Rengeteg elszomorító komment érkezik.🙁 A videó megtörtént eseményeket mutat be, és az átadni kívánt üzenettel, véleménnyel lehet egyet nem érteni. Én az utóbbi években kicsit kiábrándultam Muskból és rá kellett jönnöm ő sem egy önzetlen zseni, aki az emberiségért kel fel reggelente. Neki is vannak sikerei és kudarcai, erényei és hátrányai. A világ nem fekete fehér, és ezt szeretném átadni ezzel a videóval. Nem értem min lehet egy amerikai milliárdosról TÉNYEKET bemutató videón megsértődni, mintha valaki családtagját szidnám. Illetve még amit kiemelnék minden habzószájú fanatikusnak: Ez nem egy szponzorált videó. A világon vannak eltérő vélemények mint a tiéd, ha valaki olyan videót csinál, ami neked nem tetszik, az nem lesz azonnal háttérhatalom által pénztelt lejáratókampány. 😅 Pár embernek agyára ment már az internet. Köszönöm mindenkinek, aki értelmes és összeszedett kommentet tud írni, még ha nem is ért egyet a videóban elhangzó, sarkosra vett narratívával.
azért erős tényként eladni csúsztatásokat, van ami jogos volt részedről de ha egy olyan csatornát csinálok aminek a célja valaminek a bemutatása akkor áldozok rá annyi időt, hogy rendesen utána járok tudván hogy az internet tele van hazugságokkal. Ráadásul a videó címe is erős nekem.
Sajnos ez kísértetiesen hasonló az elektromos autós videódhoz. Sajnos tényként közölsz olyan dolgokat, amikről gyakorlati tapasztalatod nincs, és nem kérdezel meg hozzáértőket. Mindig két oldala van az éremnek, 2 perc alatt letudod az egyik oldalt, majd 10+ percet azzal, hogy mit tett Musk azért hogy ez valóra váljon. A saját véleményedet osztod meg tényközlésként. Ez a legnagyobb probléma... Ha vélemény videót csinálsz, akkor ne tálald tényfeltáró videónak...
Több olyan dolog is volt amit ahogy elmondtál az abban a formában nem volt igaz... A kommentelők csak annyira "habzószájúak", mint amilyen a videótok... A kritikát viselni kell, nem a másikat lenézni... 🤮
ne szomorodj el, ha ilyen témájú videókat készítesz, óhatatlanul megtalálnak a fanatizált rétegek és azzal is tisztában kell legyél a videóid alapján, hogy csak egy szűk réteg még ma is, akik értik a dolgokat...de ha így bedurcizol a kommentek olvasásán, akkor lehet, neked is még sok tanulnivalód van a világunkról és annak működ(tet)éséről.
A sok álomból, ha egy kettő valós lesz már az is jó. Hiszen a fejlődés álmodozással és ígéretekkel kezdődik. Sok nem jön be, de ami igen azon általában az emberiség is nyer. A fejlesztés ilyen.
Csak az nem mindegy milyen áron. Nem 2-3 céget tett tönkre, rugatott ki embereket, vagy tett munkanélkülivé. Az utóbi időben pedig számtalanszor csak a botrányra törekszik, és ahogy a videóban is elhangzik, folyamatosan megtéveszti az embereket.
@@zoltanszabo7499 most vinnyogsz mert nem isteníti orbánt? vagy mit jelent, hogy azonalli demokrata? és mi az hogy amerikai propagandista? azzal kéne minden videóját kezdenie, hogy az oroszok/kínaiak a legjobbak, a nemzethííííí konzervatív a jóóóó, többi rósz ? hogy neked a kedvedben járjon?
Az éhezés felszámolására reagálva: Musk azért nem foglalkozott már ezzel a témával, mert mikor a részletekről kellett volna tárgyalni, a kedves Beasley úr csak privátban mesélte volna el a részleteket, míg Musk azt szerette volna, hogy ez nyilvánosan történjen, hogy mindenki láthassa. Valószínűleg azért, mert mindenki tudja mennyi “szűrőn” vándorol át a pénz, mire eljut az eredeti céljához.
Nincs mit érteni, mert senki sem mondta hogy Musk dolga az ehezest felszamolni, a tobbi milliardose meg nem. Az mar igazan kulon speci mufaj, amikor valaki nem olyat nem ert ami elhangzik, hanem olyat ami el sem hangzott. Gratulalok a kulonleges kepesseghez.
A sikerhez kudarcok sorozata vezet. Ha ő nincs, még mindig 100x-os áron topogna helyben a NASA. Jó látni, hogy olyan embernek van pénze akinek víziói is vannak és nem fél kockáztatni, elbukni, felkelni.
Igen? Írd már le mi hasznunk van abból, hogy a NASA nem 100x áron toporog? Pusztul a föld amin élünk, és garantálom, hogy senki nem megy innen sehová lakni!
@@istvangrezal5872 1: a Nasa űrvédelmet és sok egyéb dolgot is fejleszt, Nézz utána a DART szondának. Ez egy olyan rendszer prototípusa ami egy a föld felé tartó kisbolygót vagy aszteroidát tud kitéríteni a veszélyes zónából. És egy kissebb meteor is megbéníthatja a világot. Ha rossz helyre esik le. És így a megspórolt pénzt erre használhatja a nasa. És mielőtt mondanád hogy "óh mi az, úgy is végtelen a forrás" Nem végtelen. Fix éves büdzsé van. Abból kell gazdálkodniuk 2: űrszemét. Az újrafelhasználható rakétáival, a rideshare programmal sokszorosan csökkent a kintmaradó űrszemét. Annak meg a veszélyei hogy ha egy műholddal ütközik egy űrszemét akkor a nasa számításaiból kiindulva 10 ezer új űrszemét fog létrejönni amik a föld körül keringenek. Ha elég ütközés következik be. Technikailag egy szemét kupola alakul ki a bolygó körül ami megbénít mindent. A távközlési műholdakat. A tv-khez használt műholdakat. A telefonhálózati és a gps műholdak mind meghalnának. Ezért volt problémás a pár évvel ezelőtti orosz anti műhold rakéta mert miatta még az ISS-t is új pályára kellett rakni.
@@istvangrezal5872 a földi életében bizonyára nem megy a földröl senki sehova sem lakni, de azt Isten garantálja,hogy az örökkévaló életben mindenki elmegy innen lakni valahovßa. A mennybe Istennel mi megyünk lakni,akik hiszünk Jézus Krisztusban,mint Isten Fiában, hogy meghalt a büneink kifizetéséért és feltámadt,és újra eljön majd értünk.A pokolban meg azok fognak lakni, akik nem akarják ezt elhinni
Az ugye megvan, hogy a nasa 50%ban állami, 50%-ban polgári befektetés, míg a spacex meg 100 polgári. Vagyis minden eredménye az utóbbinak az, hogy te semmit nem profitálsz belőle. Pontosan ugyanaz, hogy sokra megyünk azzal, hogy mélyszaroslölönél van a közpénz, de semmit nem kapsz belőle :D Az ilyen ostoba fajankók miatt élnek meg a szélhámosok, mint a musk.
Elon Musk egy olyan ember, akinél többet jó ideig egyetlen másik ember sem fog elérni az élete alatt a világon. Ha mindent megúsz, akkor az csak azt jelenti, hogy valamit jól csinál. Amikor a Mars meghódításáról beszélünk, és ígéreteket teszünk, azokat az ígéreteket az akkori jelenlegi erőforrások és adatok alapján tesszük, de itt most egy másik r*hadt bólygóról beszélünk, még szép hogy csúsznak a határidők. Ami az ő optimizmusát illeti, azt lehet az ő saját erősségének/hülyeségének tekinteni, szerintem nem feltétlen azért ígér mindent rövid időn belül meg, mert ahhoz van kedve, hanem mert ő ilyen optimista, és igenis ahhoz, hogy egy ember ennyi innovatív ötletet meg tudjon valósítani, nagyon optimistának kell lennie. Persze ott van a sok okos és tehetséges ember mögötte, akik őt támogatják és segítenek neki, de attól még ezek közül lehet nagyvalószínűséggel semmi sem létezne Elon Musk nélkül. Igenis minden egyes nap sz*rrá dolgozza magát, azért hogy mindenkinek aki ezt a kommentet olvassa és minden más embernek is a Földön, az ő utódjainak egy élhető jövőt biztosítson. A Tesla a Föld védelmére van kitalálva, a SpaceX pedig az emberiség túlélési biztosítékára. Föld nélkül nincs Mars. Ha egy nap egy random katasztrófa tönkre teszi az egész Földet, a Mars az a hely, ahol az ember tovább élhet. Eleinte a Föld nélkülözhetetlen a Mars önállósításához. Neki sem sikerült minden, de sokkal több mint a legtöbb okoskodó embernek. A fejében még százszor ennyi más terv van már rég kidolgozva, de ő is csak egy ember, képtelenség, hogy mindent meg tudjon valósítani és felügyelni. A Tesla, SpaceX, Neuralink, Boring Company, Solarcity és az X (Twitter) is iszonyúan sok egy embernek, hogy mindet felügyelje. Inkább tisztelet jár ki neki, mint lecseszés és neki keresztbetevés. Milyen jó egy Teslában ülni ugye? Milyen eszméletlenül nagy emberi teljesítmény lesz majd az, amikor a Marson tekintünk majd ki egy bázis kis ablakán a vörös tájra. Igen, vannak emberek akiket nem érdekel ezek közül egyik dolog sem, oké, meg van értve, de akkor ne szóljanak be úgy, hogy semmit se tudnak ezekről. Sajnos egyesek nem képesek felfogni, milyen nagy árat fizet minden egyes nap Elon Musk mindenért és hogy miket valósít meg. Ő egyike azon embereknek, akik ritkán születnek meg erre a világra, mondhatni Elon Musk az évszázad embere, pont úgy mint, ahogy az 1900-as éveké volt Albert Einstein vagy Nikola Tesla. De még sorolhatnám a neveket. Tehát tessék kicsit optimistább lenni és ne csak saját magunkra gondolni és egész nap csak önzősködni. A videót illetve, pedig kicsit pesszimistán mutatja be Elon Muskot, átlagban véve viszont nagyon jók szoktak lenni a videóitok. Így tovább!
Igen, ha elolvastad a részletes életrajzát, a könyvet róla, az optimizmusa, illetve az, hogy görcsösen ragaszkodik az elképzeléseihez és nem tűri, ha ellenkeznek vele, az mindig is jellemző volt rá, gyerekkora óta. Ilyen a személyisége és aspergeres is. A célját, hogy eljut a Marsa már gyerekkorában kitalálta. Nem értem, miért mondják róla, hogy nem valósulnak meg az ötletei, mikor az ötletei nagy részéről még nem is tudjuk, hogy megvalósul-e, mert a Marsra utazás, a Neuralink-es dolgai még csak folyamatban vannak. A Hyperloop nem jött be neki, de arról ő beismerte, hogy nem fog.
Még folyamatban van az életrajzának az elolvasása, de minden elolvasott szóval egyre jobban megértem és tisztelem őt. Az már egyéni előnyöm/hátrányom, hogy tetszenek azok a dolgok amikkel ő foglalkozik, értem ezalatt az űrkutatást, az emberi fajt fejlődését, könyezetvédelmet, stb. :)@@ivanholzendorf1300
Loszart ember. Szerintem itt tulzasba vitted a dolgokat. Nagy szerelmed EM..nos legyen. Az elektromos autonak nincs nagy jovoje. Sot...sokkal nagyobb karokat fognak okozni,mint a hagyomanyos benzines autokkal. A Mars...nos szerintem nagy marhasagot irtal...az,hogy az emberiseg jovoje a marson mulna:) Ugyan mar ! Mit szisz amugy? Jo lehet az anyag :)
A valótlan állitásai, túlzásai kihatnak másokra is. Olyan igéreteket tesz, amit nem tart. Befektetők neki is kellenek, és őket-úgymondd- megvezeti. Nyilván téged, Mo-ról a panelből kurvára nem érdekel, hogy kinek jó, vagy rossz, de ha reálisan, objektiven gondolkodnál, akkor tisztában lennél vele, hogy nem viccből vannak a perjei, hogy mennyire manipulativ, spekuláns, és hány ember életét tette tönkre. Azt pedig nem úgy kéne beállitani, mintha mindent, ami a nevéhez füződik, ő találta volna fel. A teslát sem. Csak kihasználva a válságot jófaszán bevásárolta magát. És ez igy volt nem 1 nem 2 cég esetén is. Sokkal több cégbe szállt be ő, mint amit Ő maga "talált fel". Jó családba született , volt pénz mindig. Jó befektető, igy a nagydobások mindig az ő neve alatt futnak be+ tolja a médiát ezerrel, ezért köt mindenki minden hozzá. Pedig ez nem a valóság.
Az egyetlen gond azzal, amit állítasz, hogy egyértelműen látszik belőle, hogy nem tudod, mitől lesz valaki igazán sikeres. Eldob 10 dartsot és ha 1 jó helyre megy, nyert. A sikertelenek nem dobnak el egyet sem, így sosem lesz sikerélményük. Amit te összehordtál, vagyis amivel te le akartad húzni Muskot, az maga a siker receptje.
Figyelj, ez egy "sikeres" Elon Musk sértegető videó. Láthatóan sokan megnézték és sokan kommentelnek. Az irigy fiú jó pénzt keresett vele, a média már csak ilyen. :)
Attól függ, hogy a kilenc sikertelen dobásnak mik a következményei és mi annak az egynek a hozadéka. Ergó: az egyenleg . További alapkérdés, hogy mi a siker deffiniciója. Egy nárcisztikus ,pszichopata egyéni “sikerét” ki nem szarja le, önmagán kívül?
4:36 -nál teszed magad hiteltelenné, mert a Teslának csak annyi köze volt a balesethez, hogy közéjük csapódott egy nem Tesla. Nézz utána és ne csak gyűlöletből írj
Elég sok öngóllal sikerült elveszíteni ezt a meccset a Tesla/Musk ellen. Teljesen megszokott a hangulatkeltő, gyűlölködő tartalom a pénzéhes médiától de talán mi többet vártunk ettől a csatornától, hát nem sikerült nekik. Mint ahogy dübörög a nagy szólásszabadság, úgy rendben lenne ha sima véleményként megfogalmaznának egy Elon Musk utálkozós videót de behazudni az embereknek, hogy ez egy objektív, tényfeltáró videó elég szánalmas.
Szerintem a videó válaszol saját magára. Minden feltaláló vagy innovátor- nak vannak zsákutcái. A különbség az, hogy ő nem csak mint feltaláló hanem mint marketinges is brillírozik. És minden ami nagy port kavart körülötte az végül milliárdokat rakott a zsebébe.
Igazad van. Éppen ezért haldoklik a twitter is, ezért van egyre több per ellene különböző ügyekben, ezért kezd növekedni a tesla vesztesége és nyilván ezért bukta a bizniszt, hogy az Artemis programban az SpaceX rakétáit használják. Hogy mint marketinges is brillírozik? A jó marketing alapja a valóság! Ha hazudsz, az nem marketing! Elon Musk egy lufi, ami ki fog durranni. Pont, mint anno a dotcom lufi...
@@droneview6321 Nem volt! Ez azt bizonyítja hogy ő tervezte meg a rakétát és a navigációs rendszerét, meg minden mást? Elon csak kialakított egy személyi kultuszt pszichés problémákkal küzdő embereknek.
Ez a videó nem EM és a cégeibe vetett bizalmamat vette el, hanem ezen csatornáét :( Nem fogom tételesen felsorolni, de pont a VW-t emlegetni az id.3 bevezetése után?! Összekeverni a Boring Company-t a Hyperloop-pal? Felületes, felkészületlen, csúsztatásoktól hemzsegő alkotás, ilyen minőségű itt minden videó?
Én már korábban leiratkoztam a csatornáról mert nálam hitelét vesztette. Jól elkészített videók vannak itt ez tagadhatatlan, de a szervezetem kiveti a click bait tartalmakat.
Van jó pár csúsztatás,félreinformálas a videóban.A Kínai balesetnél kiderült, hogy nem az autó volt a hibás,ráadásul be vágsz egy balesetet amikor egy nem tesla berepül a Supercharger közé. Egy csomó kamu információ van a videódba. Ha nem értesz ehhez,akkor ne csináld.
Ért hozzá, csak pénzt keres vele gerinctelenül. Nézd meg a videó megtekintéseit... Eladták magukat és hazugsággal sokat keresnek. Sajnos ennyire kifizetödő a gyűlölködés. Persze csinálhatnának egy startup céget és hasznos termékeket vagy szolgáltatást is kínálhatnának, ja az nem megy nekik... Akkor legalább rugjunk bele valakibe akinek sikerült ilyet csinálni, érthetetlen ez a felfogás tőlük. Hatalmas csalódás ez a videó.
Már jóval korábban beleálltak, max hozzád ezek nem jutottak el. A g7 már 2017-ben összegyűjtötte 'Hyperkamu' című cikkében néhány hazugságát és egyértelmű hülyeségeit, 2012-től. Szóval már legalább 2012-től elég komoly kritikák érték. Ennek nem sok köze van a republikánus kötődéshez. Mondjuk inkább úgy, hogy mostanra gyűrűzött be sokaknál, hogy a király meztelen.
@@laszlokeri5184 Esetleg vmi érdemi reakció az általam említett konkrétumokra, vagy ez a maximum? Hogyne, ki ne szeretne milliárdos lenni és hatalmas befolyással rendelkezni? Mindenki. Szívesen lennék-e Elon Musk? Nem igazán, a történelem majd helyre rakja. A személyi kultusznak megvan az a hátulütője, hogy csak a pillanatnyi időben hat. Pablo Escobarnak is hatalmas vagyona és befolyása volt és hatalmas szervezetet épített ki. Akkor most te szívesen lennél Pablo Escobar? Vagy irigyelnem kellene? Pedig hát elismerésre méltó teljesítmény, amit felmutatott, nem?
