Hogyan élj Tudatos Életet? (5 tipp)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 30 ก.ย. 2024

ความคิดเห็น • 213

  • @tanulommagam
    @tanulommagam  5 ปีที่แล้ว +175

    Sziasztok,
    Ahogy a videóban is említettem, júniusban nem lesznek videók (illetve van egy tartalom, amin már egy ideje dolgozom, és már úgy-ahogy kész is van, az lehet, hogy kikerül júniusban valamikor, de ez még kérdéses).
    Látom, hogy párás lett a tekintetetek, de aggodalomra semmi ok, nem szakítunk csak szünetelünk. :D
    Ez azért van, mert ahogy tudjátok a teljes állás és a két csatorna mellett a nagyon kevés szabadidőmben dolgozom ki az első kommunikációs tréningemet is (ha nem lenne elég ez a "2 állás" legyen már egy harmadik is :'D), amit szeretnék idén a nagyérdemű elé tárni.
    Viszont a munka és a csatik mellett egyszerűen nagyon kevés időm jut, amikor jut egyáltalán erre, éppen ezért kell nekem egy hónap pihi a csatornát illetően. Ez a pihi nálam úgy fog kinézni, hogy minden szabadidőmben a tréninget fogom kidolgozni, úgy hogy igazából a szokásos őrült munka. :D
    De ne aggódjatok, júliusban visszatérnek a tartalmak, addig is tudtok azzal támogatni, hogy visszanézitek a régi videóimat, hogy ne gondolja úgy a TH-cam hogy lehalt a csatorna és a visszatérés után is értesítsen titeket. :D
    Illetve Instagramon is aktív leszek, akinek esetleg Attis/Tanulom Magam elvonási tünetei lennének, ott tud kicsit csemegézni. :D
    instagram.com/attis_ae_tm/
    Köszönöm előre is a támogatást és tanuljátok magatokat nélkülem is júniusban, figyellek titeket! :D

    • @speedwar1289
      @speedwar1289 5 ปีที่แล้ว +1

      Én mindennap lusta vagyok.
      Még mindig furcsa emberként élni. Ez olyan mintha irányítanának.
      (Titkos: a föld lapos, a NASA hazudik!!!!)
      És nagyon sok szerencsét a munkához (ha szeretsz dolgozni).👍

    • @speedwar1289
      @speedwar1289 5 ปีที่แล้ว

      Még miket találnak ki az emberek?!.

    • @sahsouladam4130
      @sahsouladam4130 5 ปีที่แล้ว +2

      Nehéz lessz de megpróbálunk nélküled EGY HÓNAPOT kibírni de teljesen megértelek jó munkát meg pihit

    • @katamakk5114
      @katamakk5114 5 ปีที่แล้ว

      Kedves Atis!❤️
      Fő az egészség!🧡
      Ne hajtsd túl magad!💛
      Köszönjük a ránk szakított időt!💚
      😁Ez egy igazán tudatos videó volt!💙

    • @EuropeanGeisha
      @EuropeanGeisha 5 ปีที่แล้ว +2

      Szia Attis!
      Szerintem nem kell mentegetőznöd, mert én még mindig nem néztem meg az összes videódat, te meg szédítő sebességgel csinálsz olyan tartalmakat, amik tartalmasak, érdekesek, informatív jellegűek, és sokat kell hozzá készülni. Wow. Szerintem az 1 hónapos 'hiányt' észre se fogom venni. Jó 'pihenést'(munkát)!

  • @bettinalisztes603
    @bettinalisztes603 5 ปีที่แล้ว +155

    Nekem pár hete volt egy kattanásom, azután, hogy megnéztem a motivációs videódat.
    Ahogy mondtad, hogy induljak futni, kinyomtam a youtubeot, és elindultam futni.😂
    A másik dolog: egy hete dobálom az ezreseket-kétezreseket a perselyembe, és csak a legkevesebb kp van nálam, hogy minél kevesebbet költsek. (Ez az ötlet egy másik videód alapján jött)
    Nem tudom, meddig tart, de esküszöm, jobban érzem magam 😁😁 köszönöm hogy vagy nekünk 💕💕🙌🏻

    • @alucardangel1721
      @alucardangel1721 5 ปีที่แล้ว +2

      A perselybe való dobálás helyett javasolnám, inkább fektesd be. th-cam.com/video/wxHAwaAoUTY/w-d-xo.html

    • @bettinalisztes603
      @bettinalisztes603 5 ปีที่แล้ว +4

      alucardangel1721 befektetem, van egy mindjárt lejáró TBSZ-em, és ezt is arra gyűjtöm ☺️ banktani pénzügyeket tanulok, és bankban dolgozom 😅

  • @BT-or7hr
    @BT-or7hr 5 ปีที่แล้ว +259

    Én tudatosan étkezek. Végig tudok róla, hogy eszek.

    • @montezuma472
      @montezuma472 5 ปีที่แล้ว

      az nem azt lyelenti

    • @rose_7894
      @rose_7894 5 ปีที่แล้ว +10

      @@montezuma472 jól vagy?

    • @Gorondus
      @Gorondus 5 ปีที่แล้ว +12

      Noooormális? :))

    • @EuropeanGeisha
      @EuropeanGeisha 5 ปีที่แล้ว +14

      Besenyő T.T István, azaz Besenyő Tudatosan Táplálkozó István vagy?

