Csupa alkohol az a tonik. A Glamglow maszkokról is már inkább csak rosszat hallani, mint jókat (főleg tiktokon), szóval számomra az is furcsa, hogy még előkerült a videóban.
Szia Lilu! Ne haragudj, nem szoktam negatív kommenteket hagyni sehol, de a véleményemet elmondom; szerintem az ilyen tartalmakkal többet rontasz a csatorna arculatán, mint segítesz. Nagyon szeretem a tartalmaidat egyébként, követlek elég régóta, de tudatos arcápolóként szinte fájt nézni, hogy ilyen termékek (és mögöttük a mentalitás) vannak mutogatva. Nem szeretnék senkit bántani. Vivien, ha megfogadsz egy tanácsot, nézz körbe a skinsmart.hu-n, vagy Hyram videói között, nagyon sok értelmes és napi használatba illeszthető tartalmat adnak át, könnyen képbe lehet kerülni, hogy mi rossz és mi jó a bőrnek. Mindenesetre Linának nagyon örültem, hogy feltűnt, őt nagyon szeretem! Illetve ha jól tudom, Blanka is lesz, őt is nagyon várom.
Számomra az az érdekes, hogy milyen negativitás árad néhány emberből. Őszintén bemutattam, hogy én miket használok, mik váltak be, senki nem tart pisztolyt a fejedhez, hogy ezeket használd Te is. Ha számodra ez a tartalom kifogásolható, akkor nézz meg pár olyan videót, ahol az ember kezébe nyomják a szponzorált termékeket, Te pedig elhiszed és reméljük attól majd helyreáll a lelki békéd :) További szép napot Neked!
Én nagyon szeretem Vivit😊 örülök, hogy a celebvilág “újabb” rétegéből is hívtok embereket😄 meglepődtem, hogy semmilyen hámlasztót, retinolt nem tartalmaz a rutinja, de nagyon szép a bőre😊
@@editballa4980 Nekem ezek a dolgok váltak be és őszintén megosztottam Veletek, nem pedig olyan termékeket hoztam amiket a kezembe nyomtak de nem is ismerek.. Nem hinném, hogy ezen ki kellene akadni :)
Én ôt nem ismerem. Biztos kortól is függ, engem már biztos kiütne a Garnier, Clean &Clear, lehúzható maszk, Mac hidratáló (?),...de neki gyönyörû bôre van, ha ezek beváltak, ámen! A koreai termékek viszont szuperek! Jó lenne látni olyan embereket is, akiknek problémás a bôre.
Minél csillogóbb annál jobb... Ez is rengeteg flittert tartalmaz, ugye milyen szuper? Szelfire fel! Mert amúgy nem termelünk ám még elég szemetet, hát találjunk ki gyorsan valamit amivel még több lehet! És ezt komolyan még reklámozza is? A csatorna meg felvállal egy ekkora f.szágot, Lilu, a nagy környezetvédő? Kétségtelen, megérett a világ pusztulásra!
Ez a sorozat a mutihogyszépülsz folytatása, csak valószínűleg nem lesz annyi szponzorcucc. Vagyis remélem, hogy nem lesz, mert jobban szeretjük a megfizethető dolgokat csipetnyi extrával. Ez a bőrápolási rutin már közelebb áll egy átlagos nőhöz, igaz nem teljesen, mert szerintem az abból áll, hogy micellás vízzel/sminklemosótejjel eltávolítja a make up-ot, aztán tesz egy éjszakai krémet. Reggel nappalit és jöhet heti 1x radír, majd tesz egy fátyolmaszkot. A gond ott adódik, hogy ez így önmagában kevés is unalmas is, kell ugyebár a nézettség! A szponzorcuccos verzió meg túl sok, már már bicskanyitogató volt a sugallta, hogy mások mennyit költhetnek csak az arcukra. Amit most láthattuk nekem tetszett, kezd közelíteni az arany középúthoz.🙂
Nem tudom mennyire jó ötlet ez a TIK-TOK irány, bár ha a fiatalabb nézőket szeretnétek megcélozni, akkor lehet. :) Valamint én a hitelességet is hiányolom ezekből a videókból, és most nem Viviről beszélek, hanem általánosságban, pl. a Muti hogy szépülsz rovatban is a legtöbb lány azokat a termékeket mutatta be, amiket egyébként is reklámoz, és amiket egy valamire való kozmetikus vagy szakember messziről elkerül és nem is ajánl. Nagyon szerettem a Lilulandet, mert hiánypótló volt, de már nem én vagyok a célközönség.