Nem vagyok egy nagy rajongója Musknak, sőt irritál a pali a pökhendiségével, de közben elismerem az érdemeit (meg a kárt is, amit okoz néha). Szerintem ha pl. a Tesla önvezetési funkciójáról beszélünk, nem elég megszámolni mind a 17 halálesetet, amit okozott. Azt is meg kell nézni, hogy hány életet mentett meg. Tele van a TH-cam olyan felvételekkel, amikor a biztonsági funkció megfelelően navigálva rántotta félre a kormányt, és így került el egy balesetet. Olyan is van, amikor két Tesla kétfelé kerülte el ugyanazt az autót, aminek a balesetveszélyes viselkedését egy ember okozta az intrakraniális zsírszövetével. Ezzel az erővel azt is emlegethetnénk (persze nem az emberéletek kapcsán), hogy hányszor semmisült meg a SpaceX rakétafokozata visszatérés közben, figyelmen kívül hagyva azt, hogy 2020 óta több százszor épségben visszatért, csak a minap a túl erős óceáni széllökések miatt semmisült meg az egyik fokozat a fogadóhajón. Szóval a teljes kép bemutatása. A megerősítési torzítás elkerülése. Szerintem ez alapkövetelmény, srácok. Részemről felétek az.
Nekem is ez a gyanúm, ugyanis ő sokáig a baloldal sztárja, de mikor a twitter megvásárolta és szabadjára engedte a szólásszabadságot, amelyet egyes balosok furán értelmeznek egyből szélsőjobboldali lett, amikor pedig a woke-ból lett elege hú az már nagyon sok volt a woke-harcosoknak. Már család elhanyagoló is lett, mert fiát is bekebelezte az ideológia.
4:31 Én úgy tudom, hogy az autopilot emberi felügyeletet igényel. Innentől kezdve pedig nem az a felelős a balesetekért, hanem minden esetben a vezető. Nem követem ezeket a statisztikákat, de a néha felröppenő "az autopilot megint ölt" cikkek után mindig az derül ki, hogy valaki igazi kretén volt, aki valószínűleg bármelyik másik autóval meghalt volna a saját idiótasága miatt.
A téma arról szól, hogy Musk már az elejétől kezdve úgy promózta, hogy nem igényel emberi felügyeletet, ezt sugallja a neve is: Autopilot. Mert ha Autoassistantnak hívja, vagy vmi hasonlónak, az más helyzet lenne. Viszont a pilot egyértelműen olyasmi, ami nem igényel folyamatos felügyeletet. És ezt kamuzták a tesztvezetésen is, amiről a belsős mérnök bevallotta, hogy hazugség volt az egész. De ő konkrétan azzal az ígérettel hírdette és promózta a rendszert, hogy képes az önvezetésre, és csak halkan tette hozzá, hogy majd lesz, 2017-ben. Most 2023 van, és még mindig nem az. Hazudtak a promo videóban? Hazudtak. Szándékosan adtak félrevezető nevet neki? Szándékosan. Innentől kezdve meg arra hivatkozni, hogy 'hát de felügyeletet igényel, ott írjak a használati utasítás 112. oldalának, 3. bekezdéséseben', az azért kissé sántít. Abban egyébként igazad van, hogy sok esetben a körülmények elég szerencsétlenek voltak ezeknél a baleseteknél. De a Tesla közben masszívan mindent elkövetett, hogy a fejekben messze több alakuljon ki a rendszerről, mint amit az valójában tud. És ebben nem féltek konkrétan csalni is.
@@fchris82 ezzel nem vitatkozom. De amikor valaki kijátsza a beépített biztonsági korlátokat (pl fogni kell a kormányt, de ő ráragaszt valami súlyt), az ne legyen már az autopilot számlájára írva!
@@csabapapp8481 Kicsit elbeszélünk egymás mellett. A téma az, hogy Musk rendszeresen szándékosan hazudik-e, úgy, hogy tud róla, hogy éppen hazudik. Nem véletlenül téved, nem jön össze, hanem vannak-e arra utaló jelek és példák, hogy Elisabeth Holmes-hoz hasonlóan mást állít a termékről, mint amit az valójában tud, aztán a háttérben próbálja lepapírozni, hogy ne lehessen elővenni, ha vki számon kérné. Ez egy példa arra a sok közül, amikor kiderült, hogy ez történt. Az, hogy most az Autopilot mit tud, a baleseteknél ki és milyen részben felelős, az egy teljesen másik, külön téma. Én is abszurdnak tartom, hogy a forró kávéra rá kell írni, hogy vigyázz, forró. Vagy a mikróra, hogy élő állat szárítására nem alkalmas. Itt konkrétan tökre látszik, hogy az AutoPilot név egy szándékosan adott félrevezető név. Ez egy tipikus startup bullshitelés, ez nagyon fontos egy korai cég életében, amikor promózni akarja befektetőknek, hogy mi a cél. A Tesla egy 20 éves cég, nem egy startup, és nem befektetőknek pitchelnek, hanem valós piaci termékről beszélünk. Ez egy komoly szereptévesztés.
@@nihil0771 más is jött ezzel a hülyeséggel, hogy minden reklám hazudik. Nem, az helyzet az, hogy nem. A repülőgépeket se keverjük össze az autózással; a repülőgépeket egyrészt nem reklámozzák és csak szakmai emberek döntenek repülőgép vásárlásról, másrészt nem engednek bármilyen hülyét a pilótafülkébe vezetni, míg volán mögé gyakorlatilag bárki beülhet így a pilóta és a személyzet tudja, hogy mik az "autopilot" korlátai.
Nem Musk védelmében, de kicsit kevered a cégeit. A Hyperloop a vákumos vonat cége, a föld alatti autós alagút pedig a Boring Company. Ha már videót csinálsz érdemes lenne utánanézni a dolgoknak.
@@4totya Musk vállal bármilyen felelősséget bármiért? Hazudozik évtizedek óta. A tesla meg önvezető módban nagyon szépen bele tud vezetni egy éppen kanyarodó kamionba, bár az még a jobbik eset, mivel olyan ember lesz az önvezető baromság áldozata aki önként jelentkezett erre, és nem egy ártatlan gyalogos, aki akaratán kívül vesz részt Musk játékában.
@@hunorrevesz2354 nem. Mivel nem volt zseni. Semmihez nem ertett. Csak a reklamokhoz. Pontosan ahogy a mai napig az apple eszkozok a leg rosszabbak es emellett a legdragabbak mind kozul.
Steve nem volt zseni csak volt 1 jó ötlete, és ő is mint Musk aztán halálra dolgoztat mindenkit a cégébe h meggazdagodjon. Nem zsenik ezek. Sehol sincsenek Teslához vagy DaVincihez képest. @@hunorrevesz2354
Az Elon Musk jelenség jól mutatja, hogy a lipsik mennyire agymosottak. A twitter felvásárlása előtt bálványozták, azóta már megírták nekik, hogy utálni kell és azóta valóban közellenség lett számukra.
Meg folyamatosan olvasni, hallani, hogy az X milyen veszteséges, csődbe fog menni stb., pedig nem is azért vette, hogy ebből legyen még több pénze, nem volt rá szüksége, hogy még több pénze legyen, hanem mert akart egy közösségi médiát. És azt sem indokolt, hogy azt írják, hogy rosszabb lett a használata, mikor teljesen ugyanolyan, mint a Twitter, csak más logóval. Ja, nyilván az nem tetszik a demokrácia nagy hííveinek, hogy másféle politikai nézeteket is le lehet ott írni. :D
Ráadásul az ENSZ évi 8 milliárd dollárból nem tudja ezt megoldani. Szóval volt ott nagyottmondás. Persze aztán ment a maszatolás, hogy nem azt mondta Beasley, hogy felszámolják, hanem nagyban segítené az éhezés felszámolását.
teljesen mindegy, milyen penzzel oldjak meg. csak csinaljak mar vegre!! egyebkent bizony, aki gazdag, annak erkölcsi kötelessege, hogy segitsen a tarsadalom szegeny retegeinek.
Udv, engem megvett amikor vezettem egy model S-t kesobb meg egy model 3-at. Akkora elmeny volt, fulig ert a szam. A masik amikor fuggolegesen leszalltak a raketai, na akkor eldobtam magam. Nagyot kell mondani hogy figyeljenek rad, igazad van, vannak csusztatasai, ha a politikusok csak ennyit csusztatnanak, boldogabb lenne a vilag.
Engem annyira megfogott az élmény, hogy vettem is egy Model S-t. Ettől jobb autóm sose volt! Nem mindenre jó még az elektromos autózás, a szokásaidnak megfelelően vásárolj kocsit és akkor nem lesz csalódás.
Ma meg a média megpróbálja megetetni az emberekkel, hogy a Tesla milyen rossz. És az emberek, akik vevők arra, hogy valamit szidni kell, szidják is, de ezek érdekes módon olyane emberek, akiknek nincs Teslájuk. :) Teslásoktól általában nem hallani szidalmakat. Én is szívesen vennék Teslát, a Cybertruck tetszik a legjobban. :D Láttam egy hírt és hozzá a fényképeket arról, hogy valaki balesetezett a Cybertruck-kal. Az még be sem horpadt sehol, a másik kocsi, amivel összeütközött meg mint egy harmónika, felgyűrődött. :D
Az a baj, hogy én a tízes listát úgy nézem, hogy bízom benne, Márk és Donát kellőképpen utána mennek egy-egy témának. De amikor kijönnek olyan videóval, amibe több bele látásom is van és látom benne a csúsztatásokat és hibákat, az bizony valahogy rombolja a hitelét a többi már megnézett videónak is. Ezt nagyon sajnálom, mert valahogy azért érződik, hogy nem akartad elvenni az érdemeit elvenni Musk-nak (és Márk sem akarja az elektromos autók érdemeit elvenni egy korábbi videótokban), de biztos vagyok benne, hogy sok nézőtök nem olvas a sorok között és szimplán annyit jegyez meg, hogy amit ez az ember csinál, az rossz és egyébként maga a sátán. Srácok, sokkal precízebben kérlek és kevesebb clickbait-re gyúrjatok! Azt is érdemes lenne kidomborítani, hogy egyébként egy asperger szindrómás emberről beszélünk, akinek a megnyilvánulásait a helyén kell tudni kezelni.
Felsorolhattál volna pár csúsztatást, csak a példa kedvéért. Nyilván abból tud tanulni a címzett is, meg mert így kissé a levegőben lóg. Az sokkal hasznosabb, ha azt mondom, "ezt most elsóztad kissé, és mehetett volna bele kicsit több bors", mint ha csak annyit mondok: 'ez most nem lett jó'. Az, hogy Aspergeres, ez különösebben nem szempont a témát illetően. Ugyanennyire mutat nárcisztikus személyiségvonásokat is. Hogy mondjak példát is, lásd a Thaiföldi barlangos esetet, ami után olyan hisztit rendezett, mint egy 6 éves éretlen gyerek. Pedig csak annyi történt, hogy volt egy rettentően hülye ötlete, amit elvetettek. Mondom ezt úgy, mint aki vett már részt barlangi mentésben. Azt, hogy mit kommunikáltak félre az e-mailekben, azt ugye nem tudjuk, de kizártnak tartom, hogy az ötletre bárki is azt mondta, aki járt már barlangban, 'hogy ez zseniális'. De persze vehetjük a 420 dolláros felvásárlásos igéretét is, ami egyértelműen a shortolok megszivatása miatt volt. A videóból kimaradt, hogy az igazgatóság mit sem tudott erről, ez már az aznapi nyilatkozatokból kiderült, azt a kamut, hogy neki valójában volt ilyen terve, csak hónapokkal később vetette fel, amikor már a részvényesek perelték. Nyilván a tőzsdefelügyelet nem bírságolt volna, ha lett volna ilyen szándék, csak hát egyértelmű volt, hogy soha nem is volt. Ennek semmi köze az Asperger szindrómához, de ha lenne is, akkor is csak kb annyira mentség, mint ha egy pedofil azzal védekezne, hogy 'bocsi, pedofil vagyok, ezt tessék figyelembe venni'.
@@fchris82 Példák: 1. Önvezetés. A Full Self Driving és az Autopilot funkciókat sokan támadják maguk a nevük miatt. De lábjegyzetben mindenhol ott van - és ezt hangoztatta Musk is - hogy nem kész funkció. Továbbá bele rágjkák a User szájába, hogy 2-es szintű önvezetést tesz lehetővé. Ezt persze sokan figyelmen kívül hagyják és gyakran meg is van belőle a baj. A személyes véleményem, hogy önmagában az önvezetés meglétének a tologatása nem egy rossz dolog. Kell idő, hogy biztonságosan (!) kiforrja magát a szoftver. Szerintem sokkal jobb a koncepció, mint a versenytársaké. 2. Hyperloop. Az ötlet Musk-é, de eladta azt és a Virgin cég végezte a fejlesztéseket. Musk-nak tudtommal nem volt hozzá köze. Egyébként ezt keveri Donát a Boring Company céggel, legalábbis itt össze lettek mosva az infók. 3. Ígéretek úgy általában. Ez nem csúsztatás, inkább csak sugalmazza vele Donát, hogy ez baj. Nem baj. Innovatív technológiákról beszélünk, amit előtte nem csinált senki. Nem arról van szó, hogy nem építettek meg időre egy házat. Mivel ezek komoly fejlesztések, nem csodálom, ha valamibe mindig bele futnak. (Ilyen érdekes módon az ITER-el kapcsolatban is van, de az megint érdekes, hogy nem forog közszájon.) 4. A Beasley féle pontokat nem ismerem, de én sem vagyok híve az ilyen jellegű segélyosztásnak. Van egy jó mondás: az embereket halászni kell megtanítani, nem halat adni nekik. Tehát egy egyszeri segély nem fogja megoldani az éhezést a bolygón. (feltételezem erről lehetett szó a bejegyzést olvasva) 5. Cybertruck. Más gyártó is csinált már olyant, hogy a kezdeti összegnél magasabban adta a modelleket. VW, hogy egyet mondjak. Egyébként a szóban forgó autóra 2M előrendelés volt. Ha adott egy gyártási kapacitás, amire túlkereslet van, az piaci szabály szerint árnövekedést hoz magával. Lesarkítva, licitáljanak rá a leendő vevők. Nem etikus, de ez van. Ha nem kell ennyiért, nem kell megvenni. Lesz majd más... A pénzügyi kijelentéseihez nem szólok hozzá, ahhoz nem értek, mit és hogy lehet, nem lehet a tőzsdén szabályosan, vagy szürke zónában mozogva megtenni.
@@gergo_salamon Köszi, így sokkal jobb. Akkor reagálok: 1. "De lábjegyzetben mindenhol ott van - és ezt hangoztatta Musk is - hogy nem kész funkció" Jaj, ne már. Hazudtak a vidóban, hogy félrevezessék a vásárlókat a képességekről vagy sem? Hazudtak. Szándékosan adtak félrevezető nevet a rendszernek? Szándékosan. Amikor egy érvelésben arra kell hivatkoznod, hogy 'de ott van a lábjegyzetben', és gyakorlatilag erre építed a komplett érvelést, ott már sejtened kellene, hogy nagyon erősen szeretnéd meghajlítani a teret. De van még tovább. Tudod, hogy én hogyan cselekednék hasonló helyzetben, amikor hangsúlyozni szeretném, hogy a rendszer még félkész? Azzal kezdeném, hogy átnevezem. Legalább 'Autopilot Beta'-ra, vagy mondjuk 'Drive Assist'-ra. Na, ez az, amikor valóban szándékodban áll HANGSÚLYOZNI, hogy vmi még nincs kész. És ezt Musk pontosan tudja, nagyon jól bánik a nevekkel, és pontosan érti a nevek jelentőségét. Szóval nem, Musk egyáltalán nem hangsúlyozza, csak a seggét fedezendő néha megjegyzi, amikor rákérdeznek. Ez a hangsúlyozástól nagyon-nagyon messze van. 2. Teljesen jól mondod, hogy keveri, ezzel egyetértek veled. Viszont a Hyperloop és a Boring Company is egészen jól mutatja, hogy Musk se nem feltaláló, se nem jó mérnök. Ez mondjuk a Thaiföldi barlangos esetnél is kibuggyant. A Hyperloopról és az "újra feltalált metróról" is már az elején megmondták a fizikusok és a mérnökök, hogy hülyeség, és mielőtt azzal jönnél, hogy ezt mondták a Teslánál vagy a SpaceX esetén is: nem, soha nem mondtak ilyet azoknál, ez egy városi legenda. Musk egetverő ostobaságokat beszél sokszor. Musk egy kiváló startupper és befektető vadász, és mint látható zseniálisan tud személyi kultuszt építeni és a legnagyobb hülyeséget is eladni azoknak, akik nem értenek hozzá. Ebben jó, meg abban, hogyan kell csapatot szervezni. 3. "Nem baj. Innovatív technológiákról beszélünk" Azt a hamis állítást teszed, hogy ez szükséges egy innovatív vállalat esetében, azonban ezt helyből cáfolni tudom neked: Apple. Halottál az M-es csipről a megjelenés előtt egy büdös szót is? Nem hallottál. Az Apple kiáll a kész innovációval és elmondja, hogy mire jutottak, mit tud. Nem víziókról beszélnek, hogy majd most előrendelhetsz vmit, amit talán 2-3 év múlva leszállítanak, vmi egészen más specifikációval. Innentől kezdve, hogy elfogadjuk, hogy egy innovatív cég esetén nem feltétlenül kell lehazudni a csillagokat az égről, és kell előrendelésben értékesíteni, már neked is látnod kellene, hogy itt vmi ténlyeg sántít, ugyanis ez bizony nem normális. Vagy azt akarod mondani, hogy az Apple nem innovatív cég? 4. Maximálisan egyetértek veled ebben a kérdésben. Itt nincs vita. :) 5. "Más gyártó is csinált már olyant, hogy a kezdeti összegnél magasabban adta a modelleket" Egyrészt lásd a 3. pontot, másrészt itt azért erősen kilóg a lóláb. Pont a lényegi paraméterek közül nem teljesült semmi. Ez egy jó példa arra, hogy Musk egy személyi kultuszt épített, és a piaci folyamatok egyáltalán nem a valódi teljesítményt tükrözik. Elektromos autó esetén baromira nem mindegy, hogy tényleg tudja-e a 800 km-t, vagy csak a kétharmadát, és mindezt jóval drágábban. Ilyen esetben egy egészséges reakció a vevők részéről, hogy átverve érzik magukat. Pláne, hogy a golyóállóság sem teljesült az üvegre. Hogy Musk és a Tesla megítélése mennyire elrugaszkodott a valóságtól, mi sem mutatja jobban, mint egy tegnap szembe jövő Cyber Truck facebook post, ami azzal hencegett, hogy a Tesla borítását vonza a mágnes, a hozzászólók meg teljesen elaléltak tőle, hogy "húúú, micsoda innováció." Ember, az autók 99%-a ugyanezt tudja. :D Ebben 0 újdonság vagy innováció van. Ezért tudsz vásárolni mágneses feliratokat a kocsikra, céges logot, vagy ilyeneket, amiket ha a családdal használsz, le tudsz venni, ha meg céges kocsiként használod, fel tudod rakni. De a Tesla a semmit is eladja eredményként, és az emberek zabálják. Minden kritika nélkül.
