Az INTELLIGENCIA 9 TÍPUSA és Mihez Kezdhetsz a Tiéddel

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 20 ก.ย. 2021
  • Ha valakit intelligensnek nevezel, az biztosan jól esik majd neki - mert lássuk be, az intelligencia elég hasznos! A legtöbb embernek az intelligencia szó hallatán a Mensa IQ teszt ugrik be, és a Nobel-díj nyertes matematikusok, fizikusok. Gyakran úgy gondolunk rá, mint egy velünk született vonásra, amit mérni lehet és van egy maximális értéke. De a valóságban az intelligencia sokkal összetettebb, mára már több fajtáját meg tudjuk különböztetni, nem merül ki annyiban, hogy valakinek széleskörű a tárgyi tudása. Howard Gardner, a Harvard egyetem egyik pszichológusa szerint 9 fajtája létezik az intelligenciának, a mai videónkban ezeket fogjuk bemutatni. Gardner nagyban hozzájárult az intelligenciáról való tudásunk gazdagításához, és arra is rámutatott, hogy nem veleszületett személyiségvonásról, hanem fejleszthető készségről van szó. Ha volt már olyan, hogy rosszul érezted magad az iskolai teljesítményed miatt, vagy eltévedtél a pályaválasztás útvesztőjében, most segítünk tisztábban látni! Bemutatjuk az intelligencia 9 fajtájának legfőbb ismérveit, jellemzőit és az ezekhez illő foglalkozásokat is, úgyhogy mindenképpen nézd végig a videót, hogy megtudhasd, hogyan hozhatod ki magadból a legtöbbet!
    Nézd meg ezeket a videókat is:
    🎞️ Az ÖNFEGYELEM elsajátításának 15 lépése ➡️ • Az ÖNFEGYELEM elsajátí...
    🎞️ 17 MEGLEPŐ PSZICHOLÓGIAI TÉNY ➡️ • 17 MEGLEPŐ PSZICHOLÓGI...
    🎞️ HOGYAN NÖVELD AZ ÖNBIZALMAD ➡️ • HOGYAN NÖVELD AZ ÖNBIZ...
    Narráció: Hájas Barnabás
    #intelligencia
    🎲
    ÖTTŐL TÍZIG - Siker, Motiváció, Pszichológia, Tudás
    A csatorna érdekes témákat dolgoz fel a pszichológia, a siker, a tudomány és a motiváció területén. Fontos számunkra az inspiráció, az önismeret, az egészség, az énidő és a megfelelő életmód és életvitel kialakítása. A tudatosság hatalma ösztönöz minket arra, hogy átadjuk nektek is az önfejlesztés és tanulás élményét. A sablonos listás csatornákkal ellentétben a szórakoztatáson túl az is célunk , hogy igényes tartalmat nyújtsunk és minden videóban adjunk nektek valami olyan hasznos ismeretet, amit a későbbiekben fel tudtok használni. A videóinkban az önismeret fejlesztése mellett olyan témákat is feldolgozunk mint a passzív jövedelem, a hatékonyság, a célok kitűzése, az életvitel, a kommunikáció, a különböző személyiségtípusok, a szokások megváltoztatása, az egészséges életmód, a stressz kezelése, a nárcisztikus emberek, a párkapcsolat, az önbizalom és a megcsalás.
    A videóinkhoz a tartalmat sok esetben szakemberek (pszichológus) szolgáltatják, így az abban foglaltak tudományos alappal is bírnak.
    Bármilyen építő kritikát, témajavaslatot örömmel fogadunk a videók alatt.
    A csatorna teljesen ingyenes, csupán egy-egy like-ot és feliratkozást kérünk tőletek, persze csak akkor, ha tetszik a tartalom, amit készítünk.

ความคิดเห็น • 139

  • @albertferenc1539
    @albertferenc1539 ปีที่แล้ว +8

    Tumberg???

  • @krisztianivanics5423
    @krisztianivanics5423 2 ปีที่แล้ว +34

    Köszönöm, mostmár tudom, hogy többszörösen intelligens vagyok :)

  •  ปีที่แล้ว +98

    Jó videó, volt! De Grétát egy oldalra tenni Darwinnal, ahogy Potyondi mondaná, háááát....

    • @laszlobarany5368
      @laszlobarany5368 ปีที่แล้ว +11

      Einstei és Elon Musk egy lapon? Na ez se semmi..