    • @darkerthanu6878
      @darkerthanu6878 5 ปีที่แล้ว +2

      @@montezuma472 sok volt a strepsils

  • @mooneyeHUN
    @mooneyeHUN 5 ปีที่แล้ว +48

    Te Attis, erről a spiritualitás-témáról lehetne videó (a szünet után), hogy miért van erre szüksége az embernek, illetve tényleg szüksége van-e rá, vagy csak pótcselekvés. Boldogabbak, vagy tudatosabbak-e az ateisták, mint a hívők? A valláson/hiten kívül mit nevezünk még spiritualitásnak? Tök érdekes téma, és szerintem manapság nem árt erről beszélni, mert sok a bullshit.
    Jó pihit! :)

  • @eckyfilms7370
    @eckyfilms7370 5 ปีที่แล้ว +59

    életetetek

    • @vankmonika2257
      @vankmonika2257 5 ปีที่แล้ว +3

      Olyan fáradt vagyok, hogy képes voltam ezen hangosan nevetni, ahogy meghallottam. 😅

    • @kuka721
      @kuka721 5 ปีที่แล้ว

      Magyar... :D

  • @czikacsaba9858
    @czikacsaba9858 5 ปีที่แล้ว +83

    Mi az ami boldoggá tesz?
    -Videójáték
    Mi az ami idegessé tesz?
    -Videójáték

  • @zsuzsannanagy9427
    @zsuzsannanagy9427 5 ปีที่แล้ว +63

    #Szia! A videót nézve jöttem rá hogy nekem az a bajom, hogy talán túl tudatos vagyok. Jó lenne csak "úgy élni", bele a világba. Mostantól tudatosan fogok arra figyelni, hogy "csak úgy legyek", lazítsak és nem kell mindent agyon agyalni.
    😊

    • @EuropeanGeisha
      @EuropeanGeisha 5 ปีที่แล้ว +1

      Te a #Szia-ban leszel tudatosabb?

    • @zsuzsannanagy9427
      @zsuzsannanagy9427 5 ปีที่แล้ว +9

      @@EuropeanGeisha Szia! Igen tudatosan köszönök mielött szólok valakihez.😊

  • @eszterpollak9284
    @eszterpollak9284 5 ปีที่แล้ว +13

    Nem kikölcsönzöm hanem megveszem azokat a kertészeti könyveket, amikben közérthetően leírják a házikerti biogazdálkodás mikéntjeit. Növelem az általaml termesztett növényfajok számát és professzionális módon minőségi vetőmagokat fogok előállítani, aminek a feleslegét bárkinek ingyen odaadom, aki kéri.

  • @editgalv.5788
    @editgalv.5788 5 ปีที่แล้ว +10

    Minden szerénykedés nélkül, kedves Atti én tényleg minden területre odafigyelek amikről beszéltél. És ez szabadság! A kulcsszó: egyensúly.

  • @noemibanyar
    @noemibanyar 5 ปีที่แล้ว +5

    #TUDATOSLESZEK
    Tudatosabb szeretnék lenni abban, hogy milyen tartalmakat nézek és mennyit, és a kötelességemnel szemben és rendben fogom tartani a szobámat.

  • @razettechan9342
    @razettechan9342 5 ปีที่แล้ว +11

    Én vega vagyok így tudatosan étkezem. Tudatosan bánok az állataimmal, a környezettel/természettel. Mindent tudatosan csinálok a tanyámon. Az embereket is igyekszek tudatosan megválogatni. Tudom mit akarok az életemmel kezdeni és azt is, hogy kivel. Tudom mit szeretnék dolgozni az egyetem után és hogy mikor szeretném elindítani a teljesen önellátó tanyát lovardával. Tudom kb mikor szeretnék majd gyereket és hogyan szeretném nevelni, mire szeretném megtanítani.
    Ami nagyon nem megy, az a másik emberre való odafigyelés. Nehezen tudok olyan emberre koncentrálni, akit nem tartok megfelelőnek az életemben (pl. sokat ártott nekem, ki nem állhatom a sílusát, stb). Talán ezen kellene kicsit változtatnom, de igazából nagyon jól elvagyok egyedül is vagy a párommal. Másokat egyébként sem nagyon tudok befogadni (múltam miatt). De azért próbálkozok.

    • @speedwar1289
      @speedwar1289 5 ปีที่แล้ว +2

      Tudatosan kommentelsz.

  • @roxanakovacs-tokay5888
    @roxanakovacs-tokay5888 5 ปีที่แล้ว +11

    #tudatosleszek.
    Rendszeresen edzeni! Már nagyon aktuális! Most lesz az utolsó: na jó majd holnap elmegyek! 😁

  • @tamasmozer6598
    @tamasmozer6598 5 ปีที่แล้ว +7

    Még jó hogy jó ízűen megkajáltam a pizzámat, míg odaértem a videóba, ahol azt sugallod, hogy nem videó közben kéne, hogy ebédeljek. :D

  • @NikolettaMuhari
    @NikolettaMuhari 5 ปีที่แล้ว +9

    Nekem az a bajom, hogy ennyi energiám nincsen, hogy ennyi mindenre koncentráljak meg állandoan balanceoljak ennyi elvárás között.

    • @alizaradi6481
      @alizaradi6481 5 ปีที่แล้ว +4

      Egyszerre csak egyet kezdj el, aztán amikor az rögzül, jöhet a következő.

  • @tiimii420
    @tiimii420 5 ปีที่แล้ว +5

    0:28 Életetetek😂😂

  • @silentkeemy
    @silentkeemy 5 ปีที่แล้ว +10

    Legyen második rész.

  • @janoskatona5963
    @janoskatona5963 5 ปีที่แล้ว +4

    Juj nagyon szeretem az ilyesfajta önfejlesztő videókat

  • @noexistence8728
    @noexistence8728 5 ปีที่แล้ว +3

    Mikor sportolok?
    Hétfő: kosárlabda edzés
    Kedd: Sport (suli 90 perc)
    Szerda: Fitnesz Stúdió, Kosárlabda Edzés
    Csütörtök: Sport (suli 90 perc)
    Péntek: Szabad
    Szombat: Biciklizek
    Vasárnap: Biciklizek

  • @laszlopozsgai3154
    @laszlopozsgai3154 5 ปีที่แล้ว +5

    Nagyon tudatosan élem. Jóga! meditáticó!

  • @markiboy0576
    @markiboy0576 5 ปีที่แล้ว +7

    Hihetetlenül motiválók ezek a videók...

