Nyílt levél Puzsér Róberthez Kedves Robi! Szeretnék a figyelmedbe ajánlani egy lehetőséget, mint civil egy híres és kompetens civilnek. Úgy hiszem tömegesen lennénk, akik támogatnák abban, ha összeállnál néhány közéleti szereplővel (pl. Magyar Péterrel) és az Odakint most szörnyek járnak tüntetéshez hasonló megmozdulást szerveznétek azért, hogy Gyurcsány és az összes dk-s politikus takarodjon el a politikából örökre. Orbán az elszámoltatás ígéretével nyert, ami azóta mégsem történt meg, inkább hasznot húz belőle! Ez gyakorlatilag beismerő vallomás az Orbán-Gyurcsány paktumra! Nyílt titok, hogy a politikai osztályunk úgy működik, mint egy maffia! Ezt a rendszert csak lépésekben lehet felszámolni, és jól látszik, hogy az egyetlen, aki erre képes lehet, az a nép! Az Odakint most szörnyek járnak tüntetés megmutatta mennyi ember van ebben az országban, aki tenni akar a hazájáért, de nem hajlandó az alkalmatlan, karizmátlan és hiteltelen politikai pártok zászlói alatt tevékenykedni! Én hiszek benne, hogy az a 150ezer ember (köztük én is) csak a kezdet volt! A hazaszerető és polgártársai iránt szolidaritást érző embereknek igenis van bázisa! Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyik napról a másikra megdönteni a NER-t, de civilekként, a pártok zászlóit kitiltva, a magyar zászló alatt összegyűlve elkezdhetjük ostromolni a NER-t! Ez az ügy olyan tömegeket mozgatna meg, amit talán még sosem láttunk Magyarországon, amihez képest a békemenet is egy pár fős kis babazsúr! Ekkora erődemonstrációval lebombázhatnánk a NER egyik legfontosabb tartóbástyáját, a háztáji ellenzék fejét, Gyurcsányt! A népharag hadüzenet lenne az összes többi álellenzéki politikusnak is, aki hozzájárul a NER működéséhez! Ez lehetne a nép első igazi győzelme a NER-rel szemben! Hadd idézzek tőled Robi: „Arról van szó, hogy pontosan erre van szükség, hogy legyenek civilek Magyarországon, akik biztosítékot jelentenek arra, hogy ha a hatalom átlép egy bizonyos határt, akkor ők kimennek az utcára és elragadják a pillanatot. Orbán Viktor pedig rögtön megmérheti Rogán Antallal, hogy elvesztette a pillanatot és hogy visszaszerezze következményeket kell generálnia.” Köszönöm, ha időt szántál a levelemre, és még inkább köszönöm, ha megfontolod! Másoknak, akik szintén végig olvasták: Nektek is köszönöm, hogy időt szántatok az írásomra, reménykedek, hogy bőven vannak köztetek olyanok, akik rájöttek, hogy a „Mocskos Fidesz” skandálást meg kell haladni. Ha ez a tüntetés akár Robi akár más civil szervezésében megrendezésre kerül, akkor remélem ott mindent elsöprően fog zúgni, hogy: „Bukjon a NER”.
Pontosan igy gondolom en is ...Bátran tenni is kellene valamit , Kűlönben , csak nyavajgunk , semmi haladás Orbán és maffiája éli világat Mi a nemzet csak lesűnk , sűllyedűnk , csodálkozunk hogy senki nem segit ... Csak magunk tudunk segiteni ,, magunknak ..,,,
12:40 "Posztmodern gondolat, hogy a szavak szujektívek" ??? Csupán az összes ősi tanítás dolgozik hasonlatokkal, példákkal, metaforákkal... hogy elkerüljék a fogalmak szubjektív értelmezését. És ugyanezért az őtsi tanítások továbbadásánál fontos volt a mester tanítvány személyes kapcsolat és kerülték az írásbeliséget.
Számomra az élet egyetlen értelmes időtöltése az Abszolút Igazság keresése! Az Isteni dolgok mindig egyszerűek🤷♀️, és szerintem mindig a Tudat határozta meg az értelmet a pohárról, a fáról, önmagunkról...jó volt Robit ebben a szerepben látni...
