Zámbó Jimmy - Még nem veszíthetek
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 18 ก.ค. 2012
- "Még nem veszíthetek" - a 1994-es "Jimmy IV." című lemezen található.
A dal letölthető innen: itunes.apple.com/hu/album/jimm...
És innen: www.songo.hu/hun/pages/release...
Az album megvásárolható itt: www.magneoton.hu/Termek/Jimmy_IV
1994. - Magneoton - บันเทิง
Ki van itt a királlyal 2024-ben is?
Nem hiszed el, Bécsben élek és most német kurzusra járok. A mai órán, egy másik teremből egy ismerős magyar melódia foszlányai sejlettek át.. csak pár másodperc kellett hozzá, hogy felismerjem, a király még ide is elkísért. 😂 Nagyon szürreális volt.
Legjobb
@@BoglarkaMolnar-jy2ciEz számomra briliáns hozzászólás volt.😊 Van ilyen, az egyetemi kollégium harmadik emeletén volt egy zeneszoba egy zongorával. A barátnőmnek pont a zeneszoba alatt volt a szobája és amikor becsempészett, akkor éjfélig valaki Mozart dallamokat játszott elég ügyetlenül, egy részt folyamatosan elrontott, aztán csend lett, majd hibátlanul elkezdte ez a zeneszámot zongorázni valaki. Aztán később kiderült, hogy egy lány játszotta mindkét művet, de a kötelező Mozart sajnos nem sikerült úgy, mint a saját szórakozására eljátszott Zámbó Jimmy szám. 😊
én itt vagyok a királyal
Én
Na, meg ki az, aki 2024ben is pörgeti?🙂
Énnnnnnnnn😔😔😔
Hilihalihaliho
2021xd
2021😭🤚💕
@@zsoltguti7943 l
Boldoggá tesz, hogy édesapám dalai a Magneotonak köszönhetően örökre fenn marad! Köszönöm 🙏🙏🙏
Krisztián , édes apukád egy örök kedvenc mindenki szívében 🙏❤️
Édes apukád mamáék barátja volt😔🙏 és lehet hogy mai tini gyerekek .nem becsülik az ilyen Tiszta szívből fakadó zennei tehetséget mint a te édes apukád .
Imádom a zenéit minden karácsony kor szülinapon az ő zennet halgasuk mert imádjuk nagyon 🙏🙏❤️❤️❤💯💯💯 papa imádja a zenéit .mindig meg könyezik .és én is most is mindig ahogy hallgatóm ❤️❤️❤️💯🙏🙏🙏
Ò mindig fen lesz!
@@viktoriacsordas24 ly0
A jo Isten aldjon meg teged Krisztian, sohasem feledjuk edesapadat ameg elunk!
Krisztian...buszke lehetsz apudra ❤👋
Zámbó Jimmynek nem kellett az X-Faktor, hogy ilyen nagy és szeretett legyen.
Akkor még nem is volt X, még az Egyesült Királyságban sem, nemhogy itthon.
Èn Törökorszàgbòl hallgatom ezt a szèp zenèt ❤
Ilyen hang még egy a világon nincs és nem lessz !!!!!!!!!!
Na ide, figyöljenök embörök ilyön, hang még egyször nöm fog születni magyarorszàgon, ő ténylög a kiràly vót!❤❤❤
Like, aki 2021-ben is hallgatja!
Király ennyi mindegyik mehet utánna.
Most is hallgatom😔😔😔
Like
2021 ben is fogom
@@P4ran01dandr01d k
Ez a dal a világ legszebb búcsú dala, olyan érzéseket kelt bennem, amelyek még 20 év után is felkavarnak! Gyönyörű!
Félelmetes hangja volt Jimmynek, de a zene lényege az egyik legtökéletesebb! Nyugodj békében, Jimmy! Te egy legenda maradsz!
❤❤❤🎉😊köszönöm szépen kiraj ezért a szép dalokert a mit hagytál köszöni egy zenész Laci
2021 valaki? Most a nagy tőzsdekrach után megértettem miről énekelt. Megindító dal.
