A termékkritikus: VÉGE a Pölöskei szörp hazugságainak! (Megbüntették a Pölöskei szörp gyártóját)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 21 ต.ค. 2024

ความคิดเห็น • 754

  • @Gaben-ke7mu
    @Gaben-ke7mu 8 หลายเดือนก่อน +7

    Köszönöm hogy tettél a magyar családokért 👍💯✌️! Amúgy régen nagyon jó volt a pölöskei de mára egy szégyen amit ebből a cégből csináltak!

  • @GisRewentlow
    @GisRewentlow 9 หลายเดือนก่อน +20

    korábban bementem egy boltba, és egy anyuka éppen valami márkás nevű 2,5dl-es gyümölcs-italt vásárolt a kislányának, aminek a hátulján apró betűvel szerepelt, hogy pár százalék gyümölcsöt tartalmaz, miközben drágább, mint a bolt saját márkás 100%os literes gyümölcsleve.
    amikor megjegyeztem neki, hogy konkrétan az összetételben nagyobb százalék a vegyszer mint a gyümölcs, azt mondta, a gyerek azt szereti.
    mondtam neki, próbálja ki, hogy a gyerek által megszokott flakonba öntse bele a rendes gyümölcslevet, és kérdezze meg később, finom volt-e.
    pár nappal később összefutottunk a boltban, mosolyogva mondta, hogy a gyerek azt mondta, hogy az új gyümölcslé sokkal finomabb.

  • @georgeparallel9850
    @georgeparallel9850 ปีที่แล้ว +421

    Elég szomorú hogy egy magánembernek kellett ezt elintézni a tróger hatóságok helyett.

    • @robertnagy2456
      @robertnagy2456 9 หลายเดือนก่อน +31

      Nyilván politika, pártérdek, akármi, kéz kezet mos. Itt mindig kommunizmus lesz, ez az ország ennyit tud.

    • @christoferus5356
      @christoferus5356 9 หลายเดือนก่อน +11

      @@robertnagy2456 Akkor amerikában is kommunizmus volt?
      Arra gondolok amikor jó pár esetben egy-egy ember az egész életét és minden vagyonát tette fel arra, hogy évtized(ek) után bebizonyítsa egy-egy multi, vállalat, gyár, iparág hazugságát, egészség károsító tevékenységét.

    • @robertnagy2456
      @robertnagy2456 9 หลายเดือนก่อน +3

      @@christoferus5356 Nem. A kommunizmus az keleteurópai jellegzetesség, meg az öröksége is az.

    • @PergAti
      @PergAti 9 หลายเดือนก่อน +4

      Századrangú hiszti ez nekik egy számukra noname senkitől. És a baj az, hogy valóban az, sokkal több sokkal nagyobb baj van itt. Gondolom ezen a ponton is az volt, hogy "Figyu hagy írjunk már egy büntetést 1 hét alatt kitermelitek ez meg elkussol és még azt is hiszi hogy győzött".

    • @robertnagy2456
      @robertnagy2456 9 หลายเดือนก่อน +3

      @@PergAti Ezért lenne fontos, ha minél többen jeleznének minden problémát a megfelelő helyeken. Szerintem manapság az a legnagyobb gond, hogy mindenki lenyel mindent (szó szerint és átvitt értelemben is), így ne is csodálkozzunk azon, hogy bárki bármit megtehet.

  • @kishope
    @kishope 9 หลายเดือนก่อน +177

    A gyár születésekor a csúcsminőséget álmodták meg. Sajnos kicsalták a tulajdonostól az egészet. Ez lett. Köszönöm a munkád!

    • @vezertroger
      @vezertroger 9 หลายเดือนก่อน +10

      Barátom, a gyár születésekor minden is meg volt álmodva.... Kicsalták???? Hahahaha. hogy más ne mondjak, a gyár indulásakor Matek tanár volt a gazdasági igazgató ... Idő kérdése volt, hogy az eredeti tulaj csődbe viszi.

    • @schallattila3374
      @schallattila3374 9 หลายเดือนก่อน

      @@vezertroger Amikor zsévitaminosok elvették a tulajtól a cégét,utána sokáig külföldön bujdokolt.A mai "pöplöskei" csupa műanyag és népirtó méreg:csupa színezék,műaroma és CSALÁS: hivatalosan,nébihes megtévesztő cinkostársi pecsétekkel engedélyezett szemét,pénzért magyaroknak árult,gyártás pillanatában is HIVATALOSAN IS VESZÉLYES HULLADÉKNAK MINŐSÍTETT hígított méregoldat.

    • @zsoltw8823
      @zsoltw8823 9 หลายเดือนก่อน +3

      @@vezertroger hát így már nincs csődbe, hogy nincs benne semmi, csak adalékanyag, persze így az előálítási összege is vagy a tizedébe kerül. ez kb. yoaln mint amikor egy étterem csődbe megy, MERT mindenből igazit raktak bele, és nem bírták az árversenyt.

    • @vezertroger
      @vezertroger 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@zsoltw8823 Itt valaki teljes hülyeséget állított én leírtam, hogy történt. Én úgy tudom voltak/vannak a piacon több gyártónak is itthon 0,7 l üveges gyümölcsszörpjei, tartósítószer és édesítőszer mentesen. Ennyiért a kutya sem vette. Talán pont azért amiért a Kőbányai az egyik legjobban eladható sör...😀

    • @zsoltw8823
      @zsoltw8823 9 หลายเดือนก่อน

      @@vezertroger mimindig piroska szörpöt veszünk, ÉS KIMONDOTTAN a édesítőszereset. az ára nálunk (ázsia center) 520ft. ennyiért nem nagyon van más szörp.

  • @gabor89
    @gabor89 9 หลายเดือนก่อน +8

    Köszönöm a munkádat! Nem gyakran, de eddig vásároltam ilyen szörpöt. Sajnos nem olvastam el tüzetesen az apró betűket. Utoljára kb fél éve vásároltam egy indiáncseresznye pölöskei "syrup"-ot. Nagy betűkkel szerepel a címkén, hogy indiáncseresznye, plusz 25% gyümölcstartalom, de a főcímkén alul kisbetűvel oda van írva, hogy 1% indiáncseresznye. Én eddig megbíztam a márkában, és azt gondoltam, hogy a jobbfajta minőséget képvisel, de ezután messziről elkerülöm.

  • @ÉvaBesenyi-z8g
    @ÉvaBesenyi-z8g 9 หลายเดือนก่อน +75

    A PIROSKA "szörp" is almalé alapú lötty lett pár éve ,régebben valóban minőségi volt,az adott gyümölcsből készült és finom is volt ,most a fekete cimkés "szörp"ugyanolyan mint a pölöskei ,igaz,hogy rá van irva az ízű szó én mégis becsapva éreztem magam mikor először ebből az újból vettem .az íze és állaga annyival rosszabb lett mint a régi piroska,hogy soha nem veszek többé szörpöt csak saját gyümölcsből készültet iszom.

    • @broskow5
      @broskow5 9 หลายเดือนก่อน

      Aldis szörpök finomak

    • @tamas4192
      @tamas4192 9 หลายเดือนก่อน +3

      Én ezzel jártam így:
      Nem szörp, hanem ital : 11% alma + 1% trópusi (kimutathatatlan ananász-mennyiség) potom 550 Ft-ért:
      Powerfruit Pineapple (TESCO)

    • @zsuzsikocsis8674
      @zsuzsikocsis8674 9 หลายเดือนก่อน +1

      Esetleg arra van lehetőség, hogy a saját gyümölcsből készült szörphöz egy kis segítséget adj? Szívesen kipróbálnám az itthon készültet ☺️

    • @helenatyukodi5227
      @helenatyukodi5227 9 หลายเดือนก่อน

      A Piroska szörp sz...r lett amit az ízéről vettük észre. De vegyél magyar terméket! Ugye? Hát nem vesszük meg!

    • @SzZsoel1
      @SzZsoel1 8 หลายเดือนก่อน

      Azt elsősorban az édesítőszerrel b@szták el. Még ha csak almalé volna benne! De tele van mesterséges édesítő sz*rokkal.
      Régebben csak cukorral készült, a tavalyelőtti nyár óta cukorral ÉS édesítőszerrel (ami azért jó, mert a cukorbetegek, diétázok így se, úgy se ihatják, hiszen cukor IS van benne, így hiába az édesítőszer, de legalább azoknak is kifordul a szájukból, akik nem diabéteszesek, nem diétáznak, és szeretnének normális szörpöt inni), ezáltal ihatatlan, híg lötty lett belőle. Régebben imádtam, havonta vettem egy-két palackkal. '22 nyara óta rá sem nézek a boltban a polcra, ahol van. (Az Ági szörpöt is szerettem, az is megszűnt.) Alapvetően a rohadt csipszadó az oka mindennek.

  • @safunhu
    @safunhu 9 หลายเดือนก่อน +53

    Én mindig elolvasom az összetevőket. Már régóta kiszúrtam a Pölöskeit, tényleg felháborító ez a megtévesztés! Örülök, hogy végre sikerült lecsapni rájuk!

  • @irenszasz7287
    @irenszasz7287 ปีที่แล้ว +203

    Gratulálok szívemből !Kár hogy az országunkban egy ember van aki ilyennel foglalkozik,minden tiszteletem az öné !

