Azért megpróbálhatta volna, mielőtt letette a fegyvert. És az aradi 13 kivégzése után egy önkézzel véghezvitt főbelövés a minimum. Ezen a szinten ilyen ranggal az a minimum.
@@janoserdei4574 Mivel ? Katonáinak - fejenként - átlag 7 db.tölténye volt ! Az ágyúkhoz - csövenként - 10 db. Kb. 30 ezer katonája volt, amelynek az egyharmada pár napos újonc volt, akiknek még puskájuk sem volt ! A közeledő orosz hadsereg létszáma 116 ezer fő volt, kellő lőszerrel ellátva. A másik irányból Haynau 40.000 fős hadserege közeledett ! Semmi esélye sem volt ! Mellesleg az aradi 13 mind olyan császári - annak esküt tett - hivatásos tiszt volt, akik az októberi manifesztum után sem mondtak le a magyar hadseregben lévő magas rangjukról és legalább hadosztály parancsnoki beosztásban voltak ! Görgei a hivatásos tiszti rangjáról már 1848 előtt lemondott, ezért a császárnak tett eskü már nem kötötte ! Ezért semmi jogalap nem volt arra, hogy bármiért is elítéljék ! Mint ahogy azt a kb. 20.000 magyar tisztet se, akik a tiszti rangjukat nem a császártól, hanem a magyar kormánytól kapták !
@@Tigris-uh8hi Egy annyi pontosítást tennék hozzá,hogy Görgei katonáinak 1,5 lövésnyi golyó,puskapor és gyutacs állt rendelkezésre,valamint kb 30 golyó ütegenként(30 golyó/6 ágyú),és még annyit,hogy az aradi 13 kivégzése után 3 órával érkezett meg Ferenc József levele,melyben amnesztiát ad a törzs- és főtiszteknek.
Nekünk középiskolában (2000-2004 ), már így tanította a töri tanár úr ahogy ez a videó is bemutatta . Görgey az egyik legnagyobb hadvezér volt a Magyar hadseregben semmiképpen sem áruló és amit tett azt azért tette mert ezt kellett tennie a felesleges véráldozat elkerülése érdekében.
Sajnos én a másik rendszerben nötten fel és mást tanitottak akkor.De a tanárodnak igaza van!!kossuth(kis betüvel) elmenekült és élte az életét idegenben mások pénzén.Szerintem a Kossuth tér más nevet érdemelne!
@@tiborfellegvari5586 Ha már @Lillabab vlogja szóba hozta Széchenyi-t; nem véletlen, hogy olyan nagy vitái voltak Kossuth-tal. A legnagyobb magyar is tudta, hogy K.L ügyvéd úr tehetséges szövegelési képessége károkat is okozhat.
A magyar történetírás és néplélek egyik jellemzője, hogy mindig legyenek áruló, aki miatt vesztettünk. Legyen bűnbak, meg hogy miért nem segít nekünk senki. Minket mindenki csak bánt, és mi nem tehetünk úgy igazából semmiről, kudarcaink, történelmünk sötét részei csakis mások hibái. Ezt általánosságban mondom: nem tudnk szembe nézni a valós múltunkkal Ezt tovább rontja, hogy a változó politikai helyzet miatt, szintén nem lehetett érdemben beszélni a valós eseményekről. Görgeivel szembeni hamis vádak meg lassan eljutottak oda, hogy Görgei lesz a felmagasztalt hős, míg Kossuth a gonosz, aki lám úgy kezdte, hogy az árvák pénzét is ellopta. Nem egy ilyen írást, véleményt látni manapság, az egyik szélsőségből esünk a másikba.
Görgey nem tudom hogy hös e volt vagy sem de amire kiképezték azt magasszinvonalon tudta és azt is hogy népfelkelökkel egy olyan hadsereggel szemben mint a kozákok esélytelen gyözni
Kossuth a szájával volt ,,nagy,, 😢 Amit Görgeyvel elkövetett az jellemtelensegre utal😮 Zofia férje Pista bá 🙂 Mellesleg nem énekelek Kossuth nótákat.Petofi csak költő volt és leszereltetett katona, egészségi okokból. Mégis kötelességének tartotta,ha már a verseiben buzdított,hogy menjen és harcoljon. Ilyen egy igazi férfi ✌️ Kossuth lelépett és az USA-bol mondta tovább a magáét.
Kossuth szövegét a judeobolsevisták, tehát a sidók vitték tovább. Annyira jellemző ez rájuk, magyarnak adják el magukat, majd ebbéli minőségükben "magukat" ostorozzák. Ugye jól mondom tamáspáncél?
Osztom a véleményét. A kor amiben élt Görgey és Kossuth megítélte őket! Miért kell ma ez a szerecsen mosdatás. Hősnek titulálni Görgeyt azért mert letette a fegyvert Világosnál ? Azzal érvelnek hogy ezzel emberek életét mentette meg. Ez egy oltári hazugság! Nem mentette meg a honvédek életét. Mert nem haza sétáltak ezek a katonák hanem besorozták őket a császári seregekbe. Kérdés csupán az, hogy ez a "hőstett" mentette meg az életét Görgeynek ? Hogyhogy nem jutott az aradi vértanúk sorsára? Miért Kossuth a gyáva mert külföldre menekült ? Nem Görgeynek van szobra még New-Yorkban is hanem Kossuthnak. Egy gyáva gazamber tiszteletére nem álltak volna az emberek fejet hajtva amikor Kossuth holttestét haza szállították egész Torinótól a Keleti palyaudvarig.
Én azt nem nevezném árulónak aki Európa egyik legokosabb hadvezére volt és ezt még I.Miklós cár is alátámasztotta,ezzel szembe Kossuth gyáván elmenekült hogy emigrálása alatt ,,pénzt gyűjtsön”. De ha áruló akkor miért adta át neki a kornányzást,és ki nevezte ki és ki nem menekült el.
Remek esszé mint mindig. Tetszik a pártatlan obiektív bemutatása a témának, és kora beli megítélések bevonása. Kérdésem lenne a címmel kapcsolatban. Én úgy tudtam Görgey még y-nal írta a nevét, és fia kezdte i-vel írni. Ezzel kapcsolatban van valami infód?
Én kossuth-ot valamiért sosem bírtam, számomra negatív személyiség. Én abban a korszakban széchenyi munkásságát, elgondolását tartottam a leg ésszerűbbnek.
