Fantasztikus epizód volt! Két csodás, magabiztos, igaz nő. Fiatal lányok többet tanulhatnának ebből az egy interjúból is, mint Instagramon bármikor. :)
Patrícia, eddig is imádtam aki és ahogy vagy életed.minden területén, most megint egy új arc megmutatását kaptam ennek a vibráló jelenségnek. Hiteles, intelligens, tehetséges nő, szabad személyiség - és minden megnyilvánulásán átjön a megjátszatlan természetes szívbéli jóság. Köszönet ezért a beszélgetésért, a feltárulkozásért, a könyvek bemutatásáért, a mögötted személyes tartalom feltárásáért! Szuper ez a sorozat, nagyon örültem Patríciának.
Kedves Ágnes! Nagyon tetszett az interjú. Különleges a riportalany, és nagyon jó kérdéseket tettél fel neki. Látszik, hogy nemcsak a könyvek érdekelnek, hanem az emberek is! Köszönöm, hogy megnézhettem.
Szuper ez a sorozat, Patrícia sokadszorra is elvarázsolt. Megnéztem a beszélgetés hatására a verset is, nem csodálom, hogy egy órán keresztül kell mesélni esténként. ☺️🤪🤍
Csodálatos beszélgetés volt! Patrícia egy igazi példakép, a következő Esti mesék lázadó lányoknak kötetben neki is helye van, mert legalább annyira inspiráló, mint azok a nők, akikről mesél a kislányának. Kedves Ági, köszönjük ezeket a tartalmas, intelligens, valid :) beszélgetéseket!
Imádtam ezt az évadzáró riportot. Már csak azért is mert Kovács Patrícia számomra egy színpatikus kedves értelmes színésznő. Meg fogott az egész riport mert teljesen más tipusú könyveket mutattatok be. Hogy a vers is egy megfogható műfaj ami nagyon sokat adhat pl. a szerelembe egy Radnóti Miklós egy Szabó Lőrinc. Sok témát érintettetek ami nagyon jó volt mert a könyvek kapcsán sok pozitív gondolat hangzott le és ez által nagyon jól be mutattad nekünk Kovács Patríciát . Az embert a színészt az anyát és bepillantást nyertünk életébe gondolataiba életfilozófiájába. Megfogott hogy beszélgetettek a pszihológiáról hogy fel lehet vállalni. Ami nagyon tetszett az a könyv amivel kislányának segített motiválóan választ adnia kérdéseire! Nagyon ötletes és találó és hogy olyan könyvet ad gyermeke kezébe ami hasznosan motiválhatja érvényesülését a " férfiak által uralt világba". Merje megvalósítani álmait, hogy legyen csak bátor, kedves! Én nagyon remélem hogy ez a remek sorozat mely motivál kikapcsol és rengeteget tud adni az embernek folytatódik tovább...és tovább ...s tovább..... Várom a következő évadot. 😊❤️😍😍😍
Nagyon tetszett ez a rész is, Kovács Patríciát régóta kedvelem, az pedig, hogy Tisza Katát és Fodor Ákost említette, még közelebb hozta a szívemhez. 😊💕 Tisza Kata könyvespolcát örömmel és kíváncsian megnézném! 🙃🤗
Nagyon inspiráló beszélgetés volt köszönjük ! Én ugyanígy vagyok a kisfiammal hogy sokat olvasunk együtt és beszélgetünk a történetekrol ! Sokszor elakadok a témákban mert kislányokat érintő könyvekhez könnyebben hozza lehet jutni viszont a fiúk fejlődésében is jó lenne egy kis útmutatást !!!
Nagyon jó volt az interjú, szuper kérdéseket tettél fel. Akiket még szívesen megnéznék ilyen videóban: Csányi Sándor (mármint nyilván a színész), Schell Judit, Nagy Ervin, Lengyel Tamás, Borbély Alexandra illetve a kollégáidat is a Híradóból :)
Eddig nem igazán volt alkalmam latni színpadon kívül a Patríciát, de itt annyira látszott hogy nem szerepet játszik, hanem őszinte lelkesedéssel mutatta meg a hétköznapibb arcát is. Külön kiemelnem hogy imádom benned Ági azt hogy amikor a te véleményeddel és gondolkodasoddal megegyező választ kapsz az interjú alanyaidtól is ( mint pl itt is a szerelemről 😍) mégis türelmesen (ujjidat tördelve 😀) vegigvarod a mondandót és nem gyorsan közbeszólva átveszed a szót a saját véleményedre fordítva a figyelmet. Ezért is volt remek ez az évad hogy nem csak a bemutatott személyeket ismerhettük meg a könyvek által hanem téged is a véleményük által (aki jól odafigyelt 😉). Arrol nem is beszélve hogy a műsor ota mekkora konyvadaggal bővült az elolvasandó listam 🤦♀️🤦♀️🤦♀️Alig várom a kovetkezo évadot
Hatalmas meglepetes volt ez a beszelgetes! 😊Koväcs Patricia erdekelt es emiatt keveredtem ide. Viszont nagyon tetszett, mert Szabados Agnes rendkivüli kerdeseket tett fel a szinesznönek, szinte pont olyanokat, ami az en fejemben is azonnal megfogalmazodott az eszmecsere közben! Konkretan, öszinten es inspiräloan! Gratulälok! Emiatt, feliratkoztam es megnezem a többi epizodot is, mert a könyvek szerelmese vagyok amugy en is!❤️
Jó beszélgetés egy izgalmas emberrel. Nekem egyébként két fiam van...és ők is imádják mindkét kötetét a lázadó könyveknek...jó, hogy születnek nőkről is gyerekeknek történetek, hiszen mi is legalább annyira "szuperhősök" vagyunk, mint a férfiak, és a történelemben, irodalomban a mai napig nagyon kevés a megírt női szereplő...
