Nekem is igazából, néha még szokott feltölteni videót, a tőle megszokott minőségben - szere(t)tem nézni a videóit, mert érdekesek (az érdekes itt szó szerint értendő)
Baszki! Én eddig nem is tudtam hogy Ő a Paul Street. :-D Régebben sokat néztem a videóit. Nézzétek el nekem, nem vagyok már ebben a zenében érintett korosztály, de ezentúl megfogom hallgatni.
Ez a divat most. Fogni egy fiatal hírességet, az első sikerénél, addig nyomni a közösségi médián, hogy most egy legenda születetta szemünk előtt, amig meg nem undorodik tőle a nép és jön az új dili. Aztán ha megint lesz egy nagy dobása, akkor talán kezdődik előröl. Pl. Jenna Ortegáról is úgy beszéltek mintha 10 oszkárt nyert volna 20 évesen, aztán egy ideje már nem hallottam a fingását
Igen ez igaz.😉És szinte gyerek.Ha tudja folytatni ezt a szintet,tényleg ott lesz.Én úgy gondolom, hogy a 2024-es európai nagytournéja,11 nagykoncertel elég sokatmondó.Ki is csinálta ezt eddíg meg? Mándoky, Tankcsapda és.... ja.. csak hárman?
@@sandornemeth7559 Már ne is haragudj, de az általam említett előadók nagyságához semmi köze. Itthoni viszonylatban tisztába vagytok ti vele mekkora sztár volt annó pl, egy Demjén?
Kicsit többet kellene tudni a srácról. 21 éves volt a videón, egy éve. 12 évesen okosabban beszélt, mint a 70' évek sztárjai,. Önerőből lett az aki. Demjén jó. Igaz. De nem egy Bródy. És igen. Ez a fiú, bárhogy is szólítja magát 2023-ban a saját stílusában, egy David Bowie!
@@sandornemeth7559Egy David Bowiehoz hasonlítód őt? Ezt ugye te sem gondolod komolyan. Jézusom. Demjén énekhangja Magyarországon a legszebb férfi énekhang még mindig, ezerszer kellemesebb mint az övé valaha is lesz. Ám nem vita kérdése ez igaz, ízlések és pofonok.
Nem értem ez miért baj. Ha van rá pénze és szereti vegye meg. Én azt tartom gáznak amit pl GWM csinál. Kipakolja a drága cuccait hogy "nézzétek nekem van". Nem mindegy hogy azért veszed meg mert tetszik és szereted vagy azért hogy kérkedj vele.
Ő is azt veszi meg ami tetszik neki Csak a hozzád hasonlóaknak kérkedés!!Azt viszont nem tudják sokan,hogy mennyit jótékonykodik még a ruháit is oda adja.
@@szinti9037 Akkor is maga miatt veszi meg. Megteheti, akarja, vegye meg. Akkor se azt csinálja mint a GWM fajta emberek. Önmagában azzal semmi probléma nincs hogy valaki drága cuccokat vesz mert szereti őket. Ha lenne sok pénzed nem vennél olyan dolgokat amire eddig nem tudtál költeni? Biztos van minimum 1olyan dolog.
@@norbertsimon6213 Kipakolja pl az óráit a felsőjére miközben fekszik hogy nézzük neki ezek vannak, ő meg tudta venni mi nem. Nincs más funkciója annak hogy ott vannak csak hogy kérkedjen. Azi arénás fellépésére annyi volt a válasza hogy a profit annyi mint neki a ruhatára. Ő csak azt tudja felmutatni hogy mennyi pénze van . Az adakozasnak semmi köze ehhez ettől függetlenül csinálhatja.
Meg majd sír nyugdíjas korára mint mostanában szoktak az előadók, színészek hogy nem él meg az alap nyugdíjából... A fellépésekből fiatalon össze szedett pénzt nem kellett volna felélni..
Már jóval azelőtt hogy ilyen sikeres lett volna, nyomta a youtube csatornáját Paul Street néven. Lehet hogy előbb-utóbb lejjebb fog menni a hype, de nem fog eltűnni a pali.
Mindegy , hogy kivágták … alapból semmi baj nincs azzal, ha az ember vesz magának holmikat, pláne ha vigyázz is rájuk és még ha meg is dolgozik érte , plusz az életet szabad élvezni, főleg fiatalon ❤️
Annak mi értelme ha milliomos és nem költ semmire?😂 Sok irigy komment, én is irigy vagyok, tudnék úgy élni mint ő de nem mindenkinek adatik meg sajnos, gratulálok neki, amit elért, megérdemli😃
Ha valaki nem az állam csöcsén lóg, akkor arra költi a pénzét, amire akarja. Az mondjuk kicsit gusztustalan, ha erről szól egy műsor. Lehetne beszélni emberi értékekről.
tegyèl fèlre azi pár èv ès senki nem fog emlèkezni a zenèdre. visszatèrsz mèg a Paul Street videozáshoz. minden ùj dolog irányzat lecseng. sorolhatnám.
