Az utolsó történetben nem kapott elég figyelmet, amit az anyuka írt: hogy szinte a csodával határos, hogy a kicsi megszületett.Lehet, nagyon sokat vártak rá, és esetleg úgy érzi MEGÉRDEMELTE VOLNA, hogy a pici " rendben legyen". Esetleg lehet, hogy más problémák voltak, amik miatt végigrettegte a terhességet. És most retteghet tovább...Fellélegzés helyett folytatódnak a problémák. Nem könnyű.
Ha a gyerek egy garanciális termék, eszköz (olyasmi, mint mondjuk egy "szürkeimportos" iPhone, amit mondjuk az AliExpresszről szokás rendelni), akkor tényleg "megérdemli [a megrendelő, avagy a kedves szülő(k) a te példádban], hogy rendben legyen", amit "megrendeltek". Ha nincs rendben, akkor ahogy András mondja, "vissza lehet vinni (vitetni) a gyárba", és kapsz egy másikat. Csakhogy - és ezt többek között Popper Péter is mondja - a gyerek, egy másik ember NEM ESZKÖZ, NEM TULAJDON. Egy eszköznek lehetnek hibái, problémái, és az ember fizikai "strukturális szerkezetében" is lehet hiba, egy LÉNYNEK nincsenek. Itt ki kell térnünk a rész és egész problematikájára a saját konyhanyelvemen, miszerint az egész több-e, mint az alkotórészek összessége, illetve kérdés, mennyivel. Matematikailag semennyivel (3+5=8; a 8 semmivel nem több, mint a 3 és az 5 összevonva), viszont a kvantummechanika területén viszont már nem ennyire egyértelmű a dolog, pedig itt még semmiféle spiritiszta hókuszpókusz nincs. Naszóval szerintem az egész több valamennyivel, mint a részek összessége (egy kis József Attila: "a mindenséggel mérd magad"), egy emberi lény vonatkozásában meg pláne igaz lehet. (Ez a "többlet" nagyobb "tömegű" szerintem 21 grammnál...) Ezt a többletet esetleg elnevezhetjük léleknek. Ezen egész futtatgatásnak az lenne a csattanója, hogy [az emberi lény] = [fizikai test, vagyis a vese, szív-, érrendszer, csontozat, bőr összessége] + [lélek]. Keleti filozófiai rendszerek esetleg még más energiaburkokat is hozzávehetnek, ezek vagy léteznek, vagy nem. Probléma. Egyetemen (GDF) volt nekünk Problémamegoldás és algoritmusok tárgy. Ebben valami olyasmi (is) van (ha jól emlékszem...), hogy az ember az akadály leküzdése, a megoldás keresése során, ha a különbségcsökkentés "útját követheti" (és nem mondjuk elfogadja, hogy "ez va', b*meg..."), akkor az "akadályleküzdés" során a helyzeteket, akadályokat 3 nehézségi szintre tudja (ha tudja) besorolni. Lehet egy adott helyzet egy PÉLDA, ennek során az akadály leküzdésekor valahogy "a szánkba van rágva", el van magyarázva, szinte kiszúrja a szemünket a megoldás (pl. oktatóvideóban), mellyel más helyzeteket tanulunk meg kezelni. Van a következő szint, a feladat. ennek során a megoldás nincs "lebutítva", viszont azért nem okoz nehézséget, mert az adott élethelyzetben rendelkezésünkre álló tudás- és tapasztalati szintünkkel, általános műveltségünkből fakadóan, illetve a helyzetből kinyerhető infók (azaz a "tudásbázis") elegek a sikerhez, nem kell utánanézni semminek. A "legmagasabb szint" a PROBLÉMA, ekkor nem elég a rendelkezésre álló tudásbázis, bizony a dolgok kiderítéséhez többletinformáció és új eljárásmódok kidolgozása szükséges. Tehát a 3 szint (már-már "trichotómia..."): példa, feladat, probléma. Kérdés az, hogy ha szeretünk egy lényt, akkor lehet-e szó különbségcsökkentésről (azaz megoldási sorrendről, feladatról, problémáról); vagyis a mi "szeretetünkre kijelölt lény" esetében beszélhetünk-e mércéről, szabványról, ideálról, melyekhez képest a különbséget csökkenteni kell. És ha úgy tekintünk egy lényre, mint egy eszközre, akkor ez azzal jár, hogy a lényt is valamilyen idea szerint "mérjük" (mert egy eszköznek vannak megfelelési paraméterei, amelyek alapján a megfeleltetést el lehet végezi; egy iPhone esetében pl. a képátló, felbontás, reszponzivitási érték stb.), és ahhoz az "ideához", szabványhoz akarjuk igazítani. Vagyis ez a másik erőszakos és akaratos megváltoztatni akarása. András és Pál apostol szerint egy másik lény megváltoztatása nem szeretet: magnificat.ro/portal/index.php/hu/koezoes-ertekeink/18075-a-szeretet-himnusza. András beszélt néhányszor arról, hogy ez vagy az NEM PROBLÉMA. EZT (vagy azt) ÉLNI KELL, azaz meg kell vele barátkozni, el kell fogadni, és lehetőleg szeretni (vagy elkerülni). Vannak olyan helyzetek, amelyeket nem sorolhatunk megoldási kategóriákba. Ilyen helyzet egy LÉNY LÉTEZÉSE. Maga a létezés. Egyszerűen csak van, és el kell fogadni. (Ha ilyen helyzetet akarunk mégis megoldandó, és nem elfogadandó jelenségként kezelni, András szerint - ha jól tudom, ezt szokta mondani - itt kezdődnek a szorongások és a pánikrohamok, alternatív valóságok, "pszichózisok"...) Persze lehetnek olyan, a fizikai testhez kapcsolódó (és fizikai "síkon" megnyilvánuló), és tehát fizikai szinten kezelhető, orvosilag gyógyítható testi hibák, melyek fennállása(i) a lény létezését veszélyeztetik (gerincferdülés, látásromlás stb.), ekkor természetesen szükség van az orvos beavatkozására, azaz a gyógyításra. A lelket, lényt nem biztos, hogy lehet "javítani"... Bár a levélíró nem írja, hogy a "mozgással, járással kapcsolatos ideáknak való meg nem felelésen" kívül van-e más fogyatékossága a gyereknek, szerintem ha lett volna, megírta volna. Az én egyik unokatesóm másfél éves korában tanult meg járni (a Pető Intézetben is jártak vele...), egy másik pedig már egyévesen járkált. Nabumm. Ez egy kibaszott verseny???
@@kadm-on2654 - sajnos még nem. De ha erre kerül a sor, igyekezni fogok ott mércézni, ahol kell, és elfogadni azt, amin nem lehet változtatni. Ha pl. "fogyi" lesz a "gyárök", akkor biztos lesznek olyan gondolataim, mint a spártaiaknak a Taigetosszal kapcsolatban... De ezeket a gondolatokat igyekezni fogom nem a gyakorlatban, élesben megvalósítani. Ha András szeretet-definícióját a fentiekre alkalmazhatjuk, akkor az a szeretet, amikor a fenti gondolatsort meg TUDNÁM csinálni, MÉGSEM teszem... (Ezzel vhogy egyetértek... Csomó rosszindulatúskodó, azaz "idióta" emberrel kapcsolatban tudnék "csodákat" művelni, mégsem teszem meg velük...) Szerintem ha megfogadom a fentieket, mindegy-e, hogy szülő vagyok már vagy nem?
Nem gondoltam volna, hogy az az öröm ér az életemben, hogy rajongani tudok még valakiért! Tévedtem! Köszönöm az élményt!
Jó volt hallgatni benneteket. Mindig megtaláljátok az "igazi" választ .Szeretet és Emberség.
