Hát basszus, ezt most látom először (most is véletlenül találtam meg), de nagyon igazat adok Véber Gyurinak! Fradistaként is nagy Respect! Ezért tart itt a magyar foci, mert megdögölhet az edző, a játékos az Úr.
Ferencvárosi szurkolóként is szorítok Wéber Gyurinak, mindig is kedveltem őt, játéka imponáló volt számomra, edzői munkáját is figyelemmel kísérem. Nem rajta múlik, hogy itt tart a csapat, egy-két, vagy több megélhetési "labdarúgó"-nak talán túl kemény az edzés, és élesben pihenik ki, a fáradalmakat. A megoldás az lenne, ha a vezetőség Gyuriék mellé állna, és néhány semmirekellővel azonnal felbontanák a szerződést........
Attila Beregi Ferencvárosi szurkolóként én is tisztelem Wéber Gyurit! Mint játékosként, úgy edzőként is. Sajna a magyar labdarúgás kiveti magából az ilyen őszinte emberkéket. Le kell feküdni a pénznek, ez van. WÉBER GYURI NE ADD FEL! A SZURKOLÓKNAK SZÜKSÉGE VAN AZ ILYEN EMBEREKRE! HAJRÁ FRADI!
Tessék,Gyurinak is van lelke! Az ő játéka miatt szerettem meg az Újpestet,remélem pár év múlva bajnokcsapat élén fog állni,mely természetesen az ÚJPEST lesz!!!
Fradistaként minden tiszteletem a Véber Gyurié! Ő még tudja mit jelent a pályán meghalni a csapatért. A mai focisták egy ruppót nem érnek! (Tisztelet a nagyon ritka kivételnek)
@@bencejuhos5272 Azon az említett meccsen meccsben volt végig a Liverpool, és játék képe alapján nem volt túl igazságos a 3:0, szimplán nem jöttek össze a gólok, amik viszont a visszavágón igen.
Kikellene hajítani az összes vállalkozó tehetségtelen kistacskóit, aztán faluról összeverbuválni akik szorgalmasak, tehetségesek meg van bennük alázat. van ilyen.
Azért ez mindent elmond a Magyar labdarúgásról. Pár év után megint belefutottam ebbe a sajtótájékoztatóba és sajnos még mindig ül szinte minden szava kicsiben és nagyban is. Teljes mértékben igaza van, miért az edző a hülye ha nem tud a játékos egy nyamvadt labdát átvenni vagy üres kapuba gólt lőni?
szerintem nagyon is igaza van mert a mai játékosokba nincsen meg az a tűz aminek meg kéne lennie az a hajtás vagy nézd meg Kálmibát " GYAKA" hát a kispadon meghalt nemhogy a pályán.
4 éve láttam ezt (véletlenül). Valamiért megint feldobta az algoritmus. Vajon mi változott?? SEMMI. Ha csak az nem, hogy öregebbek lettünk 4 évvel. Ennyi.
Lehet Vébert szeretni-nem szeretni de tökéletesen összefoglalta, hogy ez egy csapatjáték amiben kizárt, hogy mindig az edző legyen a hibás.A Harsányis példája pedig tökéletes, a játékosokat soha nem kérdezi a média, hogy mi a f@szért nem képesek két méterről eltalálni a kaput.
Teljes mértékben igaza van! A magyar ligában szereplő játékosok közül nagyon kevesen èrdemlik meg azt a jelzőt hogy PROFI. Gyenge játékosok nagyon! 0 erőnlét, 0 tudás.
Lehet dolgozni mint az őrült, na de ha nincs meg a szakmai tudása Vébernek akkor bármennyit dolgozhat!:) Ő egy játékos volt...annak elment. Edzőnek ő kevés...ezért nem volt soha eredménye.