Remélem hamar vége lesz ennek a trágyának...Bár amennyi birka jegyet vesz erre....per pillanat sajna nem úgy néz ki, hogy rövid időn belül vége lesz...!
@@SuperZsanna ez nem rossz indulat. Azit közel 10 ève követem. Mint Paul Street. De elszállt vele a lò. Amit õ csinál az nem ùj volt már ilyen, sorolhatnám az emot Tokió Hotelt meg sok tinit behálòzò irányzatot. Ennek is hamar vège lesz.
@@SalaKaland miért ne lenne? Szerintem a többség tudja hogy ez nem példa, de azt is hogy a hirtelen sok pénz ezzel jár. Ha sok pénzt kapnál talán te is költenéd olyanokra amik azelőtt elérhetetlenek voltak. De amúgy nem is ezért követik, hanem mert van mondanivalója, van egyénisége, mind zeneileg és egyénileg is, mégha elsőre nem is látszik.
@@WinterFEgonhonnan veszed a hülyeséged...?... apja autószerelő és anyja katona. újpalotai lakótelepről származik...nem igen van ott zsidó...... azért mert felvett neve köthető bárhova, az egy dolog. attól senki sem lesz sem arab, sem zsidó...
Nyilván magadból indulsz ki a közléskényszereddel együtt, viszont neked annyival rosszabb, h az irigységet, senkiséget, birkaságot, sötétséget nem teszik helyre a pszichiátrián. Csórókám, jól kivagy.
@@NoName-Sanko igen,a szavaid épp rád jellemzőek prolikám...😉 De gondolom annyira setét vagy,hogy a beböfögésed pötyögéde közben ezen nem igazán gondolkoztál el. Szerencsétlen veréb.😂
Miért is gond, hogy ruhákra bassza el a pénzét? Akkor jelenjen meg a koncertjein meg klipekben stb. egy random newyorkeres pólóban meg ilyenek? Xddd A csávó kiépített magának ilyen fiatalon egy olyan presztízst, hogy egyszerűen nem engedheti meg, hogy ne drága cuccban jelenjen meg valahol.
@@zsuzsakertesz6921 Szerencsére nem egy ilyen agyhalott generáció tagjaként nőttem fel, akik ezt a copy-cat szerencsétlent istenítik. Nálunk a gimnáziumban szégyen volt, ha valaki nem tud tisztán, folyékonyan, artikuláltan beszélni, és nincs 17 éves korára legalább egy felső nyelvvizsgája. Pedig nem is volt olyan régen, úgy 23 évvel ezelőtt.
De egy paprikáskrumplit nem tud megfőzni! Danolászik, de majd ha oda ér élete alkonyàra sír hogy kevés a nyugi! A muzi meg hogy nincs egy lànyom aki gondoz! De a szivárvàny akkor is ragyogni fog az égen, a selejtek meg hát....
Senkinek semmi koze hozza mire kolti a penzet. Ahhoz annal inkabb, honnan van valakinek a penze. ( 27 milliardos yacht, hatvanpusztai birtok...) de basztassuk csak a kolykot aki vesz maganak par Jordan cipot.
Jól teszi. Az ő pénze! Senkinek semmi köze hozzá! Most éljen megteheti. Amikor családot alapít rá ér akkor úgy élni hogy a szeretteinek is eleget tegyen! Miért kell erről egyáltalán beszélni???!!!
Ha már szurkálódunk, általában azok mondják hogy pszichés problémái vannak azoknak, akik szeretik a drágább ruhákat, akik teljesen igénytelenül, ízléstelenül öltözködnek, az a tipikus fel veszem ami a kezembe akad azt csuma... Mindenki költsön arra, amire szeretne.
Az a legnagyobb probléma sokk hasonló emberrel, hogy nem gondolkodnak előre valamikor kifog pukadni a lufija és akkor már nem fogják ennyien hallgatni ezért érdemes 1-2 ingatlant is venni befektetési céllal kiadásra.
Igazad lenne ha nem tévednél. A zeneiparban előadóként mindig ugyanaz az út. Előadsz, relatív sikereket érsz el, aztán egyszer ez visszaszorul arra, hogy befejezed vagy az elért sikerek mértékétől függően elő talán már nem is adsz, de anyagilag nincs is rá szükséged. Gondolhatod, hogy neki azért lesz még jó pár éve és nem csak koncertekből él, ott az eladott lemez ami igaz nem divat már de ott a youtube ami sokat hoz meg a zene streaming, rádió, tv, egyéb. Vele kapcsolatban konszenzus van azért hogy nem egy csinált sztár meg nem is 1 slágeres😃 most még nehéz elképzelni de slágereket írt, gondolj bele az ő zenéjénél sokkal “hülyébb” dalok lettek slágerek amolyan “csak mert” alapon.