@zoltán kovács hát köszönöm szépen ezt az értelmes, hozzá szólást. Előszöris is köszönöm büszke vagyok a származásomra. Másodszor nagyon király, hogy lopni járunk ide, csak kérdezd meg magad , hogy a németek nélkül hogy fejlődött volna az ország? Kezdve a szászoktól ( akik hozták a bányászati technológiát) , és Magyarországból Európa egyik legnagyobb arany és ezüst kitermelőjévé tették. Aztán a svábokkal az országba kerül az istállózó állattartás és a földművelés akkori fejlettebb technológiája, és leváltotta az akkorra már elég nehezen és gazdaságilag gyengébb nomád állattartást. Aztán a monarchia lehet döcögősen indult be, de az ország abban a pár évtizedben a legtöbbet fejlődött (aranyosan). Harmadszor a kárpát medence egy olvasztótégely, a magyar nem csak egy nép hanem egy öntudat . Negyedjére kérdezd meg azokat a svábokat akik megalakították a volksbung ellenmozgalmat (a hűséggel a hazaért mozgalmat ), azokat akiket kitelepitettek , sőt akik hazaszoktek , vagy akik azért szenvedtek mert németek és ezért gulágokat jartak meg , hogy mégis miért vallják magukat magyarnak? Miért hívják Magyarországot a HAZÁJUKNAK?
Két könyvet ajánlok, azoknak akiket érdekel a téma, és nem csak divatirányzatként mentik fel a felelősség alól,Kéri Edit: Ki volt Görgei , Fuksz Sándor: Az elszállt becsületszó. Akik az elolvasásuk után is úgy látják ,hogy nem volt áruló azoknak lelkük rajta,de az igazsághoz közelítő ítéletet,csak ezen könyvek ismeretével lehet megfogalmazni.
Aranyos vagy... a de a magyar haditechnika a 2vh.-ban elég demo volt 🙂 bár egy videót megér, volt jó elgondolás, dee nem voltak annyira eredményesek. A toldi tankok 1935-1939-ben fejlettek lettek volna 👍 csak az a baj, hogy 1939ben a t-34-eseket elkezdték már gyártani 🙂 meg kv tankok, még a németek sem tudták őket kilőni.. sőt katyusa is volt 41ben plusz az a bitang önjárólöveg. Egy videó engem is érdekelne egyébként csak ne legyenek felhájpolva a magyar technikák(ami mondjuk tankok terén licensz alapján ment(1935-1938-as cseh tankokra alapozva)
A forrást sokkal praktikusabb lenne berakni a leírásba! Mindenki így csinálja nem véletlenül, így a videó a végén a linknek nincs is sok értelme, leírásban rákattint az ember és ott is van az oldal :D Vagy max odaírhatnád a végére, hogy "Forrásokat megtalálod a leírásban." . A videó nem mellékesen nagyon jó lett, szerintem Kossuth ilyen szempontból elég szemét volt. Nem akarta feladni, elengedni mikor már látszott, hogy vége ez egész forradalomnak inkább rákente Görgeire. hogy újrakezdhesse, amire már nem sok esély volt. (mint ahogy nem is történt meg)
Görgei hős volt.Jó döntést hozott. Több mint 3X os túlerőben volt az orosz herceg csapata.Értelmetlen mészárlás lett volna a csata.Volt másik,és több irányú terv is..(Pl az összevont csapatokkal komáromnál hónapokig kitartani,) A kom.erőd kialakítása erre nagyon alkalmas. Így kívánt a haditanács ,és Görgei egy jobb tárgyalási poz.elérni..De Kossuth kikényszerítette a végleges döntést..Ez hiba volt. Sem Kossuth,sem Görgei nem volt áruló..Kossuth tehetségtelen ,álmodozó volt.A valóság elől elfutott..
Nem volt az orosz3x túlerőben, az orosz osztrák csapatok együtt alig vtak 2xesben. Tüzérség és nehézlovasság volt az amiből a honvédség igen csak el volt maradva.
@@szilvesztermate9939 - Nem tudom, hogy te máté szilveszter vagy-e, vagy szilveszter máté, de mindegy is, mert a bejegyzésed alapján így is, úgy is nagy zseni lehetsz, ahogy az írásodból meg a gondolataidból kitűnik. Lényeglátó, a videó témájába jól betaláló hozzászólás!
Köszönön szépen a nemzet nevében az objektív és teljesen korrekt bemutatást a témáról. Kossuth brilliáns volt, Görgei pedig kiváló katonai hadvezér. Ügyük egy volt, kivitelezésben különböztek a dolgok. Tisztelet mindkettőnek!
Nem kellene ennyire szépíteni Kossuth szándékait. Aki megszökött és elmenekült, féltve a saját életét, ne nevezzen árulónak mást, aki végig kitartott. És ez még akkor is így kellene, hogy legyen, ha Kossuth és a múltja is makulátlan lenne....
Szerintem lehetne videó az 1890-es évek és 1930/40-es évek közti magyar szélsőjobbos irányzatokról. Elég érdekes téma, ha valaki szeretne kicsit többet tudni róla, az olvassa el Paksa Rudolf "A Magyar Szélsőjobboldal Története" c. könyvét.
Kit érdekel? Ez nem politikai csatorna. Élvezd ki máshol, a szar nacionalista érdekeidet. Egyébként, ma már szart se ér a nacionalizmus, mivel nem a nemzettel kell foglalkozni, hanem a néppel, és a fejlődéssel. Erre a kommunizmust értem.
És ez az igazság. Kossuth általános iskolás koromban sem volt szimpi.De még a töri tanàromnak se. Egyszer beszélt errõl sose felejtem el.XD A legjobb fej tanár volt akit ismertem. Széchenyi pedig a legnagyobb tiszteletet kapja tõlem. Õ a legnagyobb Magyar.
''Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!,,
A Kossuth hibája már sokkal hamarabb kinyilvánult mert a Dembinskinek (lengyel generális) hagyta a magyar vért ontani aki egy csatát sem nyert meg. A Görgei az viszont mindig is kímélte az embereit és a hegyeken keresztül is menetelt, hogy az ellenség hátába kerüljön. Nem is vesztett egy csatát sem. (Már csak kiegészitönek a Görgei javára)
Kossuth nélkül nem lett volna hadsereg, Görgei nélkül nem lett volna győzelem. Mindkettő a magyar történelem hatalmas alakjai, emberi hibáik ellenére is.
