A Budapesti Vidámpark végső bezárás előtt - búcsú MC Mike-kal

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 29 ก.ย. 2013
  • A Budapesti Vidámpark 2013.09.30-án végleg bezár. A park története 1838-ra, 175 évvel korábbra nyúlik vissza. Az utolsó hétvégén tettünk még egy kört a Vidámparkban. Szomorú "vidámparkos" zene helyett a Polip nevű játéknál élőben szövegelő MC Mike-ot választottuk zenei aláfestésnek.
  • บันเทิง

ความคิดเห็น • 186

  • @furfarag13
    @furfarag13 9 ปีที่แล้ว +159

    175 évig működött és csak úgy bezárják! Ez elképesztő ország! túl élt két világháborút sok sok nehéz évet sok örömet okozott több tízezer embernek(gyereknek) és amellett,hogy műemlék jellegű játékok voltak benne (tudom azok megvannak) csak megvonják a vállukat és bezárják?Persze elavult volt,de miért nem tettek valamit a megmentésére,fejlesztésére stb.? Miért kell ennyi mindent veszni hagyni? Máshol erre büszkék lennének és mindent megtennének,hogy megmentsék, mi meg megszüntetjük?Valahol ez nagyon szomorú ez érték volt, amihez rengeteg embernek fűződik kellemes emléke,ezt én rombolásnak hívom.Ha adakozni kellett volna én adtam volna rá,de ők csak bezárták....Itt nagy baj van az értékrendekkel a pillanatnyi haszonszerzés lett a trend,minden le van szarva....

    • @balas9327
      @balas9327 5 ปีที่แล้ว +2

      Adom.. Teljesen igazad van...

    • @yuppivideo
      @yuppivideo 5 ปีที่แล้ว +1

      Nem csak úgy! Csak az állatkertet akarták bővíteni!.😭

    • @zsanettj.3154
      @zsanettj.3154 4 ปีที่แล้ว +12

      @@yuppivideo A világ összes állatkertjét bezárnám. Az állatoknak szabadon kell élniük.

    • @user-ju5hm3ho7b
      @user-ju5hm3ho7b 4 ปีที่แล้ว +3

      Ha nem zárták volna be, akkor meg a koronavírus miatt lett volna bezárva, gyaníthatóan végleg.

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว +4

      Sajnos a politikusok (itt Tarlós és fidesz) érdeke ma már felülírja az emberek érdekeit. Már semmi sem szent nekik, semmit sem tisztelnek, az emberek meg le vannak ejtve... A sok hülye úgy is megszavazza őket.... Az állatkert korrupt vezetőjének nagy volt a lobbi ereje. Sikerült is néhány milliárdot zsebre rakniuk a tolvaj elvtársaknak és közben itt hagyniuk cserébe ezt a máig be nem fejezett, majd folyamatosan veszteséget termelő biodómot. Baromira kellett ez nekünk a vidámpark helyett, ja.... 😡☠️

  • @miahoang4044
    @miahoang4044 10 ปีที่แล้ว +66

    mindenkinek van szép gyerekkori emléke a vidámparkról, és ezeket az emlékeket csak úgy LEROMBOLJÁK.

    • @user-ju5hm3ho7b
      @user-ju5hm3ho7b 4 ปีที่แล้ว

      @Ferenc Dobos annak az átadása is csúszni fog, mint anno a 4-es metró.

    • @user-ju5hm3ho7b
      @user-ju5hm3ho7b 3 ปีที่แล้ว

      @Ferenc Dobos ha vissza is állítanák a vidámparkot, kb. annyira működne, mint a csernobili.

    • @user-ju5hm3ho7b
      @user-ju5hm3ho7b 3 ปีที่แล้ว

      @Ferenc Dobos nem érted miről beszélek! A covid miatt csak dísznek lenne most.

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      @@user-ju5hm3ho7b milyen dísznek? Minden látogatható!

    • @kovacstamas7694
      @kovacstamas7694 2 ปีที่แล้ว

      @Ferenc Dobos tee .....nem is tudom mit mondjak rád 🤣 8 éve hol volt covid?? 🤣

  • @mateagoston7113
    @mateagoston7113 9 ปีที่แล้ว +88

    A rengeteg focistadion helyett ezt kellett volna továbbfejleszteni.

    • @markszvetnyik7120
      @markszvetnyik7120 8 ปีที่แล้ว +11

      ja mondták hogy rengeteget rá kellett fizetni.... ez úgy hihetetlen ahogy van.... minden hétvégén tele volt....

    • @Firx.
      @Firx. 7 ปีที่แล้ว +1

      Máté Ágoston igen!

    • @balas9327
      @balas9327 6 ปีที่แล้ว +4

      Máté Ágoston igazad van .De úgy hallottam egy videóban ,hogy nincsen pénz a felújítására.Mert hülyeségekre költi a pénzt a fi*esz

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว +4

      @@markszvetnyik7120 rengeteget? Úgy olvastam hogy évi kb kemény 50 milliót... Szerintem baromira kibírható lett volna a városnak, illetve az országnak, a sok baromság helyett amire viszont 2 kézzel tudják szórni a pénzt, főleg ez az orbáni maffia.

