Mióta rátaláltunk a Zippi Farmra, állandóan ez megy. Ezt a videót már kívülről tudom, mert ez a kedvence a kétéves kisfiamnak. De nagyon jó hallgatni is őket a konyhából: szuper zenék és hangulat.🧡
Sok éves a videód, én most kezdtem el foglalkozni velük, és nagyon sokat tanultam a Ti videótokból. Azóta minden videót megnéztem a csatornán. Nyomjátok tovább 🤟🤟
Szia! az etető így nem gazdaságos mert egyszerűen kikaparják,szerezz be egy hosszú fém vályut le és felhajtható függöleges rácsos osztással,hogy csak a feje menjen bele.
Szia! Nekem tyúkjaim vannak, amik sajnos 2 hónapja tetvesek. Ólpermetezés és tyúkpermetezés, fertőtlenítés történt. Teljesen nem tudtuk megszabadítani őket a tetvektől. Most hallottam, hogy az ólba diófa levelet kell szórni, mert rovarírtó hatása van. Nem száraz falevél kell. Erről szeretném a véleményedet kérni. Köszönettel Pappné Éva
Szépek, bár tojást ezektől nem érdemes várni, ezek hushibridek. 3-4 hónap után egyszerűen túlságosan nehezek lesznek, emiatt probléma lehet a lábukkal, szívükkel, stb.
Ez egy követendő példa, mert azon kívül, hogy az állatok minden fizikai igénye kielégítésre került, a szeretetet is érezték, ami számukra ugyanolyan fontos volt.
Üdv ! Nagyon tetszik a videó, lenne egy kérdésem, a videóban látható porcelán fűtést hol lehet beszerezni ? Mi is csibézünk, én infra lámpát használok, de úgy látom este zavarja a fény őket, és nem tudnak lepihenni. Szép napot ! Sok sikert a Farmhoz !!
Szia. Kelés után egy napig nem Igazán táplálkoznak. Első napokban viszont csak darált kukoricát és gyenge fekete teát szoktam nekik adni(elősegíti a emésztést). Sok sikert a nevelésben 😉
nekem a mamám mindig azt mondta hogy a csibéknek így kell adni a tápot ahogy le írom 21 napig indító táp és 122 napig nevelő táp és aztán ugye a rendes tyúkoknak való
Ember, nézd meg a Matrix c. filmet. Ugyanígy fognak a gépek minket keltetni, mint ezeket a tojásokat, hogy önmagukat fenn tartsák belőlünk. Az egy dokumentumfilm, nem sci-fi!
Szia a mi tolyasaink ma kalnek ki vasarnap de mi otthon keltettunk es nagy fuves udvarunk van szval van egy tyukanyo az a neve hogy rockstedi es o kotlikbes vigyazik rajuk
Olyan cukik nem tudom hogy hogy hogy hogy hogy születtek te olyan cukik Nagyon Nagyon édesek Én is már megkívántam egy kicsit később érek kicsi nem posta
@@attilamolnar92 Esetleg,ha veletlenul belekerult jerce csibe is,de kicsi az eselye.A video felvetelen valamilyen tojohibrid (Lohmann,Tetra SL,Bovans)kakas csibei lathatok. Ezeket ugynevezett 'sex link 'tenyesztesi modszerrel allitjak elo,ami egy szexalasi modszer pehelytollszin alapjan.A lenyege ,hogy vonaltenyesztett barna szinu kakasokat(gazdasagi rhode island alapu )kereszteynek feher szinu (pymouth rock)tyukokkal.A kikelo csibek kakasai feher pehelyszinuek lesznek,a kis jercek barnak.Igy napos korban konnyen ivar szerint szetvallogathatok.Mivel a kis kakasokra nincs szukseg(mivel tojo tipusuak,felnevelesuk nem gazdasagos mint vagoallat),igy azokat megsemmisitik,jobb esetben tojas arban eladjak a keltetoben.Piacon ertekesitok megveszik es aruljak mint kettoshasznu csibet altalaban szezon vegen ,olcson.A gyanutlan emberek meg megveszik.En is jartam mar igy.Sajnos tojni ezek nem fognak,legfeljebb gorbet,de a levesuk,porkoltjuk finom less igy is.Udvozletem:Takacs Ferenc
@@MrGallusBreeder Te aztán értesz hozzá :) Nagyon köszönjük! Ajándékba kaptuk és nem tudták megmondani, hogy milyen csibék. A terv az, hogy New Hampshire csapatot szeretnénk tartani. Arról mi a véleményed?
