Hogyan hiteti el veled a nárcisztikus, hogy te vagy beteg, hogy veled van a baj?

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 8 ก.ย. 2024
  • A tervem az volt, hogy egy olyan videót készítsek, amelyekben azokat a nárcisztikusok által gyakran használt kifejezéseket veszem sorra, amelyeket arra használnak, hogy kizsákmányoljanak, hogy azt érezd, hogy nem vagy elég jó. Olyan kifejezéseket, amelyekkel azt erősítik benned, hogy veled van a baj. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a nárcisztikusok nem szeretik, nem hagyják, hogy számon kérjék őket. Van empátiájuk, de azt csak arra használják, hogy felismerjék a te érzéseidet, de érzéseidre, fájdalmadra nem úgy reagálnak, ahogyan a legtöbben tennék, teszik. Fontos felismered, hogy ha fájdalmad van, ha kimutatod sebezhetőségedet, akkor arra a nárcisztikus nem egészséges érzelmi reakcióval fog válaszolni, mert az ehhez szükséges empátia viszont már nincs meg benne, és azt sem akarja, hogy számon kérhető legyen. Ágál ez ellen, mert ha számon kérhető, felelősségre vonható lenne, akkor egyből elhagynád. Ezért játssza azt meg, adja úgy elő, hogy mindenért te vagy a felelős.
    Hozzám coachingra (konzultációkra) és coaching programokra, képzésekre itt tudsz jelentkezni: iroda.lifechanger@,gmail.com, narciszcoach@gmail.com. Olyanokra, mint a TKAK (Törj Ki A Kodependenciából) - önhitelesítés képzés, a Sématréning 1 és 2 képzés vagy a Borderline Személyiség Fogságában (BSZF) munkafüzetes coaching képzés stb.
    A GYORSÍTÓSÁV 3. :2023 október 29. TKAK (Törj Ki a Kodependenciából), 12 hét helyett 6 hét alatt.
    Ez a 6 hetes TKAK program segít azoknak, akik felnőtt alkoholisták gyermekei, akik nárcisztikus bántalmazások áldozatai illetve, akik gyermekként láthatatlannak érezték magukat és úgy nőttek fel, hogy az a hidelmük, hogy nem méltók a szeretetre, nem elég értékesek.
    TKAK (Törj Ki A Kodependenciából!)GYORSÍTÓSÁV képzés❣
    - 6 hét 12 hét helyett, 12 modul, élőben Barbarával!
    🤗Gyere ki a bántalmazásból és kezdj új életet, segítek!
    ☝️KORLÁTOZOTT A RÉSZVÉTEL, jelentkezz mielőbb, max. 40 főt tudunk fogadni.
    Ára: normál esetben 300 000 ft lenne, de így 200 000 ft‼
    📌Számlaszám: Gyura Barbara, 12072552-01576812-00100003
    Vasárnaponként másfél óra intenzív tanulással, 6 hét alatt megtanulod az alapot a traumákról és a bántalmazó kapcsolatról.
    👤Inkognitó is biztosítható, nem kell kamerát sem kapcsolni, mikrofont sem és nem kell mindig ott lenni (ebben az esetben kérésre elküldjük a tananyagot).
    🤩BÓNUSZ: A résztvevőknek egy ZÁRT facebook csoportot fogunk létrehozni, ahová Barbara is be fog csatlakozni.
    📌JELENTKEZÉS: iroda.lifechanger@gmail.com
    A 12 MODUL TEMATIKÁJA:
    1. rész: - Bevezetés a kodependenciába! - Nem te vagy a hibás!
    2. rész: - Fájdalom vs. öröm
    3. rész: - Paradigmák a nárcisztikus kapcsolatban
    4. rész: - Idővonal készítés az életutadról
    5. rész: - Az önmagaddal szembeni empátiád
    6. rész: - Az elszámoltathatóság, mint a fejlődés záloga
    7. rész: - Önmagad hitelesítése
    8. rész: - Az elengedés
    9. rész: - Nézz szembe a félelmeiddel!
    10. rész: - A tudatalattid meghekkelése
    11. rész: - Az egyensúly létrehozása az életedben
    12. rész: - A kodependencia 10 parancsolata
    A program segít:
    MEGSZÜNTETNI A MÁSOK ELISMERÉSÉRE VÁGYÓDÁSODAT
    ÖNBIZALMAT ELÉRNI
    JOBB DÖNTÉSEKET HOZNI
    ÚJRASZÜLŐSÍTENI ÖNMAGAD
    TUDATOSSÁGOT VINNI A TUDATALATTIDBA
    HITELES ÉLETET ÉLNI
    KIMONDANI AZ IGAZSÁGOT
    ELKERÜLNI A BÁNTALMAZÓ KAPCSOLATOKAT
    ÉRTÉKES KAPCSOLATOKAT BEVONZANI
    LEGYŐZNI AZ ÖNUTÁLATOT
    ÖRÖMET MEGÉLNI AZ ÉLETEDBEN
    EGÉSZSÉGES CSALÁDI KAPCSOLATOKAT KIÉPÍTENI
    AZ ÉLETED HÁTRALÉVŐ RÉSZÉT ÉLETED LEGJOBB RÉSZÉVÉ TENNI
    HATÁROKAT ÁLLÍTANI
    KONTROLL ALATT TARTANI AZ ÉRZELMEIDET
    EGY KEVÉSBÉ SZORONGÓ ÉLETET ÉLNI
    MEGSZERETNI ÖNMAGAD
    Mátrix Célkitűző 2024 - január 21, vasárnap reggel 7 h (12 héten át)
    ADHD coaching program Barbarával - január 21, vasárnap reggel 8 órától 18 hetes
    Együtt is elvégezheted: Mátrix célkitűző + Adhd (január 21, vasárnap 7-9 h)
    A GYORSÍTÓSÁV 2. élő-online képzésen 2024 január 20-ától kezdődően 15 szombaton át (nem kötelező élőben ott lenni, elkérheted a hangfelvételeket is) egyszerre tanulhatod Barbarától a Sématréning 1-et és a Sématréning 2-t.
    Közkívánatra pedig újra lesz lehetőség 40 fő részére a Tkak és a Sématréning együttes, gyorsított elvégzéséhez! Ez a Gyorsítósáv 1.
    A GYORSÍTÓSÁV 1. élő-online képzésen 2024 május 25- től kezdődően 15 szombaton át egyszerre tanulhatod a Tkak-t és a Sématréninget. A max. 40 fős résztvevői csoportból 3 főt kisorsolunk, aki részt vehet a Sématréning 2 online, 18 modulos, 360 000 ft-os képzésén is. A két képzés együttes, akciós ára összesen 250 000 ft, amire jelentkezni az iroda.lifechanger@gmail.com-on lehet!
    Minden adatomat megtalálod itt:
    linktr.ee/narc...
    TIKTOK-on így találsz meg: Nárciszcoach2
    Instagram-on így: nárciszcoach
    Facebook oldalaim, csoportjaim: Nárciszcoach, Lifechanger, Tükröm légy, Kölcsönös Kapcsolatok (kizárólag Tkak-t végzetteknek), Barbara, a Keto-, Ketovore, Carnivore Coach - nyílt csoport
    Honlapom: www.narciszcoach.hu
    Feliratkozás a hírlevelünkre:
    eepurl.com/hGLR0f

