Szerintem az emberi tudat nem fogja fel mi lehet a mi univerzumonkon túl mert földi gondolkodással rendelkezünk a többi az fantázia Nagyon érdekes film
Ádám , mit értesz te ebből? A szuper halmasz annyira messze van hogy nem is tudják hogy hol van mennyire messze, de az előbb a hosszat szélességét megadta ez a faszi, aki etet benneteket. Ki mérte meg honnét veszi a méreteket, amikor azt sem tudják hogy hol van?
Nem igazán vagyok vallásos, nem hiszek sem a Pokolban, sem a Mennyországban, de valamiért azt érzem, hogy a halál és az Univerzum valamiféle kapcsolatban áll. Földi életünk során nagyon sok dolgot képesek vagyunk megfigyelni/felfedezni, különböző eszközök segítségével, de bizonyos dolgokat talán csak halálunk után érthetünk meg. Akármi is az igazság, csodálatos dolog az Univerzum, és maga a létezés. Köszi a videót! ❤️🙂
Tudod kedves válaszoló, a "pokol" és a "mennyország" a vallásosságnak csak egy nagyon kicsi szelete, sőt lehet hogy nem is valóságos és igaz szelete. Arra célzok, hogy nagyon sok egymásnak ellentmondó vallásos tanítás és elképzelés létezik. Kb úgy mint az univerzummal kapcsolatos komoly tudományos teóriák és elméletek, amelyekről vajmi keveset tudunk. De hogy lényegileg nincs messze, sőt alapjában véve ugyanarról beszélnek az emberek, azt az is bizonyítja, hogy rengeteg elismert természettudós és kozmológus volt hívő a múltban is, és ma is!
Elképesztő és emberi agy számára felfoghatatlan dolgok, minden állítás csak találgatás , nincs alátámasztva semmivel ugyan úgy ahogy Isten sem , de én az mondó vagyok ,hogy aki nem hisz az nagyot fog csalódni amikor magához szólítja az Úr! Köszönöm a videód , várom a következő tartalmat😊
Egy kérdés, ami most történik a napon arról nem készülsz videót csinálni? Érdekes dolgok, megméztem szűrőkön keresztül és tényleg látni a ,,csóvát" . Szép napot 😁
Miért lenne nekem, mint nem hívőnek csalódás, ha mégis van isten? Max kellemes meglepetés, h vár a mennyország. Attól, h nem mormolok imákat, még lehetek jó ember. És ha az istenetek valóban igazságos, akkor nem fogja érdekelni, h jártam e templomba. Csak az dönt majd, amit életemben tettem.
A megfigyelhető Univerzumon túl minden bizonnyal ugyanez az Univerzum folytatódik, csak azt a részét nem tudjuk megfigyelni. Egy az Univerzum hozzánk képest "szélén" lévő másik civilizáció valószínűleg meg tud figyelni más részeket az Univerzumból, míg olyan részeket nem, amiket mi látunk. Az összes többi pusztán romantikus ábrándozás. ;)
Kérdés, hogy egyáltalán létezik-e részecske formátumban az Univerzum, ha nincs benne senki, aki megfigyelje. A híres "két rés kisérlet"-ből tudjuk, hogy pl. az elektronok akkor viselkednek részecskeként, ha megfigyeljük, (meg akarjuk tudni) hogy melyik résen haladnak át, és csapódnak a háttér-ernyőbe. Ha nem figyelünk rá, akkor csak egy interferencia hullámképet rajzolnak az ernyőre. A kisérlet azt "sugallja", hogy a "megfigyelés" /ami talán a legelvontabb fogalom, ami létezik/ "rögzíti anyaggá" az energia-hullámtengert a térben. Egyébként tényleg jó lett ez a video!
Úgy gondolom, hogy nem mentél végig a két rés kísérlet teljes gondolatmenetén és annál a szenzációhajhász megállapításnál megálltál, ahol azt az elképzelést próbálják meg misztifikálni, hogy ha nem akarjuk megfigyelni, akkor nincs részecske állapot, csak a hullám, de ez így nem igaz, ezt a hullám, vagy részecske kérdést már tudja magyarázni a tudomány. Valahogyan úgy értelmezhető ez a kérdés, mint ha egy gyorsan pörgő főtengelyt néznél és csak egy elmosódott valamit látsz ami a hullámnak felel meg, ha hirtelen megállítod, akkor láthatod magát a formát ami a részecske lenne. Tehát a részecske végig ott van, hullámként viselkedik, ami a mozgásából adódik, de ha meg akarod nézni részecske alakjában, akkor megállítod a hullám keltő mozgásában, így láthatod részecske ként, de a hullám keltő léte megszűnt! Még egy példa a kísérlet megértéséhez, ha egy marék homokot eldobsz, akkor ha egy szemet elkapsz, abból meg tudod mondani a marék homok sebességét és nem változik a marék homok sebessége, de ha ugyanezt egyetlen homokszemmel csinálod, akkor a megfigyelésed megváltoztatja a homokszemed viselkedését. Azért nehéz ezt megértenünk, mert míg egy homokszem is rendkívül nagy és összetett egy elemi részecskéhez képest, egy elektron egy foton egy kvark már olyan kicsi és nem bontható tovább, hogy míg egy homokszem megfigyelésére használt foton vagy elektron nem befolyásolja a homokszem viselkedését jelentősen, addig ezeknél az apró részecskéknél már csak önmagukkal összemérhető részecskékkel vizsgálhatod a viselkedésüket és ez logikusan jelentősen meg fogja változtatni a megfigyelt részecske további viselkedését.
De szeretem hallgatni mert mindig éreztem hogy nem csak afoldon van élet. Nagyon jó téma a részemre. Sokat hallgattam régebben is hogy ha rá találtam. Sajnos drágám meg kell szoknod hogy sok rétegű vagyok És csak a kíváncsi természetéből fakad. 10:4610:4610:46
Fantasztikusan mesèlitek el! Azok a hangok a videó alatt ès a sejtelmes beszèd....😊Fantasztikus egyveleg, hihetetlen jó, megnèztem már egy jópárszor ❤😊
Van egy utópisztikus elképzelésem arról, hogy a Tejútrendszer által "kitakart" részeket hogyan lehetne majd "felfedni". 1.Direkt megfigyeléssel sehogyan, hacsak nem fedezzük fel a téridőn való átkelést egyszer... 2. Modellezni indirekt módón azonban esetleg lehetne a megfigyelhető területek részletes adatainak, egymáshoz való viszonyának/mozgásának stb. ismeretében - abban az esetben, ha megfelelő teljesítményű számítógép alkalmassá válna erre ... persze csak akkor, ha ez egyáltalán lehetséges, mert ahhoz kérdéses, hogy létezhet-e olyan kapacitás, amely ennyi adattal képes dolgozni.
_„Direkt megfigyeléssel sehogyan”_ ... Már, hogy a bánatba' ne löhetne „direkt megfigyelésse’” megfigyö’nyi a Tejútrendsze’ á’ta’ kitakart részöket...? Hallottá’ mán a _gravitációs lencsehatás_ nevezetű mifeneségrű’…? Nnna, az ollan, hogy ha egy - a _mi_ Tejútrendszerünkben lévő - feketelyuk (és _nem_ fekete lyuk, ahogyan az idióta csillagászok is írgyák, mer’ az valami egészön más…), szóva’, amikor egy _ordenáré nagy_ feketelyuk ippeg a látóirányunkba’ va’, és még a Galaxis ekliptikájába’ is leledzik, akko’ aká’ még a Galaxisunk _mögé_ is láthatunk á’tala!... (Csak ki köll várni, amíg egy illön feketelyuk a látóirányunkba - és még a Galaxis ekliptikai síkjába es - kerü'...) Röviden: Nem kell rögvest „utópisztukusan” gondolkodni! Elég lesz *figyelemmel kísérni* a _megfigyelő csillagászat_ és/vagy a _kozmológia_ fejlődési trendjeit… Ez a helyzet. \_(ツ)_/
Ez Rohadt jó vidi volt 😍 Egy idevágó idézet : A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos. :D :D
Köszönöm az információdús videót. Ami a feltett kérdést illeti: véleményem szerint, ha abból indulok ki, hogy az univerzum komplex és meghatározott törvények szerint épül fel, akkor az általunk felfedezhetetlen és megérthetetlen részére is igaz kell legyen ez az állítás. Ami nekünk tér-időben létező, gondolkodó lényeknek megérthetetlen, az nyilván nem a négy dimenziós tér-időben létezik. Ha ennek a nem tér-időben létezőnek a tér-időben létező része/halmaza ennyire tökéteses, amennyire mi azt meg tudjuk érteni és matematikailag az energia egy manifesztálódó formájakén le tudjuk írni. akkor feltételezhető, hogy a teljesség, amiben a multiverzumok léteznek végtelenül tökéletes és tudatos kell legyen, aminek minden tulajdonsága végtelenül tökéletes. Ahhoz, hogy ezt érzékelni tudjuk, ahhoz át kell valami módon kerülnünk az említett végtelenül tökéletes dimenzióba/létállapotba. Amennyiben ez soha nem történne meg, akkor Univerzumunkban a tudat kialakulása értelmét vesztené, ha pedig így lenne, ebből azt a következtetés kellen levonnom, hogy Univerzumunk és maga a Lét teljessége is teljességgel értelmetlen lenne. A videót mégegyszer köszönöm.
Ha az "ennél távolabbi fények" az "univerzum" keletkezése előtt ott volt, akkor a fénye már az univerzum keletkezése előtt ideért. Két ok miatt nem lehet látni, az egyik az, hogy nincs más csak az általunk ismert univerzum, vagy vannak más univerzumok, viszont a téridő nincs összekapcsolva, a fénynek meg téridő kell, hogy ide jöhessen.
Tágul a világegyetem, röpködnek körülöttem az évmiliók és a fényévek milliárdjai. Én meg csak ülök egy fotelban, technikával dugig pakolt kis szobámban és olyan elméleteket tanulmányozgatok és olyan kérdésekről szerzek tudomást, meg olyan problémákkal szembesülök amelyere talán csak a quantum térben lakozhat válasz. Az meg olyan, mintha nem is létezne. Felfoghatatlan, elérhetetlen időben és térben is. Viszont ebben a hatalmas katyvaszban is akad néhány bizonyosság.., mégpedig az, hogy holnap reggel, ha kisüt a Nap kimegyek a kertbe és főzök a bográcsomban egy olyan palóclevest aminek nincs párja a galaxisban!
Régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy hol lehet a világegyetem vége. Szinte elképzelhetetlen számomra az, hogy a világegyetem végtelen pedig valószínűleg így van. A földön megtanultuk azt, hogy minden állandó körforgásban van azaz ha valami elpusztul akkor helyette létrejön egy másik. Én ebben hiszek valamint abban, hogy az ember halálával valami új kezdődik a világegyetem valamelyik szegmensében ami lehet az is, hogy ugyanazt az utat kell megint megjárnunk majd mint ez a földi élet volt. Talán ebből ered ez a sok déjá vu érzés is
Ezt nagyon egyszerű kiszámítani. Persze kell hozzá pár kísérlet és számítás. A lényege, hogy megtudjuk mennyi anyag van az Univerzumban? Bármily furcsa elegendő a gimiben mgtanult feldobott kő egyenlét felhasználni. Kijött, hogy nem következik be az un "Nagy Reccs" ahogy azt az elmélet kitalálói elnevezték. Az Univerzum jelenleg gyorsuló ütemben tágul, amire a filmben is utalnak kacifántos módon, de sajnos nem emeli mint alapvető és már megmért tényt. Megemlíti, hogy elsötétül az Univerzum de nem mondja el, hogy mindez nemcsak a csillagok éghető anyagának elfogyása miatt van hanem mert a protonok és a neutronok 10 x100-on év után szépen elkezdenek elbomlani. Ezek után már a fantasztikus irodalom jön, bár vannak ötletek. A filmnek az Univerzumban elfoglalt helyünket kimondottan élveztem. Néhány fizikai pontatlanság azért volt benne.
Nagyon iskolába való érthető jól elmagyará zás volt.! Szerintem a multiverzum végtele nűl soha megnem szünő, végtelen vonzás központok köré rendeződő anyag mennyisé g fraktálja, a rend.!
A tudatlanság, *_öl, butít és nyomorba dönt_* !... Gondolj csak bele: Veszel egy telket, amelynek egyik szélén egy cca. 20%-os dőlésszöggel bíró, 25 méter magas, nagyjából 70 éves fa áll. - Megvan?... Elkezded a házépítést, és _senki nem szól,_ hogy a fa dőlésszöge nemcsak veszélyes, de rossz irányba - akár a házadra - is dőlhet, ha kidől… És persze, téged sem foglalkoztat a dolog, mert szereted a fákat, és bízol abban, hogy az masszív és erős… Aztán felépül a házad, és a családod - te, a nejed, + 2-3 gyerek + a nagyszülők - bele is költözik. Aztán… Aztán, egy éjszaka kitör egy igazából nem is túl erős szélvihar… És az a fa *_rádől a házadra,_* méghozzá közvetlenül a hálószobáitok feletti tetőrészre! És ti a ház romjai alatt maradtok… Kezded már kapisgálni, miért is fontos *_a tudás_* ?!... Ennyire egyszerű... \_(ツ)_/
@@pesakimre6246 Nyelvtanilag _helyesen_ idézve a szavaidat…: _„A tudás jó, csak késznek kell lenni rá”_ … Úgy-e, tudod, ho’ _ilyesmit_ - kissé másképp tálalva, persze… - _leginkább _*_diktatúrákba’_*_ szoktak vo’ut a nép fejihö’ vágnyi_ !... Valahogy így: A níp nincs még fe’készüve a „váltógazdaságos” demokrácia mögtanulására es a’ka’mazására, ezé’ hát várgyon még a níp egy kicsinyég a levá’tásomma’ - úgy 25-30 évig!… De másként is vázolom: Adott egy kölyökmacska, akinek te letté’ a gazdája. - Megva’...? Adott egy lakásod. - Megva…? (Ha nincs még v. már lakásod, a „példabesz’d” akko’ es helytálló lösz…) Adott a lakás nappalija. - Megva’…? Adott egy nap, amiko’ a macsekod - aki még nem szobatiszta… - egyszö’ csak foggya magát, oszt per-hecc, _rápisil mög rá es kakil a nappalid közepén díszelgő ál-perzsaszőnyeg közepire_ ! - Megva…? Jóanyám, illen helyzötbe’ fogta magát, oszt csak úgy: _vissza_ -per-hecc’, *_beleverte kicsinyég a macskantyú orrocskáját a saját vizeletibe’ meg kaksijába’ ,_* osztá’ e’kísérte a jószágot a verandára, ahol is elő vóut mán készítve nekijest egy kis ládikó, amibe’ egy jóadag homok vóut pászítva… Hidd el: tanítás vóut az, és hatott es!... Igaz ugya’, hogy a macsek nem vóut igazán „felkészülve a tanításra”, de az mégis hatott! _’Micike’_ (mer’ho’ úgy híttuk a macsekot) onna'túl kezdvést mán nem végezte a do’gát, sem a perzsaszőnyegen, sem más, egyéb szobaberendezésen, csakis a dobozkájába’!... Kezded kapisgányi…? Rövide’: A tanításra nem köll igazábúl „fe’készü’nyi”! Hiszen, ha jól belegondolsz: _maga a nagybetűs _*_ÉLET,_* nem más, mint _folyton-folyvást ismétlődő_ *tanítás* és *tanulás* ! (Ha készülsz rá, ha nem, akko' es...) Ez a helyzet. \_(ツ)_/
Az a baj, hogy nem tudjuk meghaladni a saját terünket, időnket. Ez azt jelenti, hogy 3 (valójában 4) dimenziós világba világba vagyunk zárva. Elképzelésünk sincs, hogy milyen lehet egy 5. vagy 6. dimenzió. Ez a világ egy magasabb dimenziójú világnak csak egy vetülete. Pont úgy ahogy, egy 3 dimenziós tárgynak valamilyen síkidom a 2 dimenziós vetülete, a 2 dimenziós síkidomnak pedig egy vonal az 1 dimenziós vetülete, ugyanígy a vonalnak egy pont az 0 dimenziós vetülete (van vagy nincs). Ha 0, 1, 2, 3, 4 dimenziós világok/terek léteznek, akkor miért ne létezhetnének 5, 6, vagy akár végtelen dimenziós terek. Ezekből vizsgálva a mi 3 (vagy inkább 4) dimenziós terünk csak egy vetület lenne, ami sokkal egyszerűbbé tenné, a megértését, működését. De sajnos, pont ugyanúgy, ahogy egy két dimenziós térből nem értelmezhető a 3 vagy 4 dimenziós, a 3 vagy 4 dimenzióból sem érzékelhető az 5. vagy 6. dimenzió. Röviden: megszívtuk, és nem tehetünk ellene semmit.