Byung-Chul Han dél-koreai filozófus is azt mondta, hogy a megértett igazság leírása egyre rövidebb. Az utolsó könyve lehet csak néhány tömör mondatot tartalmaz majd.
kisfiam felmutatott az égre: - „Nézd ott Apa! - „Látod; ott a madár.” Onnantól mindig madárnak fogja „látni” A világ érzékiségből áll. Minden valamilyen, és csak az. Ugyanekkor nincs szavunk a világ érzéki milyenségére, a piros pirosságára, az illat illatiságára, a tapintás tapintóságára, a fájdalom fájósságára, az öröm örömteliségére. Érzetélményeimből áll össze tudatos világom, és csak felszínét karcolgatom a tanult és mondott mentális fogalmakkal. A piros fal piros, a felhő meg fehér. A fejem fáj! Szomjúság az vízhiány. A hátam viszket. Milyen is a viszketés érzetélménye nálad, barátom? Milyen a piros pirossága? El tudod mondani? A tanult fogalmi megközelítés, - piros, fehér, fájdalom, édes, sima, madár, szék, pohár - mind érzéki benyomással bír - a név, a fogalmi gondolat, a tanult személyes tudatszint, mindenekelőtt elszegényítette az érzékek tapasztalatának áramló sokszínűségét. A világ nem az, amit mondasz! A világ nem egy fogalmi szint. A világ nem a mondott nyelv. A nyelv közvetít a szubjektumok között, és csak az a gondolat kezelhető, amelyik megjelenik a nyelvben. De hol van a szék, ha nincs mondva? Hol van a világ, ha nincs gondolva? Hol vagy te, ha nem vagy gondolva?
Szia foglalkoztál már Te is a szuperspirál formával? Amikor befelé megyünk és legbelül van egy 180 fokos fordulat, annélkül hogy ugyanazon az uton jönnénk vissza, és vagy átlépnénk a megtett utat, vagy letérnénk az útról, mégis párhuzamosan kifelé vezet a spirál másik fele? Nasca vonalakban ezért vannak szuperspirálok pl a majom farkánál stb. Üdv
Szerintem a Róbert abba a hibába esett, hogy mindent meg akart magyarázni, ezért túl konkrét lett. Nagyon sok állítással nem értek egyet. A köztudatban elterjedt ez a hiedelem, hogy az állatok semmit se értenek a világból, nem érzékelnek se időt, se az objektumokat és nem gondolnak se a múltra, se jövőre. Meg az is, hogy a tükörképet nem értik. Nem olyan sok állattal volt dolgom, de több esetben kifejezetten ilyesmiket vizsgáltam és nem találtam igaznak ezt a hiedelmet. Viszont ott lemarad a gondolat vége. Az az állítás, hogy mivel az állatok nem értik, hogy mi az a fa, akkor ők a teljes valójában látják, ezért az igazságot látják? Vagy mivel nem értik, ezért még az igazságot sem látják? Vagy mi volt a lényege? Egyébként a valóságban ez úgy működik, hogy az élőlénynek az érzékelői egy bizonyos ütemben szolgáltatják a jelzéseket és mielőtt eljut egy döntéshozó logikai csomóponthoz egy jel, ami egyébként nem egyetlen pontból áll, hanem több hierarchikus és csillagtopológia elrendezésből is, azok több lépésben egyszerűsítik a jeleket és van, hogy anélkül hoz döntést, hogy a tudat működtetésére szolgáló egységet még el sem érte. Ennek az egésznek az alapja a környezetből érkező hatások felismerésén alapul, ami minden esetben erőhatások észlelésén alapul. Mitől számít kitüntetettnek az ember tudásában található forgalmi keret? Ha egy növény az árnyékban nő és az ember észre se veszi, akkor a nővénynek van fogalma az árnyékról? A másik, hogy szerintem össze van mosva a tettek értelmezése a tényleges történés és a megfigyelő értelmezésével. Ahogy azt sem tudhatja a Róbert, hogy az állat mit gondol, úgy a másik ember gondolatait sem, akkor sem, ha a megjósolható viselkedés helytelenül arra engedne következtetni, hogy általánosan magabiztossággal úgy gondolja, hogy érti. Egyébként meg a könyvet azóta se tudtam megvásárolni. :c
Én se értek egyet a kutyás résszel. Ha a kutya érzékszerveit látásra redukáljuk azt mondom oké, de egy kutya kimagaslóna kifinomult érzékszervekkel rendelkezik emellett az értelmi szintje sem alacsony más állatokhoz képest. Ezek kombinációjával azt gondolom igenis képes felismerni dolgokat és akár fogalmakat is rendelhet ezekhez a dolgokhoz. Pl.: póráz=megyünk sétálni vagy labda=az a tárgy amit vissza kell hozni.
