Tisztelt Urak! Kedves Vérlovagok! Tengermély tisztelet a munkátokért, a hozzáállásotokért, a társadalom felé küldött üzenetért és az autóstársadalom nevelésére tette erőfeszítéseitekért! Megnézve a videóitokat rám a vágatlan veszprémi vonulásotok tette a legnagyobb hatást. Végig görcsbe állt gyomorral ültem a monitor előtt és szabályosan elfáradtam végére. Nagyon együtt lehet élni ezekkel a vonulós videókkal. Nekem az élet egyszer lehetővé tette, hogy kékkel és néha-néha airhornt használva megtegyem a Komárom - Székesfehérvár útvonalat. A két várostábla közti távot kb. 38 perc alatt tettem meg, de amikor megérkeztem olyan volt mintha egy úthenger ment volna át rajtam, annyira kimerítő volt figyelni mindre és mindenkire. Belegondoltam abba, hogy ha ezt nem egy személyautóval kellett volna megtenni, hanem egy mentőautóval vagy netán egy tűzoltóautóval, az mekkora kihívás, teljesítmény és felelősség lett volna. Sokak vágynak arra, hogy korlátok nélkül száguldozhassanak, de azért ez itt jóval többről szól. A lényeg, hogy soha többé nem vágytam efféle élményekre, egyszer elég volt. Tudni kell, hogy hol vannak az embernek a korlátai. A továbbiakban sok-sok türelmet, kitartást, támogatást és hasonlóan gyors őrangyalokat kívánok!
@Először is szerintem minden magyar állampolgár nevében tisztelettel köszönjük az alázatos munkátokat! Másrészről: a menetrögzítő kamerák világában abszolút amatőrként lehet butaságként fog hangzani (és ha így van előre is elnézést érte), a hátsó térben lévő kamerát szimplán 180°-al elfordítanám. Így az esetlegesen hátulról érkező "nem várt behatások" is rögzítésre kerülhetnek! Valószínűleg ez tartalom szempontjából nem épp ideális és érdekfeszítő, de sosem lehet tudni.
Nagy királyok vagyok tudtok róla? Csak így tovább, kívánok nektek baleset mentes közlekedést. És hogy érjetek oda minél hamarabb. Ja meg vegyék észre hogy az a kék villogó nem dísz az autón ☺️
Ügyesek vagytok! Hiánypótló a csatorna! Autós iskoláknak tananyagnak sem lenne utólsó, gondolok itt a mentősáv kialakítására, életek múlhatnak rajta... Köszönet a munkátokért! Esetleg összehozhatnátok egy kifejezett oktatási anyagot is! Sokat járok a Nagyvárad tér és Fiumei környékén nappal és hát van gond a fejekben...
3 ปีที่แล้ว +1
Vannak terveink, de azokat főleg az élet hozza. :-) Köszönjük, igyekezni fogunk hasznossá tenni magunkat. :-)
Minden elismerésem! Egy kérdés merült fel bennem, persze csak ha publikus: ha ennyire sürgős, miért a vérellátóhoz viszik a kórház helyett? A mentőbejáró ott van a második körforgalom után közvetlen jobbra, valaki várhatná ott, 3-4 percet tuti meg lehet spórolni.
3 ปีที่แล้ว +3
Nagyon sok esetben még egy utolsó vizsgálatot a helyi OVSZ is elvégez, mielőtt közvetlenül a beteghez kerül a vérkészítmény.
Boldog Új Évet, és balesetmentes kilométereket kívánok nektek! Szeretnék kérdezni valamit. - Ahogy hallom a Kodiaq automata. Gondolom ez iszonyat sokat segít nektek hogy a váltásra nem kell koncentrálni? - Xiaomi Yi Dash Cam-et használok én is, de sajnos éjszaka elég gyengén muzsikál. Megkérdezhetem hogy te milyen felbontást használsz a kamerán? Köszönöm!
