Mondd el Tatár Csillának Extra - Annoni Zita

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 4 ต.ค. 2024
  • Szóval, itt van ez a lány, aki nagyon meglepett. Azt hittem, sokat tudok róla, olvastam, láttam, találkoztunk, meg hát 18 év, az csak 18 év ugye. Milyen hosszú, mennyit változtál Te is (aki most olvasol engem), én is, és milyen mázli, hogy senki, vagy legalábbis nagyon kevesen kérik számon rajtunk, hogy milyenek voltunk régen. 🤷‍♀️ Mert hát, én sem szívesen akasztom ki az ablakba egy-két,18 évvel ezelőtti interjúmat és egyes nyilatkozataimat. 🙈 Az ember érik, fejlődik, tanul és ezzel együtt változik a karaktere. És hogy miért írom most ezt le? Amikor ez egyik újságíró kollégámnak megmutattam a vasárnap adásba kerülő interjút, azt írta: kérlek, mondd meg Zitának, hogy elnézést kérek minden rosszért, amit valaha róla írtam. 🙌 Mert egyszer kialakult egy kép és valami miatt ennek a lánynak, nőnek 1000-szeresen kellett megdolgoznia azért, hogy ez megváltozzon. Én sokmindenre választ kaptam vele kapcsolatban, és @zitadebreczeni nagyon bírom azt a nőt, akivé váltál.😉 Az pedig, hogy életemben talán másodjára sírtam el magam beszélgetés közben, majd elrakom magamban valahová...

ความคิดเห็น • 78

  • @erzsebetlipcsei6896
    @erzsebetlipcsei6896 3 ปีที่แล้ว +14

    Zita nagyon szép és nagyon érzékeny lélek, de ezért szerethető ,! Tökéletesen illik Gannihoz, mert Ő is egy empatikus, mélyen érző személyiség . Sok boldogságot a kisfiúk felneveléséhez !

  • @anitamajoros4139
    @anitamajoros4139 3 ปีที่แล้ว +9

    Nem mindegy hogy kivel ül le az ember ilyen dolgokról beszélgetni.
    Kellemes csalódás Zita valószínűleg az anyaság is megváltoztatta meg ő is komolyabb lett...
    Jót tett neki Gianni...☺️
    Aranyosak nem beképzelt, nem az alak a lényeg, és nem azzal dicsekszik hogy Ő kinek a felesége ☺️

  • @lajosnevoros7844
    @lajosnevoros7844 3 ปีที่แล้ว +2

    Hát ahogy nézem a riportot a Zita nevű hölgy roppant szimpatikus, helyes és nagyon illik az olasz férjéhez, ők igazán össze illenek és remélem egy életen át együtt élnek majd mint a mesében.

  • @tothkinga5011
    @tothkinga5011 3 ปีที่แล้ว +47

    Szuper,hogy végre egy közismert kismama,aki nem azt reklámozza,hogy szülés után 45kilónak lenni az természetes.. mellesleg gyönyörű most IS!

    • @zsoltszenku724
      @zsoltszenku724 3 ปีที่แล้ว +6

      Mindig is az volt és az is marad. Aki szép az úgyis szép ha telt ha vékony, aki nem az meg úgy sem.

    • @zsuzsannakallo9311
      @zsuzsannakallo9311 3 ปีที่แล้ว +1

      Persze h nem reklámozza a 45kilós súlyt mert annyi hormont kapott h összejöjjön a baba,amitől a legkevesebb problémája a súlya lesz...

  • @evaavarosicsabane3644
    @evaavarosicsabane3644 3 ปีที่แล้ว +21

    Megható hogy milyen tisztelettel van az Annoni család iránt. Eddig is kedveltem Zitát, de most tisztelem!

