Az össze "kormánylapát" maxon megy, a vezérhajtóművek maximumom, enyhíteni kell a tátott szájjal faszerdőbe szaladást.. Legalábbis ebben reménykedem. ÁPRILIS 6.! :D
Kedves Philip! Ha olvasod ezt a kommentet, szeretném, hogy tudd; van értelme egy ilyen interjúnak. Bennem árnyalódott a kép, márcsak az empatikus beállítottságom miatt is. Őszintén sajnálom, hogy fenyegetésekben és lejáratókampányokban volt részed, és a családoddal együtt ezt el kellett szenvedned. Ha másért nem is, de egy ilyen tapasztalattal a hátad mögött elvárható lenne, hogy más politikai véleményen lévő és más világnézettel rendelkező emberek ellen sem támogatsz, pláne nem gyártasz hasonló lejárató, karaktergyilkos kampányokat. Ebben a komment szekcióban szinte biztosan kisebbségben vagyok azzal a meggyőződésemmel, hogy sok olyan érték van a jelenlegi kormány világképében és értékrendjében, amit őrizni és védeni kell. A kultúrharcról mondott véleménnyeddel is nagyrészt egyetértek. De ezzel együtt is azt gondolom, hogy a világ jobb hely lenne a Megafon nélkül. Szándékosan gyártott hazugsággal nem lehet az igazságért harcolni, mocskos eszközökkel küzdve képmutatókká válunk. Ugyanígy az átlagos cinikus, felszínes kommentekről sem gondolom, hogy jobb irányba terelik a diskurzust. Tudom, hogy ez naiv hozzáállás, de ha te magad is többször be merted ismerni naivitásodat, remélem, nekem is elnézed. Tisztelettel, Áron
Kedves Áron! Örömmel olvastam kommentjét, talán mint egyetlen értelmes hozzászólást. Köszönöm, és Tamásnak is, aki az interjúval objektív irányba mozdult!
Ennek a Hofi idézetnek jelen esetben van egy olyan olvasata is, hogy a telexes moderátor több mint 2 órát szánt arra hogy a szart felrakja a polcra. Ebből következően elkerűlhetetlen, hogy ne szarozza össze magát a riporter is. Gondolja, hogy ezzel a hosszú inerjúval ez volt a célja?!
Érdekes, hogy Magyar Péter 2 perces hangfelvételét hány nap óta nincs ideje meghallgatni egyetlen Fidesz-es felkérdezettnek sem. Ezek az emberek tényleg éjjel nappal az országért dolgoznak.
Egyébként ezekben a nagy Mercedesekben a külön 3.2M-ért vásárolható surround hi-fin tényleg elég rosszul hallatszódhat a felvétel. Kellene nekik egy ilyen 1500 forintos JBL fülhallgató, hogy jól értsék a felvétel tartalmát.
Ez így nem gondolom hogy nem nézik meg.Miből lenne akkor a gyalázkodás? Szinte rá vannak cuppanva.Nem lehet úgy meg nézni jutubot hogy vele szembe ne jönne a lejárató reklám.
Igen, gondolom leginkább azon dolgoznak, hogy a süllyedő hajóról mit tudnak még ellopni az utolsó pillanatban... Mert nagyon remélem, hogy ennek a mocskos gerinctelen kormánynak az utolsó pillanatait éljük....
Értjük, Kálmán, hogy mindenféle gyűjteményeid vannak otthon, nem kell többször elmondani. Olvasgasd is őket! Nekem a londoni kultúrafogyasztásoddal kapcsolatban lenne egy kérdésem. Az ottani kultúrált barátaid, akik jártasak a szépirodalomban, zenében, történelemben, ők mit szólnak amikor megtudják, hogy egyszerű embereket szándékosan megtévesztő, primitív üzeneteket közvetítő propagandavideókat készítesz? Mit szólnak ezeknek a videóknak a vizualitásához, stílusához? Ahhoz, hogy a társadalmunk megosztásán dolgoztok? Szerintem úgy vagy te kultúrember, ahogy a Balaton tenger. Lehet, hogy sok honfitársunkat meg tudod téveszteni a mesterkélt megjelenéseddel és szóhasználatoddal. Elismerem, hogy szürkületben hunyorítva valóban kultúrembernek tűnsz. De szerintem inkább csak arról van szó, hogy eljöttél a Telexbe kicsit kultúrember módjára viselkedni, mert a saját istálótok már olyan szaros, hogy leheveredni sem tudsz benne.
Nézem ezt a finomkodó, magázódó, kiöltözött, sznob, magát érzékenynek mutató NER fogaskereket és majdnem megsajnáltam. Aztán elkezdett baloldali újságírózni és rájöttem, hogy jól van az úgy, hogy neki kellemetlen sétálgatni a pesti belvárosban. Kálmán, ezt te meg a pártod, meg a Viktor csináltátok, ez a valóság amit előállítottatok. Élj ebben, ez a minimum cserébe a százmilliókért, amik a zsebedbe vándorolnak, meg azért, amit a te segítségeddel ezzel az országgal tettek.
Bánom is én, hogy mit fogsz válaszolni, de te egy aljas, IRIGY gazember vagy! Az ország az olyan emberek miatt tart ahol, mint te. Fogalmatok sincs mit jelent magyarnak lenni!
Kedves Philip, felejtsd mar el, hogy jobb meg bal....ebbol van marhara elege mindenkinek. Nem ez hatarozza meg valaminek az erteket. Szomoru, hogy idaig zullesztettetek a magyar kulturat, kozbeszedet es az egesz lakossagot. Megeroszakoltatok a magyar nemzetet.
>30. perc körül járok> Volt egy érdekes eszmefuttatása az általa u.n. "baloldali" beállítódásról, miszerint a technokrata, szakértő, ügyvezető stb jelzőket adja a megnevezettek szájába, és azzal szemben állítja a saját álláspontját, miszerint "persze az is fontos, de szerinte nem az a dolga" és akkor kifejti, hogy a szerinte jobboldali értékek felülreprezentáltsága nem gond, sőt. Ez már többször előkerült téma, amikor fideszes, vagy fidesz közeli emberrel nézek interjút és azt hiszem egy olyan téma amiről méltánytalanul keveset beszélünk. Az a fajta technokratizmus, amit negatívan baloldali tendenciának és devianciának állít be, azzal az a legnagyobb gond, hogy az nem egy alap beállítódás, hanem egy reakció és ez szerintem kurva érdekes, hogy a fideszes felsőbb körökben annyira elvesztek már ebben a kultúrharcos kontextusban, hogy nem is nagyon értik az olyan emberek, mint Rákay, hogy a legtöbb választónak alapvetően nem az a problémája viktorékkal, hogy mit gondolnak Petőfiről, vagy a történelmi személyiségeinkről. Hanem az, hogy vannak az államnak alapvető feladatai, amiket el kéne végezni. Mint a jogalkotási folyamatok átlátható és stabil megvalósítása és az ezzel járó jogbiztonság, hogy tudom, ha munkát vállalok, vagy vállalkozom, akkor holnapután egy random hajnali kettes közlöny megjelenésben nem írják át az adózási feltételeimet. Hogy a befizetett TB után igenis jár egy szolgáltatás, és az hogy patkányszaros, penészes omladozó vakolatú korházban alulfizetett ápolók majd talán másfél év mulva fogadnak egy rutin műtétre egyáltalán nincs rendben. Hogy a kormányzat azt sulykolja, hogy csináljunk gyereket, de az alapvető oktatásunk roskad össze éppen. Hogy az alapvető infrastruktúrákat, mint a víz vagy a villany szolgáltatás egyszerűen nem tartják karban, miközben egyre magasabb "hálózati" díjakat szednek be a privát szolgáltatók, hogy legalább a kritikus javításokat eszközölni tudják. Hogy nincsen a kormányzatnak, 14 év után sem hosszú távú stratégiája olyan alapvető közügyekben, mint a társadalmi mobilitás, a gyermekvédelem, a hazai vállalatok exportképessége. A forint lassan olyan gyenge és instabil, hogy a magyar gazdasági mutatókat már csak kozmetikázott ( nem hamis, csak máshogy számoljuk) statisztikákkal lehet eladni külföldön és belföldön egyaránt. Hogy olyan mocsok nagy inflációnk volt, amit nem tudtak lekövetni a bérek. Sorolhatnám, és ezt mondhatja Rákay, vagy Huth, vagy bármelyik beszélő fej, hogy ilyen "baloldali trechnokrata baromság" de az a hewlyzet, hogy kurva szivesen néznék egy 6 milliárdból készült petőfi filmet, ha ezek az alapvető feladatok el lennének látva. Pont kurvára nem érdekelne és nem baszna fel nap mint nap az a kommunikációs kormányzás amit művelnek, ha közben egyébként rendes kormányzás is történne. És ez valahogy soha nem kerül szóba és kevésbé hiszem, hogy ez valami kiadott ukáz, ahogy most Rákay Philip szavaiból is kiérezni, hogy valójában egyáltalán nincsenek ezzel tisztában, nem kerül szóba, se gondolatba, hogy igen, az autópálya egy dolog, de van még ezeregy más dolog, amit az állam egyébként el kéne lásson és cak azon felül kellene kérdés legyen, hogy akkor egy Petőfi filmet hogyan támogatnak, vagy a kultúrát merre hangolják. Az állam nem végzi el a feladatát ---> akinek nem tetszik, az technokrata. Ez a dolgok olyan szintű félreértése, talán direkt, talán nem, hogy iszonyatos energiákat ölnek abba, hogy a felszíni 1% problémán pörögjenek. a maradék 99%-ot meg basznak megoldani. Tehát baloldali technokrata és hazátlan bitang leszek attól, hogy egy kicsit jobban érdekel, hogy három nagyszülőm ment be a korházba, és koporsóban jött ki, mint hogy mennyire korhű a Most vagy Soha. Ezekről kéne beszélni.
Ez a szalmabáb-technika. Kitalálnak vmi baromságot, ráhúzzák az emberekre és utána azt támadják. Részvétem a nagyszüleid miatt. Igen. Lennének fontos szociális és emberi ügyek. Az élethez és gyógyuláshoz való jog és lehetőség biztosítása... Egy normális országban...
Annyit tennék csak hozzá, hogy szerintem aki a szaros zsebkendőnyi országát a világ elé helyezi, egyszerűen retardált. Jogosan megvédeni Magyarországot a világtól? :D :D :D MICSODA??? :D :D :D ott kéne lennünk már, hogy egy bolygó közösen néz az űr felé, ezek a baromarcú degeneráltak meg gubbasztanak a szemétdombjukon és fújnak a migráncsra :D
Rákay elég profi ebben az interjúban, elég jól eladja magát. Azt gondolom Tamás lehetett volna kicsit direktebb, akár agresszívebb, provokatívabb a kérdéseknél, ha már sikerült a NER egyik megmondóemberét behívni.
Szerintem meg rákai megette a saját szarát. Aki átlát mindenen, annak nem kell több, nem kell, hogy Tamás nyilvános harakirit kövessen el, értjük így is.
Tominak is nagy gratuláció...hogy ilyen higgadtan hagyta hogy Rákaji teljesen elássa magát, és a propagandát. Filip teljesen vakon van. Jó volt...köszi.
Azt mondta az interjú végén, hogy megfogja nézni a kommenteket. Rendben. A családom a 90'-es évektől fogva fidesz szavazó volt (szüleim). Rendes adózó vállakozó volt apám szóval kivette a részét elég rendesen családiházak kivitelezésében. Voltam én is fidesz szavazó. 2010-ben azt hittük sokan ,hogy eljött az idő. A várva várt polgári fordulat amikor végre értelmes módon a polgári középosztály lesz kiszélesítve, oktatás felhúzva, egészségügyi ellátás európai szinvonalúvá tétele. Azt mondja Philip milyen jó magyarnak lenni...akkor vegyen példát a reformkori és 19.századi magyarokról is akik nem sajnálták a pénzüket beletolni az ország felzárkóztatása érdekében. Voltam fidesz szavazó...de már nem leszek és nem vagyok 2018 óta...Amilyen mélyre vittétek a közhangulatot és megástátok a lövészárkokat a videóitokkal a médiátokkal elképesztő. Abszolút nem polgári...egy igazi pupulista. "Amiket mi kapunk a másik oldaltól az döbbenet".."Nem tudunk kimenni az utcára egyedül"...."Szegény Lázár jajjj"....Rossz ez a megjátszott agonizálás Uram. Szektorok, millió forintok /hó, milliárdok vannak ezeknek az embereknek a zsebébe és ők még az áldozatok. Az áldozatok Uram Bicskén vannak, az áldozatok a kifosztott magánnyugdíj pénztárban vannak. De még hiszek a polgári fordulatban. Ezt már a fidesz senkinek nem fogja megadni sem a "büszke jobboldaliak". Lesz változás és azzal együtt a bábellenzék is el fog menni.
1990ben lettem Fidesztag. 16 éves voltam. 2002-ben polgári kört alapítottunk a barátaimmal. 2006-ban kint voltam a tüntetéseken, futottunk a könnygáz elől. 2010-ben örültem. Keresztényként, jobboldali, konzervatívként. Fidesz-szavazó voltam, mint sok barátom, családtagom is. 2022-ben már fenntartásokkal, de még rájuk szavaztam. SOHA TÖBBÉ NEM FOGOK! Minket, az egykori plakátozó tiniket, tüntető fiatalokat, hűséges felnőtteket árultatok el. 80 kollégámból 2022-ben kb 5 ellenzéki volt. Jelenleg ennyi a Fidesz-párti. És egy keresztény, hívő közösségben dolgozom. Engem, minket nem tudtok visszacsábítani már. Nem vagyok baloldali. Sose voltam. Az egész politikai elitből elegem van. Igenis, VANNAK KIÁBRÁNDULT FIDESZESEK.
@@patrikbaross881Nem voltam fidesz tag, csak szavaztam rájuk, mert utáltam azt az országrombolást, amit a gyurcsány meg a bajnai leműveltek. Medgyessyről már nem is beszélek, aki egyetértett a fidesz oroszpolitikájával. Eszem megáll! Ezeket el kell innen kergetni! De az országból is! Ezek NEM magyarok!
Gondolom nem véletlenül nem a Partizán-ra esett a vállasztás, ott kellemetlen kérdéseket tett volna fel Marci, meg a szavába vágott volna nem tudott volna kiteljesedni.
Kálmán, Kálmán ... Csak egy példa: A kórházakban nincsen szappan, rokonaink, szeretteink halnak meg kórházi fertőzésekben az ellátás hiányosságai miatt, de 7 milliárd elmegy az értékelhetetlen, nárcisztikus víziódra. Nem tudsz önfeledten sétálgatni Budapest utcáin? Nagyon helyes, remélem ez így is marad!
kálmán! Mond ki nyíltan, ne kerülgesd a forró kását! Milliárdos vagyok! “Ülök a könyvtáramban, olvasom a gazdag történelmi gyűjteményemet, a 48-as relikviák között, ha éppen nem Londonban, -ahova egyébként nagyon sokszor járok, fogyasztom a kultúrát. Itt beszélgetek önnel Tamás, a made to measure öltönyömben, a bársony double monk cipőmben. Tamás nem akarna végre rákérdezni mennyi pénzem van valójában? Annyira eldicsekednék vele. Kit érdekel a 6 milliárdos film?”
