Top 10 LEGENDS-be tartozó Star Wars Könyv!

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 18 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น •

  • @lryuzaki2590
    @lryuzaki2590 7 ปีที่แล้ว +6

    Az új kánonban a Vader és Palpatine közti viszonnyal a 3. rész után az új Vader képregény foglalkozik. A Darth Plagueist csak olyanoknak ajánlom, akik már alaposan belekóstoltak a legendákba, mivel rengeteg hivatkozás van benne, és ez szükséges a könyv teljes megértéséhez. Na de én egészen méltatlannak találom, hogy egy Zahn könyv sem került bele a listába. Jó, tudom, hogy ez szubjektív, személyes rangsor, de az ő nevéhez fűződik pár alap könyv: Thrawn trilógia, Kirajzás, A túlélők keresése, stb. Meg azért tényleg nehéz összeállítani egy 10-es listát, mert biztos kimaradnak belőle nagyágyúk. Ott vannak a Mesék/Történetek novelláskötetek, a két Darth Maul könyv, az X-szárnyúak, a Halálcsillag is például.

  • @andrasszabo7189
    @andrasszabo7189 7 ปีที่แล้ว +3

    Először is köszönöm a munkát, nagyon tetszett a leírás, látszik benne az SW iránti szeretet és az igényesség.
    Ugynakkor nagyon komoly véleménykülönbség van közöttünk, amivel persze nincs semmi baj, jó, hogy másfélék vagyunk :)
    A 6-10. helyen lévők közül nálam egy sem férne a TOP 10-be. Én nem vagyok annyira oda Lucenoért. Amit leírsz azzal egyetértek, a másik oldalon viszont a történetvezetése számomra kiszámítható, néha már unalmasba megy át. A Darth Plaugeis mű ez alól kivétel, de a többinél kb. mindig meg tudtam jósolni, hogy mi fog történni, és ezek be is jöttek. Én szeretem, hogyha vannak váratlan meglepetések, fordulatok, és ezek hiányoztak.
    A Jedi Academi sorozatnak az Exar Kunos oldala tetszett, de a Napzúzóval nekem az egész tönkre lett téve. Ha van valami, amit én kiszednék ebből az egész SW világból, azok a szuperfegyverek, a Halálcsillag sem tetszett, az pedig, hogy egy kisméretű vadászgép naprendszereket pusztít, nálam mindennek az alja volt.
    Megmondom őszintén eddig a Kenobi könyv sem köt le igazán, de mivel még csak ott tartok, hogy Kenobi Sharlack elől mentette meg az egyik főszereplőt, ennek a könyvek még adok esélyt.
    Ami hiányzik az nálam is egyrészről Tomothy Zahn, aki nekem az egyik kedvencem, a Thrawn trilógia, Thrawn keze sorozat egyértelmű, de a Hűség és a Válaszutak is abszolute best off a szememben, örültem, hogy végre egy bolygó felrobbanását nem úgy kezelt egy könyv, mintha mindennapi esemény lett volna, a dezertáló katonák lelki világa izgalmas volt, ahogy a megkötött érdekszövetségek is, a Válaszutak meg remekül hozta össze a 3 "nagy" főgonoszt, amelyben mindegyik tökéletesen hű maradt a karakteréhez. A Kirajzás is tetszett, igaz, az már a TOP10 határa.
    Ezenkívül nekem a Töréspont is tetszett, Matthew Stover írhatna több könyvet, nekem nagyon tetszik az ő stílusa, kicsit nehezen indult a könyv, de a végére nagyon epikussá vált.
    De a SW könyvek minőségét jól jelzi, hogy 2 rajongó 2 ennyire különböző best of listát képes összerakni :)

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว

      Teljes mértékben egyetértek az utolsó mondatoddal! :) Nekem megmondom őszintén Zahn és a Thrawn könyvek sosem jöttek be. A Napzúzóval kapcsolatban is egyetértek. A többit amit említesz pedig nem olvastam.

    • @andrasszabo7189
      @andrasszabo7189 7 ปีที่แล้ว

      Akkor azokat kötelező elolvasni. Nagyon jó mindhárom.

