A világ legbizarrabb szépségtrendjeiről beszélgetünk Szalai Viviennel

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 28 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 126

  • @szoljhozzapodcast
    @szoljhozzapodcast  9 หลายเดือนก่อน +13

    Reméljük, élvezettel néztétek ezt a részt. Nagyon hálásak vagyunk a vendégeknek, akik őszintén megosztották gondolataikat! Kérjük, osszátok meg a véleményeteket a témával kapcsolatban kommentben, azonban hangsúlyozzuk, hogy ne a szereplőket, hanem magát a témát vitassátok meg. Fontos, hogy tiszteletben tartsátok egymást és a különböző véleményeket, még akkor is, ha kritikusan látjátok a témát.

  • @707avril
    @707avril 9 หลายเดือนก่อน +104

    Michael Jackson nem fehérítette a bőrét, Vitiligo miatt lett ennyire fehér. A bőr ilyenkor nem tud tovább pigmenteket termelni, fokozatosan elveszíti a színét az ember bőre, de nem úgy, hogy tetőtől talpig fokozatosan halványodik hanem foltokban tűnik el a pigment a bőrből. Kevés képen látszik, hogy foltos volt, valószínűleg szimplán sminkkel megoldották, hogy egységes barna legyen később már egységes fehér mikor a teste nagyobb része volt fehér mint barna.

    • @pbeuu3
      @pbeuu3 9 หลายเดือนก่อน +23

      Köszönöm, végre valaki leírta!

    • @linda2475
      @linda2475 9 หลายเดือนก่อน

      És az orra sem esett le... Idióta bulvárpletyka...

    • @ronaiago
      @ronaiago 9 หลายเดือนก่อน +16

      Még jó, hogy tisztában vannak vele a “szakértők” itt a videóban 😂

    • @V_Attila467
      @V_Attila467 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@ronaiago nagy mennyiségben használt hydroquinonet, mert bár tény, hogy vitiligo bőrbetegsége volt, de nagyon sok sötét bőrfelülete volt. Ezért használt bőven fehérítőt is, de a sminkkel sem spórolt...! Ha ezt nem használta volna, vagy a sminket, csúnyán hangzik, de olyan lett volna mint egy tarka boci....

  • @helgahelgaa8990
    @helgahelgaa8990 9 หลายเดือนก่อน +42

    Szívesebben hallgattam volna meg Vivi történetét! :D

    • @LalalaAdva
      @LalalaAdva 8 หลายเดือนก่อน

      Én is!!!

  • @zsuzsannahargitai9184
    @zsuzsannahargitai9184 9 หลายเดือนก่อน +11

    Nekem nagyon tetszik ez a formátum! Szuper hogy a műsorvezetők is kötetlenül beszélgetnek. Minőségi intelligens beszélgetés lett

    • @szoljhozzapodcast
      @szoljhozzapodcast  9 หลายเดือนก่อน +2

      ❤😘

    • @cristianbirkas6842
      @cristianbirkas6842 9 หลายเดือนก่อน

      Ez volt a cél, ez egy kötetlenebb beszélgetés volt. Ha tetszik nektek ez a formátum nyomassátok a kedveléseket. 🎉

  • @tothera187
    @tothera187 9 หลายเดือนก่อน +11

    Eddig bírtam... 50:45 Nagyon erőletett.

  • @AttilaSzervác
    @AttilaSzervác 5 หลายเดือนก่อน +8

    Kellemetlen videó!

  • @zsuzsihorvath1148
    @zsuzsihorvath1148 9 หลายเดือนก่อน +84

    Hát én 10percig jutottam..elég kellemetlen interjú volt.
    Elvileg ti interjúztatjátok , ehhez képest ti meséltek , ő kérdez...a válaszai meg ahha - ühhüm - ez durva - hát nemtudom - tényleg? Ha valamilyen témát feldobtatok akkor visszakérdez, nem ő mesél hanem ti szórakoztatjátok saját magatokat. Egy összefüggő mondatot nem hallottam tőle.. AZ eddig interjúk tetszettek, de ez az interjú sajnos kilóg a sorban minőségben, kár érte, bár erről nem ti tehettek...