Tetszik a feltevés!😂 Jó a dimenziós példa. Noha igazak lehetnek ezek, én nem adnám fel ily könnyen! Helyezzük tudományos alapra a problémát, (a problema a létformánk és annak összes korlátja) És spékeljük meg azzal,h csalunk! Kepzeljük el,h 2D-s síkok vagyunk,pl matricak egy számunkra csak két dimenzióban értelmezhető,de valójában 3D-s hűtő ajtajának felszínén. Ha meg akarjuk érteni azt,ami természetünkből fakadóan lehetetlen,akkor keressük a "hibákat" Egy buborák a matrica alatt már kissé torzítja a "kédddés" világot! Ezek a trükkök meg vannak a tudomány világában is!
A második Mézga sorozatban volt egy epizód, ahol Aladár egy kétdimenziós bolygón landolt. Most képzeljük el ugyanezt fölfelé, máris érdekesebbé válik a dolog. 🙂
A pont az 1D. A 0. És a végtelwn paradox fraktálként a semMInden (iSTeN, létezés, multiverzum...) benne a MI vagyis emberek. embers angolul parázs, fuEGO spanyol tűz, ego én. A csillag fÉNy benne az én és a formája is 5 ágú mint az 3mber 5 érzékszerve éN iS Te iS=iSTeN (nem SáTáN) Vagyis egyek vagyunk az EGYséggel, mint iSTeNemberek És ebben a szellemben kéne élni Úgy nem kéne érthetetlen (értelmetlen ?) dimenzió agyalás Meg egyéb spirituális meditálás, asztrál utazás drogozás stb... Amúgy: DéMoNi vagy DoMiNe DiMeNzió DoMiNál-e mint DoMiNó?! 1. A pillangó hatás 2. A vihar Kis jóból nagy rossz és fordítva Komfort zonából kilépés FŐN-IX változás ez Avagy sanszokra fókusz nem a problémákra Igazából jó, rossz túllihegés az egész ahogy hasznát lehet ennek venni túl egy kocsma témán... vagy túl az Univerzumon? :)
7:50 NAGY SEMMI az biztosan nem lehet mert SEMMI nincs valami mindig van és volt is. Ott egy ugyan ilyen UNIVERZUM lehet, mint a mienk ahol minden ugyanígy történik, mint most nálunk vagy másik UNIVERZUMOK lehetnek. Az, hogy az UNIGERZUMUNK egy Feketelyukban lenne az azért furcsa, mert akkor nem tágulna hanem befelé haladna az az minden Galaxys egymashoz közeledne benne. De aztán a kígyó tudja.😱😱😱
4:00 Kéne építeni egy Teleszkopot amit egy szondával a TEJÚTRENDSZEREN kivülre lehetne kiküldeni. Még ha csak pár fényképet is készít már sokkal de sokkal több mindenre választ kaphatnánk vagy akar mindenre is egyben. Mivel a saját GALAXYSUNK takarása miatt nem tudjuk rendesen megfigyelni ez lehetne egy megoldás. Persze ott vannak a KÖLTSÉGEK, higy lehet vagy 10-20x annyibe kerülne megépíteni egy ilyen szondát, mint a James Webb Űrteleszkóp.
Látod ,itt a baj, mindenki abban a rohadt pénzbe gondolkodik. A nyersanyag véges a földön. Majd azon bukjuk az egészet hogy mire meg lenne minden hogy le tudjunk lépni vagy védeni a bolygót, Addigra már nem lesz nyersanyag amibol elő tudnánk állítani… istenem.. mindig ez a kurva pénz
Ha merőlegesen indulnánk, az is lehetne akár öt-tízezer fényév, amíg a Tejútrendszer határára jutnánk. És akkor még nincs jó rálátás a dolgokra. Ez nemhogy 10-20x nagyobb költséggel, jelenleg semmilyen formában nem megvalósítható az emberiségnek. Még egy kicsit fejlődni kell...
Elgondolkodtató! Rövid és tömör, jó pár év kutatás összegzése. Nekem az a véleményem -és lehet pro kontra érvelni, oltani a gondolatmenetemet, a logikámat stb-, hogy azért van határa annak amit a műszereinkkel észlelni tudunk, mert gyorsabban tágul ez a világmindenség, mint ahogy a fény utol tudna érni minket. Ezen felül ugye még sem repül szerte-széjjel minden is a galaxisban, hanem elég szépen működik a vonzás, ami egyben tartja az anyagokat és testeket. Ez úgy lehetséges szerintem, hogy tömeg kontra gravitáció 1 az 1 arányban képes hatni a környezetére, míg a sötét anyag és energia kombinációja1 a 3ban operál, elképzelni nem tudok mást.., de ha valakinek van a birtokában más fikció vagy teória esetleg hiteles információ, azt nagyon szívesen fogadom mert imádom ezt a témát és az elméleti dolgokat! Szóval 1 az 1 kontra 1 a 3hoz képest, ez annyit jelent hogy meghatározott mértékben növekszik és tágul az univerzum, de a tágulás és az 1 a 3hoz viszonyított visszahúzó erő elszipolyozza az anyag egy részét az észlelhető mindenségtől a fekete lyukak és szupermasszív fekete lyukak által, emiatt nem képes a fény sem gyorsabb lenni. Ugye minden rendszer magja egy szupermasszív fekete lyuk, az tartja meg az alakot és formát, de a kezdeti, nagy-bumm általi kilökődés hatása még mindig érvényesül és tágulunk. Viszont, lesz idő amit emberi mértékekkel kifejezni talán nem is tudunk még, amikor az összes anyag elfogy, minden fekete lyuk összeolvad egymással és eme folyamat hatására kezdetben a tágulás lelassul, megáll, majd visszahúzódik és elkezd egyetlen ultra sűrű és viszonylag kicsi helyen összpontosulni, ami ha eléri a kritikus méret/tömeg állapotát, jön még egy nagy bumm. Én valahogy így tudnám elképzelni a világmindenség létezését és ezzel párhuzamban nem lehet kizárni a multiverzum(ok) létezését meg a húrelméletet, számba lehet venni azt is, hogy lehet, valami földönkívüli intelligencia vagy entitás kísérletei esetleg háziállatai vágyunk, vagy esetleg egy mesterséges valami, egy szimuláció vagy hologram belsejében létezik ez a minden amit mi a valóságként értelmezünk. Ami viszont elgondolkodtató, nekem is megfordult a fejemben már, hogy a fekete lyuk csak egy részét bocsátja vissza a lecsóba annak az anyagnak/energiának amit elnyelt, ugyebár amikor megtelik és lesz egy kitörés..., marad is benne ám valami, ami szintén lehet egy másik létezés alapja amit nem fogunk tudni felfedezni addig, amíg az eseményhorizonttól biztonságos távolságból el nem kezdünk méregetni és ezáltal tovább láthatunk a jelenlegi határoknál. Na akit untattam annak bocsánatkérés, aki szerint egy okoskodó fasz vagyok annak is elnézést és várom az ellenérveket, akinek érdekes esetleg vagy fűzne hozzá valamit, annak pedig köszönet!
Mivel a végtelent képtelen az emberi agy megérteni, csak elképzelni, használni tudja, ezért én jobban szeretem úgy elképzelni az univerzumot, mint egy 3D-ben végtelen, 4D-ben véges valamit, ahogy pl egy gömb 2D-s végtelen felszíne a 3D-s térben véges térfogatot tölt ki. Persze a 4. dimenziót se tudjuk felfogni, de akkor is jobb így a lelkemnek... :D Egyébként akit érdekel a téma, Dávid Gyula tanárúrnak vannak nagyon jó atomcsill-es előadásai a youtube-on. Érdemes nézegetni :)
Amit ma nem értesz azt lehet, hogy holnap megértetik veled! A föld oktatóbolygó mint valami általános iskola. Még lehet tovább kivétel ha valaki már itt megbukik, az ismételni fog "tervezetten". Mivel a teremtőknek van idejük bőven következő ciklusok indítására.
Az én álláspontom az, hogy nem tudunk még "szerintem" szinten sem megfogalmazni olyat, hogy mi van az univerzum után, mert a jelenleg felhasznált agyi kapacitásunk nem rendelkezik ennek felfogásához szükséges képességgel, még megközelítő szinten sem. Az emberi agy a semmit is valamiféle fizikai végességgel rendelkező térhez, tárgyhoz köti, mint pl ebben a dobozban nincs semmi, ott nincs semmi, ez semmi. Tehát annyira primitív az elménk ebben a témában, hogy még a semmit is egy fizikai valamiként képzeljük el, mint pl a sivatag ami a semmi, de valami, mert az a sivatag. Azt a semmit, az igazi semmit amit az univerzum utáni rész képvisel, nem tudjuk még gondolati szinten sem relativizálni, nem vagyunk képesek az abszolút semmit elképzelni mert az agyunk azt is egy végtelen sötét, határokkal ellátott valamiként képzeli el. Az ember úgy gondolkodik, úgy képes gondolkodni ahogyan te is beszéltél a videóban, miszerint "tudjuk, hogy minden véges és végtelen nincs, maximum majdnem végtelen" Tehát az emberi agy, az az agy ami az emberi tudományt is képviseli, csak és teljes mértékben, önmagában 100%-ig biztosként csak azt képes elfogadni még hivatalos tudományos szinten is, hogy minden véges. Az univerzumunkat is csak látjuk, de valójában nem értjük, találgatunk, egy a képességeink jelenlegi csúcsát képviselő tudással összeraktunk egy teleszkópot és annak képei alapján eldöntjük, állítjuk, hogy ez a bolygó ilyen, az olyan, ott az van, itt ez van, stb... Miközben olyan távolságokra vannak, hogy némelyikre tovább tartana a fény sebességével eljutni mint amióta létezik az ember. De mi biztosak vagyunk abban, hogy mindent látunk, és mindent jól látunk, miközben 3 dimenzióra vagyunk csak képesek, még a 4. is csak elméleti számunkra. Az univerzumot egészen egyszerűen lekicsinyítjük a magunk szellemi képességeinek szintjére, miközben a puszta léte már felfoghatatlan emberi aggyal. Szóval én azt gondolom, hogy a magunk bolygóján a magunk élővilágában és evolúciójában lehet, hogy csúcsok vagyunk, de az univerzum szemszögéből és ami utána van, annak szemszögéből szerintem szinte biztos, hogy egy a mi világunkban létező legbutább rovarok szintjén vagyunk... Bárki próbálja meg elképzelni az univerzum utáni semmit, csukja le a szemét és képzelje el, és azt fogja tapasztalni, hogy az agy rögtön kijelöli annak a végét és, hogy a semmi elképzelésének ellenére fizikai tulajdonságokat társit hozzá, mint csend vagy zaj, hideg vagy meleg, valamint akaratlanul elindul a vége felé. De az a semmi amit komolyan szó szerint a semminek kell gondoljunk, miként bírhat olyan tulajdonságokkal amit a mi bármelyik érzékszervünk érzékelhet? Ha kilépek ebbe a semmibe az agyam képességeit felhasználva gondolatban, majd megfordulok, hogy lássam magam mögött az univerzumunk, akkor miként lehetek én a semmibe? Miként lehet a semmiből egy valamit érzékelni? Ha kiléptem a semmibe, akkor vissza is jöhetek, de a semmiből ezt, hogy tehetném meg, a semmiben miként létezhetek én mint fizikai valóság? Azt gondolom, hogy mint írtam az elején, nem tudjuk azt a semmit elképzelni, beszélni róla, gondolni rá, amit tényleg a semminek kell tekinteni mert nem képes erre az emberi agy. Igazából még egy olyan civilizáció sem ami akár évmilliókkal fejlettebb nálunk, mert a tény maga, hogy egy civilizáció és, hogy fejlettségi szintjük van hozzánk viszonyítva, már kizárja azt, hogy képesek legyenek a semmi értelmezésére. Amúgy meg ha igazunk lenne, és minden véges, jön már is a következő kérdés, mi van a semmi után? A semmi? De a semmi után, hogy lehet semmi, mikor a semmi maga a semmi... De ha nem a semmi, hanem valami jön utána, akkor a semmi ami a valamivel határos minden irányba, az nem semmi csak üresség... És ennek mentén az agy folyamatosan csak jelzi, hogy ERROR :D És ez az a kőrforgás az elménkben ami igazolja azt, hogy nem vagyunk képesek semmilyen módon a semmi elképzelésére. Az agy meg védekezik, hogy hát persze, mert nincs olyan, hogy végtelen, de ezzel megint csak feltételezésekbe lép az elménk önigazolásként. Szóval ez kemény dolog :)
Őszintén szólva a semmiben nem létezhetsz, hiszen ot nincs az általunk tapasztalt természeti jelenségek semmilyen formája. Értem ez alatt, hogy nincs tér amiben létezhetnél, nincs idő amit viszonyítási pontnak is tekinthetnél, sem gravitáció, sőt az atomokat összetartó és működtető erők sem léteznek...csak maga a semmi...a semmiben pedig nincs létezés...ne úgy gondolj rá mint egy sötét, üres térre, mert ugye ott tér sem létezik...ebből kifolyólag oda eljutni nem lehet és ha valahogyan sikerülne is kiszakadnod a mi univerzumunkból egy dimenzióknélküli semmibe, valószínűleg megsemmisülnél a kísérlet közben, vagy talán egy másik univerzumba kerülhetnél, ahol megint nincs garancia, hogy a ma ismert és univerzumunkat működtető fizikai állandók megegyeznek a miénkkel...valószínűbb a gyors pusztulás...röviden ha a semmit akarod elképzelni, akkor pont az elenkezőjét teszed, mert valamit fogsz odaképzelni...leírni letudjuk, csak elképzelni nem lehet
Pedig a semmit csinálni is lehet :D A viccet félretéve, tényleg annyira be vagyunk korlátozva a saját tér-időnkbe, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk kilépni belőle. Enélkül meg lehetetlen az univerzum teljes megismerése.
