13 éve élek Spanyolországban. Megérte? Évfordulós műsor

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 6 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น •

  • @Veronika33007
    @Veronika33007 8 หลายเดือนก่อน +10

    Fantasztikus ember vagy Mike! Köszönjük, hogy őszintén, reálisan meséltél nekünk az életedről. Tanulságos minden pillanata. 😊

  • @TerraMp
    @TerraMp วันที่ผ่านมา +1

    Lehet, hogy célszerűbb lett volna kettészedni a témát amiről a cím szól, és a lakás bemutatását, mert aki csak az előbbire kíváncsi, annak több mint egy órányi beszédből kell kihámozni, hogy akkor most megérte, vagy sem? Tulajdonképpen 10 percben el lehetne mondani, hogy milyen tapasztalataid voltak ez alatt az idő alatt, ami sokkal hatékonyabb lenne. Aztán akit a többi is érdekel, az megnézi a többi videót is.

  • @bandikokeny4951
    @bandikokeny4951 2 หลายเดือนก่อน +5

    Teljesen véletlen néztem végig a videót.
    Én kalandvágyból maradtam itthon és nem bántam meg.
    Tanácsot meg nem akarok adni, megtették ezt itt mások.
    Talán csak ennyi:
    "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
    nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
    kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
    Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
    s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
    Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
    egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
    tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton," ....

  • @ilonakorondinepapp3089
    @ilonakorondinepapp3089 5 หลายเดือนก่อน +3

    Drága gyermekem! Koszonom ezt az őszinte mesélés. ❤Tudod ami pillanatnyilag itthon zajlik az szamunkra is ❤elkeserito! És kilatastalan. Kívánok neked minden jót. Bárhol a világon. Tiszta szívből! Te egy nagyon jó ember vagy. Sok sikert kívánok!

  • @gittanagy2462
    @gittanagy2462 8 หลายเดือนก่อน +5

    Semmi nem történik ok nélkül,kellettek az eltelt évek ahhoz ...megszülessen ez a döntés.
    Végleges letelepedés.
    Az,hogy hol ...majd kivel ...az élet megadja a helyes irányt, a választ.
    Hálásan köszönöm a videót és az őszinte megnyílvánulást .
    Mindig csak előre!
    Minden akkor érkezik, ha itt az ideje.

  • @zoltanfarago23
    @zoltanfarago23 5 หลายเดือนก่อน +11

    Meghallgatva a videót nekem az üresség, céltalanság hiánya merült fel, továbbá az, hogy hiányzik az értékteremtés.

  • @Viola14454
    @Viola14454 หลายเดือนก่อน +1

    Nem tudom, mennyire aktuális még az elégedetlenség. Az, hogy "nem találja a helyét". Had osszam meg a történetem, csak hogy érezhetõ legyen, mire gondolok. Fõiskola után az akkori párommal Németországba költöztünk. 5 évet bírtunk ki, nagyon magányosak voltunk. Így haza is költöztünk. Úgy alakult, hogy elváltak az útjaink, én pedig késõbb Magyarországon megismertem a német párom, most már férjem. 8 éve újra kiköltöztem Németországba, hozzá. Az elsõ 2-3 évben szenvedtem, de nem adtam fel. A párom által kaptam itt egy nagy családot, egy baráti társaságot. Annyira sikerült a szociális életbe általa beilleszkednem, hogy imádok itt minden egyes pillanatot. ❤ Ne vessen meg senki, nekem sajnos a testvérem és az õ családján kívül Magyarországon senki nem maradt már 🤍 szerencsére olyan munkám van, hogy legkésõbb 2 havonta látjuk egymást egy hétre. Tehát amit ezzel mondani szerettem volna, hogy nem csak a párkapcsolat, hanem a társadalmi kapcsolatok minõsége az, ami szerintem kulcsa a dolognak.

