Az egészben azt nem értem mért fikázzák a Bye Alexet,írt egy normális dalt és rögtön szar mert nem tetszik valakinek.De érdekes mégis 10. lett.Két évvel ez elött a Wolf Kati indult az euróvízión és arra azt mondták hogy "jajj hát biztos benne lesz az első tízben".Hanyadik is lett huszadik?A helyett hogy örülnétek hogy Magyarország jó helyesét ért el inkább fikázzátok azt aki egy jó dalt írt.De ha ennyire arcoskottok akkor írjatok egy dalt és jussatok ki az euróvízióra kedves kommentelők!!.
Nagyon gratulalok neki Mexikobol es nagyon orulok hogy o nyerte meg! Ez is azt mutatja hogy az embereknek eleguk van a retek futoszalagrol lejovo eloadokbol es az Alex kaliberueket pedig igyisugyis az fogja erdekelni ami mindig is, jelen esetben hogy tovabb zeneljen es ENNYI. :D Majd leszallnak rola hamar, nem lesz mit irni :)
Mikor főiskolás voltam összeraktunk egy zenei bandát én egy porszem voltam köztük és nyomkodtam a billentyűket.Saját számaink voltak,szóval beleizleltem a szereplésekbe.Sose tudtam megszokni ezeket mindig volt bennem egy egészséges drukk.Van aki elfolytja alkohol-drog-pirulák van aki így születik és bírja sőt élvezi.Én sosem tudtam megszokni,lehet azért is nem folytattam tovább.....Egy bíztos az alakoskodásokat a hazugságokat nem bírom.Ha valaki szerepel legyen őszinte,de ne játsza meg magát!.
Igen, a négy lehetőség közül kimagaslóan ez volt a legjobb. Viszont a zene nagyon jó, a háttér pedig egyenesen zseniális volt!, s lám, a fesztiválon is bejött!
Imádlak, ByaAlex,Te egy nagyon jó ember vagy! Jó lenne ha minden ember ilyen ló lelkú lenne.Gratulálok a szülőknek,hogy ilyen gyereket neveltek.Egy 60 éves nő,akinek a kedvence Alex.
Én egyáltalán nem követtem a műsort, aztán mikor rádióban meghallottam én is röhögőgörcsöt kaptam, DE azóta láttam ezt a csávót párszor a médiában, és rájöttem, hogy jó figura és nagyon eredeti. Gyerünk Alex! ;) Egyértelmű, hogy a magyarok többségének nem tetszik,nem illik a mentalitásunkba. Nem is baj, nem sok olyan figurát szeretnék az utcán látni, mint ő, de mutatóba kell. Ez az Eurovízió amúgy is egy nagy kamu.
Ne hallgass a rossz hozzászólásokra. Nagyon ügyes és tehetséges vagy. Bárcsak mindenki ilyen zenével ajándékozna meg minket. Ügyes vagy. Írj még sok ilyen szép fülbemászó slágert Nekünk. Puszi neked!!!!!!!!!!! Ne hagyj cserben minket!!!!!!!!!! Mi erre vágyunk.
tökéletesen igaza van egyáltalán nem kötelessége rögvest minden újságnak vagy médiának vállaszolni, emberi joga letenni a telefont vagy fel se venni. egyépként meg abszolút nem "megcsinált figurának" tartom, és nagyon tetszik a dala. ne törődjön a megjegyzésekkel,járja a saját útját és ne válltoztasson rajta a média vagy akárki más kedvéért!
Nem emiatt az eset miatt tartottak a sajtótájékoztatót, hanem mert megnyerte a hazai döntőt. Azon meg nem problémázott különösebben, hogy őt zaklatják, de az tényleg undorító, hogy a családját sem hagyják békén.
ahelyett, hogy mindenki utálja, jobb volna, hogyha összefognánk érte, mert ő képvisel minket. én ugyan nem szavaztam senkire, de valamiért kijutott oda. nem az a cél, hogy utáljuk, hanem, hogy minél jobb helyezést érjen el értünk. csak ennyi. de most kövezzetek meg, ha nincs igazam.
11 ปีที่แล้ว
A színpadi rutinról csak annyit, hogy a lenézett falunapokon lehet igazán megtanulni a szakmát, mert ott egyszerű, őszinte emberek vannak, akikhez kell vinni kultúrát. Jómagam operettekkel kezdtem 15 évesen. Nemesgulácson 5000-ért. Azóta operaszínpadon vagyok, de ez az út hosszú volt. Éttermek, klubok, kocsmák, kis színpadok, megalázó környezet. Így tanulunk alázatot. És azok, akik a falunapokra járnak, ők veszik a cd-t, más letölti. Ennyi!
Aki szerint ByeAlex-nek nincs hangja, az halgassa meg a Csókolom című dalát, bár élőben még nem hallottam tőle, de igazán kiereszti hangját. Ennek a dalnak ilyen a stílusa, ilyen suttogó hangszínt használ benne. Hajrá ALEX!!!
Köszönöm a válaszod Tibi! Nekem továbbra is (Odett mellett) messze a legjobb produkció volt. Csak megjegyzem, hogy azért mert nektek nem tetszik a győztes dal, nem kéne orrba-szájba fikázni, mert akiknek tetszik (és nem kevesen vannak ilyenek), azoknak rosszul esik. Én egyébként nem kritizálnék senkit a résztvevők közül, még azokat a dalokat sem, amelyeket személy szerint nagyon gyengének és semmilyennek éreztem. Hogy miért? Mert azokban is rengeteg munka van, és nem fikázást érdemelnek, ha
Alex, Te vagy a legjobb!! Évek óta imádom a dalaid, a Csókolom személyes kedvencem. Ezt a k**va magyar médiát pedig úgy ahogy van fel kellene szántani és a helyét beszórni sóval. Szégyen az országra, hogy az ilyen Story, Hot és társai diktálják a divatot.
ez az egész egy szociológiai kutatásnak is megfelel...amit eddig is lehetett tudni, hogy sok az igen egyszerű gondolkodású rettenetesen ellenséges ember az országban, az most bebizonyosodott...Mészáros Emil úr például gyanítom a nemzeti dalt is nagyon egyszerűnek gondolhatja, mert sokszor esküdöznek benne egymás után feleslegesen...aki itt anyázik valszleg olvasatlan, tanulatlan, vagy pénz segítségével a felsőoktatásba nyomott vállalkozógyerek...ez is egy réteg...talán kellenek is. beletörődtem.