    • @ferencpentz2940
      @ferencpentz2940 10 หลายเดือนก่อน

      @@laszlobarany5368 Igen, ez elég durva, persze a Bill Gates is, aki csupán egy gátlástalan üzletember és a nagy vagyonát azzal alapozta meg, hogy egyik osztálytársa szellemi művét (a DOS operációs rendszer amire Gates a Microsoftot felépítette) felhasználva megcsinálta a maga szerencséjét ... de azóta sem ő programozza a Windows sem és később új bizniszbe vágott a vakcinabizniszbe, ebbe is csak a pénzét fekteti, nyilván nem egy tudós a Gates, csupán befektető. Max ehhez van érzéke mibe fektessen. Ilyen figurákat Einsteinnel egy lapon említeni, nekem is fennakadt a szemem.

    • @sandordudas-szabo9461
      @sandordudas-szabo9461 10 หลายเดือนก่อน +8

      @@laszlobarany5368 azért Musk, még ha párszor mellé is nyúlt, azért a maga területén elvitathatatlanul zseni

    • @niverius2584
      @niverius2584 10 หลายเดือนก่อน +2

      A csóka be van zárkózva a saját világába.

    • @chissei3619
      @chissei3619 10 หลายเดือนก่อน +4

      @@sandordudas-szabo9461 persze meg kell hagyni Musk egy zseni de o sokkal inkább üzletember nem úgy mint Einstein

  • @kcsernak
    @kcsernak 11 หลายเดือนก่อน +3

    Nemrég találtam rá a csatornára. Érdekes és jó minden témaválasztásotok. Gratulálok munkátokhoz😊

  • @farkasadam3909
    @farkasadam3909 11 หลายเดือนก่อน

    sziasztok! Naon fain a csatorna, tudom hogy a sok hiányból amit érzek...csatornátokra leletem és egy hiánnyal kevesebb. mint azt gondolom sokan tapasztalták hogy eltérő állomások egyes részei stimmelnek vagy gyanúsan valószínűsíthetőek. nem lapvékonyraszeletelő kés vagyok nem kell félre érteni de ez a video nagyon pozitívan hatott rám és szeretnem a véleményeteket kérni 5-10- ig hogy kit keressek fel mire keressek rá hogy találjak egy embert aki segít jobban megismerni magam és egy személyre szabott intelligenciaszintet tudna mondani rólam amivel esetleg esetleg a kövi lépést meghozhatná az élete,mbe. bocsi patika helyesírásér és ha nem átlátható mit is szeretnék.

  • @Marcello864
    @Marcello864 9 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm a videót! Nagyon jól jött így pályaválasztás előtt

  • @envagyokmagam9105
    @envagyokmagam9105 11 หลายเดือนก่อน +5

    Kréta Dumber? 🙂Mit is tett hozzá a világ értékeihez? 🙂
    Erre nagyon kíváncsi volnék. .-)

    • @csuhallya
      @csuhallya 10 หลายเดือนก่อน +2

      ...... segítek :) meg kell érteni hozzá,
      hogy minden korosztály a leginkább a korabeliek életével,viszontagságaival,érdeklődési köreikkel foglalkozik elsősorban,
      ha nem így lenne én ugyan azt csinálnám mint a szüleink csináltak és a gyermekeink meg ugyan azt csinálnák mint amit mi csinálunk,
      de ez ugyebár a legkevésbé sincsen így mert akkor generációs különbségekről sem beszélhetnénk.
      Ebből az adódik és direkt kérdezgettem is e felől olyan ismerőseimtől akinek Gréta Thunberg korú gyermekei vannak,hogy ismerik e őt és az lett az eredménye,hogy cirka 80%-uk halott már róla,innentől meg sima társadalom pszichológia mert nem is kell ezen agyalniuk,megérteniük sem kell a dolgokat de mire felnőnek ez a zsigerükké válik
      és mire 30-40-50 évesek lesznek olyan környezettudatosak lesznek,hogy jelenleg ezt fel sem tudjuk fogni
      de már el is kezdődött a folyamat mert tudtommal már orvosi tétel a mai fiatalok klímaszorongása ......

    • @envagyokmagam9105
      @envagyokmagam9105 10 หลายเดือนก่อน +3

      @@csuhallya
      Köszi a segítséget.🙂.
      Akkor tulajdonképp semmit. Ez a lényege.
      Vagyis ,de. Annyit mindenképp, hogy behülyítik a tininindzsákat. Én is így gondoltam.
      Üdv.!

  • @ildikogeletei4804
    @ildikogeletei4804 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen

  • @mihalynekugler3809
    @mihalynekugler3809 11 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm .

  • @nihilistcake
    @nihilistcake 9 หลายเดือนก่อน

    Érdekes videó volt. Nem szeretnék nárcisztikus lenni vagy egoista, de igazából az összes típus jellemző volt rám. Emellett jelen van egy szorongás bennem ami miatt mégsem érek el kiemelkedő sikereket, mert lekorlátoz. Ezen dolgozom hogy megtanuljam kezelni.
    -Miklós
    Szakács, multimédia marketinges, biológus hallgató, fizioterapeuta, zenész..

