Én nem szeretem Azahriaht egyáltalán, de nagy AWS rajongó vagyok lassan 8 éve, mikor meghallottam, hogy ez szólt a puskásban azonnal megnéztem, őszíntén elsírtam magam, nem kerülgetem, annyi jó emlék tért vissza, Örs sose hal meg, és ezt ez is bizonyítja. Lehet, nem szeretem de hatalmas tisztelet jár az embernek, és még nagyon szépen énekel is.
A mai zárás után kattintottam hazafele a feldolgozásra. Az első kommenteket olvasva a könnycsatornám is belebizsergett, igen, befutottál. Elképesztő volt a stadionban érezhető energia. Respect!❤
Én 48 éves anyuka vagyok, de ez a hihetetlenül tehetséges fiú a kedvenc zenészem. A fiam és a családom is Őt hallgatja már. Remélem hamarosan befutsz nemcsak Magyarországon. Gratulálok es drukkolok nagyon egy nemzetközi karrierhez!
Szöveg: Játsszunk nyílt lapokkal végre A hajómnak mennie kell És itt fog hagyni téged Majd benned él tovább a vérem És ha nem adod el, a szíveden a jel Mi a földről az égig emel Viszlát, nyár, most már elkéstél Mert azt hazudtad, enyém leszel De nem jöttél Viszlát, álom, köszönöm, hogy eltűntél Most már ideje visszakapnom Amiket elvettél Megfáradt ereimben az élet Tudom, hogy fognál még De engedj el már, kérlek Itt van, tépd le belőlem a részed És ha nem adod el, a szíveden a jel Mi a földről az égig emel Viszlát, nyár, most már elkéstél Mert azt hazudtad, enyém leszel De nem jöttél Viszlát, álom, köszönöm, hogy eltűntél Most már ideje visszakapnom Amiket elvettél... elvettél...elvettél.elvettél Viszlát, nyár, most már elkéstél Mert azt hazudtad, enyém leszel De nem jöttél Viszlát, álom, köszönöm, hogy eltűntél Most már ideje visszakapnom Amiket elvettél Viszlát, nyár, most már elkéstél Mert azt hazudtad, enyém leszel De nem jöttél Viszlát, álom, köszönöm, hogy eltűntél Most már ideje visszakapnom Amiket elvettél... elvettél...elvettél.elvettél
És az a vicces hogy sok ilyen van csak egyáltalán bele se kezdenek mert nem érdekli őket közben meg ős tehetségek... Ő megmutatta mit tud de valaki nem ennyire merész 🙂
" De az emberek születnek, élnek és végül az emlékek földjére érnek. ........... Új ország vár egy földöntúli világ, másik békés táj." Nyugodjon békében Örs. 🖤
@@livmarlin4259 tehát a Sátánnak nem lehet lelke? Ha ő egy megfoghatatlan lény tegyük fel akkor ha lelke nincs akkor milye van? Illetve maga a lélek téma megfoghatatlan. Van e az embereknek? És hol van?mindenkinek van? Arról nem is beszélve hogy ismeretlenül kommentelni mennyire vall lelki folyamatra. Ellenben azzal hogy valaki kifejezi tetszését. A tetszés az lelki folyamat. Eljut a külső érzekeken túl. Ennyit erről
Szégyen ha valaki meg könnyez egy dalon ? -Nem! Hangodban van valami olyasmi nyugodt hang ami elképesztő ! Olyan mintha benne lennék a dalban ,mintha ha el vinne egy útra ! Kibaszot jó a zene lett!
@@dormimaci1434 A közösségi oldalakon kirakták hogy megbetegedett, és lassú de biztos kezelésen van. Így az idei koncertek elmaradnak, de maradjanak is el ha Örs egészségéről van szó!❤️
Elképesztő vagy. Te a zenére születtél. Remélem hamarosan befutsz és az egész világ ismerni fog téged. Hatalmas tehetség vagy. Olyan gyönyörűen tudod átadni azt a bizonyos érzést a hangoddal, egyszerűen varázsos. Sok sikert a továbbiakban!❤️
Óriási a zenéd Paul és hogy még nem fedeztek fel az valami nagyon nagy véletlen lehet nagyon szeretem a hangodat, a zenédet, és az egész személyiségedet. Respect!