Ha végiggondoljátok, hogy jutott be??? Sokan kritizálják, de még többen szeretik a számát (én is szeretem)! Amúgy ha ByeAlex zenéjét (Kedvesem) is bőgették volna a rádiókban, meg a TV-ben, akkor most nem lett volna ennyi ellensége... Attól még, hogy ő nem volt ismert ugyanúgy jó a dala, az lehet hogy nem annyira rutinos, de akkor is szerintem jó hogy ő megy az Euróvizióba, főleg ha még angolul adja elő a darabot! :D Sokkal jobb eredménye lesz, mint a Kopasz Disznóknak! (Compact Disco)
Ember, 3 oktávval képviselni Magyarországot ez rohadt gáz és szégyen.Nem azt mondtam,hogy halgathatatlan szám ,de azért áljunk megy egy szóra ilyen zenék 100-asával születnek.szégyen az országra és egyébként gratulálok a az előadásra.
A 2018-as évben bejutott egy baromi @r zenekar, a végén 28. lett. A nevükre sem emlékszem és szégyelltem, ahogy ordítoztak. Az nem volt zene!!!! Ordítani bárki tud közben körbe forgatni a haját fejestől! És???? Ennyit ért!
Nézd, még előadóművészként sem muszáj a médiában szerepelni. Rengeteg magyar énekes/zenész van, akik klubokban, bárokban stb. játszanak, és tök elégedettek. Csak a hülye nem számít rá, hogy egy tévés műsorban való fellépés után nem fogja érdekelni a médiát. (Ez kicsit olyan, mint mikor valaki benevez szépségversenyre, és csodálkozik, hogy a zsűri öreg rókái mind nyomulnak rá. Velejáró dolog.)
Végre egy normális fazon!!! Miért kellene STORY MAGAZINNAK nyilatkoznia??? Bunkó ez a Forgács Ágnes, kérdezem tőle:nem indulhat el egy dalversenyen az aki nem nyilatkozik hülyeségeket a story magazinnak???!!!!! hajrá Alex!!! Drukkolunk neked!
Köszönöm a válaszod Tibi! Nekem továbbra is (Odett mellett) messze a legjobb produkció volt. Csak megjegyzem, hogy azért mert nektek nem tetszik a győztes dal, nem kéne orrba-szájba fikázni, mert akiknek tetszik (és nem kevesen vannak ilyenek), azoknak rosszul esik. Én egyébként nem kritizálnék senkit a résztvevők közül, még azokat a dalokat sem, amelyeket személy szerint nagyon gyengének és semmilyennek éreztem. Hogy miért? Mert azokban is rengeteg munka van, és nem fikázást érdemelnek.
Gyá, ez a cím "ByeAlex kiakadt!". Esetleg még tripla ! jellel is elláthatták volna. :D Nincs az az előadó, aki örülne annak, hogy a családját zaklatják. De Alex sehol nem akadt ki.
-Nem arról van szó, hogy el kell számolnotok…(N) -Akkor miről beszélünk? Tessék? Elnézést, és nem nektek szól, természetesen(BÁ) -Nem arról van szó, hogy el kell számolnotok, ez szakmai dolog. Volt egy verseny, annak volt egy döntője szombat éjszaka, azon elkezdtünk dolgozni. Ilyen esetben arról beszélni, hogy szombat, vagy vasárnap, vagy hétköznap van - a médiában a hétvége szó nem, nem ismert fogalom.(N) -De nálam igen! Bocsánat.(A) -Hát akkor még nem sok versenyre jelentkeztél szerintem(N)
Nem értem,hogy miért problémázik a srác.Belevágott a zenebizniszbe,tudta nagyon jól,hogy ha "celeb" lesz, zaklatni fogja a média,éjjel-nappal.Ugyanígy tudták ezt a szülei is.Nem kell azon nyomban minden ilyen eset után sajtótájékoztatót tartani.
"Megjelenés ideje: 2013.03.04." Mikor volt a dalfesztivál? Májusban? Gondold végig mit írsz le mielőtt közzéteszed. És szállj le a lóról egy kicsit haver. ;)
LEÍRTAM AZ ELEJÉT, AMI ÉRDEKES. Küldöm okulásul:a média milyen nem a világ közepe, és nélküle is forog a világ, sőt, jobba lenne minden, ha CSAK tájékoztatnának és nem szólnának bele mindenbe.:) Elég hosszú, több részletben teszem föl. -Hadd mondjam el, hogy ma, nem tudom melyik újságtól, nem tudom, kicsodák, már elmentek abba a faluba, ahol a szüleim élnek, és zaklatják a szüleimet, zaklatják az ott lakókat, és szerintem ez igazán nem egy helyes cselekedet. És ezért is…(Alex=A)
"Ha kimegy Malmö-be, akkor is majd nem akar interjút adni, mert "hagyjanak engem békén"?" Ahogy mondod. Szíve joga ezt válaszolni, és szíve joga eldönteni, hogy beadja magát a médiának, mint minden elcseszett, vagy saját maga tör fel. A magánélet szó pedig nem véletlenül létezik. Úgyhogy ByeAlexnek hajrá, az olyanoknak, akik meg felhajtást csinálnak körülötte az Ő akarata nélkül, csak azt tudom üzenni, hogy érezze mindegyik anyukája kellemetlenül magát.
ez a story magazinos kis hölgy megkapja minden elismerésemet. nem tudtam nyugodt maradni a felfogását illetően. biztos van lassú járművezető vizsgája :-)
Bírom ,hogy most rászálltak... csak nem tudom miért. Én akkor is hallgattam meg szerettem amikor nem volt Eurovízió. :D Engem kikapcsol a zenéje :D És a hétvége nekem is létezik :D Elég szomorú ,ha másnak nem :D
Szimpatikusnak tűnik, és tényleg olyan 'légynek sem árt' típus lehet. És az valóban már túl sok, hogy vasárnap zaklatják a családját, oké, hogy a médiában nincs hétvége, de ez azt jelenti, neki sem lehet.. Ráadásul valóban, ha eddig nem keresték, akkor hogy vonhatják felelősségre, hogy vasárnap nem tudták elérni?