ความคิดเห็น • 42

  • @evelinczerman8641
    @evelinczerman8641 6 หลายเดือนก่อน +6

    Fájdalmasan igaz.... 😔
    23 évem ment rá!
    Elküldött pszichológushoz, hogy velem van a baj! 🙉 ( szerinte túl érzékeny voltam, depressziós voltam, negatív voltam, nekem semmi nem volt jó, ingerült voltam)
    Természetesen szót fogadtam, elmentem.
    De pont ennek köszönhetően tudtam meghozni a döntést. Tavaly szeptemberben elváltam.
    Most tanulom magam....
    Igyekszem visszaszerezni az önbecsülésem, megszeretni magam...
    Köszönöm az útmutatást! 🙏❤️

  • @mariannaorisko9976
    @mariannaorisko9976 10 หลายเดือนก่อน +24

    Barbarám én két éve találtam rád mikór ott hagytam toxikus kapcsolatom 15 év után ,véletlen szerűen bukkantak fel ,neten de elkezdtelek nézni, én akkor jöttem rá, hogy mibe voltam! Sikerült túl lennem 2 évembe került de még most is nézlek,hallgatlak! Folyamatosan tanulok,olvasok!

    • @timeak9024
      @timeak9024 10 หลายเดือนก่อน +3

      Én is pont igy vagyok. ❤ Köszönöm Barbara.

    • @mariannaorisko9976
      @mariannaorisko9976 10 หลายเดือนก่อน

      @@timeak9024 Ha kibírtunk egy szemilyiség zavaros embert az enyém egy 8 as volt, akkór mindent kibírunk és összerakjuk magunkat!

  • @juliannaneczin990
    @juliannaneczin990 10 หลายเดือนก่อน +12

    Ez pontosan így történt velem is..sajnos.
    Szülői részről, és párkapcsolati részről is.
    Borzasztó volt, de még így se könnyű, mikor már vége a kapcsolatnak, és az anyámtól is viszonylag távol élek. (Még mindig kikészülök az anyámmal való telefonbeszélgetések után is, így 53 évesen is)
    Nem is csoda, hogy olyan férfiakkal kerültem, és maradtam is kapcsolatban, amilyenekkel...

  • @editvajda2751
    @editvajda2751 10 หลายเดือนก่อน +7

    Köszönöm Barbara 🙏... nélküled nem, vagy nagyon nehezen sikerült volna! Egy rejtett nárcisztikus kapcsolatban voltam 13 évig. Az utóbbi 3 évben kaptam fel a fejem, hogy v.mi nagyon nincs rendben. A 3 év alatt ez volt a a 3. nagy összeveszesünk...2-szer már visszaporszívozott. Tettem mindezt úgy, hogy csak hétvégenként voltunk együtt. Nyilván ha életvitel szerűen nap mint nap együtt lettünk volna, akkor az együttlét ennek a csekély töredéke lett volna. Nagy betűvel.... hálásan KÖSZÖNÖM! ♥️♥️♥️♥️♥️

