DTK: Elviszlek magammal - Azahriah

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 2 ต.ค. 2024
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    WMN Facebook: / wmnmagazin;
    WMN nyitóoldala: wmn.hu/
    WMN hírlevél: wmn.hu/hirleve...
    Azahriah, azaz Baukó Attila, esetleg másoknak Pule vagy Paul Street 2002. január 28-án született Budapesten. 12 éves korában, életének egy nehéz időszakában kezdett el videókat készíteni a TH-cam-ra. Az Azahriah-projekt ebből nőtt ki, miután különböző eseményeken találkozott más tartalomgyártókkal - Hundred Sins és Vitó Zsombor -, velük kezdett el dolgozni 2017-ben. Attila gyerekkora óta gitározik, de sosem járt zeneiskolába, ezt is, ahogy a legtöbb dolgot, amit tud, a TH-cam-ról tanulta. 2019-ben kezdtek el megjelenni az első zenéi, de mire sikereket ért el, éppen beütött a pandémia, így nem tudott elkezdeni koncertezni. Mikor felléphetett, már akkora sikere volt, hogy rögtön a második koncertjét a Budapest Parkban tartotta. Ez a beszélgetés 2023. szeptemberének első napjaiban készült, néhány héttel azelőtt, hogy kiderült: Azariah tavasszal a Puskás Arénában koncertezik, ami azóta háromszoros teltház lett. Az Elviszlek magammal videóban nemcsak az óriási siker feldolgozásáról mesél őszintén, hanem életének olyan nehéz időszakairól is, mint például a szülei válása, vagy az a bizonyos tanári érzelmi-verbális bántalmazás, amit elmondása szerint a narcisztikus volt osztályfőnöke követett el ellene. A videó végén pedig, Kriszta kérdésére az is kiderül, hogy ki vigyáz rá...
    Támogatóink:
    Audi Magyarország (wwww.audi.hu)
    Elektromos autó biztosítás (Allianz Autóm) | Allianz Hungária (www.allianz.hu...)
    OMV | VIVA El Salvador Direct Trade kávé (www.omv.hu/hu-...)

ความคิดเห็น • 905

  • @szarvaszoltan
    @szarvaszoltan 10 หลายเดือนก่อน +9

    Ez az interjú szerintem nagyon gyenge lett. DTK egyszerűen nem tudott mit kezdeni Azival. Egy eredeti kérdésre sem futotta. Sajnálom. Feleslegesen benyalós, alákérdezős semmi lett. Azi hozza a nézettséget más nem számít.

  • @csorzsolti
    @csorzsolti 10 หลายเดือนก่อน +16

    Megjegyzésként csak annyit, hogy nem volt összhang a kérdező és a felelő között. A felelő sokszor unatkozott, udvarisan reagált, mint egy jó fiú, de agyban teljesen máshol járt ... Generáció különbség ...

    • @ericgarcia8124
      @ericgarcia8124 5 หลายเดือนก่อน +1

      Ugyan ez volt az első ami eszembe jutott

  • @attilalevai5973
    @attilalevai5973 10 หลายเดือนก่อน +312

    Négy és fél hónapos kisbaba vagyok. Amikor meghallom a zenéjét, egyből kiköpöm a cicit, hogy tudjak énekelni.

    • @helenakis9588
      @helenakis9588 10 หลายเดือนก่อน +12

      topkomment 🫀💯✨🤪🤣🦋🕺🏻

    • @lllllllllllll31lll
      @lllllllllllll31lll 10 หลายเดือนก่อน +12

      Ez igaz, en vagyok a cici

    • @monikahegyi7490
      @monikahegyi7490 10 หลายเดือนก่อน +1

      😂

    • @attilanagy2773
      @attilanagy2773 10 หลายเดือนก่อน +14

      @@monikahegyi7490 én még meg sem születtem, de már most raj ongója vagyok. Az is maradok 113 éves koromig. Mindenkit erre buzdítok akár él, akár még nem. De amúgy tényleg gecijó a srác.

    • @ferencjona8441
      @ferencjona8441 10 หลายเดือนก่อน

      😂

  • @oxisrac
    @oxisrac 10 หลายเดือนก่อน +39

    Sajnálom, de ez az interjú szerintem nem sikerült jól. Kriszta sokat makog, Azin pedig látszik, hogy nem érzi magát komfortosan, olyan éreztem volt, mintha túl akart volna mihamarabb lenni ezen az egészen. Hallgattam vele korábbi interjúkat is, ott sokkal közlékenyebb volt, és a témák is érdekesebbek voltak. Kár érte, ebben több volt.

    • @nikolettanadasdi4694
      @nikolettanadasdi4694 10 หลายเดือนก่อน +10

      Én is teljesen ezt érzem az interjúval kapcsolatban, Kriszta nem tudott jól csatlakozni

    • @keilhauersmedia2507
      @keilhauersmedia2507 10 หลายเดือนก่อน +4

      Mert ez a munkája, ebből él, de igazából már nagyon látszik, hogy több interjú alany nem is érdekli... Csak behiv a kocsiba olyat aki miatt rákattintasz, és csak azzal van itt is elfoglalava hogy ki hány éves....

    • @juditmeszaros3897
      @juditmeszaros3897 15 วันที่ผ่านมา +1

      Egyetértek. Kedvelem Krisztát,de ez valahogy nem volt az igazi. Nagyon erőltetett volt. Attillán meg látszik, hogy nem komfortos neki a helyzet.

  • @Voltegyszeregy
    @Voltegyszeregy 10 หลายเดือนก่อน +145

    Kriszta annyira hosszan kérdezi a semmit. Őrület kivárni. Majd a végén kilyukad oda, hogy “…az jó érzés, nem?” Most erre mit lehet válaszolni? Elszalasztott lehetőség. Egy életre el kellene felejteni azokat a típusú kérdéseket, hogy “Az milyen érzés volt…”

    • @annamariamerksz1980
      @annamariamerksz1980 10 หลายเดือนก่อน +20

      Pont ezt éreztem én is… ezt most nem kapta el itt nem működik a sablonja 🤔

    • @falepke5817
      @falepke5817 10 หลายเดือนก่อน +11

      Elèg bèna jaaa :-(

    • @bonszi999
      @bonszi999 9 หลายเดือนก่อน +12

      Kicsit túlbonyolítja, és nagyon választékosan akarja kérdezni minthogy egyszerűen feltenné a kérdést.

    • @alizbandi7704
      @alizbandi7704 9 หลายเดือนก่อน +2

      Igen

    • @agnessipos910
      @agnessipos910 4 หลายเดือนก่อน +1

      Nem bírom ezt a nőt, mekeg- makog rossz hallgatni. Nemcsak itt,hanem mindig.

  • @tiszaihorgaszat
    @tiszaihorgaszat 10 หลายเดือนก่อน +157

    Teljesen új stílust vitt a piacra....én is meghallgatom, pedig 50 éves vagyok. Nagy felelősség minden szó amit kiejt, mert a fiatalok hallgatnak rá, de nem egy félős gyerek úgy látom....:)))

  •  10 หลายเดือนก่อน +11

    Végre megszületett az az ember, aki miatt a nők elárulják a korukat

  • @adriennke57
    @adriennke57 10 หลายเดือนก่อน +18

    Szimpi a srác, de Kriszta dadogása engem túlságosan idegesít, pedig őt magát szeretem, de ez levesz a videó élményéből.

  • @rudolfkiss9469
    @rudolfkiss9469 10 หลายเดือนก่อน +13

    Kedves Kriszta , ez csak 5/3.
    Majdnem kifogott rajtad a riport.

  • @ferco1971
    @ferco1971 10 หลายเดือนก่อน +12

    Jajj, DTK felszínes kérdéseire annyira kínos lehetett Attilanak leereszkedni, miközben sokkal mélyebb érzéseket akart átadni. Mondhatni DTK gagyi volt Azariah- hoz képest.

    • @ildyker1422
      @ildyker1422 4 หลายเดือนก่อน

      A sràcnak ez a makogòs, tanàrnènis okoskodàs nem jött be, ő ennèl sokkal intelligensebb màr most is.

  • @anettharmathy1157
    @anettharmathy1157 10 หลายเดือนก่อน +12

    Kriszta te izgultál?Ne haragudj imádlak de most nagyon nem tetszett a "riport"!Azi szeretünk ❤

  • @nikolettmedve461
    @nikolettmedve461 10 หลายเดือนก่อน +8

    Csóri látszik mennyire unja ezeket a kérdéseket. Én is unnám😅

  • @attilalevai5973
    @attilalevai5973 10 หลายเดือนก่อน +387

    Nem kell nagy jóstehetség, hogy a legnézettebb autókázás lesz ez.

    • @SZABl17
      @SZABl17 10 หลายเดือนก่อน +6

      balázst nem fogja űberelni

    • @sniderchannel4006
      @sniderchannel4006 10 หลายเดือนก่อน

      Balázst nem lehet sajnos. Millióan hallgatják napi szinten. Más dimenzió, de azért hajrá. 🤣😂 Hozzáteszem, hogy a nívótlan szarosok pörgetik a yt-t, de a közönség milyensége egy fokkal mindig érdemibb.

    • @laciaustria
      @laciaustria 10 หลายเดือนก่อน +9

      ​@@SZABl17de 🙂

    • @Lory1978
      @Lory1978 10 หลายเดือนก่อน +6

      ​@@SZABl17erre kíváncsi leszek... 🧐
      Az a riport 7 éve volt, 1,7 milliós megtekintéssel

    • @mrkurvaanyad
      @mrkurvaanyad 10 หลายเดือนก่อน

      @@laciaustrianem :)

  • @istvannenagy4716
    @istvannenagy4716 9 หลายเดือนก่อน +6

    Krisztina magàval csinàlt interjút?? Nagyon sokszor megmagyaràzza a kérdéseit, vélemény nyílvànít. Én a fiatal emberre lettem volna kíváncsi. Úgy làtom elég értelmes, nem kell a szàjàba adni a vàlaszokat. Tisztelettel!