  • @alora.faye_cos
    @alora.faye_cos 5 ปีที่แล้ว +2

    Basszus xDDD
    Mosogatás közben hallgattam a vidit és erre Attis megszólal hogy "érezd a kezedben a mosogatószivacs dörzsölését" én meg csak néztem a polcon levő telefonomra mint borjú az új kapura xDDD
    Jó videó lett amúgy :333

  • @Black_Smile-k2h
    @Black_Smile-k2h 5 หลายเดือนก่อน +1

    Nekem 20 évesen nagyon szokatlan kapcsolatom van a szexualitással. Mindent ebben a témában kellemetlennek érzek és inkább a munkába temetkezek pályakezdő eladóként. És tudatosítanom kellene hogy miért érzem így.

  • @envagyok509
    @envagyok509 3 ปีที่แล้ว +1

    Például én hiába edzek nem vagy alig izmosodok, de mégis van bennem valami ami késztet rá, hogy csináljam (Én az edzéstől jobban érzem magam, még ha nincs is eredménye)

  • @imrehajnal2332
    @imrehajnal2332 5 ปีที่แล้ว +1

    Szerintem a baj már ott kezdődik, ha az ember nem tudja, hogyan kell spórolni. Engem édesanyám erre nagyon jól megtanított 23 évem alatt. Szerencsésnek is érzem magam, hogy nem születtem gazdagnak és nem lettem életképtelen apukám/ anyukám nélkül.

  • @frankeinstein1035
    @frankeinstein1035 5 ปีที่แล้ว +2

    A videók alatt talán hasznos lenne megjelölni a szakirodalmat, amibõl az információkat szerezted; hogy aki tovább akarja képezni magát, az elmélyülhessen a témában. Nem a "szerzõi jogvédelem, forrásmegjelölés" miatt, hanem a nézõid / követõid érdekében.

  • @czikacsaba9858
    @czikacsaba9858 5 ปีที่แล้ว +3

    #tudatosleszek a tanulásban, vagy is remélem az leszek ...

  • @heverzoltan9447
    @heverzoltan9447 5 ปีที่แล้ว +1

    Én 13 éves vagyok és minden másnap edzek

  • @anettdorka
    @anettdorka 5 ปีที่แล้ว +1

    Hol van az, hogy Magyarország a világ negyedik legelhízottabb országa? Meggugliztam kíváncsiságból, és csupán egy listát találtam, ahol Mo. benne van az első 10-ben, a többi lista szerint pedig az első 10-ben sincs benne. Az USA és egy halom csendes-óceáni ország volt elől azokban a listákban, amiket én találtam.

  • @nonDJvibes
    @nonDJvibes 5 ปีที่แล้ว +1

    Nincs benne semmi marketing... tényleg :D :D :D A Signal szakértői pedig besamel rizsért dolgoznak, mert a Signal egy nonprofit rizstermelő vállalkozás

  • @eletemmorzsaiblog
    @eletemmorzsaiblog 5 ปีที่แล้ว +1

    Zseniális lett. Nagyon jól összeszedted.

  • @kristofkosa6586
    @kristofkosa6586 5 ปีที่แล้ว +1

    Életetetek😂
    Ne vedd sértésnek Atis! Menő vagy

  • @szendeimre3373
    @szendeimre3373 5 ปีที่แล้ว +1

    #tudatosleszek
    figyelmesebb szeretnék lenni a kornyezetemben az emberekre, es ügyesebben kene beosszam az időmet

  • @adamdurucz1249
    @adamdurucz1249 5 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Atis( @Tanulom Magam ),
    Mondtál házinak egy két érdekes dolgot, köztük hogy számoljunk be ismerőseinknek a terveinkről. Lehet valamit én csinálok rosszul de általában akárhányszor mondok egy tervet és nem sikerül akkor mindíg az a vége, hogy elkezdenek cikizni, hogy "tudtam hogy úgysem fog menni". Amikor elhatározom magam megint, hogy na majd most, akkor meg már azt kapom, hogy "multkor is ezt mondtad nem? Most sem fog sikerülni". Én rászoktam, hogy senkinek nem mondom el ha bármit akarok, ha fejlődés lesz és észreveszik akkor max megemlítik hogy yaaaaaaaaassss, ez igen, megcsináltad. ha nem, akkor nem kapom meg kvázi saját magam által, hogy "tudtam hogy elbaszod" meg "nem fog menni". Amúgy is az embernek elsősorban magának kell megfelelnie, mert csak az után tud másoknak is megfelelni.
    Kellemes napot,
    A

  • @98lexii81
    @98lexii81 5 ปีที่แล้ว +1

    #tudatosleszek
    Többet fogok sportolni. 😄

  • @guapaeliza238
    @guapaeliza238 5 ปีที่แล้ว +1

    😂😂annyi jó vicces szöveggel van megszórva....👌👍👍👍👍

  • @vincenyilas9053
    @vincenyilas9053 5 ปีที่แล้ว +1

    Létezik előző élet?

  • @nostromomind
    @nostromomind 5 ปีที่แล้ว +1

    átgondoltam, minden létező dologban tudatos vagyok :D , most már én is taníthatok

  • @HardStlyeQueen
    @HardStlyeQueen 5 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm a selfit!:) ( vörösmartyról )

  • @justjoycee8152
    @justjoycee8152 5 ปีที่แล้ว +2

    #továbbtanulástudat 😉

  • @VReb1
    @VReb1 5 ปีที่แล้ว +1

    Csinalhatnal egy
    "Mi az elet ertelme?" Videot!
    Ha mar rendesen belemasztunk!