  • @christinabiersack7007
    @christinabiersack7007 9 ปีที่แล้ว +19

    Húú bazdmeg már mindent elvesznek tőlünk! Annyit szenvedtünk meg minden, világháború volt itt. Fasz kivan!!!! :((((

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว +3

      Köszönjük a fideszes politikusoknak és azoknak akik ezeket a gazembereket beszavazták a hatalomba! Szégyen gyalázat!

  • @Danwolf15
    @Danwolf15 10 ปีที่แล้ว +14

    Ez eszméletlen szomorú :c Amióta az eszemet tudom,ha budapest akkor mindig felmentünk a vidámparkba az állatkert mellett

  • @zsazsuzsanna1488
    @zsazsuzsanna1488 4 ปีที่แล้ว +9

    Imádtam, mindig jól éreztem magam ❤️💁‍♀️
    Sajnálom hogy bezárt!

  • @kaffkamarci4003
    @kaffkamarci4003 6 ปีที่แล้ว +14

    Nagyon hiányzik :'(

  • @tothilona5419
    @tothilona5419 7 ปีที่แล้ว +33

    MI 2012.ben, Záhonyból utaztunk fel a kisfiammal, nem tudom mikor volt, azelőtt vagy azóta, még egy olyan szórakoztató napunk, mint akkor!
    Nem bántuk meg, hogy 400 km.t utaztunk, reggel 10-től, az utolsó vonat indulásáig, a parkan voltunk!
    Felejthetetlen élmények a mai napig bennünk vannak!
    Nem gondoltam volna, hogy az lesz az első, de az utolsó lehetőség is a kisfiam számára, hogy a vidámparkban szórakozhassunk! :(

    • @amirapinter7792
      @amirapinter7792 4 ปีที่แล้ว +2

      Nagyon sajnálom,én még egy szer sem voltam ott nem is láttam de legalább ez a felvétel itt van nekünk nagyon kár hogy bezárt én is el akartam menni ide de most már soha többet nem mehetek el oda😞😞😞😞

  • @x4bi411
    @x4bi411 4 ปีที่แล้ว +10

    Nagyon sajnálom, hogy soha nem juthattam el ide, biztosan jó lehetett 😭

  • @Hanna-qe1mv
    @Hanna-qe1mv 4 ปีที่แล้ว +2

    2006-ban születtem és soha nem voltam itt és nagyon sajnálom😢😢

  • @nvm0
    @nvm0 8 ปีที่แล้ว +7

    Sad to realize that the place which was a part of my childhood is gone. Even though the Viennese Prater was always better than Vidámpark, Vidámpark is (well...was) a place from which I have good memories to this very day, I used to love it when I was a kid. It's sad that one of the icons of Budapest is gone. Thank you for the great times spent there!

  • @lilizaletnik2759
    @lilizaletnik2759 9 ปีที่แล้ว +12

    Szerintem ez szégyen hogy egy ilyen gyönyörű, izgalmas, vicces, legendás vidámparkot egy ilyen (már bocsánat) kis semmilyen hamis énekessel búcsúztatnak! Annyi mindent megélt! Ezt nem érdemli meg!! :(

  • @amirapinter7792
    @amirapinter7792 4 ปีที่แล้ว +3

    Istenem de jó vólt🥺🥺🥺🥺😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭

  • @bogikorpai
    @bogikorpai 7 ปีที่แล้ว +8

    Magyarországon kihalóba van a vidámpark!

  • @boldizsarbuza2142
    @boldizsarbuza2142 5 ปีที่แล้ว +9

    Sajnos akkor még túl fiatal voltam ahhoz, és féltem is, hogy mindent kipróbáljak. Most, hogy már mindent szívesen kipróbálnék, nincsen mit. Gyerekkorom szempontjából a lehető legrosszabbkor rombolták le.

    • @marknagyivanyi5535
      @marknagyivanyi5535 3 ปีที่แล้ว +1

      Amúgy én is így vagyok vele

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Pedig a Looping Star hullámvasút rohadt jó volt szerintem.

  • @ppeterxoom
    @ppeterxoom 10 ปีที่แล้ว +9

    Sírok:-(

  • @ernatakacs6971
    @ernatakacs6971 7 ปีที่แล้ว +9

    kár hogy bezárták pedig jól működött! és sokkal többen jöttek vidámparkba, mint állat kertbe!

  • @user-cl8us2kl7b
    @user-cl8us2kl7b 7 หลายเดือนก่อน +2

    Ezt a videót nem lehet könnyek nélkül végig nézni!