  • @beatrixramos3007
    @beatrixramos3007 3 ปีที่แล้ว +6

    Nagyon megszerettem a Zitát, kellemes csalódás számomra🤗🤗👌👌
    Örülök hogy egy szerető, drága családra talált, és nagyon csinos anyuka és feleség az biztos👌👌👌
    Ráadásul nagyon őszinte nő, és ez nagyon sokat jelent 👌👌👌👌

  • @gabriellavarga854
    @gabriellavarga854 3 ปีที่แล้ว +2

    Igazi Anya! Minden elismerésem! Isten áldja meg Őket!!!!!

  • @SZJUDIT73
    @SZJUDIT73 3 ปีที่แล้ว +4

    Ne is hagyja sírni a kisbabát ! Ősi mondat..nagyon nem helyes. Kívánok minden JÓT ,szépet az életben ! A médiában talán az egyetlen olyan pár akik végtelen rokonszenvesek . Fogadja el magát kedves Zita ! Nem szabad a divat után menni és annak megfelelni !!!

  • @judittabi8833
    @judittabi8833 3 ปีที่แล้ว

    Köszönjük ezt a jó kis beszélgetést! Zita nagyon aranyos, kedves, csinos nő, szép a haja is! Jó, hogy ennyire szereti a kisfiát, bizony ne hagyja sírni! Én sem hagytam a gyerekeimet! Mindig legyen mellette és vigyázzon rá!

  • @zsofiab3659
    @zsofiab3659 3 ปีที่แล้ว +6

    Kár, hogy csak 10 perc, én órákig el tudnálak hallgatni Titeket. Igazi, őszinte, tartalmas beszélgetés normális, komoly témákról.

  • @georginadeczki661
    @georginadeczki661 3 ปีที่แล้ว +6

    Nagyon kedves, szeretni való a Zita. Néztem volna még, kellemes beszélgetés volt.

  • @anitag5989
    @anitag5989 3 ปีที่แล้ว +2

    Néztem volna még ❤️ gyönyörű és mennyire kedves :) boldogságot és egészséget kívánok nekik 💕

  • @laurakatona8850
    @laurakatona8850 3 ปีที่แล้ว +8

    Jobb ember lett- melyebb- szerethetobb!!

  • @tommyweiszlemlein9241
    @tommyweiszlemlein9241 3 ปีที่แล้ว +2

    O tenyleg a foldon jar, like like like like :) sok erot, egeszseget a kedves kis családjának :)

  • @emeseszabo6716
    @emeseszabo6716 3 ปีที่แล้ว +2

    Mennyire megható Zita elérzékenyülése, nagyon kedvelem őt. Csilla decens habitusától viszont rosszul vagyok, melyet a lapostalpú, hátul nyitott, elől zárt cipő csak tetéz.

    • @edinanagy8948
      @edinanagy8948 3 ปีที่แล้ว +1

      Detto

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 2 ปีที่แล้ว

      Had viseljen mar olyan labbelit ami neki kenyelmes viselet!
      Jaaa es arrol nem is beszelve, hogy mi van akkor, ha ezt kellett viselnie….😵‍💫

  • @affettoaffetto5602
    @affettoaffetto5602 3 ปีที่แล้ว +5

    Cuki csajszi Zita ❤ el is hiszem,hogy 🥰 a kisfiába ez így van rendjén
    köszi Csilla 😘😘😘

  • @szityi82
    @szityi82 3 ปีที่แล้ว +12

    Mindig is imádtam Zitát és most sem csalódtam benne. ❤️

  • @gabriellanad
    @gabriellanad 3 ปีที่แล้ว

    Jo egeszseget Zitanak es az egesz Csaladjanak es meg gyonyoru No!🌠🍀💯

  • @eszternemeth9343
    @eszternemeth9343 3 ปีที่แล้ว +3

    Dejo hogy így beszél a családjáról azt hittem csak én vagyok így.... 🖤🥺

  • @aniko1122
    @aniko1122 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó beszélgetés volt. Kár, hogy ilyen rövid volt!

