Bármilyen jelenség is legyen ez a fiú (irritáló vagy abnormális egyesek szerint) amilyen csillogó szemekkel beszél a családjáról és az ott kapott támogatásról, az példás☝🏼ha egyszer így beszél majd rólam a fiam akkor valamit jól csináltam...
Én szeretem a lányomat, de ha ilyen kártékony "foglalkozást" választana magának, abban biztos, hogy nem támogatnám. És nem, nincs az a pénz, amiért hagynám, hogy eladja a lelkét.
Kezdetben én is vaciláltam, hogy megnézzem e ezt a videót, mivel alapvetően nem az én korosztályomnak szólnak Whisperton tartalmai, meg nekem a stílusa is kicsit extrém. De aztán arra gondoltam, miért vagyok ennyire elutasító? Nekem tetszett az interjú. Voltak érdekes gondolatai. Én minden jót kívánok Tonnak álmai megvalósításához!
Jajjj istenem. 🙈 Nagyon idegesítő szegény, semmi bajom azzal kihez mihez vonzódik, de iszonyatosan hadar és nem bírtam sajnos végig nézni ezt az affektálást. De az is szomorú hogy erre van igény manapság.
Jó tanács: A lejátszási sebességet mindenki magának állítja be otthon. Lehet 0,5 és 0,75x lassítani de lehet gyorsítani is, mint ahogy én nézek egy nap sokkal több videót hiszen a legtöbb egyéb videó borzasztóan lassú, amiket felgyorsítok 1,25x vagy 1,5x-re. Az az igazság, nagyon ritkán beszélnek az én időbeosztásomhoz megfelelően, és a személyes preferált tempómhoz. Most tudom és értem, nem szimpi, ahogy hadar, de amennyiben érdekel a videó, kattints a fogaskerék ikonra, és ott lesz a lejátszási sebesség. Különben ő most magához képest normál tempóban beszél, sőt lassan... De állítsd át saját kedved szerint 😊
Mindemellett ( százezres táska, stb), jó lenne, ha azokat a kamaszokat, akiről Lilu beszél, és akiknek nehezebb, mint nekünk volt 30 éve, inspiràlja azzal, hogy pèldàt mutat mondjuk a tanulással. Hogy tanuljanak, tanuljanak nyelveket, legyenek érzékenyek a környezetükben élő, kiszolgáltatott emberek problémáira. Nem az elmosódott, idétlen pózban, kinyújtott nyelvvel fotózott buli-képek segítenek a mai gyerekeknek, akiknek egyébként is van egy szörnyen torz kèpük a világról. Nem a sràc másságával van a gond szerintem, hanem az üzenetekről, amit közvetít. És hogy miért nèzik egymillióan? Mert ez a vilàg beteg, és nincsenek èrtelmes(!) épîtő tartalmak. Az együttműködő partnerek pedig nem jóbaráti szeretetből támogatjàk a srácot, hanem a pénz miatt. Egy dolog érdekli őket: hàny emberhez tud eljutni a termékük. Ennyi. Nincs ezzel az egésszel baj, de azért kezeljük már a helyén a sràc üzeneteit. Szerintem túlértèkelik, tele van angolul megfogalmazott jelenségek említésével, ami szerintem megint csak idétlen màr egy kicsit. Beszél fontos dologról, ( bàntalmazás, stb) de ennél szerintem több az, ami adott esetben nem segît sem a fiatalokon, sem a kamaszokkal birkózó családokon. De Lilu legalább a riport közepe körül azért felhívja a sràc figyelmét arra, hogy lehetnek komoly következményei annak, amiket üzen a Tiktokon. Nehéz téma…
Ez a srác, meg a társai konkrétan kártékonyak. Itt egyes kommentelők egyenesen piedesztálra emelik őt. Az én véleményem meg az, hogy ha mégsem az az üresfejű bohóc, akit előad a videóiban, úgy méginkább nagy a felelőssége mert tudatosan kártékony.
Lehet, hogy elfogytak már azok az ismert emberek itt az országban, akikre kíváncsiak a Makeup/down nézői vagy akik még nem voltak, nem is akarnak eljönni ebbe a műsorba. Szerintem tudni kellene a csúcson abbahagyni.
Nekem Ő nagyon szimpatikus és értelmes de , mivel ismerem a tök átlag világot a 18 éves fiam szemén keresztül , aki ugyanígy sikeres és iszonyat értelmes de másképpen , én azon gondolkodtam miközben néztem , hallgattam ezt a srácot , hogy mi lenne vele ha egyik pillanatról a másikra eltűnne az internet , a social media platformok , az anyagi javak , ami ezzel jár, és ez a fajta figyelem , ami minden pillanatban körül veszi, amiben él minden percben , fejben , képekben , videókban , lélekben, szóval eltűnne ez a számomra “mű” élet , amiben Ő minden pillanatban él , a social media által . 😳🤔 Azt gondolom , egy hét alatt tönkre menne lelkileg , agyilag egy ilyen ember , és ez borzasztó …mert amúgy a mai világban bármi megtörténhet , mint tudjuk , érezzük…🤔
Nagyon idegesítő, hogy indokolatlanul mindent angolul akar mondani!!! "Editálási stílus, support system", stb. Ne játsszuk túl a szerepünket, plíz! 🙏 😂😂
Szerintem nem “túl játsza a szerepét” hanem ebben a világban él, a mai fiatalok mind értik hogy miről beszél, ők már így beszélnek egymás között, beemelve egy-egy angol kifejezést.
