DTK: Elviszlek magammal - Tarján Zsófi és a Honeybeast

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 1 ต.ค. 2024
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    Facebook: / wmnmagazin
    D. Tóth Kriszta egy „turnébusszal” érkezett Tarján Zsófiért - nem véletlenül, a rendhagyó Elviszlek magammal egy pontján ugyanis beszállt az autóba az egész Honeybeast zenekar, és egy kis beszélgetés után előadták A legnagyobb hős című számuk egy akusztikus-autós verzióját. A különleges zenei élmény előtt Zsófi nyíltan mesélt arról, hogy miért nem szeretett volna édesanyjával, Hernádi Judittal közös interjút adni, arról, hogy hogyan lett szingliikon, hogy milyen falakat kell lebontania magában… és arról is, hogy mennyit fogyott és hogyan él együtt az inzulinrezisztenciával, amit ő csak „hisztinek” nevez. Meg persze az Aréna koncertre készülő zenekarról is szó esett, kiderül az is, hogy hogyan dolgoznak együtt Bencsik-Kovács Zoltánnal, aki a dalokat írja, és aki egészen augusztusig a zenekari munkája mellett aktívan dolgozott tanárként. Elviszlek magammal: Tarján Zsófi és a Honeybeast.

ความคิดเห็น • 208

  • @AnnusBalazs
    @AnnusBalazs 6 ปีที่แล้ว +94

    Azon jártam az agyam a videó alatt, szerintem neki kifejezetten jót tettek a falak. Biztosan nem így élte meg anno, de ez az önismereti időszak hozzájárult, hogy ma az, aki. A határozottság egy dolog, de a kifejezőképessége, a bölcsessége, a gondolatai, mondjuk úgy túlmutat a korán. Akad egy ismerősöm, aki hasonló személyiség volt, mint Zsófi. Az iskolában szintén nem találta a helyét, ma pedig elismert művész vizuális vonalon ugyanilyen karakánsággal. Mintha a különcségből fakadó megbélyegzés egyben erőt is adna a felnőtt léthez. Szulák Andrea gondolata jutott eszembe, aki egyszer azt mondta (épp a te műsorodban), hogy hozzá nem mernek a pasik közeledni, merthogy sok. Mire a barát rávágta: nem te vagy sok, hozzád kevesek. Így van ez szerintem a művészlélek gyerekekkel is, hogy nem mindig érti őket a világ, csak amikor kiteljesednek és a művészet valamilyen formájában megnyilvánulnak.

  • @patrikpontos7688
    @patrikpontos7688 5 ปีที่แล้ว +29

    A Honeybeast azon zenekarok egyike, amik - szerintem - sokkal jobbak élőben, mint albumon, ez a csaj meg különösen kva jól énekel koncerten. Grat

  • @tinexi2677
    @tinexi2677 6 ปีที่แล้ว +28

    Imadom ezt a csajt, remelem valaki majd nagyon fogja szeretni es ertekelni mert megerdelni ❤👌, es ott voltam azon a bizonyos erdelyi koncerten es uvoltve kivantunk Boldog Szuletesnapot, nagyon jo volt 🌹 ( minden szamot kivulrol fujok)

  • @CrushTeeth
    @CrushTeeth 6 ปีที่แล้ว +52

    Tudtam, hogy intelligen csajszi, de hogy ennyire tisztaban legyen a korlataival... le a kalappal elotte! A dal meg r.hadt jol szolt, nem gondoltam volna...

  • @puyol5fcbarca
    @puyol5fcbarca 6 ปีที่แล้ว +26

    azt hiszem mától kezdve Honeybeast és Tarján Zsófi fan lettem. Az a hang.... szerintem az ország legjobb/legtisztább(egyike,de az első3.-ban tutti benne van) hangja,egész nap tudnám hallgatni.

  • @zalaikertem
    @zalaikertem 5 ปีที่แล้ว +24

    Szuper volt a rögtönzött koncert. Nagyon jól szólt, mert iszonyat tisztán énekel a Zsófi. Kriszta arca meg annyira cuki volt. Tiszta vigyori, biztos nagy élmény volt ott hallgatni.

  • @neodenes
    @neodenes 6 ปีที่แล้ว +16

    Kiváló ez az epizód. Én csak a napokban tudtam meg, hogy a Zsófinak ki az Anyukája. Pozitív meglepetés volt. Mégpedig azért, mert nagyon szimpatikus, hogy a szülők ismertségét nem felhasználva kizárólag a saját tehetségének köszönhetően tudott sikert elérni. Ez mindenképpen tiszteletre méltó. Gratula! És amiért eldöntöttem, hogy hozzászolók a fenti videóhoz, az a záró produkció. Egyszerűen leesett az állam attól, ahogyan Zsófi elkezdett énekelni. Kriszta, hogyan mikrofonoztátok be ezt a kisbuszt? 😯 😀Minden apró díszítés, hajlítás, rekesztés, dinamika maximálisan hallható a felvételen. Egészen elképesztően jól énekelt Zsófi! Többször meghallgattam, tökéletes produkció.