  • @e.t.9853
    @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว +2

    Na megnéztem. Először is nagyon jó és hasznos lett ez a videó! Másodszor gratulálok a több mint 600 feliratkozóhoz 😊 Én eddig az eredeti trilógiát, a zsivány egyest és az ébredő erőt olvastam könyvben. Nekem igazából mindegyik nagyon tetszett de talán a legjobban a zsivány mert tényleg olyan jól leírta az író a szereplők érzelmeit meg az egész sztorit... persze a vége eléggé szomi volt. A videód alapján amik nagyon megtetszettek és szívesen olvasnám az a Sötét nagyúr, Dahrt Plaugis, és az Obiwanos könyv. Meg persze az elsò három részt. Azt mindenképp. Amugy durva hogy ennyi sw könyved van :D és még azt hittem hogy nekem milyen sok van XD

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +3

      És ezek csak a legenda könyvek! :D Kánonból van majdnem még ennyi! :D Azokról lesz egy külön lista! (Majd ha mindet elolvastam, van még egy kis lemaradás ebben)

    • @e.t.9853
      @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว +1

      Rixon jesszus. Akkor te tényleg vérbeli fan vagy 😁

  • @attilaszabo7834
    @attilaszabo7834 4 ปีที่แล้ว +1

    Üdv!
    Legalább 2 könyv van, ami nekem nagyon hiányzik a listáról:
    az egyik a Kirajzás, a másik pedig a Revan könyv. De amúgy a többi OR könyv is nagyon tetszett, amiben Satele Shan szerepel.

  • @e.t.9853
    @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว +5

    Vihí! Új videó! Van értelme a szerdának😁😂

    • @Hanna-qr6mn
      @Hanna-qr6mn 7 ปีที่แล้ว +1

      ja. a túl sok óra, tanulás és házi ellenére is :)

  • @lordren93
    @lordren93 2 ปีที่แล้ว

    Bane trilógiához nekem is volt szerencsém. Nagyon bejött

  • @istvankovacs2715
    @istvankovacs2715 ปีที่แล้ว

    Örülök hogy a Thrawn trilógiát nem ajnároztad szét, tinédzserként számomra is sok ponton unalmas volt, vászonra víve pedig egyenesen kérném vissza a pénzem a mozi jegypénztáránál. Az új karakterek (Thrawn, Mara Jade, Talon Karrde, stb.) alapjainak a lefektetésére viszont jó volt. Nekem a Kevin J. Anderson-os folytatások mindig is jobban tetszettek!

  • @Hanna-qr6mn
    @Hanna-qr6mn 7 ปีที่แล้ว +6

    nekem egy trilógia a kedvencem: Timothy Zahn Thrawn-trilógiája :)

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +2

      Igazándiból én is olvastam a Thrawn trilógiát, de kövezzetek meg nagyon nem tetszett XD Thrawn karaktere persze nagyon király, de ez a klónozott jedi mester, klónozott Mara, klónozott Luke sztori. Áhh nagyon elcsépelt és gagyi szerintem. Sokkal jobban megírt, és sokkal izgalmasabb könyvek vannak mint az a sorozat. Szerintem legalábbis.

  • @markusz-8651
    @markusz-8651 6 ปีที่แล้ว +1

    A rec. commando sorozat az utolsó részel: inperial commando-val együtt tanulságos.. Azon jedik akik emberként tekintenek a klónokra. Akik nem értenek egyet a háborúval és elfordulnak a köztársaságtól..... Érdemes elolvasni

  • @domicapdebo26
    @domicapdebo26 6 ปีที่แล้ว +5

    És a thrwan trilogiq benne volt csak en nem vettem eszre?

    • @bencepelikan7176
      @bencepelikan7176 4 ปีที่แล้ว

      Thrawn Trilógia, Thrawn keze Dilógia és a Jedi Akadémia Trilógia. Számomra ezek a Klasszikus Trilógia igazi folytatásai. 😊

  • @bencepelikan7176
    @bencepelikan7176 6 ปีที่แล้ว +2

    Tetszikeltem és feliratkoztam ! ☺

  • @e.t.9853
    @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว +3

    Egy kis segítséget kérnék. Meg szeretném venni a star wars előzménytrilógia 1 részét tehát a baljós árnyakat de ilyen címen nem találom. Valaki tudja esetleg hogy milyen címen lenne érdemes keresnem?

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +2

      Ilyen címen jelent meg, az írója Terry Brooks. Újonnan nem lehet beszerezni már, a szellemlovas.hu-n néz meg esetleg, vagy az ilyen apróhirdetéses oldalakon (jófogás stb.)