Uhh kedves ViVien! Én nem szeretnélek bántani de ez a bőrápolási vidi elég öngól nem tudom hogy neker fizetnek e ezért hogy ezeket a termékeket mutasd be vagy tényleg ezeket használod e. De az összes termék kb rossz összetevőjű termékek, a böröd meglepően szép ahoz képest hogy miket kensz rá nos bőr radír felsérheti a böröd karcol clean and clear márka kataszrófa smink letörlő kendő szintén dörzsölő egy maszkot vagy bármely más arcápolási terméket nem olyan szempontok szerint választunk hogy szép e a csomagolása vagy a termék menyire szép csillogos stb hanem összetevő listja alapján hogy valóban mit tud nem egy tudatos vonal ez sajnos a folyamatosság és a jó termékek sajnos ez nem kedv kérdése hogy most nincs kedvem én bármilyen fáradt vagyok akkor is megcsinálom az esti rutint is hisz a böröm megjegyez mindent! Mint mondtad foglalkozol a bőrápolással ahoz képest érdekes hogy nem tudsz ezekről a dolgokról ugyanis a csapból is a tudatosság folyik és most van a legnagyobb divatja a tudatos bőrápolásnak.
Olyan szinten utalom ezt a csajt . Engem valamiért nagyon irritál ahogy játssza magát mindig de amúgy ha annyira okos lenne normális termékeket használna
Tök jó, hogy van a videókban bárki számára elérhető áron kapható termék is! Ügyes vagy Vivi, csak így tovább! Puszi! Ui.: Ilyen fejpánt nekem is kéne!🎀
Durva, hogy itt mennyien kiakadnak mit hasznal, mi a franc kozotok van hozza? 😀 Szep a bore. Nem tanacsot osztogat csak elmeseli o miket hasznal, mivel valoszinu mar jo paran kerdeztek tole, eleg nagy a rajongotabora. Ha valakitol megkerdezik mitol szep a bore, akkor valaszol es kesz, nem fog csak azert valtoztatni rajta,mert most a borapolasi szakertok korat eljuk. Unalmas mar. Unalmas ez a kemiai hamlaszto,fenyvedo stb stb tema. Kozben a tobbseg olyan pofaval maszkal, hogy hanyni lehetnek toluk. Kulonbozo csop. mint pl sk***junkie naponta tesznek ki lanyok az undoritobbnal undoritobb borukrol kepet mert a most sokak altal hasznalt sz*rokat kenik a fejukre az utobbi honapokban, es OPSZ nem valt be. Unalmas mar ez a tema es, hogy mindenhol azt latni, hogy vadidegen nok, akik fel sem vallaljak a p*fajukat mondjak meg masoknak, hogy mi jo a bornek es mi nem, ugyhogy ŐK is ezt a netrol tanultak. 🤣🤣🤣
"mi a franc közötök van hozzá"... Mondjuk az, hogy erről szól a műsor.😀 "akik fel sem vállalják a pof*jukat"... Név és kép nélkül, gondolom magadra célzol.😀
Te mit képzelsz magadról ezzel a stílussal?Majd te fogod eldönteni ki írhat véleményt nem???Ki a szart érdekel ráadásul a sok 10 éves rajongója???Ráadásul olyan sötét vagy mint az éjszaka.Hát látszik Sápi rajongó vagy...Itt a színvonal :D 10 kiló vakolat a nyerő hogy kinézz valahogy nem?Ezt képviseli ez a kislány semmi mást.