  • @regieebj
    @regieebj 10 ปีที่แล้ว +8

    Én nekem volt bérletem,és szinte mindennap lementem nyáron, amikor volt időm,volt olyan,hogy csak délutánra,volt hogy egész napra mentem. Tényleg nagyon rossz belegondolni hogy bezárják..Rengeteg emlék köt ide:\

  • @husztine39
    @husztine39 10 ปีที่แล้ว +2

    Sajnálatos és szomorú esemény, hogy ezt is elvették a szórakozni vágyóktól és a gyermekeinktől

  • @zambojimmyemlekoldal3553
    @zambojimmyemlekoldal3553 10 ปีที่แล้ว +12

    Sajnos bezárt a vidámpark!!! :(

    • @palhalomi9382
      @palhalomi9382 10 ปีที่แล้ว +1

      sajnos bezárt, én nagyon szomorú vagyok

  • @jonmathiasrex3024
    @jonmathiasrex3024 7 ปีที่แล้ว +3

    Én még a ciklonra is emléxem. rég jártam én is itt. mostanában mindennel így járok pl budai skála.

  • @noemilakics6814
    @noemilakics6814 6 ปีที่แล้ว +10

    Nem hiszem el hogy Magyarországon miért nincs Vidámpark! Van kb 10 db állatkert...1 cirkusz..amit el akarnak költöztetni hogy fejlesztjék az Állatkertet. Szerintem Budapestnek és egyben Magyarországnak is sokkal több látogatója lenne ha építenének egy Family parkhoz hasonló vidámparkot...persze a focistadionok építésére van pénz de erre nem...

    • @peterv7902
      @peterv7902 ปีที่แล้ว

      Debrecenben van egy erősen lightos vidámpark, meg Balatonlellén van még egy. De az sem olyan nagy!

  • @balinthobor5549
    @balinthobor5549 4 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon szomorú hogy lebontották😭😭😭😣😣😭😭😭😟😟

  • @MGstaR17
    @MGstaR17 9 ปีที่แล้ว +7

    Jó lenne, ha újra megnyitnák Annyira sok benne a szuperjó játék. És ha nem is lenne rá egy pénz, inkább vegye meg egy külföldi vállalkozó, aki meghagyja a régi játékokat, és ha szükséges felújítja őket, minthogy a játékok tönkremenjenek.

  • @spontanvideok246
    @spontanvideok246 ปีที่แล้ว +8

    175 évig ÜZEMELT a Vidámságra VÁGYÓK ÖRIMÉRE. Sok sok generáció és az én Generációm is ezen nőtt fel Édesanyámék gyerekként. Erre fogták és BEZÁRTÁK. Nem loptak már el elég PÉNZT az elmúlt.15 évben még több kellett a baromságokra. Dehogy a VidámParkot az egyetlen olyan dolgot amire minden más EU-s ország is büszke lenne ezt is tönkre kellett tenni majd bezárni!😡😡😡 Azóta is ROHAD. Mindent túl élt a VidámPark az elmúlt 175 évben. Szégyen nem szégyen de MAJDHOGY végig könnyeztem az egész videot.😭😭😭A gyerekkorom jutott eszembe amikor a szüleim kivittek a VidámParkba amikor csak tehették sose felejtem el. A Hullámvasút volt a kedvencem meg a Körhinta az ÓRIÁSKERÉK, a Szellemvasút, az elvarázsolt Kastély. DE jó volt SZÉP EMLÉK.❤❤❤👌👌❤❤ Kár, hogy az UTOLSÓ napon nem tudtam elmenni mert DOLGOZTAM.😱😱😱😭😭😭A Mocskos FŐVÁROS és az ÁLLAMVEZETÉS KAMU kifogással bezáratta, majd hagyta LEROHADNI!😡😡😡😡

  • @adriennivady-toth6059
    @adriennivady-toth6059 2 ปีที่แล้ว +5

    2 hete voltunk az állatkertben, akkor megkérdezte a kislányom, hogy anya mikor megyünk a vidámparkba? Megmutattam neki a "hullámvasutat" legalábbis ami megmaradt belőle, a körhintát is. Mondtam A Vidámparkból ennyi maradt 😔 Sajnálom, hogy őket már nem vihetem el ide 😢 🖤

    • @Tomxhawk
      @Tomxhawk 2 ปีที่แล้ว +1

      Én összesen 2 de max 3x voltam itt. Nagyjából emlékszem mikor utoljára voltunk itt, volt szellemvasút, adtak lufikat, tesizsákokat. Azt hittem volt vagy 5-6 éve és erre kiderül hogy majdnem 10

