Háát... Nagyon visszafogott vélemény. Én konkrétan nyitva maradt szájjal és pislogás nélkül hallgattam végig. Nem elég, hogy (amennyire emlékszem) magyar nyelvű ending nem volt eddig... Jó, a Nyomorultakat leszámítva. De ez olyan katartikus hatással volt rám, a muzsika és a szöveg olyan szinten egyben volt, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Nálam mondjuk ez a fajta, népzenei alapból vastagon merítő hangzás és ének eleve előnnyel indul, nagyon szeretem, lásd például a néhai Ghymest. Nekem a Kaláka dalai, a Mesék Mátyás királyról főcímzenéje jutott eszembe róla azonnal, valamint a Kicsi Hang nevezetű duó dalai, akik klasszik magyar irodalmat zenésítenek meg csodálatosan. (Érdemes rájuk keresni.)
@@zoltanmatusz3591 Nézz rá a Suno-ra. Nagyon jó kis AI program. Be tudod illeszteni a szöveget, rendesen meg lehet neki adni a paramétereket, és legenerálja a muzsikát fél perc alatt. Vannak elég ütös találatok, amikor jól elkapja a szöveget, a refrént és a zenét egyben! 😉
EZÚTON KÉREM KENNY, HOGY A DALT TEDD FEL KÜLÖN HALLGATHATÓ FORMÁBAN! NAGYON ROSSZ FOLYAMATOSAN VISSZATEKERNI! :) Hát én letérdeltem ezen a dalon, AI ide vagy oda. És a szövegért is kalapot emelek. Ezt a tipusú intuíciót írigylem a művészekben. Mondjuk nem lehet mindenki költő és mérnök is egyszerre...
Páratlan ez a szintű videózás, tényleg sehol máshol nem látni ilyen igényes és kreatív tartalmakat ami a videóidra jellemző. És ez a dal a végén elképesztő.
A támogatói listát mindig át szoktam ugorni, de most az első 5 mp után kirázott a hideg, annyira jó volt a zene és a szöveg, végighallgattam és zseniális. Elképesztő mire képes az AI, ha megfelelő kezekbe kerül és az alkotó nem sajnálja az időt, mert gondolom nem elsőre lett ez ilyen csodálatos. A kritika miatt adok egy esélyt a filmnek, mert nálam is a Cézaros trilógia überelhetetlennek tűnik, és nem akartam elrontani ezzel az új filmmel, de mivel ez már teljesen más sztori, így ha nem is tetszik, nem rontja majd el az előzőt.
Wow, oké egy részt most kíváncsi lettem rá. Más részt a vége dalt külön fel tudod rakni? (Angol felirattal is akár). Szerintem elég különleges ahogy össze hoztad.
Igen ebbe igazad van nagyon szépen folytatja a történet. Nincs az az érzés, hogy most mi volt eddig vagy mi is? Ugyan így éreztem a Vissza a jövőbe ott is lehetett érezni a sorozat folytatása érzést. Nem kellet gondolkodni, hogy honnan folytatódik vagy hová is tart akkor most. 🫡
Nem vitatva és nem kisebbítve a kritikára és a videóba fektetett, számunkra felfoghatatlan mértékű munkát, úgy látom, szinte mindenkit a DAL varázsolt el hihetetlen módon, nyilván engem is, bár esetemben már eleve 100 méter előnnyel indult, mivel nagyon szeretem ezt a folk alapból építkező hangzást, éneket. Minden egyes videód kultúresemény, ünneppé varázsolja az estét, amikor megnézzük. Természetesen én is, mint itt oly sokan, lájkoljuk a videót, AZTÁN leülünk megnézni...
Egész videó alatt arra vártam, hogy a gátas vízszintes jelenet megemlítésre kerüljön, már azt hittem csak nekem szúrt szemet, mozi után csak azon gondolkodtam, hogy én vagyok a hülye, vagy valami tényleg nem stimmel. Tetszett a film, a látványvilága hihetetlen volt, ez a ''kis'' logikai bökkenő volt az egyetlen ami nagyon kizökkentett a magyar szinkronnal kézen fogva, már a trailernél éreztem, hogy kellemetlenül tisztán beszélnek, az angol szinkron ég és föld ehhez képest.
Hát a végén hallható dalt, meghallgatnám élő előadókkal is, hisz remek lett. Gratula hozzá. el tudnám képzelni a filmben is akár ... végefőcím zenének...
A klasszikus első film zseniális, de az igazi "szerelem" Cézárral a 2011-es filmmel jött el számomra, azóta imádom ezt a sorozatot. Az első film időszámítása szerint 2002 év telik el az urutazas kezdete es a lezuhanas között, így a "Birodalom" után még mindig van kB 1700 év, aminek a történetét el lehet mesélni... 6-7 rész simán benne van még szerintem, és a Lázadás óta mindegyik filmet várni is fogom továbbra is, szeretnem ha eljutnának "Taylor" karakteréig
Először is köszönöm, hogy megcsináltad ezt a videót! Rohadt jó lett! Ahogy te mondtad a CGI animációról, szerintem itt nagyon jól nézett ki. Ez már James Cameron Avatar színt. Hisz ugyanaz a stúdió csinálta ezt a filmet, mint az Avatart. De tudom, hogy ez nem új információ számodra, csak említettem. És én magyar szinkronnal néztem a filmet moziban, és nekem nem volt bajom a szinkronnal. Jobb lett mint a mostanában bemutatott filmek szinkronjai. Jobb lett mint az Encanto és a Five Nights At Freddy's magyar szinkronjai. De ízlések és pofonok. Mindenkinek lehet más véleménye. De az eredeti szinkron is tényleg rohadt jó. Nekem eddig ez a film az év filmje. Most már csak a Deadpool és Rozsomák filmet várom nagyon.
Örülök hogy tetszett a film, fantasztikusak ezek a filmek, sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének. A vizuális effektek oscarját sajnos idén sem fogja megnyerni szerintem, pedig megérdemelné. Ezek a filmek mindig olyan évben jönnek ki, amikor semmi más nincsen ilyen magas szinten technológiailag, viszont mindig akad egy, ami esztétikai szempontból felülmúlja. Ilyen volt 2014-ben a Csillagok között, 2017-ben meg a Blade Runner 2049, idén meg a Dűne 2. Valszeg utóbbinak adják oda, és nem is mondom, hogy nem érdemelné meg, de a Kingdomnak én is jobban örülnék.
Csak zárójelesen, mint egy érdekes adalék: Full jogosan van felhozva a Disney vergődése az SW kapcsán, csak az a vicces hogy Majmok Bolygója univerzum is már náluk van, mert a 20th Century Fox-ot is felvásárolták időközben ami forgalmazta az összes eddigi részt :D Ironikus módon, ami van is a videó elején említve hogy méltatlanúl elfeljtett széria ez, lehet pont ezért úszhatta meg azt a katasztrófát, amit az SW xd
Jó... Annyira örülök , hogy megemlítetted "Szamár" jelenetét. Számomra az a jelenet mikor nézi Cézárt.. és tudja mi vár rá hátulról... De nem fordul meg., kevés filmen könnyeztem meg, de itt igen. Felismeri a rossz döntését és mindent feláldoz a jóvátételhez.
Kicsit megkésve, de általában szeretem a videókat kényelmesen hátradőlve, besötétítve, nasival végignézni, mintha csak valami sorozatot indítottam volna, és ehhez meg kellett találni a pillanatot. :) Engem régen borzasztóan nem érdekelt a Majmok bolygója széria, sőt, mondhatni kisebb ellenszenvet is kiváltottak belőlem a régi filmes maszkok. Ezt végül 2017, a Dawn of the Planet of the Apes moziban történő megtekintése változtatta meg, onnantól kezdve tudtam, hogy esélyt kell adnom itt a többi filmnek is. Fast forward 2023 januárjára, amikor is egy hirtelen felindulásból vettem néhány könyvet egy antikváriumból, köztük az eredeti művel, Pierre Boulle novellájával. Annyira tetszett ez az igencsak rövid történet, hogy végül szépen lassan tényleg elkezdtem bepótolni a filmeket. Bár az első rész egész jól leköveti és átadja a könyv hangulatát, azért nem voltam 100%-ig elragadtatva tőle. A többi film pedig jóval gyengébb volt. Szerencsére a Ceasar trilógia jóval okosabb volt és gyakorlatilag minden szinten megállta a helyét, nem hiába hallottam már több filmszerető embertől is, hogy az egyik legjobb filmtrilógia valaha. A Kingdom is egy üdítő mozi volt, nagyon jó volt megint a majmokat nézni a vásznon a klisék ellenére is. Kicsit félek viszont, hogy túlzásba viszik a sok beígért folytatással, de remélem rámcáfolnak.
Igazából ez a videó mindent elmond a filmről! 10/10 Az outro zenéről egy külön videót lehetne csak csinálni mennyire telitalálat!! Esetleg egy külön feltöltés, elérhetőséget hozzá ha kaphatnánk? (Én biztos rongyosra hallgatom ezek után)
láttam, hogy lesz új majmok bolygója, ezért végig néztem az összesrészt :) megis lepődtem, hogy eggyel több van, mint amire emlékeztem :) de szóval felkészülten várom az új filmet :) amúgy a régi részek is teljesen élvezhetők a mai napig.
