LUSTA KÖVETELŐZŐ NÁRCISZTIKUSOK - Igaza van a Boomereknek? - Az y generáció és a z generáció nyomora

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 6 เม.ย. 2021
  • Ebben az animációs videónkban arról fogunk beszélni, miért olyan boldogtalanok és miért annyira elterjedt a depresszió és nárcizmus az ezredfordulósok (y generáció, z generáció) között és megmutatjuk azt is, hogy ez nem is biztos, hogy csak a mi hibánk. A mai fiatalok életvitele teljesen megváltozott, megszűnt az énidő, az életmód és az életvitel teljesen más mint akár csak 20 évvel ezelőtt. Kísérletet teszünk arra, hogy bemutassuk azt, hogy miért van ez így és azt is, hogy mennyire rossz ez a mai generációk számára.
    🎲
    ÖTTŐL TÍZIG - Siker, Motiváció, Pszichológia, Tudás
    A csatorna érdekes témákat dolgoz fel a pszichológia, a siker, a tudomány és a motiváció területén. Fontos számunkra az inspiráció, az önismeret, az egészség, az énidő és a megfelelő életmód és életvitel kialakítása. A tudatosság hatalma ösztönöz minket arra, hogy átadjuk nektek is az önfejlesztés és tanulás élményét. A sablonos listás csatornákkal ellentétben a szórakoztatáson túl az is célunk , hogy igényes tartalmat nyújtsunk és minden videóban adjunk nektek valami olyan hasznos ismeretet, amit a későbbiekben fel tudtok használni. A videóinkban az önismeret fejlesztése mellett olyan témákat is feldolgozunk mint a passzív jövedelem, a hatékonyság, a célok kitűzése, az életvitel, a kommunikáció, a különböző személyiségtípusok, a szokások megváltoztatása, az egészséges életmód, a stressz kezelése, a nárcisztikus emberek, a párkapcsolat, az önbizalom és a megcsalás.
    A videóinkhoz a tartalmat sok esetben szakemberek (pszichológus) szolgáltatják, így az abban foglaltak tudományos alappal is bírnak.
    Bármilyen építő kritikát, témajavaslatot örömmel fogadunk a videók alatt.
    A csatorna teljesen ingyenes, csupán egy-egy like-ot és feliratkozást kérünk tőletek, persze csak akkor, ha tetszik a tartalom, amit készítünk.

ความคิดเห็น • 361

  • @andrass.2842
    @andrass.2842 8 หลายเดือนก่อน +100

    Én 33 éves vagyok és pontosan tudom, hogy miért vagyok "lusta és követelôzô" az elôdeim szemében. (nárcisztikus soha nem voltam) Én máshonnan közelítem meg mint a videó. Amiket a videó említ azokat igaznak érzem, de azok a levelei ugyanannak a gaznak aminek én a gyökerérôl szeretnék beszélni. Gyerekkoromban azt láttam, hogy anyám folyton dolgozik, sokszor éjszaka, és bár szerette amit csinált folyton fáradt volt. Ehhez képest csak a létminimumra volt elég a pénz. (nem, nem szórta el, azóta is híres szarrágók vagyunk). Ha belegondolok, hogy engem - mint mindenki mást - megteremtett az Isten (nem vagyok vallásos, de nem tudok másképp fogalmazni). Adott nekem egy életet ami véges, idôben mérjük tehát mondhatom, hogy idôt adott nekem. A kérdésem: Ha van egy munkahelyem / fônököm aki megmondja hogy évente csak 25 napom lehet szabad és azt is megmondja, hogy augusztusban nem vehetem ki mert akkor van a legnagyobb forgalom, akkor valójában ki rendelkezik az ÉN idômmel / életemmel? Én? Vagy a fônököm és rajta keresztül a rendszer...amit végig vezethetünk odáig hogy a gazdaság / pénz és azok akik a rendszer tetején ülnek?
    PErsze ki lehet szállni a rendszerbôl, és mondhatom hogy nem leszek rabszolga, de akkor szívok mint a torkosborz, mert egyrészt rákényszerít a rendszer hogy pénzen éljek, mert alapvetô dolgokhoz - amelyek még az állatnak is ingyen vannak - is csak pénzzel lehet hozzájutni. Másrészt nem illek bele a megbízható férfi és apaképbe mert a mércét is a rendszer adja a kezünkbe és nem kérdezzük hogy honnan van az a mérce és hogy helyes-e. A mérce szerint az a jó férfi aki dolgozik és mindent megteremet a családjának ... pénzen, munkával. Ha ezt teszem akkor mit is adok majd a gyerekemnek a pénzemen kívül? Egy olyan apát aki 50 éves korára egy megsavanyodott elviselhetetlen morgós vénember lesz aki utálja minden egyes napját mert rabszolga életre van kényszerítve a 2 szálas villanypásztorral. az egyik szál az az hogy pénz nélkül még a sírodnak való lyukhoz sincs jogod, a másik az erkölcsi terror / manipuláció ami azt ülteti az emberek fejébe, hogy az igazi férfi az ilyen. (rabszolga). A miásik amit adok neki, egy példa ami megmutatja, hogy hogy kell önként beállni rabszolgának. (sok x generációs szülô pont ezt adta az y generációs gyerekének akik számára ez negatív példa)
    Az x generáció felépítette a ma mûködô gazdaságot ami egy olyan "gépezet" amiben az emberek csak fogaskerekek. Tehát már nem a rendszer van az emberekért, hanem fordítva. És az a világ, ahol ez megfordult, az a világ megrohadt.
    És már nem csak az embert használja fel a rendszer, hanem már a környezetét is annak ellenére, hogy teljesen világos, hogy ez a lehetô legrosszabb út!
    Ideje felismerni, hogy a létezésünk alapfeltétele NEM a gazdaság és a pénz. Ez a felfogás hibás! Mindenféle élelemünk ami nélkül mi meghalunk, a földbôl nô ki, nem a gazdaságból. A föld már a gazdaság elôtt is adott élelmet a gazdaság föld nélkül viszont soha nem fog. Erre mi mit csinálunk, feláldozzuk a földet a gazdaság oltárán. A saját házunkat gyújtjuk fel, így akarunk melegedni. Természetvédelmi területre felhúzunk egy kastélyt, a legjobb minôségû földekre akku gyárat....és a hibás felhasználás miatt legjobb minôségû földjeink minôsége sem olyan magas mint eredetileg volt, ez is egyértelmûen mutatja a romlás folyamatát. Ezen kellene elgondolkodni! Én a pénzt és a gazdaságot györkerestûl tépném ki a világból, mert ez az ami manifesztálta a világban növekedô rákfenét. PErsze tudom, ezt így ilyen radikálisan nem lehet és eleve kivitelezhetetlen.
    A mobilok, közösségi média...stb, az nem valami új ami miatt romlik a világ. Ezek a levelei a gaznak. Ezek mind csak következmények amiket aztán újra felhasznál a rendszer, amibôl aztán újabb levelek nônek ki, ed még senki nem tudja azok mit hoznak. A gaz gyökere nélkül ezek a levelek nem alakultak volna ki. A gyökér pedig a gazdaság, a pénz és az ehhez tartozó bebetonozott felfogás, gondolkodásmód és értékrendek.
    Röviden: Az x generáció felépített valamit és kialakult egy bizonyos értékrend ami az y generáció szemében rossz. Itt ütközik a két generáció.

    • @esztermenyhart820
      @esztermenyhart820 8 หลายเดือนก่อน +9

      Nagyon jó gondolatok,egyetértek. Egyébként meg szerintem nem kellene általánosítani ... Van olyan 18 éves aki érett és nagyon dolgos meg lusta segélyen élő 50-es. Nem hiszem,hogy korosztályok sablon kategóriákba rendezése jó irány. Minden korosztálynak megvan a maga küzdelme és erőssége. Szerintem a fókusz az összefogáson van és abban,hogy különböző korcsoportok értékei kiegészìtsék,segítsék egymást adott esetben. Az értéket mindig a következő generáciònak adják tovább. Mi mit kaptunk ők mit kapnak jelenleg.

    • @andrass.2842
      @andrass.2842 8 หลายเดือนก่อน +9

      @@esztermenyhart820 Természetesen minden korosztályban van ilyen is, olyan is. A lusta szót nem szeretem. Azért mert ha valaki nem csinál semmit azt mondani rá hogy lusta, felszínes dolognak tartom. Valaki azért nem csinál semmit mert nincs motivációja. Egy koncentrációs táborban ha elvesztettem a motivációmat mert azt gondolom úgyis meghalok ezért nem dolgozom, akkor lusta vagyok vagy jogos a motiváció hiánya?
      Ha egy elkényeztetett gyerek a magas elvárásai miatt nem csinál semmit, az igen, lustaság. Viszont ha nem akarunk általánosítani a nem cselekvő emberek körében, akkor lelustázás előtt érdemes végiggondolni, hogy mi lehet a motiváció hiányának az oka.
      Az új generációnak átadja az értékeket az előző generáció. Szépen hangzik, de a világ nem így működik szerintem.
      Mi az érték? Ki határozza meg hogy mi az érték? Amit a mérceről írtam erre is vonatkozik. A jelenleg működő rendszer határozza meg hogy mi az érték. Az a rendszer amiről leírtam mindazt amit. És ahogy a rendszer meghatározza, úgy kell gondolnia a köznek is.
      Egyébként ha a pszichológia felől nézzük, a transzgenerációs örökségbe nem csak a jó dolgok, hanem a nehezítő tényezők is beletartoznak.

    • @attilaberes5618
      @attilaberes5618 8 หลายเดือนก่อน +10

      ​@@andrass.2842 Hasonlóképp nőttem fel 1986os vagyok, és mindenben egyetértek, mi azért (is) lettünk lázadóbbak ,mert az hagyján hogy láttuk lepusztulni elődeinket szarért, hugyért, de mindemellett másféle szemszögből is látjuk a világot, és tudjuk mennyire mesterséges, mennyire kitalált, és még inkább nem akarja magát tőrni az ember, mert tudjuk nincs semmi értelme ennek az egész hajtásnak.

    • @kurucmarianna5054
      @kurucmarianna5054 8 หลายเดือนก่อน

      @@esztermenyhart820 egyetértek. Az általánosítás mindig torzít. Nem kéne kategorizálni a korszakok embereit. Minden csoportban van ez is, az is. A statisztikákat meg úgy alakítják, ahogy akarják, meg nem is mindenki van benne ugye... Szóval igyekezzünk a múlt tapasztalatait, tudását felhasználni, megélni a jelent, és a jövőre felkészülni. Ezt kell valahogy átadni az új generációknak, ami roppant nehéz, mert megy az agymosás minden szinten... (egy mai 65 éves, nyugdíjas, de még nyugdíj nélküli, minimum szinten túlélő, fogalmam sincs, melyik generáció :) )

    • @catblack4290
      @catblack4290 8 หลายเดือนก่อน +6

      Istenem bárcsak mindenki így látná és gondolná! 😭 nagyon jól leírtad!

  • @zoltanzelenak5936
    @zoltanzelenak5936 8 หลายเดือนก่อน +20

    Saját észrevétel munkahelyen: oda van edesgetve az ember minden hangzatos ígérettel,majd amikor már ott dolgozik,jol végzi a dolgát, egyszerűen el is feledkeznek róla,meg valahogy elmaradnak a kezdeti előre lepesi lehetőségek. Az emberek igyekeznek, aztán mikor össze van hívva a csapat, és bel van mondva, hogy milyen nagyszerű munkát végzünk,meg soha nem szarnyalt ennyire a cég, aztán jön az emberekbe rúgás: majdnem elégedettek velünk,de még többet kellene tenni. De az ezért járó ellenszolgáltatásról nem esik szó,de jön a cseszegetés, hogy: többet, gyorsabban, még jobban. Es az ember úgy él, hogy bele van faradva mindenbe...

    • @dioxiddal
      @dioxiddal 8 หลายเดือนก่อน +5

      És ha határozottabba állnátok ki az érdekeitekért? Nekem is kellett mondjuk 2+2 év kiégés 2 munka helyen, hogy utána kellő határozottsággal alljak bele, ha lehetetlent vagy hülyeséget kérnek. De azóta csak jobb és jobb munkahelyem volt az előzőnél :)
      Szóval, nagy levegő, toll, papír, minden reális kifogást és követelést össze kell szedni, és újra leülni velük tárgyalni. És ha ne nyitottak a változásra, akkor ott kell hayni a céget. Választani egy olyan munka helyet ideig óráig amit szó szerint szívesen csinál az ember, még ha kevesebb pénzért is, és azt csinálni inkább. Mert nem éri meg kiégni olyan emberekért, akik ezek után nem becsülik meg az embert és/vagy nem is szégyenkeznek emiatt ;)

    • @zoltanzelenak5936
      @zoltanzelenak5936 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@dioxiddal akkor megköszönik a részvételt.

    • @Gagosmith
      @Gagosmith 8 หลายเดือนก่อน

      Melyik ez a cég ha megkérdezhetem? 😆

    • @MrDwaynehun
      @MrDwaynehun 8 หลายเดือนก่อน

      @@zoltanzelenak5936 azért már nem így működik. ez 15-éve volt így! Már fordult a kocka. Abba kellene hagyni ezt a gyáva hozzáállást!
      Mert ha nem, akkor örülj annak ami van, és folytasd.

