Azt, hogy egy nőt szeretek azt azzal lehet leginkább bebizonyítani, hogy figyelek rá, és követem bárhová. Nem az a bravúr ha illúzióba tudsz hozni egy nőt, a bravúr az lenne ha ki tudod hozni belőle, az illúzióból, - vagyis amikor gyakorlattá tudod tenni az elméletet !
Kérlek mondja valaki , hogy egy este alatt betanulta és nem random a köntös alol huzta ki. Édes Istenem. Király ez az ember. És, hogy görögökként ennyi beszéd helyesség igény inkabb mint még tudása és ilyen higgadt legyen, szinte hihetetlen. Azért van egy gyakorlati ember tani tudás az ember mögött, amit megtanult előadni és mindig késznek lenni ezt felhozni, azért ehhez kell munka és áldozat befektetés, ez nem vehető el tőle.
Azt azért hidd el, nem is akarja senki elvenni tőle! Ő egy múltba visszacsöppent emberke. Beismerése szerint, képes órákig hátratett kézzel járkálni otthon, teljesen kikapcsolva, egy-egy látott, vagy hallott, de már csak őt megfogó esetet elemezni, kivesézni. Ezeket a szófordulatokat alkalmazza is, mai beszédstilusunkhoz viszonyítva nevetséges, de inkább már beteges, kényszeres szinezetet adva mondandójának! Kényszeres, életcél nélküli, különben egy tanulatlan, lusta kis emberke, aki állandóan figyel, elemez, lényegtelen következtetéseket levonva, boncolgat. Az életvitelét teljesen meghatározza az a hite, hogy ő egy sztár, holott celebnek sem mondható, szégyenérzet nélkül kapaszkodna a celebségbe, ajánlgatja magát a szereplésre. Az ő sztársága egyenlő egy felvett és betanult, de nagyon nevetséges értéknélküli élettel. Mint anno még kuriózum, mára szánalomra méltó, megalázó, unalmas!
@Hugó Róbert Szakál Haverod mi? Nem vagyok irigy ,csupàn bosszant az, hogy műveltnek akarja elő adni magàt. Holott amúgy primitív a stílusa ,öntelt tuskó ..
A legnagyobb arc o volt. A legjobb xeria volt.
MINDÉG,MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZT🇭🇺❤️🇬🇷
Azt, hogy egy nőt szeretek azt azzal lehet leginkább bebizonyítani, hogy figyelek rá, és követem bárhová.
Nem az a bravúr ha illúzióba tudsz hozni egy nőt, a bravúr az lenne ha ki tudod hozni belőle, az illúzióból, - vagyis amikor gyakorlattá tudod tenni az elméletet !
Kérlek mondja valaki , hogy egy este alatt betanulta és nem random a köntös alol huzta ki. Édes Istenem. Király ez az ember. És, hogy görögökként ennyi beszéd helyesség igény inkabb mint még tudása és ilyen higgadt legyen, szinte hihetetlen. Azért van egy gyakorlati ember tani tudás az ember mögött, amit megtanult előadni és mindig késznek lenni ezt felhozni, azért ehhez kell munka és áldozat befektetés, ez nem vehető el tőle.
Azt azért hidd el, nem is akarja senki elvenni tőle! Ő egy múltba visszacsöppent emberke. Beismerése szerint, képes órákig hátratett kézzel járkálni otthon, teljesen kikapcsolva, egy-egy látott, vagy hallott, de már csak őt megfogó esetet elemezni, kivesézni. Ezeket a szófordulatokat alkalmazza is, mai beszédstilusunkhoz viszonyítva nevetséges, de inkább már beteges, kényszeres szinezetet adva mondandójának!
Kényszeres, életcél nélküli, különben egy tanulatlan, lusta kis emberke, aki állandóan figyel, elemez, lényegtelen következtetéseket levonva, boncolgat.
Az életvitelét teljesen meghatározza az a hite, hogy ő egy sztár, holott celebnek sem mondható, szégyenérzet nélkül kapaszkodna a celebségbe, ajánlgatja magát a szereplésre.
Az ő sztársága egyenlő egy felvett és betanult, de nagyon nevetséges értéknélküli élettel.
Mint anno még kuriózum, mára szánalomra méltó, megalázó, unalmas!
Prolik messiása :D Látszik a kommentedből az értelmi szinted. Meg abból, hogy egy vidéki suttyóról te elhitted, hogy görög :D
neked ilyen telefonos operátornak kéne elmenned :)) ebben a részben még voltak poénok
szókincs: ööö... ööö... Gigi?
Alekinyo nagy forma
Alekosz miatt lett hires a vallo vilag
Jerzy nem egy éles kés😂😂
11:38 mindegy hogy nő vagy szalámi xd
xdddddddd mi a fasz????
Nincs meg valakinek a Garfield bemutatkozó filmje??
Jerzy "Pácsó" nincs meg?
falatTJát :D
Getto gepard??? Az mi a jó isten??? Oké, most rájöttem, hogy a Gigi az, Jerzy szerintem! De amúgy mi???
Legjob'szeria'volt'eva'a legjob'''
Jerzy 😂😂😂😂
1 az 1-be 😂🤦♂️
Szégyen ez az ember,komolyan mondom ;)) Falu bolondja
@Hugó Róbert Szakál Haverod mi? Nem vagyok irigy ,csupàn bosszant az, hogy műveltnek akarja elő adni magàt. Holott amúgy primitív a stílusa ,öntelt tuskó ..
Es neki volt koszonheto a kiemelkedoen magas nehettsege a valo vilagnak.
A hülye szerint az okos csak okoskodik
Ez egy komplett bolond...