Annak hogy benzinre fejlesztették ki a motort nem a benzin olcsósága volt a legfőbb szempont, hanem az, hogy a benzin levegő keveréket elektromos szikrával meg lehetett gyújtani. A korabeli technikával nem lehetett olyan nagy kompressziót előállítani, amely a petróleum, vagy dízelolaj-levegő keveréket gyulladási hőre hevítette volna. Az Otto és a későbbi Diesel motorok elterjedésében természetesen nagy szerepe volt az üzemanyag akkori olcsó árának és maguknak a motoroknak a gőzgépekhez képesti kiváló tömeg/teljesítmény arányának és a hatékony hőmennyiség/teljesítmény hatékonyságnak, amely a korábbi 3-5 % ról 25% ra ment fel.
Jó lenne a professzor urat ismét meghallgatni mit mond ma ugyanerről a témáról. Nagy fejlődés volt az elmúlt harminc évben, persze nem egyészen úgy, ahogy akkor gondolták.
Nagyon szeretem az előadásait. Most lenne egy kérdésem a geotermikus energiával kapcsolatban. Jártam Izlandon - a házakon nincs kémény, mindent -üvegházakat is földhővel fűtenek. A párom vízkutató és vízkútfúró volt. Magyarországon is lehetne - nem a közlekedést, de a fűtést ezzel megoldani. Izlandon minden, egymástól távol lévő tanyaház mellett ott van egy szerkezet, ami felhozza a termálvizet. A technológia tehát megvan, nem is túl bonyolult. Bár itt mélyebbről kell felhozni a termálvizet - a sárvári fürdő kútja pl 1600 méterről jön. De pl. ha csak a távfűtők erőműveit állítanák gázról termálvízre vagy földhőre - a helyi geológiai adottságoktól függően jelentős megtakarítás lenne. És a széndioxid kibocsátás is csökkenne.
@@domonkosg562 1990-es előadás, akkor napelem még csak számológépekben volr, esetleg karórákban. Hőszivattyúnak is csak az elmélete volt kidolgozott a technológiai megvalósítása egyáltalán nem. Olyan, mintha most beszélne valaki arról, hogy 30 év múlva a fúziós erőművek addugra átveszik az energiatermelés n%-át. Nem tudni, jósolni nehéz, különösen a jövőt illetően. :)
Hawain nincs véletlen álandó vulkáni tevékenység? Marhajó dolog ott mérni a CO2-t :) Japánban a Fujira, Amerikában a Yellowstoneba, Izlandra és a Vezuvhoz a legrelevánsabb :)
Szegény naiv ember... Bármilyen energia amit tönegesen használnak pl autóhoz, az azonnal drága lesz. Nem csoda, ha Magyarországon fura módon a benzin baromi drága, Angliában meg érdekes módon a gázolaj, mert ott az kell több autóhoz. Gazdagok mindig megtalálják a módját hogy még sokkal gazdagabbak legyenek. Tehát olcso "hajtás" nincs és nem is lesz
@@kabirbody Mai nap a benzinen literenként 150ft, a gázolajon meg 140ft adó van. Ez most kb harmada a teljes árnak, ami még így is sok tekintve, hogy ezért a magyar állam a kurva kisujját sem mozdítja meg. Ugyanez az áfa: nyakkendős bűnözés.
Ehhj, te hány éves vagy? :) Az energia nem annyiba kerül, mint amennyit fizetsz érte, hanem azzal arányos, hogy mekkora az igény rá, ill. mennyit hajlandóak érte fizetni. Arab sivatagok környéki országokban sokkal olcsóbb a benzin, mint az ivóvíz. Nekik annyiba kerül az üzemanyag, mint nekünk a legolcsóbb palackos víz, vagy annyiba se, a friss ivóvíz pedig nagyon drága. Persze a helyieknek van miből kifizetni, de ott is vannak a jómódnak rétegei, így rengeteg szegény is.
A legélvezhetőbb magyar előadó nemcsak a youtube-on, de minden csatornán. Nem győzöm hallgatni. Tudás + humor + intelligencia. Nagyszerű!
Véleményem szerint aspergeres autista. Zseniális, nagyon bírom.
😊😊
😊😊
😊😊
Köszönöm szépen az előadás feltöltését. Igen érdekes volt számomra.
A nagy magyar polihisztor! Mindíg élvezet (volt) hallgatni!
Hol? Meghalt?
@@samisami-qb5tl Szerencsére nem, csak már nem tart előadásokat, egyszóval visszavonult!
@@kalmangyarfas385 köszi.
Érdekes mennyi nagy arc oktat műszaki karokon korlátolt hulyeket 😁
Köszönöm!
Annak hogy benzinre fejlesztették ki a motort nem a benzin olcsósága volt a legfőbb szempont, hanem az, hogy a benzin levegő keveréket elektromos szikrával meg lehetett gyújtani. A korabeli technikával nem lehetett olyan nagy kompressziót előállítani, amely a petróleum, vagy dízelolaj-levegő keveréket gyulladási hőre hevítette volna. Az Otto és a későbbi Diesel motorok elterjedésében természetesen nagy szerepe volt az üzemanyag akkori olcsó árának és maguknak a motoroknak a gőzgépekhez képesti kiváló tömeg/teljesítmény arányának és a hatékony hőmennyiség/teljesítmény hatékonyságnak, amely a korábbi 3-5 % ról 25% ra ment fel.