Nagyon tetszett, köszönöm, hogy Patríciát megismerhettem ebben a beszélgetésben. Patrícia kislányának ajánlom Fehér Klára: Mi szemüvegesek című könyvét. Üdvözlettel: egy szemüveges kislány, aki már nem kislány 🤓🙂
Kedves Péter! Köszönöm szépen a feltöltést, én thriller rajongó vagyok, de ez brutális volt! A majmos résznél alig kaptam levegőt...Köszönöm a leírást is, remélem töltesz még fel ütős thrillert! Üdv.Betty
Felnőtteknek ajánlom az Esti Mesék Lázadó Lányoknak egy komolyabb hát mondjuk változatát. Botrányos Hercegnők a könyv címe, abban is rengeteg érdekes, inspiráló vagy éppen elrettentő életű nő története van benne.
Esti mesék, lázadó lányoknak!! Esetleg tudsz ilyen könyvet fiú változatban? Sajnos nincs lányunokám, viszont van 4 fiú, akik 3, 4, 6, 7 évesek, és nagyszerű lenne egy ilyen könyv.
Azért ilyen magas tudatú ,eszmei és nem igen kötődik semmihez Kovács Patrícia ,mert az ő belső énje 9-es,ami a legmagasabb szellemi szám .(magánhangzóinak száma) ajánlom mindenkinek ,hogy foglalkozzon számmisztikával. Számmisztika ismerete olyan tudás,amivel az ön -és emberismeretünk magas szintre kerül. Otthon elkezdhető,nem bonyolult .Nagyon hasznos önismeretre,család(gyerekek,szülők) tulajdonságainak megismeréséhez.
Magyarósi Csabát is szívesen látnám a következô évadban.😊
Kajdi Csabaval is nagyon szuper lenne egy könyvespolc csekkolás :)
Hay Janos konyvespolcat szivesen megneznem. Szuper volt az evad, koszi!
Tervben van!!:)
Fantasztikus epizód volt! Két csodás, magabiztos, igaz nő. Fiatal lányok többet tanulhatnának ebből az egy interjúból is, mint Instagramon bármikor. :)
Patrícia, eddig is imádtam aki és ahogy vagy életed.minden területén, most megint egy új arc megmutatását kaptam ennek a vibráló jelenségnek.
Hiteles, intelligens, tehetséges nő, szabad személyiség - és minden megnyilvánulásán átjön a megjátszatlan természetes szívbéli jóság.
Köszönet ezért a beszélgetésért, a feltárulkozásért, a könyvek bemutatásáért, a mögötted személyes tartalom feltárásáért!
Szuper ez a sorozat, nagyon örültem Patríciának.
Jól megfogalmaztad ezt a posztot. Nemcsak a saját érzéseid vannak benne, hanem az enyémek is!
Igen! Minden szavaddal egyetértek
Kepes Andrást is nagyon szívesen látnám! 🤗 Köszönjük a munkát! 🙂
Waskovics Andrea könyvespolcát is megnézném. Nagyon köszönöm az eddigieket is!
Jó volt az évad.
Következő évadban megnézném a te
könyvespolcodat,Vecsei H Miklós tolmácsolásában például🤔🥰
Kajdi Csaba könyvespolca nagyon érdekelne😉
Kedves Ágnes! Nagyon tetszett az interjú. Különleges a riportalany, és nagyon jó kérdéseket tettél fel neki. Látszik, hogy nemcsak a könyvek érdekelnek, hanem az emberek is! Köszönöm, hogy megnézhettem.