  • @edinaszabo2310
    @edinaszabo2310 3 ปีที่แล้ว +1

    Én is nagyon szeretem.gyönyörű nő mindig ❤️🌞

  • @if8798
    @if8798 3 ปีที่แล้ว +39

    Ki tette fel ezt az alapozot? 🤦🏼‍♀️

    • @editballa4980
      @editballa4980 3 ปีที่แล้ว +7

      na neki nem volt tükre🤣

    • @adrimarosi3332
      @adrimarosi3332 3 ปีที่แล้ว +3

      Ugyeee ? Nem is értem... 🤦‍♀️

    • @stellakovari8816
      @stellakovari8816 3 ปีที่แล้ว +4

      Nekem is azonnal megakadt rajta a szemem 🙈

  • @zsoltszenku724
    @zsoltszenku724 3 ปีที่แล้ว +4

    Minden jót Zitának és családjának.

  • @englerjulianna9885
    @englerjulianna9885 3 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon édes Zita!!💝

  • @hreni27
    @hreni27 3 ปีที่แล้ว +7

    Nem értem miért bántották/bántják őt,nekem sosem volt vele negatív érzésem,nagyon szimpatikus 🙂

    • @sehza-t9d
      @sehza-t9d 3 ปีที่แล้ว

      Azért kedves malac ferivel meg.... magát. Az is nagyon szimpatikus volt

    • @sehza-t9d
      @sehza-t9d 3 ปีที่แล้ว

      @Zsuzsanna Varga neked súlyos gondjaid vannak kiscsillag. Zituka egy átlag gold digger es volt gyomra malac ferihez. Nekem pl. van lehetőségem gazdaghoz es helyeshez egyben. Te meg menj vissza a szállóra. Pussy

    • @lajosnevoros7844
      @lajosnevoros7844 3 ปีที่แล้ว

      Azért bántják mert rosszindulatuk rohadjanak meg, malac ferivel együtt élt az a múté, utána malac ferivel együtt élt Zimány Linda is hopp egy légy az nem baj? Jó anya jó feleség az olasz olyan boldog vele hogy szárnyal nem értem miért kell ezt írigyelni a ku..a életbe.

  • @zsofiatereki873
    @zsofiatereki873 3 ปีที่แล้ว +4

    Imádás ❤️❤️❤️

  • @fanni5142
    @fanni5142 3 ปีที่แล้ว +15

    Egy kérdésem van: miért csak 10 perces ez a videó?😩
    nekem pozitív irànyba vàltozott a véleményem Zitáról:)

    • @distanz06
      @distanz06 3 ปีที่แล้ว +2

      atv.hu-n meg tudod nézni a teljes hosszában :)

    • @melizs_n5429
      @melizs_n5429 3 ปีที่แล้ว

      @@distanz06 mikor lesz?

    • @fanni5142
      @fanni5142 3 ปีที่แล้ว

      @@distanz06 köszönöm ezt nem tudtam!:))

    • @distanz06
      @distanz06 3 ปีที่แล้ว +1

      @@melizs_n5429 az atv.hu-n bármikor meg tudod nézni :)

  • @zitavarga7159
    @zitavarga7159 3 ปีที่แล้ว

    Imàdom Zitát!😊

  • @nana-zj3pv
    @nana-zj3pv 3 ปีที่แล้ว +9

    Sajnálom, hogy ennyire sok sérelem van a családjával kapcsolatban. De kérdés, hogy a család másik fele hogy érzi magát, hogy folyamatosan erről beszél, hogy mennyit bántotta, kiteregeti a dolgokat. Két fele van az éremnek. Ezt családon belül kell rendezni. Csilla nem szimpatikus, idegesítően pszichológust
    akar játszani. Nem tartom jó riporternek, nincs eredeti gondolata.

    • @edinanagy8948
      @edinanagy8948 3 ปีที่แล้ว +1

      Pomtosan

    • @evaeperjesi3788
      @evaeperjesi3788 3 ปีที่แล้ว +1

      Pontosan. A kérdések olvasását anno mai napig nem tudom feldolgozni. 🤪 Amatőr feeling volt.. Nem tud 10-20 kérdést memorizálni, inkább leég?!