Ha visszavonul meghívják majd ilyen olyan műsorvezetőnek, zsűrinek stb... Az a Manuel is 4éve ha zenél de már zsűritagnak betették...Semmit nem tett le az asztalra, eddig legalább a tehetség kutatókba is olyan volt a bíra aki valamit elért hosszú távon... Mai világba már minden sz*rból meg lehet élni csak szerencse kell hozzá!
@@PetraKallai-un8ypVégre más is észreveszi, hogy semmi hangja nincs, hadar, nyelveket kever , kis rappet visz bele és néha vonyít -EGY NULLA ! A sok birka meg erre jegyet is vesz ! :D
Elb. szta a pénzt és b. szott drága cipői vannak.. Ez is csak egy trágár hulyegyerek akit tulmisztifikált a média, aztán most ő a császár. - már akinek.
Azèrt amennyit elkèr tegyük hozzà hogy a haverok sem ingyen lèpnek fel.Èlvezze mìg tudja csak hàt a sok kis fiatal nem èrtèkeli a pènzt vagyis inkább túl korán jutnak sok pénzhez.
Nem! Nem kell írigy lenni mert valaki meg teheti attol hogy drága cuccokra gyűjt ugyan olyan jó szívű kedves ember!😊 És utána meg azt mondta hogy már nem költ ilyenekre annyit meg szinte semmire de ezt minnek is rakjuk belle? Nem?
Mint ha lett volna egy video itt ebben a témában nem is olyan rég. Tehát Attila te megvettél sok olyan ruhát ami egyébként egy forintot nem ér, gratulálok. Szerinted mért van az, hogy a gazdag emberek pont ezekre nem költenek ? A főnököm is ki sem látszik a Michael Kors cuccokból, de egy garázsra már nem futja a kocsijának pedig tudom hogy 500 ezer felett keres. Nekem egy öreg nike cipőt leszámítva azt is szerintem kaptam. Egyetlen ilyen márkás cuccom sincs. A gép amiről ezt írtam 1.5 millió volt. Hát kinek mi.
És részletre volt a 1.5 milliós gép? 😂 Ha fönököd 500 ezret keres, akkor Te kevesebbet... saját lakás önerőből már van ugye? 😂 Ugye milyen kellemetlen kérdések ezek? Attól hogy te mást gondolsz helyesnek, még nem kell lebecsmérlően nyilatkozni másokról, és az ő saját értékrendjükről.
Csak egy példát mondtam, hogy próbálja értelmesen forgatni a pénzét. Amúgy meg semmi közöd a dolgaimhoz. Saját pénzből veszek mindent. @@ferenckluni7652
Persze mert tik tokon látta..hogy lehet egy ilyen korcs "sztár"..nem érdekel mennyit költ amúgy ő dolga. Engem az zavar hogy megjelenik egyáltalán bárhol maga a zenéje :D
Pont a lényeget hagytátok ki... Utána mondta hogy már nem költ ezekre annyit. Gratulálok👏👏👏👏
Nyilván direkt hagyták le 😡
@@Blondy2Hajni Igen tudom, nyilván ez így érdekesebben hangzik
a fidesz altal keszitett videok is ilyenek. erdek videok, nehogy mar ugy legyen ahogy egybkent van
Amolyan evidens hogy költ erre az ember mi ezzel a baj??
Nyilván már nem költ rá annyit mert megvan mindene.
Nyilván nem költ már ilyenekre, mert már megvannak... Könnyű úgy nem költeni már valamire, ha már megvan az a valamid. :D
imadom azt hogy pont utana mondta a lenyeget amit ki vagtatok a videobol gratulalok
mi volt a lényeg?
@@Peterson0101hogy már nem költ ilyesmire
A mondat elején már múlt időben beszél erről, tehát a levágott rész nélkül is ugyanezt jelenti.
Remélem orrvérzésed lett az idegességtől 🤣
Vagy egy sor újabb "jóemberkedés",ami jól hangzik...hagyjuk már...
Nekem örökké Paul Street marad
Nekem is igazából, néha még szokott feltölteni videót, a tőle megszokott minőségben - szere(t)tem nézni a videóit, mert érdekesek (az érdekes itt szó szerint értendő)
@@egyanonimyoutubefelhasznal5141 Ja, tőle megszokott minőségben másol más videósokat. :D
Baszki! Én eddig nem is tudtam hogy Ő a Paul Street. :-D Régebben sokat néztem a videóit. Nézzétek el nekem, nem vagyok már ebben a zenében érintett korosztály, de ezentúl megfogom hallgatni.
Nekem is
@@beaverebi163azért hallgatod meg mert ő paul street és nem azért mert tetszik a zenéje?
Olyan szinten van beállítva ez a srác művészileg mintha Prince, John Lennon, vagy legalábbis egy David Bowie lenne.
Ugyanmár.