    • @TheBlacktom
      @TheBlacktom 9 หลายเดือนก่อน +11

      Ön is foglalkozhat ezzel. Nincs akadály.

    • @norbertmeszaros2631
      @norbertmeszaros2631 9 หลายเดือนก่อน

      Így van !Talán történe is valami!Nagy István Mehőgazdasági Miniszter csak egy kacsa,a szája jár!Simán kitilthatnák a Magyar boltokból a hamis mézet,országon belül saját jogunk van nem eu s!De majd a címkézés az segít ,még ezt a marhaságot!Ezt is engedik hogy a méhésztársakat tőnkretegyék!Az új címkére is azt írnak amit akarnak,ha senki nem ellenőrzi!

    • @zeuszmotoros498
      @zeuszmotoros498 9 หลายเดือนก่อน +4

      ​@@TheBlacktomkellene egy utmutató milyen lèpèseket hová kell tenni. Aztán lennènek követők biztosan.

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน +12

      Nos akik becsületesen dolgoznak a megélhetésükért, mivel ugye van egy jó szakmájuk, munkájuk, szorgalmasak, sikeresek, azok nem érnek rá "efféle" dolgokkal foglalkozni!! Ennyi.

    • @TheBlacktom
      @TheBlacktom 9 หลายเดือนก่อน +15

      @@jutkamutka5766 Legolcsóbb kifogás.

  • @nitro500full
    @nitro500full 9 หลายเดือนก่อน +4

    Évekig vásároltam mert azt hittem ez a legjobb. Mostantól soha többé egy darabot sem veszek.

  • @katechrysso
    @katechrysso 9 หลายเดือนก่อน +27

    Megosztottam akinek csak tudtam. Az igazi büntetés az, ha senki nem vásárol. Ehhez pedig minél többeknek látniuk kell ezt a videót. Köszönöm a kitartó munkát.

  • @sandorhuszka9336
    @sandorhuszka9336 9 หลายเดือนก่อน +12

    Alapvetően szemetet etetnek-itatnak velünk. Nem cél a minőség és semmi más sem, csak a profit. Tisztelet a kivételnek, szerintem nem sok van. Gratulálok a munkádhoz és a bátorságodhoz! Így tovább!

  • @denesviktorpalffy9580
    @denesviktorpalffy9580 9 หลายเดือนก่อน +26

    Véletlül találtam rá erre az oldalra és kellemes meglepetés volt számomra. Őszintén érdekel, hogy mi volt a motiváció amely ezt a tiszteletre méltó folyamatot elindította.
    Hasonló “megtévesztéssel” nem régen magam is találkoztam az egyik élelmiszert és háztartási cikkeket is forgalmazó cégnél. Megkeresem a dokumentumokat és elküldöm őket, hogy mások figyelmét is felhívjuk ezekre a jelenségekre. Próbáljunk meg elindítani valamit.

  • @Evelin7977
    @Evelin7977 9 หลายเดือนก่อน +9

    Végre valakinek volt ennyi bátorsága!! Le a kalappal 👍🏻

  • @gyongyihalaszne1459
    @gyongyihalaszne1459 9 หลายเดือนก่อน +33

    Köszönjük a tájékoztatást,sok ilyen emberre lenne szükség,talán akkor legalább a Magyarok nem csapnák be olyan sokszor saját népüket!Tisztelet és köszönet a munkádért!

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน

      Milyen "munka"??? 😂

  • @katalinlenky3322
    @katalinlenky3322 9 หลายเดือนก่อน +42

    Az adófizetők, azaz általunk fizetett " hivatal" ellen hol lehet panaszt tenni?😂 Ezeket a naplopókat! Igaz a parlament is üres...

    • @benceandrascseke9813
      @benceandrascseke9813 9 หลายเดือนก่อน +1

      Ügyészség.
      Minden hivatal ellen az ügyészségen kezdeményezhetsz eljárást.

  • @DánielSchirk
    @DánielSchirk ปีที่แล้ว +69

    👏👏👏👏 Én személyesen is szeretném megköszönni hogy ennyi időt fordítottál erre. Én amikor megláttam (csak otthon vásárlás után sajnos) hogy 1% a gyümölcs tartalom (hehe én is málnásat vettem pont), kidobtam az ablakon.

    • @B0bTheBiker
      @B0bTheBiker ปีที่แล้ว +8

      A málna tartalom az 1%. A gyümölcs tartalom az több, mert almalé van benne.

    • @tiborbalogh4181
      @tiborbalogh4181 ปีที่แล้ว +14

      Szinte érződik a mondataidon, hogy milyen okosnak tartod magad. Közben úgy vásárolsz meg egy terméket, hogy nem olvasod el az összetevőket. Otthon felháborodsz, hogy nem is málna. Erre kidobod, miközben ugyanolyan jó termék, csak málna ízű alma szörp.

    • @lantospapp3779
      @lantospapp3779 9 หลายเดือนก่อน

      Még a legelején vettem 1x pölöskeit. Annyira szar íze volt. Egyből megnéztem a cimkét. Amiből számomra kiderült,hogy ez egy műanyag szar. Repült a kukába. Soha többet nem vásároltam belőle.

    • @antalneracz8532
      @antalneracz8532 9 หลายเดือนก่อน

      A málna szörp az nem alma szörp !
      A szörp pedig mindig is : gyümölcsből + cukorból állt!
      Az " IZŰ" megnevezett 💩ról + kár is beszélni.

    • @pvasutas30
      @pvasutas30 9 หลายเดือนก่อน +4

      Mondjuk ha elolvasod az összetevőket akkor ott a helyszínen kiderül ám hogy 1% málna, a többi víz cukor és almalé.

  • @zsoltknapcsek3469
    @zsoltknapcsek3469 9 หลายเดือนก่อน +41

    Hála a Pölöskeinek! Ugyanis leszoktam a szörpről, meg a "szörp ízű" szörpökről is .☺️

    • @piros36
      @piros36 9 หลายเดือนก่อน

      Vízzel is vigyázni kell 😂

    • @zoltannagy7651
      @zoltannagy7651 9 หลายเดือนก่อน

      @zsoltknapcsek3469 Meg szabad kérdezni, hogy mire tértél át?

  • @andsaa4642
    @andsaa4642 9 หลายเดือนก่อน +73

    Ezt a fogyasztó védelemnek kellene intézni. A gyümölcsleveknél is lehet hasonló jelenséget tapasztalni, mert ott is legtöbbször almalé a meghatározó, de mást írnak rá, vagy megtévesztő a csomagolás.
    Minden esetre gratulálok, hogy ilyen kitartó voltál

    • @karolyandras
      @karolyandras 9 หลายเดือนก่อน +8

      Igy igaz! A 100 %-os gyümölcsleveknél azt találtam, hogy tartalmaz 20-30 % gyümölcsöt...

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน +3

      @@karolyandras Ezért IS készítünk mi házi dolgokat, amelyeknél valóban nincs finomabb és egészségesebb.

    • @Fecske7
      @Fecske7 9 หลายเดือนก่อน +7

      @@karolyandras azt találtad, hogy tartalmaz 20-30% gyümölcslé-sűrítményt, azaz higítva 100%-os gyümölcslé :) azért paranoiásak ne legyünk... ha meg nincs ott a "sűrítmény" szó, vagy bármi erre utaló, akkor irány, levelet küldeni a hatóságnak...

    • @FDToth2x
      @FDToth2x 9 หลายเดือนก่อน

      Fogyasztovedelem? Lol, az nincs, magyarorszagon szandekosan gyengen tartjak, es nem csinalnak semmit, tologtanka papirokat…

    • @miksaperhats8704
      @miksaperhats8704 9 หลายเดือนก่อน +3

      Egyáltalán: VAN Magyarországon működő, intézményes fogyasztóvédelem?! Szerintem nincs! Csak látszat, ahogy minden más is...

  • @Hyperborea963
    @Hyperborea963 9 หลายเดือนก่อน +29

    Ez mind nagyszerű, sajnos nem vagyok abban biztos, hogy a vásárlók többségének, akik miatt ez az egész zajlik egyáltalán van fogalma arról, hogy mi a különbség a Málna és a Málna ízű között. Így észre sem veszik. Sajnos az átverések korát éljük

    • @Schlkathy
      @Schlkathy 9 หลายเดือนก่อน

      persze, mindenki hülye, csak te vagy a helikopter!

    • @ninamatheson2561
      @ninamatheson2561 9 หลายเดือนก่อน +2

      @@Schlkathy majd nézz körbe, mennyien veszik ezeket a sz.rokat, meg az akármilyen, kólákat, amikből 2 liter 180 forint! Az emberek nagy része bármit megvesz, ami kapható! A tudatos vásárlás szinte egyáltalán nincs jelen!