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +1

      szellemlovas.hu/fantasykonyv/index.php?r=webboltTermekValtozat/view&termek_valtozat_id=12432&uj_termek=0

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +2

      Tessék a szellemlovason van egy példány.

    • @e.t.9853
      @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว +2

      Rixon köszönöm szépem 😁

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +2

      Szívesen! :)

  • @e.t.9853
    @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว +2

    Azt szeretném kérdezni hogy (igaz ez már lecsengett) neked mi a véleményed a sw 7-ről? Vagy erről esetleg lesz vidi?

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +3

      +Eszter Tóth Nekem tetszett, voltak hibái de összességében elégedett voltam vele. A könyvváltozatának a bemutatóvidijében már röviden elmondtam a véleményem, még egy külön videót már nem szeretnék neki szentelni.

    • @e.t.9853
      @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว

      Rixon oksi :)

  • @LEV-1138
    @LEV-1138 3 ปีที่แล้ว

    Én még olvasom a Darth Bane első könyvét,de természetesen márr most jobban érdekelnek engem a Legendák.:)

  • @jungjerim3186
    @jungjerim3186 6 ปีที่แล้ว +1

    Üdv, csak egy kis update, hogy a Mandalóriai páncélt újra kiadták és vele együtt a másik két részt is magyarul. A teljes trilógia a szukitsnál rendelhető.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  6 ปีที่แล้ว +1

      Köszi tudok róla. Csak én ilyen bogaras vagyok, hogy ha már az első rész külföldi kiadásban van meg, akkor másik kettőt is úgy szeretném megszerezni :D

  • @szjokay
    @szjokay 7 ปีที่แล้ว +6

    Azért egy-két Timothy Zahn könyv elfért volna a listán, de ettol függetlenül jó a videó!

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +1

      sz Jokay Számítottam rá hogy ezt fogja mondani pár ember. :D És megmondom őszintén, én nem szeretem Zahnt. **elhajol a paradicsom elől**

    • @balintbarta8734
      @balintbarta8734 5 ปีที่แล้ว +1

      @@RixonStarWars Nekem pont az tetszik benne, hogy szó nincs az értelmetlenül túlhypolt Zahn-ról, éppen ettől hiteles ez a lista ;)

  • @zsoltkoronczi9579
    @zsoltkoronczi9579 6 ปีที่แล้ว

    Jó a videó, érdekes és informatív, viszont de most hagyjuk ezt az új kánon, legenda, meg egyéb kiterjesztett univerzum dumát. Sajnálom, hogy kimaradt Timothy Zahn regénysorozata, hisz, ha nincs a Birodalom örökösei, akkor nincs ez a sok könyv sem. Tehát amit ajánlok, Timothy Zahn összes, A. C. Crispin Han Solo trilógia, A birodalom árnyai, mely az első könyv volt ami 2 film között játszódik, X-szárnyúak az összes. Én ia olvastam sok könyvet, Luceno nekem is kedvencem, da a legújabbak már annyira silányak (pl. Phasma, Leia, az Alderaan hercegnője stb.).
    Jó a válogatás, de a Republic Commandot hátrébb tenném, vagy ki is hagynám. Nem azért mert rossz, csak mondjuk egy Old Republic jobban elfért volna.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  6 ปีที่แล้ว +2

      A Thrawn trilógiát olvastam Zahntól, és megmondom őszintén, végigszenvedtem. Számomra nagyon unalmas volt, aztán mikor bejött ilyen klón Luke, meg klón Mara, meg ez az egész klónozott jedi mester sztori nekem nagyon erőltetett és elcsépelt volt. Ezért nem szerepelt a listán. A többit amit említesz nem olvastam a legendákból. A Phasma nekem egy oké könyv volt, az Alderaan hercegnője meg még nem jelent meg magyarul szóval nem tudok véleményt mondani róla.

  • @szabolcstoth822
    @szabolcstoth822 4 ปีที่แล้ว +1

    A plaguais(Nem tom hogy kell leírni) Az angol?

  • @lryuzaki2590
    @lryuzaki2590 7 ปีที่แล้ว +2

    A mandalori páncélt és a következő két részt a közeljövőben tervezi kiadni a Szukits.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +1

      owokaleyo 1992 Hű az nagyon jó lenne.