Ez a divat most. Fogni egy fiatal hírességet, az első sikerénél, addig nyomni a közösségi médián, hogy most egy legenda születetta szemünk előtt, amig meg nem undorodik tőle a nép és jön az új dili. Aztán ha megint lesz egy nagy dobása, akkor talán kezdődik előröl. Pl. Jenna Ortegáról is úgy beszéltek mintha 10 oszkárt nyert volna 20 évesen, aztán egy ideje már nem hallottam a fingását
Igen ez igaz.😉És szinte gyerek.Ha tudja folytatni ezt a szintet,tényleg ott lesz.Én úgy gondolom, hogy a 2024-es európai nagytournéja,11 nagykoncertel elég sokatmondó.Ki is csinálta ezt eddíg meg? Mándoky, Tankcsapda és.... ja.. csak hárman?
@@sandornemeth7559 Már ne is haragudj, de az általam említett előadók nagyságához semmi köze. Itthoni viszonylatban tisztába vagytok ti vele mekkora sztár volt annó pl, egy Demjén?
Kicsit többet kellene tudni a srácról. 21 éves volt a videón, egy éve. 12 évesen okosabban beszélt, mint a 70' évek sztárjai,. Önerőből lett az aki. Demjén jó. Igaz. De nem egy Bródy. És igen. Ez a fiú, bárhogy is szólítja magát 2023-ban a saját stílusában, egy David Bowie!
@@sandornemeth7559Egy David Bowiehoz hasonlítód őt?
Ezt ugye te sem gondolod komolyan. Jézusom. Demjén énekhangja Magyarországon a legszebb férfi énekhang még mindig, ezerszer kellemesebb mint az övé valaha is lesz.
Ám nem vita kérdése ez igaz, ízlések és pofonok.
Bele ne szeressél már Zsóti baba 😂
Nem értem ez miért baj. Ha van rá pénze és szereti vegye meg. Én azt tartom gáznak amit pl GWM csinál. Kipakolja a drága cuccait hogy "nézzétek nekem van". Nem mindegy hogy azért veszed meg mert tetszik és szereted vagy azért hogy kérkedj vele.
Ő is azt veszi meg ami tetszik neki Csak a hozzád hasonlóaknak kérkedés!!Azt viszont nem tudják sokan,hogy mennyit jótékonykodik még a ruháit is oda adja.
Szerinted Azariah csak maga miatt vesz ilyen cuccokat? Ugyan már.. Mindketten csórók voltak gyerekkorulbam és ezzel kompenzálnak ma
@@szinti9037 Akkor is maga miatt veszi meg. Megteheti, akarja, vegye meg. Akkor se azt csinálja mint a GWM fajta emberek. Önmagában azzal semmi probléma nincs hogy valaki drága cuccokat vesz mert szereti őket. Ha lenne sok pénzed nem vennél olyan dolgokat amire eddig nem tudtál költeni? Biztos van minimum 1olyan dolog.
@@norbertsimon6213 Kipakolja pl az óráit a felsőjére miközben fekszik hogy nézzük neki ezek vannak, ő meg tudta venni mi nem. Nincs más funkciója annak hogy ott vannak csak hogy kérkedjen. Azi arénás fellépésére annyi volt a válasza hogy a profit annyi mint neki a ruhatára. Ő csak azt tudja felmutatni hogy mennyi pénze van . Az adakozasnak semmi köze ehhez ettől függetlenül csinálhatja.
Sajna tele vagyunk "kommunistákkal" akik ha valaki csak kicsit is fényűzőbbre költ már betámadják hogy hogy képzeli miközben egyesek éheznek 🙄🤦
Látszik hogy meg fiatal.. pár év és ő is háttérbe szorul...
Ne jósolgassál! A srác nem fog eltúnni, mert több benne a kurázsi, és jobb zenéket fog még csinálni.
Mint te?
Ez szokott így lenni...aztán eljön az a kor és minden fent lesz vinteden meg jófogáson... XD
Meg majd sír nyugdíjas korára mint mostanában szoktak az előadók, színészek hogy nem él meg az alap nyugdíjából... A fellépésekből fiatalon össze szedett pénzt nem kellett volna felélni..
@@Pardo880323hát szerintem ő annál okosabb
Brooo ez igaz😂😂😂
Egy Forintot nem adnék neki nem hogy milliokat
Itt vagy. Kommenteltél. Máris adtál neki pénzt - nem közvetlenül, de közvetve igen. Gratulálok! 😂
@@ferenckluni7652 XD
Te kusolsz noki
Hullo csillag még néhány év, és senki nem emlékszik rá.
Rád emlékeztek valaha? NEM
Már jóval azelőtt hogy ilyen sikeres lett volna, nyomta a youtube csatornáját Paul Street néven. Lehet hogy előbb-utóbb lejjebb fog menni a hype, de nem fog eltűnni a pali.