    • @cristianbirkas6842
      @cristianbirkas6842 9 หลายเดือนก่อน +11

      Benne a címben hogy ez egy beszélgetés és nem kérdezős interjú, de lehet nem mindenkinek esik le !

    • @cristianbirkas6842
      @cristianbirkas6842 9 หลายเดือนก่อน +6

      Ez most egy más formátum az eddigiekhez képest.

    • @norarabai1916
      @norarabai1916 9 หลายเดือนก่อน +2

      Fekete,fehér… Vivi ès a műsorvezető hölgyek…. színesbőrűeknek hívjuk.

  • @Z5starwkowowosks
    @Z5starwkowowosks 9 หลายเดือนก่อน +4

    Sztm egy nagyon jó podcast lett nem hallgattam nagyon sosem de ez tényleg érdekes lett és a Vivivek kérünk pt.2 t

  • @andreakvcs
    @andreakvcs 9 หลายเดือนก่อน +31

    csípem Vivit, de ez az podcast epizod BOTRÁNYOSAN szarra sikeredett, már elnézést :D

  • @oliverkarasz4495
    @oliverkarasz4495 9 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon komoly az új stúdió és ismét fantasztikus adás🥰

  • @halilibolya542
    @halilibolya542 9 หลายเดือนก่อน +37

    Nagyon szeretem a Vivit❤ Hihetetlen intelligens és humoros nő😍

    • @szoljhozzapodcast
      @szoljhozzapodcast  9 หลายเดือนก่อน +2

    • @iringo1477
      @iringo1477 9 หลายเดือนก่อน +5

      Teste olyan, mint a nő, de a hangja, mint a férfié. Akkor mi?😅

    • @MrBlue-rz7dv
      @MrBlue-rz7dv 9 หลายเดือนก่อน

      *mentális beteg férfi. 🙂

    • @zsoltmolnar8678
      @zsoltmolnar8678 9 หลายเดือนก่อน +9

      Férfi.

    • @Clash885
      @Clash885 9 หลายเดือนก่อน

      Kár hogy ficko…

  • @georginaorlik3082
    @georginaorlik3082 9 หลายเดือนก่อน +1

    Nekem tetszett! Köszönöm! ❤

  • @Encsful
    @Encsful หลายเดือนก่อน +3

    Michael Jackson Vitiligo miatt lett fehér, Tom Cruise 170 cm, tej fehér vagyok, erópai és van napernyőm és csak a tiktokos intro miatt jöttem 😢

  • @DaveeeDj94
    @DaveeeDj94 9 หลายเดือนก่อน +10

    Ez a tema erdekes a sajnos a no/faszi hangjat nem tudom elviselni(en hibam)

  • @Szaffffi
    @Szaffffi 5 หลายเดือนก่อน

    Spotifyra fel kerülnek majd a részek?

  • @karolytenkei
    @karolytenkei 17 วันที่ผ่านมา +1

    2 percig sem tudtam ezt nézni...lehet nem vacsi után kellett volna elkezdeni...

  • @viktoriapataki9197
    @viktoriapataki9197 9 หลายเดือนก่อน +7

    Kicsit meggyozobb lett volna ha nem 3 hofeher ember beszel errol a temarol mivel nem hiszem h feherkent komplexen tudnak ertelmezni a problemat. A feheritot sokan hajlatokra hasznaljak mert sotetebb bornel ezek az erzekenyebb vagy szarazabb reszek feltunoen el tudnak utni a teljes borszintol

  • @molnargigi2723
    @molnargigi2723 9 หลายเดือนก่อน +6

    Hol van belole az a resz tiktokrol mikor megszivatjatok?