    • @adriennsz6893
      @adriennsz6893 8 หลายเดือนก่อน

      @@Gagosmith MElyik nem?

  • @milansztanko3295
    @milansztanko3295 9 หลายเดือนก่อน +21

    Nagyon jó a téma! A lényeg az emberek figyelmét elterelni, leszoktatni őket a logikus gondolkodásról, mert akkor úgy lehet irányítani őket, ahogy szeretnék...valakik.
    És a többit elmondtad.

    • @GAbeszl9adhc
      @GAbeszl9adhc 8 หลายเดือนก่อน +1

      Azt muszáj hozzá tennem még hogy nyílván van olyan amihez a Z generációs jobban ért és a Boomer nem érti de ez működik fordítva is :)

    • @zoltantoth5973
      @zoltantoth5973 8 หลายเดือนก่อน

      😂😂😂. Árnyékkormány hívő vagy?😂😂

    • @milansztanko3295
      @milansztanko3295 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@zoltantoth5973 Fénykormány hívő! ;)

  • @87monolitico80
    @87monolitico80 9 หลายเดือนก่อน +11

    8:30 meg azért azt tegyük hozzá, hogy az előléptetés legtöbbször pofára megy.

    • @balazsliebermod5094
      @balazsliebermod5094 8 หลายเดือนก่อน +1

      Ez igaz volt olyan fönököm aki nem volt tulságosan képben azt szinte az ő munkáját végeztem ki léptem a cégtől őt meg kirugták mert sok kárt csinált

  • @gregor_man
    @gregor_man 8 หลายเดือนก่อน +17

    Nagyon tetszett a videó hangneme és tárgyalásmódja. Én a 60-as években születtem, az én generációmnak nincs neve. Már nem fogok túl sokáig élni, és ez egy kicsit megnyugtat, amikor a híreket olvasom és rápillantok a tévécsatornák műsorkínálatára.
    Van viszont még olyan tényező, amiről itt nem esett szó. A dolgos boomerek a családi életet is úgy kezelték, mint a sajátjukat, azaz kézben tartották a szálakat. A kamasz nyaklevest és büntetést kapott, ha nem ment haza időben vagy ha egyest kapott az iskolában. A gyereknek szakmát kellett szereznie, vagy megélhetésre reményt adó tudást, ha boldogulni akart. A világnak ezen a táján akkoriban kötelező volt dolgozni, a törvény büntette a munkanélkülieket. A szombat munkanap volt, de ahol mégsem, ott kommunista szombatot tartottak, felajánlásból.
    Aztán jött egy újabb generáció, amely lázadni kezdett, és akik ezt otthonról nézték, elvakíttattak a lázadás izgalmától. Megszületett a rockzene, a szülő beletörődött, hogy a kamasz babos kendőt kötött a csuklójára, hosszú hajat növesztett és összefirkálta az iskolaköpenyét, esetleg néhány szál Sopianaet rejtegetett az iskolatáskájában. Elröppent néhány bizonytalan nyakleves, a szülő érezte, hogy jó lesz már, ha a gyerek végre felnő és megházasodik. A felnőtt gyerek mindesetre igényt tartott a szülő nyugdíjának egy részére. A szombat még tanítási nap volt.
    Aztán előkerült néhány felvilágosult, sőt, megvilágosodott pszichológus és reformpedagógus. Heti egy esti tévéműsorban elmagyarázták a szülőnek, hogy a kamasz szenved, bizonytalan, drasztikus változást él át magában, ezért tessék megértőnek lenni. Az sem tragédia, ha néha kap egy egyest. Titokban olvasott könyvek elmondták, hogy lehet maszturbálni, de ne túl sokat, és a szexet csókolózással érdemes kezdeni. Felfedezték a trippert és a sziput. A szülő, amikor otthon egyedül maradt, rágni kezdte a szája szélét.
    A reform folytatódott, a pszichológus betiltotta az osztályzatokat az alsó osztályokban, mondván, hogy a durva, felfoghatatlan számok stigmatizálnak. Előírták az iskolapszichológus státuszba vételét, és mindenki zsebkendőkkel kínálgatta a kamaszokat, akiknek nyilván rengeteg lelki fájdalma van, csak nem merik megvallani a brutális szülők előtt. Megjelent egy új szó: a gyermekvállalás. Mindaddig a gyerekszülés és gyereknevelés az életpálya teljesen természetes, sokat látott, bejáratott része volt. De a fiatalok elkezdtek azon gondolkodni, hogy a gyerek fárasztó teher, és nem érdemes túl sok gyereket vállalni. Őt még vállalták és felnevelték, de kétségei támadtak, hogy neki érdemes-e ezzel birkóznia. A szülő arcára újabb keserű barázdák mélyültek, és gyanakodni kezdett, hogy az ő gyerekkora óta valami megváltozott. Vállalkozók jelentek meg a köztereken, bunkofont és pénzköteget tartva a kezükben. A kamasz úgy érezte, megtalálta a példaképét.
    Telt-múlt az idő. A kamasz kiabálni kezdett, ha megkérdezték, mikor jön haza, és a pszichológusok a magazinokban ráparancsoltak a szülőre és a törvényalkotókra, hogy azonnal kezdjék az elbizonytalanodott és sérülékeny kamasz lelkét ápolgatni. Az iskolákat figyelmeztették arra, hogy a büntetés kiosztása súlyosan frusztrálja szegény kamaszt, ezért a tanárok tartsanak szigorú önvizsgálatot. A közbeszédben és a nyiladozó közösségi médiában az anyák azzal kezdtek viccelődni, hogy mit vállalsz azzal, ha gyereket vállalsz. Vicces listák jelentek meg a témában, amelyek igazat mondtak, és a fiatalok megegyeztek, hogy egy gyerek elég lesz. A hosszú haj már nem menő, a fiatalok leborotválták a fejüket. A szexuális tanácsadó magazinok és weboldalak az anális szex előnyeit tárgyalták. A kamaszlányok elkezdtek a bulikban egymáshoz dörgölőzni, mert szerintük ez indítja be a pasikat. A lakosság petíciót írt, mert a kormány megtiltani tervezte nekik a vasárnapi vásárolgatás nemes népszokását, azért, hogy az eladók legalább egy napon pihenhessenek.
    Újabb évek teltek el. A pszichológus megtiltotta az iskolának, hogy a szülőt bevonja a gyereknevelésbe, és betiltotta a magatartás- és szorgalomjegyeket. A gyereknek sajnos elfelejtették elmondani, hogy mostantól kinek kell engedelmeskednie, ezért inkább nem engedelmeskedett senkinek. Ha a szülő felbukkant a kamasz szobájának ajtajában, a kamasz kitépte a kezéből az ételes tálcát és a készpénzt, majd bevágta az ajtót. A bíróságok börtönnel fenyegették meg azokat, akik erőszakot mernek alkalmaznia a fiatalkorúak ellen, és tájékoztattak arról, hogy a nyakleves durva erőszak, a kiabálás határeset. Esetenként divatba jött a home office, a kamaszok menedzserek, kriptobányászok, nagybefektetők, pókerversenyzők és pornómodellek életét kezdték csodálni. Kutatás szerint a felük középvezetőként szeretne kezdeni leendő munkahelyén. A lányok leszoktak a szerelemről, időnként alkalmaztak egy orális szexet egy menőbb férfin, cserébe némi kábítószerért vagy legalább egy szelfiért a menő autóban. A gyerekvállalás szóra már csak a szülők emlékeztek, egy modern lánynak, már amennyiben még megengedte, hogy lánynak hívják, sokkal jobb időtöltési ötletei is vannak, mint egy gyereket pelenkázni.
    - Képzeld, megszületett a kisbabám!
    - Gratulálok! És fiú vagy lány?
    - Majd ő eldönti.
    Ez ma már egy szakállas vicc.
    Folyt. köv.?

    • @ZsuzsannaBaumgartner
      @ZsuzsannaBaumgartner 8 หลายเดือนก่อน

      Nekem nem született gyermekem...Talán így kellett lennie...

    • @KisHeszusz
      @KisHeszusz 8 หลายเดือนก่อน +1

      Szia a 60-as évek a választó vonal a boomer és az x generáció között.
      A leírásod egy tipikus(és amúgy nagyon kedves) összefoglalása a korosztályod világlátásának. Érdekes ilyenkor elképzelni, hogy a te nagyszülőd mit írt volna a te generációdról 1985-90 között.🙂

    • @gregor_man
      @gregor_man 8 หลายเดือนก่อน +8

      @@KisHeszusz Igen, ilyenen már én is gondolkoztam. Nagyapámmal bensőséges viszonyban voltam, aranyszívű ember, vasutastiszt volt (a szó maga is elárulja, hogy a vasút egykor még egy komoly és fegyelmezett szervezet volt), és egyszer elégedetlenül morgott nekem, amikor látta, hogy a forgalmista félig kigombolt zubbonyban sétál a peronon. Elégedetlenül nézte a 70-es évek zilálódását, a csapzott, italozó suhancokat, ő sosem hordott melegítőt, csak nagynéha ivott egy kevéske bort, és engem tanítgatott mindenfélére a kis műhelyében az udvar hátsó végében. Én nem voltam csapzott, italozó suhanc, ezért őszintén szeretett. Ha most élne, szerintem meghalna az idegeskedéstől. Már a 80-as évek újdonságait is sokallta kissé, nem érdekelte a számítástechnika, egyszerűen öreg volt, bár egészséges, és békében akarta élni az utolsó éveit.
      Sokszor jár az eszemben, és mérlegelem, hogy én mennyire hasonlítok rá. Én kissé liberális gondolkodású ember vagyok, mostanában tanítok és megtanultam megbocsátani a kamaszoknak a hülyeségeik egy részét, de a világ szélsőséges szétesését, a front közeledését hozzánk ráncolt homlokkal figyelem. Ha nem tudnám a diákokkal való beszélgetésekből, hogy pár dolog őket is nyugtalanítja, hihetném azt, hogy csak egy öregember vagyok, aki mindenért morog és a régi szép időket siratja, de itt sokkal többről van szó, itt már a gyerekek is szoronganak, részben az ország bajaitól, részben az egész világ alakulásától. Amikor én gimis voltam, nagyon jól éreztem magam, leszámítva persze a napi szokásos gondokat, tanulást stb. Ők most nem érzik jól magukat, pedig általában nem élnek létbizonytalanságban. Nyomul rájuk a világ. Én már figyelmeztettem őket, hogy én hálistennek nem túl sokára meghalok, de nekik csak most kezdődik az életük, és ezt a sz*rt nekik kell majd ellapátolniuk, szóval lélekben már most készüljenek rá.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@KisHeszusz Szia KisHeszusz! Az ezirányú hanyatlás valóban már a hatvanas években elkezdődött, csak az a baj, hogy azóta generációnként négyzetesen gyorsul... Én elsimerem, hogy generációm fegyelem, munkabírás, satöbbi tekintetében a fele a szüleimének, de duplája az utána következőnek. Ha engem visszabsznának szüleim korszakába, hát nagyon megszívnám, de a következők bele is pusztulnának a hat napos iskolába, a hat munkanapba, a két hét éves )kezdő)szabadságba, a mostaniak meg tiktok híján dunába ölnék magukat. A nagyimmal kiváló valt a kapcsolatom, imádtam, ő is engem. Ja és imádtam az ő korszakuk zenéjét és filmjeit...

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน

      @@gregor_man Max 63, min 53 évesként azért tán még nem kéne a halálra készülnöd. Egy gyorsuló tempóban bővülő népességű bolygón a mostaniak sem fognak szxrt ellapátolni, inkább csak a kupacot fogják növelni.

  • @Shanachan1990
    @Shanachan1990 3 ปีที่แล้ว +24

    Jó videó, de azért hozzátenném, hogy az értékrend igen eltolódott a felszínesség felé...
    Egy olyan felszínes kötelékekkel átszőtt emberi kapcsolatok alakulnak az y generációba ami lassan profi mód szelektál (like, anyagi látszat)
    Emellett rettentő pazarló, mint bármely generáció, ha nem jobban, hisz 11-12 éveseknek már olcsó, mindíg megújuló ruhatár a cél, és mindenben mint egy miniceleb legujabb... kell!
    Toleránsabbak, egy olyan nézettel ami a médián keresztül szinte naponta áramlik az arcukba /közössegi oldalakon pedig óránként is.. ez egy jól kondinicionált alap. Ezert is van nézetbeli különbség, generációk közt.
    Jó szülőség kivetel nélkül bármely generációra igaznak mondanám, ez belénk kódolt dolog.
    Egy idős embertöl se hallottam hogy rossz szülő akarna lenni, kutyaszarszedőként. Lesarkított példa, legalább annyira mint az adott felmérés.
    Pedig jólenne ha x-y generácio kinyitná szemét, hogy meglássa miféle szennyre epül, a számunkra kényelmes pazarló életmódunk... mennyi vér, nyomor, rabszolgaság rejlik egy olcsó ruha, élemiszerek,víz... mögött. S ez a felszínes, elavuló értékrend egy globális szenny ellen, semmit se ér, amit elődeikkel együtt szorgalmassan építenek.
    Mai napig, változatlan arányban szemellenzős az összes generáció, amennyi negatívumuk, annyi pozitívumuk is van. 😊

    • @laszlodekany7815
      @laszlodekany7815 9 หลายเดือนก่อน

      A boomereket sem a szüleik nevelték, a későbbi generációkat meg pláne nem. Ezzel szemben a kötelező közhülyítés az iskolának titulált szellemi koncentrációs táborokban, de ai leginkább tönkrevágja az ember lelkét és szellemét az a TV ökörítés, azon belül is leginkább a TV sorozatok és a reklámok.
      Az egyik ilyen elhülyítés a függetlenség ... az ember közösségi lény, nem pedig független idióta ... ahol az ID gyök a hovatartozásra utal ... a régen volt falusi társadalomban még a falu bolondjának is megvolt a szerepe a közösségben. Az IDentitás zavar a városiasodással jelenik meg. Miután sikeresen felszámolták a Falut ... és negyedórás városokat csináltak belőlük.
      A társadalmi csoportok (pl a generációk szembeállítása) az uralkodó elit szándékolt és tudományosan kidolgozott módszere. Lásd pl a Frankfurti iskola szellemi terroristáit vagy a marxizmust vagy a evolúció elméletet.