Tegnap néztem meg. Nagyon jó film (egészen meglepődtem, hogy 2024-ben még ilyet is tudnak😁), de valóban, az előzőek azért jobbak. Azok elég magasra tették a lécet. Remélem, az esetleges folytatásokkal nem rontják el. Pont, mikor a szinkront említetted, én is arra gondoltam, hogy Majmok bolygója filmet CSAK ÉS KIZÁRÓLAG eredeti hanggal szabad nézni. Ez a dal a végén.... baszki.
1:38 Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy már 1980-ban eljutott hozzám a hír, hogy a Csillagok háborújának előzményét is tervezgetik, kb. harminc évvel korábbi időben, és a "harmadik" (VI.) rész után talán még lesz folytatás is újabb harminc évvel későbbről. Szóval a szűk időtáv nem viszonylag új korlátoltság, hanem egy régi terv, a kezdetekből. Keny, te "mellesleg" írtál egy olyan Ending Songot, amire látom, sokan felkapták a fejüket. Én is. Ma délután jutott eszembe, nem is tudom, hogyan, a Férfias játékok című film, és hogy abban ügyesen elhelyezték a Clannad ír énekegyüttes egy dalát, kicsit fel is figyelt rájuk a világ. Nagyon szép harmóniák egy csendes, lassú dalban, talán a capella, talán valami egyszerű kísérettel. És erre most vége a videódnak, és felcsendül egy tiszta hang, majd utána egy bizsergetően szép kórus. Az jutott eszembe, hogy Istenem, hát vannak ilyen magyar előadók is? Nem vagyok lenyűgözve korunk magyar popzenei produkcióitól, bár akadnak szép énekhangok, de nincsenek sokan a szép zenék. És erre megdobsz minket egy ilyen kis gyöngyszemmel, "ne feszengjünk rajta túl sokat". Nagyon szép lett. Kár, hogy gépi zene - viszont le vagyok nyűgözve az elmúlt évtizedek fejlődésének az eredményeitől -, de igazából nem érdekel, mert szép műalkotás, nem vagyok sznob, megtapsolom én a gépzenét is, ha okot ad rá, emberi zsenialitás van amögött is. Hallani, hogy van benne valami szintetikus, bár nem tudtam jól meghatározni, hogy mi is, de szép lett, háromszor hallgattam meg. Egy dolgot furcsálltam, hogy a megható vers ennyire ideillik, csodálkoztam azon, hogy vajon kik és miért írhattak egy olyan dalt, amely ennyire ide illik, és te rá is találtál, hogy meglepj vele bennünket. Persze hogy rögtön a leírást nyitottam meg, és ott áll, hogy te, te ifjú zseni, már megint alkottál nekünk valami különlegeset, csak úgy mellékesen. Nagyon jó, hogy vagy nekünk. A dalt pedig dobd fel önálló tételként mindenhová, nagyot fog futni, lefogadom, és milyen reklámra vágyhat még egy csatorna.
Számomra épp Mae karaktere és a színész volt a legjobb. A karakter dolga az volt, hogy ne legyen szimpatikus, a valódi gonosz Mae volt a filmben. Pedig ott van benne a tisztaság ez épp a Noa-val való kapcsolatából tűnik ki de hiába ha minden körülötte és főleg a neveltetése ennek elpusztítására tőr. Nőként örültem ennek a karakternek, végre nem a sablon, pl saját döntései, tervei és titkai vannak és ott van benne a sötétség is mint minden emberben. De akárcsak Noa ő is nagyon fiatal, mindketten fiatal felnőttek de még nem egészen, éppen elhagyva tinédzser kort...
11:44 én a mai napig felkapom a fejem azon a bizonyos űrrakétán a 2011-es filmből. Szerinted a legelső film történetét újra felfogják dolgozni valamikor?
@@RetroShock19 Én meg arra vágyom, hogy a trilógia legvége az legyen, hogy megérkezik az a bizonyos űrhajó ! Valahogy úgy mint az új The Thing filmben.
Számomra őszintén meglepő volt, hogy összességében ilyen pozitív lett most Kenny részéről a kritika. Egy az egyben Force Awakens deja vu jutott eszembe ezzel a filmmel kapcsolatban, főleg, hogy ez is egy trilógia nyitó darabka akarna lenni, de vajon megfelelően építkezett ehhez? Számomra nem, sőt, a Tim Burton féle próbálkozás óta a legrosszabb...ami nem mond sokat persze a kiemelkedő előző trilógia után, így szeretném elmondani szerintem miért volt ez a film csalódás, az erényei ellenére. Kezdjük azzal, hogy mit ígértek: Apocalpytot. Apocalypto majmokkal, hangzottak a címszavak, és lehet azt mondani így, hogy hamis várakozásaim lettek, azért nem szerettem, mert nem olyan volt, mint elképzeltem, de ha Apocalyptoként lett reklámozva, akkor azt vártam. És nem lett az. Innentől kezdve **Spoileres** a tartalom, ha valaki olyan olvasná, aki még nem látta a filmet. A film végi csavarral, gyakorlatilag feleslegessé vált az, amire a filmet alapozták. Miért is ugrottunk háromszáz évet az időben előre? Hogy az épületeket jobban benője a növényzet? Szerintem azért (kellett volna), hogy az alapkonfliktus megváltozzon. Az intelligens ember helyett a majmok belső konfliktusai, és esetleg érintésekkel az unintelligens emberi maradványok kerüljenek előtérbe (akikből szinte pontosan annyit kaptunk, mint a trailerben). De nem ez lett. Azzal, hogy kiderült, nemcsak léteznek még emberi kolóniák, de tervet szőnek a világuk visszavételére (Ismerős valahonnan? Oh csak nem az Első Rend?) gyakorlatilag újra ott járunk, mint a Háború idején. Semmi sem változott, ember majom ellen. Csak kevesebb emberrel. Ugyan az az alapkonfliktus fog lezajlódni az eddig látottak alapján, mint korábban, csak gyengébb, jellegtelen karakterekkel. És ezért kár. Sokkal szívesebben néztem volna meg egy emberek nélküli történet, ahol Noah, Rakka és Proximus Caesar feszülnek egymásnak, úgy talán még lett is volna idő kifejteni a karaktereiket. Rakka méltatlanul korán kerül ki a filmből, Noah egy passzív, azonosulhatatlan főhősként lett elkönyvelve számomra, Proximus pedig minden ígéretessége ellenére alig kapott szerepet, és igencsak méltatlanul bukott el. Konkrétan nevetségesen. A film túl sok időt tölt el a világ építéssel, és nem hagy időt a karaktereire, és ez annak ellenére rossz, hogy a világ tetszett. De még ez a világ sem lett tökéletes. A film a címével ellentétben nem érződött királyságnak. A méretei a Star Wars Disney trilógiához hasonlóan borzasztó szűkek, a majmok még egy kisvároshoz is kevesen lettek volna, nemhogy királysághoz, és az a baj, hogy ezen már nem is nagyon fog tudni változtatni. Olyan logikai hibákról már nem is szeretnék beszélni, minthogy a kormány bunkerének szellőző bejárata úgy max 50 méterre van fent a hegyen, ahová a majmok még soha nem másztak fel. A saját királyságukban :D Az utalgatásokat én egyáltalán nem éltem meg pozitívnak, sőt. Manapság minden a nosztalgiáról szól, így persze, hogy annak a babának elő kellett kerülnie, persze, hogy ismételni kellett az ember vadászatot, persze, hogy Heston szülővárosában kellett játszódnia. Az ilyen dolgok engem kiborítanak, mert nem adnak hozzá a filmhez, csak elvesznek abból, amit ők építhetnének. Persze lehet ez egyéni probléma részemről. Amikor pedig Noah megtalálta a betűzős könyvet, amiben mi más lett volna az illusztráció, mert MI MÁS, ha nem a ketrecbe zárt majmok, akikre gúnyosan mutatnak az ember porontyok? Ha pedig gyümölcsök lettek volna, akkor elkönyveli az emberiséget bálványimádónak, mert hát arról csináltak képet, amit meg kell enni...le akartam kaparni azon a ponton az arcomat... Összességében a filmnek vannak pozitívumai, így nem tekinteném teljesen nézhetetlennek, de az erős jelenetekből kevesebb van, és gyakorlatilag alá vágja a kevés játék idővel, amit ad a karaktereinek. Úgy húz időt a film, hogy közben az érdekes részeket gyakorlatilag átszáguldja, amihez tehetség kell. Sajnos ez Disney lett, ami már régen nem a minőség jele. Végezetül szeretném leírni, hogy szerintem hogyan lehetett volna érdekesebb: Az embereket kivágjuk, ez a majmok része, már az ő világuk. Noah ugyan úgy megindul a bosszújára a faluját feldúló gorillák után, és emberekkel gyakorlatilag nem is találkozik az ember csordás részig. Az út során Rakka átadhatta volna neki mit is jelent Caesar követőjének lenni, így lett volna értelme a szemben állásnak Proximusal. A királyságba érve Noah szembesülhetett volna vele, hogy a primitív emberek és a majmok egyszerre szolgák Proximus számára a nagy építkezés igyekezetében. Hogy ez ellent mondott volna Caesar tanainak? Nos igen, de a spanyolok sem válogattak munka erőben miután megtizedelték az amerikai őslakosságot (Milyen erős párhuzam lehetett volna!), elvégre dolgozni mindig kell. Itt szembesülhetettünk volna a maroknyi intelligens emberek egyikével, Proximus házi emberével (ez az ötlet egyébként tetszett a filmben, csak nem kezdtek vele semmit). Proximusnak nem az embereket kellett volna gyűlölnie, nem velük kellett volna harcolnia, hanem a majmok ellen, főleg Noah apjának megölése után. Az emberek a tényleges filmben harmadik kerékként üzemeltek csak. És ezen a ponton hagynám mindenki fantáziájára az elkövetkezőket, hiszen itt már erős karakter drámát csak az írok hozhattak volna ki, de minden összetevő ott lett volna. De ha vadabb vizekre eveznénk, megnézhetnénk az űrhajósok visszatérését a majmok szemszögéből, láthatnánk a világot csak a majmokkal és vademberekkel, vagy történhetne egy csavar, ahol az emberiség győztesként kerül ki a harcból a világért, hiszen kevésbé elszántan elvetemült faj kevés létezik. Annyi érdekesebb történet lehetne itt, mint amit kapunk, és ez fáj igazán, a kreativitás és a merészség hiánya. De mit is várhatnánk a Disneytől manapság? Azt, hogy a második részben felrobbanjon a szürke gyíkember fejű mutánsok által imádott kultusztárgy atombomba, és elpusztuljon az összes élet a bolygón, biztosan nem.