    • @b.vitalapartman4308
      @b.vitalapartman4308 8 หลายเดือนก่อน

      Én sem ismertem a hátterét és érdekelt volna mélyebben.

  • @tamasszecsi1900
    @tamasszecsi1900 10 หลายเดือนก่อน +53

    Sziasztok nagyon szeretem Azit...de ez nagyon laposra sikerült riport. Szerintem Ati is unta. Én mindenképp.

    • @TheGyapjaska
      @TheGyapjaska 10 หลายเดือนก่อน +20

      Valoszinuleg nem ilyen lapos, egyszeru kerdesekre szamitott.. csalodas volt sztem neki de nekem is Kriszta

    • @gabriellahamza4339
      @gabriellahamza4339 10 หลายเดือนก่อน +9

      Ahogy néztem nekem is az jött le Azi nagyon unja !! .....sajnálom Kriszta de én is !!!😏

    • @andreandi24
      @andreandi24 10 หลายเดือนก่อน +10

      Unalmas srác, csak makog, meg izé...Szegény Kriszta, látszik, hogy küszködött 2 értelmes mondatért.

    • @TheGyapjaska
      @TheGyapjaska 10 หลายเดือนก่อน +16

      ​@@andreandi24ne viccelj mar! Nezz meg vele egy Friderikusz vagy Zsolti interjut, vagy nezd meg a regi vlogjait,ez a fiu minden csak nem unalmas. A kerdesek es a riporterasszony volt a roppant unalmas

    • @peterbudai7191
      @peterbudai7191 10 หลายเดือนก่อน

      ​@@andreandi24vegre az első értelmes komment. Ilyen az ha érettségiig se jutunk.....

  • @deliaberes3392
    @deliaberes3392 10 หลายเดือนก่อน +13

    Ugyanazok a kerdesek, amiket mar ezerszer kerdeztek tole.. mintha nem lenne benne tobb es erdekesebb dolog hihetetlen..

  • @felcsutimaradona4299
    @felcsutimaradona4299 10 หลายเดือนก่อน +154

    Kicsit csodabogár, ahogy minden zseni általában :) Okkal irigykedik rá a sok amatőr, hang nélküli ostoba celeb zenész...

    • @sniderchannel4006
      @sniderchannel4006 10 หลายเดือนก่อน +3

      Jaja T. Danny-re is marha irigy mindenki. Ne viccelődjünk már!

    • @tamassimon724
      @tamassimon724 10 หลายเดือนก่อน +11

      @@sniderchannel4006Ne hasonlitsuk már Tdanihoz 😂

    • @felcsutimaradona4299
      @felcsutimaradona4299 10 หลายเดือนก่อน +6

      @@sniderchannel4006 Nem egy kategória...

    • @mirjamszabo9565
      @mirjamszabo9565 10 หลายเดือนก่อน +3

      ​@@sniderchannel4006 semmi közük egymáshoz 😅

  • @rebvarga7274
    @rebvarga7274 10 หลายเดือนก่อน +30

    Azt érzem ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban, hogy a Kriszta próbálja Azariah sikerét romantizálni, de Azariah full lazán kezeli ezt, nem romantizálja stb. Krisztián látszik, hogy zavarja, ez nem az a mély könnycseppet morzsolgató, hatásvadász beszélgetés lesz. Mellesleg próbál a menő fiatalos anyuci lenni, mert látja Azin, hogy full fél vállról vesz mindent és próbál ehhez hasonulni, de nem megy.

    • @nahailyenvanakkor
      @nahailyenvanakkor 10 หลายเดือนก่อน +10

      így van, nagyon nem volt meg az összhang.

    • @JuditMagyar-r3m
      @JuditMagyar-r3m 10 หลายเดือนก่อน +1

      Valóban, próbál hozzá lazulni, de eléggé erőltetett. Azért az a kérdés, hogy hol tanul meg így beszélni, az elég lekezelő volt. Végül is egy felnőtt ember, aki ha nem is járt egyetemre, de az intelligenciája révén az őt érdeklő dolgokon keresztül átlag feletti tudást szedett össze. Igaz a boomereknek mindet tudás gyanús, ami nem iskolapadban való seggeléssel jött össze.
      Végig felnőtt szerepből, fentről beszél vele. Az sem szimpatikus, hogy most, amikor ennyire fel van kapva, lett aktuális ez a beszélgetés.

    • @hellozed3067
      @hellozed3067 4 หลายเดือนก่อน

      Nagyon nem keszült fel Kriszta ertelmes kerdesekkel. Ugy tünt, hogy inkabb ö maga "Bulvar" aki csak pislog Azahriah sikerén (akit nem a bulvár teremtett meg a blikk-riportokkal) , kicsit meg is van sertödve ezen, es azert kerdezi sokadjara a semmit, mert még mindig nem is erti a jelenseget, de azert nem erti mert ö maga a bulvar. Elszalasztott egy jo lehetöseget, lehettet volna ertelmes es erdekes dolgokat is kerdezni ettöl a mar most bölcs, es öszinte fiutol. De mint tudjuk a bulvar nem kerdez ilyeneket, hanem öket a palacsinta fesztival erdekli, meg a bulvaros könnyes gyerekkori sztorik. Meg boomer prekoncepciokat akart raeröltetni, hogy biztos az összes fiatala depis, kihozni a beszelgetesböl, DTK miota pszichologus?? csaladi dinamika? mia f.. van ? kiegtem....

  • @zoltankerekes2071
    @zoltankerekes2071 10 หลายเดือนก่อน +11

    Huu hát nem tudom,lehet csak nekem semmi nem jött át,ebben a riportban, E olyan ,mintha meg sem történt volna😀Reklám megy az elején,de vártam valami újat ,valami mást,de ezaz a videó,amit nem tudtam nézni,és vissza sem fogom...vele szerintem nem úgy kell beszélni,mint egy 30-40 éve befutott sztárral,még az emberek nem erre kíváncsiak🙂

  • @wikkawakka6307
    @wikkawakka6307 10 หลายเดือนก่อน +71

    De jó lesz, ha egyszer ez is elmúlik, hogy ezen rugózunk, hogy ki hány éves... Meg hogy melyik korosztály mit csinálhat, mit nem. Mit illik, mit nem... Mert amúgy, kit érdekel?! Nézzük az embert magát, ne a számokat. Közhely, amit még mindig nem tettünk magunkévá: a kor tényleg csak egy szám.

    • @Blondy2Hajni
      @Blondy2Hajni 10 หลายเดือนก่อน +4

      Talán ezeket a falakat iés sztereotípiákat is sikerül lerombolnia, ahogy ez az interjúban is elhangzott. Jön Ati és megszűnik egy berögzült nézet. Pont ezért a szabadságért sztem már gyerekkora óta 💚.

    • @anikohomolya9451
      @anikohomolya9451 10 หลายเดือนก่อน

      Haat van ketfajta ember, vagy nagyon hulye, v zseni....hat ez a srac egy oriasi nagy zseni....erre szuletni kellll ...raerez az elet minden reszere....eeees "meg "csak" 21. ÖRÜLET

    • @arosamia
      @arosamia 10 หลายเดือนก่อน +2

      hát, sajnos ez a korosztály-téma sosem volt még ennyire aktuális most, hogy a csapból is a millieniálok, Z generációk, meg főleg szegény boomerek folynak :) Pedig én most, negyven felett kezdem úgy érezni, nem sikerült "megöregednem" és nincs is tervbe véve....csak ne erőltetnék rám. :D

  • @csabakakuk7987
    @csabakakuk7987 10 หลายเดือนก่อน +177

    Nagyon szimpatikus a srác! Imádom látni a tehetséget-pláne, ha kibontják!