  • @krisztinaruff9732
    @krisztinaruff9732 6 หลายเดือนก่อน +7

    2 év múlva elmehetek nyugdíjba. Fiam 5 év múlva szabadul a suliból, szóval nagykorú lesz. Több változat is van, de én eladom a lakásomat és megyek. Vagy Spanyol, vagy Olasz. Ezt majd akkor döntöm el, ha már ott leszünk időben. Mindenesetre a nyugdíj elején még dolgoznék, és spanyolt tanulnék. Fiammal minden meg van beszélve. Ha elmegyek, lesz hol laknia itthon. Mindenesetre a cél az, hogy neki tudjak kint munkát szerezni. Mindegy mennyit keres, ha van saját lakás és süt a nap. Mindenki azt mondja, Spanyolországban nyaralni jó, élni nehéz. Szerintem annak élni nehéz, aki vásárlási függőségben szenved. Gyűjtöm az infókat. 5 év alatt lehetnek változások. Bízom benne, hogy a nyugdíjas éveimet nem itthon a szürkeségben kell leéljem. Nekem ez az itthoni klíma már szenvedés. Nem akarok télen fázni. Nem szeretem. Nem kell feltétlenl a tengerpart. Ha közel van, nem baj. De jobb szeretnék egy "lakóparkban", ahol van közösségi medence. Egész elfogadható áron vannak ilyen lakások. Vagy egy kis házikó, nem túl nagy kerttel. Amit még rendben tudok tartani. Sok szépet láttam nagyon jó áron. Magyarországi árakhoz képest túl jó áron.

  • @katalinpalik6633
    @katalinpalik6633 6 หลายเดือนก่อน +2

    Szuper videó köszi. Összetett téma sok területét érintetted, de a valtozó-t nem vetted figyelembe. Mi is a kiköltözésen gondolkodunk. Tudnék veled ezen filozofálni. Üdv. Costa de Sol ról. 🖐️

  • @veroniquewillon6580
    @veroniquewillon6580 8 หลายเดือนก่อน +31

    A házam ablakából a Visegrádi hegységre látni, kb. 1 km-re folyik a Duna, a kertem tele van virággal, gyümölcsfákkal és a már gömbölyödő zöld eprek a pirosodásra várnak. Rend és tisztaság vesz körül. A hazámban.

    • @veroniquewillon6580
      @veroniquewillon6580 4 หลายเดือนก่อน

      @@zsuzsajaczkovszky1798 jaczkovszky

    • @gabivege4264
      @gabivege4264 4 หลายเดือนก่อน +4

      Igazad van.

    • @gabivege4264
      @gabivege4264 4 หลายเดือนก่อน

      @@istvanaleksa1453epp a feleségemnek mondtam ezt ma én is.

    • @TerraMp
      @TerraMp วันที่ผ่านมา

      Csak sajnos kilépsz az utcára, és szembe jön a rengeteg irigy magyar, a rosszindulatú emberek, a befásult arcok, és minden második hír valami izgatás, hergelés, gyűlöletkeltés. Nem tudsz egy napot úgy végigcsinálni, hogy orbánról ne fuss bele legalább egyetlen hírbe. Spanyolországban nem csak a természet csodálatos, hanem főlegaz a közeg, amiben és ahogyan élnek. Amíg nem tapasztaltad meg, addig azt hiszed, a Dunakanyar ehhez fogható, de sajnos csak a természetre igaz. Semmi másra nem.

  • @ilonapatai9006
    @ilonapatai9006 2 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó videó.Köszönöm❤

