Csak a pályán lehettek szabadok - Az Aranycsapat
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 18 ก.ย. 2024
- #Puskás #Aranycsapat #Grosics #Czibor #Kocsis #Bozsik
Sokan azt hiszik, hogy az Aranycsapat a Rákosi-diktatúra miatt nőtt naggyá. Valójában annak ellenére. Bár néhány terrorisztikus lépésük - a játékosok két klubba tömörítése - stratégiailag akár jó döntés is lehetett, még a legnagyobb csillagok sem kerülték el a diktatúra pusztító haragját. Czibort letartóztatták, aztán minden bizonnyal zsarolással beszervezték. Ötvenhat után már csak azért sem látogathatott haza, mert fegyveresen harcolt. Lóránt Gyulát internálták, a tágabb kerethez tartozó Szűcs Sándort pedig kivégezték. Bozsikból országgyűlési képviselő lett a diktatúrában, valószínűleg nem jókedvében, a Fraditól ellopott Kocsis Sándort érzése szerint élete végéig megfigyelték és üldözték. Grosicsot kétszer is letartóztatta az ÁVH, talán ki is végzik, csak éppen szükség volt rá a kapuban. Később azzal járatták le, hogy az SS-hez tartozott. Vitéz Hidegkuthy családi múltját meghamisították (apja első világháborús hős, anyja cégvezető volt, a Rákosi-propaganda proletárként mutatta be), majd el kellett játszania az újraforgatott A csodacsatár főszerepét, mivel az eredeti hős, Puskás Ferenc itthagyta az országot. Puskásék hazánk legsötétebb korszakában adtak reményt a magyaroknak, és valójában csak a pályán lehettek szabadok.
-------------------------------------------------------
A szerző A kultúra megszállása című könyve itt is megrendelhető. szazadvegkiado...
Bravo!Kitűnő volt,csak sajnos elkeserítő......Az Aranycsapat teljesítményét a Horthy rendszer által kiépített alapos és magas színvonalú oktatási rendszernek köszönhette,aminek a sport KIEMELT része volt.Amíg az akkoriban kinevelt pedagógusok,edzők,sportolók tudtak ténykedni 45"-után, addig működött magas színvonalon a sport és oktatás ügy,ez a focira hatványozottan igaz.Lassú hanyatlásunk azóta is tart,sajnos.Hofi ezen szövegén én is sokszor röhögtem,de ha belegondolok,egy borzalom....A szepesi félékről nem is beszélve,Varga Zoltán esetét nem is említve.....
Azért ezek a focisták/a zöm/,rossz tanuló"csóró proligyerek" volt! A Horthy rendszer egyáltalán nem karolta fel a "prolikölyköket"! Úgyhogy amit írsz azért ez barokkos túlzás! Viszont kétségtelen tény a Klebersberg program valóban világszínvonalu volt a maga idelyében,bár fura mód maga Bethlen gáncsolta ott ahol tudta!
Igazad van! Akkoriban j@tékosokat képezték! Most meg pénz rabl@s a sport! Csak egy pld! Kapnak mondjuk 5 milliárdot akadémilya építésre! Ez egybe kerül! Négyet ellop! De a sport támogatás teljesen leirható az adóból! Tehát ingyen van ött milliárja! No meg a tippmix! Acél Zoltán jogerősen másfél évet ült fogad@si csalás ért! Erkölcsi kéne hozzá, hogy edző legyen! Hogy lehet ott? Előtte kozármiislenybe volt a csőd szélén ált! Egyből lett minden! Pécsen se volt azért vitték oda! Most igazolni is tudtak! Tudnám még sorolni! Ilyen még olyan akadémia ozt egyétkézlább játékost se tudtak kinevelni!
@@CsabaBiro-sq2pu nincs egy kis ellentmondás az írásodban? Nem karolta fel a tehetséges prolikölyköket, majd utána írsz a Klebelsberg programról, ami pont a tehetséges prolikölyköket (inkább parasztkölyköket, mert akkoriban mezőgazdasági bolt az ország) karolta fel.