A zárómondat nagyon szép, ebben van az igazság. Görgei kiváló vezér volt. Az oszták seregeket legyőzte, az orosz intervenció sajnos lehetetlenné tett bármit is utána. Kossuth pedig szintén kiválóság volt, de lehet a bukott forradalom kihozta a "rossz énjét", azaz bűnbakkereső lett és a lehet szépítek, de szerintem egyszerűen a csalódottság mondatta vele Görgei ellen a dolgokat.
A kérdésfeltevés nem volt jó. Az is elhangzott, hogy Görgei megtagadta az engedelmességet Kossuthnak Ez nem állja meg a helyét, mert ő még sebesülten is levonult Aradra. Dembinszki pedig Arad helyett Temesvárra vonult. Valamikor 1981-ben írtam én a szabadságharc egy részéről . Ez csak 2005-ben jelent meg önálló kiadvány formájában. Az 1980-as években a tankönyvből kihúzattam azokat a mondatokat, amelyek Görgei "árulására" vonatkoztak. Úgy érzem, hogy ezek a tények adnak erkölcsi alapot ahhoz, hogy hozzászóljak. Pintér István történész, nőr ezredes
A Nemzeti Muzeumban megnyilit egy, csak Görgeiröl szolo külön kiallitas. Megneztem. Nagyon erdekes volt. Junius vegeig megtekinthetö. Mindenkinek ajanlom
Elképzelések szempontjából és ideológiai szempontból Kossuth áll hozzám közelebb. Tettek és cselekedetek szempontjából, viszont Görgei. És a tettek ékesebbek szólnak mint a szavak! :)
Kossuth egy nagy halom pàthosz-silàny karakter (egoista, a hazàt is erre hasznàlta), de éles elme és ösztön. Görgey korrekt, professzionàlis, jo integritàsu alak aki nem PR-képes..
Ez itt vitathato volna reggeltol- estig es estetol reggelig . Paskievich tabornokkal szemben es az akkor 200.000 fot szamlalo hadsereggel szemben eselye se lett volna Gorgeynek . A Kozakok folapritottak volna egytol eggyig oket .
Már nem azért de én pont 2018/19es tanév végén tanultam ezt gimnáziumban és nem így tanultam hogy Kossuth a szent és Görgey pedig egy haza áruló! Most 11.es vagyok Általános suliban se azt tanítják hogy Görgey áruló
Én megkérdőjelezem a szabadságharc létjogosultságát. Hollandiában jelenleg is feudalizmus és demokrácia ötvözete van (alkotmányos monarchia) és mégis tudott fejlődni, nem is kicsit. Persze más tényezők is voltak.
Kossuth egy szabadkőműves , áruló..soha nem szerettem! De hát ő is a miénk, van úgy, hogy másképp gondoljuk a dolgokat vagy mások megmondják hogyan gondoljuk 🤗
Nagyon szép az utolsó mondat! Kossuth viselkedésére megoldást ad a Cassandra levél. Amiben figyelmeztet a Kiegyezés veszélyeire. Amiben azt írja, hogy "Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának". Tehát ami alapján ír az, hogy a nemzet a remény érzésétől ne fosszák meg. Mert tudta, hogy az az érzés, ami eltölti az embert, az alapján cselekszik. Ezért tette bűnbaknak Görgeyt, hogy a népben éljen még remény. Talán ezért is élt olyan hosszú életet, hogy ezt a reményt fenntartsa. Meggyőződésem, hogy a szabadságharc úgy volt megalkotva, hogy Magyarország akkor is szabad lesz, ha veszítünk. Ebbe köpött bele a Kiegyezés. Amivel az osztrákok rájöttek, hogy se lenyelni, se kiköpni nem tudnak. Ekkor határozhatták el, hogy akkor tönkretesznek. Trianont nem a franciáknak köszönhetjük, hanem az osztrákoknak.
Görgei ott tévedett, hogy amikor az osztrák csapatokat kiűzték az országból megállt a határon nem ment utánuk Bécsig és rugdalta seggbe őket és nem akadályozta meg az orosz segítség kérését. Az árulásról pedig...Kossuth kérte a felvételét a szabadkőművesek közé.
Amerikába utazott Kossuth, és ott lépett be. A belépési kérelmére ezt írta: "foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét". Beszédeket tartott, minden nap egy fokozattal nagyobbat adtak neki. Tehát a magyar szabadság miatt lépett be. Nem azért, amit te sejtetsz.
@@envagyokmagam9105 mekkora hülyeség, amit írsz. Ebből csak az derül ki, hogy túl sok középkori kalandfilmet néztél. Képzeld már el mennyi egy ország vagyona?! Olyan mintha azt mondanád, hogy Varga Mihály a táskájába teszi az ország összes pénzét. Egy hitvilág ami alapján be lehet sározni Kossuthot. Szerinted a többi szabadságharcos tiszt itthon maradt? Bem József, Mészáros Lázár és a többiek? Vagy egyikőjük sem vett pénzt magához? Ha az a hitvány alak lett volna, aminek beállítod, akkor a kora emberei nem dicsőítik. Az Aradi Hunnia emlékmű avatásához kérték fel beszédhez. Vagy nézd meg mekkora mauzóleumot állítottak neki!
Nem is halgatom,azonnal rá vágom,hogy Kossuth Lajos. Nem tisztességes,hogy ő lelép és átadja a Fekete Pétert,majd kikiáltotta árulónak onnan a tavolbol azaz biztos helyéről,.... Szemembe Kosuth nagyon lecsúszott. Véletlenül se énekelek Kossuth nótákat.😢 Zofia férje Pista bá .Ha nemis áruló,de jellemtelen az amit csinált Gorgeivel.😮
Nem néztem meg még a videót így leírom a véleményem vagyis az én kicsi történetem én és édes anyám (mindig ö segített tanulni) úgy gondoljuk hogy Kossuth az áruló mert ő ellen hagyta munkáját és át ata ezért ki is az árú ló ki hagyta abba a harcot.
Kossuth belezavarta Magyarországot a háborúba. Majd lelépet sok fiatalt magyar fiatalt kivègesztek a labancok. Ő meg 92 èves koráig èlt a Hasburgok pénzèn. Ő az igazi áruló.
görgey egy humanista volt,kossuth és kádár hasonló selejt, de kossuth tanult ember volt. nem munkakerülő. Ha fogadást adott a levesbe beletördelte a kenyeret,és pacalt főzetett a vendégeknek,ami nem rossz étel,de annyit tudhatott volna,hogy nem elegáns étkezésre való.