  • @dori.kovacs
    @dori.kovacs 10 หลายเดือนก่อน +4

    Kedves Barbara! Köszönöm, hogy megint egy értékes videót kaptunk tőled! :)
    Én az alábbi megjegyzéseket kapom:
    “Hát nem is hiszem el, hogy te az én gyerekem vagy, hogy ilyet mondtál.”
    “Néha elfogadhatnád, hogy nem lehet mindig igazad.”
    “Én ezt nem így csináltam volna, de te tudod…”
    Egy végtelenül egyszerű kérdésre válaszolva, amikor információt kérek tőle, felháborodott hangnemben, lealacsonyítva a másikat: “Hát tudhatnád, egyértelmű, hogy így és így van, hát máshogy nem is lehetne!”
    Ha megkérdőjelezem, vagy magyarázatot várok, akkor felháborodik: “Hát nem vagyok én hülye, nem kell engem hülyének nézni!” Ezzel ugye azt közvetíti, hogy a jogos kérdésem igazságtalan támadás felé.
    A “kedvencem”, amikor viszem valahova (elvették a jogsiját egy évre) kb minden második alkalommal mondani szokta, hogy “biztos ez is egy hülye nő, mert nem tud vezetni rendesen.” Ezzel ugye engem is egy az egyben lehülyéz, mert annyira fáj neki a kiszolgáltatottsága, hogy folyamatosan éreztetnie kell, hogy felsőbbrendű nálam. Vagy épp olyat mond, hogy “bekötöm magam, mert életveszélyesen vezetsz.” Ebben az a poén, hogy éppen ő az, aki veszélyesen vezet, a karosszériás már fogja a fejét, ha hívja és gyakran mások odafigyelése menti meg a koccanástól, mert agresszíven vezet hosszú reakcióidővel… hát igen, minden kritikája mögött önvallomás áll valamilyen formában.
    Biztosan találnék még példákat. Szerencsére amióta tőled tanulok, egész másképp kezelem már az apámat.

    • @makkaikinga4138
      @makkaikinga4138 10 หลายเดือนก่อน +2

      Pontosan így van. Amit ő kritikaként valamit megfogalmaz, az teljesen róla szól. Egy idő után olyan jól tudtam tájékozódni ennek alapján. 😅

  • @Anubis1992
    @Anubis1992 7 หลายเดือนก่อน +1

    Én azt vettem észre, hogy egyszerűen nem tudok úgy megválaszolni, vagy érvelni, hogy elgondolkozzon. Vannak emberek akik olyan frappánsan forgatják a szavakat egy nárcisztikussal szemben, hogy hihetetlen.
    Én elbizonytalanodok, félek, hogy rosszul látom, megbántom... talán tényleg neki van igaza, elkezdek gondolkozni a hibámon... majd azzal támad, hogy " látod, még beszélni se tudsz, nem ismered a szavakat, meg se tudsz szólalni " ami abban a helyzetben tényleg igaz 😅
    De leblokkolok...
    Ennek tetejénbe, ha vita van én mindig válaszolok a kérdéseire, mentegetőzök, ha számonkér. Bezzeg ő sose... Csak támad, csak én nem hagyon rá, ami nagyon kiborítja, a vége az, hogy egymás mondatát forgatjuk ki végeláthatatlan vita közepedte és nem tud felül kerekedni egyikőnk se 😅 de a frappáns válaszra akkor se vagyok képes, csak hadoválok össze - vissza, felsorolom miket csinál, ő tagad, támad, én vissza stb... Agyrém... De legalább fel tudom idegesíteni, nem vagyok bólogató majom akit irányíthat 😂
    Viszont olyan ideges vagyok már én is néha, hogy össze tud zavarni... Jól csinálja... Ő mindig az adott kérdésre reagál, én komplexen nézem a szituációt, a kérdését, figyelek rá, hogy ne küldjem el a jó anyjába... Ezért tud legyőzni olykor, mert visszafogom magam és akkor ő nagy királynak hiszi magát, holott baromi buta.....csak én a megoldásra törekszem, ő a győzelemre, meg, hogy hogy nézzen hülyének. 🙄

  • @beatakarolinalang2951
    @beatakarolinalang2951 10 หลายเดือนก่อน +9

    Nagyon halk a hang alig hallani. Én mivel figyelem zavaros vagyok a nárcisztikusnak igazán élvezetes ezt kihasználni. Szinte csemegéznek hiszen itt ez munka kapcsolat nem olyan egyszerű ettől megszabadulni. Jön a... miért nem figyelsz oda... Élvezik, hogy ez rajtam nem segít és a szertartás miatt nehéz a munkahely váltás. Szétpakolni a tárgyakat amik sorrendben vannak a szertartásaim miatt, milyen jókat lehet derülni rajtam ahogy nem találok meg tárgyakat, nekik ez vicces. Mit csinál egy nárcisztikus egy nem látó emberrel, össze keveri a cukrot a sóval és a vak vicces lesz? Én figyelem vak vagyok, de azért a só meg a cukor az megy. Milyen szarkasztikus humoruk van.