Sok ismeretterjesztőben azt mondják, hogy az univerzum fénysebességgel tágul, illetve azt, hogy semmi nem lehet gyorsabb a fénynél. Hogy sikerült megmérni vagy eldönteni, hogy a fénynél gyorsabban tágul?
6 หลายเดือนก่อน
Nem kell megmérni, tudjuk, hogy a tér milyen gyorsasággal tágul, és ebből tudjuk, hogy egy bizonyos távolságban a távolodás gyorsabb, mint a fénysebesség. Ezen a távolságon túl nem láthatunk, hiszen a mögötte lévő térből a fény sosem jut el ide.
Kiváló minőség látszik honnan indultál és hova tartasz és azt mondom jó az irányod bár ez is relatív mi a jó De köszönöm ezt az élményt és még a továbbiakat is
Nagyon érdekes videó! Néhány elmélet: Szerintem, mivel az univerzum gyorsabban tágul, mint a fénysebesség, ezért a legtávolabbi galaxisok fénye már nem jut el hozzánk, ezért lehet, hogy az univerzum már régebb óta létezik, vagy gyorsabban tágul, mint amit mi lemértünk. Ha a "Great Attractor" egy hipermasszív fekete lyuk trillió naptömeggel, az megmagyarázza a gravitációs vonzást. A Nagy Vonzó lehet a Laniakea halmazban található galaxisok gravitációs központja hasonlóan, mint egy többcsillagos naprendszerben. Az "Univerzum egy fekete lyuk" elmélettel pedig az a baj, hogy mivel a fekete lyukak a középpontjuk felé húzzák a dolgokat, ezért az Univerzum középpontjába kellene minden visszahúzódjon, új szingularitást alkotva, de tudjuk, hogy az Univerzum nem húzódik, hanem tágul. A sötét energiáról az a véleményem, hogy talán létezik, talán nem. Ha nem létezik, akkor egyszerű a magyarázat: amely galaxisok túl messze vannak egymástól, azok központi fekete lyuka nem képes gravitációval elhúzni a másik galaxist.
Szervusz-Az Univerzum egy fekete lyuk-as valaszodra: Reszben igazad lehet. Viszont azt ne felejtsd ki a szamításból,h az már egy önnálló belső rendszer,belső működési törvényekkel! Ne kintről próbáld értelmezni az "innen látott" mechanizmust Azon belül akár létezhet egy belső, tér-idő tágulási szisztéma! Ezt csak a rendszeren belüli gondolkodással és megfigyeléssel lehet(ne) megérteni!
@@Pepeeeeeee Biztos vagy te ebben? Azt már megállapították, hogy nem gömb, hanem diszkosz alakú, akárcsak a galaxisok. Ha gyorsabban tágul az Univerzum, mint a fény, akkor ebből adódóan egyetlen Galaxist sem szabadna látnunk. Szerény véleményem szerint, bár még nem voltam a Földön kívül (másokkal ellentétben - akik a vöröseltolódással mindent megmagyaráznak, pedig könnyen lehet az is optikai csalódás - de lehet hogy nem az) ez az egész nagyon nem így lehet. Ősrobbanás pl. szerintem nem lehetett, mert az a fizikai törvényeknek ellentmond. Evolúció sem lehetett, mert az a legújabb genetikai tudásnak mond ellent. Az a baj, hogy az emberek mindent meg akarnak magyarázni, de általuk kreált elméletek nagyon sokszor egymásnak is ellentmondanak. Az biztos, hogy szinte semmit sem tudunk. De ezt persze nem lehet elfogadni. Akik a 120 éves rakéta elvvel képzelik el a bolygóközi utazást, sajnos nem tudnak többet egy óvodásnál. Először itt a Földön kellene fejleszteni és gyűjteni a tudást és csak használható ötlettel lenne érdemes tovább gondolkodni. De ennek így semmi értelme.
Szerintem az a gravitációs hatás amit a tudósok a "sötét anyag"-nak tulajdonítanak, valójában más dimenziókból átszűrődő gravitációs hatás(pl: egy másik dimenzióból egy galaxis gravitációs ereje hatással van erre a dimenzióra is)
Az univerzum ha ilyen hatalmas és felfoghatatlan, az ekkora léptékű vizsgálata is teljesen értelmetlen. Ha bármi konkrétumot is tudnánk ezekről, a távolságokat ember le nem győzhetné hogy ellenőrizze, hát még hogy hasznosítson is belőlük valamit. Ezért pontos a megfogalmazás, sosem fogunk tudni ekkora léptékű dolgokról biztosat. Mese marad csak minden űrteória! 🫤
Az élet is csak egy szoftver, azok léteznek, ami bele van táplálva. És direkt az ember orra elé rakta mindenre a választ, amit ő képtelen észrevenni. Például egy számítógépes játék, annyi van benne, amit beleraktak, és kár azon gondolkodni hogy azon a világon kívül mi van, mert nincs semmi. Pont ezért létezik rengeteg felfoghatatlan dolog a létben, halálban és az univerzumban, mert nem létezik az, amit fel kéne fogni. Ezen belül az emberi és állati elmében is szoftver van, mindegyiknek a saját fajához való.
Valójában, ha az univerzmon kívüli testek korábban keletkeztek, akkor a fényüknek lett volna ideje eljutni hozzánk. Pontosabban, már az univerzumunk keletkezésekor itt kellett volna lennie a fotonoknak.
Szerintem mindegy mert az energia es az anyag kolcsonhatasa hozza letre az unuverzumokat aminek rorvenyszerusegeit nagyabol ismerjuk. De ami fontossabb felkell tetelezni egy teremtot aki ezt mozgatja
Én az univerzumot vagyis a galaxisok halmazát úgy tudom elképzelni, mint egy gömböt. Nem végtelen, hanem inkább véges galaxisokkal. Szóval tökmindegy hogy merre mennénk az univerzumgömbön belül és galaxisokon túl, "valahol" valamikor ugyanoda lyukadnánk ki ahonnan elindultunk. Akár fel, le, balra, jobbra, vagy éppen befelé vagy kifelé ebben a képzeletbeli gömbben. Végül elérnénk a kiindulási pontot. Ami relatív, mert ebben a gömbben (vagy sötét anyagban) az anyag körkörösen mozog a galaxisokkal együtt. Az elért kiindulási pontnál sem ugyanaz a galaxis fogadna bennünket, mint amelyikből elindultunk. Azért tettem idézőjelbe azt, hogy "valahol". Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi volna ezen a gömbön túl? Ha ezt a képzeletbeli gömböt síkban ábrázolnánk, akkor vannak további rétegek (gömbök). Ezek volnának a multiverzumok. Az univerzumok egymással nincsenek kölcsönhatásban, mivel egymást nem érintik. Minden egyes univerzumgömb "saját magában" mozog és kering a galaxisokkal együtt, ami egyben véges is és végtelen is. Így nem lehetséges az utazás az anyagnak sem és a sötét anyagnak sem egyik univerzumból a másikba, ugyanis egymással függetlenek. Következő kérdés hogy azon is túl, mármint multiverzumon túl mik vannak, azt még az Isten sem tudja. Ez az én teóriám, ami cáfolható is és elfogadható is :) Viszont másképp nem tudnám elképzelni.
Szia. Köszönjük az igényes videóidat! A kérdésed,miszerint -mi talalható a látható Univerzum határán túl?- egy olyan téma,ami egyszerre hihetetlenül érdekes,masfelől kb értelmezhetetlen! Egy komplex,önmagába visszaforduló egységet alkot. A rendszeren belüli dolgok (minden általunk ismert és megfigyelhető ,/ kikövetkeztethető dolog) ebben foglalnak helyet és ebben fordulnak vissza. A tér-idő szövet természete nem teszi lehetővé a "kijutást" Nehéz megfogalmazni,de talán úgy tudnám szemléltetni,mint a fekete lyukak eseményhorizontját az azon túljutó dolgok számára értelmét veszti a "külső világ",hiszen ki már semmi nem juthat (nem csak anyagi természetű jelenség,de lényegi információ sem) Vagy hogy mégjobban leegyszerűsítsem: egy hangya egy hatalmas labdán ál az űrben és körbe-körbe fut,h lefusson a labdáról,de ehelyett csak körbe ér. Banális példa,de hogyan fogalmazhatnánk meg egy ekkora struktúra hétköznapi fizikát bőven meghaladó quantum-mechanikai törvényt?! A észlelési zóna határvonalán túlra jutás helyett inkabb képzeljük el egy kifordított gömbként,amelyben egy ponton túl a tér-idő szövet drasztikus meghajlása miatt mar képtelenség kifelé mutató vektort fenntartani,ezért ezen irányvonalak önmagukba visszafordulók! Remélen nem toltam túl! Sziasztok!
Köszönöm, nagyon érdekes volt! Kérdésem: azt honnan tudod, hogy a mi Univerzumunk nagyobb sebességgel tágul, mint a fény sebessége? Ez a mai tudásunk szerint lehetetlen!
Az igaz, hogy semmilyen kölcsönhatás vagy részecske nem terjedhet/mozoghat gyorsabban a vákuumbeli fénysebességnél. Viszont ez a tér tágulására nem érvényes.
Eggyel lejjebb írtam erről, hogy az ember minden létezést, eseményt csak egy befoglaló térben tud elképzelni. A mi kis életünk egy 3 dimenziós térben zajlik. A Naprendszer, a galaxisok befoglaló tere maga az Univerzum. Az Univerzum viszont nem egy befoglaló térben létezik, hanem maga a végső befoglaló tér. A multiverzum elmélet sem megoldás, mert egyrészt semmi bizonyíték nincs rá, másrészt komoly logikai bukfenceket tartalmaz. @@László-q8w
@@gezamagyar6582 De miért tágulna a végtelen tér?, hiszen végtelen. Ugye a térben helyezkedik el az anyag, ami ha a térrel együtt mozog, sem lehet gyorsabb a fénynél, de amúgy van megoldás, ha a fénysebessége nem véges!
3:31-nél ez a dolog RÉGÓTA foglalkoztat: Mi a helyzet ezekkel a nagyon APRÓCSKÁNAK tűnő de mégis nagyon közel lévő fénypontokkal, ami a video ezen részén is látható, mint amikor EGYENESEN előre utazva elhaladnak a megfigyelő mellett balra jobbra "fent/lent" Arról még sose esett szó MIKRO CSILLAGOK lennének? Mas név nem jut hirtelen eszembe róla. Érdekelne ha kenne arról is egy video.
Amit 3:31-nél látsz, az csak egy számítógépes animáció. Ezek nélkül gyakorlatilag egy állóképet néznénk, csak azért rakták rá hogy a sebesség illúzióját szemléltessék. A valóságban még ha lenne egy fénysebesség egy tizedével menő űrhajónk (nincs), az se menne olyan gyorsan hogy így elsuhannának mellette a csillagok.
Imádom én is ezt a témát. Köszönöm a videót nagyon jó lett. De mi van ha mégis elérjük azt a fejlettségi szintet, hogy meg tudjuk amit még ma nem tudunk? Csak gondoljunk bele, hogy a mi életünkbe hány olyan felfedezést tettek a tudósok amire előtte ugyan úgy azt hittük hogy nincs rá magyarázat. De szerintem ez lehetne egy következő videó témája is.
Azt, hogy megtudjuk mi van az általunk látható univerzum határán szerintem 3 féle módon lehetne csak elérni és mind lehetetlen sajnos:(. 1. Teleportálás, hogy eljussunk oda amit képtelenek vagyunk látni. 2. Idő utazás (soha nem fog megtörténni, már csak azért sem mert még soha senki nem jött a jövőből). 3. Olyan bonyolult képlet megalkotása ami pontosan képes kiszámolni mi van a látható univerzumon kívül (ez az egyetlen talán ami megtörténhet). Valaki más ötlet?😂
@@HUNiverzum Sajnos arra hogy a mi generációnk ezeket a válaszokat megkapja nagyon kicsi szinte semmi esély. De olyat soha ne mondj hogy soha nem lesz válasz az ilyen kérdésekre mert az esély még nem egyenlő a nullával. 😉
@@FluffyCat666 Még én sem tudok ehhez mit hozzáfűzni (nem vagyok tudós), de szerintem majd a közeli vagy távoli jövőben valaki feltalálhat/kitalálhat valamit. Lehet már mi nem éljük meg de mig élek nem adom fel mert engem is leköt ez a téma.
@@HunNoob Engem is nagyon leköt az univerzum témája, de csak hobbi szinten mivel sajnos én sem vagyok tudós😞. Én sem adom fel, de nem látok rá sok esélyt legalább is a mi életünkben nem. Amit nagyon sajnálok, mert szeretnék megtudni mindent. Ha valaha is rájön az emberiség erre akkor azt kívánom bár abban a korban születhettem volna.
Szuper videó lett viszont nekem olyan kérdésem lenne hogy, milyen videókat vagy animációkat lehetett látni a videóban? Esetleg ha valaki pár linkkel is meg tudna dobni hogy, hol találhatók hasonló animációk.
Látványos és szép video, köszönet érte. Egy kicsit sok benne a "mi van, ha?". Emiatt nem nevezném tudományos ismeretterjesztésnek. Ami a sötét anyagot és sötét energiát illeti, az a dolgok elkenése a tudomány részéről, mert nagy léptékben a gravitáció másképp viselkedik, mint várnánk. "Mi van, ha" a tér görbülete adja meg a választ ezekre és nem kellenek ezek a sötét dolgok? "Mi van, ha" a tér zárt és visszagörbül önmagába, ahogy egy gömbfeszin is visszatér magába? Ez is lehet egy magyarázat és akkor nem kell kitalálni a sötét dolgokat. Már nagyon várom, hogy a tudomány megtalálja erre a választ.
De igen is mindazok akik hisznek Istenben, neki engedelmes életet élnek, ezért örök életet kapnak, mind megtudják azokat a rejtélyeket amik itt fel lettek sorolva. Sőt többet is. Tehát egyszerű a megoldás aki többet szeretné tudni az higgyen Istenben!
Sziasztok. Az univerzumon kivül a nemtèr-nemidő van ,vagy màs nèven az ahun. Ott mennek az űrhajók,pontosabban ott szinkronizàlnak àtt egy màsik tèr rèszre. Nàlam sokkal jobban elmondja Kisfaludy Győrgy(időfizika).
A videó vége felé úgy elkapott egy érzés. Amolyan felfoghatatlanság, hogy pl mink is, hogyan jöttünk létre, mi lesz, ha meghalunk, hová kerülünk? Filozofálni lehet, csak nemtudjuk a választ és lehet sohase fogjuk.
