenséget okozhat, de veszélyt nem jelent. Komoly pszichiátriai problémával küzdő betegnek nem ajánlanám, mert ha tévképzetei vannak, akkor kiszámíthatatlan, hogy a hipnózis élményével mit fog kezdeni.

  • @nemethferenc8265
    @nemethferenc8265 ปีที่แล้ว +1

    Minden dolog egy gondolat Nincs reinkarnácio van teljes film életünk ezt egy sorozatban éljük meg

  • @szilardnagy3136
    @szilardnagy3136 ปีที่แล้ว +1

    És olajon vagy zsíron létezhet-e?

  • @faragoannamaria7764
    @faragoannamaria7764 ปีที่แล้ว +1

    Persze teljesen laikus vagyok, s ez is csak egy bizonyíthatatlan feltevés:
    Mi van, ha a hipnózisban felidézett képek és élmények valósak, de nem az előző életeket jelenítik meg, hanem az elménk "csak" asszociál, és ezt képpé, történetté formálja?
    Úgy értem, analógiákat keres:A kis András megalázva érezte magát azon az ünnepségen, ez olyan élmény, érzés,mint egy 18.századi nagyon szegény fiúnak a kigúnyolás a piacon.
    S ha már a tudatalatti ebben a képben képezte le az ÉRZÉST, amit a kis Andris érzett,az érzések, helyszínek, események kulisszáiban képes továbbszőni a történetet, mert az nyilvánvaló, milyen sors várhat egy ilyen fiúra a 18. században.
    Nem tudom, érthető-e, amit kifejtettem:
    Nem biztos, hogy amit hipnózisban látok, az az én személyes életem. A törzénelmi ismereteim, a feltehetőleg létező kollektív tudat tudása, ami hipnózisban megnyílik szabadabban, és az élményemnek megfelelő érzelmi analógiát foglalja képekbe.
    Hiszen ha létezik(márpedig ez egyre valószínűbb) transzgenerációs örökség, vagyis cipeljük az őseink traumáit is, a múlt valamilyen formában átörökítődik genetikailag IS,vagyis van belső képünk bármely századról élethelyzetről "belsőleg" is, és erre még rárakódnak a tanult ismerrtek is.
    Vagyis:A személy élménye nagyon is valós, de az nem biztos, hogy az ő személyes élete, amit lát, viszont mindenképpen a személyes ÉRZÉSEINEK a kivetülése, vizuális megjelenése.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +1

      Nagyon jó meglátás és kérdés! Ebben a témában mindenki "laikus" csak legfeljebb vannak tapasztaltabb "laikusok". :)
      Nekem az a véleményem, hogy a megjelenő információk hatása számít leginkább és nem az, hogy az amit láttam, az az én előző életem volt-e vagy sem. Elképzelhetőnek tartom azt is, amit írsz, de az is igaz, hogy amikor az ember ilyet él meg, akkor annyira magáénak tudja érezni a látottakat, hogy számára nem fér hozzá kétség, hogy az valós volt.

    • @faragoannamaria7764
      @faragoannamaria7764 ปีที่แล้ว

      @@INVERSUM
      Köszönöm a választ, András, igen egyetértek veled.

    • @faragoannamaria7764
      @faragoannamaria7764 ปีที่แล้ว

      @@INVERSUM
      Hisz az Agykontroll is bizonyitja, hogy az elme mennyi mindenre képes, ami csodának tűnhet, pedig csak nem aknázzuk ki, nincs hozzá "szerszámkészletünk", ahogy Apukád szokta nevezni az Agykonttoll gyakorlatait.

    • @faragoannamaria7764
      @faragoannamaria7764 ปีที่แล้ว +1

      ​@@INVERSUM
      Vagyis én köztes állasponton vagyok:
      Nem hiszek abban,hogy van reinkarnáció, abban viszont igen, hogy a hipnózisban látott képek valósak,erősen kötődnek a szeméyhez, ezért érthető, hogy erős hatást tesznek rá, és nyilvánvaló, hogy őt tükrözik, és üzennek valamit.

    • @V_Atti
      @V_Atti ปีที่แล้ว +1

      Azért nem lehet mindegyik ilyen élmény csak kitaláció, mert időnként objektív bizonyítást nyernek a "fantáziálás" egyes elemei. Pl. amikor a kisfiú megmutatta a sírját és előkerült a gyilkosa. Vagy a gyermek dalai láma is felismert személyeket, tárgyakat, stb.
      Dr. Domján László is mesélt egy "véletlen" (valószínűtlen) egybeesést egy neki mesélt sztori és az ő privát élménye között (talán leírom külön).

  • @noranora5178
    @noranora5178 ปีที่แล้ว +3

    Amikor apam meghalt,azt mondtak,a halott nem hall meg nem lat semmit.UDV.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  ปีที่แล้ว +1

      Az az igazság, hogy nem tudhatjuk, hogy így van-e vagy sem. Az viszont számít, hogy Te mit hiszel.

  • @margaretakerekes7386
    @margaretakerekes7386 6 หลายเดือนก่อน

    Uram, ön egy nagyon veszélyes szellemi vizekre evezett, vagy még evez... A "familiáris" szellemek azok, akik megtevesztik önt...
    De Jézus a szabadító! Őt keresse és elvezeti az igazságra!

    • @andrasnetoth6218
      @andrasnetoth6218 วันที่ผ่านมา

      - miért gondolod, hogy András is istenhitű, Édesapja Laci is mindig azzal zárta az oktatást: mindig köszönd meg annak akiben hiszel! (Ő a Teremtőnek köszön meg mindent.) - és ez így van rendben, szerintem!

    • @margaretakerekes7386
      @margaretakerekes7386 วันที่ผ่านมา

      ​@@andrasnetoth6218Hogy Isten hívő-vagy sem azt nem tudom, de azt tudom, hogy rossz vizekre evez! Reinkarnáció nincs és nem is volt soha! Feltámadás, az lesz...