6 év tapasztalat SZÍJHAJTÁSOS KERÉKPÁRON - előnyök, hátrányok, menettulajdonságok, élettartam, stb.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 200

  • @danczazsolt8431
    @danczazsolt8431 3 ปีที่แล้ว +21

    Örülök, hogy nektek bevált.. 2020-as Cube Hyde Race, októberben vettem, most június elején, 5400km városi használat után, a szíj megadta magát. Első szíjtárcsa erősen kopott, és deformálódott (tojás alakja lett, szíj feszessége pedál állástól függően változott), valószínű ez volt a probléma fő okozója. A bringát elvitték a Cube magyarországi képviseletéhez ahol megállapították, hogy ez üzemszerű kopás, garancia igényt elutasították. A szerviz raktárkészleten alkatrész nem volt, én rendeltem meg a Gates-től az új szíjat és első tárcsát, az eredeti CDN helyett viszont CDX rendszert választottam. Szállítással szereléssel együtt ez 74 ezer forintomba került.. Mindez egy 8 hónapos elvileg garanciás bringára.. Bocs, ezt ki kellett írni magamból.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +2

      Sajnálom, hogy így jártál! A mi tapasztalatainkhoz képest ez igencsak gyatra teljesítmény a szíjtól és kissé hihetetlen is, hogy "üzemszerű kopás" eredménye. Reméljük, hogy az új hajtás olyan élettartamot fog nyújtani, mint amit elvárhatunk tőle.

    • @andersstrick
      @andersstrick ปีที่แล้ว

      Elképzelhetőnek tartom, hogy a láncvonal (hmm... szíjvonal) nem volt jól beállítva, és ez okozhatott korai problémát. Nekem ugyanez a típusú bicóm van, azon ez volt a helyzet, szerencsére első nap szemet szúrt.
      Amúgy volt bármi előjele a szíj szakadásnak? Látható kopás, szőrösödés, bármi?

    • @danczazsolt8431
      @danczazsolt8431 ปีที่แล้ว +4

      @@andersstrick Igen, a leírás szerint a "centerline offset" +/- 1mm lehet de az rendben volt. Előjel nem volt, reggel még simán beértem, délután pedig ugrott egyet, lenéztem és láttam, hogy a bütykök leváltak. Most néztem, ez a történet pont két éve volt, azóta a bringába 23220km van, használom télen nyáron. A CDX szíj azóta is jól van, az első szíjtárcsa viszont durván élesre kopott, a szíjba kapaszkodó karmok kb kétharmada már hiányzik pedig ez már nem a gyári műanyag hanem szintén CDX alu. Jövő héten érkeznek az új első, hátsó szíjtárcsák. Szíj egyenlőre marad.

    • @Joe38ish
      @Joe38ish 8 หลายเดือนก่อน

      7 es Nexus agyváltó az kontrás. A szíj képes a szíj hajtás képes a kontrára?

    • @danielszucs267
      @danielszucs267 4 หลายเดือนก่อน

      @@danczazsolt8431 a CDX fogasok nem acelbol vannak?

  • @viktorkathi9871
    @viktorkathi9871 2 ปีที่แล้ว +7

    Nekem van egy Santos travelmaster 2.8 világjáró bringám szíjhajtással és Rohloffal imádom, szerintem a tökéletes kombináció,.. persze nem olcsó de egy életre kiszolgál. Remek video, köszi!

  • @MrMarthone
    @MrMarthone ปีที่แล้ว +3

    Értékes videó készült, köszönöm. A szerencse úgy hozta, hogy egy jól karbantartott, használt-2016-Bergamont MGN EQ bringát vásároltam, melyen Gates CDX rendszer vokt/van. Közel 4000 km-t tettem meg vele, eddig hiba nélkül. Igaz csak plusszos hőmérséklet tartománymban, de ott folyamatosan, akár esőben is, napi 25 km-en használom. Az említett nyüszögés nálam is előjött, amit eleinte mosással orvosoltam, ma már, évi 1-2 alkalommal a Gates saját kenőanyagát használom, ami jelentősen kitolja az elkoszosodás fázisát, és a tekerést is könnyíti. www.rosebikes.hu/gates-carbon-drive-belt-care-2684887?article_size=7347&product_shape=1
    Üdvözlettel Biri-55

  • @ヴァルガゾルターン
    @ヴァルガゾルターン 3 ปีที่แล้ว +6

    Szerintem jó kis anyag lett, annak aki elgondolkodott már a szíjhajtáson, de nem ment nagyon a téma után. A Gates CDN rendszeréről azért meglehetősen vegyesek a vélemények, s bár ez a beugró szint (árban kedvezőbb) ár/érték arányát tekintve nem az igazi. Persze ez is felhasználás függő! A CDX-ről viszont még rosszat nem olvastam/hallottam, de ez már tényleg egy egyszerűbb bringa árában van.
    Tavaly váltottam volna szíjhajtásra és nagyon közel álltam hozzá, hogy a ritkán használt mtb és a napi szinten nyúzott ss-t kiváltsam egy Cube Hyde-ra (Pro, vagy Race), de végül nem tudott meggyőzni a Gates rendszere. Itt páran legendás tartósságú sorokkal és láncokkal rendelkeznek, melyek 15e+ km-et tudnak, de ha a realitás talaján maradunk, s egy 1/2 x 1/8" SS láncot veszünk közepes minőségben, az vegyes használat mellett, átlagos karbantartással 5-6e km-t elfuthat, anélkül, hogy a lánctányért cserélni kelljen és a lánckerék fogai még felismerhetőek legyenek, s a lánc sem nyúlt akkorát, hogy egy fél szemet (már ha használunk ilyet) kelljen kiszedni, hogy a kellő feszességet még elérjük. (igen, hagytam már a végletekig kopott alkatrészeket fent, de 10e km-ig nem jutott futásban egyik sem, soha!) Átlagosan 3-4e ft egy SS lánc, egy Sturmey szabadonfutó 4-5e, s ha csak hatodannyi is az élettartama akkor is olcsóbban jövök ki mint egy CDN szíjjal és szíjkerékkel (tányér csere nélkül!).
    Nem beszélnék le senkit a szíjas rendszerről (főleg, hogy nincs is tapasztalatom vele) de úgy gondolom jelenleg még nem tud versenyképes lenni árban a hagyományos hajtással. Akinek fontos a szervizmentesség (vagy mert amúgy is szervizbe viszi a bringáját), vagy a szó nemesebb értelmében igénytelen rendszer (nem kell takarítaní, olajozni) számára fontos, annak simán megérheti! (aki utcai ruhában teker - nem akarja összekenni magát, és /vagy lakásban tartja a gépet).
    A gatesnek nincs konkurenciája, s ha azt veszem, hogy az alap szíja is 20e ft akkor nettó lehúzásnak tartom, hisz ha a gépiparban vagy akár az autóba való szíj árát megnézzük lényegesen olcsóbb.

  • @RLkimura
    @RLkimura 3 ปีที่แล้ว +15

    nagyon jó vidi, majd az agyváltó karbantartásáról is igényéről is lehetne csinálni egyet

  • @DenHadnagy
    @DenHadnagy 3 ปีที่แล้ว +16

    A mestert jó volt hallgatni, de azért nem lett volna rossz, ha nem csörög beszéd közben a tenyerében lévő bontószemmel folyamatosan.

  • @rudironcsabroncs9432
    @rudironcsabroncs9432 3 ปีที่แล้ว +3

    Szép összefoglalás!
    Jó volt hallani hogy vannak még lelkes követői szíjhajtásnak. Szép és jó összeállított riport! Bár megjegyezném hogy igen létezik szíjhajtásos MTB és semmivel sem gyengébb vagy lenne hátrányban egy lánchajtásos kerékpártól (csak a vezető kondíciójától függ :) saját tapasztalatból tudom)

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      Ez a "vannak még lelkes követői" megfogalmazás úgy hangzik, mintha egy kihalófélben lévő faj lennénk, pedig eddig azt hittük (reméltük), hogy inkább a jövő hírnökei vagyunk :D

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MozgasvilagHungary Motorkerékpárokon is alkalmazzák elvétve, (Harley, egyes BMW-k) de igazán ott sem terjed el, pedig ott a váltás egyáltalán nem probléma, és hátránya sincs igazán. Árakat mondjuk nem tudok.
      Szóval ez alapján én arra tippelek, hogy kerékpáron is különlegesség marad, és nem fogunk Dechatlonos kerékpárt látni szíjhajtással :)

  • @SUBZERO322
    @SUBZERO322 3 ปีที่แล้ว +5

    20 éves tapasztalatom van a szíjhajtással. A Harley-knál már kb 35 éve használják. Elvileg 80.000km után van a csere, de óvatosságból már 60-nál szokták. A csere körülményes, út szélén nem lehet megoldani. Lengővillát és a primert le kell szedni. Van hozzá valami "patentszem" is, de azzal max csak hazáig tudsz elmenni. Különben minden másban jobb, mint a lánc. Ezt az is bizonyítja, hogy a több millió tulajból csak elvétve cseréli vissza valaki láncra. Azok is csak jellemzően azért, mert kiállítási gépet építenek, ahol a lánchajtás az egyik különlegesség.