Na ezt nevezem én tartalom gyártásnak. A zene a végén nagyon atom :D. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit gondolunk a régi filmekről. Az első nagyon jó, de szerintem én még az 5,6-ot sosem néztem meg.
Valamilyen ismeretlen oknál fogva 1 részt se láttám még ebből vagyis az előző trilógiából, pedig a régieket mind láttam többször is, sőt kb fél éve néztem őket újra, a Tim Burton feldolgozást is, ami nekem amúgy hatalmas kedvencem és annak szerettem volna ha csinálnak folytatásokat, pláne hogy cliffhanger a vége, de sajnos ha jól tudom az bukott :( Talán ezért nem is néztem meg ezeket az új filmeket mert a Tim Burton verziót imádom, vagy 10x láttam és dühít hogy csináltak új filmeket de nem azt folytatták... :) De majd valamikor pótlom az előző 3 filmet és akkor megnézem ezt a új részt is, mert amúgy jónak tűnnek ezek is, csak valahogy eddig nem vettem rá magam hogy megnézzem őket.
Kenny te lennél-e egy RetroShock tematikájú subredditre? Jó kis fórum lenne ahol a retroshock hasonló érdeklődési körökkel rendelkező népe összejöhetne egy csevejre. Van valamicske moderátori tapasztalatom szóval tudok segíteni a vele járó melóval.
Tudom, valószínűleg egyedül vagyok vele, de én a 2001-es (?) Wahlberg féle rebootot is nagyon szeretem. Lehet, hogy belejátszik ebbe az is, hogy az volt az első találkozásom ezzel a franchise-zal, leszámítva a kezdeti műholdas idők német adóin (Sat 1, Pro 7) nézett Majmok bolygója TV-sorozatot, de hát abból nem sokat értettem.
Örök bánatom marad, hogy az ismeretségi körömben (rokonok, kollégák, egyebek) a páromat kivéve gyakorlatilag SENKIT nem érdekelnek a RetroShock videók, hiába osztogatom meg folyamatosan a FB falamon, mindegyikhez fűzve ismertető szöveget, hátha belenéznek... Konkrétan néma csönd és hullaszag. Annyira kiábrándító, olyan, mintha egy szellemi sivatagban egyedül botorkálnánk a párommal... :((
Egyet értek nagyon profi a vizuális a látvány, sőt talán ennyire még sosem volt jó egyetlen filmben sem. Tetszett nekem is, hogy körbe ért a történet, lényegében egyet értek a kritikával. Grandiózus volt és mégsem. Többet vártam a világ bemutatásából, nem csak egy kis szeletét a nagy egésznek. A vége nem tetszett, de nagyon nem. Tehát az emberiség még sem lett teljesen elnyomva, és fejlődött vissza csak egy bizonyos része, míg mások vígan éltek tovább megtartva minden tudásukat, sőt ugyanúgy képesek előállítani prodoktumukat (ruhák, felszerelés, technológia). A háttérben lapulva próbálják újra építeni a emberiség jövőjét. Ez számomra azt a jövőképet mutatja, hogy ismét az ember lesz az uralkodó faj. Okés a régi trilógiában is volt ilyen, az "atom szekta", de az mégis más volt. Ők változtak, fejlődtek, új szintre léptek, annak dacára, hogy a föld alatt eltorzultak. Az új filmben mi van? Semmi, de semmi sem változott, ugyanazok a XXI. századi emberek. Végtelenül kiábrándító.
Kenny kíváncsi lennék hogyan reflektálnál az én ellenvéleményemre a filmmel kapcsolatban. Azzal kezdem, hogy én imádtam az előző Caesar-os triológiát a Forradalom és a Háború tetszett a legjobban. Ezért nagy reményekkel ültem be A birodalomra, de számomra nagy csalódás lett. A véleményemet eredetileg OW Zolynak írtam úgyhogy csak bemásolom ide: OW Zoly tette fel ezt a kérdést: "A lezárás alapján meg kifejezetten kíváncsi lettem, képes lesz-e a jövőben együtt élni nem csupán a majom és az ember, de akár majom és majom?" Az én válaszom pedig erre: "Ha nem akarsz sokat olvasni Zoly akkor a rövid válaszom erre az, hogy NEM! A hosszabb válaszom pedig, ami miatt kifejezetten nem tetszett A Birodalom pedig ez: A problémám A Birodalommal épp az, hogy olyan kérdést vet fel, amit már a korábbi triológia megválaszolt és már ott se számított újító gondolatnak. A Caesar-os triológiában pont Koba-val és a követőivel érzékeltették azt, hogy igazából ha nem lenne ott az ember akkor is csak idő kérdése lenne, hogy a majmok mikor szakadnának szét több csoportra, és hogy teljesen ugyanúgy viselkednének, mint mi magunk emberek a valóságban. Hiszen mi is az egyedüli uralkodó faj vagyunk a Földön mégse tudunk tartós békét kialakítani. De eleve ez a konklúzió a triológiában lejött a főszereplőknek is és a figyelmesebb nézőknek is, hogy nem a fajokat kell megítélni így vagy amúgy. Hiszen bármelyik fajban megtalálhatóak azok is, akik csak békében szeretnének élni és ha lehet még távolról sem szeretnék megbolygatni a másik fajt, ahogy azok is, akik bár jó szándékúak, viszont minden ismeretlentől tartanak, bizalmatlanok és sokszor pont az elővigyázatosságukból fakadóan tesznek olyan lépéseket, amik háború kitöréséhez vezetnek. Emellé még társulnak az olyan egyedek, akik fajtól függetlenül velejéig romlottak hatalomvágyóak és bárkin átgázolnak a saját érdekeik miatt és akkor még vallást egyebeket bele se kevertünk, ami további széthúzáshoz és feszültségekhez vezet. Engem pont ezért nem fogadott meglepetésként, hogy A Birodalomban több 100 évvel előre mentünk és azt látjuk, hogy a majmok több csoportra szakadtak, ahogy arra is számítottam, hogy lesz viszály külön majomcsoportok között. Azt viszont remélni mertem, hogy valami meglepőt valami újat el akarnak mesélni majd ezzel a filmmel, de óriási csalódásként éltem meg, azt hogy igazából ugyanazt újrázza a film, amit már megtett az első triológia és amit eleve tudunk már a saját valós történelmünkből is. Akikkel néztem nekik is pontosan ugyanez volt a baja és bár pazar volt a látvány a legtöbben az elcsépelt mondanivaló miatt és az olyan kérdések felvetése miatt amikre már tudjuk a választ végiguntuk a filmet. Az a baj, hogy szemfényvesztés a film, mivel ha most a példa kedvéért a majmokat emberekkel helyettesítenénk, akkor pont azt kapjátok, hogy két külön nemzet, hogyan viszálykodik egymással. És akkor képes azt a kérdést feltenni a rendező, hogy vajon tudnak-e majd békében élni egymással? Ideig óráig biztosan, tartós béke viszont sose lesz, erre mi emberek vagyunk a remek példa. Egyébként a szetting se nyűgözött le, semmi eredeti nem volt benne, ugyanaz a lerágott csont régi romvárosok buja növényzettel, amiket már láttunk akár a TLOU-ban, akár a Horizon Forbidden Westben, a Will Smith-es Legenda vagyokban, stb.stb. Emellett megpróbálnak Mae-nál és Noa-nál egy-egy karakterfejlődést bemutatni, ami sejthető, hogy merre fog kifutni, de őszintén ehhez hasonlót Caesar-nál is már láttunk, csak sokkal jobban kivitelezve. Tényleg egy az egyben az első triológia újrázása folyik forgatókönyvileg is és mondanivalójában is. Tehát tényleg nem értem, mi miatt készült el ez a film? Mert oké a CGI az odaver rendesen, de ez önmagában nem indokol 2,5 óra játékidőt pláne nem egy új triológiát."