3 ปีที่แล้ว
A DSG nagyon jó! A kamerák 1920x1080 60 fps-en vannak, ha jól rémlik.
Annyi a baja a yi-nek, hogy szűrkülettől ( nemtudom helyesen leírni így marad ) hajnalig rendszámok nem látszanak , legalábbis akik szemből jönnek, eddigi legjobb kamerám concord hd70 ott még a szemből érkezőnek a fogán is látta a ételmaradékot. De az szoftverhibás lett kétszer is..
3 ปีที่แล้ว +1
Idővel lehet, hogy próbálunk szerezni jobb kamerákat - de egyelőre maradnak ezek.
Lehet, hogy hülye a kérdés, de ilyenkor amikor meg van hajtva az autó és utána leállítod pár percre amíg felveszed a cuccokat, addig nem ég meg a turbóban az olaj? Bár én ezt még régebben hallottam, azóta fejlődött elég sokat a technika 🙂Sok balesetmentes kilométert a továbbiakban is 🤞🙂
Megint megkerdezem. Nincs keklampasoknak kuloncs GPS app? 18:20 latszik g GPS korbevitt volna a fel vilagot, de mivel ismered a terepet befordultal az egyiranyuba. De ha vki ismeretlen teruleten jar nem biztos h megtudja ezt huzni...??
Le a kalappal a városban így menni..:D Valaki bebambul, vagy eléd lépnek a zebráról, mikor a másik már áll, akkor vége, neki is, neked is. (Lásd a békéscsabai mentős) Le a kalappal, BÚÉK! Kevés munkát.
3 ปีที่แล้ว +4
A kamera látószöge fokozza a sebességérzetet, élőben nem annyira veszélyes ez. Persze sokkal rizikósabb, mint egy normál közlekedés.
Mindenekelőtt: Szuperek vagytok, szebb 2021-et nektek is! Másrészt kb olyan magas lehetsz, mint én, 184cm vagyok. Az Istenért se tudom beállítani az ülésem, hogy ilyen közel üljek a kormányhoz, közben a combom is alátámassza az ülőlap. Kérdésem: magasra emelt üléssel vezetsz, vagy hogyan hozod ezt így össze? Nekem magasságában állítható ülés van a logan mcv-ben, de a kormány csak fel-le állítható, hosszban nem.. Köszi a látatlan tanácsot előre is! Áldjon Isten mindannyíótokat!
3 ปีที่แล้ว +5
A helyes ülésbeállítás úgy néz ki, hogy a lehető legmagasabbra kell állítani, de a fejed felett legyen minimum 4-5 centi. Ülőlap távolság úgy, hogy kinyomott kuplungnál is enyhén hajlítva legyen a bal láb. Támla a lehető legfüggőlegesebben, hogy vállig támassza a hátat. Kormány magassága: alul ne akadjon a térd, lásd a műszereket és kiláss felette. Távolsága: támlának döntött vállal kinyújtod a karod a kormány teteje fölé, és kb. a csuklód érintse a kormányt. Fejtámla teteje nagyjából a fejed tetejével egy vonalban. Nagyon röviden ennyi. :-)
Még egy fontos. Loganban én nagyon régen ültem, ha jól rémlik csak 3 fokozatban állítható az ülésmagasság. Az sajnos egy komoly nehezítő tényező - feltéve, ha még ugyanolyan.
Szerintem a leghátsó kamera nem nagyon ad semmi pluszt a B oszlopnál lévőhöz képest. Esetleg valamelyik oldalra érdemesebb lenne kitenni, kereszteződéseknél vagy szűkös helyeken jó felvételek készülhetnek.
Köszönjük a munkátokat! A reklámok végignézésével hozzájárulunk esetleg a nagyobb TH-cam bevételhez? Ha igen akkor szívesen végignézem, ezzel is támogatva titeket.