Mi úgy tanultuk hogy Görgei nem akart fölösleges emberáldozatot ezért tette le a fegyvert és kiemelten az orosz csapatok előtt és nem az osztrákoknak így nem nekik adták meg magukat. Töri tanárunk kiemelte hogy szerinte ez volt a legjobb dolog amit tehetett volna és a vereséget nem feltétlenül az ő nevéhez írhatjuk fel
A "szabadság, egyenlőség, testvériség" jakobinus eszmékkel fellázított, félrevezetett polgárság, tönkretette az országot. Felhívom a figyelmet: A Kommunista Kialltvány 29 nappal március 25-e előtt jelent meg. Micsoda véletlen egybeesés!!!
Nem, sajnos nem sikerült elmondanod erről semmit. Lévén butaság, amit írsz. Akkor nagy divat volt szabadkőművesnek lenni, közéleti dolog volt. Mint ma valami civil szervezet tagjának lenni. Ráadásul Budapesten amikor érdeklődött, akkor onnan visszalépett. Amikor Amerikába ment, hogy felélessze a szabadságharcot, akkor ott lépett be. A belépési nyilatkozatába ezt írta: "foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét". Tehát pont ellentéte, amit te sejtesz. Amerikában beszédeket tartott, minden nap kapott egy plusz fokozatot.
Görgei volt az egyik legtehetségesebb hadvezér a magyar történelemben.
pontosan
Az orosz cárt Görgeit a "magyar Napóleonnak" hívta. :)
Azért megpróbálhatta volna, mielőtt letette a fegyvert. És az aradi 13 kivégzése után egy önkézzel véghezvitt főbelövés a minimum. Ezen a szinten ilyen ranggal az a minimum.
@@janoserdei4574 Mivel ? Katonáinak - fejenként - átlag 7 db.tölténye volt ! Az ágyúkhoz - csövenként - 10 db. Kb. 30 ezer katonája volt, amelynek az egyharmada pár napos újonc volt, akiknek még puskájuk sem volt !
A közeledő orosz hadsereg létszáma 116 ezer fő volt, kellő lőszerrel ellátva. A másik irányból Haynau 40.000 fős hadserege közeledett !
Semmi esélye sem volt !
Mellesleg az aradi 13 mind olyan császári - annak esküt tett - hivatásos tiszt volt, akik az októberi manifesztum után sem mondtak le a magyar hadseregben lévő magas rangjukról és legalább hadosztály parancsnoki beosztásban voltak ! Görgei a hivatásos tiszti rangjáról már 1848 előtt lemondott, ezért a császárnak tett eskü már nem kötötte ! Ezért semmi jogalap nem volt arra, hogy bármiért is elítéljék ! Mint ahogy azt a kb. 20.000 magyar tisztet se, akik a tiszti rangjukat nem a császártól, hanem a magyar kormánytól kapták !
@@Tigris-uh8hi Egy annyi pontosítást tennék hozzá,hogy Görgei katonáinak 1,5 lövésnyi golyó,puskapor és gyutacs állt rendelkezésre,valamint kb 30 golyó ütegenként(30 golyó/6 ágyú),és még annyit,hogy az aradi 13 kivégzése után 3 órával érkezett meg Ferenc József levele,melyben amnesztiát ad a törzs- és főtiszteknek.
Nekünk középiskolában (2000-2004 ), már így tanította a töri tanár úr ahogy ez a videó is bemutatta . Görgey az egyik legnagyobb hadvezér volt a Magyar hadseregben semmiképpen sem áruló és amit tett azt azért tette mert ezt kellett tennie a felesleges véráldozat elkerülése érdekében.
Na, én ezekért a videókért iratkoztam fel. 😀
Kossuth volt a leggyávább ember ebben a történetben!!Szégyen,megfutamodva mást okolt a haza elvesztéséért!Neki is oda kellet volna Görgelyihez állnia!
Nekem a töri tanárom azt mondta hogy görgey nen volt árulo hanem a nép érdekében tette csak ezt kossuth nem látta be
Köszönöm a komment kitűzését
Sajnos én a másik rendszerben nötten fel és mást tanitottak akkor.De a tanárodnak igaza van!!kossuth(kis betüvel) elmenekült és élte az életét idegenben mások pénzén.Szerintem a Kossuth tér más nevet érdemelne!
@@tiborfellegvari5586 Ja, meg a Kossuth utca is. Én inkább Széchenyi térnek vagy Széchenyi utcának hívnám. 😅 De elvileg olyan már van. 😅
@@tiborfellegvari5586 Ha már @Lillabab vlogja szóba hozta Széchenyi-t; nem véletlen, hogy olyan nagy vitái voltak Kossuth-tal. A legnagyobb magyar is tudta, hogy K.L ügyvéd úr tehetséges szövegelési képessége károkat is okozhat.
Szép volt a lezárò mondat! Kirekeszt minden gyűlölködést!
Köszönjük! 😊
A magyar történetírás és néplélek egyik jellemzője, hogy mindig legyenek áruló, aki miatt vesztettünk. Legyen bűnbak, meg hogy miért nem segít nekünk senki. Minket mindenki csak bánt, és mi nem tehetünk úgy igazából semmiről, kudarcaink, történelmünk sötét részei csakis mások hibái.
Ezt általánosságban mondom: nem tudnk szembe nézni a valós múltunkkal
Ezt tovább rontja, hogy a változó politikai helyzet miatt, szintén nem lehetett érdemben beszélni a valós eseményekről.
Görgeivel szembeni hamis vádak meg lassan eljutottak oda, hogy Görgei lesz a felmagasztalt hős, míg Kossuth a gonosz, aki lám úgy kezdte, hogy az árvák pénzét is ellopta. Nem egy ilyen írást, véleményt látni manapság, az egyik szélsőségből esünk a másikba.
Görgey nem tudom hogy hös e volt vagy sem de amire kiképezték azt magasszinvonalon tudta és azt is hogy népfelkelökkel egy olyan hadsereggel szemben mint a kozákok esélytelen gyözni
Az áruló 49-ben a kedves cár atyuska volt. Kossuth számomra egy igen ellenszenves alak, de nem írbám a számlájára a forradalom kudarcát.
Kossuth a szájával volt ,,nagy,, 😢 Amit Görgeyvel elkövetett az jellemtelensegre utal😮 Zofia férje Pista bá 🙂 Mellesleg nem énekelek Kossuth nótákat.Petofi csak költő volt és leszereltetett katona, egészségi okokból. Mégis kötelességének tartotta,ha már a verseiben buzdított,hogy menjen és harcoljon. Ilyen egy igazi férfi ✌️ Kossuth lelépett és az USA-bol mondta tovább a magáét.