Temesvar here
2021ben én hallgatom még a nagypapám halála után végig sìrtam
@@laurapolonyi4096 en is vagyok a nagi mama..von neky 87 ..is koszonom o yo Isten...ot ido neky ...Temesvar vagyok nem tudom yol magyar..(okoroc mondoni elfeleitetem)
🙋♂️🙋♂️
@@Tetutzu 🤚🤚
Nagymamám szeretette meg velem ezt a számot
Isten nyugasztaljon Jimmy❤️
Gáspár Győzike róják
Gáspár Győzike
éntibivayok
Gáspár Győzike
u
Gáspár Győzike
dg bj z wu l f
Édesapád dalai örökre fennmaradnak.... Soha többet nem születik ilyen énekes Magyarországon.... Zámbó Jimmy örök és hallhatatlan.... Krisztián büszke lehetsz rá😊
Akármikor meghallom Jimmytől ezt a dalt, kiráz a hideg, sok emléket hoz vissza!
Sajnos 20 év eltelt, hogy Jimmy meghalt de mèg most sem tudja senki mèg le utánozni sem. Nem hogy valaki átt vegye a helyèt 🤴🤴🤴. Jimmy viseli a koronát
Krásne, perfektné, skvelé! Čistá hudba, plná emócií a lásky! Je v tom duša a cit! Jimmy, všetkým nám chýbaš!
napis to po madarsky, lebo madari co citaju komentare nepochopia s kym si si pisal po slovensky. Trochu po slovensky rozumiem, ale nie veľmi.
😢😢😢😢😢
Its Beautiful song i can agree with it
❤ ő soha nem😅 még élünk mindig a❤ mindjártunk szívében❤😅 marad és mindig ❤ velünk
Nagyon szép ez a szám is Jimmytől! Érzelem, értelem, romantika... minden, ami Ő volt!
Érzelmekkel, értelemmel, romantikával fejbe lőtte magát
11 Koczka ...
Ha neked ez jön le, akkor gratulálni tudok, ásd el magad!
A romantika itt kevésbé játszik szerepet. Ezt a dalt az autobalesetben elhunyt lánya emlékére írta.
Igen
2022 December 26. van! Jimmy 2001-ben azaz 21 éve halt meg, és még most 21 év elteltével sincs ilyen hang Magyarországon!! Nem hiába volt ő a KIRÁLY!!!
1. Mindent elfelejtek már, elfáradtam rég,
Lassan elmúlt a láng, úgy félek én.
Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó.
Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.
*Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok.
Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon!
Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom!
Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon.
2. Érzem elborít a láz, sírni szeretnék,
Olyan rég várok rád, de te nem jössz. Miért?
Mindent megpróbáltam már, hogy elfelejtselek,
Olyan forró a vágy, hogyan éljek nélküled?
*Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok.
Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon!
Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom!
Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon.
3. Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó,
Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.
Amnyira szomorú belegondolni,hogy a szövegben is az van,hogy "Még élni akarok!" Nyugodj békében,legenda!
A "Fogadj örökben" Kazettàlyàt, soha nemfogom elfelejteni. Miért?? Azért mikor megvettem, hazamentem..........fölbontottam. És volt benne egy "100" ezer ft,-'os kupon, amit Bpesten lehetett bevàltani az "S" model Suzuki szalonban, kocsi vételnél. Igen ez igaz volt. Amit soha nemlehet elfelejteni..,Hát ilyen♥♥♥♥-volt. Köszönöm hogy ennyi év utàn leírhattam az akkori örömömet......Jimmyvel sze
ben. De nem ezért szerettem / szeretem. "A HANGJÁÉRT".!!!!!!♥♥♥♥♥♥
Ijen hat senkinek nem lesz😊😊😊😊esze hag seki nem fog ja el untanosz ni
Édesapám mindig Őt halgatta, mikor picike voltam, és a mai napig is. Akkor még nem is tudtam milyen fontos ember volt Ő. Én is megszerettem a zenéit, és a zene itt kezdődik!