Kálmán, - sosem Filipeztelek, - bár sok közöm van a te pályád elindulásához, sőt. Bátran kijelentem, hogy miután 1992-ben Szekszárdon a Kindl Gábor bemutatott nekem, onnan kezdve te a szerencse fia voltál és ezt a szerencsédet én raktam a valagad alá. Olyat löktem rajtad, aminek következménye az, hogy te oda kerültél ahová...ennek nem örülök, mert az a vonal amit képviseltek nem a világom...te akárhogyan csavarnád, engem nem tudsz az ellenzékhez sem sorolni. Elrohant velünk az idő és eközben volt néhány stiklid, nem itt fogom a fejedre borítani a vödör csirkebelet...azt viszont nem hallgatom el, hogy te 1998-ban amikor a felcsúti először ülhetett le mint miniszterelnök, te a Wesselényi 19-ben hogyan cigányoztad, aztán azt se feledem, hogy 2002-ben a Rogánnal te Szekszárdon kampányoltál és a Vármegye Háza folyosóján miután bemutattad és elment, így szóltál: "Ezt utálom az összes között a legjobban"...hogy a Horváth nevű polgármestert paréjuztuk, az pedig maga az igazság. Mert akkora paréj, mint Budaörs, Patkó u 3-tól a Kunigunda utca, ahová életedben először elvittelek, mert azt se tudtad hol van...előtte a Vágó műsorinak a gyártásától a Kató Zoli akkori csaja, valamilyen Mariann azt kérdezte tőlem, hogy merlek e ajánlani oda melóra...mertelek, de kaptál ezen kívül még bőven szelet a vitorládba. Ne hallgassunk arról sem, hogyan csípődött be neked a Philip név. A Flipper - szerette a francia vonalat - egyszer ezt mondta, akkoriban rendszeresen strabancolhattál velünk, az Orbán Józsi pecóban is...tehát a Béla: " Te Kálmika, hajazol a Gerard Philipere", - lehet akkor volt, amikor a kutyaszaros csizmádat abba a 13-k kerületi sörözőben a réz lábtartóra kented. Szép világ volt az akkor, szakadtunk a röhögéstől, mert atombüdös lett a pultnál. Ez a hasonlítás becsípődött neked, - előtte a Bross plakátokat csókolgattad. Az Ambrus Merciről majd máskor, neki írtál föl 3 nevet, ő is ezt választotta, én pedig hagytam, hogy a plakátra így kerüljél föl. Nem, nem a csikidam bólintott rá, bár ő sok mindenre másképpen emlékezne, de nem én hazudok. A Vágóra aztán amikor az intendáns cuccal kifizették a szervilis bólogatásodat ezt mondtad nekem abban a budai kerthelyiségben: "A kommunistáknak menniük kell." A Béka Erdei István) nevét is kiejtetted az arcodon, akkor éreztem először azt, hogy csak-csak pofán kellene téged vágnom, mint a kicsikörösztapid a kicsikörösztfiát. Manapság azért is nyitigatod a bicskámat a zsebemben, mert te, aki pénzért vetted meg az ALKALMATLAN pecsétet a katonakönyvedben, kerázod magadat, hogy így a haza, meg úgy, sőt amúgy is, mert ha kell te aztán nagyon...ez 1993-ban, már csak 1 év és a ruszkik nélküli "demokráciában". Van bajom veled bőven, viszont neked kell úgy leélned az életedet azzal a tudattal, hogy édesanyád után nekem köszönheted az életedet ezzel a fölvett névvel. A szüleidet egyszer Zsámbékon meglátogattam, anyád a kapuban elsírta magát és miattad.
lécci akkor ne kupálj ki több művészi hatalmasságot ha lehet, köszi, akárki is vagy, mert ha nem tudtad már akkor miféle is, az a gond, ha meg igen, akkor az.
Javaslom, kedves Kálmán, hogy tekintsd meg a Valótlanul című dokumentumfilmet. Egyrészt a minőségi filmkészítés miatt, másrészt azért, mert még egyszer meghallom, hogy PICSOGSZ BAZDMEG AZ IGAZSÁGTALAN MEGHURCOLÁS MIATT... a többit a fantáziádra bízom. Bár lehet, arra kár bízni bármit is...
‘A könyvtáramban ülnék’…..szívesen meg támogattam a könyvtárad….ne haragudj, nincs időm tovább nézni…, mert dolgozni kell mennem, hogy tudjál könyvet venni….😢
A nyilvános beszéd és a médiamanipuláció ismert taktikáit látjuk itt, amelyek a percepció befolyásolására és a narratíva irányítására irányulnak. A riportert baloldali elfogultsággal vádolni csapda lehet, ami a figyelmet eltereli a lényeges kérdésekről és a kormánykritikus média hiteltelenítésére szolgál. Az állítás, hogy "mindenki az ő saját elfogultságán keresztül látja a világot", igaz lehet, de ezt általános érvként használni minden kritika elutasítására problematikus. Ez a helyzet a nézők manipulálásának kísérlete lehet, célja a kritikus hangok előzetes hiteltelenítése. Fontos, hogy kritikai szemmel közelítsünk az információkhoz és kérdőjelezzük meg a narratívákat.
@@LentulaiKodrik Ott kezdődött, hogy a Viktor azt mondta, a bal oldallal is szóba kell állni, mert azok is amgyar emberek, ez rögtön Péter színrelépése útán volt... Szóval jó az irány, félnek, mint a szar, de magasrangú Fideszes ismerősök is ezt súgják, hogy azt se tudják mit csináljonak, és folyamatosan retegnek ki mivel áll még elő. Remélem lesznek még páran.
@@kkokemaki8593 Én annyira mértem be. 50 ezren leszünk szerintem, de az nem elég sajnos semmire... Este már hazaárulók leszünk a Hír Tv -n, reggelre meg a Soros hálózat részei leszünk. ENNEK ELLENÉRE TALPRA MAGYAR!
Ne aggódj, egyre több a hozzád hasonló hazaáruló. Ugyanis az urak és elvtársak már régen túlfeszítették a húrt. Sokkal többen akarnak megszabadulni ettől az agyrémtől, mint ahányan egy tüntetésen résztvesznek.@@szentendre6655
Kedves Philip! Én végignéztem a 2 órás interjút, én még Szekszárdról " ismerlek". Örülök, hogy eljöttél az általad baloldalinak tartott sajtóba. Én valaha fideszes szavazó voltam 2010-ig, ma is meggyőződéses jobboldali ember vagyok. Ma már kiábrándultam az egész fideszből, sőt az egész országból. Szörnyű amit a megafonnal műveltek a barátaiddal, én többnek gondoltalak. Én elsősorban, ha nem foglalkozok a sok lopással , csalással stb, de nem tudok nem foglalkozni a BZS és a megafon ocsmány , gyomorforgató, gusztustalan stílusával. Ha más miat nem , de önmagában már ezért is utálom a fideszt. Ha ezen a stíluson tudnál változtatni, megköszönném.
KI LETT NEKIK ADVA, H.MOST HÚZZÁK MEG MAGUKAT, LEGYENEK NORMÁLISAK ADDIG, MIG ELÜL A VIHAR...ez annyira átlátszó---Rátkay magától sose adott volna a TELE-nek interjút.
De azért balodalizhat ezerrel! Soha nem gondoltam, hogy idáig fogunk jutni. Magyarországi ember csak jobb v baloldali lehet, persze, csakis, az idióta rákaiék szerint! Ezért kár volt a telexig szaladni, a felcsúti maradona és a rogántónija olyan károkat okoztak, hogy több év kell a rendbe tételére! RTL - ről beszél, a bicskei pedofil ügyről először ott hallhattunk!
Nagyon jo meglatas. Epp most latom, hogy a partizan bizottsag cimu musoraban az ugyefogyott infantilis jeszenszky lesz a vendeg. Most ez a kozponti utasitas.
Philip, ha tényleg olvasod a kommenteket, köszönjük, hogy vállaltad a meghívást! Köszi Telex, hogy leszerveztétek, megcsináltátok a szokásos magasnak tűnő színvonalon! Örülök, hogy olyan teljesen felesleges és méltatlan baromságokkal nem foglalkoztatok, mint a névváltoztatás kérdése.
Egy nagy magyar mièrt szègyelli a magyar nevèt??!! Elvtelen jellemtelen ember, hiszen eleve ez ellentmondàs a magyarsàgàval hogy a magyar nevèt külföldre cserèlte!
Kálmán, Orbán Viktor nem fog megváltozni. Ő és a bandája 14-év alatt óriási károkat okozott a magyar nemzet számára. Ezért el kell kergetni és ha nem akar menni akkor hozzá kell segíteni őt.
Csaucseszku módon lesz mert magától megy reszket ! Kínai rendőröket telepíti Családtagoknak saját védő örök ???? A nép fizet 😂😂😂😂 Közmunkára 130 és 2 millió fideszest !!!!!!!
Szeretnék még ilyen videókat látni! Az egyik fél meghívja a másikat, a másik fél elmegy és végre valamilyen normális beszélgetést lehet hallani. Jó kezdet, csak így tovább!
Többször éreztem, hogy a riporter nem kellő határozottsággal és tényszerűen vonja kérdőre az interjú alany állításait. El tudom képzelni, hogy Rákay csak igazán kellemetlen kérdések nélkül vállalta az interjút. 1 példa: Amikor arról beszél Rákay, hogy a közmédia nem médiatúlsúly, mert egy ismertebb YT csatorna nézettsége vetekszik a közmédia nézettségével... Itt azért lehett volna emlékeztetni, hogy a közmédia KÖZPÉNZ MILLIÁRDOKból készül. Továbbá, ha alulmarad nézettségben egy YT csatornával szemben, akkor minek öntik bele számolatlanul a pénzt? Arról nem beszélve, hogy ő sem gondolja komolyan, hogy Piri néni a falu végi kádár kockában YT csatornákat keresgél. Mindenki pontosan tudja, hogy az M1 híradó milyen közönséget céloz, és milyen céllal.
Az, hogy a youtubeon kevesebb a jobboldali jelenlét,az nem a baloldal hibája. Még jó hogy van youtube meg facebook! Mi lenne, ha ezek nem lennének?? Csak a propaganda jutna el az emberekhez, semmi más
Sztem jó interjú volt és a riporter is kellően erőseket kérdezett. Kár, hogy ilyen talpraesett a Rakay. :) Mindenki el tudja dönteni mit gondoljon az emberről. Sztem meglepően őszinte volt.
Amikor az erőszaktevő magát állítja be áldozatnak és már önmaga is elhiszi, mert valójában képtelen az önreflexióra. Félelmetesen hozza ezt a magatartásmintát, ijesztő és végtelenül szomorú.
Én nagyon élveztem az interjút! A legjobb, hogy semmi agresszió nem volt benne és higgadtan át lehetet beszélni közéleti témákat. Még hallgattam volna 🙂
Ezért küldték oda ezt a fantasztikus "kultúrembert." Szégyentelen hólyag, aki dicséri magát és próbálja mentegetni a sok milliárdos döbrögiét. Hazánk szégyenei!
Merjünk kilépni a buborékból. Én örülök hogy beleláthatunk az ellenfél fejébe is Tamásék által. Ne essünk abba a hibába, hogy az elhülyített fidesz szavazók példáját követve csak a mi oldalunk műsorait nézzük. Köszönjük a munkátokat!
Rendszeresen nézem FairRightÁdámék műsorát, néha írogatok is neki ha már valami olyan szintre süllyednek, ami számukra sem méltó. Szórakoztató ám ez. Hihetetlen vakvágányok vannak a kommentekben mindenütt a vak hittől a mélységes gyűlöletig. Utóbbi talán csak az árokásók műve. A valóság meg gyakran valami egész más, mint amit bármelyik "oldal" hisz.
Eurós billiok Viki vejét tettek billiomos a olvadtam nem a kórházak és a nép javára !! Hotelek, irodaház építése, farmok nyugati befektetések egy hatalmas listát adott ki a Telex ❤❤❤❤
Baloldal, baloldal, baloldal, liberális, liberális, liberális, fekete-fehér, fekete-fehér, fekete-fehér. Tanulságos hallgatni. Nincsenek illúzióm a tekintetben, hogy belássa, mi ezzel a probléma.
HAMIS DIKOTÓMIA TEREMTÉSE: Azzal, hogy azt sugallják, aki nem támogatja a kormányt, az alapvetően a szembenálló (bal) párthoz tartozik, a narratíva egyszerűsítve osztja fel a politikai tájat "mi kontra ők" alapján. Ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja a finomságokat és a centrista vagy pártatlan kritika lehetőségét, ezzel próbálja marginalizálni vagy delegitimizálni az ellenvéleményeket, minden kritikust ellenségként beállítva.
@@borgy7085 az ilyen egyszerű iskolat kerülő amőbák mint te gondolkodnak igy. Mert nem értitek a vilagot attol azt meg nem kell leegyszerusiteni fekete - fehérre. Tisztán bal meg jobb oldalra. Ha tanultál volna akkor tudnad hogy a dolgok altalaban joval összetettebbek mint hogy minden könnyedén kazegorizalhato legyen.
Bastiano: Ez az Úr közismert a csibészek között. Philipnek hívják. Antonio: Philipnek? Bastiano: Az a tény kedves cousin, hogy a mi kis kópénk Philipnek hívja magát a Kálmánok országában, rögtön megvilágosítja számunkra, hogy mekkora nagy s*ggfej.❤
Jó hogy volt ez a beszélgetés. Jó hogy bement a stúdióba és hogy indulatok nélkül folyt le a beszélgetés. Elhiszem, hogy a filmjét szívvel lélekkel csinálta. És hallottam is , hogy mindent elkövetett, hogy az alkotól jól érezzék magukat a munkában. És az is jó , hogy valaki ilyen nyíltan magyarázkodás nélkül vállalja önmagát. Az a szemüveg vagy szemellenző amit visel, és ami nagyon különbözik a saját szemüvegemtől, és szemellenzőmtől, az isokszor ijesztő. Az Origo és a Megaphon fröcsögő gyűlöletkeltő és lejárató videóiinak szintjére egy "másik "oldalon állo általa emlegetett lap sem süllyedt le szerintem. Erről azt állítani, hogy jóérzésű önállóan gonolkodó emberek dolgoznak ezeken a helyeken (név nelkül!) akik rá tudnak hangolódni a kormányuk iránymutatására.... Az a hányás ami a kormánypropagandából jön , ráadásul úgy hogy állandóan üldözöttként, kissebségként aposztrofálja magát miközben, elképesztő vagyonra tett szert, és élet-halál urához jár be történelemről beszélgetni.... majd meglátjuk hogyha eljön az elszámolás pillanata- kinek milyen bűnökért kell vezekelnie...