Szerintem az univerzum olyan gömbölyű mint a föld és bár nem végtelen, de bármeddig mászkálsz a területén, nem érsz a végére. Mivel egy gömbnek nincs vége pont mint a földnek
Szerintem a sötét anyag és/vagy a sötét energia is létezik mégpedig olyannyira hogy az univerzum határa után is csak az található, végtelen mennyiségben. Tudjuk, hogy sem energia sem anyag nem lehet végtelen, de ez nem vonatkozik a sötét anyagra és a sötét enegiára...
Milyen határról beszélnek folyron? Mi tágul? Miben? A végtelenben tágul a robbanásban létrejött anyag. És valahol újra sűrűsödik majd robban. És így tovább végtelen robbanások végtelen sűrűsödések és azok amiket még elképzelni sem tudunk nem hogy megfigyelni. A történések folytatólagosak tehát végtelenek.
Lehet hogy tévedek, de önnél még nem találkoztam a "MULTIVERZUMMAL", pedig ma már majdnem hogy bizonyos a létezése, mivel a "VILÁGMINDENSÉG" kiterjedése végtelen...
Nem értem ezt az univerzum gyorsabban tágul mint a fény sebessége dolgot. Magyarázza el ezt nekem valaki. Több videóban is mindig ezt emlegetik, gondoltam most már rákérdezek. Azt tudom, hogy gyorsulva tágul és jelenleg a tágulási sebessége: 72,5 kilométer/másodperc/megaparszek. Mondjuk lehet a megaparszek nem ismerésének hiányában nem tudom értelmezni, de a fény sebessége: 299 792 458 m/s ami 299 792,452 km/s , ami nagyságrendekkel gyorsabb mint a fent említett univezum tágulási sebessége. Kérem, hogy valaki magyarázza el nekem. Köszönöm.
A parszek, és megaparszek távolsági egység. Egy parszek az a távolság, amilyen távolról _egy Csillagászati Egység távolság_ merőlegesen nézve egy ívmásodpercnyinek látszik. (A Csillagászati Egység pedig a Nap-Föld távolság.) Mindenesetre, ez a távolság - a parszek - körülbelül 3,2617 fényév. Egy megaparszek tehát körülbelül 3261700 fényév. A fent említett tágulási sebesség azt jelenti, hogy a *_megfigyelőtől számítva_* minden 3261700 fényév alatt 72,5 km/s sebességgel tágul a világegyetem. Tehát ezek összeadódnak. Két megaparaszek alatt 145 km/s. Mivel az ősrobbanás kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt történt, így elméletben maximum ennyi fényév távolságból juthat vissza hozzánk fény. (Kicsit kevesebb, mert csak miután kifagytak az elemi részecskék aztán az atomok, és kitisztult a világegyetem, maximum addig láthatunk el.) Tehát, ha egy elképzelt pont tágulási sebességét meg akarjuk kapni 13,8 milliárd fényévnyire, akkor ezt kell elosztani a megaparszek fényév értékével. Ez konkrétan 4230,92. Tehát ennyi megaparszek a sugár. Ha ezt beszorzod a 72,5 km/s értékkel, akkor 306741,883 km/s értéket kapsz. Tehát az univerzum korával megegyező fényév távolságban az univerzum tágulási sebessége már jóval több, mint 6700 km/s sebességgel meghaladja a fény sebességét. És persze az univerzum jóval nagyobb ennél, akár végtelen is lehet. Tehát a még távolabbi részek még sokkal gyorsabban távolodnak. Ha a két általunk megfigyelhető legtávolabbi pontot nézzük, akkor több, mint kétszeres fénysebességről beszélünk. Ha csak duplája lenne a sugár, a szélén már szintén több, mint kétszeres fénysebességről beszélünk a közepéhez képest (ha egyáltalán értelmezhető a közepe meghatározás, inkább a megfigyelő körüli sugárról van itt szó). De egyébként bizonyítottan még ennél jóval nagyobb a világegyetemünk. Kicsit hosszú lett, de remélem, sikerült értelmezhetővé tenni a dolgot.
A tudósok kutatják az univerzum titkát, s el tudják magyarázni módszereiket és azok eredményeit. A szent emberek megfejtették az univerzum titkát, elmagyarázni nem tudják, csak ösztönözni tudnak, hogy fedezd fel Te is.
A Semmi az a Nem-létezés. A tér-időn kívüli dolgokat rosszul fogalmazzák meg. A semmivel azonosítják egy közhelyel. ezért nem tudjuk érezni a lényegét. A semmi semmit nem jelent. A Semmi valójában a Nem-létezés. Régen egyszer utaztam az elmémmel, a kezdetekig. Átéltem a nemlétezésből létezéssé válást, a megteremtődést. Döbbenten csodálkoztam rá, hogy a létezéssé válás önmagában hordozza a teret,és az időt, a tér tágulását. A különálló terek, pedig vonzák egymást, és idővel egybeolvadnak. A Nemlétezés, nem szűnik meg a létezéstől, nem nyeli el, mert nincs tulajdonsága. önálló egységek, illetve csak a létezés, mert annak van tulajdonsága. Hamar felismertem, hogy ha továbbgondolkodom, valószínüleg pszihiátrián kötnék ki, így afelfügesztettem mert túl korlátozott az elmém a teljesség felfogásához. És mielött könyörögnétek, hogy: milyen szert szedtél tesóm, nekem is kell, Sajnos nem tudok segíteni ebben, mert teljesen tudatos utazás átélés volt.
@@bukijanos1934 Sötét van? Gyujts fel egy lámpát. A szekrény mögött sötét marad, a kertben sötét marad. És e miatt nem szűnik meg a sötétség, csupán lesz egy kis tér ahol világos van. A létezésnek megvannak a törvényei, de a nemlétezésnek nincsen. Na hogy azt a törvényszerüséget ki teremtette meg, azt nem tudjuk felfogni. Ezért van szükségünk a Teremtőre, hogy az elménknek legyen mibe kapaszkodni. Na de ki teremtette a teremtőt? Hogy jött létre a Teremtő? Na ezt fejtse ki valaki bővebben? 😄 Lehet hogy ő is kényszerből született hogy a nemlétezés egyensújban maradjon? Vagy egyszerre lett a kettő? De akkor őket mért egyszerre teremtették? Szóval óvatosan a nagy belemeditalással, csúgya látvány egy leszedált ember 😉
Valószínűleg de szerintem meg valószínűleg megint mint a történelem folyamán sokszor újra lebecsültèk az embert is pláne egy technikailag jóval fejlettebb civilizációt lebecsültèl😊
@@11yticten De hogy csak ez a civilizáció bèkès azért mert ennek a civilizációnak kb 1%a vagy 3%a háborozik nem kell azt feltètelezni hogy más civilizáció is.igy tesz sőt már règes règ kiirthatták volna nem hogy az emberiséget de a teljut rendszert is megsemisitjettèk volna ha kedvük szotyant volna de nagyon sok helyről olvasva ,sok.videot megnèzve állitom hogy nem 1nem.2 nem 6 hanem csak a humanoid szetü civilizációkbol legalább 64faj látogatja a földet rajtuk kívül természetesen vannak az árny ès fèny lèny szerüek ès a gömbök is stb S valószínűleg a Szellemek egy jelentős rèsze is nem a halottaink hanem más civilizáció ezeken felül lehetnek ès biztos vannak olyanok is akik más dimenziosak .
Nekem csak egy kérdésem van ami felvetődött a video kapcsán .Hogy hogyan terjed gyorsabban az univerzum ,mint a fény? Hogyha válaszolsz kifejtem további véleményemet !
Szerintem a látható univerzumon túl még a mi univerzumunk "van". Az univerzum határa után pedig szerintem egy olyan "hely", amely számunkra felfoghatatlan, ott lehet Isten🤩, ott lehet a mennyország😍, sőt a pokol is ott lesz valahol🤪
Azt nem értem,hogy hogyan gondolja az emberiség azt,hogy amit látunk a szemünkel,vagyis a fény,az a leggyorsabb.A fényt az látjuk,az ok,de honnan tudjuk,hogy ez minden?Lehet olyan frekvencia,vagy rezgéshullámhossz,ami a fénynél is gyorsabb lehet,csak nem ismerjük,meg fel sem tudjuk fogni.A tudat lehet a megoldás,ha az emberi tudatot megfejti valaki,hogy hogyan van mindenkinek önálló tudata,akkor lehet sok mindenre meg lesz a válasz!Gondoljon mindenki bele,hogy hány önálló tudat van és az mindegyik végtelen,mint az univerzum,akkor mi is van valójában?Hogy van az ,hogy nem látok bele a te tudatodba és te sem az enyémbe?Kicsit érdekes dolgok ezek.Meg ugye nem kell az univerzum a végtelenhez,mert úgy is lehet végtelen valami,hogyha valamit mikroszkóppal nézünk,mert ugye visszafelé is kell működnie a végtelennek,mert ha megfelelő tudással rendelkeznénk a nagyításhoz,akkor visszafelé is a végtelenbe lehetne menni,mert nincs olyan,hogy már vége és nem lehet tovább nagyítani.Elég érdekes dolog🤔
A jelenlegi fizikai modell miatt gondoljuk így. A fénynél gyorsabb mozgás lehetetlensége a relativitáselmélet következménye. Tömeg és energia: Ahogy egy objektum sebessége közelít a fénysebességhez, a tömege nő. A relativitáselmélet szerint, ha egy objektum elérné a fénysebességet, a tömege végtelenné válna, ami végtelen energiaigényt jelentene. Causalitás: Ha valami a fénysebességnél gyorsabban haladna, az idő visszafelé is haladhatna, ami ellentmondana a logikai oksági viszonyoknak. Ez komoly problémákat okozna a fizikai törvények szempontjából. Speciális relativitáselmélet: Az elmélet keretein belül a tér és az idő szoros kapcsolatban áll egymással. Ahogy a sebesség nő, az idő lassul, és a tér is torzul. A fénysebesség határát átlépve teljesen megváltozna az idő és tér felfogásunk.
Szerintem az emberi tudat nem fogja fel mi lehet a mi univerzumonkon túl mert földi gondolkodással rendelkezünk a többi az fantázia
Nagyon érdekes film
Igényes, és korszerű. 50 éves vagxok, és örülök hogy számomra is értelmezhető, megérthető. Gratula!
Megy a 👍
Köszönöm szépen! 👍🏻
Ádám , mit értesz te ebből? A szuper halmasz annyira messze van hogy nem is tudják hogy hol van mennyire messze, de az előbb a hosszat szélességét megadta ez a faszi, aki etet benneteket. Ki mérte meg honnét veszi a méreteket, amikor azt sem tudják hogy hol van?
Így kellene az iskolában tanítani a dolgokat. Talán még oda is figyelnének a diákok.
🙏🏻🙏🏻🤝🏻
Ő túl jó az olyan kevés fizetéshez😅
Nezd meg az űrkutatás magyarul youtube csatornajat es megvaltozik a velemenyed. Abbol raadasul tenylegesen okosabb is leszel a teman belul
@@sandorbak8653 👍👍
@@sandorbak8653
Lehet.
Itt reklámozod a másik csatornát?
Nem igazán vagyok vallásos, nem hiszek sem a Pokolban, sem a Mennyországban, de valamiért azt érzem, hogy a halál és az Univerzum valamiféle kapcsolatban áll. Földi életünk során nagyon sok dolgot képesek vagyunk megfigyelni/felfedezni, különböző eszközök segítségével, de bizonyos dolgokat talán csak halálunk után érthetünk meg. Akármi is az igazság, csodálatos dolog az Univerzum, és maga a létezés. Köszi a videót! ❤️🙂
Egyszer talán kiderül minden! 🙂🙏🏻🤝🏻
Me'lássuk 😇
Osztom a véleményed 😊
@@HUNiverzumigen! Odaát 🤷🏻♂️😂✌️
Tudod kedves válaszoló, a "pokol" és a "mennyország" a vallásosságnak csak egy nagyon kicsi szelete, sőt lehet hogy nem is valóságos és igaz szelete. Arra célzok, hogy nagyon sok egymásnak ellentmondó vallásos tanítás és elképzelés létezik. Kb úgy mint az univerzummal kapcsolatos komoly tudományos teóriák és elméletek, amelyekről vajmi keveset tudunk.
De hogy lényegileg nincs messze, sőt alapjában véve ugyanarról beszélnek az emberek, azt az is bizonyítja, hogy rengeteg elismert természettudós és kozmológus volt hívő a múltban is, és ma is!
Nagyon szép és érthető előadás !!! KÖSZÖNÖM !!!
Ennek örülök, köszönöm! 🙂🙋🏻♂️
Elképesztő és emberi agy számára felfoghatatlan dolgok, minden állítás csak találgatás , nincs alátámasztva semmivel ugyan úgy ahogy Isten sem , de én az mondó vagyok ,hogy aki nem hisz az nagyot fog csalódni amikor magához szólítja az Úr! Köszönöm a videód , várom a következő tartalmat😊
🤝🏻
Egy kérdés, ami most történik a napon arról nem készülsz videót csinálni? Érdekes dolgok, megméztem szűrőkön keresztül és tényleg látni a ,,csóvát" . Szép napot 😁
Miért lenne nekem, mint nem hívőnek csalódás, ha mégis van isten? Max kellemes meglepetés, h vár a mennyország. Attól, h nem mormolok imákat, még lehetek jó ember. És ha az istenetek valóban igazságos, akkor nem fogja érdekelni, h jártam e templomba. Csak az dönt majd, amit életemben tettem.
Mormolni nem kell,de imaélet minden vallásban alap,nézz utána a nagyoknak,pl: akik bilokáltak ,levitáltak stb. bizony komoly imaéletük volt.@@SemSenki
Itt jön az életben a tapasztalás, bizony létezik Isten, csak a jelekre kell odafigyelni.
Imádom ezeket a videókat! 😊 Érdekesek, szórakoztatóak és informatívak egyszerre. 😊 Le a kalappal! 👍
Egyébként én a Multiverzum híve vagyok. 🙂
Köszönöm szépen László, ennek örülök! 🙂🙏🏻
Nagyon szeretem ezeket a videókat,köszönet
a szerkesztőnek.
@@laszlohalmai6672 Lehetsz valaminek a híve, de azért a fizikusok jelenleg nem ezt gondolják többségében a valóság megfejtésének.
@Pepeeeeeee Biztosan leellenőrizted, csak a számításaidat nem akarod közölni itt terjedelmi okokból, mi?
A megfigyelhető Univerzumon túl minden bizonnyal ugyanez az Univerzum folytatódik, csak azt a részét nem tudjuk megfigyelni. Egy az Univerzum hozzánk képest "szélén" lévő másik civilizáció valószínűleg meg tud figyelni más részeket az Univerzumból, míg olyan részeket nem, amiket mi látunk. Az összes többi pusztán romantikus ábrándozás. ;)
Tulajdonképpen van abban valami, amit mondasz..
@@gaborantal. Igen valóban érdekes ezt a kísérletet én is láttam.