  • @Deca1976
    @Deca1976 3 ปีที่แล้ว +5

    Nálunk 3 is van :) Trek Soho, mely CDC-s volt, mára CDX-es, amiben már 10000 km van, szinte nyom nélkül. Egy Steves City Flight de Luxe CDN rendszerrel. S pár hónapja egy BMC AlpenChallenge AC01. Hasonló jókat tudok csak elmondani róla. Mindegyik használtan került hozzánk: a rossz beállításokkal lehet csak "elrontani"

  • @sompep1455
    @sompep1455 3 ปีที่แล้ว +9

    A lánc és láncváltós rendszerek, jól eltartják az iparágat! :D

    • @sompep1455
      @sompep1455 3 ปีที่แล้ว +1

      ...főleg a szemét feldolgozókat! :)

    • @LuighiOne
      @LuighiOne 3 ปีที่แล้ว +3

      inkább cserélek akár 2x láncot évente párezerért mint 6 évente 90.000-ért szíjat kerekekkel együtt.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 3 ปีที่แล้ว +2

      ​@@LuighiOne 20 ezerért cserélik le a szíjat? + 70 ezer a szíj :D ezek pofátlanabbak mint a pest megyei autószerelők meg a karosszéria lakatosok :) azt mondja a Duna Kerékpár alkalmazottja hogy a láncot is illik cserélni évente :D ja csak az nem romlik el kb soha. akkor minek cserélgessem? ha a 90 ezret leosztod 6 évre, akkor is sok, főleg mert a láncra 0 ft-ot kell költeni évente. jó kis reklám ez a szíjnak, pont az ilyen videós tesztnek álcázott reklámok akarják eltartani az iparágat, szeretnék elfogadtatni, hogy bizony 100 ezreket költeni a bringára 5 évenként az normális. hát k-ra nem barátocskám, ez már som Pepnek írtam.

    • @maestrohun
      @maestrohun 3 ปีที่แล้ว

      @@sompep1455 Akkor használjunk kompozitot, ha nincs az ég világon más opció. Sokkal rosszabb környezetterhelés szempontjából a szíj. Ráadásul, ha a gumi újra is lenne hasznosítva, úgy tudom sose lesz már olyan minőségű, mint az első gyártásnál, ezért az újra felhasznált gumi mellé mindig kell friss, új gumit is keverni bőven.

    • @sompep1455
      @sompep1455 3 ปีที่แล้ว +2

      @@maestrohun Nem szeretném ezt a témát túl sokáig feszegetni. A legfentarthatóbb mechanikus erőátviteli mód a "kardán hajtás", ami lehet h a leghatékonyabb de szinte örökélet és karbantartás mentes. A lánc hajtás 1000 sebből vérzik, ám a szervízeknek és az iparágnak anyagilag az a "fenntartható". :)

  • @HrHr88
    @HrHr88 3 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon hasznos volt a videó! Egy kérdés Andrásnak pontosan milyen szemüvege van nagyon tetszik!

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Köszönjük! Rudy Project Spinshield van rajta, ez most a legmenőbb :)

  • @korcskutya
    @korcskutya 3 ปีที่แล้ว +3

    Shad Stoater Rohloff, Shad Stooshie Rohloff... szíjas gravel. Szívesen;-)

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      Az a szerencsém, hogy ezek számomra megfizethetetlen kategóriák, úgyhogy marad a vágyakozás egyelőre.

    • @korcskutya
      @korcskutya 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MozgasvilagHungary : Hát az tény, hogy ebből már karbon canyon garil-t veszel :-D De hát maga Rohloff agyváltó is 300Eft felett kezd :-(

  • @Putto69
    @Putto69 ปีที่แล้ว +2

    Régi vágyam volt, több mint két éve tekerem a stevensemet-szerelem forever!

  • @andraslukacs6007
    @andraslukacs6007 3 ปีที่แล้ว +2

    60 ezerért vezérműlánc szettet lehet venni :) jó nagy lehúzás, meg lehet azt negyedéből is csinálni.

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว +1

      Pont ez ugrott be nekem is. :)
      Persze aki 20ezret fizet egy alapvetően roppant egyszerűen cserélhető rendszer szerelési költségére, annak ez nem alternatíva, de tetszik ez a szíj hajtás, és arra gondoltam, hogy simán ipari hajtástechnika boltban venni kell kommersz szíjat, szíjkereket, kisesztergával rá lehet reszelni a bringára, és az is ugyan ilyen jó, csak nincs flancos elnevezése.
      Bár még az is lehet hogy próba képen kinyomtatom 3d nyomtatóval a fogaskerekeket, szerintem le lehet méretezni úgy hogy bírja.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 3 ปีที่แล้ว +3

      @@lacikeri3102 ki költene 20 ezret a cserére? senki, csak a Duna Kerékpár alkalmazottja mondja ezt + 70 ezer a szíj, ezek pofátlanabbak mint a pest megyei autószerelők meg a karosszéria lakatosok :) azt mondja a Duna Kerékpár alkalmazottja hogy a láncot is illik cserélni évente :D ja csak az nem romlik el kb soha. akkor minek cserélgessem? ha a 90 ezret leosztod 6 évre, akkor is sok, főleg mert a láncra 0 ft-ot kell költeni évente. jó kis reklám ez a szíjnak, pont az ilyen videós tesztnek álcázott reklámok akarják eltartani az iparágat, szeretnék elfogadtatni, hogy bizony 100 ezreket költeni a bringára 5 évenként az normális. hát k-ra nem

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว +3

      @@tesz-vesz1985 Egyetértek. Nekem 24ezer forint volt a bringám 20+ éve most 200ért nem kapok még csak hasonló minőséget sem, csak a kínai silányokat értelmetlen divathülyeségekkel teli pakolva.
      Úgyhogy inkább felújítottam ezt.
      Fénykoromban mondjuk én elhasználtam egy láncot egy évben, és az is igaz hogy gyorsabban elkopik/tönkremegy, mint ez a szíj, de az is igaz, hogy ha évente cserélem akkor is olcsóbb.
      Meg az is igaz, hogy ezek a láncok azért használódnak gyorsan, mert nagyon vékonyak, a sok fokozat miatt.

    • @jozsefszabo2798
      @jozsefszabo2798 3 ปีที่แล้ว +1

      A latyak megeszi a meghajtást... hát nekem még van a műhelyfalamon 15 éves 7 sebességes fogaskerekem (meg még láncom is, igaz az valóban megnyúlik és elkopik de egy jó minőségű lánc is kibír 4-5 évet) :) ami látott havat sarat homokot hideget meleget de ha feltenném most is lehetne használni, egy pár bringát már én is összeraktam, szerintem nem fedi a valóságot ez a kijelentés vagy tényleg nem gondozta a meghajtást...

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 3 ปีที่แล้ว +1

      @@lacikeri3102 lehet ma már szemétrevaló láncokat gyártanak, én 20 éve vettem a neuzeremet, és soha nem cseréltem láncot, soha nem volt vele probléma

  • @imrenemes9775
    @imrenemes9775 3 ปีที่แล้ว +6

    Na végre már azt hittem feladtátok olyan rég volt videó!

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      Még csak most jön majd a java :)

    • @imrenemes9775
      @imrenemes9775 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MozgasvilagHungary Az jó mert sok hasznos dolgot mutattatok eddig amiből profitáltam is főleg azokból ,de nem is inkább mindből nem emelek ki egyet sem !

  • @attilaklepity1155
    @attilaklepity1155 3 ปีที่แล้ว +3

    A Veer nevű cég gyárt megbízható összekapcsolható szíjat használó hajtást, amely már szükségtelenné teszi a váz átalakítását.
    Véleményem szerint a használhatóság tekintetében a többsebességes szíjhatás esetén a legnagyobb előnye, hogy az agyváltó képes váltani álló helyzetben is, legnagyobb hátránya pedig, hogy nem szereti ha terhelés alatt történik a váltás, ellentétben mondjuk az új Shimano Hyperglide+ rendszerrel.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Nem emlékszem a nevére de a 2019-es Eurobike- n találkoztunk a "furabogarak szekcióban" bontható szíjjal, ígéretesnek tűnt. Lehet ugyanaz volt amit írtál.

    • @mactibi
      @mactibi 3 ปีที่แล้ว +1

      Igen így van, nem szükséges a támvilla bontása, viszont a szíjat itt sem bontjuk ha pl defekt van, ugyan úgy szükséges a csúszó papucs, nem elég az excenteres középrész. Van viszont egy hátránya, hogy eléggé nyúlik a Gates-hez képest, és sajnos nem kompatibilis a Gates fogaskerekekkel, csak a sajátjával.