Nem értem, miért kritizálják Őt az emberek, lehet, hogy nem a legtökéletesebb az euroviziora, de ez van, az emberek megszavazták, és mindenki úgy kritizálja, mintha sokkal jobb lenne, szânalom ez az ország, és a lakosai, tisstelet a kivételnek!
-Forgácsi(?) Emese vagyok a Story Magazintól, többek között az én kollégáim vannak Fényeslitkén, azért, mert a tegnapi nap folyamán már többször kerestük a kiadódat, illetve az MTvR-t és nem értünk el senkit. Telefont nem vették fel, nekünk pedig lapzártánk van, ezt több levélben, telefonban jeleztük. (női hang=N) -De hiszen nem kötelességem válaszolni. (A) -Természetes, hogy az Eurovízió döntése után egy lap ír a nyertesről. Hát ez mindig is így volt. (N)
Egy "híresség" tanuljon meg magyarul. Ne szlengül beszéljen! Így képviseli Magyarországot, szép mondhatom!!!! Szánalmas ez az ember! Azt hiszik majd, hogy egy hajléktalan énekel!
nem azt mondom,hogy ő a legmegfelelőbb személy,aki képviselheti Magyarorszagot,de attól még nem kellene lehúzni és darabokra szedni szegényt,mert amit csinál az egyedi és nem folyik a csapból!!! hajrá csak azért is!!!
Hali mindenkinek! Átfutottam a hozzászólásokat. Az hogy kinek tetszik a produkció és kinek nem lényegtelen. Ő nyert és kész. Az hogy a média megkeresi természetes. De! Nem értem, hogy az embereket miért a szenny a mocsok, mások lehúzása élteti. Nem értem azokat a hozzászólásokat sem akik kioktatják a nyertest arról, hogyan is kellet volna válaszolnia,viselkednie. Egy fontos dolgot azt hiszem elfelejtetek. Alex egy hétköznapi ember. Nem médiasulit végzett kis papa mama kedvence. Majd belejön.
Nem hinném, hogy az ismertséggel kötelezővé válna, hogy éjjel-nappal a média rendelkezésére kel állni. Remélem, ha Hajdu meghívja, nem megy el, annyit becsmérelték a nejével együtt.
Csak gratulálni szeretnék annak az újságírónak,aki gúnyosan megjegyzést tesz a falunapokról.Nem vagyok falusi(Miskolc),viszont nem értem,hogy mi a különbség ember és ember között.Miben más 200 nagyvárosi előtt fellépni,mint mondjuk 200 falusi között.Miben más 50 falusi kisgyermek,mint 50 budapesti?Eddig sem vettem egyik újságot sem,de ezután sem fogom.Önelégült pöcsfejek mindenhol a médiákban.Azért néz le egy embert vagy több embert ,mert falusiak?
Alex! Vannak sajnos ebben az országban olyan silány és rosszindulatú emberek (nem kevesen) akik túlságosan gyengeelméjűek ahhoz hogy bármit megértsenek abból ami a zenéd lényege! Ők az irigységüket nem tudják máshogy levezetni, mint gúnnyal, iróniával.. Ezzel csak saját magukat minősítik. Sajnos ilyen a magyar mentalitás..
Köszi Alex a performanszod! A satyeszt nem kell fikázni. Szerintem azért van rajta, mert kopaszodik, de müvészekre eleve más szabályok vonatkoznak.. A hozzáállásánál hasonló a helyzet: egyrészt nem profizmusra utal az egész, másrészt viszont szerintem pont ez teszi szimpatikussá. Higgyétek el, hogy Némtországtól nem azért kapott 12 pontot, mert olyan kurta jó a hangja
szerintem azt hogy nem tud énekelni meg hogy úgy néz ki mint egy csöves az előnyére is válhat. mert sokan megfogjak sajnálni. és egy jó eredményt is elérhét.
Elismerem, hogy egyetemet végzett fiatalember, aki rendelkezik annyi műveltséggel, hogy az nagyobb költőktől kölcsönözve összeállított egy dalszöveget. Erre te pl. nem lennél képes. :)
Azért néhány mondatából látszik, hogy maga a srác az okos és jó fej, csak a szám borzasztó. Mint ember, szerethető, mint zenész, értékelhetetlen. Lehet, hogy ha a kaszinó-dallal készül, nagyobb sikert arat :D
- Tényleg semmilyen ellenérzés nincsen senkinek a személye ellen bennem, hiszen nem is ismerlek benneteket, viszont amit ma hallottam, azért egy picit engem szintén ugyanarról győzött meg, amit eddig is gondoltam, hogy.. (A)
Az a baj, hogy nem unjuk a média aljasságát, hanem megvesszük ezeket a papírra nyomtatott trágyákat, és amíg ezeket megvesszük, addig a médiának nagy pénze származik belőle, és amíg a médiának nagy pénze származik belőle, addig a kedves ujságírók nem fogják unni magukat :/
Mindenkinek más az ízlése.Sok embernek tetszik.Őt küldik, hát szurkoljunk neki. Meghallgattam a Csókolom és a Láttamoztam c. számokat,jó a szöveg. A magyar focinak is szurkolunk pedig....
így van. de hát meg lehet nézni nyugatabbra is mi a nívó. USA-ról nem is beszélve. A tehetség, tudás, a soksok év alatt elért zenei szakismeret jottányit sem ér már.