Én is értem, amit mond (függetlenül attól, hogy közben széthasadt a fülem). Ha egymás között így beszélnek, az is rendben van. Csak jelen esetben nem "egymás közötti" beszédhelyzetről van szó. Persze ez csak az én véleményem, lehet ezt másképp gondolni. 🙂
@@katatoth-v.7102 elég szomorú… magyarul meg elfelejtenek írni. Mikor ómagyar szöveget meghallanak, akkor meg vigyorognak mint akit baszni visznek. Már bocsánat, ezis magyarul volt.😀😀
Milyen borzalmas kommentek... itt is, instán is. És az ebben a külön szomorú, hogy sokszor anyukák, apukák kommentelnek teljesen minősíthetetlen, gusztustalan stílusban. Ezek az emberek pontosan ezt tanítják a gyerekeiknek. És belőlük lesznek a jövő bántalmazói. Esküszöm nem értem, hogy miért kell a másikat bántani. Mitől lesz jobb, ha ő most jól megmondja a negatív véleményét. Mit szólnátok, ha a ti gyerekeitekre mondanának ilyet? Semmi gond nincs ezzel a sráccal, úgy éli az életét, ahogy neki jól esik. Az meg hogy milyen értékrendet közvetít, tudni kell helyén kezelni. De ennek a kialakítása bizony otthon kezdődik. Rohadt szomorú egy világban élünk...
mert vannak meg ertelmes emberek,akik atlatjak,hogy amit ez a gyerek közvetit az KAROS! föleg a kialakulatlan szemelyiseggel rendelkezö kicsiknek,akik ezt nezik! Es igen elje az eletet ugy,ahogy akarja,de ha mar kirakja magat a kirakatba,akkor vallalja a negativot is.. A jövö bantalmazoi es bajkeröi pedig azokbol lesznek,akikre a szülök mindent rahagynak,mert "az en kölyköm az atyauristen,"pofatlan ,szemtelen,akaratos önzö,csak nehogy pofan b@ssza majd egy masik ugyanilyen hatterböl jövö,mert ha ket "ki ha en nem" talalkozik,abbol nem sok jo fog kisülni
Ott kezdődik a problema h lassan elmosòdnak női ès fèrfi hatàrok...ez a szomorù... S ha elfogadàsròl beszèlünk akkor nem csak a pozitìv vèlemènyt lehet elfogadni...
Nagyon szerettem Lilu riportjait. Ezzel a sráccal sem a mássága a gond, hanem az affektáló stílusa meg az amit a mai fiatalok felé közvetít. Sokszor a média /social media, annyit foglalkozik a mássággal, hogy lassan már az a furcsa ha valaki heteroszexuális. Picit túl van ez már tolva. Nem lehetne egy olyan világban élni ahol nem számít a szexualitás, nem kell mindenre címke "transznemű" "nem bináris" 🤦♀️... Ezektől már kivagyok, van két kiskorú gyerekem és rettegek, hogy ilyen szavakat kell megmagyarázzák nekik, amit bocsánat, de még én sem egészen értek és valahogy már nem is akarok. Nem lehetne, hogy csak éljünk egymás mellett? Miért kell nekem vagy bárkinek tudnia, hogy a szomszéd az "nem bináris" "biszexuális" "transznemű" vagy nem tudom még mik vannak... Gondolom 100 éve is voltak, még se volt kitáblázva... Szeresse akit akar, élni és élni hagyni. De könyörgöm ne legyen ez téma... Borzasztó, hogy minden honnan ez folyik.
20 eve vagy regebben, sokat neztem a nemet vivat, es ott mar akkor sok angol szot hasznaltak a fiatalok. sajnos ez is a globalizacio miatt van, de igaz, hogy inkabb magyar szavakat kene hasznalni angol helyett, amikor csak lehet
Ő egy igazi alkotó művész, úgymond példakép. Például egyszer terhesnek álcázta magát, aztán egy héten keresztül azt a ruhát hordta amit más influenszerek mondtak neki. De gondolom a műsorban elmeséli, hogy őt mennyit bántották annak ellenére, hogy milyen jó ember.
Tetszett a videó, kedves srác, minden jót kívánok neki! ❤ Nagyon elszomorító, hogy az emberek hogyan viszonyulnak hozzá még itt is, pedig azt gondoltam, hogy ezen a csatornán elfogadóbb emberek vannak.
mert vannak meg ertelmes emberek,akik atlatjak,hogy amit ez a gyerek közvetit az KAROS! föleg a kialakulatlan szemelyiseggel rendelkezö kicsiknek,akik ezt nezik!
Hölgyeim.. Olvasom a sok negatív hozzászólást és szörnyülködöm. Nem muszáj megnézni a videót, nem muszáj elfogadni a benne szereplő személyt. De az se muszáj, hogy kihányjátok magatokból a negatív gondolatokat. A videóban épp szó van például a negatív megnyilvánulásokról. Felnőtt emberként nem gondoljátok, hogy kicsit finomabban is lehet fogalmazni? Ezen a csatornán 1000+1 más videó van, ha nektek ezek közül 1-2 nem tetszik egyből háborogtok. Lehet pár mondatot a beszélgetésből jó lenne kielemezni, hátha célba ér és kevésbé lesztek rosszindulatúak. :)
Teljes mértékben egyet értek veled, egyes hölgyekből árad a negativitás. Fáj nekik, hogy jobban sminkel mint ők vagy esetleg az a baj amit elért az életében? Nem értem miért kell ilyennek lenni, ha nem tetszik valami nem nézem meg, hanem tovább görgetek. Ennyi rosszindulat és bántás…. Sajnálom, hogy nekik tényleg ez okoz boldogságot.
Egyedül volnék a véleményemmel?! Én annnyira imádtam ezt a műsort. Szerintem kb. minden részt megnéztem. Volt amelyiket többször is. Nem tudom, hogy az alábbi posztban említett hölgyek nem kapnak felkérést, vagy nem akarnak vajon részt venni? Semmi bajom a melegekkel. Nálam elfogadóbb ember kevés van; DE nem találom már az adásokban azt, ami régen megvolt. Valós smink és arcápolási tippek, és mellette egy mély beszélgetés; és lehet nem leszek népszerű, de nem egy TINI FIÚTÓL szeretnék 30+ -os anyaként tippeket hallgatni. Vagy már nem a nők a célcsoport?! Vagy már ilyen sincs, hogy nő?! Annyira idegesítő már h állandóan mindenhol az LMBTQ van lenyomva az ember torkán, ha illik a műsor profiljához,ha nem. A srácról fogalmam sincs, hogy kicsoda. Biztosan nagyon ügyes. Tény, hogy értelmes. Igényesen fogalmaz. Látszik, hogy ad magára. Biztos jól csinálja, amit. Nem tudom. Semmi bajom vele. Csak kvára nem vagyok rá kíváncsi. Lassan leíratkozom...mert már egy ideje elég "üresek" az adások. Megy egy adag nyelvcsapkodás, hogy mennyire "menő" a riportalany. Aztán megy egy mélynek szánt felületkapargatás. Meg van dícsérve kb. 2-3 termék. Ami nincs rendesen megmutatva sem. ...és ha bírta az ember a további önmarketinget az alanytól...véget is ért a műsor. Ha nem jön végre egy régihez hasonló színvonalas adás...leíratkozom...és többször rá se keresek. Zsinórban csalódás az elmúlt időszakban. Szakmai szemmel (marketing) sem oké az irány - nekem. "@zsz9364 12 nappal ezelőtt Azt hiszem sokunk nevében írom, hogy szeretettel várjuk a műsorba Janza Katát, Liptai Claudiát, Jakupcsek Gabriellát, Dancs Annamarit."