    • @boglarkaispany8617
      @boglarkaispany8617 5 ปีที่แล้ว +2

      Egy véleményt leírok. Jó olvasást!:) Egyik legfontosabb mondat, amit olvastam Viktor Frankltól, hogy akinek van kiért miért élnie az minden hogyant elvisel. Szerintem pontosan értük érdemes élni, nem fogod kívülről megkapni, ehhez önismeret, önismeret és önismeret kell. A másik, hogy az embernek folyamatos fejlődésre van szüksége, önmagához képest, így kellene, hogy céljaink legyenek és ehhez mérten haladhassunk előre az életben is. Bárhogy is kutattam valami nagy dolog után, amit majd az okos, tapasztalt idős emberek biztosan tudnak, a legegyszerűbbet találtam, a szeretet az egyik legfontosabb kulcs. És egy másik pedig Erich Frommtól: "A modern ember fejében pedig új kérdés merül fel, mégpedig az, hogy „érdemes-e élni”, és ezzel összefüggésben az a kérdés is, hogy vajon az ember élete „kudarc” vagy pedig „siker”. Ennek oka, hogy az életet úgy fogjuk fel, mint egy céget, amelynek nyereséget kell mutatnia. A kudarc olyan, mint amikor a vállalkozás csődbe megy, mert a veszteség meghaladja a nyereséget. Ez a felfogás értelmetlen. Lehet, hogy boldogok vagyunk vagy boldogtalanok, egyes céljainkat elérjük, másokat pedig nem; ugyanakkor nem létezik olyan leolvasó mérleg, amely kimutatná, hogy érdemes-e élnünk. Lehet, hogy egy ilyen egyenleg szempontjából soha nem érdemes élni. Az élet szükségszerűen halállal végződik, számos reményünkben csalódunk, az életnek része a szenvedés és az erőfeszítés; az egyenleg szempontjából értelmesebbnek tűnne, ha soha nem születtünk volna meg (...). Másrészt viszont ki mondhatja meg, hogy egy boldog szerelmes pillanat, egy korty jól eső víz, egy séta egy napfényes reggelen vagy a friss levegő beszívásának öröme nem éri-e meg az összes szenvedést, amivel mindez jár? AZ ÉLET EGYSZERI AJÁNDÉK ÉS KIHÍVÁS, AMI NEM MÉRHETŐ MÁSHOZ, és nem válaszolható meg értelmesen az a kérdés, hogy „megéri-e” élni, hiszen maga a kérdés is értelmetlen."

    • @VReb1
      @VReb1 5 ปีที่แล้ว

      @@boglarkaispany8617
      Koszonom az olvasnivalot.
      Vegig olvastam. Szinte minden ponton felismertem azokat amik mar bennem is felmerultek, pedig egyiket sem olvastam.
      Csak nagyon sokat szoktam magamba merulni es elmelkedni!
      Amire en rajottem az az, hogy az Élet a tapasztalatok gyujtese, az elmenyek szerzese, es a szeretet!
      A baj az, hogy a vilagrendszer nagyon lekorlatozza az emberek 99%t ezen oromok megszerzesehez! Ezert tunik sokaknak ugy, hogy az Élet ertelmetlen. Pedig az Élet csodalatos, az Élet egy ajandek!

  • @reniny6761
    @reniny6761 5 ปีที่แล้ว +2

    #nemmegymertdrágaazalbi

  • @abelivicz5065
    @abelivicz5065 5 ปีที่แล้ว +11

    #tudatosleszek Így 30 évesen nem zaklatok több 14 évest c:

  • @thomashisense7817
    @thomashisense7817 5 ปีที่แล้ว +1

    mátol minden nap megnézek egy rész narutot legalább

  • @szandrafarkas2887
    @szandrafarkas2887 2 ปีที่แล้ว

    #tudatos vagyok este már nincs közősségi oldal csak Atis van Tanulom magam videó családdal❤️❤️❤️❤️❤️💋💋

  • @creepman6473
    @creepman6473 2 ปีที่แล้ว

    #TUDATOSLESZEK én az edzésben, meg az étkézésben leszektudatos mivel, hogy halyszál vékony vagyok

  • @evatomkovics3758
    @evatomkovics3758 5 ปีที่แล้ว +1

    #tudatosleszek Én minden este telefon nyomkodás helyett könyvet szoktam olvasni, és igaz még csak 14 éves vagyok de már spórolok azért, hogy azt csinálhassam amit szeretek és, hogy legyen hol elkezdenem az életet.
    Ja és még egy plusz válasz a plusz kérdésedre: Szoktál-e sportolni édes fiam/lányom? És ha igen mennyit? Igen rendszeresen sportolok heti 5 edzésem van (focizok).

    • @VReb1
      @VReb1 5 ปีที่แล้ว +1

      Es ne hagyd, hogy barki leteritsen errol az utrol. A kamu baratok, baratnok bulikak stb: Legy mindig resen es lass a dolgok moge!
      A szem a lelek tukre. Figyeld a szemeket abbol kiolvashatod, hogy mit akarnak toled!
      Megerzeseidre mindig hallgass!
      Az a te nema riasztod! :)
      Mindent lehet csak mertekkel!
      Az onpusztitast felejtsd el! :)
      Egeszseges elet! Jozansag! Edzes!
      Ezek az en elettapasztalataim! :)

    • @evatomkovics3758
      @evatomkovics3758 5 ปีที่แล้ว

      @@VReb1 Igen, igazad van! :)

  • @raczimre
    @raczimre 3 ปีที่แล้ว

    Sziasztok, ha valakinek szüksége van pénzügyi tanácsadásra, akkor nagyon szívesen segítek. Ezzel foglalkozom. Bocsi, hogy reagáltam vagy reklámszerű volt. Nem véletlen, mert picit az is.