A videóban elhangzik a válasz: a majmok akarva vagy akaratlanul is az emberek nyomdokaiba lépnek és olyanná válnak mint azok. ezt folyamatot mutatják be nekünk
@@aronsos3414 ha figyelmesen elolvastad volna amit írok akkor rájöttél volna hogy épp ez volt a mondanivalója az első trilógiának is. És épp ezt nehezményeztem A birodalom kapcsán H pontosan ugyanazt újrázza, de basszus végig ekörül írtam.
A víz emelkedését én se értettemm, totál nonszensz. De azon kívül rendkívül izgalmas volt a film és tetszett, hogy nem csinálták kapkodósra, mint a mai legtöbb filmet. Minden jelenetnek megvolt a maga szerepe.
Egy héttel ezelőtt láttam... Feléledt a remény számomra, hogy 2024-ben is készülhetnek még jó filmek (másik példának számomra ott van a godzilla x kong), ÉS ki kell emelnem, hogy a MAGYAR SZINKRON JÓ VOLT, ami nagy szó 2024-ben.
Az kiderült már hogy pár majom hogyan tudta lenyomni a földet uraló emberiséget, nem követem ezt a filmet mert valamiért zsigerből utálom az egész koncepciót de azért ez érdekelne.
@@RetroShock19 érdekes, nálam nem így csapódott le a helycsere. A vírus miatt sok ember meghalt, akár közvetlenül a vírus, akár közvetetten a káosz okozta háborúk miatt. A majmok pedig egyre csak szaporodtak és fejlődtek, míg bőven többségbe kerültek. Én az előző trilógiában nem láttam, h az ember olyan nagyon elbutult volna. Egyszerűen a vírus bekorlátozta őket, összeomlott a társadalom, az infrastruktúrák, sok tekintetben visszarepültek 100-200 évet és szokásosan itt is inkább egymás ellen is fordultak, míg a majmok(at) nem. Ilyen értelemben valóban a majmok "megörökölték" a bolygót. Esetleg megkérdezhetem mennyi időt fordítottál a videó végi zseniális AI dal elkészítésére? Én órákat tippelnék, de napokat sem zárnám ki. Hihetetlen alkotás és igen, hiába AI generálta, a kivitelezés itt egyértelműen azon múlott, mennyi időt szántál rá.
@@RetroShock19 oh, erre már nem emlékeztem, rég láttam a filmeket, főleg a 3.-at, ideje pótolni ;) ettől függetlenül a 2. részben még nincs jele ennek a butulásnak, és már ott is rottyon van az emberiség, ezért sztem a butulás nélkül is megtörtént volna a helycsere/trónfosztás, a korábban említett okok miatt, de ez már csak teória. Az AI dal megalkotásának időtartama nem publikus? Minden nap dúdolom :D
Keresek egy majmok bolygója jellegű filmet amit régen láttam a tévében és azóta sem bukkantam rá. Az emlékeim amik megvannak, hogy javarészt az űrhajós faszi kolbászol benne a sivatagban a majmok között, volt egy-kettő rövid jelenet az elején (és végén?) ami a mi időnkben ('80-as, '90-es évek?) játszódik illetve ami megfogott az a csattanó a legvégén, ahogy követte a GPS-t, elért a mentőhajó koordinátájára de nem volt ott senki. A barlangban egy megérzés után elkezdte feltörni a köveket amik alatt ott voltak a monitorok, vezérlőpultok stb. A GPS tényleg elvezette a hajóhoz, csak az Isten tudja hány éve ott állt már, ekkor döbbent rá, hogy segítség nem fog érkezni. Nem ismeri valaki?
A moziból én is kisebb csalódással jöttem ki, talán mert túlságosan is azt vártam, hogy itt valami olyasmit fogok kapni, amit simán egy lapon lehet majd említeni az előző trilógiával. Nem gondoltam, hogy ennyire... más lesz. Az biztos, hogy meg fogom még nézni, ezúttal eredeti nyelven, talán jobban átjön majd az, ami elsőre elsiklott mellettem. Én így is 7/10-re értékelem a filmet, de szerintem jobb lenne visszaadni a szériát Matt Reevesnek.
Gyerekkorom óta (80'-as évek) borzalmasan primitív ötletnek tartottam a sztorit, hogy a majmok és emberek történetét felcserélik. Már akkor sem szerettem ezeket a filmeket a gyenge alapötlet miatt. Szerintem a következő kasszasiker legyen az a film ahol a kutyák sétáltatják az embereket, tuti sláger lenne. Ingyen volt az ötlet.
Ez? Néma atombomba? xd persze. Az egekig dícsért látványban meg már a furiosa le is előzte :D Moziélményként nem volt rossz de összeségében egy felesleges majmok bolygója film.
@@RetroShock19 Az rendben volt az tény mint ahogy a többiben is remekül megvoltak csinálva a majmok, de mint film már az előző is gyenge volt, és ez is az. A következő részben megint valami római nevű majomkirály lesz a rosszarc? :D Kezd kifulladni teljesen, és még több trilógiát is akarnak? Te jó ég. De ne legyen igazam. Cézár bátya magasra tette a lécet!
A videó végi szám, meglepően erősre sikeredett.
Szerintem is. Bazária, a kanyarban sincs! (Mondani való tekintetében legalább is...)
Refrén
14:53
Miley Cyrus - Wrecking Ball
AI
Háát... Nagyon visszafogott vélemény. Én konkrétan nyitva maradt szájjal és pislogás nélkül hallgattam végig. Nem elég, hogy (amennyire emlékszem) magyar nyelvű ending nem volt eddig... Jó, a Nyomorultakat leszámítva.
De ez olyan katartikus hatással volt rám, a muzsika és a szöveg olyan szinten egyben volt, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Nálam mondjuk ez a fajta, népzenei alapból vastagon merítő hangzás és ének eleve előnnyel indul, nagyon szeretem, lásd például a néhai Ghymest.
Nekem a Kaláka dalai, a Mesék Mátyás királyról főcímzenéje jutott eszembe róla azonnal, valamint a Kicsi Hang nevezetű duó dalai, akik klasszik magyar irodalmat zenésítenek meg csodálatosan. (Érdemes rájuk keresni.)
@@zoltanmatusz3591 Nézz rá a Suno-ra. Nagyon jó kis AI program. Be tudod illeszteni a szöveget, rendesen meg lehet neki adni a paramétereket, és legenerálja a muzsikát fél perc alatt. Vannak elég ütös találatok, amikor jól elkapja a szöveget, a refrént és a zenét egyben! 😉
[...]
Ahol ember vetett, ott arat majom,
A bolygó tiéd, neked adom,
Naoszt, voltál fenn szombaton?
A jó kis Antifaces ☺️ sajnálom hogy a mai fiatalok már nem tapasztalhatják meg milyen jókat szórakoztunk ezeken a videókon
Áááh elérzékenyültem 🫣
@@norbifiatalmi az akadálya?
EZÚTON KÉREM KENNY, HOGY A DALT TEDD FEL KÜLÖN HALLGATHATÓ FORMÁBAN! NAGYON ROSSZ FOLYAMATOSAN VISSZATEKERNI! :)
Hát én letérdeltem ezen a dalon, AI ide vagy oda. És a szövegért is kalapot emelek. Ezt a tipusú intuíciót írigylem a művészekben. Mondjuk nem lehet mindenki költő és mérnök is egyszerre...
Vaó. Ez a dal a végén... igazán tábortűz köré való.
Én inkább azt mondanám, rádióba vele. Ezt minél több embernek hallania kellene.
Kontextusból kiragadva, önerőből megáll a lábán.
Nagyon jó lett de szerintem kirakhatnád az Ending Song-ot mert nagyon jó lett. Csak így tovább imádom a munkádat.
A nótát remélem külön is meghallgathatjuk majd valahol, igen jóra sikeredett.
De addig is az időpont: 14:14
Ez a dal a végén... ez nagyon erős. Hirtelen azt sem tudtam eldönteni, mit hallgatok. :)
Én: "Kenny videói már nem is lehetnének zseniálisabbak!"
Kenny: "Fogd csak meg a söröm..."
És ott a DAL!!!!
Egy újabb kiváló filmbemutató és elsők között lehettem aki látja.
Páratlan ez a szintű videózás, tényleg sehol máshol nem látni ilyen igényes és kreatív tartalmakat ami a videóidra jellemző. És ez a dal a végén elképesztő.
Kedvenc visszatérő klisém az hogy a főgonosz mindig halálba zuhan a végén :D
Örülök, hogy ebben a káoszban még itt van nekünk a RetroShock, és egy ilyen AI dallal a végén eszembe juttassa, még van lelkem.
