2 év elteltével ö az elsö igazán hiteles orvos . Köszönjük a munkáját, és hogy emberként beszél rólunk nem statisztikai adatként. RESPECT a DOKTOR ÚRNAK !!!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Köszönet a tájékoztatásért a legértelmesebb nyilatkozat amit hallottam. Végre van aki elmondja mit tegyünk, mire figyeljünk. 👍🙋♀️Isten vigyázzon a doktor úrra és az összes munkatársára.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! + a like-olóid, akik szép számmal beálltak melléd! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
@@Mallika974 Mit kapjak el, te farfejes? Legyek kovidos, azt kívánod? Nem tudok én sem az lenni, ahogy senki más a Földön, mert a sars-cov 2 vírus nem létezik!
@@MagyarRudolf Lehet, h vírus nem létezik de te igen, pedig neked nem kellene létezned. Meg a hozzád hasonló, öntelt és gyökér szánalmaknak. És ne ismételgesd az irományaidat a kommentek alatt, mert uncsi. Az agressziód meg egyenesen nevetni való. Ostoba lúzer! 😁🤕🤸
Végre egy olyan valaki, aki nem bábként kiállva mond valamit, hanem érthetően a folyamatokról beszél, legyen megelőzés, vagy tünetkezelés! Köszi doktor úr!
Nagyon szépen köszönjük ezt az érthető, őszinte, komoly, segítőkész felvilágosítást! Ez jókor jött, mert senki nem tudja, hogyan ápoljuk otthon a covidos betegeket!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
De setét vagy te is! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
@@attila3bit485 Ha nem szarvak közti tőgyre aggatva fejlődtettek volna, értelmezni is tudnál! Zaklatás, ha reagálok, ráadásul, egy személyeskedésre? :DDD Fenyegetés a tanításodról szóló rész? :DDDD A zanyád nagyon elcseszte, hogy nem a lenyelős időszakában volt, vagy épp egy csempedíszítő korszakában, hanem a láb szétdobós, ürítsd belém idejét élte!

Én már átestem a fertőzésen és tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy ez egy nagyon hasznos tájékoztató! Jó lett volna, ha még a betegségem előtt hallom. Köszönöm mindenki nevében, mert itthon a bizonytalanság a legrosszabb.
Min estél át, te ócsenyTUDATLAN? Olyanon, amiről azt állítod, hogy attól betegedtél meg, de még nem izolálta senki sem? Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Pontosan, a közvetítés elakadt, mivel a Dr Úr Nagyon korán így nyilatkozott!!! Félelmetes. Mennyi re elakadt a kommunikáció! Valamint az is, hogy pont osan meg mondta mit és hogyan cselekedjünk. A kellemes, nyugodt barátságos természete nem változott.

@@elizabethvarga102 Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! + a like-olóid! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
@@timeabudailajber766 Szintes reagálás volt, gratulálok hozzá! Értelemre, tudatra mutatóra = 0, azaz semmi! Úgy látszik, tényleg megérett a faj a kipusztulásra, mert csak ostoba tudatlan sz.rháziktól érkezik tartalom!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Okos is, meg hasznos is?? Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! + a like-olóid, akik szép számmal beálltak melléd! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Köszönöm a sok hasznos információt és szívet melengető volt Doktor úr higgadt, mélyen empatikus, felelős hozzáállása, sokat emelt az egyébként is színvonalas tájékoztatáson.
Köszönjük szépen a közérthető, követhető tanácsait. Ha a családban valaki beteg lesz, ne ideges kapkodás, hanem megfontolt lépésekkel pánic nélkül segítsünk. A házipatikánkban legyenek alap gyógyszerek, hogy azonnal tudjunk alapfokon C, D, B komplex, vitaminokkal, Zinkkel, Szelénnel a háziorvos tanácsa alapján segíteni a betegen. A túlsúlyosságot, mint eset súllyosbító tényezőt ki kéne emelni.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00! Ez, a like-olóidra is vonatkozik, természetesen, de ők, sajna, nem fognak erről a beírásról tudni. A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! + a like-olóid, akik szép számmal beálltak melléd! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Adja is a Drága jó Isten, kedves Szilvia, legyen az életed sikeres! Én nem élek ilyen mérges gyógyszerekkel! Mész az orvoshoz, nyafogni, azonnal felír gyógyszert..Egyiknek hat, másiknak káros! Nem segítek a Gyógyszergyárnak. Magam vagyok az orvosa.. Bizony ez éltett engem.. Lesz neked, sikeres boldog éveid kívánom önzetlen szívvel.! Ki tartás, akarat, és ha mind ezek meg vannak, akkor sikerülni is fog! Kívánom, is néked!

@@gyorgygyorgy6364 Mindig sikeredik magatokra kontrázni, hogy alátámasszátok általa azt, hogy már az 1. meglátásom CÁFOLHATATLAN! Ja, tudom, a 0% furán mutat, ha egy olyan mélysetét írná le bevallásként, amilyen te is vagy! "a tesetétséged % - nemlet mérni" Az értelmes beírásod is arra mutat rá, hogy akaratom ellenére, még dicsértelek is! No, de ennyi még belefért :) Ajánlom, figyelmedbe, a magadfélékről szól! A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Hálás köszönet a videóért! Ilyen konkrét, tiszta, világos beszédet Covid-témában nem hallottam még - nem tudom eléggé megköszönni! Es a nemes orvosi hozzáállás is példaértékű. Köszönöm, köszönöm!🙏
"Ilyen konkrét, tiszta, világos beszédet Covid-témában nem hallottam még - nem tudom eléggé megköszönni!" Konkrét meg tiszta beszéd????????? Nagyon setét wagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy az elmondottak meg a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Húúúúúúú, de setét vagy te is! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Húúúú, de setét vagy te is! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Köszönöm Szilvia, őszinte üdvözleted, örömmel is fogadtam.! Legyen szép estéd, nyugodalmas jó éjszakád, és kedves álmodban legyen részed! Kívánom! Néked! Szeretettel
Köszönöm, a rendkívüli tájékoztatást! Én magam vagyok az orvosa.! Igen is tudok vigyázni magamra! Nem is emlékszem mikor voltam én beteg.! Én télen , nyáron kesztyűbe járok! Bárhova megyek, csak a saját tollamat használom..Soha nem fogom meg az ajtónak a kilincset, mindig is könyökkel..és ami a legfontosabb mozogni, mozgás.. ki maga módján.! Soha nem késő! MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉGNEK, 17. éve vagyok a tagja! Túrázom a MOL Egyesületnek a tagjaival.. Megy a csapatunk csak 14. km. t távot,, és 350,. színt. et Ez élet engem.! Hív az erdőnyugalom csend béke honol! Legjobb gyógyír az ember szívének..Természetnek vagyok a híve.. Nem Gyógyszer szedéseknek.. Egyiknek használ, talán, másiknak káros, nem mérgezem, szervezetemet.. Szeretem az életemet, és magam vagyok az orvosa.. Bizony szép is az élet, és érdemes is élni! VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! Minden ember élete érték, bárhol, a nagyvilágban!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. "háziorvosokat telefonon" Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Végre valaki megnyugtat, és nem pánikot kelt, mint a többi. Sok erőt és energiát a további munkához. Kár, hogy Pécs tőlünk messze van, ha bajom lenne, csak Önhöz mennék!!!