  • @Rombolo1972
    @Rombolo1972 2 ปีที่แล้ว +1

    Helló sziasztok! :) Én maradok a lánchajtással mert a lánc jobban bírja mint a szíj a szíj nem fogja kibirni a hegyeket... !!! Köszönöm! :)

  • @sheekerz
    @sheekerz 3 ปีที่แล้ว +1

    Lánc hajtás rendszerben lánckerekek vannak, bordásszíj hajtásnál pedig bordás kerekek. A szíjhajásnál az első bordáskereken terelők, vagy megvezetők vannak. Az agyváltókban pedig van, ami 13, 18 sebességet tud (ha jól emlékszem). Az én legjobb álombicóm egy Gearbox-os, titán, vagy carbon vázas Nicolai lenne ilyen bordásszíj hajtással!😎

    • @imretatar8527
      @imretatar8527 2 ปีที่แล้ว

      Az nem bordásszíj, hanem fogazott.

  • @zsoltpocman6673
    @zsoltpocman6673 3 ปีที่แล้ว +6

    Nem csak állítható papuccsal lehet a szíj feszítését megoldani, hanem a középrész is lehet pl. excenteres.

    • @UWRZoneTheCurrent
      @UWRZoneTheCurrent 3 ปีที่แล้ว

      th-cam.com/video/YTeyxb3a0Ro/w-d-xo.html - ebben a Deca városi váza van, ami emelt láncvillás, azaz bontás nélkül lehet a hajtást feltenni és levenni, és excenteres, könnyen feszíthető a lánc és mindig középen van a kerék. Tökéletes lenne lánchajtással, ha lenne rajta borítás, és nem kéne állandóan mosni-kenni.

  • @evcharging2246
    @evcharging2246 3 ปีที่แล้ว +13

    Nekem pár éve CDX szíjas montim van. Imádom.
    De a hanggal kapcsolatban sajnos több negatív tapasztalatom gyűlt össze.
    Az a kosz, amit keresel, az elsősorban a tök száraz, nagyon finom szemcséjű, elektrosztatikusan könnyen feltöltődő szilikátos por. Ez sajnos gyengén fel tud tapadni a szíj kopó felületére és ez adja a nyöszörgő hangot.
    Sajnos nem csak nyöszörgés hanem randa kattogás, ropogás is előfordulhat. A youtube-on is rengeteg ilyen, ezt bemutató videó van.
    Maga a Gates úgy hirdeti a rendszerét, hogy gondozás mentes és semmiféle kenőanyagra nincs szükség, ugyanakkor én már több helyről is azt hallottam olvastam, hogy célszerű szilikon szprével a megtisztított kopó felületét időnként befújni. Az említett finom száraz por ilyenkor kevésbé tud megtapadni rajta.
    www.cyclemonkey.com/blog/tech-talk-addressing-noise-issues-gates-carbon-drive
    A videó nagyon jó, nagyon informatív, de szerintem kimaradt egy fontos dolog. Vagy csak átaludtam azt a részt. :-D
    A szíj feszesség!
    Az egy dolog, hogy szög egyenesen kell futnia a tized mm-re egymás mögé és párhuzamosra állított szíjkerekeken. A feszesség beállítása is igen fontos.
    Erre külön célszerszámot lehet vásárolni, vagy van egy olcsójános megoldás is. Én ez utóbbit használom. :-)
    A Gates appja az okosteló mikrofonját felhasználva a gitárhúrként megpendített szíj frekvenciájának mérésével segít belőni a helyes értéket.
    play.google.com/store/apps/details?id=com.gates.carbondrivecalculator&hl=hu&gl=US

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +2

      Köszönöm a megerősítést, hogy nem csak én találtam ki ezt a kosz dolgot, bár nekem ez a kattogós pattogós hang szerencsére nem jött elő, csak a bőrös nyikorgás. Ettől függetlenül ez okozott némi csalódást a teljesen "makulátlan" rendszer ígéretében. Bevallom én is próbálkoztam kenőanyaggal, de azzal ugyanaz volt a helyzet, mint a lánc esetében, sokkal könnyebben összeszedte a dzsuvát és utána engem is összemajszolt. Ennek fényében végeredményben arra jutottam, hogy ha ilyen esetben nem leszek rest és némi vízzel átlöggyintem, még mindig jóval előrébb tartok, mintha láncot használnék.
      Pap Laci bácsi említette, hogy a szíj feszességét be kell tudni állítani, de valóban nem helyeztünk rá olyan nagy hangsúlyt. Egy "kivágott jelenetben" egyébként Laci bácsi is megemlítette a Gates appot, de mivel személyes tapasztalat alapján nagyon könnyen "átverhető" a pengetés erejének változtatásával, ezért inkább kihagytuk. :) Így legalább lehet róla külön beszélgetni :)

    • @mactibi
      @mactibi 3 ปีที่แล้ว +3

      K.b 3 évig volt nekem is egy NUA Bike bringám CDX+Pinion. Sajnos a váz nem az én méretem volt, ezért el kellett adnom. Az említett nyöszörgés nekem is előjött, és a NUA Bike-tól azt a tanácsot kaptam, hogy vegyek teflon sprayt, és évente 1-2 alkalommal ezzel fújjam le a szíj belső részét. A teflon miatt nem tapadt rá semmi és valóban megszűnt.

  • @csabamateffy1910
    @csabamateffy1910 3 ปีที่แล้ว +2

    Tetszett a film. Van tapasztalatotok kardántengelyes kerékpárról?

    • @hunglisch1679
      @hunglisch1679 3 ปีที่แล้ว

      Meg tervező asztalon vannak az olyanok.

  • @TheTommieSunshine
    @TheTommieSunshine 3 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jó a videó! :)
    Érdemes megnézni a Pinion hajtást. Sajnos még az sem terjedt el, de talán az a leginnovatívabb megoldás ami e témakörben létezik.

    • @LuighiOne
      @LuighiOne 3 ปีที่แล้ว +2

      Szerintem a Pinion olyan mintha valaki a faekés szántást GPS vezérelné. Már csak egy Pinionos váz 3-4000 Eurós ára és a másfél kiló súlynövekménye ugyanakkor. Akkor inkább 1300-1500 Euróért épített villnybicó. A külömbözet meg évtizedekig elég a későbbi akkucserékre. Szerintem

    • @TheTommieSunshine
      @TheTommieSunshine 3 ปีที่แล้ว

      @@LuighiOne ja hát az ára nyilván abszolút sok, sajnos amiatt elveszti értelmét.

  • @istvant7930
    @istvant7930 3 ปีที่แล้ว +1

    Tetszett a video, a szíj jó alternatíva, de igen lassan terjed. Elektromos verzió ban tudtok valamit ajánlani?

  • @kiralypeter88
    @kiralypeter88 3 ปีที่แล้ว +1

    azok a shimano agyváltók kellőképpen lassitják a forgást üresjáratban egy racsnis agyhoz viszonyitva. mintha agydinamód lenne hátul.

    • @istvanvideo3962
      @istvanvideo3962 ปีที่แล้ว

      Minnél több fokozat van az agyban, annál több surlódó alkatrész.

  • @UWRZoneTheCurrent
    @UWRZoneTheCurrent 3 ปีที่แล้ว +1

    17:30 Hajós ❤️ - a lánckerék és a tányér más áttételért cserélődött, vagy azoknak is ennyi a futásteljesítménye?

    • @LuighiOne
      @LuighiOne 3 ปีที่แล้ว +1

      Nem gondolnám, de gyártók igyekeznek bevételt generálni. Pont mint az autóknál is a vezéműszíjj cserénél mindent cseréltetnek (vízpumpa, feszítőgörgők). Nehogymá ócsóé' megcsinálhassad?!
      Nekem is bejövős (lenne) az igénytelensége miatt, de a rengeteg kompromisszuma miatt nekem jóideig felejtős.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      András esetén azért is lettek cserélve a fogaskerekek, mert CDC-ről CDX rendszerre váltott, de maguk a fogak is megcsiszolódtak az évek során. Elméletben elég lenne csak a szíjat cserélni, de a mi esetünkben az volt a gyakorlat, hogy sikerült elkoptatni, a fogak éleit lesimíttatni. Erre valószínűleg ugyanaz igaz, mint a lánchajtásos tapasztalatainkra, hogy ha sokkal gondosabbak vagyunk, sokkal jobban odafigyelünk a gondozásra, nem játszunk gyorsulási versenyt minden piroslámpa utáni elindulásnál és mondjuk az időjárási körülmények is kedvezőbbek és kevesebb dzsuva jut a rendszerbe, akkor sokkal többet ki lehet hozni belőlük. Azt persze csak találgatni tudjuk, hogy ilyen összehasonlítás esetén milyen arányok jönnek ki.
      Való igaz, ha sikerülne elérni azt, hogy csak szíjat kelljen cserélni 10-20 ezerért 5-6 évente, akkor még istenesebb lenne.

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว

      Együtt ajánlott cserélni az élettartam végén.

  • @szentagostonka
    @szentagostonka 3 ปีที่แล้ว +4

    Engem teljesen kielégít váltás szinten egy Shimano 3 speed agyváltó. Gondozásmentes, majdnem mint egy kontrás.

    • @szaracenzsakos6952
      @szaracenzsakos6952 3 ปีที่แล้ว

      Nekem is agyváltó van, de torpedo, évente 1x szétszedem felujítani, de 2-3évet is kibírna.