A támogatói listát mindig át szoktam ugorni, de most az első 5 mp után kirázott a hideg, annyira jó volt a zene és a szöveg, végighallgattam és zseniális. Elképesztő mire képes az AI, ha megfelelő kezekbe kerül és az alkotó nem sajnálja az időt, mert gondolom nem elsőre lett ez ilyen csodálatos. A kritika miatt adok egy esélyt a filmnek, mert nálam is a Cézaros trilógia überelhetetlennek tűnik, és nem akartam elrontani ezzel az új filmmel, de mivel ez már teljesen más sztori, így ha nem is tetszik, nem rontja majd el az előzőt.
Ez a dal a végén... Hallani akarom!
Wow, oké egy részt most kíváncsi lettem rá.
Más részt a vége dalt külön fel tudod rakni? (Angol felirattal is akár). Szerintem elég különleges ahogy össze hoztad.
Megint átgondolt, kidolgozott, csúcsminőségü videó, mint mindig. Köszönöm a videót.
14:15: Szavak nincsenek rá milyen gyönyörű ! ❤💔
Erős lett a dal! Grat!
Fantasztikus lett a videó végi szám! Akár a film end credit-je alatt is szólhatott volna! Imádom!
Igen ebbe igazad van nagyon szépen folytatja a történet. Nincs az az érzés, hogy most mi volt eddig vagy mi is? Ugyan így éreztem a Vissza a jövőbe ott is lehetett érezni a sorozat folytatása érzést. Nem kellet gondolkodni, hogy honnan folytatódik vagy hová is tart akkor most. 🫡
Nem vitatva és nem kisebbítve a kritikára és a videóba fektetett, számunkra felfoghatatlan mértékű munkát, úgy látom, szinte mindenkit a DAL varázsolt el hihetetlen módon, nyilván engem is, bár esetemben már eleve 100 méter előnnyel indult, mivel nagyon szeretem ezt a folk alapból építkező hangzást, éneket.
Minden egyes videód kultúresemény, ünneppé varázsolja az estét, amikor megnézzük.
Természetesen én is, mint itt oly sokan, lájkoljuk a videót, AZTÁN leülünk megnézni...
WHAT A WONDERFUL DAAAAY!!!!! :D köszi Keny a vidit szerintem nem kell többet mondjak :)
Egész videó alatt arra vártam, hogy a gátas vízszintes jelenet megemlítésre kerüljön, már azt hittem csak nekem szúrt szemet, mozi után csak azon gondolkodtam, hogy én vagyok a hülye, vagy valami tényleg nem stimmel. Tetszett a film, a látványvilága hihetetlen volt, ez a ''kis'' logikai bökkenő volt az egyetlen ami nagyon kizökkentett a magyar szinkronnal kézen fogva, már a trailernél éreztem, hogy kellemetlenül tisztán beszélnek, az angol szinkron ég és föld ehhez képest.
Miért nem lehet többször likeolni? Nagyon jó videókat készítesz, kérlek ne hagyd abba!
Aszta, alapból szeretem a zenéket a videoidban de ez a végére nagyon nagyon adja.🔥🔥
Szuper a zene a végén! Még még még!
Hát a végén hallható dalt, meghallgatnám élő előadókkal is, hisz remek lett. Gratula hozzá. el tudnám képzelni a filmben is akár ... végefőcím zenének...
A klasszikus első film zseniális, de az igazi "szerelem" Cézárral a 2011-es filmmel jött el számomra, azóta imádom ezt a sorozatot. Az első film időszámítása szerint 2002 év telik el az urutazas kezdete es a lezuhanas között, így a "Birodalom" után még mindig van kB 1700 év, aminek a történetét el lehet mesélni... 6-7 rész simán benne van még szerintem, és a Lázadás óta mindegyik filmet várni is fogom továbbra is, szeretnem ha eljutnának "Taylor" karakteréig
Először is köszönöm, hogy megcsináltad ezt a videót! Rohadt jó lett!
Ahogy te mondtad a CGI animációról, szerintem itt nagyon jól nézett ki. Ez már James Cameron Avatar színt. Hisz ugyanaz a stúdió csinálta ezt a filmet, mint az Avatart. De tudom, hogy ez nem új információ számodra, csak említettem.
És én magyar szinkronnal néztem a filmet moziban, és nekem nem volt bajom a szinkronnal. Jobb lett mint a mostanában bemutatott filmek szinkronjai. Jobb lett mint az Encanto és a Five Nights At Freddy's magyar szinkronjai. De ízlések és pofonok. Mindenkinek lehet más véleménye. De az eredeti szinkron is tényleg rohadt jó.
Nekem eddig ez a film az év filmje. Most már csak a Deadpool és Rozsomák filmet várom nagyon.
Örülök hogy tetszett a film, fantasztikusak ezek a filmek, sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének. A vizuális effektek oscarját sajnos idén sem fogja megnyerni szerintem, pedig megérdemelné. Ezek a filmek mindig olyan évben jönnek ki, amikor semmi más nincsen ilyen magas szinten technológiailag, viszont mindig akad egy, ami esztétikai szempontból felülmúlja. Ilyen volt 2014-ben a Csillagok között, 2017-ben meg a Blade Runner 2049, idén meg a Dűne 2. Valszeg utóbbinak adják oda, és nem is mondom, hogy nem érdemelné meg, de a Kingdomnak én is jobban örülnék.
Csak zárójelesen, mint egy érdekes adalék:
Full jogosan van felhozva a Disney vergődése az SW kapcsán, csak az a vicces hogy Majmok Bolygója univerzum is már náluk van, mert a 20th Century Fox-ot is felvásárolták időközben ami forgalmazta az összes eddigi részt :D
Ironikus módon, ami van is a videó elején említve hogy méltatlanúl elfeljtett széria ez, lehet pont ezért úszhatta meg azt a katasztrófát, amit az SW xd
A videó végén a szám veri a magyar popslágerek szinvonalát...jó ez annyira nem nagy cucc, de akkor is! :D
ez az egyetlen franchise reboot ami megérdemli a reboot nevet és megérdemel MINDEN pénzt!
Zseniális öszefoglalo mint mindig.
Jó... Annyira örülök , hogy megemlítetted "Szamár" jelenetét.
Számomra az a jelenet mikor nézi Cézárt.. és tudja mi vár rá hátulról... De nem fordul meg., kevés filmen könnyeztem meg, de itt igen.
Felismeri a rossz döntését és mindent feláldoz a jóvátételhez.
👍
Nagyon jó lett a dal a végén!
Az ending bizsergetően jó! Ütött volna, ha ráadásul Isaac énekli majmok bolygója stílusú kinézettel.
Kicsit megkésve, de általában szeretem a videókat kényelmesen hátradőlve, besötétítve, nasival végignézni, mintha csak valami sorozatot indítottam volna, és ehhez meg kellett találni a pillanatot. :)
Engem régen borzasztóan nem érdekelt a Majmok bolygója széria, sőt, mondhatni kisebb ellenszenvet is kiváltottak belőlem a régi filmes maszkok. Ezt végül 2017, a Dawn of the Planet of the Apes moziban történő megtekintése változtatta meg, onnantól kezdve tudtam, hogy esélyt kell adnom itt a többi filmnek is.
Fast forward 2023 januárjára, amikor is egy hirtelen felindulásból vettem néhány könyvet egy antikváriumból, köztük az eredeti művel, Pierre Boulle novellájával. Annyira tetszett ez az igencsak rövid történet, hogy végül szépen lassan tényleg elkezdtem bepótolni a filmeket. Bár az első rész egész jól leköveti és átadja a könyv hangulatát, azért nem voltam 100%-ig elragadtatva tőle. A többi film pedig jóval gyengébb volt.
Szerencsére a Ceasar trilógia jóval okosabb volt és gyakorlatilag minden szinten megállta a helyét, nem hiába hallottam már több filmszerető embertől is, hogy az egyik legjobb filmtrilógia valaha. A Kingdom is egy üdítő mozi volt, nagyon jó volt megint a majmokat nézni a vásznon a klisék ellenére is. Kicsit félek viszont, hogy túlzásba viszik a sok beígért folytatással, de remélem rámcáfolnak.
Igazából ez a videó mindent elmond a filmről! 10/10
Az outro zenéről egy külön videót lehetne csak csinálni mennyire telitalálat!!
Esetleg egy külön feltöltés, elérhetőséget hozzá ha kaphatnánk? (Én biztos rongyosra hallgatom ezek után)
Ez nagyon jó lett. Bitang jó ez a film, nagyon tetszett nekem is.
láttam, hogy lesz új majmok bolygója, ezért végig néztem az összesrészt :) megis lepődtem, hogy eggyel több van, mint amire emlékeztem :) de szóval felkészülten várom az új filmet :) amúgy a régi részek is teljesen élvezhetők a mai napig.
Kedves Kenny!Ezt a Dalt honnan lehetne megszerezni?! Mert egyszerűen tátva maradt a szám konkrétan.