Egy LEGENDA még mindig 👑👑👑😔😔😔💔💔💔
24 éves vagyok, pelenkás korom óta mai napig a kedvencem, mindörökké! 🙏🏻ha már senki akkor ö ad nekem eröt hogy küzdjek és ne adjam fel! Isten nyugosztaljon drága Jimmy 🙏🏻🖤
Enekeltem jimmitol egy dalt halgasd meg sok szeretetel es legy boldog
Tessék th-cam.com/video/DIoghozmIXI/w-d-xo.html
Én szülétésem óta ezt hallgatom Marcela Nagyová hidd el!
28 éves vagyok és pont ugyanígy vagyok mint te 😊
Ahoj Komarno KN
Lived in Hungary for 4 years, I don't really know Hungarian but somehow I really love him and his songs without knowing why! It feels like pure tension and passion for something. Remembering my best friend's bf who first played this song while having a drink together and our good times as youths in our 20s and early 30s. Yes, true that beautiful people exist with their beautiful problems...
He died.....they said it was suicide. Gun shot....and passed away.
@@okosalaska És önt ez zavarja miért is ? 🤔
@@okosalaska beszélek egy kicsit. de nem tudom teljesen kifejezni magam
@@ic6698 i heard that 😢
@@okosalaska 4 év alatt nem lehet magyarul megtanulni. 90% külföldi ember szerint, a magyar a legnehezebb nyelv.
bol to veľmi dobrý spevák!!!! mal krásny hlas!!!! pozdravujem vás drahí susedia...Peter zo Slovenska
Ki vagy?
Yooo, are you Peter Sramek?
Hangja, stílusa, tehetsége egyedi, utolérhetetlen, utánozhatatlan és pótolhatatlan!
Nagyon kár, hogy ilyen fiatalon véget ért az élete... 😥
Mindíg szoktam hallgatni, gyönyörű dalai vannak Jimmynek! Mindíg sok minden eszembe jut! Nagyon sajnálom őt nem kellett volna elemennie ilyen hamar! Biztos sok szép dalt írt volna még!
Like aki 2038-ban is hallgatja!
Hát nagyon szeretném 2038-ban is hallgatni, de ez a jó Isten kezében van ❤🙏😇🙏❤
Emberek!!! Micsoda Isteni hang!!! Micsoda dal!!! Imádom.💝
Nagyon boldog vagyok hogy még mindig halgadhatom az imádott kedvenc énekesem ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤és királyunkat ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nem vagyok képes semmit sem jobban utálni a virnyákolásnál, De Jimmynél az a helyzet egy árnyalatnyi, szikrányi hamisság sincs a dalaiban és ez már nem virnyákolás így hanem művészet.
Persze a 4 oktávos hangjával érdekes lett volna ha virnyákolna :D
@@DepthOfYourMind Később már ő sem szerette, ha azt a 4 oktávot firtatták, és én sem hallottam tőle soha, de ezt a dalt én is nagyon szeretem.
A 4 oktáv ez, hangra pontosan: th-cam.com/video/c-BYMBJFH_U/w-d-xo.html
Képzeld ő volt az egyik aki két hangon is meg tud szólalni
@@orbanbalazs6295 Ezt hogy kell elképzelni?
@@Dracashino hogy énekel a hangján és utánna hirtelen el kezd énekelni mélyebb hangon. Anya csak tudja mert rokona és mindig mentek a próbájira
Ez szólt anyukám temetésén is 3 éve halt meg és most 3 hete az apukám temetésén is 😭😭💔💔💔😭😭😭
Részvétem🖤
Rèszvètem
Részvétem!
Respect!
Részvétem🖤😭😭
Jimmy az örök úgymond klasszikus 🥰
25évesen bármikor szívesen meg hallgatom ő így is tudja hogy mi kell az embernek ❤️❤️
Lol
Most nézem Zámbó Jimmy-ről szóló sorozatot. Sok részen rengeteget nevettem. Nehéz ember volt, de szépek a dalai, és tehetséges ember volt, kár, hogy tragikus halála volt.
Sosem voltam Jimmy-rajongó, de ezt a dalt a mai napig imádom❤❤
Nagyon tetszik ez a dal! Együt sírunk a legjobb barimmal ezen iskolába. Isten veled kedves Jimmy.
Azért a király az 2024ben is király.. Hú de utáltam , gyerekként minden házibuliban kötelező volt Jimmy.. de ettől még ez az ember legenda volt lesz és marad is!