Nekem úgy tűnt, hogy Lilu az interjúalany. Túl tolta a szereplési vágyát, igy nem hagyta beszélni azt akit meghivott. Sajnáltam a fiút mert végig küszködte az interjút.
Szerintem jo, hogy jobban meg lehet ismerni es igenis még több genZ-t a műsorba, hogy legyen arnyaltabb a kep errol a generaciorol. En pl szivesen latnam Keller Adelt, aki kortars verseket is nepszerusit meg magyar tervezőket es igazan önazonos, pedig őt is sokszor betamadtak.
Nagyon szerény, okos, szimpatikus srác. Tetszik, hogy nemcsak nők jöhetnek sminkelni, hanem fiúk is, ha szeretnének. A smink pár évezrede amúgy is a férfiaktól indult. Szívesen látnék interjút pl. Palvin Barbival és Soma mamagésával. Most hirtelen ők jutnak eszembe.
Sziasztok! Én is nagyon szeretem ezt a csatornát meg Lilut is de nekem is az a véleményem ,hogy picit elindultunk másabb irányba… Amikor elsőként láttam férfiakat sminkelni a műsorban megnéztem mert még érdekesnek is találtam! (alapvetően nekem nincs ezzel gondom) De ez már a sokadik….. Ezt a videót pl. nem is fogom megnézni mert én azt élvezem mikor nőket látok sminkelni az ő rutinjuk ra vagyok kíváncsi mivel hogyan “csalnak”… Szerintem a férfiakból elég ide most már …de ez csak az én véleményem🤷♀️ Tipp: Karin Dragos😉🤭 Szép napot nektek! Vivi😊
Már itt mindenki ferde hajlamú? Borzalmas. Mondjuk látszik is rajta, hogy van baj itt bőven, hol vannak már a férfiak??? Ez mi?????????????????????????
Nagyon erősen karizmatikus pozitív személy vagy Whisperton, szerintem nagyon tehetséges is, egyfajta modern Latabár Kálmán, s amúgy nagyon szép férfi is (nem csak a smink miatt, nagyon szép természetes nézésed is van), jól állnak a szép színek is. Engedd, hogy nők is kényeztessenek (tetszetős vagy, szép magas is), s ne engedd, hogy bármilyen ember kihasználja pozitív vidám érzéseidet és nem csak. Nagyon helyes normális barátaid is vannak, maradjatok mindig ilyenek :) . Majd táncos videókat is szeretnénk :) , natúr környezetben is erdőben stb.
Csalódás! Neeee….Ha a teljesítmény nélküli kifejezést szeretné értelmezni egy UFO, ezt az embert mutatnám meg neki. A két fiam- 16, 22 évesek- is kiröhögik.
hm....komolyan most ez az etalon? clickbait tiktokerek kamu sztorikkal? Lilu vajon komolyan gondolja, hogy el van ájulva tőle? következő vendég Noryna Diamond?
Biztos aranyos fiú, nem tudom, láttam már a képét itt-ott. Ám sajnos nem idevaló, mint ahogy Kristóf sem feltétlenül, de nekik már nagyon régre nyúlik vissza a kapcsolódás-még a zenetv időszakra. Annak még örültem is, de ez már túlzás.😮 Példakép színésznőket szeretnék látni ápolt hajjal, arccal, igazi ikonokat. Medveczky Ilona, Hernádi Judit, Liptai Klaudia kalibereket is akár, az sem baj ha van rajtuk egy alapsmink és azt dolgozzák tovább és elmondják, megmutatják mik azok a kedvenc mindennapi termékek amit használnak. Viszont annyira lement a színvonal, hogy szerintem már el sem vállalnák ezt. Ez nem lenne unalmas, nekem ez volna az elvárásom ezzel a csatornával szemben. A kommentek alapján még sokunknak ez lenne az igénye azt hiszem. Ha nem változik, akkor többé nem fogom ezt nézni, bármennyire is kedvel(t)em!
Én csak egy elkényeztetett, gazdag fiatalt látok benne, semmi mást! Semmi mélyebb tartalmat, üzenetet, küldetést nem ad át a fiataloknak, csak az anyagias, felszínes, fogyasztói gondolkodást, életmódot!!! Sajnálom öt is és a követöit is!
Tök önazonos, őszinte srác, tetszik is ahogy gondolkodik, pedig a malária kivert először egy videójától. Pozitív a csalódásom szerencsére, DE annál a pontnál elgondolkodtam, amikor a szájfeltöltésre rákérdezett Lilu. :-/ Most akkor őszinte, avagy sem? De persze nem ettől emner az ember, csak nekem ez fura.
Èrtem èn hogy legyünk elfogadóak ,meg èlni ès élni hagyni,èn így teszem! De mièrt kell ezt az emberek arcàba tolni ?Nem ítélem el de ne is erőltessèk rà akkor az emberre hogy làtnia kelljen!