  • @saida1st
    @saida1st 5 ปีที่แล้ว

    Hejhó! =))
    A tudatosság és a konzervatív szemlélet alkothat párost? :D
    Abban a hiper kivételes helyzetben vagyok, hogy egy über-über házimunka-orientált családban nőttem fel...
    Míg a legtöbb korombeli (a korom titkolom :P) egyetemista (18 és a halál között) nyaranta falja a különböző fanatizmust hajszoló sorozatokat, vagy szórakoztató irodalmat, addig nálunk minden nyár kora reggeltől késő estig a kertészkedésről szól (mert hogy földművelés volt, van , lesz?!) :D :S
    Szóval annyiban tudatos a család, hogy tudatosan megy a napi mozgás ("Hozd már ide a talicskát!", "Na akkor ezt a részt még megkapáljuk!"...egyéb szedés, öntözés, gyomlálás, kötözés, metszés, nyírás, feltöltés stb. kerti munkák szépségei) lábzsibbadásig. :D :P
    Viszont minden más (szórakozás, pillanatok élvezése, tudatos táplálkozás, relax, egyebek) süllyesztőben. Ezek amolyan fizikai munkát akadályozó negatív tényező.. A szüleim szerint a batátok szükségtelenek, az evés csak késő este jó- olyankor is szalonnát tepertővel. :DD. ( "Há minek pazarolni az időt a sok lusta népséggel /barátok/, dolgunk van , nem érünk rá!" :DD, "Hát a kerti munka a relax, késő esténként meg a derékfájásos panaszok adják a közös beszélgetések örömeit, a tudásvágy meg.., tudjuk, hogy nő a gyom, szedni kell oszt kész!" :D ).
    Kérdés, ebből hogy lehet tudatosan jól kijönni? Hogy az a háromlábú szék ne csak egy lábon álljon annak, akinek fontos az új tapasztalatok szerzése, a barátok, a közös élmények, a tanulás, a tudatos táplálkozást stb. :D
    Mert nekem sajnos nem meríti ki a kertészkedés ezen igények összességét. :S
    Van még valaki hasonló cipőben, hogy az 50 évvel ezelőtti szemléletek szerint "él" a családjával? :D
    U.i.: Egyetemi szorg. időszak alatt azért igyekszem egy újgenerációs zombie átlag diák látszatot kelteni (haverok, tanulás, még több tanulás, kevés alvás, és fanta helyett Gyuri bácsi gyógynövény teái). =)))

  • @csillahegedus7149
    @csillahegedus7149 5 ปีที่แล้ว

    Ok, a tudatosság, amint arra a kommentek is rávilágítanak, értékrend függő. Pont.

  • @anitaklaudiakovacs1765
    @anitaklaudiakovacs1765 5 ปีที่แล้ว

    Ha már pénzügyi tudatosság, akkor inkább a kiszamolo.hu/ -t ajánlom. Ingyenes és tanfolyama is fenn van a youtube-on. ;) Nem kell ide Signal Iduna....

  • @chordin-noggin-follistatin2487
    @chordin-noggin-follistatin2487 5 ปีที่แล้ว

    Munka, karrier?
    >>A hatalom többé nem az emberek megfélemlítésében, hanem engedelmes és hasznos munkavállalók megteremtésében vált érdekeltté. Az új hatalmi technológiák éppen erre voltak alkalmasak: munkaerőként teremtették meg az egyének testét és lelkét.
    Ennek a folyamatnak számos eszköze volt: a munkaidő szabályozása, a dolgozók megtakarításának ellenőrzése, az egészségügyi előírások, az egyének megfigyelésének fokozása mind ebbe az irányba hatott. Ezzel párhuzamosan, az oktatási és egyéb intézményrendszerek hatékony segítségével,
    a biohatalom úgy tudta beállítani a munkát, mint ami magától értetődően jelenti az életünk alapját és keretezését.
    1973-ban, a riói egyetemen előadva Foucault úgy fogalmazta meg ezt, hogy „a munka semmiképpen nem képezi az ember konkrét lényegét, vagy esetleg az emberi egzisztenciát a maga konkrét formájában. Egy bizonyos műveletre, vagy inkább bonyolult műveletek egész sorára van szükség ahhoz, hogy kialakuljon az ember helye a munka folyamatában, hogy hozzákötődjék a munkához, s csak ezen árán érhető el, hogy ténylegesen rákapcsolódjon a termelés apparátusára”.
    Arról is beszélt ekkor, hogy a kapitalista rendszer sokkal mélyebben behatol a létezésünkbe, mint ahogy arról gondolkozni szoktunk. A kapitalizmus hozta ugyanis létre a
    „19. században azt az uralmi formát, mely kénytelen volt kidolgozni az embert a munkához láncoló politikai és hatalmi technikák együttesét; azt a technikaegyüttest, melynek hatására az emberi test és idő munkaidővé és munkaerővé változott, melyet valóban tovább lehetett alakítani nyereségtöbbletté”.

  • @assassinmester
    @assassinmester 5 ปีที่แล้ว

    Kicsit fölöslegesnek tartom, mert senki nem fog ellenőrizni, csak én magamat, de...
    #tudatosleszek a sikeres emberek szokásainak elsajátításában - párnak meg az újraelsajátításában -, köztük a korán kelést, meditációt és a napi minimum könyv olvasásra szánt időt; edzeni fogok; a tanulásban is jobban megerőltetem magamat (nem csak az iskolai tantárgyakban, hanem a szabadidősben), azaz nem csak végignézek 1-1 videót, elolvasok pár cikket és annyi, hanem néha átismétlem a dolgokat és alkalmazom azt is, amit ebben a videóban mutattál be: th-cam.com/video/qOzV-ZnmYIA/w-d-xo.html illetve ellenőrzöm magamat, hogy megcsináltam-e azt, amit egy nap kitűzök magamnak, amire léteznek applikációk és weboldalak, amik közül másoknak szívesen ajánlom a habitica.com oldalt.

  • @doratakacs9623
    @doratakacs9623 5 ปีที่แล้ว +1

    Aki ezt dislike-olja... miert? De tenyleg🙄

  • @bettinafarkas3826
    @bettinafarkas3826 5 ปีที่แล้ว

    Atis ne haragudj de te ezt komolyan gondoltad, hogy nincs semmilyen termék és szolgáltatás amit meg kéne venni? :D Kezdjük ott, hogy azzal hogy a signal hirdeti az üzletkötőit, a nézőid felkeresik őket és természetesen javasolni fognak egy megtakarítást stb, hiszen ezek az üzletkötők tisztán jutalékból élnek....Ne haragudj de ezzel most félrevezetted a nézőid !