  • @andrea43479
    @andrea43479 10 หลายเดือนก่อน +18

    "Bekötöd magad légyszi! Megölnek a rajongóid, ha valamit csinálok veled" 😂😂😂😂😂😂😂

  • @donniedarko0
    @donniedarko0 10 หลายเดือนก่อน +21

    Egy kérdést tennék fel, mindenféle bántás nélkül. A józan ész hova lett? Vagy tényleg ennyire sekélyes lett szinte mindenki? Van a nagy rajongótábor, az egyik szekta, meg a másik, akik falra másznak, rühellik, ha meghallják a nevét, úgy, hogy lehet 2 számot hallottak tőle összesen, azt a kettőt is maximum 1x, és már a hideg rázza őket, hogy "a csapból is ez a gyerek folyik".
    Lehet velem van a gond, de szerintem nem ennyire fekete-fehér Ati személye, van egyaránt értékelhető és kevésbé értékelhető oldala is, ha objektív próbálok lenni.
    A személye mint olyan nekem pl. nem szimpatikus, főleg azért sem, mert tetszik vagy sem, lehet mentegetni, hogy már elévült, régen volt, de ahogy a félrelépését lereagálta anno, abban nagyon sok minden megmutatkozott, kiábrándító volt a viselkedése, amire szerintem nem mentség a kora, és az sem, hogy azóta megbánta-e, mert akkor elég kellemetlenül nyilatkozott.
    Beszélni/fogalmazni azóta sem tanult meg rendesen, ráadásul olyan szavakat/fogalmakat használ néha, amikről halvány gőze sincs.
    Nem látom benne azt a rendkívüli intelligenciát, amit sokan mantráznak vele kapcsolatban szinte megállás nélkül..
    A pozitív része pedig : Egy valóban tehetséges srác, aki ráadásul szorgalmas/kitartó is, ezért sikerült elérnie mindent, amit szeretett volna. Elismerésre méltó az is, hogy valaki idáig eljut, hogy a Puskás Arénát is sikerült 3x egymás után megtöltenie, ezt már senki nem veheti el tőle. Én speciel nem tartom zseninek, de azt mindenképp be kell látni, hogy egy valamit jól csinált. Mert olyan zenét írni, amilyet ő szeret, nem állt be a futószalagos produkciók sorába, így ezzel baromi könnyen ki is tűnt a sok ugyanolyan közül.
    De azt fontos szerintem tisztán látni, hogy a produkció mögött, ha tetszik ha nem, nem Azahriah a lángelme. Ez nem azt jelenti, hogy nincs semmi dolga, vagy hogy nem készül gőzerővel, vagy hogy nem szeretné a legjobbat kihozni egy koncertsorozatból pl., csak azt érdemes megjegyezni, hogy ő nem egy "egyszemélyes hadsereg", mint ahogy ezt sokan hiszik, hanem áll mögötte egy baromi jó managment, akik miatt ennyire jól működik ez az egész jelenség.
    Zárásként pedig csak annyit, amit már írtak előttem mások is, a zene mindenkié.. teljesen mindegy, ki hány évesen hallgatja.. nem kell túlmisztifikálni azért ezt ennyire.
    (Bár azért arra kíváncsi lennék, hány idősebb érti a szövegeket, vagy hogy egyáltalán értik-e..)

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 10 หลายเดือนก่อน +3

      Próbáljuk megérteni, igen van mögötte csapat és ezt megköszöni szépen minden esetben, de a zenét ő pakolja össze.

    • @frigyeshathazi2835
      @frigyeshathazi2835 10 หลายเดือนก่อน +1

      Élesztő Wc papír efektus..lásd Covid.

    • @valaki3900
      @valaki3900 10 หลายเดือนก่อน +2

      Pont, hogy futószalagos produkció a zenéje, külföldön! Magyarország le van maradva zeneileg pár évvel, azért újdonság sokaknak az a kevert műfaj amit lemásolt. Bereczki Zoli mondta egy interjúban, hogy külföldön kb minden kebabosnál ilyen zene szól

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 10 หลายเดือนก่อน

      @@valaki3900 látom a gyros atirtad, mertmolyat régen láttam:)

    • @donniedarko0
      @donniedarko0 9 หลายเดือนก่อน +2

      @@valaki3900 Persze, ez nem is kérdés, de az itthoni zeneipart vettem alapul, teljesen feleslegesnek tartanám a külföldi piacot bárhogyan is hasonlítani a miénkhez, pontosan azért, amit írtál te is.. mindig le vagyunk maradva.
      Bereczki azt mondja, hogy 20 éve ez szól a gyrososnál (itthon), nem hangzik el, hogy külföldön, mert ott már természetes, hogy több mint 20 éve szólnak ilyenek.
      Van benne igazság, de Zoli is csak a sokadik megkeseredett előadó, aki mesterkélt színjátékkal, láthatóan nem őszinte mosollyal próbálja dicsérni ezt a srácot, miközben süt róla, hogy irigy rá.. és minden porcikájával küzd ellene, hogy ez ne látszódjon rajta. Mert elég lett volna azt mondania, hogy ezek a zenék arab zenék.. de nem, neki be kellett hoznia azt, hogy ezt a gyrososnál hallgatják, kicsit sem pejoratív hangsúllyal.. :D Majd bemondja azt is, hogy amit csinál, abban SEMMI ÚJ nincs, jól megnyomva a lényeget.. vicces :)
      Amúgy meg ennyi idős fejjel már tudhatná ő is, hogy nincs új a nap alatt..

  • @TóthnéHusztiPiroska
    @TóthnéHusztiPiroska 10 หลายเดือนก่อน +12

    Kedves Krisztina! Azért, hogy egy Öntől fiatalabbal beszélget, még nem kell elfelejteni a magyar nyelvet. Nem indokolt a gyakori ja, ja, ismétlése. A beszélgetés még csak nem is 50-50 %-OS. A riportalany gondolataira vagyunk kíváncsiak.

  • @boil54
    @boil54 10 หลายเดือนก่อน +30

    Még csak a felénél járok, de túl sokat magyaráz Kriszta, mintha az ő véleménye fontosabb lenne.

    • @JuditMagyar-r3m
      @JuditMagyar-r3m 10 หลายเดือนก่อน

      Ez szinte mindig így van...

  • @AgnesTarjan
    @AgnesTarjan 10 หลายเดือนก่อน +207

    70 éves vagyok,de a rajongás nem életkor függő. Őszinte,önazonos,magas intellektusu ember. Rendkívüli tehetség,maradjon ilyen!!!
    Sok ilyen fiatalra van szükség .

    • @ibolyalassu3164
      @ibolyalassu3164 10 หลายเดือนก่อน +12

      MINDEN MONDATÁVAL EGYETÉRTEK (68)🌹🌹👌👌

    • @evabarna2015
      @evabarna2015 10 หลายเดือนก่อน +8

      (65) pont így gondolom 🎉

    • @janosnemitrocsak9733
      @janosnemitrocsak9733 10 หลายเดือนก่อน +4

      szuperrrrrr

    • @zoltanmate9665
      @zoltanmate9665 10 หลายเดือนก่อน

      Érted mit beszél ? Vagy csak tetszik a török muzsika ? Kölcsey sír , Vörösmarty inkább tőrt szúr a szivébe . Na nem gyerek gyilkost mentenek a nyugdíjasok , ez most komoly , nem lesz nyugdíjatok , meghal az ifjuság . Bakker nem hiszem hogy ennyire megbolondultatok ?

    • @lakatka1
      @lakatka1 3 หลายเดือนก่อน +2

      És sok ilyen idősre is, mint ön! :)

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo 10 หลายเดือนก่อน +22

    Ez már egy értelmes generációnak tűnik.
    Az én gyerekem is ide tartozik és a barátai is rendkívül intelligensek és simán átlátnak a szitán.
    Nehéz lesz őket agymosni.
    Mégiscsak van remény Magyarországon.
    😏👍😁

  • @margitfazekas2278
    @margitfazekas2278 10 หลายเดือนก่อน +49

    Milyen okos 21 évesen, eszem megáll. Bárcsak ennyi idősen fele ennyire láttam volna át a világ folyását, de pont semmi sem érdekelt. Simán elhallgatnám órákig a kis gondolatait minden másról csak nem a karrierjéről. Az egyszerűen egyedülálló, azért mert az aki és felesleges a receptet keresni max. fogyasztani. Kedves Azi! Ragyogó fény vetül rád és mindenki akar belőle, úgy is, hogy a hátadra mászik, de ezt te tudod. És 20 év múlva csak annyit halljak rólad, hogy köszönöm jól vagyok és boldog. 😊

  • @ilonacsenarnedrkozak21
    @ilonacsenarnedrkozak21 10 หลายเดือนก่อน +64

    Az érzéseim a beszélgetés után:
    - nagyon fiatal, de mégis érett gondolkodású, és határozott véleménye van mindenről;
    - értelmes és intelligens;
    - tehetséges;
    - törekvő;
    - szorgalmas;
    - egészségesen kezeli az élet dolgait, de érzékeny és sebezhető.
    Szerethető
    Azt kívánom, mindig, minden körülmények között tartsa meg az elemző és józan ítélőképességét, mentális egészségét. Ezzel az egészséges életszemlélettel élje meg a nehézségeit, és maradjon mindig ilyen, mint amilyennek ebben a jó beszélgetésben láttuk. Kriszta nagyon jól gombolyította a beszélgetés fonalát, és értékes, komoly, sokszínű beszélgetés született. ❤

    • @YourNickIsTaken
      @YourNickIsTaken 5 หลายเดือนก่อน +1

      Ha már mentális egészség fontos, akkor egy megjegyzést engedjetek ide:
      Ezek főleg gondolatok meglátások, benyomások. Az érzelmek, az érzések (nem picit) mások.
      Fontosnak tartom, hogy a rosszul beidegződött magyar nyelvi használata az "érzés" szónak helyre legyen rakva, mert ez az első lépés az érzelmi intelligencia fejlődéséhez generációs szinten, hogy nem lesz a gondolat és az érzelem összekeverve.

    • @simanzsolti
      @simanzsolti 3 หลายเดือนก่อน

      ❤❤❤

  • @elinorstanic8113
    @elinorstanic8113 2 หลายเดือนก่อน +2

    Koszon9m a beszelgetest. Mar tobb helyen hallottam ot, es most is csak azt mondhatom, hogy fantasztikusan ertelmes egyeniseg. Elvezet hallgatni ahogy kifejezi a gondolatait. Tovabbi sok sikert Azahria. Udvozlet Sydneybol.
    ☀️🎶🙂

  • @gyongyikiss1996
    @gyongyikiss1996 10 หลายเดือนก่อน +3

    Nincs bajom Azahriahval, de baromira unom, hogy minden műsor belőle csinál nézettséget, miközben értelmes riportot nem nagyon látni tőle, pusztán azért, mert iszonyúan fiatal. Ezzel nincs gond, de mennyi bőrt lehet róla még lehúzni?

