IV. Béla és a tatárjárás - ŐSÖK és HŐSÖK produkció

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 29 ก.ย. 2024
  • A 13. század derekán a pozsonyi csata óta nem látott veszély fenyegette a Kárpát-medencei magyar államot: a mongolok Európa elleni inváziója. Az Ősök és Hősök sorozat következő epizódjában a történelmünkbe tatárjárás néven bevonult példátlan pusztulást és az azt követő talpra állást mutatjuk be. Miután Muhinál a mongol fősereg a védők hősies küzdése ellenére legyőzte a magyar királyi hadat, a tatárok féktelen dühvel száguldottak végig az országon, legyilkolták a lakosság jelentős részét és országrészeket tette pusztává. A nyugati kolostorok évkönyveibe 1241 végén bekerült: a magyarok országa 350 év fennállás után elpusztult… Abban, hogy ez végül mégsem így történt, nagy szerepe volt a tatárjárást csodával határos módon túlélt uralkodónak, IV. Béla királynak, akire az újjáépítés feladata hárult. Ekkor ajánlották fel házastársával újszülött gyermeküket Istennek, akit Árpád-házi Szent Margitként tisztel a keresztény világ. Úgy tartották, Margit imáinak is szerepük volt abban, hogy bár a mongolok fél évszázad múlva újabb tatárjárásra indultak, megalázva kellett visszamenekülniük a keleti pusztákba.
    *
    Az Ősök és hősök produkció az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

ความคิดเห็น • 16

  •  2 ปีที่แล้ว +3

    Tisztelt Patrióták! Nagy lelkesedéssel követjük példaértékű munkásságotokat és szívből kívánjuk, hogy minél több hazáját szerető-tisztelő emberhez jusson el! Áldott, kegyelemteljes ünnepeket kívánunk! Kecskés Együttes

  • @zimmezumi
    @zimmezumi 2 ปีที่แล้ว +4

    ...arról nem beszélnek, hogy Batu kán katonáit ki finanszírozta? Pedig ez egy nagyon lényeges kérdés... :-(

    • @varrobalazs8494
      @varrobalazs8494 2 ปีที่แล้ว +6

      Soros György?

    • @balazsnagy3912
      @balazsnagy3912 2 ปีที่แล้ว +4

      Az ellenzék?

    • @svaszon
      @svaszon 2 ปีที่แล้ว

      Maflák.

    • @margitfeher5361
      @margitfeher5361 2 ปีที่แล้ว +4

      Igen, így igaz! Az is igaz,hogy a király tudósítója azt is jelentette, hogy ezek a "tatárok" hèber betűket használnak! Az igaz ,hogy Boszniába ment a király,de az megint csak nem úgy helyes ,hogy Batu kán kivonulása után jött vissza! Ugyanis a tatárok meg gyengítèse után mèg rajtaütès szerű támadást intèztek a már kivonuló seregen,amely nem is "haza" indult,mivel senki sem èrtesítette Batu kánt(aki nem is volt törvènyes fia a Nagy kánnak),hogy a nagy kán meghalt( nehogy ő is igènyt tartson a Nagy kán örökère)! Innen további hódító útra,csatába indultak, ez lekövethető,azt hiszem Itáliáig, nem emlèkszem biztosan,utána kell nèzni akit pontosan èrdekel. Az új Nagy kán választás,csak másfèl èv múlva törtènik meg! Tudom hogy rövidek akarnak maradni, de az nem zárja ki a tárgyilagosságot! Ami itt elhangzik,már règen megdőlt,kiderült hogy nem így volt! Tessèk tanulmányozni akár Obrusánszki Borbála adatait Mongóliából, akár más adatokat, vagy megnèzetni 1-1 mongol törtènelem könyvet! Ott az áll benne ,hogy Magyarországon volt a legcsúfosabb veresègük! Aki nem hiszi,járjon utána,mondja nagyon jól a magyar nèpmese!

    • @margitfeher5361
      @margitfeher5361 2 ปีที่แล้ว +3

      Hogy ki finanszírozta? Ugyan azok, akik a török szultánt, mert nem egyedül voltak,gondolom ezt tudjuk,meg azt is ,hogy Jèzus keresztre feszítèse óta, mièrt akarnak minket is megsemmisíteni?

  • @orgovang
    @orgovang 2 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm szépen nekem is tetszett! Külön öröm volt számomra , az EMESE parki felvételeken ismerős jó magyar embereket viszont látni! :) Minden jót nektek , és további sok sikereket! Remélem jövőre lessz majd valami jó kis esemény , rendezvény az EMESE parkba , hogy ott lehessek vendégként !

  • @balazskoncz6462
    @balazskoncz6462 2 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jóóóóó :D

  • @TheOctabrain
    @TheOctabrain ปีที่แล้ว

    Már nem emlékeztem Máréfalvára hogy ott történt de a story-t hallottam gyerek koromban. 👍🏻

  • @kavarnyikferenc3729
    @kavarnyikferenc3729 2 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