Kossuth szövegét a judeobolsevisták, tehát a sidók vitték tovább. Annyira jellemző ez rájuk, magyarnak adják el magukat, majd ebbéli minőségükben "magukat" ostorozzák. Ugye jól mondom tamáspáncél?
Osztom a véleményét. A kor amiben élt Görgey és Kossuth megítélte őket! Miért kell ma ez a szerecsen mosdatás. Hősnek titulálni Görgeyt azért mert letette a fegyvert Világosnál ? Azzal érvelnek hogy ezzel emberek életét mentette meg. Ez egy oltári hazugság! Nem mentette meg a honvédek életét. Mert nem haza sétáltak ezek a katonák hanem besorozták őket a császári seregekbe. Kérdés csupán az, hogy ez a "hőstett" mentette meg az életét Görgeynek ? Hogyhogy nem jutott az aradi vértanúk sorsára? Miért Kossuth a gyáva mert külföldre menekült ? Nem Görgeynek van szobra még New-Yorkban is hanem Kossuthnak. Egy gyáva gazamber tiszteletére nem álltak volna az emberek fejet hajtva amikor Kossuth holttestét haza szállították egész Torinótól a Keleti palyaudvarig.
Én azt nem nevezném árulónak aki Európa egyik legokosabb hadvezére volt és ezt még I.Miklós cár is alátámasztotta,ezzel szembe Kossuth gyáván elmenekült hogy emigrálása alatt ,,pénzt gyűjtsön”.
De ha áruló akkor miért adta át neki a kornányzást,és ki nevezte ki és ki nem menekült el.
Már vártam ezt a videót..Nagyon érdekes volt 👍
Remek esszé mint mindig. Tetszik a pártatlan obiektív bemutatása a témának, és kora beli megítélések bevonása.
Kérdésem lenne a címmel kapcsolatban. Én úgy tudtam Görgey még y-nal írta a nevét, és fia kezdte i-vel írni. Ezzel kapcsolatban van valami infód?
Tudtommal Görgei Artúr önmaga direkt kezdte el i-vel írni a nevet, azért, hogy a feudalista y-hoz asszociált rangot elhagyhassa.
Én kossuth-ot valamiért sosem bírtam, számomra negatív személyiség. Én abban a korszakban széchenyi munkásságát, elgondolását tartottam a leg ésszerűbbnek.
Ha kicsit a történelem mélyére nézünk és nem a felszínt, a nepbutitast akkor látjuk, hogy Kossuth a legnagyobb köpönyegforgató
Igen mit tett értünk? Semmit
@@rolandweiszmuller4784 pontosan csak fellázította a népet majd lelépett
@zoltán kovács hát köszönöm szépen ezt az értelmes, hozzá szólást. Előszöris is köszönöm büszke vagyok a származásomra. Másodszor nagyon király, hogy lopni járunk ide, csak kérdezd meg magad , hogy a németek nélkül hogy fejlődött volna az ország? Kezdve a szászoktól ( akik hozták a bányászati technológiát) , és Magyarországból Európa egyik legnagyobb arany és ezüst kitermelőjévé tették. Aztán a svábokkal az országba kerül az istállózó állattartás és a földművelés akkori fejlettebb technológiája, és leváltotta az akkorra már elég nehezen és gazdaságilag gyengébb nomád állattartást. Aztán a monarchia lehet döcögősen indult be, de az ország abban a pár évtizedben a legtöbbet fejlődött (aranyosan). Harmadszor a kárpát medence egy olvasztótégely, a magyar nem csak egy nép hanem egy öntudat . Negyedjére kérdezd meg azokat a svábokat akik megalakították a volksbung ellenmozgalmat (a hűséggel a hazaért mozgalmat ), azokat akiket kitelepitettek , sőt akik hazaszoktek , vagy akik azért szenvedtek mert németek és ezért gulágokat jartak meg , hogy mégis miért vallják magukat magyarnak? Miért hívják Magyarországot a HAZÁJUKNAK?
Még szerencse hogy nem a név teszi magyarrá az embert.az Aradi vértanúk több mint fele nem Magyar, de magyar ügyért halt meg
Kossuth barát erősen szabadkőműves bérenc volt!! Köszönöm szépen 🙉🙈🙊
Anomalia EgyÚrazűrből Ott a pont! 👍
Két könyvet ajánlok, azoknak akiket érdekel a téma, és nem csak divatirányzatként mentik fel a felelősség alól,Kéri Edit: Ki volt Görgei , Fuksz Sándor: Az elszállt becsületszó.
Akik az elolvasásuk után is úgy látják ,hogy nem volt áruló azoknak lelkük rajta,de az igazsághoz közelítő ítéletet,csak ezen könyvek ismeretével lehet megfogalmazni.
1:39 kép (legalja középen) csak nekem tűnik űgy mintha az a két katona nem ölelkezne hanem csókolózna?
Mert a festmény a világosi fegyverletétel és melegfelvonulás eseményét ábrázolja. 😅 Hülyeséget félretéve tényleg nagyon félreérthető ábrázolás lett.
Legyen videó kérlek a Toldi tankokról :)
@@nlehel03 yeep :)
Aranyos vagy... a de a magyar haditechnika a 2vh.-ban elég demo volt 🙂 bár egy videót megér, volt jó elgondolás, dee nem voltak annyira eredményesek. A toldi tankok 1935-1939-ben fejlettek lettek volna 👍 csak az a baj, hogy 1939ben a t-34-eseket elkezdték már gyártani 🙂 meg kv tankok, még a németek sem tudták őket kilőni.. sőt katyusa is volt 41ben plusz az a bitang önjárólöveg. Egy videó engem is érdekelne egyébként csak ne legyenek felhájpolva a magyar technikák(ami mondjuk tankok terén licensz alapján ment(1935-1938-as cseh tankokra alapozva)
Igényes és jó videó.
A forrást sokkal praktikusabb lenne berakni a leírásba! Mindenki így csinálja nem véletlenül, így a videó a végén a linknek nincs is sok értelme, leírásban rákattint az ember és ott is van az oldal :D Vagy max odaírhatnád a végére, hogy "Forrásokat megtalálod a leírásban." . A videó nem mellékesen nagyon jó lett, szerintem Kossuth ilyen szempontból elég szemét volt. Nem akarta feladni, elengedni mikor már látszott, hogy vége ez egész forradalomnak inkább rákente Görgeire. hogy újrakezdhesse, amire már nem sok esély volt. (mint ahogy nem is történt meg)
A Hunyadi SS divízióról lesz videó? 🙂
It should be made in English so many could have knowledge about these great personalities
Kossuth was a traitor, thief, and scammer. And yet, schools are still teaching that he was a great man
Vivek < use the translation option , i can have over 100 languages to translate.