A piros fal piros, a felhő meg fehér. A fejem fáj! Szomjúság az vízhiány. A hátam viszket. Milyen is a viszketés érzetélménye nálad, barátom? Kérdezte már valaha az orvosod: milyen a fájdalmad? De ne jelzőket mondj! A tanult fogalmi megközelítés, - piros, fehér, fájdalom, édes, sima, madár, szék, - mind érzéki benyomással bír - a név, a fogalmi gondolat, a tanult személyes tudatszint, mindenekelőtt elszegényítette az érzékek tapasztalatának áramló sokszínűségét. A világ nem az, amit mondasz! A világ nem egy fogalmi szint. A világ nem a mondott nyelv. A nyelv közvetít a szubjektumok között, és csak az a gondolat kezelhető, amelyik megjelenik a nyelvben. De hol van a szék, ha nincs mondva? Hol van a világ, ha nincs gondolva? Hol vagy te, ha nem vagy gondolva? kisfiam felmutatott az égre: - „Nézd ott Apa! - „Látod; ott a madár.” Onnantól mindig madárnak fogja „látni”
Robi, gratulálok a könyvhöz,de neked jobban áll a politikai, társadalmi kritika és analízis, vagy csak a promó beszélgetések elvisznek engem, mert a könyvet még nem olvastam. Ha ennyire nem lehetne megmagyarázni,hogy valami igaz vagy hamis, a számítástechnika nem tartana ott ahol tart. A poharas hasonlathoz: egy gyerek jobban tudja mi a játék, mint egy felnőtt. A játékban elengedi a fantáziáját, mert miért nem tehetné. Felnőttként már lehet hogy gátlásosabbak vagyunk , nem látjuk meg a játékot a dolgokban. De ez még nem magyarázza az igazság-valóság relációt. Szuperpozícióban miért nem lehetne az igazság? Még szerencse, hogy a Tarot nem jött elő... Jézus 2000 éves tanítása a zsidó -keresztény kultúrkörben érvényes és értelmezhető. Egy többistenhetű társadalomban (pl. hinduk) vagy egy isten nélküliben (buddhisták,ateisták) csak az univerzális "szeretet" parancsolata érvényes.
0:53 _"... talán a személyiség így tartja az egyensúlyt ... a "közszereplő" kiigazítja a ... "hibákat" ... amiket az ember a "magánszemélyével" kapcsolatban érez ..."_ Ahham. A sokadszor hallott magyarázat. Ahogy magyarázkodik azzal kapcsolatban hogy a "média", itt - ott közszerepléseiben miért agresszív, miért meri, hogyan veszi magának a bátorságot, hogy átlépjen olyan határokat, amiknek az átlépése másoknál már a p@r@sztság fogalmát merítené ki. A tajp@r@szts@gét. Nem azt mondja, hogy csávókáim, én nem tudtam kitalálni mást, ez meg úgy nagyjából bennem van, jön belőlem, a lényem legalábbis egy része, és ezzel tudtam magamnak hírnevet és pénzt szerezni. Kell mögötte legyen egy nagy pszichó sztori. De így vagy úgy, végülis jól teszi, ugye szórakoztató meg addig is nem @szik embert, és tulajdonképp míg más normális ember a munkájában ért frusztrációkért a magánkörnyezetét k@nozza, addig a Puzsér a magánemberként elszenvedett frusztrációiért a munkakörnyezetét, és hát tágabb értelemben egy egész országot k@noz. (Attó még szeretlek, Puzsi. Most ne fakaggyá sírva.)
42:38 _"... tudjuk jól hogy a s@t@n is az üdvterv része ..."_ Az inerciarendszeretekben (mitológiátokba) maradva (mer valójában semmit nem tudsz, nemhogy jól), az az üdvterv az, amiért egy napon majd kirágjuk @sten szívét, ha valóban létezik.
46:13 _"... isten szelleme az a lelkiismeret valójában ... az antik jéghideg, rideg ... közönyből ez formálta .. az ... együttérző embert ..."_ Mér ? Mér kellett neki azt formálnia ? Mér nem volt az jó ahogy volt ? Mér nem volt eleve olyan ahogy jó. Isten látta hogy b+ ez így nem jó ? B+ valamit kihagytam. Tiszta lelkiismeretfurdalásom van. Ja, nincs, isten vagyok qv@ra nincs is lelkiismeretem. Na mindegy, nekik legyen. Eszt má nemtom jobban elb@Xni.