    • @etelkamagyar6601
      @etelkamagyar6601 9 หลายเดือนก่อน

      Én mindig elolvasom az apróbetűs részt és évek óta tudom, hogy pl. a málnatartalom 1-2%. Szerintem mindenki tudja ezeket a hazugságokat, de azt is tudja, hogy egy valódi málnaszörp nem ennyibe kerülne. Persze kerülhet e ennyibe is, ha lenne málnatermelés az országban. A málna aranyáron van a piacon is. Csak a profitról szól már az egész élelmiszeripar és minden ipar. Teljesen életidegen az egész fogyasztói társadalom. Ez 30 évvel ezelőtt még elk~pzelhetetlen lett volna. Éljen a globalizáció és a magyar ipar leamortizálása. Alapvető változásokra lenne szükség. Visszaállítani a helyi termelést, üzemeket, gazdákat. Végén tényleg fényéből leszünk mert az élelmiszerek ék már nemhogy tápanyagértéke alig van, de nem is az, aminek látszik. Jön majd a műhús meg ki tudja mi. De főleg a feldolgozott élelmiszerekkel tudják ezt megcsinálni. Kíváncsi lennék mi van a tejtermékekkel pl. Köszönöm a munkát, amit helyettünk és értünk végeztél el. No meg a fogyasztó védelem helyett. Mondjuk szerintem a szó is vicc kategória. Nincs becsület

    • @steve_video
      @steve_video 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@ninamatheson2561 azért veszik, mert nem kulináris élvezetre vágynak, hanem arra, hogy legyen valami gyümölcsös édes íze a víznek. Azt meg tudja a 180forintos szintetikus csoda is.

    • @ninamatheson2561
      @ninamatheson2561 9 หลายเดือนก่อน

      @@steve_videonem, nem tudja, mert édesítőszeres! Utóízes, undormányos, festékes víz! Onnantól, hogy a víznek nem szomjoltó tulajdonságát nézi valaki, hanem élvezeti értékét (íz, stb.), az már kulinária! aki szomjas, az iszik! Nem vágyik ízekre, meg illatokra. Onnantól meg ízre, meg illatra vágyik, nem ízféleségre, meg illatutánzatra. Mindegy. Igyátok.

  • @gabriellabusi-szabo5349
    @gabriellabusi-szabo5349 9 หลายเดือนก่อน +53

    A boltokban található termékek 90%-a , egészségkárosìtó, emberi fogyasztásra alkalmatlan, illetve káros, pl Coca cola, margarinok, vajkrémek, gyümölcsjoghurtok, csokoládék, stb, stb
    Szörpöket sosem veszek!
    A munkálkodásodat egyébként köszönöm.🌿

    • @MrAlbertjani
      @MrAlbertjani 9 หลายเดือนก่อน +7

      Legyél fényevő! Ja mégsem: a sok UV sugár is káros... 😊

    • @erniehighlander4197
      @erniehighlander4197 9 หลายเดือนก่อน +4

      Csoda, hogy életben vagy... 😂😂

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน

      Pontosan így igaz! Az emberek összevissza vásárolnak mindenféle értelmetlen, egészségtelen gagyi dolgot, aztán reklamálnak! Kérdezem én azt, hogy kinek és miért van szüksége pl. a szörpre? Házilag lefacsarok/rendszeresen!/2-3 kiló narancsot, ezer féle finomabbnál finomabb tea és méz van itthon, olyan limonádét és gyümölcsös italokat készítek, hogy a "szörp" a közelébe sem jöhet.

    • @schallattila3374
      @schallattila3374 9 หลายเดือนก่อน +6

      @@erniehighlander4197 Az a csoda,hogy a szemétzabáló zombik "élnek" még.

    • @kenrichf.4098
      @kenrichf.4098 9 หลายเดือนก่อน +8

      Így van. Kérlek írd meg, hogy te hogyan oldod meg az étkezést, és mi az amit mégis meg mersz vásárolni a boltokból!

  • @zoltanketyi9845
    @zoltanketyi9845 9 หลายเดือนก่อน +26

    Végre valaki tesz is valamit!Gratulálok,és sok sikert a további lelplezésekhez.

  • @balinttibor5927
    @balinttibor5927 9 หลายเดือนก่อน +13

    Az összes multinál kapható " élelmiszer" csak annak látszó tárgy és ha megfizethető, akkor ehetetlen, ha ehető akkor az átlag polgár számára megfizethetetlen.
    Az egyik ocsmány trükk, hogy direkt magas áron adnak valamit, mert sokan azt hitték, hogy a magas ár jobb minőséget takar.Már ez sem igaz.

  • @matthewtelkes1385
    @matthewtelkes1385 9 หลายเดือนก่อน +51

    Király vagy! Így tovább! Van még jó sok ilyen szemétláda. Folytasd!

  • @HUNCHUT
    @HUNCHUT 9 หลายเดือนก่อน +70

    Az egyik legfinomabb szörp volt a hazai piacon, a körte szörpjük például olyan sűrű gyümölcshússal rendelkezett, hogy kanállal vakargattuk ki a pohárból !! Viszont ekkora minőségromlást még nem tapasztaltam egyetlen terméknél sem. Mióta édesítőszeres és szinte gyümölcs mentes, azóta kb. 3 éve nem is veszünk többet sem, sem más fajtát. Akkor inkább gyümölcsöt vagy befőtteket veszünk de azt is inkább magunknak készítjük, hogy adalékanyagmentes legyen, egyszerűen felfőzve vízben kristálycukorral. Én már nem találok a hazai piacon számunkra iható szörpöt.

    • @editfazekas4955
      @editfazekas4955 9 หลายเดือนก่อน +3

      🙂Tehát az eredeti körte megfogja az edény oldalát? Elárulom a színező anyag fogta meg! Néha gondolkodni is kellene!

    • @retekfekete7807
      @retekfekete7807 9 หลายเดือนก่อน +1

      A Hazánk kincse szamócás a Lidl-ből az egész tűrhető. A Siti málna is jó volt régen ahhoz képest hogy minden más termékük vegyipari hulladék kategória.

    • @goldentop6948
      @goldentop6948 9 หลายเดือนก่อน +3

      @@retekfekete7807 te képes vagy elhinni, hogy egy cégnek csak egyetlen terméke nem vegyipari, de az összes többi igen?

    • @istvannemeth9736
      @istvannemeth9736 9 หลายเดือนก่อน

      Olvasd el figyelmesen és gondolkodj! Sehol nem állította, hogy megfogta az edény oldalát. Régen olyan sűrű volt a szörp, hogy ráragadt az üveg oldalára. Az elején még a pölöskei is finom volt, a meggy és a szamóca volt a kedvencem, de mára már csak egy kókányolt híg lötty az egész.@@editfazekas4955

    • @i3fanatic
      @i3fanatic 9 หลายเดือนก่อน +2

      Bagaméri Szörp amiben nincs legalább édesítő szer.

  • @zoltanpeter9381
    @zoltanpeter9381 9 หลายเดือนก่อน +9

    Király vagy! Köszi. Azt jelezném, hogy az összes olcsóbb szörpnél bevett szokás ez a fajta megtévesztés. Nagy boltláncok sajátmárkás termékein, illetve a többi szörp gyártónál is. Minden ilyen szörp lényegében tuningolt almalé.

  • @MarcsiFalusi-q9v
    @MarcsiFalusi-q9v 9 หลายเดือนก่อน +1

    Nem vagyok egy nagy szörpivó, de már nem veszem meg a Pölöskei szörpöt "mást sem". Régen a szörp sűrű folyadék volt és volt szine. Most gusztustalan ha az ember felönti vízzel. Minden régi, jó terméket elrontanak, tartósító szerrel, ízfokozóval és még sorolhatnám mennyi adalékkal. Szerintem, még van bőven ilyen és ehhez hasonó megtévesztés a gyártók részéről. További sok sikert kivánok és köszönöm a videót!

  • @Lotisz77
    @Lotisz77 9 หลายเดือนก่อน +12

    Hajrá! Csak így tovább, rengeteg terméket kell még helyre tenni.👍👏

  • @juditlenart4555
    @juditlenart4555 9 หลายเดือนก่อน +15

    Gratulálok! Most már ‘ csak’ azt kellene elérni, hogy az ilyen jellegű ‘nem emberi fogyasztásra alkalmas’ ‘tárgyakat’ egyszerűen vonják ki a forgalomból!😡
    Szerintem üresek lennének a boltok polcai!

  • @evavarkonyi4500
    @evavarkonyi4500 9 หลายเดือนก่อน +26

    Nagyon ügyes vagy. Köszönjük az erőfeszítéseidet. És hogy megosztottad velünk. 👏

    • @balazsszemann8331
      @balazsszemann8331 9 หลายเดือนก่อน +2

      mostmár megoldodott az életünk 🤣

    • @evavarkonyi4500
      @evavarkonyi4500 9 หลายเดือนก่อน +3

      @@balazsszemann8331 Én értékelem, hogy nem hagyta, hogy a cég és a hatóság is elkenje a dolgokat. Ha mindenki csak ennyit tenne, jobb hely lenne ez az ország.

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน

      @@balazsszemann8331 Naahhh,,,igen! Vicckategória...tényleg az!

  • @sandorroischek188
    @sandorroischek188 9 หลายเดือนก่อน +2

    Üdv mindenkinek. Évek óta isszuk a Pölöskei és Piroska termékeket, valamelyik finom, valamelyik nem. Azt vesszük amelyik finom. Nem értem mi az emberek problémája a címkére rá van írva az amin most mindenki csodálkozik.

  • @adambalajti9223
    @adambalajti9223 9 หลายเดือนก่อน +3

    Én régen több szörpjüket is fogyasztottam, de mint mondtad is, átálltak az édesítőszerre. Azóta nem is vettem pölöskeit. Kezdetben még kerestem a nem édesítőszeres termékeiket, de mára már mind eltűnt. Én úgy bojkottálom, hogy azóta nem veszem meg :D

  • @feherevi
    @feherevi 9 หลายเดือนก่อน +15

    Nagyon örülök, hogy ezt megtetted! Valóban gusztustalan, hogy ők (és mások is sajna) hazudnak, átvernek, stb.... Én néha órákig válogatok, mire találok rendes szörpöt! Köszönöm Neked! :)

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน +1

      Mi pedig magunk készítjük el a narancslevet, limonádét, különböző finom ízesítésű teákat mézzel és citrommal. Szörpre amúgy sincs szüksége a szervezetnek...friss gyümölcs helyette.

