Köszönöm szépen! :) Összesen 2 db maradt helyi járaton, és ezek szinte naponta kint vannak. HAE- 194 általában inkább a fő vonalakon(12 és 14), a CTG-972 pedig inkább a mellékvonalakon közlekedik(7).
Értem. 2022. 07. 15.-én lementem oda és mindkettő meglett. HAE-194 háromszor is, egymás után, de CTG-ben már nem is hittem, konkrétan attól féltem, hogy nincs is kint, mert javításon van, mikor is egyszer megláttam délután, a 14-esen szembejönni a belvárosban. Aztán voltam 2-essel és 4-essel, mígnem meg nem láttam Lajosvárosban, ahol fotóztam is (elölről, oldalról és hátulról egyaránt), onnan mentem vele már 11-esként a Tescóig, majd miután kijöttem onnan, ismét ahhoz volt szerencsém. Azt mondod, hogy szinte minden nap kint van ez a két jármű annak ellenére, hogy magaspadlósak? De jó nektek, ugyanis én Budapesten szoktam buszozni, mivel a város mellett lakok és szeretem csinálni. Csak sajnos a járműpark és járműkiadás egyre egyhangúbb és unalmasabb és ez engem konkrétan kikészít. Az van, hogy magaspadlós Ikarus az már csak hétköznap fordul elő (kivéve a 405-ösök), de már tanítási napokon se könnyű olyat elkapni, hiszen némely helyeken (pl. Óbuda, Csepel, Budatétény, Nagytétény) már évek óta nem járnak. Alapból szar a helyzet, de rövidesen eltűnik az összes, mivel egy újabb 135 példányos Mercedes Conecto Next Generation-széria érkezett, most pénteken sok busz lett kuka, Mercedes Citaro CNG már nincs is, úgyhogy eléggé szar a helyzet.
вот яркий тому пример сматрю я польша эстония латвия литва венгрия и другие страны прибалтики бывшие страны снг и делаю вывод у нас их давно уже нету а здесь они как новые еще ездиют наши не могли их нормально сдержать даже все убогие перекошенные ездили на последнем здыхании и то лет 15-20 назад последние свой век дохаживали я не говорю про ремонты я хоговорю про элементарные тех обслуживания их же даже нормально не делали вотона россия мать
Eger legszebb helyi busza ès az egyetlen szólója!❤️
csak sajnálom hogy a nem is tudom vagy 40 Ikarusból (csak helyi) maradt 2 darab
@@YzfRmarton sajnos ja
Jó videó! Mennyi magaspadlós autóbusz közlekedik helyijáraton, illetve milyen gyakran és mely vonalakon vannak kint?
Köszönöm szépen! :) Összesen 2 db maradt helyi járaton, és ezek szinte naponta kint vannak. HAE- 194 általában inkább a fő vonalakon(12 és 14), a CTG-972 pedig inkább a mellékvonalakon közlekedik(7).
Értem. 2022. 07. 15.-én lementem oda és mindkettő meglett. HAE-194 háromszor is, egymás után, de CTG-ben már nem is hittem, konkrétan attól féltem, hogy nincs is kint, mert javításon van, mikor is egyszer megláttam délután, a 14-esen szembejönni a belvárosban. Aztán voltam 2-essel és 4-essel, mígnem meg nem láttam Lajosvárosban, ahol fotóztam is (elölről, oldalról és hátulról egyaránt), onnan mentem vele már 11-esként a Tescóig, majd miután kijöttem onnan, ismét ahhoz volt szerencsém. Azt mondod, hogy szinte minden nap kint van ez a két jármű annak ellenére, hogy magaspadlósak? De jó nektek, ugyanis én Budapesten szoktam buszozni, mivel a város mellett lakok és szeretem csinálni. Csak sajnos a járműpark és járműkiadás egyre egyhangúbb és unalmasabb és ez engem konkrétan kikészít. Az van, hogy magaspadlós Ikarus az már csak hétköznap fordul elő (kivéve a 405-ösök), de már tanítási napokon se könnyű olyat elkapni, hiszen némely helyeken (pl. Óbuda, Csepel, Budatétény, Nagytétény) már évek óta nem járnak. Alapból szar a helyzet, de rövidesen eltűnik az összes, mivel egy újabb 135 példányos Mercedes Conecto Next Generation-széria érkezett, most pénteken sok busz lett kuka, Mercedes Citaro CNG már nincs is, úgyhogy eléggé szar a helyzet.
вот яркий тому пример сматрю я польша эстония латвия литва венгрия и другие страны прибалтики бывшие страны снг и делаю вывод у нас их давно уже нету а здесь они как новые еще ездиют наши не могли их нормально сдержать даже все убогие перекошенные ездили на последнем здыхании и то лет 15-20 назад последние свой век дохаживали я не говорю про ремонты я хоговорю про элементарные тех обслуживания их же даже нормально не делали вотона россия мать
К сожалению, у нас все меньше и меньше Икарусов, и этот автобус тоже списан.
🎶🥵
Коробка автомат?
да, ZF.