Norbi! Téged az Isten szeret. Ennyi csapás, figyelmesztetés hogy álj le és eld azta életet amit neked szánt, nem mindenki ijen szerencsés hogy ezta bolcseséget meg tapasztalja Istentol.
Én is ettem a Norbi terméket a lányom majdnem kórházba kerül.olyan gyomorgorcsot kapott. Neharagudj de az az iszonyatos adalékanyag ami benne van. A lányom utána már csak meg érezte a pizzás tekercsuk édes szagát és oklendezett. Pedig az én lányom meg a szart is megeszi kiskanállal.
Gratulálok Norbi! Nekem is a jobb oldalam volt érintett. Fejlettebb és szimpatikus személyiséggé tett a stroke téged. Lassíts, mert minek sietni. Én is úgy érzem, ahogy mondod, ugyanazt élhettem át én is. Egy nagy reset az agynak. Törékeny az élet, vigyázzunk, ne sértsünk meg másokat. Csak így tovább.
Nem lett élesebb egy kicsit sem. "Addig fogunk élni ameddig egyikünk él" - azt jelenti, ameddig valamelyikünk él. Azt akarta mondni, hogy ameddig "mindketten élünk", de hát ez már túl kacifántos neki. Alacsony IQ volt világ életében, de legalább gátlástalan. Az is bőven elég az élethez.
Kedves Norbi! Számomra mind az amit családoddal együtt teszel, tesztek csodálatos! Palik Lacit ismételnén sokmindenbe úgy érzem! Mindenesetre a futásotok alatti beszélgetés közben sokszor eleredt a könnyem, hogy mindezt így karácsonyi ebéd készítésének simitásai közben hallgathatóm! Nem régóta követlek, de nagyon sok mindenbe együtt tudok veled érezni! Rendszeresen sportolok harminc éve, ez melett tudatosan táplálkozóm! Téged hallgatva is, nem győzök hálát adni a Gondviselő jó Istennek! Hidd el, hogy sokunknak vagy, vagytok példa most itt a Kárpát- medencébe! Szívből kívánom, hogy minden terved teljesüljön! Isten áldása kísérjen Mindnyájatokat! Áldott karácsonyt, békés ünnepeket kívánok!
szegény emberke azért próbálok együttérezni merthogy mivelhogy énnekem is vannak belszervi belgyógyászati megbetegedéseim is:-(:-s javulást,jobbulást kívánok ő neki is és mindenkinek akik mentális/szellemi,vagy egyéb belszervi,belgyógyászati megbetegedésben kínlódnak és szenvednek.
@@PalikékVilága jajj nagyon szépen köszi köszönöm szépen maguknak vagyis önöknek is viszont kívánom a csupa jó kívánságokat még így úgy ismeretlenül is vadidegenként.
Szegény Norbit súlyos betegség után futtatni, közben beszéljen! Megfordult a fejemben, hogy kitolásként, direkt csinálták vele. Palik Lászlónak könnyebb, neki alig kell megszólalnia egy beszédes interjúalany mellett. Minden elismerésem Norbinak!!!
Nagyon jo beszelgetesek, de futtaban lihegve beszelni minek!!!Norbinak a betegseg utan lehet nem is hasznalt! Szerintem,eleg lenne egy kicsit futni aztan gyalogolni !!! Akkor is neznem!
15:55-től átkapcsolt sajna csöpögősre a videó. Vitakoznék még azzal is, hogy a család "testileg szép", mert ez azért nem így van. Ettől függetlenül a video lényege átjött nem beszélve arról , hogy az élet megváltoztatta a főszereplő - inkább bántóan felesleges polgárpukkasztó - kommunikációját embertársai irányába.
Bár ez a videó, majdnem egy éves, de ha még Norbi futásnál vgy bármi másnál a jobb kezed ennyire mozog-sokkal kevésbé, mint a bal, nyilván a bénulás miatt-akkor szerintem érdemes lenne felkeresni egy gyógytornászt. Sokat segíthet. Illetve szerintem nem álltok rosszul anyagilag, simán "visszavonulhatnál". Pihenj, kirándulj. Kezd el élvezni, élni az életet. Megteheted :)! Minden jót.