    • @positiveday7425
      @positiveday7425 9 หลายเดือนก่อน

      ​@@jutkamutka5766ennyi erővel teára sincs semmi szüksége a szervezetnek, kávéra sem, a bennük lévő koffeinre sem. 😊 Tény, hogy a legjobb otthon készíteni szörpöt befőzéssel akár, a tartósítás lesz a probléma. Boltban is lehet valódi szörpöt kapni, nem írok márkákat, van sok, tény, hogy fél liter kb 2000 Ft, de azokban gyümölcs van, cukor, víz és méz.

    • @steve_video
      @steve_video 9 หลายเดือนก่อน

      @@jutkamutka5766 alapvetően mézesteára sincs szüksége a szervezetednek, minek iszod?

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน

      @@steve_video Ez most vicc?? Sokkal egészségesebb, ráadásul finomabb is egy nagy csésze cirtomos-mézes tea, vagy egy nagy pohár narancs juice/amit én magam készítek friss narancsból!/mint ezek a vacak szörpök, amelyekben azt sem tudni hogy mi van. Szerintem. És igen,,,a szervezet IS "jobban jár"!! Aztán természetesen sok víz...ami nagyon fontos a szervezetnek.

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน

      @@steve_video Ekkora tudatlan hozzászólást még soha nem hallottam senkitől sem!!😂 Ez tény.

  • @robertnagy2456
    @robertnagy2456 9 หลายเดือนก่อน +24

    Gratulálok az elért eredményért! Pár hónapja vásároltam ilyen szörpöt és elolvasva a leírását felrobbant az agyam, mert átverve éreztem magam. Soha többet nem veszek ettől a gyártótól semmit.

    • @tamas4192
      @tamas4192 9 หลายเดือนก่อน

      Én ezzel jártam így:
      Nem szörp, hanem ital 11% alma + 1% trópusi (kimutathatatlan ananász-mennyiség) potom 550 Ft-ért:
      Powerfruit Pineapple (TESCO)
      (A feltöltő nem engedélyezi a linkelést)

  • @fbaksa
    @fbaksa 9 หลายเดือนก่อน +2

    tényleg sikeres volt...a ZERO termékeknél ugyanez a helyzet, csak hátul van feltüntetve hogy "ízű"........

  • @juliusBraun
    @juliusBraun ปีที่แล้ว +28

    Gratulálok! További sok sikert és kitartást!

  • @bekesitamas9262
    @bekesitamas9262 9 หลายเดือนก่อน +6

    Te egy igazi hős vagy. Köszönjük szépen a társadalom nevében.

  • @ziggy_zagged
    @ziggy_zagged 9 หลายเดือนก่อน +5

    Ez nagyszerű dolog. Örülök, hogy a helyére kerültek a dolgok és a fogyasztók megtévesztése megszűnt a Pölöskeinél. Mindezek ellenére én állandó fogyasztója vagyok a Zero termékeiknek. Árban egyelőre még megfelelő az említett termékcsalád és csak annyit várok el tőle, hogy ízesítsem valamivel a csapvizet, amit önmagában nem szeretek, mert mellékíze van. Palackozott ásványvizet tudatosan nem vásárlok, mert borzasztóan környezetszennyező a palackozásuk, ráadásul hamarosan rákerül a palack betétdíja is. Az üdítőket hasonló okok miatt nem vásárolom, így maradt a szörp. Tehát a legélhetőbb út számomra a csapvíz Pölskei Zeroval felütve. Nem elvárás nálam a gyümölcstartalom, de a cukormentesség igen. A Diab termékeiket már én is túlárazottnak tartom. A cukortartalom pedig kizáró ok nálam. A régi, jó minőségű pölöskei szörpökért nagy kár. Rengetegen szerették. Én is azt fogyasztottam korábban, aztán áttértem a zero cukormentesre, amikor már nem éreztem ízbeli különbséget közöttük, csak az árcédula volt durván eltérő.

  • @zsuzsannaszalay4209
    @zsuzsannaszalay4209 9 หลายเดือนก่อน +45

    Ezt értünk is megharcoltad. Mi egyszerűen nem vásároltuk meg és felhívtuk rá az ismerőseink figyelmét. Ez azért nemigen csökkentette a fogyasztói tábort. Csak hálásak lehetünk az éberségedért és a kitartásodért. Igazi modern Harcos vagy. A szellemi fegyvered és a tudásod még ezen a hatalmas megvezető, és megtévesztő rendszeren is felül tudott kerekedni.Elképesztő ahogyan a jogi útvesztők apróbetűs buktatóin is átverekedted magadat.
    Ránéztem az eddigi harci megnyilvánulásaidra a Túró Rudi és a Virsli vagy nem virsli ügyek küzdelmeit is megvívva. Mi a jó égért nem dobott ide eddig egyetlen anyagodat sem a TH-cam, de beteg hajlamú anyagok tömegével megkínál?! 🤔
    Több, mint jó, hogy létezel! Köszönöm.

    • @tiborkarpati312
      @tiborkarpati312 9 หลายเดือนก่อน

      Az a helyzet, hogy én a tavalyi évben vettem Pölöskei szörpöt pár alkalommal. Mivel online bevásárlásról volt szó a címkén lévő tájékoztatással nem is találkoztam. Kiváncsi vagyok, hogy az online vásárláshoz leadott marketing anyagok (kép és szöveg) mennyire van szinkronban a termék tartalmával. Más termékek esetében is. Találtam már pár minimum érdekesnek, de sokszor hiányosnak mondható "tartalmat".

    • @zsuzsannaszalay4209
      @zsuzsannaszalay4209 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@tiborkarpati312 Nem tettem föl a szemüvegemet, s így Thor Kalapácsának olvastam a nevedet. Nos gondolhatod, hogy azt a mákszemnyi betűkkel írt mákszemnyi igazságot sem tudom okuláré nélkül elolvasni, hogy "okulhassak". Az, amit egy ilyen címkére felírnak sajnos nem mindenkor tudom egy nagy-bevásárláskor átnézni. Ezért a már ismert árucikkeket keresem. Ennek ellenére újabb módosítások, adalékok, változtatások is felfedezésre kerülnek. Talán a nagy bőség teszi, de nagyon könnyen át lehet verni egy vevőt, aki nem mindenkor merül el a tájékoztató kielemzésében.
      Félretéve a tréfát, az online vásárlásodhoz annyiban járulnak hozzá az igazsággal amennyire ahhoz kell, hogy megvásárold a terméket. Szerintem a leírásod lehetne egy-egy pontban konkrét, hogy az aki már megismerve az észrevételedet, maga is felvilágosultabbá váljék, ne essen ugyan abba a csapdába amibe te.Mivel ilyen legendás isten fegyverével indítottam a válaszadást úgy nem okozhat meglepődést, ha azt kívánom, hogy a szándékos megtévesztőkre sújtson le a villámgyorsan az igazságszolgáltatás! És most nem kizárólag a Pölöskei cég ügyeskedőire gondolok.
      Kedves Tibor! Elnézést a tegezésért! De most már nem szeretném Önözve újra fogalmazni a válaszomat.
      Üdvözlettel: Zsuzsánna

    • @tiborkarpati312
      @tiborkarpati312 9 หลายเดือนก่อน +2

      Informatikusként nőttem fel és így is dolgozom. Szakmán belül a tegezés kormentesen kötelező. Részemről a téma ezzel lezárva. :) A Thor kalapácsa pedig külön megtisztelő.
      Konkrét példát nem gyűjtöttem, mivel csak arról van szó, hogy tudatos vásárlóként igyekszem elolvasni a részleteket és tájékozódni a kiválasztott termékről. Ez sok esetben gyanús és/vagy hiányos. Ahhoz hozzászoktam(gondolom mindenki), hogy a marketing anyagban elhangzottakat, leírtakat szkeptikusan kell kezelni. De azért egy bizonyos mértéket nem kéne átlépni, mert a valóság szépítése nem ugyanaz, mint a valóság teljes megcsúfítása.
      Jó, van az a kategória is, amikor az ember már megszokta, hogy a reggeli tejital az annyira túlvízezet tej, hogy azt már tejnek se lehet csúfolni. De akkor azt úgy veszi meg a kedves fogyasztó és olyan áron.
      A Pölöskei példájánál maradva az 1% málna tartalmú valamire még rá lehet írni, hogy az olyan ízű? (Költői kérdés)@@zsuzsannaszalay4209

    • @zsuzsannaszalay4209
      @zsuzsannaszalay4209 9 หลายเดือนก่อน

      ​@@tiborkarpati312 Jesszus! Választékos, racionális, konkrét. Eeeeezt szeretem! Élvezettel gondoltam bele a felvetett kérdéskör alapján egy általad megfogalmazott még meg sem született lehetséges termék marketing szövegébe. ..Huh!... Nem kérdés, hogy képes lennél olyan vírus, - betegség, gyógyszer, vagy környezettudatosságra irányuló dinamikus reklám kidolgozására, amit meghallva, látva, "vakon" követve jelenne meg a felvevőpiaca. Persze te is alkalmazol sablont, ami már közszájon forog. Ilyen a "tudatos vásárló" mantra-blabla varázsszöveg. Elvégre ki a fene akarna a "hülye vásárló" nyomdokán haladni, ha ez volna a fogyasztóhalászat csalija! Halva-született marketing lenne az egész. Igaz? Én úgy érzem, mázli, de egy öntudatos emberrel sikerült gondolatot cserélnem, aki nem tud vásárlóként hülyévé süllyedni.
      Üdv Tibor! Ne add ki a kezedből Thor Kalapácsát!
      Zsuzsánna

  • @annamariakovacs3635
    @annamariakovacs3635 9 หลายเดือนก่อน +9

    Köszönöm a munkádat. További sok sikert más termékekhez is.