  • @brigittaszabo6546
    @brigittaszabo6546 9 ปีที่แล้ว +7

    Hiányzik a vidámpark:( midnig kijártunk, és élmény volt hogy egymást után annyiszor amennyiszer akartálk felülhettél bármire.!!Vissza sírom azokat a pilanatokat.. állatok:/ jo szeretem öket, de azért csak nem a vidámpark helyére kellet volna.. miért nem találtak az áttaoknak más helyes?? vagy a vidámpark mellé bépitették? ugy miért nem lehetett volna megoldnai??:) Ugy mindenkiboldog lenne.. :( Nekem is hiánbyoznak azok a pillanatok, mikor felültem a polipra és sikitottam, és mikor adtak ráadást.. fantasztikus volt!! Miért kellet ezt elvenniük tőlünk? Break dance-ba is megvannak az elmenyeim.. es gondolom mindenkinek, megvan az elmenye, amiben ult! Legalább egy jó jaátékot meghagyhattak volna.. pl. polip, break dance, vagy a t-rex tok mindegy.. legalabb ennyit meghagyhattak volna a vidámpark bol!! :// vissza akaraom kapni a vidámparkot!!!!!!!!

    • @petervojnesich5278
      @petervojnesich5278 4 ปีที่แล้ว

      Fizikailag nem volt hely! Felüljáró, körút, vasút, cirkusz, meg az előtte lévő Állatkerti körút határolta a tömböt nem lehetett volna másfele bővíteni az állatkertet, csak ha a cirkuszt meg a Gundelt lebontják. de még az is kevés lett volna.

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว +1

      @@petervojnesich5278 akkor egyszerű. Az állatkertet kellett volna inkább elköltöztetni. Vagy azt megvárni amíg csinálnak egy új vidámparkot ahogy azt megígérték. De ugye mindennél fontosabb volt gyorsan elkezdeni ezt a sok milliárdos projektet, hogy lehessen belőle lopni a politikusoknak! 😡

  • @zsazsuzsanna1488
    @zsazsuzsanna1488 4 ปีที่แล้ว +1

    ❤️❤️❤️❤️❤️❤️

  • @katakovacs7109
    @katakovacs7109 5 ปีที่แล้ว +1

    Ez az a videò ami nagyon jò

  • @kevineschannel8560
    @kevineschannel8560 10 ปีที่แล้ว +1

    :,( én sírtam amikor bezárt

  • @timeanemeth8146
    @timeanemeth8146 9 ปีที่แล้ว +7

    Én nagyon nagyon szeredtem igaz csak 4-szer voltam. Ahelyett hogy a stadiont építettek, ahelyett tovább feljezhették volna hogy minnél jobb légyen.

  • @angelikavarga-auerbach3691
    @angelikavarga-auerbach3691 6 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon hiányzik a Vidámpark!!! Gyerekkoromban minden nyáron elvittek a szüleink. Sajnálom nagyon!!

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว +1

      Kasler Dominik: Engem is minden nyáron és 2013-ban akkor voltam 6 éves és most 2019 03 29-én leszek 12 éves egyébként amikor fel ültem a hullámvasútra az 2013 07 28- án volt.

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Annak legalább kicsit örülhettek, hogy ti még ott lehettetek legalább! Aminek az emléke örökre megmarad.

  • @phhplike9618
    @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว +6

    Likeoljatok engem is mert már sokat írtam ilyet és még egyszer sem voltak likeaim. Légyszi 😞😞😞 én Kasler Dominik vagyok.

    • @112Press
      @112Press  5 ปีที่แล้ว +1

      Kaptál tőlünk egy piros szívet! :)
      Köszönjük a hozzászólásokat.

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว

      Köcc (kössz)

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว

      Fel vagyok iratkozva rád de csak azér mer kaptam tőled egy piros szívet és egy like-ot

  • @amybryce_helluva
    @amybryce_helluva 3 ปีที่แล้ว +2

    Nekem jó emlékek inkább a Debreceni Vidámparkhoz kapcsolódnak, hiszem én itt élek 4 éves korom óta, ebbe a budapestibe sajnos sosem volt alkalmam eljutni, és, már nem is lesz.. nagyon sajnálom hogy ez így alakult, immáron 7 éve hogy bezárták kapuit..😔

  • @phhplike9618
    @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว

    Kasler Dominik : 2016 augusztus 24 tudtam meg hogy elvitték a játékokat mondjuk már ezerszer voltam ott mégse lehet megunni .😞

  • @peterv7902
    @peterv7902 ปีที่แล้ว

    Aki hasonlót szeretne látni, menjen el Bécsbe! Nagyon sok mindenben hasonlít a Budapestire, csak sokkal több a látnivaló, és sokszor ütőssebbek is. Talán, ha nálunk is kétszer vagy háromszor akkora területen, minimum kétszer vagy háromszor annyi látnivalóval üzemel, akkor talán nem csappan meg a látogatók száma annyira, hogy a bezárás komolyan szóba jöhetett volna. A szomorú az, hogy egy évtized alatt sem sikerült létrehozni egy hasonló újat, nagyobb területen!