Nagyon tetszett milyen jó élmény a naposcsibe nevelés ,ahogy növekedtek
Dr,ukoljunk zipifarm zipifarm !!¡!!!!!!!!!!💰💰😎😎
Mióta rátaláltunk a Zippi Farmra, állandóan ez megy. Ezt a videót már kívülről tudom, mert ez a kedvence a kétéves kisfiamnak. De nagyon jó hallgatni is őket a konyhából: szuper zenék és hangulat.🧡
Ügyesek vagytok , Gratulálok , Puszancs
Brojler csikék menyországa :) Gratulálok!
Most, így 4 évvel később nekünk is lettek naposcsibéink! Jól jön ez a videó!❤
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Towl😅😢😮😊😂dolgozni 🎉a dokihoz 🎉❤
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤😮😮😮😮😮😮😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊❤❤❤❤❤❤❤❤🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😂😂😂😮😮😮😮😮😮😮😮
Sok éves a videód, én most kezdtem el foglalkozni velük, és nagyon sokat tanultam a Ti videótokból. Azóta minden videót megnéztem a csatornán. Nyomjátok tovább 🤟🤟
Nagyon köszönjük!
Nagyon szép csibék imádni valók remélem màr vannak tojásaid és grat neked
Köszi szépen!
Ezekkel a csirkékkel mi a helyzet azota tojásokat adnak/attak mi van veluk
nagyon tetszett a videód,ügyesen megoldottad :)
Köszi szépen!
Igen
Üdv. Így 3 év elteltével mik a tapasztalatok? A 13 tyúk hogy tojik hány tojás van egy nap kb? És hogy alakult a tyúk/kakas arány?
Te vagy a tomi mesek hangja az öcsém kedvence amugy jo vidi aranyos csibik:);)!!!!
Én biztos nem :)
@@ZippiFarm❤❤❤ 7:29 ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤🎉🎉🎉🎉🎉😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😮😮😮😮😮😮😮😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊
@@ZippiFarm❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤😊😊😊😊😊😊😊😊😊😅😅😅😅😅😅😅😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮
13:47 -nél hallani lehet ahogy a csőrük kattog mert olyan sokat és annyira esznek.
Valmint a kendvenc állatom a csirke!
Szuper cukik!
@Eniko Kiss l7
Szia! az etető így nem gazdaságos mert egyszerűen kikaparják,szerezz be egy hosszú fém vályut le és felhajtható függöleges rácsos osztással,hogy csak a feje menjen bele.
Nagyon cuki💖
Te vagy a legjobb vidis
Ezek hús hibridek ezért nem fognak tojni.De nagyon jó lett a videó,és lenne egy kérdésem hol vetétek a csibe tápot?
imadom oket nagyon cukik💞💗
Szia! Nekem tyúkjaim vannak, amik sajnos 2 hónapja tetvesek. Ólpermetezés és tyúkpermetezés, fertőtlenítés történt. Teljesen nem tudtuk megszabadítani őket a tetvektől. Most hallottam, hogy az ólba diófa levelet kell szórni, mert rovarírtó hatása van. Nem száraz falevél kell. Erről szeretném a véleményedet kérni. Köszönettel Pappné Éva
Szépek a tyúkok
A vilany pásztort nem tudják átrepülni ?
nagyon cukik
Szépek :)
Köszi :)
Szépek
Igen
Nagyon aranyos 😁
Hát az még milyen aranyos lesz mikor mennek a kés alá majd...
@@zahoreczmaria2153 ne menjenek a 🔪 alá
@@zsaksült Azért vannak...
@@zahoreczmaria2153 mi nem azert tartjuk hogy 🔪alá menjenek......csak tenyésztjük őket!!!de ő sem azért tartja hogy 🔪alá menjenek,mondta is!!!!!!
végül hogy bántatok el a vadakkal?lett másik villanypásztor vagy mi lett?
Nagyon Jo vagy.
Szépek, bár tojást ezektől nem érdemes várni, ezek hushibridek.
3-4 hónap után egyszerűen túlságosan nehezek lesznek, emiatt probléma lehet a lábukkal, szívükkel, stb.