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
De setét vagy te is! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
JAJJ, DE ÖRÜLHETTÉL NEKI :D Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy a SZAMÁR, feletted van tudás terén!! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Látszik a szint nálad is! NEM DOKTOR az, aki ilyeneket ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!! De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni! Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285 Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. . Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával. AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak. AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna! AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi. AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól! AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Köszöntök ma is mindenkit! Bizony, nagy igazság van abban, aki dolgozik, kint a kertjében, az nem is lesz ám beteg! Kerti munkák, igazi gyógyír! Kis koromban, szülőföldemen, hajnal korán ébredtünk, drága Jó szüleimmel, kapa, ásó gereblyével, ki mentünk, aranyos kis keres házban, születtem én! Szüleim soha nem voltak betegek.! Én is kapáltam velük együtt! Bátyámnak és nekem is volt, egy részünk a kertünkben.! És mink szinte versenyeztünk, kinek szebb a kis kertje..!!DRÁGA SZÜLEIM, MINDKETTŐJÜKET, MEG DICSÉRT MINKET.! Ezeket is azért is írtam, mert a kert, a növények a virágok, a gyümölcsfa metszések, és permetezések, igen munkával is jár! De ha, rend van, a kertben, gyönyör ha látod kezeid munkáját! És ezek tényleg éltetik az ember szíveket..!! Ma már a rohanó világban, inkább meg veszik, és azt se tudod, mit fogyasztasz el? Van aki, ebben élvezi, a mindennapjait... Ha nem ízlik, akkor ki dobja! Ezzel a pénze is megy..!! Mindig az az igazi, amit mi ültettetünk el.! Akkor tudod, mi kerül a családnak az asztalára! Jó egészséget kívánok, minden olvasónak, és családjának! VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! JÓ ISTEN, ÓVJON MINDENKIT, MINDEN KÁROS ANYAGOKTÓL.! ISTEN ÓVJA ÖNT IS DOKTOR ÚR-.t is ÉS MINDEN MUNKATÁRSAIT! ÉRTÜNK, ÉS MINDNYÁJUNKÉRT, AMIT TESZNEK.! TISZTELETTEL, és KÖSZÖNETTEL.! Ilona Berta
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
@@ilditolvai9587 Folyamatosan tudjátok bizonyítani a magatokra kontrázással, hogy az 1. meglátásom rólatok, megcáfolhatatlan! Ha valaki nyilvánvalóan személyeskedik veled, általában a saját negatív érzelmeit szellőzteti meg. Talán, az árnyoldalukat tükrözöd vissza, azt a részüket, amelynek létezését képtelenek elfogadni. Talán, egyszerűen csak irigyek valamiért. Talán, csak rossz hangulatban vannak, és le akarják vezetni valakin. De az igazság az, hogy szinte minden esetben, amikor valaki személyeskedik veled, az sokkal inkább szól róla, mint rólad. - John C. Parkin
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Bődület, hogy mi van itt! Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!! De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni! Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285 Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. . Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával. AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak. AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna! AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi. AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól! AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Kedves Szilvia! Ha már az erdőt említed! Én, 18. éve vagyok, a MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉGNEK, a tagja.. és azóta koptatom a túra bakancsomat.! Túra társaimmal, egy nap meg teszünk csak 14. km.t . távot, 350.- szintet..Ez éltett minket, bennünket! Hív az erdő nyugalom, csend béke honol! Legjobb gyógyír, az ember szívének.! Mozogni, mozgás, ki maga módján! Soha nem késő..!! Minden jót kívánok Kedves Szilvia, és teljesüljön is álmaid vágyad, sok sikert, kívánok néked! Őszinte szívvel.! Ilona
Bárcsak ez a sok jókívánságot tényleg teljesülne! Ilona nagyon kedves, köszönöm. Egyik szomszédnénink 95 évet élt. Nem volt kertje, de otthon a lakásában minden nap tornázott. A MOZGÁS NAGYON JÓT TESZ. (lehet nyitott ablaknál is) Én is őszinte szeretettel üdvözlöm. Szilvia.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyonnagyonsetét vagy te is! NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
NEM DOKTOR az, aki ilyeneket ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285 Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. . Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával. AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak. AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna! AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi. AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól! AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Erre nagyon nagy szükség volt, mert most az országban a rettegés van leginkább előtérben. Ez a higgadt, minden részletében informatív, videó,többet segít ha mindenki látná mint az oltás. Merem állítani....
NEM DOKTOR az, aki ilyeneket ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!! De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni! Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285 Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. . Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával. AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak. AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna! AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi. AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól! AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Köszönöm szépen a litániát kedves Rudolf!! Te aztán nagyon okos embernek gondolod, hiszed magad, olvasod te hogy mennyi sületlenséget írtál!! Boldog Új Évet kívánok Neked sok szeretettel!! 😊 Miért vagy ilyen megkeseredett Ember mond!? Tiszteld mindenki hozzászólást, véleményét, minden ember rendelkezik önálló hittel, véleménnyel, akarattal, eltudja dönteni mi a jó a saját életében!! Te Libernyák vagy?? Akkor ott kell beszélni nem ott!! Köszönöm szépen ,ha elolvasod! Szépséges hétvégét 💛
@@lukacsm56 Hát, egy igavonótól, mint, ami te is vagy, nem várható el, hogy megértse a soraimat, és sikeredett is, azt be is bizonyítanod!! "Akkor ott kell beszélni nem ott!!" < Ezzel az értelmessel pedig, még sikeredett magadra is kontrázzál egyet, hogy bebiztosítsd a CÁFOLHATATLAN megállapításomat rólad! GRATULÁLOK A TELJESÍTMÉNYEDHEZ!
Isten áldása a romlott lelkednek 😇Senki nem kért meg, hogy ìrj a hozzászólásomhoz 😊...akkor türd el a hozzászólásomat! Szépséges hétvégét kívánok Neked sok szeretettel! 😊
@@lukacsm56 Talán, kérvényt kellett volna előtte benyújtsak feléd, hogy hozzászólhatok-é? Hogy gondoltad ezt, te nagyonócsenysetét, T U D A T L A N 3,14tsa? :D Én eltűrtem, és a válaszomban jeleztem, az arról IS levont konzekvencia után, a CÁFOLHATATLAN megállapításomat rólad! De, mint látszik, azt az amőba szintre fogalmazottat sem tudod értelmezni! Képtelen vagyok a helyes minősítéseddel élni, mert, még nem született meg az a szó, ami megfelelő lenne erre, és hiába is mennék le a szótáram legaljára, hogy talán, mégis valamit, azzal is az egekbe minősítenélek, amit, egyáltalán nincs a szándékomban megtenni az irányodba! KÉRD ELSŐDLEGESRE A VAKCINA ADAGODAT, HADD LEGYÜNK MIHAMARABB KEVESEBBEN! Ha annak idején, inkább csempedíszként teccelegtél volna, vagy gyomortartalom lett volna belőled, erre, most nem lenne szükség!