Mármint az arcodba tolás azt jelenti, hogy létezik, elhívják ide, neked pedig ő nem szimpatikus? Ebben az esetben én is fel vagyok háborodva, miért kell a bigott fejedet az arcomba tolni jucika? 🤮 Fejezd be a kommentelgetést, otthon a négy fal között is el lehet mondani a véleményedet annak aki kíváncsi rá. Nem kell mutogatni a véleményed az interneten. 🤫
De ugye tudod, hogy ez nem a tv? Ahol bárhova kapcsolsz ez folyik a képernyőn? Erre rá kell kattintani, ki erőltette rád, hogy tedd ezt? Ne legyél buta, ne terheld magad azzal, ami neked nem kielégítő tartalom. Ezért nincs már tv-m, mert nem akarom nézni, amit ott rám erőltetnek. Itt meg azt nézem meg, ami érdekel. Kellemes erőltetésmentes Karácsonyt Judit!
@@bogdanykataEzt amúgy én se értem, mikor odamennek károgni a videók alá... Miért kattint rá egyáltalán? Én sajnálnám az időmet ilyesmire, hogy minden olyan videó alá még kommentelgessek is, ami tök hidegen hagy... Inkább ahelyett is néznék olyat, ami tetszik. A tartalomgyártó meg esetleg levonná a konklúziót a kattintások/lájkok alapján (ha érdekli egyáltalán a nézettség, vagy úgy van vele, hogy ő xy-nal szeretne beszélgetni, jobban megismerni, kicsit a jelenség mögé látni, és nem érdekli, ha ez x db feliratkozónak nem fog tetszeni - és szerintem Lilu ilyen... Rég túl van ő már azon, hogy azt tegye, amit mások mondanak neki, ez itt a saját csatornája, ő hatátozza meg a tartalmat...), felesleges mindenkinek kommentelni, hogy hú meg se nézem, meg ez milyen nagy csalódás... -.- Bakker, ne nézd, senki se kényszerít rá...
Nem is szàndèkozom megnèzni,de maga a kèp itt ott akkor is szembe jön az emberrel,èn erre èrtetem az ,,erőltetèst,,... Nem akarok bàntani ezzel senkit ,ha neki így jó🤷 De attól èn mèg nem vagyok kívàncsi rà.
Az az 1millió tuti tizenéves,gyönyörű.Azért elgondolkodtató hogy milyen géneket örökítenek tovább az emberek.. ez így folytatódik,többségben lesznek a melegek,stb,a heterók lesznek a kakukktojások.Ez vmi sminkes adás,mit keres itt egy ilyen gyerek? Lakatos Leventénél még hagyján,de itt...
Lillut imadom 😍én is szivesen látnék olyan embereket mimt ,liptai Claudia,almási Kitty stb ,de hogy én mennyire nem szeretem őt .......én is meleg vagyok nem szeretnék itelkezni az ilyen mekegek miatt itelnek el olyanokat akik nem maga mutigatók stb stb ,ő miatta szégyenlem magam hogy meleg vagyok 😞elnezst nem szerettem volna tolakvo lemni
Olyan érdekes,hogy a videói szerintem borzalmasan felszínesek és számomra irritálóak is de akárhányszor látok vele egy interjút egy teljesen értelmes intelligens srácot látok. És és föld a videóiban és egy interjúban.
Azt hiszem sokunk nevében írom, hogy szeretettel várjuk a műsorba Janza Katát, Liptai Claudiát, Jakupcsek Gabriellát, Dancs Annamarit.
Almási Kittit.
Ráskó Eszter!
Köböl Anita!
Orosz Barbara, Csobot Adél, Palvin Barbara stb.
Liptaira en is kivancsi lennek,na meg soma mamagesara is nagyon
RÁSKÓ ESZTER nagyon jó lenne! ❤
Bármilyen jelenség is legyen ez a fiú (irritáló vagy abnormális egyesek szerint) amilyen csillogó szemekkel beszél a családjáról és az ott kapott támogatásról, az példás☝🏼ha egyszer így beszél majd rólam a fiam akkor valamit jól csináltam...
Én szeretem a lányomat, de ha ilyen kártékony "foglalkozást" választana magának, abban biztos, hogy nem támogatnám. És nem, nincs az a pénz, amiért hagynám, hogy eladja a lelkét.
A videóiban viszont teljesen mást közvetít.
Büszke lehetsz majd rá😂😂
Be van kolazva csillogo szemek ohhh 😂😂😂😂
❤❤❤
Nagyon helyes, kedves, intelligens fiú, jó volt hallgatni! Jó beszélgetés volt! ❤
Kezdetben én is vaciláltam, hogy megnézzem e ezt a videót, mivel alapvetően nem az én korosztályomnak szólnak Whisperton tartalmai, meg nekem a stílusa is kicsit extrém. De aztán arra gondoltam, miért vagyok ennyire elutasító? Nekem tetszett az interjú. Voltak érdekes gondolatai. Én minden jót kívánok Tonnak álmai megvalósításához!
❤❤❤
Jajjj istenem. 🙈 Nagyon idegesítő szegény, semmi bajom azzal kihez mihez vonzódik, de iszonyatosan hadar és nem bírtam sajnos végig nézni ezt az affektálást. De az is szomorú hogy erre van igény manapság.
Jó tanács:
A lejátszási sebességet mindenki magának állítja be otthon.
Lehet 0,5 és 0,75x lassítani de lehet gyorsítani is, mint ahogy én nézek egy nap sokkal több videót hiszen a legtöbb egyéb videó borzasztóan lassú, amiket felgyorsítok 1,25x vagy 1,5x-re.
Az az igazság, nagyon ritkán beszélnek az én időbeosztásomhoz megfelelően, és a személyes preferált tempómhoz.
Most tudom és értem, nem szimpi, ahogy hadar, de amennyiben érdekel a videó, kattints a fogaskerék ikonra, és ott lesz a lejátszási sebesség.
Különben ő most magához képest normál tempóban beszél, sőt lassan...
De állítsd át saját kedved szerint 😊
Mindemellett ( százezres táska, stb), jó lenne, ha azokat a kamaszokat, akiről Lilu beszél, és akiknek nehezebb, mint nekünk volt 30 éve, inspiràlja azzal, hogy pèldàt mutat mondjuk a tanulással.
Hogy tanuljanak, tanuljanak nyelveket, legyenek érzékenyek a környezetükben élő, kiszolgáltatott emberek problémáira.