  • @katalinvarga2990
    @katalinvarga2990 8 หลายเดือนก่อน +4

    Kedves Mike! Nagyon is megértelek így 70 évesen IS. Nyugdíj után 8 évig dolgoztam a szomszédos Polgármesteri Hivatalban, szellemi melóban. Aztán hirtelen abba kellett hagyni. Nem mintha az lenne a normális, hogy az embernek - egyedülállóként is akár - még 70 évesen dolgoznia kell az alacsony nyugdij miatt, ami a béka feneke alatt van 45 éves munkaviszony után... Nő létemre nem találtam, találom a helyem kertes házban. Persze minden munkát megcsinálok, de nem elégít ki CSAK a házimunka. Gyerekek önállóak, unoka nagy már. Ezért indulok a helyi önkormányzati választásokon képviselőként, ami nem idegen tőlem, hiszen ebben a közegben dolgoztam és sok évvel ezelőtt voltam már itt helyben képviselő. Drasztikus váltás kell-ENE Neked is. Ne "vágj fejbe", de indul újra a Házasság első látásra Mo-n a TV-2-n. Tudom, tudom, hülye egy műsor, mégis eljátszottam a gondolattal, hogy szakértők keresnének Neked ebben a műsorban párt, nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen habitusu lányt, hölgyet tennének melléd, akit csak az oltárnál pillantasz meg elsőre. Ha nem láttad a műsort, 6 hétig kell együtt élniük és utána dönteni, hogy együtt maradnak-e vagy folytatják közösen? Persze mindezt jó pénzért tették. Épp tegnap volt vége az első évadnak. Na ez az ötlet csak száz zárójelben. Vigyázz magadra!

    • @mikeelete
      @mikeelete  8 หลายเดือนก่อน +4

      Ezt a tv2 dolgot remelem csak viccnek szantad... rossz viccnek!

    • @katalinvarga2990
      @katalinvarga2990 8 หลายเดือนก่อน

      @@mikeelete :) Persze, hogy viccnek... :) Bocsi érte ! Végígkínlódtam az adásokat. Volt benne még nekem is azért tanulság, viszont a "szakemberek" nagyban mellényúltak a párosításban. Persze tudom, hogy mindenki szerepet is játszott, hiszen ez egy reality műsor volt (nem kevés honoráriumért :( )

  • @MarianToth-kq8ur
    @MarianToth-kq8ur 8 หลายเดือนก่อน

    Szia Irtad/mondtad segítesz infókkal Spanyolországgal kapcsolatban. Lehet kérdezni? Köszönöm

  • @zoltannagy5325
    @zoltannagy5325 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szia! Bár nem ismerlek személyesen csak pár videót néztem az elmúlt években tőled, de az elhangzottak alapján szerintem a magány az ami téged nagyon zavar most (13 év után), lehet már nem is tudnál hosszú távon alkalmazkodni valakihez, bár soha ne mond, hogy soha..., ahogy említetted ezt a bezárkózást te akakítottad így tudatosan. Ha tetszik egyébként az ottani környezet, lehet az eddigi életvitelt kellene feladni, elmenni például közösségbe dolgozni, ahogy említetted, az is már más dinamika lenne, azután ki tudja, lehet ott ismernéd meg azt akivel a "nagy" váltást meg tudnád csinálni....

  • @anikobartha1978
    @anikobartha1978 8 หลายเดือนก่อน +4

    Kíváncsi vagyok hogy döntöttél?
    Remélem teszel fel videót.

  • @Eddy0423
    @Eddy0423 8 หลายเดือนก่อน +3

    Én is külföldön már 15 éve . Nálam is mindig a virág vásárlással kezdődött a fèszek rakàs . Nagyon értem hogy miről beszélsz! Költözni de hova? Pár nélkül nehéz stb stb. Amúgy én a Canary szigeteken élek és ennyi idő után a költözés a rengeteg cuccal az valami rém álom. Azért remélem sikerül jó döntést hoznod !

    • @kenrichf.4098
      @kenrichf.4098 8 หลายเดือนก่อน +1

      Add el a sok cuccot a neten, és úgy költözz vissza. Ha eredetileg nem budapesti vagy, akkor oda...

  • @krisztinaruff9732
    @krisztinaruff9732 6 หลายเดือนก่อน +3

    Az ember mindig változik. Valamit lerak, és már újra vágyik. Ez változtat bennünket. Vannak emberek, akik nem tudnak egy helyben maradni. Nekik menniük kell. De ez így van jól. Az 50-hez közelítve pedig az ember végig gondolja, hol is van, mit csinált eddig. Azt kell kitalálnod, mit szeretnél még.