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Nagyon köszönöm Szilvia kedves meg hívásodnak, és helyt kaptam, számomra! De igen el foglalt is vagyok, tavasz a virágok is várnak rám! Ez az én világom, meg hálálják kezem munkáját! Minden jót kívánok neked! Szeretettel.! Én is köszönöm a kedves írásban, a beszélgetésünket!
Hmmm.. Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Csodás pályát választottál, Kedves Rendvai Szilvia! Gratulálok, és kívánok nagyon sok sikert, az életedbe! Olyan sikereket, amit én is el értem, életem során! Szeretettel.!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát kedves Ilona. Szép szakmámba épp most térek vissza, hála ISTENnek kaptam álláslehetőséget a gyermeknevelés után. Az erdőjárásra szívesen elkísérném, a nevem jelentése:erdő. Minden jót! Szilvia.
Már-már közhely, és mégis fontos: köszönet az egészségügyben dolgozóknak! S hogy még ehhez a kedves játékos tánchoz is volt kedvük, erejük....! Hála és elismerés, megbecsülés jár Nekik! Remélem, a kormány is így látja...És még nem vagyunk a végén, ezért erőt, jókedvet (is) kívánok a folytatáshoz!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
@@zsuzsanaschuller5350 A beírásod feletti kommentemet másoltam ide! Rudolf Magyar 2 hónappal ezelőtt Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
@@zsuzsanaschuller5350 Van ilyen beírásom is a kommentek között: Rudolf Magyar 2 hónappal ezelőtt Mióta jelent beteget a teszt-pozitív, ami, ráadásul, olyan vizsgálatnak a RÁolvasott eredménye, ami arra, a feltalálója szerint is, bizonyítottan ALKALMATLAN? Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű?
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy a SZAMÁR, feletted van tudás terén!! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Mi a Párommal elkaptuk...fogékonyak lettünk rá. Folyamatosan csak az ágy...neki napokig láza volt, de az elménket is elég szépen megbolygatta...Már lábadozunk kifele, és még mindig nagyon kellemetlen...viszont C vitamint eszünk, illetve sokat pihenünk hason. Köszönjük a hasznos videót. ❤
Köszönöm a tájékoztatást, világos volt, mindenre kiterjedő, és végtelenül szimpatikus előadás volt , nem volt félelemkeltő ! Hála és köszönet érte !!!!!!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
"Rudolf Magyar 5 órája Mióta jelent beteget a teszt-pozitív, ami, ráadásul, olyan vizsgálatnak a RÁolvasott eredménye, ami arra, a feltalálója szerint is, bizonyítottan ALKALMATLAN? Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű?" Szerinted??
Húúúúúúú! Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!! De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni! Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285 Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. . Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával. AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak. AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna! AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi. AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól! AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Júúúúúúúúúúj!!! Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!! De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni! Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285 Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. . Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával. AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak. AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna! AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi. AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól! AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában! . NEM DOKTOR az, aki ilyeneket ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Végre egy higgadt, tapasztalt, kommunikatív orvosi megnyilvánulás. Jáksó doktor a valóságot mondja el. Nem okoskodik, nem lekezelő. Nem kelt félelmet. Beszél a megelőzésről, a vitaminok jelentőségéről. Hálásan köszönöm!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. "kommunikatív orvosi megnyilvánulás" Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
@@Agojama74 Qrváradehülyevagy, kisfiam, a lájkolóddal egyetemben, aki csak ugatja a magyar nyelvet, mert tudni az anyanyelvemet, azt nem tudja! A latin doctor szó lett magyarítva, így lett belőle a doktor! Namégegyszer, mert az ismétlés, a TUDÁS anyja: Csodálatos nyelv a magyar, a LEGTÖKÉLETESEBB a Földön! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születtették meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Szép jó reggelt Mindenkinek! Szomorkás a mai napunk, de nagyon! Aki dolgozni szeret,és rendet, akinek kertje van, annak nem számít, az időjárása! KÖSZÖNET ANNAK, AKI FEL FIGYELT LEVELEMRE.! Értékes olvasók közzé tartozik! Engem is minden érdekel, mi van a nagyvilágban..Érdekel, mert az ember élete, attól is függ, hogy kezeli.! Én ilyen vagyok! Nem kenyerem az ön dicséret.! De igyekszem, nagyon is vigyázni magamra.! Ha lehet mellőzöm, a káros gyógyszereket! Rengeteg, mellékhatások miatt.! Megy az beteg, az orvoshoz, nyafog, hogy fáj! Azonnal felírnak, gyógyszereket! Nem szabad! Egyiknek használ, másiknak káros! Nem segítek, a gyógyszergyárnak! Magam vagyok az orvosa, amit korában is írtam! Természetes gyógymódon kell élni! Mozogni, mozgások, ez éltett, engem! KI MAGA MÓDJÁN! SOHA NEM KÉSŐ.! Kívánok, mindannyiunknak, jó egészséget, örömet boldogságot, szeretetet, sok segítőkezeket, ahol kell, és amikor igen is szükséges.! Mind ezek, legfontosabbak, embertársad Irán! Nem kerül semmibe sem! Mindennél, a legdrágább kincs! Minden jót kívánok, mindnyájunknak! VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA.! Minden ember érték bárhol, a nagyvilágban! Kellemes hétvégét kívánok, mindannyiunknak! Baráti üdvözlettel!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy már a SZAMÁR is, feletted van tudás terén!! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Aki értette, az tudja nagyon jól, hogy Btk.-ba is ütközhetőt követtek itt is el! Nagyon setét vagyol te is, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy a SZAMÁR, feletted van tudás terén!! Nem semmi, ilyen mélyre lejutni! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!! De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni! Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285 Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől. . Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával. AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak. AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna! AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi. AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól! AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Húúúúúúú, de setét vagy te is! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
@@katifuerling2507 Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Húha! Odaát és odabent, hatalmas a katasztrófa! Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére! Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS! Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban! ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl. Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó! Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak! Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted?? A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Nagyon hasznos tanácsok csak 9 hónap késésben vagytok!!!!!!!!! A DR.urat szívesen làtnám a sok majom nyunyókàs helyett az operatív törzsben👍 Azért Köszönöm!!!!!!! Ui: Gödény is így került bajba ma Magyarországon gyorsan bevisznek Vityó “katonái”
Húúúú, bakker, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy a SZAMÁR, feletted van tudás terén!! Nem semmi! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
2 év elteltével ö az elsö igazán hiteles orvos . Köszönjük a munkáját, és hogy emberként beszél rólunk nem statisztikai adatként. RESPECT a DOKTOR ÚRNAK !!!
Köszönjük doktor úr!
Használható tanácsok, hiteles embertől!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Dr. Paul Clayton A Koronavírusról th-cam.com/video/qT3BDCt9trA/w-d-xo.html
@@egyensulyegeszseg7669 .
Köszönet a tájékoztatásért a legértelmesebb nyilatkozat amit hallottam. Végre van aki elmondja mit tegyünk, mire figyeljünk. 👍🙋♀️Isten vigyázzon a doktor úrra és az összes munkatársára.