Fél órája nézem, de már émelygek ettől a leereszkedő stílustól amit Kálmán előad. Magázódva, de keresztesztnevén szólítgatja "Tamást", mint régebben igazoltatáskor a rendőrök.
El tudom képzelni amikor hazaér, az előszobában levetkőzik és beugrik egy fertőtlenítős kád vízbe, a ruháját meg elégeti, hogy megtisztuljon a libernyák dollármédia szennyétől.
Több ilyen párbeszédre lenne szükség, pár politikától függetlenül. “Libsiként” azt tudom mondani, hogy jó volt megnézni egy olyan interjút amire évek óta nem került sor. Fábián Tomi nagyon jókat kérdezett. Big up🎉
Az adónkból fizetett közmédiából, kormánymédiát csináltak és arra az volt a válasza, hogy a baloldalnak meg ott van egy amerikai cég felülete (TH-cam) ???????? És még csak vissza sem kérdeztél rá???????
Árnyalódott, élmény volt hallgatni informatív volt, kellemes hangvétel. Kívánom, hogy sok jó történelmi filmmel ajándékozza meg a mozi nézőket. Ha valami hidat tud ácsolni a két oldal között, az a kultúra. Nem a nyugatifény vagy a megafon. Intelligens beszélgetések, jó filmek. Örülnék ha ilyen irányba indulna el történet.
Philip panaszkodik, hogy milyen a közbeszéd, nem tud utcára menni meg bizonyos színházakba járni, aztán önérzetesen előadja, hogy támogatja a megafont. 🤮🤮🤮
Hogy van az, hogy egyetlen kormányközeli ember sem hallgatta meg a Magyar Péteres, alig 2 perces hangfelvételt? Egy ekkora horderejű ügyben nincs ennyi idejük tájékozódni? Kálmán is itt magyarázza, hogy a telefonján, apró betűkkel, és nem végig látta. Hogy?
Elore megtervezett empatia interju az “emberarcu” Fidesszel. Az aki Telexeskent nem javitja ki, hogy az Index nem baloldalia media, az eleg sokat elmond. Ha az Indexet nem veszik meg a Rogani-korok, akkor nincs Telex sem. Csupa alakerdezes, elore lebeszelt kerdesekkel. Aprilis 6 15 ora Kossuth ter
Lehet, hogy nem volt rajta 120 millió forintnyi Facebook hirdetés, azért nem jött velük szembe. Philipnek csak a Telexen el kellett volna olvasnia, szerencsére van még média, akik a vakok és gyengénlátók klubjának és az alkalmai süketek országos szövetségének lehozott egy vizuális segédletet, amiben szavakkal illusztrálják pontosan mi hallható.
Kedves Philip. Őszinte leszek veled. Tudom, idősebb vagy nálam jóval, de mégis úgy gondolom, hogy tegezlek, mert nálam a tiszteletet nem (csak) a kor vívja ki. Tudom, hogy egy interjú alapján egy embert nem lehet megítélni. Őszintén azt mondom, hogy az eddigi megnyilvánulásaid alapján rendkívül antipatikusnak és olyan embernek tartottalak, aki egy illúzió-buborékban él. Nem mondom, hogy teljesen megváltozott a véleményem, de azt kell mondjam, hogy a rólad kialakított kép sokkal pozitívabb lett. Azonban egy valamit kérlek, hogy érts meg. Nincs semmilyen oldali hazafiasság. És ez az amit fidesz az elmúlt 14 éven megpróbált KISAJÁTÍTANI, amitől a legtöbb embernek kifordul a bele. Ahhoz, hogy megértsd, hogy az emberek többségének mi az ellenérzése ezzel, vagy a fidesz által finanszírozott filmekkel, az az, hogy azt állítjátok (lehet, hogy te nem, fogalmam sincs), hogy CSAK egyféle hazaszeretet létezik, az pedig az, amit TI tartotok annak. Ha ez a furcsa megférhetetlenség nem ütött volna szöget az emberek fejébe az elmúlt 14 évben, akkor hidd el, hogy sokkal többen mentek volna el megnézni a filmet. Ha arányban lenne az, hogy ki kap támogatást és nem "kamumagyarkodna" a fidesz ennyit, ez az interjú egy teljesen más interjú lenne. Ennek ellenére ez az egész beszélgetés azt váltotta ki belőlem, hogy meg fogom nézni a filmet, bár eddig szándékomban sem állt. Azt pedig, hogy feltétel nélkül hiszel 1 "vezetőnek" a tapasztalataid alapján, az persze a te saját dolgod, csak szerintem érdemes lehetne ezt átgondolni, hogy biztosan egy "embernek" kellene vinni a prímet?
nyilván nagyon sok mindenről mást gondolunk Philippel, és nyilván megvan a véleményem a rendszerről, meg róla is, mint a rendszer részéről, de azért respect, hogy felvállalta ezt az interjút, és alapvetően normális hangnemben, nem kitérve a kérdések elől végig is csinálta. szükség lenne erre a fajta párbeszédre szerintem.
Kedves Philip! Először is köszönjük, hogy végre a “balliberális” “féknyúz” médiában is hallatod a hangodat. Ha egy kicsit visszapörgeted az interjút, akkor a Megafon felmagasztalása és a Novák-féle pedofil botrány és az azt körülölelő kormánymédia reakciók az sajnos nem egy zavarodottság volt. Sajnos ez a természete annak, amikor a pártközpont gombnyomásra utasítja a médiáját ugyanannak a fals információnak a közvetítésére.Egyébként az interjúban felemlegetett két közéleti ügy mindegyike az ellenmédiából indult. Igen, a dollárbaloldalozás a független média munkája nyomán jutott a tudomásotokra. Erről ennyit. Belőlem is kihergelték, hogy nézzem meg a Most, vagy soha c. filmet. Nem pontosam értem Rákay úr mire gondol, amikor az edukatív jellegéről beszél a filmnek. Kifejezettem szerettem a történelmet. Kisiskolásként rendszeresen jártam is történelem versenyekre. Én, akkor egész mást tanultam a márciusi forradalomról. Történeti szempontból pontatlan a film. Szórakoztató filmnek pedig bűn rossz. Igazából magyarként nézve egy kicsit kínos érzés is. Nem arról van szó, hogy ne lehetne rajongani Petőfiért. A Gólya nekem is az egyik kedvencem. Ehhez a rajongáshoz úgy gondolom nem kell jobboldalinak lenni. Olyan, mintha egy közepesen gyenge Netflix filmet néznék, aminek se füle, se farka. Aztán eszbe jut az elmúlt 14 év. Eszembe jut, hogy itt ez egy bűvész trükk. A plakátkampányok. A buzizás, sorosozás, brüsszelezés. Az összes lejárató kampány. A sok hazugság. A megvezetett emberek. A 40% infláció, az elmúlt 2 év borzalmas teljesítménye. És valahogy nem megy át, hogy ez csak egy átlagosan rossz film. Mert az embernek eszébe jut közben, hogy ezt is te fizetted. Te, aki a tehetségeddel, munkáddal, szorgalmaddal próbáltál egyről a kettőre jutni. Te, akivel elhitették, hogy a munka, a szorgalom az egyetlen, amivel előrébb lehet jutni. Te, akinek azt mondták, hogy a munkaalapú társadalomban mindenkinek van jövője. Te, akinek azt mondták ne legyél okosabb a nagyoknál, majd ők tudják mi jár buzinak, mi a család, mi jó a gyerekednek, ki a jó hazafi, mi a jogállam, miért kell stadiont stadionra építeni, privát cégeket állami pénzen vásárolni, a jegybanknak alapítványokba folyatni a közpénzt. Mi a kultúra, mi a jó és a rossz, mi az igazág. Te, akihez nekiszegezitek a kérdést válasszon háború és béke között, TE akinek most végig kell néznie Varga Judit rimánkodását, mint bántalmazott nő. TE, akinek el kell tűrnie, hogy arctalan és névtelen “újságírók” a nőverőt támogatóként jellemeztek az “újságaitokban”. Te, aki csak egy modern és 21. századi oktatást szeretnél a gyerekeidnek, vállalható egészségügyet, és egy kis kölcsönös megbecsülést a polgártársaidnak. Látod kedves Rákay úr, ezért nehéz politika és ideológiák nélkül nézni ezt a filmet. Mert azt hiszitek csak jobb és baloldal van és csak a ti igazságotok létezik. Nem értitek, hogy a népből következik a hatalom és nem pedig a hatalomból a nép.
Nagyon jó, úgy beszél magáról, mintha cvikkerrel a szemén jött volna a világra miközben egy rohadó szájú proliként ismerhette meg az ország. Azóta elolvasott 3 könyvet és értelmiségi szuperhős lett.
@@denesszabo8508 Senki nem mondta, hogy bukik 😀 Na de mondd, mikor lesz már munkásőr felvonu- öhhhm akarom mondani békemenet? Mikor fog bukni a Zusa meg a Prüsszel?
Magyar Péter hangfelvételt miért nem közli tárgyilagosan a jobboldali sajtó és a közmédia? A közmédia nem adja le a hangfelvételt, de a rá adott kormányzati reakciókat és a Varga Judit ügyet leadja! Anno a közmédiában ment le az őszödi beszéd!
@@Norbiiiwii ! Valóban, csakhogy a Fidesz már májusban értesült az ott elhangzottakról, de több mint három hónapos előkészítés után tették csak közzé a szövegkörnyezetből kiragadott mondatokat. Érdekes, hogy akkor sem Rákaynak, sem egyetlen fideszesnek sem csípte a szemét, hogy az a felvétel is titokban készült úgy, hogy arról a másik fél nem tudott. Ez is mutatja, hogy mennyire azonos mértékkel mérnek és ítélnek meg dolgokat.
@@andrasvirag2173 aha, nagyon kemény kérdésekkel zaklatják a karigerit monduk a Budapestinfón. Ja, hogy még egyet sem tartott? :) A telex a balosoknak éppúgy alákérdeznek, mint mondjuk a kormányinfón az origo. Nincs különbség
Rákai elviccelődik azon, hogy egy hat órás Tarr Béla filmbe sem férhet bele minden Petőfiből, és abból az idusból. Jelezném hogy Tarr Bélának fél órában, filléres költségvetésből sikerült Petőfiről egy érvényesebb, szabadabb filmet rendeznie, amit senkire sem akar ráerőltetni. Utazás az alföldön címmel tekinthető meg.
egyébként hogy képzeli egyáltalán?! egy napon és lapon se említse magát Tarr Bélával, aki nemzetközileg elismert számos országban ünnepelt rendező, aki mindig is a kirekesztettséget, a periférián élők életét bemutató koherens és következetes életművet tudhat a magáénak. azt az országot mutatta és mutatja be nekünk, ahol valójában élünk, ezzel kvázi elutasítva a szirupos behízelgő és szegény emberek pénzén élősködő alkotókat, kb pont azt ami kálmán úgy nagyjából. ha szeretsz egy országot, akkor feltárod a sebeit, hogy azok idővel gyógyulhassanak. ezek az értékteremtésre képtelen eltartott szerencsétlenek meg öltönyben tetszelegve adják elő a "vízióikat", elhazudva a saját és az állam bűneit napról napra. így lesz az a hőn szeretett hazájuk egyre betegebb és betegebb ironikus módon...vehetnek rendezőt, költhetnek rá közpénzt, de abból sosem lesz művészet, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert az őszinte művészet: szabad.
@@rolandbdgn5648 Gondolom arra gondolt sértettségében, hogy én nézzem Tarrt ön meg marad Rákainál. Logikus ugye? A hazafias kötelesség tehát, önnek csak Rákaiig terjed.
Szerintem hazafias tett lett volna a filmre szánt összeget felajánlani egy kórháznak, hogy ne 8-10 hónapot kelljen várnom a sorrakerülésre egy ortopédián.
Kanadában, egy alergiás kivizsgálásra, 6 hónapot vártam. Bőrgyógyászra hogy javaslatot adjon 3 hónapra kaptam LEHETSÉGES időpontot, mert a biztosításomtól sok minden függ. Ja és nincs sem szakorvos, sem nővér a rendszerben. Tedd össze a kezed attól ami idehaza van, mert másol sem jobb!
Magyarországon is lassan ismeretlen fogalom a szakorvos és a nővér. A 6 és a 3 hónap amit említettél még mindíg jobb mint a 8-10. Pedig itt aztán legombolnak kőkeményen a fizumból minden hónapban. Jobban örülnék a biztosítási rendszernek amiből én választhatok. Legalább akkor tudnám, hogy miért fossák le a fejem. Szóval kérlek ne védd ezt a szarkupacot. Európa szívében vagyunk. Minden adott lehetne egy jobb helyzethez. Azt meg főleg ne kérd, hogy tegyem össze a kezem... Miért??? Ezért???@@jakabzsolt
Nem igazán fogom végighalgatni ezt a undorító tolvajt. De az előzetest megnézve örömmel tölt el hogy ezek már nem járhatnak nyugodtan az utcán és ezt el is ismerik. Nagy örömmel néztem a híradásokban ahogy a becsületes jóravaló emberek viselkedtek a hír-tvs stábbal a legutóbb. És az is nagyon tetszett mikor a megafonosok rettegő tekintetét láttam mielőtt kimenekítették a rendörök. Remélem a tanuja lehetek amint a nemzet feltámad és sikerül ezeket elkapkodni, szívesen kélyes örömmel szeretném végignézni és a tanuja lenni annak ahogy a dühödt és kifosztott emberek szó szerint meglincselik és darabokra tépik ezeket a tolvajokat.
Nem voltam sem a Telexnek, sem RPh-ek híve, de ez az interjú nagyon korrekt és érdekfeszítő volt, az utolsó percéig. Őszintén gratulálok. Hozzá teszem, még a nagyon lesajnált filmet is meg fogom nézni, pedig korábban nem ez volt a szándékom.
Nagyon hasonló volt ez most ahhoz, ahogy a Bayer megjelent a Partizánon. Philip is előadta a kedves, megnyerő, emberarcú fideszest, akivel lehet beszélgetni, szimpatizálni, csomó mindenben egyetérteni, hogy aztán innen hazamenve a konszolidáció helyett ott folytassa a véresszájú árokásást, karaktergyilkolászást, meg magyarságból kirekesztést, ahol abbahagyta.
Ès mar mennyivel gyarapodott a közpènzből a vagyona, győkèr alk
5 หลายเดือนก่อน
Arra kapta a 6 mrd-ot, hogy abból támogassa a megafont. Így már rögtön nem kormányzati pénzből tolják a propagandát, hanem rákai kemény munkával megkeresett pénzéből, lol.
Egészen elképesztő ez az ember. És az a legdurvább, hogy hiszek neki hogy őszintén beszél. Van egyfajta szocialista bája annak, hogy ennyire őszintén védelmezi a jelenlegi hatalmat. Persze közrejátszik az is, hogy a milliárdos vagyonát nyilván a hatalomnak köszönheti.