@@Lettii-z6s Halihó. :) Az az èrdekes,hogy èn nem igazán szoktam kommentelni,de amellett nem nagyon tudok elmenni,hogy Te oktatsz ki másokat a stílusukról,de szerinted,ahogy Te írsz,az szebb?Ha valaki nem szimpatizál valakivel,akkor nem muszáj megnèznie a videóját illetve bármivel is sèrtegetnie.Mindenki maga dönti el,hogy mit szeretne használni az arcára,testère vagy hogy mit engedhet meg Magának. :) Nèzzünk Magunkba,mielőtt írunk.Legyen szèp napotok. :)
Ezt a clean&clear tonikot van olyan aki még használja? 🧐 nem gondoltam volna.
Csupa alkohol az a tonik. A Glamglow maszkokról is már inkább csak rosszat hallani, mint jókat (főleg tiktokon), szóval számomra az is furcsa, hogy még előkerült a videóban.
@@edinamohai4830 a bőrradìrrol nem is beszélve 🤦♀️
Én régen használtam amikor semmit nem tudtam az összetevőkről ma már ha fizetnének se keném magamra.
Van, akit támogatnak ezzel
Itt mindenki kozmetikus bőrgyogyász?
Miért is ilyen rossz a clean & clear? :)
Huh, ez a rutin... Arcradír, clean&clear tonik, illatos krém... Csupa kerülendő dolgok.
Instablaster.
Aszittem csak én horkantam fel ezeken, de legörgetve a kommentekhez megnyugodtam, hogy nem csak én kaptam ezektől egy mini-sikítófrászt.
Szia Lilu!
Ne haragudj, nem szoktam negatív kommenteket hagyni sehol, de a véleményemet elmondom; szerintem az ilyen tartalmakkal többet rontasz a csatorna arculatán, mint segítesz.
Nagyon szeretem a tartalmaidat egyébként, követlek elég régóta, de tudatos arcápolóként szinte fájt nézni, hogy ilyen termékek (és mögöttük a mentalitás) vannak mutogatva.
Nem szeretnék senkit bántani. Vivien, ha megfogadsz egy tanácsot, nézz körbe a skinsmart.hu-n, vagy Hyram videói között, nagyon sok értelmes és napi használatba illeszthető tartalmat adnak át, könnyen képbe lehet kerülni, hogy mi rossz és mi jó a bőrnek.
Mindenesetre Linának nagyon örültem, hogy feltűnt, őt nagyon szeretem! Illetve ha jól tudom, Blanka is lesz, őt is nagyon várom.
Es a Lilu ezek utan adta ki a skincare konyvet😅
7:12 minnél jobb az illata egy krémnek annál károsabb a bőrnek! 😉
Érdekes, hogy Koreában "ennyit" tanult a bőrápolásról..
Számomra az az érdekes, hogy milyen negativitás árad néhány emberből. Őszintén bemutattam, hogy én miket használok, mik váltak be, senki nem tart pisztolyt a fejedhez, hogy ezeket használd Te is. Ha számodra ez a tartalom kifogásolható, akkor nézz meg pár olyan videót, ahol az ember kezébe nyomják a szponzorált termékeket, Te pedig elhiszed és reméljük attól majd helyreáll a lelki békéd :) További szép napot Neked!
