Az abszolúte kedvenc filmem (NAGY TIZES!) Sam Mendes 1999 -es Amerikai szépsége. Ennek az alkotásnak mind a képi világát, mind tűpontos dialógusait számtalanszor megcsodáltam. Elsősorban azáltal hat rám ez a mű, hogy minden szinten hiteles és nincsen benne semmi felesleges. Az amerikai szépség cím eddig a fiatal szőke "múzsa" csajszit jelentette számomra, aki nem akar átlagos lenni, valamint az amerikai álom kecót, autót, fegyvertartást, vásárolható műcicit stb., de tegnap Kurt Vonnegut Macskabölcső című könyvében találkoztam a következő sorokkal: "Zinka ukrán törpe volt, a Borzolj Táncegyüttes tagja. Newt történetesen látta a társulat egyik műsorát Indianapolisban, mielőtt Cornellbe ment volna. Aztán a táncegyüttes Cornellben is fellépett. A cornelli előadás után pici Newt ott állt a színfalak mögött tizenkét szál, hosszú szárú Amerika Szépe rózsával." Annyira jól esett ez az információ, hogy van egy ilyen névvel létező rózsa Amerikában, amit ott nyilván mindenki névről ismer. A rózsa a film egész szimbólumrendszerének az origója, ami így újabb asszociációkat nyit ki. Ettől az információtól számomra még koherensebb lett ez a húsz éve szeretett remekmű, melyet minél tovább vizsgálok, annál gazdagabban nyílik ki bennem.
Számomra ez a film arról szól, hogy senki sem olyan, mint amilyennek mutatja magát, vagy legalábbis nem tud önmaga lenni valamilyen szülői vagy társadalmi elvárás miatt. Nem csak a feleség játszik szerepet, aki görcsösen igyekszik a sikeresség látszatát kelteni, miközben egy nyomorult, érzelmileg sivár életet él, hanem a többiek is: a "végzet asszonyaként" tetszelgő, középszerűségtől rettegő Angela, a homofób Fitts ezredes, aki rágerjed Lesterre, a mellette árnyékként élő, gyenge, társfüggő felesége, és a fiuk Ricky, aki csak alibiként pincérkedik, valójában drogot árul. Egy elcseszett, beteg világ ez, ahol mindenki megjátssza magát, és amikor valaki (Lester Burnham) megkérdőjelezi a status quot, borul az egész rendszer. Lassan a többi szereplőnél is kihullanak a csontvázak a szekrényből. Ez elindíthatna náluk valamiféle jellemfejlődést, változást, de ez mégsem történik meg, illetve nem tud kibontakozni az adott körülmények között. Valójában nincs hova menni, nincs szabadulás... Lester megpróbálja függetleníteni magát mindentől, és a filmben úgy tűnik, hogy felette áll mindenféle társadalmi megkötözöttségnek (nem érdekli a munkája, a felesége viszonya az ingatlanguruval, de még a lánya sem), de nem sokáig élvezheti az így kivívott szabadságát... Mert valódi szabadság nincs, az csak egy illúzió...