Elore megtervezett empatia interju az “emberarcu” Fidesszel. Az aki Telexeskent nem javitja ki, hogy az Index nem baloldalia media, az eleg sokat elmond. Ha az Indexet nem veszik meg a Rogani-korok, akkor nincs Telex sem. Csupa alakerdezes, elore lebeszelt kerdesekkel. Aprilis 6 15 ora Kossuth ter
Nem őszinték, hanem alaposan megtanulják, hogy hogyan lehet őszintének látszani. Őrült összegekből (a mi pénzünkből!) magukévá teszik a megvezetés tudományát.
Dicsőséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készül most Számotokra... nem cifra, de Jó szoros. Tudjátok-e, mennyit kértünk Titeket, Hogy irántunk emberiek Legyetek, Vegyetek be az emberek Sorába... Rimánkodott a szegény nép, S hiába. Állatoknak tartottátok A népet; Hát ha most mint állat fizet Tinéktek? Ha megrohan, mint vadállat Bennetek, S körmét, fogát véretekkel Festi meg? Ki a síkra a kunyhókból Miljomok! Kaszát, ásót, vasvillákat Fogjatok! Az alkalom maga magát Kinálja, Ütött a nagy bosszuállás Órája! Ezer évig híztak rajtunk Az urak, Most rajtok a mi kutyáink Hízzanak! Vasvillára velök, aztán Szemétre, Ott egyék a kutyák őket Ebédre!... Hanem még se!... atyafiak, Megálljunk! Legyünk jobbak, nemesebbek Őnáluk; Isten után legszentebb a Nép neve: Feleljünk meg becsülettel Nékie. Legyünk nagyok, amint illik Mihozzánk, Hogy az isten gyönyörködve Nézzen ránk, S örömében mindenható Kezével Fejeinkre örök áldást Tetézzen. Felejtsük az ezer éves Kínokat, Ha az úr most testvérének Befogad; Ha elveti kevélységét, Címerit, S teljes egyenlőségünk el- Ismeri. Nemes urak, ha akartok Jőjetek, Itt a kezünk, nyujtsátok ki Kezetek. Legyünk szemei mindnyájan Egy láncnak, Szüksége van mindnyájunkr' a Hazának. Nem érünk rá várakozni, Szaporán, Ma jókor van, holnap késő Lesz talán. Ha bennünket még mostan is Megvettek, Az uristen kegyelmezzen Tinektek! (Petőfi Sándor)
"Picit árnyalódott a kép", kedves Philip, ugyanakkor teljesen össze is zavarodtam. Tiszteletre méltónak tartom, hogy őszintén hisz valamiben és meri is ezt felvállalni, ugyanakkor a haza szeretetét egy tágabb dolognak tartom. Az egész interjú alatt alátámasztotta a közbeszédben jelenlévő uszítást jobb és bal oldallal, aminek Ön az egyik élharcosa, képviselője. A hazaszeretet része az is, hogy ne gyűlöljék egymást a benne élők. A "bajtársiasság" nem csak egy szűk körben kellene, hogy működjön önös èrdekek miatt, hanem közügyként, a többség érdekében. Sosem értettem miért kell a változás ellen küzdeni. Az hogy változik a világ, el kell fogadni és együttműködni vele, akár vezetni azt. Ennek a totális ellenállásnak hosszútávon semmi értelme. Tiszteletem az interjú mindkét szereplőjének, hogy korrekten állták a sarat. Szerintem ki van éhezve a közönség a minőségi, egyenrangú kormanypárti alanyokkal készített interjúkra, és most egy ilyet láthattunk. Nem értettem egyet, de megértettem a nézőpontot.
Megnéztük Philip úr. Magára való tekintettel nem írom le őszinte véleményemet, nem akarom feszegetni a határokat. Nézze vissza és számolja meg hány ellentmondás volt benne. Nagyon sajnálom magát. Gratulálok Tamás, hogy kibírtad röhögés nélkül.
grat, kálmán! örülök, hogy nem próbáltad megerőltetni magad azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy miért nem hangzik el a 12 pont. 5 év alatt 7 milliárdból ennyi jött össze. igazi hazafi vagy.
Nem vagyok Telex fogyasztó. De örülök, hogy egy ellenzéki portál egy jobboldali vendéget fogadott. Több ilyet! Fordított eset is jöhet, hogy ellenzéki vendéget fogad egy jobboldali portál. Beszéljenek egymással, mert az hogy mindenki a saját kis biztonsági közegében fújja az igazát és köpködi a másik oldalt, az már fárasztó.
Jaj de jól látod kálman. Jóérzésű ember képtelen rád random honpolgárként tekinteni. Tehetségtelenségeddel ( puszi a Szekszárdi időkből) a tapló stílusoddal kivívtad, hogy testőrökkel léphess az utcára.
Nagy baj lehet a NER-ben ,ha szóba álnlak a “féknyúz” médiával…
Mindegy, hogy miről, csak ne a kegyelmi ügyről meg a hangfelvételről legyen téma! 😁
Az össze "kormánylapát" maxon megy, a vezérhajtóművek maximumom, enyhíteni kell a tátott szájjal faszerdőbe szaladást.. Legalábbis ebben reménykedem.
ÁPRILIS 6.! :D
Pont ez jutott az eszembe.
vagy csak reklám a filmnek...
Nem tudtam végignézni. A felszopás magasiskolája, ingyen promó egy fos filmnek.
Pedig azt hittem csak április 1 miatt raktátok ki😆
Enis😂
Ugyanez
konkrétan azt hittem, hogy a délután kirakott kép photoshop vagy AI.
@@ViBENo1xD
Same shit
Kedves Philip!
Ha olvasod ezt a kommentet, szeretném, hogy tudd; van értelme egy ilyen interjúnak. Bennem árnyalódott a kép, márcsak az empatikus beállítottságom miatt is. Őszintén sajnálom, hogy fenyegetésekben és lejáratókampányokban volt részed, és a családoddal együtt ezt el kellett szenvedned. Ha másért nem is, de egy ilyen tapasztalattal a hátad mögött elvárható lenne, hogy más politikai véleményen lévő és más világnézettel rendelkező emberek ellen sem támogatsz, pláne nem gyártasz hasonló lejárató, karaktergyilkos kampányokat. Ebben a komment szekcióban szinte biztosan kisebbségben vagyok azzal a meggyőződésemmel, hogy sok olyan érték van a jelenlegi kormány világképében és értékrendjében, amit őrizni és védeni kell. A kultúrharcról mondott véleménnyeddel is nagyrészt egyetértek. De ezzel együtt is azt gondolom, hogy a világ jobb hely lenne a Megafon nélkül. Szándékosan gyártott hazugsággal nem lehet az igazságért harcolni, mocskos eszközökkel küzdve képmutatókká válunk. Ugyanígy az átlagos cinikus, felszínes kommentekről sem gondolom, hogy jobb irányba terelik a diskurzust. Tudom, hogy ez naiv hozzáállás, de ha te magad is többször be merted ismerni naivitásodat, remélem, nekem is elnézed.
Tisztelettel,
Áron
+1
Kedves Áron! Örömmel olvastam kommentjét, talán mint egyetlen értelmes hozzászólást. Köszönöm, és Tamásnak is, aki az interjúval objektív irányba mozdult!
+1
Szívemből szóltál!
és mi van azzal, hogy a libsik, ha velük nem ért egyet mindenben is sorra lejáratnak bárkit, tehetséget vitatnak, semmivel nem jobbak a megafonnál...
Hofi azt mondta egyszer. Ha a szart felrakjuk a polcra mindjárt lekvárnak képzeli magát.
Ahogy a köcsög herendinek. Éljen a magyar szabadság ...
topkomment :D
Ennek a Hofi idézetnek jelen esetben van egy olyan olvasata is, hogy a telexes moderátor több mint 2 órát szánt arra hogy a szart felrakja a polcra. Ebből következően elkerűlhetetlen, hogy ne szarozza össze magát a riporter is. Gondolja, hogy ezzel a hosszú inerjúval ez volt a célja?!
Paraszt vagy.
topcomment
Érdekes, hogy Magyar Péter 2 perces hangfelvételét hány nap óta nincs ideje meghallgatni egyetlen Fidesz-es felkérdezettnek sem. Ezek az emberek tényleg éjjel nappal az országért dolgoznak.
Egyébként ezekben a nagy Mercedesekben a külön 3.2M-ért vásárolható surround hi-fin tényleg elég rosszul hallatszódhat a felvétel. Kellene nekik egy ilyen 1500 forintos JBL fülhallgató, hogy jól értsék a felvétel tartalmát.
Ez így nem gondolom hogy nem nézik meg.Miből lenne akkor a gyalázkodás? Szinte rá vannak cuppanva.Nem lehet úgy meg nézni jutubot hogy vele szembe ne jönne a lejárató reklám.
Igen, gondolom leginkább azon dolgoznak, hogy a süllyedő hajóról mit tudnak még ellopni az utolsó pillanatban... Mert nagyon remélem, hogy ennek a mocskos gerinctelen kormánynak az utolsó pillanatait éljük....
Bizony, ezek az áldott jóemberek értünk dolgoznak szüntelenül már 14 éve. 🥰🥰
Semmire sem jó a hangfelvétel csak prolihergelés volt a célja Eu- választások...
Értjük, Kálmán, hogy mindenféle gyűjteményeid vannak otthon, nem kell többször elmondani. Olvasgasd is őket! Nekem a londoni kultúrafogyasztásoddal kapcsolatban lenne egy kérdésem. Az ottani kultúrált barátaid, akik jártasak a szépirodalomban, zenében, történelemben, ők mit szólnak amikor megtudják, hogy egyszerű embereket szándékosan megtévesztő, primitív üzeneteket közvetítő propagandavideókat készítesz? Mit szólnak ezeknek a videóknak a vizualitásához, stílusához? Ahhoz, hogy a társadalmunk megosztásán dolgoztok? Szerintem úgy vagy te kultúrember, ahogy a Balaton tenger. Lehet, hogy sok honfitársunkat meg tudod téveszteni a mesterkélt megjelenéseddel és szóhasználatoddal. Elismerem, hogy szürkületben hunyorítva valóban kultúrembernek tűnsz. De szerintem inkább csak arról van szó, hogy eljöttél a Telexbe kicsit kultúrember módjára viselkedni, mert a saját istálótok már olyan szaros, hogy leheveredni sem tudsz benne.
Na megszólalt a paraszt is és nemis akarmilyen bunkó stílusban.
Hát ez nagyon találó:)
Korrekt és szépen megírt komment
Nézem ezt a finomkodó, magázódó, kiöltözött, sznob, magát érzékenynek mutató NER fogaskereket és majdnem megsajnáltam. Aztán elkezdett baloldali újságírózni és rájöttem, hogy jól van az úgy, hogy neki kellemetlen sétálgatni a pesti belvárosban. Kálmán, ezt te meg a pártod, meg a Viktor csináltátok, ez a valóság amit előállítottatok. Élj ebben, ez a minimum cserébe a százmilliókért, amik a zsebedbe vándorolnak, meg azért, amit a te segítségeddel ezzel az országgal tettek.
tele vannak a pénzünkkel de állandóan sírnak.
Dehát ő már 15 éve babérleveleket számolhatna otthon, de neeem, rontja a levegőt tovább, hogy betojva sétálhasson a Váci utcában😅
Bánom is én, hogy mit fogsz válaszolni, de te egy aljas, IRIGY gazember vagy! Az ország az olyan emberek miatt tart ahol, mint te. Fogalmatok sincs mit jelent magyarnak lenni!
Nemes Jeles Lászlót bírálnia akkor lehet, ha már neked is van egy Oscar díjad.
Majd a Maldív-szigeteken nem jönnek szembe a proli választók. Valahogy azt is ki lehet bírni nagy nehezen.
Kedves Philip, felejtsd mar el, hogy jobb meg bal....ebbol van marhara elege mindenkinek. Nem ez hatarozza meg valaminek az erteket. Szomoru, hogy idaig zullesztettetek a magyar kulturat, kozbeszedet es az egesz lakossagot. Megeroszakoltatok a magyar nemzetet.
💯👍🌟
Megerőszakolták a nemzetet, megölték a köztársaságot és kiárulták a hazát velünk együtt! Ezért mi is jár a btk szerint?
Ott a pont 👌
szépen fogalmaztál.
filipsz nem fogja fel úgy se
>30. perc körül járok> Volt egy érdekes eszmefuttatása az általa u.n. "baloldali" beállítódásról, miszerint a technokrata, szakértő, ügyvezető stb jelzőket adja a megnevezettek szájába, és azzal szemben állítja a saját álláspontját, miszerint "persze az is fontos, de szerinte nem az a dolga" és akkor kifejti, hogy a szerinte jobboldali értékek felülreprezentáltsága nem gond, sőt.
Ez már többször előkerült téma, amikor fideszes, vagy fidesz közeli emberrel nézek interjút és azt hiszem egy olyan téma amiről méltánytalanul keveset beszélünk.
Az a fajta technokratizmus, amit negatívan baloldali tendenciának és devianciának állít be, azzal az a legnagyobb gond, hogy az nem egy alap beállítódás, hanem egy reakció és ez szerintem kurva érdekes, hogy a fideszes felsőbb körökben annyira elvesztek már ebben a kultúrharcos kontextusban, hogy nem is nagyon értik az olyan emberek, mint Rákay, hogy a legtöbb választónak alapvetően nem az a problémája viktorékkal, hogy mit gondolnak Petőfiről, vagy a történelmi személyiségeinkről. Hanem az, hogy vannak az államnak alapvető feladatai, amiket el kéne végezni. Mint a jogalkotási folyamatok átlátható és stabil megvalósítása és az ezzel járó jogbiztonság, hogy tudom, ha munkát vállalok, vagy vállalkozom, akkor holnapután egy random hajnali kettes közlöny megjelenésben nem írják át az adózási feltételeimet. Hogy a befizetett TB után igenis jár egy szolgáltatás, és az hogy patkányszaros, penészes omladozó vakolatú korházban alulfizetett ápolók majd talán másfél év mulva fogadnak egy rutin műtétre egyáltalán nincs rendben. Hogy a kormányzat azt sulykolja, hogy csináljunk gyereket, de az alapvető oktatásunk roskad össze éppen. Hogy az alapvető infrastruktúrákat, mint a víz vagy a villany szolgáltatás egyszerűen nem tartják karban, miközben egyre magasabb "hálózati" díjakat szednek be a privát szolgáltatók, hogy legalább a kritikus javításokat eszközölni tudják. Hogy nincsen a kormányzatnak, 14 év után sem hosszú távú stratégiája olyan alapvető közügyekben, mint a társadalmi mobilitás, a gyermekvédelem, a hazai vállalatok exportképessége. A forint lassan olyan gyenge és instabil, hogy a magyar gazdasági mutatókat már csak kozmetikázott ( nem hamis, csak máshogy számoljuk) statisztikákkal lehet eladni külföldön és belföldön egyaránt. Hogy olyan mocsok nagy inflációnk volt, amit nem tudtak lekövetni a bérek. Sorolhatnám, és ezt mondhatja Rákay, vagy Huth, vagy bármelyik beszélő fej, hogy ilyen "baloldali trechnokrata baromság" de az a hewlyzet, hogy kurva szivesen néznék egy 6 milliárdból készült petőfi filmet, ha ezek az alapvető feladatok el lennének látva. Pont kurvára nem érdekelne és nem baszna fel nap mint nap az a kommunikációs kormányzás amit művelnek, ha közben egyébként rendes kormányzás is történne. És ez valahogy soha nem kerül szóba és kevésbé hiszem, hogy ez valami kiadott ukáz, ahogy most Rákay Philip szavaiból is kiérezni, hogy valójában egyáltalán nincsenek ezzel tisztában, nem kerül szóba, se gondolatba, hogy igen, az autópálya egy dolog, de van még ezeregy más dolog, amit az állam egyébként el kéne lásson és cak azon felül kellene kérdés legyen, hogy akkor egy Petőfi filmet hogyan támogatnak, vagy a kultúrát merre hangolják. Az állam nem végzi el a feladatát ---> akinek nem tetszik, az technokrata. Ez a dolgok olyan szintű félreértése, talán direkt, talán nem, hogy iszonyatos energiákat ölnek abba, hogy a felszíni 1% problémán pörögjenek. a maradék 99%-ot meg basznak megoldani. Tehát baloldali technokrata és hazátlan bitang leszek attól, hogy egy kicsit jobban érdekel, hogy három nagyszülőm ment be a korházba, és koporsóban jött ki, mint hogy mennyire korhű a Most vagy Soha.