3 ปีที่แล้ว +2
Elvben igen, bár a Yutube bevételekből sose fog kijönni a havi üzemanyag költség töredéke sem. De minden fillér számít és mi mindenért hálásak vagyunk! :-)
Én is értem már le Veszprémbe ennyi idő alatt...:-) ))) elnézést kérek!...:-)
3 ปีที่แล้ว +1
Mi biztos, hogy elnézzük neked, ugyanis nem a mi dolgunk ilyesmivel foglalkozni. Amennyiben 240-nel utolérnél minket, hidd el, még el is engedünk. Volt már rá példa párszor, hogy jött valaki bőven a mi haladási sebességünk felett. Mi olyankor még félre is húzódunk, ha kell, röviden lekapcsoljuk a fényt is, aztán hadd menjen. Nem rendőrök vagyunk, egyszerű futárok. :-)
Hogy szoktatok tankolni út közben ha mondjuk kevés az üzemanyag de sürgős eset van?
3 ปีที่แล้ว +7
Az a szokás, hogy minden útról a lehető leggyorsabban igyekszünk hazaérni, majd Budapesten telitank, motor esetében sisakpucolás - és csak utána van pihenés. Így mindenhova minden esetben full tankkal indulunk - ahogy most is.
Ahogy a szirénának van éjszakai funkciója, úgy lehetne a villogónak is, hogy a többi autós ne vakuljon meg éjszaka. Akkor nem kellene teljesen lekapcsolni a tető hidat, hanem mehetne kevesebb fénnyel. LED esetén nem nagyon lehet a fényerővel játszani, de a LEDek számával igen.
Szirénának nincs éjszakai fikciója, ez egy rossz beidegződés, tévhit. Szimplán le van kaocsolva a hang, de attól még a fény, és hangjelzés együttesen ér valamit.
@@promber88 a motorokon van a hangnak éjszakai módja az autó nem tudom hogy lenne
3 ปีที่แล้ว
Először is: Gratulálok, szép munka volt! Másodszor: Nagyon megfogott ez a videó, érdeklődni szeretnék, hogy hogyan lehet valakiből vér szállító? Egy meg nem nevezett napon 50 perc volt nekem Pest-Veszprém, megkülönböztető nélkül egy 130lovas Ford Focus mk2.5-el, szóval a tehetség az megvan :D Plusz két évig pizza futárkodtam iskola mellett, talán referenciának jó lesz.
3 ปีที่แล้ว +1
A mi csapatunk most teljes, nincs annyi feladatunk, hogy bővítenünk kellene. De például az SMSV-nél lehet, hogy keresnek munkaerőt.
Lehet, hogy tévedek, de a belső felvételek alapján én nem vagyok benne biztos, hogy megfelelően van beállítva az ülés (háttámlája). Nekem kicsit úgy tűnik, hogy hátrébb kellene dönteni, bár lehet, hogy csak a felsőrész okoz vízuális csalódást, vagy "normál" vezetés közben előre dölsz és ezért tűnik úgy. th-cam.com/video/kvMKYztEBII/w-d-xo.html . Nem kötözködés akar lenni, egyszerűen a megfelelő ülésbeállítással nagyban csökken a reakcióidő és javul a kormányozhatóság, vészhelyzet esetén életet menthet ez a pici apróság.
3 ปีที่แล้ว +2
Ez a szakmám, hidd el, hogy jól van beállítva. :-) A háttámlának a lehető legfüggőlegesebben kell állnia. Nem kell messzire menni: nézd meg bármelyik versenyautó ülését. Egyébként nem ülök előrehajolva, ez még a függőlegestől egy árnyalatot hátrébb van.
BUÉK és a kameraállásokat meg sem említem, látható nézői szemmel. Talán azért annyit megjegyzek, hogy forgalom dús helyzetekben a frontális kamera képe előnyösebb, mint az oldalsóé, amivel az útfelületből alig látni valamit, de bőséggel az autóbelsőt.
3 ปีที่แล้ว
Valószínűleg az első kettő fog maradni, a harmadikat (ami most el is mozdult sajnos, és részben ezért is alig vágtam be belőle) pedig el fogjuk hagyni.