Nekem ez a srác baromira szimpatikus. :) Azt pedig nem értem, hogy miért kell mindenkiről megírni még azt is jóformán, ami meg se történt vele... Nem lehet vlkit csak a zenéjéért szeretni? Ad néhány interjút arról, amiről ő szeretne beszélni, azt' csókolom. Minek kell gusztustalanul vájkálni az emberek életében és zaklatni, akár énekes, akár más... Hányinger ez a bulvármédia...
A zene az éneklés létezett a tévé,média,propaganda előtt is évezredeken át ,sőt akár ellentétes viszonyban is lehetnek egymással , akár például olyan tekintetben is hogy a propaganda rá jellemzően a manipulációban és a képmutatásban törtet míg a zene jó esetben őszinte,szabad,emberi mondanivalót szeretne kifejezni.
Nekem nem jön be ez a dal, de a te hozzászólásod még kevésbé. Először is tanulj meg helyesen írni. Másodszor meg mielőtt ilyen szakértői véleményt írsz tájékozódj! Ha három oktávot kiénekelne már rég Megasztár, X Factor nyertes lenne. Lehet, hogy nem tud pontosan énekelni, de ő ezt legalább vállalja, Te itt osztod az észt, úgy hogy azt sem tudod mi az az oktáv.. :/
- Amikor én a versenyre jelentkeztem, vagyis ők jelentkeztek, akkor ott nem volt az, hogy aki esetleg a versenyt megnyeri, annak kötelessége azon nyomban minden újság rendelkezésére állni vasárnap. Egyébként bocsánat, a Bazilikában voltam, mert ott meleg volt, egyébként sütött szépen a nap és ott gondolkodtam egy picit.(A)
-Szerintem ez nem természetes, illetve akkor természetes, szerintem, hogyha például ír előtte is a versenyzőről. Ne haragudj, hogy szóba… vagy hogy megszakítottam, amit mondasz, de azt gondolom, hogy a Story Magazin, vagy Hot, vagy akármelyik zérót foglalkozott az Alex-szel a verseny előtt, amivel semmi gond nincsen, csak akkor „come-on”, tehát ezt tényleg magyarázni kell? (Bérczes Ádám=BÁ) -A verseny előtt nem foglalkoztunk kiemelten… (N)
Ilyen, amikor 2 világ, korszak találkozik: egy elmúló és egy lassan, de biztosan elinduló. Akinek van szeme, van szíve, az látja-érzi. A többiek pedig tovább gyártják maguknak a saját szenvedéstörténetüket...
Nekem ezerszer szimpatkusabb, mint sok megcsinált sztár.... És miért kell kikezdeni őt, a családját azért, mert nyert a "nagy nevek" előtt??? Én kifejezetten örültem, hogy egy névtelen valaki nyert!!! A szám pedig kifejezetten jó!!
Érdekes, hogy akik nem szeretik ezt a számot, meghallgatják, és keményen kritizálják. Miért nem szavaztak? Éppen kocsmáztak, vagy libát legeltettek? Miért nem szavaztak másra? A többség döntött! Ha valakinek nem tetszik, akkor nem kell hallgatni! Én nem szavaztam, mégis elfogadom a többség döntését. Még az építő jellegű kritikákat megértem, de a rosszindulatú hozzászólásokat már nem értem. Abba minek munkát fektetni? Bár az igaz, hogy a primitív gondolkodással nem lehet versenyezni. Sajnos! :)
Szia kedves Judit! Te hogyan válaszoltál volna? Úgy gondolom egy hétköznapi embernek, aki hirtelen a semmiből az újságírók karmaiba kerül lehetetlen felkészülnie.
Az egészben azt nem értem mért fikázzák a Bye Alexet,írt egy normális dalt és rögtön szar mert nem tetszik valakinek.De érdekes mégis 10. lett.Két évvel ez elött a Wolf Kati indult az euróvízión és arra azt mondták hogy "jajj hát biztos benne lesz az első tízben".Hanyadik is lett huszadik?A helyett hogy örülnétek hogy Magyarország jó helyesét ért el inkább fikázzátok azt aki egy jó dalt írt.De ha ennyire arcoskottok akkor írjatok egy dalt és jussatok ki az euróvízióra kedves kommentelők!!.
Nagyon gratulalok neki Mexikobol es nagyon orulok hogy o nyerte meg! Ez is azt mutatja hogy az embereknek eleguk van a retek futoszalagrol lejovo eloadokbol es az Alex kaliberueket pedig igyisugyis az fogja erdekelni ami mindig is, jelen esetben hogy tovabb zeneljen es ENNYI. :D Majd leszallnak rola hamar, nem lesz mit irni :)
Alex, azokra koncentrálj, akik szeretik a dalaidat. És kész. :):) ****a szövegeid nagyon költőiek.
Mikor főiskolás voltam összeraktunk egy zenei bandát én egy porszem voltam köztük és nyomkodtam a billentyűket.Saját számaink voltak,szóval beleizleltem a szereplésekbe.Sose tudtam megszokni ezeket mindig volt bennem egy egészséges drukk.Van aki elfolytja alkohol-drog-pirulák van aki így születik és bírja sőt élvezi.Én sosem tudtam megszokni,lehet azért is nem folytattam tovább.....Egy bíztos az alakoskodásokat a hazugságokat nem bírom.Ha valaki szerepel legyen őszinte,de ne játsza meg magát!.
Ha többször meghallgatod, ez egy kedves dal!
Nem értem mi a baj a "kedvesem" számmal. Aranyos és szép.
Igen, a négy lehetőség közül kimagaslóan ez volt a legjobb. Viszont a zene nagyon jó, a háttér pedig egyenesen zseniális volt!, s lám, a fesztiválon is bejött!
Imádlak, ByaAlex,Te egy nagyon jó ember vagy! Jó lenne ha minden ember ilyen ló lelkú lenne.Gratulálok a szülőknek,hogy ilyen gyereket neveltek.Egy 60 éves nő,akinek a kedvence Alex.
ne foglalkozz senkivel csak légy mindig önnmagad nekem tetszik nagyon jó voltál.
