Ez a főnököm Dumája a 2 éves Boxer kiírt minden hibát letiltott 1500 ig engedte pörgetni, levettük a sarut 10 percre jó is volt 40 km-ig. kiderült hogy a részecskeszűrő befosott!
Ténylegesen egyben kell cserélni mivel az új trafó sokkal erősebb ezálltal kinyirja a többi,régi trafót.Soha nem cserélünk külön külön mivel utánna rövid idön belül a többit is cserélni kellesz(gyertyát is érdemes cserélni abban az esetben nem szoktunk ha jó az égése(ősz barna a gyertya)
1.8T Passat B5.5 -nél nekem egy trafo lehalt, mind a 4 cserélve lett. Ugyan ezt csinálta, hogy rángatta az egész kasztnit, égéskimaradás volt egy hengerben. Előtte kb 1 hónappal került bele 4új NGK gyertya. Vezérműtengely-jeladót is írt itt valaki, azt nem hinném, hogy bajos lenne nálatok. Nekem az azt produkálta, hogy kb 10. önindítózásra sikerült beindítani az autót, csak tekert megállás nélkül. Szerelőm nekem azt mondta, hogy lehet egyesével is cserélni trafot, semmivel se lesz szarabb, de akkor már érdemesebb inkább szettben, és akkor egyikkel se lehet baj jó ideig. Bár, nekem azt említette a szerelő srác, hogy 3 hengerezve nem igen lenne szabad járkálni, nem tesz túlságosan sok jót a motornak, sőt... Egyáltalán mennyit járt a Golfy 3 hengerrel?
Általában egy az élettartamuk. Sajnos a VW konszernnél, akár a BMW-nél volt egy pár rossz szériájú trafója. Nem érdemes egyesével kínlódni. Amit vettetek Beru-t az teljesen jó, és igen egyszerre célszerű cserélni. Nekem az egyik rosszalkodó trafónak az új gyertya adta meg a kegyelemdöfést. Pedig az csak gyertyacserének indult, hiba nem volt, csak gondoltam 85ezernél lecserélem. Amúgy semmi baja nem volt a gyári gyertyáknak. De el voltak más használódva, mert az új gyertya mégis cirka 120km után kiütötte a trafót. Mivel az is gyári volt, ráadásul a rossz szériából, egyértelmű volt, hogy csere az összes. Gyertyát akkor célszerű cserélni ilyen esetben, ha nem frissek vannak benne. Tehát ha kb 20ezret futott gyertya van, és normális gyertya, amit 60-80ezret el tud futni, akkor felesleges cserélni. Gyertyák jellemzően nem mennek tönkre idő előtt, ha meg igen, annak melegen nehezen indulás a jele. Egyébként valahol nem véletlen van egybe mondjuk a 4 trafó és csak egyben tudod cserélni. pl GM modelleknél volt ez szokás. Ahhoz, hogy a "cikrítás" egyenlő teljesítményű legyen, ahhoz jó, ha minden állapota közel áll egymáshoz. Nyilván elfordulhat, hogy 10ezer km után bexarik egy trafó, akkor elég csak azt cserélni, de ugyanolyat kell bele venni, mint ami van benne. Felemás trafózás sem jó. A bedadogás végett az EGR szelepet kellene megnézni és annak csöveit járatait. Meg ha olyan a motor, hogy direkt befecskendezéses (most így nem ismerem meg), akkor lehet kokszosak a szelepek és tisztítani kell dióhajas megoldással.