55:39 _"... az ember ebből a válságból máshogy nem menekülhet csak a személyfelettibe ..."_ Hát persze. Menekülni. Mindig csak menekülni. Verejték, könny és v@r elől. A szörnyek és a szenvedés elől. Ez az amit szánt nekünk. Ebben gyönyörködik. Ez a gyönyörű, az üdvterv. És mi a részei lehetünk. A qva nagy tervének. Dicsérjétek a zurat. De egy nap megk@pk@ditek majd a b@roms@gaitokat. Egy nap látni fogjátok hogy nem érte meg. Hogy minden érdem nélkül k@nz@tt meg benneteket. Akkor majd mellém álltok. Mellém álltok és bántani fogjuk.
@@gmlgml780 (dná-t mondtam, így olvasd egyik versikémet...) csak azt kérdeztem volna, hogy a "v@r" az most vér, ver, vagy vár? (És ha az utóbbi, akkor melyik? A rébuszokról kb. ennyit...) Esetleg mindhárom, mint egy beszédben?
Ez az ember full olyan, mintha Somogyi András és Bagi Iván parodizálná Orbán Viktort
9 หลายเดือนก่อน +2
Nem tűnik fel, hogy a szellem és a lélek ugyanarról a jelentéstőről fakadnak? Szél, lég. Mint minden más nyelven. Spiritus, pneuma, atman... az ember a beszéd hajnalán felismerte, hogy a levegő éltet, egyben a szimbolikus tér, a beszéd közvetítője. Érthető, hogy ez vallásos áhítatot okoz.
Ahogy a külső világ közvetlenül megjelenik, az úgy van. Nem mondhatjuk, „ennek a tárgynak ez a formája, színe, szaga stb.”, hanem ezt: „ez a tárgy, ez a forma, ez a szín, ez az íz, stb.” - vagyis nincsen mögötte semmilyen értelmes bizonyosság, amire vonatkoztatni kellene
Érdekes, hogy a műsorvezető végig meleg fényekkel van megvilágítva, ugyanakkor Puzsér hideg fényt kapott, amitől végig tök sápadtnak tűnik. Ez vajon koncepció vagy egyszerű amatőrizmus?
A műsorvezetőtől mi ez az utolsó kérdés???? Kifizetődő -e metafizikai könyvet írni mostanság??? Fuuu,de nem vágja, nem érti Robit. MOST VAN RÁ A LEGNAGYOBB SZÜKSÉG!!!! MOST amikor az emberiség Ébred!!!
A záró gondolatmenet igazán nemes es gyönyörű volt. Köszönjük, Robi!
Imádtam. Minden világosan érthető. Pont így gondolkodom.
Nagyon szép volt, köszönjük, Robi!
Nyílt levél Puzsér Róberthez
Kedves Robi!
Szeretnék a figyelmedbe ajánlani egy lehetőséget, mint civil egy híres és kompetens civilnek.
Úgy hiszem tömegesen lennénk, akik támogatnák abban, ha összeállnál néhány közéleti szereplővel (pl. Magyar Péterrel) és az Odakint most szörnyek járnak tüntetéshez hasonló megmozdulást szerveznétek azért, hogy Gyurcsány és az összes dk-s politikus takarodjon el a politikából örökre.
Orbán az elszámoltatás ígéretével nyert, ami azóta mégsem történt meg, inkább hasznot húz belőle! Ez gyakorlatilag beismerő vallomás az Orbán-Gyurcsány paktumra! Nyílt titok, hogy a politikai osztályunk úgy működik, mint egy maffia!
Ezt a rendszert csak lépésekben lehet felszámolni, és jól látszik, hogy az egyetlen, aki erre képes lehet, az a nép! Az Odakint most szörnyek járnak tüntetés megmutatta mennyi ember van ebben az országban, aki tenni akar a hazájáért, de nem hajlandó az alkalmatlan, karizmátlan és hiteltelen politikai pártok zászlói alatt tevékenykedni! Én hiszek benne, hogy az a 150ezer ember (köztük én is) csak a kezdet volt! A hazaszerető és polgártársai iránt szolidaritást érző embereknek igenis van bázisa! Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyik napról a másikra megdönteni a NER-t, de civilekként, a pártok zászlóit kitiltva, a magyar zászló alatt összegyűlve elkezdhetjük ostromolni a NER-t!