  • @Domini94
    @Domini94 5 ปีที่แล้ว

    Tudatosan sporolok hiszen tudom mit akarok a sporolt pénzel csinálni ezt már így 5 éveskorom óta tudom

  • @julia_33
    @julia_33 5 ปีที่แล้ว +1

    #TudatosLeszekAKajálásban

  • @attilaszendrei3973
    @attilaszendrei3973 5 ปีที่แล้ว +2

    #tudatosleszek

  • @petra_hertling
    @petra_hertling 5 ปีที่แล้ว

    A tizenhárom éves korosztálynak igenis van intelligens és sportos réteger is.

  • @hunorkuczora7732
    @hunorkuczora7732 5 ปีที่แล้ว

    #TUDATOSLESZEK töbet fogok mostantól mozogni sportolni.

  • @varsanyioliver3445
    @varsanyioliver3445 5 ปีที่แล้ว +1

    #Életetetek

  • @r0b1
    @r0b1 5 ปีที่แล้ว

    Nem pont ez a magas odafigyelés veszi el az élet élvezetét, spotanitását?

  • @T-Csapat
    @T-Csapat หลายเดือนก่อน

    Remek videó, köszönjük Attis

  • @szegediakos6557
    @szegediakos6557 4 ปีที่แล้ว

    a #tudatosleszek helyett inkább #tudatosvagyokmár

  • @kakszesz
    @kakszesz 5 ปีที่แล้ว +6

    nem lehetne inkabb tudatos állom videó

  • @maou7222
    @maou7222 5 ปีที่แล้ว

    Na és Te mennyire vagy tudatos, Atis?

  • @olgabertok3217
    @olgabertok3217 3 ปีที่แล้ว

    #tudatosleszek az étkezésben és tanulásban

  • @davidkupecz3167
    @davidkupecz3167 5 ปีที่แล้ว

    #tudatosleszek
    Többet fogok mozogni

  • @norbertkovacs770
    @norbertkovacs770 5 หลายเดือนก่อน

    3:35-nál kezdődik a videó

  • @gyulacsosz1860
    @gyulacsosz1860 5 ปีที่แล้ว +2

    Ha azon gondolkodom , hogy most épp tudatos vagyok-e akkor már nem vagyok tudatos? :D

    • @jombikanna2412
      @jombikanna2412 5 ปีที่แล้ว

      Akkor tudatos vagy.

    • @gyulacsosz1860
      @gyulacsosz1860 5 ปีที่แล้ว

      @@jombikanna2412 de a tudatosságnak pont az a lényege hogy jelen legyünk az adott szituációban ne a fejünkben pörgő gondolatokra figyeljünk nem? :D

    • @l.k.7961
      @l.k.7961 5 ปีที่แล้ว

      @@gyulacsosz1860 Igen, de a tudatosság azt is jelenti, hogy felméred, amit éppen teszel, előre visz-e a céljaid, vágyaid felé, vagy sem. Illetve, ha az adott pillanatban arra gondolsz, hogy most tudatos vagyok-e, az éppen a pillanatra irányítja a figyelmed. Ahhoz, hogy megválaszold, arra kell figyelned amit éppen teszel és gondolsz, ezáltal a kismillió zavaró érzelem és ficankoló gondolat háttérbe szorul, jó esetben elillan.

    • @gyulacsosz1860
      @gyulacsosz1860 5 ปีที่แล้ว

      @@l.k.7961 Ez igaz. Köszi a választ :)

    • @l.k.7961
      @l.k.7961 5 ปีที่แล้ว +1

      @@gyulacsosz1860 Szívesen, és köszönöm a felvetésed, anélkül válasz sem lett volna. 🙂

  • @loky5493
    @loky5493 5 ปีที่แล้ว +1

    #életetetek

  • @lajosn
    @lajosn 4 ปีที่แล้ว

    Ez egy nagyon jó Vidi volt.

  • @violettananasi6261
    @violettananasi6261 5 ปีที่แล้ว

    Nélküled jobb az élet. Maradtál volna inkább folyékony halmazállapotú. ...

    • @marcell7247
      @marcell7247 4 ปีที่แล้ว +1

      Értelmi szinted brutál alacsony lehet....

  • @gabormarknemeth3093
    @gabormarknemeth3093 3 ปีที่แล้ว

    a video 3:30 nél kezdődik.

  • @Catherina347
    @Catherina347 5 ปีที่แล้ว

    Nem működik az első link.

  • @baranybumm
    @baranybumm 5 ปีที่แล้ว

    Túlságosan spórolni a legnagyobb hülyeség a világon ha átlagos fizetésed van.
    Dönthetsz te úgy h a fizud egy jelentős részét elrakod, s az helyett h kiélveznéd a munkád gyümölcsét elzárod, h majd az öreg korodban, mikor már amúgy sincs semmi energiád meg életkedved, legyen pénzed, de ha teszem azt 5-10 évnyi spórolás után elüt az autó, megbetegszel, v random bármibe belehalsz, akkor mi értelme is volt?
    Elpazaroltad a fiatal életerős éveidet egy boldog és kényelmes öregkor reményében, amit soha nem kaphattál meg... gratulálok.

    • @l.k.7961
      @l.k.7961 5 ปีที่แล้ว +1

      A felvetésed jogos, szerintem a legfontosabb egy olyan arány megtalálása, melyet alkalmazva nem zárjuk el magunkat attól, hogy a jelenben is megéljük és élvezzük az életet, de gondolunk a jövőnkre, legalább a középtávú céljainkra is. Hiszen a boldogság a jelen pillanat megélésén túl abból is fakadhat, hogy haladunk a céljaink felé, jó esetben előbb utóbb el is érjük őket. Például évekig gyűjtünk egy autóra és eljön az a csodaszép nap, amikor végre meg tudjuk venni. Ez egy óriási boldogság és büszkeség, hogy el tudtuk érni. Mindenkinek kívánom, hogy éljen át ilyen élményeket is. Viszont a szerzés öröme egyszeri. De ha olyan dolgot szereztünk melynek használata során boldog pillanatokat élünk meg - barátnőnkkel autózunk a lemenő nap buja fényében, csodaszép helyekre kirándulunk az autónkkal - akkor szerintem megtaláltuk a számunkra megfelelő arányt a spórolás és az élvezetek között.