@@attilatasciko4817 👍
Görgei hős volt.Jó döntést hozott. Több mint 3X os túlerőben volt az orosz herceg csapata.Értelmetlen mészárlás lett volna a csata.Volt másik,és több irányú terv is..(Pl az összevont csapatokkal komáromnál hónapokig kitartani,) A kom.erőd kialakítása erre nagyon alkalmas. Így kívánt a haditanács ,és Görgei egy jobb tárgyalási poz.elérni..De Kossuth kikényszerítette a végleges döntést..Ez hiba volt. Sem Kossuth,sem Görgei nem volt áruló..Kossuth tehetségtelen ,álmodozó volt.A valóság elől elfutott..
Nem volt az orosz3x túlerőben, az orosz osztrák csapatok együtt alig vtak 2xesben.
Tüzérség és nehézlovasság volt az amiből a honvédség igen csak el volt maradva.
@@ineednochannelyoutube5384
Pont elég volt.
@@ineednochannelyoutube5384 A magyar hadsereg akkora nagyon rossz állapotban volt.
Rendszerváltás utáni időkről (pl.: Olajszőkítés, Horn Gyula, Antall-kormány) nem lesz videó?
Legyen a pestisjárványról szó!
Ne furgye le!!! Ugy minnel tobbszor!!! Azt utanna dorgolodzel bolhas patkanyokba!!! Legalabb annyiba amennyi elve felfal!!!
@@szilvesztermate9939 - Nem tudom, hogy te máté szilveszter vagy-e, vagy szilveszter máté, de mindegy is, mert a bejegyzésed alapján így is, úgy is nagy zseni lehetsz, ahogy az írásodból meg a gondolataidból kitűnik. Lényeglátó, a videó témájába jól betaláló hozzászólás!
Ha jól értelmeztem akkor Kossút ujra akarta kezdeni a szabadságharcot de más országok támogatásával?
Van meló rendesen ebben a videóban, kösz tetszett.
Köszönön szépen a nemzet nevében az objektív és teljesen korrekt bemutatást a témáról. Kossuth brilliáns volt, Görgei pedig kiváló katonai hadvezér. Ügyük egy volt, kivitelezésben különböztek a dolgok. Tisztelet mindkettőnek!
Nem kellene ennyire szépíteni Kossuth szándékait. Aki megszökött és elmenekült, féltve a saját életét, ne nevezzen árulónak mást, aki végig kitartott. És ez még akkor is így kellene, hogy legyen, ha Kossuth és a múltja is makulátlan lenne....
Apropó nem kéne szépíteni. Görgey egy diktátor volt vagy azt elfelejtjük , hogy azt csinált amit akart és az ország tejhatalmú ura volt.
Szerintem lehetne videó az 1890-es évek és 1930/40-es évek közti magyar szélsőjobbos irányzatokról. Elég érdekes téma, ha valaki szeretne kicsit többet tudni róla, az olvassa el Paksa Rudolf "A Magyar Szélsőjobboldal Története" c. könyvét.
Kit érdekel? Ez nem politikai csatorna. Élvezd ki máshol, a szar nacionalista érdekeidet. Egyébként, ma már szart se ér a nacionalizmus, mivel nem a nemzettel kell foglalkozni, hanem a néppel, és a fejlődéssel. Erre a kommunizmust értem.
@@subrta8002 Egészségedre! Ezt a témát azért dobtam fel, mert érdekes és alig foglalkoznak vele. Ennyi.
@@timur3648 jól van, de engem nem érdekel a nacionalista nyálaskodás. Köszi!
@@subrta8002 Ez nem nagyon érdekelt xd, de köszi, hogy megosztottad a véleményed.
Yakubinka akkor el lehet húzni, teljesen jó megoldás.
Senkit sem érdekelnek a kommunista hülyeségeid. ;)
"Eltűnt mint Kossuth a ködben"
Nem tartozik ide, de nem lehetett kihagyni...
"Eltűnt mint Petőfi a rozsban"
@@martonziegler2181 - Na, már csak az hiányzik, (Kossuth és Petőfi után) ami a fűben tűnt el.
@@lospadresapa6028 Az aranyórára gondolsz?
Mi töri tanárunk azt mondta, hogy eleinte árulónak mondták, de később már nem...
De egyébként a videó nagyon jó👌
Ez érdekes, mi alapból úgy tanultuk hogy Kossuth volt az áruló
És ez az igazság.
Kossuth általános iskolás koromban sem volt szimpi.De még a töri tanàromnak se.
Egyszer beszélt errõl sose felejtem el.XD
A legjobb fej tanár volt akit ismertem.
Széchenyi pedig a legnagyobb tiszteletet kapja tõlem.
Õ a legnagyobb Magyar.
jól tanultátok
Akinek normális töri tanára volt/van (mint például nekem is) az eleve úgy tanít, hogy egy kicsit árnyaltabb képet kapjunk erről a korszakról🙂
Én is úgy tudom. 😅
''Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!,,
Xd
A Kossuth hibája már sokkal hamarabb kinyilvánult mert a Dembinskinek (lengyel generális) hagyta a magyar vért ontani aki
egy csatát sem nyert meg. A Görgei az viszont mindig is kímélte az embereit és a hegyeken keresztül is menetelt, hogy az ellenség hátába kerüljön. Nem is vesztett egy csatát sem. (Már csak kiegészitönek a Görgei javára)
Kossuth női ruhában, szakálát levágva menekült az Oszmán birodalomba.
Szinte biztus hogy ez nem igaz.
Igy elképzeleve 😊😀😁😂
Ezt honnan veszed? xd
Természetesen, manap még bárkit megillet, a gondolat szabadsaga
@@gabor5187 nană
Milyen induló az outro?
Kossuth nélkül nem lett volna hadsereg, Görgei nélkül nem lett volna győzelem. Mindkettő a magyar történelem hatalmas alakjai, emberi hibáik ellenére is.