  • @e.t.9853
    @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว +3

    Na nézem is kíváncsi vok. Én is olvastam sw könyveket és imádtam!

    • @Hanna-qr6mn
      @Hanna-qr6mn 7 ปีที่แล้ว +1

      én is :)

    • @e.t.9853
      @e.t.9853 7 ปีที่แล้ว

      Hanna :D az sw-al nem lehet betelni

    • @Hanna-qr6mn
      @Hanna-qr6mn 7 ปีที่แล้ว +1

      +Eszter Tóth
      pontosan :)))

  • @kiskutyamegnoosztmegharapj5740
    @kiskutyamegnoosztmegharapj5740 7 ปีที่แล้ว

    Teljes mértékben egyet értek. Még szemely szerint annyi hogy a Darth Plagueist tenném az első helyre a Kenobi val mivel nem tudok választani annyira jó a két könyv. Zseniálisan sikerült megírniuk :D. A Republic Commandóból pedig a 66-os parancsot emelném ki. Az első olyan könyv volt aminek a végén már tűkön ültem hogy "Na basszus ezt hogy fogják megúszni" :D. Kár hogy nem sikerült tenylegesen befejezni.

  • @istvankovacs2715
    @istvankovacs2715 ปีที่แล้ว

    Én még az A. C. Crispin féle ifjú Han Solo trilógiát emelném még ide, illetve a Lando Calrissian trilógiát, mely utóbbi még szerintem a Brian Daley féle Han Solo trilógiánál is jobb volt. Illetve nálam abszolút kedvencek a Történetek a Fejvadászokról, Jabba Palotájából, a Mos Eisley történetek és a Halálcsillag! Imádom ezek a mini novellás SW köteteket!

  • @Hanna-qr6mn
    @Hanna-qr6mn 7 ปีที่แล้ว +2

    juteszembe: ha úgy vagytok vele, hogy minden, ami Star Wars, akkor nézzétek meg RoyishGoodLooks csatornáját. SW zenék :))) (a kedvenceim a Stormtrooping és az Ode to the Millenium Falcon)
    egy Darth Vader-film szerintem is jobb lenne, mint egy Han film. az MINEK??? csak arra jó, hogy még több pínz jöjjön a házhoz, és lehessen tápot venni a disznyóknak (Nabu Senpai utalás, na, na, valaki? XD XD)

    • @daniszanto5900
      @daniszanto5900 5 ปีที่แล้ว

      A Solo is lehetett volna jó, de NYILVÁN ezt is elszúrták. És nézek nabut.

    • @szabolcstoth822
      @szabolcstoth822 4 ปีที่แล้ว

      A legjobb az "I Was once a jedi knight" vagy a "aren't you short for a stormtrooper"

  • @adammester2222
    @adammester2222 4 ปีที่แล้ว

    Egyetértek a véleményeddel Lucenoról

  • @QueenMiriel
    @QueenMiriel 7 ปีที่แล้ว +1

    Hol lehet megvenni Star wars legends könyveket ?

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +2

      Fhú több helyről is, A Szukits.hu-n rengeteg van, valamint antikváriumokban is. De elsődlegesen a Szukitsot ajánlom.

  • @ferenckocsak7144
    @ferenckocsak7144 7 ปีที่แล้ว +1

    😭😭😭A Darth Bane trilógia csak a 4.
    A Darth Plaguiest és a republic commandot most olvasom
    A Revan könyv nincs a listán😭😭😭😭

  • @Pierola2.0
    @Pierola2.0 4 ปีที่แล้ว

    Valakinek veletlenul nincs meg az ahsoka konyv amit eladna?

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  4 ปีที่แล้ว +2

      Szerintem a kiadó oldaláról rendelhető, de ha nem akkor nézz szét Facebook csoportokban, eladó Star Wars cuccok és hasonló helyeken.

    • @Pierola2.0
      @Pierola2.0 4 ปีที่แล้ว +1

      Rixon's Cantina Koszi a jotanacsot es hogy irhattam ilyen kommentet, fel vagyok iratkozva rad ;)

  • @kiadivikcsu4735
    @kiadivikcsu4735 7 ปีที่แล้ว

    Lenne ide egy kerdesem mert ez a konyv legenda most vettem meg meg az ahsokat olvasom de ha vegzem a jedi gyógyító konyvet vettem meg most nemtudom vane velemenyed rola ?