Nem az elmosódott, idétlen pózban, kinyújtott nyelvvel fotózott buli-képek segítenek a mai gyerekeknek, akiknek egyébként is van egy szörnyen torz kèpük a világról. Nem a sràc másságával van a gond szerintem, hanem az üzenetekről, amit közvetít. És hogy miért nèzik egymillióan? Mert ez a vilàg beteg, és nincsenek èrtelmes(!) épîtő tartalmak.
Az együttműködő partnerek pedig nem jóbaráti szeretetből támogatjàk a srácot, hanem a pénz miatt. Egy dolog érdekli őket: hàny emberhez tud eljutni a termékük. Ennyi.
Nincs ezzel az egésszel baj, de azért kezeljük már a helyén a sràc üzeneteit. Szerintem túlértèkelik, tele van angolul megfogalmazott jelenségek említésével, ami szerintem megint csak idétlen màr egy kicsit. Beszél fontos dologról, ( bàntalmazás, stb) de ennél szerintem több az, ami adott esetben nem segît sem a fiatalokon, sem a kamaszokkal birkózó családokon.
De Lilu legalább a riport közepe körül azért felhívja a sràc figyelmét arra, hogy lehetnek komoly következményei annak, amiket üzen a Tiktokon. Nehéz téma…
Ez a srác, meg a társai konkrétan kártékonyak. Itt egyes kommentelők egyenesen piedesztálra emelik őt. Az én véleményem meg az, hogy ha mégsem az az üresfejű bohóc, akit előad a videóiban, úgy méginkább nagy a felelőssége mert tudatosan kártékony.
100% egyetertek
Beszél angolul. Ennyit tud.Meg tùltolta Tiktokon és TH-camon hogy ratyi.Ezenkìvül egy üres Oxxo arc.Totàl üres személyiség ez az Antal.
Lehet, hogy elfogytak már azok az ismert emberek itt az országban, akikre kíváncsiak a Makeup/down nézői vagy akik még nem voltak, nem is akarnak eljönni ebbe a műsorba. Szerintem tudni kellene a csúcson abbahagyni.
Szerinted !
A@@gogol1135
Az utolsó mondatban, és az azt követő hatásszünetben volt a lényeg! ❤
Nekem Ő nagyon szimpatikus és értelmes de , mivel ismerem a tök átlag világot a 18 éves fiam szemén keresztül , aki ugyanígy sikeres és iszonyat értelmes de másképpen , én azon gondolkodtam miközben néztem , hallgattam ezt a srácot , hogy mi lenne vele ha egyik pillanatról a másikra eltűnne az internet , a social media platformok , az anyagi javak , ami ezzel jár, és ez a fajta figyelem , ami minden pillanatban körül veszi, amiben él minden percben , fejben , képekben , videókban , lélekben, szóval eltűnne ez a számomra “mű” élet , amiben Ő minden pillanatban él , a social media által . 😳🤔
Azt gondolom , egy hét alatt tönkre menne lelkileg , agyilag egy ilyen ember , és ez borzasztó …mert amúgy a mai világban bármi megtörténhet , mint tudjuk , érezzük…🤔
Ezek mind öngyilkosok lennenek az fix.
Nagyon jó beszélgetés volt, köszönöm! Aki nem érti/nem tudja befogadni, csak menjen tovább… ❤❤
Fogadd be, vidd haza, tanácsodat meg megtarthatod magadnak!
Lilunak mindenki sztár.....
Nagyon idegesítő, hogy indokolatlanul mindent angolul akar mondani!!! "Editálási stílus, support system", stb. Ne játsszuk túl a szerepünket, plíz! 🙏 😂😂
Szerintem nem “túl játsza a szerepét” hanem ebben a világban él, a mai fiatalok mind értik hogy miről beszél, ők már így beszélnek egymás között, beemelve egy-egy angol kifejezést.
Én is értem, amit mond (függetlenül attól, hogy közben széthasadt a fülem). Ha egymás között így beszélnek, az is rendben van. Csak jelen esetben nem "egymás közötti" beszédhelyzetről van szó. Persze ez csak az én véleményem, lehet ezt másképp gondolni. 🙂
@@katatoth-v.7102 elég szomorú… magyarul meg elfelejtenek írni. Mikor ómagyar szöveget meghallanak, akkor meg vigyorognak mint akit baszni visznek. Már bocsánat, ezis magyarul volt.😀😀
Hajrá Ton! Rossz volt olvasni a kommenteket. Nekem megváltozott a videó után a véleményem róla. Érző, kreatív és humoros.
De szép lélek vagy!!!!! Intelligens, kedves, értelmes!
Milyen borzalmas kommentek... itt is, instán is. És az ebben a külön szomorú, hogy sokszor anyukák, apukák kommentelnek teljesen minősíthetetlen, gusztustalan stílusban. Ezek az emberek pontosan ezt tanítják a gyerekeiknek. És belőlük lesznek a jövő bántalmazói. Esküszöm nem értem, hogy miért kell a másikat bántani. Mitől lesz jobb, ha ő most jól megmondja a negatív véleményét. Mit szólnátok, ha a ti gyerekeitekre mondanának ilyet? Semmi gond nincs ezzel a sráccal, úgy éli az életét, ahogy neki jól esik. Az meg hogy milyen értékrendet közvetít, tudni kell helyén kezelni. De ennek a kialakítása bizony otthon kezdődik. Rohadt szomorú egy világban élünk...
teljesen egyetertek
A negatív vélemény bántás?
@@blaskovitsbarbara9533 Abban a stílusban amiket olvastam 99%ban, vastagon bántás, igen!
mert vannak meg ertelmes emberek,akik atlatjak,hogy amit ez a gyerek közvetit az
KAROS! föleg a kialakulatlan szemelyiseggel rendelkezö kicsiknek,akik ezt nezik!
Es igen elje az eletet ugy,ahogy akarja,de ha mar kirakja magat a kirakatba,akkor vallalja a negativot is..