@@gergo_salamon Az 5-ös ponthoz jegyezném meg: Bemész egy webáruházba és rendelsz 5 liter ruhaöblítőt 10 ezer ft-ért, ami a weboldal szerint leszállítanak egy heten belül. Két hét múlva megjön az öblítő. Igaz csak 4 liter és igaz, hogy nem is azzal az illattal amit rendeltél és 18 ezer ft., de ez nem a webáruház gondja, hiszen amíg ki kellett szállítani felment az euró árfolyam, nem sikerült arra az illatúra gyártaniuk és nagy a kereslet iránta. Palackból meg nem találtak csak 4 literest amiben neked kitöltsék a terméket. Sarkítva, ha kell licitálj rá. Úgy igazán a lényeg a következő. Én mikor megrendelem elviekben aláírok velük akár reálisan akár virtuálisan egy szerződést amit ő megszeg, ennek alapján törvényre lehet menni vele.
Bírom Muskot és igen, sok dolga nekem is nagyon "ambivalens" Egyébkénr a video tele van csúsztatásokkal, pl. a "cibertrükk" 2 motoros verziója (elvileg abból rendelték a legtöbbet) még túl is teljesíti a korábbi igéreteket (hatótáv, az ára pedig viszonylagos, infláció, konkurrencia stb)...
Abszolút egyetértek! Tízeske egy szemét kis felvásárolt demokrata wookpropagandista! Most nagyon menő Elon Musk-ot támadni, és nyilván nem kis pénzt kap érte hogy próbálja a legjózanabb milliárdosot rágalmazni, lejáratni!
10:23 - Teréz anyát idézve: "A Világon Nem azért van Éhezés, mert Nem Tudnánk Jóllakatni a Szegényeket, hanem azért, mert a Gazdagokat Nem Tudjuk Jóllakatni"❗😈❗
Igaz, hogy minden technikai fejlődés az álmodozéssal kezdődik, példa rá, a zseniális Tesla úr. ...Csak neki nem volt ennyi pénze a megvalósításhoz és "PONT".
"Ő így gyakorlatilag egy modern kori Thomas Edison." - Valószínűleg nem lehetne ennél nagyobb sértést Elon Musk számára megfogalmazni. :) Azonban a közvetlenül ezt megelőző mondatból kiderül, hogy ez nem volt szándékos. Csupán Edison életének felületes ismeretéből adódik.: "...megvalósuló projektek ugyanis sok esetben tényleg az ő agyából pattantak ki." Ez ugyebár Edisonról nem igazán volt elmondható. Na de ne hagyjuk figyelmen kívül Musk egyik igáslovának a névadóját sem, hiszen nyilvánvalóan Nikola Tesla munkássága előtt tisztelegve választotta ezt a nevet cégének. Ennek a ténynek és Edison Teslához fűződő viszonyának ismeretében pedig különösen nagy baklövés a fent idézett állítás megfogalmazása. Na de sebaj.
Végigörgettem írta-e már valaki, de szerencsére nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel....Voltak neki is találmányai, volt amit lopott, voltak marhaságok...(beton ágyak, beton bútorok...), egy gátlástalan üzeletember volt, de hogy Musk-ot hozzá hasonlítani, tényleg sértés a Musk számára.
Ez a csatorna korábban ennél sokkal színvonalasabb tartalmakat közölt. Értem h megosztó témával nagy figyelmet lehet generálni de olyan mintha csak erre hajtanátok. Olyan mintha szándékosan lenne ennyire kiegyensúlyozatlan, felszínes és ferdítő.
Egyetlen jó dolog volt ebben, olvasni a kommenteket és látni az emberek válaszát. Köszönöm nektek, hogy ilyen jókat írtok és megmutatjátok milyen tévedések voltak a videóban. Legalább a közösség tanítsa, művelje "önmagát" mert láthatóan a média erre alkalmatlan. Az építő kritikákat jó olvasni és remélhetőleg segít a fiúknak mert ez a tartalom nagyon gyengére sikerült.
Tízes lista: Legtöbb baromság egy videóban. :) Legalább megérte eladni magukat, nézd csak a megtekintési számokat. Aztán még ők hisztiznek amikor szóvá teszed, hogy elég olcsón árulják a "testüket"...
Nyílvánvaló, hogy ez amit látunk az elit részéről ez egy permanens "előre menekülés" megnevezhetjük a teljes társadalmi összeomlást és az ezzel egyidőben történő emberiség kirajzását a kozmoszba vagy mást ami miatt csinálják, de világos, hogy ha hosszútávon nem is, de középtávon működik a dolog..
Bármelyik ismert mamutvállalat megúszna egy hasonló ferdítést mint a Tesla a Cybertruck-kal. Nem volt olyan régen a dízelbotrány, de szépen elfelejtettük mostanra.
Várj, a Volkswagen többmillió autót adott el azt hazudva, hogy kisebbek a kibocsátásai és ehhez direkt szoftvereket írtak hogy teszteken hazudjon az autó. Mi köze van ehhez a Cybertruck-nak?
Ha csak ennyit tett volna le az asztalra, akkor is megérte (nekem), hogy kiborította a mainstream díszes egyedeit. Hajrá Musk, csak az álmokból lehet valami nagyszerű.
...lásd totoya szilárdtest akku igéretei (kb, 10 éve mondogatják), a GM, több éve szajkózzák a "2 év múlva beelőzzük" dumát (most épp megint csődölni akarnak), Foswágen, csalást, hibát, strukturális és meneszsment probléma hegyek. Ford minden F-150 Lightingon több 10ezer (30-50) dollárt bukik... A nagy japán autóipar 1 nosztalgikus kabaré! :D
Lufi? :D Ha már csak a spaceX vállalatot nézzük, akkor már az óriási siker, hiába volttak kudarcok is. Én nem így kezdtem volna ezt a videót.. Egyébként meg nagyon sok autó gyártó sok botrányt megúszott... ott volt a diesel botrány, az a büntetés semmi nem volt amit VW csoport kapott..
Az ezredfordulón a Google-ról is azt hitték a legtöbben, hogy lufi. Egyszerűen nem értették Larry Page és Sergey Brin gondolkodását, ahogy most Musk-ét sem.
Elon Musk: Feltalálom a metrót! Ember: A metró 200 éve létezik, ezzel a képlettel lehet kiszámolni egy alagút hálózat áteresztő képességét. Elon Musk: Ez hülyeség. Elkészül az alagút, és a kocsik állnak a dugóban. Ember: "Gratulálok! Feltaláltad a metró egy nem működő verzióját. Azért itt hagyom ezt a képletet, hátha kelleni fog a jövőben."
@@hunorrevesz2354 Ezt logikailag kifejthetnéd, hogy mire is gondolsz, és mit szeretnél mondani, mert nekem nem világos. A sajtószabadság helyett nem szólásszabadságot akartál írni? A twitter nem sajtótermék, Musk meg a szólásszabadságról szokott hadoválni - kivéve, ha őt érinti, vagy Erdogánt, mert akkor természetesen gyorsan törölni kell a kommenteket -, nem a sajtószabadságról.
@@tamasfodor5178 Ha az összes kritikára ennyi választ tudsz reagálni, akkor az kb az a szint, mintha Elisabeth Holmesnál azzal érvelnél, hogy "De azért jól néz ki, nem?". Ez nem egy ilyen mérleg, hogy az egyikbe belepakolom a jó dolgokat, a másikba a rosszat, és akkor az a lényeg, hogy ballanszban legyen, mert - szélsőséges példát említve - ilyen alapon Sztálinról is levezethető, hogy tulajdonképpen egy tök jó fej ember volt. Legyőzte a nácikat, "felszabadította" Kelet Európát, stabilizálta a "Szovjetuniót", ki tudta fejleszteni az atombombát - ebben nyilván pont annyi szerepe volt, mint Musknak a SpaceX-ben -, begyűjtött néhány német tudóst és azok eredményeit, és ezekkel megalapozta, hogy a szovjetek az űrversenyben elsőként küldjenek műholdat az űrbe. "Ezek azért jók, nem? 😉😘". De, nagyszerűek, csodásak. És? Ezek semlegesítik a többit? Vagy hogyan kell ezt elképzelni? Mire gondolsz ilyenkor? OJ Smipson kiváló sportoló volt, és nagyon cuki színész. És akkor a személy megítélésénél erre kellene koncentrálni, nem arra, hogy lemészárolta a volt feleségét, majd a hozzátartozóknak ítélt kártérítés elől a vagyonát egy másik államba menekítette, nehogy a kártérítést be tudják rajta hajtani? Tudod, hogy kik szoktak még így érvelni? A bántalmazó kapcsolatban élők. "Általában rendes ember, csak néha begurul. De hangsúlyoznám, hogy nagyon rendes. Dolgozik, bevásárol, néha még gyengéd is. Ezek azért jók, nem? 😉😘 Néha összever, de melyik kapcsolatban nincsenek problémák." Hát végülis igaz. Akkor minden a legnagyobb rendben.
Köszönöm a videót. Én nézek űrkutatási videókat és követem az eseményeket a Space X - ről. Ott folyamatosan építenek, fejlesztenek és hamarosan emberek fognak utazni Musk új típusú űrhajójával. Az hogy csúszik az időpont, az nem nevezhető hazugságnak. Nagyon sok emberen múlik ilyen esetben a siker, nem csak Muskon. Én kedvelem ezt az embert mert példát mutat hogy igenis el lehet érni a célokat, akár milyen nagy is. Persze azért azt hozzá kell tenni, hogy nyilván neki is vannak hibái és baklövései. 😊
Elon nem egy műszaki zseni, sosem volt az. Ő egy kimagasló üzletember. Sosem Ő talált fel dolgokat, de felvásárolta-felvásárolja azokat akik igen. Nekem nincs gondom a műszereivel, azonban aztal igen hogy úgy kiálltja ki mintha az csakis az ő érdeme lenne. Miközben csak a pénzt adja hozzá.
A mars kolonizálása helyett inkább a földel kellene foglalkoznia. Pl Afrikában az éhezést vissza szorítani vagy megszüntetni. Ahol lehet erdőket telepíteni, hogy ne az esőerdőket pusztítsák az ott lakók hanem más munkán adni nekik. Ha a fele vagyonom lenne mint neki biztosan többet tennék mint Ő. Számomra egy jelentéktelen nagyravágyó ember.
A legtöbb globális innovációt elindító cégeket hozta létre. Minden összetett, több célt megvalósító fejlesztésnek idő kell, pláne ha agilis fejlesztés.
Hát igen, nagyon jól sikerült a pusztán "tényeket" bemutató videód: Elon Musk valóban óriási szarban van. Olyannyira, hogy év végére ő lett a világ leggazdagabb embere.
Én úgy vagyok vele hogy kis átlag ember ként nem nagyon érint ez a sok luxus...Ha meg jót tesz a természetnek az csak plusz, továbbá ha ígér nekem valaki 10 dolgot és csak 2 teljesít már jól jártam! Az a szögletes kocsi se érint mert drága max 50év múlva lehet hozzá jutnék...De így vagyok minden új és esetleg baleset veszélyes technikával, először "tesztelje" csak a gazdag, mire oda jutok hogy átlagos vagy beszerezhető lesz már tuti jól fog működni!
Biztos az én készülékemben van a hiba, de ha valami/ valaki helyesírási hibával közöl valamit, akkor számomra hiteltelen. És sajna volt ilyen ebben...de lehet hogy tévedek😊
Elmondom neked, hogy a BMW konkrétan megcsinálta, hogy megvettél egy autót és amikor hozta, közölte hogy bocs, sokkal többe kerül, ha kell akkor kifizeted, miközben vártál rá egy évet. Ehhez képest a Tesla a foglaláskori áron adja az autóit, de csinált olyat is hogy amikor olcsóbb lett közben akkor a már megrendelt autók árát is levitte. De azért hazudozz nyugodtan hogy a BMW nem úszna meg egy ilyet 🤣A Cybertruck ráadásul egy vissza kérhető 100$-os előfoglalás volt egy nem létező modellre, miközben közbejött egy háború, egy halom válság, infláció.
A csávó egyszerűen egy rohadtjó üzletember, aki képtelen az ötleteit és elképzeléseit magában tartani, annak ellenére, hogy alapvetően az adott témában nincsen jelentős szakmai tudása. A spacex rakétáit sem ő tervezte meg, mint ahogy a tesla-t sem, egyszerűen összevakarta az elérhető legjobb gárdát aki erre képes, és ő igazából ebben jó. Nyilván szándékosan manipulálja a piacokat, és rengeteg kijelentése tudatosan nem fedi teljesen a valóságot, de ilyen szinten az üzlet már összefolyik a politikával, a politika pedig alapvetően nem működik hazugságok nélkül. Nem mentem fel nyilván a "bűnei" alól, de a cégei jelentős részben olyan projekteken dolgoznak, amik azért azzal együtt, hogy nyilván profitorientáltak, nagy hasznot hajtanak társadalomnak is. A SpaceX pl olyan piacot teremtett magának, ami azelőtt nem létezett, és az itt körvonalazódó versenynek hála, lassan eljutunk oda, hogy egy közepes jómódban élő ember 20-30 éven belül megengedheti magának, hogy dolgokat juttasson fel az űrbe. Ez előtte elképzelhetetlennek tűnt. A Tesla konkrétan megteremtette az igényt az elekrtomos autózásra a nyugati világban... Igazából eljutott odáig, hogy a technolóiai iparban azzal, hogy valamit kijelent, már létre is hoz egy piaci rést, és konkurens cégek szinte azonnal elkezdenek dolgozni az ötletein. Ha ő nem valósítja meg őket, más megfogja. Ha emberileg nem is feddhetetlen, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy jelenleg a technológia úgy fejlődik, ahogy ő elképzeli, még ha nem is azzal a sebességgel.
Így van. Elég csak belegondolni egy kicsit felnőtt fejjel, hogy vajon miért is törik össze a ''törhetetlen'' ablaküveget, mintha a sokat tanult mérnökök még véletlenül sem tesztelték volna le épp a nagy bemutató előtt. Nem erről van szó, hanem arról, hogy 10-szer annyian emlegessék (bármilyen előjellel) a nevét és a cégeit, mert ettől az összes többi ember ráharap. Tiszta pszichológiai húzás ez, és lám, hogy bejött. Akik pedig hirtelen elkezdik ócsárolni azok liberális main-stream követők, akik úgy érzik, hogy gyorsan be kell állni a nagy nyugati sorba, csakhogy ezzel éppen a hazai vizeken nem túl messzire lehet így evezni. Viszont: itt jöhet be megint az az effektus, hogy mi van, ha mégis, mert sokan elkezdik anyázni ezt a csatornát, és a végén még HÍR lesz belőle, s pont emiatt jön még 20-szor ennyi ember keresgélni mindenféle témában náluk. Ez van, sokszor éppen az ''ellenfeledtől'' tanulhatsz a legtöbbet.
Szerintem a baj nem vele van, hanem azokkal, akik meg akarják spórolni a gondolkodást, és azt hiszik, válogatás, és feltétel nélkül el kell hinni neki mindent. Ő sem különb másoknál, csak a régi feltalálók hibái nem voltak ennyire kirakatban, de ők is millió befejezetlen projekten keresztül jutottak oda, ahová. Pl a Mars terraformálásáról sem kell enciklopédiákat bemagolni, csak átgondolni, hogy egyenlőre a Föld terraformálása sem megy, hogy menne egy olyan bolygóé, ahová még ember sem lépett?
Nekem nem feltétlen az a problémám, hogy nem sikerülnek projektjei. Ahogy sokan írták is ez teljesen normális, sőt tök jó, hogy ennyi mindenbe belevág. A baj ahogyan kommunikál ezekről, ahogy el van adva látnoki zseninek és közben 4-ből 3 projektje inkább kudarc, mint siker. Engem a kommunikációs stílusa zavar az ilyen eseteknél, a hitegetés és a hazugságok, az emberek hülyének nézése.
Szerintem az hogy nem mindíg sikerűl betartania a határidőt vagy a megvalósítást és mi ezt látjuk, a szememben még hitelesebbé teszi a figurát mert a hibáit is fel meri vállalni es azt mutatja hogy neféljünk belevágni semmibe bármilyen lehetetlennek tűnik mert a kudarc nem kudarc csak lehetőség a fejlődésre.
11 หลายเดือนก่อน +31
Ez a videó tele van csúsztatásokkal és féligazságokkal. Kritikán aluli teljesítmény 😭 Már maga a cím is hibás: hogyan lehet hazudni valamiről, ami meg sem történt? Az maximum nem teljesített ígéret Eddig sem tartottam nagyra ezt a csatornát, de ezzel a videóval lecsúszott a béka segge alá.
13:51: Nem kell elképzelnem, mert megtörtént: 20 hónap késéssel kaptam a négykarikás márkából, automata diesel helyett manuális benzinest .. még a covid előtt !! Nem Musk találta fel az ilyen átverést.
Nem normális a faszi és én ezt szeretem benne. Szerintem fogunk még csodálkozni. "Ha valami eléggé fontos, akkor is megpróbálod, hogyha az esélyek ellened játszanak." Elon Musk
A Hyperloopot emlékeim szerint Musk soha nem akarta megvalósítani, csak eszébe jutott az ötlet és kiadott egy dokumentációt arról, hogy szerinte hogyan lehetne kivitelezni, ezek után sok kis startup cég kezdett el dolgozni a technológián, amik nem valósultak még meg, lehet soha nem is fognak. Amivel a videóban bejátszott felvételek alapján összemostátok egy kicsit az Musk alagúthálózat terve nagyvárosok alatt. Emberünk kitalálta, hogy a városi forgalmat leviszi a föld alá, elkerülve ezzel a városi dugókat. Ez szerintem sem egy megvalósítható terv, de semmi köze a Hyperloophoz.