@@Surmoka Jó, de én sokkal jobban szeretem ha a kocsim nyomatékból oldja meg és nem erőből, hogy szétforgatom, ráadásul már régen a hasznos tartományon túl. :p
Köszönjük a munkátokat! 2021-re kívánom nektek, hogy mindig érjetek oda ahová mentek!
Köszönjük, igazából ez a legfontosabb célunk nekünk is! :-)
Boldog Új Évet és nagyon, nagyon kevés munkát kívánok! :-)
Jobbulást kívánok a betegnek. Köszönöm, köszönjüka gyors segítséget s az áldozatos munkátokat.Békés boldog újesztendőt kívánok Családom nevében.
Boldogabb Új Évet Kívánok! 🙏🚨
Egész jó képe van ezeknek a kameráknak :D Olyannyira hogy még a sofőr is jól látszik a félhomályban :)
Lesz egy jól kikormolt Kodiaq majd a hahun.... :-D BUÉK! Idén is jó utat és figyelmes autósokat! Köszönjük!!!!
Jól nyomod a forgalomban ember.... !!!!! Imádnám ezt a vezetést Pesten..:)
Zsolt egyébként vezetéstechnikai oktató minden jármű kategoriára.
Tisztelt Urak! Kedves Vérlovagok! Tengermély tisztelet a munkátokért, a hozzáállásotokért, a társadalom felé küldött üzenetért és az autóstársadalom nevelésére tette erőfeszítéseitekért! Megnézve a videóitokat rám a vágatlan veszprémi vonulásotok tette a legnagyobb hatást. Végig görcsbe állt gyomorral ültem a monitor előtt és szabályosan elfáradtam végére. Nagyon együtt lehet élni ezekkel a vonulós videókkal.
Nekem az élet egyszer lehetővé tette, hogy kékkel és néha-néha airhornt használva megtegyem a Komárom - Székesfehérvár útvonalat. A két várostábla közti távot kb. 38 perc alatt tettem meg, de amikor megérkeztem olyan volt mintha egy úthenger ment volna át rajtam, annyira kimerítő volt figyelni mindre és mindenkire. Belegondoltam abba, hogy ha ezt nem egy személyautóval kellett volna megtenni, hanem egy mentőautóval vagy netán egy tűzoltóautóval, az mekkora kihívás, teljesítmény és felelősség lett volna. Sokak vágynak arra, hogy korlátok nélkül száguldozhassanak, de azért ez itt jóval többről szól. A lényeg, hogy soha többé nem vágytam efféle élményekre, egyszer elég volt. Tudni kell, hogy hol vannak az embernek a korlátai.
A továbbiakban sok-sok türelmet, kitartást, támogatást és hasonlóan gyors őrangyalokat kívánok!
Boldog új évet. Egész jó a több kamerás váltás. Adott helyzetet több szempontból is látni.
A hátsó térben levő harmadik nem vált eddig be igazán, azzal még küzdünk. Itt sajnos a pozíciója is rossz volt.
@Először is szerintem minden magyar állampolgár nevében tisztelettel köszönjük az alázatos munkátokat! Másrészről: a menetrögzítő kamerák világában abszolút amatőrként lehet butaságként fog hangzani (és ha így van előre is elnézést érte), a hátsó térben lévő kamerát szimplán 180°-al elfordítanám. Így az esetlegesen hátulról érkező "nem várt behatások" is rögzítésre kerülhetnek! Valószínűleg ez tartalom szempontjából nem épp ideális és érdekfeszítő, de sosem lehet tudni.
Nagy királyok vagyok tudtok róla?
Csak így tovább, kívánok nektek baleset mentes közlekedést. És hogy érjetek oda minél hamarabb. Ja meg vegyék észre hogy az a kék villogó nem dísz az autón ☺️
Ügyesek vagytok! Hiánypótló a csatorna! Autós iskoláknak tananyagnak sem lenne utólsó, gondolok itt a mentősáv kialakítására, életek múlhatnak rajta...