  • @fuzi36
    @fuzi36 6 ปีที่แล้ว +25

    Szinte az összes DTK-t megnéztem az évek folyamán, de nekem ez a rész tetszett a legjobban! Talán az is az oka, hogy a kezdetek óta hallgatom a HB-t és titkon vártam már, hogy a Zsófival legyen egy interjú. Az egész zenekar pedig hab volt azon a tortán :-) A Zsófi pedig egy csodálatos nő aki mellé egy olyan férfi kell aki mellett kiélheti a nőiességét és igazi királynője lehet. Ahogy a Zsófi is említette a riportban, csak azok a férfiak értik meg, akik már érettebbek és akik mögött már nem kevés tapasztalat van. Na azok akik értékelik az ilyen igazi nőket! Nem a feszes hátsó, nem a meleg leves, vagy a sör a tv mellé a fontos, hanem egy igazi szerető társ!

  • @judithamar6494
    @judithamar6494 6 ปีที่แล้ว +18

    Zsófi! Odavagyunk a hangodért és a zenétekért! A három gyerekkel rendszeresen hallgatunk itthon. A négy éves lányom magától énekli rendszeresen az Egyedült. :) Én egy hete fedeztem fel, hogy ki az anyukád, szóval csak a tehetséged és a klassz zene vonzott.

  • @alicepretmann
    @alicepretmann 6 ปีที่แล้ว +38

    Mennyire jó interjú! ❤️ És ez a dal hogy szólhat ilyen jól így az autóba bepaszírozódva? 😅Údeimádtam! Libabőr... ❤️

  • @Windlespoon
    @Windlespoon 6 ปีที่แล้ว +34

    Tök nehéz lehet egy mozgó autóban zenélni és énekelni... mármint hogy közben jól is hangozzék. :) Nagyon dög lett!

    • @87Chris316
      @87Chris316 6 ปีที่แล้ว +3

      A legkomolyabb autóhifi.

    • @HoneyBeastMusic
      @HoneyBeastMusic 5 ปีที่แล้ว +3

      5.1Dolby surround! :)

  •  6 ปีที่แล้ว +27

    Köszönöm szépen az interjút! Nem sokat tudtam a Honeybeast-ről mostanáig, Zsófi viszont nagyon szimpatikus. Nem tagadom, kicsit haza is beszélt nálam, amikor az egyedüllétről és a gátlásokról beszélt. De ezen túl is nagyon kedves, érett és bölcs; jól esett hallgatni. Azt hiszem kicsit jobban oda fogok figyelni a dalszövegeikre ezután. Az pedig szerintem egyáltalán nem baj, ha az adás végén van egy kis zene, ha zenész a meghívott. Szerintem ettől még senki nem fogja carpool karaoke kópiának kikiáltani. :)

  • @emesemajorossonnenberg
    @emesemajorossonnenberg 6 ปีที่แล้ว +10

    Ez volt az egyik legszuperebb beszelgetes!!Gratulälok Zsofinak es a zenekaränak, sok sikert kivänok a jövöben!!A legnagyobb hös ma nekem Tarjän Zsofi volt !😊Ez a läny rendkivül szimpatikus, intelligens es bölcs ! Annyira szepek es okosak a szemei, a mosolya gyönyörü! Biztos vagyok benne, hogy rätaläl a szerelem hamarosan. 😏

  • @renatabodi4328
    @renatabodi4328 6 ปีที่แล้ว +9

    Zsófi óriás forma vagy és olyan a hangod, hogy menten elájulok! Gratula és csak így tovább!!! 😘

  • @mariannkomives4689
    @mariannkomives4689 6 ปีที่แล้ว +68

    Hernádi művésznő büszke lehet a tehetséges , saját jogon híres lányára!❤️😊

    • @realpearly
      @realpearly 3 ปีที่แล้ว

      Nagyon büszke rá, a legutóbbi műsorban beszél róla. :-)

    • @juditkolba8753
      @juditkolba8753 3 ปีที่แล้ว

      Van mire büszkének lenni😄
      Zsófi okos, szép, önazonos és
      nagyszerű hangja van!
      SZERETHETŐ, FRONTASSZONY❤

    • @juditkolba8753
      @juditkolba8753 3 ปีที่แล้ว

      Az megdöbbentett, hogy nincs
      Párja.Vágyik egy társra, mint min-
      denki!! Kivánom , hogy találjsnak
      egymasra!⚘🌷

  • @lzormy
    @lzormy 2 ปีที่แล้ว +4

    Kedves DTK kedvencem a sorozata!, Kedvencem a Honeybeast, de ez az előadás a buszban. Libabőrős lett a hátam! Elképesztő, egy ilyen "idétlen helyzetben és helyen" ilyen előadást produkálni! Öröm, hogy ilyen EMBEREK vannak köztünk ! Remélem lesz még jegy az Arénába! :)

  • @puskaszsuzsanna6352
    @puskaszsuzsanna6352 6 ปีที่แล้ว +9

    Végigborzongtam, amíg Zsófi énekelt 😱 szuper volt, köszi 🤗

  • @bacalaoporto
    @bacalaoporto 6 ปีที่แล้ว +10

    Szerintem ezután nem sokan vállalnak majd be egy ilyen autós "live show"-t, hisz sehol egy hangmérnök, sehol egy rakás kütyü és szoftver, amik "igazi" hangot varázsolnak nekik, stb stb. :)) Az ötlet önmagában is szuper volt, de a kivitelezéssel együtt pedig szinte verhetetlen. Zsófi "bukhatott" volna ezen a leginkább, de fantasztikusan megoldotta. Nagy gratula mindenkinek!