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 10 หลายเดือนก่อน +1

      Brrrr ez butaság, nézd meg Fridinek az 1 éves riportját és van még pár

  • @jocsaj1973
    @jocsaj1973 10 หลายเดือนก่อน +256

    Nem tudom nem imádni.ahogy ott ül...mint a srác a szomszédbòl, ahogy lazán odaveti Krisztának a válaszikat..nem akar okosabbnak, szebbnek, jjobbnak látszani. Őszinte, önazonos. Hiába na: Ő a mi AZINK❤

    • @sniderchannel4006
      @sniderchannel4006 10 หลายเดือนก่อน +10

      Csajokat hogyhogy nem zavarja, hogy ők csak egyszerű rajongók? Hogy nem tudnak többek lenni? Nincs semmi célod, álmod, valami, bármi?

    • @jocsaj1973
      @jocsaj1973 10 หลายเดือนก่อน +37

      Van két gyönyörű gyermekem, családom jó állásom stb Azi egy hatalmas PLUSSZ az életembe! Vállalom, hogy egyszerű rajongó vagyok, egy Boldog egyszerű rajongó. Kívanom hogy megismerd ezt az érzést.!

    • @gagasgaga8213
      @gagasgaga8213 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@jocsaj1973 Respekt! Jó Csajszi vagy! :)

    • @Arcturus08
      @Arcturus08 10 หลายเดือนก่อน

      @@jocsaj1973 👏👍❤️

    • @robiriha8207
      @robiriha8207 10 หลายเดือนก่อน

      @@jocsaj1973 Ár izgalmas plussz a hamarosan induló HARMADIK VILÁGHÁBORÚ lesz !!! Éljen az OROSZ FÖDERÁCIÓ,,,Éljen VLAGYIMIR PUTYIN!!👍👍,,,pusztuljon tetves európa!!!

  • @elemerkoszeghy7827
    @elemerkoszeghy7827 10 หลายเดือนก่อน +150

    63 éves vagyok. Kanadában élek. Kb. másfél (!) hónapja fedeztem fel a magam számárára Azahriáh-t. Azóta szinte naponta hallgatom s szinte naponta megnézek, elolvasok valamit róla. Ez a beszélgetés is meggyőzött arról, hogy jól teszem.

  • @juditbaranyi704
    @juditbaranyi704 10 หลายเดือนก่อน +136

    Múlt pénteken voltam a londoni koncertjén. Szenzációs volt. Köszönöm ezt a beszélgetést. Minden percét élveztem.

    • @sergiosecreto3189
      @sergiosecreto3189 8 หลายเดือนก่อน

      ne viccelj, milyen londoni? hát ő magyar, és londonban sztem azt se tudják, ki.

    • @Vendel99
      @Vendel99 8 หลายเดือนก่อน

      ​@@sergiosecreto3189londonban es kornyeken eleg sok magyar van 😉

  • @norbitóth-g7r
    @norbitóth-g7r 10 หลายเดือนก่อน +59

    A srác fantasztikus, egyedi, mérhetetlenül zseniális és kreatív. Bírom, mikor azok mondanak véleményt róla, akik életükben egy dalt össze nem raktak, max. másét elénekelték, vagy amikor olyanok jelentik ki, hogy semmi új nincs a zenéjében, aki maguk tényleg semmi újszerűt nem hoztak a zenei életbe. Egyáltalán milyen jogon bírálják őt? Nevetséges. Ez a srác fényévekkel többet tett le az asztalra, mint ők, és ha ezt a zenét valaki lakodalmas rock-nak meg gyrosos zenei utánérzésnek tartja, önmagát minősíti. Sok sikert Azi! Peace

    • @mm-vx7ik
      @mm-vx7ik 10 หลายเดือนก่อน +3

      Pontosan! A zenei "kultúra" legalja a gagyi musicel énekeseké. Aki prózai színésznek is, meg zenekari énekesnek is gyenge, az elmehet musical-színésznek...

    • @sergiosecreto3189
      @sergiosecreto3189 8 หลายเดือนก่อน

      hát igen, nem az igazi ...

    • @RegenyeAndras-b6c
      @RegenyeAndras-b6c 3 หลายเดือนก่อน

      Bocsi. De van akinek nem jon be ez. Nem is hallgatom soha de nem is fikazom.

  • @CsigerVintagelab
    @CsigerVintagelab 10 หลายเดือนก่อน +47

    Zseni a srác, hajlamos voltam anno a bulvár szar miatt zenei ismeret nélkül előre megítélni őt, aztán kiderült hogy a zenei oldalt megismerve egy igen tehetséges, korunk gyermekeit össze fogó egyéniségről van szó, akiről már az elején lejött, hogy lesz valaki. Nem tudom meddig fogja tudni cipelni ennek a nagy sikernek a súlyát, de bízzunk benne, hogy sokáig és nem jut a nagy karriert befutott fiatal tehetségek sorsára. Én szurkolok neki és a külföldi karrierjének is!

  • @miklostoth2316
    @miklostoth2316 10 หลายเดือนก่อน +34

    Biztosan velem van a probléma, hogy valahogy nem értem azt az őrült felhajtást körülötte. Bár nem vagyok a túlrajongó típus. Sok sikert neki azért!

    • @falepke5817
      @falepke5817 8 หลายเดือนก่อน +1

      Őszinte vagy ez szèp volt ;-) !!!!!!!!!!!

    • @miklostoth2316
      @miklostoth2316 8 หลายเดือนก่อน

      Kifejtenéd kérlek?@@falepke5817

  • @andreaszelpal2384
    @andreaszelpal2384 10 หลายเดือนก่อน +50

    Szeretem a beszèlgetèseidet Kriszta de messze magasan ez volt a kedvencem.Köszönjük a videót!😊Azi!Neked pedig nagyon szurkolok hogy a nemzetközi karrier megvalósuljon.Szerintem màr csak egy karnyújtàsnyira vagy tőle.❤

  • @mintamokus7622
    @mintamokus7622 10 หลายเดือนก่อน +23

    Kriszta, fel kellett volna készülni ehhez a fiúhoz, nagyon erőltetett és nyekegős, nem volt ez őszinte érdeklődés. Meg is lett az eredménye, untam és a partnered is. sajnálom

    • @1gykakukk
      @1gykakukk 10 หลายเดือนก่อน +3

      Szerintem majdnem mindegyik riportja ilyen, csak azokat meg se nézted. 🙂

    • @mintamokus7622
      @mintamokus7622 10 หลายเดือนก่อน

      @@1gykakukkne legyél ebben ennyire biztos ☺️

  • @1gykakukk
    @1gykakukk 10 หลายเดือนก่อน +8

    Fura volt, hogy bár Kriszta vezetett, mégis ő nézte többet Azit, aki szinte végig rá se nézett a riporternőre. Egyfajta elzárkózást, vagy kényszeredettséget éreztem végig.

    • @krumplitepszisz
      @krumplitepszisz 10 หลายเดือนก่อน

      Attól lehet félénk típus mert egy előadó

    • @klimavedelem8341
      @klimavedelem8341 10 หลายเดือนก่อน

      Szerintem nézte az utat , hogy nehogy baleset legyen. Én is azt csinálnám , ha egy autóban - vezetés közben - kellene interjút adnom .

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 10 หลายเดือนก่อน

      ​@@klimavedelem8341annyra nem nézte az utat

  • @gyorgyturi1750
    @gyorgyturi1750 8 หลายเดือนก่อน +9

    A korához képest céltudatos okos. Gratulálok neki. A zenéje nekem tetszik

    • @maxria1365
      @maxria1365 4 หลายเดือนก่อน +2

      Huszonévesen sokan dolgoznak, felnőtt módjára viselkednek. Mi ebben a rendkívüli??? Rég külföldön dolgoztam 19évesen, saját keresetem volt. Nyelveket beszéltem. Ja, nem vagyok ismert. 12- 14éveseknek is van saját véleményük;) minden sarkon van egy okos GYEREK.

  • @erzsebetkelemen2632
    @erzsebetkelemen2632 9 หลายเดือนก่อน +17

    A srác teljesen rendben van, fiatal, tehetséges és jól gondolkodik. Ellenben a riporter folyamatosan makog, ismétel és borzasztó bugyuta kérdéseket tesz fel, pedig felkészült, mert az azért lejön. Nem tudom mit akart elérni, ez nem sikerült.

  • @Dan-oe7xl
    @Dan-oe7xl 10 หลายเดือนก่อน +47

    214 éves gyíkember vagyok,az összes zene ami lejut a föld alá fülbántó de ez a fiu tud valamit. Ősi energiákat idéz fel.Köszönjük én és a csorda

  • @szucsi
    @szucsi 10 หลายเดือนก่อน +22

    Több riportot is megnéztem már vele de most valahogy nem éreztem azt ,hogy ő ezt szerette volna. Csak legyünk túl rajta érzésem van ezzel a riporttal.

    • @katisimon6204
      @katisimon6204 10 หลายเดือนก่อน +9

      talán a kérdésekkel/kérdezőben kell ennek az okát keresni...
      a kérdésekhez képest többet próbált kihozni ebből a riportból... szerintem...

    • @edina4933
      @edina4933 10 หลายเดือนก่อน +6

      @@katisimon6204 Szerintem is ez volt a probléma gyökere, a céltalan kérdésekre mégis udvariasan válaszolt Ati. Sokan azt vonták le, hogy nem tud összefüggően beszélni, meg depis, pedig csak csalódott volt. Volt oka rá.