  • @gabiology77
    @gabiology77 3 ปีที่แล้ว +1

    Hiánypótló. Azért odafigyeléssel a láncot sok km-rel túlélheti a többi elem. Az én álomöszvérem egy Pinion gearbox-os fém gép (Al esetleg Ti) lenne. A nyomatékot szintén nagy fogaskerekekkel és tökéletes láncvonallal vitetném át -ez adja a rengeteg plusz km-t! A láncot megpróbálnám befedni (ott a felpattintható Chain Runner vagy a körbezáró láncvédők), ha így nem mossa telibe a latyak, akkor már wax-olnám is, hogy ne ragadjon bele a kosz. Lehet, hogy latyakban szívnék vele. Van még beépíthető rozsdamentes acél Wipperman Connex láncom és egyéb ötleteim is ;)

  • @istvanszirm
    @istvanszirm 2 ปีที่แล้ว

    Na és az Enviolo Automatiq agyváltó? Még nem izgatott fel?

  • @kumalumbilding
    @kumalumbilding 3 ปีที่แล้ว +2

    Sziasztok fix hajtás megoldható-e szíjjal?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      Mivel maga a szíjhajtás csak a szíjból és két fogaskerékből áll, amiket nagyjából bármilyen agyhoz felszerelhetünk, megoldható: th-cam.com/video/3OVInDmbQg4/w-d-xo.html

  • @gyulanemes6721
    @gyulanemes6721 3 ปีที่แล้ว +2

    Fölhajtani azért szokták a gatyó szárát, hogy ne kapja be a lánc, ha kissé bokalengetős a fazon.
    A szíj úgyanúgy bekaphatja a gatyót ! Ruhaszárító csipesz rulez ! :-)

  • @retekagy
    @retekagy 3 ปีที่แล้ว +2

    Sziasztok! Érdeklődni szeretnék, hogy milyen feszességi frekvenciát állítsak be az app-al, hogy minél tartósabb legyen a szíj, ha alföldön használom, napi 20 km távolságra, 1 vasúti felüljárón kell csak átkelnem? Másik kérdésem az lenne hogy a takarítást mivel oldjam meg a leghatékonyabban? Köszönöm a segítséget!

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia, azért azt az appot csak fenntartásokkal kezeld, mert a pengetés erőssége is nagyban befolyásolja a kapott frekvenciát. Egysebességesnél 45-60 Hz, agyváltós, vagy pinionos bringánál 35-50 Hz az ajánlott.
      A szíjat magát leginkább csak sima vízzel szoktuk mosni, de időnként (mivel azért csak rákerülhet olajos majsz az útról) gyengéd dzsuvalazító szerrel is rámegyünk. A WD40 és a Joe's No Flats tisztítószerek is beváltak anno.
      WD40 Bike Cleaner
      th-cam.com/video/lnBKzitL4yk/w-d-xo.html
      Joe's No Flats
      th-cam.com/video/SaUzC72Nt4k/w-d-xo.html

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MozgasvilagHungary Őőőő a fizika szerint a pengetés erőssége nem befolyásolja a frekvenciát, csak a feszesség és a húr tulajdonságai. Persze azt elhiszem hogy az app tud tévedni, de jól is nézne ki ha egy gitárt a gitáros edzettségéhez kéne hangolni :))))

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      @@lacikeri3102 Megvallom nem értek ehhez a részéhez, egyszerűen tök eltérő értékeket mutatott az app, attól függően, hogy milyen erősen pengettem meg. Simán lehet, hogy egy ilyen app (vagy a használt okosteló) nem alkalmas egy ilyen méréshez.

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว +3

      @@MozgasvilagHungary Nincs ezzel gond, elfogadom, hogy nem mindenki fizikus, és bocsánat a beleokoskodásért.
      Lényegét tekintve igazad van, de a műszaki énem kényszerített hogy korrigáljam, mert így megfogalmazva súlyos fizikai tévedés.
      Ettől függetlenül a videód tetszik. :)
      A tapasztalatodat nem vitatom, nagyon is lehetséges amit írtál, van rá fizikai magyarázat.
      (innen tovább csak akkor olvasd ha érdekel a magyarázata)
      Amikor erősen ütöd meg, akkor az azt is jelenti, hogy gyorsabban ütöd meg, ami végeredményben nagyobb frekvencia átadását jelenti. Így előállhat olyan eset, amikor nem az alapfrekvencián rezonál, hanem valamelyik egész számú felharmonikuson.
      Vagy lesz alap frekvencia, de a felharmonikus is jelen van, az alap frekvenciánál nagyobb mértékben, és azt méri az app, mert az az erősebb. (mivel normál esetben az alap frekvencia a legerősebb)
      Bár én nem használtam szíj beállításra még ilyet, de műszaki tudásommal úgy gondolom, hogy akkor lesz jó a mérés, ha nem megütöd, hanem simán megfeszíted, pontosan a közepénél, és elengeded, mert akkor javarészt az alapfrekvencia lesz jelen, a felharmonikusok ilyenkor elhanyagolhatóak.
      Ezen felül a mikrofonnal mérés is elég nehézkes, mert ezeken az alacsony frekvenciákon már nem túl érzékenyek, külső zajok is zavarhatják, ezért is tévedhetnek elég könnyen.
      Ettől függetlenül okos és egyszerű módszer ez a beállításra, csak ki kell tapasztalni, tudni kell használni.
      Némi szemléltetés a fentiekhez. Ugye mi ennél a bemutatónál a fél álló hullámot, a leghosszabb hullámhosszot ami megegyezik a szíj hosszával, és egyben a legalacsonyabb frekvenciát akarjuk mérni.
      th-cam.com/video/CPIyBDGKbBs/w-d-xo.html

  • @rolandbalint3310
    @rolandbalint3310 3 ปีที่แล้ว +2

    Azt meg tudjátok mondani hogy miből derül ki szíjhajtásnál a fogaskereket is cserélni kell-e vagy sem? Azt gondolnám hogy az alig kopik. Eszembe nem jutott volna hogy szíj cserekor az is megy a levesbe. Mert ha sűrűbb szíj cserével ez megelőzhető akkor máris jelentősen olcsóbb lesz a fenntartás.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +2

      András esetén azért is lettek cserélve a fogaskerekek, mert CDC-ről CDX rendszerre váltott, de maguk a fogak is megcsiszolódtak az évek során. Elméletben elég lenne csak a szíjat cserélni, a mi esetünkben az volt a gyakorlat, hogy sikerült elkoptatni, a fogak éleit lesimíttatni. Erre valószínűleg ugyanaz igaz, mint a lánchajtásos tapasztalatainkra, hogy ha sokkal gondosabbak vagyunk, sokkal jobban odafigyelünk a gondozásra, nem játszunk gyorsulási versenyt minden piroslámpa utáni elindulásnál és mondjuk az időjárási körülmények is kedvezőbbek és kevesebb dzsuva jut a rendszerbe, akkor sokkal többet ki lehet hozni belőlük. Azt persze csak találgatni tudjuk, hogy ilyen összehasonlítás esetén milyen arányok jönnek ki.
      Való igaz, ha sikerülne elérni azt, hogy csak szíjat kelljen cserélni 10-20 ezerért 5-6 évente, akkor még istenesebb lenne.

  • @benceandrascseke9813
    @benceandrascseke9813 2 หลายเดือนก่อน

    Kérdeznék:
    Mennyire az ördögtől való olyan hátsó rugóstaggal rendelkező enduró bringát agyváltó + szíjhajtás kombóra alakítani?
    Hogyan lehetne megoldani - az egyébként ezen a szakaszon nem jelentős, de jelen lévő, - a hátsó villa mozgásából fakadó, kényszerű szíjfeszítést?
    Van-e olyan 10-12 sebességes agyváltó, ami az ilyen bringákhoz javasolt (tehát egyenes), ún. downhill küllőket tudja fogadni?
    Van erről videótok?
    Akár több részből is összerakva az infókat?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  2 หลายเดือนก่อน

      Léteznek ilyen megoldások (bár még inkább csak különlegesség kategóriában találkoztunk vele), egy szíj-fesztő görgő segítségével oldják meg a hátsó rugózással járó hosszváltozást.
      Az extrém körülmények közötti váltást pedig a Pinion szokta kimaxolni (nem a hátsó agyban, hanem a középrészben), de konkrét saját tapasztalatunk sajnos nincs ezen a téren, csak a guglizás.

  • @adamviktorvelezdi2454
    @adamviktorvelezdi2454 ปีที่แล้ว

    nekem is Cube AIm Pro 2017 es model 😊 200ezerért vettem azóta 77ezret költöttem rá

  • @zsoltpocman6673
    @zsoltpocman6673 3 ปีที่แล้ว +3

    "Feljövés"...a peremet hívják felétek így?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      Igen, épp megnéztük a "feljövés"-t a szótárban és szinonimának épp a perem volt megadva :) bár a CDX-es rendszer középső "feljövésére" nem biztos, hogy találó :D

    • @LuighiOne
      @LuighiOne 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MozgasvilagHungary az meg talán borda/bordás kerék

  • @poweroftea4508
    @poweroftea4508 3 ปีที่แล้ว +1

    Sziasztok akkor jól értelmezem bàrmilyen vàzat àt lehet alakítani ?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +3

      Pap Laci bácsi elmondása alapján igen, de ha megmutatod neki (vagy más hozzáértőnek) a konkrét bringádat, akkor megmondják 100%-ra, hogy mi a stájsz.