  • @balazsharaszthy3417
    @balazsharaszthy3417 9 หลายเดือนก่อน +1

    A pénzügyi intelligencia kimaradt! Mondjuk az csak nagyon kevés embert érint! 🙂

  • @gallpeter771
    @gallpeter771 10 หลายเดือนก่อน +9

    Azért Gretát Darwin mellé tenni olyan mint Dzsudzsákot Puskás öcsi bácsi melle! Kicsit vicces és tök fölösleges!!!!

  • @daniszalkai4209
    @daniszalkai4209 2 ปีที่แล้ว +8

    Térbeli intelligencia a fő, de többen is magamra ismertem. Köszönöm, ez nagyon sokat segített most nekem.🙏

  • @Sophie-pq2lz
    @Sophie-pq2lz 2 ปีที่แล้ว +4

    intraperszonalis intelligenciarol meg nem hallottam, de szuper tudom hova tenni ezeket a dolgaim ☺️

  • @TamasSzedlak-tx6qp
    @TamasSzedlak-tx6qp 7 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó és érdekes! Ami rám jellemző a természeti intelligencia és a egzisztenciális jellemző!
    Nagyon inspiráló a videók!😮

  • @agostonkiesswetter7697
    @agostonkiesswetter7697 9 หลายเดือนก่อน +2

    Hello, az elején azt mondod, hogy Nobel-díjas matematikus, matematikából nem adnak ki Nobel-díjat.✌️

  • @user-rr7fo6fr2r
    @user-rr7fo6fr2r 9 หลายเดือนก่อน +1

    Hasznos volt köszönöm❤

  • @schulleriarnold3813
    @schulleriarnold3813 ปีที่แล้ว +3

    Az hogy valaki a természetet szereti, az miért inteligencia? Miért nem onnan származunk?

  • @almoshalasz3884
    @almoshalasz3884 11 หลายเดือนก่อน

    Végignéztem és kiderűl, egy évvel ezelőtt jól döntöttem, érdes volt a videó csak így tovább!

    • @hudumannaia
      @hudumannaia 10 หลายเดือนก่อน +2

      Nagyon érdes, felhorzsoltad vele magad?

  • @hawkdawnkatja4803
    @hawkdawnkatja4803 9 หลายเดือนก่อน

    Nagyon Természeti és térbeli, vizuális alkat vagyok. valamennyire zenei is. Az milyen inteligenciának számít ha bizonyos zenéket hallgatva írok képregényt? Zenékre jönnek az ötleteim hozzá.

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia5681 10 หลายเดือนก่อน +3

    Mindenből van bennem. Olyan egy sincs, amiben 100-as lennék. Olyan van, amiből 90%, olyan sincs, amiből semmi sincs, de 10% a legkevesebb, de van. Amiben jó vagyok, arra büszke vagyok, amiből kevés van, amiatt egy kicsit szomorú. Amit nem bicsátok meg magamnak, hogy egy nyelvet sem beszélek. Főleg az angol nem tudása 😢miatt hihetetlen sok mindentől elestem.

    • @monikalantos7493
      @monikalantos7493 10 หลายเดือนก่อน

      Sohasem késő elkezdeni a nyelvtanulást. Próbáld ki a Duolingo-t, ingyenes, és élvezetes vele a tanulás.

  • @kmarton_official
    @kmarton_official 2 ปีที่แล้ว +4

    Hát akkor ahogy látom nem vagyok intelligens, hiszen mind a 9 intelligencia típushoz csak részben (kb 30-40%) tudok azonosulni. A típusok között egy olyan sincs, amelyik 100%-ig igaz lenne rám.

  • @gyorgynemeth4484
    @gyorgynemeth4484 11 หลายเดือนก่อน +4

    Gardner elmélete érdekes, azonban a videóról inkább a csillagjegyek mindenki számára személyesnek érezhető megfogalmazása jut eszembe. (A kommentek kapcsán méginkább 🙂)

  • @bashka23
    @bashka23 9 หลายเดือนก่อน +1

    Végig se nézem (elég volt a másodikig, de már az elsőnél is gondoltam, hogy felesleges lesz...), mert mi van, ha például én mindegyikkel rendelkezem?😅 Akkor nincsenek is fajtái? Vagy én valami szuperhíró vagyok?
    /beletekergettem: igazam lett, jajaj/