Ez az ügy olyan tömegeket mozgatna meg, amit talán még sosem láttunk Magyarországon, amihez képest a békemenet is egy pár fős kis babazsúr! Ekkora erődemonstrációval lebombázhatnánk a NER egyik legfontosabb tartóbástyáját, a háztáji ellenzék fejét, Gyurcsányt! A népharag hadüzenet lenne az összes többi álellenzéki politikusnak is, aki hozzájárul a NER működéséhez! Ez lehetne a nép első igazi győzelme a NER-rel szemben!
Hadd idézzek tőled Robi:
„Arról van szó, hogy pontosan erre van szükség, hogy legyenek civilek Magyarországon, akik biztosítékot jelentenek arra, hogy ha a hatalom átlép egy bizonyos határt, akkor ők kimennek az utcára és elragadják a pillanatot. Orbán Viktor pedig rögtön megmérheti Rogán Antallal, hogy elvesztette a pillanatot és hogy visszaszerezze következményeket kell generálnia.”
Köszönöm, ha időt szántál a levelemre, és még inkább köszönöm, ha megfontolod!
Másoknak, akik szintén végig olvasták: Nektek is köszönöm, hogy időt szántatok az írásomra, reménykedek, hogy bőven vannak köztetek olyanok, akik rájöttek, hogy a „Mocskos Fidesz” skandálást meg kell haladni. Ha ez a tüntetés akár Robi akár más civil szervezésében megrendezésre kerül, akkor remélem ott mindent elsöprően fog zúgni, hogy: „Bukjon a NER”.
Pontosan igy gondolom en is ...Bátran tenni is kellene valamit , Kűlönben , csak nyavajgunk , semmi haladás Orbán és maffiája éli világat Mi a nemzet csak lesűnk , sűllyedűnk , csodálkozunk hogy senki nem segit ... Csak magunk tudunk segiteni ,, magunknak ..,,,
💩
12:40 "Posztmodern gondolat, hogy a szavak szujektívek" ??? Csupán az összes ősi tanítás dolgozik hasonlatokkal, példákkal, metaforákkal... hogy elkerüljék a fogalmak szubjektív értelmezését. És ugyanezért az őtsi tanítások továbbadásánál fontos volt a mester tanítvány személyes kapcsolat és kerülték az írásbeliséget.
Ebben van a lényege a"nincs kanál " mondata a Mátrix-nak.
46:54⚠️
Milyen fordítási hiba!?
Nagyon értékes műsor.❤
Számomra az élet egyetlen értelmes időtöltése az Abszolút Igazság keresése! Az Isteni dolgok mindig egyszerűek🤷♀️, és szerintem mindig a Tudat határozta meg az értelmet a pohárról, a fáról, önmagunkról...jó volt Robit ebben a szerepben látni...
Byung-Chul Han dél-koreai filozófus is azt mondta, hogy a megértett igazság leírása egyre rövidebb. Az utolsó könyve lehet csak néhány tömör mondatot tartalmaz majd.
Mediavadasz csatorna jol osszefoglalta ezt a konyvet
Az hallgathatatlan számomra a modorossága és szenzációhajhásznak tűnő hanghordozása miatt - hiába érdekelne egy-két benne említett téma.
kisfiam felmutatott az égre: - „Nézd ott Apa!
- „Látod; ott a madár.”
Onnantól mindig madárnak fogja „látni”
A világ érzékiségből áll. Minden valamilyen, és csak az. Ugyanekkor nincs szavunk a világ érzéki milyenségére, a piros pirosságára, az illat illatiságára, a tapintás tapintóságára, a fájdalom fájósságára, az öröm örömteliségére. Érzetélményeimből áll össze tudatos világom, és csak felszínét karcolgatom a tanult és mondott mentális fogalmakkal. A piros fal piros, a felhő meg fehér. A fejem fáj! Szomjúság az vízhiány. A hátam viszket. Milyen is a viszketés érzetélménye nálad, barátom? Milyen a piros pirossága? El tudod mondani? A tanult fogalmi megközelítés, - piros, fehér, fájdalom, édes, sima, madár, szék, pohár - mind érzéki benyomással bír - a név, a fogalmi gondolat, a tanult személyes tudatszint, mindenekelőtt elszegényítette az érzékek tapasztalatának áramló sokszínűségét. A világ nem az, amit mondasz! A világ nem egy fogalmi szint. A világ nem a mondott nyelv. A nyelv közvetít a szubjektumok között, és csak az a gondolat kezelhető, amelyik megjelenik a nyelvben. De hol van a szék, ha nincs mondva? Hol van a világ, ha nincs gondolva? Hol vagy te, ha nem vagy gondolva?