Jobbulast! Sok uzletember es politikus rajohetne erre. En is igy jartam, egeszseges elet, sport, es megis beteg lettem. Nincs igazsag. Csak en anyagilag nagyon nem allok jol, es ez komoly srtesszfaktor.
Minden jót kívánok! Teljesüljön a béke és nyugalom az életetekben!
Sok igazság és őszinteség van ebben a riportban! Minden elismerésem Norbiéknak!
De jó volt! Köszönöm ,hogy hallgathattam! Szimpatikusabb sokkal a stílusa mint régen!
Norbi! Téged az Isten szeret. Ennyi csapás, figyelmesztetés hogy álj le és eld azta életet amit neked szánt, nem mindenki ijen szerencsés hogy ezta bolcseséget meg tapasztalja Istentol.
Réka fantasztikusan erős ember! Csodálom az ő teljesitményét is! Legyetek még sokáig egymásnak támasza!
Rengetegszer edzettem Norbi Kikepzes es Gladiator videojara,eredmenyesen. A termekeit is kedvelem. Allj meg!Igy van! Kevesen kepesek kiszallni idoben. Hosszu ,boldog eletet meg nektek csaladostul:)
Én is ettem a Norbi terméket a lányom majdnem kórházba kerül.olyan gyomorgorcsot kapott. Neharagudj de az az iszonyatos adalékanyag ami benne van. A lányom utána már csak meg érezte a pizzás tekercsuk édes szagát és oklendezett. Pedig az én lányom meg a szart is megeszi kiskanállal.
Ez megdöbbentő volt és ébresztően jó,és ismét szuper. Köszönöm!!
Köszönjük és örülünk, hogy tetszett!
Helló Norbi! Én ilyen anyagi háttérrel már visszavonulnék a helyedben. Élvezném az életet nem tenném magam ki semmi stressznek .
Norbi Isten éltessen nagyon sokáig, csodálatos vagy a családoddal együtt ❤️🙏
Futás közben beszélgetni! Alig lehet érteni, elég fura ötlet! Futás után beülnek valahova és ott beszélgetnènek!
De ennek pont ez a lényege...
Lihegés közben alig lehet érteni!Nagyon nagy lényege van igen!
@@rekafejerdy7747 ja meg hogyha az a lényeg hogy ne értsünk semmit akkor tényleg jó!
Lehet erteni.
@@klaramhaj persze
Gratulálok Norbi! Nekem is a jobb oldalam volt érintett. Fejlettebb és szimpatikus személyiséggé tett a stroke téged. Lassíts, mert minek sietni. Én is úgy érzem, ahogy mondod, ugyanazt élhettem át én is. Egy nagy reset az agynak. Törékeny az élet, vigyázzunk, ne sértsünk meg másokat. Csak így tovább.
Minden jót kívánunk!
"Beszéltem, de nem találtam a szavakat" Megnyugtatlak ez mindig így volt nálad.
Nem lett élesebb egy kicsit sem. "Addig fogunk élni ameddig egyikünk él" - azt jelenti, ameddig valamelyikünk él. Azt akarta mondni, hogy ameddig "mindketten élünk", de hát ez már túl kacifántos neki. Alacsony IQ volt világ életében, de legalább gátlástalan. Az is bőven elég az élethez.
Igen, sajnos el jön az a pont, hogy le kel tudjunk állni! Én még kiváncsi lennék a Csiszár Jenőre! Vele mi van?
nagykövet olaszországban,én ezt tudom
Kedves Norbi! Számomra mind az amit családoddal együtt teszel, tesztek csodálatos! Palik Lacit ismételnén sokmindenbe úgy érzem! Mindenesetre a futásotok alatti beszélgetés közben sokszor eleredt a könnyem, hogy mindezt így karácsonyi ebéd készítésének simitásai közben hallgathatóm! Nem régóta követlek, de nagyon sok mindenbe együtt tudok veled érezni! Rendszeresen sportolok harminc éve, ez melett tudatosan táplálkozóm! Téged hallgatva is, nem győzök hálát adni a Gondviselő jó Istennek! Hidd el, hogy sokunknak vagy, vagytok példa most itt a Kárpát- medencébe! Szívből kívánom, hogy minden terved teljesüljön! Isten áldása kísérjen Mindnyájatokat! Áldott karácsonyt, békés ünnepeket kívánok!