A Hungarian man just introduced me to listen to Jimmy's amazing songs and I can't understand a word but I not only fell deeply emersed into this soulful song, I fell in love with this Hungarian man when he began to get emotional with Jimmy's songs
WTF????
ez még anyanyelvi angolon is buzisnak hangzik nem , hogy lefordítva
Google translate, not completely accurate.
1. I forget everything, I've been tired for a long time,
The flame has slowly died down, I'm afraid.
Sleepless nights, a hundred unspoken words.
This is me now, a sinking ship.
R. I can't lose yet! Not yet! I want to live.
Give me time! Oh Heaven! Tell him to wait!
Give it back to me! I need him! I want to see more!
I haven't said goodbye yet, not yet! It hurts so much.
2. I feel overwhelmed by the fever, I want to cry,
I've been waiting for you for so long, but you don't come. Why?
I've tried everything to forget you
The desire is so hot, how can I live without you?
R.
Sleepless nights, a hundred unsaid words,
This is me now, a sinking ship.
Gyönyörű hangja volt utanozhatatlan!!! Nem volt es nem is lessz ilyen hang soha nyugodj bekeben sajnos mar az urnal enekel...
Nagyon szép a hangod,ember! Nyugodj békében!
Sosem lesz hozzàd hasonlò ezen a földön!te voltàl és leszel is mindig a kiràly!❤️❤️❤️
❤❤🎉😊Jimmy kiraj volt és az is marad köszönöm egy zenész Laci ezekért szép dalokert nyugogy bekebe
Ő volt a király. Nincs aki a nyomába léphetne. Nagyon szeretem.
th-cam.com/video/vhym90yhTOo/w-d-xo.html
Isten nyugosztalja Jimmyt. Sokáig kerestem egy zenét amiben magamba tudok szállni és el tudok gondolkodni a múltamról. Megtaláltam.
Like aki 2021-ben hallgatja!!👍👍👍👍✔✔✔ MINDÖRÖKKÉ JIMMY!!!!👑👑👑
Életem legjobb pillanata az volt amikor menzán mindenki egy emberként énekelte ez a csodás művet
Like aki még mindig hallgatja 2022
Sosem felejtem el a hangod ! Isten nyugasztaljon!!😔😔
Ez a dal a tesómnak és nekem szól mert mind a ketten halálos beteget vagyunk. A tesóm rákós én meg ALS beteg vagyok.🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏
Nap mint nap hallgatom ő legalább szívből énekelt és belélte magát a dalaiba a legjobb volt A KIRÁLY
Van olyan aki 2023 ba is ezt hallgasa?😂❤
Helyesen kellene írni!!!
január 2.-án meg kell hallgatni. Tegnap volt 16 éve hogy meghalt.
BerkenyeOffical U16 most juni van akkor ne hallgassam meg?
őszinte részvétem
Őszinte részvétem
most már sajnos 19eve
❤❤❤🎉😊köszönöm szépen ezért a szép dalokert mit nekünk hagytal Laci
Aki nem tudná, annak leírom, miért született ez a dal: Jimmi a 15 éves kislányának írta, aki balesetben hunyt el. Edit asszony első házasságából született, de Jimmi apja ként nevelte és nagyon szerette a kislányt. Sok dalában emlékezik a gyermekére... nagyon szerette a kicsi lányt! Kerékpár balesetben halt meg a 15 éves lány. Jimmi imádta gyermekeit...
Szép,szép a történet de egész más érzések jönnek amikor a dalt hallgatom.Nem olyanok mintha egy gyereknek írta volna.
Ezt nem tudtam
En se tudtam😢
Én sem tudtam. De egészen más ebbe a kontextusban meghallgatni. Még meg is hatott😪 .... mondjuk a videó klipből tényleg kihagyhatták volna a csajt... valahogy nem illik a témába. Félreérthető. Most már tudom anyukám miért hallgatta sokat, mikor meghalt a tesòm😪
@@szgoti79 Nem hinném,hogy tényleg erről szól
Legendás hangja van. Érthetetlen, hogy halt meg egy ekkora tehetség ilyen fiatalon
Nagy ember volt Gyönyörű hanggal 💯🥰! Egy ismerősöm erre a számra èbredt fel a szívműtètjèből!!