Köszönet a munkátokért!
Esetleg összehozhatnátok egy kifejezett oktatási anyagot is! Sokat járok a Nagyvárad tér és Fiumei környékén nappal és hát van gond a fejekben...
Vannak terveink, de azokat főleg az élet hozza. :-) Köszönjük, igyekezni fogunk hasznossá tenni magunkat. :-)
Minden elismerésem! Egy kérdés merült fel bennem, persze csak ha publikus: ha ennyire sürgős, miért a vérellátóhoz viszik a kórház helyett? A mentőbejáró ott van a második körforgalom után közvetlen jobbra, valaki várhatná ott, 3-4 percet tuti meg lehet spórolni.
Nagyon sok esetben még egy utolsó vizsgálatot a helyi OVSZ is elvégez, mielőtt közvetlenül a beteghez kerül a vérkészítmény.
Ennek a turbónak se jósolok egy hosszú pályafutást😆
Boldog Új Évet, és balesetmentes kilométereket kívánok nektek! Szeretnék kérdezni valamit.
- Ahogy hallom a Kodiaq automata. Gondolom ez iszonyat sokat segít nektek hogy a váltásra nem kell koncentrálni?
- Xiaomi Yi Dash Cam-et használok én is, de sajnos éjszaka elég gyengén muzsikál. Megkérdezhetem hogy te milyen felbontást használsz a kamerán?
Köszönöm!
A DSG nagyon jó! A kamerák 1920x1080 60 fps-en vannak, ha jól rémlik.
Annyi a baja a yi-nek, hogy szűrkülettől ( nemtudom helyesen leírni így marad ) hajnalig rendszámok nem látszanak , legalábbis akik szemből jönnek, eddigi legjobb kamerám concord hd70 ott még a szemből érkezőnek a fogán is látta a ételmaradékot. De az szoftverhibás lett kétszer is..
Idővel lehet, hogy próbálunk szerezni jobb kamerákat - de egyelőre maradnak ezek.
hasonlít a sziréna az angol great sirenhez . jól hangzik
Lehet, hogy hülye a kérdés, de ilyenkor amikor meg van hajtva az autó és utána leállítod pár percre amíg felveszed a cuccokat, addig nem ég meg a turbóban az olaj? Bár én ezt még régebben hallottam, azóta fejlődött elég sokat a technika 🙂Sok balesetmentes kilométert a továbbiakban is 🤞🙂
Megint megkerdezem. Nincs keklampasoknak kuloncs GPS app? 18:20 latszik g GPS korbevitt volna a fel vilagot, de mivel ismered a terepet befordultal az egyiranyuba. De ha vki ismeretlen teruleten jar nem biztos h megtudja ezt huzni...??
Az iGO-nak van kéklámpás módja de az meg offline.
Le a kalappal a városban így menni..:D Valaki bebambul, vagy eléd lépnek a zebráról, mikor a másik már áll, akkor vége, neki is, neked is. (Lásd a békéscsabai mentős) Le a kalappal, BÚÉK! Kevés munkát.
A kamera látószöge fokozza a sebességérzetet, élőben nem annyira veszélyes ez. Persze sokkal rizikósabb, mint egy normál közlekedés.
Néha kicsit tanácstalan a DSG, hogy mit is kellene csinálnia.. :D
BÚÉK és jó munkát!
Egyébként szerintem az elöl középre helyezett kamera képe elég, a B oszlop tetején lévő nem kell.
Mindenekelőtt: Szuperek vagytok, szebb 2021-et nektek is!
Másrészt kb olyan magas lehetsz, mint én, 184cm vagyok. Az Istenért se tudom beállítani az ülésem, hogy ilyen közel üljek a kormányhoz, közben a combom is alátámassza az ülőlap.
Kérdésem: magasra emelt üléssel vezetsz, vagy hogyan hozod ezt így össze?