  • @gyulanemes6721
    @gyulanemes6721 3 ปีที่แล้ว

    Nem tudja valaki, hogy a 80-as években milyen 3 sebességes agyváltó volt az export csepel kerékpárokon ?
    Csak arra emlékszem, hogy made in USA.
    Help !

  • @RelakS__
    @RelakS__ 3 ปีที่แล้ว +2

    Pap László hegesztette meg a bringámat, mikor találtam rajta egy repedist a hajtóműnél. Jó munkát csinált, csak az átvétellel kapcsolatban elbeszéltünk egymás mellett XD

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Ezt úgy kell érteni, hogy megcsinálta, de nem adta vissza? :D

    • @RelakS__
      @RelakS__ 3 ปีที่แล้ว +2

      @@MozgasvilagHungary Megcsinálta. Én vártam, hogy telefonáljon, hogy mehetek érte, Laci bácsi meg azt várta, hogy én megyek érte :D
      Lehet, hogy mondta, hogy mikorra lesz kész, csak valahogy nem sikerült meghallanom/megértenem, vagy csak simán elfelejtettem. Vagy Laci bácsi úgy gondolta, hogy mondta, de nem mondta, a fene tudja már :)

  • @acsimark
    @acsimark 3 ปีที่แล้ว +2

    Olyan kéne, aminél generátort tekersz és hátul villany motor van a kerékben.
    Te állandó terhelésen tekerhetnél tereptől függetlenül és dombon regeneratív fékezni lehetne.

    • @LuighiOne
      @LuighiOne 3 ปีที่แล้ว +1

      Az ötlet jó! Annak akit a jelentősen magasabb súly nem zavar! Az hogy a technikához legalább puffer akku is kellene, és a töltéshez is vezérlő (a motor és a generátor mellé!), azok meg az árat löknék jelentősen felfelé.

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว

      @@LuighiOne No meg az egész elektromos erőátvitel hatékonysága lényegesen rosszabb mint egy lánc, vagy szíjhajtásé.

    • @benceandrascseke9813
      @benceandrascseke9813 2 หลายเดือนก่อน

      Iszonyatos veszteség lép fel a kétszeri energiaátakakítás miatt.
      😢

  • @papendre1
    @papendre1 3 ปีที่แล้ว

    Létezik-e olyan bicikli hajtás, ami sem nem szíj, sem nem lánchajtású, hanem a régi BMW motorok mintájára egy tengellyel viszi hátra a hajtást, kúpfogaskerékkel. Ha ilyen létezne, nem kell hozzá bontható váz, nincs szükség kardánhajtásra sem, ha a hátsó kerék nem rugózott. Nagy áttételeket lehet megvalósítani, illetve készülhet hozzá fogaskerekes váltó - akár hátramenettel is - perverzeknek :) . Nagyon hasonló kúpfogaskerekek kellenek, mint amik a sarokcsiszolókban is vannak - méghozzá elegendő akár az 500w-os flex hajtása is - tudjuk, hogy ez nem egy ökör ára - tehát színvonalasan kivitelezhető versenyképes áron - a nagy fogaskerék elől akár műanyag is lehetne. Egy biciklista erejét pedig akár egy spirálos hajlékony tengely is hátra tudja vinni, ekkor rugózott is lehet a hátsókerék.
    Létezik ilyen bicikli?
    A filmben bordás alakzáró szíjhajtásról volt szó. Vajon létezik-e ékszíjas verzió?
    Ez azért lenne érdekes, mert akkor alkalmazni lehetne egy nagyon egyszerű automata váltót, a variátort. Hátránya a csúszás miatti hatásfokvesztés.
    Létezik ilyen bicikli?

    • @LuighiOne
      @LuighiOne 3 ปีที่แล้ว +1

      Létezik, nekem van ilyenem. Chainlessnek hívják. Merev vázas. Az egyik alsó villaszárban megy hátra a hajtás.

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว

      Mai napig elég sok kardántengelyes motor létezik. Illetve bringát is láttam már.
      Ja és ugye az a tengely ami hátraviszi az erőt kúpfogaskerékkel, az a kardántengely ;)
      Lehet rugózás is, az sem akadály. Pont ehhez kell a kardáncsukló a tengelybe.
      De ez a megoldás pl ezt is nélkülözi.
      th-cam.com/video/fkjKgnUTSeE/w-d-xo.html

    • @papendre1
      @papendre1 3 ปีที่แล้ว

      @@lacikeri3102 A kardános BMW-ről tudok, azt meg sem mertem kérdezni, hogy rugózott kerekű kardános birigli van-e. Ha jól meggondolom, akkor a kardán csakis akkor kell, ha a hátsó villa rugózott, és nem központi rugózású. Ha teljesen a hatókar csapágyazás kürül van a rugózás csuklója, akkor nem kell kardán, merev tengely is jó - azzal a kitétellel, hogy a hajtónyomaték terhelni fogja a rugót.

  • @tamasszaloki2467
    @tamasszaloki2467 9 หลายเดือนก่อน

    14 .35 nél látszik ahogy tekeri a hajtókart mekkora tojás van a hajtásban :) én maradok a jól bevált láncnál kicsit elektromos autó érzetem van drága reklámozható de átlag felhasználónak nem jó :)

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  9 หลายเดือนก่อน

      Miből szűrted le, hogy átlag felhasználónak nem jó?

  • @freeanonimus
    @freeanonimus 3 ปีที่แล้ว +2

    1, Idősebb embereknek is egyszerűbb a váltás.
    2, Szerintem egészségügyi szempontból is jobb, mert a lánc és fogaskerék közötti mozgásból adódó rezgés(zsír jelenléte esetén is ott vannak a porszemcsék )
    óhatatlanul ad egy rázkódó frekvenciát, ami a ékszíj hajtásnál véleményem szerint jelentősen puhább, csendesebb, ami a mozgásban lévő ízületekre kevésbé terhelő.

  • @LuighiOne
    @LuighiOne 3 ปีที่แล้ว

    Mai napon - tekerés közben, mikor máskor - arra jutottam, hogy aki szíjhajtásút akar ócsóé' az simán megteheti!
    Bár a hagyományos ékszíj eléggé kihalóban van, nem biztos hogy egyszerű lesz összeszedni a hozzávalókat, de ki tudja.
    Merthogy a megoldás a classic ékszíjjal vagy a modernebb sokékes szíjjal is működne! Igaz azoknak elvileg van csúszása egy fogasszíjjal ellentétben, de az átlag (jobb) kerékpáros kb. 250W-nyi teljesítményét gyakorlatilag csúszásmentesen képes lesz egy olyan a hátsókerékig elvinni. A classic ékszíjj ráadásul simán hosszabbítható (ekkora teljesítménynél pláne!) egy acélkapoccsal.
    A karbantartás mentesség ott is a csapágyak rövidebb élettartamában kerül kifizetésre.Ahhoz hogy a szíj ne csússzon azért meg kell feszíteni, és az több terhelést ró a csapágyakra, mint a rendes igénybevétel, sőt megkockáztatom olyan azok mértéke mintha valaki 100-120 kg-mal "állna" (méginkább tekerne) a pedálokon.
    Szíjtárcsákat jármű bontókban(tehergépkocsik), méh telephelyeken lehet érdemes keresni, vagy esztergályossal készíttetni, de akkor már szerintem inkább műanyagból (alumíniumból?).

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว

      Azért ékszíjat nem használnék, de amúgy van minden ami kell.
      Ipari gépek építéséhez itt szoktam venni ilyesmi alkatrészeket. www.powerbelt.hu
      Persze körül kell járni, mert tudnak itt is elszállt árak kialakulni, de olcsón is meg lehet oldani akár szíjasat, akár fogasszíjasat.

  • @tesz-vesz1985
    @tesz-vesz1985 3 ปีที่แล้ว +4

    14:46 nem szép dolog szemetelni! milyen példát mutatsz?

  • @imretatar8527
    @imretatar8527 2 ปีที่แล้ว

    Szerintem nem csak a geometria miatt gyorsabb az országúti, hanem a szíjas, agyváltós konstrukcióban annyi mechanikai veszteség van, hogy az már komolyan befolyásolja a teljesítményt.