  • @peterpocsaji5509
    @peterpocsaji5509 ปีที่แล้ว

    #algoritmustboostolokomment

  • @XaxafransLand
    @XaxafransLand 5 ปีที่แล้ว

    Mindig megnézem a tömegközlekedésen az emberek arcát. Végiggondolom ki boldog, ki tűnik értelmesnek. Vannak akik reagálnak, mások nem. Általánosan mindenki gondterhelt. Vagy kifejezetten megviselt. Van egy-kettő, aki valóban pozitív.

  • @eszterkocsondi7369
    @eszterkocsondi7369 5 ปีที่แล้ว

    #tudatosleszek
    Nos, nagyon sok mindenben kellene tudatos legyek, leginkább azokban, amit felsoroltál a videódban. Pénzügyekben, egészségben, mozgásban.. Sok minden közrejátszik.. nagyon szétszórt vagyok, és úgy érzem, ez nem az én évem.. bár még a fele hátra van. Mivel szétszórt vagyok, hiányzik egy rendszer az életemben, ami által működöképessé válhatok..

  • @edvinszilagyi4160
    @edvinszilagyi4160 5 ปีที่แล้ว +2

    Erre csak annyit tudok tudatosan mondani ,hogy még,még,még,még,még,még,ennyi nem elég!!!

  • @Qmbala
    @Qmbala 5 ปีที่แล้ว

    Sziasztok! Nagyon klassz lett a video! Én azon szerencsések közé tartozom akik benne vannak a Signal Iduna - Tudatos pillanatok projektjében. Amennyiben szeretnétek több információt és konkrét pénzügyi megoldási opciókat, akkor kozma.david@partner.signal.hu címen bátran érdeklődhettek! Nincs rossz kérdés! :)

  • @AlexWordful
    @AlexWordful 5 ปีที่แล้ว

    Nincs semmiféle szolgáltatás amit reklámoznak ebben a videóban.
    Rá egy perce : Ha bármilyen kérdés felmerül a pénzügyeiddel kapcsolatban , nyugodtan keressétek fel a signal duna szakértőit.
    #nooffense

  • @jedivy5102
    @jedivy5102 5 ปีที่แล้ว

    #tudatosleszek az étkezésben. Gyakran összevissza eszek mindent ami kézre esik, vagy rosszabb esetben eszembe se jut, hogy enni kellene valamit. Emiatt rengeteget fogyok (és azt nagyon nem akarok, mert így is túl sovány vagyok már). Itt az ideje véget vetni ennek. :)
    Köszönöm a motivációt! 😊
    #tudatosvagyok a pénzügyeimben és a karrierépítésben. Minden lépést megtervezek, hogy a céljaimat elérjem és a megvalósítás is szuperül sikerül. :)

  • @bernadetthalasz5158
    @bernadetthalasz5158 5 ปีที่แล้ว

    Lenne egy fontos kérdésem nagyon fontos. Kérlek válaszolj, aztán felteszem a kérdést.

  • @doingherrn.9835
    @doingherrn.9835 5 ปีที่แล้ว

    Szia Attis tudnál-e nekünk csinálni egy videót az alvás paralízisről mert engem nagyon érdekel a dolog és már velem is megtörtént de szeretnék jobban belemerülni. (Előre is köszi) Ha mást is érdekel akkor nyomj erre egy likeot hogy Attis is lássa.👍🏼👊🏼

  • @vitezmicheller4049
    @vitezmicheller4049 5 ปีที่แล้ว

    Mivan, ha régebben próbáltam egészségesen és tudatosan élni, de nemtudom, hogy a kamaszkor miatt van-e ez, mert úgy érzem hogy mindent feladok. Légyszíves segítsetek!

  • @noraridavits3221
    @noraridavits3221 5 ปีที่แล้ว

    jó hogy mondod

  • @gergokaszas5798
    @gergokaszas5798 5 ปีที่แล้ว

    #tudatosleszek

  • @sandorpomazi519
    @sandorpomazi519 5 ปีที่แล้ว

    És a tudatos élettől tényleg jobban lehet érezni magad, miközben talán egész nap állandóan arra figyelsz hogy minek kell ma megfelelned?

  • @Dorcyy92
    @Dorcyy92 5 ปีที่แล้ว

    Több könyvet is olvastam a tudatosságról, az egyikben a mindfulness és flow kapcsolatáról írtak, amit nem értettem. Hogy lehetek tudatos, ha arra törekszem, hogy minél többször legyek flow állapotban?

  • @gretalelkes5992
    @gretalelkes5992 5 ปีที่แล้ว

    Te tényleg egy aranyember vagy 😁🤗( és nem a pezsgőtől 😉😂)
    Ha felvesznek, akkor az egyetemi tanulmányaimban leszek tudatos. Legalábbis remélem. Ajánlom magamnak😀😀 Puszi neked és hajrá! Várunk vissza júliusban😊😊❤

  • @eccavu6560
    @eccavu6560 5 ปีที่แล้ว

    Ivós játék: ahányszor Attis kimondja a videóban, hogy tudatos, annyiszor kell inni. A végére szinte garantált lesz a részegség