Szia Robi. Milyen a fejformád? Szeretnélek kopaszon látni. Lenyírod?
6-8 évvel ezelőtti videókat keress!
Szia foglalkoztál már Te is a szuperspirál formával? Amikor befelé megyünk és legbelül van egy 180 fokos fordulat, annélkül hogy ugyanazon az uton jönnénk vissza, és vagy átlépnénk a megtett utat, vagy letérnénk az útról, mégis párhuzamosan kifelé vezet a spirál másik fele? Nasca vonalakban ezért vannak szuperspirálok pl a majom farkánál stb. Üdv
Ezek után,már szeretnék átkeresztelkedni Evangélikus egyháztól a Református egyházközséghez,mert a gerincet nekik a haribo gyártja (Bödöcs Tibor)
13:25
Akkor hát definiáljunk! 😃 Túlbonyolodtál🙃
A dopeman vitát várjuk Robi😊
Mi ez a Dopeman beef?
@@andreamarcso2783Mi ez a Dopman? Egy suttyó, primitív aluliskolázot proli. Csak úgy mint a celeb világ, 99%-a.
Ezek mind nyilvánvalóak és már már evidens gondolatok, ha az ember Kant-ot vagy Wittgensteint olvas. Lényegében onnan is vannak szedve.
Szerintem a Róbert abba a hibába esett, hogy mindent meg akart magyarázni, ezért túl konkrét lett. Nagyon sok állítással nem értek egyet. A köztudatban elterjedt ez a hiedelem, hogy az állatok semmit se értenek a világból, nem érzékelnek se időt, se az objektumokat és nem gondolnak se a múltra, se jövőre. Meg az is, hogy a tükörképet nem értik. Nem olyan sok állattal volt dolgom, de több esetben kifejezetten ilyesmiket vizsgáltam és nem találtam igaznak ezt a hiedelmet. Viszont ott lemarad a gondolat vége. Az az állítás, hogy mivel az állatok nem értik, hogy mi az a fa, akkor ők a teljes valójában látják, ezért az igazságot látják? Vagy mivel nem értik, ezért még az igazságot sem látják? Vagy mi volt a lényege? Egyébként a valóságban ez úgy működik, hogy az élőlénynek az érzékelői egy bizonyos ütemben szolgáltatják a jelzéseket és mielőtt eljut egy döntéshozó logikai csomóponthoz egy jel, ami egyébként nem egyetlen pontból áll, hanem több hierarchikus és csillagtopológia elrendezésből is, azok több lépésben egyszerűsítik a jeleket és van, hogy anélkül hoz döntést, hogy a tudat működtetésére szolgáló egységet még el sem érte. Ennek az egésznek az alapja a környezetből érkező hatások felismerésén alapul, ami minden esetben erőhatások észlelésén alapul. Mitől számít kitüntetettnek az ember tudásában található forgalmi keret? Ha egy növény az árnyékban nő és az ember észre se veszi, akkor a nővénynek van fogalma az árnyékról? A másik, hogy szerintem össze van mosva a tettek értelmezése a tényleges történés és a megfigyelő értelmezésével. Ahogy azt sem tudhatja a Róbert, hogy az állat mit gondol, úgy a másik ember gondolatait sem, akkor sem, ha a megjósolható viselkedés helytelenül arra engedne következtetni, hogy általánosan magabiztossággal úgy gondolja, hogy érti.
Egyébként meg a könyvet azóta se tudtam megvásárolni. :c
Én se értek egyet a kutyás résszel. Ha a kutya érzékszerveit látásra redukáljuk azt mondom oké, de egy kutya kimagaslóna kifinomult érzékszervekkel rendelkezik emellett az értelmi szintje sem alacsony más állatokhoz képest. Ezek kombinációjával azt gondolom igenis képes felismerni dolgokat és akár fogalmakat is rendelhet ezekhez a dolgokhoz. Pl.: póráz=megyünk sétálni vagy labda=az a tárgy amit vissza kell hozni.
A piros fal piros, a felhő meg fehér. A fejem fáj! Szomjúság az vízhiány. A hátam viszket. Milyen is a
viszketés érzetélménye nálad, barátom? Kérdezte már valaha az orvosod: milyen a fájdalmad? De ne jelzőket mondj! A tanult fogalmi megközelítés, - piros, fehér, fájdalom, édes, sima, madár, szék, - mind érzéki benyomással bír - a név, a fogalmi gondolat, a tanult személyes tudatszint, mindenekelőtt elszegényítette az érzékek tapasztalatának áramló sokszínűségét. A világ nem az, amit mondasz! A világ nem egy fogalmi szint. A világ nem a mondott nyelv. A nyelv közvetít a szubjektumok között, és csak az a gondolat kezelhető,
amelyik megjelenik a nyelvben. De hol van a szék, ha nincs mondva? Hol van a világ, ha nincs gondolva? Hol vagy
te, ha nem vagy gondolva?
kisfiam felmutatott az égre: - „Nézd ott Apa!