  • @mosolygok
    @mosolygok 3 ปีที่แล้ว +2

    Tetszett, csak rövid volt.

  • @dorinabacsics7463
    @dorinabacsics7463 3 ปีที่แล้ว +2

    ❤️

  • @mandi29ify
    @mandi29ify 3 ปีที่แล้ว +5

    Nekem Zita olyan mint aki tudathasadásban szenved. Nagyon fiatalon ügyeletes média gizi volt, na. Emlékszem a szexi újság fotozasokra, fókusz riportokra, sugarbird stb stb. Gyakorlatilag 18-30 éves koráig ezt tolta és szépen profitált belőle. Nem értem milyen kemény munkáról beszél, félreértés ne essék, nem nézek le semmilyen munkát! Azért mert közel 40 évesen babazik, ejszakazik, hát még jó, hogy nem most akar cicibaba lenni. Én úgy látom, hogy Gianni mellett megvenult, olyan öreg lélek lett, sötét és depis. A régi Ő is Ő, legyen rá büszke, ilyenek is kellenek és biztos sokan cseréltek volna vele, nem mindennapos 12 órába robotolt piti pénzért (persze minden munkának megvan az előnye, hátránya). Kedves Ferenc se valószínű, hogy leállt volna vele ha a dekoratív modell egy csunyacska sori betanított munkás fiatal lány lett volna. Szóval Zita légy büszke a multadra, a jelenedre és a magad érdekében legyél cicababa, mert szerintem szíved mélyén arra vágysz.

    • @piaflamome7919
      @piaflamome7919 3 ปีที่แล้ว +2

      Nekem is ez jutott először eszembe. Mielőtt házas, anyuka lett egyszerűen nem bírtam elviselni. Zimány, Dukai, Debreczeni... mintha gyártó szalagról futott volna ez a széria. Most pedig "nem nem ő mindig fiús volt, sosem volt kiralylány, nem nézegette percenként a haját, a körmeit...". Nem az a baj, hogy ilyen volt, hanem az hogy ezt nem vállalja. Csodálatos átalakuláson esett át miután férjhez ment, sokunknak sokkal szimpatikusabb lett, de én még emlékszem milyen volt anno.

    • @mandi29ify
      @mandi29ify 3 ปีที่แล้ว +1

      @@piaflamome7919 köszönöm, akkor ezek szerint nem vagyunk amneziasak 😊

  • @BB-vz4kd
    @BB-vz4kd 3 ปีที่แล้ว +12

    Nagyon jó riport
    De az alapozó nagyon el üt a színétől

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 3 ปีที่แล้ว +3

      Es akkor mi van.... ha elut az alapozo...🙄😫
      Nem az volt a lenyege ennek a riportnak.🤔

    • @szityi82
      @szityi82 3 ปีที่แล้ว

      Szerintem a fèny volt rosszul beàllítva.

  • @dorapetra1911
    @dorapetra1911 3 ปีที่แล้ว

    Cuki a Zita😊😊😊

  • @deszticsdora1987
    @deszticsdora1987 3 ปีที่แล้ว

    ❤️❤️❤️❤️❤️❤️

  • @anettleskovics9063
    @anettleskovics9063 3 ปีที่แล้ว

    Annyira rövid, se füle, se farka.

  • @marianntoth7061
    @marianntoth7061 3 ปีที่แล้ว

    🥰

  • @nikolettendrez6736
    @nikolettendrez6736 3 ปีที่แล้ว +1

    Ebben a noben mi annyira szep .....Egyalltalan nem szep sooot

    • @necsakavaloditazigazatmond1227
      @necsakavaloditazigazatmond1227 3 ปีที่แล้ว

      Nemrég szült, van rajta most pár kiló plusz, de így is szép. Kedves teremtés.