Míg a sok bolond elmegy a koncertre lesz miből vergődnie…😂😂😂
Hát mert van aki kiváncsi rá mert ő feltudott mutatni valamit ellenben te még egy jó kritikát sem tudsz megalkotni elég lehangoló😢
Nem vagyok Azahriah rajongó, de azért te nagyon bunkó és irígy vagy!
@@dominikvas5365GEOMETRY DASH😂
Nagyon remélem.❤
"-Elkokóztál 100 milliót?
-Annyit biztos."
Meg jo hogy ezt a Curtis mondta.
@@Blazeer08 Azatiah is mondja majd pár év mulva.
A Zsolti meg el cock-ózta 😂
@@RA...Why you child and cringe?
@@RA...azért erre ne fogadj.
Mindegy , hogy kivágták … alapból semmi baj nincs azzal, ha az ember vesz magának holmikat, pláne ha vigyázz is rájuk és még ha meg is dolgozik érte , plusz az életet szabad élvezni, főleg fiatalon ❤️
Gyökér csatorna, a lényeget hagytátok ki
Gyökércsatornát tömni szokták kezelés végén a fedőtömés előtt
Te kis móka miki :D
😒😒
Annak mi értelme ha milliomos és nem költ semmire?😂 Sok irigy komment, én is irigy vagyok, tudnék úgy élni mint ő de nem mindenkinek adatik meg sajnos, gratulálok neki, amit elért, megérdemli😃
Mintha bárkinek olyan sok köze lenne más pénzéhez..
Legalább nem lopással szerezte :)
Nana és a NAV-val mi újság van?😂😂
Mi lenne? A jegyek sem adómentesek
Meg kell nézni a teljes interjút, ez csak egy kiragadt rész..
Ha valaki nem az állam csöcsén lóg, akkor arra költi a pénzét, amire akarja. Az mondjuk kicsit gusztustalan, ha erről szól egy műsor. Lehetne beszélni emberi értékekről.
Kontextusbol lett kiragadva...
Az első mondatoddal nagyon egyetértek.
Azok nincsenek! 😂
Ma előttem ment az azariahos kamion
Nem kedvelem.
Te dolgod...😂
@@erzsebetbago597 Pontosan!
jól teszi, fiatal, legalább él
Aki fiatalon él idősen sziv
@@Truckeroldfish nem hiszem hogy ez ennyire törvényszerű
@@Truckeroldfishaz eletben meg kell hozni bizonyos aldozatokat
Hányadék!!!!!
Nem is ismerem ezt a senkit.Ki ez?!Egy senki és milliomos?!
Abban amit elért rengeteg munka van. De ezért mennyien hajlandóak pénzt adni mert "Kultulárisan igénytelenek" az egyértelműen a szülők kudarca.
De rondán beszél.
tegyèl fèlre azi pár èv ès senki nem fog emlèkezni a zenèdre. visszatèrsz mèg a Paul Street videozáshoz.
minden ùj dolog irányzat lecseng. sorolhatnám.
Ha ügyes lesz, és átgondolja a zenéjét, nem fog elsüllyedni. Mennyi rosszakaró és rosszindulatú ember él ebben az országban!
Remélem hamar vége lesz ennek a trágyának...Bár amennyi birka jegyet vesz erre....per pillanat sajna nem úgy néz ki, hogy rövid időn belül vége lesz...!
@@SuperZsanna ez nem rossz indulat. Azit közel 10 ève követem. Mint Paul Street. De elszállt vele a lò. Amit õ csinál az nem ùj volt már ilyen, sorolhatnám az emot Tokió Hotelt meg sok tinit behálòzò irányzatot. Ennek is hamar vège lesz.
Két buzi😂
Veled az elen
Nana, az egyikük egy lányt csinált meg a Toitoi mögött. 😂
Pont ezt is néztem ki belőle…😂
Te is ezt csinálnád
@@Awear_46 Nagyot tévedsz.
És ez miért baj? Egyébként mondta hogy már más, fonrosabb dolgokra gyűjt csak termeszetesen azt nem rakták bele
@@_Arkhe_00 Azért,mert -sajnos- sok fiatal követi. S fogalmuk sincs a valódi értékekről.
@@SalaKaland miért ne lenne? Szerintem a többség tudja hogy ez nem példa, de azt is hogy a hirtelen sok pénz ezzel jár. Ha sok pénzt kapnál talán te is költenéd olyanokra amik azelőtt elérhetetlenek voltak. De amúgy nem is ezért követik, hanem mert van mondanivalója, van egyénisége, mind zeneileg és egyénileg is, mégha elsőre nem is látszik.
Amikor két csőratyi találkozik
Jól megy a vágás👏
A lényeg kissé lemaradt, gratulálok🫡
Jól teszi;)
Geci a fosnál vendégségben. Miért nem héberül ugattatok?
azahriah is juden?