Én egyáltalán nem követtem a műsort, aztán mikor rádióban meghallottam én is röhögőgörcsöt kaptam, DE azóta láttam ezt a csávót párszor a médiában, és rájöttem, hogy jó figura és nagyon eredeti. Gyerünk Alex! ;)
Egyértelmű, hogy a magyarok többségének nem tetszik,nem illik a mentalitásunkba. Nem is baj, nem sok olyan figurát szeretnék az utcán látni, mint ő, de mutatóba kell. Ez az Eurovízió amúgy is egy nagy kamu.
Ne hallgass a rossz hozzászólásokra. Nagyon ügyes és tehetséges vagy. Bárcsak mindenki ilyen zenével ajándékozna meg minket. Ügyes vagy. Írj még sok ilyen szép fülbemászó slágert Nekünk. Puszi neked!!!!!!!!!!! Ne hagyj cserben minket!!!!!!!!!! Mi erre vágyunk.
nekem szimpatikus Alex. nem értem miért bántják annyian
Jó,ha szokod,a sztárság ezzel jár!Sajna.Hogy zaklatnak,a családodat is.Most úgymond,sztár lettél.Egy darabig biztosan.Én drukkolok neked!
Teljesen igazad van! Ne hagyd magad,hogy tönkre tegyenek!! Te nagyon jó vagy!
Köszi Alex!
Megajándékoztad ezt a pici Népet, ezzel a zenével!
(Az én Kedvesem is nagyon szereti :) )
tökéletesen igaza van egyáltalán nem kötelessége rögvest minden újságnak vagy médiának vállaszolni, emberi joga letenni a telefont vagy fel se venni.
egyépként meg abszolút nem "megcsinált figurának" tartom, és nagyon tetszik a dala.
ne törődjön a megjegyzésekkel,járja a saját útját és ne válltoztasson rajta a média vagy akárki más kedvéért!
Nem emiatt az eset miatt tartottak a sajtótájékoztatót, hanem mert megnyerte a hazai döntőt. Azon meg nem problémázott különösebben, hogy őt zaklatják, de az tényleg undorító, hogy a családját sem hagyják békén.
ahelyett, hogy mindenki utálja, jobb volna, hogyha összefognánk érte, mert ő képvisel minket. én ugyan nem szavaztam senkire, de valamiért kijutott oda. nem az a cél, hogy utáljuk, hanem, hogy minél jobb helyezést érjen el értünk.
csak ennyi. de most kövezzetek meg, ha nincs igazam.
A színpadi rutinról csak annyit, hogy a lenézett falunapokon lehet igazán megtanulni a szakmát, mert ott egyszerű, őszinte emberek vannak, akikhez kell vinni kultúrát. Jómagam operettekkel kezdtem 15 évesen. Nemesgulácson 5000-ért. Azóta operaszínpadon vagyok, de ez az út hosszú volt. Éttermek, klubok, kocsmák, kis színpadok, megalázó környezet. Így tanulunk alázatot. És azok, akik a falunapokra járnak, ők veszik a cd-t, más letölti. Ennyi!
"igazából az a lényeg, hogy jó dalokat írjak..."
:D :D :D Sírva fakadtam....
Aki szerint ByeAlex-nek nincs hangja, az halgassa meg a Csókolom című dalát, bár élőben még nem hallottam tőle, de igazán kiereszti hangját. Ennek a dalnak ilyen a stílusa, ilyen suttogó hangszínt használ benne. Hajrá ALEX!!!
te fel tudsz mutatni valamit??? a fröcsögésen kívül?
Köszönöm a válaszod Tibi! Nekem továbbra is (Odett mellett) messze a legjobb produkció volt. Csak megjegyzem, hogy azért mert nektek nem tetszik a győztes dal, nem kéne orrba-szájba fikázni, mert akiknek tetszik (és nem kevesen vannak ilyenek), azoknak rosszul esik. Én egyébként nem kritizálnék senkit a résztvevők közül, még azokat a dalokat sem, amelyeket személy szerint nagyon gyengének és semmilyennek éreztem. Hogy miért? Mert azokban is rengeteg munka van, és nem fikázást érdemelnek, ha
Ez a srác jobban megosztja az országot, mint az aktuális politika...
Megnyerte, a "nép" szavazta meg, ennyi.Sok sikert.
bírom Alexet!sztem jó arc!bárcsak több ilyen lenne ebben a szerencsétlen országban!
Alex, Te vagy a legjobb!!
Évek óta imádom a dalaid, a Csókolom személyes kedvencem.
Ezt a k**va magyar médiát pedig úgy ahogy van fel kellene szántani és a helyét beszórni sóval. Szégyen az országra, hogy az ilyen Story, Hot és társai diktálják a divatot.
ez az egész egy szociológiai kutatásnak is megfelel...amit eddig is lehetett tudni, hogy sok az igen egyszerű gondolkodású rettenetesen ellenséges ember az országban, az most bebizonyosodott...Mészáros Emil úr például gyanítom a nemzeti dalt is nagyon egyszerűnek gondolhatja, mert sokszor esküdöznek benne egymás után feleslegesen...aki itt anyázik valszleg olvasatlan, tanulatlan, vagy pénz segítségével a felsőoktatásba nyomott vállalkozógyerek...ez is egy réteg...talán kellenek is. beletörődtem.
Ha végiggondoljátok, hogy jutott be???
Sokan kritizálják, de még többen szeretik a számát (én is szeretem)!
Amúgy ha ByeAlex zenéjét (Kedvesem) is bőgették volna a rádiókban, meg a TV-ben, akkor most nem lett volna ennyi ellensége...