Köszönömezt a klmeriö tanácsöt
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! + a like-olóid, akik szép számmal beálltak melléd! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
@@MagyarRudolf remélem el kapod
@@Mallika974 Mit kapjak el, te farfejes? Legyek kovidos, azt kívánod? Nem tudok én sem az lenni, ahogy senki más a Földön, mert a sars-cov 2 vírus nem létezik!
@@MagyarRudolf
Lehet, h vírus nem létezik de te igen, pedig neked nem kellene létezned.
Meg a hozzád hasonló, öntelt és gyökér szánalmaknak.
És ne ismételgesd az irományaidat a kommentek alatt, mert uncsi.
Az agressziód meg egyenesen nevetni való.
Ostoba lúzer! 😁🤕🤸
Érthető, okos, higgadt, tapasztalt, megnyugtató, jól kommunikáló orvos! Hálásan köszönöm!
Végre egy olyan valaki, aki nem bábként kiállva mond valamit, hanem érthetően a folyamatokról beszél, legyen megelőzés, vagy tünetkezelés! Köszi doktor úr!
Dr. Paul Clayton A Koronavírusról th-cam.com/video/qT3BDCt9trA/w-d-xo.html
Nagyon szépen köszönjük ezt az érthető, őszinte, komoly, segítőkész felvilágosítást! Ez jókor jött, mert senki nem tudja, hogyan ápoljuk otthon a covidos betegeket!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Dr. Paul Clayton A Koronavírusról th-cam.com/video/qT3BDCt9trA/w-d-xo.html
Fantasztikus ez az orvos!!!!
Komolyan nem értem, hogy miért nem ilyen információkat nyom a média????
De setét vagy te is! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
@@MagyarRudolf Téged se az eszedért szeretnek öcsém.
Jelentettelek zaklatás, és fenyegetésért....Még butább vagy mint hittelek.
@@attila3bit485 Ha nem szarvak közti tőgyre aggatva fejlődtettek volna, értelmezni is tudnál! Zaklatás, ha reagálok, ráadásul, egy személyeskedésre? :DDD Fenyegetés a tanításodról szóló rész? :DDDD A zanyád nagyon elcseszte, hogy nem a lenyelős időszakában volt, vagy épp egy csempedíszítő korszakában, hanem a láb szétdobós, ürítsd belém idejét élte!
@@MagyarRudolf Ezt is jelentettem barátom.
Nagyon köszönjük! A legjobb, legrészletesebb és leghasználhatóbb, legőszintébb tájékoztatás volt!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Én már átestem a fertőzésen és tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy ez egy nagyon hasznos tájékoztató! Jó lett volna, ha még a betegségem előtt hallom.
Köszönöm mindenki nevében, mert itthon a bizonytalanság a legrosszabb.
Min estél át, te ócsenyTUDATLAN? Olyanon, amiről azt állítod, hogy attól betegedtél meg, de még nem izolálta senki sem?
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Jó egészséget kívánok!
Nagyon szépen köszönöm a felvilágosító elöadását !Még egy egyszerű ember is megérti !Köszönjük!!!😊🙏🙏😷💕🌹
Hálás köszönet, végre valaki elmondta közérthető módon,hogy mit is jelent ez a betegség. Doktor Úr vigyázzon magára. Üdvözlettel
Köszönjük Doktor úr őszinte ,felvilágosító tanácsait!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
A TV csatornákon is be kéne mutatni naponta többször is a riportot a reklámok helyett.Nagyon köszönöm a tájékoztatást.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Dr. Paul Clayton A Koronavírusról th-cam.com/video/qT3BDCt9trA/w-d-xo.html
Pontosan, a közvetítés elakadt, mivel a Dr Úr Nagyon korán így nyilatkozott!!! Félelmetes. Mennyi re elakadt a kommunikáció! Valamint az is, hogy pont osan meg mondta mit és hogyan cselekedjünk. A kellemes, nyugodt barátságos természete nem változott.
Ez az egyik legjózanabb ,szakmailag legkorrektebb tájékoztató amit mostanában hallottam a témával kapcsolatban.
Ugyanannyian halnak meg a szigorítások matt, mint a vírusban. Szép munka, libernyákok
En ugyanígy gondolom 🤗
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
@@LowerYourExpectationsPleb Senki sem lett tőle sem beteg, sem elhunyt, hiszen, még senki nem izolálta ezt az sc2-nek kikiáltottat!
@@elizabethvarga102 Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Végre egy normális orvos ! Megnyugtató ,okos beszéd ,példakép legyen minden orvosnak !
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! + a like-olóid! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
@@MagyarRudolf l
@@MagyarRudolf akkor te sem létezel?
@@timeabudailajber766 Szintes reagálás volt, gratulálok hozzá! Értelemre, tudatra mutatóra = 0, azaz semmi!
Úgy látszik, tényleg megérett a faj a kipusztulásra, mert csak ostoba tudatlan sz.rháziktól érkezik tartalom!
Állítólag már majdnem féltucat van,csak európában!
Szuper doki...... Nagyon okos és hasznos információt kaptam. köszönöm 😀
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Okos is, meg hasznos is?? Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! + a like-olóid, akik szép számmal beálltak melléd! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Köszönöm a sok hasznos információt és szívet melengető volt Doktor úr higgadt, mélyen empatikus, felelős hozzáállása, sokat emelt az egyébként is színvonalas tájékoztatáson.
Köszönjük! Oszvta, hogy mindenkihez eljusson ez a hasznos riport!
Köszönöm Dr-úr a "laikusok" számára is érthető tanácsokat, és teendőket a baj esetén.
Köszönjük szépen a közérthető, követhető tanácsait. Ha a családban valaki beteg lesz, ne ideges kapkodás, hanem megfontolt lépésekkel pánic nélkül segítsünk. A házipatikánkban legyenek alap gyógyszerek, hogy azonnal tudjunk alapfokon C, D, B komplex, vitaminokkal, Zinkkel, Szelénnel a háziorvos tanácsa alapján segíteni a betegen. A túlsúlyosságot, mint eset súllyosbító tényezőt ki kéne emelni.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00! Ez, a like-olóidra is vonatkozik, természetesen, de ők, sajna, nem fognak erről a beírásról tudni.
A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Na az ő összes szavát elhiszem mert látszik rajta hogy igazat mond és erzesbol beszél köszönjük 😘
Erre már nagy szükség volt! Köszönöm a családom nevében.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! + a like-olóid, akik szép számmal beálltak melléd! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
"Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől". Valószínűleg igazad lehet, csak a célpontot illetően tévedtél...
@@MagyarRudolf Úgy gondolom, ez válaszra sem méltó, már a stílusodból le lehet venni, mennyire "tanult ember" is vagy...
@@szeljakrobert7875 ÖKÖR, magadnak írogatsz? Freudi elszólás szerű, csak írásban, ÖKÖR! :D
Adja is a Drága jó Isten, kedves Szilvia, legyen az életed sikeres! Én nem élek ilyen mérges gyógyszerekkel! Mész az orvoshoz, nyafogni, azonnal felír gyógyszert..Egyiknek hat, másiknak káros! Nem segítek a Gyógyszergyárnak. Magam vagyok az orvosa.. Bizony ez éltett engem.. Lesz neked, sikeres boldog éveid kívánom önzetlen szívvel.! Ki tartás, akarat, és ha mind ezek meg vannak, akkor sikerülni is fog! Kívánom, is néked!