  • @akoshabenicht8782
    @akoshabenicht8782 6 ปีที่แล้ว +2

    Amúgy meg a mai világban kár jönni az energiával mint kifogás, ja és kedves Kristóf, elmondanám neked, hogy az állatok képesek alkalmazkodni a környezethez, ez által nem tartanám valós problémának egy vidámpark zajszennyezését, mivel eltörpül a város saját zajszennyezése mellett. Véleményem szerint lett volna alternatív megoldás is. Azt is értem, hogy az állatkert szeretett volna terjeszkedni, de hova, így is rengeteg kifutó volt üres, ergo minek akartak terjeszkedni, ha az adott pillanatban sem használta ki teljesen a területét. Nem tudom mi változott azóta, de a lényeg, hogy a biológia megcáfolja az állításod.

  • @dj_junior1987
    @dj_junior1987 5 หลายเดือนก่อน

    Nagyon nagy Űr a szórakoztatás terén. Egy stadion árából, már új vidámparkot lehetett volna csinálni. De hát nem. Már a Biodóm is kuka. Egy szégyen. 😢

  • @peterhomolya9721
    @peterhomolya9721 4 ปีที่แล้ว +3

    Egy kicsit kellet volna ráforditanni pénzt és nem stadionokat épitenni meg az álat kert már elég nagy volt minek kelett bövitenni itt azért sokkal de sokkal többen megfordultak mint az álatkertben kár hogy bezárt ez Magyarország nem csoda hogy sokan külföldre mennek dolgozni ezvan

  • @kristofivady1057
    @kristofivady1057 10 ปีที่แล้ว

    Mi a szám címe amit MC Mike énekel a polip dance-nél?
    Köszi!

  • @mandirnaranzul6167
    @mandirnaranzul6167 7 ปีที่แล้ว +3

    .... nem ertem miért kellet ezt csinálni,de.... Ez van,nem tudjuk vissza hozni :( Én leszívesebben vissza hoznám. Mondjuk azok a brutális balesetek stb:. azok nem a legjobbak,de az is nagyon ritka.

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว +1

      Mert a gazember fideszes politikusoknak nem volt érdeke megtartani. Inkább odaadták az állatkertnek ahol el is loptak néhány milliárdot a soha el nem készülő biodóm projektből, ami 100x több veszteséget fog termelni mint a vidámpark valaha is.

  • @ferenclukacs165
    @ferenclukacs165 3 ปีที่แล้ว

    Karerte remelem valamikor ujranyitjak!

  • @nillajos
    @nillajos ปีที่แล้ว

    Te jó Isten. Ceremónia Mester Miklósnak benne lehetett a szerződésében, amit itt művel? A nyávogása kegyetlen. A looping star ha vkinek hiányzik, kint van Cipruson.

  • @hungaricumbudapest
    @hungaricumbudapest ปีที่แล้ว

    nagy hiba volt bezárni

  • @boyjoy7743
    @boyjoy7743 4 ปีที่แล้ว +3

    Az a csávó aki énekel fuu miatta hánytam be amikor a polipon voltam nagyon idegesítő volt a sapkam akartam hozzá b@szni hogy hagyja már abba emlékszem csak hát olyan gyors volt az a polip hogy inkább nem vágtam hozzá úgy voltam vele😂😂

  • @markteam5218
    @markteam5218 7 ปีที่แล้ว +4

    én ráadásul nem is voltam még abba a vidámparkba

    • @fantomgerge1461
      @fantomgerge1461 7 ปีที่แล้ว

      márk team sajnallak de meg elmehetsz :)

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว +1

      Igen minek zárták be már a kedvenc videómat se találom róla ( vidámpark játékai 2009) hát nem Igaz Azt akarják hogy Magyarország ne legyen kicsit menő hanem egy unalmas hülyeség . Legyen már egy kis menősége ( főleg budapestiek) Makó nem húzom fel magam még jobban sziasztok! (Kasler Dominik)

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว

      Mostanában már nem foglalkozom vele inkább rajzolok ( pizza háború 🍕🍕🍕). (Kasler Dominik)

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว

      Kasler Dominik: Részvétem

  • @attilagere6186
    @attilagere6186 3 ปีที่แล้ว +2

    Lesz a helyén ún. biodom ami az átadási dátumot tekintve versenyben van Paks II-vel.

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Nem baj, addig se termeli a veszteséget aminek a későbbi fenntartását majd persze a fővárosra akarják lőcsölni és közben remekül működik mint közpénz lopó szivattyú. 💸 Legjobb fideszes biznisz.

  • @geryke007
    @geryke007 10 ปีที่แล้ว +7

    bezárják mert aki csak tudta meg tömte belőle a zsebét elég rendesen mert ne magyarázza meg senki hogy veszteséges volt amikor mindig telt ház volt és nem lehetet annyi kiadásuk mint ami bevétel volt ha át gondoljuk akkor nem fizetek hely pénzt se csak amit fizetni kellet az a villany meg a emberek bére én nekem vannak vidámparkos ismeröseim és onnan tudom hogy meg éri csinálni eszt a szakmát és ott nem milliárdok-ról van szó

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Ha jól olvastam kb 50 millióba került évente. Cserébe azóta sok milliárdot elloptak a helyére épülő és azóta se be nem fejezett biodóm építéséből ami elkészülte után is 100x annyi veszteséget fog termelni folyamatosan mint a vidámpark valaha is.