Attól még, hogy ő nem volt ismert ugyanúgy jó a dala, az lehet hogy nem annyira rutinos, de akkor is szerintem jó hogy ő megy az Euróvizióba, főleg ha még angolul adja elő a darabot! :D Sokkal jobb eredménye lesz, mint a Kopasz Disznóknak! (Compact Disco)
Ember, 3 oktávval képviselni Magyarországot ez rohadt gáz és szégyen.Nem azt mondtam,hogy halgathatatlan szám ,de azért áljunk megy egy szóra ilyen zenék 100-asával születnek.szégyen az országra és egyébként gratulálok a az előadásra.
a vokálos hölgy hiányzik a klippből ide illő kedves hangja és megjelenése van egyébként eredeti és nagyon rendben van a DAL :)
A 2018-as évben bejutott egy baromi @r zenekar, a végén 28. lett. A nevükre sem emlékszem és szégyelltem, ahogy ordítoztak. Az nem volt zene!!!! Ordítani bárki tud közben körbe forgatni a haját fejestől! És???? Ennyit ért!
Nézd, még előadóművészként sem muszáj a médiában szerepelni. Rengeteg magyar énekes/zenész van, akik klubokban, bárokban stb. játszanak, és tök elégedettek. Csak a hülye nem számít rá, hogy egy tévés műsorban való fellépés után nem fogja érdekelni a médiát.
(Ez kicsit olyan, mint mikor valaki benevez szépségversenyre, és csodálkozik, hogy a zsűri öreg rókái mind nyomulnak rá. Velejáró dolog.)
Germany and Canada love you
ezt ismerem! ö nyerte valamelyik táncdalfesztivált. hajár magyarok!
Végre egy normális fazon!!! Miért kellene STORY MAGAZINNAK nyilatkoznia??? Bunkó ez a Forgács Ágnes, kérdezem tőle:nem indulhat el egy dalversenyen az aki nem nyilatkozik hülyeségeket a story magazinnak???!!!!!
hajrá Alex!!! Drukkolunk neked!
Örülök ,hogy most szép kis fricskát mutattunk a médiának.
Köszönöm a válaszod Tibi! Nekem továbbra is (Odett mellett) messze a legjobb produkció volt. Csak megjegyzem, hogy azért mert nektek nem tetszik a győztes dal, nem kéne orrba-szájba fikázni, mert akiknek tetszik (és nem kevesen vannak ilyenek), azoknak rosszul esik. Én egyébként nem kritizálnék senkit a résztvevők közül, még azokat a dalokat sem, amelyeket személy szerint nagyon gyengének és semmilyennek éreztem. Hogy miért? Mert azokban is rengeteg munka van, és nem fikázást érdemelnek.
IGEN! Ha nem akarok nem adok interjút! "hagyjanak engem békén"
Kedves ByeAlex! Maradj csak "antisztár" és énekelj a szívedből nekünk, akik örömmel szavaztunk rád. Hajrá !!!!
Gyá, ez a cím "ByeAlex kiakadt!". Esetleg még tripla ! jellel is elláthatták volna. :D Nincs az az előadó, aki örülne annak, hogy a családját zaklatják. De Alex sehol nem akadt ki.
-Nem arról van szó, hogy el kell számolnotok…(N)
-Akkor miről beszélünk? Tessék? Elnézést, és nem nektek szól, természetesen(BÁ)
-Nem arról van szó, hogy el kell számolnotok, ez szakmai dolog. Volt egy verseny, annak volt egy döntője szombat éjszaka, azon elkezdtünk dolgozni. Ilyen esetben arról beszélni, hogy szombat, vagy vasárnap, vagy hétköznap van - a médiában a hétvége szó nem, nem ismert fogalom.(N)
-De nálam igen! Bocsánat.(A)
-Hát akkor még nem sok versenyre jelentkeztél szerintem(N)
Nem értem,hogy miért problémázik a srác.Belevágott a zenebizniszbe,tudta nagyon jól,hogy ha "celeb" lesz, zaklatni fogja a média,éjjel-nappal.Ugyanígy tudták ezt a szülei is.Nem kell azon nyomban minden ilyen eset után sajtótájékoztatót tartani.
Anettnek igaza van ! Ha egy ember megnyer valamit , akkor természetes hogy felkapják, és kivesézik ! De had kegyen már magán életet is !
"Megjelenés ideje: 2013.03.04."
Mikor volt a dalfesztivál? Májusban? Gondold végig mit írsz le mielőtt közzéteszed. És szállj le a lóról egy kicsit haver. ;)
LEÍRTAM AZ ELEJÉT, AMI ÉRDEKES. Küldöm okulásul:a média milyen nem a világ közepe, és nélküle is forog a világ, sőt, jobba lenne minden, ha CSAK tájékoztatnának és nem szólnának bele mindenbe.:) Elég hosszú, több részletben teszem föl.
-Hadd mondjam el, hogy ma, nem tudom melyik újságtól, nem tudom, kicsodák, már elmentek abba a faluba, ahol a szüleim élnek, és zaklatják a szüleimet, zaklatják az ott lakókat, és szerintem ez igazán nem egy helyes cselekedet. És ezért is…(Alex=A)
Kedves Újságírók! Nem unjátok magatokat, mert mi nagyon a média aljasságát!
"Ha kimegy Malmö-be, akkor is majd nem akar interjút adni, mert "hagyjanak engem békén"?"
Ahogy mondod. Szíve joga ezt válaszolni, és szíve joga eldönteni, hogy beadja magát a médiának, mint minden elcseszett, vagy saját maga tör fel.
A magánélet szó pedig nem véletlenül létezik.
Úgyhogy ByeAlexnek hajrá, az olyanoknak, akik meg felhajtást csinálnak körülötte az Ő akarata nélkül, csak azt tudom üzenni, hogy érezze mindegyik anyukája kellemetlenül magát.
Jó,csak így tovább :) Szarni a sok hülyére!!!!!
ez a story magazinos kis hölgy megkapja minden elismerésemet. nem tudtam nyugodt maradni a felfogását illetően. biztos van lassú járművezető vizsgája :-)
Bírom ,hogy most rászálltak... csak nem tudom miért. Én akkor is hallgattam meg szerettem amikor nem volt Eurovízió. :D Engem kikapcsol a zenéje :D És a hétvége nekem is létezik :D Elég szomorú ,ha másnak nem :D
Hányadik helyen?