Szeretlek benneteket nagyon jók vagytok
Köszönjük
Az utolsó történetben nem kapott elég figyelmet, amit az anyuka írt: hogy szinte a csodával határos, hogy a kicsi megszületett.Lehet, nagyon sokat vártak rá, és esetleg úgy érzi MEGÉRDEMELTE VOLNA, hogy a pici " rendben legyen". Esetleg lehet, hogy más problémák voltak, amik miatt végigrettegte a terhességet. És most retteghet tovább...Fellélegzés helyett folytatódnak a problémák. Nem könnyű.
Ha a gyerek egy garanciális termék, eszköz (olyasmi, mint mondjuk egy "szürkeimportos" iPhone, amit mondjuk az AliExpresszről szokás rendelni), akkor tényleg "megérdemli [a megrendelő, avagy a kedves szülő(k) a te példádban], hogy rendben legyen", amit "megrendeltek". Ha nincs rendben, akkor ahogy András mondja, "vissza lehet vinni (vitetni) a gyárba", és kapsz egy másikat.
Csakhogy - és ezt többek között Popper Péter is mondja - a gyerek, egy másik ember NEM ESZKÖZ, NEM TULAJDON. Egy eszköznek lehetnek hibái, problémái, és az ember fizikai "strukturális szerkezetében" is lehet hiba, egy LÉNYNEK nincsenek. Itt ki kell térnünk a rész és egész problematikájára a saját konyhanyelvemen, miszerint az egész több-e, mint az alkotórészek összessége, illetve kérdés, mennyivel. Matematikailag semennyivel (3+5=8; a 8 semmivel nem több, mint a 3 és az 5 összevonva), viszont a kvantummechanika területén viszont már nem ennyire egyértelmű a dolog, pedig itt még semmiféle spiritiszta hókuszpókusz nincs. Naszóval szerintem az egész több valamennyivel, mint a részek összessége (egy kis József Attila: "a mindenséggel mérd magad"), egy emberi lény vonatkozásában meg pláne igaz lehet. (Ez a "többlet" nagyobb "tömegű" szerintem 21 grammnál...) Ezt a többletet esetleg elnevezhetjük léleknek. Ezen egész futtatgatásnak az lenne a csattanója, hogy [az emberi lény] = [fizikai test, vagyis a vese, szív-, érrendszer, csontozat, bőr összessége] + [lélek]. Keleti filozófiai rendszerek esetleg még más energiaburkokat is hozzávehetnek, ezek vagy léteznek, vagy nem.
Probléma. Egyetemen (GDF) volt nekünk Problémamegoldás és algoritmusok tárgy. Ebben valami olyasmi (is) van (ha jól emlékszem...), hogy az ember az akadály leküzdése, a megoldás keresése során, ha a különbségcsökkentés "útját követheti" (és nem mondjuk elfogadja, hogy "ez va', b*meg..."), akkor az "akadályleküzdés" során a helyzeteket, akadályokat 3 nehézségi szintre tudja (ha tudja) besorolni. Lehet egy adott helyzet egy PÉLDA, ennek során az akadály leküzdésekor valahogy "a szánkba van rágva", el van magyarázva, szinte kiszúrja a szemünket a megoldás (pl. oktatóvideóban), mellyel más helyzeteket tanulunk meg kezelni. Van a következő szint, a feladat. ennek során a megoldás nincs "lebutítva", viszont azért nem okoz nehézséget, mert az adott élethelyzetben rendelkezésünkre álló tudás- és tapasztalati szintünkkel, általános műveltségünkből fakadóan, illetve a helyzetből kinyerhető infók (azaz a "tudásbázis") elegek a sikerhez, nem kell utánanézni semminek. A "legmagasabb szint" a PROBLÉMA, ekkor nem elég a rendelkezésre álló tudásbázis, bizony a dolgok kiderítéséhez többletinformáció és új eljárásmódok kidolgozása szükséges.