Kérdés, hogy egyáltalán létezik-e részecske formátumban az Univerzum, ha nincs benne senki, aki megfigyelje. A híres "két rés kisérlet"-ből tudjuk, hogy pl. az elektronok akkor viselkednek részecskeként, ha megfigyeljük, (meg akarjuk tudni) hogy melyik résen haladnak át, és csapódnak a háttér-ernyőbe. Ha nem figyelünk rá, akkor csak egy interferencia hullámképet rajzolnak az ernyőre. A kisérlet azt "sugallja", hogy a "megfigyelés" /ami talán a legelvontabb fogalom, ami létezik/ "rögzíti anyaggá" az energia-hullámtengert a térben. Egyébként tényleg jó lett ez a video!
Köszönöm Tamás!
Úgy gondolom, hogy nem mentél végig a két rés kísérlet teljes gondolatmenetén és annál a szenzációhajhász megállapításnál megálltál, ahol azt az elképzelést próbálják meg misztifikálni, hogy ha nem akarjuk megfigyelni, akkor nincs részecske állapot, csak a hullám, de ez így nem igaz, ezt a hullám, vagy részecske kérdést már tudja magyarázni a tudomány.
Valahogyan úgy értelmezhető ez a kérdés, mint ha egy gyorsan pörgő főtengelyt néznél és csak egy elmosódott valamit látsz ami a hullámnak felel meg, ha hirtelen megállítod, akkor láthatod magát a formát ami a részecske lenne. Tehát a részecske végig ott van, hullámként viselkedik, ami a mozgásából adódik, de ha meg akarod nézni részecske alakjában, akkor megállítod a hullám keltő mozgásában, így láthatod részecske ként, de a hullám keltő léte megszűnt!
Még egy példa a kísérlet megértéséhez, ha egy marék homokot eldobsz, akkor ha egy szemet elkapsz, abból meg tudod mondani a marék homok sebességét és nem változik a marék homok sebessége, de ha ugyanezt egyetlen homokszemmel csinálod, akkor a megfigyelésed megváltoztatja a homokszemed viselkedését. Azért nehéz ezt megértenünk, mert míg egy homokszem is rendkívül nagy és összetett egy elemi részecskéhez képest, egy elektron egy foton egy kvark már olyan kicsi és nem bontható tovább, hogy míg egy homokszem megfigyelésére használt foton vagy elektron nem befolyásolja a homokszem viselkedését jelentősen, addig ezeknél az apró részecskéknél már csak önmagukkal összemérhető részecskékkel vizsgálhatod a viselkedésüket és ez logikusan jelentősen meg fogja változtatni a megfigyelt részecske további viselkedését.
...attól függ, mi a "megfigyelés" definíciója és annak technikai megvalósítása ?... nem mindegy...
De szeretem hallgatni mert mindig éreztem hogy nem csak afoldon van élet. Nagyon jó téma a részemre. Sokat hallgattam régebben is hogy ha rá találtam. Sajnos drágám meg kell szoknod hogy sok rétegű vagyok És csak a kíváncsi természetéből fakad. 10:46 10:46 10:46
Fantasztikusan mesèlitek el! Azok a hangok a videó alatt ès a sejtelmes beszèd....😊Fantasztikus egyveleg, hihetetlen jó, megnèztem már egy jópárszor ❤😊
Köszönöm szépen! 🙂🙏🏻
Köszönöm szépen, fantasztikus érdekes làtvànyok 😅nagyszerű video!!!💖🥰🪐💥🌗⭐🌞🌛🙋♂️👍
🙂🙏🏻🙋🏻♂️🤝🏻
Válaszolok a film végén feltett kérdésre! A "Megfigyelhető Univerzumon" túl, a "Nem Megfigyelhető Univerzum" található!
Van egy utópisztikus elképzelésem arról, hogy a Tejútrendszer által "kitakart" részeket hogyan lehetne majd "felfedni". 1.Direkt megfigyeléssel sehogyan, hacsak nem fedezzük fel a téridőn való átkelést egyszer... 2. Modellezni indirekt módón azonban esetleg lehetne a megfigyelhető területek részletes adatainak, egymáshoz való viszonyának/mozgásának stb. ismeretében - abban az esetben, ha megfelelő teljesítményű számítógép alkalmassá válna erre ... persze csak akkor, ha ez egyáltalán lehetséges, mert ahhoz kérdéses, hogy létezhet-e olyan kapacitás, amely ennyi adattal képes dolgozni.
_„Direkt megfigyeléssel sehogyan”_ ...
Már, hogy a bánatba' ne löhetne „direkt megfigyelésse’” megfigyö’nyi a Tejútrendsze’ á’ta’ kitakart részöket...? Hallottá’ mán a _gravitációs lencsehatás_ nevezetű mifeneségrű’…?
Nnna, az ollan, hogy ha egy - a _mi_ Tejútrendszerünkben lévő - feketelyuk (és _nem_ fekete lyuk, ahogyan az idióta csillagászok is írgyák, mer’ az valami egészön más…), szóva’, amikor egy _ordenáré nagy_ feketelyuk ippeg a látóirányunkba’ va’, és még a Galaxis ekliptikájába’ is leledzik, akko’ aká’ még a Galaxisunk _mögé_ is láthatunk á’tala!... (Csak ki köll várni, amíg egy illön feketelyuk a látóirányunkba - és még a Galaxis ekliptikai síkjába es - kerü'...)
Röviden: Nem kell rögvest „utópisztukusan” gondolkodni! Elég lesz *figyelemmel kísérni* a _megfigyelő csillagászat_ és/vagy a _kozmológia_ fejlődési trendjeit…
Ez a helyzet.
\_(ツ)_/
Nagyon érdekeseg a videóid🎉
Nagyon érdekesek a videóid tevagy a legjobb videós
Köszönöm szépen Ilona!
Ez Rohadt jó vidi volt 😍 Egy idevágó idézet : A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos. :D :D
😬🙋🏻♂️
Így igaz ,Einstein is ezen a véleményen volt 😂
És az a vicc h nem vicc hanem filozofikus metafiuika
Nagyon jó videókat csinálsz,sok sikert,és így tovább!
Köszönöm az információdús videót. Ami a feltett kérdést illeti: véleményem szerint, ha abból indulok ki, hogy az univerzum komplex és meghatározott törvények szerint épül fel, akkor az általunk felfedezhetetlen és megérthetetlen részére is igaz kell legyen ez az állítás. Ami nekünk tér-időben létező, gondolkodó lényeknek megérthetetlen, az nyilván nem a négy dimenziós tér-időben létezik. Ha ennek a nem tér-időben létezőnek a tér-időben létező része/halmaza ennyire tökéteses, amennyire mi azt meg tudjuk érteni és matematikailag az energia egy manifesztálódó formájakén le tudjuk írni. akkor feltételezhető, hogy a teljesség, amiben a multiverzumok léteznek végtelenül tökéletes és tudatos kell legyen, aminek minden tulajdonsága végtelenül tökéletes. Ahhoz, hogy ezt érzékelni tudjuk, ahhoz át kell valami módon kerülnünk az említett végtelenül tökéletes dimenzióba/létállapotba. Amennyiben ez soha nem történne meg, akkor Univerzumunkban a tudat kialakulása értelmét vesztené, ha pedig így lenne, ebből azt a következtetés kellen levonnom, hogy Univerzumunk és maga a Lét teljessége is teljességgel értelmetlen lenne. A videót mégegyszer köszönöm.
Köszönöm szépen a kommentet, jó volt olvasni!
Ha az "ennél távolabbi fények" az "univerzum" keletkezése előtt ott volt, akkor a fénye már az univerzum keletkezése előtt ideért. Két ok miatt nem lehet látni, az egyik az, hogy nincs más csak az általunk ismert univerzum, vagy vannak más univerzumok, viszont a téridő nincs összekapcsolva, a fénynek meg téridő kell, hogy ide jöhessen.
Ez nem semmi volt köszönöm!
🙂🙋🏻♂️
Szuper videóid vannak köszi!❤❤
Köszönöm szépen! 🙂
Mi van megfigyelhető univerzumon túl? Szilvalekvár. Tapasztalatból tudom. Nagyon finom.
Tágul a világegyetem, röpködnek körülöttem az évmiliók és a fényévek milliárdjai.
Én meg csak ülök egy fotelban, technikával dugig pakolt kis szobámban és
olyan elméleteket tanulmányozgatok és olyan kérdésekről szerzek tudomást,
meg olyan problémákkal szembesülök amelyere talán csak a quantum térben
lakozhat válasz. Az meg olyan, mintha nem is létezne. Felfoghatatlan, elérhetetlen
időben és térben is.
Viszont ebben a hatalmas katyvaszban is akad néhány bizonyosság.., mégpedig
az, hogy holnap reggel, ha kisüt a Nap kimegyek a kertbe és főzök a bográcsomban
egy olyan palóclevest aminek nincs párja a galaxisban!
Kedves egészségedre 👊🏻😉
bár még az is lehet egyesek szerint, hogy csak egy szimulációban élünk :-) nesze neked leves
@@wpkaposvar637 ...nesze neked szimuláció !!!...
Nagyon jó érdekes felfoghatatlan ❤❤❤
🙏🏻
Régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy hol lehet a világegyetem vége. Szinte elképzelhetetlen számomra az, hogy a világegyetem végtelen pedig valószínűleg így van. A földön megtanultuk azt, hogy minden állandó körforgásban van azaz ha valami elpusztul akkor helyette létrejön egy másik. Én ebben hiszek valamint abban, hogy az ember halálával valami új kezdődik a világegyetem valamelyik szegmensében ami lehet az is, hogy ugyanazt az utat kell megint megjárnunk majd mint ez a földi élet volt. Talán ebből ered ez a sok déjá vu érzés is
Ezt nagyon egyszerű kiszámítani. Persze kell hozzá pár kísérlet és számítás. A lényege, hogy megtudjuk mennyi anyag van az Univerzumban? Bármily furcsa elegendő a gimiben mgtanult feldobott kő egyenlét felhasználni. Kijött, hogy nem következik be az un "Nagy Reccs" ahogy azt az elmélet kitalálói elnevezték. Az Univerzum jelenleg gyorsuló ütemben tágul, amire a filmben is utalnak kacifántos módon, de sajnos nem emeli mint alapvető és már megmért tényt. Megemlíti, hogy elsötétül az Univerzum de nem mondja el, hogy mindez nemcsak a csillagok éghető anyagának elfogyása miatt van hanem mert a protonok és a neutronok 10 x100-on év után szépen elkezdenek elbomlani. Ezek után már a fantasztikus irodalom jön, bár vannak ötletek. A filmnek az Univerzumban elfoglalt helyünket kimondottan élveztem. Néhány fizikai pontatlanság azért volt benne.
Nagyon iskolába való érthető jól elmagyará zás volt.! Szerintem a multiverzum végtele nűl soha megnem szünő, végtelen vonzás központok köré rendeződő anyag mennyisé g fraktálja, a rend.!
🙏🏻🙏🏻
Nagyon jó videó, köszönjük!
Köszönöm! 🙏🏻
Ilyen kicsik vagyunk!
Ijesztő, félelmetes, jobb a tudatlanság. Jobb volt amíg az ember azt hitte ő van a világegyetem közepén.
🙏🏻
A tudatlanság, *_öl, butít és nyomorba dönt_* !...
Gondolj csak bele: Veszel egy telket, amelynek egyik szélén egy cca. 20%-os dőlésszöggel bíró, 25 méter magas, nagyjából 70 éves fa áll. - Megvan?...
Elkezded a házépítést, és _senki nem szól,_ hogy a fa dőlésszöge nemcsak veszélyes, de rossz irányba - akár a házadra - is dőlhet, ha kidől… És persze, téged sem foglalkoztat a dolog, mert szereted a fákat, és bízol abban, hogy az masszív és erős…
Aztán felépül a házad, és a családod - te, a nejed, + 2-3 gyerek + a nagyszülők - bele is költözik. Aztán… Aztán, egy éjszaka kitör egy igazából nem is túl erős szélvihar… És az a fa *_rádől a házadra,_* méghozzá közvetlenül a hálószobáitok feletti tetőrészre! És ti a ház romjai alatt maradtok…
Kezded már kapisgálni, miért is fontos *_a tudás_* ?!...
Ennyire egyszerű...
\_(ツ)_/
A tudas jo csak kesz kell lenni ra
@@pesakimre6246 Nyelvtanilag _helyesen_ idézve a szavaidat…: _„A tudás jó, csak késznek kell lenni rá”_ …
Úgy-e, tudod, ho’ _ilyesmit_ - kissé másképp tálalva, persze… - _leginkább _*_diktatúrákba’_*_ szoktak vo’ut a nép fejihö’ vágnyi_ !... Valahogy így: A níp nincs még fe’készüve a „váltógazdaságos” demokrácia mögtanulására es a’ka’mazására, ezé’ hát várgyon még a níp egy kicsinyég a levá’tásomma’ - úgy 25-30 évig!…
De másként is vázolom:
Adott egy kölyökmacska, akinek te letté’ a gazdája. - Megva’...?
Adott egy lakásod. - Megva…? (Ha nincs még v. már lakásod, a „példabesz’d” akko’ es helytálló lösz…)
Adott a lakás nappalija. - Megva’…?
Adott egy nap, amiko’ a macsekod - aki még nem szobatiszta… - egyszö’ csak foggya magát, oszt per-hecc, _rápisil mög rá es kakil a nappalid közepén díszelgő ál-perzsaszőnyeg közepire_ ! - Megva…?
Jóanyám, illen helyzötbe’ fogta magát, oszt csak úgy: _vissza_ -per-hecc’, *_beleverte kicsinyég a macskantyú orrocskáját a saját vizeletibe’ meg kaksijába’ ,_* osztá’ e’kísérte a jószágot a verandára, ahol is elő vóut mán készítve nekijest egy kis ládikó, amibe’ egy jóadag homok vóut pászítva…
Hidd el: tanítás vóut az, és hatott es!...
Igaz ugya’, hogy a macsek nem vóut igazán „felkészülve a tanításra”, de az mégis hatott!
_’Micike’_ (mer’ho’ úgy híttuk a macsekot) onna'túl kezdvést mán nem végezte a do’gát, sem a perzsaszőnyegen, sem más, egyéb szobaberendezésen, csakis a dobozkájába’!...
Kezded kapisgányi…?
Rövide’: A tanításra nem köll igazábúl „fe’készü’nyi”! Hiszen, ha jól belegondolsz: _maga a nagybetűs _*_ÉLET,_* nem más, mint _folyton-folyvást ismétlődő_ *tanítás* és *tanulás* ! (Ha készülsz rá, ha nem, akko' es...)
Ez a helyzet.