Mi sosem cseréltünk egyszerre 4 trafót, vagy egy trafó és összes gyertya csere megoldotta. Szívósor tömítéssel jártunk így amikor a tulaj mindent kicserélt, de még mindíg dadogott, jártam így injectorral is. Az 1.2 es vw motoroknál pedig ha ez a jelenség, érdemes kompressziót mérni, mert azoknál elszokott égni a szeleptányér. 1.4 nél sem kizarható tényező. (Amiket leírtam egyéni tapasztalatok)
Ismerősöknél a 2002/3-as évjáratú Swiftjükben az alapjárati motor romlott el. Én nem igazán értek az autókhoz, de magára erre a motorra egy 50ezres ajánlatot kaptak rá. Az autó ért kb annyit SExd. Ahogy elromlott a baj az volt vele, hogy üresben szószerint nem lehetett az autó, mert akkor az alapjárat 2000 volt az 1.3-as Swiftben, így szolidba. 👍
Tenylegesen cserelni kell mert ugyan ez volt a helyzet a csaladi skodankal is hogy 1 trafot kicsereltunk es utanna az elkovetkezendo 1 honapba a tobbit is kellett ! 😂 De nem kell ram hallgatni csak gondoltam megosztom veletek !
Nekem g4 en volt pár hónapja ez hogy kicseréltem 1trafót mert 3ik hengerbe elment NGK rakram bele és azóta hibátlan pedig gyertákba is van50ezer km és azok is ngk 3 pólusú gyereták es azoknak se volt bajuk jó persze ha trafó csere után se lett volna jó akkor azokat is cseréltem volna de szerelő is mondta hogy amig nem ràngat nem dadog addig felesleges nekem ezek az ngk cuccok váltak be előtte is az volt benne Előtte 2évvel kellett egy trafót cserélni az is ngk volt Csak azért mondom hogy nemmindegy milyen minőség volt vagy van benne
Ha mindet kellene cserélni akkor cseréld ki a kábelköteget is mert nemlesz úgy jó az új trafóval az öreg kábel, a kábel nemlesz jó az autóval, vegyél újat a vége ez lesz.. Nagyobb faszság? :D Injektoroknál szokott ilyen hiba lenni hogy megtorpan/kihagy/3hengerezik
Igen egyszerre cseréljük, mert most mindig neki álsz egy újat venni mikor egyszerűbb az egészet egybe? Képzeljétek el ha ezt így szervizbe vinnéd állandóan az több pénzbe fájna mintha elsőre kicserélnék az összeset!
Tudtommal az összes trafót cserélni kell mert a többi kinyírja másikat, ha megnézed vannak autók ahol csak egyben tudod cserélni mert egyben van pl opelek nagyrésze
1,4 -1,6 golf betegség az hogy eszi a trafót főleg az 1,4 tudtommal de ilyenkor illik az összeset cserélni mert a többinek se sok van olyankor már hátra! Ha a gyertya nem rég volt cserélve azt nem cseréltem volna de majd az okosok meg mondják én csak a tapasztalatot és amit tudok azt osztottam meg !
Érdemes benzinnyomást is mérni,ha megint rángatózik. 3perces művelet,és rögtön kiderül,hogy az üzemanyagszivattyú szopat e.Engem az szopatott.Hozta a hibát a trafókra,cserélgettük össze vissza mint a bolond,aztán kiderült hogy 1.5bart nyom a szivattyú..
Ua ilyen hengerenkénti trafós a Skodám. Pár hónapja egy esti indulás alkalmával 2 henger nem indult... Diagnosztika 3-4-es henger gyújtáskimaradás... Kicseréltem a két trafót, másnap az összes gyertyát azóta hibátlan. Én hülyeségnek tartom kicserélni mind a 4-et...
A szelepfedél tömítés miatt olajos a gyertya! Nekem BMW-n ugyan ez a jelenség volt hogy az 1-es hengernél a gyertya tiszta olaj volt! Ezáltal erőtlen is volt az auto!