  • @mariannaorisko9976
    @mariannaorisko9976 10 หลายเดือนก่อน +4

    Igen aki helyén van az egyből észre veszi és egyből lép

  • @samson4443
    @samson4443 10 หลายเดือนก่อน +6

    Kedves Barbi ! Egy lényegi kérdés merült fel bennem, hogy hogy ismerhet egyszerre több "áldozat" személyiségét meg a támogatóit a nárcisztikus és hogy lehet kiváló stratéga hogy mozgathatja a szálakat és élhet mégis nyugodtan ha beteg ? Tehát hogy csinálhat ilyen "manővereket" úgy hogy nem tudatos ha nem fér hozzá az érzelmeihez sem és nincs önértékelése? Nekem ez zsákutcának tűnik ! Illetve maga a nárcizmus szerintem törvénybe is ütköző kezdve a becsületsértéssel, kibeszéléssel hatóságok megtévesztésével, bűntényre utaló magatartásával... És mindehhez hozzákapcsolódik hogy tudatosnak kell lennie mindebben ! Ha valaki ezt látja olvassa talán az már jóra fordÍthatja a dolgok folyását. Remélem egyszer törvénybe foglalják ennek vagyis a nárcizmusnak a bűntethető oldalát Nagyon szép estét mindenkinek :)))

  • @monikarebekavarga3020
    @monikarebekavarga3020 8 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó volt meghallgatni. Anyukám is gázlángozott gyerek koromban. Csak nem tudtam róla. Mindenben ő volt szuper. Mi semmit nem tudtunk úgy csinálni, mint ő. Később láttam még, felnőttként. És nyomta a szegény én játszmát, mártír játszmát.

  • @monikarebekavarga3020
    @monikarebekavarga3020 8 หลายเดือนก่อน

    Voltam ilyenben! 6 évem ment rá! Tipikus dolgokat mond Barbara. Főleg a klisé szövegeknél. Szuper a videó! Köszönöm 💕

  • @anettradics9011
    @anettradics9011 10 หลายเดือนก่อน +1

    😉👍Sajnos igen en tudom mivel 7- eves koromtol,18 koromig ennekem kellett dolgoznom................Iskola helyett .....😘

  • @nickshaw8797
    @nickshaw8797 18 วันที่ผ่านมา

    Sziasztok! Első körben ezer köszönöt neked Barbara és sok hozzàd hasonló jó érzésű és segítő szàndékkal lévő embernek. ❤
    Had osszam meg veletek az én történetemet a múltam a jelenem.
    Én és a feleségem egy huszon éves házaspàr vagyunk. A felesègemmel lassan 5 éve ismerkedtünk meg egy internetes tàrskeresőn (badoon) elkezdtünk beszélgetni teltek múltak a napok egy teljesen gördülékeny jó és kellemes kommunikáció volt kettőnk között. Eltel 1-2 hónap mire a feleségem elmondta, hogy ő egy bàntalmazó terrorizáló kapcsolatban van és nem tud az exe miatt új életet kezdeni. Bennem beindult a a megmentő üzemmód. én egy rendkívül bántalmazó mint lelkileg, mint fizikailag gyeremekkorom volt. Meg akartam a feleségem ettől menteni. Telt múlt az idő, mikor már látta rajtam, hogy én egy biztos pont leszek az életében hirtelen el tudott jönni az exétől. Azt mondta neki hogy egy nyári fesztivàlon vállat munkát és nem lesz pár napig. Akkor ő elköltözött az apukájàhoz, utána találkoztunk először. Első találkozónàl megtörtént minden is. Nem volt semmi extra és pont ez tetszett benne, hogy minden nyugodt és természetes. Eltelt 1 hét és mondta hogy utazzak el hozzájuk pár napra, el is mentem. Minden rendben volt faltuk nyaltuk egymást stb. Hazamentem. Rà egy hétre megint elmentem hozzà. Már több időt voltam ott mint előtte, mindig kérlelt maradjak mèg, természetesen belementem. Majd kb 1,5
    Után hazamentem. Eltelt 3 nap mondta hiányzom neki menjek el újra, majd elmentem. Először találkoztam apósommal, egy sör keretein belül elkezdtünk beszélgetni amolyan kérdezz felek stílusba, majd a beszélgetés végén elmondtam, hogy nagy köztetek a távolság, ezért van 2 választásom, vagy most elmegyek, vagy holnap haza visznek és szedjem össze otthon a cuccaim majd költözzek oda. Természetes mint ha kötelező lenne úgy mentem, majd pár hétre rà kiderült, hogy igazából mind kamu volt amit az exéről talàlt ki. Barátnőjével amolyan teszt jelleggel voltak felém, hogy én valóban akarom ezt az egészet vagy sem. Rettentően rosszul esett, de túl tettem rajta magam. 3 hónap után már kétszer voltam úgy, hogy fogom és hazaköltözött, mert egyszerűen építette le a környezetem a baráti köröm. Nem mehettem el szinte sehova, ha igen akkor is folyamatosan hívott, irt, csak hogy akkor is vele foglalkozzam. Féltékeny volt stb. Hiába mondtam, hogy ez nekem rossz hogy féltékenykedik, majd addig csinálta amíg. Nem adtam rà neki okot. Nem csaltam meg, csak beszelgettem más nőkkel.