  • @johngood8742
    @johngood8742 9 หลายเดือนก่อน +18

    Felíratkoztam b.meg!😁 Van a Fanta szőlő és társai. Ezeket is suttyomban lecserélték édesítőszeresre.

    • @robertnagy2456
      @robertnagy2456 9 หลายเดือนก่อน +3

      Most arra büszke az összes szargyártó, hogy cukor helyett édesítőszert tartalmaz a termék. Aszpartám rákkeltő. Az embernek meg csak tiszta vízre van szüksége. Erről ennyit.

    • @johngood8742
      @johngood8742 9 หลายเดือนก่อน +6

      @@robertnagy2456 Nagyon nyomatják az édesítőszeres cuccokat. Már nem is nagyon tudunk választani.

    • @robertnagy2456
      @robertnagy2456 9 หลายเดือนก่อน +3

      @@johngood8742Most néztem, a Piroska is hasonló üzletpolitikát folytat, csak itt még kisebb az "ízű" szó :)

    • @johngood8742
      @johngood8742 9 หลายเดือนก่อน

      @@robertnagy2456 A LIDL-ös, 1,5l-es kiszerelésűt veszem mostanában. Egyelőre abban még nincs édesítőszer. Persze minden más u.az mint a fentiekben. Biztos van ott bio-bb is, majd körülnézek.

    • @rtamasmail
      @rtamasmail 9 หลายเดือนก่อน +4

      Amióta a Pepsi is az "ásványvízkirály" üzeméből jön, szépen belekerült abba is az édesítő. Azóta nem vettem, és valószínűleg már nem is fogok, pedig szerettem. Ausztriába érdekes módon csak cukor volt benne, ahogy régen, még csak fruktózt sem olvastam a címkéjén. Ide hozzánk jó mindenből a sz.r is, természetesen jó drágán. :-(

  • @janosnagy4382
    @janosnagy4382 9 หลายเดือนก่อน +6

    A sóhivatali dógozóknak nem az a dóga, hogy ellenőrizzenek, hanem hogy felvegyék a fizetésüket....

  • @laszlobalogh6655
    @laszlobalogh6655 9 หลายเดือนก่อน +1

    szia. Gáz van. Mától akciós a Pölöskei szörp a Sparban, Intersparban. A címkén NINCS az ÍZŰ szó,s az összetétel 1% alapanyagot alkalmaz. Szóval csak álca volt, hogy befejezték a csalást. Bírságot nekik ismét.

  • @KisZoltán1
    @KisZoltán1 9 หลายเดือนก่อน +4

    Köszönjük szépen a rengeteg munkát amit ebbe is belefektettél. Viszont engem van ami még ennél is jobban zavar. Hogy konkrétan nem szörpöt adnak el szörp néven. És akkor se leszek nyugodt, ha nem azt írják rá hogy szörp hanem mondjuk víz ízesítő. Mert pl amit én iszok bodza szörp, annak az lenne a hivatalos neve, hogy 0.1 % bodzavirág kivonatból, 50% almalé sűrítményből 200%-ra vissza hígított , minden egyéb méreggel kevert víz ( vagy ki tudja mi).

  • @nagyzsuzsanna9105
    @nagyzsuzsanna9105 9 หลายเดือนก่อน +34

    A Szobi szörp háza táján is hasonló bajok vannak. A boltok polcain már egyáltalán nem találok rendes szörpöt.

    • @varkonyitibor4409
      @varkonyitibor4409 9 หลายเดือนก่อน +7

      Legutóbb amikor málnaszörpöt akartam venni egyszerűen nem volt!
      1, édesítőszeres almalé pirosra festve
      2, cukros almalé pirosra festve
      Sparban van prémium málnaszörp amiben tényleg málna van

    • @hoestermeloe
      @hoestermeloe 9 หลายเดือนก่อน

      T...o, L..l szép lassan visszavonogatta a gyümölcsalapú, cukros szörpöket. Az A..iban legutóbb még volt kétféle (!). A P.....a nevű, eddig prémium minőségű szörp gyártója lassan átállt édesítőszeres termékekre. Most a T...o újra árul 3-4 féle, sajátmárkás cukros gyümölcsszörpöt, valószínűleg rájöttek, hogy van benne üzlet. Tisztán látszik, hogy szép lassan rá akarják szoktatni a népességet az édesítőszeres, rákkeltő szemétre, amit ráadásul jóval olcsóbban tudnak legyártani a cukor kispórolása miatt. És egy rakás ember ezekkel itatja a gyerekeit, a hatóságok meg asszisztálnak ehhez a bűncselekményhez...💀🔫

    • @orsolyakantor7163
      @orsolyakantor7163 9 หลายเดือนก่อน +1

      Piacon érdemes körbenézni!

    • @hoestermeloe
      @hoestermeloe 9 หลายเดือนก่อน

      Inkább otthon főzni szörpöt. A piaci szörp kb. pálinka árkategória.

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 9 หลายเดือนก่อน +2

      Az egesz orszagban ez megy!!🤦🏽‍♀️
      Igy gazdagodnak meg nagyon sok vallalkotasok!!
      Folhaborito ami ebben az oszagban megy!
      Karacsony elott 3 hettel mar szaloncukrok tomkelleget hivtak vissza🤦🏽‍♀️…..

  • @aniko-8236
    @aniko-8236 ปีที่แล้ว +29

    Nagyon köszönjük,hogy harcolsz értünk !

  • @-Odiv-
    @-Odiv- 9 หลายเดือนก่อน +25

    Épp a napokban nézegettem végig a Lidl szörpkínálatát, és konstatáltam, hogy egyetlen citromfű-levendula szörp volt az, ami nem rossz utóízű édesítőszeres lötty volt, almaléből pancsolva.

    • @jutkamutka5766
      @jutkamutka5766 9 หลายเดือนก่อน +5

      Pontosan!! Ilyen alapon rengeteg céget fel lehetne jelenteni, rengeteg áru miatt. Arról van szó, hogy vannak ilyen emberkék akiket ez éltet, nincs jobb elfoglaltságuk unatkoznak. Ez az igazság.

    • @schallattila3374
      @schallattila3374 9 หลายเดือนก่อน

      A lidl és az aldi tulajdonosa zsévitaminos testvérek: otthon maceszgombóc evés közben jót röhögve megbeszélik,hogy "piaci verseny" jegyében melyik,mennyiért árulja másnap a magyaroknak a mérgező szemetét,löttyét.

    • @ret01101
      @ret01101 9 หลายเดือนก่อน

      ​@@jutkamutka5766 A másik igazság: szemben a tudatos vásárlóval és fogyasztóval, van az a tömeg, amelyik csak a címke ábráit és az árakat nézi, nem törődve a tartalommal amit a kosarába tesz, kifizet és otthon, a családja körében elfogyaszt.
      Ott van még az a réteg, amelyik látja, tudja milyen aljasságok történnek körülötte, de nem foglalkozik ezekkel. A magára, családjára, és munkájára fordított idő és energia mellett nincs kapacitása bármit is tenni önkéntesen a társadalom érdekében. Ezek is pontosan annyira segítik elő a változást mint a tudatlanok van a figyelmetlenek. Egy részük talán pont olyan termékek előállításában segédkezik mint a Pölöskei gyár.

    • @gardenicat
      @gardenicat 9 หลายเดือนก่อน

      @@jutkamutka5766 Te most azokat nevezted így, aki fogják a szabadidejüket, és rászánják magukat arra, hogy megtegyenek egy teljesen jogos bejelentést? Pont amiatt ilyen silány a kínálat, mert átverhetőek a magyar emberek, tehát megvásárolják... Ne az legyen már az unatkozó élettelen, aki veszi a fáradtságot és intézkedik olyan ügyekben (minden vásárló helyett is!), amit ugyebár bárki megtehetne, de nyilván lusták és inkább tetszhalott állapotba kapcsolva tespednek a tv előtt kortyolgatva a fennséges mesterséges lötyiket...

    • @steve_video
      @steve_video 9 หลายเดือนก่อน

      @@jutkamutka5766 szóval aki beleáll a neked is szemetet gyártó hazug gyártókba annak nincs jobb elfoglaltsága csak unatkozik.

  • @zsuzsannaboros1085
    @zsuzsannaboros1085 9 หลายเดือนก่อน +10

    köszönöm a kitartásodat.