  • @gabortirk5083
    @gabortirk5083 4 ปีที่แล้ว

    Ez az egyik kedvenc témám mindjárt leírom miért, hogyan alakult ki, hogyan erõsödött tovább, hol tartok most benne és az intra personal intelligence-szel kapcsolatban, biológiai vonatkozásokkal. Gyerekkoromban (2 idõsebb tesóm van) a Lego volt a kedvenc játékom ált. suli végéig, néptáncoltam és színjátszó szakkörre jártam. Ez egy nagyon kreatív játék, ami majd a késõbbiekben fontos és néptáncból és drámán is az improvizatív részek voltak a kedvenceim. Középsuliba kolis lettem így ezek a szokások változtak, Lego helyett verseket kezdtem írni, tánc helyett kosarazni, dráma pedig már 10.-tõl középsuliba is volt. Egyetemen Debrecenben pedig albérlet és megszerettem a kaja készítést így kialakult a saját ízlésem így ennek függvényében vásároltam a boltban volt, hogy a kaja elkészítésével órákat foglalkoztam/foglalkozok és az íz kompozíció a legfontosabb a hangulatomnak és ízlésemnek megfelelõen. A BSc után volt egy balesetem, melyben neurológiai sérülésem lett, de most a pszichológiai terhelhetõségem kisebb. Elkezdtem februárban a BME-n az MSc-t Vegyészmérnök anyagtudományi specializáción. Itt jöttek a csökkent terhelhetõség következményei: eldöntöttem, hogy kell az MSc-s diploma, ezért is mentem. (és amit akarok azt megszerzem legtöbbször, de nem mások manipulációjával, mert utálom az olyan embereket) Azt a mennyiségū folyamatos stresszt nem tudtam elviselni egy könnyen, ezért autogén tréningre jártam ott megtanultam relaxálni, majd meditálni így tudtam csökkenteni a kialakult front érzékenységem hatását.2019 januári félévben sok tárgyat vettem fel, mert elkapott a startolás heve, amibõl sokat nem tudtam teljesíteni, mert a tavaly kialakult frontok miatti nem alvásaim, koncentrációs zavarom miatt nem tudtam sok tárgyamat megcsinálni. Mondjuk itt nem volt benne a fokozatos beilleszkedés, belecsaptam a lecsóba csak nem kanállal vagy tenyérrel, hanem hólapáttal. Elkezdtem hallgatni Eckhart Tolle két hangos könyvét, melyekbõl jegyzetet is írtam még nyáron. A tudatosított stresszt elkezdtem úgy leadni 2 naponta, hogy sétáltam 1 órán keresztül 5 km/h-val általában maximális emelkedõn, hogy fáradjak, mert akkor a meditálás is és az alvás is könnyebb. Energia áramlást érzek, ha relaxálok vagy meditálok, hogy melyik testrészemen szeretne a stressz kijönni és hogyan. Ez a testtudatosság egy része aztán figyeltem a megérzéseimre, amit a 3. szem ad. Csakrákkal elkezdtem foglalkozni a gondolataimra figyelést lekorlátoztam, hogy ne kapjak negatív érzéseket, ez a tudatos szinten ment. Az idõjárás változás érkezését az agytörzs/hüllõagy, ahol a tudatalatti/paraszimpatikus idegrender/vegetatív idegrendszer helyezkedik el, ez az érzéseket idõpont nélkül emlékként tud tárolni, azok a negatív érzések, melyek nem meditáció során hatottak rám implicit (rejtett) memóriában tárolva lettek, melyek akkor jöttek, amikor az idegrendszer ezen része stresszelt azaz front közeledett így jött egy olyan érzés csomag: aggódás->erõsödött->pánik->tehetetlenség halálfélelemmel. Végig gondolva, hogy ezeket, honnan erednek fõleg, hogy ez a zh-k elõtt erõsödött fel, meglett az okozó az egyetem, így ezt a félévemet passziváltattam. Ez most nem fért bele. Ahogy nem jártam zh-kra a front érzékenységem elmúlt. Azokat azt a célomat, ami van más úton el tudom érni, ami jobb és élvezhetõ. Az utóbbi rész erõsen része az intra personal intelligence-nek. Mindamellett, hogy így vagyok nagyon nyugodt. Közben sok olyan dolgot tanultam, ami stresszkezelésrõl szól. A pénzügyi rész nekem könnyū, mert egy családi vállalkozás tagja vagyok 😀 De a lelki béke elfezet önmagadhoz és a folyamatos örömhöz 🙂 a magas frekvencia fenntartásával

  • @Zilahi-Branyi_Laszlo
    @Zilahi-Branyi_Laszlo 5 ปีที่แล้ว

    Millió olyan kérdést teszel fel a videóban, amit nap mint nap felteszek magamnak, de évek óta nem tudok használható választ adni rájuk. A nagy kérdés tehát: hogyan lehet megválaszolni ezeket a kérdéseket?

  • @richardhalmi1739
    @richardhalmi1739 5 ปีที่แล้ว

    Én csak azt nem tudom befolyásolni ami körülöttem zajlik és beleszól az életembe.
    Így ezek által nem tudok semmit se tervezni és tudatosan végrehajtani.

  • @zolilorinc5856
    @zolilorinc5856 5 ปีที่แล้ว

    #tudatosleszek minden este telefonozás helyett olvasni/tanulni fogok, es rendszeresen fogok járni edzeni.

  • @kristofdomotor6909
    @kristofdomotor6909 5 ปีที่แล้ว

    Szia! Csinálhatnál egy videót a mesterséges intelligenciáról, és a tanulásáról!

  • @ayoutubecommenter7494
    @ayoutubecommenter7494 5 ปีที่แล้ว

    #életetetek

  • @bigstend8172
    @bigstend8172 5 ปีที่แล้ว

    16 eves vagyok. S profi gamer szeretnek lenni. szeretem csinalni hobbim s penzt is tudnak keresni belole! mostmar tudom mit akarok!

  • @aronlorand3272
    @aronlorand3272 5 ปีที่แล้ว

    #tudatosleszek az evésben és többet kardiózok, hogy minél többet fogyjak a nyár folyamán.

  • @nikihovath7161
    @nikihovath7161 5 ปีที่แล้ว

    Szia!☺️
    Lehet róla szó hogy a következő videóban arrol lesz szó, hogy hova megyünk amikor álmodunk?