Sima 95 os benzinben 10 % etanol van es 10% al tobbet szik a kocsi meg jobban fullad is mienk is ezz csinalja most mar csak a 100 ast tankoljuk es azzal is neha csinal ilyet opel astra f 16.16v szoval ja 🙄
Én nem cserélném ki mindegyiket. Láttam sokan írták h egyszerre kell cserelni feleslegesnek talalom. Kompressziót kellene merni, nagyon sok ember van itt és okoskodik mikor a hiba nem száz százalékos. Én már nem egyet csináltam ilyet aminek a szelepei nem zárnak rendesen. Ezeknek mindig az a baja. Dea legolcsobb mindig gyertya csere vagy cserelgetjuk a trafót és nézni h melyik hengerre megy a hiba.
Kell venni egy jó PD-t és elfelejteni ezt a bohóc 1.4 16v motor, sosem volt egy jó konstrukció, jövő héten az olajnyomás fog elmenni annyira vergődnek szerencsétlen vez tengelyek.
Skacok ezek olyan alapdolgok.... Persze 4 trafo csere kell ha 1 db ment tönkre vagy ha 2db vagy ha 4db + 4 uj gyertya se árt már akkor ha trafot is cseréltek.. ez futomü alkateresznel is igy van parba csereljük !!!
Az összeset kellett volna cserélni.. úgy szokás felénk... De ha nem értetek hozzá, el kell vinni egy szerelőhöz.. így csak az időtöket basszátok el igazából..
Gyujto trafo ho hatasal megy tonkre nemmuszalj 4 cserelni csak azokat amiknek a ohm ertekek nemfelelnek meg a normanak!! Uj trafo tonkreteheti a oreg gyertakat...
Audisként mondom, hogy az összes VW konszern benzin motor egy szar... Adjatok neki rendes 100-as benzint! Anélkül mindig baszakodik... szar FSI-k érzékenyek rá.
Vegyetek le az akksi sarut 10 percre, mindenre az a megoldas. Defektnel is mukodik.
Ez a főnököm Dumája a 2 éves Boxer kiírt minden hibát letiltott 1500 ig engedte pörgetni, levettük a sarut 10 percre jó is volt 40 km-ig. kiderült hogy a részecskeszűrő befosott!
Ténylegesen egyben kell cserélni mivel az új trafó sokkal erősebb ezálltal kinyirja a többi,régi trafót.Soha nem cserélünk külön külön mivel utánna rövid idön belül a többit is cserélni kellesz(gyertyát is érdemes cserélni abban az esetben nem szoktunk ha jó az égése(ősz barna a gyertya)
Erre az emberre hallgassatok...! Kulon sose cserelsz trafot...
Autószerelő vagyok, és ezt alapból így tanítják a gyakorlatban. 4 trafó, 4 gyertya csere.
Kellesz 🤣🤣 van egy tippem, hogy Szabolcs megyébe laksz🤣🤣
Basszátok meg ezért kell csöves swift..🤣
1.8T Passat B5.5 -nél nekem egy trafo lehalt, mind a 4 cserélve lett. Ugyan ezt csinálta, hogy rángatta az egész kasztnit, égéskimaradás volt egy hengerben. Előtte kb 1 hónappal került bele 4új NGK gyertya. Vezérműtengely-jeladót is írt itt valaki, azt nem hinném, hogy bajos lenne nálatok. Nekem az azt produkálta, hogy kb 10. önindítózásra sikerült beindítani az autót, csak tekert megállás nélkül. Szerelőm nekem azt mondta, hogy lehet egyesével is cserélni trafot, semmivel se lesz szarabb, de akkor már érdemesebb inkább szettben, és akkor egyikkel se lehet baj jó ideig. Bár, nekem azt említette a szerelő srác, hogy 3 hengerezve nem igen lenne szabad járkálni, nem tesz túlságosan sok jót a motornak, sőt... Egyáltalán mennyit járt a Golfy 3 hengerrel?
Szia! Látom a Charger megvan még. Ha kell hozzá vezető oldali krómos tükör van egy eladóm.