    • @aroxol29
      @aroxol29 6 ปีที่แล้ว +2

      Presser is adott egy szerenádot ebben a műsorban Krisztának,az is fantasztikus volt,vérprofik,ennyi :)

  • @kemlany
    @kemlany 6 ปีที่แล้ว +11

    Istenem! Még a könny is ki csordult a szememből a végén! Én 2016óta vagyok rajongó ,akkor tőrtént velem olyan dolog,hogy a Honybeast dalai sokat segítettek! Drága Zsófi,hihetetlen intelligens ,okos,szèp nő vagy jól mondtad el fog jönni a nagy szerelem hozzád is,de meg is érdemled! 💖 Én kűldők neked egy nagy ölelést🙂😘 köszönök mindent Neked/Nektek☺️ és Neked is D.Tóth Kriszta,a beszélgetést !

    • @Epitama
      @Epitama 6 ปีที่แล้ว +1

      Kriszta, azért a kormányt fogd, legalább az illúzió legyen meg, hogy nem egy traileren vagytok :)

  • @erikagerig6889
    @erikagerig6889 5 ปีที่แล้ว +6

    Te vagy a hős.... Áááá, ezt én is így éneklem az autóban, de 'hál Istennek csak én hallom XD

  • @florahorvath4503
    @florahorvath4503 6 ปีที่แล้ว +11

    Vééégre! Annyira, de annyira szeretem Zsófit és a Honeybeast-et! Köszi, Kriszta! :)

  • @csmihaly
    @csmihaly 4 ปีที่แล้ว +8

    The singing part at the end gave me the chills, this was fantastic, ....unbelievable, great company, this earned a new fan....,

  • @weavertheodore9084
    @weavertheodore9084 6 ปีที่แล้ว +7

    Nagyon szeretjük, mint embert, stílust, művészt és persze vonzó nőt, köszönjük :) Jók a témák is, amikről beszéltek

  • @csmihaly
    @csmihaly 4 ปีที่แล้ว +5

    Pa'rtalan? Egy ilyen nagyszeru holgy.... Reme'lem, hogy hamarosan eljon az igazi.

  • @ildikolukacs8246
    @ildikolukacs8246 6 ปีที่แล้ว +23

    Hát ez szuper volt..Zsófi ha mosolyog,meg mikor énekel is, kisüt a nap..állatira helyes kis csaj..Kriszta nagyon diszkréten kezelted a beszélőkédet,ezért ez rohadt jóra sikeredett..hajrá!!

  • @pleniki
    @pleniki 6 ปีที่แล้ว +5

    A Honeybeast egy-két számát ismerem, és azok eddig mind nagyon tetszettek,
    Zsófival viszont még nem sok interjút láttam. Örülök, hogy rákattintottam a videóra, mert nagyon tetszett ez a beszélgetés. Szerintem Zsófi nagyon szép nő, gyönyörű mosolya van, kellemes hallgatni őt. Sok sikert kívánok neki, és a zenekarnak is! :)

  • @orsolyazatonyi2657
    @orsolyazatonyi2657 5 ปีที่แล้ว +5

    Kriszta! Annyira lehet rajtad látni, hogy szereted ezta dalt... Kár hogy nem szálltál be az éneklésbe:) Jó lehet így vezetni, hogy nem rádión keresztül hallod :)

  • @loomaster7431
    @loomaster7431 6 ปีที่แล้ว +7

    Zsófi egy nagyon intelligens ,laza csajszi...az egész zenekar pedig vérprofi👍✅😉😄

  • @SemperEadem8
    @SemperEadem8 6 ปีที่แล้ว +5

    Kb. az összes Elviszlek magammal epizódot szeretem, de ennek lett az egyik legjobb hangulata. :)

  • @TREX4D
    @TREX4D 6 ปีที่แล้ว +8

    Isteni volt! Jah és szerelemes lettem! Nagyon! :)

  • @Msklaucica
    @Msklaucica 6 ปีที่แล้ว +6

    Hu az enek resznel libaboros lettem annyira profi es szuper volt hogy ujra meg kell hallgatnom! Koszonom a videot nagyon tetszett es sok sikert az egyuttesnek is! :)

  • @gabriellahegyvari2988
    @gabriellahegyvari2988 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jók a Honeybeast dalok. Csodálatos hallgatni őket.

  • @tundetedd1039
    @tundetedd1039 6 ปีที่แล้ว +12

    Hát ez durvajóvolt! 🤓

  • @Kacsababa82
    @Kacsababa82 6 ปีที่แล้ว +15

    Minden percét élveztem az interjúnak😊 a dalnál libabőőőr!köszönöm Nektek h vagytok❤️❤️❤️

  • @ildikofoldeak3411
    @ildikofoldeak3411 6 ปีที่แล้ว +6

    Anyám,de profin szólt a végén a nóta.