\_(ツ)_/
6:51 Hogy tágulna gyorsabban az univerzum a fénysebességnél, ha az anyag eleve nem érheti el a fénysebességet?
a tér tágul, nem az anyag
Akkor hogy látjuk a napot?@@wpkaposvar637
Imádom a videóidat, órakig tudnám hallgatni!😊👍
Köszönöm, mint mindig! 🙂🙋🏻♂️
Az a baj, hogy nem tudjuk meghaladni a saját terünket, időnket. Ez azt jelenti, hogy 3 (valójában 4) dimenziós világba világba vagyunk zárva. Elképzelésünk sincs, hogy milyen lehet egy 5. vagy 6. dimenzió. Ez a világ egy magasabb dimenziójú világnak csak egy vetülete. Pont úgy ahogy, egy 3 dimenziós tárgynak valamilyen síkidom a 2 dimenziós vetülete, a 2 dimenziós síkidomnak pedig egy vonal az 1 dimenziós vetülete, ugyanígy a vonalnak egy pont az 0 dimenziós vetülete (van vagy nincs). Ha 0, 1, 2, 3, 4 dimenziós világok/terek léteznek, akkor miért ne létezhetnének 5, 6, vagy akár végtelen dimenziós terek. Ezekből vizsgálva a mi 3 (vagy inkább 4) dimenziós terünk csak egy vetület lenne, ami sokkal egyszerűbbé tenné, a megértését, működését. De sajnos, pont ugyanúgy, ahogy egy két dimenziós térből nem értelmezhető a 3 vagy 4 dimenziós, a 3 vagy 4 dimenzióból sem érzékelhető az 5. vagy 6. dimenzió. Röviden: megszívtuk, és nem tehetünk ellene semmit.
pontosan 🤝🏻
Tetszik a feltevés!😂
Jó a dimenziós példa.
Noha igazak lehetnek ezek, én nem adnám fel ily könnyen!
Helyezzük tudományos alapra a problémát, (a problema a létformánk és annak összes korlátja)
És spékeljük meg azzal,h csalunk!
Kepzeljük el,h 2D-s síkok vagyunk,pl matricak egy számunkra csak két dimenzióban értelmezhető,de valójában 3D-s hűtő ajtajának felszínén.
Ha meg akarjuk érteni azt,ami természetünkből fakadóan lehetetlen,akkor keressük a "hibákat"
Egy buborák a matrica alatt már kissé torzítja a "kédddés" világot!
Ezek a trükkök meg vannak a tudomány világában is!
A második Mézga sorozatban volt egy epizód, ahol Aladár egy kétdimenziós bolygón landolt. Most képzeljük el ugyanezt fölfelé, máris érdekesebbé válik a dolog. 🙂
A pont az 1D. A 0. És a végtelwn paradox fraktálként a semMInden (iSTeN, létezés, multiverzum...) benne a MI vagyis emberek. embers angolul parázs, fuEGO spanyol tűz, ego én. A csillag fÉNy benne az én és a formája is 5 ágú mint az 3mber 5 érzékszerve
éN iS Te iS=iSTeN (nem SáTáN)
Vagyis egyek vagyunk az EGYséggel, mint iSTeNemberek
És ebben a szellemben kéne élni
Úgy nem kéne érthetetlen (értelmetlen ?) dimenzió agyalás
Meg egyéb spirituális meditálás, asztrál utazás drogozás stb...
Amúgy: DéMoNi vagy DoMiNe DiMeNzió DoMiNál-e mint DoMiNó?!
1. A pillangó hatás 2. A vihar
Kis jóból nagy rossz és fordítva
Komfort zonából kilépés FŐN-IX változás ez
Avagy sanszokra fókusz nem a problémákra
Igazából jó, rossz túllihegés az egész ahogy hasznát lehet ennek venni túl egy kocsma témán... vagy túl az Univerzumon? :)
A dimenziók emberi segédfogalmak a világunkban történő változások megértéséhez. A valóságban nincsenek dimenziók... Sem egy, sem kettő, sem több.
7:50 NAGY SEMMI az biztosan nem lehet mert SEMMI nincs valami mindig van és volt is. Ott egy ugyan ilyen UNIVERZUM lehet, mint a mienk ahol minden ugyanígy történik, mint most nálunk vagy másik UNIVERZUMOK lehetnek. Az, hogy az UNIGERZUMUNK egy Feketelyukban lenne az azért furcsa, mert akkor nem tágulna hanem befelé haladna az az minden Galaxys egymashoz közeledne benne. De aztán a kígyó tudja.😱😱😱
Tele van spekulációval.
Köszönöm szépen
4:00 Kéne építeni egy Teleszkopot amit egy szondával a TEJÚTRENDSZEREN kivülre lehetne kiküldeni. Még ha csak pár fényképet is készít már sokkal de sokkal több mindenre választ kaphatnánk vagy akar mindenre is egyben. Mivel a saját GALAXYSUNK takarása miatt nem tudjuk rendesen megfigyelni ez lehetne egy megoldás. Persze ott vannak a KÖLTSÉGEK, higy lehet vagy 10-20x annyibe kerülne megépíteni egy ilyen szondát, mint a James Webb Űrteleszkóp.
sajnos ez még jóideig fizikai képtelenség - nem költség kérdése.
Látod ,itt a baj, mindenki abban a rohadt pénzbe gondolkodik. A nyersanyag véges a földön. Majd azon bukjuk az egészet hogy mire meg lenne minden hogy le tudjunk lépni vagy védeni a bolygót, Addigra már nem lesz nyersanyag amibol elő tudnánk állítani… istenem.. mindig ez a kurva pénz
Ha merőlegesen indulnánk, az is lehetne akár öt-tízezer fényév, amíg a Tejútrendszer határára jutnánk. És akkor még nincs jó rálátás a dolgokra. Ez nemhogy 10-20x nagyobb költséggel, jelenleg semmilyen formában nem megvalósítható az emberiségnek. Még egy kicsit fejlődni kell...
Szerintem a halálunk után világossá válik minden. Az emberi tudat a földi fejlődés "kelléke". A kozmikus tudat pedig ezen felül áll.
Ja, a kozmikus tudat! A kozmosz sokat tud és jó a humorérzéke...
Elgondolkodtató! Rövid és tömör, jó pár év kutatás összegzése.
Nekem az a véleményem -és lehet pro kontra érvelni, oltani a gondolatmenetemet, a logikámat stb-, hogy azért van határa annak amit a műszereinkkel észlelni tudunk, mert gyorsabban tágul ez a világmindenség, mint ahogy a fény utol tudna érni minket. Ezen felül ugye még sem repül szerte-széjjel minden is a galaxisban, hanem elég szépen működik a vonzás, ami egyben tartja az anyagokat és testeket. Ez úgy lehetséges szerintem, hogy tömeg kontra gravitáció 1 az 1 arányban képes hatni a környezetére, míg a sötét anyag és energia kombinációja1 a 3ban operál, elképzelni nem tudok mást.., de ha valakinek van a birtokában más fikció vagy teória esetleg hiteles információ, azt nagyon szívesen fogadom mert imádom ezt a témát és az elméleti dolgokat!
Szóval 1 az 1 kontra 1 a 3hoz képest, ez annyit jelent hogy meghatározott mértékben növekszik és tágul az univerzum, de a tágulás és az 1 a 3hoz viszonyított visszahúzó erő elszipolyozza az anyag egy részét az észlelhető mindenségtől a fekete lyukak és szupermasszív fekete lyukak által, emiatt nem képes a fény sem gyorsabb lenni.
Ugye minden rendszer magja egy szupermasszív fekete lyuk, az tartja meg az alakot és formát, de a kezdeti, nagy-bumm általi kilökődés hatása még mindig érvényesül és tágulunk.
Viszont, lesz idő amit emberi mértékekkel kifejezni talán nem is tudunk még, amikor az összes anyag elfogy, minden fekete lyuk összeolvad egymással és eme folyamat hatására kezdetben a tágulás lelassul, megáll, majd visszahúzódik és elkezd egyetlen ultra sűrű és viszonylag kicsi helyen összpontosulni, ami ha eléri a kritikus méret/tömeg állapotát, jön még egy nagy bumm.
Én valahogy így tudnám elképzelni a világmindenség létezését és ezzel párhuzamban nem lehet kizárni a multiverzum(ok) létezését meg a húrelméletet, számba lehet venni azt is, hogy lehet, valami földönkívüli intelligencia vagy entitás kísérletei esetleg háziállatai vágyunk, vagy esetleg egy mesterséges valami, egy szimuláció vagy hologram belsejében létezik ez a minden amit mi a valóságként értelmezünk.
Ami viszont elgondolkodtató, nekem is megfordult a fejemben már, hogy a fekete lyuk csak egy részét bocsátja vissza a lecsóba annak az anyagnak/energiának amit elnyelt, ugyebár amikor megtelik és lesz egy kitörés..., marad is benne ám valami, ami szintén lehet egy másik létezés alapja amit nem fogunk tudni felfedezni addig, amíg az eseményhorizonttól biztonságos távolságból el nem kezdünk méregetni és ezáltal tovább láthatunk a jelenlegi határoknál.
Na akit untattam annak bocsánatkérés, aki szerint egy okoskodó fasz vagyok annak is elnézést és várom az ellenérveket, akinek érdekes esetleg vagy fűzne hozzá valamit, annak pedig köszönet!
Én 27 éves vagyok és jó ilyent tudni tanulni köszönöm szépen ❤✨💫♾️🌍⚫
Örülök Szilvia! 🙂🙋🏻♂️
Mivel a végtelent képtelen az emberi agy megérteni, csak elképzelni, használni tudja, ezért én jobban szeretem úgy elképzelni az univerzumot, mint egy 3D-ben végtelen, 4D-ben véges valamit, ahogy pl egy gömb 2D-s végtelen felszíne a 3D-s térben véges térfogatot tölt ki. Persze a 4. dimenziót se tudjuk felfogni, de akkor is jobb így a lelkemnek... :D
Egyébként akit érdekel a téma, Dávid Gyula tanárúrnak vannak nagyon jó atomcsill-es előadásai a youtube-on. Érdemes nézegetni :)
A válasz könnyű. A "Megfigyelhető Unirzumon" kívül, a "Megfigyelhetetlen Univerzum" húzódik.
🤷🏻♂️
Amit ma nem értesz azt lehet, hogy holnap megértetik veled! A föld oktatóbolygó mint valami általános iskola. Még lehet tovább kivétel ha valaki már itt megbukik, az ismételni fog "tervezetten". Mivel a teremtőknek van idejük bőven következő ciklusok indítására.
pontosan. ( bár ezért 500 éve máglyán égettek volna kéjjel.!.)
Az én álláspontom az, hogy nem tudunk még "szerintem" szinten sem megfogalmazni olyat, hogy mi van az univerzum után, mert a jelenleg felhasznált agyi kapacitásunk nem rendelkezik ennek felfogásához szükséges képességgel, még megközelítő szinten sem. Az emberi agy a semmit is valamiféle fizikai végességgel rendelkező térhez, tárgyhoz köti, mint pl ebben a dobozban nincs semmi, ott nincs semmi, ez semmi. Tehát annyira primitív az elménk ebben a témában, hogy még a semmit is egy fizikai valamiként képzeljük el, mint pl a sivatag ami a semmi, de valami, mert az a sivatag. Azt a semmit, az igazi semmit amit az univerzum utáni rész képvisel, nem tudjuk még gondolati szinten sem relativizálni, nem vagyunk képesek az abszolút semmit elképzelni mert az agyunk azt is egy végtelen sötét, határokkal ellátott valamiként képzeli el. Az ember úgy gondolkodik, úgy képes gondolkodni ahogyan te is beszéltél a videóban, miszerint "tudjuk, hogy minden véges és végtelen nincs, maximum majdnem végtelen" Tehát az emberi agy, az az agy ami az emberi tudományt is képviseli, csak és teljes mértékben, önmagában 100%-ig biztosként csak azt képes elfogadni még hivatalos tudományos szinten is, hogy minden véges. Az univerzumunkat is csak látjuk, de valójában nem értjük, találgatunk, egy a képességeink jelenlegi csúcsát képviselő tudással összeraktunk egy teleszkópot és annak képei alapján eldöntjük, állítjuk, hogy ez a bolygó ilyen, az olyan, ott az van, itt ez van, stb... Miközben olyan távolságokra vannak, hogy némelyikre tovább tartana a fény sebességével eljutni mint amióta létezik az ember. De mi biztosak vagyunk abban, hogy mindent látunk, és mindent jól látunk, miközben 3 dimenzióra vagyunk csak képesek, még a 4. is csak elméleti számunkra. Az univerzumot egészen egyszerűen lekicsinyítjük a magunk szellemi képességeinek szintjére, miközben a puszta léte már felfoghatatlan emberi aggyal. Szóval én azt gondolom, hogy a magunk bolygóján a magunk élővilágában és evolúciójában lehet, hogy csúcsok vagyunk, de az univerzum szemszögéből és ami utána van, annak szemszögéből szerintem szinte biztos, hogy egy a mi világunkban létező legbutább rovarok szintjén vagyunk... Bárki próbálja meg elképzelni az univerzum utáni semmit, csukja le a szemét és képzelje el, és azt fogja tapasztalni, hogy az agy rögtön kijelöli annak a végét és, hogy a semmi elképzelésének ellenére fizikai tulajdonságokat társit hozzá, mint csend vagy zaj, hideg vagy meleg, valamint akaratlanul elindul a vége felé. De az a semmi amit komolyan szó szerint a semminek kell gondoljunk, miként bírhat olyan tulajdonságokkal amit a mi bármelyik érzékszervünk érzékelhet? Ha kilépek ebbe a semmibe az agyam képességeit felhasználva gondolatban, majd megfordulok, hogy lássam magam mögött az univerzumunk, akkor miként lehetek én a semmibe? Miként lehet a semmiből egy valamit érzékelni? Ha kiléptem a semmibe, akkor vissza is jöhetek, de a semmiből ezt, hogy tehetném meg, a semmiben miként létezhetek én mint fizikai valóság? Azt gondolom, hogy mint írtam az elején, nem tudjuk azt a semmit elképzelni, beszélni róla, gondolni rá, amit tényleg a semminek kell tekinteni mert nem képes erre az emberi agy. Igazából még egy olyan civilizáció sem ami akár évmilliókkal fejlettebb nálunk, mert a tény maga, hogy egy civilizáció és, hogy fejlettségi szintjük van hozzánk viszonyítva, már kizárja azt, hogy képesek legyenek a semmi értelmezésére. Amúgy meg ha igazunk lenne, és minden véges, jön már is a következő kérdés, mi van a semmi után? A semmi? De a semmi után, hogy lehet semmi, mikor a semmi maga a semmi... De ha nem a semmi, hanem valami jön utána, akkor a semmi ami a valamivel határos minden irányba, az nem semmi csak üresség... És ennek mentén az agy folyamatosan csak jelzi, hogy ERROR :D És ez az a kőrforgás az elménkben ami igazolja azt, hogy nem vagyunk képesek semmilyen módon a semmi elképzelésére. Az agy meg védekezik, hogy hát persze, mert nincs olyan, hogy végtelen, de ezzel megint csak feltételezésekbe lép az elménk önigazolásként. Szóval ez kemény dolog :)
A semminek nincs tömege, ennyi. Kérem a Nobel-díjat.