Azta... Ha ez a kibaszott világ nem fog téged felkapni, akkor komolyan mondom felakasztom magam... Mert egyszerűen eszméletlen jó a hangod és rettentő tehetséges vagy!
Olyan jó ezt hallgatni pihenés közben, olyan megnyugtatóak a számaid/feldolgozásaid! Imádom a munkásságod minden formában! Magyarország csillagai közt megtalálható vagy! Ja és gratulálok a 70.000 feliratkozóhoz, nemsokára e-mögött lesz minimum 1 nulla :) ❤✌💪 Szívesen meghallgatnék egy JuiceWRLD feldolgozást ;)
Imádom az eredetit de ez is valami nagyon jó lett 🥺💚 Komolyan a te zenéidet hallgatom a legtöbbet. Minden álmom hogy ha koncerted lesz elmehessek rá 🥺🥺🥺💚💚💚💚
Nagyon tehetséges vagy és szép a hangod,ráadásul ez a dal meghatározó volt az életemben ilyen verzióban ahogy te előadod sokkal meghatóbb jobban átjönnek az érzelmek. Köszönöm hogy bearanyoztad a napom! Ja és kívánom teljes szívemből hogy sikeres légy és ne add fel az álmaid! 💜👌
Nyugodj békében Örs... Nagyon szeretünk téged.. 🥺🥺❤️Én fogom hallgatni a zenéidet meg nagyon imádom is őket..meghalottam hogy elhunytál és egy nagy kő esett le rólam és mégg. Ki is könnyetem 🥺❤️😞
Annyira kellemes ès nyugtató hangod van. Annyira át bírod adni egy dalnak a mondanivalóját. Gratulálok minden eddigi sikeredhez, remélem nemsoká az egész ország téged ènekel majd😍
Ott voltam az emlék koncerten.. leírhatatlan az a fájdalom és egyszerre boldogság ami ott volt több ezer emberben egyszerre.. Isten Nyugasztaljon Téged Örs!
Jézusom mennyit hallgattam aws-t de egyszer csak eltűnt az életemből. jó volt hallani köszönöm!!! Í(még a hideg is kirázott) szívesen meghallgatnám a többi zenéjük feldolgozását is
Most költözzöm Erdélyből Magyarországra.És minden ember akiket szeretek 8 órára lesz tőlem.Az én álmom az volt hogy velük lehessek legalább egyetem végéig velük lehessek.Az én hajóm megy de ti maradtok.Viszlát nyár viszlát álom.És ez a szám annyi erőt ad nekem hogy folytassam az életemet és ne adjam fel.Mostmár értük élek!:')
Imádom a hangod, sok számot a feldolgozásaidból vagy coverjaidból ismerek meg aztán ha meg is hallgatom az eredetit, a te verziód mindig jobban tetszik
Na jó engem megfogtál..ez a dal.. Te vagy az első Örs után akinek a hangjától most libabőrös lettem 🥰 Nyugodj békében Drága Örs 😢🖤 Neked pedig sok sikert a továbbiakban 🥰
Ez ma a Puskásban villámcsapásként hatolt a szívem közepébe. Gyönyörű pillanat volt! ❤️
Annyira sajnálom h pont ezen nem lehettem ott 😢
Gyönyörű pillanat volt imádtam minden percét ❤
Nagyon nagy volt a puskásban
Én nem szeretem Azahriaht egyáltalán, de nagy AWS rajongó vagyok lassan 8 éve, mikor meghallottam, hogy ez szólt a puskásban azonnal megnéztem, őszíntén elsírtam magam, nem kerülgetem, annyi jó emlék tért vissza, Örs sose hal meg, és ezt ez is bizonyítja. Lehet, nem szeretem de hatalmas tisztelet jár az embernek, és még nagyon szépen énekel is.