Általában egy az élettartamuk. Sajnos a VW konszernnél, akár a BMW-nél volt egy pár rossz szériájú trafója. Nem érdemes egyesével kínlódni. Amit vettetek Beru-t az teljesen jó, és igen egyszerre célszerű cserélni. Nekem az egyik rosszalkodó trafónak az új gyertya adta meg a kegyelemdöfést. Pedig az csak gyertyacserének indult, hiba nem volt, csak gondoltam 85ezernél lecserélem. Amúgy semmi baja nem volt a gyári gyertyáknak. De el voltak más használódva, mert az új gyertya mégis cirka 120km után kiütötte a trafót. Mivel az is gyári volt, ráadásul a rossz szériából, egyértelmű volt, hogy csere az összes. Gyertyát akkor célszerű cserélni ilyen esetben, ha nem frissek vannak benne. Tehát ha kb 20ezret futott gyertya van, és normális gyertya, amit 60-80ezret el tud futni, akkor felesleges cserélni. Gyertyák jellemzően nem mennek tönkre idő előtt, ha meg igen, annak melegen nehezen indulás a jele. Egyébként valahol nem véletlen van egybe mondjuk a 4 trafó és csak egyben tudod cserélni. pl GM modelleknél volt ez szokás. Ahhoz, hogy a "cikrítás" egyenlő teljesítményű legyen, ahhoz jó, ha minden állapota közel áll egymáshoz. Nyilván elfordulhat, hogy 10ezer km után bexarik egy trafó, akkor elég csak azt cserélni, de ugyanolyat kell bele venni, mint ami van benne. Felemás trafózás sem jó.
A bedadogás végett az EGR szelepet kellene megnézni és annak csöveit járatait. Meg ha olyan a motor, hogy direkt befecskendezéses (most így nem ismerem meg), akkor lehet kokszosak a szelepek és tisztítani kell dióhajas megoldással.
Próba egy üzemanyag szűrőt cserélni 🙂 hátha 😃
Mi sosem cseréltünk egyszerre 4 trafót, vagy egy trafó és összes gyertya csere megoldotta. Szívósor tömítéssel jártunk így amikor a tulaj mindent kicserélt, de még mindíg dadogott, jártam így injectorral is. Az 1.2 es vw motoroknál pedig ha ez a jelenség, érdemes kompressziót mérni, mert azoknál elszokott égni a szeleptányér. 1.4 nél sem kizarható tényező. (Amiket leírtam egyéni tapasztalatok)
Amúgy nem tudom hogy tudjatok, benzin minősége miatt is dadoghat, és nehezebben húz az autó
Nem szabad tele tankolni, a verseny futók sem futnak teli hassal
Ismerősöknél a 2002/3-as évjáratú Swiftjükben az alapjárati motor romlott el. Én nem igazán értek az autókhoz, de magára erre a motorra egy 50ezres ajánlatot kaptak rá. Az autó ért kb annyit SExd. Ahogy elromlott a baj az volt vele, hogy üresben szószerint nem lehetett az autó, mert akkor az alapjárat 2000 volt az 1.3-as Swiftben, így szolidba. 👍
Nekem Golf 4-es van 1.6 benzin. Én mindig csak egyenként cseréltem. Konkrétan 2db-ot cseréltem 3 év alatt.
Én cserélnek egy gyertyát, meg vezermutengely jeladót
gyertyat mikor csereltek az osszeset kell egyszerre.
Tenylegesen cserelni kell mert ugyan ez volt a helyzet a csaladi skodankal is hogy 1 trafot kicsereltunk es utanna az elkovetkezendo 1 honapba a tobbit is kellett ! 😂 De nem kell ram hallgatni csak gondoltam megosztom veletek !
Ablakmosó az valami nyereményjáték része lesz? Vagy majd talikon azt dobáljátok a tömegbe? 🤣🤣
Milyen motor van benne? 1.4 benzin?
Gondolom.. TSI
Szivo 1.4 asszem
Igen. 16 szelepes szívó 1.4 . Nem TSI.