  • @gezabalog232
    @gezabalog232 6 ปีที่แล้ว +4

    Rábukkantam - fb -, elindítottam - bocs, a hirdetést azzal a lendülettel át is ugrottam -, és nem tudtam "letenni". Nagyon klassz beszélgetés volt és végén a "Hős" is nagyon jól szólt :-) !!!

  • @istvankohalmi151
    @istvankohalmi151 6 ปีที่แล้ว +5

    Nagyon jó rész lett! DTK is kiváló formában! Lásd 30:06 - nál.

  • @istvanerdelyi4639
    @istvanerdelyi4639 6 ปีที่แล้ว +7

    Hernádi Juditot nem igazán csípem, különbözö okok miatt, de ezért a lányért megbocsájtok neki mindent. Az apját viszont egyáltalán nem értem. Na, nost írtam az apjáról, anyjáról, róla viszont nem merek.

  • @bernadettnyari769
    @bernadettnyari769 6 ปีที่แล้ว +7

    hát... Gratulálok kedves Hernádi Judit, csuda lánya van :)

  • @PANNIRK
    @PANNIRK 6 ปีที่แล้ว +7

    Nagyon pozitív és kellemes meglepetés volt ez az interjú! :-)

  • @Depressiva
    @Depressiva 6 ปีที่แล้ว +22

    Imádom ezt a csajt és a zenéjét , pláne az anyukáját :D

  • @schmidtjutka
    @schmidtjutka 5 ปีที่แล้ว +4

    Ezt csak most láttam, de a végén olyan libabőrös lettem, majdnem elsírtam magam, annyira nagyon átjött, köszönöm!

  • @dianakolozsi8413
    @dianakolozsi8413 5 ปีที่แล้ว +4

    Amikor elkezd énekelni a hideg kiráz. Persze jó értelemben.

  • @katalintoth2063
    @katalintoth2063 6 ปีที่แล้ว +4

    eddig csak a Zacher interjút néztem meg 1-nél többször! most már csatlakozott Zsófi is ! köszi! jó volt!

  • @zoli771018
    @zoli771018 5 ปีที่แล้ว +3

    Miért van az, hogyha egy férfi egyedülálló akkor biztos ronda, szar a dumája, lúzer szerencsétlen, vagy ezek összessége, ha viszont egy nő egyedülálló az azért van, mert a férfiak félnek az erős, magabiztos nőktől? :) Amúgy a zene jó. :)

    • @bear544
      @bear544 4 ปีที่แล้ว +1

      Mert a legtöbb férfi nem szereti a határozott nőket, akik tudják mit akarnak. Sok férfi irányítani szeretné a partnerét együttműködés helyett. Sok férfi a konfliktus helyzeteket is úgy kezeli, hogy "csak neki lehet igaza, másnak nem", már pedig egy erős nő ezt ki fogja magának kérni, és konfrontálódik, amit a férfiak utálnak egy nőben. Természetesen ezen írásomban kihangsúlyozom, hogy nem általánosságban írtam a férfiakról, és nem áll szándékomban senkit megsérteni. Csak kimondani a "szörnyű" igazságot.

  • @Judga54
    @Judga54 5 ปีที่แล้ว +3

    húú. ez nagy riport volt! - pedig a többi is... végül feloldódott Zsófi, aki egy nagyon kedves, nagyon tehetséges lány és nagy művész! drukkolok neki. Krisztának meg gratulálok. :)

  • @jojoka74
    @jojoka74 5 ปีที่แล้ว +2

    A hogyan kell csajosan előadni kategóriában példának meg lehet nézni Németh Jucit, Lábas Vikit vagy épp Caro Emeraldot. De ez a viselkedésük gondolom belülről jön ezért nem tanulható. Jó az is ahogy előad csak ha lágyabb akar lenni akkor van kitől tanulni.

  • @dadadadagalalala9016
    @dadadadagalalala9016 ปีที่แล้ว +1

    feminista pusztulat

  • @arankakoblos5988
    @arankakoblos5988 6 ปีที่แล้ว +5

    A beszélgetés tartalma: BEST, BEST, BEST....S, Köszönöm.... De, nem tudom - ki volt, aki kitalálta... ? "Az Erős Nőinek - ez a Mély -Bíbor -Vörös" az árnyalata. Elösször is: aki, nincs barnásabb tónusra alapozva - annak leugrik az arcáról... S a szemét veri ki - annak, aki pl. telefonon magasabb fénynél nézi az interjút.... De, gépnél is írtó idegesítő tud lenni - normál fénynél - A Száj - uralkodik az arcon ... Nem sértő akartam lenni, csak őszinte. Köszönöm.

  • @ildikokovacs
    @ildikokovacs 6 ปีที่แล้ว +9

    El kell(ene) engedni a görcsös ragaszkodást az erős női képhez, és akkor minden rendben lesz.

  • @annakiraly2288
    @annakiraly2288 6 ปีที่แล้ว +40

    Bár nem vagyok férfi, de hagy mondjam el: gyönyörű vagy és tehetséges! :)

    • @tarjan_zsofi
      @tarjan_zsofi 6 ปีที่แล้ว +12

      Anna Király Köszönöm szépen!