    • @pirosnagyne7128
      @pirosnagyne7128 8 หลายเดือนก่อน +1

      Már bocsánat de ezeket a fiatalokat is nevelte valaki!

    • @laszlodekany7815
      @laszlodekany7815 8 หลายเดือนก่อน

      @@pirosnagyne7128 th-cam.com/video/xFLVMD99_88/w-d-xo.html

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน

      @@pirosnagyne7128Gimnazista kortól már nem a szülők, hanem a haverok és haverinák plusz a net neveli a kölköket..

  • @loserock1
    @loserock1 9 หลายเดือนก่อน +52

    Ügyesen összerakott videó. Mint Y-os mondom: “nem volt unalmas, végignéztem”! :)
    Ez is milyen érdekes egyébként, hogy ma már az alap készségek közé bejött a “véleményalkotás”, ami korábban nem volt ilyen alapérték. És az élet nem áll meg, mert… már most boomer-kedik az y-generáció, hogy “a Z az bezzeg nem csinál semmit, de mindig mindent kritizál!” Érdekes, mi? :)
    Ugyanakkor, nekem mint az y-közepén születettnek, azt kell mondjam, gyerekkorban nem adatott meg a jólét. Szegénység és nagyon nagy bizonytalanság volt a ‘90-es évek Magyarországán. Persze csomó “menő” dologgal, ami begyűrűzött, és akkor azt szerettük. De nem éltünk jó, én biztosan nem. Nem nagyon örököltem utána sem, otthoni elindító támogatás sem nagyon volt (volt valami, de a kortársak többségének sokkal több jutott). Tanulni kellett, dolgozni, és elviselni az élet igazságtalanságait. Visszagondolva, nekem az fájt jobban, hogy a kemény munka legtöbbször nem volt kifizetődő. A csalás jobban profitált, és az iskolarendszerben jellemző volt az igazságtalanság. Aztán, a munkaerőpiacon azért részben megtérült a szorgalom, de azért az sem egy ideális hely. És való igaz, hogy hajlamos lettem én is a kiégésre. Viszont, nem érzek vágyat, hogy influenszer legyek. Kifejezetten taszít ennek a gondolata.
    Érdekes fejlemény az is, hogy változnak a párkeresési és párkapcsolati trendek. A legtöbb “hagyományosabb” értékrendű y-os nőről kiderül, hogy valami defekt azért munkálkodik belül. A férfiak meg… nos… inkább srácok. Természetesen mindkét nemnél tisztelet a kivételnek!

    • @HUNCSA1
      @HUNCSA1 9 หลายเดือนก่อน +11

      "A csalás jobban profitált" Ez nem változott.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +4

      "hagyományosabb értékrendű y-os nőről kiderül, hogy valami defekt azért munkálkodik belül." tehát aki nem tinderezik az defektes?

    • @loserock1
      @loserock1 8 หลายเดือนก่อน

      @@sziriuszkibernetikaitarsas542 Nem azért defektes, mert nem tinderezik. Akkor defektes, ha eljátssza az igényt egy hagyományos, ámde egészséges kapcsolatra, majd kiderül, hogy igazából nem tudja, mit akar. Vagy valójában pót apát akar. Vagy ami rosszabb, előzékenynek mutatkozik, kissé már zavaró mértékben is, de igazából egy töketlenebb srácot keres, aki felett uralkodhat. Ugyanúgy van nárcizmus nőknél, mint férfiaknál, csak a nők (és ismét tisztelet a kivételnek) alattomosabbak tudnak lenni.

    • @TheVektast
      @TheVektast 8 หลายเดือนก่อน +4

      Nos szerintem ez az egész "az Y-ok ilyenek meg olyanok" okfejtés az USA-ban élőkre lehet max igaz. Itt keleten mi egy másabb utat jártunk be mint kortársaink az óceánon túli konjunktúrában.

    • @endreszabo7974
      @endreszabo7974 8 หลายเดือนก่อน +4

      „A férfiak meg...nos ..inkább srácok." Mivel sokaknak sokminden nem volt meg ahogy te is írtad...csak később 25-30 évesen vagy 35'évesen.... így persze lehet mondani ezt ( viszont maguknak teremtették meg )...de az a baj, hogy ezt inkább a nők találták ki mivel ők felállítottak egy listát, hogy egy férfinek mivel KELL rendelkeznie már a 20-as évei elején...! A másik meg a legtöbb nő a készbe a kényelmesbe akarja beletenni a p*csáját ! Sokuknál anyuka + apuka megvett és fizetett MINDENT ! Az anyagiakon túl sok idiótának a végzettség se mindegy -én nem egy, nem kettő, nem is három hülyétől megkaptam, hogy kevés a középfokú... meg egy főiskola is / ha neki egyetemi végzettsége lesz vagy van - meg ő akar még egy másikat..+ dr. cím meg a K-anyja.....S amíg középfokúm volt hajaaaj milyen lesajnáló tekinteteket kaptam ! Mindig ami nekik volt...vagy kilátásba került -annál 1-2-3 lépcsőfokkal már magasabb lett az elvárás...! -Egyébként valami van abban, hogy túl sok a diplomás nő...főleg ,hogy nem csinálnak semmit csak kosztümben vetítenek, locsognak, okoskodnak, - vagy próbálnak...:) ( lövésük sincs sokszor semmihez, de mégis beteszik őket olyan helyekre ahol még el is hiszik, hogy kiérdemelték azt a pozíciót.... és miattuk működik minden...*) Nem ! Rengeteg helyen csak problémát okoznak. Logikátlan hülye döntéseket hoznak s 10-20-80 ember meg napokig /hetekig a b*romságaik miatt szívnak ) nagyon elszálltak...s irreális elvárásaik vannak -rögtön vagy rövid időn belül.... *Persze van jó pár ilyen férfibe is...de rengeteg nő van olyan pozícióba, hogy semmit se csinál -és csak netezget, telefonál, kávézgat, +cigi szünet, vásárol és autózgat majdnem minden nap...( Munkaidőben ! ) Ha pedig 16-kor van vége a munkaidőnek az ilyenek sokszor már 14:47-kor elhúznak haza ! Ilyen náluk a kemény munka ! :D

  • @envagyokmagam9105
    @envagyokmagam9105 9 หลายเดือนก่อน +37

    Lassacskán karcolom lentről az 50-et, tehát akkor ,ha jól értelmezem X generációs vagyok.
    Sok munkámba telt megteremteni azt amit az Y generációs feleségemnek és a Z generációs gyermekeimnek meg tudtam adni.
    A közvetlen környezetemben és a saját családomban is tapasztalom azt amiről beszélsz.
    Sőt, magamon is látom.
    Nekem is volt hosszú hajam, jártam diszkózni, strandolni, csajozni, volt lyukas farmer gatyám..stb...
    De, nem emlékszem, hogy az előttünk lévő generációval szemben azt megengedtük volna magunknak, mint velünk szemben a mai fiatal generáció.
    Azt látom, hogy a tisztelet, figyelmesség, támogatás, megbízhatóság, szavahihetőség ,stb.., a régi értékek már csak nyomokban fellelhetők a fiatalok viselkedésében. Persze nem lehet általánosítani, de többnyire ez így van.
    Jövőkép, kitartás, akarat erő, már rég a habokban. A ,saját lábára állni ön erőből képtelen és nem is akaró a legtöbb. Képtelenek egy hétre, vagy akár hosszabb időre előre gondolkodni sokan közülük.

    • @tarsatan666
      @tarsatan666 9 หลายเดือนก่อน +30

      a nehéz idők erős embereket szülnek, az erős emberek jó időket teremtenek, a jó idők gyenge embereket szülnek, a gyenge emberek nehéz időket teremtenek

    • @sandorfule6946
      @sandorfule6946 9 หลายเดือนก่อน +3

      Pontosan!

    • @kicsihusi86
      @kicsihusi86 9 หลายเดือนก่อน +5

      A tisztelet nem jár automatikusan, azt ki kell érdekelni :)

    • @sandorfule6946
      @sandorfule6946 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@kicsihusi86 inkább....manapság....térdepelni!

    • @donttakeitsoserious
      @donttakeitsoserious 9 หลายเดือนก่อน +7

      @@kicsihusi86Van egy alapszíntű tisztelet, ami mindenkinek ki kellene, hogy járjon, függetlenül attól, hogy kicsoda, csak pusztán azért, mert embertársad. Az ezen felüli tiszteletet kell kiérdemelni.

  • @mneo7
    @mneo7 2 ปีที่แล้ว +21

    Én most vagyok 32 éves (Y) 2021-ig nem is volt okostelefonom és ezt nem is bántam.
    Összesen 2 funkciót használok ki belőlé a kamerát és a GPS-t. Havi szinten van használva 3 órát.
    Most is az éjjeli szekrényen pihen. Minden másra ott van egy 1 milliós PC-m és egy házimozis hangrendszeres tv-m konzollal.
    Plusz külső HDD.
    És ha mondhatok valamit tanulságként hogy mért volt JÓ úgy felnőni hogy nem volt se net se okostelefonok.
    A videokamerák is 240 meg 360 P minőségben oh azok a 90-es évek és az is 3-400-ból 1 embernek volt.
    Nos bármilyen hülyeséget is csináltál az nem volt bizonyítható, dokumentálható, és ez bizony nagyon nagy előny volt.
    Ma már ezt egy Z generációs meg se fogja élni. Mindekénél ott van a rohadt okostelefon.
    Minden megy fel a netre azonnal. Igy járt pl Paris Hilton is egy bizonyos videofelvétel kapcsán.
    És az ott marad örökre. Bizony.

    • @laszlodekany7815
      @laszlodekany7815 9 หลายเดือนก่อน +1

      Mán úgy okostelefon meg PC, hogy lehallgatógép ... Brave New World in 1984 ... megérkeztünk Orwlliába.
      th-cam.com/video/j9XMMuzPflg/w-d-xo.html
      th-cam.com/video/KWI2CEhHYIs/w-d-xo.html
      Mán csak a vakok és gyengén látók kedvéért : )

    • @HUNCSA1
      @HUNCSA1 9 หลายเดือนก่อน

      @@laszlodekany7815 "Mán úgy okostelefon meg PC, hogy lehallgatógép" Hú tényleg? Mekkora újdonságot mondtál. Ja nem. Te figyu a zsinóros telefont nem tudták le hallgatni? Ja de. Figyu okoska régen nem voltak megfigyelők? Ja, de ők voltak a besúgók.
      "megérkeztünk Orwlliába" Akkor neked nagy szerencséd van, hogy a hülyék paradicsomában vagy :D.

    • @szabolcssanta403
      @szabolcssanta403 9 หลายเดือนก่อน +3

      " 1 millió s pc.." minek ki kirni, mennyit ér? ... azért mert Pc és nem telefon attól még ugyanúgy rajta lógsz, akkor mi a különbség?

    • @szabosandor7402
      @szabosandor7402 8 หลายเดือนก่อน

      ​@@szabolcssanta403
      Mondjuk az hogy ha egy ilyen pc-d van nem a facebookon meg a tiktokon lógsz egész nap. Más a felhasználási módja. Hidd el sokan szerintem szívesebben játszanak mint hogy facebookon lógjanak. Őszintén szólva régen mindig az volt a baj egyesek szerint hogy valaki pl játékfüggő. A mai világot elnézve ez még mindig jobb mint az aki facebookfüggő. Ha játszol talán kevésbé találkozol agyhalott idiótákkal, a politikával a minden szennyel ami a facebookon megy. A rengeteg rosszindulat, irigység szinte árad a közősségi médián. És szerintem ennèl sokkal jobb az ha inkább egyedül játszasz otthon, legalábbis nem multis játékokkal. Egyszerűen kevesebb szar ér akkor napi szinten :D ez a különbség, a teló ha nàlad van 90%-van erről szól hogy facebook, insta..stb

    • @keleszilvi
      @keleszilvi 8 หลายเดือนก่อน +1

      Én meg 46 vagyok, és nem zárom be magam egy szobába egy pcvel :)
      A telo mibilizalja sokink munkajat, joval tobb a szabadidom miota okostelo+laptop kombobsn nyomom. Ha befejeztem a melot, meg leteszem. Ezek ezkozok, en dontok

  • @ievgrussi
    @ievgrussi 8 หลายเดือนก่อน +4

    rengeteg csúsztatás van benne, és hamis általánosítás. engem sosem érdekelt az előléptetés, sem a like-ok és jópár barátomat sem

  • @monikadrnovscek8282
    @monikadrnovscek8282 9 หลายเดือนก่อน +13

    Erdekes video, bar az elhangzottak eszreveteleim szerint inkabb a 2000+ -osokra jellemzoek (Z generacio vagy mi).