A jövö bantalmazoi es bajkeröi pedig azokbol lesznek,akikre a szülök mindent rahagynak,mert "az en kölyköm az atyauristen,"pofatlan ,szemtelen,akaratos önzö,csak nehogy pofan b@ssza majd egy masik ugyanilyen hatterböl jövö,mert ha ket "ki ha en nem" talalkozik,abbol nem sok jo fog kisülni
Ott kezdődik a problema h lassan elmosòdnak női ès fèrfi hatàrok...ez a szomorù... S ha elfogadàsròl beszèlünk akkor nem csak a pozitìv vèlemènyt lehet elfogadni...
Laneige melyik lehet?
Nagyon szerettem Lilu riportjait. Ezzel a sráccal sem a mássága a gond, hanem az affektáló stílusa meg az amit a mai fiatalok felé közvetít. Sokszor a média /social media, annyit foglalkozik a mássággal, hogy lassan már az a furcsa ha valaki heteroszexuális. Picit túl van ez már tolva. Nem lehetne egy olyan világban élni ahol nem számít a szexualitás, nem kell mindenre címke "transznemű" "nem bináris" 🤦♀️... Ezektől már kivagyok, van két kiskorú gyerekem és rettegek, hogy ilyen szavakat kell megmagyarázzák nekik, amit bocsánat, de még én sem egészen értek és valahogy már nem is akarok. Nem lehetne, hogy csak éljünk egymás mellett? Miért kell nekem vagy bárkinek tudnia, hogy a szomszéd az "nem bináris" "biszexuális" "transznemű" vagy nem tudom még mik vannak... Gondolom 100 éve is voltak, még se volt kitáblázva... Szeresse akit akar, élni és élni hagyni. De könyörgöm ne legyen ez téma... Borzasztó, hogy minden honnan ez folyik.
Hallgathatatlan a rengeteg angol szo magyarral keverese miatt. Hu ehhez en mar oreg vagyok. Sajnos abba kellett hagynom, a feleig birtam.
40 eve elek az USA-ban megsem keverem a szavakat ,very funny .😮😮a fiucska
A mai fiatalok így beszélnek.
20 eve vagy regebben, sokat neztem a nemet vivat, es ott mar akkor sok angol szot hasznaltak a fiatalok. sajnos ez is a globalizacio miatt van, de igaz, hogy inkabb magyar szavakat kene hasznalni angol helyett, amikor csak lehet
Ő ki? Mit alkotott, honnan lehet ismerni?
TikTok-on csinál lifestyle stb videókat, eléggé megosztó figura.
Konkrétan nulla és a mögötte lévö tartalom is az…hajrà nézzétek csak ..ez a jövö🎉🍾
Ő egy igazi alkotó művész, úgymond példakép. Például egyszer terhesnek álcázta magát, aztán egy héten keresztül azt a ruhát hordta amit más influenszerek mondtak neki. De gondolom a műsorban elmeséli, hogy őt mennyit bántották annak ellenére, hogy milyen jó ember.
Mit alkotott? @@bartabori1671
@@bartabori1671szerintem ennél jobban nem lehetett volna összefoglalni😄👍
Nagyon kellemes videó, köszönöm
Pazarlás.
Ez jut róla eszembe,lesz egy pont ahol ahol a pénz csap lezár onnantól kell majd az erő igazán....
Tetszett a videó, kedves srác, minden jót kívánok neki! ❤ Nagyon elszomorító, hogy az emberek hogyan viszonyulnak hozzá még itt is, pedig azt gondoltam, hogy ezen a csatornán elfogadóbb emberek vannak.
mert vannak meg ertelmes emberek,akik atlatjak,hogy amit ez a gyerek közvetit az
KAROS! föleg a kialakulatlan szemelyiseggel rendelkezö kicsiknek,akik ezt nezik!
Nézd meg légyszi hogy milyen vágást csinálni
Hölgyeim.. Olvasom a sok negatív hozzászólást és szörnyülködöm. Nem muszáj megnézni a videót, nem muszáj elfogadni a benne szereplő személyt. De az se muszáj, hogy kihányjátok magatokból a negatív gondolatokat.
A videóban épp szó van például a negatív megnyilvánulásokról. Felnőtt emberként nem gondoljátok, hogy kicsit finomabban is lehet fogalmazni?
Ezen a csatornán 1000+1 más videó van, ha nektek ezek közül 1-2 nem tetszik egyből háborogtok.
Lehet pár mondatot a beszélgetésből jó lenne kielemezni, hátha célba ér és kevésbé lesztek rosszindulatúak. :)
Reagálni sem muszáj, más kommentjére.Mindenki úgy véleményez, ahogy akar, ha nem tetszik, mehetsz tovább...
Teljes mértékben egyet értek veled, egyes hölgyekből árad a negativitás. Fáj nekik, hogy jobban sminkel mint ők vagy esetleg az a baj amit elért az életében? Nem értem miért kell ilyennek lenni, ha nem tetszik valami nem nézem meg, hanem tovább görgetek. Ennyi rosszindulat és bántás….
Sajnálom, hogy nekik tényleg ez okoz boldogságot.
Pontosan
Még sok-sok ilyen lelkületű embert a világra!!! 💕 Sokkal jobb hely lenne
Meg tobb semmirekello ,ingyenelo !😢😢
Jó a szupport szisztemje... no, meg a kisbaba-pizsamája Hm...micsoda értékek...
Egyedül volnék a véleményemmel?!
Én annnyira imádtam ezt a műsort. Szerintem kb. minden részt megnéztem. Volt amelyiket többször is.
Nem tudom, hogy az alábbi posztban említett hölgyek nem kapnak felkérést, vagy nem akarnak vajon részt venni?
Semmi bajom a melegekkel. Nálam elfogadóbb ember kevés van; DE nem találom már az adásokban azt, ami régen megvolt.
Valós smink és arcápolási tippek, és mellette egy mély beszélgetés; és lehet nem leszek népszerű, de nem egy TINI FIÚTÓL szeretnék 30+ -os anyaként tippeket hallgatni. Vagy már nem a nők a célcsoport?! Vagy már ilyen sincs, hogy nő?!