❤❤❤🎉😊nagyon gyönyörű dal köszönöm kirajom ezért a szép dalokert mit nekünk hatytarLaci
❤❤❤🎉😊ez egy Kiraj aki porgrti dalát 2024 csak pörgeti szívből köszöni öreg Hegedűs Laci gyönyörű szám a mit hagytál nekünk ❤❤❤❤🎉❤🎉❤❤
Szeptember: Egyszer megjavulok én
Október: Ne bántsatok soha engem
December/félév: Még nem veszíthetek
Március: Mit akarsz a boldogságtól
Május: Valahol bús dal szól
Június eleje: Késő már
Biziosztás: Bukott diák
Jimminek jobb diákdalai vannak mint Máté Péternek
Szerintem bugyuta dolog és felesleges összehasonlítgatni Őt és Máté Pétert, mindkettő kívételes tehetség volt a maga nemében. Nem azért születtek, hogy buta diákoknak még butább dalokat adjanak elő!!
Nagyon szép hangja volt! Jimminek. És szerintem!ezeket hogy el énekelte! át is élte, azokat amit énekel több dalait. Én tudom mert én is át éltem! még most is benne élek. Tapasztalat. Sajnos. Én se mutatom mások előtt hogy mit szenvedek. Tisztelettel. Gyula Sanyó. Köszönöm ! hogy el mondhattam...
Egyszer megjavult én.
Jimmy*
Te egy legenda voltál Jimi az emberek számára még egy olyan ember nm lessz amilyen te voltál nyugodj békében...❤️❤️🙏🙏🙏
Jimmy nagyon hianyzol ennyi ev után is nagyon szépek a dalaid nagy rajongod voltam és leszek míg élek hiányoznak a koncertjeid.Rekvidjakat meg őrzöm míg élek.Nagy szorusag van a szivembe, hogy el mentél el kisertelek a temetesedre is sárga rózsával az volt a kedvenc viragod.Sokat nézem a fenykepedet ami ki van téve.Jimmy nyugodj békében ott fent az isten vigyazzon rád!
Like, aki 2021 közepén is ezt hallgatja✌🙏
Valaki 2018? Nagyon szép szám! Isten nyugosztaljon Jimmy! 😭
jim
my
Anyám szerette nagyon a dalait.!♥️
💔🖤😭😭 nyugodj békében anya.!
💔nagyon hiányzol.!!!😭😓🖤
❤❤🎉😊legszebb dala a kirajnak köszöni egy zenész Laci köszönöm hogy ejen szép dalt hatytal
Na, meg ki az aki 2024ben is pörgeti? 🤗
Örökké ❤❤❤
Ő volt a király🕊🖤 Isten nyugasztalja!
Az én HIMNUSZOM !
Ezzel a dallal tisztelgek JIMMY 56. Születésnapján !
NYUGODJ BÉKÉBEN KIRÁLY !
Jimmy egyik legszebb dala!Nagyon nagy kedvencem volt!Nyugodj Jimmy békében!
th-cam.com/video/vhym90yhTOo/w-d-xo.html
Zámbó Jimmy a világ legjobb énekese
Jeszy Ági
Nono ez így nem igaz
Mindenkinek azt kívánom mindig legyen szerelmes az életben
Szia! Későn írok, de lehet nem erről jut eszedbe de ez nem szerelmes dal :) Jimmy ezt a számot a mostohalánya halála miatt írta... :(
Én beléd vagyok szerelmes!!!!!! 😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍☹️☹️😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍
Ennél szebb Magyar dal nincs, ami a saját érzelmeiről szól!
De van.
@@Geri0730Mi?
2020 valaki? 🌹😭❤️
2021ben is majd még ugyanitt.
@@gaborveszpremi9034 2021
Én 2021
Jahh
Kellemes éjszakát kívánok bretagne-ból
Namaste
2021✌👌
Gratulálok Magyarországnak hogy ilyen csodálatos zenészek zenéit hallgathatom üdv Felvidék
Nem vagyok rajongója a stílusnak, de szívesen hallgatom őt, és énekelni is fogom ezt a dalt. Mindig is lesz mit tanulni tőle.