Csoda volt, mint Örs!🖤
a te szavaiddal élve: “ez egy ketyegő bomba, akármikor felrobbanhat.” Akármikor berobbanhatsz a köztudatba, de egy biztos: be fogsz💚
főleg ugy hogy nem autotune-val ilyen a hangja!
Hát nálunk a suliban már zene karriere kezdete óta mindenki ismeri.
@DDROMES minden műfajban autotune-olnak
@@enikocsaba5648 pitchcorrection es autotune nem egy és ugyanaz
@@JookoSify hat majdnem😂. Mindkettonek ugyanaz a lenyege - hangkorrekcio. Az autotune kevesbe pontos ennyi a kulonbseg
A karriered legerősebb pillanata volt, amikor ma a Puskásban elnyomtad ezt! Hajrá Pule/Azi! ❤😊
Nyugodjon békében Örs.🖤🖤🖤
Látom nem csak én hallgattam meg ezt is a emlékére. 😞😞😞
@@gergosabjan3397 Hát nem, de így már egészen más újra meg halgatni.
@@gemesadam szerintem is
Rip.
Rip
Ez most egészen másképp hat! 🕯️🖤
A mai zárás után kattintottam hazafele a feldolgozásra. Az első kommenteket olvasva a könnycsatornám is belebizsergett, igen, befutottál. Elképesztő volt a stadionban érezhető energia. Respect!❤
nem tértem magamhoz...🤍
És tegnap a Puskásban szólt, megcsináltad. Gyönyörű és méltó volt. ❤🙏
Remélem hamarosan befutsz és nagy karriered lesz. Amit te csinálsz az valami hihetetlen, nagy respect Pule! 💚
Igy is lett!
És a kívánságod valóra vált..
mintha megjósoltad volna
@@akosdan468 és igen😌
11 honap kellet, és itt van
Én 48 éves anyuka vagyok, de ez a hihetetlenül tehetséges fiú a kedvenc zenészem. A fiam és a családom is Őt hallgatja már. Remélem hamarosan befutsz nemcsak Magyarországon. Gratulálok es drukkolok nagyon egy nemzetközi karrierhez!
Én is így vagyok vele, inkább Pulét hallgatok mint a mai "modern" zenéket. Két kislányom van és 34 éves fejemmel ilyen ifjoncokat hallgatok :) .
@@malterkaroly9075 tudod mit jelent, vagy csak írod? Picivel több tiszteletet ha nem esik nehezedre.
Malter Károly xdddddddddddd
@@Fk86 ne hisztizz már.
@@Fk86 Egy közösségi platformon vagyunk, név nélkül, kép nélkül. Lehet egy 70 éves meleg öregúr vagy😁😚
Köszönjük hogy hallhattuk ezt ma a Puskásban! Örs biztos nézte fentről🫶🏻
Nyugodj békében Örs! 🖤🖤🖤
Meghalt?
@@matekordovan6337 ez most ugye csak vicc?
@@miklosszls4791 Nem
@@alexx_roni ne.. Ténlyeg? Ezz nem tudtam.. És szegény miben halt meg? Vagy miért? Azt tudod?🥺🥺😓
@@dzseniferhorvath6586 Leukémiás volt
Vasárnapi koncerten szó szerint végig sirtam végét. Köszönöm Azi ❤
Szöveg:
Játsszunk nyílt lapokkal végre
A hajómnak mennie kell
És itt fog hagyni téged
Majd benned él tovább a vérem
És ha nem adod el, a szíveden a jel
Mi a földről az égig emel
Viszlát, nyár, most már elkéstél
Mert azt hazudtad, enyém leszel
De nem jöttél
Viszlát, álom, köszönöm, hogy eltűntél
Most már ideje visszakapnom
Amiket elvettél
Megfáradt ereimben az élet
Tudom, hogy fognál még
De engedj el már, kérlek
Itt van, tépd le belőlem a részed
És ha nem adod el, a szíveden a jel
Mi a földről az égig emel
Viszlát, nyár, most már elkéstél
Mert azt hazudtad, enyém leszel
De nem jöttél
Viszlát, álom, köszönöm, hogy eltűntél
Most már ideje visszakapnom
Amiket elvettél... elvettél...elvettél.elvettél

Annak a retardáltnak aki nem érti a saját nyelvén íródott zenét.😂
Értettem uraim.