    • @nikolettendrez6736
      @nikolettendrez6736 3 ปีที่แล้ว

      @@necsakavaloditazigazatmond1227 Tok atlagos egy no ....akit valaki felkapott anno Kedvese ugye bar a Kedves millomos Ferenc aztan tovabb gorgette a szel igy lett aztan valaki .....de hogy ki is o valojaban fogalmam sincs volt ez mar minden .....tok atlagos ez a no

  • @Eeee-vx6vt
    @Eeee-vx6vt 3 ปีที่แล้ว

    azért emlékszem még azokra a sugarbird-ös,pucsítós fotókra és egyebekre.meghogy nem volt cicababa!? bocsánat,akkoriban csak! az volt.
    sztem nem vénült meg a Gianni mellett,csak megkomolyodott,amit vszínű a kor is hozott magával és az anyaság persze.igen,valőban rajta van sok kiló/víz,majd lemegy.nem is ez a lenyeg most.tisztelem azert,h.tanult es szakmát valasztott,amit csinál.nem lehetett könnyű!változik és ez JÓ.a családiháttere meg szinténnehezítő körulmény és a teherbeesésért is nagyon meg kellett küzdenie.hm,lágyul,lágyul....👶

  • @hartisti
    @hartisti 3 ปีที่แล้ว

    Szimpi!!

  • @zitagabor3164
    @zitagabor3164 3 ปีที่แล้ว +5

    Ez most nagyon semmitmondó rész lett.

  • @evahorvath4127
    @evahorvath4127 3 ปีที่แล้ว +13

    Még mindig túl sok az "ÉN", ha beszél. Nem véletlen.......Kár, hogy épp az ellenkezőjét próbálja elhitetni magáról.
    A külsejével soha semmi probléma nem volt (most sincs, sőt!), de az nem felejthető el, hogy honnét jött "szakmailag".

    • @agnesgutpinter2201
      @agnesgutpinter2201 3 ปีที่แล้ว +10

      Itelkezni a legegyszerubb!Mindenki szalljon magaba es a sajat maga fejlesztesevel foglalkozzon!Abbol nem lehet baj!;)

    • @edinaszabo2310
      @edinaszabo2310 3 ปีที่แล้ว

      De gonosz vagy.Ki vagy te hogy megítélj bárkit?

    • @simonblu6891
      @simonblu6891 3 ปีที่แล้ว +7

      Miert kirol meg mirol beszelgessen ha nem a sajat erzesirol, sajat magarol? Ezt kerdeztek, ezert hivtak el. Es miert is kene akarkinek is elorebb helyezni barki mast az eleteben mint a sajat maga erzeseit.
      Szentfazek Eva meg erkezett 😅
      Egy ember sok mindenben lehet tehetseges, te viszont nagyon korlatolt vagy, hiaba probalod az ellenkezojet el hitetni🤣😉

  • @johngood8742
    @johngood8742 3 ปีที่แล้ว

    Mi lett ezzel, h így felpüffedt?

    • @edinakovacs3182
      @edinakovacs3182 3 ปีที่แล้ว +3

      Életet adott egy gyermeknek, nem is olyan régen.... bár egy metál test az csak rozsdásodik...ellenben a nők! Na ők változnak, feláldozzák a testüket, azért, hogy új élet születhessen erre a világra, ahol egy menő autó fotóval rendelkező, így ledegradálhatja őket...

    • @johngood8742
      @johngood8742 3 ปีที่แล้ว

      @@edinakovacs3182 Áldozzák...? Ez is szép...

  • @Sandra.F
    @Sandra.F 3 ปีที่แล้ว +2

    Jo lufi feje van most

    • @skorpionmerleg
      @skorpionmerleg 3 ปีที่แล้ว +12

      Ahogy a képen látom, neked is gombolyű az arcod, mi ezzel a baj? Csak a külsőség számít?

    • @szentmartony
      @szentmartony 3 ปีที่แล้ว +13

      Miért kell másokat bántani? Mire jó egy ilyen bántó komment? Mennyivel jobb lenne a világ, ha az ilyen kommenteket magukban tudnák tartani az emberek...

    • @dorapetra1911
      @dorapetra1911 3 ปีที่แล้ว +5

      Te is duci vagy....