WOW! HIDEGKIRÁZÓS SOUND
gratulálok a videóhoz
Nagyon jó film lett.
hoppá 19-es alany csak nem egy új szint a színház mélyén? :D
Tegnap néztem meg. Nagyon jó film (egészen meglepődtem, hogy 2024-ben még ilyet is tudnak😁), de valóban, az előzőek azért jobbak. Azok elég magasra tették a lécet. Remélem, az esetleges folytatásokkal nem rontják el. Pont, mikor a szinkront említetted, én is arra gondoltam, hogy Majmok bolygója filmet CSAK ÉS KIZÁRÓLAG eredeti hanggal szabad nézni.
Ez a dal a végén.... baszki.
1:38 Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy már 1980-ban eljutott hozzám a hír, hogy a Csillagok háborújának előzményét is tervezgetik, kb. harminc évvel korábbi időben, és a "harmadik" (VI.) rész után talán még lesz folytatás is újabb harminc évvel későbbről. Szóval a szűk időtáv nem viszonylag új korlátoltság, hanem egy régi terv, a kezdetekből.
Keny, te "mellesleg" írtál egy olyan Ending Songot, amire látom, sokan felkapták a fejüket. Én is. Ma délután jutott eszembe, nem is tudom, hogyan, a Férfias játékok című film, és hogy abban ügyesen elhelyezték a Clannad ír énekegyüttes egy dalát, kicsit fel is figyelt rájuk a világ. Nagyon szép harmóniák egy csendes, lassú dalban, talán a capella, talán valami egyszerű kísérettel. És erre most vége a videódnak, és felcsendül egy tiszta hang, majd utána egy bizsergetően szép kórus. Az jutott eszembe, hogy Istenem, hát vannak ilyen magyar előadók is? Nem vagyok lenyűgözve korunk magyar popzenei produkcióitól, bár akadnak szép énekhangok, de nincsenek sokan a szép zenék. És erre megdobsz minket egy ilyen kis gyöngyszemmel, "ne feszengjünk rajta túl sokat". Nagyon szép lett. Kár, hogy gépi zene - viszont le vagyok nyűgözve az elmúlt évtizedek fejlődésének az eredményeitől -, de igazából nem érdekel, mert szép műalkotás, nem vagyok sznob, megtapsolom én a gépzenét is, ha okot ad rá, emberi zsenialitás van amögött is. Hallani, hogy van benne valami szintetikus, bár nem tudtam jól meghatározni, hogy mi is, de szép lett, háromszor hallgattam meg. Egy dolgot furcsálltam, hogy a megható vers ennyire ideillik, csodálkoztam azon, hogy vajon kik és miért írhattak egy olyan dalt, amely ennyire ide illik, és te rá is találtál, hogy meglepj vele bennünket. Persze hogy rögtön a leírást nyitottam meg, és ott áll, hogy te, te ifjú zseni, már megint alkottál nekünk valami különlegeset, csak úgy mellékesen. Nagyon jó, hogy vagy nekünk. A dalt pedig dobd fel önálló tételként mindenhová, nagyot fog futni, lefogadom, és milyen reklámra vágyhat még egy csatorna.
Számomra épp Mae karaktere és a színész volt a legjobb. A karakter dolga az volt, hogy ne legyen szimpatikus, a valódi gonosz Mae volt a filmben. Pedig ott van benne a tisztaság ez épp a Noa-val való kapcsolatából tűnik ki de hiába ha minden körülötte és főleg a neveltetése ennek elpusztítására tőr. Nőként örültem ennek a karakternek, végre nem a sablon, pl saját döntései, tervei és titkai vannak és ott van benne a sötétség is mint minden emberben. De akárcsak Noa ő is nagyon fiatal, mindketten fiatal felnőttek de még nem egészen, éppen elhagyva tinédzser kort...
Végre egy jó kretika! A pimp thy mind szétsavazta!
Azért amikor a bunkert megkerülve lazán besétáltak a másik oldalról, azon a ponton hangosan felröhögtem...
11:44 én a mai napig felkapom a fejem azon a bizonyos űrrakétán a 2011-es filmből. Szerinted a legelső film történetét újra felfogják dolgozni valamikor?
@@RetroShock19 Én meg arra vágyom, hogy a trilógia legvége az legyen, hogy megérkezik az a bizonyos űrhajó ! Valahogy úgy mint az új The Thing filmben.
A második trilógia azt fogja valószínűleg feldolgozni.
Kedves Kenny, ha megoldható, kérnénk szépen az Ending Songból egy lossless minőséget valahová feltöltve...
Nem voltam rajongója a sorozatnak, de most ehhez a részhez kedvet csináltál!
A víz mozgási energiája legyőzi a gravitációs potenciált.
Számomra őszintén meglepő volt, hogy összességében ilyen pozitív lett most Kenny részéről a kritika. Egy az egyben Force Awakens deja vu jutott eszembe ezzel a filmmel kapcsolatban, főleg, hogy ez is egy trilógia nyitó darabka akarna lenni, de vajon megfelelően építkezett ehhez? Számomra nem, sőt, a Tim Burton féle próbálkozás óta a legrosszabb...ami nem mond sokat persze a kiemelkedő előző trilógia után, így szeretném elmondani szerintem miért volt ez a film csalódás, az erényei ellenére.
Kezdjük azzal, hogy mit ígértek: Apocalpytot. Apocalypto majmokkal, hangzottak a címszavak, és lehet azt mondani így, hogy hamis várakozásaim lettek, azért nem szerettem, mert nem olyan volt, mint elképzeltem, de ha Apocalyptoként lett reklámozva, akkor azt vártam. És nem lett az.
Innentől kezdve **Spoileres** a tartalom, ha valaki olyan olvasná, aki még nem látta a filmet.
A film végi csavarral, gyakorlatilag feleslegessé vált az, amire a filmet alapozták. Miért is ugrottunk háromszáz évet az időben előre? Hogy az épületeket jobban benője a növényzet? Szerintem azért (kellett volna), hogy az alapkonfliktus megváltozzon. Az intelligens ember helyett a majmok belső konfliktusai, és esetleg érintésekkel az unintelligens emberi maradványok kerüljenek előtérbe (akikből szinte pontosan annyit kaptunk, mint a trailerben). De nem ez lett. Azzal, hogy kiderült, nemcsak léteznek még emberi kolóniák, de tervet szőnek a világuk visszavételére (Ismerős valahonnan? Oh csak nem az Első Rend?) gyakorlatilag újra ott járunk, mint a Háború idején. Semmi sem változott, ember majom ellen. Csak kevesebb emberrel. Ugyan az az alapkonfliktus fog lezajlódni az eddig látottak alapján, mint korábban, csak gyengébb, jellegtelen karakterekkel. És ezért kár.
Sokkal szívesebben néztem volna meg egy emberek nélküli történet, ahol Noah, Rakka és Proximus Caesar feszülnek egymásnak, úgy talán még lett is volna idő kifejteni a karaktereiket. Rakka méltatlanul korán kerül ki a filmből, Noah egy passzív, azonosulhatatlan főhősként lett elkönyvelve számomra, Proximus pedig minden ígéretessége ellenére alig kapott szerepet, és igencsak méltatlanul bukott el. Konkrétan nevetségesen. A film túl sok időt tölt el a világ építéssel, és nem hagy időt a karaktereire, és ez annak ellenére rossz, hogy a világ tetszett. De még ez a világ sem lett tökéletes. A film a címével ellentétben nem érződött királyságnak. A méretei a Star Wars Disney trilógiához hasonlóan borzasztó szűkek, a majmok még egy kisvároshoz is kevesen lettek volna, nemhogy királysághoz, és az a baj, hogy ezen már nem is nagyon fog tudni változtatni.
Olyan logikai hibákról már nem is szeretnék beszélni, minthogy a kormány bunkerének szellőző bejárata úgy max 50 méterre van fent a hegyen, ahová a majmok még soha nem másztak fel. A saját királyságukban :D
Az utalgatásokat én egyáltalán nem éltem meg pozitívnak, sőt. Manapság minden a nosztalgiáról szól, így persze, hogy annak a babának elő kellett kerülnie, persze, hogy ismételni kellett az ember vadászatot, persze, hogy Heston szülővárosában kellett játszódnia. Az ilyen dolgok engem kiborítanak, mert nem adnak hozzá a filmhez, csak elvesznek abból, amit ők építhetnének. Persze lehet ez egyéni probléma részemről.
Amikor pedig Noah megtalálta a betűzős könyvet, amiben mi más lett volna az illusztráció, mert MI MÁS, ha nem a ketrecbe zárt majmok, akikre gúnyosan mutatnak az ember porontyok? Ha pedig gyümölcsök lettek volna, akkor elkönyveli az emberiséget bálványimádónak, mert hát arról csináltak képet, amit meg kell enni...le akartam kaparni azon a ponton az arcomat...
Összességében a filmnek vannak pozitívumai, így nem tekinteném teljesen nézhetetlennek, de az erős jelenetekből kevesebb van, és gyakorlatilag alá vágja a kevés játék idővel, amit ad a karaktereinek. Úgy húz időt a film, hogy közben az érdekes részeket gyakorlatilag átszáguldja, amihez tehetség kell.
Sajnos ez Disney lett, ami már régen nem a minőség jele.