    • @arnoldh6644
      @arnoldh6644 6 ปีที่แล้ว +11

      Én férfi vagyok, és meg tudom erősíteni az előttem szólót. A hangod fantasztikus, illetve te is. Mosolyogj sokat!
      A férfiak azért nem udvarolnak, amint te is mondtad, gátlásos vagy, és egy erős személyiség. Sajnos neked is tenned kell, hogy valaki nyisson feléd, hogy ne ˇféljen" tőled. Igazából sok tapasztalatom nincs párkapcsolatok terén, 28 évesen alig volt pár barátnőm. Gátlásos, önbizalom hiányos vagyok, ha valaki tetszik, nem merek úgy közeledni hozzá ahogy szeretnék. Ez az utóbbi évek csalódásinak köszönhető valószínű, többször volt, hogy azt éreztem tetszek az illetőnek, aztán amikor rákérdeztem, kiderült, hogy mégsem....Valószínű ezért nem tudok nyitni a szép lányok felé, plusz ha olyan erős kisugárzása van valakinek mint neked, kb. már rá sem merek nézni. Nem, hogy leszólítani.
      Szerintem ezzel nem egyedül vagyok így, ezért gondolom, hogy neked is tenned kell, az ügy érdekében. :)
      Hasonló sikereket a leendő párkapcsolatodhoz, mint amit a zenei pályafutásoddal elértél! ;)

    • @tarjan_zsofi
      @tarjan_zsofi 6 ปีที่แล้ว +11

      Arnold H Nagyon köszönöm! És egy virtuális ölelést küldök neked! Ez most nagyon jól esett!

    • @jumpinbones
      @jumpinbones 6 ปีที่แล้ว +1

      Igaz, igaz! Ám, ehhez nem kell férfinak lenni :) @Kriszta nagyon köszönjük, már vártuk Zsófiékat! :)

    • @bear544
      @bear544 5 ปีที่แล้ว +1

      @@tarjan_zsofi Én azt mondom, a személyiséget nem az határozza meg, mennyit mosolyog az ember. Mosoly nélkül is lehet bárkinek kellemes kisugárzása. Én személy szerint ki nem állhatom azokat, akik éjt nappallá téve vigyorognak mosoly címén, és hízelegnek, miközben az ellenkezőjét gondolják. Inkább lennék "egyedül a kutyámmal", mint egy mosoly a hazug álarc mögött. Akkor mosolyogjon az ember, ha őszintén van erre oka. Nem ettől lesz valaki kedves, vonzó személyiség. Az önmagunkhoz, és embertársainkhoz való hozzáálláson múlik minden. Ha nem mosolyogsz, attól még nem vagy boszorkány, akit 13.-ik századi módszerekkel kéne halálba küldeni. Aki téged akar akár barátként, akár párként, vagy egyszerű ismerősként, először a szemedbe nézzen. Beszéljen veled legalább egy értelmes mondatot, és szűrje le magában, hogy milyennek lát, vagy milyennek akar látni ezután. A többi pedig jön magától. Mondom én ezt arc, és név nélkül, akinek szintén sokáig nem volt barátja ( nő és nem túl okos, és nem túl szép lévén - na látod, ez is egy hazug álarc) de lett egyszer. És ez az "egyszer" tart tizenkét éve. Egyszer legyen melletted valaki, de tartson ki, tolerálja el a hóbortjaid - merthogy ilyen mindenkinek van - s szeresse a hibáid, ahogy az erényeid - mert ilyen is van mindenkinek. És itt nem a külsőségekről beszélek, a külső egy dolog. Lehet az ember szép, nézhet úgy ki, mint David Beckham, vagy - stilszerűen Michael Jackson - vagy bárki Isten fia, vagy lánya, ha fejben, tudásban, viselkedésben nincs rendben. Ez a lényeg, nem az, hogy egy nap mennyit mosolyogsz. Mosolyoghatsz három napon át, ha csak a negyedik napon vagy boldog. Mert az ember csak akkor mosolyog, ha örül, ha jókedvű, és boldog. Én legalábbis bánatomban képtelen vagyok mosolyogni. Egyszer ki próbáltam, és hülyén éreztem magam. :)

  • @dtlcsr2052
    @dtlcsr2052 6 ปีที่แล้ว +4

    Zsóóóófiiii

  • @gezabalog232
    @gezabalog232 5 ปีที่แล้ว +2

    Huuh... megnéztem akkor is, amikor friss volt a riport, most megint végighallgattam. Nagyon jó kis beszélgetés, nagyon izgalmas volt, a "Hős" meg döbbenetesen jól szólt!!!
    Köszi Zsófi, köszi Honeybeast, köszi Kriszta!
    (... ja, és azóta már lement az Arénabeli koncert is - ott voltam - az is nagyon jó lett

  • @imi.a.w.s.d.i.t.
    @imi.a.w.s.d.i.t. ปีที่แล้ว

    Én duetteznék a Zsófival! Az egyik kedvenc dalomat énekelném el vele: AWS - Hol voltál!
    Én:
    A.W.S.
    Angel West Secret
    D.I.T.

  • @_vivien_91
    @_vivien_91 5 ปีที่แล้ว +2

    Szerintem nagyon ütős lenne, ha a Parno Graszt is utazhatna Krisztával. Érdekes a zenekar, a történetük és az is, hogy honnan hova jutottak.