  • @ErnőSándor-j3v
    @ErnőSándor-j3v 10 หลายเดือนก่อน +4

    Csak nekem tűnik fel hogy milyen üresek Azi szemei?
    Nagyon szeretem a zenéit félreértés ne essék nagyon szimpi srác, de nagyon furcsa hogy kicsit olyan mint aki hat napja nem aludt. Ez nem mindig volt így régebben más volt. Most nem tudom mire vélni azt az ürességet a szemében meg kicsit olyan mintha gondolkodnia kéne hogy mit mond Régen csak jött neki most meg olyan furcsa lett. De lehet hogy csak beképzelem. De lehet hogy csak ezeket az unalmas, semmitmondó kérdéseket unta. Meg sokat is vakaródzott. Nem tudom hogy ennek van e valamilyen jelentése, vagy csak stresszes volt

  • @lajospalosi3834
    @lajospalosi3834 10 หลายเดือนก่อน +152

    Régebben sokat hallgattam Kriszta műsorait, nagyon szerettem. Viszont ez a beszélgetés szerintem kissé döcögősre sikeredett. Azt hiszen, nem volt meg a kémia :)
    Jah...40éves vagyok, és imádom Azi zenéjét! 😅

    • @MrsMoz
      @MrsMoz 10 หลายเดือนก่อน +10

      Nekem is fura volt egy kicsit, és nagyon hirtelen lett vége...

    • @gabriellakiraly7408
      @gabriellakiraly7408 10 หลายเดือนก่อน +37

      Megmondta, hogy olyanról szeret beszélni, aminek értelme, üzenete van, unja a hogyérzedmagad témákat. Ez pedig ilyen beszélgetés volt. Elkerülő, óvatos, túlzottan semleges. Nekem így tűnt, vártam volna a tüzet is.

    • @istvanonodi5994
      @istvanonodi5994 10 หลายเดือนก่อน +18

      Igaza van, en inkabb azt ereztem hogy Kriszta nagyon kényszeresen nagyon különlegeset akart csinalni , es azi kulonncsegenek nagyon meg akart felelni., nagyon kozos hangot akart talalni.

    • @Habaen5
      @Habaen5 10 หลายเดือนก่อน +12

      Mert Azahriah még gyerek. És ezt nem rossz indulatból írom!
      Csak próbál felnőttként viselkedni.

    • @MrsMoz
      @MrsMoz 10 หลายเดือนก่อน

      @@Habaen5 mire alapozod ezt?

  • @AnitaTóth-y6r
    @AnitaTóth-y6r 9 หลายเดือนก่อน +10

    Olyan nehéz találni valamit,valakit ebben a nyomorúságos életben ami vagy aki életben tart,na én megtaláltam,PaulStretet, aztán hallottam hogy énekelni is tud,láttam mennyire más mint az unalmas,elcsépelt átlag,és akkor az mondtam,erre van szükség,nemcsak nekem,a világnak is.
    Örülök,és büszke vagyok,így ismeretlenül is,hogy van nekem,nekünk ez a srác.
    Ja, csatlakozom az előttem szólókhoz,47 vagyok.
    Kívánok mindenkinek Boldogabb jövőt!

  • @fszentesieva
    @fszentesieva 9 หลายเดือนก่อน +7

    Számomra nehezen kimondható nevű fiú zenéje fülbemászó, de amennyire megszerethető annyira unalmassá válik ezzel a nyekergős rappeléssel. Kriszta! Még egy riportod alatt sem hallottalak ennyit nyögdécselni. Úgy hallgattam végig ezt a riportot, hogy végig izgultam fel tudod e tenni a kérdést.

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 9 หลายเดือนก่อน

      Zavarba lehetett nah, lehet a forgalom miatt, ki tudja😢

  • @Penge526
    @Penge526 10 หลายเดือนก่อน +8

    91 éves vagyok és calgont hasznàlok🙂Mert calgonnal a mosógép is tovább él😅

  • @Blondy2Hajni
    @Blondy2Hajni 10 หลายเดือนก่อน +17

    Annyira boomer már az ilyen -olyan generáció duma , 100 + osan is Azit hallgatok stb... Basszus a zene, a művészet szeretete egyéni ízlés kérdése és nem korfüggő 🙈.
    Ati lazább voltál Zshow-nál , de itt is kihoztad amit ebből lehetett 💚.

    • @ildikolukacs8246
      @ildikolukacs8246 10 หลายเดือนก่อน +2

      Ja, én is unom ezt, ezért már nincs is kedvem leírni, amit leírnék.. 😊

  • @klaramegyik2034
    @klaramegyik2034 10 หลายเดือนก่อน +18

    Nagyon nem éreztem a kémiát... Szerintem sokkal többet kilehetett volna hozni ebből az interjúból.

  • @lacykata1309
    @lacykata1309 10 หลายเดือนก่อน +35

    57 éves vagyok. Mindennap hallgatom. Mikor melyik dalt, mikor melyikhez van kedvem. Mind "azahriahás", de mégis mind más. Még egy albumon belül is...
    Nagyon tehetséges fiú. Valaki írta fentebb is, hogy egyszerű a titka: önazonos.Nem akar többnek látszani, mint ami, aki... Milyen nehéz ezt megcsinálni a hétköznapokban is, nem hogy sztárként egy óriási színpadon vagy épp egy ihlet közepén...🥰

  • @juliaerdosnemadarasz1596
    @juliaerdosnemadarasz1596 10 หลายเดือนก่อน +42

    Nyáron a karcagi birkafőző fesztivál végén a tömeg megindult haza, macskaköves járdán sétáltam éppen, amikor egy 8-10 éves kisfiú a barátainak énekelni kezdte: “Éjjel a macskaköves utakon, megláttam egy mulatozó csapatot…” megható volt számomra a pillanat 🥹

  • @karolyfodroczy1831
    @karolyfodroczy1831 10 หลายเดือนก่อน +42

    Nem vagyok dicsérgetős típus, de ez a srác nagy király 😊

  • @mogyeri
    @mogyeri 10 หลายเดือนก่อน +10

    Némi zeneiskolai előzménnyel, de érdemi zenei hozzáértés nélkül, csak kedvtelési zenehallgató vagyok; de az nagyon (!). 😉
    Ezért aztán mindennapi gyakorisággal sok és (a zenetörténeti régmúlttól a népzenéken, a klasszikusokon, a jazz és a könnyűzene különböző stílusain át, egészen a legújabb irányzatú zenék közötti új élményt kereső tallózásig!) nagyon sokféle zenét hallgatok. Ez az állandósult kedvenceim (!) hosszú és szerteágazó listája mellett, napi/heti tematikus sokszínűségű váltogatással történik. Ezen túlmenően rendszertelenül, de teljes érdeklődő nyitottsággal, előítélet nélkül hallgatok bele bármely, akár mégoly szokatlanul újszerű zenébe is. Épp így hallgattam meg Azahriah több számát is, de én* egyiknél sem éreztem semmi különöset, nem jelentett számomra* felemelő, borzongató, szórakoztató, vagy bármely egyéb szempontú pozitív élményt. 😐
    Ami pedig valamelyest mégis tetszett benne, az számomra* mélyen alatta maradt az egyértelműen áthallásos zenei, hangzásbeli előzményeinek. 🤔
    Mindemellett, természetesen mélyen tiszteletben tartom a rajongói megkérdőjelezhetetlen tömegének lelkesülten elismerő véleményét, továbbá nagyon bízom benne, hogy a zenei sikerének az üzenete, a mindent leuraló hatalmi központtól függetlenedő közösségteremtő ereje esélyt adhat a manipulált berögzültségekkel és indulatokkal terhelt társadalmi viszonyok pozitív irányú megváltoztatására.
    64/f

  • @ErikaMatyo
    @ErikaMatyo 10 หลายเดือนก่อน +6

    Tetszik,hogy szèpen egyhuzamban beszèl,èrtelmesen minden izè- ő - hm- ő- izè - zès nèlkül. Nagyon helyben van! Ez manapság ritkaság!

  • @aarta8743
    @aarta8743 10 หลายเดือนก่อน +3

    "....közszereplést szeretném csinálni..." - na ezt nem kellene. A politikába belekeveredni egy előadónak a legnagyobb zsákutca, különösen fiatalon mert felzabálja és tönkreteszi. Kár lenne a srácért, sokkal több van benne ennél.

  • @annamariacsak1590
    @annamariacsak1590 10 หลายเดือนก่อน +65

    Ez a siker már meg volt írva az első slágerében,nem kell fényezni,fényes csillag ő anélkül is.Gratula Azi👏

  • @lillakovacs5225
    @lillakovacs5225 10 หลายเดือนก่อน +82

    Nagyon remélem, hogy ez a srac pár év múlva nem megy teljesen tönkre, mint, ahogy sok fiatal nagy hirnevű tehetség. 🙏🏼❤️

    • @krisztianvastagfaszu
      @krisztianvastagfaszu 10 หลายเดือนก่อน

      Pedig szerintem de.
      A házamat feltenném rá, hogy ez is öngyilkos lesz pár év múlva. 😂😂😂

    • @ildiko.jf.
      @ildiko.jf. 10 หลายเดือนก่อน +2

      Ha továbbra is ennyire fullba nyomja...akkor igen.

    • @tl11316
      @tl11316 10 หลายเดือนก่อน

      ​@xy5331ez mit jelent?

    • @koffexy
      @koffexy 10 หลายเดือนก่อน +6

      @xy5331 Én meg csak rosszindulatú ostobáknál azt, amit te művelsz.

  • @valent16n1
    @valent16n1 10 หลายเดือนก่อน +130

    Nagyon értelmes srác. Remélem sokra viszi majd és nem fog ő is elqrvulni a médiától. Mondjuk aki 3-szor képes megtölteni egymas után a Puskás Arénát az tud valamit.

    • @csongordominik
      @csongordominik 10 หลายเดือนก่อน +10

      Papp Lászlót? “Azt csak” 1x.. A Puskást fogja 3x.