Nekem magasságában állítható ülés van a logan mcv-ben, de a kormány csak fel-le állítható, hosszban nem..
Köszi a látatlan tanácsot előre is!
Áldjon Isten mindannyíótokat!
A helyes ülésbeállítás úgy néz ki, hogy a lehető legmagasabbra kell állítani, de a fejed felett legyen minimum 4-5 centi. Ülőlap távolság úgy, hogy kinyomott kuplungnál is enyhén hajlítva legyen a bal láb. Támla a lehető legfüggőlegesebben, hogy vállig támassza a hátat. Kormány magassága: alul ne akadjon a térd, lásd a műszereket és kiláss felette. Távolsága: támlának döntött vállal kinyújtod a karod a kormány teteje fölé, és kb. a csuklód érintse a kormányt. Fejtámla teteje nagyjából a fejed tetejével egy vonalban. Nagyon röviden ennyi. :-)
@ köszi, ezt így fogom kipróbálni
Még egy fontos. Loganban én nagyon régen ültem, ha jól rémlik csak 3 fokozatban állítható az ülésmagasság. Az sajnos egy komoly nehezítő tényező - feltéve, ha még ugyanolyan.
@ igen, ez nem változott, de majd megtalálom valahol a jó kombinációt.
Köszi :)
Szerintem a leghátsó kamera nem nagyon ad semmi pluszt a B oszlopnál lévőhöz képest. Esetleg valamelyik oldalra érdemesebb lenne kitenni, kereszteződéseknél vagy szűkös helyeken jó felvételek készülhetnek.
Köszönjük a munkátokat!
A reklámok végignézésével hozzájárulunk esetleg a nagyobb TH-cam bevételhez?
Ha igen akkor szívesen végignézem, ezzel is támogatva titeket.
Elvben igen, bár a Yutube bevételekből sose fog kijönni a havi üzemanyag költség töredéke sem. De minden fillér számít és mi mindenért hálásak vagyunk! :-)
Én is értem már le Veszprémbe ennyi idő alatt...:-) ))) elnézést kérek!...:-)
Mi biztos, hogy elnézzük neked, ugyanis nem a mi dolgunk ilyesmivel foglalkozni. Amennyiben 240-nel utolérnél minket, hidd el, még el is engedünk. Volt már rá példa párszor, hogy jött valaki bőven a mi haladási sebességünk felett. Mi olyankor még félre is húzódunk, ha kell, röviden lekapcsoljuk a fényt is, aztán hadd menjen. Nem rendőrök vagyunk, egyszerű futárok. :-)
De menő hangja van a dízel Kodinak :)
A hanggenerátorok csodákra képesek! :-D
@ Nem RS, úgyhogy nincsen benne hanggenerátor :)
@ vagy tévednék? :)
Hogy szoktatok tankolni út közben ha mondjuk kevés az üzemanyag de sürgős eset van?
Az a szokás, hogy minden útról a lehető leggyorsabban igyekszünk hazaérni, majd Budapesten telitank, motor esetében sisakpucolás - és csak utána van pihenés. Így mindenhova minden esetben full tankkal indulunk - ahogy most is.
Vajon kibír 1 szezont a két első téli gumi?:)Nem esküdnék meg rá...
Majd kiderül. Az biztos, hogy nem lesz rongyig használva. Minden gumit maximum 50%-os állapotban cserélnünk kell.
Csak egy tip amejik kamera elöl van csak azt vegyétek mert az néz ki a legjobban
Jobb kamerákra fogunk váltani, a képminőségen is muszáj javítanunk.
Hogy micsoda? Buszos vérszállítás?? 2021ben?
Része egy tökéletesen felépített és nagyon bonyolult rendszernek. Semmi baj nincs vele.
@ erről esetleg forgathatnátok egy részt. Kicsit a higiénia/idegen kezűség miatt érzem neccesnek
A csatornán a 2. rész pontosan erről szól. :-)
@ pótlom, kössz
Pestről Veszprémbe?