@@viviensapiofficial4125 elég nagy pofád van kislány a semmire :D
@@viviensapiofficial4125 látom a te csatornádon is van már ilyen típusú videó 🥴🥴
Én nagyon szeretem Vivit😊 örülök, hogy a celebvilág “újabb” rétegéből is hívtok embereket😄 meglepődtem, hogy semmilyen hámlasztót, retinolt nem tartalmaz a rutinja, de nagyon szép a bőre😊
helyette bőrradírt és sminklemosó kendőt..áááááá
@@editballa4980 Nekem ezek a dolgok váltak be és őszintén megosztottam Veletek, nem pedig olyan termékeket hoztam amiket a kezembe nyomtak de nem is ismerek.. Nem hinném, hogy ezen ki kellene akadni :)
@@viviensapiofficial4125 dehogy akadok ki, csak a 15 évesek legyenek okosak és ne utánozzanak
Fele jó fele rossz termékkel dolgozik számomra összeférhetetlen 😳
Nekem ezek váltak be, amit őszintén megosztottam Veletek :)
Én ôt nem ismerem. Biztos kortól is függ, engem már biztos kiütne a Garnier, Clean &Clear, lehúzható maszk, Mac hidratáló (?),...de neki gyönyörû bôre van, ha ezek beváltak, ámen! A koreai termékek viszont szuperek! Jó lenne látni olyan embereket is, akiknek problémás a bôre.
10-20 év múlva nem biztos hogy már ilyen szép lesz a bőre 😌 a sok vacak termék miatt
Szép lány, érdekes szakmával! A bőre pedig nagyon szép.
Mi a szakmája?
@@bartabori1671 Légiutaskísérő. Stewardess.
Minél csillogóbb annál jobb... Ez is rengeteg flittert tartalmaz, ugye milyen szuper? Szelfire fel! Mert amúgy nem termelünk ám még elég szemetet, hát találjunk ki gyorsan valamit amivel még több lehet!
És ezt komolyan még reklámozza is? A csatorna meg felvállal egy ekkora f.szágot, Lilu, a nagy környezetvédő? Kétségtelen, megérett a világ pusztulásra!
Este ki is sétálok a tengerhez, és csak simán belenyomom az arcomat.
Ez a sorozat a mutihogyszépülsz folytatása, csak valószínűleg nem lesz annyi szponzorcucc. Vagyis remélem, hogy nem lesz, mert jobban szeretjük a megfizethető dolgokat csipetnyi extrával. Ez a bőrápolási rutin már közelebb áll egy átlagos nőhöz, igaz nem teljesen, mert szerintem az abból áll, hogy micellás vízzel/sminklemosótejjel eltávolítja a make up-ot, aztán tesz egy éjszakai krémet. Reggel nappalit és jöhet heti 1x radír, majd tesz egy fátyolmaszkot. A gond ott adódik, hogy ez így önmagában kevés is unalmas is, kell ugyebár a nézettség! A szponzorcuccos verzió meg túl sok, már már bicskanyitogató volt a sugallta, hogy mások mennyit költhetnek csak az arcukra. Amit most láthattuk nekem tetszett, kezd közelíteni az arany középúthoz.🙂
Nem tudom mennyire jó ötlet ez a TIK-TOK irány, bár ha a fiatalabb nézőket szeretnétek megcélozni, akkor lehet. :) Valamint én a hitelességet is hiányolom ezekből a videókból, és most nem Viviről beszélek, hanem általánosságban, pl. a Muti hogy szépülsz rovatban is a legtöbb lány azokat a termékeket mutatta be, amiket egyébként is reklámoz, és amiket egy valamire való kozmetikus vagy szakember messziről elkerül és nem is ajánl. Nagyon szerettem a Lilulandet, mert hiánypótló volt, de már nem én vagyok a célközönség.