    • @szoljhozzapodcast
      @szoljhozzapodcast  9 หลายเดือนก่อน

      Április 1-jei tréfa volt, ahogyan írtuk is😊

  • @miklosmehes7327
    @miklosmehes7327 9 หลายเดือนก่อน +6

    Ez a 3. rész amit hallgattam tőletek. Az első két rész információ dús volt és főleg a vendég beszélt.
    Én arra számitottam, hogy Vivien az átalakulásáról komplexebben részletekbemenően a saját tapasztalait bővebben el fogja mondani, hogy a világ és ő a világra hogy reagált a műtét előtt és után. Arra számitottam, hogy Vivien hogy ismerkedet meg a szépségipari termékekkel. Szerettem volna hallani Vivien életútjáról, influenszeri karrierjéről és viziójairól.
    A rész tartalmilag oké, azonban én éreztem néha csendet, bizonytalanságot. Úgy éreztem, hogy Vivien nem tudott felkészülni a beszégetésre. Ez egy casual reggeli beszélgetős misor szintjével vetekszik. Természetesen több annál, de úgy érzem, hogy ebből mást és többett is ki lehetett volna hozni. Én szeretném, ha lenne második rész is, mert bőven van a vendégben potenciál.
    A hackeres és a börtönőrös részt én spotifyon hallgattam meg. Ott az intro és az outro zenéje olyan aránytalanul hangos volt, hogy munka közben azt hittem megvadulok. Ennek a résznek youtubeon a hangjai nagyon szépen ki voltak egyenlitve.

  • @Agnosztikustevelygo-yr2lx
    @Agnosztikustevelygo-yr2lx 9 หลายเดือนก่อน +14

    Össze kellett volna számolni, hányszor hangzott el az, hogy "nagyon durva" 😜💗

    • @izabellurl9229
      @izabellurl9229 9 หลายเดือนก่อน +2

      De sajnos az😂❤

  • @Lola-p7k
    @Lola-p7k 3 หลายเดือนก่อน

    Én alabból egy kicsit barnabőrübb vagyok és mostanáig csunyának tartottam magam de te nyitottad fel a szemem hogy nemkéne másnak lennem❤

  • @dianavarga9251
    @dianavarga9251 9 หลายเดือนก่อน +4

    Azért azt se hagyjuk ki, hogy egy időben a barna bőrt nem a földeken dolgozó emberekhez kötötték, hanem ahhoz, hogy a gazdagok sokat nyaralnak és ott szereznek színt a tengerparton.

    • @izabellurl9229
      @izabellurl9229 9 หลายเดือนก่อน +3

      Attól függ, hogy a világ mely pontján. Szerintem nálunk ez most is így van. Indiára viszont ez nem igaz, hiszen az ő bőrtónusuk eleve sötétebb a miénknél.

    • @dianavarga9251
      @dianavarga9251 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@izabellurl9229 igen persze, csak gondoltam azért ez se maradjon ki, hogy a világ más pontjain más a nézőpont, ami nyilván koronként is változhat..

    • @trinity8512
      @trinity8512 9 หลายเดือนก่อน

      @@izabellurl9229egy olyan 10 eve mar nalunk sincs igy. A 2000-es evekbem volt ultrameno Magyarorszagon a barna bor.. most mar “ arisztokratabb” a feher itthon is

  • @EvelinFazekas-f6l
    @EvelinFazekas-f6l 3 หลายเดือนก่อน

    Az említett sztár beteg volt!!!!!

  • @81Nesi
    @81Nesi 9 หลายเดือนก่อน +2

    Nem ismerem az interjú alanyt, mindenki úgy él,ahogy kedve tartja, de sajnos számomra hallgathatatlan lett a műsor. A téma érdekes lett volna.

    • @karolytenkei
      @karolytenkei 17 วันที่ผ่านมา +1

      Igy éreztem én is....jött vissza a vacsora...

