A Mondják meg Zsófikának a legkedvesebb könyvem. Csodálatos az az emberség, amit bemutat. Gyerekkoromban olvastam először, és pár évenként újra elolvasom, amikor úgy érzem, hogy kell a lelkemnek. Imádom, mindig jó élmény újra találkozni a szereplőkkel. 😊
Hú, ez most nagyon arra emlékeztetett, amikor Végre összefutunk a barátnőimmel és csapungunk össze-vissza, mert annyi mindent kell megbeszélni. De jó értelemben :) tetszett.
Nagyon érdekes rész volt, sok könyv ment a kívánságlistámra most is. Tapasztó Orsit pedig érdemes követni és nagyon jó volt hallani vele ezt az interjút. :)
Lányom iskolájának igazgatója szó szerint azt mondta, azért nincsen iskolapszichológus, mert "ebbe az iskolába nem olyan gyerekek járnak, akiknek erre szükségük van" :-(... Nagyon elszomorodtam ezen. Okos, szorgos ember, és ennyire nem látja, mi mindenben tud segíteni a pszichológus. Ha csak a gyászt tekintjük már akkor is, arról nem is beszélve, hogy a nehezen beilleszkedő gyerekeket is tudná támogatni, ahogy a tanárokat is stb.
Szuper kezdo epizod volt, imadom, hogy visszatert a sorozat. Orsit szerintem sokan csak a Nem akarok beleszolni oldalrol ismerik es orulok, hogy a beszelgetes altal jobban megismerkedhettunk vele. Az en nagymamam konyvesolca is olyan nekem, hogy egesz gyerekkoromban a cimeket olvasgattam csak es remelem, hogy egyszer egy reszet majd a sajat polcomon tudhatom majd.
Nekünk a Mondják meg Zsófikának című könyv éppen az ehavi közösen olvasott könyvünk volt a Generációk Házában ( Budakeszi) működő könyvklubunkban. Sokan olvastuk/olvasták, idősek is.
Fantasztikusak vagytok ❤ A művész útja beszerezhetetlen, esetleg, mint kiadó, Ági, új kiadás ? Ez pont nem az a könyv, ami ebookban élvezhető lenne. Orsi, várjuk a könyved ! ❤
Jó lenne ez a sorozat az ötlet nagyon érdekes, csak kár hogy a könyvekről van a legkevesebb szó. Annyira udvariatlan és invazív néhány kérdés a magánéletről, belső érzésekről. Nem illik egy laza, állva a könyvespolc előtti beszélgetésbe.
Szerintem ez a koncepció lényege, a könyveken keresztül maga az ember. Az ő emlékei, történetek az életéből, háttere - csak épp a könyvek az apropó. Azt gondolom, mind Ági, mind a vendégei elég intelligensek ahhoz, hogy ha éppen kényelmetlen kérdést kapnának, azt le tudják reagálni, hárítani, bármi.
Végignéztem az interjút, aztán pár nappal később jöttem rá, hogy instán már követem Dr. LePerát (the Holistic Psychologist), ott is nagyon hasznosakat oszt meg. De ezután szerintem beszerzem majd a könyvét is :)
A művész útját évek óta próbálom megvenni, sehol nem kapható. :( Az egyetlen példány, amit találtam elérhetően, 17 ezer forint környékén volt. :/ Ha valaki tudja, hol szerezhető be, sikítson, please : ' (
Nagyon jó beszélgetés volt, egészen addig, amíg fel nem hoztad Pottyondi Edinát, Gulyás Marcit és a többieket. A bicskei gyermekotthon valóban nagyon fontos téma és örülök is, hogy Orsi is melléállt, de Pottyondiék részéről ez kizárólag képmutatás, saját maguk dicsőítése és valójában le se szarják, mi történt Bicskén, csak jöjjenek a like-ok.
@@szilviaszilviax4156 Nemcsak pozitív vélemények vannak. A negatív kritikát is tudni kell viselni. Azért néz meg valaki egy videót, mert felkeltette az érdeklődést. De ga bem tetszik, ugyanúgy joga van megìrni, mint a dicséretet. Ezt a "rajongóknak" is tudni kell kezelni.

Annyira szeretem ezt a műfajt, bárki is mutatja a könyvespolcát, mindig érdekes. Orsi meg főleg szupereket javasolt! Köszönöm!
Hú, ez most nagyon arra emlékeztetett, amikor Végre összefutunk a barátnőimmel és csapungunk össze-vissza, mert annyi mindent kell megbeszélni. De jó értelemben :) tetszett.