    • @mexmesterable
      @mexmesterable 10 หลายเดือนก่อน +3

      Az tud, de ő nem azt tölti meg háromszor :D Puskás arénát fogja meg tölteni Papp László sportarénát megtöltötte már egyszer

    • @sniderchannel4006
      @sniderchannel4006 10 หลายเดือนก่อน +2

      Puskást tölti meg háromszor nagyjából ugyanazokkal. Sok kis gyerek ott lesz. Nagy bulik ezek.

    • @laczkoattilane9104
      @laczkoattilane9104 10 หลายเดือนก่อน +9

      ​@@sniderchannel4006a Puskás arénába csupán 5× annyian férnek mint a Papp Lászlóba, ráadásul 3× tölti meg, úgyhogy nem csak "ugyanazok" lesznek ott. 😊

    • @sniderchannel4006
      @sniderchannel4006 10 หลายเดือนก่อน +3

      @@laczkoattilane9104 Nyilván sokan vettek mindháromra, én erre gondoltam... Ugyanazok, akik általában a trasht pörgetik. Nyugi, T. Danny a következő dala után, mikor ez az esemény már lement, négyet fog hirdetni. Én szóltam! xd

  • @leventeadam8471
    @leventeadam8471 8 หลายเดือนก่อน +2

    Egyre gyengébb kaliberű ez a DTK. Egy 20 éves gyerekkel nem képes színvonalas beszélgetést levezetni. ( pongyola fogalmazás, buta szlengek folyamatos használata stb.)

  • @Clarille
    @Clarille 10 หลายเดือนก่อน +44

    Nagyon köszönöm ezt a videot is Kriszta! Nekem mindketten nagyon tetszettetek, ami érdekes volt számomra, hogy valahogy itt nem volt vibe, mint ami volt Steiner Kristóffal, Somával, Nagy Zsolttal, de talán Azi egész más világ kicsit és ez nem is baj, csak érdekes volt. De mindketten nagyon emberiek voltatok, ahogy szokott lenni, és imádtam!

  • @beatrixfazakas7674
    @beatrixfazakas7674 10 หลายเดือนก่อน +17

    Nagyon szeretem ahogy gondolkozik ez a gyerek.Végre egy természetes 16:41 normális fiatal egyén❤️

  • @Manci89
    @Manci89 10 หลายเดือนก่อน +17

    Imádom,a palacsintafesztival ota tudom ki ő.Szívből kívánom neki az élet minden jóságát és örömét.

  • @istvanarany796
    @istvanarany796 10 หลายเดือนก่อน +17

    43 éves vagyok és továbbra sem tudok végighallgatni egy zenéjét sem.

    • @denesszabo8508
      @denesszabo8508 10 หลายเดือนก่อน +2

      @@attko jajaa. aki nem tudja végighallgatni, annak csupán ez az opció marad, igen. 😂

    • @bodza889
      @bodza889 10 หลายเดือนก่อน +4

      Pacsi. Most majd kapsz. Bár nem tudom aki imádja, annak miért fáj, hogy valakit nem érdekel ki ez mi ez a gyerek?!

    • @istvanarany796
      @istvanarany796 10 หลายเดือนก่อน

      azokat is rühellem@@attko

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 10 หลายเดือนก่อน

      Nem számít

    • @istvanarany796
      @istvanarany796 10 หลายเดือนก่อน

      @@attko nem mondom...az egy kretén

  • @sandorrozsasandroz
    @sandorrozsasandroz 10 หลายเดือนก่อน +43

    Kezdjem úgy akkor, ahogy divat lett: 54 éves vagyok.. tegnaptól... Rajongó vagyok! Hallgatom az utcán, buszon... Meghallgatom a riportokat... Drukkolok, hogy még sokáig sikeres legyen, és jól ki tudja fejezni önmagát, és jó hatással lehessen az emberekre... Én rám így hat 😎😀 hajrá Aziiiiiii! Kriszta köszi.. ❤🎉

    • @MonikaSzucsova
      @MonikaSzucsova 6 หลายเดือนก่อน

      Hát tényleg Aziban megvan a generációk összehozása.Eźt csak mi értjük kik tudták kire kell tombolni egy koncerten egy igazi koncerten csápolni 100 éve

  • @anikomi47
    @anikomi47 10 หลายเดือนก่อน +3

    Szerintem is nagyon gáz , kamerázni valakit az utcán, vagy beletolni a kamerát az arcába.

  • @lenkemile2697
    @lenkemile2697 10 หลายเดือนก่อน +27

    Figyelemreméltó küldetéstudata van !Mindenki az ő titkát keresi .Pedig annyira egyszerű ,önazonos ,őszinte ,tiszta amit csinál ès ebben a hazug világban ez példaértékű.Szívből gratulálok 53 èvesen mindennap hallgatom .

    • @hileoo
      @hileoo 10 หลายเดือนก่อน +3

      Így van, pontosan!!!

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 10 หลายเดือนก่อน +3

      Én is és hagyjuk már azt a klotyos storyt, rég volt talán igaz se volt.

    • @KatiGudicsne-ek7pm
      @KatiGudicsne-ek7pm 2 หลายเดือนก่อน

      ÉN IS MINDENNAP HALLGATOM!!! /76/😇❤

  • @agnesracz1098
    @agnesracz1098 10 หลายเดือนก่อน +17

    Lassan 52 leszek és a londoni koncit az első sorban tomboltam végig. Ez a srác fantasztikus! Én még Puleként fedeztem fel a youtubeon. Csak is a májusi koncert miatt repülök Budapestre. Puskás Stadion a next ❤

    • @arankarohner
      @arankarohner 10 หลายเดือนก่อน +1

      ZÜRICHBEN IS ÌGY JÀRTUNK!!!!🇨🇭🇨🇭🇨🇭🇨🇭🇨🇭

  • @juditlanyi8794
    @juditlanyi8794 10 หลายเดือนก่อน +39

    Szeretem ! Személyét, zenéjét!❤

  • @borderlany
    @borderlany 10 หลายเดือนก่อน +17

    47 éves vagyok még a Paul street-es időkből ismerem. Tudtam, hogy lesz belőle valaki. A 17 éves lányommal és a 40 éves barátnőmmel megyünk a Puskásba. Viszont úgy tűnik, mintha kicsit kezdene kiégni. Túl tudatos, kevésbé laza. Eltűnt a mosolya, alig csillog a szeme. Szerintem sok ez neki egyszerre, mégha azt is hiszi, hogy mindent kézben tart. A külföldi kis klub koncerteken sokkal jobban érezte magát szerintem. Remélem nincs igazam! Sok sikert a továbbiakban.

    • @fordst220enslave4
      @fordst220enslave4 9 หลายเดือนก่อน +1

      A sok stressz kezdi a hatását kiváltani…én is a lazaságot keresem,de több a stressz…27 évesen kezdek Őszülni sajnos tudom mivel jár ha valamit szeretsz csinálni,de már nem úgy ahogy te akarod nem azzal az ütemmel szerintem nála is hasonló játszik.

    • @sergiosecreto3189
      @sergiosecreto3189 8 หลายเดือนก่อน +1

      kiégett már, kész vége, max 1 év még, amit le tud nyomni.

  • @Patreon3434
    @Patreon3434 10 หลายเดือนก่อน +5

    Kb. másfél éve lett felkapott Azahriah. Azelőtt senki sem ismerte. Nagyon nagy hátszelet kap most majd az évek eldöntik, hogy mennyire korszakalkot, ha 10 év múlva is ennyien lesznek a koncertjén akkor igen. A zenéje egyáltalán nem az én műfajom.

  • @Szabolcs-sf9kt
    @Szabolcs-sf9kt 10 หลายเดือนก่อน +9

    Értelmes kulturált normális fiú!
    Nagyon sok sikert neki a jövőben.
    Szerintem ő az az előadó aki Magyarország büszke lehet!

  • @mendessusanne6031
    @mendessusanne6031 10 หลายเดือนก่อน +12

    Ati, eljöttél, mert hívtak. Érezni akartad, amit régen. Nem benned ment tönkre valami, valami, valaki.

  • @woodlys100
    @woodlys100 10 หลายเดือนก่อน +5

    Generation. En 47 eves vagyok , Skociaban elek . 2 honapja kattintottam ra veletlenul. Azota nincs olyan nap,hogy ne hallgassam. Erdekesseg az egeszben,hogy a fiam zenesz es az o koncertjeire jarok 🤭🤭
    Varok tobb dalt angolul mert imadom viszont a Desh el viszi rossz iranyba.Szerintem. I hope 🙏 very soon I see you in Glasgow 👍❤️

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 10 หลายเดือนก่อน

      Azért van benne is egy kis rosszaság. Fiad, hogy viszonyul hozzá?

    • @woodlys100
      @woodlys100 10 หลายเดือนก่อน +1

      Persze,hogy van 😉 meg fiatal. Nagyon tehetseges.
      Fiam jo par eve kezdte figyelgetni a magyar zeneket .....mikor mutattam neki Azit mosolyogva azt mondta : hmm. Azt jelenti igen jo! 🤣🤣
      Figyelemmel kiserem tovabbra is es remelem egyszer ide is el jon koncertezni.

  •  10 หลายเดือนก่อน +53

    Dalfutáros szereplése előtt nem figyeltem a munkásságát, azóta viszont már igen! 😁

  • @gertrudtarnai3460
    @gertrudtarnai3460 10 หลายเดือนก่อน +18

    Zseniális vagy ! jól érzed hogy a tudatalattid jelez ! Túl rendes vagy a volt tanárod , gáz ember ! Megerdemli , hogy publikált a nevét , ezzel tudnád magadból ki irtani ! Te pedig bizonyítottál , hogy egy tehetséges , okos jó Ember vagy !!!

    • @juditbardossy5115
      @juditbardossy5115 10 หลายเดือนก่อน

      Ez rossz ötlet Gertrudtarnai ....