Pontosan Budáról. :-)
@ Köszönöm a válaszod!🥰
Ahogy a szirénának van éjszakai funkciója, úgy lehetne a villogónak is, hogy a többi autós ne vakuljon meg éjszaka. Akkor nem kellene teljesen lekapcsolni a tető hidat, hanem mehetne kevesebb fénnyel. LED esetén nem nagyon lehet a fényerővel játszani, de a LEDek számával igen.
Szirénának nincs éjszakai fikciója, ez egy rossz beidegződés, tévhit. Szimplán le van kaocsolva a hang, de attól még a fény, és hangjelzés együttesen ér valamit.
@@promber88 az egyik korai videóban mutatták, hogy két hangerőt tud a motorokra szerelt sziréna.
@@promber88 a motorokon van a hangnak éjszakai módja az autó nem tudom hogy lenne
Először is: Gratulálok, szép munka volt!
Másodszor: Nagyon megfogott ez a videó, érdeklődni szeretnék, hogy hogyan lehet valakiből vér szállító? Egy meg nem nevezett napon 50 perc volt nekem Pest-Veszprém, megkülönböztető nélkül egy 130lovas Ford Focus mk2.5-el, szóval a tehetség az megvan :D Plusz két évig pizza futárkodtam iskola mellett, talán referenciának jó lesz.
A mi csapatunk most teljes, nincs annyi feladatunk, hogy bővítenünk kellene. De például az SMSV-nél lehet, hogy keresnek munkaerőt.
Lehet, hogy tévedek, de a belső felvételek alapján én nem vagyok benne biztos, hogy megfelelően van beállítva az ülés (háttámlája). Nekem kicsit úgy tűnik, hogy hátrébb kellene dönteni, bár lehet, hogy csak a felsőrész okoz vízuális csalódást, vagy "normál" vezetés közben előre dölsz és ezért tűnik úgy. th-cam.com/video/kvMKYztEBII/w-d-xo.html . Nem kötözködés akar lenni, egyszerűen a megfelelő ülésbeállítással nagyban csökken a reakcióidő és javul a kormányozhatóság, vészhelyzet esetén életet menthet ez a pici apróság.
Ez a szakmám, hidd el, hogy jól van beállítva. :-) A háttámlának a lehető legfüggőlegesebben kell állnia. Nem kell messzire menni: nézd meg bármelyik versenyautó ülését. Egyébként nem ülök előrehajolva, ez még a függőlegestől egy árnyalatot hátrébb van.
@ "Lehet, hogy tévedek, de a belső felvételek alapján én nem vagyok benne biztos". Rendben, túltárgyaltuk! :)
BUÉK és a kameraállásokat meg sem említem, látható nézői szemmel. Talán azért annyit megjegyzek, hogy forgalom dús helyzetekben a frontális kamera képe előnyösebb, mint az oldalsóé, amivel az útfelületből alig látni valamit, de bőséggel az autóbelsőt.
Valószínűleg az első kettő fog maradni, a harmadikat (ami most el is mozdult sajnos, és részben ezért is alig vágtam be belőle) pedig el fogjuk hagyni.
De ez csak egy tip
Szegény turbót nem irigylem
Az élet bizony kemény! :-)
Néha eléggé sokat pörög váltásoknál, nem lehet egy kicsit átprogramozni? Lehet hogy 25 % üzemanyagot meg is spórolna a verda egyből... :-) :-)
Nem. Sokkal fontosabb egy ilyen autónak a teljesítmény, mint a vakarékosság.
@@Surmoka Jó, de én sokkal jobban szeretem ha a kocsim nyomatékból oldja meg és nem erőből, hogy szétforgatom, ráadásul már régen a hasznos tartományon túl. :p
@@MumusLCS A nyomaték az erő szorozva az erőkarral. Tehát ha nem erőből, akkor hogyan nyomatékból?