Hat te meg hogy nem felejtettel meg el levegot venni, agyhalalka? 😂
Ja
@@WinterFEgonhonnan veszed a hülyeséged...?... apja autószerelő és anyja katona. újpalotai lakótelepről származik...nem igen van ott zsidó...... azért mert felvett neve köthető bárhova, az egy dolog. attól senki sem lesz sem arab, sem zsidó...
"kukásautóból AMG Mercedes lett"...😂😂😂😂
Nyilván magadból indulsz ki a közléskényszereddel együtt, viszont neked annyival rosszabb, h az irigységet, senkiséget, birkaságot, sötétséget nem teszik helyre a pszichiátrián. Csórókám, jól kivagy.
@@NoName-Sanko igen,a szavaid épp rád jellemzőek prolikám...😉 De gondolom annyira setét vagy,hogy a beböfögésed pötyögéde közben ezen nem igazán gondolkoztál el. Szerencsétlen veréb.😂
Jordan trevis,dior 😂😂😂😂
Miért is gond, hogy ruhákra bassza el a pénzét? Akkor jelenjen meg a koncertjein meg klipekben stb. egy random newyorkeres pólóban meg ilyenek? Xddd
A csávó kiépített magának ilyen fiatalon egy olyan presztízst, hogy egyszerűen nem engedheti meg, hogy ne drága cuccban jelenjen meg valahol.
😂😂😂😂😂😂😂😂😂
@@zsoltkuczora9915igaza van kucora
Hát pár fellépésén eléggé gázul volt felöltözve. De tudom tudom, most suttyónak lenni a divat.
Vicc.
Beszed-tanar es white powder kozul lehetett valasztani. Az eredmenyt tudjuk.
Tegyen boldoggá, hogy van kit ekézhetsz. Ez a fiú úgy jó, ahogy van.
@@zsuzsakertesz6921 Szerencsére nem egy ilyen agyhalott generáció tagjaként nőttem fel, akik ezt a copy-cat szerencsétlent istenítik. Nálunk a gimnáziumban szégyen volt, ha valaki nem tud tisztán, folyékonyan, artikuláltan beszélni, és nincs 17 éves korára legalább egy felső nyelvvizsgája. Pedig nem is volt olyan régen, úgy 23 évvel ezelőtt.
Két buzi beszélget 😂😂
én nem dumálnél mobil gameplay videókkal
@@SYLWRLD. tesó most ehhez mi köze van ennek?🤣
@@AdamBuris69 csupán annyi hogy a komolytalan kommented még komolytalanabbá teszi, és annak az érzetét kelti hogy bizonyára 13 év alatti vagy
@@SYLWRLD. hát én csak az igazat mondtam mert az egyik tényleg buzi a másik csak félig
@@AdamBuris69 Hogyha azi buzi lenne akkkor nem lánnyal szexszelt volna gondolkozz embeeer
Félrevezetően lett osszevagva a riport! Nem teljesen ezt mondta!
Mert nem a ruha teszi az ember... ja várj...
ez egy tapló
De egy paprikáskrumplit nem tud megfőzni! Danolászik, de majd ha oda ér élete alkonyàra sír hogy kevés a nyugi!
A muzi meg hogy nincs egy lànyom aki gondoz! De a szivárvàny akkor is ragyogni fog az égen, a selejtek meg hát....
Az elnyomottak így diszponálnak, ahogy ő. Teljesen hihető.
Senkinek semmi koze hozza mire kolti a penzet. Ahhoz annal inkabb, honnan van valakinek a penze. ( 27 milliardos yacht, hatvanpusztai birtok...) de basztassuk csak a kolykot aki vesz maganak par Jordan cipot.
Ő legalább ne lopta a lóvét :)
Ki ez a takony?😊
?
@@Puszitesom ez a meglepődés kérdőjele?
@@potyolo1 hát csak nem értem miért takony?
@@Puszitesom mert még fiatal vagy akkor ezekszerint. És valószínű felnézel egy ilyen kis pöcsre.
@@potyolo1 szerintem te meg csak irigy vagy
Arra költi amire akarja, úgy mint más
Jordan 1 mióta designer?
Ő nem tesz le ennyit az asztalra. Legyen neki dupla ennyi, de rengeteg sokkal jobb zenész van.
Majd letesz, hidd el! Még nagyon fiatal és sok ideje van.
Normálisan nem is tudna válaszólni.
"Mennyit ér a te produkciód ? O Ft vagy egy Toi Toit ??? 🤔🤔🤔🤔😂😂😂😂
Ez betalált. 😂😂 Amúgy jó a felhasználó neved. Olyan nagy soha nem lesz, mint Ő volt és még mindig az. 😁😁😁
@@livius9926 Hali köszi 😂🤘😉😃!
#Livius köszi 😉 , igen soha nem lesz !😭
@instabalhek8300mi?