Iratlan szabály! 1 trafot cserelsz mindet fogod xd
Nálam is így kezdődött, aztán jött az injektor csere................... nem biztos hogy gyújtás, lehet üzemanyag is...
1.4-es Stilon kb 10e km-el ezelőtt lett cserélve a hármas trafó. Csak trafó. Azóta hibátlan...
Nekem g4 en volt pár hónapja ez hogy kicseréltem 1trafót mert 3ik hengerbe elment NGK rakram bele és azóta hibátlan pedig gyertákba is van50ezer km és azok is ngk 3 pólusú gyereták es azoknak se volt bajuk jó persze ha trafó csere után se lett volna jó akkor azokat is cseréltem volna de szerelő is mondta hogy amig nem ràngat nem dadog addig felesleges nekem ezek az ngk cuccok váltak be előtte is az volt benne
Előtte 2évvel kellett egy trafót cserélni az is ngk volt
Csak azért mondom hogy nemmindegy milyen minőség volt vagy van benne
Amikor villog a szeretett 'csekk égő", az 99%ban trafó/gyertya, a VW-knél legalábbis. 1.6 FSI Golfomnál is ez volt a probléma.
Nekem meg a magasnyomású pumpa volt a ludas ugyanezzel a hibával :D szint úgy 1.6 fsi golf 5
@@ssk3396 Ez a nagynyomású pumpa dolgot mennyiből úsztad meg? lehetett még javítani vagy új kellett?
Én ezért cseréltem ki a szelepfedél tömítést elsőnek, mielőtt beraktam az új gyertyákat, mert lassan engedte az olajat két gyertyához.
Ha mindet kellene cserélni akkor cseréld ki a kábelköteget is mert nemlesz úgy jó az új trafóval az öreg kábel, a kábel nemlesz jó az autóval, vegyél újat a vége ez lesz.. Nagyobb faszság? :D
Injektoroknál szokott ilyen hiba lenni hogy megtorpan/kihagy/3hengerezik
Szelepfedél repedés talán.Át húz rajta a levegő és ilyenkor rángat
Nekem csak egy darab trafót cseréltek a kocsin azóta tökéletesen működik. :)
Igen egyszerre cseréljük, mert most mindig neki álsz egy újat venni mikor egyszerűbb az egészet egybe? Képzeljétek el ha ezt így szervizbe vinnéd állandóan az több pénzbe fájna mintha elsőre kicserélnék az összeset!
Kompressziót mértetek? abból több minden kiderülne.
Még lesz is ne aggódj :D
Tudtommal az összes trafót cserélni kell mert a többi kinyírja másikat, ha megnézed vannak autók ahol csak egyben tudod cserélni mert egyben van pl opelek nagyrésze
Általában egy trafót a hő nyír ki. Van hogy beázik stb
De az is előfordul, hogy a gyertya nyírja ki. Tehát ha uj trafó akkor új gyertyak is kellenek.
1,4 -1,6 golf betegség az hogy eszi a trafót főleg az 1,4 tudtommal de ilyenkor illik az összeset cserélni mert a többinek se sok van olyankor már hátra! Ha a gyertya nem rég volt cserélve azt nem cseréltem volna de majd az okosok meg mondják én csak a tapasztalatot és amit tudok azt osztottam meg !
Ti egy szerelmes pár vagytok
Érdemes benzinnyomást is mérni,ha megint rángatózik. 3perces művelet,és rögtön kiderül,hogy az üzemanyagszivattyú szopat e.Engem az szopatott.Hozta a hibát a trafókra,cserélgettük össze vissza mint a bolond,aztán kiderült hogy 1.5bart nyom a szivattyú..
Ua ilyen hengerenkénti trafós a Skodám. Pár hónapja egy esti indulás alkalmával 2 henger nem indult... Diagnosztika 3-4-es henger gyújtáskimaradás... Kicseréltem a két trafót, másnap az összes gyertyát azóta hibátlan. Én hülyeségnek tartom kicserélni mind a 4-et...