    • @denesmolnar1116
      @denesmolnar1116 6 ปีที่แล้ว +1

      Viktor Fehér, bocsi későn írok. Nekem megvan annak az előzménye, a harctéri sebészek.

  • @istvanmenyhart6068
    @istvanmenyhart6068 4 ปีที่แล้ว

    Nekem a Plagueis a kedvencem

  • @viktory3614
    @viktory3614 7 ปีที่แล้ว +3

    Legyen top 10 sit

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว

      Az is tervben van, csak még át kell gondolnom.

  • @petertomory5925
    @petertomory5925 7 ปีที่แล้ว +3

    Top 10 klón parancsnok?

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว

      Már felvettem egy top 10 klónos vidit, jövő héten megy fel! :)

    • @petertomory5925
      @petertomory5925 7 ปีที่แล้ว

      Örülök mert ők a kedvenceim!

  • @istvanhorvath2171
    @istvanhorvath2171 7 ปีที่แล้ว +2

    A mandalori páncélt szukitson meg lehet venni magyarul

  • @matebabodi1327
    @matebabodi1327 7 ปีที่แล้ว +3

    A republic commando legenda??????

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +2

      Sajnos igen. Egyike azoknak a történeteknek, amiket nagyon szeretném ha kánon lenne. A Delta osztag a Clone Wars-beli szereplésük miatt kánon, de a sztori sajnos nem.

    • @matebabodi1327
      @matebabodi1327 7 ปีที่แล้ว +1

      És a játék?

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +1

      Az sem sajnos, de a könyvek és a játék sztorija bizonyos pontokban találkozik egyébként, szóval már csak emiatt sem.

    • @matebabodi1327
      @matebabodi1327 7 ปีที่แล้ว

      :"(

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +1

      IceGaming Én is ezt mondtam ha megnézed...

  • @dkokonoshi1999
    @dkokonoshi1999 7 ปีที่แล้ว

    Én rendelnèk a Sötét nagyurbol. Nem tudjátok hogy mennyibe kerül??? Aki tudja kèrem írha le!!!!!!

    • @Tiburtius
      @Tiburtius 7 ปีที่แล้ว

      www.szukits.hu/legendak-regenyek/45-sotet-nagyur.html

  • @Hanna-qr6mn
    @Hanna-qr6mn 7 ปีที่แล้ว +1

    am én a Thrawn-trilógiát egy antikváriumban találtam meg :))))

    • @Hanna-qr6mn
      @Hanna-qr6mn 7 ปีที่แล้ว

      viszont pl. az Elveszett sith törzs-et és a Dath Plaugis-t (így kell írni? ugye nem :D) a Libriben is meg lehet találni.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +2

      Plagueis-nek írják. És a legcélszerűbb ezeket a könyveket a kiadó oldaláról, a Szukits.hu-ról rendelni #notsponsored XD

  • @zoltanzsibrita8651
    @zoltanzsibrita8651 4 ปีที่แล้ว

    A fejvadász háborúk trilógia újra ki lett adva.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  4 ปีที่แล้ว +1

      Tudom, ez egy több, mint 3 éves videó, akkor még nem :D

    • @zoltanzsibrita8651
      @zoltanzsibrita8651 4 ปีที่แล้ว

      @@RixonStarWars jaj nem is kötöszködésből mondtam. Inkább örömömben, mert mikor mondtad a videoban, hogy csak egy rész jelent meg itthon, elszomorodtam.

  • @bassmatyas6094
    @bassmatyas6094 3 ปีที่แล้ว

    Egyébként mi az oka annak, hogy egyre több forrásból hallom a "sajnos" kifejezést, amikor egy bizonyos Legends-be tartozó könyvről beszélnek? Mintha csak a puszta Kánonba való tartozás priorizálná az adott kötetet a Legendákkal szemben. Ez a felállás nekem alapból problémás, hiszen pl. a kánon filmek esetében SAJNOS létezik az a bizonyos új "sw" trilógia (amiről ugyan tudom, hogy te másképp vélekedsz, engem azonban végtelen nagy szomorúsággal tölt el még a puszta létezése is - de mindegy, most nem ezt a már amúgyis lerágott csontot szeretném firtatni), akkor hát miért jelentene garanciát a Kánon? Szimplán csak az Apple-höz hasonlatos, egy képzeletbeli jelző, amely megnöveli az értékét a többi ugyanolyan minőségű konkurensekkel szemben? Laikus érdeklődőként égek a kíváncsiságtól.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  3 ปีที่แล้ว +1