Ezekről kéne beszélni.
Ez a szalmabáb-technika.
Kitalálnak vmi baromságot, ráhúzzák az emberekre és utána azt támadják.
Részvétem a nagyszüleid miatt.
Igen. Lennének fontos szociális és emberi ügyek. Az élethez és gyógyuláshoz való jog és lehetőség biztosítása... Egy normális országban...
Nagyon szépen összefoglaltad. Pontosan.
Annyit tennék csak hozzá, hogy szerintem aki a szaros zsebkendőnyi országát a világ elé helyezi, egyszerűen retardált. Jogosan megvédeni Magyarországot a világtól? :D :D :D MICSODA??? :D :D :D ott kéne lennünk már, hogy egy bolygó közösen néz az űr felé, ezek a baromarcú degeneráltak meg gubbasztanak a szemétdombjukon és fújnak a migráncsra :D
Április 6. 15 óra Kossuth tér Budapest
Ott leszünk!
Tüntetés az ellenzék ellen! Széthullik a libsi oldal !
Birkák. 😂😂
😊😊😊😊😊😊😊
Bukni fog megint a zOrbán! 🤣
Orbán Viktornak elképesztő víziói vannak? Ezért vagyunk az unióban az utolsók.
miben?
Most mondd meg.... mi lenne, ha nem lennének ilyen elképesztő víziói? :D :D
😂
És a legkorruptabbak is sajnos
Az elképesztő víziókat illendő lenne kezelni
Rákay elég profi ebben az interjúban, elég jól eladja magát.
Azt gondolom Tamás lehetett volna kicsit direktebb, akár agresszívebb, provokatívabb a kérdéseknél, ha már sikerült a NER egyik megmondóemberét behívni.
Igen, ott ült aztán jónapot. Hihetetlen h még ilyenkor sem kérdeznek fel.
Szerintem meg rákai megette a saját szarát. Aki átlát mindenen, annak nem kell több, nem kell, hogy Tamás nyilvános harakirit kövessen el, értjük így is.
Én kifejezetten örülök, hogy kevésbé árkosan, majdnem úgy folyt a beszélgetés mint ahogyan emberek beszélgetnek és nem mint ellenfelek
@@abelholloko6218 mert nem látsz át a szitán.
Ember! Ez valóban real! Van egy bája, amikor egy dollárbaloldalazó, dollármédiázó beül a telexre.
és hogy milyen profin hárít el kb minden kérdést és mesél valami ideológiát helyette. Még akár miniszterelnök is lehet belőle.
Holnap is meg akar élni, ha megbukik a köpcös.
Ha meg nem ül be, az a bajotok, fszszopók.
Tominak is nagy gratuláció...hogy ilyen higgadtan hagyta hogy Rákaji teljesen elássa magát, és a propagandát.
Filip teljesen vakon van.
Jó volt...köszi.
Benne van a levegőben, hogy nagyon nagy a baj a nerben...
Azt mondta az interjú végén, hogy megfogja nézni a kommenteket. Rendben. A családom a 90'-es évektől fogva fidesz szavazó volt (szüleim). Rendes adózó vállakozó volt apám szóval kivette a részét elég rendesen családiházak kivitelezésében.
Voltam én is fidesz szavazó. 2010-ben azt hittük sokan ,hogy eljött az idő. A várva várt polgári fordulat amikor végre értelmes módon a polgári középosztály lesz kiszélesítve, oktatás felhúzva, egészségügyi ellátás európai szinvonalúvá tétele. Azt mondja Philip milyen jó magyarnak lenni...akkor vegyen példát a reformkori és 19.századi magyarokról is akik nem sajnálták a pénzüket beletolni az ország felzárkóztatása érdekében. Voltam fidesz szavazó...de már nem leszek és nem vagyok 2018 óta...Amilyen mélyre vittétek a közhangulatot és megástátok a lövészárkokat a videóitokkal a médiátokkal elképesztő. Abszolút nem polgári...egy igazi pupulista. "Amiket mi kapunk a másik oldaltól az döbbenet".."Nem tudunk kimenni az utcára egyedül"...."Szegény Lázár jajjj"....Rossz ez a megjátszott agonizálás Uram.
Szektorok, millió forintok /hó, milliárdok vannak ezeknek az embereknek a zsebébe és ők még az áldozatok. Az áldozatok Uram Bicskén vannak, az áldozatok a kifosztott magánnyugdíj pénztárban vannak. De még hiszek a polgári fordulatban. Ezt már a fidesz senkinek nem fogja megadni sem a "büszke jobboldaliak". Lesz változás és azzal együtt a bábellenzék is el fog menni.
Üdv a csapatban! ❤
@@R1t2u3a4l Bíztam abban ,hogy nem vagyok egyedül mint egykori fideszes! Kell a változás nagyon! ❤️
1990ben lettem Fidesztag. 16 éves voltam. 2002-ben polgári kört alapítottunk a barátaimmal. 2006-ban kint voltam a tüntetéseken, futottunk a könnygáz elől. 2010-ben örültem. Keresztényként, jobboldali, konzervatívként. Fidesz-szavazó voltam, mint sok barátom, családtagom is. 2022-ben már fenntartásokkal, de még rájuk szavaztam. SOHA TÖBBÉ NEM FOGOK! Minket, az egykori plakátozó tiniket, tüntető fiatalokat, hűséges felnőtteket árultatok el. 80 kollégámból 2022-ben kb 5 ellenzéki volt. Jelenleg ennyi a Fidesz-párti. És egy keresztény, hívő közösségben dolgozom. Engem, minket nem tudtok visszacsábítani már. Nem vagyok baloldali. Sose voltam. Az egész politikai elitből elegem van. Igenis, VANNAK KIÁBRÁNDULT FIDESZESEK.
@@patrikbaross881Nem voltam fidesz tag, csak szavaztam rájuk, mert utáltam azt az országrombolást, amit a gyurcsány meg a bajnai leműveltek. Medgyessyről már nem is beszélek, aki egyetértett a fidesz oroszpolitikájával. Eszem megáll! Ezeket el kell innen kergetni! De az országból is! Ezek NEM magyarok!
@@dorottyatarpay5594 Abszolút egyetértek Veled!
Gondolom nem véletlenül nem a Partizán-ra esett a vállasztás, ott kellemetlen kérdéseket tett volna fel Marci, meg a szavába vágott volna nem tudott volna kiteljesedni.
Jó felvetés.
Köszönjük Magyar Péternek a Rákay interjút, így haladunk még talán orbán viktort is meg lehet kérdezni egy-két ügyben...haha
😂🤣
Kálmán, Kálmán ...
Csak egy példa: A kórházakban nincsen szappan, rokonaink, szeretteink halnak meg kórházi fertőzésekben az ellátás hiányosságai miatt, de 7 milliárd elmegy az értékelhetetlen, nárcisztikus víziódra. Nem tudsz önfeledten sétálgatni Budapest utcáin? Nagyon helyes, remélem ez így is marad!
Meg Londonba színházba....
Egészségesen kell élni, oszt nincs probléma.
@@csak13133koszonjuk
@@csak13133 Ez még neked is sokk lehet, ahogy visszaolvasod. Ebben biztos vagyok.
@@csak13133A Tizparancsolatot kifelejtetted!
kálmán! Mond ki nyíltan, ne kerülgesd a forró kását! Milliárdos vagyok!
“Ülök a könyvtáramban, olvasom a gazdag történelmi gyűjteményemet, a 48-as relikviák között, ha éppen nem Londonban, -ahova egyébként nagyon sokszor járok, fogyasztom a kultúrát. Itt beszélgetek önnel Tamás, a made to measure öltönyömben, a bársony double monk cipőmben. Tamás nem akarna végre rákérdezni mennyi pénzem van valójában? Annyira eldicsekednék vele. Kit érdekel a 6 milliárdos film?”
😂😂😂
Megkockáztatom, hogy bespoke volt az öltöny😃😃😃
Top komment😅
Btw max 2 milliardos. Biztos frusztralja hogy nem 50-60. 😅
Kálmán amig te autózgattál sokan utcára kerültek /jó miniszter asszony shadl wölner toni barbara munkássága miatt
Ki az a Barbara?
@@marcellpuskas8675Rogán kipreparált exnője.
@@Perseus99 rákerestem, nem házasok?
@@marcellpuskas8675
Már nem
😂😂😂😂 Pont az ilyen kommentek miatt olvasom ezt a szekciót! Köszi, te ostoba! 😅
Kálmán, - sosem Filipeztelek, - bár sok közöm van a te pályád elindulásához, sőt. Bátran kijelentem, hogy miután 1992-ben Szekszárdon a Kindl Gábor bemutatott nekem, onnan kezdve te a szerencse fia voltál és ezt a szerencsédet én raktam a valagad alá. Olyat löktem rajtad, aminek következménye az, hogy te oda kerültél ahová...ennek nem örülök, mert az a vonal amit képviseltek nem a világom...te akárhogyan csavarnád, engem nem tudsz az ellenzékhez sem sorolni. Elrohant velünk az idő és eközben volt néhány stiklid, nem itt fogom a fejedre borítani a vödör csirkebelet...azt viszont nem hallgatom el, hogy te 1998-ban amikor a felcsúti először ülhetett le mint miniszterelnök, te a Wesselényi 19-ben hogyan cigányoztad, aztán azt se feledem, hogy 2002-ben a Rogánnal te Szekszárdon kampányoltál és a Vármegye Háza folyosóján miután bemutattad és elment, így szóltál: "Ezt utálom az összes között a legjobban"...hogy a Horváth nevű polgármestert paréjuztuk, az pedig maga az igazság. Mert akkora paréj, mint Budaörs, Patkó u 3-tól a Kunigunda utca, ahová életedben először elvittelek, mert azt se tudtad hol van...előtte a Vágó műsorinak a gyártásától a Kató Zoli akkori csaja, valamilyen Mariann azt kérdezte tőlem, hogy merlek e ajánlani oda melóra...mertelek, de kaptál ezen kívül még bőven szelet a vitorládba. Ne hallgassunk arról sem, hogyan csípődött be neked a Philip név. A Flipper - szerette a francia vonalat - egyszer ezt mondta, akkoriban rendszeresen strabancolhattál velünk, az Orbán Józsi pecóban is...tehát a Béla: " Te Kálmika, hajazol a Gerard Philipere", - lehet akkor volt, amikor a kutyaszaros csizmádat abba a 13-k kerületi sörözőben a réz lábtartóra kented. Szép világ volt az akkor, szakadtunk a röhögéstől, mert atombüdös lett a pultnál. Ez a hasonlítás becsípődött neked, - előtte a Bross plakátokat csókolgattad. Az Ambrus Merciről majd máskor, neki írtál föl 3 nevet, ő is ezt választotta, én pedig hagytam, hogy a plakátra így kerüljél föl. Nem, nem a csikidam bólintott rá, bár ő sok mindenre másképpen emlékezne, de nem én hazudok. A Vágóra aztán amikor az intendáns cuccal kifizették a szervilis bólogatásodat ezt mondtad nekem abban a budai kerthelyiségben: "A kommunistáknak menniük kell." A Béka Erdei István) nevét is kiejtetted az arcodon, akkor éreztem először azt, hogy csak-csak pofán kellene téged vágnom, mint a kicsikörösztapid a kicsikörösztfiát. Manapság azért is nyitigatod a bicskámat a zsebemben, mert te, aki pénzért vetted meg az ALKALMATLAN pecsétet a katonakönyvedben, kerázod magadat, hogy így a haza, meg úgy, sőt amúgy is, mert ha kell te aztán nagyon...ez 1993-ban, már csak 1 év és a ruszkik nélküli "demokráciában". Van bajom veled bőven, viszont neked kell úgy leélned az életedet azzal a tudattal, hogy édesanyád után nekem köszönheted az életedet ezzel a fölvett névvel. A szüleidet egyszer Zsámbékon meglátogattam, anyád a kapuban elsírta magát és miattad.
Szerinted olvasni fogja? Relax...
Hmmm...
@@Pimpernel123Igen.
lécci akkor ne kupálj ki több művészi hatalmasságot ha lehet, köszi, akárki is vagy, mert ha nem tudtad már akkor miféle is, az a gond, ha meg igen, akkor az.
Két "értékes" seggnyalót kellett beáldozni...szerintem
Érdekes hallgatni, hogy a propaganda szószóló hogyan beszél a hazafiasságról miközben a bandája nap mint nap elárulja a saját hazáját...
pl.:Kínai rendőrség megjelenése a "szuverenitásról " beszélő Vitya mester részéről!
A telex meg a gazdik aruljak el a hazat.
Javaslom, kedves Kálmán, hogy tekintsd meg a Valótlanul című dokumentumfilmet. Egyrészt a minőségi filmkészítés miatt, másrészt azért, mert még egyszer meghallom, hogy PICSOGSZ BAZDMEG AZ IGAZSÁGTALAN MEGHURCOLÁS MIATT... a többit a fantáziádra bízom. Bár lehet, arra kár bízni bármit is...
Ez nagyon tetszett, ahogy olvastam a fejemben egyik pillanatról a másikra eszkalálódott az üvöltés. 😂 zseniális komment!
Ennél már csak az lenne romantikusabb, ha a Partizánba menne az Orbán Viktor. ❤ Április 6 Kossuth tér. Ott tali.