Hali. Ugyanez nekem is az E10 benzin csinálja ezt.
Benettnek hányás golfja van? Vagy milyen fajta?
A szelepfedél tömítés miatt olajos a gyertya! Nekem BMW-n ugyan ez a jelenség volt hogy az 1-es hengernél a gyertya tiszta olaj volt! Ezáltal erőtlen is volt az auto!
Én cserelnek egy trafot bodeval eggyutt.
Én azért meg néztném, hogy jelen van e a vezérlés.
Ha villog/világít akkor fekete szikszallag és ragazd le vagy vedd ki az izzót belőle 🤣🤣🤣🤣
Sima 95 os benzinben 10 % etanol van es 10% al tobbet szik a kocsi meg jobban fullad is mienk is ezz csinalja most mar csak a 100 ast tankoljuk es azzal is neha csinal ilyet opel astra f 16.16v szoval ja 🙄
Én nem cserélném ki mindegyiket. Láttam sokan írták h egyszerre kell cserelni feleslegesnek talalom. Kompressziót kellene merni, nagyon sok ember van itt és okoskodik mikor a hiba nem száz százalékos. Én már nem egyet csináltam ilyet aminek a szelepei nem zárnak rendesen. Ezeknek mindig az a baja. Dea legolcsobb mindig gyertya csere vagy cserelgetjuk a trafót és nézni h melyik hengerre megy a hiba.
Kell venni egy jó PD-t és elfelejteni ezt a bohóc 1.4 16v motor, sosem volt egy jó konstrukció, jövő héten az olajnyomás fog elmenni annyira vergődnek szerencsétlen vez tengelyek.
Szüleimnek egyesével cserélték . Eddig 4 ből 3 at . Vw 1.4 75HP.
Gyertya csere,,az összes trafó csak a hibás.. renaultom megane 2 1.4 így megy kb 2 éve!!!
Skacok ezek olyan alapdolgok.... Persze 4 trafo csere kell ha 1 db ment tönkre vagy ha 2db vagy ha 4db + 4 uj gyertya se árt már akkor ha trafot is cseréltek.. ez futomü alkateresznel is igy van parba csereljük !!!
Az összeset kellett volna cserélni.. úgy szokás felénk... De ha nem értetek hozzá, el kell vinni egy szerelőhöz.. így csak az időtöket basszátok el igazából..
Nekem így kezte és el tünt másnapra a kompresszió és motor generál volt utána
nem megy valamelyik henger. gyertyákat meg a trafókat cseréld
Injector lesz
Nekünk amikor nyomtad neki megtorpant
trafót 4 újat cserélünk egyszerre amatőrök
vidd el egy volkswagen márkaszervizbe ha megint előjön! :) :D
mindent egyszerre kell cserélni
Gyujto trafo ho hatasal megy tonkre nemmuszalj 4 cserelni csak azokat amiknek a ohm ertekek nemfelelnek meg a normanak!!
Uj trafo tonkreteheti a oreg gyertakat...
A nagy nyomású gázolajszívatyúval lesz a gond😀
Attila Szép meg szerencse hogy benzines
A "rohadó BMW" lehet túléli ezt a golfot 😂
Autó kereskedőt akartok fikázni aztán meg kiderül hogy nem is értetek az autókhoz 🤣😂🤣😂🤣😂🤣
Egy újabb öngól barátom 🤣😂🤣😂
Nekem rossz gyertyapipanal csinalta ezt az auto.
De miért ilyen gagyi berut vettetek? 😅
Eggyertelmu hogy együtt
Audisként mondom, hogy az összes VW konszern benzin motor egy szar...
Adjatok neki rendes 100-as benzint! Anélkül mindig baszakodik... szar FSI-k érzékenyek rá.
Csak nem jártatok kecskeméten?Xd