Szuper ez a sorozat, Patrícia sokadszorra is elvarázsolt. Megnéztem a beszélgetés hatására a verset is, nem csodálom, hogy egy órán keresztül kell mesélni esténként. ☺️🤪🤍
Csodálatos beszélgetés volt! Patrícia egy igazi példakép, a következő Esti mesék lázadó lányoknak kötetben neki is helye van, mert legalább annyira inspiráló, mint azok a nők, akikről mesél a kislányának. Kedves Ági, köszönjük ezeket a tartalmas, intelligens, valid :) beszélgetéseket!
Imádtam ezt az évadzáró riportot. Már csak azért is mert Kovács Patrícia számomra egy színpatikus kedves értelmes színésznő. Meg fogott az egész riport mert teljesen más tipusú könyveket mutattatok be. Hogy a vers is egy megfogható műfaj ami nagyon sokat adhat pl. a szerelembe egy Radnóti Miklós egy Szabó Lőrinc. Sok témát érintettetek ami nagyon jó volt mert a könyvek kapcsán sok pozitív gondolat hangzott le és ez által nagyon jól be mutattad nekünk Kovács Patríciát . Az embert a színészt az anyát és bepillantást nyertünk életébe gondolataiba életfilozófiájába. Megfogott hogy beszélgetettek a pszihológiáról hogy fel lehet vállalni. Ami nagyon tetszett az a könyv amivel kislányának segített motiválóan választ adnia kérdéseire! Nagyon ötletes és találó és hogy olyan könyvet ad gyermeke kezébe ami hasznosan motiválhatja érvényesülését a " férfiak által uralt világba". Merje megvalósítani álmait, hogy legyen csak bátor, kedves! Én nagyon remélem hogy ez a remek sorozat mely motivál kikapcsol és rengeteget tud adni az embernek folytatódik tovább...és tovább ...s tovább..... Várom a következő évadot. 😊❤️😍😍😍
Ez a Műveltség könyves sztori nagyon tetszik :) 🥰
Egy remek interjú, köszönjük a csodás élményt!☺️
Szuper riport volt. Még órákig eltudtam volna hallgatni. Köszönöm 😍😍
Csak ennyit.. : Pati egy csoda! ❤
Hajós András is jó lenne. Szuper a műsor! 🥰💐
Nagyon tetszett. Külön köszönöm Patríciának, hogy említette Szabó Lőrincet. Én is nagyon szeretem őt és a levelezéseit is.
Patrícia gyönyörű nő, inteligens is, tehetséges,okos.tökéletes.
Nagyon kedves személyiség, jó volt ez a beszélgetés :)
Kedves Ágnes!
Imádom ezt a vlogot!! A könyvek önmagában annyi mindent eltudnak mesélni az olvasójukról..
Sok-sok részt remélek még!! :)
Nagyon tetszett ez a rész is, Kovács Patríciát régóta kedvelem, az pedig, hogy Tisza Katát és Fodor Ákost említette, még közelebb hozta a szívemhez. 😊💕 Tisza Kata könyvespolcát örömmel és kíváncsian megnézném! 🙃🤗
Legyen Vamos Miklos is!!
Köszönöm szépen a videót, nagyon tartalmas volt. Ágika! Tisztelettel, hálával köszi az egész sorozatot. Sok sikert kívánok a további munkához!
Nagyon szimpatikus/példaértékű az életfelfogása és személyisége Patríciának. Köszönjük ezt a kiváló interjút, kedves Ági. 🥰
Két olyan hölgy akikre érdemes figyelni. ☺
Szuper volt az évad! Már alig várom a következőt!!!
Nagyon inspiráló beszélgetés volt köszönjük ! Én ugyanígy vagyok a kisfiammal hogy sokat olvasunk együtt és beszélgetünk a történetekrol ! Sokszor elakadok a témákban mert kislányokat érintő könyvekhez könnyebben hozza lehet jutni viszont a fiúk fejlődésében is jó lenne egy kis útmutatást !!!
Nagyon jó volt az interjú, szuper kérdéseket tettél fel. Akiket még szívesen megnéznék ilyen videóban: Csányi Sándor (mármint nyilván a színész), Schell Judit, Nagy Ervin, Lengyel Tamás, Borbély Alexandra illetve a kollégáidat is a Híradóból :)
Azt hittem ebben a műsorban is könyvekről beszélgetnek. Tévedtem. Pedig Nyáry Krisztiánnal sikerült.