@GoogleTranslate VÉGRE ÉRTI VALAKI
@@TerribleAlex7033 nekem nem baj fönt írom csak ez jutott eszembe
Ki nem tudja a szöveget? Nagy hiba
Csak nekem tűnik úgy, mintha fejlődött volna a hangod? Sokkal erőteljesebbnek és tisztábbnak hallatszik☺️
A cigi halladszódik a hangján de így is jó
@@pizzao_o1926 Attól csak jobb lesz.
@@satori1134 Az IQQS-tól biztos:)
@Ballo Akos Nem az eredeti dal énekesének a hangjához hasonlította, hanem a saját korábbi dalaiban hallott hangjához.
@@satori1134 sokkal jobb lesz a hangid a cigitől...XDDD
A "Jó borzongást" itt is érvényesül. ❤❤❤❤❤❤🤗💐
Itt a legjobban 😃 gyönyörű hangja van 😍😍😍
ős-aws fan vagyok és baszki, most nagyot nőttél a szememben. köszönöm!
Nekem ne mondd tesó. Kíváncsi vagyok, hogy mikor találnak rá.
@@MrFish-ut8my hidegrazosabb mint az eredeti. Vegig libaboros voltam.
És az a vicces hogy sok ilyen van csak egyáltalán bele se kezdenek mert nem érdekli őket közben meg ős tehetségek... Ő megmutatta mit tud de valaki nem ennyire merész 🙂
@NewDayGame Productions AWS -Viszlát nyár
Én is az vagyok. Egy párszor már láttalak ia az awsnél commentelni
Ez most más.... nagyon más.. Legyen neked könnyű a föld te mezítlábas angyal🥺🖤
Teljesen más ezt úgy hallgatni, hogy Örs már nincs velünk. Még egy fokkal szívszorítóbb🖤💔
" De az emberek születnek, élnek
és végül az emlékek földjére érnek.
...........
Új ország vár
egy földöntúli világ,
másik békés táj."
Nyugodjon békében Örs. 🖤
Nyugodj békében Örs ... volt szerencsém találkozni veled és meginni egy jó sört... 🖤🖤🖤 #budakeszi
Még akkor voltam koncerten mikor a Leander zenekara volt a fő zenekar. Sajnost nem láttam őket többször élőben.
Ez hiányzott a kis lelkemnek. Köszönöm!
Neked nincs lelked, te vagy a Sátán!
@@livmarlin4259 tehát a Sátánnak nem lehet lelke? Ha ő egy megfoghatatlan lény tegyük fel akkor ha lelke nincs akkor milye van?
Illetve maga a lélek téma megfoghatatlan. Van e az embereknek? És hol van?mindenkinek van?
Arról nem is beszélve hogy ismeretlenül kommentelni mennyire vall lelki folyamatra. Ellenben azzal hogy valaki kifejezi tetszését. A tetszés az lelki folyamat. Eljut a külső érzekeken túl.
Ennyit erről
@@lajterlili5617 ok.
@@lajterlili5617 nincsen lélek, csak az agyad, ami valószínüleg akkora mint 1 üveggolyó.
Nyugodjon békében drága Örs... 🥺😔🖤🖤 iszonyú jó ember volt....
ki ő?
@@k.o.t.o.n.az aws frontembere ő írta ezt a dalt
@@k.o.t.o.n. Az AWS nevű zenekar énekese és frontembere volt.Egy igazi tehetség volt nyugodjon békében :(😓
@@k.o.t.o.n. Ezt a számoz ő írta és énekelte, az AWS frontembere
*Meglátom az értesítést* "Ááh ez jó lesz!"