  • @cselepaknikolett7891
    @cselepaknikolett7891 9 ปีที่แล้ว +1

    7:18-nál a zene neve micsoda?:D vki help:D

    • @1990fgabor
      @1990fgabor 9 ปีที่แล้ว

      Fly projekt - Musica

    • @dunacsoki5926
      @dunacsoki5926 6 ปีที่แล้ว

      Neoton Eggyütes-Utánnam haverom

  • @rea_8115
    @rea_8115 5 ปีที่แล้ว +4

    Nagy kár,hogy bezárták :( Sosem jutottam el,de ezekszerint már nem is fogok.Az hülyeség,hogy nem volt rá igény! Az állatkertet kéne bezárni!

    • @Armin_100
      @Armin_100 ปีที่แล้ว

      Én se voltam ott soha. (3 éves voltam mikor bezárt) A szüleimmel el akartunk menni amikor 6-7 éves voltam és akkor tudtuk meg, hogy bezárt. Szerintem ez egy orbitálisan hülye döntés volt, ugyanis ezzel rengeteg emléket tettek tönkre és a mai gyerekek már soha nem juthatnak el ide (többek között én se).
      Gratulálok👏🏻
      😡😡😡

  • @alextoth2888
    @alextoth2888 7 ปีที่แล้ว +6

    most azert zartak be mert nagyobba akarjak tenni az allatkrrtet nem eleg nagy????Így is el lehet tevedni benne!Elöször a vidámpark ma meg már ott tartunk hogy a varosligetet is elveszik Budapestol!!!!!!

    • @gyorgysretzik5692
      @gyorgysretzik5692 7 ปีที่แล้ว +3

      foxy 32 Mindent elvenni. Már lassan semmi nem lesz az országban, csak stadion...

    • @renatafurucz8315
      @renatafurucz8315 7 ปีที่แล้ว

      foxy 32 dj

    • @Armin_100
      @Armin_100 ปีที่แล้ว

      ​@@gyorgysretzik5692Igazad van. Én soha nem voltam ott és már nem is mehetek el😭😭😥😥😥😢😢🥺🥺🥺🥺 (3 éves voltam mikor bezárt a szüleimmel akartunk elmenni mikor 7 éves voltam, és hát akkor tudtuk meg, hogy sajnos bezárt🥺😥😥😭😭)

  • @narairobert81
    @narairobert81 ปีที่แล้ว

    Memento... (sír) (a szerk.)

  • @adryennvikor5512
    @adryennvikor5512 10 ปีที่แล้ว +1

    Valaki tudja a legelső zenének a címét?

  • @balas9327
    @balas9327 5 ปีที่แล้ว +4

    Most hallotam a hírekböl,hogy már csak a debreceni vidámpark üzemel.(+a Balatonlellei) Ezért a budapesti vidámpark állítólag 2 év mulva újranyitják.

    • @BeeK91
      @BeeK91 5 ปีที่แล้ว +1

      Azt hol hallottad, hogy 2 év múlva újranyitják a budapestit?

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Letelt a 2 év, de vidámpark sehol! 😭

    • @martonmezo1988
      @martonmezo1988 ปีที่แล้ว

      És mit nyitottak volna ki amúgy, ha 3 éve már bőven nem volt ott semmi? :D

  • @ferenckocsis9307
    @ferenckocsis9307 หลายเดือนก่อน

    Mc Mike-nak nem mondta senki hogy bármi mást csináljon csak ne énekeljen?

    • @davidorosz2007
      @davidorosz2007 หลายเดือนก่อน

      De énekes volt is egyben!!!

  • @marknagyivanyi5535
    @marknagyivanyi5535 3 ปีที่แล้ว

    Ki akartam volna próbálni az ikarust és amikor elég idős lettem hozzá akkor bezárták!😡😡

  • @phhplike9618
    @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว +1

    Kasler Dominik: Ezt küldöm azoknak akik lebontották a parkot és itt a küldemény 🖕👎 és ezzel boxolok bele a lebontás miatt vidám lebontók pofájába 💪 amúgy is izmos vagyok 12 éves létemre de nagyon.

  • @dimadrochip2400
    @dimadrochip2400 8 ปีที่แล้ว +1

    04:02

  • @zoltankorcsmaros6383
    @zoltankorcsmaros6383 6 ปีที่แล้ว +20

    Felfoghatatlan, hogy Budapestnek, egy európai fővárosnak nincs vidámparkja. A sok szar, üresen kongó futballstadion helyett talán inkább egy vidámparkot kéne felhúzni, nemde?