Az én véleményem az, hogy Muskot lehet szeretni vagy nem szeretni a sajátos személyisége, a sok cége, termékei, üzletpolitikája, politikai véleménye stb. mentén, ez mindenkinek az egyéni preferenciájától függ. Én személy szerint kedvelem, méghozzá a világról alkotott elképzelése, filozófiája miatt. Elmondta egyszer egy műsorban, hogy az emberi faj jelenleg egy egy bolygón, egy galaxisban élő faj, de képes lehet a jövőben elérni egy olyan technológia fejlettségi szintet, hogy ez megváltozzon, eljusson más bolygókra, más galaxisokba és intergalaktikus fajjá válhat. És ha ez bekövetkezne, megszűnne a túlnépesedéssel, klímaváltozással kapcsolatos problémánk. Ez a gondolat bennem is megfogalmazódott már meg szerintem sokmindenkiben, de sajnos a Földön csak azt hallani, hogy ne egyél húst, ne szaporodjál, ne használj fosszilis energiahordozókat stb., az emberiség egy önsanyargató, önpusztító filozófiát követ. Egyedül Musktól hallottam alternatíííív és racionális megoldást erre.
@@attilakocsis9057 Így igaz, lehet ez egy youtube csatorna, vagy egy ember. Viszont az is szomorú, amikor ezek nem jönnek rá, hogy a saját hitelességükkel játszanak, amikor (szándékosan) nem az igazat mondják, szándékosan ferditenek (vagy clikbait-elnek) ezzel szándékosan átverik a követőiket.
Nem értem ezt a kakaskodást, az élelmezési fő jankótól.. Nem is tudom mi erre a megfelelő kifejezés vagy fogalmazás, de bele áll abba, hogy Elon vagyonának 2% elég lenne, holott ha sorba állítanák csak a 10 leggazdagabbat, mindjárt sokkalta több problémát lehetne megoldani.
Szia Csinálnál videót a dunai svábokról? letelepedésük kitelepítésük hagyományaik stb. Egy jó sorozat lehetne egy nemzetiségekről és kultúrákról Nagyon sokat jelentene nekem❤
Ritkán rosszul el(ö)készített videót lathattam. A videókban bemutatott balesetek EGYIK SEM a Tesla hibája, részben nem is vettek részt benne, pl. amelyik berepül a supercharigerek közé, az egy Range Rover volt, azt hiszem. (ettől függetlenül, igen, voltak balesetek is az autopilot használata közben, de a bejátszott videók egyike SEM az) A VW az ID.3-mal a Tesla Model 3-mal összehasonlítva dupla olyan jo paraméterekkel rendelkező autót ígért, (dupla hatótávolságú, fele áron, stb...) Ehelyett gyengébb, drágább, csúszott is időben, nincs annyi hatotavja, stb... Ami az autopilotot illeti, késik, de mostanra nagyon nagy és gyors léptékben tanul / halad. Egyik gyártónak sincs hasonlo technológiája az utcán. (laborban talán) A Space x is forradalmasította az urhajozast. Pont. Maga a Nasa is szerződésben all a SpaceX-szel es fuvarjaik nagy részét velük intézik. Hogy vannak víziói? Vannak. Vannak ígéretei? Vannak. Késnek? Igen. Valoszinüleg Tavares (Stelantis Ceo) szimpibb neked, aki (saját maga szerint) autóversenyző, borász, stb... csak egyikhez sem ért SEMMIT. Azért letett mar egy két dolgot Elon Musk az asztalra... az dobjon ra követ, aki többet teljesített. (ettől függetlenül fura egy csodabogár, az biztos)
ez az onvezetes tobb balesetet is okozott, s 17 ember eleteert felelos, ez hogy, hisz a sofornek kozben oda kell figyelnie, s felul biralnia az onvezeto szoftvert, szoval teljesen felul irta az embert? azt nem hinnem... Ha az ember nem tartotta be a az onvezetes hasznalati felteteleit, s nem figyelt, ott nem a gep a hulye. szoval ezek hogy voltak?
Az embereknek sem mindig lehet ezredmásodpercre pontos reakcióidejük. Hiába írják a jó szoftvereket, hiába figyel oda a vezető ember, hiába van tele ezer érzékelővel, mindig vannak példák balesetekre
ez igaz, de itt az az alitas volt hogy az autopilot ollte meg az embereket. egyebkent eggyertelmu hogy lehet hiba, es az se vollt allitva, hogy minden helyzetet megold a gep stb, ezert kerdem. De ha jol tudom mar nagyon sok eletet viszont megmentett, ha osszehasonlitjuk az emberek es az autopilot modban megtett ugyanannyi tavra levetitve, hogy mennyi baleset volt. @@reflektxr
@@zoltanszalontai2221 Azt a fontos tényt ne feledd el, hogy még nem létezik önvezetés. Csak béta verziók vannak, amiket hivatalosan is, emberileg mindig felügyelni kell. Az ember mindig felülbírálhatja az FSD-t, akár már egy fékezés helyetti véletlen gázpedál megnyomásával ki is kapcsolhatja, ahogy ez meg is történt.
Köszi ! Ez egy olyan videó volt , amelyikben 1 milliárdos üzleteit láttuk. De kb minden milliárdos ezt csinálja, csak más dolgokban ! Szóval kár egyet is ki emelni !!!
Van a médiának egy olyan tulajdonsága, hogy szereti kiemelni a negatív híreket. Szintén szeretik Elon Musk-ot elővenni, hiszen a neve automatikusan hozza a nézettséget, lényegében könnyű pénz. Ezért aztán róla tényleg nagyon sok negatív hangvételű cikket lehet találni, és sokkal kevesebb olyat, ami valójában próbálná értelmezni a körülötte folyó eseményeket. Szerintem senki sem, Elon Musk sem tökéletes ember, de nem érzem azt, hogy ő direktbe hazugságokat állítana, vagy alattomos szándékai volnának. Inkább olyannak gondolom, aki elhiszi amit mond. Eléggé impulzív, így aztán sokszor hülyeséget beszél. Én is szoktam... csak mivel mindenki leszarja, hogy én mit mondok, senki nem csinál rólam ilyen videókat. :D
Jaja, csak te amikor hülyeséget beszélsz utána nem veszed meg az egyik legnagyobb közösségi portált 16,280,000,000,000 forintért hogy utána összeesküvés elmélet hívő elmebetegeket boostolj rajta.
@@magyararon6918 NA és neked Féleszű Honfitársam - MI a retek bajod van ezzel?!?!?!? A te pénzed bánta?! Vagy sajnálod, hogy a buzi Lipsik NEM okádhatnak mindent innentől?!?! VAGY mi a faszom?!
Végülis nem adott el villanyautót milliós mennyiségben. Nem vitt embereket az űrhajója a világűrbe. Nem építette ki a világ legnagyobb műholdhálózatát...
Én azt mondom zseniális a pali mármint az önreklámozás tekintetében. Van két fő projektje a Tesla és SpaceX az, hogy mennyi ötlete bedől vagy csak nagyot mondásként ragad meg elmegy "a bátor zseni" kategóriába az emberek tudatában. Akkor láttam pl: vákumvonat kb pénz gyüjtésre jó és imázs építésre. Majd szépen csendben kaszálta. Bárki kérdezi "ő megpróbálta" csak még a technológia nem tart ott. Ezzel együtt a neve kb egy márkanév a befektetők szempontjából. Tehát valamit nagyon jól csinál.
A Volkswagen-nek a korai bogarakkal volt ilyen botránya. Igaz, hogy éppen a második világháború zajlott, és nem titkoltan a bevételt a háború támogatására fordították, viszont a második szériát már kézhez sem kapták a vevők, akik természetesen előre fizettek.
Mióta Musk jobboldaliként határozza meg magánt, valahogy a main stream média próbálja egyre jobban befeketíteni. Meglepődtem, hogy ti is. Most gondoljatok bele, Teslának is mennyi találmánya volt ami vagy nem vált be vagy nem lehet tudni bevált e volna. Az autós állítás sem igaz, más autógyártók is csinálnak elképesztő dolgokat, pl évekig hazudnak arról mennyire környezetszennyező a disel.
nem az a baj, h jobboldali, hanem azzal, hogy láthatóan a politikához, erkölcsökhöz nem igazán ért semmivel se jobban, mint egy átlagember. sőt... maradjon a kaptafánál és akkor nem beszél majd annyi hülyeséget olyna témákban, ami nem az ő asztala.
Milyen oldalt? :D Sokkoló számomra ez az elvakult fanatizmus, amit sokan Musk iránt érzenek. A világ nem fekete fehér, vannak hibái, hazugságai és cinkes dolgai neki is. Ha szerinted létezik "oldal választás" egy ilyen témában, nem is fogsz hiányozni innen.
@@tizeslista_hu NEM AZ A BAJ bakker, HOGY "OLDALT VÁLASZTASZ", HANEM HOGY RÉGEBBEN BEMUTATTAD MINT EGY ZSENIT, ÉS MOST FELSZÁLLTÁL A BALOS LIPSI VONATRA ÉS LEJÁRATOD! Ráadásul mindezt úgy, hogy igencsak ferdítesz a videnyóban, a Lájkok reményében. Viszont a sokkkkkk komment biztos generál valami forgalmat , tehát megérte eladni a lelkedet. Egy embert lehet szeretni vagy utálni - ez így van rendjén. DE hazugságokat állítani róla egy JÓZAN csoportnak - NA AZ MÁR GÁZ! SOK követőt vesztettél emiatt, és ha így folytatod előbb-utóbb vissza kell menned kétkezi munkásnak...
Szia! Kissé NEGATÍVRA sikerült ez a videó is! Ne értsd félre nem Musk párti vagyok ,de ebben eléggé sok negatív tényező .Talán a technológiai fejlődés óta vagyis a víziói és az ötletei indították be azt a folyamatot ami látszódik most is. Hol lenne a NASA vagy az elektromos autógyártás??? Teslától lopjodják el az ötleteket a kínaiak is!! Te is jól tudod sehol nem tartanánk ezek a fejlesztések ,próbálkozások nélkül! Vagyis Musk felvállalta és megtette a lépéseket egy új világ felé..... Köszönöm
Ez a video most minden szempontbol kiabrandito (de nem Musk miatt). Ezt a csatornat sokkal tobre tartottam, de ez most kijozanito pofon volt. Sut rola, hogy utaljatok avagy inkabb megutaltatok az elmult idoszakban tett kijelentesei miatt, ami valoszinuleg nem egyezik az ertekrendetekkel, igy mint a liberalis mainstream teljes egesze, ugy ti is felultetek a vonatra es szerintetek is az az ember aki hosszu eveken at az emberiseg egyik legnagyobb zsenije volt, mara hirtelen csak egy bolond lett. Sajnalom, hogy vilagnezetetek es politikai hovatartozasotok ennyire hatassal van a munkatokra.
Az önreklám az adott. Ügyesen forgatja a számokat és a szavait De számtalan ilyen figura jelent már meg akik a saját személyüket felhasználva manipulálták a tőzsdét. Azért én annak az önvezető dolognak és jobban is utánna jártam volna mert ilyen módon találva eléggé ferdített a sztori (azok a fránya sok száz oldalas felhasználási feltétel amiket valahogy mindenki kihagy, azok a bizonyos apró betűs részek…)
Rengeteg elszomorító komment érkezik.🙁 A videó megtörtént eseményeket mutat be, és az átadni kívánt üzenettel, véleménnyel lehet egyet nem érteni. Én az utóbbi években kicsit kiábrándultam Muskból és rá kellett jönnöm ő sem egy önzetlen zseni, aki az emberiségért kel fel reggelente. Neki is vannak sikerei és kudarcai, erényei és hátrányai. A világ nem fekete fehér, és ezt szeretném átadni ezzel a videóval. Nem értem min lehet egy amerikai milliárdosról TÉNYEKET bemutató videón megsértődni, mintha valaki családtagját szidnám.
Illetve még amit kiemelnék minden habzószájú fanatikusnak: Ez nem egy szponzorált videó. A világon vannak eltérő vélemények mint a tiéd, ha valaki olyan videót csinál, ami neked nem tetszik, az nem lesz azonnal háttérhatalom által pénztelt lejáratókampány. 😅 Pár embernek agyára ment már az internet.
Köszönöm mindenkinek, aki értelmes és összeszedett kommentet tud írni, még ha nem is ért egyet a videóban elhangzó, sarkosra vett narratívával.
azért erős tényként eladni csúsztatásokat, van ami jogos volt részedről de ha egy olyan csatornát csinálok aminek a célja valaminek a bemutatása akkor áldozok rá annyi időt, hogy rendesen utána járok tudván hogy az internet tele van hazugságokkal. Ráadásul a videó címe is erős nekem.
Sajnos ez kísértetiesen hasonló az elektromos autós videódhoz. Sajnos tényként közölsz olyan dolgokat, amikről gyakorlati tapasztalatod nincs, és nem kérdezel meg hozzáértőket. Mindig két oldala van az éremnek, 2 perc alatt letudod az egyik oldalt, majd 10+ percet azzal, hogy mit tett Musk azért hogy ez valóra váljon. A saját véleményedet osztod meg tényközlésként. Ez a legnagyobb probléma... Ha vélemény videót csinálsz, akkor ne tálald tényfeltáró videónak...
@@coolmpi Jobban tennek ha torolnek a videot. Szandekosan felfujt botranyos clickbait.
Több olyan dolog is volt amit ahogy elmondtál az abban a formában nem volt igaz... A kommentelők csak annyira "habzószájúak", mint amilyen a videótok... A kritikát viselni kell, nem a másikat lenézni... 🤮
ne szomorodj el, ha ilyen témájú videókat készítesz, óhatatlanul megtalálnak a fanatizált rétegek és azzal is tisztában kell legyél a videóid alapján, hogy csak egy szűk réteg még ma is, akik értik a dolgokat...de ha így bedurcizol a kommentek olvasásán, akkor lehet, neked is még sok tanulnivalód van a világunkról és annak működ(tet)éséről.
A sok álomból, ha egy kettő valós lesz már az is jó. Hiszen a fejlődés álmodozással és ígéretekkel kezdődik.
Sok nem jön be, de ami igen azon általában az emberiség is nyer. A fejlesztés ilyen.
Ez egy nagyon jó meglátás.
@@tizeslista_hu látom próbálod menteni amit még lehet...
@@tizeslista_hu Te már nem tudsz visszakozni. A garast letetted, egy zsenit "hazugnak" neveztél. Ezek után már hiába gazsulálsz... 🤔!
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 pereld is be @@miklosmiklos5941
Csak az nem mindegy milyen áron. Nem 2-3 céget tett tönkre, rugatott ki embereket, vagy tett munkanélkülivé. Az utóbi időben pedig számtalanszor csak a botrányra törekszik, és ahogy a videóban is elhangzik, folyamatosan megtéveszti az embereket.
Az hogy ő hazudik, számomra jelentéktelen dolog, de hogy a politikusok és a média fullba tolja a kamut, az már zavar.
Az a baj, hogy az ilyen hatalommàniás gyökerek irányítják a politikàt is. Úgyhogy nagyon is érdekes, hogy hazudik e Elon Musk
Micsoda kórkép egy mondatban.ugyes
@@zoltanszabo7499 most vinnyogsz mert nem isteníti orbánt? vagy mit jelent, hogy azonalli demokrata? és mi az hogy amerikai propagandista? azzal kéne minden videóját kezdenie, hogy az oroszok/kínaiak a legjobbak, a nemzethííííí konzervatív a jóóóó, többi rósz ? hogy neked a kedvedben járjon?
@@p_k_8200engedd el, fogyatékos...
Megvette a Twittert, szólásszabadságot teremtett ezért támadják
Az éhezés felszámolására reagálva:
Musk azért nem foglalkozott már ezzel a témával, mert mikor a részletekről kellett volna tárgyalni, a kedves Beasley úr csak privátban mesélte volna el a részleteket, míg Musk azt szerette volna, hogy ez nyilvánosan történjen, hogy mindenki láthassa. Valószínűleg azért, mert mindenki tudja mennyi “szűrőn” vándorol át a pénz, mire eljut az eredeti céljához.
Ez tényleg így történt.
Ez így történt! Egy dolgot kért csak, hogy tegyék közzé, mire fog elmenni az adománya…
Azt sem ertem miert egyedul Elon felelossege lenne az ehezes felszamolasa a vilagon! A tobbi milliardosnak is feltettek ezt a kerdest amit Elonnak?
@@2010gizi nem is fogják! Amerika amit háborúra költ annak a negyedèböl meg lehetne oldani az èhezès kèrdèsèt!
Nincs mit érteni, mert senki sem mondta hogy Musk dolga az ehezest felszamolni, a tobbi milliardose meg nem.
Az mar igazan kulon speci mufaj, amikor valaki nem olyat nem ert ami elhangzik, hanem olyat ami el sem hangzott.
Gratulalok a kulonleges kepesseghez.
A sikerhez kudarcok sorozata vezet. Ha ő nincs, még mindig 100x-os áron topogna helyben a NASA. Jó látni, hogy olyan embernek van pénze akinek víziói is vannak és nem fél kockáztatni, elbukni, felkelni.
Igen? Írd már le mi hasznunk van abból, hogy a NASA nem 100x áron toporog? Pusztul a föld amin élünk, és garantálom, hogy senki nem megy innen sehová lakni!
@@istvangrezal5872 1: a Nasa űrvédelmet és sok egyéb dolgot is fejleszt, Nézz utána a DART szondának.