    • @endreszabo7974
      @endreszabo7974 8 หลายเดือนก่อน +1

      Igen...elcsúszott ezzel kb. 2 évtizedet !

    • @dive6482
      @dive6482 8 หลายเดือนก่อน

      Én 85-ös vagyok 38 éves abszolút magamra ismertem és a környezetemben élőkre… + - Pár év…
      A mai tizen huszonévesek máshogy használják ezeket az eszközöket mint mi hidd el! Sokat találkozom velük! Néha tényleg úgy tűnik a videóban mintha keverve lenni a generáció de basszus amúgy nem! 😂😂
      Biztos azért mert fiataloknak hívnak minket holott már bőven + 30-as a legtöbb Y generációs! Nekem a fiatal az a 20 éves 🤗🤗😂

    • @endreszabo7974
      @endreszabo7974 8 หลายเดือนก่อน

      @@dive6482 Senki nem mondta, hogy NEM jellemző ezek közül semmi sem egy Y gen.-ra. Hanem azt, hogy ez leginkább a Z-re és az alfákra...Ugyanis a mai 10-20 év közöttiek ....meg mehetünk lejjebb is ...5-10 évesek vannak totál hülyítve.a média és a marketing által...a szüleik meg egy nagy NULLÁK ! 10000+100000 utcai, bolti, buszos jelenetet mesélhetnék...ahol a.gyerek diktált. Sőt 5-6 éves gyerekek hoztak döntést olyan dolgokban amikben a felnőtteknek kellene - sok más mellett ezért is engednek meg maguknak annyit a tanáraikkal szemben is...Az ún. szülők meg abban is partnerek ! S nem mernek sokszor NEMet mondani a gyerekeiknek +határokat szabni....sok-sok szülő a haverja a gyerekének... s rengeteg mindent a gyerekek szabnak meg !

  • @szocspeter4810
    @szocspeter4810 ปีที่แล้ว +31

    Hello, (kár hogy csak most találtalak meg) A munkához való hozzáállás : Èn 44 vagyok, van két újgenerációs munkatársam, egyik 23 másik 25. Szó szerint mintha róluk beszéltél volna. Próbálom jó útra terelni őket DE nem lehet!!! Pl, hiába mondom az egyiknek, hogy egy 'egészséges' ember nem megy el,egy délelőtt,háromszor nagywcre. Munkahelyen fél órát ülni a vécén, hm. Persze hogy a telefon nyomkodás megy. Aztán visszajön,leül és hát nem a telefonját nyomkodja, persze előtte is az volt. De ami felidegel,az az amikor elmegyünk kávézni ketten, én nézem a lovakat, vajon ő mit csinálhat. Mondtam neki hogy te valami elől a telefonba menekűlsz, valami nem stimmel a kommunikáció jával. Felnéz, rám néz, kapok egy mosolyt és vissza megy a virtuális világba. Sorolhatnám még.....

    • @katalinandrasi4117
      @katalinandrasi4117 ปีที่แล้ว +5

      Biztosan valami érdekes támát talált - próbálj meg vele beszélgetni erről, ha esetleg nyitott rá. Amúgy igen, munkahelyen nem nyomkodunk mindig telefont - de van, amikor valami baj van, olyankor elővesszük és írunk valamit a párunknak, gyereknek. De nyilván a normális ember munkahelyen elsősorban dolgozik, utána néz rá a telefonra, hogy írt-e a másik. 36 éves 2 gyerekes, dolgozó anyuka vagyok.

    • @juditvesztergam
      @juditvesztergam 10 หลายเดือนก่อน +9

      ​@@katalinandrasi4117Fontos vagy érdekes dolog? Ugyan... Látatlanban megmondom, hogy a közösségi médiát pörgeti...

    • @bl5456
      @bl5456 9 หลายเดือนก่อน +3

      Ne haragudj, de ők Z generációk, nem Y. Azért tegyünk különbséget, mert itt a generációk különbségéről beszéltünk :).

    • @HUNCSA1
      @HUNCSA1 9 หลายเดือนก่อน +2

      @@bl5456 "van két újgenerációs munkatársam, egyik 23 másik 25" Hol van ebben említve az Y? Ha már nem tudsz értelmezni akkor maradj csöndben és fordulj szakemberhez.

    • @kovacsatila3532
      @kovacsatila3532 9 หลายเดือนก่อน

      Engem, lsten generált, emberi szülőknek gyermekeként, most, betoltottem a 66 ot, de 20 éve, azt mondom, hogy sajnálom a fiatalokat, mert egyszerűen, kiszakitott a pénz kényszer őket az életből. Már esélyük sincs a valóságban élni, a mindenható reklámok, a csoda gyógyszerek (covid elleni vakcinák), a fake news ok özöne,,,, hol mit hallhat, láthat a mai fiatal a global propaganda pókhálója közepéből???? Az sincs ahonnan elinduljon, milyen megbízható hír vilagositana meg?????? Ki legyen a mintaképe, ha a legujjabb propaganda szerint Jézus is egy gonosztevo, lmbtq+?, volt de talán nem is volt. Kinek a példáját kövesse, a biden et, a uzsora wounder lyer et, a z ongorista et???????? Vagy talán legyen ésszerű és lássa be hogy ő az eggyetlen aki tökre teszi a bolygót és megfosztja a tervezett abbortonokat a csodálatos jövőtől, ahol semmijuk sem lessz de ők lesznek a leg boldogabbak ( mint, vagy mégsem K. M. Schwabb)????????

  • @lenardcservid5502
    @lenardcservid5502 9 หลายเดือนก่อน +6

    A 'boomerek'-kel, x-generációsokkal kapcsolatos dolgok leginkább az USA-ra érvényesek, és nem a Vasfüggöny túloldalán rekedt 'szocialista testvérországokra'. 1989-91-ig mindenképpen. Amúgy egyébként jó a videó.
    Egy Milleniális

  • @natasakirch397
    @natasakirch397 3 ปีที่แล้ว +9

    Hát ez valami fantasztikus.
    Köszönöm szépen.
    Osztottam facen.
    Imádom!!!
    ❤️❤️❤️❤️

    • @ottoltizig
      @ottoltizig  3 ปีที่แล้ว +1

      Mi is köszönjük!

  • @szekelymartin8153
    @szekelymartin8153 ปีที่แล้ว +10

    Igen, a túl sok inger a legnagyobb probléma ma, azt gondolom.
    Ez az állandó dopamin fröccs (homeosztazis miatt) lefokozza a dopamin receptorok érzékenységét/számát, nem csoda, hogy mindenki ennyire demotivált… és ilyen nehéz fenntartani a figyelmét

    • @kalikinattila5075
      @kalikinattila5075 8 หลายเดือนก่อน

      😂😂😂😂

    • @szekelymartin8153
      @szekelymartin8153 8 หลายเดือนก่อน

      @@kalikinattila5075
      Köszönjük Emese😃

  • @esztervass7358
    @esztervass7358 8 หลายเดือนก่อน +5

    Az elején az hangzott el, hogy a 81- től, 96- ig születettek az Y generáció. A végén meg, hogy 18- 29 éves embereket kérdeztek meg. Az már egy következő generáció és valóban mások.

    • @vilagistene2939
      @vilagistene2939 8 หลายเดือนก่อน

      A videó több mint 2 éves, szóval félig Z de félig Y.

  • @ocsi-V8
    @ocsi-V8 8 หลายเดือนก่อน +26

    26 éves vagyok, de idióta egy világban élünk, és az emberek is egyre idiótábbak, sajnos!!! Utálom ezt a túl elektronizált világot!!! Ez lessz a vesztünk! 😡

    • @rileydagloden
      @rileydagloden 8 หลายเดือนก่อน +7

      Nem a digitalizáció, a fejlődés hibája annak, hogy ezt az emberek rosszul használják.

    • @Troppaguy
      @Troppaguy 8 หลายเดือนก่อน +2

      @@rileydagloden Ahogy mondod, ezt sem tanultuk volna meg a digitalizácíó nélkül!

    • @buertilacasa7495
      @buertilacasa7495 8 หลายเดือนก่อน +2

      És még is itt sírsz😅 milyen érdekes

    • @kerubinadj3937
      @kerubinadj3937 19 วันที่ผ่านมา +1

      De ha ennyire utálja a digitális világot, akkor miért alkalmazza eszközét hogy-e videót nézhesse? Számomra kissé ellentmondásos.

  • @ritakonkoly9906
    @ritakonkoly9906 7 หลายเดือนก่อน +2

    Én 75ös vagyok. Nem tudom milyen generáció. De én sem bírnék szalag mellett, három műszakban dolgozni. Én is rabszolgának érzem magam, és vágyom a szabadságra. Kitörnék, ha lehetne. De nekem sincs jobb ötletem, mint dolgozni, gyűjtögetni és szabadulni.

  • @timigerlicz8130
    @timigerlicz8130 3 ปีที่แล้ว +10

    Nagyon jól összeszedett, szuper videó. Köszi a feltöltést, elég profi lett. Csak így tovább. 😊

    • @endreszabo7974
      @endreszabo7974 8 หลายเดือนก่อน

      Csak annyi a gond, hogy ez mind inkább a Z-re jellemző...(Ami a videóban elhangzott ).

    • @Elameey
      @Elameey 8 หลายเดือนก่อน

      @@endreszabo7974 Szerintem is inkább rájuk és a később születettekre. A Z és az Alfák sokkal gázabbak és én még nem is vagyok boomer, X-gen vagyok. Nekem baromira nem fontos, hogy ki lájkolja a posztjaimat. Nekem az a fontos, hogy ki hív fel és ki akar velem időt tölteni és vica versa. A lájkokat letojom.

  • @NemethAdel-wm7vy
    @NemethAdel-wm7vy 8 หลายเดือนก่อน +2

    Generációs kesergőknek irodalom pl.: Illyés Gyula Puszták népe, Eperjessy Ernő Regionális cselédszótár, azonkívül felmenőid elbeszélései. Biztos, hogy cserélnél?

  • @MrSzpoj
    @MrSzpoj ปีที่แล้ว +6

    Nekem is tetszett, intelligens, jól szerkesztett. Köszönöm,. - Egy X

  • @timeapenk3956
    @timeapenk3956 8 หลายเดือนก่อน +23

    Azon csodálkozom, hogy intelligensnek gondolt (pl. jogvégzett) nők folyamatosan celebkednek a közösségi oldalukon, ami inkább röhejessé teszi őket, mintsem hitelessé.

  • @zsolnaikaroly4256
    @zsolnaikaroly4256 2 ปีที่แล้ว +8

    Z generációba tartozom érdekes video

  • @MetalFarkas
    @MetalFarkas 6 หลายเดือนก่อน +1

    Amúgy érdekes, hogy minden generáció azt gondolja az utána jövőknek sokkal könnyebb az élet. Közben meg csak másként nehéz. Más kihívások és veszélyek vannak. Ezt persze általában a másik generáció tagjai elbagatellizálják.

  • @nyadpics
    @nyadpics 8 หลายเดือนก่อน +3

    Ivós játék: Nyomj le egy felest amikor meghallod, hogy "Kutatások kimutatták"

  • @zoltanpap2196
    @zoltanpap2196 9 หลายเดือนก่อน +18

    Azért ilyen nyomorultak, mert Mi, akik felneveltük Őket, nyomorultak vagyunk.

  • @Istvan999
    @Istvan999 8 หลายเดือนก่อน +2

    X generációsként úgy gondolom, hogy az y és a z generációsok sem rosszabbak mint bármelyik más generáció. "Csak" annyi a különbség, hogy mi idősebbek elneveltük őket, jót akartunk, de rosszul neveltük őket. El lettek kényeztetve, megszokták, hogy mindent egy kérésre megkapjanak, tényleges teljesítmény nélkül. Azt gondoltuk, hogy jót teszünk, ha mindent megadunk nekik, amit mi nem kaphattunk meg. És ez üt most vissza a nárcizmusuk formájában. Persze nekik se könnyű, mert minket idősebb korosztályokat már/még nem érdekel annyira a klimaváltozás, de az y és a z generációsok közül sokan kifejezetten szoronganak miatta.

    • @adriennsz6893
      @adriennsz6893 8 หลายเดือนก่อน +1

      Ha rosszul neveltük őket, akkor rosszabbak. Ha el lettek rontva, kényeztetve, akkor bizony rosszabbak, mint azok a generációk, akik még a teljesítményt fontosnak tartották.

  • @csuporka8778
    @csuporka8778 3 ปีที่แล้ว +37

    Es ki nevelte fel az Y generaciot?

    • @ottoltizig
      @ottoltizig  3 ปีที่แล้ว +4

      X?