- „Látod; ott a madár.”
Onnantól mindig madárnak fogja „látni”
43:00
Visszatérsz te még, Robi, Atyád házához - az Igazsághoz - ebből a tékozlásból!
Bízom benne! 🙏
35:00
🛑
A kutyának nincs fogalma: nem gondolkodik - ebben állapodjunk meg!
Es ezt ki is mondja Robi, 36 körül, de ezt nagyon meg akartad mondtani... :)
Ezt mire alapozva állíthatod? Emlékszel rá, hogy milyen belülről megélni a kutyalétet?
@@kaoszkapitanyfula kutya nem rendelkezik olyan szabadsággal, mint az ember...
Nemcsak a gyerek lát másképp , mikor Afrikába kanalakat adtak az ott élőknek , az orrukba és fülükbe fúrták
Robi ugyan ezt az egyszerű kifejezést kritizálta a Twitterben. Persze csak mióta megvette Musk.
Robi, gratulálok a könyvhöz,de neked jobban áll a politikai, társadalmi kritika és analízis, vagy csak a promó beszélgetések elvisznek engem, mert a könyvet még nem olvastam.
Ha ennyire nem lehetne megmagyarázni,hogy valami igaz vagy hamis, a számítástechnika nem tartana ott ahol tart.
A poharas hasonlathoz: egy gyerek jobban tudja mi a játék, mint egy felnőtt. A játékban elengedi a fantáziáját, mert miért nem tehetné. Felnőttként már lehet hogy gátlásosabbak vagyunk , nem látjuk meg a játékot a dolgokban. De ez még nem magyarázza az igazság-valóság relációt. Szuperpozícióban miért nem lehetne az igazság?
Még szerencse, hogy a Tarot nem jött elő...
Jézus 2000 éves tanítása a zsidó -keresztény kultúrkörben érvényes és értelmezhető. Egy többistenhetű társadalomban (pl. hinduk) vagy egy isten nélküliben (buddhisták,ateisták) csak az univerzális "szeretet" parancsolata érvényes.
0:53
_"... talán a személyiség így tartja az egyensúlyt ... a "közszereplő" kiigazítja a ... "hibákat" ... amiket az ember a "magánszemélyével" kapcsolatban érez ..."_
Ahham.
A sokadszor hallott magyarázat.
Ahogy magyarázkodik azzal kapcsolatban hogy a "média",
itt - ott közszerepléseiben miért
agresszív, miért meri, hogyan veszi magának a bátorságot,
hogy átlépjen olyan határokat, amiknek az átlépése
másoknál már a p@r@sztság fogalmát merítené ki.
A tajp@r@szts@gét.
Nem azt mondja,
hogy csávókáim, én nem tudtam kitalálni mást,
ez meg úgy nagyjából bennem van, jön belőlem,
a lényem legalábbis egy része,
és ezzel tudtam magamnak hírnevet és pénzt szerezni.
Kell mögötte legyen egy nagy pszichó sztori.
De így vagy úgy, végülis jól teszi,
ugye szórakoztató
meg addig is nem @szik embert,
és tulajdonképp míg más normális ember a munkájában ért frusztrációkért
a magánkörnyezetét k@nozza,
addig a Puzsér a magánemberként elszenvedett frusztrációiért
a munkakörnyezetét, és hát tágabb értelemben
egy egész országot k@noz.
(Attó még szeretlek, Puzsi.
Most ne fakaggyá sírva.)
42:38
_"... tudjuk jól hogy a s@t@n is az üdvterv része ..."_
Az inerciarendszeretekben (mitológiátokba) maradva
(mer valójában semmit nem tudsz, nemhogy jól),
az az üdvterv az,
amiért egy napon majd kirágjuk @sten szívét,
ha valóban létezik.
46:13
_"... isten szelleme az a lelkiismeret valójában ... az antik jéghideg, rideg ... közönyből ez formálta .. az ... együttérző embert ..."_
Mér ?
Mér kellett neki azt formálnia ?