Ez egy olyan rendszer prototípusa ami egy a föld felé tartó kisbolygót vagy aszteroidát tud kitéríteni a veszélyes zónából. És egy kissebb meteor is megbéníthatja a világot. Ha rossz helyre esik le. És így a megspórolt pénzt erre használhatja a nasa. És mielőtt mondanád hogy "óh mi az, úgy is végtelen a forrás" Nem végtelen. Fix éves büdzsé van. Abból kell gazdálkodniuk
2: űrszemét. Az újrafelhasználható rakétáival, a rideshare programmal sokszorosan csökkent a kintmaradó űrszemét. Annak meg a veszélyei hogy ha egy műholddal ütközik egy űrszemét akkor a nasa számításaiból kiindulva 10 ezer új űrszemét fog létrejönni amik a föld körül keringenek. Ha elég ütközés következik be. Technikailag egy szemét kupola alakul ki a bolygó körül ami megbénít mindent. A távközlési műholdakat. A tv-khez használt műholdakat. A telefonhálózati és a gps műholdak mind meghalnának. Ezért volt problémás a pár évvel ezelőtti orosz anti műhold rakéta mert miatta még az ISS-t is új pályára kellett rakni.
@@istvangrezal5872 a földi életében bizonyára nem megy a földröl senki sehova sem lakni, de azt Isten garantálja,hogy az örökkévaló életben mindenki elmegy innen lakni valahovßa. A mennybe Istennel mi megyünk lakni,akik hiszünk Jézus Krisztusban,mint Isten Fiában, hogy meghalt a büneink kifizetéséért és feltámadt,és újra eljön majd értünk.A pokolban meg azok fognak lakni, akik nem akarják ezt elhinni
@@istvangrezal5872A PayPalt se használd.
Az ugye megvan, hogy a nasa 50%ban állami, 50%-ban polgári befektetés, míg a spacex meg 100 polgári. Vagyis minden eredménye az utóbbinak az, hogy te semmit nem profitálsz belőle. Pontosan ugyanaz, hogy sokra megyünk azzal, hogy mélyszaroslölönél van a közpénz, de semmit nem kapsz belőle :D Az ilyen ostoba fajankók miatt élnek meg a szélhámosok, mint a musk.
Elon Musk egy olyan ember, akinél többet jó ideig egyetlen másik ember sem fog elérni az élete alatt a világon. Ha mindent megúsz, akkor az csak azt jelenti, hogy valamit jól csinál. Amikor a Mars meghódításáról beszélünk, és ígéreteket teszünk, azokat az ígéreteket az akkori jelenlegi erőforrások és adatok alapján tesszük, de itt most egy másik r*hadt bólygóról beszélünk, még szép hogy csúsznak a határidők. Ami az ő optimizmusát illeti, azt lehet az ő saját erősségének/hülyeségének tekinteni, szerintem nem feltétlen azért ígér mindent rövid időn belül meg, mert ahhoz van kedve, hanem mert ő ilyen optimista, és igenis ahhoz, hogy egy ember ennyi innovatív ötletet meg tudjon valósítani, nagyon optimistának kell lennie. Persze ott van a sok okos és tehetséges ember mögötte, akik őt támogatják és segítenek neki, de attól még ezek közül lehet nagyvalószínűséggel semmi sem létezne Elon Musk nélkül. Igenis minden egyes nap sz*rrá dolgozza magát, azért hogy mindenkinek aki ezt a kommentet olvassa és minden más embernek is a Földön, az ő utódjainak egy élhető jövőt biztosítson. A Tesla a Föld védelmére van kitalálva, a SpaceX pedig az emberiség túlélési biztosítékára. Föld nélkül nincs Mars. Ha egy nap egy random katasztrófa tönkre teszi az egész Földet, a Mars az a hely, ahol az ember tovább élhet. Eleinte a Föld nélkülözhetetlen a Mars önállósításához. Neki sem sikerült minden, de sokkal több mint a legtöbb okoskodó embernek. A fejében még százszor ennyi más terv van már rég kidolgozva, de ő is csak egy ember, képtelenség, hogy mindent meg tudjon valósítani és felügyelni. A Tesla, SpaceX, Neuralink, Boring Company, Solarcity és az X (Twitter) is iszonyúan sok egy embernek, hogy mindet felügyelje. Inkább tisztelet jár ki neki, mint lecseszés és neki keresztbetevés. Milyen jó egy Teslában ülni ugye? Milyen eszméletlenül nagy emberi teljesítmény lesz majd az, amikor a Marson tekintünk majd ki egy bázis kis ablakán a vörös tájra. Igen, vannak emberek akiket nem érdekel ezek közül egyik dolog sem, oké, meg van értve, de akkor ne szóljanak be úgy, hogy semmit se tudnak ezekről. Sajnos egyesek nem képesek felfogni, milyen nagy árat fizet minden egyes nap Elon Musk mindenért és hogy miket valósít meg. Ő egyike azon embereknek, akik ritkán születnek meg erre a világra, mondhatni Elon Musk az évszázad embere, pont úgy mint, ahogy az 1900-as éveké volt Albert Einstein vagy Nikola Tesla. De még sorolhatnám a neveket. Tehát tessék kicsit optimistább lenni és ne csak saját magunkra gondolni és egész nap csak önzősködni. A videót illetve, pedig kicsit pesszimistán mutatja be Elon Muskot, átlagban véve viszont nagyon jók szoktak lenni a videóitok. Így tovább!
Hitler is majdnem megúszta, akkor ő jól csinálta?
Igen, ha elolvastad a részletes életrajzát, a könyvet róla, az optimizmusa, illetve az, hogy görcsösen ragaszkodik az elképzeléseihez és nem tűri, ha ellenkeznek vele, az mindig is jellemző volt rá, gyerekkora óta. Ilyen a személyisége és aspergeres is. A célját, hogy eljut a Marsa már gyerekkorában kitalálta. Nem értem, miért mondják róla, hogy nem valósulnak meg az ötletei, mikor az ötletei nagy részéről még nem is tudjuk, hogy megvalósul-e, mert a Marsra utazás, a Neuralink-es dolgai még csak folyamatban vannak. A Hyperloop nem jött be neki, de arról ő beismerte, hogy nem fog.
Még folyamatban van az életrajzának az elolvasása, de minden elolvasott szóval egyre jobban megértem és tisztelem őt. Az már egyéni előnyöm/hátrányom, hogy tetszenek azok a dolgok amikkel ő foglalkozik, értem ezalatt az űrkutatást, az emberi fajt fejlődését, könyezetvédelmet, stb. :)@@ivanholzendorf1300
Loszart ember. Szerintem itt tulzasba vitted a dolgokat. Nagy szerelmed EM..nos legyen. Az elektromos autonak nincs nagy jovoje. Sot...sokkal nagyobb karokat fognak okozni,mint a hagyomanyos benzines autokkal. A Mars...nos szerintem nagy marhasagot irtal...az,hogy az emberiseg jovoje a marson mulna:) Ugyan mar ! Mit szisz amugy? Jo lehet az anyag :)
A valótlan állitásai, túlzásai kihatnak másokra is. Olyan igéreteket tesz, amit nem tart. Befektetők neki is kellenek, és őket-úgymondd- megvezeti. Nyilván téged, Mo-ról a panelből kurvára nem érdekel, hogy kinek jó, vagy rossz, de ha reálisan, objektiven gondolkodnál, akkor tisztában lennél vele, hogy nem viccből vannak a perjei, hogy mennyire manipulativ, spekuláns, és hány ember életét tette tönkre.
Azt pedig nem úgy kéne beállitani, mintha mindent, ami a nevéhez füződik, ő találta volna fel. A teslát sem. Csak kihasználva a válságot jófaszán bevásárolta magát. És ez igy volt nem 1 nem 2 cég esetén is. Sokkal több cégbe szállt be ő, mint amit Ő maga "talált fel".
Jó családba született , volt pénz mindig. Jó befektető, igy a nagydobások mindig az ő neve alatt futnak be+ tolja a médiát ezerrel, ezért köt mindenki minden hozzá. Pedig ez nem a valóság.
Az egyetlen gond azzal, amit állítasz, hogy egyértelműen látszik belőle, hogy nem tudod, mitől lesz valaki igazán sikeres. Eldob 10 dartsot és ha 1 jó helyre megy, nyert. A sikertelenek nem dobnak el egyet sem, így sosem lesz sikerélményük. Amit te összehordtál, vagyis amivel te le akartad húzni Muskot, az maga a siker receptje.
Perfekt
Figyelj, ez egy "sikeres" Elon Musk sértegető videó. Láthatóan sokan megnézték és sokan kommentelnek. Az irigy fiú jó pénzt keresett vele, a média már csak ilyen. :)
Attól függ, hogy a kilenc sikertelen dobásnak mik a következményei és mi annak az egynek a hozadéka. Ergó: az egyenleg . További alapkérdés, hogy mi a siker deffiniciója. Egy nárcisztikus ,pszichopata egyéni “sikerét” ki nem szarja le, önmagán kívül?
@@endrezahoran6528 hülyegyerek
Jól látod,
Ő az élő példa rá hogy a sikerekhez kudarcokon át vezet az út.
4:36 -nál teszed magad hiteltelenné, mert a Teslának csak annyi köze volt a balesethez, hogy közéjük csapódott egy nem Tesla. Nézz utána és ne csak gyűlöletből írj
Elég sok öngóllal sikerült elveszíteni ezt a meccset a Tesla/Musk ellen. Teljesen megszokott a hangulatkeltő, gyűlölködő tartalom a pénzéhes médiától de talán mi többet vártunk ettől a csatornától, hát nem sikerült nekik.
Mint ahogy dübörög a nagy szólásszabadság, úgy rendben lenne ha sima véleményként megfogalmaznának egy Elon Musk utálkozós videót de behazudni az embereknek, hogy ez egy objektív, tényfeltáró videó elég szánalmas.
Szerintem a videó válaszol saját magára. Minden feltaláló vagy innovátor- nak vannak zsákutcái. A különbség az, hogy ő nem csak mint feltaláló hanem mint marketinges is brillírozik. És minden ami nagy port kavart körülötte az végül milliárdokat rakott a zsebébe.
Igazad van. Éppen ezért haldoklik a twitter is, ezért van egyre több per ellene különböző ügyekben, ezért kezd növekedni a tesla vesztesége és nyilván ezért bukta a bizniszt, hogy az Artemis programban az SpaceX rakétáit használják. Hogy mint marketinges is brillírozik? A jó marketing alapja a valóság! Ha hazudsz, az nem marketing! Elon Musk egy lufi, ami ki fog durranni. Pont, mint anno a dotcom lufi...
Ő nem feltaláló!
Volt ő elött olyan rakéta ami újrahasznosítható volt és visszatért a felszàllási helyére?
@@droneview6321 Nem volt! Ez azt bizonyítja hogy ő tervezte meg a rakétát és a navigációs rendszerét, meg minden mást? Elon csak kialakított egy személyi kultuszt pszichés problémákkal küzdő embereknek.
@@krisztianhorvath3866 Akkor kitaláló!! NAGY különbség ám. És te mivagy? Még be-találó SEM!!
Ez a videó nem EM és a cégeibe vetett bizalmamat vette el, hanem ezen csatornáét :(
Nem fogom tételesen felsorolni, de pont a VW-t emlegetni az id.3 bevezetése után?!
Összekeverni a Boring Company-t a Hyperloop-pal?
Felületes, felkészületlen, csúsztatásoktól hemzsegő alkotás, ilyen minőségű itt minden videó?
Igaz. Mikor az ID3 a telephelyen álltak mert a szoftver nem volt készen, és az autó használhatatlan volt.
Hatalmas csalódás volt ez a videó. Minden értelmes tényfeltárást, forrástkutatást mellőz. Azért külön vicces a fiú pinnelt kommentje, sokat elárul. :)
Én már korábban leiratkoztam a csatornáról mert nálam hitelét vesztette.
Jól elkészített videók vannak itt ez tagadhatatlan, de a szervezetem kiveti a click bait tartalmakat.
Van jó pár csúsztatás,félreinformálas a videóban.A Kínai balesetnél kiderült, hogy nem az autó volt a hibás,ráadásul be vágsz egy balesetet amikor egy nem tesla berepül a Supercharger közé.
Egy csomó kamu információ van a videódba.
Ha nem értesz ehhez,akkor ne csináld.
Ért hozzá, csak pénzt keres vele gerinctelenül. Nézd meg a videó megtekintéseit... Eladták magukat és hazugsággal sokat keresnek. Sajnos ennyire kifizetödő a gyűlölködés. Persze csinálhatnának egy startup céget és hasznos termékeket vagy szolgáltatást is kínálhatnának, ja az nem megy nekik...
Akkor legalább rugjunk bele valakibe akinek sikerült ilyet csinálni, érthetetlen ez a felfogás tőlük. Hatalmas csalódás ez a videó.
@@lolo-qu4vh Amit a tizes lista àllìt.
Ez egy nagyon nagy fos videó.
Lehet hogy a soros alapítvány rendelte?
@@hunati31 Köszönöm, én pont ez vettem fel.
@@hunati31ja,a nem létező!😂😂😂😂
Érdekes azután állt bele mindenki miután kiderült hogy jelenleg inkább republikánus párti….
Már jóval korábban beleálltak, max hozzád ezek nem jutottak el. A g7 már 2017-ben összegyűjtötte 'Hyperkamu' című cikkében néhány hazugságát és egyértelmű hülyeségeit, 2012-től. Szóval már legalább 2012-től elég komoly kritikák érték. Ennek nem sok köze van a republikánus kötődéshez. Mondjuk inkább úgy, hogy mostanra gyűrűzött be sokaknál, hogy a király meztelen.
@@fchris82Szeretnél te ennyi hülyeséget megvalósítani.
@@laszlokeri5184 JA, már 1%-nak is örülne, mint majom az Ő farkának...
Ebbe sajnos igazad van.
@@laszlokeri5184 Esetleg vmi érdemi reakció az általam említett konkrétumokra, vagy ez a maximum?
Hogyne, ki ne szeretne milliárdos lenni és hatalmas befolyással rendelkezni? Mindenki. Szívesen lennék-e Elon Musk? Nem igazán, a történelem majd helyre rakja. A személyi kultusznak megvan az a hátulütője, hogy csak a pillanatnyi időben hat. Pablo Escobarnak is hatalmas vagyona és befolyása volt és hatalmas szervezetet épített ki. Akkor most te szívesen lennél Pablo Escobar? Vagy irigyelnem kellene? Pedig hát elismerésre méltó teljesítmény, amit felmutatott, nem?
Nem vagyok egy nagy rajongója Musknak, sőt irritál a pali a pökhendiségével, de közben elismerem az érdemeit (meg a kárt is, amit okoz néha). Szerintem ha pl. a Tesla önvezetési funkciójáról beszélünk, nem elég megszámolni mind a 17 halálesetet, amit okozott. Azt is meg kell nézni, hogy hány életet mentett meg. Tele van a TH-cam olyan felvételekkel, amikor a biztonsági funkció megfelelően navigálva rántotta félre a kormányt, és így került el egy balesetet. Olyan is van, amikor két Tesla kétfelé kerülte el ugyanazt az autót, aminek a balesetveszélyes viselkedését egy ember okozta az intrakraniális zsírszövetével.
Ezzel az erővel azt is emlegethetnénk (persze nem az emberéletek kapcsán), hogy hányszor semmisült meg a SpaceX rakétafokozata visszatérés közben, figyelmen kívül hagyva azt, hogy 2020 óta több százszor épségben visszatért, csak a minap a túl erős óceáni széllökések miatt semmisült meg az egyik fokozat a fogadóhajón.
Szóval a teljes kép bemutatása. A megerősítési torzítás elkerülése. Szerintem ez alapkövetelmény, srácok. Részemről felétek az.
TÚL józan vagy - ez ma már nem divat!! Kezdj el utálni és fikázni valakit, vagy a perifériára szorulsz...
@@tiborzolnai5367 😁
Vagy is értelmesen gondolkodni ma már nem divat. Ez kiderült a 10lista videójából.
Végre valaki akivel tudok azonosulni! 😊
@@tamasfodor5178 igy.
Ha most is a baloldal seggét nyalná, vajon létrejött volna ez a videó?
"Nincs hálózat"
Tű pontos megfogalmazás!!
Nekem is ez a gyanúm, ugyanis ő sokáig a baloldal sztárja, de mikor a twitter megvásárolta és szabadjára engedte a szólásszabadságot, amelyet egyes balosok furán értelmeznek egyből szélsőjobboldali lett, amikor pedig a woke-ból lett elege hú az már nagyon sok volt a woke-harcosoknak. Már család elhanyagoló is lett, mert fiát is bekebelezte az ideológia.
4:31 Én úgy tudom, hogy az autopilot emberi felügyeletet igényel. Innentől kezdve pedig nem az a felelős a balesetekért, hanem minden esetben a vezető. Nem követem ezeket a statisztikákat, de a néha felröppenő "az autopilot megint ölt" cikkek után mindig az derül ki, hogy valaki igazi kretén volt, aki valószínűleg bármelyik másik autóval meghalt volna a saját idiótasága miatt.
A téma arról szól, hogy Musk már az elejétől kezdve úgy promózta, hogy nem igényel emberi felügyeletet, ezt sugallja a neve is: Autopilot. Mert ha Autoassistantnak hívja, vagy vmi hasonlónak, az más helyzet lenne. Viszont a pilot egyértelműen olyasmi, ami nem igényel folyamatos felügyeletet. És ezt kamuzták a tesztvezetésen is, amiről a belsős mérnök bevallotta, hogy hazugség volt az egész. De ő konkrétan azzal az ígérettel hírdette és promózta a rendszert, hogy képes az önvezetésre, és csak halkan tette hozzá, hogy majd lesz, 2017-ben. Most 2023 van, és még mindig nem az. Hazudtak a promo videóban? Hazudtak. Szándékosan adtak félrevezető nevet neki? Szándékosan. Innentől kezdve meg arra hivatkozni, hogy 'hát de felügyeletet igényel, ott írjak a használati utasítás 112. oldalának, 3. bekezdéséseben', az azért kissé sántít.
Abban egyébként igazad van, hogy sok esetben a körülmények elég szerencsétlenek voltak ezeknél a baleseteknél. De a Tesla közben masszívan mindent elkövetett, hogy a fejekben messze több alakuljon ki a rendszerről, mint amit az valójában tud. És ebben nem féltek konkrétan csalni is.
@@fchris82 ezzel nem vitatkozom. De amikor valaki kijátsza a beépített biztonsági korlátokat (pl fogni kell a kormányt, de ő ráragaszt valami súlyt), az ne legyen már az autopilot számlájára írva!