    • @orsolyakantor7163
      @orsolyakantor7163 2 ปีที่แล้ว +2

      Az lehet, h nárcisztikus, egyebek, de nincs igazuk, h nem akarnak meggebedni egy értelmetlen munkahelyen , ahol másnak, értsd multi, tömi a zsebét?! Nincs kiszámíthatóság, nincs stabilitás mint annó a boomereknek, ha kussban voltak, kb mimdenük megvolt!!!

    • @jonekem993
      @jonekem993 ปีที่แล้ว +9

      Vannak emberek akiknél semmirlt se számít a nevelés. Mert majd ők mindent jobban tudnak.

    • @dexter44215
      @dexter44215 10 หลายเดือนก่อน +5

      Most már csak az online térben van az új generáció.

    • @erikapeto8749
      @erikapeto8749 9 หลายเดือนก่อน +9

      Az online tér, a média, a bőség zavara, a divatnak való megfelelés (minden téren), a Való Világ, Big Brother, Dubajozás, és hasonló szemetek , sorolhatnám. És az, hogy a szülő mire nevelne, azt magasról le💩-ják.

  • @EgonFarkas
    @EgonFarkas 8 หลายเดือนก่อน +1

    Egy nagy nagy addikcióvá vált ,válik az életünk ,röviden..
    Nem hiszem,hogy csak én látom így, ez valóban így is van.
    A mérték a lényeg. A fellismerés játszik még vajon?

  • @attilahalmos1261
    @attilahalmos1261 9 หลายเดือนก่อน +2

    Ez első sorban a szülők, hibája, a nevelés hiánya és nem a technológia fejlődéséé! Ja, ez és az utána lévő generáció is, nagy dolgokat akar elérni, mind, tehát minél kevesebb melóval, minél többet keresni! Vagy egyenesen meló nélkül! Csak az a gond, hogy irodai munkával a társadalom nem épül és ezért kell külföldről hozni kétkezi munkást!

  • @pragmati
    @pragmati 7 หลายเดือนก่อน +6

    "Félek attól a naptól, mikor a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. A világon lesz egy generációnyi idióta!" Albert Einstein

  • @_retep_
    @_retep_ 9 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon érdekes és jó összefoglalás. Köszönöm! De... A ti hibátok! Mert úgy használjátok, nem tudjátok hol a határ! Ha valaki nem akar a telefontól függeni, akkor elég az egyén döntése! Attól még fejlődhet a technika... de a használathoz az is kell, aki megveszi és ráfügg.
    De hajrá srácok! :D

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +3

      Akinek nincs telefonja az kirekesztett pária középiskolás körökben. A rangsorban az is számít, hogy kinek mennyire legújabb és legdrágább telója van... Így megy manapság...

    • @_retep_
      @_retep_ 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@sziriuszkibernetikaitarsas542
      Elég baj az! Akkor egy totál agyrém viselkedésű illető is lehet menő, aki emberileg egy rakás ürülék... Nagyon jó!

    • @trisi75
      @trisi75 8 หลายเดือนก่อน

      @@sziriuszkibernetikaitarsas542 régebben ez volt a Levis farmer, a Nike cipő, az Adidas melegítő :)

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน

      @@trisi75 Ez így igaz, de az ájfonnal ellentétben a Levistől senki nem lett a gyorsvonat alá sétáló zombi. A zénidőmben meg az volt a menő, hogy kinek toprongyosabb a csőnadrágja. Cipőben meg a létező legolcsóbb tornacipő.

  • @gaborjakab8298
    @gaborjakab8298 10 หลายเดือนก่อน +4

    Ez nagyon jó es oszetett video, bár sztem kicsit elvan csuszva a video anyaga illetve a generáciok rangsorolasa.. Amikről itt szó van leginkább a 1990-95után születettekre igaz.. 🤔

    • @johny.tayl.7325
      @johny.tayl.7325 8 หลายเดือนก่อน

      Meg a 2000utén születettekről..

  • @SultanFriendlyGuest
    @SultanFriendlyGuest 3 ปีที่แล้ว +4

    Több megtekintést érdemelsz!

    • @ottoltizig
      @ottoltizig  3 ปีที่แล้ว +1

      Köszönjük szépen! Majd jön az is, ha érdemesek vagyunk rá. De ha szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor a videóink megosztásával tudsz nekünk segíteni.

  • @angyal111
    @angyal111 8 หลายเดือนก่อน +10

    Hogy miért? Mert nem tanítjátok meg őket az élet nagy dolgaira. Pont.

    • @szabinatoth4343
      @szabinatoth4343 7 หลายเดือนก่อน

      Van aki nem hajlandó tanulni. Pont

    • @angyal111
      @angyal111 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@szabinatoth4343 Valaki nem hajlandó megérteni Se a másikat és egyes szülők sem hajlandóak szeretni a gyereküket feltétel nélkül, Marika. Pont.

    • @andreabaradacs8335
      @andreabaradacs8335 7 หลายเดือนก่อน

      De egymást is vadul "tanítjuk" meg. Lehordjuk, pont.

    • @angyal111
      @angyal111 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@andreabaradacs8335 Magának is sikerült leszűrnie a lényeget, kedves. 😓

  • @andreabaradacs8335
    @andreabaradacs8335 7 หลายเดือนก่อน +1

    Szerintem az Édesapák hiánya. Ők is rengeteg erkölcsi részt tettek a gyermekneveléshez és sok oldalúan fejlesztették őket. Nem véletlen, hogy a két szülő különbözik, de vannak sajátosságaik. A gyermekeket csak ketten lehet teljeskörűen művelni és kár, hogy nem tesznek már ebbe annyi energiát. De ahogy leterhelik a szülőket, kevés pénzért, azt megértem. Oda kellene figyelnünk a kisebbekre. Nem önmagunkat megvalósítani általuk, és hasonlók. Édesapák, hiányoztok gyermekeiteknek. ❤️

  • @totya111
    @totya111 8 หลายเดือนก่อน +10

    A legnagyobb probléma, a felelősségvállalás hiánya. Ha mindenki elfogadja, hogy saját döntése az, hogy mire használja a telefonját, az internetet és a social media-t, akkor máris értelmetlenné válik a rinyálás. Évezredekkel ezelőtt feltalálták a kést....mindenki számára elérhető dolog, mely megkönnyíti életünket. Az egyén döntése, hogy mire használja.....farag vele valami szépet, főzéshez használja és meglepi valami finomsággal a szeretteit, vagy megöl vele valakit, esetleg vagdossa magát mint egy idióta. A lehetőség ott van mindenki előtt.....mi döntünk! Minél előbb fogadja ezt el a világ népessége, annal hamarabb lesz béke az emberek életében. És senki ne jöjjön azzal, hogy ha nem követed a trendet, akkor kilógsz a sorból! Mint a videó mutatja....van az a sor, amiből ki is kell lógni. Vegyetek példát azokról akik arra használják ezeket a dolgokat, hogy okosodjanak. Iszonyatos tudás és munka van amögött, hogy egy szobanövény is képes legyen gyorsan és egyszerűen használni ilyen bonyolult eszközöket és programokat.
    Z, X, Y.....tökmindegy minek nevezzük....ez csak ellentéteket szül. Akár 20 vagy, akár 50....a Te életed, a Te felelősséged és minden döntésednek meg lesz a következménye. Ha elfogadod, hogy valami azért rossz, mert rosszul döntöttél, akkor azt is megérted, hogy ha másként döntesz, igen nagy eséllyel a következmény is más lesz mint eddig.

    • @Gagosmith
      @Gagosmith 8 หลายเดือนก่อน +1

      Az a baj ezzel a "felelősségvállalás" dumával, hogy ez egy rohadt nagy csapda. Ezeket az appokat, amik az okostelefonokon futnak mind tudatosan - szakemberek segítségével - úgy alakítják ki, hogy minél inkább függővé tegye az embert. Vagy legalábbis nagy hányadukat. Ezért fals ez a szöveg, hogy a "kést már évezredekkel ezelőtt feltalálták", stb. Vagy te adsz a kétéves gyereked kezébe konyhakést??? Gondolom nem . Márpedig az emberek tudatossági szintje ezekkel az új technológiák által adott lehetőségekkel kapcsolatban kb pont ott van ahol a kétévesnek a konyhakéssel kapcsolatban.

    • @alenagoldberg
      @alenagoldberg 7 หลายเดือนก่อน

      Mindeközben * gyűlölködő halálodat kivánó nyugdíjas hangok a facebookon *

    • @totya111
      @totya111 7 หลายเดือนก่อน

      @@Gagosmith Tehát akkor serdülő korban lévő, vagy felnőtt korban emberektől teljesen idiótaság lenne elvárni, hogy mérlegelni legyen képesek mi jó nekik és mi nem?! Mert gyerekkénk nem tudni, az egy dolog.....de az élet halad, tapasztalunk....teljesen ostobaság azt gondolni, hogy valaki felnőtt fejjel leül és visszatekint saját életére, hogy mi az amit okosabban is csinálhatott volna, hogy ne aggastyánként kelljen megbánnia élete döntéseit? Okoljuk a cukrászokat mert szándékosan finom dolgokat készítenek, vagy lássuk be, hogy azért vagyunk kövérek és cukorbajosak mert túl sokat eszünk a termékeikből? Szemét cukrászok.....szemét mindenki aki kísértésbe visz minket, aki könnyű és gyors örömöt kínál.....láthatja, hogy gyengék vagyunk és mégis kihasználja.... undorító.

  • @verboc14
    @verboc14 7 หลายเดือนก่อน

    77es vagyok es mindenhova magammal viszem a mobilomat,egy nap 1000szer is megnyomogatom és olyan mhelyen dolgozom,ahol jól erzem magam,munka-maganelet egyensúlya megvan.Másol nem is akarnék dolgozni...valami hiba csúszott a gépezetbe ezek szeint...lehet nem 81-,től van y,hanem 76-tól pl.?!

  • @zoltanmajor4099
    @zoltanmajor4099 8 หลายเดือนก่อน +4

    a Kutya is a JóDolgában vész meg

  • @eszterandreagyorgyi5740
    @eszterandreagyorgyi5740 7 หลายเดือนก่อน

    Maximalisan egyetertek veled, foleg abban hogy nem lett valami nagy film ellentetben az Aladdinnal
    4 eve azt tartom a legjobb mozis elmenyemnek😍

  • @csillagenda2011
    @csillagenda2011 9 หลายเดือนก่อน +13

    Teljes mértékben egyetértek minden mondatoddal így 58 évesen két fiú gyermekkel.
    Hiszek a fiatalokban, látom a gyerekeimet és valahol kis büszkeség az enyém is akkor, amiért megköszönték azt, amit én szeretetből adtam Nekik, persze ez eszembe sem jutott. Köszönetet sosem vártam el, hiszen természetes volt minden, mégis felnőttként megköszönik.
    Gyűlölöm azt, amikor a mi generációnk ócsárólja a mai fiatalokat. A mi saját gyerekeinket.
    Persze, van fiatal aki céltalan, nem akar elérni semmit, de azt gondolom itt is a szülő hibás.
    Màr egész pici korban látható a gyereken egy-két vonal. Csupán észre kell venni és
    ebben támogatni! Ez a dolgunk!
    ...és igenis, ne három műszakos trógelorás legyen az életcéljuk!

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +1

      A gyerekeid iránt érzett anyai szeretetedet rávetíted gyerekeid egész generációjára, ez viszont megakadályozza az objektív véleményalkotásodat.

    • @nikoletttorjay5756
      @nikoletttorjay5756 8 หลายเดือนก่อน

      Így van! @@sziriuszkibernetikaitarsas542

  • @ZsuzsannaBaumgartner
    @ZsuzsannaBaumgartner 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szeretettel gratulál a videóhoz egy X generációs!🙂

    • @endreszabo7974
      @endreszabo7974 8 หลายเดือนก่อน +2

      Az a baj, hogy nem az Y-ról készítette hanem a Z-ről !

  • @kornelbedo7342
    @kornelbedo7342 ปีที่แล้ว +14

    Sokszor csúsztat ez a videó. Összemossa a x és a z generációt az y-al. Nem is csoda mert még az évszám se stimmel. 2 év ide oda sokat számít. A mobiltelefonok nem az Y generációnak a különlegessége. Minden generációt ugyanúgy érint. Az Y generációban csak azért van ennyi felhasználó mert akkor és ott voltak nyitottak amikor ez elindult. De a fiatalabbakat és az öregebbeket a telefonfüggőség ugyan annyira érint. Ez szerintem nem specifikus. Az tény hogy az Y nak kell majd tanítani az Alfákat hogyan is kell használni, mivel ők találkoztak vele először.

  • @000KAROL000
    @000KAROL000 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szerintem mások lenézése, kritizálása, szűklátókörű kielemzése és beskatulyázása az ember történetének szerves része. Az egyszerű elme az egész világot is a saját, egyszerű módján látja. Pár dolog nem volt és talán nem is lesz soha a pénz- és hírnévhajhászati massza része. Egyik pl a saját portánkon való sepregetés. Akkor lehet kiderülne, hogy a mi portánk is tele van szeméttel, csak már megszoktuk. A Rómaiak is lenézték a Barbárokat. Pedig egy másik szemszögből csak egy hatalom és pénzéhes, komplett törzseket, gyerekestül és asszonyostul kiirtó aljas trágya banda volt, aki mellékesen filozofálgatott, fürdőzgetett és politizált. Na de milyen áron? Szerintem a nagyokosok nyugodtan nyalábolják fel a kimutatásaikat és elemzéseiket, és dugják fel egy olyan helyre, ahová a nap se süt be, mert a sok filozofálgatástól még mindig egy nagy kaki az egész, színes-szagos és értelmetlen baromságokkal, amelynek ugyanúgy a pénz- és hatalomvadászat az egyetlen célja.