Ha nem a pénzmosásról szólna az egész, és a teljesítményhez volna kötve minden, akkor gyorsan ki lehetne pörgetni azokat a játékosokat, akik szarnak az eredményekre. És az edzőink is - hiába akarják a legjobbat - le vannak maradva az élvonaltól. Nem a Vébert vagy a Szlezákot bántva, mert ez nem konkrétan róluk szól. Mindenki úgy csinál, mintha focizna, de igazából bábszínház a taopénzek lopkodására, tisztelet a kevés kivételnek, ha van. Meg lehet nézni a dinamo zagrebet, és lehet tanulni. De csak annak, aki vállalja, hogy ő is beleteszi a lelkét az egészbe. Sajnos itthon van egy egyszerűbb és jobban fizető opció: “ne szólj szám, nem fáj fejem.”
Mennyire igaza van hihetetlen.... egyik kollégám mb2 ig focizott mert hogy mb1 be csak pénzel lehet bejutni(szerinte) és hogy az átlag magyar nem ért a focihoz mert az mennyire egy bonyolult sport és jaj meg há... ne báncsuk a focistákat mert ők mindent megtesznek...ja persze.... csak én se csinálok olyat amihez nincs érzékem...konkrétan felveszik a pénzeket a semmiért..... ez olyan mintha én felvenném a pénzt arra a munkára amit nem tudtam megcsinálni .
"Amikor a bíró a szájába veszi, az nem azért van, mert jó a sípnak, hanem az onnantól már a mérkőzés" H.G. Egy futballmérkőzést nem a sajtótájékoztatón kell szóban megnyerni (4:0-ra), hanem a pályán. Megy vagy nem megy. Ért hozzá vagy nem. Gyerünk vagy veszítünk. Nem bonyolult a matek.
Nem baj mások az értéktelen magyarázkodó sehol nem jegyzett soha vissza nem térülö magyar futballba költött ezer milliárd forint miatt halnak meg ezért miért nem volt nemzeti konzultáció biztosan sok ember így látja
Meg lehet nézni, ilyen egy igazi pocsék edző. Nem véletlen, hogy még a harmatgyenge nb1-ből is kibukott, pedig minden összeköttetése megvolt. Jellegzetesen magyar, ahogy vezetőedzőként másokra hárítja a felelősséget, ő mindent jól csinált persze... Pedig nem a Real Madridtól kaptak ki 4:0-ra, a nyomorult Gyakadémiában is ugyanolyan kutyaütők játszottak, mint nála (hátulról harmadik lett a Felcsút a szezon végén). Ők hogy tudtak mégis négyet rúgni? De a legszomorúbb az, hogy itt a kommentek 99%-a ezt a kóklert támogatja, pedig iskolapéldája a magyar edzői karnak.
Szegény magyar edzők és labdarúgók, nagyon nehéz az életük... Mindjárt elkezdem sajnálni a Vébert is , olyan megható . Miért nem mennek el a fociból és állnak be kasszázni a lidlibe 200ezerért? Ja mert a nagy semmi teljesítménnyel is ennek az 5.10 szeresét keresik. Edzegetve, lasztizgatva a jó levegőn. Dícsértessék!
Tök igaza van Vébernek! Szarból nem lehet várat építeni!És itt nem arról van szó,hogy tehetségtelenek a fiatalok,hanem arról, hogy nagyképű,követelőző felelőtlen, lélektelen pöcsfejek! Véber is zsivány volt a magánéletében játékos korában, de a pályán meghalt a csapatért! Nem csak a focistákkal van itt baj, hanem a magyar fiatalság - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - tartásával,erkölcsi és egyéb értékrendjével.
Tamás Darabos Dárdaiból kéne 300. Mondjuk ő nem volt tehetséges, de megszakadt a pályán. Fegyelmezett volt. Edzőként még most is megszakad. Mert őbenne hisznek a németek is. Azt mondták neki, hogy mentse meg a Herthát. Sikerült túlteljesítenie. Na ő a magyar Sir Alex Ferguson.
Egy sorozat részeként meginterjúvolták Véber Gyurit is. Az egyik kérdés ez volt: Kedvenc politikusa? Gyuri válasza miatt következett a firkász rendhagyó plusz kérdése: firkász: Kedvenc politikusa? Véber György: Csurka István. firkász: Indoklás? Véber György: Nincs indoklás. Véber Gyuri for President!