@@csabapapp8481 Kicsit elbeszélünk egymás mellett. A téma az, hogy Musk rendszeresen szándékosan hazudik-e, úgy, hogy tud róla, hogy éppen hazudik. Nem véletlenül téved, nem jön össze, hanem vannak-e arra utaló jelek és példák, hogy Elisabeth Holmes-hoz hasonlóan mást állít a termékről, mint amit az valójában tud, aztán a háttérben próbálja lepapírozni, hogy ne lehessen elővenni, ha vki számon kérné. Ez egy példa arra a sok közül, amikor kiderült, hogy ez történt. Az, hogy most az Autopilot mit tud, a baleseteknél ki és milyen részben felelős, az egy teljesen másik, külön téma. Én is abszurdnak tartom, hogy a forró kávéra rá kell írni, hogy vigyázz, forró. Vagy a mikróra, hogy élő állat szárítására nem alkalmas.
Itt konkrétan tökre látszik, hogy az AutoPilot név egy szándékosan adott félrevezető név. Ez egy tipikus startup bullshitelés, ez nagyon fontos egy korai cég életében, amikor promózni akarja befektetőknek, hogy mi a cél. A Tesla egy 20 éves cég, nem egy startup, és nem befektetőknek pitchelnek, hanem valós piaci termékről beszélünk. Ez egy komoly szereptévesztés.
Melyik reklám nem hazudik? A repülőgépeken ezer éve autopilotnak neveznek egy kb kormányzárt
@@nihil0771 más is jött ezzel a hülyeséggel, hogy minden reklám hazudik. Nem, az helyzet az, hogy nem. A repülőgépeket se keverjük össze az autózással; a repülőgépeket egyrészt nem reklámozzák és csak szakmai emberek döntenek repülőgép vásárlásról, másrészt nem engednek bármilyen hülyét a pilótafülkébe vezetni, míg volán mögé gyakorlatilag bárki beülhet így a pilóta és a személyzet tudja, hogy mik az "autopilot" korlátai.
Nem Musk védelmében, de kicsit kevered a cégeit. A Hyperloop a vákumos vonat cége, a föld alatti autós alagút pedig a Boring Company. Ha már videót csinálsz érdemes lenne utánanézni a dolgoknak.
És a Hyperloop-ot a koncepció kidolgozása után, már sok-sok éve eladta, semmi köze hozzá!
Igen , a Tesla sem önvezető.
@@laszlogaspar2741 Jogi felelősséget nem vállal, így level 2. A gyakorlatban ajtótól ajtóig elvisz.
Hagyd, azt a suttyót a tények nem zavarják.
@@4totya Musk vállal bármilyen felelősséget bármiért? Hazudozik évtizedek óta. A tesla meg önvezető módban nagyon szépen bele tud vezetni egy éppen kanyarodó kamionba, bár az még a jobbik eset, mivel olyan ember lesz az önvezető baromság áldozata aki önként jelentkezett erre, és nem egy ártatlan gyalogos, aki akaratán kívül vesz részt Musk játékában.
Steve Jobs is rengeteg hibát vétett, mégsem a hibái miatt emlékezünk rá.
Mondjuk azt a gyokeret konkretan mindenki utalta.
@@AndrewLeathers mint a zseniket általában.
@@hunorrevesz2354 nem. Mivel nem volt zseni. Semmihez nem ertett. Csak a reklamokhoz. Pontosan ahogy a mai napig az apple eszkozok a leg rosszabbak es emellett a legdragabbak mind kozul.
Steve nem volt zseni csak volt 1 jó ötlete, és ő is mint Musk aztán halálra dolgoztat mindenkit a cégébe h meggazdagodjon. Nem zsenik ezek. Sehol sincsenek Teslához vagy DaVincihez képest. @@hunorrevesz2354
@@hunorrevesz2354
Nem a kiválósága miatt hanem bűn rossz természete volt.
Az Elon Musk jelenség jól mutatja, hogy a lipsik mennyire agymosottak. A twitter felvásárlása előtt bálványozták, azóta már megírták nekik, hogy utálni kell és azóta valóban közellenség lett számukra.
Meg folyamatosan olvasni, hallani, hogy az X milyen veszteséges, csődbe fog menni stb., pedig nem is azért vette, hogy ebből legyen még több pénze, nem volt rá szüksége, hogy még több pénze legyen, hanem mert akart egy közösségi médiát. És azt sem indokolt, hogy azt írják, hogy rosszabb lett a használata, mikor teljesen ugyanolyan, mint a Twitter, csak más logóval. Ja, nyilván az nem tetszik a demokrácia nagy hííveinek, hogy másféle politikai nézeteket is le lehet ott írni. :D
Ja, de hogy felkarolta a jobber média, miután jobber tartalmakkal özönlötte el az X-et!
@@buszkeorbanisztaniallampolgar És hogy lehorda mindennek a balos média, mikor nemcsak balos kommenteket lehet valahol írni.
jobbról nézve most ő a jó zsaru, de azért vigyázni kell vele, nagy f@sz@@buszkeorbanisztaniallampolgar
@@buszkeorbanisztaniallampolgar Jaj, de jó hogy ilyen kis balos Buzi vagy!!!
miért neki kéne megoldania az éhezést ? nem inkább a politikusoknak kéne?
Ráadásul az ENSZ évi 8 milliárd dollárból nem tudja ezt megoldani. Szóval volt ott nagyottmondás. Persze aztán ment a maszatolás, hogy nem azt mondta Beasley, hogy felszámolják, hanem nagyban segítené az éhezés felszámolását.
👍
Nem szabad pénzt adnia olyannak, akinek ez a dolga, ám a rendelkezésére állót is ellopja. (Nem feltétlen az ember. Maga a rendszer.)
teljesen mindegy, milyen penzzel oldjak meg. csak csinaljak mar vegre!!
egyebkent bizony, aki gazdag, annak erkölcsi kötelessege, hogy segitsen a tarsadalom szegeny retegeinek.
Udv, engem megvett amikor vezettem egy model S-t kesobb meg egy model 3-at. Akkora elmeny volt, fulig ert a szam. A masik amikor fuggolegesen leszalltak a raketai, na akkor eldobtam magam. Nagyot kell mondani hogy figyeljenek rad, igazad van, vannak csusztatasai, ha a politikusok csak ennyit csusztatnanak, boldogabb lenne a vilag.
Engem annyira megfogott az élmény, hogy vettem is egy Model S-t. Ettől jobb autóm sose volt!
Nem mindenre jó még az elektromos autózás, a szokásaidnak megfelelően vásárolj kocsit és akkor nem lesz csalódás.
Ma meg a média megpróbálja megetetni az emberekkel, hogy a Tesla milyen rossz. És az emberek, akik vevők arra, hogy valamit szidni kell, szidják is, de ezek érdekes módon olyane emberek, akiknek nincs Teslájuk. :) Teslásoktól általában nem hallani szidalmakat. Én is szívesen vennék Teslát, a Cybertruck tetszik a legjobban. :D Láttam egy hírt és hozzá a fényképeket arról, hogy valaki balesetezett a Cybertruck-kal. Az még be sem horpadt sehol, a másik kocsi, amivel összeütközött meg mint egy harmónika, felgyűrődött. :D
Az a baj, hogy én a tízes listát úgy nézem, hogy bízom benne, Márk és Donát kellőképpen utána mennek egy-egy témának. De amikor kijönnek olyan videóval, amibe több bele látásom is van és látom benne a csúsztatásokat és hibákat, az bizony valahogy rombolja a hitelét a többi már megnézett videónak is.
Ezt nagyon sajnálom, mert valahogy azért érződik, hogy nem akartad elvenni az érdemeit elvenni Musk-nak (és Márk sem akarja az elektromos autók érdemeit elvenni egy korábbi videótokban), de biztos vagyok benne, hogy sok nézőtök nem olvas a sorok között és szimplán annyit jegyez meg, hogy amit ez az ember csinál, az rossz és egyébként maga a sátán.
Srácok, sokkal precízebben kérlek és kevesebb clickbait-re gyúrjatok!
Azt is érdemes lenne kidomborítani, hogy egyébként egy asperger szindrómás emberről beszélünk, akinek a megnyilvánulásait a helyén kell tudni kezelni.
Felsorolhattál volna pár csúsztatást, csak a példa kedvéért. Nyilván abból tud tanulni a címzett is, meg mert így kissé a levegőben lóg. Az sokkal hasznosabb, ha azt mondom, "ezt most elsóztad kissé, és mehetett volna bele kicsit több bors", mint ha csak annyit mondok: 'ez most nem lett jó'.
Az, hogy Aspergeres, ez különösebben nem szempont a témát illetően. Ugyanennyire mutat nárcisztikus személyiségvonásokat is. Hogy mondjak példát is, lásd a Thaiföldi barlangos esetet, ami után olyan hisztit rendezett, mint egy 6 éves éretlen gyerek. Pedig csak annyi történt, hogy volt egy rettentően hülye ötlete, amit elvetettek. Mondom ezt úgy, mint aki vett már részt barlangi mentésben. Azt, hogy mit kommunikáltak félre az e-mailekben, azt ugye nem tudjuk, de kizártnak tartom, hogy az ötletre bárki is azt mondta, aki járt már barlangban, 'hogy ez zseniális'. De persze vehetjük a 420 dolláros felvásárlásos igéretét is, ami egyértelműen a shortolok megszivatása miatt volt. A videóból kimaradt, hogy az igazgatóság mit sem tudott erről, ez már az aznapi nyilatkozatokból kiderült, azt a kamut, hogy neki valójában volt ilyen terve, csak hónapokkal később vetette fel, amikor már a részvényesek perelték. Nyilván a tőzsdefelügyelet nem bírságolt volna, ha lett volna ilyen szándék, csak hát egyértelmű volt, hogy soha nem is volt. Ennek semmi köze az Asperger szindrómához, de ha lenne is, akkor is csak kb annyira mentség, mint ha egy pedofil azzal védekezne, hogy 'bocsi, pedofil vagyok, ezt tessék figyelembe venni'.
@@fchris82 Példák:
1. Önvezetés. A Full Self Driving és az Autopilot funkciókat sokan támadják maguk a nevük miatt. De lábjegyzetben mindenhol ott van - és ezt hangoztatta Musk is - hogy nem kész funkció. Továbbá bele rágjkák a User szájába, hogy 2-es szintű önvezetést tesz lehetővé. Ezt persze sokan figyelmen kívül hagyják és gyakran meg is van belőle a baj. A személyes véleményem, hogy önmagában az önvezetés meglétének a tologatása nem egy rossz dolog. Kell idő, hogy biztonságosan (!) kiforrja magát a szoftver. Szerintem sokkal jobb a koncepció, mint a versenytársaké.
2. Hyperloop. Az ötlet Musk-é, de eladta azt és a Virgin cég végezte a fejlesztéseket. Musk-nak tudtommal nem volt hozzá köze. Egyébként ezt keveri Donát a Boring Company céggel, legalábbis itt össze lettek mosva az infók.
3. Ígéretek úgy általában. Ez nem csúsztatás, inkább csak sugalmazza vele Donát, hogy ez baj. Nem baj. Innovatív technológiákról beszélünk, amit előtte nem csinált senki. Nem arról van szó, hogy nem építettek meg időre egy házat. Mivel ezek komoly fejlesztések, nem csodálom, ha valamibe mindig bele futnak. (Ilyen érdekes módon az ITER-el kapcsolatban is van, de az megint érdekes, hogy nem forog közszájon.)
4. A Beasley féle pontokat nem ismerem, de én sem vagyok híve az ilyen jellegű segélyosztásnak. Van egy jó mondás: az embereket halászni kell megtanítani, nem halat adni nekik. Tehát egy egyszeri segély nem fogja megoldani az éhezést a bolygón. (feltételezem erről lehetett szó a bejegyzést olvasva)
5. Cybertruck. Más gyártó is csinált már olyant, hogy a kezdeti összegnél magasabban adta a modelleket. VW, hogy egyet mondjak. Egyébként a szóban forgó autóra 2M előrendelés volt. Ha adott egy gyártási kapacitás, amire túlkereslet van, az piaci szabály szerint árnövekedést hoz magával. Lesarkítva, licitáljanak rá a leendő vevők. Nem etikus, de ez van. Ha nem kell ennyiért, nem kell megvenni. Lesz majd más...
A pénzügyi kijelentéseihez nem szólok hozzá, ahhoz nem értek, mit és hogy lehet, nem lehet a tőzsdén szabályosan, vagy szürke zónában mozogva megtenni.
@@gergo_salamon Köszi, így sokkal jobb. Akkor reagálok:
1. "De lábjegyzetben mindenhol ott van - és ezt hangoztatta Musk is - hogy nem kész funkció" Jaj, ne már. Hazudtak a vidóban, hogy félrevezessék a vásárlókat a képességekről vagy sem? Hazudtak. Szándékosan adtak félrevezető nevet a rendszernek? Szándékosan. Amikor egy érvelésben arra kell hivatkoznod, hogy 'de ott van a lábjegyzetben', és gyakorlatilag erre építed a komplett érvelést, ott már sejtened kellene, hogy nagyon erősen szeretnéd meghajlítani a teret. De van még tovább. Tudod, hogy én hogyan cselekednék hasonló helyzetben, amikor hangsúlyozni szeretném, hogy a rendszer még félkész? Azzal kezdeném, hogy átnevezem. Legalább 'Autopilot Beta'-ra, vagy mondjuk 'Drive Assist'-ra. Na, ez az, amikor valóban szándékodban áll HANGSÚLYOZNI, hogy vmi még nincs kész. És ezt Musk pontosan tudja, nagyon jól bánik a nevekkel, és pontosan érti a nevek jelentőségét. Szóval nem, Musk egyáltalán nem hangsúlyozza, csak a seggét fedezendő néha megjegyzi, amikor rákérdeznek. Ez a hangsúlyozástól nagyon-nagyon messze van.
2. Teljesen jól mondod, hogy keveri, ezzel egyetértek veled. Viszont a Hyperloop és a Boring Company is egészen jól mutatja, hogy Musk se nem feltaláló, se nem jó mérnök. Ez mondjuk a Thaiföldi barlangos esetnél is kibuggyant. A Hyperloopról és az "újra feltalált metróról" is már az elején megmondták a fizikusok és a mérnökök, hogy hülyeség, és mielőtt azzal jönnél, hogy ezt mondták a Teslánál vagy a SpaceX esetén is: nem, soha nem mondtak ilyet azoknál, ez egy városi legenda. Musk egetverő ostobaságokat beszél sokszor. Musk egy kiváló startupper és befektető vadász, és mint látható zseniálisan tud személyi kultuszt építeni és a legnagyobb hülyeséget is eladni azoknak, akik nem értenek hozzá. Ebben jó, meg abban, hogyan kell csapatot szervezni.
3. "Nem baj. Innovatív technológiákról beszélünk" Azt a hamis állítást teszed, hogy ez szükséges egy innovatív vállalat esetében, azonban ezt helyből cáfolni tudom neked: Apple. Halottál az M-es csipről a megjelenés előtt egy büdös szót is? Nem hallottál. Az Apple kiáll a kész innovációval és elmondja, hogy mire jutottak, mit tud. Nem víziókról beszélnek, hogy majd most előrendelhetsz vmit, amit talán 2-3 év múlva leszállítanak, vmi egészen más specifikációval. Innentől kezdve, hogy elfogadjuk, hogy egy innovatív cég esetén nem feltétlenül kell lehazudni a csillagokat az égről, és kell előrendelésben értékesíteni, már neked is látnod kellene, hogy itt vmi ténlyeg sántít, ugyanis ez bizony nem normális. Vagy azt akarod mondani, hogy az Apple nem innovatív cég?
4. Maximálisan egyetértek veled ebben a kérdésben. Itt nincs vita. :)
5. "Más gyártó is csinált már olyant, hogy a kezdeti összegnél magasabban adta a modelleket" Egyrészt lásd a 3. pontot, másrészt itt azért erősen kilóg a lóláb. Pont a lényegi paraméterek közül nem teljesült semmi. Ez egy jó példa arra, hogy Musk egy személyi kultuszt épített, és a piaci folyamatok egyáltalán nem a valódi teljesítményt tükrözik. Elektromos autó esetén baromira nem mindegy, hogy tényleg tudja-e a 800 km-t, vagy csak a kétharmadát, és mindezt jóval drágábban. Ilyen esetben egy egészséges reakció a vevők részéről, hogy átverve érzik magukat. Pláne, hogy a golyóállóság sem teljesült az üvegre. Hogy Musk és a Tesla megítélése mennyire elrugaszkodott a valóságtól, mi sem mutatja jobban, mint egy tegnap szembe jövő Cyber Truck facebook post, ami azzal hencegett, hogy a Tesla borítását vonza a mágnes, a hozzászólók meg teljesen elaléltak tőle, hogy "húúú, micsoda innováció." Ember, az autók 99%-a ugyanezt tudja. :D Ebben 0 újdonság vagy innováció van. Ezért tudsz vásárolni mágneses feliratokat a kocsikra, céges logot, vagy ilyeneket, amiket ha a családdal használsz, le tudsz venni, ha meg céges kocsiként használod, fel tudod rakni. De a Tesla a semmit is eladja eredményként, és az emberek zabálják. Minden kritika nélkül.
@@gergo_salamon Az 5-ös ponthoz jegyezném meg:
Bemész egy webáruházba és rendelsz 5 liter ruhaöblítőt 10 ezer ft-ért, ami a weboldal szerint leszállítanak egy heten belül.
Két hét múlva megjön az öblítő. Igaz csak 4 liter és igaz, hogy nem is azzal az illattal amit rendeltél és 18 ezer ft., de ez nem a webáruház gondja, hiszen amíg ki kellett szállítani felment az euró árfolyam, nem sikerült arra az illatúra gyártaniuk és nagy a kereslet iránta. Palackból meg nem találtak csak 4 literest amiben neked kitöltsék a terméket. Sarkítva, ha kell licitálj rá.
Úgy igazán a lényeg a következő. Én mikor megrendelem elviekben aláírok velük akár reálisan akár virtuálisan egy szerződést amit ő megszeg, ennek alapján törvényre lehet menni vele.
Sajnos egy ideje mar vannak ilyen videok ezen a csatornan amik felrevezetonek tunnek vagy azok is. Igy mar eleg nehez azert megbizni a folytatasban.