    • @erinxerad4781
      @erinxerad4781 7 หลายเดือนก่อน

      Ha nem ismered a Rómaiakat,ne véleményezd őket,mert a te szemszöged nem reális.😊

  • @dirigrespect4117
    @dirigrespect4117 8 หลายเดือนก่อน +3

    Régen nem volt lehetőség tudni dolgokról. Most tudunk dolgokat és ez baj. Például, hogy mennyi ember nem dolgozik és sok pénzt keres. Ki ne akarná ezt?! Ha nem tudnánk, hogy van ilyen akkor nem zavarna. Én 88ban születtem és 25 éves koromig nem találkoztam pl intelligens és tisztelettudó emberrel. Sem a családomban sem a barátaim közt. Primitiv, régimódi emberekkel voltam mindig. Aztán megismertem a páromat aki nagyon intelligens. Ez megváltoztatott mindent. Elkezdtem nyugodtabb lenni, elkezdett érdekelni a szórakozás helyett pl ertelmes hobbik mint varrás, horgolás, csillagászkodás, tudományos hírek olvasása, tudakolódás stb. Kinyílt a világ mikor kiderült hogy nem csak munka, alvás, pletyizés, tévézés a világ. Hanem ezernyi érdekesség van benne. Sokat fejlődtem azóta. Tudom, hogy semmi nem fekete és fehér, nem lehet ítélkezni stb. De ezzel együtt elkezdtem tavolodni a korábban imádott barátaimtól, családtagjaimtól. Mert nincs miről beszélni velük, ők nem fejlődtek velem együtt, megmaradtak a fekete fehér világnézettel és primitiven oldják meg a dolgokat. 8 éve vagyunk együtt a párommal és még nem veszekedtünk. Holott azelőtt én kiabálásban nőttem fel és egy hiszti p..voltam. Elköltöztünk angliába és hátbitt bizony az van hogy 12 órás gyári munka. Sajnos. Nehéz ebből kimászni. Persze reméljük hamarosan sikerül. De! Annyi de annyi butácska embert látni mindenütt, főleg online, hogy elment a kedvünk az emberektől. Introvertáltak lettünk. Nem vagyunk csuda okosak, egyáltalán nem. Csak értelmes dolgokról szeretünk olvasni, tudakolódni, nem ítélkezni és messzebb látni a "dolgozok, majd bográcsolok a hétvégén oszt jól van" életen. És itt kezdődnek a bajok, mikor az ember megtudja hogy a világ nem csak annyi ahogyan a mamáink, szüleink elmomdták. Közel sem csak munka meg alvás. Nagyon nem. Egyszer élünk és töltsük azt rabszolgaként? Mikor megöregszünk és nem kellünk senkinek akkor eldobnak hogy na akkor most élvezd ki a maradékot. Kössz! Fájós lábbal, betegen? Köszi! Most vagyunk fiatalok, most akarunk élni! És marhára nem fair, hogy vannak emberek akik könnyedén sok pénzt keresnek, minimális munkával, mi meg 12 órában minimálbért kapunk. Tényleg ezt el kéne fogadni? Nem akkor lennénk ostobák ha elfogadnánk? Nem az a normális ha többet akarunk? És minimális mumkával? Vagy olyan munkával amit szeretünk csinálni? Az y generáció féltékeny. Ennyi. Mert ők nem mertek lépni, nem mertek nagyot álmodni. Azért lássuk be, hogy nem annak van pénze aki megdolgozik érte izzadsággal és kemény munkával.

  • @nochannel1483
    @nochannel1483 8 หลายเดือนก่อน +2

    Én különc vagyok a sok ismerőseim közül

  • @istvank71
    @istvank71 9 หลายเดือนก่อน +8

    Úgy látszik, hiányzik egy világháború. De már nem sokáig. Sajna.

    • @steveacdc6423
      @steveacdc6423 8 หลายเดือนก่อน +4

      Remélem neked is hasznodra válik

  • @zsoltzombory8553
    @zsoltzombory8553 2 หลายเดือนก่อน

    81 és 96 között születettek.... Ez most vicc akar lenni?

  • @Noizy01
    @Noizy01 8 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon jól rávilágítasz a probléma gyökereire. Egymás ekézése helyett megértésre van szükség, és ez a videó sokat segít ebben.

  • @the_white_rabbit
    @the_white_rabbit 9 หลายเดือนก่อน +8

    Az élet körforgása: A nehéz idők erős embereket csinálnak. Az erős emberek könnyű időket. A könnyű idők gyenge embereket. A gyenge emberek nehéz időket.

    • @kabirbody
      @kabirbody 9 หลายเดือนก่อน +2

      Ennél banálisabbat nem is mondhattál volna.
      Közhelyeket puffogtatsz.
      Egyébként nem is igaz.

    • @belabaksay-roka900
      @belabaksay-roka900 9 หลายเดือนก่อน

      _Ezt_ *jegyzem* !
      _Jó!_ *Naggyon jó!* Nagyon eredeti! (Remélem, a _saját_ "szülésed"...)
      Mivel nem tudom a _valódi_ nevedet, ezért a _nem saját_ "benyögéseket" tartalmazó gyüjteményben _a nick-neveddel jelölve_ fogom felvenni az "összletbe"!
      Bye!

    • @the_white_rabbit
      @the_white_rabbit 9 หลายเดือนก่อน

      @@belabaksay-roka900 Az idézet G. Michael Hopf "Those Who Remain" c. novellájából van (2016), de mára már amolyan mémként funkcionál.

    • @belabaksay-roka900
      @belabaksay-roka900 9 หลายเดือนก่อน +1

      @@the_white_rabbit Vettem! ...És "átigazolom" az _ismert szerzők_ aranyköpései közé!
      Bye!

    • @belabaksay-roka900
      @belabaksay-roka900 9 หลายเดือนก่อน

      @@kabirbody Már, miért ne volna igaz?... _Ebben_ élünk, jelenleg... Mármint a _gyenge_ emberek által "generált" *nehéz* időben...
      Csakhogy nagyon úgy néz ki, hogy _ebből_ a nehéz időből nem-igen fogunk már kijönni!...
      Van még, cca. 35-50 éve az emberiségnek ezen a planétán, aztá' *GAME OVER emberiség* ! (Legalább is, itt a Földön...)
      Ez van...
      \_(ツ)_/
      Ember! Te nem olvasol híreket?!... (Mondjuk, nem éppen a NER hurrá-optimista álhíreire gondoltam...)

  •  8 หลายเดือนก่อน

    Most pazarlásra k sok esély van... ez az igazság!

  • @the_white_rabbit
    @the_white_rabbit 9 หลายเดือนก่อน +3

    Szóval a jövő a vállalkozó szellemű lusták, a jóemberkedő nárcisztikusok és a családcentrikus követelőzőké? Jól nézünk ki :)

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน

      Semmi para, Putyin, Micimackó, vagy Kim elftás keze előbb-utóbb úgyis óhatatlanul megremeg a piros gomb felett oszt Конец Фильма, azaz csak a többségnek, a maradéknak Mad Max világ jön. Az emberiségért mondjuk nem kár, de az állatokat sajnálom.

    • @trisi75
      @trisi75 8 หลายเดือนก่อน

      főleg a családcentrikus nárcisztikus lesz vidám forgatókönyv....

  • @Fusimester
    @Fusimester 8 หลายเดือนก่อน +3

    Bennem mély nomokat hagyott a generációk közötti ellentét. A sulit nem volt szabad lazán venni, mint a többiek tették, a szórakozás az luxus, és mit képzelek, hogy amíg nem vagyok 5. mindenből, addig elmegyek bulizni? A híd alatt fogok éhenhalni ilyen hozzáállással. Hát a 90-es évekbeli felelőtlen bukott szamarak mára szép karriert csináltak tizedannyi energiából, én csak alkalmazott lettem. Meg is mondták a szülők: látod, nem sokra vitted fiam, jobban kellett volna figyelned a suliban, mi mindig ezt erőltettük, és te elslendriánkodtad! A hobbin, meg a szórakozáson járt az eszed, a lecke meg nem volt kész. Amikor viszont eldicsekedtem, hogy a munkahelyemen kötelező kivenni a szabit év végéig, meg 6 nap után kötelező egy pihenőnapot tartani, meg az éves túlórakeretet sem szabad túllépni, akkor mintha befogták volna a fülüket. Valami istenkáromlásként érhette a szüleimet ez, nem jutott el a fejükig. Apám 10-12 órát dolgozott naponta, ritka volt a szabad hétvége, általában minden 2. szombaton otthon volt, de akkor meg ideges és kedvetlen volt. Szabit a rendszerváltás előtt vett ki utoljára. Kifizették neki, ha kifizették! Betegszabin 10 évente talán 1x volt, de akkor az dühítette, hogy addig mást tesznek a gépére, aki tönkrevágja, és azután kinlódhat vele. Úgyhogy tüdőgyuszival is melózott, ha tudott. Engem hazaküldenek, hogy ne fertőzzem a kollégákat! Szerintem ez a normális. Télen meg ha az időjárás miatt fater és csapata nem tudott dolgozni, akkor 2 hét fizetetlen! A gázszámla pedig jön, miből fizetjük? Fél évig nem látták a Napot, hajnalba mentek, este jöttek, azt mégis az akciós párizsit kellett vadászni. Szerintem ezzel a munkával sokkal többet lehetett volna kiérdemelni ennél. Gyerekként nem volt szabad örülni a hónak sem. Sok pótolni valóm van. Amikor a melóban 10 év után állandó délelőttös lettem, és saját asztalt kaptam, eldicsekedtem megint. A szülők szemében az irodista az, akinek semmi szerszám nem áll jól a kezében, csak kárt okoz a gépeken, és nem tudnak neki adni semmi mást, csak papírmunkát, mert máshoz nem ért. Apám többször visszautasította az irodai állást, inkább robotolt. Az ilyen és hasonló tévhitek nagyon mélyen be vannak rögzülve, és tényleg sokmindent ellentétesen lát az előző generáció.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +1

      Szerencsére a mai generáció már okosabb. Jutuberkedni, tiktokerkedni, influenszerkedni. celebkedni, livejazminozni, jobb esetben jogászkodni, médiázni kell, nem pedig termelni. No ezért kér egy gázszerelő egy vagyont...

  • @HUNCSA1
    @HUNCSA1 9 หลายเดือนก่อน +1

    "Gyerekek ne vegyetek drogot! Legyetek rock sztárok és ingyen kapjátok" a film címét nem tudom amelyikből idéztem. 54% hiresség szeretne lenni erről jutott eszembe ez :).

    • @sandornekoknya2788
      @sandornekoknya2788 9 หลายเดือนก่อน +2

      Igazából szerelem 😊😊😊😊

    • @HUNCSA1
      @HUNCSA1 9 หลายเดือนก่อน

      @@sandornekoknya2788 Köszi

  • @judithelmert3583
    @judithelmert3583 2 ปีที่แล้ว +2

    Igaz is. Szinte csak ilyen emberekkel vagyunk körül véve. Ja és a mobil.

  • @user-oz1kz6zi7q
    @user-oz1kz6zi7q 8 หลายเดือนก่อน +4

    Szerintem semmivel sem jobbak vagy rosszabbak mint mi voltunk, ök a technikai lehetöségek, Internet miatt sokkal tájékozottabbak. Ök eddig csak az örökösen dolgozó kuporgató szüleiket látták, akik szinte csak bagóért
    dolgoznak. A nyugdíjaik egy alamizsna. Ha ök ezt az életet nem akarják, teljesen megértem öket, ha a munkájukért jó fizetés akarnak,
    ez is érthetö.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +3

      Jó munkáért valóban jó fizetés jár. De a maiak nagy része egyáltalán nem óhajt jó munkát (vagy bármilyet) végezni. A mai mottó, hogy a jólét születési jogon automatikusan jár a különleges kis hópihéknek.

  • @balazslorincz2366
    @balazslorincz2366 9 หลายเดือนก่อน +3

    Most a Z vagy az Y generációról beszélsz? Nagyon jó és érdekes videó, de eléggé össze van mosva a kettő.