  • @baszaskozbendudoloedesapa7648
    @baszaskozbendudoloedesapa7648 3 ปีที่แล้ว +1

    Szépen összerakott anyag!
    Lehet, hogy még túl fiatal vagyok a szíjhajtáshoz?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      Az egysebi pl elég fiatalos stílus, bár amióta kiderült, hogy a sírva röhögős emoji használata is az öregség jele, már semmiben sem lehetünk biztosak :)

    • @baszaskozbendudoloedesapa7648
      @baszaskozbendudoloedesapa7648 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MozgasvilagHungary Teljesen igazad van, simán csak én vagy rosszul bekötve :)

  • @piratasolitario9042
    @piratasolitario9042 3 ปีที่แล้ว +1

    Egy kerdes. En Evente 8 10 ezer km tert bringazok. Utanfutom 40 kg. Itt sok a hegy, nekem hasznalhato lenne? Gondolom nem idealis . Electomosat meg nem akarok.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Ez leginkább a váltó képességein múlhat, de lehet nem érdemes 11 sebesség alá adni.

    • @piratasolitario9042
      @piratasolitario9042 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MozgasvilagHungary Jelenleg 27 van de nem hasznalom, mert MEG IS KELL TUDNI ALLNI. Ezzel a sullyal. En atlagosan 20 25 km /oraval kozlekedek.KULFOLDON VAGYOK.

    • @piratasolitario9042
      @piratasolitario9042 3 ปีที่แล้ว

      @@MozgasvilagHungary Agyvaltoval lehetseges? Mert ez a bici ami van hazaig mar biztosan nem birnja ki. Elottem van a Pireneus...

    • @piratasolitario9042
      @piratasolitario9042 3 ปีที่แล้ว

      @@MozgasvilagHungary Tudnal ajanlani valamit, hogy haza tudjak menni? Nekem van elol ,hatul vannak taskaim, plussz elso csomagtarton a napellemem.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Shimano alfine 11 sebességes agyváltót lehet kapni, ha ez volt a kérdés.

  • @Manetty6
    @Manetty6 3 ปีที่แล้ว +2

    szíjjal pedig van monti is, akár össztelósként. (pl: nyikoláj) nem csak agyváltóval használható vagy épp ss-ként. ott van a pinion, de ott vannak a ma nyakra-faszra eladható elektromos "biciklik" a felsőpolcról.
    egy hátránya van, a belépésiküszöb magas. a gates meg kb egyeduralkodó. a veer, szép dolog, de elérhetősége a béka segge alatt európában és nem olcsóbb mint a gates. sőt a szíj összekötő szerszám árából a fenti faszi varázsol neked egy bontható támvillát. a kontinetál meg belebukott ebbe a történetbe és a panasonic se csinálja már ezt a művészetet.
    géccből a cdc, cdn az olcsó, de nem annyira, hogy az átlag magyar gyomor bevegye. a másik meg, hogy cdx is ott van, ami nem olyan nagyságrendekkel drágább, mint amennyivel tartósabb. főleg, ha ganéban is akarja használnia júzer.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Tulajdonképpen a pinion is agyváltó, csak középagy váltó, de igazad van, hogy azzal akkor monti is összerakható. Csak szegény pinion se nagyon tud széles körben elterjedni.
      Tudsz olyan ebike-ról, ami váltó nélküli és szíjhajtásos?

    • @sompep1455
      @sompep1455 3 ปีที่แล้ว

      @@MozgasvilagHungary A pinion nem agyváltó, hanem (lényegében) egy kicsinyített "autó" váltómű! ;)

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Értelmezés kérdése. A középső agy helyén lévő váltó (vagy a középső agy helyén lévő kicsinyített autó váltómű), de ezen nem fogunk összeveszni ;)

    • @sompep1455
      @sompep1455 3 ปีที่แล้ว

      @@MozgasvilagHungary Nem az elhelyezésben, hanem a működésében különbözik!

    • @Manetty6
      @Manetty6 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MozgasvilagHungary electrek.co/2019/04/29/nua-electrica-titanium-e-bike/amp/
      Klasszikus értelemben véve, ha agyváltó akkor szerintem mindenkinek a hátsó agy fog eszébe jutni.

  • @gaborbanfalvi3917
    @gaborbanfalvi3917 3 ปีที่แล้ว

    A agyvàltoval nem volt eddig gond? Ti milyen màrkàt tipust hasznàltok?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +4

      A Cube-ban a Shimano Alfine SG-S7000 modell van, a Focusban is valami hasonló. A Cube agyváltója (nem azért, mert büszke lennék rá, de) soha nem volt gondozva, utánállítva. Viszont így abszolút hiteles legalább a forrás, hogy gondozásmentesen hibajelenség nélkül üzemel kezdetektől fogva. Hátsókerék kivételekor kell figyelni, hogy ajánlott a középső fokozatban állítani, illetve van egy kalibrációs metódus, amivel be lehet lőni, hogy pontosan váltson, mert ilyenkor el tud mászni és akkor pontatlanul vált. Készítünk majd egy komplettebb videót az agyváltókról szerzett tapasztalatakról is hamarosan, abban jobban kifejtjük majd a témát.

  • @StJupatSE
    @StJupatSE 3 ปีที่แล้ว

    Én arról szeretnék kérdezni, hogy terep felhasználás tekintetében mi a véleményetek?
    Miként tűri/tűrheti a por és sár kérdését?

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว

      Elvileg jól. Vannak erről videók a YT-n, de nem is ez a gond, hanem ahogy itt is elhangzott az áttételezés nem olyan rugalmas, vagyis egy agyváltó fokozataira vagy szorulva, ami terepen kevés lehet.
      Inkább túrázásra jó, főleg aki sokat teker.
      th-cam.com/video/8SKeQ6B2UTk/w-d-xo.html
      Én egyébként azt nem értem hogy kardán miért nem terjed a bringáknál?
      Teljesen zárt váltó és hajtásláncot lehetne rá építeni, feltölteni olajjal és 100ezrenként cserélni benne. :D
      És lehetne azt is nagyon könnyűre gyártani...meg persze jó sok pénzt elkérni érte :)

    • @StJupatSE
      @StJupatSE 3 ปีที่แล้ว

      @@lacikeri3102 Köszönöm.

  • @gergelykovacs4113
    @gergelykovacs4113 3 ปีที่แล้ว +1

    bocsi, hogy szóvá teszem, de rossz nézni a talpközéppel tekerést (17:39)

  • @ferencsule7333
    @ferencsule7333 3 ปีที่แล้ว

    Sziasztok!
    Hallottam már a szíjhajtásról, de így bemutatva most láttam először.
    Összehasonlításképpen, pedelec bringán mennyivel tartana tovább a szíj?
    Az első,hátsó hajtásosokra gondolok.(ugye ott kisebb a láncon-szíjon a terhelés)
    A nyomatékszenzoros középmotorosok más kategória.
    Lehetséges volna,hogy akár 8-10 évig is megy egy szett?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Felhasználás függő és persze inkább km-ben lehet számolni, mint évben. Kíméletes, gondos használat mellett 30-50e km is megtehető vele. Első/hátsó agymotoros ebike esetén még akár több is lehet, mint egy hagyományos bringa esetén (laikus gondolkodás alapján).

  • @Timkozsolt
    @Timkozsolt 3 ปีที่แล้ว

    Hány km-t tud futni egy bicikli???

    • @LuighiOne
      @LuighiOne 3 ปีที่แล้ว

      karbantartva vagy ridegtartásban? első esetben kiszolgál akár egy életre (bár addigra kb. csak a vázat nem cserélted benne.)

  • @ヴァルガゾルターン
    @ヴァルガゾルターン 3 ปีที่แล้ว

    Melyik emelkedőt nem bírta az alfine?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +3

      Egészen konkrétan a Bökényföldi úti Aldi mellett lévő töltésre akartam merőlegesen felmenni, lendület nélkül :D Az a szint volt, amikor amúgy se valószínű, hogy sikerült volna feltekernem, de még mielőtt teljesen eldőltem volna, kattant egyet az agyváltó.

  • @_Gabor_
    @_Gabor_ 3 ปีที่แล้ว +1

    Maradok a hagyományos rendszernél

  • @gaborparlagh8378
    @gaborparlagh8378 3 ปีที่แล้ว +1

    Háát... Azért vannak itt városi legendák. Nekem a Campagnolo Veloce láncokat úgy kb. 10-18 ezer km-enként kell cserélni felhasználástól függően. Na jó, a téli dzsuvában lehet hogy 5 ezer alatt elkopik, de a teljes hajtást akkor sem kell cserélni, megfelelő variálással elmegy az még sokáig.
    Elhiszem hogy jó a szíjhajtás, városi rohangálóba be is raknám, ha nem lenne ilyen iszonyatosan drága.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Egyáltalán nem kétlem, hogy a leírt tapasztalataid valóban úgy történtek ahogy írod. Hidd el tehát kérlek te is azt, hogy ezzel szemben az én tapasztalatom pedig az, hogy enyhe emelkedőn álló helyzetből indulva konkrétan átugrott a lánc az első tányéromon, mert annyira elkoptak a fogak. Simán lehet hogy én vagyok a béna, biztos lehet ezt jobban is csinálni, de igazából mindegy is, mert ez az a referencia, amivel szemben ugyanolyan hozzáállással, ugyanolyan stílusban bringázásnál a szíj viszont már 6 éve bírja. Nem városi legenda, nem feltételezés, személyes tapasztalat.