Szerintem ez a film nem feltétlenül csak az amerikai álomról szól, és arról, hogy az emberek színlelik a boldogságot. Sokkal inkább a családon belüli kapcsolatok szükségszerű megváltozásáról, megromlásáról. A nyugati társadalom egy teljesen átlagos középosztálybeli családjának pillanatképe ez. A férj és a feleség rég elvesztette a kapcsolatot egymással, de ezzel azért nem foglalkoznak hosszú éveken át, mert mindig más cél mozgatja őket; egzisztencia megteremtése, karrier, kisgyerek felnevelése. Ezek mindig jó ürügyek arra, hogy a valódi problémákat elfedjék, és eltemessék azokat jó mélyre magukban. Mikor a gyerek viszonylag már nagyobb, és mikor már nagyjából mindenük megvan, ami a "boldog és kényelmes" életükhöz szükséges, rájönnek, hogy igazából elcseszték az életüket. Tipikus életközepi válságban van a nő is és a férfi is, csak másképp élik meg. A drogot áruló szomszéd fiú azért nem gyűlöli az apját, mert ő a legbölcsebb karakter a filmben, ő már tudja, hogy a saját apja is csak áldozat, egy esendő, gyenge ember, akit nincs miért gyűlölni. A filmet először a 20-as éveimben láttam, akkor is tetszett, de akkor inkább a fiatal szereplők szemszögén keresztül láttam a dolgokat, és piszkosul hittem, hogy én nem leszek olyan, mint a saját szüleim. Most 40 évesen már értem minden szereplő kínját, baját. Mindegyikkel képes vagyok azonosulni, és sajnos rá kell jönnöm, hogy mégis olyan lettem mint a saját szüleim. Ez a dráma pont azért üt nagyot, mert totálisan hétköznapi. A tragédia pont abban van, hogy nagyon kevés ember létezik, aki nem efelé a "kába" állapot felé halad az élete során. Kérdés, hogy kiben van erő ahhoz hogy változtasson, mert a felébredés nem elegendő önmagában.
Viszont a rendezői változat amit én csak vagy tíz évvel később láttam mondjuk kettőször olyan jó. Puzsér Róbertet az zavarja, hogy nem történelmileg hiteles? Na mindegy nem lehet mindenkinek mindent szeretni..
Én 15 éve láttam 1× és most újra megnéztem, tapasztaltabb fejjel... hatalmas kultfilm
Az abszolúte kedvenc filmem (NAGY TIZES!) Sam Mendes 1999 -es Amerikai szépsége. Ennek az alkotásnak mind a képi világát, mind tűpontos dialógusait számtalanszor megcsodáltam. Elsősorban azáltal hat rám ez a mű, hogy minden szinten hiteles és nincsen benne semmi felesleges.
Az amerikai szépség cím eddig a fiatal szőke "múzsa" csajszit jelentette számomra, aki nem akar átlagos lenni, valamint az amerikai álom kecót, autót, fegyvertartást, vásárolható műcicit stb., de tegnap Kurt Vonnegut Macskabölcső című könyvében találkoztam a következő sorokkal:
"Zinka ukrán törpe volt, a Borzolj Táncegyüttes tagja. Newt történetesen látta a társulat egyik műsorát Indianapolisban, mielőtt Cornellbe ment volna. Aztán a táncegyüttes Cornellben is fellépett. A cornelli előadás után pici Newt ott állt a színfalak mögött tizenkét szál, hosszú szárú Amerika Szépe rózsával."
Annyira jól esett ez az információ, hogy van egy ilyen névvel létező rózsa Amerikában, amit ott nyilván mindenki névről ismer. A rózsa a film egész szimbólumrendszerének az origója, ami így újabb asszociációkat nyit ki. Ettől az információtól számomra még koherensebb lett ez a húsz éve szeretett remekmű, melyet minél tovább vizsgálok, annál gazdagabban nyílik ki bennem.
Számomra ez a film arról szól, hogy senki sem olyan, mint amilyennek mutatja magát, vagy legalábbis nem tud önmaga lenni valamilyen szülői vagy társadalmi elvárás miatt. Nem csak a feleség játszik szerepet, aki görcsösen igyekszik a sikeresség látszatát kelteni, miközben egy nyomorult, érzelmileg sivár életet él, hanem a többiek is: a "végzet asszonyaként" tetszelgő, középszerűségtől rettegő Angela, a homofób Fitts ezredes, aki rágerjed Lesterre, a mellette árnyékként élő, gyenge, társfüggő felesége, és a fiuk Ricky, aki csak alibiként pincérkedik, valójában drogot árul. Egy elcseszett, beteg világ ez, ahol mindenki megjátssza magát, és amikor valaki (Lester Burnham) megkérdőjelezi a status quot, borul az egész rendszer. Lassan a többi szereplőnél is kihullanak a csontvázak a szekrényből. Ez elindíthatna náluk valamiféle jellemfejlődést, változást, de ez mégsem történik meg, illetve nem tud kibontakozni az adott körülmények között. Valójában nincs hova menni, nincs szabadulás... Lester megpróbálja függetleníteni magát mindentől, és a filmben úgy tűnik, hogy felette áll mindenféle társadalmi megkötözöttségnek (nem érdekli a munkája, a felesége viszonya az ingatlanguruval, de még a lánya sem), de nem sokáig élvezheti az így kivívott szabadságát... Mert valódi szabadság nincs, az csak egy illúzió...