Annyira idegesítő már h állandóan mindenhol az LMBTQ van lenyomva az ember torkán, ha illik a műsor profiljához,ha nem.
A srácról fogalmam sincs, hogy kicsoda. Biztosan nagyon ügyes. Tény, hogy értelmes. Igényesen fogalmaz. Látszik, hogy ad magára. Biztos jól csinálja, amit. Nem tudom. Semmi bajom vele. Csak kvára nem vagyok rá kíváncsi.
Lassan leíratkozom...mert már egy ideje elég "üresek" az adások. Megy egy adag nyelvcsapkodás, hogy mennyire "menő" a riportalany. Aztán megy egy mélynek szánt felületkapargatás. Meg van dícsérve kb. 2-3 termék. Ami nincs rendesen megmutatva sem. ...és ha bírta az ember a további önmarketinget az alanytól...véget is ért a műsor.
Ha nem jön végre egy régihez hasonló színvonalas adás...leíratkozom...és többször rá se keresek. Zsinórban csalódás az elmúlt időszakban. Szakmai szemmel (marketing) sem oké az irány - nekem.
"@zsz9364
12 nappal ezelőtt
Azt hiszem sokunk nevében írom, hogy szeretettel várjuk a műsorba Janza Katát, Liptai Claudiát, Jakupcsek Gabriellát, Dancs Annamarit."
Az utolsó mondatáért IS érdemes megnézni ❤Ton❤
Érdekes volt , értékes volt ! És az utolsó gondolat sajnos tényleg nagyon igaz, és szomorú !
Nagyon bírom❤❤ legyünk elfigadóak
Ennél lentebb màr nincs szerintem...🫣 Sajnálom,hogy teljesen megvàltozott az oldal,pedig szerettem régen...😔
De van sajnos
Kicsit már olyan mint a Netflix .. Legyen a műsorban fekete, c@gány, b@zi, meg transzvesztita, mert az tuti siker....
Megnézted a beszélgetést?
Akinek nem tetszik minek nézi? Nem értem!
@@norcica88borzalmas
Nekem úgy tűnt, hogy Lilu az interjúalany. Túl tolta a szereplési vágyát, igy nem hagyta beszélni azt akit meghivott. Sajnáltam a fiút mert végig küszködte az interjút.
Szerintem nem csak ebben az adásban volt Ő az interjúalany,ez nála általában ilyen😅 már többször megfogalamzòdott bennem is.
Szerintem jo, hogy jobban meg lehet ismerni es igenis még több genZ-t a műsorba, hogy legyen arnyaltabb a kep errol a generaciorol. En pl szivesen latnam Keller Adelt, aki kortars verseket is nepszerusit meg magyar tervezőket es igazan önazonos, pedig őt is sokszor betamadtak.
Nagyon szerény, okos, szimpatikus srác. Tetszik, hogy nemcsak nők jöhetnek sminkelni, hanem fiúk is, ha szeretnének. A smink pár évezrede amúgy is a férfiaktól indult. Szívesen látnék interjút pl. Palvin Barbival és Soma mamagésával. Most hirtelen ők jutnak eszembe.
❤❤❤
nehéz elképzelni, hogy ennél még van lejjebb, de van: fogadjunk, hogy a következő “vendég” a Shakenespressos Csenge lesz…
Sziasztok! Én is nagyon szeretem ezt a csatornát meg Lilut is de nekem is az a véleményem ,hogy picit elindultunk másabb irányba… Amikor elsőként láttam férfiakat sminkelni a műsorban megnéztem mert még érdekesnek is találtam! (alapvetően nekem nincs ezzel gondom) De ez már a sokadik….. Ezt a videót pl. nem is fogom megnézni mert én azt élvezem mikor nőket látok sminkelni az ő rutinjuk ra vagyok kíváncsi mivel hogyan “csalnak”…
Szerintem a férfiakból elég ide most már …de ez csak az én véleményem🤷♀️
Tipp: Karin Dragos😉🤭
Szép napot nektek!
Vivi😊
lehet jobban ért ő a sminkelédhez, mint egyes nők….
---------------------------szentségesatyaúristen,,, ha fel lennék iratkozva, most rögtön leiratkoztam volna
Nem a szexuális orientációd miatt szednek szét, annak semmi köze ehhez. Dancsó sem említette ezt meg soha a videóiban.
Dancsó is meleg, csak titkolja...
@@JaneDoe-Jane van bnője, egy youtuber csaj. De ha meleg lenne sem változtatna semmin 🙂
@@blaskovitsbarbara9533 Igen a barátnője, de nem a csaja, maradjunk ennyiben.
Már itt mindenki ferde hajlamú? Borzalmas. Mondjuk látszik is rajta, hogy van baj itt bőven, hol vannak már a férfiak??? Ez mi?????????????????????????
Okos, intelligens, érdekes, nagyon jó volt hallgatni! Cuki srác!🌈💞
Nagyon erősen karizmatikus pozitív személy vagy Whisperton, szerintem nagyon tehetséges is, egyfajta modern Latabár Kálmán, s amúgy nagyon szép férfi is (nem csak a smink miatt, nagyon szép természetes nézésed is van), jól állnak a szép színek is. Engedd, hogy nők is kényeztessenek (tetszetős vagy, szép magas is), s ne engedd, hogy bármilyen ember kihasználja pozitív vidám érzéseidet és nem csak. Nagyon helyes normális barátaid is vannak, maradjatok mindig ilyenek :) . Majd táncos videókat is szeretnénk :) , natúr környezetben is erdőben stb.
Csalódás! Neeee….Ha a teljesítmény nélküli kifejezést szeretné értelmezni egy UFO, ezt az embert mutatnám meg neki.
A két fiam- 16, 22 évesek- is kiröhögik.
Szomorú, nem véletlenül nevetik ki. Ezt látják a szüleiktől.
Szent Szuz Anyam magat az egekbe ostromolja😂
48:35 En a Twitteremen 12.000-bol 2000-et blokkoltam, maradt 10.000 jofej ember.
Leg leg leg legel o elegit😂
Ezt minek? Na mindegy.