    • @ヴァルガゾルターン
      @ヴァルガゾルターン 3 ปีที่แล้ว

      Gábor, az általad leírtak számomra is a legendáriumban pihennek, s nem te vagy az első akitől ezt olvasom.
      6 éve haszálok campa hajtást veloce-től a chorus-ig, s egyik sem tudota a 10e km-et. Pedig esőben sem használom (kivéve ha belefutok egy záporba), rendszeresen karbantartom, tisztítva, kenve van.
      Évente cserélem a láncot és a sort ami kb 8e km-t jelent (lehet ha 5-6km-nél már láncot cserélnék akkot bírná a sor, de 8e alatt simán összekopik annyira, hogy új lánccal nem működik a rendszer.)
      Nem tudom mit csinálok rosszul, pedig nem vagyok egy Förstemann féle gépsonka lábú aki gatyára nyújtja a láncot 2 sprint alatt.

    • @UWRZoneTheCurrent
      @UWRZoneTheCurrent 3 ปีที่แล้ว +1

      Széles SS lánc 48/16 áttételen 5 ezer km alatt kopott szanaszét szeptember óta ("téli" használat). A tányér nincs 1 éves, ez a 2. lánc rajta, de cápafogas és ki is van hajolva. Váltós láncok ennek a felét, ha bírják, felületkezeléstől és használattól függően :(

    • @gaborparlagh8378
      @gaborparlagh8378 3 ปีที่แล้ว +3

      @@ヴァルガゾルターン A lánc nem a wattoktól, hanem a kosztól nyúlik (azaz kopik). Nekem anno azt mondták a bringaboltban (Víg Aurél), hogy a legjobb kenési módszer - híg varrógépolaj, és olajozás után töröld TELJESEN szárazra! Az olajnak a csapoknál van pozitív szerepe, kívül csak összeszedi a koszt, ami bemegy a csapokhoz és széteszi a láncot. Nem kell túl gyakran átkenni, és az első eső sem mossa ki az olajat.
      Most nézem, a legelső Campa (10-es, Veloce) hátsó soromban kb. 30 ezer km van, természetesen nem vadiúj láncot kap, ha épp cserélni kell a láncot rajta, bár ez a sor valószínűleg már kuka lesz. Jelenlegi taktika szerint 6-8 ezernél cserélt lánc esetén a sor még elviszi az új láncot is, a régi lánc meg még vagy 10 ezret elmegy régi sorral, mielőtt ki kéne dobni a láncot. A régi sor meg megy, amig nem urgál a következő lánccal. Lánctányért még nem kellett cserélnem, amióta így kenem a láncot (2 bringa, összesen valahol 55-60 ezer km-nél).

    • @ヴァルガゾルターン
      @ヴァルガゾルターン 3 ปีที่แล้ว

      @@gaborparlagh8378 Nem teljesen értelek. Az, hogy egy sor elmegy 20-25e km-et gyakori lánccserével cseppet sem szokatlan, az sem, hogy nem kell tányért cserélni.
      Én a 15-17e km-es lánc legendáján akadtam fenn, s tartom magam is ahhoz, hogy ilyen nincs, csak a komplett hajtás (sor, tányér) biztos cseréjével és még így sem tartom valószínűnek, hogy ez abszolválható fogkitörés, szemszakadás igen valószínű kockázata nélkül. S abban is biztos vagyok, hogy a nyomatéktűrése, így a használhatósága is kétséges.
      A lánclenyújtó terminátor lábakat egyébként csak vicces felütésnek szántam, s abban egyetértünk ahogyan fent leírtad a lánc kenésének módját, valóban így szakszerű (bár ez a varrógépolaj a meglátásom - s hozzáértők - szerint sem a tökéletes kenőanyag alkalmazás).

  • @laszlobrandes7245
    @laszlobrandes7245 3 ปีที่แล้ว +2

    Minőségi hajtásnál Ultegra,Dura Ace 5000-6000 km-nél lánccsere és ennyi.Ez kb. 10-12 forint.Minőségi hajtómű lánckereke simán elmegy 25-30 km-t persze ez függ az időjárás viszontagságaitól.A fogaskoszorú főleg ha egy két fogsor van használva max. azt kell cserélni ami szintén max 2-3 ezer forint.Na ennyit arról,hogy olcsóbb a szíjhajtás.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +1

      Nyilván van olyan felhasználási mód, körülmény, stb, amikor egészen másféle értékek jönnek ki csereidőszakot illetően, mi a saját láncos tapasztalatainkat hasonlítottuk össze a saját szíjhajtásos tapasztalatainkkal.
      Másfelől, a lánc cseréjét illik minimum a teljes hátsó sor cseréjével megejteni (én kihasználom általában a teljes fogsort hétköznapi tekerésnél is), mert úgy fog leginkább egymáshoz idomulni a két komponens, így a végösszeg egy ilyen esetben máris magasabb (a fogaskoszorú is drágább, mint 2-3e Ft), plusz, ahogy említettem, sok esetben a felhasználási körülmények (hosszú napi ingázások, szutykos időjárás, kerékpáros szokások, stb.) miatt az első tányérok is cserére szorultak legalább évente egyszer.
      Tehát, az alsó hangon évi 20-30e Ft-os lánchajtás csere költségét hasonlítottam össze azzal, hogy 6 éve nem kellett hajtást cserélnem és ha mégis kéne, akkor András példája alapján 90e-ben állna meg a művelet, minőségi CDX hajtással. Így jön ki a matek.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      @nincs nincs ezt hogy sikerült leszűrni?

    • @rolandbalint3310
      @rolandbalint3310 3 ปีที่แล้ว +2

      @@MozgasvilagHungary Saját láncváltós tapasztalaitokat hasonlítottátok az agyváltós+szíjhajtásos tapasztalaitokkal, hogy pontosak legyünk. Szóval nem csak a szíj-lánc a különbség hanem a váltó-agyváltó is. Akkor pedig számolni kéne az agyváltó karbantartási költségét is ami ennyi idő alatt nem nulla. Ezzel lenne teljes a matek. Nem tudom melyik nyerne de érdekelne. Kérek videót erről is! :-)

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      @@rolandbalint3310 csak hajtást hasonlitottunk hajtással, irreleváns ebből a szempontból a váltó. Egyelőre egyébként 0 Ft volt az agyváltó, de tervezünk ebben a témában is videót.

    • @rolandbalint3310
      @rolandbalint3310 3 ปีที่แล้ว +1

      ​@@MozgasvilagHungary Oké jogos. Hajtás volt hajtással hasonlítva. Kivéve a megtérülés szempontot mert ott országúti hajtás (talán 2x8-as) lett felhozva ellenpéldaként ez meg nem csak a szíjban különbözik hanem a váltás módjában is. Ha ezt a kettőt hasonlítsuk össze akkor abba akaratlanul is benne van a váltásmódbeli különbség. A különbség valós és igaz de nem csak a szíjból adódik. Ennyi csak az észrevételem. Mondhatni másba nem tudtam belekötni. :-) Az agyváltós témát meg várom. Nekem 31ezer km után gazdasági totálkáros lett a 8-as Shimano Nexus. A mostani 3-as Sturmey is elvitt 25ezret ennyi idő alatt. Most már olcsóbb lesz hogy én szerelem. :-) Érdekel a 0ft-ot hogyan lehet elérni mert ehhez 0 karbantartás kell , vagy ilyesmi. Vagy nem tudom. Majd megmutatjátok. Várom! Jók vagytok!

  • @egyresztmasreszt4292
    @egyresztmasreszt4292 3 ปีที่แล้ว +1

    Vennék de Buda II re esélytelen .

    • @zsuut
      @zsuut 3 ปีที่แล้ว

      mindig is csodáltam aki azt rásegítés nélküli bringával nyomja :)

  • @rean1623
    @rean1623 3 ปีที่แล้ว +1

    Ha a parkban eldobálom az elkopott szíjat, az környezetbarát? Esetleg lebomló műanyagból van?

  • @RLkimura
    @RLkimura 3 ปีที่แล้ว +4

    hajadismilyen

  • @rolandbalint3310
    @rolandbalint3310 3 ปีที่แล้ว +4

    Sturmey 3 sebességes agyváltós bringa. 7év, 33ezer Km. Lánc csere 2x, 17 és 32 ezernél. Hátsó körmös lánckerék csere 1x, 17ezernél (amúgy feleslegesen). Lánctányér csere még nem volt. Össz költség: 7150 forint. SPD-vel nyomom-húzom neki, Budára is felmegyek vele ellenben olajozni nem szoktam. Szóval nem kímélem. :-D Félreértés ne essék, én is szeretnék ilyen tiszta hajtást mint a szíj de nem tudom rávenni magam hogy a praktikum bringára ennyit költsek . :-) Az meg vitán felül áll hogy egy láncváltós fenntartása drágább

    • @ヴァルガゾルターン
      @ヴァルガゾルターン 3 ปีที่แล้ว +1

      Nehezen hihető. Nekem az ss-ben nem bírja a 6e km-t a lánc és a sor (mindkettő Sturmey, a lánc néha KMC abból is a prémium)
      Városban használom (hegyre ritkán mert a 48/18-as áttétel nem komfortos hozzá) télen, nyáron, tisztítva, olajozva rendszeresen.
      Szerintem vagy elírtad a számokat vagy a prefixumokat, esetleg nyomatékmentesen tudod használni a hajtást, de amit leírtál az mesekönyvbe illő; én lennék a legboldogabb ha ilyen létezne.