Végezetül szeretném leírni, hogy szerintem hogyan lehetett volna érdekesebb:
Az embereket kivágjuk, ez a majmok része, már az ő világuk. Noah ugyan úgy megindul a bosszújára a faluját feldúló gorillák után, és emberekkel gyakorlatilag nem is találkozik az ember csordás részig. Az út során Rakka átadhatta volna neki mit is jelent Caesar követőjének lenni, így lett volna értelme a szemben állásnak Proximusal. A királyságba érve Noah szembesülhetett volna vele, hogy a primitív emberek és a majmok egyszerre szolgák Proximus számára a nagy építkezés igyekezetében. Hogy ez ellent mondott volna Caesar tanainak? Nos igen, de a spanyolok sem válogattak munka erőben miután megtizedelték az amerikai őslakosságot (Milyen erős párhuzam lehetett volna!), elvégre dolgozni mindig kell. Itt szembesülhetettünk volna a maroknyi intelligens emberek egyikével, Proximus házi emberével (ez az ötlet egyébként tetszett a filmben, csak nem kezdtek vele semmit). Proximusnak nem az embereket kellett volna gyűlölnie, nem velük kellett volna harcolnia, hanem a majmok ellen, főleg Noah apjának megölése után. Az emberek a tényleges filmben harmadik kerékként üzemeltek csak. És ezen a ponton hagynám mindenki fantáziájára az elkövetkezőket, hiszen itt már erős karakter drámát csak az írok hozhattak volna ki, de minden összetevő ott lett volna.
De ha vadabb vizekre eveznénk, megnézhetnénk az űrhajósok visszatérését a majmok szemszögéből, láthatnánk a világot csak a majmokkal és vademberekkel, vagy történhetne egy csavar, ahol az emberiség győztesként kerül ki a harcból a világért, hiszen kevésbé elszántan elvetemült faj kevés létezik. Annyi érdekesebb történet lehetne itt, mint amit kapunk, és ez fáj igazán, a kreativitás és a merészség hiánya.
De mit is várhatnánk a Disneytől manapság? Azt, hogy a második részben felrobbanjon a szürke gyíkember fejű mutánsok által imádott kultusztárgy atombomba, és elpusztuljon az összes élet a bolygón, biztosan nem.
Na ezt nevezem én tartalom gyártásnak. A zene a végén nagyon atom :D. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit gondolunk a régi filmekről. Az első nagyon jó, de szerintem én még az 5,6-ot sosem néztem meg.
Már az ending muzsika miatt megérte megnézni.
Senki se feledte aki igényes filmeken nőtt fel :)
Valamilyen ismeretlen oknál fogva 1 részt se láttám még ebből vagyis az előző trilógiából, pedig a régieket mind láttam többször is, sőt kb fél éve néztem őket újra, a Tim Burton feldolgozást is, ami nekem amúgy hatalmas kedvencem és annak szerettem volna ha csinálnak folytatásokat, pláne hogy cliffhanger a vége, de sajnos ha jól tudom az bukott :( Talán ezért nem is néztem meg ezeket az új filmeket mert a Tim Burton verziót imádom, vagy 10x láttam és dühít hogy csináltak új filmeket de nem azt folytatták... :) De majd valamikor pótlom az előző 3 filmet és akkor megnézem ezt a új részt is, mert amúgy jónak tűnnek ezek is, csak valahogy eddig nem vettem rá magam hogy megnézzem őket.
14:53
Miley Cyrus - Wrecking Ball?
Ez a dal a vègèn .... vètek lenne hagyni hogy csak egy dal maradjon a videó vègèn
Na az osszeomlas napja utan is jonnek az uj dalok :D
Kenny te lennél-e egy RetroShock tematikájú subredditre? Jó kis fórum lenne ahol a retroshock hasonló érdeklődési körökkel rendelkező népe összejöhetne egy csevejre. Van valamicske moderátori tapasztalatom szóval tudok segíteni a vele járó melóval.
@@RetroShock19
Epikus, be is ugrok, ty
Tudom, valószínűleg egyedül vagyok vele, de én a 2001-es (?) Wahlberg féle rebootot is nagyon szeretem. Lehet, hogy belejátszik ebbe az is, hogy az volt az első találkozásom ezzel a franchise-zal, leszámítva a kezdeti műholdas idők német adóin (Sat 1, Pro 7) nézett Majmok bolygója TV-sorozatot, de hát abból nem sokat értettem.
Kenny már egy éve nem volt Retroshock videó!...
Ez most azt jelenti hogy nem lesz több új rész???
Még nem láttam a filmet, így a videót se nézem meg, de egy algoritmust támogató kommentet itt hagyok addig 😁
Technikailag már egy ideje a majmok bolygója van a valóságban
A film végén ahova bezúdul a víz egy mély siló és az töltődik fel... Legalábbis én ebben voltam idáig...
@@RetroShock19 olvasom a kommentedet és pont 19 perccel ezelőtt írtad.
Azt a dalt a végén tökre letölteném!😁 Van rá esetleg lehetőség?
Szia a the purge filmsorit betudod mutatni? Ha van időd és kedved?
Tudod mi van Keny? Megtöltenéd a Puskást.
@@RetroShock19 NEM KIFOGÁS!
Örök bánatom marad, hogy az ismeretségi körömben (rokonok, kollégák, egyebek) a páromat kivéve gyakorlatilag SENKIT nem érdekelnek a RetroShock videók, hiába osztogatom meg folyamatosan a FB falamon, mindegyikhez fűzve ismertető szöveget, hátha belenéznek...
Konkrétan néma csönd és hullaszag. Annyira kiábrándító, olyan, mintha egy szellemi sivatagban egyedül botorkálnánk a párommal... :((
Egyet értek nagyon profi a vizuális a látvány, sőt talán ennyire még sosem volt jó egyetlen filmben sem.
Tetszett nekem is, hogy körbe ért a történet, lényegében egyet értek a kritikával. Grandiózus volt és mégsem. Többet vártam a világ bemutatásából, nem csak egy kis szeletét a nagy egésznek.
A vége nem tetszett, de nagyon nem.
Tehát az emberiség még sem lett teljesen elnyomva, és fejlődött vissza csak egy bizonyos része, míg mások vígan éltek tovább megtartva minden tudásukat, sőt ugyanúgy képesek előállítani prodoktumukat (ruhák, felszerelés, technológia). A háttérben lapulva próbálják újra építeni a emberiség jövőjét. Ez számomra azt a jövőképet mutatja, hogy ismét az ember lesz az uralkodó faj. Okés a régi trilógiában is volt ilyen, az "atom szekta", de az mégis más volt. Ők változtak, fejlődtek, új szintre léptek, annak dacára, hogy a föld alatt eltorzultak.
Az új filmben mi van? Semmi, de semmi sem változott, ugyanazok a XXI. századi emberek. Végtelenül kiábrándító.
Kenny valahova a dal felkerült? full jó lett, a sea shanty videos korszakra emlékeztet
Kenny kíváncsi lennék hogyan reflektálnál az én ellenvéleményemre a filmmel kapcsolatban.
Azzal kezdem, hogy én imádtam az előző Caesar-os triológiát a Forradalom és a Háború tetszett a legjobban. Ezért nagy reményekkel ültem be A birodalomra, de számomra nagy csalódás lett. A véleményemet eredetileg OW Zolynak írtam úgyhogy csak bemásolom ide:
OW Zoly tette fel ezt a kérdést: "A lezárás alapján meg kifejezetten kíváncsi lettem, képes lesz-e a jövőben együtt élni nem csupán a majom és az ember, de akár majom és majom?"
Az én válaszom pedig erre:
"Ha nem akarsz sokat olvasni Zoly akkor a rövid válaszom erre az, hogy NEM!
A hosszabb válaszom pedig, ami miatt kifejezetten nem tetszett A Birodalom pedig ez:
A problémám A Birodalommal épp az, hogy olyan kérdést vet fel, amit már a korábbi triológia megválaszolt és már ott se számított újító gondolatnak. A Caesar-os triológiában pont Koba-val és a követőivel érzékeltették azt, hogy igazából ha nem lenne ott az ember akkor is csak idő kérdése lenne, hogy a majmok mikor szakadnának szét több csoportra, és hogy teljesen ugyanúgy viselkednének, mint mi magunk emberek a valóságban. Hiszen mi is az egyedüli uralkodó faj vagyunk a Földön mégse tudunk tartós békét kialakítani.
De eleve ez a konklúzió a triológiában lejött a főszereplőknek is és a figyelmesebb nézőknek is, hogy nem a fajokat kell megítélni így vagy amúgy. Hiszen bármelyik fajban megtalálhatóak azok is, akik csak békében szeretnének élni és ha lehet még távolról sem szeretnék megbolygatni a másik fajt, ahogy azok is, akik bár jó szándékúak, viszont minden ismeretlentől tartanak, bizalmatlanok és sokszor pont az elővigyázatosságukból fakadóan tesznek olyan lépéseket, amik háború kitöréséhez vezetnek. Emellé még társulnak az olyan egyedek, akik fajtól függetlenül velejéig romlottak hatalomvágyóak és bárkin átgázolnak a saját érdekeik miatt és akkor még vallást egyebeket bele se kevertünk, ami további széthúzáshoz és feszültségekhez vezet.