Ez egy követendő példa, mert azon kívül, hogy az állatok minden fizikai igénye kielégítésre került, a szeretetet is érezték, ami számukra ugyanolyan fontos volt.
.
Nekem 2 kecském van szuper cukik
Szia! Véletlenül a Nándi mesékben nem a te hangod van?
Szia, a ragadozó kérdést hogyan oldottad meg?
Üdv ! Nagyon tetszik a videó, lenne egy kérdésem, a videóban látható porcelán fűtést hol lehet beszerezni ? Mi is csibézünk, én infra lámpát használok, de úgy látom este zavarja a fény őket, és nem tudnak lepihenni. Szép napot ! Sok sikert a Farmhoz !!
Szia!
Terráriumhoz árulják, sok helyen lehet kapni. Kerámia fűtőként keress rá.
@@ZippiFarm sziatégedhogyhivnaktéged
@@ZippiFarm jó jóvagy és nem szeretném ha avideóban be mondanàd a nevem Léna vagyok ☺️😊
Rdcrdctvdbgbzhnuhmij!okok!ők!ojijnhgggfdsaaxvbk
Aranyosak
Szia. Kelés után egy napig nem Igazán táplálkoznak. Első napokban viszont csak darált kukoricát és gyenge fekete teát szoktam nekik adni(elősegíti a emésztést). Sok sikert a nevelésben 😉
Szia, ez milyen csirkefaj?
Egy darab sem hullott el szóval ez azt jelenti hogy nagyon jól csinálod✌
nekem a mamám mindig azt mondta hogy a csibéknek így kell adni a tápot ahogy le írom 21 napig indító táp és 122 napig nevelő táp és aztán ugye a rendes tyúkoknak való
cukik és aktívak
Tényleg jófejek ahogy mennek utánad, aztán a házba. Biztos örülnek a lakosztálynak, amit kaptak.
mikor lesz csirkés videnyó ? :D
Cukik!❤
Nahat milyen videot talatam :D;D Neked nincs kozod veletlenul egy bizonyos Nandihoz is? Mert pont olyan a hangod.
Na végre egy ilyen komment... ez engem is foglalkoztat :D
Csá!☺️😊😃
Szia milyen tápot adsz nekik??🤔🤔
Legyen Sokkal több videó.
IMÁDLAK ZIPPI FARM 😍😍😍😍😍😍😍💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
ezredik likeoló!
Kööössssziiii!!!!
szépek
Köszi!
😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍
szia nagyon tetszett ez a video egy kerdesem van lesz még ilyen csirkés video?
Szia! Köszönjük szépen! Szeretnénk még csirkéket, így valószínűleg tavasszal csirkés videó is lesz.
Iratkozz fel, hogy le ne maradj róla!
@@ZippiFarm jó
Nagyon cukik
Köszi!
Üdv! Mi a neve ennek a fajtának?
Zalán Sztankovics Szerintem Italiai vgy Japan
@@alex06gmr köszi
ros 308
Nem tudjuk. Ajándékba kaptuk. Mi is csak találgattunk.
Ne adj nekik sok kaját csak reggel meg este mert meghalnak nekem van tyúkom kakasom bubos gagyás és még keltetek
március 26. kelnek
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Miután felneveltem nem lenne szívem megenni
nagyon nagyon èdesek
05)ijjhhvvvcchhjjjjfcff*fc g itzzhuhu
Water bottle Egg incubator #2 Az első naposcsibéink
Wtf????
Pont olyan a hangod, mint a játékautók/Nándi mese csatorna hangja
Nem pont olyan, pont az 🙂 Tök jó füled van!
@@ZippiFarm
Köszi
A fiam nagyon sokat nézte a videókat, valami rám is ragadt belőle.
Jó a csatorna👍
Ez csudajok nekemis voltak csurkeim de még haltak mert a róka bejot és egy marat és az az egy nagyon jó volt jacotvelem
Ember, nézd meg a Matrix c. filmet. Ugyanígy fognak a gépek minket keltetni, mint ezeket a tojásokat, hogy önmagukat fenn tartsák belőlünk. Az egy dokumentumfilm, nem sci-fi!
Uhhh! Ha így gondolod nehogy megnézd a Jurrasic Parkot :D
@@ZippiFarm már rég megnéztem újra!
@@ZippiFarm th-cam.com/video/BCgewwUw3dM/w-d-xo.html
ezért néztem meg a jurassic parkot
nekem meghaltak a kiscsibéim és csak 1 maradt :(
Ohhh :( Sajnálom :(
ha az okát is megosztottad volna, talán másnak segíthettél volna, hogy ugyan az vele ne történjen meg 🤷
Szia a mi tolyasaink ma kalnek ki vasarnap de mi otthon keltettunk es nagy fuves udvarunk van szval van egy tyukanyo az a neve hogy rockstedi es o kotlikbes vigyazik rajuk
+Nalunk csak a tojaset vannak nem husinak szval ja +simizuk oket ejjel nappal
+ nalunk amikor meleg van nem nyirunk fuvet mert van nyuszink csirkenk meg ja
fűtőtest alá sosem rakunk gyúlékony anyagot.:)))
Hány let
13
három problémád volt és három napig volt minden bolt zárva
Olyan cukik nem tudom hogy hogy hogy hogy hogy születtek te olyan cukik Nagyon Nagyon édesek Én is már megkívántam egy kicsit később érek kicsi nem posta
5:35 KOR be baszta a csirke a forgácsot az itatóra
Á most mijen szép nagyok lehetnek
Nekem a kezembe másznak maguktól😄
18. NAPON KI KELHET A CSIBE A TOJÁSBÓL
👍👍
🐤🐤🐤🐥🐥🐥🐥🐥🐥
cukik lehet nekünk is lesz csirkénk
Nehogy már kéthetente acsirkék
Hogy lett csak tyúk
Szerintem meg az összes kakas😅😅😁
Cukik 🐥
Köszi!
Azért nem teszünk alá forgacsot mert megenne
Ez érdekes. Akkor mit tesztek alá?
@@ZippiFarm én nekem is vannak pont most kiscsirkeim és szalmát teszek alá
@@ZippiFarm lehet hogy nem eszik meg de én nem kockázatok
A fűrészporos forgácsból csipegetik ki a fűrészport, de a tiszta forgács ok.
Nekem pont ma született 10 db
Kit kot-ok😊
Már megvannak 1 évesek és 5 hónaposak csak kérdem
De édesek
A tabletem rákapcsolódott anyáék TV ükre majdnem ezt mondtam🤬😡
Nekunk is vanak naposcsobeink🐥🐤🐣
én a lakásban tartom az én csirkémet
Miért?
Cukik
Ök még megvannak még
A
J
8
Mind kakas.
Kakas is lesz meg tyúkok is ha meg nönek
@@attilamolnar92 Esetleg,ha veletlenul belekerult jerce csibe is,de kicsi az eselye.A video felvetelen valamilyen tojohibrid (Lohmann,Tetra SL,Bovans)kakas csibei lathatok. Ezeket ugynevezett 'sex link 'tenyesztesi modszerrel allitjak elo,ami egy szexalasi modszer pehelytollszin alapjan.A lenyege ,hogy vonaltenyesztett barna szinu kakasokat(gazdasagi rhode island alapu )kereszteynek feher szinu (pymouth rock)tyukokkal.A kikelo csibek kakasai feher pehelyszinuek lesznek,a kis jercek barnak.Igy napos korban konnyen ivar szerint szetvallogathatok.Mivel a kis kakasokra nincs szukseg(mivel tojo tipusuak,felnevelesuk nem gazdasagos mint vagoallat),igy azokat megsemmisitik,jobb esetben tojas arban eladjak a keltetoben.Piacon ertekesitok megveszik es aruljak mint kettoshasznu csibet altalaban szezon vegen ,olcson.A gyanutlan emberek meg megveszik.En is jartam mar igy.Sajnos tojni ezek nem fognak,legfeljebb gorbet,de a levesuk,porkoltjuk finom less igy is.Udvozletem:Takacs Ferenc
Egyebkent dicseretes korulmenyek kozott vannak tartva.Le a kalappal!
na ha ez mind kakas akor én vagyok a tojó
@@MrGallusBreeder Te aztán értesz hozzá :) Nagyon köszönjük! Ajándékba kaptuk és nem tudták megmondani, hogy milyen csibék. A terv az, hogy New Hampshire csapatot szeretnénk tartani. Arról mi a véleményed?
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