Köszönöm, köszönöm.
Profi eloadásmód és nagyon hasznos tanács ok sokkal tobb ilyenre lenne szukseg . Koszonjuk.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
@@MagyarRudolf k
@@MagyarRudolf a tesetétséged % - nemlet mérni
@@gyorgygyorgy6364 Mindig sikeredik magatokra kontrázni, hogy alátámasszátok általa azt, hogy már az 1. meglátásom CÁFOLHATATLAN!
Ja, tudom, a 0% furán mutat, ha egy olyan mélysetét írná le bevallásként, amilyen te is vagy!
"a tesetétséged % - nemlet mérni"
Az értelmes beírásod is arra mutat rá, hogy akaratom ellenére, még dicsértelek is! No, de ennyi még belefért :)
Ajánlom, figyelmedbe, a magadfélékről szól!
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
@@MagyarRudolfJut eszeme eresztlek.
Köszönöm szépen a tanácsot a tájékoztatást. Áldja meg a jó Isten Doktor úr!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Hálás köszönet a videóért! Ilyen konkrét, tiszta, világos beszédet Covid-témában nem hallottam még - nem tudom eléggé megköszönni! Es a nemes orvosi hozzáállás is példaértékű. Köszönöm, köszönöm!🙏
"Ilyen konkrét, tiszta, világos beszédet Covid-témában nem hallottam még - nem tudom eléggé megköszönni!"
Konkrét meg tiszta beszéd?????????
Nagyon setét wagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy az elmondottak meg a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyon köszönöm ,tényleg teljes világos összefoglalása kaptunk az esetleges teendőkről.
Húúúúúúú, de setét vagy te is!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Köszönjük nagyon hasznos világos érthető előadás
Köszönöm szépen a felvilágosítást! Végre valaki aki nem félre beszél!!!
Köszönjük az értelmes , érthető tanácsokat ..végre ilyet is lehet hallani ..
hálás vagyok ezért a gondos,pontos, szakszerű tájékoztatásért. hálásan köszönöm.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyon örülök,hogy rátaláltam a videóra,ilyen higgadt,őszinte,és minden más információt el mond,nem kelt félelmet!! NAGYON KÖSZÖNÖM!!!!
Köszönet a szuper tájékoztatásért! Az előttem szólók minden érdemét részletesen taglalták, csak ismételni tudnám. Terjeszteni kell!
Köszönöm, ezt a szakszerű tanácsokat, egyszer,ü közérthető, kérem hogy még több ilyen nagyon jó tanácsot kapjunk.
Köszönjük szépen a tájékoztatást🙏👍
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Köszönjük, ez nagyon korrekt, ÉRTHETŐ és hasznos volt.
Húúúú, de setét vagy te is! Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Köszönöm Szilvia, őszinte üdvözleted, örömmel is fogadtam.! Legyen szép estéd, nyugodalmas jó éjszakád, és kedves álmodban legyen részed! Kívánom! Néked! Szeretettel
Ugyanezt kívánom köszönettel. Messengeren Szilvia Violáné vagyok. Ha van kedve, jelentkezzen, örülnék. 🌷🌸🌷
Köszönöm, a rendkívüli tájékoztatást! Én magam vagyok az orvosa.! Igen is tudok vigyázni magamra! Nem is emlékszem mikor voltam én beteg.! Én télen , nyáron kesztyűbe járok! Bárhova megyek, csak a saját tollamat használom..Soha nem fogom meg az ajtónak a kilincset, mindig is könyökkel..és ami a legfontosabb mozogni, mozgás.. ki maga módján.! Soha nem késő! MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉGNEK, 17. éve vagyok a tagja! Túrázom a MOL Egyesületnek a tagjaival.. Megy a csapatunk csak 14. km. t távot,, és 350,. színt. et Ez élet engem.! Hív az erdőnyugalom csend béke honol! Legjobb gyógyír az ember szívének..Természetnek vagyok a híve.. Nem Gyógyszer szedéseknek.. Egyiknek használ, talán, másiknak káros, nem mérgezem, szervezetemet.. Szeretem az életemet, és magam vagyok az orvosa.. Bizony szép is az élet, és érdemes is élni! VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! Minden ember élete érték, bárhol, a nagyvilágban!
Köszönjük az interjút, hasznos információkat tartalmaz!
Viszont megjegyezném, hogy a háziorvosokat telefonon elérni szinte lehetetlen mostanában!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
"háziorvosokat telefonon"
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Végre valaki megnyugtat, és nem pánikot kelt, mint a többi. Sok erőt és energiát a további munkához. Kár, hogy Pécs tőlünk messze van, ha bajom lenne, csak Önhöz mennék!!!
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Köszönöm szépen Doktor Úr! - Nagyszerű segítség, minden szava!
Nagyon fontos és pontos információt adott Doctor Úr!
Profeszionálisra tanácsok tetõ fokon! Köszönjük szépen !
Köszönöm, az egyértelmű tanácsokat!
Koszonjuk. a felvilágosítást!! Érthető volt!!
Köszönöm doktor Úr. Érthető hasznos, nagyon aktuális téma, erre volt szükségünk. Ön igazán segítőkész. Köszönöm !
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Nagyon jó ismeretek a legjobb helyről! Köszönet érte dr, úr
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Köszönöm szépen dr.úr a józan és nagyon hasznos információkat.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Köszönöm 💕 szépen a. Doktor úrnak ezt a mindenki számára érthető beszélgetést. Tisztelettel. Greti. Neumann
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyon tetszik ez a riport! Érthető, higgadt, hasznos! Köszönet érte!
Nagyon alapos, nagyon részletes tájékoztató, köszönet a doktor úrnak.
De setét vagy te is!
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Kõszônöm szépen doktor Úrnak ezeket a nagyon hasznos tanácsokat.
JAJJ, DE ÖRÜLHETTÉL NEKI :D Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy a SZAMÁR, feletted van tudás terén!!
A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Köszönöm szépen a tájékoztatást.
Végre valaki elmondja konkrétan mihez tartsuk magunkat.
Látszik a szint nálad is!
NEM DOKTOR az, aki ilyeneket ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!!
De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni!
Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
.
Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával.
AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak.
AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna!
AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi.
AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól!
AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Köszöntök ma is mindenkit! Bizony, nagy igazság van abban, aki dolgozik, kint a kertjében, az nem is lesz ám beteg! Kerti munkák, igazi gyógyír! Kis koromban, szülőföldemen, hajnal korán ébredtünk, drága Jó szüleimmel, kapa, ásó gereblyével, ki mentünk, aranyos kis keres házban, születtem én! Szüleim soha nem voltak betegek.! Én is kapáltam velük együtt! Bátyámnak és nekem is volt, egy részünk a kertünkben.! És mink szinte versenyeztünk, kinek szebb a kis kertje..!!DRÁGA SZÜLEIM, MINDKETTŐJÜKET, MEG DICSÉRT MINKET.! Ezeket is azért is írtam, mert a kert, a növények a virágok, a gyümölcsfa metszések, és permetezések, igen munkával is jár! De ha, rend van, a kertben, gyönyör ha látod kezeid munkáját! És ezek tényleg éltetik az ember szíveket..!! Ma már a rohanó világban, inkább meg veszik, és azt se tudod, mit fogyasztasz el? Van aki, ebben élvezi, a mindennapjait... Ha nem ízlik, akkor ki dobja! Ezzel a pénze is megy..!! Mindig az az igazi, amit mi ültettetünk el.! Akkor tudod, mi kerül a családnak az asztalára! Jó egészséget kívánok, minden olvasónak, és családjának! VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! JÓ ISTEN, ÓVJON MINDENKIT, MINDEN KÁROS ANYAGOKTÓL.! ISTEN ÓVJA ÖNT IS DOKTOR ÚR-.t is ÉS MINDEN MUNKATÁRSAIT! ÉRTÜNK, ÉS MINDNYÁJUNKÉRT, AMIT TESZNEK.! TISZTELETTEL, és KÖSZÖNETTEL.! Ilona Berta
Szívből köszönjük doktor ur ezeket a hasznos infokat.Maradok hálával és tisztelettel.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
@@MagyarRudolf Hogy te milyen okos vagy egym meg,a sz
@@MagyarRudolf Ha
@@ilditolvai9587 Folyamatosan tudjátok bizonyítani a magatokra kontrázással, hogy az 1. meglátásom rólatok, megcáfolhatatlan!
Ha valaki nyilvánvalóan személyeskedik veled, általában a saját negatív érzelmeit szellőzteti meg. Talán, az árnyoldalukat tükrözöd vissza, azt a részüket, amelynek létezését képtelenek elfogadni. Talán, egyszerűen csak irigyek valamiért. Talán, csak rossz hangulatban vannak, és le akarják vezetni valakin. De az igazság az, hogy szinte minden esetben, amikor valaki személyeskedik veled, az sokkal inkább szól róla, mint rólad. - John C. Parkin
@@MagyarRudolf Ok igazad van .
Hálás köszönet! Nagyon sokat jelent ez a felvilágosítás🙏❤️
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Köszönöm szépen egyszerű tiszta értelmes segitség.
Bődület, hogy mi van itt!
Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!!
De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni!
Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
.
Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával.
AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak.
AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna!
AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi.
AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól!
AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Kedves Szilvia! Ha már az erdőt említed! Én, 18. éve vagyok, a MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉGNEK, a tagja.. és azóta koptatom a túra bakancsomat.! Túra társaimmal, egy nap meg teszünk csak 14. km.t . távot, 350.- szintet..Ez éltett minket, bennünket! Hív az erdő nyugalom, csend béke honol! Legjobb gyógyír, az ember szívének.! Mozogni, mozgás, ki maga módján! Soha nem késő..!! Minden jót kívánok Kedves Szilvia, és teljesüljön is álmaid vágyad, sok sikert, kívánok néked! Őszinte szívvel.! Ilona
Bárcsak ez a sok jókívánságot tényleg teljesülne!
Ilona nagyon kedves, köszönöm.
Egyik szomszédnénink 95 évet élt. Nem volt kertje, de otthon a lakásában minden nap tornázott. A MOZGÁS NAGYON JÓT TESZ. (lehet nyitott ablaknál is)
Én is őszinte szeretettel üdvözlöm. Szilvia.
Köszönet a tanácsokért és a megélt, átélt tapasztalások megosztásáért !
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Köszönöm szépen a tájéloztatást.
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Köszönöm ezt a nagyszerű tájékoztatást sokat segít mindenkinek
Nagyonnagyonsetét vagy te is!
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Köszönet a nagyon hasznos, tartalmas tájékoztatásért!
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Pontos, korrekt, részletes és érthető tanácsok. Köszönjük!
NEM DOKTOR az, aki ilyeneket ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
.
Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával.
AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak.
AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna!
AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi.
AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól!
AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
11:00 köszönöm, nagyon érdekes riport.
Erre nagyon nagy szükség volt, mert most az országban a rettegés van leginkább előtérben. Ez a higgadt, minden részletében informatív, videó,többet segít ha mindenki látná mint az oltás. Merem állítani....
Egy *GYILKOS* , genocidiumban jócskán bűnrészes szavainak örvendezel, életképtelen, tudatlan emberökör!
Nagyon szépen köszönöm a sok jó tanácsot tisztelt Dr Úr! 🙏💝
NEM DOKTOR az, aki ilyeneket ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!!
De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni!
Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
.
Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával.
AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak.
AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna!
AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi.
AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól!
AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Köszönöm szépen a litániát kedves Rudolf!!
Te aztán nagyon okos embernek gondolod, hiszed magad, olvasod te hogy mennyi sületlenséget írtál!!
Boldog Új Évet kívánok Neked sok szeretettel!! 😊
Miért vagy ilyen megkeseredett
Ember mond!?
Tiszteld mindenki hozzászólást, véleményét, minden ember rendelkezik önálló hittel, véleménnyel, akarattal, eltudja dönteni mi a jó a saját életében!!
Te Libernyák vagy?? Akkor ott kell beszélni nem ott!!
Köszönöm szépen ,ha elolvasod!
Szépséges hétvégét 💛
@@lukacsm56 Hát, egy igavonótól, mint, ami te is vagy, nem várható el, hogy megértse a soraimat, és sikeredett is, azt be is bizonyítanod!!
"Akkor ott kell beszélni nem ott!!" < Ezzel az értelmessel pedig, még sikeredett magadra is kontrázzál egyet, hogy bebiztosítsd a CÁFOLHATATLAN megállapításomat rólad!
GRATULÁLOK A TELJESÍTMÉNYEDHEZ!
Isten áldása a romlott lelkednek 😇Senki nem kért meg, hogy ìrj a hozzászólásomhoz 😊...akkor türd el a hozzászólásomat!
Szépséges hétvégét kívánok Neked sok szeretettel! 😊
@@lukacsm56
Talán, kérvényt kellett volna előtte benyújtsak feléd, hogy hozzászólhatok-é? Hogy gondoltad ezt, te nagyonócsenysetét,
T U D A T L A N 3,14tsa? :D
Én eltűrtem, és a válaszomban jeleztem, az arról IS levont konzekvencia után, a CÁFOLHATATLAN megállapításomat rólad!
De, mint látszik, azt az amőba szintre fogalmazottat sem tudod értelmezni! Képtelen vagyok a helyes minősítéseddel élni,
mert, még nem született meg az a szó, ami megfelelő lenne erre, és hiába is mennék le a szótáram legaljára, hogy talán, mégis valamit,
azzal is az egekbe minősítenélek, amit, egyáltalán nincs a szándékomban megtenni az irányodba!
KÉRD ELSŐDLEGESRE A VAKCINA ADAGODAT, HADD LEGYÜNK MIHAMARABB KEVESEBBEN!
Ha annak idején, inkább csempedíszként teccelegtél volna, vagy gyomortartalom lett volna belőled, erre, most nem lenne szükség!