Engem pont ezért nem fogadott meglepetésként, hogy A Birodalomban több 100 évvel előre mentünk és azt látjuk, hogy a majmok több csoportra szakadtak, ahogy arra is számítottam, hogy lesz viszály külön majomcsoportok között. Azt viszont remélni mertem, hogy valami meglepőt valami újat el akarnak mesélni majd ezzel a filmmel, de óriási csalódásként éltem meg, azt hogy igazából ugyanazt újrázza a film, amit már megtett az első triológia és amit eleve tudunk már a saját valós történelmünkből is. Akikkel néztem nekik is pontosan ugyanez volt a baja és bár pazar volt a látvány a legtöbben az elcsépelt mondanivaló miatt és az olyan kérdések felvetése miatt amikre már tudjuk a választ végiguntuk a filmet.
Az a baj, hogy szemfényvesztés a film, mivel ha most a példa kedvéért a majmokat emberekkel helyettesítenénk, akkor pont azt kapjátok, hogy két külön nemzet, hogyan viszálykodik egymással. És akkor képes azt a kérdést feltenni a rendező, hogy vajon tudnak-e majd békében élni egymással? Ideig óráig biztosan, tartós béke viszont sose lesz, erre mi emberek vagyunk a remek példa.
Egyébként a szetting se nyűgözött le, semmi eredeti nem volt benne, ugyanaz a lerágott csont régi romvárosok buja növényzettel, amiket már láttunk akár a TLOU-ban, akár a Horizon Forbidden Westben, a Will Smith-es Legenda vagyokban, stb.stb. Emellett megpróbálnak Mae-nál és Noa-nál egy-egy karakterfejlődést bemutatni, ami sejthető, hogy merre fog kifutni, de őszintén ehhez hasonlót Caesar-nál is már láttunk, csak sokkal jobban kivitelezve. Tényleg egy az egyben az első triológia újrázása folyik forgatókönyvileg is és mondanivalójában is.
Tehát tényleg nem értem, mi miatt készült el ez a film? Mert oké a CGI az odaver rendesen, de ez önmagában nem indokol 2,5 óra játékidőt pláne nem egy új triológiát."
A videóban elhangzik a válasz: a majmok akarva vagy akaratlanul is az emberek nyomdokaiba lépnek és olyanná válnak mint azok. ezt folyamatot mutatják be nekünk
@@aronsos3414 ha figyelmesen elolvastad volna amit írok akkor rájöttél volna hogy épp ez volt a mondanivalója az első trilógiának is. És épp ezt nehezményeztem A birodalom kapcsán H pontosan ugyanazt újrázza, de basszus végig ekörül írtam.
A víz emelkedését én se értettemm, totál nonszensz. De azon kívül rendkívül izgalmas volt a film és tetszett, hogy nem csinálták kapkodósra, mint a mai legtöbb filmet. Minden jelenetnek megvolt a maga szerepe.
A kritika mestermű. A videó végi dalt pedig külön is töltsd fel mert brutálisan megy hozzá!!!!!
Már vagy 2 napja folyton-folyvást újranézem a videót csak a vége miatt, nagyon jó lett ez a zene. 14:14
Törölgethetem én a monitort, nem az retkes. :D
a várakozó képernyő képsorok melyik animeből vannak?
Szerintem AI generált cucc, de nem biztos
A végen a zene esetleg elérhető valahol? Vagy esetleg valamikor elérhető lesz?
@@gregor_man az jó csak úgy a szerzőnek nem éri meg a szerzőnek
Én is ezt kérdeztem... de hogy megy a víz magasabbra, mint kint volt. Feleségem válasza: szükség volt rá a drámai végjátékhoz...
😍
Zene a végén ötből hat!
14:14 🤣🤣
Nice
Agymanók 2 kritika lécci. Ha megnézed, meg fogod érteni miért is hoztam fel, nagyon sok érdekes dologról lehet beszélni a kapcsán.
Egy héttel ezelőtt láttam...
Feléledt a remény számomra, hogy 2024-ben is készülhetnek még jó filmek (másik példának számomra ott van a godzilla x kong), ÉS ki kell emelnem, hogy a MAGYAR SZINKRON JÓ VOLT, ami nagy szó 2024-ben.
Az kiderült már hogy pár majom hogyan tudta lenyomni a földet uraló emberiséget, nem követem ezt a filmet mert valamiért zsigerből utálom az egész koncepciót de azért ez érdekelne.
@@RetroShock19 érdekes, nálam nem így csapódott le a helycsere. A vírus miatt sok ember meghalt, akár közvetlenül a vírus, akár közvetetten a káosz okozta háborúk miatt. A majmok pedig egyre csak szaporodtak és fejlődtek, míg bőven többségbe kerültek. Én az előző trilógiában nem láttam, h az ember olyan nagyon elbutult volna. Egyszerűen a vírus bekorlátozta őket, összeomlott a társadalom, az infrastruktúrák, sok tekintetben visszarepültek 100-200 évet és szokásosan itt is inkább egymás ellen is fordultak, míg a majmok(at) nem. Ilyen értelemben valóban a majmok "megörökölték" a bolygót. Esetleg megkérdezhetem mennyi időt fordítottál a videó végi zseniális AI dal elkészítésére? Én órákat tippelnék, de napokat sem zárnám ki. Hihetetlen alkotás és igen, hiába AI generálta, a kivitelezés itt egyértelműen azon múlott, mennyi időt szántál rá.
@@RetroShock19 oh, erre már nem emlékeztem, rég láttam a filmeket, főleg a 3.-at, ideje pótolni ;) ettől függetlenül a 2. részben még nincs jele ennek a butulásnak, és már ott is rottyon van az emberiség, ezért sztem a butulás nélkül is megtörtént volna a helycsere/trónfosztás, a korábban említett okok miatt, de ez már csak teória. Az AI dal megalkotásának időtartama nem publikus? Minden nap dúdolom :D
Keresek egy majmok bolygója jellegű filmet amit régen láttam a tévében és azóta sem bukkantam rá. Az emlékeim amik megvannak, hogy javarészt az űrhajós faszi kolbászol benne a sivatagban a majmok között, volt egy-kettő rövid jelenet az elején (és végén?) ami a mi időnkben ('80-as, '90-es évek?) játszódik illetve ami megfogott az a csattanó a legvégén, ahogy követte a GPS-t, elért a mentőhajó koordinátájára de nem volt ott senki. A barlangban egy megérzés után elkezdte feltörni a köveket amik alatt ott voltak a monitorok, vezérlőpultok stb. A GPS tényleg elvezette a hajóhoz, csak az Isten tudja hány éve ott állt már, ekkor döbbent rá, hogy segítség nem fog érkezni. Nem ismeri valaki?
A moziból én is kisebb csalódással jöttem ki, talán mert túlságosan is azt vártam, hogy itt valami olyasmit fogok kapni, amit simán egy lapon lehet majd említeni az előző trilógiával. Nem gondoltam, hogy ennyire... más lesz. Az biztos, hogy meg fogom még nézni, ezúttal eredeti nyelven, talán jobban átjön majd az, ami elsőre elsiklott mellettem. Én így is 7/10-re értékelem a filmet, de szerintem jobb lenne visszaadni a szériát Matt Reevesnek.
Talán a Majmok Le Is Kell Játszák a Lányt A Vászonról Nem?
Oké, most halgatom végig a számot hatodszorra, de nem tudom abba hagyni
én kivágtam a végéből mp3 formátumba. egyszerűen zseniális
Gyerekkorom óta (80'-as évek) borzalmasan primitív ötletnek tartottam a sztorit, hogy a majmok és emberek történetét felcserélik. Már akkor sem szerettem ezeket a filmeket a gyenge alapötlet miatt. Szerintem a következő kasszasiker legyen az a film ahol a kutyák sétáltatják az embereket, tuti sláger lenne. Ingyen volt az ötlet.
Ugyan nem film hanem könyv, de Clifford S. Simak: A város című könyvében a kutyák lesznek a bolygó urai. Szívesen.
@@robertkiss1392 Köszi, nagyon eredeti történet lehet
Valóban eredeti, egyik nagy kedvencem. Sajnálhatod ha nem ismered.
👍
Ez? Néma atombomba? xd persze. Az egekig dícsért látványban meg már a furiosa le is előzte :D Moziélményként nem volt rossz de összeségében egy felesleges majmok bolygója film.
@@RetroShock19 Az rendben volt az tény mint ahogy a többiben is remekül megvoltak csinálva a majmok, de mint film már az előző is gyenge volt, és ez is az. A következő részben megint valami római nevű majomkirály lesz a rosszarc? :D Kezd kifulladni teljesen, és még több trilógiát is akarnak? Te jó ég. De ne legyen igazam. Cézár bátya magasra tette a lécet!
A legnagyobb hiba amit elkövettél a rész készítése során: Nem töltötted fel az endinget önálló videóként.
Uuuh azért a majmok ló háton mondat kicsit pofán vágott Szirmai Gergő nézőként 😂
Támogató komment