Tetszik a stílusa 😎, és jó látni hogy ilyen fiatalon ilyen érett gondolkodása és pozitív értékrendje van. 🎉
Más fiúk is voltak már nem értem a kiakadásaitokat...
érdekes
hm....komolyan most ez az etalon? clickbait tiktokerek kamu sztorikkal? Lilu vajon komolyan gondolja, hogy el van ájulva tőle? következő vendég Noryna Diamond?
Katasztrófa hogy a mai tiniknek ilyen példaképeik vannak… nagyon elkeserítő ez😢
Most inkább NEM!
Biztos aranyos fiú, nem tudom, láttam már a képét itt-ott.
Ám sajnos nem idevaló, mint ahogy Kristóf sem feltétlenül, de nekik már nagyon régre nyúlik vissza a kapcsolódás-még a zenetv időszakra. Annak még örültem is, de ez már túlzás.😮
Példakép színésznőket szeretnék látni ápolt hajjal, arccal, igazi ikonokat. Medveczky Ilona, Hernádi Judit, Liptai Klaudia kalibereket is akár, az sem baj ha van rajtuk egy alapsmink és azt dolgozzák tovább és elmondják, megmutatják mik azok a kedvenc mindennapi termékek amit használnak. Viszont annyira lement a színvonal, hogy szerintem már el sem vállalnák ezt. Ez nem lenne unalmas, nekem ez volna az elvárásom ezzel a csatornával szemben. A kommentek alapján még sokunknak ez lenne az igénye azt hiszem. Ha nem változik, akkor többé nem fogom ezt nézni, bármennyire is kedvel(t)em!
Nagyon kártékony jelenséget képvisel.... bármilyen formában.... :(
Idegesít
Szörnyű
Az a festett köröm, jajjj
Én csak egy elkényeztetett, gazdag fiatalt látok benne, semmi mást! Semmi mélyebb tartalmat, üzenetet, küldetést nem ad át a fiataloknak, csak az anyagias, felszínes, fogyasztói gondolkodást, életmódot!!! Sajnálom öt is és a követöit is!
Tök önazonos, őszinte srác, tetszik is ahogy gondolkodik, pedig a malária kivert először egy videójától. Pozitív a csalódásom szerencsére, DE annál a pontnál elgondolkodtam, amikor a szájfeltöltésre rákérdezett Lilu. :-/ Most akkor őszinte, avagy sem? De persze nem ettől emner az ember, csak nekem ez fura.
❤️ Ton
Èrtem èn hogy legyünk elfogadóak ,meg èlni ès élni hagyni,èn így teszem! De mièrt kell ezt az emberek arcàba tolni ?Nem ítélem el de ne is erőltessèk rà akkor az emberre hogy làtnia kelljen!
Mármint az arcodba tolás azt jelenti, hogy létezik, elhívják ide, neked pedig ő nem szimpatikus?
Ebben az esetben én is fel vagyok háborodva, miért kell a bigott fejedet az arcomba tolni jucika? 🤮 Fejezd be a kommentelgetést, otthon a négy fal között is el lehet mondani a véleményedet annak aki kíváncsi rá. Nem kell mutogatni a véleményed az interneten. 🤫
Erre van egy nagyon jó megoldás: ne nézd meg a videót 🤷♂️
De ugye tudod, hogy ez nem a tv? Ahol bárhova kapcsolsz ez folyik a képernyőn? Erre rá kell kattintani, ki erőltette rád, hogy tedd ezt? Ne legyél buta, ne terheld magad azzal, ami neked nem kielégítő tartalom. Ezért nincs már tv-m, mert nem akarom nézni, amit ott rám erőltetnek. Itt meg azt nézem meg, ami érdekel. Kellemes erőltetésmentes Karácsonyt Judit!
@@bogdanykataEzt amúgy én se értem, mikor odamennek károgni a videók alá... Miért kattint rá egyáltalán? Én sajnálnám az időmet ilyesmire, hogy minden olyan videó alá még kommentelgessek is, ami tök hidegen hagy... Inkább ahelyett is néznék olyat, ami tetszik. A tartalomgyártó meg esetleg levonná a konklúziót a kattintások/lájkok alapján (ha érdekli egyáltalán a nézettség, vagy úgy van vele, hogy ő xy-nal szeretne beszélgetni, jobban megismerni, kicsit a jelenség mögé látni, és nem érdekli, ha ez x db feliratkozónak nem fog tetszeni - és szerintem Lilu ilyen... Rég túl van ő már azon, hogy azt tegye, amit mások mondanak neki, ez itt a saját csatornája, ő hatátozza meg a tartalmat...), felesleges mindenkinek kommentelni, hogy hú meg se nézem, meg ez milyen nagy csalódás... -.- Bakker, ne nézd, senki se kényszerít rá...
Nem is szàndèkozom megnèzni,de maga a kèp itt ott akkor is szembe jön az emberrel,èn erre èrtetem az ,,erőltetèst,,...
Nem akarok bàntani ezzel senkit ,ha neki így jó🤷
De attól èn mèg nem vagyok kívàncsi rà.
Az az 1millió tuti tizenéves,gyönyörű.Azért elgondolkodtató hogy milyen géneket örökítenek tovább az emberek.. ez így folytatódik,többségben lesznek a melegek,stb,a heterók lesznek a kakukktojások.Ez vmi sminkes adás,mit keres itt egy ilyen gyerek? Lakatos Leventénél még hagyján,de itt...
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Lillut imadom 😍én is szivesen látnék olyan embereket mimt ,liptai Claudia,almási Kitty stb ,de hogy én mennyire nem szeretem őt .......én is meleg vagyok nem szeretnék itelkezni az ilyen mekegek miatt itelnek el olyanokat akik nem maga mutigatók stb stb ,ő miatta szégyenlem magam hogy meleg vagyok 😞elnezst nem szerettem volna tolakvo lemni
sminkeljetek
Olyan érdekes,hogy a videói szerintem borzalmasan felszínesek és számomra irritálóak is de akárhányszor látok vele egy interjút egy teljesen értelmes intelligens srácot látok. És és föld a videóiban és egy interjúban.
❤❤❤❤❤
Szörnyű.. szörnyű...
Fúúúj 😂