Végre egy igazán jó és érthető, nagyon hasznos felvilágítás!
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje!
A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Nagyon köszönöm Szilvia kedves meg hívásodnak, és helyt kaptam, számomra! De igen el foglalt is vagyok, tavasz a virágok is várnak rám! Ez az én világom, meg hálálják kezem munkáját! Minden jót kívánok neked! Szeretettel.! Én is köszönöm a kedves írásban, a beszélgetésünket!
Köszönjük szépen a tàjékoztatàst
Hmmm..
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Köszönöm szépen ezt az értékes és értelmesen közölt orvosi taná csokat
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Koszonjuk,nagyon hasznos informacio volt
⚘💟🌈 köszönöm a tájékoztazást- nagyon korrektnek, kézzel foghatónak, érthetőnek tűnik .
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Koszonom,nagyon jo volt hallgatni
Biztato,erosito,vilagos,konnyen ertelmezheto
Jo Isten aldja meg
Csodás pályát választottál, Kedves Rendvai Szilvia! Gratulálok, és kívánok nagyon sok sikert, az életedbe! Olyan sikereket, amit én is el értem, életem során! Szeretettel.!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát kedves Ilona.
Szép szakmámba épp most térek vissza, hála ISTENnek kaptam álláslehetőséget a gyermeknevelés után. Az erdőjárásra szívesen elkísérném, a nevem jelentése:erdő.
Minden jót! Szilvia.
Már-már közhely, és mégis fontos: köszönet az egészségügyben dolgozóknak! S hogy még ehhez a kedves játékos tánchoz is volt kedvük, erejük....! Hála és elismerés, megbecsülés jár Nekik! Remélem, a kormány is így látja...És még nem vagyunk a végén, ezért erőt, jókedvet (is) kívánok a folytatáshoz!
Végre egy értelmes, hasznos, nyilt tájékoztatás ! nem ijesztget, nem pánikot kelt
,
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Köszönöm a Doktor úrnak nagyon értelmes nyugott fölvilágositot beszéd volt
@@zsuzsanaschuller5350 A beírásod feletti kommentemet másoltam ide!
Rudolf Magyar 2 hónappal ezelőtt
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
@@zsuzsanaschuller5350 Van ilyen beírásom is a kommentek között:
Rudolf Magyar 2 hónappal ezelőtt
Mióta jelent beteget a teszt-pozitív, ami, ráadásul, olyan vizsgálatnak a RÁolvasott eredménye, ami arra, a feltalálója szerint is, bizonyítottan ALKALMATLAN?
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű?
Nagyon szimpatikus beszélgetés, jó volt hallgatni!
Ez a videó nagyon nagyon hasznos és okos dolgokat juttatott el a hétköznapi életbe!! 🙂 Iszonyú okos szimpatikus Fő orvos... köszönjük
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy a SZAMÁR, feletted van tudás terén!!
A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
@@MagyarRudolf 👊🏻👊🏻👊🏻🤮🤮
Mi a Párommal elkaptuk...fogékonyak lettünk rá. Folyamatosan csak az ágy...neki napokig láza volt, de az elménket is elég szépen megbolygatta...Már lábadozunk kifele, és még mindig nagyon kellemetlen...viszont C vitamint eszünk, illetve sokat pihenünk hason. Köszönjük a hasznos videót. ❤
Nagyon köszönöm nagyon öszinte válasz volt hálásan köszönöm Èva
Köszönöm a tájékoztatást, világos volt, mindenre kiterjedő, és végtelenül szimpatikus előadás volt , nem volt félelemkeltő ! Hála és köszönet érte !!!!!!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
"Rudolf Magyar
5 órája
Mióta jelent beteget a teszt-pozitív, ami, ráadásul, olyan vizsgálatnak a RÁolvasott eredménye, ami arra, a feltalálója szerint is, bizonyítottan ALKALMATLAN?
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű?"
Szerinted??
Bár hamarabb láttam volna ezt a riportot! Így is nagyon hasznos volt a "Hasra magyar!" jó tanács! Kipróbáltuk, és sokkal pihentebben ébredtünk! :D
Köszönöm ezt az értelmes, érthető előadást !
Húúúúúúú!
Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!!
De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni!
Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
.
Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával.
AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak.
AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna!
AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi.
AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól!
AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Köszönöm szépen a hasznos tanácsokat doktor úr
Júúúúúúúúúúj!!!
Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!!
De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni!
Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
.
Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával.
AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak.
AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna!
AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi.
AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól!
AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
.
NEM DOKTOR az, aki ilyeneket ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Végre egy higgadt, tapasztalt, kommunikatív orvosi megnyilvánulás. Jáksó doktor a valóságot mondja el. Nem okoskodik, nem lekezelő. Nem kelt félelmet. Beszél a megelőzésről, a vitaminok jelentőségéről. Hálásan köszönöm!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
"kommunikatív orvosi megnyilvánulás"
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Milyen végzettség van e megállapítás mögött? önjelöltség?
@@MagyarRudolf Doktor idegen szó, orvos pedig magyar. Nem kell bele képzelni "tard nyelvész" hülyeséget.
@@Agojama74 Qrváradehülyevagy, kisfiam, a lájkolóddal egyetemben, aki csak ugatja a magyar nyelvet, mert tudni az anyanyelvemet, azt nem tudja! A latin doctor szó lett magyarítva, így lett belőle a doktor! Namégegyszer, mert az ismétlés, a TUDÁS anyja: Csodálatos nyelv a magyar, a LEGTÖKÉLETESEBB a Földön! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születtették meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Koszonom szepn vegig halgattam a doktor ur tanaczat nagy figyelemmel jo egesseget kivanok.
Köszönöm szépen a jó minőségű tanácsait doktor Úr...
Érthető, hasznos, fontos...köszönöm!
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Szép jó reggelt Mindenkinek! Szomorkás a mai napunk, de nagyon! Aki dolgozni szeret,és rendet, akinek kertje van, annak nem számít, az időjárása! KÖSZÖNET ANNAK, AKI FEL FIGYELT LEVELEMRE.! Értékes olvasók közzé tartozik! Engem is minden érdekel, mi van a nagyvilágban..Érdekel, mert az ember élete, attól is függ, hogy kezeli.! Én ilyen vagyok! Nem kenyerem az ön dicséret.! De igyekszem, nagyon is vigyázni magamra.! Ha lehet mellőzöm, a káros gyógyszereket! Rengeteg, mellékhatások miatt.! Megy az beteg, az orvoshoz, nyafog, hogy fáj! Azonnal felírnak, gyógyszereket! Nem szabad! Egyiknek használ, másiknak káros! Nem segítek, a gyógyszergyárnak! Magam vagyok az orvosa, amit korában is írtam! Természetes gyógymódon kell élni! Mozogni, mozgások, ez éltett, engem! KI MAGA MÓDJÁN! SOHA NEM KÉSŐ.! Kívánok, mindannyiunknak, jó egészséget, örömet boldogságot, szeretetet, sok segítőkezeket, ahol kell, és amikor igen is szükséges.! Mind ezek, legfontosabbak, embertársad Irán! Nem kerül semmibe sem! Mindennél, a legdrágább kincs! Minden jót kívánok, mindnyájunknak! VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA.! Minden ember érték bárhol, a nagyvilágban! Kellemes hétvégét kívánok, mindannyiunknak! Baráti üdvözlettel!