  • @bernadettradics5438
    @bernadettradics5438 9 หลายเดือนก่อน +8

    Ahhhh úgy szeretem Vivit legjobb választás volt interjú alanynak olyan kisugárzása van🥰🥰🥰🥰❤❤❤meg ti is csajok ❤❤❤❤

  • @cristianbirkas6842
    @cristianbirkas6842 9 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon ügyesek a lányok!!!🎉

  • @mixwar05
    @mixwar05 9 หลายเดือนก่อน +3

    A középen helyet foglalónak nem így a legkényelmesebb csevegni de hát ti tudjátok...

  • @kittipap3872
    @kittipap3872 8 หลายเดือนก่อน +5

    Eleg bugyuta beszelgetes. Ha nem lenne kiirva azt se tudnam hogy ki a meghivott. Az egesz arrol szol h a voros sorolja az internetrol osszeszedett okossagokat.

  • @lizaolah-nyiri143
    @lizaolah-nyiri143 8 หลายเดือนก่อน +1

    Én aki most tudta meg,hogy a legtöbb póthaj,az halott emberektől származik🥹😵‍💫😖

  • @linda2475
    @linda2475 9 หลายเดือนก่อน +7

    Izabell, úgy bírlak, olyan értelmes és okos vagy, olyan jó témákat hozol, mindenhol követlek, de a szivemig hatolt (elfogult vagyok), hogy Michael Jacksonról ilyeneket állítasz. Kérlek mint minden másnak alaposan és szépen utána nézel, és úgy állítasz dolgokat, úgy róla is úgy mondj legközelebb bármit is. Tudom, hogy okosabb és értelmesebb vagy annál, minthogy bulvárból elhidd azt, hogy leesett az orra meg ilyen hülyeségek.. Kérlek ne... :)

  • @theCsucsesz
    @theCsucsesz 2 หลายเดือนก่อน

    Viviennek torokgyulladása van?

  • @aririn7114
    @aririn7114 9 หลายเดือนก่อน

    23:34 Eltörik egy csont,…így bevállalnák basszusssss az igen😅Az olyan fajdalom lehet ami életed végig megmaradhat, főleg ha terhelve van lábon,aztán utána lehet akármilyen jó életed jó pozícióban, ha közben meg fájdalomcsillapító nélkül mondjuk nem tudsz létezni se. Főleg amilyen orvosok vannak, kiben bíznál ennyire???de egy jó orvos is hibázhat aztán annyi, lehet lábra se állsz többet. Testen sok minden regenerálódik de csont az leglassabb vagy/de sose lesz olyan mint volt. Nem beszélve az ottani idegekről…..laikusként is csak nyilvánvaló valamennyire nem????😩 25:10 ezek az érvelések,…botox és csont között van egy kis különbség,..ez nem egy kis etnikumi ínyencség, ugyanolyan emberi szervezet😅
    29:44 ja jó😂
    Mérlegelni kell hol élsz és MENEKÜLNI esetleg. Nem csontokat törni.

  • @Glowwithcris
    @Glowwithcris 3 หลายเดือนก่อน

    Tizen pár évvel ezelőtt éltem Egyiptomban. Ott szinte csak fehérítő arc krémet lehetett kapni. Nagyon sok férfi is használta. Sok ismerősöm télen fehérek voltak, de nyáron,mivel a tűző napon dolgoztak, szinte fekete lett a bőrük. Ez nekik pontosan ugyanolyan mint nekünk a barnitàs. Nekünk ez a fura, nekik meg az amit mi csinálunk.

  • @balintfussi3850
    @balintfussi3850 3 หลายเดือนก่อน +1

    Vivi es Izabell szuper de a középső hölgy csak a port veri. Szobanövények hátul vannak😅

  • @klaudiakanalas513
    @klaudiakanalas513 9 หลายเดือนก่อน +12

    Jackson büszke volt fekete mivoltjára. Jackson autoimmun betegségekben szenvedett(vitiligo ,lupusz).

    • @szoljhozzapodcast
      @szoljhozzapodcast  9 หลายเดือนก่อน +5

      Jackson nagyon szerette volna elhitetni mindenkivel, hogy természetesen úton fehéredik a bőre. A plasztikai műtétekkel is a fekete vonások eltüntetése volt a célja. Ettől függetlenül természetesen voltak betegségei is, de egyik sem okozott volna ekkora deformitást a külsejében.