Szinte egyidőben voltak már elektromos autók is, de mégsem azok terjedtek el.
@@kleinur5960 mert az akkumulátor technikai paraméterek sehol se jártak még
@@andraswittmann4948 És még most is van hová fejlődni.
@@kleinur5960 Az elektromos motor faèk egyszerű egy modern dízelhez képest, csak hát az a fránya elektromos áram tárolás ne lenne
Jó lenne a professzor urat ismét meghallgatni mit mond ma ugyanerről a témáról. Nagy fejlődés volt az elmúlt harminc évben, persze nem egyészen úgy, ahogy akkor gondolták.
Nagyon szeretem az előadásait. Most lenne egy kérdésem a geotermikus energiával kapcsolatban. Jártam Izlandon - a házakon nincs kémény, mindent -üvegházakat is földhővel fűtenek. A párom vízkutató és vízkútfúró volt. Magyarországon is lehetne - nem a közlekedést, de a fűtést ezzel megoldani. Izlandon minden, egymástól távol lévő tanyaház mellett ott van egy szerkezet, ami felhozza a termálvizet. A technológia tehát megvan, nem is túl bonyolult. Bár itt mélyebbről kell felhozni a termálvizet - a sárvári fürdő kútja pl 1600 méterről jön. De pl. ha csak a távfűtők erőműveit állítanák gázról termálvízre vagy földhőre - a helyi geológiai adottságoktól függően jelentős megtakarítás lenne. És a széndioxid kibocsátás is csökkenne.
Vannak sajnos olyan gazdasági érdekek, amik miatt egyszerűen lehetetlen lenne megcsinálni.
30 év telt el és rengeteg háznál geotermikus hőcserélő van. 🙂 Milyen gyorsan fejlődik a világ
Napelemrol és hőszivattyús futesrol nem is beszél.
@@domonkosg562 ... ősember... ;) ... ... azért mégis kedvelem ezt a fickót :D !
@@domonkosg562 1990-es előadás, akkor napelem még csak számológépekben volr, esetleg karórákban. Hőszivattyúnak is csak az elmélete volt kidolgozott a technológiai megvalósítása egyáltalán nem.
Olyan, mintha most beszélne valaki arról, hogy 30 év múlva a fúziós erőművek addugra átveszik az energiatermelés n%-át. Nem tudni, jósolni nehéz, különösen a jövőt illetően. :)
A legjobb indexkép!!!
Gratulálok!!!
Miért nem az?
5 milliárd ember ?!!! nem semmi
A felvétel 1990-ben készült. Ennyi volt a népesség.
@@gasparadam6925 hát persze pont ez a pláne ezen a "népességrobbanáson rökönyödtem meg
Hawain nincs véletlen álandó vulkáni tevékenység? Marhajó dolog ott mérni a CO2-t :) Japánban a Fujira, Amerikában a Yellowstoneba, Izlandra és a Vezuvhoz a legrelevánsabb :)
Napelem telepités milyen hatással van légkörre és a földhőmérsékletére?
Hát nem jó
A co2 nincs dipólus momentuma míg a víznek van, vagyis a víz a bejovobol is vesznek fel energiát
Minden Lukács-videó csámcsogással kezdődik, egy szűrőt azért alkalmazhatott volna
remélem nem paksról !
Szegény naiv ember... Bármilyen energia amit tönegesen használnak pl autóhoz, az azonnal drága lesz. Nem csoda, ha Magyarországon fura módon a benzin baromi drága, Angliában meg érdekes módon a gázolaj, mert ott az kell több autóhoz. Gazdagok mindig megtalálják a módját hogy még sokkal gazdagabbak legyenek. Tehát olcso "hajtás" nincs és nem is lesz
Főleg, hogy rámegy a trösztölés a politikai állapotok fenntartása és vagy az adó is.
Ne feledjük, hogy az üzemanyag ár nagyrésze adó.
@@kabirbody Mai nap a benzinen literenként 150ft, a gázolajon meg 140ft adó van. Ez most kb harmada a teljes árnak, ami még így is sok tekintve, hogy ezért a magyar állam a kurva kisujját sem mozdítja meg. Ugyanez az áfa: nyakkendős bűnözés.
Ehhj, te hány éves vagy? :)
Az energia nem annyiba kerül, mint amennyit fizetsz érte, hanem azzal arányos, hogy mekkora az igény rá, ill. mennyit hajlandóak érte fizetni. Arab sivatagok környéki országokban sokkal olcsóbb a benzin, mint az ivóvíz. Nekik annyiba kerül az üzemanyag, mint nekünk a legolcsóbb palackos víz, vagy annyiba se, a friss ivóvíz pedig nagyon drága. Persze a helyieknek van miből kifizetni, de ott is vannak a jómódnak rétegei, így rengeteg szegény is.
Köxx L. B.
Ennyi üres duma .
Belátom, hogy akit nem fog meg a tudomány, annak ez az egész üres duma és az előadás érdektelen!
@@kalmangyarfas385 ebben az elöadásban semmi hasznosat nem tud meg az ember , két ora filozofálás .
javasolom Izaura tévét neked.
projection
Teparaxt