Ez a riport jutott eszembe, mikor látom hogy Ronaldó ugy rúg golt hogy nem megy utánna a játékos megáll mintha nem is érdekelné hogy nemzeti mez van rajta... mikor fog ez a mentalitás eltünni a magyar fociból???
Minden tiszteletem Gyuri! Itt van ebben a 4-5 percben az, ami hiányzik a magyar fociból: a tűz, a szenvedély, az elszántság.
Leginkább a képzés,tudás,.szakértelem,innováció,alázat,profizmus hiánYzik innen drága Amauri :)
Gondolod? Én itt 4 percen keresztül nem hallottam mást, csak hárítást és önmosdatást.
@@cdalvany nem ő focizik hanem a botlábú.
@@cdalvany Akkor valami nagy baj van a füledel
@@Lisztmaniac meg a pénz
Van ebben a videóban valami olyan keserűség ami jellemzi a magyar foci elmúlt 40-50 évét.
Minden idők egyik legjobb magyar edzői nyilatkozata!
Iigaz komment és igaz beszéd Tisztelet Véber Úrnak!
Sok sikert kívánok neki a jövőben, igazi csupaszív ember! Minden tiszteletem az övé és egyet értek az általa elmondottakkal !
őt nem lehet nem szeretni
Hát basszus, ezt most látom először (most is véletlenül találtam meg), de nagyon igazat adok Véber Gyurinak!
Fradistaként is nagy Respect!
Ezért tart itt a magyar foci, mert megdögölhet az edző, a játékos az Úr.
Igazából mindenki emlékszik, hogy Harsányi a 22. fordulóban 0:0-nál kirúgta a Sóstói stadionból a labdát.. :(
2019...és még mindíg!
Komolyan sajnaltam Vebert, mert igaza van, es tehetetlen ez ellen
Ferencvárosi szurkolóként is szorítok Wéber Gyurinak, mindig is kedveltem őt, játéka imponáló volt számomra, edzői munkáját is figyelemmel kísérem. Nem rajta múlik, hogy itt tart a csapat, egy-két, vagy több megélhetési "labdarúgó"-nak talán túl kemény az edzés, és élesben pihenik ki, a fáradalmakat. A megoldás az lenne, ha a vezetőség Gyuriék mellé állna, és néhány semmirekellővel azonnal felbontanák a szerződést........
Attila Beregi Ferencvárosi szurkolóként én is tisztelem Wéber Gyurit! Mint játékosként, úgy edzőként is. Sajna a magyar labdarúgás kiveti magából az ilyen őszinte emberkéket. Le kell feküdni a pénznek, ez van.
WÉBER GYURI NE ADD FEL! A SZURKOLÓKNAK SZÜKSÉGE VAN AZ ILYEN EMBEREKRE!
HAJRÁ FRADI!
Bocs,de én láttam ezt a meccset és én, mint Kövesd szurkoló azt modnom, mint Véber Gyuri! nem az ő hibája!
Úgyszint.
Tökéletesen igaza van. Sz@rból nem lehet várat építeni!
és abban is, hogy minden évben új csapatot kell csinálni, mert az is elmegy, aki tud játszani valamit!
Hát ez fenomenális, mind pozitív mind negatív értelmében :D
Tessék,Gyurinak is van lelke!
Az ő játéka miatt szerettem meg az Újpestet,remélem pár év múlva bajnokcsapat élén fog állni,mely természetesen az ÚJPEST lesz!!!
Erre kb annyi esély van mint arra, hogy Dombi Tibi visszavonul..
Kivárjuk azt a 30-40 évet! :)
Kalmi Szabo
Végre egy rendes ember, aki veszi a poént és nem kezd el egyből anyázni ! :)
Fradistaként minden tiszteletem a Véber Gyurié! Ő még tudja mit jelent a pályán meghalni a csapatért. A mai focisták egy ruppót nem érnek! (Tisztelet a nagyon ritka kivételnek)
Lila szív ! Csupa lélek!