  • @gyongyibogdan7423
    @gyongyibogdan7423 8 หลายเดือนก่อน +1

    Halló!
    Mi történt? Talán az évforduló miatt feloldást kaptam?
    Ha igen, köszönöm.

  • @gyorgyreisch440
    @gyorgyreisch440 8 หลายเดือนก่อน +4

    1:09:40 "....senki nem venné észre...." Hmmm..... nem ismerlek, ez az első videód amit látok, jó hogy ilyen őszintén elmondod az életed, az érzéseid, a dillemáid. Engem ez a mondatod jól mellbe vágott. Azt kérdezném ha magyarban maradtál volna és költöznél 13 év után egy másik megyébe (bárhová) akkor is elmondhatnád ugyanezt a "senki nem venné észre" mondatot?!? Az a sejtésem hogy igen. Lehet, te egy ilyen személyiség vagy, mintha bezárkóznál a saját világodba, annnak ellenére hogy ennyire közlékeny vagy vadidegenekkel (videót teszel fel az érzéseidről, kitárulkozol ország-világ elé), de mégis vakahogy nem akarsz senkihez sem kötődni? Én azt gondolom ha 13 évig élnék bárhol a világon, majd elköltöznék, azért csak lenne valaki akitől el kellen búcsúznom, akinek a telefonszámát, vagy email címét "vinném magammal".

    • @mikeelete
      @mikeelete  8 หลายเดือนก่อน +2

      Nem, otthon mas volt a helyzet. Mindenki ismert a varosban.

  • @VikTor-oe2ui
    @VikTor-oe2ui 8 หลายเดือนก่อน +4

    15 év német után megértelek. Annyira párhuzamos a sztorink, rengeteg pozitívum mellett ott van az üresség.

  • @irenszucs
    @irenszucs 8 หลายเดือนก่อน +7

    15 éve élek Angliában.Teljesen értem mit érzel. Amikor meg Magyarországra látogatok, akkor 2 hét után pedig visszavágyom. Sokat gondoltam, hogy elmegyek a Caminora a Szent Jakab zarándokútra, csak hogy történjen valami, emberek között legyek minimális körülmények között, hogy gondolokjak az életről és a jövőről. Remélem hamarosan eljutok.

  • @horvathangela7767
    @horvathangela7767 7 วันที่ผ่านมา

    Kedves Mike!
    Sok Spanyolországról szóló videót néztem már meg, mert erősen gondolkozom rajta, hogy külföldre költözzek. De így a magányodat látva, valóban csak egy társsal érdemes elindulni. Mivel én is egyedül vagyok, nem igazán mertem neki vágni, éppen az általad felsorolt okok miatt. Egyenlőre még Magyarországon, közel Debrecenhez.

    • @mikeelete
      @mikeelete  6 วันที่ผ่านมา

      te felreerted az ha az ember egyedul van nem azt jelenti hogy maganyos is, persze az en esetem egyedi hiszen tarsat is keresek, inkabb nezd meg a facebook oldalam es ott tobb videot es meg inkabb kepeket szoveget is latsz amiben azert az latszik hogy spanyolorszagban igenis jo volt elni,
      ha ott irsz a kommentedre is hamarabb tudok valaszolni itt nem igazan szoktam
      facebook.com/mikeelete

  • @BarbaraKiss-r2i
    @BarbaraKiss-r2i 8 หลายเดือนก่อน

    Szuper ötlet ez a spontán utazás. Igen, többször kellene így döntened. Van amikor elég a megszokott környezetben akkor változtatni kell,ha kis időre is de megéri. Ha látnád magad még a szemeid is mosolyognak.Érezd jól magad. Legyenek tartalmas szép napjaid.

  • @nagyfrank79
    @nagyfrank79 8 หลายเดือนก่อน +15

    22 éve élek Floridában , nagyon megérte !