  • @anima5883
    @anima5883 7 หลายเดือนก่อน +1

    Nem tudom, egy ellenőrzésnél miért nem lehet bekérni a gyártáshoz felhasznált nyersanyagok számláit. Ebből világosan kiderülne, mennyi nyers gyümölcs került be a szörpgyárba.

  • @gaborm4767
    @gaborm4767 9 หลายเดือนก่อน +11

    Nyomokban szörpöt tartalmazhat!

  • @ferencvarga1483
    @ferencvarga1483 9 หลายเดือนก่อน +1

    Le a kalappal ! Köszönjük a kitartásod és a munkádat ! Ment az iratkozás like ! Kérlek folytassd ne add fel ! Innen üzenném a Pölöskeinek mert valószinü ők is látni fogják ezt a videot és lehetséges a kommentekbe is bele olvasnak , hogy embertelen nagy csalódás az a minőségbeli romlás amit eszközöltetek régen a kedvenc szörpöm volt ma már egy ihatatlan mososzer lének mondanám amit soha többet nem vennék meg mert egy rakás .... mindenki tudja mire gondolok ! és elszomorit az hogy nem tudok MAGYAR szörpöt inni ami anno réges rég jo volt és más külföldi cég szörpét kell megvegyem ha vásárolok és ezzel szerintem nem csak egymagam vagyok ... ( értem én a gazdasági helyzetet stb de a minőség romlásra egy ekkora cég sosem adhatná a fejét föleg ekkora romlásra! Engem nem zavarna ha valamennyivel drágább lenne de legalább normális minőségü mert ez igy POCSÉK!!!! ) Nem valoszinu hogy számit a véleményem de az esélyt megadtuk ! :D ui:. Szedjétek össze magatokat és térjetek vissza a normális minőséghez és felejtsétek el a sok sok édesitőszert mert annak is egy hányinger utóize van ...

  • @martonhampl6711
    @martonhampl6711 9 หลายเดือนก่อน +15

    Gratulálok a kitartásodhoz! Ez vallóban óriási eredmény, de mi lenne még, ha azt a szennylevet valóban kémiailiag kielemeznék... Saját tapasztalatom alapján masszív gázolaj ize van. Szóval valami nagyon nem stimmel!
    Hajrá, így tovább!!!😊

  • @petergaspar8572
    @petergaspar8572 ปีที่แล้ว +13

    Sajnos annyi sz..t etetnek és itatnak velünk, hogy ez már fel sem tűnik☹️

  • @TündeKulcsár-u2e
    @TündeKulcsár-u2e 9 หลายเดือนก่อน +18

    Józan megfontolásból el tudja bárki is képzelni hogy néhány száz forintért málnaszörpöt kap 1 litert, 1kg málna 4000 forint szezonban mennyi szörp lesz belőle ,?fél liter?Hogy várhat bárki 600-700 forintért 1liter tiszta málnaszörpöt A termékkritikus ezt várná?

    • @laszlomagyar93
      @laszlomagyar93 9 หลายเดือนก่อน +1

      Ön hülye, fától nem látja az erdőt

    • @tamasszakal9834
      @tamasszakal9834 9 หลายเดือนก่อน

      Védjed a csalókat, a megtévesztőket...😮

    • @attilaszekeres8701
      @attilaszekeres8701 9 หลายเดือนก่อน +1

      .​@@tamasszakal9834szerintem ez nem a csalók mellett szól, hanem a realitás. 1kg gyümölcsből talán 0,5 l lé jön le. Ha féláron is veszik, nagyban a termelőtől, akkor is 2000/kg. Plusz cukor, gyártás, költségek, szállítás, tárolás, haszon, stb.... 1 ilyen liter tiszta gyümölcs szörp minimum 5000 Ft kéne legyen! Ki venné ezt meg? Az utóbbi 20-30 évben szépen át lettünk állítva a műanyag eledelekre, mert az bár szar, de megfizethető. Az igazi dolgokat meg úgy kell vadászni most már, ha egyáltalán van! Én nem iszok semilyen szörpöt, mióta azt nem öreganyám főzi és tekintetbe véve, hogy már évekkel ezelőtt kivittük a domboldalba, ez távolról sem képez közelmúltbéli eseményt. Azt a meggyet, málnát még én szedtem, meg öregapám. Láttam már ipari szörp alapanyagot. Annak semmi köze sincs egyik gyümölcshöz sem.

    • @tamasszakal9834
      @tamasszakal9834 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@attilaszekeres8701
      Bro, senki nem gondol 100%-ra.
      Na de az 1(!!) %??????
      Persze biztos igazad van........

    • @peterpecsenye9792
      @peterpecsenye9792 8 หลายเดือนก่อน

      Ember milyen 5 ezer. Ne 1. Osztályú gyümölcsel számolj. Az almalevek se ètkezèsi almábòl hanem szimpla olcsò 10forint/kilò lèalma süritmènybõl kèszülnek. Drága a gyümölcs? Ott rohad el a fán mert nem veszik meg. Nagyüzemeknek nem kell az olcsò gyümölcs ha szinte ingyen állitanak elõ szintetikus szarokat így nem kell az alapanyag feldolgozással se foglalkozni, egy sufnyiba megtudják csinálni a csürölgetèst ès nem kellenek hozzá ipari gèpek sem feldolgozòk. Èrdekes kistermelõtöl lehet venni 1500forintèrt 5liter tiszta minden adalèkmentes gyümölcslevet lehet venni.
      De az hogy 1százalèkos süritmènnyel rendelkezõ mosogatòlè ùgy legyen beállitva hogy full gyümölcs az már átverès

  • @annamariajambor404
    @annamariajambor404 7 หลายเดือนก่อน +1

    Fantasztikus vagy, okos és kitartó! Minden tiszteletem!😊

  • @ThoraThoraThoraThora2012
    @ThoraThoraThoraThora2012 9 หลายเดือนก่อน +10

    10- ből 9 termék ilyen, akár itthoni, akár külföldi...meg kell nézni mi miből van...

    • @pvasutas30
      @pvasutas30 9 หลายเดือนก่อน +1

      Igen ott a címkén az összetevők listája, mindenki megnézhetné. A marketinget meg nem kell elhinni, de ez így van mióta világ a világ...

  • @beng5897
    @beng5897 3 หลายเดือนก่อน +1

    Köszi mindent 🙂

  • @Franckyhu
    @Franckyhu 9 หลายเดือนก่อน +10

    Nagyon hasznos amit csinálsz. Köszönet.

  • @szabinakertesz2146
    @szabinakertesz2146 9 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon örülök, hogy eredményt értél el velük szemben. Nagyon kicsi az esélye Magyarországon, hogy "igazságos" ítéletet hoznak. Jól lenne a kereskedőkkel, főleg a webshopokkal kapcsolatban is erőteljes lenne a fellépés. Nagyon sok embert vernek át vagy csalnak ki pénzt.

  • @zv1983
    @zv1983 9 หลายเดือนก่อน +3

    Régebben csak Pölöskeit vettem, finom volt. Aztán egyszer feltűnt, hogy milyen ízetlen. Feltehetően nem hirtelen változott meg, hanem fokozatosan. A címkét nem olvastam, de azóta más márkát veszek. Most megkaptam a magyarázatot, köszönöm.

  • @barnabas_a_nezo
    @barnabas_a_nezo ปีที่แล้ว +34

    Nagyon köszönjük a munkáját!

  • @marianagy5021
    @marianagy5021 9 หลายเดือนก่อน +4

    A cimkénél aggályosabb számomra, hogy egyáltalán mit töltenek a palackokba szörp gyanánt.
    Ingyen sem kellene.

  • @1010-o9v
    @1010-o9v 9 หลายเดือนก่อน +1

    Szuper tett, kitartas, tartalom, gondolatok. Kovetendo hozzaallas!

  • @gyongyiperei489
    @gyongyiperei489 9 หลายเดือนก่อน +9

    A hivatal helyett egy magánembernek kellett intézkedi!...🙄

    • @tamasnemeth1384
      @tamasnemeth1384 9 หลายเดือนก่อน

      Tapasztalatból mondom, hogy a hivatalban is emberek dolgoznak. Vagyis dolgoznának, mert lusta dögök. Olyanok, mint jónéhány rendőr, aki a kocsiban ülve inkább elfordítja a fejét, ha szabálytalanságot lát, csak ne kelljen kiszállnia, és papírmunkát végeznie.

  • @amaldalai748
    @amaldalai748 9 หลายเดือนก่อน +8

    Ganéj cégek? 😄
    Igazi málnaszörpje, csipkelekvárja stb. annak van, aki csinál magának.

  • @gyulak2725
    @gyulak2725 9 หลายเดือนก่อน +5

    Vigyázzon, nehogy megbüntessék önt az amúgy jogos,, gané " szóért! Hálásan gratulálok az ügyes munkájához!

  • @zsotyooo
    @zsotyooo 9 หลายเดือนก่อน +4

    Ugyanigy a Piroska szorp is csak 1%-os. Engem nem csak az “izu” szo lemaradasa haborit fel, hanem hogy nem tudsz mar olyat venni, ami normalis lenne.
    Regebben is voltak ilyan hitvany fosok, de ebben a ket markaban valamennyire lehetett bizni. A Piroskanak legalabb meg nem hanyom el magam az izetol, de a Poloskei azt is valahogy megoldotta, hogy csak mucokor ize legyen es semmi mas.