    • @nickshaw8797
      @nickshaw8797 18 วันที่ผ่านมา

      Követtünk pár hónapra rà egy közös albérletet eljöttünk a szülői házból, mondván hogy így az egészséges. Jót fog nekünk tenni.
      Elkezdődtek a veszekedések. A beteges féltékenysége. Pedig mindig ugyan akkor értem haza. Amit tudott meg amit el lehetett venni egy férfitől azt elvett, majd fokozódtak a dolgok minden az én hibàm, minden miattam van, sose fogok nàla tolerànsabb és normális nőt kapni, csak ő van nekem és mégse becsülöm. Elkezdett bántani a gyerek korommal, hogy megérdemeltem már biztos gyerekként is hülye voltam, bolond. Majd addig ugrált taposott rajtam, hogy már konyorogtem neki hogy fejezze be. Majd elvesztettem a kontrollt és megütöttem, ekkor elment elköltözött mindent ràm hagyva. Hetekig marcangoltam magam. Belenéztem a tükörbe és mint ha valami szörnyeteget làttam volna. Nem talàltam a kérdésekre a választ. Mindig mondogattam ez nem én vagyok én nem akarom hogy a jelenem ugyan olyan legyen mint a gyerekkorom. Konyorogtem neki hivogattam, írogattam majd ő mindig azt mondta ennyi volt egy szar ember vagyok egy nőverő. Mindenkit ellenem uszított akit csak tudott. A családjàt és mèg az enyémet is. Mondtam neki hogy ne haragudj nem akartam megvàltozom, szeretem. Ez idő alatt lefogytam nem aludtam mindig ő járt a fejembe szinte nem tudtam megszabadulni a gondolatoktól mint valami vírus. Majd pár hétre râ elmentem egy hàzavatóra a mèg megmaradt néhány baràtommal (ma már ők sincsenek) csajok, Fanta, buli minden volt. Végre kicsit felszabadultam. Egyszer csak csorog a telefon nézem ő az. Ràm nézett az egyik barâtom és kerdezte. Minden rendben ? Olyan sàpadt vagy az egész arcod megvàltozott. Hirtelen elkapott a pánik roham. Kimentem és felvettem a telefont. Beleszólt, hogy hol vagyok ? Mondtam itt és itt. Aztán mondta varjam meg oda jön a baràtnőjével. Mikor meglâttam egyszer csak a nyakamba ugrott csókolóztunk, majd elmentünk meginni valamit és mondta, hogy menjünk haza. Haza értünk. Szex minden volt…. Sőt még jobb mint előtte. Reggel felkelt és mondta hogy ő megy mert titokba jött fel hozzàm mivel a csalàdja tiltja hogy velem beszélgessen. Hetek teltek el szenvedtem a hiànyàtól. Néha átjött ugyan az volt a forgatókönyv, Minden csillogás ragyogás, majd kitalàlta hogy szökjünk meg. Kerestünk neten olyan céget ahol a pároknak biztosítanak szállást és külön szobàt. El költözünk oda. Telt múlt az idő voltak össze zörrenések, de komolyabb vita nem volt. Egyik nap felébredtem reggel, rànéztem és azt mondtam: azonnal menjünk venni egy terhessègi tesztet.

    • @nickshaw8797
      @nickshaw8797 18 วันที่ผ่านมา

      Elmentünk, megcsinálta es pozitív lett. Ő azt mondta mindenféleképpen meg akarja tartani. Ràneztem megoleltem és azt mondtam: szeretlek és minden döntésedben tàmogatni foglak. Felhívtuk a csalàdunkat és nekem is és neki is azt mondtàk, ha már felelőtlenek voltunk, akkor vállaljuk is a következményeket. A gyerek nem tehet semmiről fel kell nevelni. Ő már akkor 9 hetes terhes volt. Én mèg maradtam egy hetet külön dolgozni, hogy minél több pénzt fogjunk meg, de ő hazaköltözött az anyukàjàhoz, később utána mentem. Megbékéltek a csalàdok elvoltunk. A terhesség àltal mèg kegyetlenebb lett. Nuku szex, mèg erőszakosabb, mèg önzőbb egyszerűen mèg rosszabb volt a helyzet mint előtte, de ott volt már a lànyom mindig azt mondtam magamba, hogy gyerünk csinàljuk ne adjuk fel, majd lesz jobb, végre lesz csalàdunk, végre sokkal szebb gyerekkort tudok adni a gyerekemnek mint neki volt. Megszületett a lànyunk aah fantasztikus érzés volt. Életem legszebb napja mikor elsőnek foghattam a kezembe. Eltelt x hónap. Apósom is megbékélt és mondta, hogy gyerekek költözzetek ide itt jobb a munkalehetőség stb. Oda költöztünk. Minden rendben volt, sikeres ember voltam a munkàmba megvolt mindenünk semmi problémànk nem volt, de amint külön költöztünk a horror újra kezdődött még intenzívebben, egy nap azt mondta hogy ő mennyire szeret engem én vagyok az álmai és ha már család lettünk akkor úgy a kerek ha férj és feleség vagyunk. Összeházasodtunk nyàron, utána minden rendben volt. Jött a tél a Covid… egyszer csak beszorultunk anyagilag. Természetesen az is az én hibám volt. Miért nem dolgozok többet menjek keresek másodállást, mert én vagyok a családfő, de mellette legyek jó férj és apa is. Nem sikerült. Egy nap felhívtam a baràtomat, aki kint èl Németorszàgba, hogy kellene a segítsége. Ez és ez a helyzet. Rà pàr napra visszahívott, hogy van 2 hetem elrendezni a dolgokat. Úgy is tettem. Semmi más nem motivált, csak az hogy mindent meg kell tennem a családomért. A feleségem szólt is érte meg nem is. Próbáltam kész érvekkel alátámasztani, hogy muszáj kibírni , mert nincs más vàlasztàsunk. Előjött a nap mikor, Az indulás napja.