  • @Scirocco1982
    @Scirocco1982 6 ปีที่แล้ว +4

    Imádom a műsort, de ettől most extrán rázott a hideg. :) Brutál jó volt. :)

  • @cinamina03
    @cinamina03 6 ปีที่แล้ว +3

    Wow!!! NAggggggyon tetszett a videooooo!!!! :) Ez a hang es az osszhang a zenekar es Zsofi kozott! Odatettetek! :) Lehetne egy kocsiban ulos nagykoncert is :D :D

  • @lorekeeper666
    @lorekeeper666 6 ปีที่แล้ว +9

    Az a bibi, hogy már az első 10 percben többször cáfolja azt, hogy ő erős nő lenne. Kezdjük ott, hogy beismeri, hogy nála ez az erős nő csak egy maszk. A valóban erős nő természetéből adódóan erős és nem úgy működik, hogy felveszi a maszkot, hogy ő akkor most erős nő lesz. Továbbá egymás szinonimájaként használja az "egyedül van" és a "magányos" kifejezéseket, holott ég és föld a különbség a kettő között. Végül, de nem utolsó sorban párkapcsolatot akar, de nem ismeri a kompromisszum kifejezést és kifogásként használja azt, hogy ő ismert (nála jóval ismertebb és sikeresebb zenészek is sikeresen alapítottak családot). Nos, azt kell mondjam, hogy a férfiak látják valakin, ha csak láttatni akarja azt, hogy erős, tudatos és határozott, így nyilván nem is kezdeményeznek nála...

  • @grazerfan4342
    @grazerfan4342 6 ปีที่แล้ว +15

    Kedves Zsófi! Gyönyörű a mosolyod, nagyon csinos vagy! Rendkívül szimpatikus a személyiséged! Biztos vagyok benne, hogy meglesz az a bizonyos Herceg😉. Irígylem őt....😉

    • @tarjan_zsofi
      @tarjan_zsofi 6 ปีที่แล้ว +2

      Grazerfan 😘

    • @grazerfan4342
      @grazerfan4342 6 ปีที่แล้ว

      Kedves Zsófi! Köszönöm szépen! Aranyos vagy! Ez csupán az őszinte véleményem! 😍

    • @peterhajnal89
      @peterhajnal89 5 ปีที่แล้ว

      @@tarjan_zsofi Szia Zsófi:) milyen felületen tudok veled esetleg beszélni?:) Szeretnélek megismerni..Hasonlo lelkuletu ferfi vagyok, regen mikor meg volt idom,zenei producer voltam...de az informatika kifiizetodobb ha nem lesz az emberbol kimagaslo sztar:) vhogy ha fel tudjuk venni a kapcsolatot, szívesen megismernélek:) Peti Budapestről

  • @zsofiatombacz9747
    @zsofiatombacz9747 8 หลายเดือนก่อน

    Honeybeast, imádnivalóak vagytok! ❤💎

  • @Itsme0129
    @Itsme0129 4 ปีที่แล้ว +1

    Srácok, Zsófi... A kamionban van bőven hely, hogy beüljetek és csapjatok nekem is egy ilyen "koncertet" mint Krisztának. :) bár én csak egy csoffadt kamionos vagyok. De azért na.

  • @andreahorvath6203
    @andreahorvath6203 6 ปีที่แล้ว +4

    Jaj, Kriszta, Köszi
    megint, ezt is!!! :)

  • @zsuzsicsincsi3197
    @zsuzsicsincsi3197 6 ปีที่แล้ว +3

    Hu ez nagyon jó. Jó a hangod Zsófi! Köszi😊☺

  • @Epitama
    @Epitama 6 ปีที่แล้ว +5

    Kriszta, a kormányt azért fogd, legalább az illúzió legyen meg, hogy nem egy traileren vagytok :)

    • @dtkriszta
      @dtkriszta 6 ปีที่แล้ว +17

      nem akarlak kiábrándíatni, mert láthatólag fontos neked, hogy többször is leírhasd ezt a kommentet... de nem traileren vagyunk. üdv és szmájli

    • @Epitama
      @Epitama 6 ปีที่แล้ว +5

      @@dtkriszta :) akkor viszont tényleg fogd a kormányt :)

    • @zenesz79
      @zenesz79 6 ปีที่แล้ว +2

      Szerintem is trailer, de nincs azzal baj. Főleg, hogy ez az egyik legjobb beszélgetés.

  • @evavicze8296
    @evavicze8296 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szeretem a dalokat Zsofinak kivanom ,hogy találja meg a boldogságot

  • @incifrank
    @incifrank 6 ปีที่แล้ว +4

    Kriszta! Imadtam! Szuper volt!