    • @klaudiakanalas513
      @klaudiakanalas513 9 หลายเดือนก่อน +2

      ⁠@@szoljhozzapodcastnem feltétlenül a fekete vonásainak eltüntetése volt a cél, és nem feltétlenül a hiúsága volt az oka a plasztikai műtétekben sem.
      Ezzel ellenben azt gondolom, hogy igenis fontos a videó, a beszélgetés mondanivalója. Remélem minden generációhoz eljut .☺️

    • @izabellurl9229
      @izabellurl9229 9 หลายเดือนก่อน

      @@klaudiakanalas513Köszönjük!❤

    • @andreaungi742
      @andreaungi742 9 หลายเดือนก่อน

      @@szoljhozzapodcast Én úgy tudom - aztán lehet, hogy városi legenda- hogy Micheal a testvérére Janet Jacksonra szeretett volna hasonlítani, és ez volt a célja a plasztikai beavatkozásokkal, ami az arcát érinti.

    • @klaudiakanalas513
      @klaudiakanalas513 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@andreaungi742 5 orrplasztikaja volt.
      Ez pedig azért mivel otthon bántalmazták őket. Az 5 plasztikai műtét is azert 5, mivel nem igazan sikerult egyik sem .
      A bőre nem feheritve volt , az ikonikus kesztyu is a vitiligo miatt volt rajta (ezt a stylistja is alátámasztotta aki utalta a kesztyűt). Depigmentalasrol lehetett szo, de ezeket mar orvosi javallatra tehettek.

  • @JESUSisTheOneAndOnlyKING
    @JESUSisTheOneAndOnlyKING 2 หลายเดือนก่อน

    De gyonyoru az izabell... sziiii. Szakadas

  • @aminaszendrei9041
    @aminaszendrei9041 9 หลายเดือนก่อน +1

    Kár, hogy nem feliratos egyik interjú sem.

    • @cristianbirkas6842
      @cristianbirkas6842 9 หลายเดือนก่อน

      Mivel ez egy podcast, amit hallgatni kell. Ha pedig nézed, akkor figyelni mit mondanak. 😁

    • @aminaszendrei9041
      @aminaszendrei9041 9 หลายเดือนก่อน +2

      Nyilván, mivel hallássérült vagyok, azért mondtam.Tik tokon, szoktam nézni Izabell tartalmát, így van feliratos ott.

    • @izabellurl9229
      @izabellurl9229 9 หลายเดือนก่อน +3

      Köszi, hogy ezt említetted! A jövőben igyekszünk majd erre is találni valamilyen megoldást, hogy te is élvezhesd! És köszönöm, hogy itt is velem vagy!❤

    • @aminaszendrei9041
      @aminaszendrei9041 9 หลายเดือนก่อน

      ⁠@@izabellurl9229 Köszönöm Izabell 😊❤

    • @zsanetttasi2893
      @zsanetttasi2893 วันที่ผ่านมา

      Szia! Be lehet állítani a feliratot! Jobb felső sarok, a beállítások mellett van 2 db CC betű ha rá lépsz megjelennek a feliratok! Szép napot!😊

  • @davidmagyari5193
    @davidmagyari5193 27 วันที่ผ่านมา

    Ezt a nemváltoztató műtétet elég felszinesen dolgoztátok fel...semien kutató munkát nem végeztetek a témában? Ez felért egy promováló reklámmal.A bőr fehéritést komolyabb problémának álitotátok be, mint egy teljes hormon kezelésekel és egyéb műtétekkel járó procedúrát.