    • @nickshaw8797
      @nickshaw8797 18 วันที่ผ่านมา

      Természetes veszekedéssel megfűszerezve. Mikor kimentem az ajtón elmorzsoltam egy pàr könnycseppet, de nem néztem vissza, muszáj volt menni és csinálni. Egy tàska ruhàval iratokkal indultam neki. Minimális pénzzel és pàr hét alatt összeszedett nyelvtudással. Megérkeztem. Elkezdtem dolgozni elfogyott a pénz már szó szerint éheztem kint, de nem szóltam otthon senkinek, hogy az ünnepek előtt ne stresszeljen senki. Hazajöttem karàcsonyra. Nem várt senki a vasúton. Hazaértem minden teljesen átlagos. 3 hetet voltam otthon. Szinte heti egy szex stb. Olyan ridegség volt otthon mint még soha. Vissza mentem januárba. Hirtelen újra elkezdtek rosszabbodni a helyzetek. Már alig telefonáltunk 5 perceket abból 4 veszekedés volt. Minden az én hibám én eldobtam a családom a pénzért én biztos jól érzem kint magam nem hiànyzik a családom nem is szeretem őket. Közben apósom stuffolta a feleségem a hàttérből…. Sőt tàmogatta, hogy így bànik velem a lànya. Közben kint beindult a karrierem. Nyelvvizsgát szereztem. Kinti vezetőség oda vissza volt értem. Mondtàk, hogy szereznek nekem lakást, autót, mindent, de mondtàk ez idő. Tartsak ki. Hazatelefonàltam elmondtam a jó híreket. Mondtam drágám megtudjuk vàltoztatni az életünket. A gyerekünknek mèg szebb jövőt tudunk biztosítani. Erre azt mondta, hogy ő el akar vàlni már nem szeret és elkezdett mással beszélgetni. Aki valóban akarnà őket és nem csak a karrierre koncentrál meg a pénzre. Én eldobtam a családom nem szeretem őket, ott hagytam őt egyedül egy, egy éves gyerekkel. (4 hetet voltam kint egy hetet otthon voltam ) elkezdte a játszmáit csinàlni küldözgette, hogy miket beszélget a másik férfival. Totálisan végem volt. Sokszor már úgy voltam vele hogy, inkább öngyilkos leszek. Eljött a nap mikor haza kellett utazni. Hazaértem ő otthon volt a lányunkkal és a jàtszma folytatódott. Mutogatta az emberről a képeket, milyen jól néz ki sportosabb, vele lehet közös jövőt alakítani, nehogy neki fogja kimondani elsőnek a lànyunk, hogy apa és ahogy kimondta ezt ott helyben térdre borultam. Mint egy ovodàs úgy sírtam, kérdeztem hogy miért csinalod ezt velem. Mit tegyek, hogy ne tedd ezt. Fogta elsétàlt mellettem. Szinte semmi érzelem. Nem tudom leírni, hogy milyen is volt ott. Ő elment az apukájához ott hagyta a lányomat.

    • @nickshaw8797
      @nickshaw8797 18 วันที่ผ่านมา

      Mondván undorodik tőlem làtni se bír és biztos megfogom őt ütni. Sokszor fordult meg a fejembe az tény, de már annyi erőm nem volt, hogy egy pohár vizet engedjek magamnak, Csak a kislány mosolya gagyogása tartotta bennem a lelket. Egy hét eltelt vissza mentem. Folyamatosan traktàltam neki győzködtem , megint én ígérgettem, megint úgy csinálta a dolgokat hogy én vagyok a bűnös ő az áldozat. Hetek teltek így el mire kicsit megnyugodtam, pont akkor szúrt oda egyszerűen mint ha óra pontossàgra ràérzett a dolgokra. Egyszer mondta hogy most fog felmenni hozzà a Férfi bemutatja a lànyunknak ott alszik stb. Mondtam ne, ne , ne. Fogtam és szinte kirohantam a munkahelyemről munkás ruhába olajosan és az első vonatra felszálltam amelyik hazavitt. Kinyitom az ajtót. Meglât lefagy. Nem volt ott senki. Még ő tàmadott, hogy én mit keresek itthon. Mondom engem nem érdekel nem megyek vissza külföldre, nem érdekelnek a tárgyak amik kint maradtak, semmi nem számít, de én nem megyek vissza. Eljött az este egy àgyban de aludtunk, konyorogtem neki hogy had bujjak hozzà. Ő mondta nem. Eljött a reggel, nézem sminkeli magàt pakolàszik. Megyek ki kérdezem, hogy te most mit csinálsz ? Mondja. Elmegy a másik emberhez, pàr napra ahol foglalkoznak vele és szeretik. Fogtam ki kaptam a kezéből a cuccokat és falhoz vàgtam. Ott röhögött hogy na làtod ez vagy te. Egy bukott férj és bukott apa, readasul nőverő is. Ott elengedtem, majd elment. Otthon hagyta az okosóràjàt. Meglàttam az üzeneteket, olyanokat irt másoknak amire én vàgytam volna, szóról szóra. Volt egy olyan üzenet, hogy “ nem tudom hogy fogom tudni kibírni nélküled, mert ez a hülye f@sz már megint itthon van. Nézem tovább az üzeneteket. A volt kollègámmal olyan szexuális beszélgetèst folytatott le amire én vàgytam volna, hogy olyan legyen a nemi életünk, de közben nekem mindig azt mondta hogy én egy beteges szexmàniás vagyok, mert heti 3-4 alkalmat igényeltem. Hiába mondtam neki, hogy fiatal férfiként és fiatal házaspàrként szerintem ez lenne a normál ha megtudjuk teremteni a megfelelő időt hozzá. Nálunk a szex téma is olyan volt hogy 100 esetből 99 elutasított, de mindig az volt a vàlasz, hogy én vagyok a férfi nekem kell kezdeményezni, hiába mondtam neki hogy már lassan félek bármit csinàlni, mert úgy is elutasítasz màr nincs bennem férfi hiúsàg semmi. Ja de a szex is akkor volt amikor ő akarta úgy ahogy ő akarta, ha neki már jó volt utána megunta és vàgta az unott fejet. Mindig azt mondta, neki elég az a 5 perc is. Osszam be. Visszatérve a törtènethez.