  • @erzsebetsandor7155
    @erzsebetsandor7155 3 ปีที่แล้ว +1

    Egy tündéri lány! És a hangja profi! Azt gondolom, hogy ezt az autóban éneklést aligha vállalták volna be a tapasztaltabb énekesek. (Mert a legtöbben nem is tudnának ilyen tisztán énekelni.) Csak így tovább!!!😘

  • @szeplakiannamaria2023
    @szeplakiannamaria2023 4 ปีที่แล้ว +1

    Gratulálok Zsófi, elképesztően jól nézel ki, nagyon őszinte és karizmatikus vagy! Imádom, amit csinálsz, csináltok! Gratulálok! További sok sikert kívánok KIRÁLYNŐ!👌💖😘

  • @kittix2000
    @kittix2000 5 ปีที่แล้ว +2

    Gallusz Nikivel szuper lenne egy ilyen!!:)

  • @attilabarta1615
    @attilabarta1615 4 หลายเดือนก่อน

    hihetetlen idén is ezt hallgatni, ahogy énekel maga a csoda :)

  •  5 ปีที่แล้ว +4

    35:24 - csoda. ❤️

  • @bettinakovacs1244
    @bettinakovacs1244 6 ปีที่แล้ว +4

    Hát ez nagyon király lett, fantasztikus! És ez a zenélés a végén.....imádás! Köszönöm Kriszta, Zsófi és Honeybeast ❤

  • @hreni27
    @hreni27 6 ปีที่แล้ว +3

    Eddig 3 Honeybeast koncerten jártam,Zsófi mindháromszor totál másképp viselkedett,ezután végképp nem tudom melyik is ő valójában.

    • @napey
      @napey 6 ปีที่แล้ว +7

      Talán mind a három.

  • @annamariatischler2357
    @annamariatischler2357 6 ปีที่แล้ว +1

    én meg arra emlékszem, hogy egyszer anyukád mesélte egy tévés műsor keretében, hogy mikor kislány voltál, éppen öltöztetett talán(?) és mondtad, hogy ott van egy galamb a sarokban. anyukád meg mondta, hogy nem, nincs ott semmi, nem, hogy galamb. erre másnap berepült egy galamb az ablakon tényleg. :) erre emlékszel? lehet, hogy nem pont így volt a sztori, de ez sokszor eszembe jut.

  • @ildikofoldeak3411
    @ildikofoldeak3411 4 ปีที่แล้ว +2

    Á ráz a hideg akár mikor hallgatom.

  • @g.bojanaandrassy1965
    @g.bojanaandrassy1965 4 ปีที่แล้ว +1

    Drága Zsófikám, nehéz megbízható, igaz, szerető, jó társat találni. A csalódástól mentsen meg az Élet, de sajnos a választék eléggé "silány". A diploma nem minden, diplomás ember is lehet olyan bunkó, hogy szinte "zörög". De egy szakmunkás is lehet olvasott, megbízható, jó társ. Olyan párra vágyunk, aki elsősorban a legjobb, legbiztosabb barátunk, akire mindig számíthatunk. S, aztán az igaz, jó szerető, aki úgy szeret minket a hülyeségeinkkel, a makacsságunkkal, az őszinteség rohamainkkal és a hisztijeinket együtt, hogy nem akar megváltoztatni. De erősen mellettünk áll és mindenben segít és mi is segítjük Őt. Igen, igen, egy igaz társat kívánok Neked, egy szívbélit, családot, egészséges, szép gyerekeket és sikert a színpadon. Süssön Rád a Nap és árnyék ne legyen az életedben. Légy boldog!

    • @bear544
      @bear544 4 ปีที่แล้ว

      Pontos megfogalmazása a ma már csak ideálnak tűnő kapcsolatról. De hiszem, hogy léteznek ilyen gondolkodású férfiak, és nők, akik nem csak így gondolkodnak, hanem így is élik mindennapjaikat, mert az általad leírt társ ma már ritka, mint a fehér holló. Nagyítóval is alig lehet az ilyen embereket megtalálni. Csak tudnám, miért rejtőzködnek?

  • @jenorejto7056
    @jenorejto7056 6 ปีที่แล้ว +9

    A hölgy csinos es ertelmes, de csak engem zavar ez a rikito ruzs?

    • @ildikolukacs8246
      @ildikolukacs8246 6 ปีที่แล้ว +3

      Igen,csak téged..meg a hozzád hasonló szőrszálhasogatólegyenmindenkiolyanízlésűmintén embereket..

    • @aroxol29
      @aroxol29 6 ปีที่แล้ว +2

      Igen,csak téged!

    • @jenorejto7056
      @jenorejto7056 6 ปีที่แล้ว

      Akkor bennem van a hiba.

    • @ildikoizso9728
      @ildikoizso9728 6 ปีที่แล้ว +6

      Nekem sem tetszik. Mintha divat lenne ez a céklába harapódásos stílus - egyre többet látok. Szerintem elvonja a figyelmet a lényegesebb dolgokról. Az ilyet rúzsokat használó nőknek mintha igénye lenne egy "felkiáltójelet" magukra rajzolni. Az ilyen ajkak közül előbukkanó szép fogsort is inkább egy ragadozó fegyverzetének látom.

    • @doracsepeli6628
      @doracsepeli6628 4 ปีที่แล้ว

      Van akinek jól àll. Zsófinak jól àll😉

  • @donkerheid
    @donkerheid 6 ปีที่แล้ว +6

    Ki találta ezt ki, hogy erős nő? Erős az legyen a Pista.