De jó ez a műsor, Istenem! És mennyire igaz!!
Köszönjük! Erdekes ez a téma is. Szivesen hallanám az idézeteket a Szepesi jelenteseibol !
Köszi 👍
KÖSZÖNJÜK!!!
❤❤❤❤
Őszintén remélem, hogy nincs olyan magyar, aki az aranycsapat bármelyik játékosát gyűlölné.
ellenbne a mszmpből áétöltözött, 3/2es 3/4es kémmúltú vezetőjű fidesz(maffiá)t az ország 2/3a-3/4ede (gyülöli avyg elszámoltatná/Madagaszkárra száműzné vaygonelkoboztatással),mégis választásicsalnak 2011-14óta lukasenka-kimdinasztia-bolsonaro-putyin-hszincsiping mintára hazugmédiák segítségével és törvénytelenségekkel
Köszönjük Gábor! Megvezető vezetők, avagy mindig elcsodálkozom és valahogy mégsem! Ez is külön érdekes , megfigyelve "nyugaton"!
Fúj hogy utáltam mindig is Hoffmannt. Annyira hitelesen játszotta a büdös prolit, mintha maga is az "lett volna". Aztán később megismertem a sötét múltját is. Rejtő/Roth Lászlóról még csak most olvasok.
Az mókás amikor a kommunisták beszénekl az erkölcsről meg morálról.Bár már az orosz-ukrán háború kitörése óta hallgatjuk.
Adok egy élet történetet !!! A Népstadionban láttam amikor az Öcsi letolta a gatyáját és a /seggét/ a közönség felé mutatta !! Én szerencsés voltam mert láttam !!!!!
200% újra ❤
"Nehéz ember", "összeférhetetlen" Varga Zolit akkor is ezzel járatták le a posztkomcsik amikor hazatért a Fradihoz és felforgatta az állóvizet és nem beállva a sorba kiszolgálni a langyos állóvizet.
És az idő Zolit igazolta. Akkor is és most is.
Mindig jó! ✌️🥂
Szinte megszakad az ember szíve, ahogy hallgatja ezeket a történeteket. Számomra döbbenetes, hogy mindezek ellenére hányan sírják vissza a régi rendszert. Mondjuk ami most van, az már csak az egész betetőzése, egyik következik a másikból.
Persze, mert sokan üldögéltek a jó panelben, a zsiguliban, háztájiztak, maszekoltak, hazalopták a fél gyárat és üzemet, és fogalmuk se volt arról, hogy a rendszer aljas háttérgépezete miket művel.
de abban még nem adogatták el mszmpből átöltözött gyurcsányok orbőnok a SZOT szakszerveztei üdülővbagyojnt és nem vették el BAALTOnparoto lakszürekparkokkal etelkenként 500autót odvaonzva nád-fakiirtott falanszterekbe.Voltaképp gazdagoknak építettek 4-20szorosantúklárazgatott kádárpanelgettót a vizpartra kisztitkár párttiktárfia orbáncék oligrchamaffiája izr.segitséggel
A Puskás című darabban, szinte szó szerint ezek vannak felidézve.
Hogy hogyan nyomorították , és keserítették meg a srácok életét.
És még emlékszem gyerekkoromból a propaganda filmre, ami szerint Kádár elvtárs egy négyemeletes panelházban élt a feleségével. Hát persze..
Tudjuk, hogy pont így élt. Ja...
Köszi szépen a feltöltést!
Nagyon jó lett!
Booster🎉
A Puskás Öcsi gúnynév volt?
Akkor ez olyan mint MJ-nél a Jacko, mindenki úgy használja hogy senki nem tudja honnan ered de eredetileg rosszindulattal ragasztották rá.
Fröccsit mondtam. Az gúnynév volt. Az öcsi nem.