‘A könyvtáramban ülnék’…..szívesen meg támogattam a könyvtárad….ne haragudj, nincs időm tovább nézni…, mert dolgozni kell mennem, hogy tudjál könyvet venni….😢
Na,eddig neztem én is. Van pofája! 🤮
Új trükk !!! Tompítsuk az ellenzéki sajtó élét, mint riport alanyok. Empátiát kérünk, mert az anyázás eddig nem jött be. 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
ezt úgyhívják: emberáldozat, kálmán volt a legkevésbé fontos utolsó pincsi
pontosan! finomodik a kommunikáció, ahogy erőt mutatott a nép! de ne dőljetek be nekik, tesomsz!
A nyilvános beszéd és a médiamanipuláció ismert taktikáit látjuk itt, amelyek a percepció befolyásolására és a narratíva irányítására irányulnak. A riportert baloldali elfogultsággal vádolni csapda lehet, ami a figyelmet eltereli a lényeges kérdésekről és a kormánykritikus média hiteltelenítésére szolgál. Az állítás, hogy "mindenki az ő saját elfogultságán keresztül látja a világot", igaz lehet, de ezt általános érvként használni minden kritika elutasítására problematikus. Ez a helyzet a nézők manipulálásának kísérlete lehet, célja a kritikus hangok előzetes hiteltelenítése. Fontos, hogy kritikai szemmel közelítsünk az információkhoz és kérdőjelezzük meg a narratívákat.
@@LentulaiKodrik Ott kezdődött, hogy a Viktor azt mondta, a bal oldallal is szóba kell állni, mert azok is amgyar emberek, ez rögtön Péter színrelépése útán volt... Szóval jó az irány, félnek, mint a szar, de magasrangú Fideszes ismerősök is ezt súgják, hogy azt se tudják mit csináljonak, és folyamatosan retegnek ki mivel áll még elő. Remélem lesznek még páran.
Hirtelen ellenzéki sajtó lett a telex mégis? :)
"Baloldal, baloldal, baloldal..." Ember, 6.-án ott lesz a felvilágosult jobboldal is! Tudod, 2 millióan.
én már egy ötvenezernek is örülnék, ede bátyám
@@kkokemaki8593 Én annyira mértem be. 50 ezren leszünk szerintem, de az nem elég sajnos semmire... Este már hazaárulók leszünk a Hír Tv -n, reggelre meg a Soros hálózat részei leszünk. ENNEK ELLENÉRE TALPRA MAGYAR!
@iamacid Köszönöm a visszajelzésedet és szerkesztem!
Ne aggódj, egyre több a hozzád hasonló hazaáruló. Ugyanis az urak és elvtársak már régen túlfeszítették a húrt. Sokkal többen akarnak megszabadulni ettől az agyrémtől, mint ahányan egy tüntetésen résztvesznek.@@szentendre6655
8 millióan! 🤣
Kedves Philip! Én végignéztem a 2 órás interjút, én még Szekszárdról " ismerlek". Örülök, hogy eljöttél az általad baloldalinak tartott sajtóba. Én valaha fideszes szavazó voltam 2010-ig, ma is meggyőződéses jobboldali ember vagyok. Ma már kiábrándultam az egész fideszből, sőt az egész országból. Szörnyű amit a megafonnal műveltek a barátaiddal, én többnek gondoltalak. Én elsősorban, ha nem foglalkozok a sok lopással , csalással stb, de nem tudok nem foglalkozni a BZS és a megafon ocsmány , gyomorforgató, gusztustalan stílusával. Ha más miat nem , de önmagában már ezért is utálom a fideszt. Ha ezen a stíluson tudnál változtatni, megköszönném.
KI LETT NEKIK ADVA, H.MOST HÚZZÁK MEG MAGUKAT, LEGYENEK NORMÁLISAK ADDIG, MIG ELÜL A VIHAR...ez annyira átlátszó---Rátkay magától sose adott volna a TELE-nek interjút.
De azért balodalizhat ezerrel!
Soha nem gondoltam, hogy idáig fogunk jutni. Magyarországi ember csak jobb v baloldali lehet, persze, csakis, az idióta rákaiék szerint! Ezért kár volt a telexig szaladni, a felcsúti maradona és a rogántónija olyan károkat okoztak, hogy több év kell a rendbe tételére!
RTL - ről beszél, a bicskei pedofil ügyről először ott hallhattunk!
Nagyon jo meglatas. Epp most latom, hogy a partizan bizottsag cimu musoraban az ugyefogyott infantilis jeszenszky lesz a vendeg. Most ez a kozponti utasitas.
Nebazz! Az az ötven éves lázadó tinédzser?
Ez normàlis magatartàs!
Te leülnél azzal az emberrel egy szives beszélgetésre, aki hazugsàgokat àllit ròlad öveken keresztül?
Félnek az urak,ha már Filip bejön a Telexbe! Remegjetek is,végnapjaitok vannak,szombaton nem fogunk elférni a Kossuth téren!
Magyar Péter! 🇭🇺
Megy a terelés, minegy miről csak beszéljünk másról.
2022 áprilisában is remegtek az urak. Hasonlóan magabiztos voltál, aztán nem győzted bontogatni a papírzsepi csomagokat sírás közben... 🤣
@@denesszabo8508 womp womp
Mert mi lesz az április 6.-án? Tüncisztek egy jót, majd hazamentek?
Te szegény mit gondolsz ki megy ki ? Puzsér és Táblás Józsi. Meg Pottyantós Ede..
Philip, ha tényleg olvasod a kommenteket, köszönjük, hogy vállaltad a meghívást!
Köszi Telex, hogy leszerveztétek, megcsináltátok a szokásos magasnak tűnő színvonalon!
Örülök, hogy olyan teljesen felesleges és méltatlan baromságokkal nem foglalkoztatok, mint a névváltoztatás kérdése.
Egy nagy magyar mièrt szègyelli a magyar nevèt??!! Elvtelen jellemtelen ember, hiszen eleve ez ellentmondàs a magyarsàgàval hogy a magyar nevèt külföldre cserèlte!
Ez most meglepett,ez az ember bement a Telexhez?Csak nem a vesztüket érzik?Jó színben akar feltűnni hogy bukás után ne lincseljük meg?
Top komment
Hol vetítik a BUKÁS-t? :D
barcsak ugy lenne
Hol élsz? Ő nem bement hanem beküldték...
@@zoltanocsovai3484 akkor is majré
A Bencsik testvérek annyira nem bírták a filmedet, hogy kitört belőlük az őszinteség 😂
Huth Gergelybol is majdnem kibuggyant, de idoben visszanyelte.
Baj lesz ebbol..😂
Linket dobjál Pls
@@ChristianHungary gugli: bencsik-rákay
Mire gondolsz, bocs
Bencsikek nagyon lehuztak kalmankat, erre o judasozta...😂
Ez az interjú egy jó példa arra,hogy tud két ellenkező világnézetű ember is beszélgetni..csak akarat kérdése.
"a hazafiassag nem mentseg a tehetsegtelensegre"
Ezt csak ugy itthagyom.
Zukor irodájának falán lógott egy felirat: „Nem elég magyarnak lenni, tehetség is kell hozzá.”
@@galimre63nem, a legenda szerint a táblán az állt, hogy "magyarnak lenni nem előny - de nem is hátrány!"
Nem kell csak úgy semmit itt-ott hagyni. Nem érzed a hazugsàgàt és h mennyire gagyi?
Enélkül nem lehet leírni az idézetet?
Ez a dedós "Ezt csak ugy itthagyom." szöveg még mindig divat?
@@denesszabo8508 ❤ örülök, h nem vagyok ezzel egyedül
A durva, h ez az ember el is hiszi, amit mond. Szinte elerzekenyul a sajat nagysagatol.
Annyi pénzért? Miért ne?
@@BELAKONCZ-ql7mb már 7milliárd a film
Gratulálok Tamásnak amiért képes volt ilyen póker arccal végighallgatni ezt a öntömjénező monológot... 🤣
Sajnos nagyon gyenge volt a riporter!
Kicsit keményebb kérdezés elfért volna!
Temuról rendelt Spielberg
😂😂😂
Ez mekkora! 😂😂😂
😂
😂😂😂😂😂😂😂
Sírok, topcomment😅😅😅
Kálmán, Orbán Viktor nem fog megváltozni. Ő és a bandája 14-év alatt óriási károkat okozott a magyar nemzet számára. Ezért el kell kergetni és ha nem akar menni akkor hozzá kell segíteni őt.
A matematika neked sem erősséged.
Csaucseszku módon lesz mert magától megy reszket !
Kínai rendőröket telepíti
Családtagoknak saját védő örök ???? A nép fizet 😂😂😂😂
Közmunkára 130 és 2 millió fideszest !!!!!!!
Egyetértek, bár a véletlenül “kergetni”-t írtál “ásni élve” helyett
Inkáb meg kéne köszönni és hálát adni az Istennek,hogy Orbán Viktor,a miniszterelnök,máskép káosz lenne az országban!
@@mihaibalint5403 Irónia? Annak oké! 😂🤣
Szeretnék még ilyen videókat látni! Az egyik fél meghívja a másikat, a másik fél elmegy és végre valamilyen normális beszélgetést lehet hallani. Jó kezdet, csak így tovább!
Többször éreztem, hogy a riporter nem kellő határozottsággal és tényszerűen vonja kérdőre az interjú alany állításait. El tudom képzelni, hogy Rákay csak igazán kellemetlen kérdések nélkül vállalta az interjút.
1 példa: Amikor arról beszél Rákay, hogy a közmédia nem médiatúlsúly, mert egy ismertebb YT csatorna nézettsége vetekszik a közmédia nézettségével... Itt azért lehett volna emlékeztetni, hogy a közmédia KÖZPÉNZ MILLIÁRDOKból készül. Továbbá, ha alulmarad nézettségben egy YT csatornával szemben, akkor minek öntik bele számolatlanul a pénzt? Arról nem beszélve, hogy ő sem gondolja komolyan, hogy Piri néni a falu végi kádár kockában YT csatornákat keresgél. Mindenki pontosan tudja, hogy az M1 híradó milyen közönséget céloz, és milyen céllal.
Az, hogy a youtubeon kevesebb a jobboldali jelenlét,az nem a baloldal hibája.
Még jó hogy van youtube meg facebook! Mi lenne, ha ezek nem lennének?? Csak a propaganda jutna el az emberekhez, semmi más
Ezeket lehetett volna firtatni! Kivancsi lennek ha 50-50 aranyban kapnak a KOZPENZT akkor hogyan alakulnanak a nezettsegek.
Sztem jó interjú volt és a riporter is kellően erőseket kérdezett. Kár, hogy ilyen talpraesett a Rakay. :) Mindenki el tudja dönteni mit gondoljon az emberről. Sztem meglepően őszinte volt.
Teljesen mindegy. Mert már lejáratta magát annyira, hogy innen NINCS visszaút.
Legalább egyszer flexel azzal Rákay hogy nem volt téma-cenzúra a részéröl, amire a rip. nem reagál, tehát fogadjuk el igaznak
új ivós játék: mindig amikor kimondja hogy “baloldal” iszunk
vigyázzatok! még csak 30 percet bírtunk nézni a férjemmel, de már majdnem berúgtunk (2dl/baloldal:)
😂
gatya….🤢
Amikor az erőszaktevő magát állítja be áldozatnak és már önmaga is elhiszi, mert valójában képtelen az önreflexióra. Félelmetesen hozza ezt a magatartásmintát, ijesztő és végtelenül szomorú.
A Propaganda videóiban egy tigris, itt meg egy kiscica😂😂😂😂😂😂😂😂
pont mint a fölcsuti maradóna
nézhetetlen , a filmje is, csoda ha leköpik az utcán és fél a Füli
Én viszont átharapom a torkát, akármelyik is legyen, ugyanis utálom az antidemokrata macskákat, akár kicsi akár nagy.
Propagandáról írni az egyik legnagyobb ellenzéki propaganda oldalon, hatalmas öngól.
@@feketeparduc80 te hatokor,csak ne igen harapgálj,mert még elharapod a nyelved,idióta.
Uramisten, ez az ember… 2 óráig erre figyelni és mégis fókuszban maradni, jár a taps Fábián Tamásnak!
ennél azért többet várok egy riportertől...
Próbáltam végignézni - de annyira irritál, hogy nem tudom.
ez viszont a te gondod. Értelmes, tiszteletteljes válaszai voltak, csak az a bajod, hogy jobboldali és fideszes. @@terneyneedit4825
Pedig pont neki nem jar a taps, az iranyitas az ablakban volt....
Szopd le kiscica!
Én nagyon élveztem az interjút! A legjobb, hogy semmi agresszió nem volt benne és higgadtan át lehetet beszélni közéleti témákat.
Még hallgattam volna 🙂
Nagyon idegesítő, hogy állandóan jobb és baloldalra osztja az országunkat.
Mert sajnos sikeresen megosztották a nemzetet , így a sok sutyi egymást köpködi az általános sztrájk helyett .
Ez a dolga, ebből van a G Merci.
Ezért küldték oda ezt a fantasztikus "kultúrembert." Szégyentelen hólyag, aki dicséri magát és próbálja mentegetni a sok milliárdos döbrögiét. Hazánk szégyenei!
Mert nincs harmadik út.
@@csak13133 Erre ne vegyél mérget Tanár úr.
Merjünk kilépni a buborékból. Én örülök hogy beleláthatunk az ellenfél fejébe is Tamásék által. Ne essünk abba a hibába, hogy az elhülyített fidesz szavazók példáját követve csak a mi oldalunk műsorait nézzük. Köszönjük a munkátokat!
Rendszeresen nézem FairRightÁdámék műsorát, néha írogatok is neki ha már valami olyan szintre süllyednek, ami számukra sem méltó. Szórakoztató ám ez. Hihetetlen vakvágányok vannak a kommentekben mindenütt a vak hittől a mélységes gyűlöletig. Utóbbi talán csak az árokásók műve. A valóság meg gyakran valami egész más, mint amit bármelyik "oldal" hisz.
Szuper volt !
Hazafias tett lenne inkább rendbe hozni az oktatás, az egészségügy és a közlekedés állapotát.
Eurós billiok Viki vejét tettek billiomos a olvadtam nem a kórházak és a nép javára !!
Hotelek, irodaház építése, farmok nyugati befektetések egy hatalmas listát adott ki a Telex ❤❤❤❤
Pontosan!
kèèèèt òòòòra kàlmànnal ?
most, vagy soha ! 😂
Soha
Azt azért megkérdeztem volna a kérdező helyében, hogy Szendrei Júlia miért is volt LARA CROFT a Petőfi filmben..... ?????????
Baloldal, baloldal, baloldal, liberális, liberális, liberális, fekete-fehér, fekete-fehér, fekete-fehér. Tanulságos hallgatni. Nincsenek illúzióm a tekintetben, hogy belássa, mi ezzel a probléma.