Bírom Muskot és igen, sok dolga nekem is nagyon "ambivalens" Egyébkénr a video tele van csúsztatásokkal, pl. a "cibertrükk" 2 motoros verziója (elvileg abból rendelték a legtöbbet) még túl is teljesíti a korábbi igéreteket (hatótáv, az ára pedig viszonylagos, infláció, konkurrencia stb)...
Abszolút egyetértek! Tízeske egy szemét kis felvásárolt demokrata wookpropagandista! Most nagyon menő Elon Musk-ot támadni, és nyilván nem kis pénzt kap érte hogy próbálja a legjózanabb milliárdosot rágalmazni, lejáratni!
Birodalmi hálózat ellen ment:Twitter megvétele,szólászszabadság létrehozása
Akkor adj teret a pedofiloknak mert szólásszabadság van. Meg a neonáciknak, meg a muszlim terroristáknak is.
10:23 - Teréz anyát idézve:
"A Világon Nem azért van Éhezés, mert Nem Tudnánk Jóllakatni a Szegényeket, hanem azért, mert a Gazdagokat Nem Tudjuk Jóllakatni"❗😈❗
Nekem ez nagyon olyan szagúnak tűnik ,hogy ez a gyerek aki csinálta ezt a videót nagyon nem kedveli Elon-t és most igy akarta ki élni magát.😅
Életszerű a felvetés.
Egyet értek! Egy "lángost"
sütnék neki!@@editkiss5127
Nekem nagyon úgy tűnik,hogy a tizes lista is beállt balos woke propaganda mellè! Minden technikai ès egyèbb fejlődès víziókkal kezdődik ès pont.
Igaz, hogy minden technikai fejlődés az álmodozéssal kezdődik, példa rá, a zseniális Tesla úr.
...Csak neki nem volt ennyi pénze a megvalósításhoz és "PONT".
"Ő így gyakorlatilag egy modern kori Thomas Edison." - Valószínűleg nem lehetne ennél nagyobb sértést Elon Musk számára megfogalmazni. :)
Azonban a közvetlenül ezt megelőző mondatból kiderül, hogy ez nem volt szándékos. Csupán Edison életének felületes ismeretéből adódik.: "...megvalósuló projektek ugyanis sok esetben tényleg az ő agyából pattantak ki." Ez ugyebár Edisonról nem igazán volt elmondható.
Na de ne hagyjuk figyelmen kívül Musk egyik igáslovának a névadóját sem, hiszen nyilvánvalóan Nikola Tesla munkássága előtt tisztelegve választotta ezt a nevet cégének. Ennek a ténynek és Edison Teslához fűződő viszonyának ismeretében pedig különösen nagy baklövés a fent idézett állítás megfogalmazása. Na de sebaj.
HÁT igen! Balfaszságot mondani ma már igen népszerű. Sajna
Végigörgettem írta-e már valaki, de szerencsére nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel....Voltak neki is találmányai, volt amit lopott, voltak marhaságok...(beton ágyak, beton bútorok...), egy gátlástalan üzeletember volt, de hogy Musk-ot hozzá hasonlítani, tényleg sértés a Musk számára.
Ez a csatorna korábban ennél sokkal színvonalasabb tartalmakat közölt. Értem h megosztó témával nagy figyelmet lehet generálni de olyan mintha csak erre hajtanátok. Olyan mintha szándékosan lenne ennyire kiegyensúlyozatlan, felszínes és ferdítő.
És túlzottan negatív.
Szegény musk hívők hogy fognak este aludni 😂😂
@@unatkozote meg megrohadni. Ha másnem az irigységtől. Vagy a tehetetlenségtől. Vagy a butaságtól. Vagy a csótányoktól...
mert a WV na az az igazi, majd 2 év múlva.....
Nekem is ezért bűzlik ez a video. Lehúzós szagú
A legnagyobb problémád mégis nem az, hogy Trump pàrti????? Mert én nagyon ezt hallom ki
Fogalmam sem volt, hogy milyen párti és őszintén szólva nem is érdekel
Egyetlen jó dolog volt ebben, olvasni a kommenteket és látni az emberek válaszát.
Köszönöm nektek, hogy ilyen jókat írtok és megmutatjátok milyen tévedések voltak a videóban.
Legalább a közösség tanítsa, művelje "önmagát" mert láthatóan a média erre alkalmatlan. Az építő kritikákat jó olvasni és remélhetőleg segít a fiúknak mert ez a tartalom nagyon gyengére sikerült.
Jó sok baromságot sikerült összehordani!!!
Tízes lista: Legtöbb baromság egy videóban. :)
Legalább megérte eladni magukat, nézd csak a megtekintési számokat. Aztán még ők hisztiznek amikor szóvá teszed, hogy elég olcsón árulják a "testüket"...
Nem ertem miert egyedul Elon felelossege lenne az ehezes felszamolasa a vilagon! A tobbi milliardosnak is feltettek ezt a kerdest amit Elonnak?
Nyílvánvaló, hogy ez amit látunk az elit részéről ez egy permanens "előre menekülés" megnevezhetjük a teljes társadalmi összeomlást és az ezzel egyidőben történő emberiség kirajzását a kozmoszba vagy mást ami miatt csinálják, de világos, hogy ha hosszútávon nem is, de középtávon működik a dolog..
Jobs, 1 igazi pszihopata volt! :)
Bármelyik ismert mamutvállalat megúszna egy hasonló ferdítést mint a Tesla a Cybertruck-kal. Nem volt olyan régen a dízelbotrány, de szépen elfelejtettük mostanra.
Jaaa és az egy dolog hogy megvette a Twittert, de fogta aztán lehúzta a wcn a teljes brandet😂
Várj, a Volkswagen többmillió autót adott el azt hazudva, hogy kisebbek a kibocsátásai és ehhez direkt szoftvereket írtak hogy teszteken hazudjon az autó. Mi köze van ehhez a Cybertruck-nak?
A Twitteren csak javított Elon Mask.
@@GA-jm6sh Sose volt ilyen szar a twitter mint most
@@TheBlacktom Jah, mert a buzik és a Lipsik elhagyták!! Menj a Fosbukra, ott találsz híveket magadnak...
Várom a következő videót tőletek, más Tech cégek leleplezéséről is ! (Gondolom valamiért nem lesz ebből semmi !)
Pl gúgli, Ford , alma, nájki, de mondjuk a düznit is említhetnénk ( bár az nem tech cég )
A microsoftról csinálhatna egy ilyen videót a 10lista. Egy ilyen stílus videónak microsoftról lenne hitelessége. Nem úgy mint ennek a videónak.
@@GA-jm6sh
És a kispuha még nem is akkora kupac fos mint egy Meta, vagy Tecső!
Ez jó volt. :)
Háát a mate ugyan akkora ugyan úgy vissza él az Emberek helyszetével. A Tecső kapcsán mire gondolsz, ha lehet ezt tudni?@@Rozsomakk1
Ha csak ennyit tett volna le az asztalra, akkor is megérte (nekem), hogy kiborította a mainstream
díszes egyedeit. Hajrá Musk, csak az álmokból lehet valami nagyszerű.
Teljesen egyetértek.
nem muszki védelmében, de a többi ajtógyártó mégtöbbet kamuzik!!! :D
...lásd totoya szilárdtest akku igéretei (kb, 10 éve mondogatják), a GM, több éve szajkózzák a "2 év múlva beelőzzük" dumát (most épp megint csődölni akarnak), Foswágen, csalást, hibát, strukturális és meneszsment probléma hegyek. Ford minden F-150 Lightingon több 10ezer (30-50) dollárt bukik...
A nagy japán autóipar 1 nosztalgikus kabaré! :D
Minden marketinges kamuzik, csak nem mindenki mindenben
ti a világon mindenhez is értők XDDD
Lufi? :D Ha már csak a spaceX vállalatot nézzük, akkor már az óriási siker, hiába volttak kudarcok is. Én nem így kezdtem volna ezt a videót.. Egyébként meg nagyon sok autó gyártó sok botrányt megúszott... ott volt a diesel botrány, az a büntetés semmi nem volt amit VW csoport kapott..
Az ezredfordulón a Google-ról is azt hitték a legtöbben, hogy lufi. Egyszerűen nem értették Larry Page és Sergey Brin gondolkodását, ahogy most Musk-ét sem.
Ember: "Á azt nem lehet megvalósítani."
Elon Musk: "Hogyan lehetne jobban megvalósítani?"
Elon Musk: Feltalálom a metrót!
Ember: A metró 200 éve létezik, ezzel a képlettel lehet kiszámolni egy alagút hálózat áteresztő képességét.
Elon Musk: Ez hülyeség.
Elkészül az alagút, és a kocsik állnak a dugóban.
Ember: "Gratulálok! Feltaláltad a metró egy nem működő verzióját. Azért itt hagyom ezt a képletet, hátha kelleni fog a jövőben."
@@fchris82 Ember: "Nincs sajtószabadság Amerikában."
Elon Musk: "Megvettem a Twittert."
@@hunorrevesz2354 Ezt logikailag kifejthetnéd, hogy mire is gondolsz, és mit szeretnél mondani, mert nekem nem világos. A sajtószabadság helyett nem szólásszabadságot akartál írni? A twitter nem sajtótermék, Musk meg a szólásszabadságról szokott hadoválni - kivéve, ha őt érinti, vagy Erdogánt, mert akkor természetesen gyorsan törölni kell a kommenteket -, nem a sajtószabadságról.
@@fchris82De azért a Tesla meg a SpaceX azért jó nem? 😉😘
@@tamasfodor5178 Ha az összes kritikára ennyi választ tudsz reagálni, akkor az kb az a szint, mintha Elisabeth Holmesnál azzal érvelnél, hogy "De azért jól néz ki, nem?". Ez nem egy ilyen mérleg, hogy az egyikbe belepakolom a jó dolgokat, a másikba a rosszat, és akkor az a lényeg, hogy ballanszban legyen, mert - szélsőséges példát említve - ilyen alapon Sztálinról is levezethető, hogy tulajdonképpen egy tök jó fej ember volt. Legyőzte a nácikat, "felszabadította" Kelet Európát, stabilizálta a "Szovjetuniót", ki tudta fejleszteni az atombombát - ebben nyilván pont annyi szerepe volt, mint Musknak a SpaceX-ben -, begyűjtött néhány német tudóst és azok eredményeit, és ezekkel megalapozta, hogy a szovjetek az űrversenyben elsőként küldjenek műholdat az űrbe. "Ezek azért jók, nem? 😉😘". De, nagyszerűek, csodásak. És? Ezek semlegesítik a többit? Vagy hogyan kell ezt elképzelni? Mire gondolsz ilyenkor? OJ Smipson kiváló sportoló volt, és nagyon cuki színész. És akkor a személy megítélésénél erre kellene koncentrálni, nem arra, hogy lemészárolta a volt feleségét, majd a hozzátartozóknak ítélt kártérítés elől a vagyonát egy másik államba menekítette, nehogy a kártérítést be tudják rajta hajtani? Tudod, hogy kik szoktak még így érvelni? A bántalmazó kapcsolatban élők. "Általában rendes ember, csak néha begurul. De hangsúlyoznám, hogy nagyon rendes. Dolgozik, bevásárol, néha még gyengéd is. Ezek azért jók, nem? 😉😘 Néha összever, de melyik kapcsolatban nincsenek problémák." Hát végülis igaz. Akkor minden a legnagyobb rendben.
Köszönöm a videót. Én nézek űrkutatási videókat és követem az eseményeket a Space X - ről. Ott folyamatosan építenek, fejlesztenek és hamarosan emberek fognak utazni Musk új típusú űrhajójával. Az hogy csúszik az időpont, az nem nevezhető hazugságnak. Nagyon sok emberen múlik ilyen esetben a siker, nem csak Muskon. Én kedvelem ezt az embert mert példát mutat hogy igenis el lehet érni a célokat, akár milyen nagy is. Persze azért azt hozzá kell tenni, hogy nyilván neki is vannak hibái és baklövései. 😊
Elon nem egy műszaki zseni, sosem volt az.
Ő egy kimagasló üzletember.
Sosem Ő talált fel dolgokat, de felvásárolta-felvásárolja azokat akik igen.
Nekem nincs gondom a műszereivel, azonban aztal igen hogy úgy kiálltja ki mintha az csakis az ő érdeme lenne. Miközben csak a pénzt adja hozzá.
A mars kolonizálása helyett inkább a földel kellene foglalkoznia. Pl Afrikában az éhezést vissza szorítani vagy megszüntetni. Ahol lehet erdőket telepíteni, hogy ne az esőerdőket pusztítsák az ott lakók hanem más munkán adni nekik. Ha a fele vagyonom lenne mint neki biztosan többet tennék mint Ő. Számomra egy jelentéktelen nagyravágyó ember.
Fegyverekre van tobb 100 milliard de Elontol kerik h oldja meg az ehezest. :) Amugy is ezek a segelyezosok a penz nagy reszet lenyuljak.
A legtöbb globális innovációt elindító cégeket hozta létre. Minden összetett, több célt megvalósító fejlesztésnek idő kell, pláne ha agilis fejlesztés.
Hát igen, nagyon jól sikerült a pusztán "tényeket" bemutató videód: Elon Musk valóban óriási szarban van. Olyannyira, hogy év végére ő lett a világ leggazdagabb embere.
Nem mellesleg ÉPITETT EGY ŰRHAJÓT!!!!!!! SOK irigy fasz van .
Én úgy vagyok vele hogy kis átlag ember ként nem nagyon érint ez a sok luxus...Ha meg jót tesz a természetnek az csak plusz, továbbá ha ígér nekem valaki 10 dolgot és csak 2 teljesít már jól jártam! Az a szögletes kocsi se érint mert drága max 50év múlva lehet hozzá jutnék...De így vagyok minden új és esetleg baleset veszélyes technikával, először "tesztelje" csak a gazdag, mire oda jutok hogy átlagos vagy beszerezhető lesz már tuti jól fog működni!
Biztos az én készülékemben van a hiba, de ha valami/ valaki helyesírási hibával közöl valamit, akkor számomra hiteltelen. És sajna volt ilyen ebben...de lehet hogy tévedek😊
Érdekes volt ez a videód is!
Musk egy elég megosztó személyiség....
A videó is az lett.
Elmondom neked, hogy a BMW konkrétan megcsinálta, hogy megvettél egy autót és amikor hozta, közölte hogy bocs, sokkal többe kerül, ha kell akkor kifizeted, miközben vártál rá egy évet. Ehhez képest a Tesla a foglaláskori áron adja az autóit, de csinált olyat is hogy amikor olcsóbb lett közben akkor a már megrendelt autók árát is levitte. De azért hazudozz nyugodtan hogy a BMW nem úszna meg egy ilyet 🤣A Cybertruck ráadásul egy vissza kérhető 100$-os előfoglalás volt egy nem létező modellre, miközben közbejött egy háború, egy halom válság, infláció.
A csávó egyszerűen egy rohadtjó üzletember, aki képtelen az ötleteit és elképzeléseit magában tartani, annak ellenére, hogy alapvetően az adott témában nincsen jelentős szakmai tudása. A spacex rakétáit sem ő tervezte meg, mint ahogy a tesla-t sem, egyszerűen összevakarta az elérhető legjobb gárdát aki erre képes, és ő igazából ebben jó. Nyilván szándékosan manipulálja a piacokat, és rengeteg kijelentése tudatosan nem fedi teljesen a valóságot, de ilyen szinten az üzlet már összefolyik a politikával, a politika pedig alapvetően nem működik hazugságok nélkül. Nem mentem fel nyilván a "bűnei" alól, de a cégei jelentős részben olyan projekteken dolgoznak, amik azért azzal együtt, hogy nyilván profitorientáltak, nagy hasznot hajtanak társadalomnak is. A SpaceX pl olyan piacot teremtett magának, ami azelőtt nem létezett, és az itt körvonalazódó versenynek hála, lassan eljutunk oda, hogy egy közepes jómódban élő ember 20-30 éven belül megengedheti magának, hogy dolgokat juttasson fel az űrbe. Ez előtte elképzelhetetlennek tűnt. A Tesla konkrétan megteremtette az igényt az elekrtomos autózásra a nyugati világban...
Igazából eljutott odáig, hogy a technolóiai iparban azzal, hogy valamit kijelent, már létre is hoz egy piaci rést, és konkurens cégek szinte azonnal elkezdenek dolgozni az ötletein. Ha ő nem valósítja meg őket, más megfogja. Ha emberileg nem is feddhetetlen, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy jelenleg a technológia úgy fejlődik, ahogy ő elképzeli, még ha nem is azzal a sebességgel.
Tudatosan csinálja ez egyértelmű. A lényeg hogy beszéljenek róla. Meg sem akarja csinálni a felét se
Így van. Elég csak belegondolni egy kicsit felnőtt fejjel, hogy vajon miért is törik össze a ''törhetetlen'' ablaküveget, mintha a sokat tanult mérnökök még véletlenül sem tesztelték volna le épp a nagy bemutató előtt. Nem erről van szó, hanem arról, hogy 10-szer annyian emlegessék (bármilyen előjellel) a nevét és a cégeit, mert ettől az összes többi ember ráharap. Tiszta pszichológiai húzás ez, és lám, hogy bejött. Akik pedig hirtelen elkezdik ócsárolni azok liberális main-stream követők, akik úgy érzik, hogy gyorsan be kell állni a nagy nyugati sorba, csakhogy ezzel éppen a hazai vizeken nem túl messzire lehet így evezni. Viszont: itt jöhet be megint az az effektus, hogy mi van, ha mégis, mert sokan elkezdik anyázni ezt a csatornát, és a végén még HÍR lesz belőle, s pont emiatt jön még 20-szor ennyi ember keresgélni mindenféle témában náluk. Ez van, sokszor éppen az ''ellenfeledtől'' tanulhatsz a legtöbbet.
Szerintem a baj nem vele van, hanem azokkal, akik meg akarják spórolni a gondolkodást, és azt hiszik, válogatás, és feltétel nélkül el kell hinni neki mindent. Ő sem különb másoknál, csak a régi feltalálók hibái nem voltak ennyire kirakatban, de ők is millió befejezetlen projekten keresztül jutottak oda, ahová. Pl a Mars terraformálásáról sem kell enciklopédiákat bemagolni, csak átgondolni, hogy egyenlőre a Föld terraformálása sem megy, hogy menne egy olyan bolygóé, ahová még ember sem lépett?