Mörk Leonóra könyvespolca is érdekes lehet...😉🙂
Szuper volt az évad, nagyon jók voltak az alanyok! Élveztem minden percét!😉❤️
Eddig nem igazán volt alkalmam latni színpadon kívül a Patríciát, de itt annyira látszott hogy nem szerepet játszik, hanem őszinte lelkesedéssel mutatta meg a hétköznapibb arcát is. Külön kiemelnem hogy imádom benned Ági azt hogy amikor a te véleményeddel és gondolkodasoddal megegyező választ kapsz az interjú alanyaidtól is ( mint pl itt is a szerelemről 😍) mégis türelmesen (ujjidat tördelve 😀) vegigvarod a mondandót és nem gyorsan közbeszólva átveszed a szót a saját véleményedre fordítva a figyelmet. Ezért is volt remek ez az évad hogy nem csak a bemutatott személyeket ismerhettük meg a könyvek által hanem téged is a véleményük által (aki jól odafigyelt 😉). Arrol nem is beszélve hogy a műsor ota mekkora konyvadaggal bővült az elolvasandó listam 🤦♀️🤦♀️🤦♀️Alig várom a kovetkezo évadot
Nagyon szeretem ŐT ,gyakran mentem csak miatta színházba 🙂
Hatalmas meglepetes volt ez a beszelgetes! 😊Koväcs Patricia erdekelt es emiatt keveredtem ide. Viszont nagyon tetszett, mert Szabados Agnes rendkivüli kerdeseket tett fel a szinesznönek, szinte pont olyanokat, ami az en fejemben is azonnal megfogalmazodott az eszmecsere közben! Konkretan, öszinten es inspiräloan! Gratulälok! Emiatt, feliratkoztam es megnezem a többi epizodot is, mert a könyvek szerelmese vagyok amugy en is!❤️
Jó beszélgetés egy izgalmas emberrel. Nekem egyébként két fiam van...és ők is imádják mindkét kötetét a lázadó könyveknek...jó, hogy születnek nőkről is gyerekeknek történetek, hiszen mi is legalább annyira "szuperhősök" vagyunk, mint a férfiak, és a történelemben, irodalomban a mai napig nagyon kevés a megírt női szereplő...
Nagyon jó videó gratulálok !!!!!!
Nagyon tetszett, köszönöm, hogy Patríciát megismerhettem ebben a beszélgetésben.
Patrícia kislányának ajánlom Fehér Klára: Mi szemüvegesek című könyvét.
Üdvözlettel: egy szemüveges kislány, aki már nem kislány 🤓🙂
Kedves Péter! Köszönöm szépen a feltöltést, én thriller rajongó vagyok, de ez brutális volt! A majmos résznél alig kaptam levegőt...Köszönöm a leírást is, remélem töltesz még fel ütős thrillert! Üdv.Betty
Felnőtteknek ajánlom az Esti Mesék Lázadó Lányoknak egy komolyabb hát mondjuk változatát. Botrányos Hercegnők a könyv címe, abban is rengeteg érdekes, inspiráló vagy éppen elrettentő életű nő története van benne.
Esti mesék, lázadó lányoknak!! Esetleg tudsz ilyen könyvet fiú változatban? Sajnos nincs lányunokám, viszont van 4 fiú, akik 3, 4, 6, 7 évesek, és nagyszerű lenne egy ilyen könyv.
Úgy elszomorodtam, hogy évadzáró. :( Mikorra várható a folytatás? Szeptemberben?
Magyarósi Csabát és Frei Tamást is szívesen látnánk a következő évadban! :)
Kedves Ági, remek ez a műsor,Alföldi Róbertet szívesen látnám.. ☺️
Legyen Annoni Zita!!! 😍😊😊😊
Both Gabi: A szemüveges király lány pl
Látom ez enikő egy kicsit kikészítette
🌹🌹- ❤👍
Sajnos a régi életünk nem jön már vissza!
Patrícia milyen fiatalosan néz ki! Nem is látszik, hogy 43 éves
Ha már szemüveges lányok, akkor Duhajcsik Mátyás -Szemüveges szirén című kötetét én szívből ajánlom :)
Szabados Ágnes neked milyen márkájú autód van és milyen színű szeretném tudni mert én is szerettem az autókat Szabados Ágnes
Azért ilyen magas tudatú ,eszmei és nem igen kötődik semmihez Kovács Patrícia ,mert az ő belső énje 9-es,ami a legmagasabb szellemi szám .(magánhangzóinak száma) ajánlom mindenkinek ,hogy foglalkozzon számmisztikával. Számmisztika ismerete olyan tudás,amivel az ön -és emberismeretünk magas szintre kerül. Otthon elkezdhető,nem bonyolult .Nagyon hasznos önismeretre,család(gyerekek,szülők) tulajdonságainak megismeréséhez.
Ha tényleg érdekli a biológia,akkor tudhatná,hogy csak a nő tud gyereket szülni.
🙄 Hol mondta, hogy nem így van? 🤔
@@tatsavitur7739 Ki mondta, hogy mondta?
@@csak13133 Akkor mit jelent ez a fenti mondat : "tudhatná, hogy csak a nő tud gyereket szülni"?
@@tatsavitur7739 Aki figyelmesen nézte a videót, az érti.
@@csak13133 Megvárom akkor, hátha valaki elmagyarázza. Pedig figyelmesen néztem. 🤷♀️