HAMIS DIKOTÓMIA TEREMTÉSE: Azzal, hogy azt sugallják, aki nem támogatja a kormányt, az alapvetően a szembenálló (bal) párthoz tartozik, a narratíva egyszerűsítve osztja fel a politikai tájat "mi kontra ők" alapján. Ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja a finomságokat és a centrista vagy pártatlan kritika lehetőségét, ezzel próbálja marginalizálni vagy delegitimizálni az ellenvéleményeket, minden kritikust ellenségként beállítva.
Mivel nincs vele semmi probléma... Eléggé egyértelmű a határvonal, elég megnézi Philipet, és a Telexes kis köcsögöt ;)
@@borgy7085 "kis köcsögöt"? Nincs több kérdésem. 😅
Egy agymosott bohóc a Kálmán
@@borgy7085 az ilyen egyszerű iskolat kerülő amőbák mint te gondolkodnak igy. Mert nem értitek a vilagot attol azt meg nem kell leegyszerusiteni fekete - fehérre. Tisztán bal meg jobb oldalra. Ha tanultál volna akkor tudnad hogy a dolgok altalaban joval összetettebbek mint hogy minden könnyedén kazegorizalhato legyen.
Bastiano: Ez az Úr közismert a csibészek között. Philipnek hívják.
Antonio: Philipnek?
Bastiano: Az a tény kedves cousin, hogy a mi kis kópénk Philipnek hívja magát a Kálmánok országában, rögtön megvilágosítja számunkra, hogy mekkora nagy s*ggfej.❤
😂😂😂😂🎉
Az ő esetében kisbetűvel írjuk, hogy úr vagy inkább kiskapitálissal!
Ez a legnagyobb komment a legnagyobbaktól idézve!!! Max respect kuzin!
Számomra mára megnyerted az internetet ezzel a kommentel 😅👌
ez a komment vmi :)
Jó hogy volt ez a beszélgetés. Jó hogy bement a stúdióba és hogy indulatok nélkül folyt le a beszélgetés. Elhiszem, hogy a filmjét szívvel lélekkel csinálta. És hallottam is , hogy mindent elkövetett, hogy az alkotól jól érezzék magukat a munkában. És az is jó , hogy valaki ilyen nyíltan magyarázkodás nélkül vállalja önmagát. Az a szemüveg vagy szemellenző amit visel, és ami nagyon különbözik a saját szemüvegemtől, és szemellenzőmtől, az isokszor ijesztő. Az Origo és a Megaphon fröcsögő gyűlöletkeltő és lejárató videóiinak szintjére egy "másik "oldalon állo általa emlegetett lap sem süllyedt le szerintem. Erről azt állítani, hogy jóérzésű önállóan gonolkodó emberek dolgoznak ezeken a helyeken (név nelkül!) akik rá tudnak hangolódni a kormányuk iránymutatására.... Az a hányás ami a kormánypropagandából jön , ráadásul úgy hogy állandóan üldözöttként, kissebségként aposztrofálja magát miközben, elképesztő vagyonra tett szert, és élet-halál urához jár be történelemről beszélgetni.... majd meglátjuk hogyha eljön az elszámolás pillanata- kinek milyen bűnökért kell vezekelnie...
Fél órája nézem, de már émelygek ettől a leereszkedő stílustól amit Kálmán előad. Magázódva, de keresztesztnevén szólítgatja "Tamást", mint régebben igazoltatáskor a rendőrök.
haha... tényleg!
Nem mondhatja ki, amit gondol, mert akkor meglincselik. Nem tamás ez, hanem homár.
El tudom képzelni amikor hazaér, az előszobában levetkőzik és beugrik egy fertőtlenítős kád vízbe, a ruháját meg elégeti, hogy megtisztuljon a libernyák dollármédia szennyétől.
Ez a kis bizalmaskodó viszony… “Tamás, higgye el nekem…”😂🫣
"Beteg módon maximalistaként", csak 9,5 pontot adna magának.
Milyen kedves, szerény ember...
😂
el vannak nagyon szállva maguktól a fiúk! mutassuk meg nekik április 6-án!
Ennél még putyin is szerényebb. Ő csak 8.8-at (88%) adott magának
Önbizalom nélkül nincs semmi.
Őszinte.
Baj?
Az álszerénység mennyivel szimpibb.😂
Több ilyen párbeszédre lenne szükség, pár politikától függetlenül. “Libsiként” azt tudom mondani, hogy jó volt megnézni egy olyan interjút amire évek óta nem került sor.
Fábián Tomi nagyon jókat kérdezett.
Big up🎉
Az adónkból fizetett közmédiából, kormánymédiát csináltak és arra az volt a válasza, hogy a baloldalnak meg ott van egy amerikai cég felülete (TH-cam) ????????
És még csak vissza sem kérdeztél rá???????
Ki ez a csávó? Hagyjuk már...🙄😅 Hol van a Rogán és a többi maffiózó? Régen úgy imádtak szerepelni, most meg ez zenetévést kell kiállítani?
Hatodika után talán még maga Orbán Viktor is eljön a Telexbe interjút adni.
Ámen!
Az orvosi ellátást inkább ne vedd a szádra! Hirtelen rá is jött az interjú alatt, hogy gödörre/szakadékra futott ezzel úgy elterelte a szót....
Ember, most jövök a Telex-től!
xDDD
Mi az origi, le vagyok maradva.
Árnyalódott, élmény volt hallgatni informatív volt, kellemes hangvétel. Kívánom, hogy sok jó történelmi filmmel ajándékozza meg a mozi nézőket. Ha valami hidat tud ácsolni a két oldal között, az a kultúra. Nem a nyugatifény vagy a megafon. Intelligens beszélgetések, jó filmek. Örülnék ha ilyen irányba indulna el történet.
Ezert ult be, par hiszekenyt megtud vezetni mar jo. Te elhitted amit akartak.
Nem hiszem el, hogy nem április elsejei vicc volt erről a FB posztotok :D :D :D
Philip panaszkodik, hogy milyen a közbeszéd, nem tud utcára menni meg bizonyos színházakba járni, aztán önérzetesen előadja, hogy támogatja a megafont. 🤮🤮🤮
😂😂😂😂😂
"Közmédiában" egészen biztosan nem néztem volna meg. Itt hallgathatónak, néhol kifejezetten gondolatébresztőnek hatott, köszönöm Telex, köszönöm Tomi!
Hogy van az, hogy egyetlen kormányközeli ember sem hallgatta meg a Magyar Péteres, alig 2 perces hangfelvételt? Egy ekkora horderejű ügyben nincs ennyi idejük tájékozódni? Kálmán is itt magyarázza, hogy a telefonján, apró betűkkel, és nem végig látta. Hogy?
Elore megtervezett empatia interju az “emberarcu” Fidesszel. Az aki Telexeskent nem javitja ki, hogy az Index nem baloldalia media, az eleg sokat elmond. Ha az Indexet nem veszik meg a Rogani-korok, akkor nincs Telex sem. Csupa alakerdezes, elore lebeszelt kerdesekkel. Aprilis 6 15 ora Kossuth ter
ez lett kiadva fentröl
Lehet, hogy nem volt rajta 120 millió forintnyi Facebook hirdetés, azért nem jött velük szembe. Philipnek csak a Telexen el kellett volna olvasnia, szerencsére van még média, akik a vakok és gyengénlátók klubjának és az alkalmai süketek országos szövetségének lehozott egy vizuális segédletet, amiben szavakkal illusztrálják pontosan mi hallható.
Úgy, hogy hagyjuk. Te is, én is.
Mert a maffiasok tudják 😂😂😂😂 dehogy nem
Házi feladat volt 😂😂
Milyen érdekes, hogy mostanában milyen közlékeny lett Kálmán és Jutka is😂
Amugy 🤔😄😅 Lassan a Vitya is interjút adhatna a Telex -nek . 🤣
Kurvanagy a baj, ha már önmaguktól keresik a szereplési lehetőséget a "féknyúz médiában". Orbán felkészül...
Jutkai alatt kire gondolsz?
@@MinixD-1 Érted te azt...
Az is baj ha nem nyilatkoznak, meg az is ha igen, azért nehéz nektek megfelelni. :)
Philip ha már rajongsz a történelemért, nem akarsz végre egy olyan filmet készíteni ami nyomokban történelmi eseményeken alapszik?
Ne csináljon több filmet
Kedves Philip. Őszinte leszek veled. Tudom, idősebb vagy nálam jóval, de mégis úgy gondolom, hogy tegezlek, mert nálam a tiszteletet nem (csak) a kor vívja ki. Tudom, hogy egy interjú alapján egy embert nem lehet megítélni. Őszintén azt mondom, hogy az eddigi megnyilvánulásaid alapján rendkívül antipatikusnak és olyan embernek tartottalak, aki egy illúzió-buborékban él. Nem mondom, hogy teljesen megváltozott a véleményem, de azt kell mondjam, hogy a rólad kialakított kép sokkal pozitívabb lett. Azonban egy valamit kérlek, hogy érts meg. Nincs semmilyen oldali hazafiasság. És ez az amit fidesz az elmúlt 14 éven megpróbált KISAJÁTÍTANI, amitől a legtöbb embernek kifordul a bele. Ahhoz, hogy megértsd, hogy az emberek többségének mi az ellenérzése ezzel, vagy a fidesz által finanszírozott filmekkel, az az, hogy azt állítjátok (lehet, hogy te nem, fogalmam sincs), hogy CSAK egyféle hazaszeretet létezik, az pedig az, amit TI tartotok annak. Ha ez a furcsa megférhetetlenség nem ütött volna szöget az emberek fejébe az elmúlt 14 évben, akkor hidd el, hogy sokkal többen mentek volna el megnézni a filmet. Ha arányban lenne az, hogy ki kap támogatást és nem "kamumagyarkodna" a fidesz ennyit, ez az interjú egy teljesen más interjú lenne. Ennek ellenére ez az egész beszélgetés azt váltotta ki belőlem, hogy meg fogom nézni a filmet, bár eddig szándékomban sem állt. Azt pedig, hogy feltétel nélkül hiszel 1 "vezetőnek" a tapasztalataid alapján, az persze a te saját dolgod, csak szerintem érdemes lehetne ezt átgondolni, hogy biztosan egy "embernek" kellene vinni a prímet?
Soha nem láttam ennyire rossz filmet .
@@f37641nagyon kíváncsi leszek rá, de tényleg
nyilván nagyon sok mindenről mást gondolunk Philippel, és nyilván megvan a véleményem a rendszerről, meg róla is, mint a rendszer részéről, de azért respect, hogy felvállalta ezt az interjút, és alapvetően normális hangnemben, nem kitérve a kérdések elől végig is csinálta. szükség lenne erre a fajta párbeszédre szerintem.
@@hobbycnc abszolut ezt erzem en is. Meg ilyet! Es akkor hatha elindul valami :)
Hasonlóan érzek! Köszi, hogy megfogalmaztad helyettem is!
Kedves Philip! Először is köszönjük, hogy végre a “balliberális” “féknyúz” médiában is hallatod a hangodat. Ha egy kicsit visszapörgeted az interjút, akkor a Megafon felmagasztalása és a Novák-féle pedofil botrány és az azt körülölelő kormánymédia reakciók az sajnos nem egy zavarodottság volt. Sajnos ez a természete annak, amikor a pártközpont gombnyomásra utasítja a médiáját ugyanannak a fals információnak a közvetítésére.Egyébként az interjúban felemlegetett két közéleti ügy mindegyike az ellenmédiából indult. Igen, a dollárbaloldalozás a független média munkája nyomán jutott a tudomásotokra. Erről ennyit.
Belőlem is kihergelték, hogy nézzem meg a Most, vagy soha c. filmet. Nem pontosam értem Rákay úr mire gondol, amikor az edukatív jellegéről beszél a filmnek. Kifejezettem szerettem a történelmet. Kisiskolásként rendszeresen jártam is történelem versenyekre. Én, akkor egész mást tanultam a márciusi forradalomról. Történeti szempontból pontatlan a film. Szórakoztató filmnek pedig bűn rossz. Igazából magyarként nézve egy kicsit kínos érzés is. Nem arról van szó, hogy ne lehetne rajongani Petőfiért. A Gólya nekem is az egyik kedvencem. Ehhez a rajongáshoz úgy gondolom nem kell jobboldalinak lenni. Olyan, mintha egy közepesen gyenge Netflix filmet néznék, aminek se füle, se farka. Aztán eszbe jut az elmúlt 14 év. Eszembe jut, hogy itt ez egy bűvész trükk. A plakátkampányok. A buzizás, sorosozás, brüsszelezés. Az összes lejárató kampány. A sok hazugság. A megvezetett emberek. A 40% infláció, az elmúlt 2 év borzalmas teljesítménye. És valahogy nem megy át, hogy ez csak egy átlagosan rossz film. Mert az embernek eszébe jut közben, hogy ezt is te fizetted. Te, aki a tehetségeddel, munkáddal, szorgalmaddal próbáltál egyről a kettőre jutni. Te, akivel elhitették, hogy a munka, a szorgalom az egyetlen, amivel előrébb lehet jutni. Te, akinek azt mondták, hogy a munkaalapú társadalomban mindenkinek van jövője. Te, akinek azt mondták ne legyél okosabb a nagyoknál, majd ők tudják mi jár buzinak, mi a család, mi jó a gyerekednek, ki a jó hazafi, mi a jogállam, miért kell stadiont stadionra építeni, privát cégeket állami pénzen vásárolni, a jegybanknak alapítványokba folyatni a közpénzt. Mi a kultúra, mi a jó és a rossz, mi az igazág. Te, akihez nekiszegezitek a kérdést válasszon háború és béke között, TE akinek most végig kell néznie Varga Judit rimánkodását, mint bántalmazott nő. TE, akinek el kell tűrnie, hogy arctalan és névtelen “újságírók” a nőverőt támogatóként jellemeztek az “újságaitokban”. Te, aki csak egy modern és 21. századi oktatást szeretnél a gyerekeidnek, vállalható egészségügyet, és egy kis kölcsönös megbecsülést a polgártársaidnak. Látod kedves Rákay úr, ezért nehéz politika és ideológiák nélkül nézni ezt a filmet. Mert azt hiszitek csak jobb és baloldal van és csak a ti igazságotok létezik. Nem értitek, hogy a népből következik a hatalom és nem pedig a hatalomból a nép.
Zavar csak az, amikor megafon feltesz egy videót!
Korrekt beszélgetés volt. Ebből kellene több!
Nagyon jó, úgy beszél magáról, mintha cvikkerrel a szemén jött volna a világra miközben egy rohadó szájú proliként ismerhette meg az ország. Azóta elolvasott 3 könyvet és értelmiségi szuperhős lett.
🤣🤣🤣
Először Jucus közel 2 órája, most RákaKálmán 2 órája... Az a céljuk, h teljesen kiégjen az agyunk júniusig?? 😂🤓🙈
Igen, pontosan az a celjuk. Aprilis 6 15 ora Kossuth ter
Magyar Péter
Fidesz utca takarítás 2 millió nagy lesz a tisztasag ?!