Köszönöm nektek Urak!
Hálás vagyok!
Szerintem ez a film nem feltétlenül csak az amerikai álomról szól, és arról, hogy az emberek színlelik a boldogságot. Sokkal inkább a családon belüli kapcsolatok szükségszerű megváltozásáról, megromlásáról. A nyugati társadalom egy teljesen átlagos középosztálybeli családjának pillanatképe ez. A férj és a feleség rég elvesztette a kapcsolatot egymással, de ezzel azért nem foglalkoznak hosszú éveken át, mert mindig más cél mozgatja őket; egzisztencia megteremtése, karrier, kisgyerek felnevelése. Ezek mindig jó ürügyek arra, hogy a valódi problémákat elfedjék, és eltemessék azokat jó mélyre magukban. Mikor a gyerek viszonylag már nagyobb, és mikor már nagyjából mindenük megvan, ami a "boldog és kényelmes" életükhöz szükséges, rájönnek, hogy igazából elcseszték az életüket. Tipikus életközepi válságban van a nő is és a férfi is, csak másképp élik meg. A drogot áruló szomszéd fiú azért nem gyűlöli az apját, mert ő a legbölcsebb karakter a filmben, ő már tudja, hogy a saját apja is csak áldozat, egy esendő, gyenge ember, akit nincs miért gyűlölni. A filmet először a 20-as éveimben láttam, akkor is tetszett, de akkor inkább a fiatal szereplők szemszögén keresztül láttam a dolgokat, és piszkosul hittem, hogy én nem leszek olyan, mint a saját szüleim. Most 40 évesen már értem minden szereplő kínját, baját. Mindegyikkel képes vagyok azonosulni, és sajnos rá kell jönnöm, hogy mégis olyan lettem mint a saját szüleim. Ez a dráma pont azért üt nagyot, mert totálisan hétköznapi. A tragédia pont abban van, hogy nagyon kevés ember létezik, aki nem efelé a "kába" állapot felé halad az élete során. Kérdés, hogy kiben van erő ahhoz hogy változtasson, mert a felébredés nem elegendő önmagában.
Azt észrevette más is, hogy 4:20-nál a Mena Suvari melleiből kitörő rózsaszirmos jelenet lassításakor igen komolyan horrorisztikus képsorok azok?
Gladiátor megérdemelten nyert Oscar - dijat szerintem. De a filmjellemzések páratlanok
Viszont a rendezői változat amit én csak vagy tíz évvel később láttam mondjuk kettőször olyan jó. Puzsér Róbertet az zavarja, hogy nem történelmileg hiteles? Na mindegy nem lehet mindenkinek mindent szeretni..
Kevin Spacey hatalmas szinesz! Kar, hogy ezutan nem fogjuk sok filmben latni ☹️
Óriási tragédia, égető hiány
pedofiliával vádolják...
Azért gáz, hogy a Torrente magasabban van a ranglistán, a rekviem is eléggé alul maradt.. Na mind1 a Viharszigetre leszek kíváncsi.
Én imádtam hogy a csávónak nem a cicababa jött be,szinte élvezet volt nézni.Sajnos az élet nem ezt igazolja általában..
És a közönséges bűnöző?