  • @zsuzsannaszalay4209
    @zsuzsannaszalay4209 11 หลายเดือนก่อน +2

    "Az emberek nem egy dimenziósak"... hát igen. Akkor virtuális pontok lennének egy teremtő szingularitásban
    Miért épp 9 fajta intelligencia lenne a szint? Merről merre haladva növekszik, adekválódik, hasonló, de nem ugyanaz vagy azonos? stb,.stb. És mi az unintelligencia kapcsolata az intelligenciához, és ez mennyiben tér el a debilitás alacsony intelligenciájú egyedeihez? És mi lesz a sokat emlegetett intelligens tenyérrel? Remekül elszórakoztattál!
    Különös zárt ciklus Gretatól Billiig. Mindkettő a világ globális rabszolgásításának lélektolvaj szószólója, megvezető tömegtudatmanipulátor, úgyhogy bárki is állította fel ezt a rendszert bizonyosan volt köze ahhoz, hogy képviselje vagy behódoljon a hatalom hírhedettjeinek.. Pacsit rá! Az emberiség hamarosan levesbetét lehet egy újdon-keverődő őslevesben, amit ezek az intelligens vezetők kevernek! Pá-pá! Voltam, vagyok, leszek és vagyok, aki vagyok, és ez csodálatos a besorolás nélkül is.

  • @Vaasy-Shadow
    @Vaasy-Shadow 7 หลายเดือนก่อน

    Érdekes volt szembesülni azzal, hogy egyetlen kivétellel magamra ismertem mindben, mégpedig az érzelmi intelligencia az ami erősen bugos 😅

  • @AndrewHUN
    @AndrewHUN 2 ปีที่แล้ว +5

    Nekem ebből 2 volt 100% igaz egy 70% igaz és még egy 25% igaz, a többi pedig csak kb 5%. Nagyon tetszettez a videó. Csak így tovább és a legjobbakat.😁

  • @kurucztibor8112
    @kurucztibor8112 27 วันที่ผ่านมา

    nekem midegyikből volt több is ami jellemző rám és ezért nem tudom, hogy mivel is foglalkozhatnék, ha szinte mindenhez van érzékem

  • @zsofilakatoa906
    @zsofilakatoa906 9 หลายเดือนก่อน

    Jó kis videó :) ! De mivan ha, nállam az összes érdekel? 🤔

  • @user-zt8fy7mv1q
    @user-zt8fy7mv1q ปีที่แล้ว

    hej, a hetesről lemaradt az üzletember!

  • @h734802
    @h734802 10 หลายเดือนก่อน +2

    Mit keres egy helyen az élet értelme és az evolúció? Teljesen különböző témák!
    Az evolúció biológia fogalom, tudomány. Az élet értelme filozofálgatás, nem tudomány. Az életnek természetet van, nem értelme, így értelme csupán annyi, amennyit beleteszünk.

  • @Dementor_Boss
    @Dementor_Boss 9 หลายเดือนก่อน +1

    15:58 bill gates semmit nem csinált szinte. felvett olyanokat akik viszont tudnak mint: simonyi károly aki feltalálta az exelt

  • @varszegiattila807
    @varszegiattila807 9 หลายเดือนก่อน

    Kár szétválasztani, ez mind benne van szerintem mindenkiben. Nyilván nem lehet mindegyikre koncentrálni, csak az a kérdés melyiket választjuk.

  • @orsolyakantor7163
    @orsolyakantor7163 2 ปีที่แล้ว +3

    Lol, a matekosokét Abel-díjnak hívják.. ;)

  • @albertfuto5685
    @albertfuto5685 10 หลายเดือนก่อน

    Én rám mind a 9 erősen jellemző és egyenlőre mértékben, ez lehet hogy baj?

  • @BuddyHollygan
    @BuddyHollygan 9 หลายเดือนก่อน +1

    Így, hogy felsoroltad nekünk az intelligencia 9 fajtáját, sajnos úgy néz ki, hogy ezek egyike sem jellemző rád. Na jó, lehet, hogy ez inkább rám igaz, de nem hagyhattam ki ezt a ziccert. Viszont néhány gondolat eléggé sántít. Egy kis helyesbítés: Sigmund Freud nevét „Zigmund”-nak kell ejteni, ő is így használta 8:31. Bár engem a legjobban W. A. Mozart és Ed Sheeran egy lapon történő megemlítése zavart.
    A hibás oktatásnak egyébként sok mindent köszönhetünk, pl. az evolúció hibás elméletét is, ami ma már bizonyítottan lehetetlen genetikailag. De ha csak a gyakorlati tényeket vagyunk képesek felfogni, akkor íme itt egy videó, mely az evolúció elméletével nem összeegyeztethető:
    th-cam.com/video/GgtzZnagJiM/w-d-xo.html
    De elég ha belegondolunk, hogy hány éppen fejlődő, vagy félkész élőlényt láthatunk (kb. egyet sem). De még a történelem szintjén sem volt erre egyetlen példa sem! Mindig csak teljesen kifejlődött „tökéletesen” funkcionáló egyedekkel találkozhatunk, ha a genetikában változás állna be, az kivétel nélkül csak defektus lehet.
    Arra viszont számtalan példa akad, hogy naponta hány faj hal ki, melyekkel soha többet nem találkozhatunk.
    De akár nyitott vagyok egy vitára is ebben a témában. De szerintem fogadd csak el bátran, hogy „teremtve” lettünk, mert minél mélyebben vizsgálódunk, egyre inkább csak erre jutunk. Csak az ember szeret mindent megmagyarázni, mert akkor okosnak látszik. Talán az egónkat illendő lenne már elhagyni, mert nagyon sok mindent nem tud az emberiség!