  • @t4m4s78
    @t4m4s78 9 หลายเดือนก่อน +12

    Szép munka. Viszont ránézve a címkére, ahol X méretű, piros, nyomtatott betűkkel áll hogy "MÁLNA" és kissé odább, alább X/2 méretű, halványzöld betűkkel áll hogy "ÍZŰ"... Ez nyelvtan/helyesírás bukta. És még mindíg ragaszkodnak a megtévesztéshez.
    Nem tudom, az élelmiszerkönyv mit mond, mi a helyes megnevezése a málnaízű szörpnek (málnaízű, vagy málna ízű?), de a helyesírásunk szerint málnaízű. Innentől kezdve ezt az összetett szót szépen egyben kellene a címkére írni, és erősen illendő volna egy szón belül egy betűtípust, színt, méretet használni.

    • @pvasutas30
      @pvasutas30 9 หลายเดือนก่อน +1

      Érdemben nincs jelentősége, a magyar úgyis az ár alapján vásárol, mert azt hiszi akkor jár jól ha a terméket olcsón veszi, a minőség meg mellékes. Tisztelet a kivételnek.
      El lehet olvasni az összetevőket, bármilyen élelmiszert vásárolunk. Aki ennyit sem képes megtenni a saját vagy családja egészsége érdekében az szerintem csak magára vethet. Ettől függetlenül a kamu marketing persze nem OK.

    • @steve_video
      @steve_video 9 หลายเดือนก่อน

      @@pvasutas30 Azért te is érzed, hogy miért lenne probléma egy termék aminek a neve 70-es piros betűkkel "TEJFÖL 20%" és alatta lenne olvashatatlanul halvány betűkkel, hogy "szerű" és a hátoldal apróbetűiből derülne ki, hogy növényi zsírokból készült.

  • @ibolyasztonak1069
    @ibolyasztonak1069 9 หลายเดือนก่อน +9

    Gratulálok és köszönet! Ehhez a sikerhez valóban te kellettél és a főispán.

    • @Palka24
      @Palka24 9 หลายเดือนก่อน +1

      Főispán 😂😂😂😂😂

  • @moriartyjames4033
    @moriartyjames4033 9 หลายเดือนก่อน +6

    Köszönjük a sok munkát és utánajárást! Azt hiszem a bírság összege ezért téged illetne.

  • @figyuszpityusz6414
    @figyuszpityusz6414 9 หลายเดือนก่อน +5

    Annak lett valami következménye, hogy az első "vizsgálatot" végző társaság nem talált semmi látnivalót, lezárta az ügyet?
    (Jó, jó, költői volt a kérdés. Tudom hol élek ...)

  • @Kelopapa81
    @Kelopapa81 9 หลายเดือนก่อน +2

    Már csak a mesterséges édesítőszerek használatával kéne kezdeni valamit, legyen mindegyik termék cukros és édesítőszeres verzióban is kapható!

  • @tamasbalogh3739
    @tamasbalogh3739 8 หลายเดือนก่อน +2

    Itt aztán előjönnek a végletek, vagy is csak azok...
    Én imádom a pölöskei szörpöket, igen régen jobb volt, de még ma is ár/érték/egészségesség arányban mindig jobb mint ha cola,pepsi,sprite,7up,stb cuccot innál egész nap vagy a gyerekem, a nevenincs gyártók silány utánzatairól nem is beszélve...
    Viszont van pár érdekel gondolat/fikció, de nem jártam utána, csak az összefüggéseket keresve kicsit furcsa egy pár dolog:
    Most már jó pár éve az egész világon és nálunk is a cukor egyenlő a sátánnal, különadó, üldözés, eretnekség, amibe nincs cukor az egészséges, stb felkiáltásokkal van tele az internet a mèdia.
    Na most ha van egy szörp gyártó akinek a termékeinek jó része cukor(gyümölcs cukor és rendes normál cukor) mèg is mi az anyámat csináljon??? Ha belerakja ugyan úgy a gyümölcsöt, a gyümölcsben lévő cukor miatt, hogy bizonyos társadalmi határokat ne lépjen át nem fog tudni beletenni annyi normál cukrot, hogy elfogadható legyen, mert sokkal drágább lesz, nem veszi meg senki, aki megveszi és megnézni mi van benne eldobja a kanalat egyből, mert 1pohártól 2hétre kiugrik a cukra(szerinte, meg a folyamatos média hülyítés miatt) és emiatt nem veszi meg. Ha nem veszi meg senki, akkor csomó embert kirúgnak, mert leépítenek vagy megszűnnek, és akkor sok embernek nagyon rossz lesz, de nyilván ezt itt a neten mindenki lesz*rja, de jól hangzik, hogy akkor "NE VEGYÜK ÉS AKKOR MINDEN JÓ LESZ!" ... Egészen biztos, hogy az utcára került munkások családja is a szívébe fogja zárni ezeket az embereket...
    Értek én, hogy nem volt rajta az ÍZŰ szó, ettől függetlenül, akinek van esze és nem csak a címkét nézi, hanem az összetevőket is, és veszi a fáradságot, hogy elolvassa a pár sort, akkor tudni fogja mit vesz meg. A többi gyártó is ugyan ezt csinálja, ott is kb hasonló arányban vannak a dolgok, ízre valakinek ez jön be valakinek a másik, ezèrt különböznek az emberek.
    Köszönöm a Termékkritikusnak a munkát, persze írják rá amit rá kell, de ettől én nem fogok áttérni a piroska vagy más szörpre, mert ezt szereti a család. 👍
    (Egyébként 90+%-ban citromos vizet iszom, nem ilyeneket)

  • @gaborkozma4234
    @gaborkozma4234 9 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon ügyes, köszönjük, kitartást a további munkádhoz, csak így tovább!

  • @brendonkadzsuraszik9827
    @brendonkadzsuraszik9827 9 หลายเดือนก่อน

    Köszönjük, feljelentőember!

  • @levibacsi270
    @levibacsi270 9 หลายเดือนก่อน +2

    Mert TE nem hagytad..
    Csak TE kelletél..😂😂 Miért néztem ezt én végig.? Egy ízű szó miatt..
    Pöli meg koszi jól van.. 😅
    Hajrá!!

  • @nadasdiferi5272
    @nadasdiferi5272 9 หลายเดือนก่อน +11

    Ami a vízhez hasonló viszkozitású, az mind vacak lötty! Az igazi finom az a mézhez hasonló állagú. Ilyet 10 éve nem láttam sajnos.

    • @steve_video
      @steve_video 9 หลายเดือนก่อน +4

      Mondjuk ami sűrű az nem a minőségi gyümölcstartalomtól az hanem attól, hogy cukorral készül. A natúr tiszta málnalé is úgy folyik mint a víz.

    • @olgalehner5275
      @olgalehner5275 9 วันที่ผ่านมา

      Igaz,de azt nem nevezik szörpnek.​@@steve_video

  • @myfluteatemyhomework
    @myfluteatemyhomework 9 หลายเดือนก่อน +6

    Ismerős eset, én fél éven belül már kétszer leveleztem a helyi főispánnal, az én bejelentéseim után kivizsgálás volt a forgalmazás helyszínén, szóval én elégedett vagyok a hivatallal (eddig).

  • @timeamarosi6215
    @timeamarosi6215 9 หลายเดือนก่อน +11

    Köszönjük a munkádat! 🙏🙂 Dettó a Piroska is sajnos ezt csinálja. Ihatatlan lett! Almalé és édesítő 500 ft-ért. Ez is ízű csak!!! Cserébe 1.300 ft/ üveg áron forgalomba hozták a régi finom ízeket, ‘classik” néven. Ez tényleg szörp, de nagyon drága.

    • @pvasutas30
      @pvasutas30 9 หลายเดือนก่อน +2

      De ez miért meglepő? Nyilván drágább a gyümölcsöt termeszteni, leszedetni, feldolgozni, nyilván drágább lesz, ha magasabb a gyümölcstartalma. Ha te adnád el akkor mennyiért érné meg neked megcsinálni és eladni...?

    • @steve_video
      @steve_video 9 หลายเดือนก่อน

      a gyümölcs megdrágult. Próbáld ki, hogy mennyiből jön ki neked egy liter magyas gyümölcslétartalmú málnaszörp ha te csinálod a piacon vett málnából.

    • @timeamarosi6215
      @timeamarosi6215 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@pvasutas30 nem ez a gondom, hanem a csomagolás. Az ízűn apró betűkkel van feltűntetve, hogy ízű és NAGYON hasonló a csomagolása. A nagy gyümölcsök és óriási betűkkel, hogy málna. A csomagolása a megtévesztő a felirat miatt.

  • @gaborm4767
    @gaborm4767 9 หลายเดือนก่อน +6

    Ilyen löttyöket nem is engednék árusítani semmilyen felirattal. Még azt sem tartom elfogadhatónak ha rááírnák nagy betükkel hogy 1% gyümölcstartam.

    • @pvasutas30
      @pvasutas30 9 หลายเดือนก่อน +2

      Igaz, aki meg szörpöt akar venni az vegye meg a piacon a valódit, 2-4 ezer Ft / liter minimum, főleg hogy ma már málna termesztés sincs Magyarországon érdemben ;)

  • @aeg88216
    @aeg88216 9 หลายเดือนก่อน +1

    A Penny market undorító termékeit, és a sajt néven csúfolt valamiket is meg lehetne nézni. Sok sikert a munkádhoz!