*Én a videó negyedénél.. se* "Én mondtam!!😍😍"
Első másod percekben
Szégyen ha valaki meg könnyez egy dalon ?
-Nem!
Hangodban van valami olyasmi nyugodt hang ami elképesztő !
Olyan mintha benne lennék a dalban ,mintha ha el vinne egy útra !
Kibaszot jó a zene lett!
Kibaszott nagy volt ez tegnap… elképesztő vagy, nincsenek rád szavak… további sikereket❤
Számomra ez egy kitartást küldő energia Örsnek.
Remélem páran tudják miről beszélek
🔥❤️
Sajnos le maradtam az eseményekről, el mondanád mi van szegény őrssel? ❤️ Köszönöm válaszod.
@@dormimaci1434 A közösségi oldalakon kirakták hogy megbetegedett, és lassú de biztos kezelésen van. Így az idei koncertek elmaradnak, de maradjanak is el ha Örs egészségéről van szó!❤️
Remélem azért a novemberi lemezbemutatást tartják. És remélem Örs hamar felépül.
@@MrFish-ut8my nem lesz megtartva semmi idén.
@@szucsgergo5565 De a lemezt kitudják attól még adni.
Elképesztő vagy. Te a zenére születtél. Remélem hamarosan befutsz és az egész világ ismerni fog téged. Hatalmas tehetség vagy. Olyan gyönyörűen tudod átadni azt a bizonyos érzést a hangoddal, egyszerűen varázsos. Sok sikert a továbbiakban!❤️
Olyan jó az a visszafogott mégis, erős hang amivel ezt énekelted💚
Viszlát nyár, viszlát Örs 🖤
Imádom ezt a verziót is. Nyugodjon békében Örs!
Viszlát nyár, viszlát Siklósi Örs. 😭🌹
Óriási a zenéd Paul és hogy még nem fedeztek fel az valami nagyon nagy véletlen lehet nagyon szeretem a hangodat, a zenédet, és az egész személyiségedet. Respect!
Hidegrázós lett! A hangod valami hihetetlenül különleges. Szeretem 💚
Nyugodj békében Örs 🖤🖤
Legyen könnyű Számodra a föld Örs! 🖤
Nah igen🖤
Ezen miért nincsen milliós megtekintés??
Ezt kellene hallania az egész világnak
És reméljük hogy ezt el fogod érni 👏🏼
Meg lehet! 🤪😇
Az a baj hogy ez minőségi,az meg mostanában már nemigen kell az embereknek
Ezt kötelező jelleggel kèrem feltölteni Spotifyra! Aztakurva vègre egy kvaliti AWS cover. 10/10
Egyszerűen nem tudom nem meghalgatni minden nap!!!
Ati köszönöm hogy vagy!!!!
Tökéletes, tiszta,gyönyörű hang!!❤❤❤❤❤❤
Biztos vagyok benne, hogy hamarosan az egész bolygó ismerni fog☺
Én kurvára hiszeg benne!👍
Whoa, AWS fanként élményt volt ezt hallgatni. Idk why, de a hangod számomra nyugtató... Köszi, hogy ezt megcsináltad!
Egy csoda volt amikor énekelted a Puskásban❤❤
Egyik kedvenc magyar számom, az egyik kedvenc magyar énekesemtől! Perfect!
Annyira várom hogy majd legyenek koncerteid!😁😃
10 hónappal később az első koncertjéről most jövök haza❤️
@@gergoludanyi8718 én is haha
@@petraboross5533 de irigy vagyok:(
Pár évvel később pedig megtöltötte az arénát :)
Istenem, és most triplázol a Puskásban❤❤ Gratulálok!!
Nyugodj békében Örs!🖤🕊️
Jó feldolgozás lett!
😭😭😭
Köszönöm!!!
Ez mimdig is csoda szeretet lesz felőled!!! Köszönjük!! ❤️❤️❤️
Ezt így Örs halála után meghallgatni nagyon jól esik remélem hamarosan befutsz és egyszer eljuthatok egy koncertedre❤️❤️❤️
Nyugodjon békében az öreg harcos❤️
Szuper lett! Kár hogy az eredetit soha többet nem hallhatjuk élőben! Nyugodj békében Örs!!!