A zárómondat nagyon szép, ebben van az igazság. Görgei kiváló vezér volt. Az oszták seregeket legyőzte, az orosz intervenció sajnos lehetetlenné tett bármit is utána. Kossuth pedig szintén kiválóság volt, de lehet a bukott forradalom kihozta a "rossz énjét", azaz bűnbakkereső lett és a lehet szépítek, de szerintem egyszerűen a csalódottság mondatta vele Görgei ellen a dolgokat.
A kérdésfeltevés nem volt jó. Az is elhangzott, hogy Görgei megtagadta az engedelmességet Kossuthnak Ez nem állja meg a helyét, mert ő még sebesülten is levonult Aradra. Dembinszki pedig Arad helyett Temesvárra vonult. Valamikor 1981-ben írtam én a szabadságharc egy részéről . Ez csak 2005-ben jelent meg önálló kiadvány formájában. Az 1980-as években a tankönyvből kihúzattam azokat a mondatokat, amelyek Görgei "árulására" vonatkoztak. Úgy érzem, hogy ezek a tények adnak erkölcsi alapot ahhoz, hogy hozzászóljak. Pintér István történész, nőr ezredes
A Nemzeti Muzeumban megnyilit egy, csak Görgeiröl szolo külön kiallitas. Megneztem. Nagyon erdekes volt. Junius vegeig megtekinthetö. Mindenkinek ajanlom
Mi az intro zene
Feliratkoztam nagyon jó videó gtatulálok
Van egy előadás Görgeiről és a szabadságharcról. "Máday Norbert rendhagyó történelem órája" címen megtalálható.
Geréb! Mindíg Geréb az áruló!
😂😂
Kossuth egy szemét köpönyegforgató politikus volt. Görgei pedig az egyik legzseniálisabb magyar hadvezér.
👑👑👑
Perfekt 🖖😎
2:15 nél csókolózik két férfi??😂
Lol
Elképzelések szempontjából és ideológiai szempontból Kossuth áll hozzám közelebb. Tettek és cselekedetek szempontjából, viszont Görgei. És a tettek ékesebbek szólnak mint a szavak! :)
Kossuth volt az árúló
Jó lett😻😻
De szép hallgatni a Habsburg verziót :)
Sohasem tanítottak olyat hogy görgei áruló lett volna... Aki mégis mostanában ilyet tanít attól visszakérném a diplomáját.
Kossuth egy nagy halom pàthosz-silàny karakter (egoista, a hazàt is erre hasznàlta), de éles elme és ösztön. Görgey korrekt, professzionàlis, jo integritàsu alak aki nem PR-képes..
Görgeinek itt van a szomszédomban az egyik volt nyaralója Mosonba !😅
- És akkor mi van? A téma szempontjából jelent ez valamit? (Egyébként: MosonBAN)
Ez itt vitathato volna reggeltol- estig es estetol reggelig . Paskievich tabornokkal szemben es az akkor 200.000 fot szamlalo hadsereggel szemben eselye se lett volna Gorgeynek . A Kozakok folapritottak volna egytol eggyig oket .
1:46 nál 2 katona csókolózik
Ahoz képset hogy kossut szegedi beszédebe azt modta hogy védi a hazát azután meg el huzot a fenébe és még képes görgeit árulonak nevezni
th-cam.com/video/kyPLy5rp7QI/w-d-xo.html
A linkelt videóban 6.36-tól, amit mondd Kossuthról, na az az én véleményem is 'Nagy Kossuth Apánkról'
Csak azt sajnálom, hogy ma is szinte az összes településünk fő utcáját Kossuthról nevezték el. Igencsak túlértékelt személyiség.
Lehet túlértékelt , de még így is nagyon sok jó dolgot csinált.
Egyikőjük sem áruló
Már nem azért de én pont 2018/19es tanév végén tanultam ezt gimnáziumban és nem így tanultam hogy Kossuth a szent és Görgey pedig egy haza áruló! Most 11.es vagyok Általános suliban se azt tanítják hogy Görgey áruló
Görgey Artúr az ősöm szóval minden vád hamis
Ja persze.
- Ha nem lenne az ősöd, akkor...????
Én megkérdőjelezem a szabadságharc létjogosultságát. Hollandiában jelenleg is feudalizmus és demokrácia ötvözete van (alkotmányos monarchia) és mégis tudott fejlődni, nem is kicsit. Persze más tényezők is voltak.
Egyikük sem áruló, Móga inkompetenciája miatt vesztettetunk
Kossuth egy szabadkőműves , áruló..soha nem szerettem! De hát ő is a miénk, van úgy, hogy másképp gondoljuk a dolgokat vagy mások megmondják hogyan gondoljuk 🤗
Görgei y
2:14 két huszár csókolózik xdd
Nagyon szép az utolsó mondat! Kossuth viselkedésére megoldást ad a Cassandra levél. Amiben figyelmeztet a Kiegyezés veszélyeire. Amiben azt írja, hogy "Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának". Tehát ami alapján ír az, hogy a nemzet a remény érzésétől ne fosszák meg. Mert tudta, hogy az az érzés, ami eltölti az embert, az alapján cselekszik. Ezért tette bűnbaknak Görgeyt, hogy a népben éljen még remény. Talán ezért is élt olyan hosszú életet, hogy ezt a reményt fenntartsa.
Meggyőződésem, hogy a szabadságharc úgy volt megalkotva, hogy Magyarország akkor is szabad lesz, ha veszítünk. Ebbe köpött bele a Kiegyezés. Amivel az osztrákok rájöttek, hogy se lenyelni, se kiköpni nem tudnak. Ekkor határozhatták el, hogy akkor tönkretesznek. Trianont nem a franciáknak köszönhetjük, hanem az osztrákoknak.
Szerintem Kossuth volt áruló. Míg ő Amerikába menekült addig Görgei itt harcolt Magyarországon.
Te se figyelsz
Görgei ott tévedett, hogy amikor az osztrák csapatokat kiűzték az országból megállt a határon nem ment utánuk Bécsig és rugdalta seggbe őket és nem akadályozta meg az orosz segítség kérését.
Az árulásról pedig...Kossuth kérte a felvételét a szabadkőművesek közé.
Amerikába utazott Kossuth, és ott lépett be. A belépési kérelmére ezt írta: "foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét". Beszédeket tartott, minden nap egy fokozattal nagyobbat adtak neki. Tehát a magyar szabadság miatt lépett be. Nem azért, amit te sejtetsz.
@@tiborbalogh4181 Ezért is nyúlta le az összes pénzt ami a forradalom végére megmaradt.