    • @rolandbalint3310
      @rolandbalint3310 3 ปีที่แล้ว

      ​@@ヴァルガゾルターン Ott lesz a bibi hogy ki mit ért azon hogy "bírja még a lánc". Ha azt hogy nem esik bele a láncnyúlás mérő akkor az 3-5ezer km. Ha azt hogy nem ugrik át, nem esik le, nem szakad szét akkor se ha ugrálok rajta akkor az valahol 20ezer környékén. Amúgy itt megnézheted ha akarod: photos.app.goo.gl/sL34FOrV8QMd8kw52 . 2014.02.16-al indul egy Acor ACA 602 félszemes lánccal ez 2017-ig rajta van, ekkor van a bringában 17870km. Aztán rákerül egy zöld lánc (használtan) amit most decemberben cseréltem 30980km-nál. (Tudom hülye vagyok, de mindent felírok mert különben egy hét múlva elfelejteném :-) SPD-vel megyek, ki is használom gyorsításkor meg felfele. 2 évente szét is megy a kilincs a váltóban, szóval nyomaték mentesség nincsen. Lényeg a lényeg gyanítom te pedánsabban cserélsz mint én. Mondjuk a sor cserét akkor sem értem. Semmi baja a Fogaskerekeknek. Erről is van kép. Nem ugrik át lánc csere után mint a montimon.

    • @ヴァルガゾルターン
      @ヴァルガゾルターン 3 ปีที่แล้ว

      @@rolandbalint3310 @Roland Bálint Többek közt azért szeretem a strava alakamazást, mert az alaktrészek futásának ideje is beállítható, így km-re pontosan tudom a felrakástól a kukába landolásig mennyit bírt az adott holmi.
      Alább belinkelem azt mikor cseréltem az 5369,7 km-t futott teljes hajtást, s bár a láncrol nem készítettem képet, a szabadonfutóról, meg a lánc tányérról igen. Érdemes megnézni milyenek a fogtávolságok, s realizálni, hogy ebbe még mennyi mehetett volna bele...
      A láncból egy fél szemet (kellett bele) vettem ki, mert akkorát nyúlt - ugye a csapok közti távolság 1/2" (12,7mm) Ehhez nyúlásmérő sem kell.
      Ez a 20e km-es lánc, számomra teljes képtelenség, de örülnék egy ilyennek 😀
      strava.com/bikes/4363098
      strava.com/activities/4680003705

    • @nameno2518
      @nameno2518 3 ปีที่แล้ว

      Szerintem a Tied sokkal inkább nehezen hihető, ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy fizetett hirdetést hallottunk a szíjhajtás mellett..:) Trekking, Shimano Tourney 3x8-as 17e kilométer fölött egy hajtáslánccal, télen-nyáron, ritkán olajozás, ritkán tisztítás. Tény megérett a cserére a teljes hajtáslánc, és ha nem kél lába a bringának, meg is történt volna. Az ismerősök között is 10e fölötti kilométerek vannak, igaz Náluk a tél kimarad.

    • @ヴァルガゾルターン
      @ヴァルガゾルターン 3 ปีที่แล้ว

      @@nameno2518 ezeket az állításokat jó lenne egyszer ledokumentálva látni, mert addig csak hangzatos mítosznak tűnik.
      Tényleg nem kötekedni akarok, de egy alap shimano lánc sorral 17e km gondozásmentesen, nem tudom hogyan jöhet össze.
      Neked is ajánlom a fenti strava linket ahol láthatod, hogy néz 5e km után egy szabadonfutó. Ha ezt 10e-ig hagytam volna, konkrétan nem lettek volna rajta fogak, anélkül meg nem igazán lehetne megtekerni a vasat.

  • @GergelyPal.
    @GergelyPal. 3 ปีที่แล้ว

    Feljövés = vezető perem:)
    Amúgy motorokon is nagyon előnyös, ami miatt nem terjed az az hogy feszesnek kell lennie, jobban mint egy láncnak és berugózáskor ez probléma, ezt szíjvezető segédgörgővel oldják meg vagy jó nagy hátsó fogaskerékkel...ami nem néz ki jól...:)
    HD-ken bevált azért és sok elektromos motoron.
    Ez a jövő ettől függetlenül....
    kerékpáron is. Amúgy is elég ciki hogy 100 éve nem változott sok minden a hajtásban....meg a kanalas váltó is egy vicc műszakilag:)
    A következő lépcső a CVT váltó....fokozatmentes...:D

  • @argentinomr1083
    @argentinomr1083 2 ปีที่แล้ว

    Mint az allat olyan nehez oket hajtani

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  2 ปีที่แล้ว

      Melyik szíjhajtásos bringával van ilyen tapasztalatod?

  • @istvangrausz564
    @istvangrausz564 3 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon drága. Ennyiért aki a hosszú útra, hegyre megy, nem jó. Ezekért az árakért két kerékpárt is veszek. Ezért az árért az a baj hogy városi kerékpár ami szìly hajtással használható, és akkor vegyek egy kerót, ami hegyre is megy, ha arra van kedvem. Ok hogy városba jó, és azt mondjátok, hogy sokáig bírja. De aszt is mondtátok,kotyogni fog az első, vagy hátsó agy. De mikor, hány hó után? Az agyat milyen sűrűn kell a szìly hajtás miatt cserélni, mennyire terheli az agyat?

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว +3

      Elsoroltam a videóban, hogy miket kellett ezidáig cserélni. A hátsó agynak nem volt baja, a középrészt kellett 4 év után cserélni, nem volt vészes.
      Nem tudom mit értesz "hegy" alatt, de budapesti viszonylatban a budai oldal útjaira tökéletesen alkalmas egy 7-8 sebességes agyváltó, de ennél nagyobb fokozatszámú agyváltók is léteznek. Túrázni is tökéletes.

  • @ratkooporonty
    @ratkooporonty 3 ปีที่แล้ว +1

    90 ezer? A bicikli megvan! 8 ezerért vettem 10 éve, egy régi belga verseny bringa, mentem már vele vagy 20 ezret, én ha megyek vele, az többnyire oda-vissza 50 és 60 kiló méter szokott, az a bajom ezekkel, hogy túl sok sebesség van rajta, nem értem ki agyalta ezt ki, elég lenne kettő. Így csak széttaposom, mert nem nagyon váltok, elfelejtem. Nekem ez a 90 ezres két napig se tartana. Mi ezen 90 ezer?
    Az autóban elszakadt a vezérmű szíj, az is csak 4 ezer volt, vagy olcsóbb, ez a biciklis mitől más?
    Hát, igen a lánctól mindig olajos a nadrágom, meg nem lehet a Keletitől az Emke fele menni, mert nincs bicikli út, életveszély, jaaa, nézted már az úttervezőben, hogyan lehet Nyalingrádból Egerbe eljutni biciklivel? Autóval 130, biciklivel 190 kiló méter (árkon-bokron), csoda egy ország ez.

    • @MozgasvilagHungary
      @MozgasvilagHungary  3 ปีที่แล้ว

      Ha csak a szíjat nézzük, az a hazai forgalmazónál 11ezer Ft-tól kapható. Ez ugyan még mindig több, mint az autóba való, amiben feltételezhetően a kereslet/kínálat aránya is közrejátszhat.

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 3 ปีที่แล้ว +1

      Szerintem te eltévesztetted az évszázadot, vagy a pénznemet. 4000HUF soha nem volt autóba vezérműszíj, főleg nem a javítás ha elszakadt, az inkább ilyen 50-100ezres tétel ha időben cseréled, de ha nem akkor 300ezertől felfelé.
      Te legfeljebb a generátor szíjat cserélted 4000-ért.

  • @hunglisch1679
    @hunglisch1679 3 ปีที่แล้ว

    Falura csak a láncos , mert szíjat nem találsz.

    • @SajtosNokedli
      @SajtosNokedli 3 ปีที่แล้ว

      Internet mindenhol van

    • @hunglisch1679
      @hunglisch1679 3 ปีที่แล้ว

      @@SajtosNokedli ne beszèlj hülsesègrket egy olyan faloban rohadsz le ahol nincs semmi panzió nincs ismerős és vagy rokon akkor hogyan mész tovább ha a rendelés napokig tart mellesleg a mai vipagban az alkatrészek mérrte sem stimmel pedig ugyan az van ráírva vagy típus azonos

    • @SajtosNokedli
      @SajtosNokedli 3 ปีที่แล้ว

      @@hunglisch1679 Járj busszal, ha ilyenek miatt aggódsz. Mondjuk mi van, ha az is lerobban.

    • @benceandrascseke9813
      @benceandrascseke9813 2 หลายเดือนก่อน

      ​@@hunglisch1679
      Két fröccsért az első pick-upos gazda beviszi a megfelelő helyre.