Gondoltam megnézem,(annak ellenére, hogy nagyon irritálónak tartom), de csak akkor, ha nem (énekel/)óbégat. Ez az első másodpercnél bekövetkezett. Megyek is tovább.
0:16 _"... harsány voltam, nagyképű ... ma ... alázatos ... szorgalmas ... kitartó csávó lettem ..."_ Ugyan egy picit még mindig túl szerény vagyok, de kitartó munkával majd ledolgozzuk ...
Palik konkretan az eleteert kuzd mindegyik riportban. Maga a beszelgetesek jok, de Palik lihegese borzalmas. Remeg a hangja, szivja az orrat, annyira liheg alig el. Nem kene ezt eroltetni.
Én utálok futva beszélgetni,ez hülyeség,hülye ötlet. Futni,sportolni,úszni,jógázni vagy vlmit csinálni kell,viszont nem interjú alatt. Beszélni,hangsúlyozni nem lehet így jól.
Ezek a futtában interjúk sokkal érdekesebbek természetesebbek és őszintébbek mint a statikus stúdió interjúk. Köszönet Lacinak az alanyoknak és stábnak is hogy bevállaljátok.
Futás közben beszélgessünk, atya ég milyen baromságot fognak még kitalálni? Nemrég olyan beszélgetős műsort láttam ahol szinte végig ettek beszélgetés közben. Leves, főétel, desszert minden, a műsorvezető és a vendégek is, röhejes volt az is, tele szájjal beszéltek, kényelmetlen feszengés volt. De a DTK féle, vezetés közben beszélgessünk is határeset nálam, na de ez? Teljesen természetellenes és nagyon rossz futás közben beszélni, hallgatni még rosszabb. Miért nem lehet leülni egymással szemben ahogy az való? Miért divat ma mindent tulbonyolitani? A nézettségért? Hát én többet biztos nem kattintok erre a műsorra pedig kedvelem Palikot de ez a megvalósítás katasztrófa
Szerintem meg pont ezért jó,Palik Laci még jobban brillíroz a friss levegőn,a stúdiós részekben meg sokszor látni,hogy unja.A vendégek is színvonalasabbak a futáson mert ide kell a fittség is nem csak a smink
Szerintem itt van egy tévedés.Aki igazán edzett, 6-8km-t simán le lehett futni.Azért valljuk be,nem egy intenzív futást láthatunk.Azért írtam Önnek,mert tapasztalatból tudom.H-P-ig naponta 12-16 km- t futok.Köszönöm,ha elolvassa. Üdv.: Rajnai Rea
Ő az a férfi akinek akkora arca volt, hogy a hideg is kirázott, de most kellemes beszélgetést hallottam...de ettől még nem lesz a kedvencem. De a munkássága tagadhatatlan.
Tetszik a beszélgetés. Tényleg van értelme az embereket sportolás közben kérdezni, megfigyelni, mások így, mint stűdiőban!
Köszönjük!
Gondoltam megnézem,(annak ellenére, hogy nagyon irritálónak tartom), de csak akkor, ha nem (énekel/)óbégat. Ez az első másodpercnél bekövetkezett. Megyek is tovább.
Ez a pasas bolond????
Szerintem a következő beszélgetés legyen: 4x100 méter mellúszás Varga Irénnel!
Jó ötlet! Köszi!
0:16
_"... harsány voltam, nagyképű ... ma ... alázatos ... szorgalmas ... kitartó csávó lettem ..."_
Ugyan
egy picit még mindig túl szerény vagyok,
de kitartó munkával majd ledolgozzuk ...
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
...Bár az sem jó, ha túl szerény leszek, mert hátha akkor összetévesztenek egy bibliai alakkal...🙂
Soha nem lesz más....... gyomorforgató férfi
Nagyon jó -beszélgetés volt🙏❤🍀
De így lihegve,nemigazán élvezetes 😯😒
Nekem tetszett.
Tenyat ahol meglátjuk ott mindig énekel 😂
Jol teszi, imadom ezt benne!
Palik konkretan az eleteert kuzd mindegyik riportban. Maga a beszelgetesek jok, de Palik lihegese borzalmas. Remeg a hangja, szivja az orrat, annyira liheg alig el. Nem kene ezt eroltetni.
Érdekes én mindent értek.
Tenya bácsi nem azóta hallgatott el, hogy megverte azt a lovászt?
O.M.G.! Tenya, úgy tűnik, készülsz felnőni...., hajrá!
Én utálok futva beszélgetni,ez hülyeség,hülye ötlet. Futni,sportolni,úszni,jógázni vagy vlmit csinálni kell,viszont nem interjú alatt. Beszélni,hangsúlyozni nem lehet így jól.
Ezek a futtában interjúk sokkal érdekesebbek természetesebbek és őszintébbek mint a statikus stúdió interjúk. Köszönet Lacinak az alanyoknak és stábnak is hogy bevállaljátok.
Köszönjük és örülünk, hogy tetszik!
Ha csak "futós" tartalmak lennének,akkor is nézném.Köszönet mindhármótoknak a profi munkáért.
Liheg liheg....😛😜 Ennyi volt.
Az alázatból nem jut a csinos, fiatal barátnőknek, csak a bugrisság. Ezért mérhetetlenül utálom!
Csatlakozom.
Futás közben beszélgessünk, atya ég milyen baromságot fognak még kitalálni? Nemrég olyan beszélgetős műsort láttam ahol szinte végig ettek beszélgetés közben. Leves, főétel, desszert minden, a műsorvezető és a vendégek is, röhejes volt az is, tele szájjal beszéltek, kényelmetlen feszengés volt. De a DTK féle, vezetés közben beszélgessünk is határeset nálam, na de ez? Teljesen természetellenes és nagyon rossz futás közben beszélni, hallgatni még rosszabb. Miért nem lehet leülni egymással szemben ahogy az való? Miért divat ma mindent tulbonyolitani? A nézettségért? Hát én többet biztos nem kattintok erre a műsorra pedig kedvelem Palikot de ez a megvalósítás katasztrófa
Szerintem meg pont ezért jó,Palik Laci még jobban brillíroz a friss levegőn,a stúdiós részekben meg sokszor látni,hogy unja.A vendégek is színvonalasabbak a futáson mert ide kell a fittség is nem csak a smink
Szerintem itt van egy tévedés.Aki igazán edzett, 6-8km-t simán le lehett futni.Azért valljuk be,nem egy intenzív futást láthatunk.Azért írtam Önnek,mert tapasztalatból tudom.H-P-ig naponta 12-16 km- t futok.Köszönöm,ha elolvassa.
Üdv.: Rajnai Rea
Ez a lihegős futós semmi
Tenya, tudom nem kértél majonézt, de kapsz, csak ne ordibálj.
Ne pazarold rá a majonezt
Ő az a férfi akinek akkora arca volt, hogy a hideg is kirázott, de most kellemes beszélgetést hallottam...de ettől még nem lesz a kedvencem. De a munkássága tagadhatatlan.
Bikalon az Alladin csúcsszuper előadás volt. Soha nem feledem, lelkemig hatolt az élmény!
J
Kentaur
Palik mindent tud, amit Vitray, de Vitray nem tud olyat, amit Palik.
Ez most 1:0 volt Palik szàmàra.