Respect!!!
Egy ilyen nagyszerű dalt így hozni...
Minden tiszteletem a Tiéd!!!
R. I. P. Örs!!!
Azta... Ha ez a kibaszott világ nem fog téged felkapni, akkor komolyan mondom felakasztom magam... Mert egyszerűen eszméletlen jó a hangod és rettentő tehetséges vagy!
Így 3 évvel később, a tripla Puskás koncert után szerintem magasan a legsikeresebb énekessé vált az országban!
minden egyes napra ezt hallgatva bőgöm ki a szemeim.
egyszerűen utánozhatatlan, csodás.
nyugodj békében Örs! 🖤 fly high!
Blind: Take back whats mine.
Ez: Ideje visszakapnom amit elvettél.
Nyugodj békében Örs 💔
Viszlát nyár. Viszlát legenda 🖤😭
Perfect boy with Perfect voice
Nyugodj békében Örs.. 🖤
Gyönyörű hangod van tuti híres sztár lesz belőled szurkolok 😇
Olyan jó ezt hallgatni pihenés közben, olyan megnyugtatóak a számaid/feldolgozásaid! Imádom a munkásságod minden formában! Magyarország csillagai közt megtalálható vagy! Ja és gratulálok a 70.000 feliratkozóhoz, nemsokára e-mögött lesz minimum 1 nulla :) ❤✌💪 Szívesen meghallgatnék egy JuiceWRLD feldolgozást ;)
Juice WRLD +1
Ohh szia Uhucka
Már volt a Lucid dreams
@@columbus7085 ?
@@zalann5285 ik
Imádom az eredetit de ez is valami nagyon jó lett 🥺💚
Komolyan a te zenéidet hallgatom a legtöbbet. Minden álmom hogy ha koncerted lesz elmehessek rá 🥺🥺🥺💚💚💚💚
Te bármihez nyúlsz, borzongás a végeredménye! Szívbemarkoló! Köszönöm
Kedvenc magyar zeném, nagyon jó feldolgozás. Így tovább. ❤️
Linkin Park - One More Light covert a népnek!
Meg is van hozzá a hangszín.
@@MrStrafacci szerintem is. Nagyon imádom azt a számot. 🖤
Biztos jól sikerülne az is, de Linkin Parknál nincsen jobb. :)
@@shizukaminami634 Linkin Park a legjobb 🔥❤
Minden ami Linkin Park jöhet🤟😉
ez a gyerek mindent tud,a műfajban....zseniális!
Nyugodj békében Örs 🕊️🖤
Ahhh Aws a legkedvencebb zenekarom, és amikor ezt a videót megláttam, előre tudtam, hogy tökéletes lesz. Nem tévedtem.💚
A mi kis Santanánk!!!!🎸🎸🎸Soha ne hagyd abba a zenélést!!!!!!🎤🎤🎤🎧🎧🎧🎵🎵🎵🎶🎶🎶🎼🎼🎼
Ritkán születik ekkora tehetség, aki nem elég, hogy nagyon jó énekel, még jól is gitározik
Nagyon tehetséges vagy és szép a hangod,ráadásul ez a dal meghatározó volt az életemben ilyen verzióban ahogy te előadod sokkal meghatóbb jobban átjönnek az érzelmek. Köszönöm hogy bearanyoztad a napom! Ja és kívánom teljes szívemből hogy sikeres légy és ne add fel az álmaid! 💜👌
Meg érdemled a sikert
Nem értem miértnem vagy még felkapott.😞
De csak annyit mondok sok sikert a továbbiakban és viszlát nyár
Nyugodj békében Örs... Nagyon szeretünk téged.. 🥺🥺❤️Én fogom hallgatni a zenéidet meg nagyon imádom is őket..meghalottam hogy elhunytál és egy nagy kő esett le rólam és mégg. Ki is könnyetem 🥺❤️😞
Lenyűgöző, felemelő. Köszönjük Ati.🖤🖤
Még mindig gyönyörű hangod van, számomra te vagy a legjobb🥺💚
Ez gyönyörű! ❤️ Nyugodj békében Örs! 🤍
Annyira kellemes ès nyugtató hangod van.