    • @nickshaw8797
      @nickshaw8797 18 วันที่ผ่านมา

      Visszatérve a törtènethez. Hazaèrt és leültettem az asztalhoz elé tettem amiket beszélgetett, majd a kész tényeket letagadta és egyből elkezdett tàmadni, hogy az én hibám mert egyedül hagytam őket, szüksége volt szeretetre törődésre. ( később kiderült ezeket nem valósította meg a másik férfival se talàlkozott, hanem a baràtnőjéhez ment) vissza mentem külföldre. És egy napon elkezdett megváltozni, bekuljunk ki stb stb jojjek haza, vegyünk ki másik és nagyobb albérletet biztos, jót fog tenni nekünk a környezet változás stb. Olyan boldog voltam mint mèg soha. Hazajöttem elköltöztünk stb. 2 hónap telt el. Elmentünk a keresztlányunk szülinapi bulijàra. Mi férfiak egy asztalnál ülünk beszélgetünk. Kérdeztek mi volt kint külföldön? Elmeséltem. Mondtàk jó nagy hülye vagyok, minek jöttem haza. Mondtam hogy meg akartam menteni a hàzassàgom. A feleségem ott hallgatózott a háttérbe. Egyszer csak elkezdett velem ordibalni primitív stílusba viselkedni, hogy ez nem igaz. Minden miattam történt, a nővére úgy rángatta be az autóba, majd haza vitte őket. Megfagyott a levegő. Senki nem értette , hogy most ez mi volt. Hazamentem pár órával később. Àtvittem a lányunkat a másik szobába. Oda mentem hozzà leültem az àgyra. Megsimogattam, adtam a homlokàra egy puszit. Mondtam, drágám beszéljük meg, szerintem félre értettél valami. Egyszer csak ràm nézett, és azt mondta takarodjak innen egy undorító hazug féreg vagyok mert minden az én hibàm. Fogta felàllt kiment a konyhàba és el le akart szúrni egy nagy kèssel. Ott már az átlagnàl nekem is jobban eldurrant az agyam alkoholt is ittam és akkor tény és való nagyon kikapott. Elmenekültem Otthonról másnap hazaértem, próbáltam magyaràzkodni. Elment az apukàjàhoz előadta az àldozatot, ugye mit nézett mindenki? A vita véget hogy én megvertem. Ellenem uszított mindenkit. Mindenki őt sajnàlta, már verő embereket küldtek ràm azokkal harcoltam. Már sokkal intenzívebben megbolondultam, de anyukàm elkezdte átlátni a dolgokat és elkezdett hinni nekem. Közben jött elvinni a cuccait az apjával aki egész végig manipulàlta és irányított a mi életünket beleszólt mindenben amibe csak lehetett. Hiába mondtam a nejemnek már régebben is hogy ez így nem jó nem egészséges. Nem szàmított sőt mèg ebbe is én voltam a hibàs, mert hogy én el akarom szeparàlni a csalàdjàtól, szerinte nincs ezzel semmi baj, tanácsot és segíteni akar az apja nekünk. A lényeg a lényeg elköltözött otthonról. Az anyukàjàt elràngatta az orszàg másik feléről eladatta a hàzàt hogy segítsen neki új életet kezdeni. El is érte az akaratàt. Pár utcàval arrébb ki is vettek egy albérletet. Mestermű szerűen úgy csinálta a dolgokat, hogy tényleg elhittem azt hogy ennyi volt. A lányunk miatt muszáj voltam vele beszélni. Közben megint konyorogtem és már én akartam orvoshoz elmenni már mindenre fogadkoztam már elhittem hogy én vagyok mindennek az oka. Ő folyamatosan csak taszított stb nekünk nincs közös jövőnk én csak bàntom őt stb. Eltelt pàr hèt. Elkezdtem feladni. Elkezdtem egy másik lànnyal beszélgetni, semmi célom nem volt csak beszélgettem. Majd annyira jó és tökéletes volt minden, hogy megbeszéltük, hogy talàlkozunk. Eljött a talàlkozàs napja. Én éjszakás voltam. Délelőtt folyamàn irt a feleségem, hogy mikor megyek a gyerekert, mondom ma nem fogom érte menni. Kerdezte, hogy miért nem alszom mèg ? Mondtam nem vagyok àlmos. Kérdezi, de miért nem megyek a lànyunkért ? Mondom, mert találkozóm van valakivel. Na és onnantól kezdve megváltozott minden. Elkezdett hivogatni, irkàlni. Előtte mikor én hivtam mindig ki nyomott. Én ellenálltam. Elmentem a találkozóra, már inkább kikapcsoltam a telefont 50-100 nem fogadott hívás. Akivel találkoztam nővel szinte mese szerű volt minden tökéletes volt, de egy csók se történt. Hazamentem felvettem a feleségemnek a telefont, majd elkezdett ő fogadkozni a gyerekunkkel a családunkkal manipulàlni. Feltörte a facebookom onnan irogatott annak a nőnek, utána a nő letiltott stb. Pár napra rà felhívott a nejem anyukája, hogy csináljak valamit mert a vasúti sínre feküdt ki a lánya meg felvagdosta az ereit. Gyorsan oda mentem. Erre ő térden állva könyörgött hogy sajnálja minden az ő hibàja. Ő nem tud tovább nélkülem élni. Mire làttam hogy rendeződik a helyzet fogtam és eljöttem onnan. Hazaértem mèg le se ültem, de már csipog a telefon, valami búcsú üzenetet hagyott nekem meg a lányunknak. Mondom ezt nem hiszem el. Pár nap eltelt irt hogy vigyük el a lányunkat fagyizni legyünk hárman egy kicsit. Belementem ott elkezdett konyorogni hogy bocsàssak meg neki később jött rà, hogy ő mennyire szeret csak haragudott ràm a történtek miatt és hogy ő nagyon sok esélyt adott nekem, adjak én is neki csak egy esélyt. Nem mondtam semmit. Eltelt 2 óra mondtam én megyek haza. Mondta jön velem. Jó mondom oké gyertek. Beszélgettünk eltelt az idő a lànyunk elaludt. Mondta hogy itt maradnak estére. Mondom oké én kint alszom. Elment fürdeni. Kijött meztelenül olyan kémiàt tudott kifelé sugározni, hogy nem tudtam ellenállni neki. Reggel mondta hogy valamit el kell mondani. Mondom mondjad. Elkezdte mondani kérlek ne haragudj de amíg külön voltunk addig ő találkozott mással és lefeküdtek majd nem vagy is pont aktus elkezdésekor mondta hogy neki nem megy mert öoo meg a férjét szereti olyan hiteles volt, hogy ismét csúsztam màsztam a kíntól, már konyorogtem a fentiekhez, hogy vegyék ki az összes érzést belőlem. Nem akarok többet érezni semmit.