  • @emberivalosag2316
    @emberivalosag2316 10 หลายเดือนก่อน +5

    A zenében és mint interjú alany is csúcs. Az interjuban kicsit olyan mint a profi sakkozó, vagy a profi ultis aki hibátlanul mutatja a láthatót, miközben egyúttal szürkeállományában lévő nagy tartalmi tartartalekokkal is dolgozik.

  • @zsuzsannafarkas8616
    @zsuzsannafarkas8616 10 หลายเดือนก่อน +60

    Fantasztikus EMBER. Tehetséges srác. Okos,értelmes. Intelligens agyban, lélekben. Önmegvalósító. Gratulálok a szüleinek is és Azinak is természetesen..Attila fel a fellegekbe és tovább ❤. Ölelés..

  • @tmarton133
    @tmarton133 10 หลายเดือนก่อน +19

    Én teljesen bírom ezt a srácot. Intelligens, nem áll be a sorba, teszi amihez ért. Itthon megcsinált több teltházas koncertet egymás után, de néhány embernek kötelező behánynia kommentbe, hogy "fú ismernem kéne?", " ki ez?", hát olyasvalaki, amilyen te soha nem leszel.

  • @tundeal-qaisi5370
    @tundeal-qaisi5370 10 หลายเดือนก่อน +5

    Jó volt az utolsó kérdés, hogy ôrá ki vigyáz? Oluan gyerek még és mintha még nem is kapott úgy igazán családi szeretetet. Miután leszáll a szinpadról ahol minden szempontból egy sztár, marad mégis egy 21 éves majdnem gyerek aki még mindig tépkedi a körmei körül a bört zavarában. Kitartást kívánok neki és józan észt a siker mellé.

  • @lvgaben
    @lvgaben 10 หลายเดือนก่อน +6

    Kedves Krisztina, hiaba forgatod a szemed, Attila jol mondja, a szorongo gyremekert csak is a megjobban szorongo felnottek es szuleik a felelosek! Ezt sikerult tovabb adni a kovetkezo generacionak...

    • @agnesasztalos4918
      @agnesasztalos4918 10 หลายเดือนก่อน

      Szerintem nem forgatta a szemét Kriszta.... A WMN-en több írás van erről és több podcast is. pl.: th-cam.com/video/byUA0E3tw20/w-d-xo.html

  • @erikaradics9616
    @erikaradics9616 10 หลายเดือนก่อน +111

    Szoktam irni annak aki utálja hallgassa meg a vele készült interjúit aztán mondjon véleményt!Még nagyobb sok ilyen fiatalt kívánok ennek az országnak!❤

    • @valeriajanonevarnai249
      @valeriajanonevarnai249 10 หลายเดือนก่อน +8

      Pontosan. Több interjú, beszélgetés után hallgattam meg először. Azt gondoltam, hogy nincs extra hangja, de van kisugárzása, egyénisége, tehetsége. Ennél több nem is kell. Csak legyen jó sokáig😊

    • @peterszijarto7644
      @peterszijarto7644 10 หลายเดือนก่อน +8

      Sajnos ilyen fiatal nincs elég. A hatalomnak az ilyen jellegű ember ellensége.

    • @peterszijarto7644
      @peterszijarto7644 10 หลายเดือนก่อน +7

      Szuper srác vagy Azi.

    • @csak13133
      @csak13133 10 หลายเดือนก่อน +1

      Nem utálom , többször meghallgattam már . Sima hazaáruló .

    • @csak13133
      @csak13133 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@peterszijarto7644 A hatalom a népé .

  • @bogigyula6613
    @bogigyula6613 10 หลายเดือนก่อน +79

    Koszonjuk a Londoni koncertet, hatalmas elmeny volt. Pozitiv volt latni, hogy rengetegen jottek Magyarorszagrol is es mindenki egy hangon pengett. Remelem lesz meg lehetosegunk atelni hasonlot. Koszi Azi

    • @gagasgaga8213
      @gagasgaga8213 10 หลายเดือนก่อน

      Ennek örülök! Az rendben van, h a kint élő magyarok, sőt itthonról a koncert miatt kimenők ott csápoltak az előadáson. DE volt jelen esetleg benszülött is, akik szintén rajonganak érte? Errő ha tudsz, írjál, pls.

  • @ropeti
    @ropeti 10 หลายเดือนก่อน +3

    Nem ő a legfiatalabb aki megtöltötte az Arénát hanem a Bonanza Banzai, igaz akkor még BS-nek hívták az Arénát de egy évvel fiatalabb volt Menczel Gábor mint Azahria...🤷
    Ettől függetlenül csípem a srác munkáját, igazán tehetséges..

  • @SemmiKozodh
    @SemmiKozodh 10 หลายเดือนก่อน +6

    Helló 👋 43 éves vagyok, és gyakorlatilag sem érdekel hogy a Puskásban ki puskáz majd le korosztályban,a zene jó, és mivel anno amikor ebben a korosztályban voltam, akkor metálos voltam, pont nem fog érdekelni....szeretünk, jó a zenéd, csak így tovább!

  • @zsuzsannakiss261
    @zsuzsannakiss261 3 หลายเดือนก่อน +3

    Értelmes, intelligens, szimpatikus fiatalember ❤

  • @melindafodor6588
    @melindafodor6588 10 หลายเดือนก่อน +67

    Csoda ez a fiú! Imádom❤❤ Hódítsd meg a világot, Azi🤗🤗

    • @ArankaRohner-uh6hz
      @ArankaRohner-uh6hz 10 หลายเดือนก่อน +4

      A VILÀG BÜSZKESÈGE!!🇨🇭🙏🇭🇺

    • @sueliberty2575
      @sueliberty2575 10 หลายเดือนก่อน +3

      @@ArankaRohner-uh6hzazért nem kell túlozni. 😳

  • @gaborlenart8244
    @gaborlenart8244 10 หลายเดือนก่อน +41

    Tátott szájjal figyelem hogy az ő korosztályuk mennyivel korábban mennyivel érettebb céltudatosabb mint mi voltunk az ő korában és le a kalappal. De a "telefonok vannak fenn mindent rögzítenek nem hogy átélnék a koncertet" téma foglalkoztat. Megkísért a gondolat hogy az ifjú rajongó elmegy a koncertre és a saját élményénél fontosabb hogy a barátainak demózza hogy ő ott volt. Nem csak azért nem rögzítettem a pillanatokat a koncerteken amin ott voltam mert nem volt megfelelő eszköz még hanem mert anyira magával ragadott az élmény a hangulat hogy nem is értem volna rá ezzel foglalkozni.

    • @goatmolestor669
      @goatmolestor669 10 หลายเดือนก่อน +5

      Nem tudok mindenki nevében nyilatkozni, de szerintem egy átlag 1 órás koncerten max pár percet vesz fel egy átlag ember, azért így bőven van még idő élvezni a pillanatot

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 10 หลายเดือนก่อน +1

      Kizárja egyik a másikat ?!

    • @gaborlenart8244
      @gaborlenart8244 10 หลายเดือนก่อน +4

      Nem tudom. Egy esküvőn a fotós ugyan olyan olyan jól mulat mint bármely meghívott vendég? Azt hiszem az én esetemben igen. Én például azt szeretem a koncertben hogy még ha azok a dalok is szólalnak meg mint a lemezen vagy más koncerten mégis az a hangulat csak aznap este történik egyszeri és megismételhetetlen és csak a miénk akik aznap este ott vagyunk együtt és a legprofibb felvétel sem adhat vissza belőle semmit. Viszont míg a dokumentálással foglalkoznék /jó szögben tartsam a telefont stb. / Addig lemaradnék a varázslatról. Persze különbözőek vagyunk. @@evasipos8358

    • @hajnalkamolnar648
      @hajnalkamolnar648 10 หลายเดือนก่อน +2

      Szerintem ennek a korosztálynak a telefon a meghosszabbított keze nagyjából, és nem kerül nekik ez különösebb erőfeszítésbe. Én ebben nem látok problémát. Ami engem jobban zavar, hogy néznék egy előadót, erre belóg a képbe vagy harminc telefon. :-)

    • @gaborlenart8244
      @gaborlenart8244 10 หลายเดือนก่อน +3

      @@hajnalkamolnar648 De kinek mit filmez vagy fotóz ? Le lehet filmezni a hangulatot? Mert ha nem akkor tegye el és élvezze inkább a koncertet. Persze azt csinál amit akar. A dolog nem probléma csak dolog amit nem nagyon értek de nem is kell mindent értenem.

  • @esztervegvari
    @esztervegvari 10 หลายเดือนก่อน +31

    Egyszer mosolyodott el az interjú közben - amikor anyukája szóba került 🥰

    • @sandorschindler774
      @sandorschindler774 10 หลายเดือนก่อน +3

      Többször is mosolygott azért, én direkt figyeltem. :) De jól hangzik.

    • @LeslieFactor
      @LeslieFactor 10 หลายเดือนก่อน +2

      23:26 Többször is mosolygott.. Végig nézted??

    • @sandorschindler774
      @sandorschindler774 10 หลายเดือนก่อน

      @user-hz4fj5xw2u a válasz röviden: nem

    • @DarinkaH1984
      @DarinkaH1984 10 หลายเดือนก่อน

      @user-hz4fj5xw2u nem vagy egy kicsit nagyon bunkó ahhoz, hogy vadidegenekbe beleálljál? Amúgy meg mindenki azt hallgat, amit akar, nem te fogod megmondani senkinek sem. Köszicsá!