  • @renataivony5245
    @renataivony5245 10 หลายเดือนก่อน +5

    Ez nem inkább képesség ? Intelligencia pedig, milyen jól alkalmazod a képességeidet, illetve milyen ügyesen váltasz a képességeid közt, szituáció függően, mennyire ismered fel mely képességeidre van szükséged ?
    Például arra szoktuk mondani, hogy buta, aki nem rugalmas és nem képes egy probléma kapcsán, más oldalról is, más képességeit használva megvizsgálni egy adott problémát.

  • @evabojtos1978
    @evabojtos1978 9 หลายเดือนก่อน +1

    ❤😊🎉❤

  • @pimpoo2522
    @pimpoo2522 9 หลายเดือนก่อน

    Remek, mégjobban elmélyült bennem a tudat, hogy csak egy béna NPC vagyok eme csodálatos "életben"

  • @tomisanta1998
    @tomisanta1998 9 หลายเดือนก่อน +2

    Jómagam esetében egyik intelligencia fajtájánál sem volt 100%-os egyezés, azonban mindnél 50-60-70%-os egyezést mutatott. Próbálok mindenhez érteni és ezáltal szinten tartani az összeset. Mindemellett úgy vélem, hogy remek memóriával rendelkezem, olykor lényegtelen dolgokra is emlékszem.
    Egy érdekes kérdést vetnék még fel: Mit tartunk szuperintelligenciának? Erről is lehetne videó.... Fotógrafikus memória, vagy a testi "szupererők", netán legendásan gyors számoló képességek. Ki és miért számít valaki, úgynevezett szuperembernek? 😇

  • @Mr.Moon.Freedom
    @Mr.Moon.Freedom 9 หลายเดือนก่อน

    ez mind szép és jó , de a felsoroltak közül sok meg van az emberbe majd valahol el akad az első vagy az első kettőnél a dolog .. akkor mi a helyzet ha azt mondom minden pontból legalább két tulajdonság oké , de a többi nem??

  • @peterbalint3771
    @peterbalint3771 9 หลายเดือนก่อน

    Nekem mind a 9 van. Polihisztor?

  • @ImreKatona-ro5cc
    @ImreKatona-ro5cc 10 หลายเดือนก่อน

    Nekem egyharmad fele fele negyed háromnegyed egéssz 3.

  • @anasztaziasturcz7480
    @anasztaziasturcz7480 9 หลายเดือนก่อน

    A testi intelligencián kívül mindegyiknél magamra ismertem egy picit, egyre se mondtam azt, hogy na ez én vagyok! Ilyenkor mi van? 😢

  • @pantocsekistvanz7577
    @pantocsekistvanz7577 10 หลายเดือนก่อน

    Jó hát ez nekem nem segített volna a pályaválasztásban...
    Mind a 9 pontban magamra ismertem....

  • @attilakiss1773
    @attilakiss1773 10 หลายเดือนก่อน +1

    Ennyi barmsagot reg hallottam..mint inteligencia..
    Az, hogy valakinek mihez van erdeklodese , affinitàsa kedve az nem az inteligencia

  • @adamgal8246
    @adamgal8246 ปีที่แล้ว +9

    Greta Thunberg és az intelkigencia...

    • @malterkaroly9075
      @malterkaroly9075 10 หลายเดือนก่อน

      Darvinnal egy lapon említve... Nevetséges az egész.

  • @kroy691
    @kroy691 10 หลายเดือนก่อน

    Gréta? 😏

  • @mich_100
    @mich_100 10 หลายเดือนก่อน

    Érdekes az evolúciós megközelítés.
    Csakhogy az "emberréválás" már az egysejtűekkel kezdődik. A korábbi stádiumok "intelligenciája" csak mint különféle emberi intelligencia jelenik itt meg...
    És az amerikai stílus és példaképek nagyon zavaróak.

  • @PontFagy-vg3xk
    @PontFagy-vg3xk 9 หลายเดือนก่อน +2

    Grétával hiteltelen lett ez a jónak induló videó!