Jucus lesz a fő takarító
Nem nézem meg, mert nem szeretném, hogy a maradék eszem is elmenjen.😅😅😅😅😅😅😅
Pisztolyt tartottak a fejedhez? vagy miért nézed meg ? 😆
@@gurulo_rubel rosszabb... Nem tartottak, magamtól voltam ilyen hülye 🤓🫣😂 mondjuk jucust nem tudtam végignézni.
Talán az egyetlen ember leszek a kommentszekcióban, de: nekem tetszett az interjú és élveztem hallgatni Rákay és Tamás beszélgetését.
Igaza van Kálmánnak,nekünk ne mondják meg a felhőkarcolóból.Nekünk a Karmelita kell,és a szétlopott ország.
Április 6. 15 óra Kossuth tér. Tömegtüntetés, amit Magyar Péter szervez. Beszélj minél több emberrel és hozz magaddal minél több embert.
Bukik megint a zOrbán, mi? 😂
@@denesszabo8508 Senki nem mondta, hogy bukik 😀 Na de mondd, mikor lesz már munkásőr felvonu- öhhhm akarom mondani békemenet? Mikor fog bukni a Zusa meg a Prüsszel?
🤣🤣🤣
@@denesszabo8508Bezzeg a hanyatló Nyugat a végnapjait éli, mi?😂😂😂
@@denesszabo8508Te ne gyere. Amúgy Németország éhenfagyott már? :)
Köszönöm hogy ilyet is lehet nálatok hallgatni! Egy nagyon jó lépés!
Magyar Péter hangfelvételt miért nem közli tárgyilagosan a jobboldali sajtó és a közmédia? A közmédia nem adja le a hangfelvételt, de a rá adott kormányzati reakciókat és a Varga Judit ügyet leadja! Anno a közmédiában ment le az őszödi beszéd!
Ez igy igaz ...Csak a számukra megfeleö szépeket es jókat láthatja a dolgozú nép...
Helyesbítek: az őszödi beszéd vágott, szövegkörnyezetéből kiragadott változata.
Az más világ volt
@@andysmith8902 A lényeget leadták nem? És az őszödi beszéd jó hosszú, addig a Magyar Péter hangfelvétel rövid, és a közmédia EGYALTALAN NEM ADTA LE!
@@Norbiiiwii ! Valóban, csakhogy a Fidesz már májusban értesült az ott elhangzottakról, de több mint három hónapos előkészítés után tették csak közzé a szövegkörnyezetből kiragadott mondatokat. Érdekes, hogy akkor sem Rákaynak, sem egyetlen fideszesnek sem csípte a szemét, hogy az a felvétel is titokban készült úgy, hogy arról a másik fél nem tudott. Ez is mutatja, hogy mennyire azonos mértékkel mérnek és ítélnek meg dolgokat.
Ennyire rohad a narancs? Helyes!
Aki egy ellenzékivel szóba áll az rohad?
Ne legyen ennyire szigorú az ellenzékkel,van ott is érték.
😉👍
Annyira rohad, hogy érik a 4/5
@@gyorgybodnar2290 majd a szavázáskor meglátod!🤣
Tök jó, hogy létrejött ez az interjú. Korrekt lett. Több ilyen kellene mindkét oldal részéről.
Lejárató???A megafos ugyan mi?Az nem aljas nem lejárató?Csak a szenny ömlik belőle való világ stílusban.Hányadék az egész.
pont, mint a telexből... csak a másik oldalon áll
A telex azért nem egy propaganda műsor.Ők kérdeznek jobbra is balra is.A megafon meg csak egyet fúj.
@@andrasvirag2173 aha, nagyon kemény kérdésekkel zaklatják a karigerit monduk a Budapestinfón. Ja, hogy még egyet sem tartott? :)
A telex a balosoknak éppúgy alákérdeznek, mint mondjuk a kormányinfón az origo. Nincs különbség
Rákai elviccelődik azon, hogy egy hat órás Tarr Béla filmbe sem férhet bele minden Petőfiből, és abból az idusból. Jelezném hogy Tarr Bélának fél órában, filléres költségvetésből sikerült Petőfiről egy érvényesebb, szabadabb filmet rendeznie, amit senkire sem akar ráerőltetni. Utazás az alföldön címmel tekinthető meg.
egyébként hogy képzeli egyáltalán?! egy napon és lapon se említse magát Tarr Bélával, aki nemzetközileg elismert számos országban ünnepelt rendező, aki mindig is a kirekesztettséget, a periférián élők életét bemutató koherens és következetes életművet tudhat a magáénak. azt az országot mutatta és mutatja be nekünk, ahol valójában élünk, ezzel kvázi elutasítva a szirupos behízelgő és szegény emberek pénzén élősködő alkotókat, kb pont azt ami kálmán úgy nagyjából. ha szeretsz egy országot, akkor feltárod a sebeit, hogy azok idővel gyógyulhassanak. ezek az értékteremtésre képtelen eltartott szerencsétlenek meg öltönyben tetszelegve adják elő a "vízióikat", elhazudva a saját és az állam bűneit napról napra. így lesz az a hőn szeretett hazájuk egyre betegebb és betegebb ironikus módon...vehetnek rendezőt, költhetnek rá közpénzt, de abból sosem lesz művészet, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert az őszinte művészet: szabad.
Akkor nézegesd tarr bélát.
@@rolandbdgn5648 Na mi van, máris nem hazafias kötelesség Petőfivel foglakozni, ha nem Rákai rendezte?
@@villaaquila Ki állított ilyet?
@@rolandbdgn5648 Gondolom arra gondolt sértettségében, hogy én nézzem Tarrt ön meg marad Rákainál. Logikus ugye? A hazafias kötelesség tehát, önnek csak Rákaiig terjed.
Szerintem hazafias tett lett volna a filmre szánt összeget felajánlani egy kórháznak, hogy ne 8-10 hónapot kelljen várnom a sorrakerülésre egy ortopédián.
Legalább ezer lélegeztetőgépet is lehetett volna még venni nelőle.
Kanadában, egy alergiás kivizsgálásra, 6 hónapot vártam. Bőrgyógyászra hogy javaslatot adjon 3 hónapra kaptam LEHETSÉGES időpontot, mert a biztosításomtól sok minden függ. Ja és nincs sem szakorvos, sem nővér a rendszerben. Tedd össze a kezed attól ami idehaza van, mert másol sem jobb!
Magyarországon is lassan ismeretlen fogalom a szakorvos és a nővér. A 6 és a 3 hónap amit említettél még mindíg jobb mint a 8-10. Pedig itt aztán legombolnak kőkeményen a fizumból minden hónapban. Jobban örülnék a biztosítási rendszernek amiből én választhatok. Legalább akkor tudnám, hogy miért fossák le a fejem. Szóval kérlek ne védd ezt a szarkupacot. Európa szívében vagyunk. Minden adott lehetne egy jobb helyzethez. Azt meg főleg ne kérd, hogy tegyem össze a kezem... Miért??? Ezért???@@jakabzsolt
Nem igazán fogom végighalgatni ezt a undorító tolvajt. De az előzetest megnézve örömmel tölt el hogy ezek már nem járhatnak nyugodtan az utcán és ezt el is ismerik. Nagy örömmel néztem a híradásokban ahogy a becsületes jóravaló emberek viselkedtek a hír-tvs stábbal a legutóbb. És az is nagyon tetszett mikor a megafonosok rettegő tekintetét láttam mielőtt kimenekítették a rendörök.
Remélem a tanuja lehetek amint a nemzet feltámad és sikerül ezeket elkapkodni, szívesen kélyes örömmel szeretném végignézni és a tanuja lenni annak ahogy a dühödt és kifosztott emberek szó szerint meglincselik és darabokra tépik ezeket a tolvajokat.
30 perce hallgatom, de nem fog menni. Képtelen vagyok végighallgatni.
sokan várunk erre
Az utolsó mondatoddal kapcsolatban: a próféta szóljon belőled! 🤞
Tolvajlásra van bizonyíték vagy mehet a feljelentés hazudozásért?
@@csak13133 EEEEEJJJJ "Tanár úr" kérem!! Jelentem nem hiányzik most már senki sem. Ön is itt van vegre.👌
Szennypropaganda káámán akkor is hazudik ha kérdez
ennek már csak egy kötél segitene a lebegésen...
Káámán, a bolgár tehén barátnője?
Írod ezt az egyik legnagyobb ellenzéki propaganda oldalon. Tátott szájjal....
@@leonardogioconda Nem, hanem a templomkertbe lószart behordató káámááán.
Nem voltam sem a Telexnek, sem RPh-ek híve, de ez az interjú nagyon korrekt és érdekfeszítő volt, az utolsó percéig. Őszintén gratulálok.
Hozzá teszem, még a nagyon lesajnált filmet is meg fogom nézni, pedig korábban nem ez volt a szándékom.
Nagyon hasonló volt ez most ahhoz, ahogy a Bayer megjelent a Partizánon. Philip is előadta a kedves, megnyerő, emberarcú fideszest, akivel lehet beszélgetni, szimpatizálni, csomó mindenben egyetérteni, hogy aztán innen hazamenve a konszolidáció helyett ott folytassa a véresszájú árokásást, karaktergyilkolászást, meg magyarságból kirekesztést, ahol abbahagyta.
Ezt a kommentet többen kéne hogy olvassák
Kálmán tulajdonképpen a hobbijára kapott 6 mrd-ot. Nem rossz. Olyan a film, amilyen Kálmán. Sokat ad a külcsínre, de a belbecs tartalmatlan .
pont, mint az összes libsi: kívül belül üresek.
Ès mar mennyivel gyarapodott a közpènzből a
vagyona, győkèr alk
Arra kapta a 6 mrd-ot, hogy abból támogassa a megafont. Így már rögtön nem kormányzati pénzből tolják a propagandát, hanem rákai kemény munkával megkeresett pénzéből, lol.
A feleség pedig asztrológus és mellette kormánytanácsadó. Rettenet, hová megy a pénzünk!!!!
És még egy film kerül elkészítésre : Mohácsi vész... Elképesztő ! Ilyen embernek ennyi pénz adni!
Ivós játék: minden "baloldal" után egy feles. Az alkoholmérgezés garantált.
Egészen elképesztő ez az ember. És az a legdurvább, hogy hiszek neki hogy őszintén beszél. Van egyfajta szocialista bája annak, hogy ennyire őszintén védelmezi a jelenlegi hatalmat. Persze közrejátszik az is, hogy a milliárdos vagyonát nyilván a hatalomnak köszönheti.
aranymerci
A hatalom a népé.
Elore megtervezett empatia interju az “emberarcu” Fidesszel. Az aki Telexeskent nem javitja ki, hogy az Index nem baloldalia media, az eleg sokat elmond. Ha az Indexet nem veszik meg a Rogani-korok, akkor nincs Telex sem. Csupa alakerdezes, elore lebeszelt kerdesekkel. Aprilis 6 15 ora Kossuth ter
akkor nézd ujra ugy , hogy a kezét és a làbait, meg a testbeszédét figyeled ;)
Nem őszinték, hanem alaposan megtanulják, hogy hogyan lehet őszintének látszani. Őrült összegekből (a mi pénzünkből!) magukévá teszik a megvezetés tudományát.
Nemzeti jobboldali patriota. Londonba jarok szinhazba. Izlelgesük
Budapesten nem ner , őőő , bocs , nem mer.
Szevasz hazaáruló!
Ezt az interjút fapofával végig ülni az interjúztató részéről...na ez a teljesiitmény.
Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.
Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.
Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan, mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?
Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!
Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!...
Hanem még se!... atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.
Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.
Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.
Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr' a
Hazának.
Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!
(Petőfi Sándor)
Vajon ezen a Petőfi versen is meghatódik?
Nem hiszem !! Mind agymosott kommunista beteg emberek❤❤
Ezek nem magyarok egy sem
Fideszes haza arulo hogyan lenne magyar ??
"Picit árnyalódott a kép", kedves Philip, ugyanakkor teljesen össze is zavarodtam. Tiszteletre méltónak tartom, hogy őszintén hisz valamiben és meri is ezt felvállalni, ugyanakkor a haza szeretetét egy tágabb dolognak tartom. Az egész interjú alatt alátámasztotta a közbeszédben jelenlévő uszítást jobb és bal oldallal, aminek Ön az egyik élharcosa, képviselője. A hazaszeretet része az is, hogy ne gyűlöljék egymást a benne élők. A "bajtársiasság" nem csak egy szűk körben kellene, hogy működjön önös èrdekek miatt, hanem közügyként, a többség érdekében. Sosem értettem miért kell a változás ellen küzdeni. Az hogy változik a világ, el kell fogadni és együttműködni vele, akár vezetni azt. Ennek a totális ellenállásnak hosszútávon semmi értelme. Tiszteletem az interjú mindkét szereplőjének, hogy korrekten állták a sarat. Szerintem ki van éhezve a közönség a minőségi, egyenrangú kormanypárti alanyokkal készített interjúkra, és most egy ilyet láthattunk. Nem értettem egyet, de megértettem a nézőpontot.
Ezért küldték be, hogy "árnyalódjon a kép" sokak fejében. Sajnálom, hogy téged meg tudott bármennyire is vezetni. 😏
@@druzsba semmi ilyesmiről nincs szó. Ezt a mértékű agymosódást szerintem lehetetlen átadni. Egy párhuzamos valóságban él az interjúalany.
Nagyon nem vagyunk egy világnézetben Philippel, de minden elismerésem és hálám ezért az interjúért. Köszönöm, hogy megosztotta a világnézetét.
Megnéztük Philip úr. Magára való tekintettel nem írom le őszinte véleményemet, nem akarom feszegetni a határokat. Nézze vissza és számolja meg hány ellentmondás volt benne. Nagyon sajnálom magát. Gratulálok Tamás, hogy kibírtad röhögés nélkül.
grat, kálmán! örülök, hogy nem próbáltad megerőltetni magad azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy miért nem hangzik el a 12 pont. 5 év alatt 7 milliárdból ennyi jött össze. igazi hazafi vagy.
Nem vagyok Telex fogyasztó. De örülök, hogy egy ellenzéki portál egy jobboldali vendéget fogadott. Több ilyet! Fordított eset is jöhet, hogy ellenzéki vendéget fogad egy jobboldali portál. Beszéljenek egymással, mert az hogy mindenki a saját kis biztonsági közegében fújja az igazát és köpködi a másik oldalt, az már fárasztó.
Nem jönnek be, hiába hívják. Most a Magyar Péter ügy miatt megy a Telexhez. Egyébként soha. :)
Jaj de jól látod kálman. Jóérzésű ember képtelen rád random honpolgárként tekinteni. Tehetségtelenségeddel ( puszi a Szekszárdi időkből) a tapló stílusoddal kivívtad, hogy testőrökkel léphess az utcára.
Ez igaz ?? Testőr van az Orbán család minden tagjának valaki írta
Ok de ki fizeti a testőroket??