      Azért, mert ha valami kánon, akkor figyelembe veszik a jövőbeli történetekkel kapcsolatban is, és jó esély van arra, hogy mondjuk egy egy karakterrel találkozhassunk, akár filmben vagy sorozatban is. Pusztán csak ennyi. Egy történet minőségét nem az határozza meg, hogy melyik idővonalhoz tartozik, de ha valami kánon, akkor az hatással van a jövőbeli történetek alakulására is.

    • @bassmatyas6094
      @bassmatyas6094 3 ปีที่แล้ว

      @@RixonStarWars Értem, és köszönöm a választ!

  • @cactusman0403
    @cactusman0403 4 ปีที่แล้ว

    Thrawn trilógia?

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  4 ปีที่แล้ว +1

      Ez a lista az én személyes szubjektív véleményem alapján állt össze. És én kifejezetten nem kedvelem a Thrawn trilógiát 😅

    • @cactusman0403
      @cactusman0403 4 ปีที่แล้ว +1

      @@RixonStarWars Nem felháborodásomat akartam kifejezni. Teljesen elfogadom ,csak csodálkoztam. Azt hittem kimaradt vagy nemtudom😁.

  • @richardilyes1681
    @richardilyes1681 4 ปีที่แล้ว

    Hát ezt most ezt pontosítom ha nem bánod ncore-n fenn van a másik két rész is magyarul ekönyv formában. Érdemes a szerzőre keresni. Persze amennyiben tag van ncore-n könnyebb dolgod lesz.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  4 ปีที่แล้ว

      Nos egyrészt ezt a videót két és fél éve tettem fel, akkor még nem jelent meg magyarul a másik két rész, azóta igen. Másrészt, mivel fanatikus gyűjtő vagyok, és az első rész angolul van meg, ezért a második és harmadik részt is úgy szeretném majd beszerezni. Harmadrészt pedig Ncore-ról könyvet? Ne már...

    • @richardilyes1681
      @richardilyes1681 4 ปีที่แล้ว

      @@RixonStarWars Hát nekem ekönyvként sikerült megtalálnom őket, nincs ezzel gond szerintem. A papír alapúval meg pláne miért lenne. Kinek hogy sikerül ráakadni ugyebár. Még mindig jó vidiket csinálsz, roppant jók és élvezetesek éljen a clone wars 7.évad. Várós nagyon.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  4 ปีที่แล้ว

      @@richardilyes1681 A gond nem azzal van hogy ekönyv, vagy papír alapú. A gond azzal van, hogy ahelyett hogy támogatnád azt, hogy továbbra is jelenjenek meg magyarul Star Wars könyvek, inkább lelopod az Ncore-ról. Egy darab Google kereséssel eljutsz a kiadó honlapjára ahonnan meg lehet rendelni. Ha mindenki így gondolkodna mint te, akkor többek között ezek a könyvek sem jelenhettek volna meg itthon. Mindemellett köszönöm a bókot, örülök, hogy tetszenek a videóim, de ez akkor is nagyon csúnya dolog, és nagyon harapok érte.

    • @richardilyes1681
      @richardilyes1681 4 ปีที่แล้ว

      @@RixonStarWars Rix igazad van és megértem. Sajnos én is később láttam meg mondjuk libriben ,mint ekönyvként megtaláltam volna. Jó dolognak tartom hogy a szukits kiadja nyilván csak a lehetőségek nem mindig úgy jönnek ki. Sajnos , mint mondtam ekönyvként hamarabb akadtam rájuk. Még azt is elmondom neked hogy jól esik veled csevegni. Személyesen sajna nem ismerjük egymást. Jómagam is kedvelem a star warst . Szóval megértelek. Hadd tegyem azt is hozzá , hogy van öt polcom tele könyvekkel és már nincs úgy helyem, emiatt voltam kénytelem ehhez a pótmegoldáshoz nyúlni.

  • @TheTermination12
    @TheTermination12 5 ปีที่แล้ว

    No és a THrawn trilógia? nem létezik, hogy nem kap helyet az egész expansed universe elindító regénytrilógia! Ha nem olvastad akkor kérlek pótold! van benne ugyan üresjárat, de megéri végig olvasni mert nagyot üt! Már a karakterek miatt is érdemes!