  • @NandosMaximus
    @NandosMaximus 9 หลายเดือนก่อน +12

    Csak így tovább,nagyon ügyes vagy!
    Igazi pittbullként harcoltál,nem engedted el a történetet!👏👏👏

  • @csabahegedus3205
    @csabahegedus3205 10 หลายเดือนก่อน +13

    Nagyon jó a videó. Folyamatosan olvasom a termékek cimkéit. Nagyon sok cég, megtéveszt és trükközik. Sokszor nevetek rajtuk. Csak a pézed kell nekik, de minőséget nem adnak. Sőt "zsugorflációt" alkalmaznak. Ott van még az "új csomagolás" felirat, majd újabb dolgon spórolnak, remélve, hogy nem veszed észre közben.
    Én néha veszek szörpöt. Csak Piroska Classic szörpöt, ami 50% málna, vagy 50% narancsból van és nem almából.

    • @editkaman6807
      @editkaman6807 9 หลายเดือนก่อน +4

      Bocsi! De ott is az 50% gyümölcstartalomból 1% a narancslé! Almalé 49%! Pedig Narancs elnevezésű szörp!

    • @editkaman6807
      @editkaman6807 9 หลายเดือนก่อน +1

      Igaz, nem a Classic Narancs, hanem a P. Narancs

  • @Vihargalamb
    @Vihargalamb 9 หลายเดือนก่อน +6

    Nagyon ügyes! Így tovább! Leplezd le a többit is! Tele a boltok polcai a szörpökkel, és csak a 2000 forintos, illetve az ikeás szörpök azok, amik tényleg nem almából vannak. Ne mutassanak már öklöm narancs képet, vagy akármit, ha nem is az van benne.

    • @Vihargalamb
      @Vihargalamb 9 หลายเดือนก่อน +1

      Több bennük az édesítőszer, vagy tartósítószer. 1%? Rá lehetne írni bármelyiket az előlapjára. PIROS SZÍNEZÉK ízű.

  • @tiborbauer7088
    @tiborbauer7088 9 หลายเดือนก่อน +2

    Nem tudom miért dobott fel a YT, de már fel is iratkoztam, sőt támogatni is fogom...✌🙏

  • @pinter1116
    @pinter1116 9 หลายเดือนก่อน +1

    Gratulalok!! Csak igy tovabb remelem sok ilyen csalo fog birsagot kapni!!!
    Es koszonom a videot! Azonnal be is kovetkek!!👍

  • @gyongyverbeck5771
    @gyongyverbeck5771 9 หลายเดือนก่อน +8

    A mèz körül ís èrdemes volna körbe nèzni!
    Lehet- e tudni ,hogy hogyan manipuláljàk?

  • @ildikokissnenagy6830
    @ildikokissnenagy6830 9 หลายเดือนก่อน +1

    Régen volt egy állami hivatal, amely a termékek minőségét vizsgálta laboratóriumi körülmények között és ha az nem felelt meg a kívánalmaknak visszavonatta a terméket. Nem lehetett forgalomban. Szúró próba szerűen ellenőriztek nem csak magyar, hanem külföldi termékeket is. Ez még a régi rendszerben volt. Vizsgálták a címkéket is. Szerintem az összes ízű terméket be kellene vonni, mert ez hamisítvány.

  • @tiborgiljan8029
    @tiborgiljan8029 9 หลายเดือนก่อน +10

    Gratulàlok,sok szerencsét a munkàdhoz❤❤❤❤

  • @kastnerrezso5814
    @kastnerrezso5814 9 หลายเดือนก่อน +5

    Köszönöm szépen a munkáját!

  • @yokovich7584
    @yokovich7584 9 หลายเดือนก่อน +1

    Ugyanez pepitában ... pár éve az egyik német élelmiszer-kereskedelmi lánc üzleteiben "bambuszpárna" nevű termékeket árusítottak, amiket az akciós újságukban is meghirdettek.
    Azonban a boltban a termékek leírását alaposan megnézve az derült ki, hogy a párnák töltete polisztirol, míg névadó bambusz szálai csakis a párnák huzatában voltak megtalálhatóak, de abban is csak pusztán 20%-ban.

  • @Turbo_TechnoLogic
    @Turbo_TechnoLogic 9 หลายเดือนก่อน +1

    Ez szep volt, megy a like, sokkal tobb ilyen ember kell. Meg ilyet!

  • @Gal.Attila
    @Gal.Attila 9 หลายเดือนก่อน +10

    nagyon szép munka! gratula és köszi a munkádat !

  • @21barnuska
    @21barnuska 9 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönjük a munkádat. Sajnos mostanában eléggé elkezdtem romlani az élelmiszerek minősége, jó hogy van egy ilyen ember mint te :)

  • @juhaszjanos7770
    @juhaszjanos7770 9 หลายเดือนก่อน +1

    Szerintem csak hagyták,hogy igazad legyen.Gondolj bele,zsebből kifizette azt a pár millió forintot csak azért,hogy ne folytasd az ügyet.Te is jól jártál,meg ők is!

  • @laceekoos3750
    @laceekoos3750 9 หลายเดือนก่อน +1

    Akkor szinte az országban kapható összes terméket vizsgáld meg és adott esetben ugyanígy járj el,mert máskülönben ennek diszkriminatív szaga van. Így az igazságos. Na meg,ha engedélyt kapnak,hogy forgalmazzák a termékeket akkor az engedély kiállítóját is perelni kell!!! És ezt az engedélyt hol adják meg? Hajrá! Várjuk a több 1000 videót. 😊

    • @danilg4486
      @danilg4486 8 หลายเดือนก่อน +1

      A hatóságnak pontosan az lenne a feladata, de láthatóan nem végzik el rendesen. A videót készítő mindössze magánemberként tett bejelentést, amit te is megtehetsz bármikor, cinikus megjegyzések helyett. Hajrá!

    • @laceekoos3750
      @laceekoos3750 8 หลายเดือนก่อน

      @@danilg4486 És minek tegyem meg? Az az életem értelme,hogy másoknak rosszat tegyek? Egy céget megbüntettetet a unatkozó...miközben a szart eszi a külföldi cégektől.Ez a munkahely sok-sok tisztességes magyarnak ad munkát. Zárassa is be a barom,hogy munkanélküliek legyenek ezek!!! Szégyen ez a korcs magyar nép. -_- Szörnyen nagy problémája volt az országnak és a világnak most ez. Sokkal jobban él a magyar!!! Köszönjük. 👌🐑🤡🐒⁸

    • @danilg4486
      @danilg4486 8 หลายเดือนก่อน

      @@laceekoos3750 Azzal kinek teszel rosszat, hogy egy szabálytalanságot bejelentesz? A milliárdos befektetőket sajnálod? Én valahogy nem sajnálom őket. A tisztességes dolgozók pedig dolgozhatnának egy tisztességes cégnek is ahol értéket teremtenek, nem egy ilyen értéktelen hugylét gyártó, kizsákmányoló vállalatnak.
      Van amúgy bőven magyar alternatíva jó minőségű szörpre. Azt pedig hagyjuk, hogy az drága. Cukrozott vizezett almalevet megvenni málnaszörp néven "olcsón" az szimpla ostobaság. Átverés.
      Én sokkal szívesebben támogatom a kistermelőket, akik lehet hogy 3-szor drágábban adják a szörpöt, de 50-szer több benne a valódi málna, a saját kertjükből. Arról nem is beszélve, hogy ezerszer finomabb.

  • @mariaerzsebetnadas5922
    @mariaerzsebetnadas5922 9 หลายเดือนก่อน +4

    Köszönjük!

  • @laszlohorvath720
    @laszlohorvath720 9 หลายเดือนก่อน +1

    Ilyesmi csak úgy történhet,ha a pölöskei tulaja fideSS-es...nekik mindent lehet...

  • @lkedvenc6898
    @lkedvenc6898 9 หลายเดือนก่อน +18

    Köszönjük a sok fáradozást, ami a mi érdekünkben történt. Azonban lenne két megjegyzésem, amivel nem értek egyet. AZ egyik az az, hogy nem csak ez a szörp csinálja ezt, hanem kb. mindegyik. 3000 forintba kellene kerülnie egy üveg igazi szörpnek. Ezt nyilván senki sem fizetné meg, így marad az önámítás. A másik megjegyzésem, hogy nagyon igazságtalanok azok a mondatok, hogy ez csak Magyarországon történhet meg és társai. Egy jó amerikai cég ügyvédek tucatjaival a háta mögött ennél sokkal nagyobb stikliket csinál, és a hatóság is intézkedett a 2. körben. Nagy ügyeknél USÁ-ban évtizedekig pereskedtek millió dolláros költségeken. Szóval ez inkább azt mutatja, hogy az államigazgatás nem annyira rugalmatlan, mint sokan gondolják. Az alsó szint talán, de a vezető már nem. Nem ismerjük a szlovák, lengyel, francia helyzetet, ezért akkor ne mondjuk, hogy ez csak nálunk történhet meg.

    • @pterks911
      @pterks911 9 หลายเดือนก่อน

      Nincs igazad.

  • @peterdunai4073
    @peterdunai4073 ปีที่แล้ว +17

    A végén kár volt az az 1-2 minősítés, mert most ezáltal te válhatsz perelhetővé.

  • @lillaborsos7332
    @lillaborsos7332 9 หลายเดือนก่อน +2

    Köszönjük! Régóta zavart!