  • @Trollkergetok
    @Trollkergetok 9 หลายเดือนก่อน

    Az önismereti intelligenciában minden pont igaz rám…😊

  • @Satchjs1200
    @Satchjs1200 9 หลายเดือนก่อน +1

    Greta... ok...xd

  • @user-zt8fy7mv1q
    @user-zt8fy7mv1q ปีที่แล้ว

    én 4D-ben gondolkodok... van az idő is...

  • @peterbarany8653
    @peterbarany8653 9 หลายเดือนก่อน +1

    több féle felosztása van az inteligánciának. van ahol csak hét kategóriába sorolják, van ahol tízbe.
    a videóban felsoroltak szerintem nem a legjobb felosztás, de nem részletezném, lényeg hogy akit érdekel a téma, azért olvasson utána több kutatásnak, cikknek is

  • @szilardkeri4661
    @szilardkeri4661 9 หลายเดือนก่อน

    Rám egyik sem jellemző, akkor mi a baj? XD

  • @jozsi092
    @jozsi092 9 หลายเดือนก่อน

    9/9

  • @freddyqueger4853
    @freddyqueger4853 2 ปีที่แล้ว +1

    Az osszes stimmel csak a matek nemxs

  • @FerencBulker
    @FerencBulker 8 หลายเดือนก่อน +1

    Az intelligencia nem fejleszthető készség.

  • @dorkahera9393
    @dorkahera9393 11 หลายเดือนก่อน +1

    Néhány példa azért túlzás és a narratívát követi. Grétára, Bill papára gondolok.

  • @emilkiss8388
    @emilkiss8388 10 หลายเดือนก่อน

    Igazábol mindegyik igaz rám 😂 tehat 9in1 god vagyok koszi helo

  • @a.b.9920
    @a.b.9920 8 หลายเดือนก่อน

    greta thunberg.... :)))))))))))

  • @laszlofekete5680
    @laszlofekete5680 11 หลายเดือนก่อน +2

    Ez a tízes lista értelmetlen...🤔Semmi okosság nincs benne...🙈Elég sok jelemző igaz minden intelligens emberre...., ha nem mind a 10-féle...🤪👌🤔🙈
    Az intelligencia fejlődő képes azt jelenti...🤔
    A tehetséget keverték itt össze az intelligencia fogalmával...PL: Leonardo-ra mind igaz mind a tíz...Mint szerényen "rám"is szinte mindegyikből elég sok van ....🤔Nem egoista önreklàm....🤔🙈
    Ez megint egy túlbonyolított emberi címkézés volt..., értelmetlen az egész...🤔🙈🤪😱De jót szórakoztam az agyas pszichológus téveszméin....🤔🤔🤔🤪👏👌

    • @rolfshindler5219
      @rolfshindler5219 11 หลายเดือนก่อน +1

      Valóban, a "tehetséget keverték össze az inteligenciával"

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 6 หลายเดือนก่อน +1

      Egyet kell értenem, mivel a 9-ből csak egyben nem vagyok jó. A többi kifejezetten erősségem. A pályaválasztásánál is vagy akartam az lenni vagy iskolát jártam róla vagy épp végzem vagy épp abba az irányba megyek. Jó sok szakmám van, és széles érdeklődési köröm.

  • @Dementor_Boss
    @Dementor_Boss 9 หลายเดือนก่อน

    2:25 gréta tumberg szó szerint semmit nem tett hozzá... csak mondom

  • @gyulajankovics
    @gyulajankovics 10 หลายเดือนก่อน +2

    Ez majdnem akkora bulls, mint hogy kinek milyen bináristól eltérő neme van. Én szeretem a fehérjét, akkor nekem magas a fehérjeivó intelligenciám...

    • @gyulajankovics
      @gyulajankovics 10 หลายเดือนก่อน

      Konkretan mindenfele tulajdomsagot, es hianyossagot megprobal besorolni kitalalt kategoriakba, un. "intelligenciakba"...ez marhasag. Van iq meg rq kb ennyi, ezen kivul, hogy kinek milyen szemelyisege van, az nem untelligencia, hanem reteksok tulajdonsag, szocializacio eredmenye. Felb, hogy 18:20 elment az eletembol, azt hittem, ertelmes videot fogok latni.

  • @user-op6uv3of4o
    @user-op6uv3of4o 7 หลายเดือนก่อน

    Egy megjegyzés/pontosítás. Matematikai Nobel-díj nincs. Matematikusoknak az Abel-díj az egyik legnagyobb kitüntetése. Hasonlóan nagy díj a Fields-érem.

  • @FerencBulker
    @FerencBulker 8 หลายเดือนก่อน

    Nobel-díj nyertes matematikusok? Ilyenek nincsenek...