  • @adamfajth8146
    @adamfajth8146 6 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon jól szólt 👍👍👍

  • @istvantajti7348
    @istvantajti7348 6 ปีที่แล้ว +6

    Véégre... :D

  • @sosemvolt1
    @sosemvolt1 6 ปีที่แล้ว +1

    Hdegrázós...................bár ott lehetnék az Arénában..................de sajnos Texas messze van...........

  • @laszlocsosz1434
    @laszlocsosz1434 ปีที่แล้ว

    Árpi te vagy a legjobb 👌😊🙏

  • @TheKisrono
    @TheKisrono 5 ปีที่แล้ว +1

    Rendkívül gyűlölöm a DTK-t, de ezt az adást megnéztem, és el kell ismerni, hogy nagyszerű ötlet volt a végén ez a kocsiban koncert! Szuper zenekar és szuperul szólt a hangzás! A végén a dal lezárása Zsófitól egy külön kis ajándék! :)) 👍👍👍

  • @CHCMusic2013
    @CHCMusic2013 ปีที่แล้ว

    Szép, okos. Mindketten.
    A pasik nagyrésze nem szereti (fél) ettől az összeálítástól. Szerintem, olyan kell, ki elfogad. Gyönyörű, okos hölgyek. Kellemes volt megnézni (többször).

  • @szakaligabriella9315
    @szakaligabriella9315 6 ปีที่แล้ว +4

    Őszinte és hiteles vagy Zsófi, a hangod pedig verhetetlen! Csak így tovább! 💓

  • @ruiz74Tita
    @ruiz74Tita 6 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon jo hang, eszmeletlen jo karakter..Imadom ezt a csajt..

  • @Fridolina65
    @Fridolina65 4 ปีที่แล้ว +1

    az elejen a Nemet Dog kie, tudja valaki 0:33

  • @nfero1
    @nfero1 9 หลายเดือนก่อน

    Gratulálok Kriszta! Ez az eddigi legjobb "interjú"! Nagyon profin kérdeztél és az "alany" is imádnivaló volt! A zene meg fenomenális! Köszi!

  • @balintnepostas8284
    @balintnepostas8284 ปีที่แล้ว

    Muzsika nekik minden porcikájuk. Tényleg hab a tortán, le a kalappal Zsófi előtt. Ezt a részt én most 2022 évvégén kerestem meg. Köszönöm

  • @vajcacajca
    @vajcacajca 2 ปีที่แล้ว

    A vége igazi meglepetés volt.
    Elájultam Zsófitól.
    Lemez minőseget hozott a kisbuszban
    Razott az éneklésétől a hideg.
    Áhhhh....
    Elkepsztő tehetség és emberi természet(esség),allüröktől mentesen
    Kész,vegem van

  • @8zsu
    @8zsu 6 ปีที่แล้ว +3

    .ez qva jó volt :D

  • @ThePmon16
    @ThePmon16 6 ปีที่แล้ว +2

    17:38 nál mi az a nézés Kriszta? :D

  • @csmihaly
    @csmihaly 4 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szimpatikus.

  • @rachelmirjam1978
    @rachelmirjam1978 6 ปีที่แล้ว +3

    Ez a lány gyönyörű és annyira intelligens! A hangja is nagyon sokat fejlődött vagyis érettebb ... Köszönöm! 🤗☺️

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 3 ปีที่แล้ว

    DTK csak mondja, mondja, hogy
    hogy kell az Aréna szinpadára
    állni, viselkedni.Ne már!!!
    Le kell bontani a falakat Zsófinak❤

  • @amiwhand1138
    @amiwhand1138 6 ปีที่แล้ว +17

    Jó nő vagy, de azzal hogy folyamatosan azt hangoztatod, hogy erős vagy és ezt emeled ki, saját magad építed ilyenre...tudatosan kezd el építeni a nőies, gyenge oldalad. Sokat gesztikulálsz, férfiasan és magad előtt, ezzel azt sugalva ne közelíts. Elsőnek ezt kéne elhagynod és nőiessé tenni.

    • @palffyr
      @palffyr 6 ปีที่แล้ว +3

      Ez nagy igazság....süt a lányról, hogy tele van defektusokkal, , állandó önigazolást hangoztat, és ez szerintem is kicsit riasztónak hat.....viszont a zene, szöveg jó, az énekhang profi.....viszont egy kis hörgést is akar a nép:)

  • @alexanderkovacs6072
    @alexanderkovacs6072 3 ปีที่แล้ว

    Gyönyörű nő és nagyon jó személyisége van. Szerintem nem jó közegbe mozog nem félnek tőle a férfiak. Én például nem ha találkoznak vele nem ismernem fel H ki is ő, úgyhogy nem volna semmi problémám úgy nőként bánni vele ahogy megérdemelné 🙂

  • @eszternemeth9343
    @eszternemeth9343 2 ปีที่แล้ว

    Végre egy ember aki bevallja hogy a zabalastol borult fel az anyagcseréje

  • @Emix3r
    @Emix3r 6 ปีที่แล้ว +3

    Hű! Ez a beszélgetés nagyon ott volt...persze a zene is! ...és tényleg állati jól szólt!

  • @krisztinaperemartoni8695
    @krisztinaperemartoni8695 5 ปีที่แล้ว +2

    Hajra Zsofi!!!!