Csodálatos hangja volt......sajnálom hogy nincs köztünk.....
0
Isten. Nyugasztalja
Ez a. Világ. Legszebb dala
Like😭😭. Aki. 2021ben. Nézem
Isten. Nyugasztalja😭😭😭😭😭🙏🙏🙏🙏
Ma 22 éve, hogy Jimmy meglékelte a búráját...
Nagypapám kedvenc zenéje volt... Nagyon hiányzol Papa
Részvétem!😔
@@kataa__.8223 nem írta hogy meghalt
@@zalangyuricza8149 Fuu te
@@laszloszenyan6265 Oltást vártam
😭
Like akinek örökre a szívében marad Zámbó Jimmy és aki 2019 Ben is nézi!
🐓🐓🐓🐓🐓
Nagyon szép aleg szeb
Nagyon igaz salynos minden igaz Nagyon fáj hogy épület a vég Mért téged tudlak szeretni és te csak boloditol mostmár tudom Ez így igaz salynos nagyon megható köszönöm szépen gyönyörű dal Marika❤❤❤❤❤❤
2024🖤🎉 Egy ilyen énekes volt több nem lesz ilyen👑
Nyugodj békében Zámbó Jimmy🫶🏻Szeretünk mai napig 🫶🏻
Isten teremtette Zambó Jimit olyan jó zenész volt Isten nyuktasa békében 🖤
2022ben is és örökre🙏🏻
Ja ja
legjobb vagy . Bárcsak köztünk lennél :(
❤❤❤🎉😊szivbol koszonom kiraj ezert a szep dalokert a mit nekuk hajtar Laci
ISTEN VIGYÁZ ZÁMBO IMRÉRE!
Jimmy a legszebb hanggal, olyan érzést ad miközbe hallgatom amit semmi más nemtud.. A jóisten kiserjen téged drága Jimmy, sose feledünk :'(
Andy Gibb hangja is páratlan, utánozhatatlan, pótolhatatlan.
Ez a dal szép erzelmes és felejthetetlenörök hálám érte,nyugojatok békében a férjem és Jimy is.Kösönöm.......
Nagyon szép szám ❤
Én is imádom ezt a dalt és egész Jimmyt dalt mert a szívéből írta és adta elő!
Aki diszlajkot nyomot az nem tudjahogy mien az igazi zene es ez igyvan meg eggy ien enekes nem.leszz
Annyira imádom, elöjönnek e régi dolgok amik történnek velem😍😍
Hihetetlen hogy ennek a csodálatos embernek így kellet elmennie...szerintem még most is ő a legnagyobb 😔😔♥️☺️
Boldog újévet minden kinek 2023
Még ez a bolygó egyben van és Magyarország a föld kerekén létezik addig a te neved és a zenéid élni fognak ! 100 év múlva is sosem felejtünk király! 💔❤️🔥
2022 imádom. Nyugodjon békében a király 💞💞💞🥰
Ww8wowqpapw9woqp
Rkslaleoao❤❤❤❤❤❤
🎉🎊🎊🎉🎉🎉🎉🎊🎊🎉🎊🎊✨️✨️🎉✨️🎉✨️🎉✨️🎉🎊🪬
🎉🎊🎉🎊🎈🎈🎇🎇🎆🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎊🎊🎊🎊🎇🎇🎆🎆🎆🎄🎉🎉🎊🎊🎊😙😗😊😘😊😘😘😘😇😘😘😛🥰🤪😍😜🥰😋😋🤪😝🤗🤗😊😊🎵🎶🎤🎤🎸🎤🎸🎤🎤🎛🎸🎤🎸📢🎶🧢🎵🎤🎹🎹🎛🎶🎛🎶🎤🎵🎛🎵🎛🎶
Slaleoapaosaapspapepapspwoeowow
❤❤❤❤🎉🎉🎉😊😊😊na ki pörgeti 2023 a zenét ki lehet csak a kiraj midig is szívébe visem a dalait
NAGYON SZÉP DAL JIMMY ❤😢