Ha me Újpesti
Újpest u19 edzője lett, remélem a felnőtté is lesz
Ez az edzői komment példaértékű! Gratulálok az edzőnek!
ha tenyleg a szparihoz jon miatta fogunk mecsre jarni 😀
Anita Beri Egyszer el is szólta magát: "Mi a bánatos f@szról beszélgettem veled négyszemközt bmeg?"
igaza van!!!!!
Véber Gyuri a legjobb fej..Őszinte..
"inkább ne edzenek sehogy" :D hát ez k**va nagy
Na ez most a Liverpool-Barca meccsre is illik: "Így kell profin elveszteni 4-0-ra egy meccset, amiben ez nem volt benne"... :-o
Azert abban a meccsben benne volt a 4-0 a barca nem sok mindent csinalt xd
@@kornelpalko8916 abban a meccsben, amikor egy héttel előtte gálázott a Blaugrana? Nek tudom hol volt benne
@@bencejuhos5272 elotte jobb volt a Barca, de azon a meccsen az elso perctol lehetett latni h ez kulonleges lesz
@@kornelpalko8916 igen, nyilvan erezheto volt, hogy a Pool nyomni fogja, de a 4-0 nen volt benne
@@bencejuhos5272 Azon az említett meccsen meccsben volt végig a Liverpool, és játék képe alapján nem volt túl igazságos a 3:0, szimplán nem jöttek össze a gólok, amik viszont a visszavágón igen.
Az igazság nála van.
Kikellene hajítani az összes vállalkozó tehetségtelen kistacskóit, aztán faluról összeverbuválni akik szorgalmasak, tehetségesek meg van bennük alázat. van ilyen.
Azért ez mindent elmond a Magyar labdarúgásról. Pár év után megint belefutottam ebbe a sajtótájékoztatóba és sajnos még mindig ül szinte minden szava kicsiben és nagyban is.
Teljes mértékben igaza van, miért az edző a hülye ha nem tud a játékos egy nyamvadt labdát átvenni vagy üres kapuba gólt lőni?
szerintem nagyon is igaza van mert a mai játékosokba nincsen meg az a tűz aminek meg kéne lennie az a hajtás vagy nézd meg Kálmibát " GYAKA" hát a kispadon meghalt nemhogy a pályán.
100% igaza van!
Tökéletesen igazad van Gyuri.. Csak kimondtad az igazságot...
ez 6 éve volt ! Változott valami ?
Kedvenc magyar edzőm!
Nekem is!😊
A Wébernek teljesen igaza van.
4:15 A MAGYAR FOCI
....
Minden szava igaz
Gyuri a király 👑
4 éve láttam ezt (véletlenül).
Valamiért megint feldobta az algoritmus.
Vajon mi változott??
SEMMI.
Ha csak az nem, hogy öregebbek lettünk 4 évvel.
Ennyi.
Véber a legőszintébb. Kimondta, hogy az edző a belét kirakja. A játékos meg nem adja vissza. Jó edző, de kikezdik.
Véber György 👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑NO COMMENT IGY VAN!!!!!!
egy a baj!!!!!!!!!!!..ezeket az embereket lesöprik!!!!!!..Nyilasi is beállt közéjük...sajnos((((
Sok Sikert Kívánok Gyuri!
Imadom a Webert✌️
Még 2024 ben is classic
Lehet Vébert szeretni-nem szeretni de tökéletesen összefoglalta, hogy ez egy csapatjáték amiben kizárt, hogy mindig az edző legyen a hibás.A Harsányis példája pedig tökéletes, a játékosokat soha nem kérdezi a média, hogy mi a f@szért nem képesek két méterről eltalálni a kaput.
Szép volt GYURI
Respect Gyuri!
A legnagyobb király! :D
Teljes mértékben igaza van!
A magyar ligában szereplő játékosok közül nagyon kevesen èrdemlik meg azt a jelzőt hogy PROFI.
Gyenge játékosok nagyon! 0 erőnlét, 0 tudás.
Itt most totál igaza van
A kérdés az lenne, hogy ő játékosként mennyire volt alázattal a sportág iránt?
"ez már az egészségem rovására megy és családom van az fontosabb..." :D
Mit csinál most Wéber György?