  • @mariannaorisko9976
    @mariannaorisko9976 10 หลายเดือนก่อน +2

    Ez nagyon komoly!

  • @csillaschlafer3637
    @csillaschlafer3637 10 หลายเดือนก่อน +4

    Rádöbbentem, hogy a lányom (35 éves) nárcisztikus. 99%-ban ráömlőének ázok a jellemzők, mondatok, amiket Barbára felsorol. De akkor én, vagy a volt férjem tettük azzá? Lehet, hogy én is nárcisztikus vagyok?

  • @imolarenyi1523
    @imolarenyi1523 10 หลายเดือนก่อน +3

    "Túl érzékeny vagy!"

    • @rekanagy2256
      @rekanagy2256 9 หลายเดือนก่อน

      Ez az aduàszuk! Mindig megkaptam, ha pròblèmàm adódott! "Ezt csak te érzed" az nem elèg?😢

  • @naturandmor
    @naturandmor 5 หลายเดือนก่อน

    Hogyan tudunk önmagunkon dolgozni?

  • @avengerwonder
    @avengerwonder 10 หลายเดือนก่อน

    Lenne egy nagyon jó kérdésem és ha egy nárcisztikus személy kirúgatja az embert igazságtalanul a munkahelyén ilyenkor mi a teendő?

  • @annasz9314
    @annasz9314 7 หลายเดือนก่อน

    Rengetegszer hallottam, hogy miért hánytorgatod fel a múltat. De ezeket soha nem zártuk le, beszéltük meg.

  • @monikaberes2688
    @monikaberes2688 10 หลายเดือนก่อน

    2021-ben indul azt mondta Barbara!! 2023. Október vége van.

    • @narciszcoach8583
      @narciszcoach8583  10 หลายเดือนก่อน +1

      2024

    • @csabanearany
      @csabanearany 10 หลายเดือนก่อน

      Hogy lehet egy nárcisztikus gyerekkel szemben határt állitani ,ez nagyon nehéz!

  • @muliczakatalin8247
    @muliczakatalin8247 10 หลายเดือนก่อน +2

    Velem sehogy 😂😂😂

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 10 หลายเดือนก่อน +1

      Senki mással se. Mi az, hogy "nárcisztikus"?! Hú, ő nárcisztikus, vele vigyázzál, vagy mi?! Kit érdekel, ő csinálhat, amit akar, "a cumit beszopni" neked kell. És mindig dönthetsz másképp.

    • @csillaschlafer3637
      @csillaschlafer3637 10 หลายเดือนก่อน +1

      Csak akkor van gond, ha azért nem tudok kilépni, mert ő egy közeli családtag.

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 10 หลายเดือนก่อน

      @@csillaschlafer3637 Kilépni ki tudsz, akkor van baj, ha utánadlép, és ráadásul sunyin, nem szemtől szembe, ahogy a tisztesség kívánja,

  • @EditBartha
    @EditBartha 10 หลายเดือนก่อน +5

    Neked soha semmi nem jó ,te mindig mindenki előtt megszegyenitesz ,senkivel ilyen problémám nem volt csak veled !

  • @user-rt8id6nk3n
    @user-rt8id6nk3n 7 หลายเดือนก่อน

    Mikor szembesítettem akkor hisztérikusan te te te vagy.