  • @anettcz09
    @anettcz09 9 หลายเดือนก่อน +6

    Csak nekem ellenszenv az a vörös csaj?? Első és utolsó videót neztem ezt is a Vivi miatt néztem

    • @shirinbehzadi4638
      @shirinbehzadi4638 9 หลายเดือนก่อน +4

      De csak ő viszi a műsort😂 Csak neki vannak értelmes megszólalásai itt egyedül😅

    • @cristianbirkas6842
      @cristianbirkas6842 9 หลายเดือนก่อน +2

      Aki nem szimpatikus, nem kell nézni illetve hallgatni. A lányokkal nem neked csináltuk a műsort. Több száz és ezer Podcast van még az éterben ! Üdv, az Operatőr 🤫

    • @anettcz09
      @anettcz09 9 หลายเดือนก่อน

      @@shirinbehzadi4638 a műsor első 5-10p nem rosz de a többi része degenerált, biztos én is azért vagyok barna mert a családom a nap szamba dolgozott 😂😂 és meg sok ilyen szarsag azért mert megtanult valamit és csak arról tud beszélni? 😅

    • @izabellurl9229
      @izabellurl9229 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@anettcz09 Sajnálom, hogy nem sikerült a hallott szöveg értelmezése. Indiában (hangsúlyozom: nem nálunk) a barna bőr annak a szimbóluma, hogy az illető a földeken dolgozik. Miért? Mert régen az arisztokrata réteg nem töltött annyi időt a napon, mint a földművesek, ergó meglátszott a bőrükön az árnyalatbeli eltérés. Innen ered a bőrfehérítés és a világos bőr utáni vágy. Ezek tények.😊 Senki nem mondta, hogy ez Európában így lenne. Remélem, leírva kicsit könnyebb volt befogadni.

    • @iringo1477
      @iringo1477 9 หลายเดือนก่อน +2

      Igen, csal neked. Én nagyon szeretem Izabellt

  • @Nick.B305
    @Nick.B305 9 หลายเดือนก่อน

    Meg egy jó háttér zene halkan

  • @alexandramolnar5267
    @alexandramolnar5267 8 หลายเดือนก่อน +5

    Nemtudtam végig hallgatni…. Olyan kínos volt az egész és bugyuta!

  • @KyiuKiri
    @KyiuKiri 9 หลายเดือนก่อน +1

    Michael Jacksonnak bőrbetegsége volt.

  • @andrasbiro3063
    @andrasbiro3063 9 หลายเดือนก่อน

    ez már a vég

  • @palpeterwalter4152
    @palpeterwalter4152 9 หลายเดือนก่อน +5

    Az Úr legyen kegyes hozzátok az Ítélet Napján bűneitekért! Ámen

  • @eszterkajari9178
    @eszterkajari9178 9 หลายเดือนก่อน +2

    Most nem tudom eldönteni, hogy ítélkezőek vagytok e vagy sem. De szerintem főleg ti nem tudjátok eldönteni magatokról. 🤪

    • @izabellurl9229
      @izabellurl9229 9 หลายเดือนก่อน +1

      Mármint mivel szemben?😅 Azzal szemben, hogy emberek tönkretegyék a testüket/egészségüket beteges szépségideálok és társadalmi elvárások miatt? Igen, ezt határozottan elítéljük. A legbizarrabb szépségtrendekről beszélgettünk. Szerintem nem lett volna helyes ezeket pozitív színben feltűntetni.

  • @TheOneOfAdam
    @TheOneOfAdam 9 หลายเดือนก่อน +4

    ROBERTOOOOO

    • @juhaszeva3048
      @juhaszeva3048 9 หลายเดือนก่อน +1

      Na jó, semmi bajom Vivivel, sőt nagyon szimpatikus!
      Viszont ezen nagyot nevettem 😂

  • @alexandrajojart2766
    @alexandrajojart2766 9 หลายเดือนก่อน

    A

  • @erzsebetpaszto
    @erzsebetpaszto 9 หลายเดือนก่อน +1

    Van egy helyesírási hiba a címben

    • @szoljhozzapodcast
      @szoljhozzapodcast  9 หลายเดือนก่อน +3

      A “bizarr” szót két r-rel kell írni.😊

    • @mmate_
      @mmate_ 9 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@szoljhozzapodcastSzerintem arra gondolt, hogy inkább ti sőt ti többet is beszéltetek mint Vivi, de kitudja 🤔

    • @paradicsomospenne
      @paradicsomospenne 9 หลายเดือนก่อน

      Nincs benne helyesírási hiba. Mit gondolsz, mi benne a hiba?