Akit zavar a média, az ne szerepeljen a tévében/menjen "énekesnek".
Szimpatikusnak tűnik, és tényleg olyan 'légynek sem árt' típus lehet. És az valóban már túl sok, hogy vasárnap zaklatják a családját, oké, hogy a médiában nincs hétvége, de ez azt jelenti, neki sem lehet.. Ráadásul valóban, ha eddig nem keresték, akkor hogy vonhatják felelősségre, hogy vasárnap nem tudták elérni?
Nem értem, miért kritizálják Őt az emberek, lehet, hogy nem a legtökéletesebb az euroviziora, de ez van, az emberek megszavazták, és mindenki úgy kritizálja, mintha sokkal jobb lenne, szânalom ez az ország, és a lakosai, tisstelet a kivételnek!
-Forgácsi(?) Emese vagyok a Story Magazintól, többek között az én kollégáim vannak Fényeslitkén, azért, mert a tegnapi nap folyamán már többször kerestük a kiadódat, illetve az MTvR-t és nem értünk el senkit. Telefont nem vették fel, nekünk pedig lapzártánk van, ezt több levélben, telefonban jeleztük. (női hang=N)
-De hiszen nem kötelességem válaszolni. (A)
-Természetes, hogy az Eurovízió döntése után egy lap ír a nyertesről. Hát ez mindig is így volt. (N)
Egy "híresség" tanuljon meg magyarul. Ne szlengül beszéljen! Így képviseli Magyarországot, szép mondhatom!!!!
Szánalmas ez az ember!
Azt hiszik majd, hogy egy hajléktalan énekel!
Alex te egy nagyon jó aranyos ember vagy és a dalod is jó.
Soha sem nézem ezeket a dal versenyeket ,most véletlenül kerültem ilyen helyzetbe,de ha már néztem nekem is kialakult véleményem,neki drukkoltam!
nem azt mondom,hogy ő a legmegfelelőbb személy,aki képviselheti Magyarorszagot,de attól még nem kellene lehúzni és darabokra szedni szegényt,mert amit csinál az egyedi és nem folyik a csapból!!! hajrá csak azért is!!!
Hali mindenkinek! Átfutottam a hozzászólásokat. Az hogy kinek tetszik a produkció és kinek nem lényegtelen. Ő nyert és kész. Az hogy a média megkeresi természetes. De! Nem értem, hogy az embereket miért a szenny a mocsok, mások lehúzása élteti. Nem értem azokat a hozzászólásokat sem akik kioktatják a nyertest arról, hogyan is kellet volna válaszolnia,viselkednie. Egy fontos dolgot azt hiszem elfelejtetek. Alex egy hétköznapi ember. Nem médiasulit végzett kis papa mama kedvence. Majd belejön.
Nem hinném, hogy az ismertséggel kötelezővé válna, hogy éjjel-nappal a média rendelkezésére kel állni. Remélem, ha Hajdu meghívja, nem megy el, annyit becsmérelték a nejével együtt.
tanulatlan?
Tényleg fárasztó...hogy ismételgeted. Ugyanilyen fárasztó a kedvesem, kedvesem...és így tovább. A költőiség NETOVÁBBja.
Csak gratulálni szeretnék annak az újságírónak,aki gúnyosan megjegyzést tesz a falunapokról.Nem vagyok falusi(Miskolc),viszont nem értem,hogy mi a különbség ember és ember között.Miben más 200 nagyvárosi előtt fellépni,mint mondjuk 200 falusi között.Miben más 50 falusi kisgyermek,mint 50 budapesti?Eddig sem vettem egyik újságot sem,de ezután sem fogom.Önelégült pöcsfejek mindenhol a médiákban.Azért néz le egy embert vagy több embert ,mert falusiak?
3 oktáv? Tisztában vagy te azzal hogy mit beszélsz?
Alex! Vannak sajnos ebben az országban olyan silány és rosszindulatú emberek (nem kevesen) akik túlságosan gyengeelméjűek ahhoz hogy bármit megértsenek abból ami a zenéd lényege! Ők az irigységüket nem tudják máshogy levezetni, mint gúnnyal, iróniával.. Ezzel csak saját magukat minősítik. Sajnos ilyen a magyar mentalitás..
Köszi Alex a performanszod! A satyeszt nem kell fikázni. Szerintem azért van rajta, mert kopaszodik, de müvészekre eleve más szabályok vonatkoznak..
A hozzáállásánál hasonló a helyzet: egyrészt nem profizmusra utal az egész, másrészt viszont szerintem pont ez teszi szimpatikussá. Higgyétek el, hogy Némtországtól nem azért kapott 12 pontot, mert olyan kurta jó a hangja
szerintem azt hogy nem tud énekelni meg hogy úgy néz ki mint egy csöves az előnyére is válhat. mert sokan megfogjak sajnálni. és egy jó eredményt is elérhét.
Elismerem, hogy egyetemet végzett fiatalember, aki rendelkezik annyi műveltséggel, hogy az nagyobb költőktől kölcsönözve összeállított egy dalszöveget. Erre te pl. nem lennél képes. :)
..na a kis falvakban lakók is szívesen hallgatják, ha elmegy Alex! lehet hálásabb közönség, mint a médiában dolgozók!!
Persze,hogy a verseny előtt nem foglalkoztak vele az újságok!! Azt se tudták,hogy a világon van!!(én se tudtam)
IMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁDOM!!!!!!!!
Azért néhány mondatából látszik, hogy maga a srác az okos és jó fej, csak a szám borzasztó. Mint ember, szerethető, mint zenész, értékelhetetlen. Lehet, hogy ha a kaszinó-dallal készül, nagyobb sikert arat :D
Mért is kéne "szájba vágni", és miért is kelene "pusztulnia"? Nem ő tehet aról, hogy megnyerte. A kérdés csak az, hogy ki a bánat szavazott rá?