Nagyon érdekes rész volt, sok könyv ment a kívánságlistámra most is. Tapasztó Orsit pedig érdemes követni és nagyon jó volt hallani vele ezt az interjút. :)
Mikor megláttam, hogy van új rész az első gondolatom az volt - végre valami jó! ❤❤❤
Lányom iskolájának igazgatója szó szerint azt mondta, azért nincsen iskolapszichológus, mert "ebbe az iskolába nem olyan gyerekek járnak, akiknek erre szükségük van" :-(... Nagyon elszomorodtam ezen. Okos, szorgos ember, és ennyire nem látja, mi mindenben tud segíteni a pszichológus. Ha csak a gyászt tekintjük már akkor is, arról nem is beszélve, hogy a nehezen beilleszkedő gyerekeket is tudná támogatni, ahogy a tanárokat is stb.
Nagyon jó volt, már hiányzott egy újabb rész. 🤗
Imádtam ezt a részt(is)! 🤩✨🩷
Jaaj de jot tett most ez a lelkemnek. ❤🙏
Szuper kezdo epizod volt, imadom, hogy visszatert a sorozat. Orsit szerintem sokan csak a Nem akarok beleszolni oldalrol ismerik es orulok, hogy a beszelgetes altal jobban megismerkedhettunk vele. Az en nagymamam konyvesolca is olyan nekem, hogy egesz gyerekkoromban a cimeket olvasgattam csak es remelem, hogy egyszer egy reszet majd a sajat polcomon tudhatom majd.
Én nagyon szeretem ezt a sorozatot és nincs olyan rész, amiből ne írtam volna fel magamnak legalább egy könyvet, amit majd szeretnék elolvasni. ❤
Nagyon jó beszélgetés volt.
Nekünk a Mondják meg Zsófikának című könyv éppen az ehavi közösen olvasott könyvünk volt a Generációk Házában ( Budakeszi) működő könyvklubunkban. Sokan olvastuk/olvasták, idősek is.
Nagyon örülök Ági, hogy bemutattad másfelől Orsit, köszönöm! Orsi, csodálatos amilyen lendülettel haladsz a segítés útján! 🥰♥️
Ez de jó volt! 5 könyvet le is rendelek :))
En is imadtam a "Mondjak meg Zsofikanak" regenyt!
Fantasztikusak vagytok ❤ A művész útja beszerezhetetlen, esetleg, mint kiadó, Ági, új kiadás ? Ez pont nem az a könyv, ami ebookban élvezhető lenne. Orsi, várjuk a könyved ! ❤
Nagyon jó volt ,köszönjük!
Nagyon kedvelem Orsit, biztos a könyvét is megfogom venni 🙂. Fel is írtam 4 könyvet. 😉
Jó lenne ez a sorozat az ötlet nagyon érdekes, csak kár hogy a könyvekről van a legkevesebb szó. Annyira udvariatlan és invazív néhány kérdés a magánéletről, belső érzésekről. Nem illik egy laza, állva a könyvespolc előtti beszélgetésbe.
Szerintem ez a koncepció lényege, a könyveken keresztül maga az ember. Az ő emlékei, történetek az életéből, háttere - csak épp a könyvek az apropó. Azt gondolom, mind Ági, mind a vendégei elég intelligensek ahhoz, hogy ha éppen kényelmetlen kérdést kapnának, azt le tudják reagálni, hárítani, bármi.
Végignéztem az interjút, aztán pár nappal később jöttem rá, hogy instán már követem Dr. LePerát (the Holistic Psychologist), ott is nagyon hasznosakat oszt meg. De ezután szerintem beszerzem majd a könyvét is :)
A Minden kémia az AppleTv-n megy, nem a Netflixen. Olyanunk sajna nincs 😅
A minden kémia pont ma jött velem szembe a könyvtárban
A művész útját évek óta próbálom megvenni, sehol nem kapható. :( Az egyetlen példány, amit találtam elérhetően, 17 ezer forint környékén volt. :/ Ha valaki tudja, hol szerezhető be, sikítson, please : ' (
miért kell hadarni?!
Ez az o tempoja
Az utóbbi részekben háttérbe szorulnak a könyvek, ami a lényeg lenne. A politikát is feltetlen mindig bele kell vinni, akár itt akár rendezvényen..
Ebben semmi politikai nem volt 🤷♀️, a gyermekotthonokról volt szó, ami közügy...
Nagyon jó beszélgetés volt, egészen addig, amíg fel nem hoztad Pottyondi Edinát, Gulyás Marcit és a többieket. A bicskei gyermekotthon valóban nagyon fontos téma és örülök is, hogy Orsi is melléállt, de Pottyondiék részéről ez kizárólag képmutatás, saját maguk dicsőítése és valójában le se szarják, mi történt Bicskén, csak jöjjenek a like-ok.
Ágnes, menjen vissza híreket mondani, ott nem kell gondolkodni. 😔
Ha nem tetszik ne tessék nézni 🤦♀️. Akkor nem is kell idekommentelni...
@@szilviaszilviax4156 Kedves Szilvia, teljesen igaza van. Szeretem a könyveket, óvatlanul kattintottam. A jövőben figyelmesebb leszek.
A youtube videókban -többek között- az a jó, hogy nem kötelező (végig)nézni.