💯👏
Lehet dolgozni mint az őrült, na de ha nincs meg a szakmai tudása Vébernek akkor bármennyit dolgozhat!:) Ő egy játékos volt...annak elment. Edzőnek ő kevés...ezért nem volt soha eredménye.
Ha nem a pénzmosásról szólna az egész, és a teljesítményhez volna kötve minden, akkor gyorsan ki lehetne pörgetni azokat a játékosokat, akik szarnak az eredményekre.
És az edzőink is - hiába akarják a legjobbat - le vannak maradva az élvonaltól.
Nem a Vébert vagy a Szlezákot bántva, mert ez nem konkrétan róluk szól.
Mindenki úgy csinál, mintha focizna, de igazából bábszínház a taopénzek lopkodására, tisztelet a kevés kivételnek, ha van.
Meg lehet nézni a dinamo zagrebet, és lehet tanulni. De csak annak, aki vállalja, hogy ő is beleteszi a lelkét az egészbe.
Sajnos itthon van egy egyszerűbb és jobban fizető opció: “ne szólj szám, nem fáj fejem.”
monseiur bone continuation
Mennyire igaza van hihetetlen.... egyik kollégám mb2 ig focizott mert hogy mb1 be csak pénzel lehet bejutni(szerinte) és hogy az átlag magyar nem ért a focihoz mert az mennyire egy bonyolult sport és jaj meg há... ne báncsuk a focistákat mert ők mindent megtesznek...ja persze.... csak én se csinálok olyat amihez nincs érzékem...konkrétan felveszik a pénzeket a semmiért..... ez olyan mintha én felvenném a pénzt arra a munkára amit nem tudtam megcsinálni .
"rövidre fogom" :E
0:20 másodpercnél látható Harsányi kihagyott ajtó-ablak helyzete :) : th-cam.com/video/38NNxL5tzKc/w-d-xo.html
MANCHESTER United glory
A focit tudni kell játszani, érezni, szeretni, láttam a latin amerikaiakat elég közelről, hogy mennyire szeretik, ég és föld...
Ez az elhíresült Harsányi gyerek hol van? Focizik még?
Véber most hol edzősködiK?
Nagykőrös
Most megy a Szparihoz
+PuskasAkadátokdemia addig ne okoskodjatok ameddig nincs legen
NYK Nyiszka á
ujpest
Igen
2:11 - Stadionbú ki! :D
hiányzik egy pont
és Harsányit ki rakta be a csapatba??????
👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍
Szerintem megvették anno a meccset.
Gyuri te vagy az Isten, ne foglalkozz senkivel, zavartasd el Vignjevicset, és gyere Újpestre!!!
Hiába menne oda, ha a csapat kicsinálja a magas elvárások miatt... És ezt kis hazánkban engedik a focistáknak, így marad a posvány!
Hirugynökség (magyarul ),és nem média
Ijen edző kellene a magyar válogatott elejére és lehet minden meccsen normális jatekal és eredményesen nyernének nem itt tartanánk
Te nézed mostanában a válogatott meccseket vagy lassú a neted?
"Amikor a bíró a szájába veszi, az nem azért van, mert jó a sípnak, hanem az onnantól már a mérkőzés" H.G.
Egy futballmérkőzést nem a sajtótájékoztatón kell szóban megnyerni (4:0-ra), hanem a pályán.
Megy vagy nem megy. Ért hozzá vagy nem. Gyerünk vagy veszítünk. Nem bonyolult a matek.
Nem baj mások az értéktelen magyarázkodó sehol nem jegyzett soha vissza nem térülö magyar futballba költött ezer milliárd forint miatt halnak meg ezért miért nem volt nemzeti konzultáció biztosan sok ember így látja
Másik: Ezt a Véber kifakadás minden napos lehet. Ők sem voltak ám jobbak, csak most kintről nézi a szenvedést!
jujjj ?D
újpesti piacon
igaza van Gyuribának,nem?
ki állította be a csapatba a Harsányít meg a Balajtit??csak nem Váber gyurikaa??akkormeg mit hisztizik itt
s
3:30
:D
hisztizik pedig egyszerűen ennyik vagytok
Meg lehet nézni, ilyen egy igazi pocsék edző. Nem véletlen, hogy még a harmatgyenge nb1-ből is kibukott, pedig minden összeköttetése megvolt. Jellegzetesen magyar, ahogy vezetőedzőként másokra hárítja a felelősséget, ő mindent jól csinált persze...