Szerintem teljesen normális, hogy vannak projektek amik nem sikerülnek vagy nem úgy működik ahogy az el lett tervezve.
Nekem nem feltétlen az a problémám, hogy nem sikerülnek projektjei. Ahogy sokan írták is ez teljesen normális, sőt tök jó, hogy ennyi mindenbe belevág. A baj ahogyan kommunikál ezekről, ahogy el van adva látnoki zseninek és közben 4-ből 3 projektje inkább kudarc, mint siker. Engem a kommunikációs stílusa zavar az ilyen eseteknél, a hitegetés és a hazugságok, az emberek hülyének nézése.
@@tizeslista_hu Hóó, ez most nagyon ...izéé, mi is az a szóóó, Na - igen: crinege!! Az lett..:)
3:45 - Nem a Tesla ölt, a csávó aki vezette, a gázt nyomta fék helyett.
KI NEM SZARJA LE!!!!! A tesla és ElonMaszk gyilkos! Punk és Tum!
Elon mer nagyot álmondi, bár nem valósította meg mindet, az hogy elért oda ahol van, ad neki hitelt,
Szerintem az hogy nem mindíg sikerűl betartania a határidőt vagy a megvalósítást és mi ezt látjuk, a szememben még hitelesebbé teszi a figurát mert a hibáit is fel meri vállalni es azt mutatja hogy neféljünk belevágni semmibe bármilyen lehetetlennek tűnik mert a kudarc nem kudarc csak lehetőség a fejlődésre.
Ez a videó tele van csúsztatásokkal és féligazságokkal. Kritikán aluli teljesítmény 😭
Már maga a cím is hibás: hogyan lehet hazudni valamiről, ami meg sem történt? Az maximum nem teljesített ígéret
Eddig sem tartottam nagyra ezt a csatornát, de ezzel a videóval lecsúszott a béka segge alá.
Teljesen egyértetek
Egyetértek!
13:51: Nem kell elképzelnem, mert megtörtént: 20 hónap késéssel kaptam a négykarikás márkából, automata diesel helyett manuális benzinest .. még a covid előtt !! Nem Musk találta fel az ilyen átverést.
Na én pont ezért nem veszek új autót. Tudod mikor várnák a saját pénzemre
" A Musk jelenség csak egy lufi, csomó projektje kudarcba fulladt, ...' Kaptok valami pénzt ezért silány lejárató videóért? XD
kis dolcsit 😂
A csatorna egyre inkább kezd egy szubjektív véleményt kimondo valami. Semmit tizes lista sincs
Nem normális a faszi és én ezt szeretem benne. Szerintem fogunk még csodálkozni.
"Ha valami eléggé fontos, akkor is megpróbálod, hogyha az esélyek ellened játszanak."
Elon Musk
Ennyi
A Hyperloopot emlékeim szerint Musk soha nem akarta megvalósítani, csak eszébe jutott az ötlet és kiadott egy dokumentációt arról, hogy szerinte hogyan lehetne kivitelezni, ezek után sok kis startup cég kezdett el dolgozni a technológián, amik nem valósultak még meg, lehet soha nem is fognak.
Amivel a videóban bejátszott felvételek alapján összemostátok egy kicsit az Musk alagúthálózat terve nagyvárosok alatt. Emberünk kitalálta, hogy a városi forgalmat leviszi a föld alá, elkerülve ezzel a városi dugókat. Ez szerintem sem egy megvalósítható terv, de semmi köze a Hyperloophoz.
Még versenyt is indított a Hyperloop megvalósítása okán.
@@Sea-Track Na és hanyadik helyezést értél el?!?
@@tiborzolnai5367 Neked inkább nem magyarázom.
gondolom ha csak ezzel foglalkozna megoldaná, de rengeteg dologgal foglalkozik egyszerre
Az én véleményem az, hogy Muskot lehet szeretni vagy nem szeretni a sajátos személyisége, a sok cége, termékei, üzletpolitikája, politikai véleménye stb. mentén, ez mindenkinek az egyéni preferenciájától függ. Én személy szerint kedvelem, méghozzá a világról alkotott elképzelése, filozófiája miatt. Elmondta egyszer egy műsorban, hogy az emberi faj jelenleg egy egy bolygón, egy galaxisban élő faj, de képes lehet a jövőben elérni egy olyan technológia fejlettségi szintet, hogy ez megváltozzon, eljusson más bolygókra, más galaxisokba és intergalaktikus fajjá válhat. És ha ez bekövetkezne, megszűnne a túlnépesedéssel, klímaváltozással kapcsolatos problémánk. Ez a gondolat bennem is megfogalmazódott már meg szerintem sokmindenkiben, de sajnos a Földön csak azt hallani, hogy ne egyél húst, ne szaporodjál, ne használj fosszilis energiahordozókat stb., az emberiség egy önsanyargató, önpusztító filozófiát követ. Egyedül Musktól hallottam alternatíííív és racionális megoldást erre.
IMádom!
"Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítási, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja . "Albert Einstein
A világ technikai előre haladása a mély 🤔állam ellenőrzésében van !
Szomorú, hogy ennyire nem számít nektek a hitelesség.
szomorú, hogy vannak emberek akik kérdés nélkül elhisznek bármit :)))
@@attilakocsis9057 Így igaz, lehet ez egy youtube csatorna, vagy egy ember. Viszont az is szomorú, amikor ezek nem jönnek rá, hogy a saját hitelességükkel játszanak, amikor (szándékosan) nem az igazat mondják, szándékosan ferditenek (vagy clikbait-elnek) ezzel szándékosan átverik a követőiket.
@@attilakocsis9057 Igen, pl. a sok lejáraató célú cikket Elon Muskról a sok hülye hírportálon.
@@ivanholzendorf1300 sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de szerintem a világ legnagyobb csalója
xD értjük apa, ne nézz fel! :D
Nem értem ezt a kakaskodást, az élelmezési fő jankótól.. Nem is tudom mi erre a megfelelő kifejezés vagy fogalmazás, de bele áll abba, hogy Elon vagyonának 2% elég lenne, holott ha sorba állítanák csak a 10 leggazdagabbat, mindjárt sokkalta több problémát lehetne megoldani.
Csak az USA éves hadi kiadása több... Nincs több kérdésem :)
Szia Csinálnál videót a dunai svábokról? letelepedésük kitelepítésük hagyományaik stb.
Egy jó sorozat lehetne egy nemzetiségekről és kultúrákról
Nagyon sokat jelentene nekem❤
Sajnos Ő tízes Lista külföldön legyártott anyagokat szinkronizál,így ebből nem lesz semmi!
Nem tényeket mutattál be, hanem fele igaz fele nem információkat amit bemutattál a szubjektív véleményeddel.
De melyik információ volt nem igaz? Mert azt még nem írta le senki...
Ritkán rosszul el(ö)készített videót lathattam. A videókban bemutatott balesetek EGYIK SEM a Tesla hibája, részben nem is vettek részt benne, pl. amelyik berepül a supercharigerek közé, az egy Range Rover volt, azt hiszem. (ettől függetlenül, igen, voltak balesetek is az autopilot használata közben, de a bejátszott videók egyike SEM az)
A VW az ID.3-mal a Tesla Model 3-mal összehasonlítva dupla olyan jo paraméterekkel rendelkező autót ígért, (dupla hatótávolságú, fele áron, stb...)
Ehelyett gyengébb, drágább, csúszott is időben, nincs annyi hatotavja, stb...
Ami az autopilotot illeti, késik, de mostanra nagyon nagy és gyors léptékben tanul / halad. Egyik gyártónak sincs hasonlo technológiája az utcán. (laborban talán)
A Space x is forradalmasította az urhajozast. Pont. Maga a Nasa is szerződésben all a SpaceX-szel es fuvarjaik nagy részét velük intézik.
Hogy vannak víziói? Vannak. Vannak ígéretei? Vannak. Késnek? Igen.
Valoszinüleg Tavares (Stelantis Ceo) szimpibb neked, aki (saját maga szerint) autóversenyző, borász, stb... csak egyikhez sem ért SEMMIT.
Azért letett mar egy két dolgot Elon Musk az asztalra... az dobjon ra követ, aki többet teljesített. (ettől függetlenül fura egy csodabogár, az biztos)
Eddig is csomót csúsztattál a videóidban, itt meg olyan, mintha fidesz propaganda műsort néztem volna. Köszi csá. Csicska
Gratulálok szép segnyalás a balosoknak😊
Ez egy picit túl lett tolva.😅🥵😱
ez az onvezetes tobb balesetet is okozott, s 17 ember eleteert felelos, ez hogy, hisz a sofornek kozben oda kell figyelnie, s felul biralnia az onvezeto szoftvert, szoval teljesen felul irta az embert?
azt nem hinnem... Ha az ember nem tartotta be a az onvezetes hasznalati felteteleit, s nem figyelt, ott nem a gep a hulye. szoval ezek hogy voltak?
Az embereknek sem mindig lehet ezredmásodpercre pontos reakcióidejük. Hiába írják a jó szoftvereket, hiába figyel oda a vezető ember, hiába van tele ezer érzékelővel, mindig vannak példák balesetekre
ez igaz, de itt az az alitas volt hogy az autopilot ollte meg az embereket.
egyebkent eggyertelmu hogy lehet hiba, es az se vollt allitva, hogy minden helyzetet megold a gep stb, ezert kerdem. De ha jol tudom mar nagyon sok eletet viszont megmentett, ha osszehasonlitjuk az emberek es az autopilot modban megtett ugyanannyi tavra levetitve, hogy mennyi baleset volt. @@reflektxr
@@zoltanszalontai2221 Azt a fontos tényt ne feledd el, hogy még nem létezik önvezetés.
Csak béta verziók vannak, amiket hivatalosan is, emberileg mindig felügyelni kell.
Az ember mindig felülbírálhatja az FSD-t, akár már egy fékezés helyetti véletlen gázpedál megnyomásával ki is kapcsolhatja, ahogy ez meg is történt.
Úgy látom ez a csatorna is elcsúszott egy "kicsit".
NEM kicsit!!
Köszi ! Ez egy olyan videó volt , amelyikben 1 milliárdos üzleteit láttuk. De kb minden milliárdos ezt csinálja, csak más dolgokban ! Szóval kár egyet is ki emelni !!!
Van a médiának egy olyan tulajdonsága, hogy szereti kiemelni a negatív híreket. Szintén szeretik Elon Musk-ot elővenni, hiszen a neve automatikusan hozza a nézettséget, lényegében könnyű pénz. Ezért aztán róla tényleg nagyon sok negatív hangvételű cikket lehet találni, és sokkal kevesebb olyat, ami valójában próbálná értelmezni a körülötte folyó eseményeket. Szerintem senki sem, Elon Musk sem tökéletes ember, de nem érzem azt, hogy ő direktbe hazugságokat állítana, vagy alattomos szándékai volnának. Inkább olyannak gondolom, aki elhiszi amit mond. Eléggé impulzív, így aztán sokszor hülyeséget beszél. Én is szoktam... csak mivel mindenki leszarja, hogy én mit mondok, senki nem csinál rólam ilyen videókat. :D
EDDIG ez a legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Riszpekt.
Jaja, csak te amikor hülyeséget beszélsz utána nem veszed meg az egyik legnagyobb közösségi portált 16,280,000,000,000 forintért hogy utána összeesküvés elmélet hívő elmebetegeket boostolj rajta.
@@magyararon6918 NA és neked Féleszű Honfitársam - MI a retek bajod van ezzel?!?!?!? A te pénzed bánta?! Vagy sajnálod, hogy a buzi Lipsik NEM okádhatnak mindent innentől?!?! VAGY mi a faszom?!
Lol a fickó többször hazudott a termékpromóin, mint Pinocchio.
Talán a Világ legnagyobb Művésze. Egy művész pedig kiszámíthatatlan és zseniális egyben. Ettől az, aki.
A videókhoz nem tudom, mivel készülnek a feliratok, de néha át is olvashatnátok. Tudom, persze, extra energia, de elég durva elírások vannak benne.
Végülis nem adott el villanyautót milliós mennyiségben.
Nem vitt embereket az űrhajója a világűrbe.
Nem építette ki a világ legnagyobb műholdhálózatát...
Jaáaj, maradj máá magadnak tesó! Sehun nincs ez á Maszk csávó, nézzed meg itten milyen fain komentekt írnak a fotelhúszárok.Mind többet ér nála, he! 😂
Ő nem hazudik, csak a vízióit mondja, ami soszor késik!
Egy zseniális szélhámos, akinek milliók nyalják a seggét és ebből nagyon jól megél :)
Én azt mondom zseniális a pali mármint az önreklámozás tekintetében. Van két fő projektje a Tesla és SpaceX az, hogy mennyi ötlete bedől vagy csak nagyot mondásként ragad meg elmegy "a bátor zseni" kategóriába az emberek tudatában. Akkor láttam pl: vákumvonat kb pénz gyüjtésre jó és imázs építésre. Majd szépen csendben kaszálta. Bárki kérdezi "ő megpróbálta" csak még a technológia nem tart ott. Ezzel együtt a neve kb egy márkanév a befektetők szempontjából. Tehát valamit nagyon jól csinál.
Jóóó hosszan NEM mondtál semmit😮!
Vákumvonatra mikor és kitől gyűjtött pénzt? Mit értesz az alatt, hogy ő megpróbálta?
A Volkswagen-nek a korai bogarakkal volt ilyen botránya. Igaz, hogy éppen a második világháború zajlott, és nem titkoltan a bevételt a háború támogatására fordították, viszont a második szériát már kézhez sem kapták a vevők, akik természetesen előre fizettek.
Mióta Musk jobboldaliként határozza meg magánt, valahogy a main stream média próbálja egyre jobban befeketíteni. Meglepődtem, hogy ti is. Most gondoljatok bele, Teslának is mennyi találmánya volt ami vagy nem vált be vagy nem lehet tudni bevált e volna. Az autós állítás sem igaz, más autógyártók is csinálnak elképesztő dolgokat, pl évekig hazudnak arról mennyire környezetszennyező a disel.
nem az a baj, h jobboldali, hanem azzal, hogy láthatóan a politikához, erkölcsökhöz nem igazán ért semmivel se jobban, mint egy átlagember. sőt...
maradjon a kaptafánál és akkor nem beszél majd annyi hülyeséget olyna témákban, ami nem az ő asztala.
Merni kell nagyot álmodni!!!
Na Tízes lista akkor ti oldalt választottatok, ezennel pedig engem, mint feliratkozót elveszítettetek.
Milyen oldalt? :D Sokkoló számomra ez az elvakult fanatizmus, amit sokan Musk iránt érzenek. A világ nem fekete fehér, vannak hibái, hazugságai és cinkes dolgai neki is. Ha szerinted létezik "oldal választás" egy ilyen témában, nem is fogsz hiányozni innen.
@@tizeslista_hu NEM AZ A BAJ bakker, HOGY "OLDALT VÁLASZTASZ", HANEM HOGY RÉGEBBEN BEMUTATTAD MINT EGY ZSENIT, ÉS MOST FELSZÁLLTÁL A BALOS LIPSI VONATRA ÉS LEJÁRATOD! Ráadásul mindezt úgy, hogy igencsak ferdítesz a videnyóban, a Lájkok reményében. Viszont a sokkkkkk komment biztos generál valami forgalmat , tehát megérte eladni a lelkedet. Egy embert lehet szeretni vagy utálni - ez így van rendjén. DE hazugságokat állítani róla egy JÓZAN csoportnak - NA AZ MÁR GÁZ! SOK követőt vesztettél emiatt, és ha így folytatod előbb-utóbb vissza kell menned kétkezi munkásnak...
Elon Musk szórakozott tudós professzor 🙂🙃❤
Szia! Kissé NEGATÍVRA sikerült ez a videó is! Ne értsd félre nem Musk párti vagyok ,de ebben eléggé sok negatív tényező .Talán a technológiai fejlődés óta vagyis a víziói és az ötletei indították be azt a folyamatot ami látszódik most is. Hol lenne a NASA vagy az elektromos autógyártás??? Teslától lopjodják el az ötleteket a kínaiak is!! Te is jól tudod sehol nem tartanánk ezek a fejlesztések ,próbálkozások nélkül! Vagyis Musk felvállalta és megtette a lépéseket egy új világ felé.....
Köszönöm
Mr tizes lista nem mond magáról semmit, mégis sokunk megismerte milyen ember valójában e videó által.
Szerintem a csávó zseni.
Minden országban lenne 1 ilyen már nem itt tartanánk 😅
0:30 "mértéktelen önreklámozás" ... Nem látom a videóban a feliratot "Fizetett promóciót tartalmaz" felvillanó feliratot
Ilyen az, amikor egy kis kaliberű ember egy nagyobba próbál belerúgni!
Csak azt veri at, akit at lehet verni.
Szerintem nem hazudozó, csak gyakran előfordul, hogy előbb jár a szája, mint az agya. Utána utána számol, átgondol és néha meggondol.
Tíz kudarc tartozik egy sikerhez. Mi itt a gond?
Ez a video most minden szempontbol kiabrandito (de nem Musk miatt). Ezt a csatornat sokkal tobre tartottam, de ez most kijozanito pofon volt. Sut rola, hogy utaljatok avagy inkabb megutaltatok az elmult idoszakban tett kijelentesei miatt, ami valoszinuleg nem egyezik az ertekrendetekkel, igy mint a liberalis mainstream teljes egesze, ugy ti is felultetek a vonatra es szerintetek is az az ember aki hosszu eveken at az emberiseg egyik legnagyobb zsenije volt, mara hirtelen csak egy bolond lett. Sajnalom, hogy vilagnezetetek es politikai hovatartozasotok ennyire hatassal van a munkatokra.
Viktor megmondta, hatalmas gépezet dolgozik a józan ész ellen 😢
Az önreklám az adott. Ügyesen forgatja a számokat és a szavait
De számtalan ilyen figura jelent már meg akik a saját személyüket felhasználva manipulálták a tőzsdét.
Azért én annak az önvezető dolognak és jobban is utánna jártam volna mert ilyen módon találva eléggé ferdített a sztori (azok a fránya sok száz oldalas felhasználási feltétel amiket valahogy mindenki kihagy, azok a bizonyos apró betűs részek…)