Áldott Karácsonyt 🙏❤️
Én szeretném,ha Palik Lacit is meg interjúvolná valaki.🙂
Boldog Békés elégedett Karácsonyt mindenkinek 🎄🥂
Jo egeszseget Norbi!
❤️
Újra tud hadarni ✅
szegény emberke azért próbálok együttérezni merthogy mivelhogy énnekem is vannak belszervi belgyógyászati megbetegedéseim is:-(:-s javulást,jobbulást kívánok ő neki is és mindenkinek akik mentális/szellemi,vagy egyéb belszervi,belgyógyászati megbetegedésben kínlódnak és szenvednek.
Kedves Ferenc! Mi is kívánunk minden jót!
@@PalikékVilága jajj nagyon szépen köszi köszönöm szépen maguknak vagyis önöknek is viszont kívánom a csupa jó kívánságokat még így úgy ismeretlenül is vadidegenként.
Szegény Norbit súlyos betegség után futtatni, közben beszéljen! Megfordult a fejemben, hogy kitolásként, direkt csinálták vele. Palik Lászlónak könnyebb, neki alig kell megszólalnia egy beszédes interjúalany mellett. Minden elismerésem Norbinak!!!
Csudajó videó! Kamarás Norbival is készítenétek videót??
jó egészséget fiatalember
Norbi szuper még mindig!
4-6ora nem akarom bántani de van aki 10en 20on órákat dolgozik ne csináljunk már hőst belőle
5-6 milliárdos árbevételből, hogy jön ki, hogy mennyit ér Norbi?
Jobbulast Norbinak!
Jo lenne egy lovaglos beszélgetés is
Nagyon jo beszelgetesek, de futtaban lihegve beszelni minek!!!Norbinak a betegseg utan lehet nem is hasznalt! Szerintem,eleg lenne egy kicsit futni aztan gyalogolni !!! Akkor is neznem!
Két beteg ember fut és alig kap levegőt. Gondolom a mentő várja őket a végén
Koszonom
15:55-től átkapcsolt sajna csöpögősre a videó. Vitakoznék még azzal is, hogy a család "testileg szép", mert ez azért nem így van. Ettől függetlenül a video lényege átjött nem beszélve arról , hogy az élet megváltoztatta a főszereplő - inkább bántóan felesleges polgárpukkasztó - kommunikációját embertársai irányába.
😔😟🙁
Nem tudok azonosulni ezzel a patatrappolással beszéd közben. Nagyon zavaró és idegesítő. Volt, hogy csak ezért kapcsoltam ki.
Akkor majd kapcsolja be, amikor nem futunk.
a jobb keze nem nagyon mozog
mert az lebénult!
@@dombovaricsaba8109 azt mondja nem maradt vissza semmi csak lassult a beszéd...de én is úgy látom hogy az van amit irsz
ezt a bohocot ne hivjatok tobbet mert szerintem a szinvonalat leviszi... az oltlet a futassal erdekes ...
Bár ez a videó, majdnem egy éves, de ha még Norbi futásnál vgy bármi másnál a jobb kezed ennyire mozog-sokkal kevésbé, mint a bal, nyilván a bénulás miatt-akkor szerintem érdemes lenne felkeresni egy gyógytornászt. Sokat segíthet. Illetve szerintem nem álltok rosszul anyagilag, simán "visszavonulhatnál". Pihenj, kirándulj. Kezd el élvezni, élni az életet. Megteheted :)! Minden jót.
5*
Nem lehetne, hogy már 50 évesen vissza vonulnál az erdőbe? Ne kelljen 55-ig várni.
Jobbulast! Sok uzletember es politikus rajohetne erre.
En is igy jartam, egeszseges elet, sport, es megis beteg lettem.
Nincs igazsag.
Csak en anyagilag nagyon nem allok jol, es ez komoly srtesszfaktor.
Minden jót kívánunk!