  • @user-md4ep4gf7z
    @user-md4ep4gf7z 8 หลายเดือนก่อน

    ❤❤❤❤ Egyszerűen Isten áldása rátok esküvőn is köszönjük

  • @dj8422
    @dj8422 9 หลายเดือนก่อน +8

    Elmondom, hogy én hogy látom, mint 84-es születésű. A szüleim generációja egyrészt sokkal egészségesebb volt fizikailag, köszönhetően az akkor még kevesebb, de jó minőségű kajáknak, hogy a levegőről és a vízről ne is beszéljünk. Másrészt igaz, hogy sokat dolgoztak, csakhogy azt inkább munkahelyen lébecolásnak nevezném (pletyi, kávézás, cigizés ment a nap nagyrészében), ma már ilyen mentalitással sehol nem kellenének. Legalábbis itt, Magyarországon az 50-es években születettek lehet, hogy sokat voltak a munkahelyen, de a termelékenységük sokkal alacsonyabb volt. És igen, az én generációm néha a fellegekben jár, ez igaz, de a szüleim generációja maga volt a megtestesült nárcizmus, a folytonos elégedetlenséggel, maximális elvárásokkal, de cserébe nulla viszonzással csöppet sem követendő példát mutattak. A mostani fiatalságról pedig annyi a véleményem, hogy nem teljesen értem a kommunikáció hiányát, mintha befordultabbak lennének, mint mi, ezenkívül rossz véleményem nincs róluk, sokkal inkább a szüleim generációjáról van.

    • @azrael834
      @azrael834 9 หลายเดือนก่อน +1

      👍Régen azért csinálták a gyerekeket hogy dolgoztassák őket, amikor meg már 16 éves lett a kislány és sokat evett, valakihez elpasszolták férjhez. A szülők kulcsra zárták a kamrákat. A hús a férfié volt a maradék meg a gyerekeké. A munkahelyeken 50 éves az már öregnek számított, laza munkát kapott a fiatalokat meg csicskáztatta mindenki. A mostani világ lehet hogy ez miatt változott meg. A mai szülők tudják hogy régen mennyit szoptak és ettől a gyerekeiket megakarják óvni. Ez mellett tisztába vannak azzal is hogy segítség nélkül a mai világban még nehezebb. A mostani fiatalok lehet hogy nem marhának születtek, akik 16 órát lébecolnak a gyárakban, mert nem is lehet! Sokkal erősebbek a normák. Egy öreg nekem elmesélte milyen norma volt az egyik gyárban. Volt hogy az volt a napi feladata hogy három 12 méteres vékony vasat elvágjon három felé. Délre kész volt vele. Erre üvöltött vele a főnöke hogy minek csinálta meg ilyen hamar most milyen munkát fog neki adni? 🤣 Egész ország szívta a cigarettát és itta az alkoholt. Szinte minden hétvégén mulattak. Kommunizmusban amit az oroszok hoztak magukkal ez megvolt. Nem is fejlődött 45 évig semmi. 😂

    • @Mephistroth92
      @Mephistroth92 9 หลายเดือนก่อน +4

      "A szüleim generációja egyrészt sokkal egészségesebb volt fizikailag"
      A legtöbbjük egy begyepesedett, alkoholista tahó és úgy néztek ki 50 évesen, mint nyugaton egy 70 éves.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน

      @@Mephistroth92 Majd nézd meg húsz év múlva a hetente okádásig lerészegedő mai x,y,q,w,e,r, t, y vagy fszom tudja éppen milyen nevű tini generációt.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน

      Szüleiddel való rossz viszonyodat nem kéne szüleid egész generációjára rávetíteni. Ez a "bezzeg anno csak lógtak a munkahelyen" egy orbitális nagy baromság. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, akkor is voltak lógós irodista munkahelyek, ahogy ma is. De ha fenti videót alaposan végighallgatod, akkor észreveheted, manapság a minimális munka és maximális lógás az alapkövetelmény a q,w,e,r,t,y vagy akármilyen nevű generáció(k)nál.

    • @nikoletttorjay5756
      @nikoletttorjay5756 8 หลายเดือนก่อน

      ez nagyon nem igaz... Nyugaton is sok 50-es néz kis 70-nek, (ott is isznak, drogoznak. És lehet hogy a családodban nem, de az én környezetemben rengeteg fiatalos 50 éves van. @@Mephistroth92

  • @hunjericho8936
    @hunjericho8936 8 หลายเดือนก่อน +5

    Szerintem ez a probléma pont hogy nem az Y generációra igaz, hanem a Z generációra, hisz a közösségi média térhódítása a 2010-es évek elején kezdődött igazán az okostelefonok megjelenésével párhuzamban.

    • @famkeraimk6743
      @famkeraimk6743 7 หลายเดือนก่อน

      En a Y generaciohoz tartozok mint az összes barátom es ez mindanyiunkra igaz. Mi az elso személyes számítógép es mobil telefonok piacra kerülèsènek idején nőttünk fel, emlékszünk, hogy milyen gyorsan változott meg a társadalom es a vilàg körülöttünk. Mi megèltük a règibb rendszer eszmèit, èrtèkeit és világát is, a személyes kapcsolatok fontosságát, a konvencionalis szociális èrtèk rendek, a kitartó munka stb, de félúton a felnőtté váláshoz vezető úton a modern technológia fejlődés lecsapott, amikor ez az új világ rendszer megszületett. Két teljesen ellentétes szociális világot kellett megtapasztalnunk, szinte ellentétes értékekkel, ezért van, hogy olyan nehezen találjuk a helyünket ebben a vilagban. Az egyik felunk meg konvencionalis a masik felünk pedig a technika rabja, de nem vagyunk teljesek. A generacios fejlődésünk közepén egy hatalmas változás ütött be.

    • @famkeraimk6743
      @famkeraimk6743 7 หลายเดือนก่อน

      A Z generáció az igaz hogy a technika rabja mivel már abba született bele. A Y generacionak csak a fele esik bele ebbe a hibaba pont azert mert a mi időnkben történt meg a változás.

  • @kabirbody
    @kabirbody 9 หลายเดือนก่อน +6

    20 évvel ezelőtt a 20 evesekrol komolyan úgy beszéltek, hogy nem fognak tudni írni mert akkor még a számítógép annyira elterjedt volt, hogy mindenki gépelt a billentyűzeten.
    A mobil telefon felváltotta a pcket.
    Az X generáció a számítógép előtt ült. ti már az utcán gyaloglás közben tudjátok azt csinálni amit a 20 évvel ezelőtti 20 evesek a számítógép előtt ülve.
    Szóval én nem értek egyet ezzel az elmélettel.
    Körbe körbe megy ez a téma évtizedrol évtizedre.
    A különbség az, hogy most el lett nevezve X meg y meg miféle generációknak.

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 9 หลายเดือนก่อน +3

      Én tényleg nem tudok írni 😁 Mármint nyilván tudok, de legalább 10 éve nem írtam semmit a nevemen kívül kézzel. Csak gépelek. Amikor bejöttek az első 286-os számítógépek, meg egy mátrix nyomtató, azzal botránkoztattam meg a tanáromat, hogy nyomtatva adtam le egy házidolgozatot 😆 azóta pedig sokat romlott.
      Más kérdés hogy baromira nem hiányzik. Sokkal jobb az élet úgy hogy nem kell körmölni folyton. ELMŰvet viszont még biztos boomer generációsok vezetik, mert 3 példányban kellett kitöltenem az űrlapot, amit aztán begépelt a számítógépre. Én meg nem értettem miért nem lett volna egyszerűbb kapásból beírni, kinyomtatni, és azt aláíratni.

    • @kabirbody
      @kabirbody 9 หลายเดือนก่อน

      @@lacikeri3102 de az a vicc, hogy az "y" generáción senki sem kéri számon, hogy Úristen tud e írni kézzel a gyerek mert ő már a mobiltelefon tapicskolasaba született bele.
      Azt állítja a narrátor, hogy a bill gates a mostani generáció példaképe.
      Nos Bill Gates az X generációnak is példaképe volt. Ebben sem különlegesek.

    • @azrael834
      @azrael834 9 หลายเดือนก่อน

      Most az öregek szopnak, mert nem tudnak bonyolult gépeket kezelni. Egy fiatal keni vágja. Régen a gyorsírónő szakma volt most 10-szer gyorsabban ír szinte mindenki a telefonján. 🤣 A komcsi lébecoló világ megszűnt. Ma már több programozóra és informatikusra van szükség mint lapátosra. Amerikában már régen önjáró kombájnok és gépek művelik a több hektáros földeket. Már mindent szinte automatizálás vezérel. És ez csak folytatódni fog. Aki nem tud fejlődni az lecsúszik és a munkája egyre kevesebbet fog érni. Tanulni és fejlődni kell egy életen át. Erre a fiatalok sokkal alkalmasabbak!

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +3

      "ti már az utcán gyaloglás közben tudjátok azt csinálni amit a 20 évvel ezelőtti 20 evesek a számítógép előtt ülve." Ez max a lájkolásra igaz. Egy PC rohadt sok dologra használható, egy telefon a tizedére sem.

    • @kabirbody
      @kabirbody 8 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@sziriuszkibernetikaitarsas542ha pontositani akarok akkor ők az y generáció 100% felhasználó (consumer).
      Inkább xboxot és Playstationt meg mobiltelot használnak.
      Nekik már nem kell törni a játékot nem kell tömöríteni sem nem ismerik a gépeket és nincs is rá szükségük.
      A kockák megcsinálják ezeket de ők pici szeglete mindössze ennek a csoportnak.

  • @kabirbody
    @kabirbody 8 หลายเดือนก่อน

    11 percnél a statisztika az y generációra.
    Az y generáció a 82 és 94 között születettek tehát ők 29 és 41 év közöttiek vagyis a gyerekeik olyan 10 és 20 év közöttiek.
    Vagyis egyáltalán nincsen semmi furcsa abban ha jó szülők akarnak lenni.
    Arról már nem is beszélve, hogy nem adtál meg hivatkozást a felméréshez.
    Mert én momentán kíváncsi lennék a felmérésben szereplő kérdésekre.

    • @Adam-ij8ru
      @Adam-ij8ru 7 หลายเดือนก่อน

      Ezek az emberek jellemzően 30-as éveik közepén vállalnak gyereket. Tehát a gyerekeik 0 és 10 év között vannak.

    • @kabirbody
      @kabirbody 7 หลายเดือนก่อน

      @@Adam-ij8ru a mondanivalómon mit sem változtat.

  • @rebekamolnar1513
    @rebekamolnar1513 8 หลายเดือนก่อน +2

    Pontosan!!!
    Lusta, sötét, buta, tunya ,semmirekellők....és bunkók....
    Mi lesz ezekből, Úristen??????😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭
    Bosszantóan szerencsétlenek!!!

  • @janosgrausza8790
    @janosgrausza8790 8 หลายเดือนก่อน

    Engem a szuleim jol neveltek meg az ocsemet is ugyanugy o 2001 ben szuletett es ugyanolyan mint en.

  • @kata-manasse
    @kata-manasse 8 หลายเดือนก่อน

    Em.. Már 2021-ben, a videó készültekor som voltak a millenialok 16-25 évesek.

  • @markvelladics8682
    @markvelladics8682 7 หลายเดือนก่อน

    Minden új generáció valahol, az azt megelőző generáció tükörképe.

  • @gezapock8872
    @gezapock8872 9 หลายเดือนก่อน +1

    Övék a jövő. Ha tetszik nekünk ha nem.

  • @Mephistroth92
    @Mephistroth92 9 หลายเดือนก่อน +2

    És akkor most jöjjenek a felsőbbrendű idősek. Ők az igazi Árlya Matyar Faly.
    th-cam.com/video/WCOGlkiWFyQ/w-d-xo.html

    • @azrathael3896
      @azrathael3896 8 หลายเดือนก่อน

      Na igen, inkább erről kellene beszélni.

  • @flycorvus
    @flycorvus 8 หลายเดือนก่อน

    A mai tizen-huszonéves generáció üvöltve dörömböl a (még csak épülő) Mátrix kapuin - befelé..

  • @beagott4426
    @beagott4426 8 หลายเดือนก่อน

    Azért azok, mert ezt tanulták meg az elődeiktől.

  • @furedykatalin7527
    @furedykatalin7527 9 หลายเดือนก่อน

    Én szeretlek Titeket és hiszem hogy jók vagytok. ❤

    • @jozsefjuhasz3154
      @jozsefjuhasz3154 9 หลายเดือนก่อน

      Nem a potenciális jóság a kérdés, hanem hogy mit kezdesz a BENNED LÉVŐ POTENCIÁLLAL... :)

    • @furedykatalin7527
      @furedykatalin7527 9 หลายเดือนก่อน

      @@jozsefjuhasz3154 bízom a fiatalokban, ami pedig bennem volt, az jó helyre került. :)

  • @MrBozokitom
    @MrBozokitom 9 หลายเดือนก่อน +1

    Miközben nézem,épp .akálok!!!

  • @sziriuszkibernetikaitarsas542
    @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +4

    Azzal, hogy lusta, azzal nincs gond, valójában szinte mindenki csak muszájból nem az. A nárcisztikus az igazi baj, meg az "én vagyok a világ közepe, a különleges kis hópihe, akinek születési jogon minden és azonnal jár" szemlélet. A követelőzés már csak a nárcisztikus személyiségzavar része.

  • @nyolcadikdimenzio
    @nyolcadikdimenzio ปีที่แล้ว +10

    Speciel vannak 80 éves 50 éves és 30 éves nárcik is, csak az ő idejükben még nem volt neve, aki a szüleivel él annak több oka is lehet, félrevezető állítások is vannak minden videóban.....

    • @katalinandrasi4117
      @katalinandrasi4117 ปีที่แล้ว +2

      Igen, vannak idősebb úgynevezett furcsa emberek.