Annyira át bírod adni egy dalnak a mondanivalóját.
Gratulálok minden eddigi sikeredhez, remélem nemsoká az egész ország téged ènekel majd😍
Rongyosra halgattam 💗🤧😍 imádlak💗🤩 nyugodj békében Örs!🤧😭
Annyira jó volt átélni a pillanatot,felülmúlta Queen Omegát is👏👑 olyan energiákat adott át a hallgatóságnak,ami nagyon ritka ❤️
Remélem te is leszel olyan sikeres mint a néhai Örs volt. Nyugodjon békében.
Uristen de gyönyörű hangod van. Csak így tovább 🥺💚
Én egyszerűen nem hiszem el hogy majdnem minden instagram követőmet megtalálom itt😂(ati.cigikeje vagyok)
Nyugodj békében Örs🖤
Mindig is emlékezni fogunk rád!
Sosem írtam még videó alá,de neked már nagyon érett, elképesztő tehetség vagy! Lenyűgöző munka!
Ez most betalált tesóm, vagy 10x meghallhattam és végig zokogtam. ❤
De szép egyedi, tiszta és magas hangod van!
Ez lett az eddigi legjobb AWS feldolgozás amit valaha hallottam.
Imádom a hangod, csak így tovább tetyi 💪♥️
Nyugodj békében Örs! :(
Ott voltam az emlék koncerten.. leírhatatlan az a fájdalom és egyszerre boldogság ami ott volt több ezer emberben egyszerre.. Isten Nyugasztaljon Téged Örs!
Csodálatos ez a szám mindig is a kedvencem volt de így igaz emléket állít Örsnek😢❤❤ köszönöm neked
Eszméletlenül jó a feldolgozásod és hangod is mellé🥺❤
Ezzel a hanggal, ezzel a kreativitással
Nagyon jó karriered lesz
Sok sikert hozzá💚
Ohtejoeg megöl a hangod 🥺❤️
Engem leginkább feléleszt, olyan jó kedvem lesz a zenéitől mint kevés más dologtól😊
Jézusom mennyit hallgattam aws-t de egyszer csak eltűnt az életemből. jó volt hallani köszönöm!!! Í(még a hideg is kirázott)
szívesen meghallgatnám a többi zenéjük feldolgozását is
Mikor Pule zene hallgatás közbenn Pule zene értesítő jön 😂😂❤
Nagyon de nagyon jó ez a kedvenc számom és sosem gondoltam hogy feldolgozod de szerintem sokkal jobb mint az eredeti.
Gyönyörű hangod van. Ne hagyd abba🥺❤
Nyugodjék békében!🖤
Egyik kedvenc dalom.
Most költözzöm Erdélyből Magyarországra.És minden ember akiket szeretek 8 órára lesz tőlem.Az én álmom az volt hogy velük lehessek legalább egyetem végéig velük lehessek.Az én hajóm megy de ti maradtok.Viszlát nyár viszlát álom.És ez a szám annyi erőt ad nekem hogy folytassam az életemet és ne adjam fel.Mostmár értük élek!:')
Imádom a hangod, sok számot a feldolgozásaidból vagy coverjaidból ismerek meg aztán ha meg is hallgatom az eredetit, a te verziód mindig jobban tetszik
Na jó engem megfogtál..ez a dal.. Te vagy az első Örs után akinek a hangjától most libabőrös lettem 🥰 Nyugodj békében Drága Örs 😢🖤 Neked pedig sok sikert a továbbiakban 🥰
Olyan gyönyörű hangod van❤
Ha ezt Örs látja biztos boldog! Nyugodj békében Örs! Ja és NAGYON jó lett!