Hú,ez nem semmi.😮
Őszintén szólva a semmiben nem létezhetsz, hiszen ot nincs az általunk tapasztalt természeti jelenségek semmilyen formája. Értem ez alatt, hogy nincs tér amiben létezhetnél, nincs idő amit viszonyítási pontnak is tekinthetnél, sem gravitáció, sőt az atomokat összetartó és működtető erők sem léteznek...csak maga a semmi...a semmiben pedig nincs létezés...ne úgy gondolj rá mint egy sötét, üres térre, mert ugye ott tér sem létezik...ebből kifolyólag oda eljutni nem lehet és ha valahogyan sikerülne is kiszakadnod a mi univerzumunkból egy dimenzióknélküli semmibe, valószínűleg megsemmisülnél a kísérlet közben, vagy talán egy másik univerzumba kerülhetnél, ahol megint nincs garancia, hogy a ma ismert és univerzumunkat működtető fizikai állandók megegyeznek a miénkkel...valószínűbb a gyors pusztulás...röviden ha a semmit akarod elképzelni, akkor pont az elenkezőjét teszed, mert valamit fogsz odaképzelni...leírni letudjuk, csak elképzelni nem lehet
Pedig a semmit csinálni is lehet :D
A viccet félretéve, tényleg annyira be vagyunk korlátozva a saját tér-időnkbe, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk kilépni belőle. Enélkül meg lehetetlen az univerzum teljes megismerése.
A "semmi" technikailag nem tartozik a "létező" dolgok közé
Sok ismeretterjesztőben azt mondják, hogy az univerzum fénysebességgel tágul, illetve azt, hogy semmi nem lehet gyorsabb a fénynél. Hogy sikerült megmérni vagy eldönteni, hogy a fénynél gyorsabban tágul?
Nem kell megmérni, tudjuk, hogy a tér milyen gyorsasággal tágul, és ebből tudjuk, hogy egy bizonyos távolságban a távolodás gyorsabb, mint a fénysebesség. Ezen a távolságon túl nem láthatunk, hiszen a mögötte lévő térből a fény sosem jut el ide.
Kiváló minőség látszik honnan indultál és hova tartasz és azt mondom jó az irányod bár ez is relatív mi a jó De köszönöm ezt az élményt és még a továbbiakat is
Köszönöm szépen, ez jól esik!!
@@HUNiverzum lesz esetleg részletesebb videót a Multiverzumról?
Nagyon érdekes videó!
Néhány elmélet:
Szerintem, mivel az univerzum gyorsabban tágul, mint a fénysebesség, ezért a legtávolabbi galaxisok fénye már nem jut el hozzánk, ezért lehet, hogy az univerzum már régebb óta létezik, vagy gyorsabban tágul, mint amit mi lemértünk.
Ha a "Great Attractor" egy hipermasszív fekete lyuk trillió naptömeggel, az megmagyarázza a gravitációs vonzást.
A Nagy Vonzó lehet a Laniakea halmazban található galaxisok gravitációs központja hasonlóan, mint egy többcsillagos naprendszerben.
Az "Univerzum egy fekete lyuk" elmélettel pedig az a baj, hogy mivel a fekete lyukak a középpontjuk felé húzzák a dolgokat, ezért az Univerzum középpontjába kellene minden visszahúzódjon, új szingularitást alkotva, de tudjuk, hogy az Univerzum nem húzódik, hanem tágul.
A sötét energiáról az a véleményem, hogy talán létezik, talán nem. Ha nem létezik, akkor egyszerű a magyarázat: amely galaxisok túl messze vannak egymástól, azok központi fekete lyuka nem képes gravitációval elhúzni a másik galaxist.
Szervusz-Az Univerzum egy fekete lyuk-as valaszodra:
Reszben igazad lehet.
Viszont azt ne felejtsd ki a szamításból,h az már egy önnálló belső rendszer,belső működési törvényekkel! Ne kintről próbáld értelmezni az "innen látott" mechanizmust
Azon belül akár létezhet egy belső, tér-idő tágulási szisztéma!
Ezt csak a rendszeren belüli gondolkodással és megfigyeléssel lehet(ne) megérteni!
@@Pepeeeeeeekívül? Van vége a végtelennek és azután a kívül?
a látható és láthatatlant ábrázolja a kép
@@bertalanbarkanyi5122 egész pontosan az érzékelhetőt és érzékelhetetlent.
A fekete lyukakból kifelé is áramlik anyag/energia.
@@Pepeeeeeee Biztos vagy te ebben? Azt már megállapították, hogy nem gömb, hanem diszkosz alakú, akárcsak a galaxisok. Ha gyorsabban tágul az Univerzum, mint a fény, akkor ebből adódóan egyetlen Galaxist sem szabadna látnunk. Szerény véleményem szerint, bár még nem voltam a Földön kívül (másokkal ellentétben - akik a vöröseltolódással mindent megmagyaráznak, pedig könnyen lehet az is optikai csalódás - de lehet hogy nem az) ez az egész nagyon nem így lehet. Ősrobbanás pl. szerintem nem lehetett, mert az a fizikai törvényeknek ellentmond. Evolúció sem lehetett, mert az a legújabb genetikai tudásnak mond ellent. Az a baj, hogy az emberek mindent meg akarnak magyarázni, de általuk kreált elméletek nagyon sokszor egymásnak is ellentmondanak. Az biztos, hogy szinte semmit sem tudunk. De ezt persze nem lehet elfogadni. Akik a 120 éves rakéta elvvel képzelik el a bolygóközi utazást, sajnos nem tudnak többet egy óvodásnál. Először itt a Földön kellene fejleszteni és gyűjteni a tudást és csak használható ötlettel lenne érdemes tovább gondolkodni. De ennek így semmi értelme.
Szerintem az a gravitációs hatás amit a tudósok a "sötét anyag"-nak tulajdonítanak, valójában más dimenziókból átszűrődő gravitációs hatás(pl: egy másik dimenzióból egy galaxis gravitációs ereje hatással van erre a dimenzióra is)
Érdekes gondolat!
Semmiképpen nem elvetendő,lévén,h az említett dolgokat csak közvetetten érzékeljük (tehat ránk nézve csak hatások)
vagy SáTáN és a multiveezumon "túl" meg iSTeN van mint önvaló(nk, d, m...)
Az univerzum ha ilyen hatalmas és felfoghatatlan, az ekkora léptékű vizsgálata is teljesen értelmetlen. Ha bármi konkrétumot is tudnánk ezekről, a távolságokat ember le nem győzhetné hogy ellenőrizze, hát még hogy hasznosítson is belőlük valamit. Ezért pontos a megfogalmazás, sosem fogunk tudni ekkora léptékű dolgokról biztosat. Mese marad csak minden űrteória! 🫤
Nagyon érdekes, meghallgatom, de a képességeimet meghaladja.
Ùristen! Egy ùj video! :)
🙂🙏🏻
Szerintem megfigyelhetetlen univerzum van mögötte. :)
🙏🏻
Üdv 2024.06.30.Köszönet.🙏
Az élet is csak egy szoftver, azok léteznek, ami bele van táplálva. És direkt az ember orra elé rakta mindenre a választ, amit ő képtelen észrevenni. Például egy számítógépes játék, annyi van benne, amit beleraktak, és kár azon gondolkodni hogy azon a világon kívül mi van, mert nincs semmi. Pont ezért létezik rengeteg felfoghatatlan dolog a létben, halálban és az univerzumban, mert nem létezik az, amit fel kéne fogni. Ezen belül az emberi és állati elmében is szoftver van, mindegyiknek a saját fajához való.
Jó eszme futatàs.
Számomra ez a téma annyira nyomasztó hogy elmondani se bírom
Na igen, az ember rádöbben, hogy a világunk, amit idáig megismertünk, csak egy miniatűr morzsa az Univerzumban.
Valójában, ha az univerzmon kívüli testek korábban keletkeztek, akkor a fényüknek lett volna ideje eljutni hozzánk. Pontosabban, már az univerzumunk keletkezésekor itt kellett volna lennie a fotonoknak.
De nem látszik a por és hamutól
Szerintem mindegy mert az energia es az anyag kolcsonhatasa hozza letre az unuverzumokat aminek rorvenyszerusegeit nagyabol ismerjuk. De ami fontossabb felkell tetelezni egy teremtot aki ezt mozgatja
Ha annak idején fizika órán ezt tanították volna, kedvenc tantárgyam lett volna. Így meg 2-esekkel vergődtem végig a gimi 4 évét.
🙏🏻
Nagyon jó volt a műsor!
Felfoghatatlan rejtély az emberi agynak...
Kellene egy másik műsor az anyagrol is!
Rejtély hogy a semmiből hogy lett anyag...
Van róla videó! 🙏🏻
Én az univerzumot vagyis a galaxisok halmazát úgy tudom elképzelni, mint egy gömböt. Nem végtelen, hanem inkább véges galaxisokkal. Szóval tökmindegy hogy merre mennénk az univerzumgömbön belül és galaxisokon túl, "valahol" valamikor ugyanoda lyukadnánk ki ahonnan elindultunk. Akár fel, le, balra, jobbra, vagy éppen befelé vagy kifelé ebben a képzeletbeli gömbben. Végül elérnénk a kiindulási pontot. Ami relatív, mert ebben a gömbben (vagy sötét anyagban) az anyag körkörösen mozog a galaxisokkal együtt. Az elért kiindulási pontnál sem ugyanaz a galaxis fogadna bennünket, mint amelyikből elindultunk. Azért tettem idézőjelbe azt, hogy "valahol". Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi volna ezen a gömbön túl? Ha ezt a képzeletbeli gömböt síkban ábrázolnánk, akkor vannak további rétegek (gömbök). Ezek volnának a multiverzumok. Az univerzumok egymással nincsenek kölcsönhatásban, mivel egymást nem érintik. Minden egyes univerzumgömb "saját magában" mozog és kering a galaxisokkal együtt, ami egyben véges is és végtelen is. Így nem lehetséges az utazás az anyagnak sem és a sötét anyagnak sem egyik univerzumból a másikba, ugyanis egymással függetlenek. Következő kérdés hogy azon is túl, mármint multiverzumon túl mik vannak, azt még az Isten sem tudja. Ez az én teóriám, ami cáfolható is és elfogadható is :) Viszont másképp nem tudnám elképzelni.
Szia.
Köszönjük az igényes videóidat! A kérdésed,miszerint -mi talalható a látható Univerzum határán túl?- egy olyan téma,ami egyszerre hihetetlenül érdekes,masfelől kb értelmezhetetlen! Egy komplex,önmagába visszaforduló egységet alkot. A rendszeren belüli dolgok (minden általunk ismert és megfigyelhető ,/ kikövetkeztethető dolog) ebben foglalnak helyet és ebben fordulnak vissza. A tér-idő szövet természete nem teszi lehetővé a "kijutást"
Nehéz megfogalmazni,de talán úgy tudnám szemléltetni,mint a fekete lyukak eseményhorizontját az azon túljutó dolgok számára értelmét veszti a "külső világ",hiszen ki már semmi nem juthat (nem csak anyagi természetű jelenség,de lényegi információ sem)
Vagy hogy mégjobban leegyszerűsítsem: egy hangya egy hatalmas labdán ál az űrben és körbe-körbe fut,h lefusson a labdáról,de ehelyett csak körbe ér.
Banális példa,de hogyan fogalmazhatnánk meg egy ekkora struktúra hétköznapi fizikát bőven meghaladó quantum-mechanikai törvényt?!
A észlelési zóna határvonalán túlra jutás helyett inkabb képzeljük el egy kifordított gömbként,amelyben egy ponton túl a tér-idő szövet drasztikus meghajlása miatt mar képtelenség kifelé mutató vektort fenntartani,ezért ezen irányvonalak önmagukba visszafordulók!
Remélen nem toltam túl!
Sziasztok!
Érdekes volt, köszi a kommentet!
A seggem lyuka van ott 🤣🤣🤣😅🤣vagy egy hatalmas muff ami megszülte úgymond a multivetzumnál is nagyobb egysègeket
Köszönjük a gyenge versenyzőnek a szintjéhez métó hozzászólást!
Avagy:. nem baj...elmúlik! 😂
Így van
@@janosnagy-kovacs1158 látom egyesek az iróniát nem èrtèkelik xd
Köszönöm, nagyon érdekes volt! Kérdésem: azt honnan tudod, hogy a mi Univerzumunk nagyobb sebességgel tágul, mint a fény sebessége?
Ez a mai tudásunk szerint lehetetlen!
Az igaz, hogy semmilyen kölcsönhatás vagy részecske nem terjedhet/mozoghat gyorsabban a vákuumbeli fénysebességnél. Viszont ez a tér tágulására nem érvényes.
@@gezamagyar6582 A tér tágul? Akkor mi van a téren kívül?
A tér egy állandó végtelen, amiben az Univerzumok vannak.
Eggyel lejjebb írtam erről, hogy az ember minden létezést, eseményt csak egy befoglaló térben tud elképzelni. A mi kis életünk egy 3 dimenziós térben zajlik. A Naprendszer, a galaxisok befoglaló tere maga az Univerzum. Az Univerzum viszont nem egy befoglaló térben létezik, hanem maga a végső befoglaló tér. A multiverzum elmélet sem megoldás, mert egyrészt semmi bizonyíték nincs rá, másrészt komoly logikai bukfenceket tartalmaz. @@László-q8w
Ez tuti így van!@@László-q8w
@@gezamagyar6582 De miért tágulna a végtelen tér?, hiszen végtelen. Ugye a térben helyezkedik el az anyag, ami ha a térrel együtt mozog, sem lehet gyorsabb a fénynél, de amúgy van megoldás, ha a fénysebessége nem véges!
Csak így tovább
👊🏻
Mindig Jó Téma
Köszönöm Tamás!
3:31-nél ez a dolog RÉGÓTA foglalkoztat: Mi a helyzet ezekkel a nagyon APRÓCSKÁNAK tűnő de mégis nagyon közel lévő fénypontokkal, ami a video ezen részén is látható, mint amikor EGYENESEN előre utazva elhaladnak a megfigyelő mellett balra jobbra "fent/lent" Arról még sose esett szó MIKRO CSILLAGOK lennének? Mas név nem jut hirtelen eszembe róla. Érdekelne ha kenne arról is egy video.
Amit 3:31-nél látsz, az csak egy számítógépes animáció. Ezek nélkül gyakorlatilag egy állóképet néznénk, csak azért rakták rá hogy a sebesség illúzióját szemléltessék. A valóságban még ha lenne egy fénysebesség egy tizedével menő űrhajónk (nincs), az se menne olyan gyorsan hogy így elsuhannának mellette a csillagok.
Imádom én is ezt a témát. Köszönöm a videót nagyon jó lett. De mi van ha mégis elérjük azt a fejlettségi szintet, hogy meg tudjuk amit még ma nem tudunk? Csak gondoljunk bele, hogy a mi életünkbe hány olyan felfedezést tettek a tudósok amire előtte ugyan úgy azt hittük hogy nincs rá magyarázat. De szerintem ez lehetne egy következő videó témája is.
Én csak remélni tudom, hogy egyszer elérjük. 🙂 De sajnos erre a mi generációnk nem fog választ kapni.
