Az igazságról is kellett volna volna beszélni. A hirdetések nagyrésze menetrend szerint közlekedő kisbusz. Egyrészük borzalmas állapotban, kizsigerelt sofőrökkel, tachográf nélkül. Tényleg csak az értékelésket kell megnézni. Az embernek égnek áll a haja. Valahogy ez vonza az antiszociális embereket, pedig elmehetnének árut szállítani is.
Nekem mindig csak jó tapasztalataim voltak mindenkivel. Jól vezető, barátságos, jó fej emberek. És 10 ezer Ft-ért elvittek Splitbe. Ők is jól jártak, én is.
Én csak támogatni tudom, sokat vezetek de lightosabb napokon amikor A és B pontom van akkor hirdetek utat. Sok a pozitívum eddig, utas vegyes, valaki szeret beszélgetni valaki pedig pihenne én ezt az elején egyeztetem. Háziállatot tényleg célszerű előre egyeztetni ne induláskor legyen meglepetés. Úgy vettem észre az ország nyugati régiója kevésbbé használja,kevés a sofőr. Én szeretem ha van profilképe az utasnak...úgy gondolom nem nehéz ennyivel megtisztelni a másikat ha már sokaknak amúgy is van közösségi profilja. Néha lassú vagy lefagy az app de ritka. Az üzemanyag korrekció még hátra van az appban.
Csak jó tapasztalataim vannak az Oszkárral. Mindig biztonságosan vezető, jó fel emberekkel utaztam. 10 ezer t-ért kényelmesen elvittek a horvát tengerpartra Splitbe. Én is jól jártam, ők is jól jártak. Ha pl. egy sofőr szerez 2 utast egy horvátországi úthoz, ami amúgy 50 ezer Ft útiköltség lenne, akkor ha csak 10 ezret kér fejenként, akkor is majdnem az útiköltséget megfelezte. A következőképen működik: Az Oszkar oldalon megnézzük, hogy mikor megy valaki és mikor ahova mi is menni szeretnénk. ha van még hely és jó az időpont és ár, lefoglalom a helyet, a sofőr visszajelez, hogy megvan a hely. Telefonszámcsere, megbeszéljük, hogy pontosan hol és mikor találkozzunk, ahol felvesz. Alapvetően az út végén kell fizetni forintban, amikor kiszállunk a célállomáson. De azok a sofőrök, akikkel néha már előfordult, hogy valaki lefoglalt egy helyet egy útra, aztán mégsem jött és emiatt nem tudta azt a helyet odaadni másnak, van, hogy kérnek egy kis előleget. velem is volt ilyen, találkoztunk valahol a városban, hozott az illető egy előre kinyomtatott átvételi elismervényt, bemutatta a személyi igazolványát és én meg odaadtam neki a rám eső útiköltség egyharmadát. Aztán később az utazás végén odaadtam a maradék pénzt. De ez nem jellemző, általában nem kérnek előleget, ez a kölcsönös jóindulatra épül. Nagyon jellemző, hogy udvarias jó fej emberek utaznak együtt sofőrként és utasként is vagy legalább mindenki udvariasan és barátságosan viselkedik. Nem kell végigpofázni az utat, nem kell szocializálódni. Ha beszélgetünk, legyünk pozitívak, kerüljük a politikát, az ideológiai kérdéseket és legyünk tapintatosak. Együtt eldöntjük, hogy mikor akarunk megállni pisilni vagy enni és kb, ennyi. Fontos, hogy az utasok kifizetik a végén az meghirdetett összeget az útiköltség részeként és részükről annyi. Azon felül az üzemanyagköltséget és az autópályadíjakat minden mást a sofőr fizet. Meg lehet beszélni, hogy esetlen tegyünk egy kis kitérőt. Ha pl. együtt utazunk 6 órát Horvátországba, de az utasok ahova mennek az pár kilométerrel távolabbra esik az útvonaltól, akkor meg lehet beszélni, hogy arra a pár kilométerre dobja el őket a sofőr, hogy ne kelljen még egy órát gyalogolniuk. Ezért nem kér a sofőr extra pénzt, ha nem siet és nincs túl messze a kitérő akkor működni szokott. A kölcsönös jóindulaton alapul az egész. Szóval nekem csak pozitív élményeim vannak. Nem mindenki volt olyan, akivel amúgy barátkoznék, de egy ilyen helyzetben mindenki próbál barátságos és rendes lenni. Ugyanígy pozitív élményeim vannak a stoppolással is. Aki felvesz és aki stoppol, alapvetően van bennük egy barátságosság. Aki felvesz valakit annak jó érzés, hogy segít valakinek, akit meg felvesznek, az hálás, hogy elviszik.
Az sem rossz, de már egeszen elérhetőek a villany autok is. Nekem Leafom van, 12% alá sosem mentem. Nem kell parázni a hatótáv miatt, amugy meg a szervizen évi többszázezret spórol az ember, az uzemanyagon szintén. Évi 1M siman megvan, es ha a felét oszlopon töltőgeti el az ember, akkor is ~fél millioval beljebb van évente...
Az igazságról is kellett volna volna beszélni.
A hirdetések nagyrésze menetrend szerint közlekedő kisbusz.
Egyrészük borzalmas állapotban, kizsigerelt sofőrökkel, tachográf nélkül.
Tényleg csak az értékelésket kell megnézni. Az embernek égnek áll a haja.
Valahogy ez vonza az antiszociális embereket, pedig elmehetnének árut szállítani is.