Mér nem volt az jó ahogy volt ?
Mér nem volt eleve olyan ahogy jó.
Isten látta hogy b+ ez így nem jó ?
B+ valamit kihagytam.
Tiszta lelkiismeretfurdalásom van.
Ja, nincs, isten vagyok qv@ra nincs is
lelkiismeretem.
Na mindegy, nekik legyen.
Eszt má nemtom jobban elb@Xni.
55:39
_"... az ember ebből a válságból máshogy nem menekülhet csak a személyfelettibe ..."_
Hát persze.
Menekülni.
Mindig csak menekülni.
Verejték, könny és v@r elől.
A szörnyek és a szenvedés elől.
Ez az amit szánt nekünk.
Ebben gyönyörködik.
Ez a gyönyörű, az üdvterv.
És mi a részei lehetünk.
A qva nagy tervének.
Dicsérjétek a zurat.
De egy nap megk@pk@ditek majd
a b@roms@gaitokat.
Egy nap látni fogjátok hogy nem érte meg.
Hogy minden érdem nélkül k@nz@tt meg
benneteket.
Akkor majd mellém álltok.
Mellém álltok
és bántani fogjuk.
@@gmlgml780 (dná-t mondtam, így olvasd egyik versikémet...) csak azt kérdeztem volna, hogy a "v@r" az most vér, ver, vagy vár? (És ha az utóbbi, akkor melyik? A rébuszokról kb. ennyit...) Esetleg mindhárom, mint egy beszédben?
9:35
Ha hiszünk Krisztusban, akkor azt is megvalljuk, hogy Ő kinyilatkoztatta az igazságot...
39:30
Robi! Az még hagyján, hogy protestantizálódtál - bár az is elég sajnálatos - de
39:50
a panteista világfelfogás már nagyon meredek!
10:16 azt állítod, hogy az igazság a spirál középpontja?
Legyetek áldottak testvéreim
12:28 "posztmodern gondolat az hogy a nyelv szemfedő" . "Vagyok aki vagyok": ez nagyon "posztmodern"! 🤭Vagy nem?🤔
Ez az ember full olyan, mintha Somogyi András és Bagi Iván parodizálná Orbán Viktort
Nem tűnik fel, hogy a szellem és a lélek ugyanarról a jelentéstőről fakadnak? Szél, lég. Mint minden más nyelven. Spiritus, pneuma, atman... az ember a beszéd hajnalán felismerte, hogy a levegő éltet, egyben a szimbolikus tér, a beszéd közvetítője. Érthető, hogy ez vallásos áhítatot okoz.
Érik a politikai pályalfutás is !
Par Excellence!
A rigófütty csak úgy van, élvezzük és hallgatjuk, amíg meg nem tanítjuk meg a gyereknek, hogy ez a hang a rigónak a füttye volt.
Nagyon tudom ajánlani a könyvet, elképesztően tartalmas és gondolatébresztő olvasmány.
persze annak aki alulképzet :D "gondolat" ébresztő olvasmány :D
Az abszolútumnak vajmi kevés köze van a pohárhoz
Több Evola, kevesebb politika
Ahogy a külső világ közvetlenül megjelenik, az úgy van. Nem mondhatjuk, „ennek a tárgynak ez a formája, színe, szaga stb.”, hanem ezt: „ez a tárgy, ez a forma, ez a szín, ez az íz, stb.” - vagyis nincsen mögötte semmilyen értelmes bizonyosság, amire vonatkoztatni kellene
Meg van írva : " ÉN VAGYOK az út...az IGAZSÁG...és az élet..."
Kár, hogy ebben az életben nem találkozhattam. Vicces de anno miattad szavaztan a fideszre.
❤
Érdekes, hogy a műsorvezető végig meleg fényekkel van megvilágítva, ugyanakkor Puzsér hideg fényt kapott, amitől végig tök sápadtnak tűnik. Ez vajon koncepció vagy egyszerű amatőrizmus?
A műsorvezető felkészületlenségéből ítélve a második
@@tamas4192 Ha az én posztomra reagált akkor sajnos nem értem a választ
A műsorvezetőtől mi ez az utolsó kérdés???? Kifizetődő -e metafizikai könyvet írni mostanság??? Fuuu,de nem vágja, nem érti Robit.
MOST VAN RÁ A LEGNAGYOBB SZÜKSÉG!!!! MOST amikor az emberiség Ébred!!!
Hát ez annyira szerény komplikált és egyszerü mint egy barlangrajz nekem nem tetszik.