@@davidmihalyi7751 Szia. Igazából annyival került többe ami a regisztrációs díj volt, ami maga a készülék hogy elküldték nekem. Ez akkor 5000 Ft volt most nem tudom mennyi lett. Idén nem rendeltem. Az összeg az pedig úgy volt hogy a cég honlapján megnéztem hogy hogy vannak az árak. Én tudtan hogy kb mennyi kilométert fogok megtenni kint és a cég táblázata alapján választottam az a csomagot. Ami meg, meg maradt összeg azt amikor visszaküldtem nekik a készüléket visszautalták.
Szia. Volt egy adminisztrátori díj ami 5000 Ft volt. Plusz neked kell megadni hogy hány kilométeren szeretnéd használni és úgy van több csomag. Olyan 12-14 között volt. De amit nem használtam fel azt visszautalták.
Szia. Én erről az oldalról rendeltem meg annak idején. enc-kolcsonzo.hu/. De az indulásunk előtt foglaltam le kb 1 vagy 2 hónappal, mert nagyon népszerű és gyorsan elfogynak. De tudok olyanról hogy, ahogy át lépsz a határon közvetlenül lehet bérelni a horváttoktól, az elmondások alapján kb másfél óra a sorban állás. z pontosan nem tudom hol lehet intézni. Remélem tudtam segíteni.
Szia, azt esetleg megtudnád mondani h drágább e a használata mint a simakapuké? Illetve miként lehet/érdemes pénzt feltölteni rá? Köszönöm szépen
@@davidmihalyi7751 Szia. Igazából annyival került többe ami a regisztrációs díj volt, ami maga a készülék hogy elküldték nekem. Ez akkor 5000 Ft volt most nem tudom mennyi lett. Idén nem rendeltem. Az összeg az pedig úgy volt hogy a cég honlapján megnéztem hogy hogy vannak az árak. Én tudtan hogy kb mennyi kilométert fogok megtenni kint és a cég táblázata alapján választottam az a csomagot. Ami meg, meg maradt összeg azt amikor visszaküldtem nekik a készüléket visszautalták.
Helló! Ha szabad megkérdezni mennyibe került ez a kütyü??
Szia. Volt egy adminisztrátori díj ami 5000 Ft volt. Plusz neked kell megadni hogy hány kilométeren szeretnéd használni és úgy van több csomag. Olyan 12-14 között volt. De amit nem használtam fel azt visszautalták.
@@Szuszu27 köszönöm
volt jobbra is egy ENC sáv, azt tudni, hogy az miben különbözik?
Szia. Igazából semmiben sem, ha esetleg több autó venné igénybe akkor több sávban lehet használni. De van ahol külön van a kamionoknak.
@@Szuszu27 köszii
Szia.Hol rendelted meg?Köszönöm
Szia. Én erről az oldalról rendeltem meg annak idején. enc-kolcsonzo.hu/. De az indulásunk előtt foglaltam le kb 1 vagy 2 hónappal, mert nagyon népszerű és gyorsan elfogynak. De tudok olyanról hogy, ahogy át lépsz a határon közvetlenül lehet bérelni a horváttoktól, az elmondások alapján kb másfél óra a sorban állás. z pontosan nem tudom hol lehet intézni. Remélem tudtam segíteni.
@@Szuszu27 Megrendeltem,köszi a segítséget!