    • @liza4465
      @liza4465 2 หลายเดือนก่อน

      Vigyél engem is oda ..😊😊

  • @doramarkus4800
    @doramarkus4800 8 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon szép helyen élsz!
    Szerintem nincsenek véletlenek , kívánok neked sok szerencsét !😀

  • @MarkGegeny
    @MarkGegeny 8 หลายเดือนก่อน +4

    25 éves vagyok, 3 éve külföldön!! Igaz 7 éve van párom! De nagyon sok mindennel tudok azonosulni és nagyon sok mindent vittem el ebből a videóból amit tiszta szívből köszönök!
    Hogy én is mondjak valamit önnek; minden okkal történik :) Isten áldja!

    • @mariaczumbil5837
      @mariaczumbil5837 7 หลายเดือนก่อน +1

      Hallo Mike,egyet tudok neked mondani,ne viszafelé menyünk,csak elöre.Én 35 éve hagyttam el a szülö földemet,Erdélyt,amit nem bánttam meg,de ne meny visza soha.Vanak helyek ahol megtalálod a számitásodat,de ezt te tudod a leg jobban hol lesz az a hely.Elnézést kérek a helyes írásért,de nem tanulttam magyar iskolàban, a magyar az anya nyelvem.Én Németországban élek és már 69 éves vagyok,de az idö nagyon hamar múlik 50 útán.Szerettem volna a Mesengeren írni de nem tudttam.Sok sikert kivánok neked,mindenhezz.

  • @bacsoli
    @bacsoli 6 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm szépen, nagyon nem tipikus videó! Ettől(is) értékes.

  • @LillyLakatos
    @LillyLakatos 8 หลายเดือนก่อน +9

    Egy eleted van, eld ugy, ahogy jol erzed magad. Szerintem tok normalis, hogy az ember 7-10 evente vagyik ujra. Ha csaladod van, gyerekkekkel, egyszeruen nem teheted meg, lefoglal a gyerekneveles a maga szepsegeivel. Mire tudsz ilyennel foglalkozni, rahuzzak kozep eleti valsag. Ahogy mondod, ez sokkal arnyaltabb kerdes. Annyira szepen latszik ebbol a videodbol a Maslow-i piramis szintjei. 13 ev alatt felertel a csucsra, es most mar nagyon eros az onmegvalositas utani vagyad. Kell az uj feladat, kihivas...hajra!Tedd azt ami a szived vagya! Amit eddig felhalmoztal, add el, tartsd meg azt a par dolgot ami szivednek fontos....keresd az elmenyeket, tapasztalatokat, uj tudast. Sok szerencset!

    • @mikeelete
      @mikeelete  8 หลายเดือนก่อน +3

      en mindig azt szoktam mondani hogy nalam a maslow piramis legaljan egy hajo van! :) es mivel az meg nincs, igy meg mindig az alapveto szuksegleteim nincsenek kielegitve tehat meg azon kell dolgozni :)

    • @LillyLakatos
      @LillyLakatos 8 หลายเดือนก่อน +12

      @@mikeelete akkor miert nem ez az uj irany?...hajo, nyilt vizek, nyugalom, es ha kell akkor pedig ott vannak a nyuzsgo kikotok. Aprobb verzioban meg egy otthonna alakitott barge/lakohajo valamelyik orszag nagyobb folyojan? Parodat pedig keresd, mert magatol nem fog kopogtatni az ajtodon..elnezest, hogy a korodat emlegetem fel (de hat valojaban 1-2 ev van csak kozottunk) ebben a korban amugy sem konnyu mar part talalni...(Altalaban elvalt kozepkoru nok es ferfiak egy-ket tinedzser koru vagy fiatal felnott gyerekkel keresik a boldogsagot, es itt nem szeretnek senkit megbantani. Mindenki megerdemli a masodik, sot a harmadik eselyt is a boldogsagra) Csak ebben a korban mar nem egyszeru mert mindenki hozza a sajat csomagjat....Amugy mi is megjartunk mar par orszagot, tobbet eltunk kulfoldon mint szulohazankban. Nem bantuk meg. