Planetology esték - Különös új világok: érdekes bolygók a Star Trekben - Farkas Csaba (2024.02.12.)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 5 ต.ค. 2024
  • "Planetology esték" előadássorozat
    Roddenberry univerzumában kiemelt szerepet kap a felfedezés, a Star Trek sorozatok főszereplői pedig gyakran látogatnak meg idegen planétákat. Míg a különféle bolygók megjelenítése praktikus effektekkel vagy számítógépes grafikával történt, az egyes tájak és felszíni látképek stúdióban, valós helyszínen, vagy éppen matte paintingek segítségével lettek rögzítve. A franchise 57 éves fennállása alatt számos lakott és lakatlan világot ismerhettünk meg, az előadás fókuszában pedig a különös új világok mögötti filmes trükkök, a gyakori forgatási helyszínek, valamint az egyes bolygókhoz kapcsolódó művészi elképzelések állnak.
    -----
    A 2018-ban alapított, 2020-ban a Juhari Zsuzsanna-díj elismerő oklevelében részesült magyar bolygótudományi portál, a Planetology.hu a csillagászat és a földtudományok szintézisét nyújtja nívós ismereterjesztő tartalmaival. Célterülete a Naprendszer egésze, de az összehasonlító planetológia eszköztárának alkalmazásával főképp a kőzetbolygók és holdak világának bemutatása. Figyelme kiterjed a törpe és kisbolygók, valamint az üstökösök és a meteoritok ismérveire is. Tartalmaiban ugyanakkor nem feledkezik meg a földi geológiáról és geográfiáról, sőt környezettudományról sem. Az oldal szerkesztői felsőfokú képesítésüknél, valamint a területet érintő eddigi gyakorlati és írásos tudományos ismeretterjesztő tevékenységük révén a szakterület jó ismerői.

ความคิดเห็น • 8

  • @mariannagluck-molnar9847
    @mariannagluck-molnar9847 7 หลายเดือนก่อน +2

    Ismételten egy nagyon érdekes elöadás, köszönet érte! Szeretem a Star Trek sorozatokat, de ezek után kicsit más szemmel fogom megnézni az epizódokat, figyelve a részletekre (is).

  • @bagoistvan3182
    @bagoistvan3182 7 หลายเดือนก่อน +2

    45:04 ....és a bolygó körül röpködöt az EDO isten ...aki vigyázta hogy a törvényt maradéktalanul tartsák is be...

  • @szektolo3195
    @szektolo3195 7 หลายเดือนก่อน +2

    Nagy hiányzik az internetről egy Galaxis útikalauz rész. Lehetne egy olyan is

    • @meszolyok5644
      @meszolyok5644 6 หลายเดือนก่อน

      Az inkább ennek a fantasztikusan jó paródiája. Adams nem tudományos oldalról, inkább a mi társadalmunk kicsit kijjebb tolt szatírájaként írta a könyvét. Ettől függetlenül "Don't panic!"

  • @bagoistvan3182
    @bagoistvan3182 7 หลายเดือนก่อน +2

    37:14 ...ahhh igen a Risea ...ahol a Kapitány nyaralt és beleszeret a Vas nevű tünde - bünde régész csajba....😁😁😁

  • @bagoistvan3182
    @bagoistvan3182 7 หลายเดือนก่อน +2

    39:33 ...Angel One... klassz hely csak ne hágd át a törvényt...😁😁😁

  • @zoltanmaczko5491
    @zoltanmaczko5491 7 หลายเดือนก่อน +1

    .

  • @tothjozsef2327
    @tothjozsef2327 7 หลายเดือนก่อน

    Engem a bolygók érdekeltek volna, ha lett volna róluk szó, de sajnos pont azok maradtak ki. Ilyen címen ki a francot érdekel a sorozat készítési bénázásaik, de ha már szóba hozod és magyaroknak magyar nyelven akarsz valami előadás szerűt nyújtani, akkor mond magyarul.