Pont a pattanás elleni tapasz neve nincs leírva :(
Uhh kedves ViVien! Én nem szeretnélek bántani de ez a bőrápolási vidi elég öngól nem tudom hogy neker fizetnek e ezért hogy ezeket a termékeket mutasd be vagy tényleg ezeket használod e. De az összes termék kb rossz összetevőjű termékek, a böröd meglepően szép ahoz képest hogy miket kensz rá nos bőr radír felsérheti a böröd karcol clean and clear márka kataszrófa smink letörlő kendő szintén dörzsölő egy maszkot vagy bármely más arcápolási terméket nem olyan szempontok szerint választunk hogy szép e a csomagolása vagy a termék menyire szép csillogos stb hanem összetevő listja alapján hogy valóban mit tud nem egy tudatos vonal ez sajnos a folyamatosság és a jó termékek sajnos ez nem kedv kérdése hogy most nincs kedvem én bármilyen fáradt vagyok akkor is megcsinálom az esti rutint is hisz a böröm megjegyez mindent! Mint mondtad foglalkozol a bőrápolással ahoz képest érdekes hogy nem tudsz ezekről a dolgokról ugyanis a csapból is a tudatosság folyik és most van a legnagyobb divatja a tudatos bőrápolásnak.
Hol lehet venni ilyen hajpántot?😊
A Mac Fix+ mióta smink fixáló???🥱
Mindig is az volt. Mert szerinted mire valo?😄
Olyan szinten utalom ezt a csajt . Engem valamiért nagyon irritál ahogy játssza magát mindig de amúgy ha annyira okos lenne normális termékeket használna
Tök jó, hogy van a videókban bárki számára elérhető áron kapható termék is! Ügyes vagy Vivi, csak így tovább! Puszi! Ui.: Ilyen fejpánt nekem is kéne!🎀
A TikTok-ról egyenesen a lilulandba😜
🥰😇
Ez ki??????
A lemosót lehet kapni magyar webáruházban is, ha kifogyna :)
Durva, hogy itt mennyien kiakadnak mit hasznal, mi a franc kozotok van hozza? 😀 Szep a bore. Nem tanacsot osztogat csak elmeseli o miket hasznal, mivel valoszinu mar jo paran kerdeztek tole, eleg nagy a rajongotabora. Ha valakitol megkerdezik mitol szep a bore, akkor valaszol es kesz, nem fog csak azert valtoztatni rajta,mert most a borapolasi szakertok korat eljuk. Unalmas mar. Unalmas ez a kemiai hamlaszto,fenyvedo stb stb tema. Kozben a tobbseg olyan pofaval maszkal, hogy hanyni lehetnek toluk.
Kulonbozo csop. mint pl sk***junkie naponta tesznek ki lanyok az undoritobbnal undoritobb borukrol kepet mert a most sokak altal hasznalt sz*rokat kenik a fejukre az utobbi honapokban, es OPSZ nem valt be.
Unalmas mar ez a tema es, hogy mindenhol azt latni, hogy vadidegen nok, akik fel sem vallaljak a p*fajukat mondjak meg masoknak, hogy mi jo a bornek es mi nem, ugyhogy ŐK is ezt a netrol tanultak. 🤣🤣🤣
"mi a franc közötök van hozzá"... Mondjuk az, hogy erről szól a műsor.😀
"akik fel sem vállalják a pof*jukat"... Név és kép nélkül, gondolom magadra célzol.😀
Te mit képzelsz magadról ezzel a stílussal?Majd te fogod eldönteni ki írhat véleményt nem???Ki a szart érdekel ráadásul a sok 10 éves rajongója???Ráadásul olyan sötét vagy mint az éjszaka.Hát látszik Sápi rajongó vagy...Itt a színvonal :D 10 kiló vakolat a nyerő hogy kinézz valahogy nem?Ezt képviseli ez a kislány semmi mást.
@@Lettii-z6s Halihó. :) Az az èrdekes,hogy èn nem igazán szoktam kommentelni,de amellett nem nagyon tudok elmenni,hogy Te oktatsz ki másokat a stílusukról,de szerinted,ahogy Te írsz,az szebb?Ha valaki nem szimpatizál valakivel,akkor nem muszáj megnèznie a videóját illetve bármivel is sèrtegetnie.Mindenki maga dönti el,hogy mit szeretne használni az arcára,testère vagy hogy mit engedhet meg Magának. :) Nèzzünk Magunkba,mielőtt írunk.Legyen szèp napotok. :)
Bocs, de Te kozmetikus vagy?