És még most is ez a véleményed? 🤔
ès akkor ez kis taknyos aggòdik az àtala mondott ,hogy Fidesz a nyomorba taszìtja az embereke🤣🤣aha....👌🤣🤣😂
Igen. Mert a Fidesz az állampénzből fizet. Ő a saját pénzéből. Érzed a különbséget
@@adamboldi7913 ùgy könnyű fizetni ha a balos Liberòs meanstream gurulòdollàrral tömi ...
Lefotoztàk màr szàmtalanszor Pressmannal....
Jól teszi. Az ő pénze! Senkinek semmi köze hozzá! Most éljen megteheti. Amikor családot alapít rá ér akkor úgy élni hogy a szeretteinek is eleget tegyen! Miért kell erről egyáltalán beszélni???!!!
Tv-be melegítőbe ment? Tanulj illemet a pénzeden. Zárt térben levesszük a sapkát és ruházatunkkal megtiszteljük a környezetünket.
Te milyen bolygón élsz es hany eves vagy? 🤯😳
Igen, nagymamám mesélte, hogy a múlt évezredben így volt szokás.
azért veszel drága dolgokat mert önértékelési problémáid vannak . ) , az igazán menők lazán tolják bro!
Azinak? Önértékelési problémái? Régen megakarta venni de nem tudta... Most megteszi mert megteheti ennyi az egész...
1000 forintos a kenyér 🍞 valami baj van velem hogy ennyit ki adok 😢😢😢
Ha már szurkálódunk, általában azok mondják hogy pszichés problémái vannak azoknak, akik szeretik a drágább ruhákat, akik teljesen igénytelenül, ízléstelenül öltözködnek, az a tipikus fel veszem ami a kezembe akad azt csuma... Mindenki költsön arra, amire szeretne.
Ott a pont! 👌🏽😁
Minden klippben es zenében csovesbe van, kar volt megszolalnodnsotet vagy mint az éjszaka bro
hú de megbaszná a kisfiut a zs bácsi, csorog a szeme
Azt tudod, hogy ez a te gondolatod. A tiéd!
@@bekohomedecor igen, miért a bácsi a lányoktól undorodik, nem? 😂
Hasonló Ice Cube "buy Raider gear and curl activator" válaszához
Az a legnagyobb probléma sokk hasonló emberrel, hogy nem gondolkodnak előre valamikor kifog pukadni a lufija és akkor már nem fogják ennyien hallgatni ezért érdemes 1-2 ingatlant is venni befektetési céllal kiadásra.
Mit vársz egy ilyen hülyegyerektől? Ha majd kipukkan a lufi, akkor segítik a szülők vagy aki van
Igazad lenne ha nem tévednél. A zeneiparban előadóként mindig ugyanaz az út. Előadsz, relatív sikereket érsz el, aztán egyszer ez visszaszorul arra, hogy befejezed vagy az elért sikerek mértékétől függően elő talán már nem is adsz, de anyagilag nincs is rá szükséged. Gondolhatod, hogy neki azért lesz még jó pár éve és nem csak koncertekből él, ott az eladott lemez ami igaz nem divat már de ott a youtube ami sokat hoz meg a zene streaming, rádió, tv, egyéb. Vele kapcsolatban konszenzus van azért hogy nem egy csinált sztár meg nem is 1 slágeres😃 most még nehéz elképzelni de slágereket írt, gondolj bele az ő zenéjénél sokkal “hülyébb” dalok lettek slágerek amolyan “csak mert” alapon.
Ha visszavonul meghívják majd ilyen olyan műsorvezetőnek, zsűrinek stb... Az a Manuel is 4éve ha zenél de már zsűritagnak betették...Semmit nem tett le az asztalra, eddig legalább a tehetség kutatókba is olyan volt a bíra aki valamit elért hosszú távon... Mai világba már minden sz*rból meg lehet élni csak szerencse kell hozzá!
Drága pulcsik , ruhák. Nem hittem volna hogy ennyire materiális a srác.Csalódás
De nagyon ba..a mindenki csőrét a pénze,valamit biztos nagyon jól tud,meg csinàlta-ja, meg érdemli.😘
És nem tök mindegy, lehet utána csinálni hajrá.
Ja,a herélt vinnyogást? Nyilván mindenki csak ezt akarja csinálni...😅
@@PetraKallai-un8ypProfi magyar zenészek, zenakarok meg pár ezer megtekintésekkel panganak. Tiszta szégyen...
@@PetraKallai-un8ypVégre más is észreveszi, hogy semmi hangja nincs, hadar, nyelveket kever , kis rappet visz bele és néha vonyít -EGY NULLA ! A sok birka meg erre jegyet is vesz ! :D
Ennyi bmeg! Költsed is, baszottúl megérdemled meg x2 :)
Hát őszintén? Élni is kell.