@@envagyokmagam9105 mekkora hülyeség, amit írsz. Ebből csak az derül ki, hogy túl sok középkori kalandfilmet néztél.
Képzeld már el mennyi egy ország vagyona?! Olyan mintha azt mondanád, hogy Varga Mihály a táskájába teszi az ország összes pénzét.
Egy hitvilág ami alapján be lehet sározni Kossuthot. Szerinted a többi szabadságharcos tiszt itthon maradt? Bem József, Mészáros Lázár és a többiek? Vagy egyikőjük sem vett pénzt magához?
Ha az a hitvány alak lett volna, aminek beállítod, akkor a kora emberei nem dicsőítik. Az Aradi Hunnia emlékmű avatásához kérték fel beszédhez. Vagy nézd meg mekkora mauzóleumot állítottak neki!
Olyat az iskolában nem tanítanak, hogy Görgei áruló volt.(legalábbis 30 éve biztosan nem)
Görgei vegyésznek is tehetséges volt, nemcsak hadvezérnek.
Szerintem sem volt Göregi Artúr áruló hiszen azèrt tette le a fegyvert hogy a hazát vègyje
Mi nem ugy tanultuk hogy árulo
Görgei egy igazi hadvezér. Kossuth meg nyomába sem ért Széchenyinek. Ezt utólag a történelem is bizonyította.
Mi nem így tanultuk
Nem is halgatom,azonnal rá vágom,hogy Kossuth Lajos. Nem tisztességes,hogy ő lelép és átadja a Fekete Pétert,majd kikiáltotta árulónak onnan a tavolbol azaz biztos helyéről,.... Szemembe Kosuth nagyon lecsúszott. Véletlenül se énekelek Kossuth nótákat.😢 Zofia férje Pista bá .Ha nemis áruló,de jellemtelen az amit csinált Gorgeivel.😮
Te jobboldali vagy?
Szeretem gg
Kossuth egy aljas szemét volt. Az összes róla elnevezett teret átnevezném Görgeire.
Görgey
Már a cím/kérdés is értelmetlen ! Egyik sem volt áruló !
Nem néztem meg még a videót így leírom a véleményem vagyis az én kicsi történetem én és édes anyám (mindig ö segített tanulni) úgy gondoljuk hogy Kossuth az áruló mert ő ellen hagyta munkáját és át ata ezért ki is az árú ló ki hagyta abba a harcot.
Kossuth belezavarta Magyarországot a háborúba. Majd lelépet sok fiatalt magyar fiatalt kivègesztek a labancok. Ő meg 92 èves koráig èlt a Hasburgok pénzèn. Ő az igazi áruló.
görgey egy humanista volt,kossuth és kádár hasonló selejt, de kossuth tanult ember volt.
nem munkakerülő. Ha fogadást adott a levesbe beletördelte a kenyeret,és pacalt főzetett a vendégeknek,ami nem rossz étel,de annyit tudhatott volna,hogy nem elegáns étkezésre való.
Kéne egy film arról is, hogy ki volt az áruló II. Rákóczi F. , vagy Károlyi !
Vagy arról, hogy áruló volt e Szapolyai 1526 - ban !
Egyik sem volt haza áruló nem tudom mit szerettél volna belőle kihozni de ez picit felcseszi az agyam 😫👿👿👿👿
El kell olvasni Görgey életrajzát!
Mi úgy tanultuk hogy Görgei nem akart fölösleges emberáldozatot ezért tette le a fegyvert és kiemelten az orosz csapatok előtt és nem az osztrákoknak így nem nekik adták meg magukat. Töri tanárunk kiemelte hogy szerinte ez volt a legjobb dolog amit tehetett volna és a vereséget nem feltétlenül az ő nevéhez írhatjuk fel
Kossuth az áruló
Görgei nem y-nal van? Görgey?
Az anyakönyvben y-al írták be, de ő egész életében i-vel használta.
Köszönöm a választ!
Akárcsak Jókai, ő is átírattata nevét, mivel a név végi y a nemesi származásra utal.
@@idoutazo - nnnnnnnnn! A rohadt életbe!
Kossuth Lajos volt az áruló. Megszökött a felelősség elől és elherdálta, múlatta a ellopott pénztárt Angliába és Amerikába.
A "szabadság, egyenlőség, testvériség" jakobinus eszmékkel fellázított, félrevezetett polgárság, tönkretette az országot.
Felhívom a figyelmet:
A Kommunista Kialltvány 29 nappal március 25-e előtt jelent meg.
Micsoda véletlen egybeesés!!!
- Konteo
Lehet hogy jóoka volt de a hazánkat szó szerint majd hogy kinyirta
Kossuth inkább, csalt meg elmenekült. Görgey az ország jólétet tartotta szem előtt!
kossuth egy szabadkőműves volt. azt hiszem ezzel el is mondtam mindent arról hogy melyikük volt az áruló
Görgey meg egy diktátor ezzel el is mondtam mindent arról hogy melyikük volt az áruló.
Nem, sajnos nem sikerült elmondanod erről semmit. Lévén butaság, amit írsz. Akkor nagy divat volt szabadkőművesnek lenni, közéleti dolog volt. Mint ma valami civil szervezet tagjának lenni. Ráadásul Budapesten amikor érdeklődött, akkor onnan visszalépett.
Amikor Amerikába ment, hogy felélessze a szabadságharcot, akkor ott lépett be. A belépési nyilatkozatába ezt írta: "foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét". Tehát pont ellentéte, amit te sejtesz. Amerikában beszédeket tartott, minden nap kapott egy plusz fokozatot.
Klapka volt az elso akit a ZSi ki akart csinali K. L... neve nem adhato ki... volt van szethuzas rendesen... sajna nem voltam ott
Egy kormányzó sosem lesz forradalmár. :)
Ajánlom mindenki figyelmébe Kéri Edit "Ki volt Görgei?" című könyvét.
Ezt szerettem volna írni én is! Nagyon elgondolkodtató mű. Bizony, másképp folytatódott volna minden!
Bizony, a Nemzeti Múzeumbeli kiállítás egy óriási szerecsenmosdatás volt.
El kell olvasni a könyvet!!!!
Te történelemtanár vagy?
Hát, az egyikük elsunnyogott a törökökhöz sziesztázni...
Kossuth hazafi?? Akkor miért emigrált? Érezte hogy szórul a hurok, meg lopkodta az árvák pénzét, minimum az hogy egy gazember volt!
Hasznos gazember volt. Sok katonát és aranyat összeprédikált, de személyes karaktere ellenszenves.