  • @zoltanfabiansk5795
    @zoltanfabiansk5795 10 หลายเดือนก่อน

    Intraperszonalis :( + onmeghalado intelligencia

  • @evehorvath9987
    @evehorvath9987 2 ปีที่แล้ว +7

    2 nálam kiemelkedő.A táncos,például plusz 1-et hìvatott.Mivel anyám matektanár mivel nem ebben vok jó,ezért anyám tett róla gyerekkortól kezdve hogy az intelligens ellentétét érezzem.A videód segìtett h intelligensnek tudjam magam.😀

  • @rolfshindler5219
    @rolfshindler5219 11 หลายเดือนก่อน +7

    Valószínűleg, nem vagyok elég inteligens, mert a Darwini evolúció az úgy hülyeség ahogy van. És az őskort maximum csak azért nevezhetjük őskornak mert, régen volt.

  • @gergonagy4128
    @gergonagy4128 10 หลายเดือนก่อน +2

    Gréta aztán hozzá tetett a világhoz 😂😂😂😂

    • @wincent969
      @wincent969 10 หลายเดือนก่อน

      hozzá bizony... egy jó nagy rakással🤐

    • @dmbvr
      @dmbvr 9 หลายเดือนก่อน

      Hozzá tetett Mi az hogy tetett?

    • @Timkozsolt
      @Timkozsolt 2 หลายเดือนก่อน

      Na ehez kell intelligencia 😂😂​@@dmbvr

  • @davidnagy2894
    @davidnagy2894 10 หลายเดือนก่อน

    Mihez kezdesz a tiéddel? Attól függ ha tudásodat pénzre tudod váltani jól megfizetnek híres ember is lehetsz.
    Vagy ezzel a tudással el sem tudsz helyezkedni és olyan dologgal vagy kénytelen foglalkozni amit utálsz.

  • @gyorgyfeher4278
    @gyorgyfeher4278 10 หลายเดือนก่อน +2

    9 intelligencia? Ez úgy hülyeség (vagyis unintelligens), ahogy van. Jóemberkedés az egész, hogy szinte bárki elmondhassa magáról, hogy ő bizony intelligens valamiben. Ezért népszerű lehet valaki a női magazinokban. Ráadásul, hogy mind egyenértékű??? Intelligencia egyféle létezik az értelmi, a többi "csak" készség, tehetség, mint a fizikai, zenei, érzelmi, stb. Már a rengeteg intelligecia leírása is erősen sántít, pl. a térbeli intelligencia: ismerek olyanokat, akik az útvonaltervező GPS-nél is jobban elboldogulnak a térképeken, tervrajzokon, de a Rubik kockát, nem sikerült még egyszer sem kirakniuk, de az egyszerű hajtogatos kirakósok képei is kifognak rajtuk. Viszont olyannal is találkoztam, aki az ilyesmiket könnyedén megoldja, de egy épület tervrajzán képtelen kiigazodni. (igaz az egyik kétdimenziós dolog, a másik 3D) Aztán a számtalan sportág más és más mozgás-tehetséget igényel. Akkor az az "intelligencia" nem is létezhet, mert meghatározhatatlan, hocy mi jellemzi. A tornász vagy az MMA ketrecharcos? Netán a focista, vagy a toronyugró? Sőt még az úszók között is, más és más tulajdonságok alapján szelektálják őket valamelyik úszásnemre. Az összesre senki sem alkalmas.

  • @conrecords1454
    @conrecords1454 7 หลายเดือนก่อน

    Darvin és Gréta egy lapon említve nálam viccet csinált ebből a videóból sorry

  • @anikovaradi753
    @anikovaradi753 9 หลายเดือนก่อน +3

    🌟Azért az érdekes, hogy a képek kilencven százalékán férfiak szerepelnek. Az még érthető, hogy a múltból vett példáknál, mert régebben csak a férfiak érvényesültek a társadalomban. De a többi képen is... Feltűnt valakinek? Nem csak a férfiak intelligensek, ebből a szempontból egyforma a két nem. Ha esetleg a film készítőinek nem jutott eszükbe. Furcsa, hogy ma így elkészül egy videó. Lehet hogy van egy tizedik intelligencia is, a nemek egymás közötti elismerése.

    • @Daniiel117
      @Daniiel117 9 หลายเดือนก่อน

      Hopp egy nagyon intelligens hozzaszolas, koszonjuk leulhetsz

  • @lazarkiller777
    @lazarkiller777 11 หลายเดือนก่อน +1

    nem, nem 3d-ben látjuk a világot, csak mivel hogy több szemünk van nem ugyanott, ezért könnyen tudjuk érzékelni a 3d-s dolgokat, de attól még ugyanúgy 2d-ben látjuk a dolgokat, jó példák erre a videók

  • @alexsz.6530
    @alexsz.6530 9 หลายเดือนก่อน

    Túl sok igaz rám 9 ből 8. Xd

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 6 หลายเดือนก่อน +1

      Így van ez a meg nem értett zsenikkel...:)

  • @hatizsakos9722
    @hatizsakos9722 10 หลายเดือนก่อน +1

    Gréta Tunberget Csársz Dárvinhoz hasonlitani? Ez máe itt bbukta🤣

  • @kutyulimutyuli100
    @kutyulimutyuli100 5 หลายเดือนก่อน

    Gréta! Még most is röhögök.Darwinnal egy lapon?