Amúgy milyen ruha van rajta?Mer nekem gecire tetszik
Mi közük van hozzá? Én azt mondanám koporsóra 😂
Én is ilyenekre költeném / költöm is, egészségére a művészúrnak.
Nem m1 mire költi? Kinek mi köze hozzá?
😂😂😂
Legalább egy részét értelmesen kéne befektetned gondolj a jövőre is mert örökké nem fog a szekér …
Az ő produkciót ér ám a legtöbbettttt😮😢❤
Jól teszi arra költi amire akarja
Ki ez a senki???
Aki másfélmilliárdot csinált a hétvégén.
Netto.
mennyit kap? en nem olvastam meg errol
Szerintem bunkósag a zsebében turkálni! Aki irígyli csinálja utána!
Most jöttem rá hogy Ő Paul Street...
Amolyan evidens
Tehetséges és szemtelenül fiatal. Tanulhatna tőle sok mai elhízott vénember.
Milyen tehetség ? Egy felkapott kis majom -sz*rok a számai hadar, néha rappel, keveri a nyelveket, nyekereg, meg felvonyít
Eléggé indiszkrét 😮
Egyszerű gyerek
Majmok bolygója....😂
Lehet utána csinálni
Tedd, amit a tehetséged diktál, és őrizd meg a szíved!
1 bocs milyen tehetség?
És 2 szerintem a szivét már eladta
Amikor Azarriah Szakács Gergőnek öltözik 😂
Ő is milliomos, közben mindig a gazdagokat szidja.
értelmezésben bajok vannak, nem a gazdagokat szídja, hanem a 'gerincetelen' embereket
Elb. szta a pénzt és b. szott drága cipői vannak.. Ez is csak egy trágár hulyegyerek akit tulmisztifikált a média, aztán most ő a császár. - már akinek.
😅😅😅😅😅😅😅😅
VV Zsoca.. 😂 Ez a pali ...
Ez komoly? Attól nekem több lesz, vagy olcsóbb a kenyér, ha jól lefikázok valakit, akiről fogalmam sincs? Mindenki megbolondult? Akkor okay.🤷♀️
Azèrt amennyit elkèr tegyük hozzà hogy a haverok sem ingyen lèpnek fel.Èlvezze mìg tudja csak hàt a sok kis fiatal nem èrtèkeli a pènzt vagyis inkább túl korán jutnak sok pénzhez.
Szerintem kb leszarja a pénzt.. Nem tudja mennyi van..
Bar o lehetnek... 😒
Nem! Nem kell írigy lenni mert valaki meg teheti attol hogy drága cuccokra gyűjt ugyan olyan jó szívű kedves ember!😊 És utána meg azt mondta hogy már nem költ ilyenekre annyit meg szinte semmire de ezt minnek is rakjuk belle? Nem?
semmire nem költ??Akkor mire gyűjtöget a sírba viszi?Azért kér több milliókat 1fellépésért!
Csak nem lakásra spórol? xD
Mint ha lett volna egy video itt ebben a témában nem is olyan rég.
Tehát Attila te megvettél sok olyan ruhát ami egyébként egy forintot nem ér, gratulálok.
Szerinted mért van az, hogy a gazdag emberek pont ezekre nem költenek ?
A főnököm is ki sem látszik a Michael Kors cuccokból, de egy garázsra már nem futja a kocsijának pedig tudom hogy 500 ezer felett keres.
Nekem egy öreg nike cipőt leszámítva azt is szerintem kaptam. Egyetlen ilyen márkás cuccom sincs.
A gép amiről ezt írtam 1.5 millió volt.
Hát kinek mi.
És részletre volt a 1.5 milliós gép? 😂 Ha fönököd 500 ezret keres, akkor Te kevesebbet... saját lakás önerőből már van ugye? 😂
Ugye milyen kellemetlen kérdések ezek?
Attól hogy te mást gondolsz helyesnek, még nem kell lebecsmérlően nyilatkozni másokról, és az ő saját értékrendjükről.
Csak egy példát mondtam, hogy próbálja értelmesen forgatni a pénzét. Amúgy meg semmi közöd a dolgaimhoz. Saját pénzből veszek mindent. @@ferenckluni7652
Kinek mi köze!?
Seggfejek. Az egészet adjátok le!!!
Hülyegyerek...
indok?
Üzleti titok? Nyálazzák ezeket a témákat nagyon.
Hát ez már télleg ,nem normális ! Kinek miköze hozzá ! Zsolt legalább te ne csináld ezt ! Ne állj be a sorba !
Persze mert tik tokon látta..hogy lehet egy ilyen korcs "sztár"..nem érdekel mennyit költ amúgy ő dolga. Engem az zavar hogy megjelenik egyáltalán bárhol maga a zenéje :D
ki a tököm ez ? John Lennon
😂
Azahriah: "A rendszer a probléma." Gyerünk osztozkodni ha valami gond van a jelenlegi rendszerrel!
Mert neki biztos sok baja van