Szimpatikus, mert szarik a médiára, csak a saját érzéseit, művészetét adja bele dalaiba.
- Tényleg semmilyen ellenérzés nincsen senkinek a személye ellen bennem, hiszen nem is ismerlek benneteket, viszont amit ma hallottam, azért egy picit engem szintén ugyanarról győzött meg, amit eddig is gondoltam, hogy.. (A)
Az a baj, hogy nem unjuk a média aljasságát, hanem megvesszük ezeket a papírra nyomtatott trágyákat, és amíg ezeket megvesszük, addig a médiának nagy pénze származik belőle, és amíg a médiának nagy pénze származik belőle, addig a kedves ujságírók nem fogják unni magukat :/
A Story-s ujsagiro holgynek szep a stilusa mondhatom,
Mindenkinek más az ízlése.Sok embernek tetszik.Őt küldik, hát szurkoljunk neki. Meghallgattam a Csókolom és a Láttamoztam c. számokat,jó a szöveg.
A magyar focinak is szurkolunk pedig....
Nekem is tetszik, söt egyre jobban, szerintem csak azért nem lesz a 10 - ben
mert a magyar megitélés Európában olyan amilyen !!!! GO ALEX !!
így van. de hát meg lehet nézni nyugatabbra is mi a nívó. USA-ról nem is beszélve. A tehetség, tudás, a soksok év alatt elért zenei szakismeret jottányit sem ér már.
Nekem ez a srác baromira szimpatikus. :) Azt pedig nem értem, hogy miért kell mindenkiről megírni még azt is jóformán, ami meg se történt vele... Nem lehet vlkit csak a zenéjéért szeretni? Ad néhány interjút arról, amiről ő szeretne beszélni, azt' csókolom. Minek kell gusztustalanul vájkálni az emberek életében és zaklatni, akár énekes, akár más... Hányinger ez a bulvármédia...
Mert nincs "kedvesük" és egyedül recskáznak netpornóra. Így nehéz megérteni egy szerelmes számot :)
A zene az éneklés létezett a tévé,média,propaganda előtt is évezredeken át ,sőt akár ellentétes viszonyban is lehetnek egymással , akár például olyan tekintetben is hogy a propaganda rá jellemzően a manipulációban és a képmutatásban törtet míg a zene jó esetben őszinte,szabad,emberi mondanivalót szeretne kifejezni.
Nekem nem jön be ez a dal, de a te hozzászólásod még kevésbé. Először is tanulj meg helyesen írni. Másodszor meg mielőtt ilyen szakértői véleményt írsz tájékozódj! Ha három oktávot kiénekelne már rég Megasztár, X Factor nyertes lenne. Lehet, hogy nem tud pontosan énekelni, de ő ezt legalább vállalja, Te itt osztod az észt, úgy hogy azt sem tudod mi az az oktáv.. :/
Azt mondják, hogy a dala fülbemászó. Nos igen, szó szerint olyan mint a bogár, bemászik az agyadba és megrágja benne a jó ízlést.
- Amikor én a versenyre jelentkeztem, vagyis ők jelentkeztek, akkor ott nem volt az, hogy aki esetleg a versenyt megnyeri, annak kötelessége azon nyomban minden újság rendelkezésére állni vasárnap. Egyébként bocsánat, a Bazilikában voltam, mert ott meleg volt, egyébként sütött szépen a nap és ott gondolkodtam egy picit.(A)
Soha nem halottam róla, nem néztem a műsort,de egyre jobban szeretem ezt a fiút!
-Szerintem ez nem természetes, illetve akkor természetes, szerintem, hogyha például ír előtte is a versenyzőről. Ne haragudj, hogy szóba… vagy hogy megszakítottam, amit mondasz, de azt gondolom, hogy a Story Magazin, vagy Hot, vagy akármelyik zérót foglalkozott az Alex-szel a verseny előtt, amivel semmi gond nincsen, csak akkor „come-on”, tehát ezt tényleg magyarázni kell? (Bérczes Ádám=BÁ)
-A verseny előtt nem foglalkoztunk kiemelten… (N)
Ki az a ByeAlex?
csavo az utcarol nyert versenyt. trenyo naciban. De a bal oldalon ulo bacsi szerint az MTVA mar mindent tudott elore - ott lehet erdeklodni.
Ilyen, amikor 2 világ, korszak találkozik: egy elmúló és egy lassan, de biztosan elinduló. Akinek van szeme, van szíve, az látja-érzi. A többiek pedig tovább gyártják maguknak a saját szenvedéstörténetüket...
a zene volt szerintem rossz választás, a hangja nagyon jó, és biztos vannak nneki és lesznek jó dalai,
,,DE NÁLAM IGEN" hát ez nagyon jó:D
Nekem ezerszer szimpatkusabb, mint sok megcsinált sztár....
És miért kell kikezdeni őt, a családját azért, mert nyert a "nagy nevek" előtt???
Én kifejezetten örültem, hogy egy névtelen valaki nyert!!!
A szám pedig kifejezetten jó!!
Érdekes, hogy akik nem szeretik ezt a számot, meghallgatják, és keményen kritizálják. Miért nem szavaztak?
Éppen kocsmáztak, vagy libát legeltettek?
Miért nem szavaztak másra?
A többség döntött!
Ha valakinek nem tetszik, akkor nem kell hallgatni!
Én nem szavaztam, mégis elfogadom a többség döntését.
Még az építő jellegű kritikákat megértem, de a rosszindulatú hozzászólásokat már nem értem. Abba minek munkát fektetni?
Bár az igaz, hogy a primitív gondolkodással nem lehet versenyezni.
Sajnos! :)
ha nem teszik halgassátok antifitnesstomit a bedugult orrával
Szia kedves Judit! Te hogyan válaszoltál volna? Úgy gondolom egy hétköznapi embernek, aki hirtelen a semmiből az újságírók karmaiba kerül lehetetlen felkészülnie.
Alex te egy nagyon jo ember vagy
Mennyi sok rosszindulat.... Hajrá Alex, mi itt külföldön szeretünk !