  • @fekidavid
    @fekidavid 10 หลายเดือนก่อน +1

    Most ugrott fel a videó, de mit várjak tőle ha a második mondatában a matematikus nobeldijasokról beszél. Sajnos matematikáért nem osztanak Nobel díjat. Ezek után kétséges a videó egész mondanivalójának pontossága, alapossága.

  • @patrikharaszti9529
    @patrikharaszti9529 9 หลายเดือนก่อน +1

    Tulajdonképpen ez a sok fajta intelligencia típus azért lett kitalálva, mert minden ember beleesik legalább az egyikbe, így minden ember intelligensnek mondhatja magát. Ettől függetlenül nem lesz az, ahogy pl Greta sem az. Az intelligens ember ezen tulajdonságokra jellemző dolgok legtöbbjével rendelkezik. Az alap intelligencia pedig sajnos nem tanulható, az az emberrel születik, vagy magas, vagy nem, de annyi van, amennyi. A lexikális tudás pedig csak műveltséget ad, intelligenciát nem. Tulajdonképpen csak intelligens külsőt kölcsönöz.

  • @elemermilak9888
    @elemermilak9888 4 หลายเดือนก่อน

    Egyfajta intelligencia létezik! Hülyeségeket beszélsz!

  • @markmartin9182
    @markmartin9182 11 หลายเดือนก่อน +5

    Greta ? És Darwin egy lapon? Innentől kezdve nem vagy hiteles

  • @zoltanbata8571
    @zoltanbata8571 10 หลายเดือนก่อน +3

    Az intelligencia problémamegoldó képesség. Nincs más intelligencia.
    Ezek itt a videóban inkább készségek, képességek

  • @laszlopeter5602
    @laszlopeter5602 9 หลายเดือนก่อน

    Darwin és Greta Thumberg, egy napon? Na, ne...

  • @ImreKatona-ro5cc
    @ImreKatona-ro5cc 10 หลายเดือนก่อน

    Országok is inteligens társadal
    Mak. 1,norvégia kalahári fin
    Magyar ..nem zsákmányolók.!.!

  • @elemermilak9888
    @elemermilak9888 4 หลายเดือนก่อน

    Az intelligencia az veleszületett tulajdonság és nem fejleszthető! Az intelligencia az nem tudásmennyiséget jelent!
    A magas intelligenciához nem kell iskolai tudás. Bármennyit is tanulhatsz semmivel sem leszel intelligensebb!

  • @burndavid6858
    @burndavid6858 9 หลายเดือนก่อน +1

    charles darwin a te apad

  • @szdavidpollen2709
    @szdavidpollen2709 9 หลายเดือนก่อน

    Mikor rájössz h semmiben sem vagy intelligens 😬

  • @csabamolnar5356
    @csabamolnar5356 11 หลายเดือนก่อน +3

    Kb annyi,volt mint egy horoszkóp.😄

  • @wanderingbear9321
    @wanderingbear9321 2 ปีที่แล้ว +6

    Feltűnt, hogy a videókban alig szerepelnek nők. Miért? Mi ennek az üzenete a 21. században?

  • @tamasracz2142
    @tamasracz2142 10 หลายเดือนก่อน

    Mindenkinek mindegyik típusból adatott és mind különböző mértékben. Módfelett naiv és sajnos sokak számára félrevezető elképzelés az, hogy egyetlen típusú intelligencia tölti ki a személyiség ezen vonását, mert a világ nem fekete-fehér. Egyébként érdekes a téma, tetszik a videó, a szövegezése viszont bőven hagy lehetőséget a csiszolásra ...

  • @user-zt8fy7mv1q
    @user-zt8fy7mv1q ปีที่แล้ว

    az első helyezett nem véletlenül az első helyezett. jó a matek tudásomat test koordinációvá nem tudom átalakítani, de az inteligencia típusok felére át lehet konvertálni. azért a matek az első helyezett, mert az a matek... mindennek az alapja, az univerzum nyelvi. ami matematikailag nem le írható az egyszerűen nem létezik. sőt igazából a test koordináció is matek lol... a zene is matek... a természet pedig a matematikai törvények nyomán jött létre. a matek mindennek felett, meg is látszik a szánalmasan alacsony matek oktatási színvonal az embereken. a középszintű matek éretsségit megoldani 100%-ra kb egy perc...