Köszönjük, Isten áldja és őrizze jó egészségben!
Jó kertészkedés és benne sok örömet kívánok : egy virágkötő.
Nagyon szépen köszönjük Doktor úr!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Nagyon informatív, hasznos, érthető és hiteles interjú.
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy már a SZAMÁR is, feletted van tudás terén!!
A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Hiteles és közérthető!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Hogy mikor születteték meg az orvos szót, azt, sajna, nem tudom, mert nem találtam még róla semmit.
Hálásan köszönjük mindenki számára érthető segitséget.
Aki értette, az tudja nagyon jól, hogy Btk.-ba is ütközhetőt követtek itt is el!
Nagyon setét vagyol te is, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Köszönöm szépen Nagyon haszos informacò! Őn is vigyàzzon magàra !
Húúúú, bakk, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy a SZAMÁR, feletted van tudás terén!! Nem semmi, ilyen mélyre lejutni!
A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
🌹🌹🌹Köszönöm , nagyon tetszett, okos dolgokat hallottam!!!
Képtelen vagyok minősíteni téged is, mert annyira..., hogy kifejezhetetlen, mert ami szó ma létezik a legeslegalján a szótáramban, azzal is az egekbe magasztalnálak! Épp ezért ért meg az emberiség a GAME OVER-re, mert a magadfajta, meghatározhatatlanul T U D A T L A N - okból lett a túlon túl is túlnyomó része!!
De ezt, képtelen leszel megérteni, mert az állapotod, amit saját magadnak köszönhetően, saját magadnak okoztál, nem tudja értelmezni!
Tükör eléd is > facebook.com/infobubble/videos/400238744574538/?t=285
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
.
Kijelenthető, hogy az 1ügyüek szintje is megköveteli már azt a síkot, hogy megértse az ember mindazt, ami most történik az emberiség ezen generációjával.
AD1.: Az sc2-t SENKI SEM IZOLÁLTA még a Földön, így maga a léte is kérdéses, hiszen, olyan laborok foglalkoznak(?) vele, amik bizonyos kezek tulajdona, meg azon médiafelületek is, amik erről beszámolnak, így itt is jogos az a felvetés, hogy hazudnak.
AD2.: TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES embereket kényszertesztelnek egy olyannal, ami a feltalálója szerint is alkalmatlan arra, így kijelenthető, hogy akár kávézaccból is jósolhatnának helyette, az is ugyan olyan sikeres eredményt adna!
AD3.: Semmilyen eljárási előírás nem létezik a teszt végrehajtására, holott, ez MINDEN VIZSGÁLATRA kötelező, így mindenki azt és úgy csinál, ahogy azt a kútfejéből gondolja, és ugyan így állapít meg róla eredményt, és ezt az 1. és 2. pontban írttal teszi.
AD4.: Azt írják meg mondják, hogy a tesztek nagyobb %-a fals eredményt ad ki. Honnan tudják ezt, ha semmi féle más vizsgálatot nem végeznek el a tesztanyaggal, hogy az ellenőrzés által, ilyen kiderülhessen, és teszik ezt azzal és úgy, amiről az 1. és 2. meg 3. pont szól!
AD5.: A maszk semmitől sem véd, hiszen, bármilyen anyagból készülhet, holott, ez az cs2 olyan kicsi (60-80 mikronnyi), hogy egy hajszál vastagságán, elfér belőle, cirka 400 db egymás mellett, mégis kötelezővé van téve EGYES HELYEKEN, mert csak ott kell védekezni ellene, máshol nem okoz bajt, és figyel arra is, hogy bizonyos létszám után kezdjen el csak ártani, előtte nem foglalkozik ilyennel, és még lehetne sorolni a furcsaságokat tovább, de ennek is elég ráutalónak kell lennie arra, hogy mi is történik valójában!
Végre egy hasznos videó! 👏
Húúúúúúú, de setét vagy te is!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Koszonom Dr Úr
Az Isten áldja meg a korrekt tájékoztatást.
Vegre egy igazi tajekoztatas koszonet erte.
@@katifuerling2507 Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Húha! Odaát és odabent, hatalmas a katasztrófa!
Nagyon setét vagyol, hiszen 100%-osan kimutattad, hogy képtelen vagy a történések értelmezésére!
Quem Deus vulto perdere, prius dementat. < Akit Isten el akar veszejteni, előbb megfosztja az eszétől.
Nagyon szépen köszönöm a hasznos tanácsokat. Jó egészséget kívánok Önnek!
NEM DOKTOR az, aki ilyenek ki mert mondani, hanem ORVOS!
Csodálatos nyelv a magyar! Más nyelvek mindkettőre (doktor, orvos) ugyan azt a szót adja ki a szótárban!
ORV (os/osság) jelentése: Burkoltan romboló, rosszindulatú (személy/szer), aki/ami alig észrevehető módon átver, roncsol, pusztít, öl.
Az ORVos ORVosságot, a doktor GYÓGY SZERt/gyógyító szert/gyógyszert ír fel!
Inkább csempedíszt vagy ülőketartalmat csinált volna belőled is, az a lotyó!
Az sc2-t senki nem izolálta, ez egy POLITIKAI vírus, nem egészségügyis, hiszen TÜNETMENTES, azaz EGÉSZSÉGES emberekben kényszerkeresgélnek egy arra alkalmatlan teszttel, aminek így, az eredményére, azt olvasnak rá, amit csak akarnak!
Ha bárki, a fentebb írtakra hivatkozva, erre tanácsokat osztogat a gyógyítására hivatkozva. mennyire lehet épelméjű? Szerinted??
A LEGOSTOBÁBB GENERÁCIÓ. ÉS AZ UTOLSÓ > th-cam.com/video/ZuzIs9qrgmo/w-d-xo.html
Nagyon hasznos tanácsok csak 9 hónap késésben vagytok!!!!!!!!! A DR.urat szívesen làtnám a sok majom nyunyókàs helyett az operatív törzsben👍 Azért Köszönöm!!!!!!! Ui: Gödény is így került bajba ma Magyarországon gyorsan bevisznek Vityó “katonái”
Köszönöm. Nagyon hasznos tanácsokat kaptam.
Húúúú, bakker, dehü...lye vagy te is!!! Ész=00=ÖKÖR szintje, ami azt jelenti, hogy a SZAMÁR, feletted van tudás terén!! Nem semmi!
A VÍRUS NEM LÉTEZIK, senki nem izolálta még, ami azt jelenti, hogy A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, és aki ennek ellenére, ráadásul, ilyen posztból, tanácsokat osztogat, az genocídiumban bűnrészessé válik általa!
Végre egy olyan videó a kormány részéről,hogy nem erőlteti az oltást.El sem hiszem.Köszönet Jáksó doktornak!
Ez egy éve készült. Azóta globálisan más lett a helyzet.
Hálás köszönetem,sok jó tanácsot kaptunk!Önnek további erőt,egészséget kívánok további munkájához!