  • @mindigcsakigazat5703
    @mindigcsakigazat5703 9 หลายเดือนก่อน +4

    Most ez a Vivien nő vagy férfi?

    • @juliannagajdics8521
      @juliannagajdics8521 9 หลายเดือนก่อน +1

      Transznemű nő (férfiként született, de nővé operáltatta magát)

    • @mindigcsakigazat5703
      @mindigcsakigazat5703 9 หลายเดือนก่อน +2

      @@juliannagajdics8521 Szinte gondoltam.Undorito a világ S kajak úgy beszélnek az emberek róla mint ha egy nő lenne miközben Csak eggy beteg elméjű.De akkik nőként Beszélnek róla azok se okosok.

    • @mindigcsakigazat5703
      @mindigcsakigazat5703 9 หลายเดือนก่อน +1

      Érdekes videó biztos de undorító ez a beteg elméjű.Undorságom miatt nem bírtam végig nézni:(

    • @Pinex-nv4th
      @Pinex-nv4th 9 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@mindigcsakigazat5703 Gondolkodjon már el miket beszél. Jézusom ember.

    • @miklosmehes7327
      @miklosmehes7327 9 หลายเดือนก่อน +2

      Természetesen rendellenes. Azonban nőként él és adaptlódik a társadalomhoz. Teljes jogú tagja, emberileg elfogadható értékrendet képvisel.
      Igazából semmi okot nem ad arra, hogy undort váltson ki belőled. Csak tudod és azért zavar, de ha nem tudnád, akkor fel se tünne.

  • @zsoltmolnar8678
    @zsoltmolnar8678 9 หลายเดือนก่อน +7

    ez fèrfi amúgy?

    • @monikaaa0007
      @monikaaa0007 9 หลายเดือนก่อน +4

      Nem ez, hanem ő. Nem férfi, hanem nő.

    • @szabobalazs478
      @szabobalazs478 9 หลายเดือนก่อน +3

      Igen, csávó

    • @szabinapeto2706
      @szabinapeto2706 9 หลายเดือนก่อน

      Nem, ez és nem férfi már, nemátalakításon esett át.

    • @zsoltmolnar8678
      @zsoltmolnar8678 9 หลายเดือนก่อน +8

      szòval ha pl.macskává alakìtom át magamat akkor macska leszek?

    • @iringo1477
      @iringo1477 9 หลายเดือนก่อน +6

      ​@@szabinapeto2706 attól még férfi. Annak született. Az, hogy önszántából elkorcsosítja magát, az már szánalmas.

  • @palpeterwalter4152
    @palpeterwalter4152 9 หลายเดือนก่อน +1

    Kedvencem, amikor a mentális beteg, kiskorúakat átoperáltató bohócot megbitránkoztatja, hogy nőket csonkítanak. Miközben ő saját magát megcsonkítatta...🧑‍🦯

    • @LalalaAdva
      @LalalaAdva 8 หลายเดือนก่อน

      Működött a narancssárga agymosas kit műtött ő át?😂😂

  • @nomzyyyy
    @nomzyyyy 9 หลายเดือนก่อน +4

    Michael Jackson nem fehérítette a bőrét, Vitiligo miatt lett ennyire fehér. A bőr ilyenkor nem tud tovább pigmenteket termelni, fokozatosan elveszíti a színét az ember bőre, de nem úgy, hogy tetőtől talpig fokozatosan halványodik hanem foltokban tűnik el a pigment a bőrből. Kevés képen látszik, hogy foltos volt, valószínűleg szimplán sminkkel megoldották, hogy egységes barna legyen később már egységes fehér mikor a teste nagyobb része volt fehér mint barna.