Ültem már olyan Oszkár sofőr mellett, hogy örültem, hogy egyáltalán túléltem. Érdemes elolvasni az értékeléseket, mielőtt bárhová foglal! :)
Sajna nincs szűrés, bárki lehet pilóta.
Sokat megyek, egyszer használtam, de nem lesz másik. Jobb lett volna gyalog.
Le kell húzni értékeléssel!
Nekem mindig csak jó tapasztalataim voltak mindenkivel. Jól vezető, barátságos, jó fej emberek. És 10 ezer Ft-ért elvittek Splitbe. Ők is jól jártak, én is.
Én csak támogatni tudom, sokat vezetek de lightosabb napokon amikor A és B pontom van akkor hirdetek utat. Sok a pozitívum eddig, utas vegyes, valaki szeret beszélgetni valaki pedig pihenne én ezt az elején egyeztetem. Háziállatot tényleg célszerű előre egyeztetni ne induláskor legyen meglepetés. Úgy vettem észre az ország nyugati régiója kevésbbé használja,kevés a sofőr. Én szeretem ha van profilképe az utasnak...úgy gondolom nem nehéz ennyivel megtisztelni a másikat ha már sokaknak amúgy is van közösségi profilja. Néha lassú vagy lefagy az app de ritka. Az üzemanyag korrekció még hátra van az appban.
Még mindíg le van korlátozva a civil sofőr maxdíja, amit elkérhet? Legutoljára nevetségesen alacsony volt ez az összeg. Akkor el is ment a kedvem.
Csak jó tapasztalataim vannak az Oszkárral. Mindig biztonságosan vezető, jó fel emberekkel utaztam. 10 ezer t-ért kényelmesen elvittek a horvát tengerpartra Splitbe. Én is jól jártam, ők is jól jártak. Ha pl. egy sofőr szerez 2 utast egy horvátországi úthoz, ami amúgy 50 ezer Ft útiköltség lenne, akkor ha csak 10 ezret kér fejenként, akkor is majdnem az útiköltséget megfelezte.
A következőképen működik: Az Oszkar oldalon megnézzük, hogy mikor megy valaki és mikor ahova mi is menni szeretnénk. ha van még hely és jó az időpont és ár, lefoglalom a helyet, a sofőr visszajelez, hogy megvan a hely. Telefonszámcsere, megbeszéljük, hogy pontosan hol és mikor találkozzunk, ahol felvesz. Alapvetően az út végén kell fizetni forintban, amikor kiszállunk a célállomáson. De azok a sofőrök, akikkel néha már előfordult, hogy valaki lefoglalt egy helyet egy útra, aztán mégsem jött és emiatt nem tudta azt a helyet odaadni másnak, van, hogy kérnek egy kis előleget. velem is volt ilyen, találkoztunk valahol a városban, hozott az illető egy előre kinyomtatott átvételi elismervényt, bemutatta a személyi igazolványát és én meg odaadtam neki a rám eső útiköltség egyharmadát. Aztán később az utazás végén odaadtam a maradék pénzt. De ez nem jellemző, általában nem kérnek előleget, ez a kölcsönös jóindulatra épül.
Nagyon jellemző, hogy udvarias jó fej emberek utaznak együtt sofőrként és utasként is vagy legalább mindenki udvariasan és barátságosan viselkedik. Nem kell végigpofázni az utat, nem kell szocializálódni. Ha beszélgetünk, legyünk pozitívak, kerüljük a politikát, az ideológiai kérdéseket és legyünk tapintatosak. Együtt eldöntjük, hogy mikor akarunk megállni pisilni vagy enni és kb, ennyi. Fontos, hogy az utasok kifizetik a végén az meghirdetett összeget az útiköltség részeként és részükről annyi. Azon felül az üzemanyagköltséget és az autópályadíjakat minden mást a sofőr fizet.
Meg lehet beszélni, hogy esetlen tegyünk egy kis kitérőt. Ha pl. együtt utazunk 6 órát Horvátországba, de az utasok ahova mennek az pár kilométerrel távolabbra esik az útvonaltól, akkor meg lehet beszélni, hogy arra a pár kilométerre dobja el őket a sofőr, hogy ne kelljen még egy órát gyalogolniuk. Ezért nem kér a sofőr extra pénzt, ha nem siet és nincs túl messze a kitérő akkor működni szokott. A kölcsönös jóindulaton alapul az egész.
Szóval nekem csak pozitív élményeim vannak. Nem mindenki volt olyan, akivel amúgy barátkoznék, de egy ilyen helyzetben mindenki próbál barátságos és rendes lenni. Ugyanígy pozitív élményeim vannak a stoppolással is. Aki felvesz és aki stoppol, alapvetően van bennük egy barátságosság. Aki felvesz valakit annak jó érzés, hogy segít valakinek, akit meg felvesznek, az hálás, hogy elviszik.
Utasként és sofőrként is használom, nem csalódtam a rendszerben
A srác "régi - rutinos" felhasználó 2016 végi regisztrációval... Ideraknám a regisztrációm időpontját: Regisztráció:
2012. ápr. 25. :D
Az sem rossz, de már egeszen elérhetőek a villany autok is.
Nekem Leafom van, 12% alá sosem mentem. Nem kell parázni a hatótáv miatt, amugy meg a szervizen évi többszázezret spórol az ember, az uzemanyagon szintén.
Évi 1M siman megvan, es ha a felét oszlopon töltőgeti el az ember, akkor is ~fél millioval beljebb van évente...
szegényember FAKETAXI-ja🤭🤫 🤣
sok szerencsèt egy "hajlandó" ès szèp hölgyet kifogni 😀