    • @dexter44215
      @dexter44215 9 หลายเดือนก่อน

      Hát az meg milyen?

    • @trisi75
      @trisi75 8 หลายเดือนก่อน

      nárcisztikus jegyekkel élők nagy része politikus vagy vezető pozícióban van. Ők azok akiknek ez a kedvenc elfoglaltságuk. Ők lehetnek "furcsa" emberek de leginkább ők döntenek a sorsunkról.

  • @kabirbody
    @kabirbody 9 หลายเดือนก่อน +4

    Na most a Facebook általi jutalmazasrol azt állítod, hogy az új generáció a likeok miatt turelmetlenebb.
    Ezt úgy cafolnam meg, hogy a Facebook 2004ben indult így az inkább az X generáció applikációja mint az y-é.
    Így az X generációra hosszabb ideig és hamarabb volt hatással mint az y generációra vagyis a regiekre legalább akkora hatással kellene hogy legyen.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +1

      Akkor cseréld le a faszbukot tiktokra és ugyanott vagyunk.

    • @kabirbody
      @kabirbody 8 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@sziriuszkibernetikaitarsas542én azt állítom, hogy az új generáció nem turelmetlenebb mint bárki más volt X évesen.
      Van pár gyerek a környezetemben úgybhogy tudom.
      Statisztikailag valami lehet hogy kimutatható de az öregebb generációkra ilyen statisztikát nem csináltak úgyhogy értékelhetetlen egy ilyen eredmény.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน

      @@kabirbody Nálunk kb 2010 körül kezdett elterjedni a gyors internet, előtte méregdrága percdíjas és lassú betárcsázós volt az általános. Azon nem lehetett órákat a neten lógni, netes filmeket nézni és 24 órában ingyenzenéket hallgatni. De az igazi pokol 2010 után, az okostelefonok általános elterjedésével és a megfizethető gyors és korlátlan csomagokkal szabadult el. Ha én akárcsak húsz éve hozzá akartam jutni egy zenéhez, akkor nyakamba vettem a várost és sorra jártam a boltokat, hátha valahol véletlenül van. Ja és persze fizettem is érte, nem is keveset. Ugyanez bármire és mindenre vonatkozott, az emberek kénytelenek voltak türelmesek lenni. Mára minden (vásárlás, zene, film, PARTNER!, stb).csak pár kattintás, amihez ha valaki hozzászokik, akkor roppantul türelmetlen lesz, minden azonnal kell, ha lehet akkor ingyen. Mellé jön még a faszbuk, tiktok, jutub, a magamutogató influenszerek és főleg a lájkolás és diszlájkolás, hogy a neten minden hülye képes elérni a világ összes emberét lélekmérgező világa. Rokonságban van tanár, aki elég sokat mesélt az állapotok változásáról.

    • @kabirbody
      @kabirbody 8 หลายเดือนก่อน

      @@sziriuszkibernetikaitarsas542 igen és mit mesélt az állapotok változásáról mert én most csak egy felsorolást kaptam.

  • @Gagosmith
    @Gagosmith 8 หลายเดือนก่อน +1

    Az Y generáció bukásra van ítélve. Pont.

  • @editmester9700
    @editmester9700 ปีที่แล้ว

    Köszönöm.

  • @ArpadDinka
    @ArpadDinka 7 หลายเดือนก่อน

    Nem a hirtelen fejlődő technológia, hanem az emberi tudattalanság a probléma....

  • @laszloluptovits2492
    @laszloluptovits2492 7 หลายเดือนก่อน

    igaza van a leveleknek. IGAZUK VAN A LEVELEKNEK.
    Magyarul.
    !!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @eksux
    @eksux 8 หลายเดือนก่อน

    Érdekes ez a ki mit tart a legfontosabbnak az életben statisztika: 52,30,21, nem tűnnek jónak ezek a számok.

  • @anotherlife6334
    @anotherlife6334 2 ปีที่แล้ว +6

    Nem értem hogy lehet egy generáció aki 81-ben és aki 96-ban született?!

    • @bl5456
      @bl5456 9 หลายเดือนก่อน +3

      @@nikolettvladof8299 Mert 1 generáció 15 év kb, így számolják, miért aki 1996-2010 között született Z generációs, ott nincs hatalmas ugrás? 96-os ember már 27 éves, a 2010-es meg csak 13 éves.

    • @anotherlife6334
      @anotherlife6334 8 หลายเดือนก่อน

      óriási a különbség, sorry!@@bl5456

  • @87monolitico80
    @87monolitico80 9 หลายเดือนก่อน +4

    Valahol a szülők is tehetnek róla....

  • @akosvarga8412
    @akosvarga8412 8 หลายเดือนก่อน +4

    Ez a videó mekkora baromság... Ráadásul az általánosítás mindig félrevisz...

  • @zsuut
    @zsuut 8 หลายเดือนก่อน +2

    ezek az elnevezett generációk újságírók által generált hülyeségek.
    én 83as, húgom 91es. tökre nem egy generáció vagyunk. ráadásul iszonyúan befolyásolja a társadalmi, kultúrális, családi háttér. nagyon nem mindegy hol születtél, hol nőttél fel.

  • @thisisajewtube
    @thisisajewtube 8 หลายเดือนก่อน +3

    és a woke, LMBTQ, stb. által totálisan elhülyített...

    • @nikoletttorjay5756
      @nikoletttorjay5756 8 หลายเดือนก่อน +2

      + feminizmus, liberális nevelés stb...

  • @bernadettjudittarr
    @bernadettjudittarr 8 หลายเดือนก่อน +4

    'Csoda hogy nem akarunk 8-tól 5-ig robotolni a munkahelyen mint elődeink?' Pont ma dolgoznak 10-12 órát a multiknál az emberek! És még saját telefont is ad, hogy készenlétben álljon az ember munkaidőn túl is! Sőt, még haza is viszi a munkáját! A háború után született generáció pont hogy letudta 8 órával a munkáját, és túlórázott HA akart! Ma este érnek haza az emberek, nincs magánélet, nincs gyereknevelés, nincs háztartás. Ezt baromira fordítva látod!

    • @pacsi325
      @pacsi325 8 หลายเดือนก่อน

      😂😂😂 csak ennyit dolgozol! Ja értem!

    • @radir1657
      @radir1657 8 หลายเดือนก่อน

      ​@@pacsi325Ti dolgoztok? Látszik, hogy nem vagytok Magyarok🇭🇺🇧🇬🇹🇷🇯🇵🇲🇳🇫🇮🐎🏹🐎🏹🐎🏹🐎🏹🐺🤘🐺🤘🐺🤘🐺🤘

    • @pacsi325
      @pacsi325 8 หลายเดือนก่อน

      @@radir1657
      Mi van kis ... lány ( lény)😁
      Mi b@sz? Mi fasz van?
      Anyád is mondta gyere le az anyagról!!! 😁

    • @radir1657
      @radir1657 8 หลายเดือนก่อน

      @@pacsi325 Az bánt, hogy a románok vagytok🤢🤢🤢🤢🤢🤢🤢🤢🤢🤢🤢
      NEM TURANID MAGYAROK🇹🇷🇧🇬🇭🇺🇵🇼🇫🇮🇲🇳🇯🇵🐎🏹🐎🏹🏹🐎🏹💪🏽💪🏽💪🏽💪🏽💪🏽💪🏽

  • @szabosandor7402
    @szabosandor7402 8 หลายเดือนก่อน +3

    Az én véleményem, de ahogy látom a mostani generáció vab leginkább elcseszve, már bocsánat. Legalábbis a 2000 utáni generáció. A társadalmi normák..stb mind kiábrándítóak. Egyre jobban terjed a hülyeség. Az lmbtq meg hasonló kezdeményezések főleg a fiatalok körében, legalábbis a 30 alattiakban. Számomra ez felfoghatatlan, nem itthon de külföldön már katasztrófa. Egy olyan generáció nő fel aki nem tudja eldönteni azt sem hogy fiú vagy lány. Mikor már azon akadnak ki emverek hogy mi az hogy ő fizikailag férfi, de nőbek érzi magát, és mi az hogy neki bárki megmondja azt hogy ő nem szűlhet? Lehet extrém példa de itt tartunk. Elnézve a mai fiatalokat, lustábbak mint mi, senki nem akar dolgozni de elvárja hogy vagyonokat keressen. Mikor én gyerek voltam még taláktál olyat aki mondjuk elment fűvetnyírni diákként, ma ilyet nem találsz. Akkora elvárások vannak , kikerül a suliból ő már el se akar menni nettó 800 alatt dolgozni. 20-30 év múlva nagy gond lesz. A fiatalok nem feltétlen akarnak dolgozni, fizikai munkát. Nem lesz szakember, a mostaniak kiöregszenek nincs nagyon aki a helyükre lép. Nem lesz ács, köműves, segédmunkás..stb mert mindenki irodába akar dolgozni vagy a tiktokon,youtubon bihóckodni. A másik fele meg dolgozik majd külföldön. Mi lesz a mi generációnkkal? Mikor elérnénk a nyugdíjas kort nem lesz aki "eltartson" minket. Nem tudunk nyugdíjba menni mert nem lesz rá pénz. Majd 70 évesen is a szalag mellett robotolunk? Ha a mostani generáció nem fog annxit dolgozni.. sok országban probléma lesz 10-20 év múlva, pont emiatt. Elöregedik a társadalom, sokkal több lesz az idős mint az aktív dolgozó. Mi lesz azokkal akik ledolgozták az életüket aztán a pihenés helyett semmi nem jut. Dolgozol a halálodig vagy otthon halsz éhrn mert nincs nyugdíj. Szomorú meg félelmetes kicsit ami ránk vár pár éven belül. Mindez a túlzottan elkényelmesedett èlet miatt.

    • @NemethAdel-wm7vy
      @NemethAdel-wm7vy 8 หลายเดือนก่อน +1

      Senki nincs elcseszve, csak mások a paramétereik.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน +2

      @@NemethAdel-wm7vy No ja, a ismerjük a paramétereket Hajnalig bulika a körúti teraszokon, tiniként legalább hetente egyszter hullarészegen, ájfonozva és füldugaccsal a hathuszas gyorsvonat alá, azokat a csúnya környezetszennyező autósokat fikázni, de havonta repkedni a világ másik felére, napestig folytathatnám...

  • @boborjanpandacsoki5239
    @boborjanpandacsoki5239 23 วันที่ผ่านมา

    Magyarországon nem generációs, hanem társadalmi különbségek vannak.

  • @bismarck5499
    @bismarck5499 8 หลายเดือนก่อน

    A mai generáció leginkább a technológia fejlődése miatt olyan amilyen! (Szerintem)

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 8 หลายเดือนก่อน

      Én is elgondolkodtam már, ha a mi időnkben is lett volna ájfon meg faszbuk meg tiktok, vajon mi is ekkora barmok lettünk volna?

  • @oliviaszabo8824
    @oliviaszabo8824 8 หลายเดือนก่อน

    Igazuk van, nemde? Nyelvtanilag helyesen....?

  • @imreszabo9144
    @imreszabo9144 5 หลายเดือนก่อน

    Elon Musk milyen generációhoz is tartozik. 😃

  • @ladislavvida4272
    @ladislavvida4272 8 หลายเดือนก่อน

    Én 37-évesen de még az x-gereneciokény vagyok fel nevelve

  • @Csodalatos_Macso
    @Csodalatos_Macso 8 หลายเดือนก่อน

    Az a baj,hogy a nárciszmust nem is fogják kinőni. :(

  • @Kareszrk
    @Kareszrk 8 หลายเดือนก่อน

    6:15 - Ejha, akkor ezek szerint nálam nem jó valami. Nekem amint ír valaki facebookon vagy messengeren azonnal szétb**nám a fejét, hogy zargat engem.

  • @istvanbalogh8637
    @istvanbalogh8637 8 หลายเดือนก่อน

    Én nem képviselem az előre léptetést, inkább az alázat !! Vajon a tehetség is gőgössé teszi az embert ? Akkor tehetség kicsit olyan mint az alkohol . Ha én sörözésben nulla 00%-os vagyok akkor én így állok a tehetséggel is.

  • @kisgomba69
    @kisgomba69 8 หลายเดือนก่อน

    A hangod és a jó fogalmazásod alapján inkább 30-as srácnak tűnsz :) . Amúgy jó videó :) .

  • @Bobika08
    @Bobika08 8 หลายเดือนก่อน +1

    Bosszantóan hangos a zene!

  • @denesfodor8497
    @denesfodor8497 9 หลายเดือนก่อน +2

    Bizonyítékhiányos fecsegés.

  • @orsolyakovacs1141
    @orsolyakovacs1141 8 หลายเดือนก่อน +1

    Z generációsként mondom, hogy az, hogy valaki elvárja, hogy 2 -vagy fél év után jár neki automatikusan az előléptetés, bármiféle teljesítmény nélkül, elég szürreális, röhejes. Lehet, hogy vannak ilyenek, na de ennyien? Szerintem ez eltúlzott általánosítás. Az aki tényleg így gondolja, az szimplán naiv és idióta, ami meg már generációtól független dolog, szerintem.

  • @csababamer743
    @csababamer743 8 หลายเดือนก่อน +1

    Sértő kifejezések, légből kapott vagy megbízhatatlan forrásból származó felülstes infofmáció.