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  5 ปีที่แล้ว +1

      De olvastam, és nagyon nem szeretem. Ez a lista a személyes véleményemen alapul. Én azt a 3 könyvet végig szenvedtem, szerintem nagyon unalmas volt. A vége meg aztán botrány. Klón jedimester, klón Luke, plusz gyíkok amik taszítják az Erőt.... Nekem nagyon nem adta. Egyedül Thrawn karaktere volt benne értékelhető számomra, akit pedig azóta hálistennek a kánonba is átemeltek, csak egy sokkal jobb sztoriban. De ez persze megint csak mondom, hogy az én személyes véleményem.

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  5 ปีที่แล้ว

      Ja és még annyit, hogy technikailag nem a Thrawn indította el az expanded universe-t, több könyv is jelent meg előtte (Han Solo, Splinter of the mind's eye stb)

  • @Hanna-qr6mn
    @Hanna-qr6mn 7 ปีที่แล้ว +1

    azt ugye vágod, hogy Obi-Van a legrosszabb/legszerencsétlenebb Jedi mester valaha?
    elb@ssza Anakin képzését, ezzel tudtán kívül hozzájárul Vader megszületéséhez.
    (ha jól emlékszem) amikor Anakin-t próbálják visszatériteni, végig ott áll Padmé mögött, így nyilván nehéz elhinni, hogy Padmé tőle függetlenül, magától ment oda...
    lenyúlja a kardját. (nem tudom, de nekem ez valamiért olyan, mintha szimbolikusan elvágná a visszavezető utat, bár tuti én vagyok a hülye)
    sosem jelentkezik a lázadóknál (pedig azért lehetett szükség képzett Jedire...)
    végül pedig, hogy megkoronázza katasztrofális életművét, random fénykard elé veti magát, amikor simán győzhetne... (57 éves, és a robotruhás, mechanikus végtagú Vödröt legyőzni nem lehet nagy kunszt)

    • @RixonStarWars
      @RixonStarWars  7 ปีที่แล้ว +6

      Nos, én ezzel abszolút nem értek egyet. Anakin sorsát a kollektív jedi rend rontotta el. Obi-Wan teljesítette azt, amit a mesterének megígért annak halálakor. Felelősségteljes kiképzője volt Anakinnak, a problémát Padmé, és az ő túlzott féltése jelentette. Az, hogy elvette a fénykardot, szerintem nem jelent abszolút semmi ilyet. Már jóelőtte elvágta a te szavaiddal élve visszautat azzal, hogy kb mindenkit megölt a jedi templomban, beleértve a gyerekeket. Innen abban a helyzetben messze nincs visszaút. Amint azt mind tudjuk, csak a fia iránti szeretete tudta visszahozni Vadert a sötét oldalról. Valamint a Lázadóknál ott volt Kanan és Ezra jedinek, valamint amikor már igazán szükség volt rá, a Halálcsillag miatt, akkor már segített is. Rejtve kellett maradnia, mert Luke-ra vigyázott. Ha felfedi magát, lehet, hogy Luke holléte is felfedődött volna. A párbaj Vaderrel pedig messze nem úgy van ahogy mondod. Egyrészt Vader az új remény idejében 44 éves volt, és a mesterévé vált annak a harci stílusnak, amit ő maga fejlesztette ki a páncélja miatt (a művégtag olyan mintha a sajátja lenne, nem oszt nem szoroz, csak a páncél akadályozta, de a negyedik rész idejére már bőven megtanult együtt élni vele), és a Sithek és a negyedik rész között számos jedivel végzett, volt kivel edzenie. Ezzel szemben Obi-Wan egyedül élt a sivatagban és kb. 10 évvel idősebb nála. Valamint azért adta meg magát, hogy az Erőn keresztül végigkísérje Luke-ot mindenhová, és segíthesse őt. Szóval ezzel a kijelentéssel abszolút nem értek egyet, valamint a megfogalmazás sem volt túlságosan szimpatikus. Nem lehet nagy kunszt legyőzni Vadert... Pfff.. Ezt te komolyan mondtad? :D

    • @MrKenobi1
      @MrKenobi1 7 ปีที่แล้ว +1

      Beleköthetnék de inkább XD