  • @zsuzsannaszabo9536
    @zsuzsannaszabo9536 4 หลายเดือนก่อน +1

    zagyvál ez a Kriszta végig,,, nem bir egy mondatot folyamatosan elmondani, egy kérdést kötőszók nélkül feltenni, mi történt,??mert rossz hallgatni most ez a videot Krisztával.

  • @zsanettbako2482
    @zsanettbako2482 10 หลายเดือนก่อน +10

    Köszönjük a bécsi koncertet, remélem jövöre a Stadthalle -t tölti meg. MINIMUM :)

    • @JaneDoe-Jane
      @JaneDoe-Jane 10 หลายเดือนก่อน +2

      MIlyen volt? - itt hallgatnak róla, ahogy a többi külföldi fellépéséről is, holott 10 európai városban lépett fel.

    • @laszlopapBP
      @laszlopapBP 10 หลายเดือนก่อน +5

      Berlinben a hely méretéhez képest sokan voltak, volt emelet is, onnan pislogtam fejek és fejek közott. Hangulat.hatalmas volt.

    • @JaneDoe-Jane
      @JaneDoe-Jane 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@laszlopapBP : Köszönöm!

  • @negyhusztv
    @negyhusztv 10 หลายเดือนก่อน +3

    Látom menyi zöldet szivtál aznap :) Meg azt is, hogy rád se úgy hat a fű mint a legtöbb függőágyra, hanem olyan szintem bővíti az intelektusod, mint az állat ... Ismerős szitu xD Toljad kisbáttya és látom hogy kicsit azért kell szoritani a fogad hogy bírd a tempót, de te magad mondtad, ez volt a terv szval erre vágytál itt az ágytál brááh ! xD

    • @Nikolett-s7g
      @Nikolett-s7g 10 หลายเดือนก่อน +1

      Legigazabb komment :D

  • @erikaslama8071
    @erikaslama8071 10 หลายเดือนก่อน +57

    47 éves vagyok. Első hallásra megszerettem a zenéjét, de magát az embert is. Alig várjuk az élő koncertet a gyerekeimmel. Attila sokkal értelmesebb, fejlettebb a mi korosztályunknál. A jövő hírnöke.

    • @gerihun2031
      @gerihun2031 10 หลายเดือนก่อน +3

      Ezt nem értem... Mitől értelmesebb, fejlettebb? Vannak valami érvek? De komolyan miért mondják rá hogy géniusz? Jó hangja van elismerem de ezenkívül mi az a plussz?

    • @gaborerdei1631
      @gaborerdei1631 10 หลายเดือนก่อน +3

      Tehetséges, értelmes, rokonszenves srác, de sok hozzá hasonló van, akik esetleg másban nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.

    • @attilafegyverneki5083
      @attilafegyverneki5083 10 หลายเดือนก่อน +1

      Fejlettebb???????? :))))) hát ez nagyon vicces, komolyan. Ehhez nagyon naivnak kell lenni, hogy ilyen kijelentést tegyél, főleg 47 évesen .

    • @ttarpad
      @ttarpad 10 หลายเดือนก่อน

      @@gaborerdei1631 de rájuk nem kíváncsi 1/3 hungary🙂

    • @gagasgaga8213
      @gagasgaga8213 10 หลายเดือนก่อน +6

      @@gerihun2031 Nos, ha nem tűnik fel, hogy nem csak 1 szavas mondatokkal válaszol , és vannak saját gondolatai, értelmesen, kultúráltan fejezi ki magát, nincs elszállva magától, pedig lehetne. Ha meg a Friderikusszal való beszélgetését is hajlandó vagy megnézni, talán mégis csak látsz vmi többletet benne, ami nem átlagos.Mit mondjak még?

  • @kahnnnnn
    @kahnnnnn 9 หลายเดือนก่อน +3

    Tegnap kifejlődött zigóta vagyok, de belehúzok, hogy jövőre már elvigyenek a szüleim a koncertjére.

    • @Eeee-vx6vt
      @Eeee-vx6vt 9 หลายเดือนก่อน

      😂

  • @miklostoth7041
    @miklostoth7041 10 หลายเดือนก่อน +3

    Nem kellene vezetni ha mással vagy elfoglalva..veszélyezteted más emberek biztonságát..

    • @szalayisti
      @szalayisti 10 หลายเดือนก่อน +1

      Gondolom, ha ön vezet, és ha ül valaki mellette akkor síri csend van végig. Legalábbis remélem, nehogy túl veszélyes legyen!

  • @ildikosimon4477
    @ildikosimon4477 10 หลายเดือนก่อน +52

    Igazán 52 vagyok..bárminek is kategórizálják..lakodalmas rock nyolcvanas évekböl, arab mulatós,😂hát bármi is..imádom..stilus,mondanivaló,hang,ritmus!zseniális!talentum...elképesztö..csak a remény,hogy Azi nem ég el,megmarad nekünk még sokáig❤

    • @ildikosimon4477
      @ildikosimon4477 10 หลายเดือนก่อน +7

      @xy5331 Bárcsak kamu lenne,és lennék csak a fele...a zene kortalan,pláne ha ilyen jó..és újszerü..🙂releváns még,hogy az idö mindent megválaszol...tehát meglátjuk majd..mi kamu..és mi nem az..

    • @koffexy
      @koffexy 10 หลายเดือนก่อน +3

      @xy5331 Valaki itt nagyon utálja Azahriah-t. Ezaz haver, kínlódj még itt. Nekem tetszik 😍🤪👍

    • @ildikosimon4477
      @ildikosimon4477 10 หลายเดือนก่อน

      @@koffexy az a baj,hogy az irigység mérgezö,testet lelket nyomoritó emberi érzés...kár erre pazarolni magát..sebaj ,mi helyette is szeretjük...

    • @gagasgaga8213
      @gagasgaga8213 10 หลายเดือนก่อน

      @xy5331 Mi akamu, megmagyaráznád?

    • @gagasgaga8213
      @gagasgaga8213 10 หลายเดือนก่อน

      @xy5331 igazad van, kivették a space billentyűt viccből az unokáim a laptopból. Szóval akkor újra nekifutok, mert visszaszereztem tőlük: mi a kamu, amit írtál, ha te írtad egyáltalán. Ja, a káka meg a csomó, ez jutott első blikkre eszembe.. Rólad

  • @EditHoffmann
    @EditHoffmann 7 หลายเดือนก่อน +3

    Gratulálok!Nagyon értelmes kedvemre való ❤(78 éves "veterán")Csak így tovább!

  • @KriszKristály
    @KriszKristály 10 หลายเดือนก่อน +78

    Szia Azi !!! ♥♥Tágítsd csak a teret Magyarországon !!!!

  • @andreakardos7241
    @andreakardos7241 10 หลายเดือนก่อน +8

    Nagyon okos, ertelmes, onazonos srac. A Friderikusz interju ota szimpatizalok vele

    • @matevanczak7196
      @matevanczak7196 10 หลายเดือนก่อน +1

      Hát-tal nem kezdünk mondatot.
      Számold meg kérlek ő hányszor tette, de azért okos és értelmes, ő az új Jézus

    • @pgab01
      @pgab01 10 หลายเดือนก่อน +1

      :D igen, ez meghatározó dolog. én is mindig ez alapján döntöm el az adott egyénnel kapcsolatban, hogy mennyire okos. Te nem kezdted háttal, de mégsem kérdés mennyire sötét vagy. irigy kis pancser. Ja, és figyelj a mondatvégi írásjelekre!

    • @matevanczak7196
      @matevanczak7196 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@pgab01 elképesztő ez a fomo vagy hajp ami ezt a gyereket illeti, kommentedből is látszik azonnal ugrasz, ez roppantul érdekes.
      Hát-tal körülbelül úgy általános iskola 2. Osztálya óta nem kezdek mondatot ugyanis megtanították hála istennek még időben a szüleim és a tanáraim. De ha nem tették volna meg 18-19 éves koromra biztosan sikerült volna magamtól is odáig jutni hogy ezt megtanuljam mert kommunikációd minősége nagyban árulkodik arról milyen szellemi szinten vagy.
      Hogy ez a fiúcska idáig miért nem jutott el azt hagyom neked eldönteni.
      10 percet bírtam ebből a beszélgetésből nem csak a hát-tal volt itt gond, egyszerűen buta.
      Az meg hogy irigy vagyok abszurd. Elképesztően hidegen hagy a zenéje is meg az is hogy egy ilyen ostoba gyereket hallgassak, van elég hülye ígyis.
      De ott már kiakad a vérnyomás mérő mikor azt írják rá egy ilyen beszélgetés után hogy "értelmes". Ha ő értelmes akkor óriási nagy bajban vagyunk.
      Az más kérdés hogy sztem semmivel sem tehetséges mint bármelyik másik magyar eladó. De ez már csak én szubjektív véleményem.

    • @pgab01
      @pgab01 10 หลายเดือนก่อน

      @@matevanczak7196 Nem kedveled, nem tartod tehetségesnek, mégis megnézted a riportot, aztán kerested az megfelelő kommentet, amire azonnal ugorhatsz. Roppant érdekes. Vagyis nem. Elég egyszerű a megfejtésed. 🙂

    • @matevanczak7196
      @matevanczak7196 10 หลายเดือนก่อน +1

      @@pgab01 kérlek szépen egy baráti kérésre kellett ezt a videót megpróbálnom megnézni, de nem tartozom elszámolni valóval azaz én ügyem.
      A kommunikáció rossz minősége miatt pedig kíváncsi voltam a komkentekre, a többit pedig tudjuk. Félelmetes volt látni hogy nem hogy senkinek nem tűnik fel, vagy senkit nem zavar hanem imádják az ellenkezőjét hangoztatni. Nagyon durva pszichológiája lehet ennek az egésznek.