Tehát a 3 szint (már-már "trichotómia..."): példa, feladat, probléma.
Kérdés az, hogy ha szeretünk egy lényt, akkor lehet-e szó különbségcsökkentésről (azaz megoldási sorrendről, feladatról, problémáról); vagyis a mi "szeretetünkre kijelölt lény" esetében beszélhetünk-e mércéről, szabványról, ideálról, melyekhez képest a különbséget csökkenteni kell. És ha úgy tekintünk egy lényre, mint egy eszközre, akkor ez azzal jár, hogy a lényt is valamilyen idea szerint "mérjük" (mert egy eszköznek vannak megfelelési paraméterei, amelyek alapján a megfeleltetést el lehet végezi; egy iPhone esetében pl. a képátló, felbontás, reszponzivitási érték stb.), és ahhoz az "ideához", szabványhoz akarjuk igazítani. Vagyis ez a másik erőszakos és akaratos megváltoztatni akarása. András és Pál apostol szerint egy másik lény megváltoztatása nem szeretet: magnificat.ro/portal/index.php/hu/koezoes-ertekeink/18075-a-szeretet-himnusza.
András beszélt néhányszor arról, hogy ez vagy az NEM PROBLÉMA. EZT (vagy azt) ÉLNI KELL, azaz meg kell vele barátkozni, el kell fogadni, és lehetőleg szeretni (vagy elkerülni). Vannak olyan helyzetek, amelyeket nem sorolhatunk megoldási kategóriákba. Ilyen helyzet egy LÉNY LÉTEZÉSE. Maga a létezés. Egyszerűen csak van, és el kell fogadni. (Ha ilyen helyzetet akarunk mégis megoldandó, és nem elfogadandó jelenségként kezelni, András szerint - ha jól tudom, ezt szokta mondani - itt kezdődnek a szorongások és a pánikrohamok, alternatív valóságok, "pszichózisok"...)
Persze lehetnek olyan, a fizikai testhez kapcsolódó (és fizikai "síkon" megnyilvánuló), és tehát fizikai szinten kezelhető, orvosilag gyógyítható testi hibák, melyek fennállása(i) a lény létezését veszélyeztetik (gerincferdülés, látásromlás stb.), ekkor természetesen szükség van az orvos beavatkozására, azaz a gyógyításra. A lelket, lényt nem biztos, hogy lehet "javítani"...
Bár a levélíró nem írja, hogy a "mozgással, járással kapcsolatos ideáknak való meg nem felelésen" kívül van-e más fogyatékossága a gyereknek, szerintem ha lett volna, megírta volna. Az én egyik unokatesóm másfél éves korában tanult meg járni (a Pető Intézetben is jártak vele...), egy másik pedig már egyévesen járkált. Nabumm. Ez egy kibaszott verseny???
@@TracitusShinzon Szülőként írod?
@@kadm-on2654 - sajnos még nem.
De ha erre kerül a sor, igyekezni fogok ott mércézni, ahol kell, és elfogadni azt, amin nem lehet változtatni.
Ha pl. "fogyi" lesz a "gyárök", akkor biztos lesznek olyan gondolataim, mint a spártaiaknak a Taigetosszal kapcsolatban... De ezeket a gondolatokat igyekezni fogom nem a gyakorlatban, élesben megvalósítani. Ha András szeretet-definícióját a fentiekre alkalmazhatjuk, akkor az a szeretet, amikor a fenti gondolatsort meg TUDNÁM csinálni, MÉGSEM teszem... (Ezzel vhogy egyetértek... Csomó rosszindulatúskodó, azaz "idióta" emberrel kapcsolatban tudnék "csodákat" művelni, mégsem teszem meg velük...)
Szerintem ha megfogadom a fentieket, mindegy-e, hogy szülő vagyok már vagy nem?
Bandivagyok