Pedig nem a Real Madridtól kaptak ki 4:0-ra, a nyomorult Gyakadémiában is ugyanolyan kutyaütők játszottak, mint nála (hátulról harmadik lett a Felcsút a szezon végén). Ők hogy tudtak mégis négyet rúgni?
De a legszomorúbb az, hogy itt a kommentek 99%-a ezt a kóklert támogatja, pedig iskolapéldája a magyar edzői karnak.
Szegény magyar edzők és labdarúgók, nagyon nehéz az életük... Mindjárt elkezdem sajnálni a Vébert is , olyan megható . Miért nem mennek el a fociból és állnak be kasszázni a lidlibe 200ezerért? Ja mert a nagy semmi teljesítménnyel is ennek az 5.10 szeresét keresik. Edzegetve, lasztizgatva a jó levegőn. Dícsértessék!
Gondolom te vagy aki jelentkezett a Lidlibe takarítónak de oda se vették fel
@@istvanszogi4332 úgy úgy!
@Surname Mészőly Kálmán bácsi! Dícsértessék! :D
Felallsz? Hat innen remelem!:D
Drága Véber György....remélem megélem még azt, hogy Te leszel az Újpest edzője.
Hajrá Lilák !
Most láttam csak ezt a sajtótájékoztatót. Gyuri te nem csak játékosként voltál nagyon jó még mindig szeretlek....
Erre mondják Ember vagy.
Kimondod amit kell !
3:32 :+
3:31 a lényeg😂
Tök igaza van Vébernek! Szarból nem lehet várat építeni!És itt nem arról van szó,hogy tehetségtelenek a fiatalok,hanem arról, hogy nagyképű,követelőző felelőtlen, lélektelen pöcsfejek! Véber is zsivány volt a magánéletében játékos korában, de a pályán meghalt a csapatért!
Nem csak a focistákkal van itt baj, hanem a magyar fiatalság - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - tartásával,erkölcsi és egyéb értékrendjével.
Dárdai?
Tamás Darabos Dárdaiból kéne 300. Mondjuk ő nem volt tehetséges, de megszakadt a pályán. Fegyelmezett volt. Edzőként még most is megszakad. Mert őbenne hisznek a németek is. Azt mondták neki, hogy mentse meg a Herthát. Sikerült túlteljesítenie. Na ő a magyar Sir Alex Ferguson.
Scotland Edinburgh Szolott az esz! Ez a komment rendben van...
2020 és még mindig igaz.
2022 is vakgeci ügy
2024 fiuk.
És most nagyon aktuális
Nagy edző, nagy formátum!
Egy sorozat részeként meginterjúvolták Véber Gyurit is.
Az egyik kérdés ez volt: Kedvenc politikusa? Gyuri válasza miatt következett a firkász rendhagyó plusz kérdése:
firkász: Kedvenc politikusa?
Véber György: Csurka István.
firkász: Indoklás?
Véber György: Nincs indoklás.
Véber Gyuri for President!
"Na mi újság, Wágner úr", Wéber Gyuri a leghatalmasabb fazon, mondom ezt VASAS drukkerként.
Jogos Gyuri! Teljesen igazad van.
gyerekek.....nagyon megmondta ..
Igaza van!👌😊
Minden tiszteletem. 😔
Gonna tell my kids this was Mourinho.
Az Újpest inkább örüljön, ha nem esik ki az MB1-ből! :D
Te meg inkább helyesen írj!
NB1!!! Nemzeti Bajnokság! Magyarul!
Na egy megmondóember! :D Nem mindegy, hogy Nemzeti Bajnokság vagy Mennyei Bajnokság? :D
@@madafaka3802
In
2024-ben valaki még nézi a videót?? 😂😂😂
Simán. Nem is tudom hanyadszor nézzem meg csak idén 😂😂
Mai napig aktuális
Igazad van