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Hát azt leshetjük, hogy ez a kormány bármikor is pénzt adna ilyesmire amire az embereknek szüksége lenne... A városnak pedig nem adnak annyit hogy ez kigazdálkodható volna a szűk költségvetéséből amit a kormány vissza oszt neki.

  • @akoshabenicht8782
    @akoshabenicht8782 6 ปีที่แล้ว

    Nem úgy volt hogy külvárosban lesz új???

    • @bencejonas4749
      @bencejonas4749 6 ปีที่แล้ว +1

      Ákos Habenict Sajnos elvetették az erről szóló terveket.

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว

      @@bencejonas4749 én is voltam ott. Likeoljatok engem is Kasler Dominik vagyok és fönt van a véleményen.

  • @RobertZalan-sm9lt
    @RobertZalan-sm9lt 8 หลายเดือนก่อน

    Az állatkertnek nem elég annyi terület.És Budapestiek zöme 😢 .Nagyon szörnyű látvány hogy eladják a park játékaniak 95 százalékát . Remélem hogy legalább a kedvenc játékaim : forgó hordó hullámvasút nem ilyen sorsú.

  • @johngood8742
    @johngood8742 2 ปีที่แล้ว

    Jó proli volt, tele volt cig-al, de ettől függetlenül sajnálom.

  • @fivez371
    @fivez371 ปีที่แล้ว

    Gokart 🥰

  • @phhplike9618
    @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว +2

    Minek kellett lebontani !? Ráadásul volt még ott műemlék is de azt lehet hogy felnőtt koromban majd vissza építenek párat úgyhogy ne adjuk fel . De tényleg egyébként hülyék voltak akik lebontották meg a műemléket is. Írta Kasler Dominik .

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Nem hülyék, hanem gazember politikusok, akiknek fontosabb a saját érdekük mint az emberek érdeke! Ma már ezek nem tisztelnek semmit sem! A birka nép úgy is megszavazza őket....

  • @belahorvath8621
    @belahorvath8621 5 ปีที่แล้ว

    Hat mar jo lenne

  • @brigittaszabo6546
    @brigittaszabo6546 9 ปีที่แล้ว +1

    8:23 kor mi a zene?

    • @1990fgabor
      @1990fgabor 9 ปีที่แล้ว

      Fly Project - Musica

    • @brigittaszabo6546
      @brigittaszabo6546 9 ปีที่แล้ว

      Gábor Fekete köszönöm

    • @alepedosok1518
      @alepedosok1518 7 ปีที่แล้ว

      A Legelső Az: Kane-Rain Down on me

    • @alepedosok1518
      @alepedosok1518 7 ปีที่แล้ว

      És az utólsó az MC Mike Nézz Most Rám És Már mindet tudod

    • @dunacsoki5926
      @dunacsoki5926 6 ปีที่แล้ว

      Up-Nap

  • @amirapinter7792
    @amirapinter7792 4 ปีที่แล้ว

    07:17

  • @TheSpyChecker
    @TheSpyChecker 6 ปีที่แล้ว +1

    1 dolog hogy bezarjak, de hogy a 100+ eves epuleteket, hintakat is lebontjak...

    • @bencejonas4749
      @bencejonas4749 6 ปีที่แล้ว

      Chris Alexy azok megmaradtak.

    • @petervojnesich5278
      @petervojnesich5278 4 ปีที่แล้ว +1

      @@bencejonas4749 Tévedés. A Hullámvasút meg a Ringlispíl megmaradt, az ígéret ellenére a Barlangvasutat elbontották, a műemlék jellegű Kanyargót és Viharvasutat viszont nem is tervezték megmenteni, holott azokat meg kellett volna.

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Hazug politikusok! Ráadásul szerintem a hullámvasút sem látogatható jelenleg.

  • @UsernameCsspro
    @UsernameCsspro 10 ปีที่แล้ว +2

    Szépen hullik az alumínium!

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว

      Kasler Dominik: kaptál tőlem egy likeot ne sírjál.

  • @phhplike9618
    @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว +2

    Minek vették el pont Budapestől a parkot amikor van kb.10000000 vidámpark Magyarországon és pont Budapesttől veszik el a 175 éves parkot ez rohadt szar. Írta Kasler Dominik.

  • @spontanvideok246
    @spontanvideok246 ปีที่แล้ว +1

    Ennyi volt 175 év??😭😭😭😭ISTEN VELED VidámPark csodálatos emlékeket adtál a gyerekkoromban.😭😭😭😭

  • @JÁNOSGÉCZI-r7f
    @JÁNOSGÉCZI-r7f 22 วันที่ผ่านมา

    Tudod én sokat voltam ott ! A fizetési elosztással volt probléma ! A kié ez itt avval volt probléma és avval volt probléma hogy ki újtssa fel. Milyen pénzből ? Meg avval volt probléma hogy a fejlesztésekhez kicsi volt ! A bevétel is kicsi volt a karbantartáshoz ! Azzota sincs milliárdos aki be dob oda 100 milliárdot vagy még többet ! Valamint a terület is kicsi ! E mellett vannak műemlék házak is amivel semmit se tudsz csinálni ! Egy élménypark sokkal sokkal nagyobb ! Az algoritmus szerinti ember tömeg befogadásához ahol napi szinten anyagi pénzbeli vonzat van ahhoz kicsi ! Igy veszteséges fenntartani !