Azt, hogy megtudjuk mi van az általunk látható univerzum határán szerintem 3 féle módon lehetne csak elérni és mind lehetetlen sajnos:(. 1. Teleportálás, hogy eljussunk oda amit képtelenek vagyunk látni. 2. Idő utazás (soha nem fog megtörténni, már csak azért sem mert még soha senki nem jött a jövőből). 3. Olyan bonyolult képlet megalkotása ami pontosan képes kiszámolni mi van a látható univerzumon kívül (ez az egyetlen talán ami megtörténhet). Valaki más ötlet?😂
@@HUNiverzum Sajnos arra hogy a mi generációnk ezeket a válaszokat megkapja nagyon kicsi szinte semmi esély. De olyat soha ne mondj hogy soha nem lesz válasz az ilyen kérdésekre mert az esély még nem egyenlő a nullával. 😉
@@FluffyCat666 Még én sem tudok ehhez mit hozzáfűzni (nem vagyok tudós), de szerintem majd a közeli vagy távoli jövőben valaki feltalálhat/kitalálhat valamit. Lehet már mi nem éljük meg de mig élek nem adom fel mert engem is leköt ez a téma.
@@HunNoob Engem is nagyon leköt az univerzum témája, de csak hobbi szinten mivel sajnos én sem vagyok tudós😞. Én sem adom fel, de nem látok rá sok esélyt legalább is a mi életünkben nem. Amit nagyon sajnálok, mert szeretnék megtudni mindent. Ha valaha is rájön az emberiség erre akkor azt kívánom bár abban a korban születhettem volna.
Most akkor végtelen aUniverzum, vagy egyszer visszatér a kiindulási ponthoz?
Majd 100 éve, várom a jobb jövőt, mind ez, eddig kilátástalan!
Pedig lessz
Ezt megigérték
A rossz, életképtelen össze omlik
Tartsunk ki
Berendi József Salgótarjánból
Nem az Univerzum határa, hanem az általunk érzékelhető univerzum határa. Nem mindegy!
Ja me az határtalan. Vagyis amorf nem gömb v sík
Szuper videó lett viszont nekem olyan kérdésem lenne hogy, milyen videókat vagy animációkat lehetett látni a videóban? Esetleg ha valaki pár linkkel is meg tudna dobni hogy, hol találhatók hasonló animációk.
Pl. Ebben a videoban benne van az összes :)
És ez a poén am ember és iaten 3gysége is. Mi van a végtelenen túl? Ami ITT ÉS MOST van. Vagyis a fÉNy :)
Látványos és szép video, köszönet érte. Egy kicsit sok benne a "mi van, ha?". Emiatt nem nevezném tudományos ismeretterjesztésnek. Ami a sötét anyagot és sötét energiát illeti, az a dolgok elkenése a tudomány részéről, mert nagy léptékben a gravitáció másképp viselkedik, mint várnánk. "Mi van, ha" a tér görbülete adja meg a választ ezekre és nem kellenek ezek a sötét dolgok? "Mi van, ha" a tér zárt és visszagörbül önmagába, ahogy egy gömbfeszin is visszatér magába? Ez is lehet egy magyarázat és akkor nem kell kitalálni a sötét dolgokat. Már nagyon várom, hogy a tudomány megtalálja erre a választ.
De igen is mindazok akik hisznek Istenben, neki engedelmes életet élnek, ezért örök életet kapnak, mind megtudják azokat a rejtélyeket amik itt fel lettek sorolva. Sőt többet is. Tehát egyszerű a megoldás aki többet szeretné tudni az higgyen Istenben!
Azt kutathasak. ❤❤❤❤❤
Sziasztok. Az univerzumon kivül a nemtèr-nemidő van ,vagy màs nèven az ahun. Ott mennek az űrhajók,pontosabban ott szinkronizàlnak àtt egy màsik tèr rèszre. Nàlam sokkal jobban elmondja Kisfaludy Győrgy(időfizika).
A választ sohasem fogjuk megtudni...
Okos beszéd!
6:40 a fénysebességnél gyorsabban táguló univerzum...khmmm...akkor most ez hogy is van??
AZT NEM IS FOGJAK. SEM EGEN, SEM FOLDON. ❤❤❤
A videó vége felé úgy elkapott egy érzés. Amolyan felfoghatatlanság, hogy pl mink is, hogyan jöttünk létre, mi lesz, ha meghalunk, hová kerülünk? Filozofálni lehet, csak nemtudjuk a választ és lehet sohase fogjuk.
Egyszer talán választ kapunk ezekre a kérdésekre. 🙏🏻
Szerintem az univerzum olyan gömbölyű mint a föld és bár nem végtelen, de bármeddig mászkálsz a területén, nem érsz a végére. Mivel egy gömbnek nincs vége pont mint a földnek
Ezek szerint lehet a fénynél gyorsabban is utazni?😮
A jelenlegi fizikánk alapján nem lehet.
Szerintem a sötét anyag és/vagy a sötét energia is létezik mégpedig olyannyira hogy az univerzum határa után is csak az található, végtelen mennyiségben. Tudjuk, hogy sem energia sem anyag nem lehet végtelen, de ez nem vonatkozik a sötét anyagra és a sötét enegiára...
Akit valóban érdekel, hogy működhet a világunk, javaslom, nézze meg Az elsődleges mezők c. filmet! Meg fog lepődni. 😉
ott laknak a vogonok! 😀👽
Milyen határról beszélnek folyron? Mi tágul? Miben? A végtelenben tágul a robbanásban létrejött anyag. És valahol újra sűrűsödik majd robban. És így tovább végtelen robbanások végtelen sűrűsödések és azok amiket még elképzelni sem tudunk nem hogy megfigyelni. A történések folytatólagosak tehát végtelenek.
Milyen zene megy a videó alatt?
Ijesztő...
Lehet hogy tévedek, de önnél még nem találkoztam a "MULTIVERZUMMAL", pedig ma már majdnem hogy bizonyos a létezése, mivel a "VILÁGMINDENSÉG" kiterjedése végtelen...
Van róla külön videó a csatornán!
@@HUNiverzum Kösz
Nem értem ezt az univerzum gyorsabban tágul mint a fény sebessége dolgot. Magyarázza el ezt nekem valaki. Több videóban is mindig ezt emlegetik, gondoltam most már rákérdezek.
Azt tudom, hogy gyorsulva tágul és jelenleg a tágulási sebessége: 72,5 kilométer/másodperc/megaparszek. Mondjuk lehet a megaparszek nem ismerésének hiányában nem tudom értelmezni, de a fény sebessége: 299 792 458 m/s ami 299 792,452 km/s , ami nagyságrendekkel gyorsabb mint a fent említett univezum tágulási sebessége.
Kérem, hogy valaki magyarázza el nekem. Köszönöm.
A parszek, és megaparszek távolsági egység. Egy parszek az a távolság, amilyen távolról _egy Csillagászati Egység távolság_ merőlegesen nézve egy ívmásodpercnyinek látszik. (A Csillagászati Egység pedig a Nap-Föld távolság.)
Mindenesetre, ez a távolság - a parszek - körülbelül 3,2617 fényév. Egy megaparszek tehát körülbelül 3261700 fényév.
A fent említett tágulási sebesség azt jelenti, hogy a *_megfigyelőtől számítva_* minden 3261700 fényév alatt 72,5 km/s sebességgel tágul a világegyetem. Tehát ezek összeadódnak. Két megaparaszek alatt 145 km/s. Mivel az ősrobbanás kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt történt, így elméletben maximum ennyi fényév távolságból juthat vissza hozzánk fény. (Kicsit kevesebb, mert csak miután kifagytak az elemi részecskék aztán az atomok, és kitisztult a világegyetem, maximum addig láthatunk el.)
Tehát, ha egy elképzelt pont tágulási sebességét meg akarjuk kapni 13,8 milliárd fényévnyire, akkor ezt kell elosztani a megaparszek fényév értékével. Ez konkrétan 4230,92. Tehát ennyi megaparszek a sugár. Ha ezt beszorzod a 72,5 km/s értékkel, akkor 306741,883 km/s értéket kapsz.
Tehát az univerzum korával megegyező fényév távolságban az univerzum tágulási sebessége már jóval több, mint 6700 km/s sebességgel meghaladja a fény sebességét. És persze az univerzum jóval nagyobb ennél, akár végtelen is lehet. Tehát a még távolabbi részek még sokkal gyorsabban távolodnak. Ha a két általunk megfigyelhető legtávolabbi pontot nézzük, akkor több, mint kétszeres fénysebességről beszélünk.
Ha csak duplája lenne a sugár, a szélén már szintén több, mint kétszeres fénysebességről beszélünk a közepéhez képest (ha egyáltalán értelmezhető a közepe meghatározás, inkább a megfigyelő körüli sugárról van itt szó). De egyébként bizonyítottan még ennél jóval nagyobb a világegyetemünk.
Kicsit hosszú lett, de remélem, sikerült értelmezhetővé tenni a dolgot.
A tudósok kutatják az univerzum titkát, s el tudják magyarázni módszereiket és azok eredményeit. A szent emberek megfejtették az univerzum titkát, elmagyarázni nem tudják, csak ösztönözni tudnak, hogy fedezd fel Te is.
mik a zenek nevei?
A Semmi az a Nem-létezés.
A tér-időn kívüli dolgokat rosszul fogalmazzák meg. A semmivel azonosítják egy közhelyel. ezért nem tudjuk érezni a lényegét. A semmi semmit nem jelent. A Semmi valójában a Nem-létezés.
Régen egyszer utaztam az elmémmel, a kezdetekig. Átéltem a nemlétezésből létezéssé válást, a megteremtődést. Döbbenten csodálkoztam rá, hogy a létezéssé válás önmagában hordozza a teret,és az időt, a tér tágulását. A különálló terek, pedig vonzák egymást, és idővel egybeolvadnak.
A Nemlétezés, nem szűnik meg a létezéstől, nem nyeli el, mert nincs tulajdonsága. önálló egységek, illetve csak a létezés, mert annak van tulajdonsága.
Hamar felismertem, hogy ha továbbgondolkodom, valószínüleg pszihiátrián kötnék ki, így afelfügesztettem mert túl korlátozott az elmém a teljesség felfogásához.
És mielött könyörögnétek, hogy: milyen szert szedtél tesóm, nekem is kell, Sajnos nem tudok segíteni ebben, mert teljesen tudatos utazás átélés volt.
Azt a szentségit! A nemlétezés nem szűnik meg a létezéstől? Erre azért nem számítottam...
@@bukijanos1934 Sötét van? Gyujts fel egy lámpát. A szekrény mögött sötét marad, a kertben sötét marad. És e miatt nem szűnik meg a sötétség, csupán lesz egy kis tér ahol világos van. A létezésnek megvannak a törvényei, de a nemlétezésnek nincsen. Na hogy azt a törvényszerüséget ki teremtette meg, azt nem tudjuk felfogni. Ezért van szükségünk a Teremtőre, hogy az elménknek legyen mibe kapaszkodni. Na de ki teremtette a teremtőt? Hogy jött létre a Teremtő? Na ezt fejtse ki valaki bővebben? 😄 Lehet hogy ő is kényszerből született hogy a nemlétezés egyensújban maradjon? Vagy egyszerre lett a kettő? De akkor őket mért egyszerre teremtették? Szóval óvatosan a nagy belemeditalással, csúgya látvány egy leszedált ember 😉
Nem tudom mit szívtál,de én is kérek belőle!
Valószínűleg de szerintem meg valószínűleg megint mint a történelem folyamán sokszor újra lebecsültèk az embert is pláne egy technikailag jóval fejlettebb civilizációt lebecsültèl😊
Csak, ha ez a civilizáció békés, akkor fegyvernek való fejlett technológiáját ne ossza meg, mert akkor végünk. 😢 De a másik véglett se jobb
@@11yticten De hogy csak ez a civilizáció bèkès azért mert ennek a civilizációnak kb 1%a vagy 3%a háborozik nem kell azt feltètelezni hogy más civilizáció is.igy tesz sőt már règes règ kiirthatták volna nem hogy az emberiséget de a teljut rendszert is megsemisitjettèk volna ha kedvük szotyant volna de nagyon sok helyről olvasva ,sok.videot megnèzve állitom hogy nem 1nem.2 nem 6 hanem csak a humanoid szetü civilizációkbol legalább 64faj látogatja a földet rajtuk kívül természetesen vannak az árny ès fèny lèny szerüek ès a gömbök is stb S valószínűleg a Szellemek egy jelentős rèsze is nem a halottaink hanem más civilizáció ezeken felül lehetnek ès biztos vannak olyanok is akik más dimenziosak .
@@PmisiPmisi legyen szerencsénk , hogy igen röviden válaszoljak 😎
Állandóan megszakad..
Az én maradi tanáraim azt mondták, hogy az univerzumnak nincs határa.
Az hogy lehet, hogy a fénysebességnél gyorsabban tágul az univerzum?
Nekem csak egy kérdésem van ami felvetődött a video kapcsán .Hogy hogyan terjed gyorsabban az univerzum ,mint a fény? Hogyha válaszolsz kifejtem további véleményemet !
Az univerzum elméletben terjed gyorsabban mint a fény. az pedig tényleg gyorsabb
Szerintem a látható univerzumon túl még a mi univerzumunk "van". Az univerzum határa után pedig szerintem egy olyan "hely", amely számunkra felfoghatatlan, ott lehet Isten🤩, ott lehet a mennyország😍, sőt a pokol is ott lesz valahol🤪
Üdv köszönet 2023.07.01.🙏
🙏🏻
Azt nem értem,hogy hogyan gondolja az emberiség azt,hogy amit látunk a szemünkel,vagyis a fény,az a leggyorsabb.A fényt az látjuk,az ok,de honnan tudjuk,hogy ez minden?Lehet olyan frekvencia,vagy rezgéshullámhossz,ami a fénynél is gyorsabb lehet,csak nem ismerjük,meg fel sem tudjuk fogni.A tudat lehet a megoldás,ha az emberi tudatot megfejti valaki,hogy hogyan van mindenkinek önálló tudata,akkor lehet sok mindenre meg lesz a válasz!Gondoljon mindenki bele,hogy hány önálló tudat van és az mindegyik végtelen,mint az univerzum,akkor mi is van valójában?Hogy van az ,hogy nem látok bele a te tudatodba és te sem az enyémbe?Kicsit érdekes dolgok ezek.Meg ugye nem kell az univerzum a végtelenhez,mert úgy is lehet végtelen valami,hogyha valamit mikroszkóppal nézünk,mert ugye visszafelé is kell működnie a végtelennek,mert ha megfelelő tudással rendelkeznénk a nagyításhoz,akkor visszafelé is a végtelenbe lehetne menni,mert nincs olyan,hogy már vége és nem lehet tovább nagyítani.Elég érdekes dolog🤔
A jelenlegi fizikai modell miatt gondoljuk így. A fénynél gyorsabb mozgás lehetetlensége a relativitáselmélet következménye.
Tömeg és energia: Ahogy egy objektum sebessége közelít a fénysebességhez, a tömege nő. A relativitáselmélet szerint, ha egy objektum elérné a fénysebességet, a tömege végtelenné válna, ami végtelen energiaigényt jelentene.
Causalitás: Ha valami a fénysebességnél gyorsabban haladna, az idő visszafelé is haladhatna, ami ellentmondana a logikai oksági viszonyoknak. Ez komoly problémákat okozna a fizikai törvények szempontjából.
Speciális relativitáselmélet: Az elmélet keretein belül a tér és az idő szoros kapcsolatban áll egymással. Ahogy a sebesség nő, az idő lassul, és a tér is torzul. A fénysebesség határát átlépve teljesen megváltozna az idő és tér felfogásunk.