  • @holiadri
    @holiadri 10 ปีที่แล้ว +1

    Minek szorakozzon az ember... ott egy kicsit elfelejtetted a gondokat es problemakat. Sajnalom, hogy bezartak... mi minden evben kimentunk.

  • @ahmadmneimneh8119
    @ahmadmneimneh8119 10 ปีที่แล้ว

    :'( :-( :'(

  • @Tutcsuk13
    @Tutcsuk13 ปีที่แล้ว +1

    Már akkor is nagyon kínos volt ez az MC Mike :D
    Nagyon túljátsza a szerepét.

  • @attilahalmos1261
    @attilahalmos1261 ปีที่แล้ว

    Már nem indul a hurrikán!

  • @mariaduzmath9401
    @mariaduzmath9401 ปีที่แล้ว +1

    Sosem bocsátom meg a kormánynak ezt is elvette az emberektől. Szerencsére még a gyermekeim látták ezt a csodát.

  • @villamosoldal
    @villamosoldal 6 ปีที่แล้ว +1

    Sikerült ez is tönkreba*ni. Kár :(

  • @Rajczi1229
    @Rajczi1229 9 ปีที่แล้ว

    Nem "vette el" senki a vidámparkot. Szar volt a felhozatal ennyi és csőd. Nem fejlődik akkor minek szenvedni. Amúgy nézzen mindenki szét a youtube-on, hogy milyen parkok vannak. Ez ahhoz képest 1 falusi vásár. Cseppet sem sajnálom. Hullám vasút és a 100 éves ringlispíl megtartották hála az égen. Ezek legalább értékek.

    • @smyle78
      @smyle78 3 ปีที่แล้ว

      Ja, évi 50 millió az csőd, de az eddig eltapsolt 35 milliárd csak a fostos biodómra az oké, ami ha működni fog valaha, 100x több veszteséget fog folyamatosan termelni mint ez a vidámpark!

  • @valeknight245
    @valeknight245 3 ปีที่แล้ว

    nem lehet hogy az ilyen szar zenék miatt csökkent a látogatottság?

  • @kristoflakatos8623
    @kristoflakatos8623 10 ปีที่แล้ว +3

    Szerintem jó hogy bezárták a vidámparkot legalább az állatkert területe nőtt. Hajrá Állatkert!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • @palhalomi9382
      @palhalomi9382 10 ปีที่แล้ว +5

      Szerintem meg a vidámpark sokkal többet ér mint az állatkert !

    • @kristoflakatos8623
      @kristoflakatos8623 10 ปีที่แล้ว

      Szerintem nem az állatkert legalább természet a vidámpark meg egy zajos hülyeség jó ott is van természet de az állatkertbe több, szóval aki szerette a vidámparkot az hülye

    • @Fruzsika1997
      @Fruzsika1997 10 ปีที่แล้ว +3

      Az állat kert így nagy volt! Egy nap alatt nem lehetett végig nézni mindent! Szerintem a Vidámparkot kellett volna bővíteni és az állat kertet át költöztetni, mert egy pár játék ott maradt amit nem lehet elvinni!

    • @kristoflakatos8623
      @kristoflakatos8623 10 ปีที่แล้ว

      Igen ez így van csak gondoljál bele hogy a vidámpark tele van természetkárosító gépekkel aminek sok értelme nincs egy csomó pénzt kiadni az állatkert meg tele van természeti kincsekkel.

    • @kristoflakatos8623
      @kristoflakatos8623 10 ปีที่แล้ว

      Ne is számíts rá az lehetetlen lesz és elárulom hogy én is és az apukám is közrejátszottunk benne hogy bezárják.

  • @kristoflakatos8623
    @kristoflakatos8623 9 ปีที่แล้ว

    És még az a sok zajos szar rengeteg áramot vesz fel és vajon hol állítják elő az áramot meg még az áram előállításához rengeteg fekete kőszenet is kell felhasználni és ha jól tudom kifogyóban van.

    • @phhplike9618
      @phhplike9618 5 ปีที่แล้ว

      Most likeoljak de akkor te is engem én Kasler Dominik vagyok.

  • @ppeterxoom
    @ppeterxoom 10 ปีที่แล้ว +1

    Sírok:-(

    • @palhalomi9382
      @palhalomi9382 10 ปีที่แล้ว +3

      hát ezen nem is lehet mást csinálni mint sírni

  • @MrSzebeni
    @MrSzebeni 2 หลายเดือนก่อน

    Itt még nem volt senki telefonzombi!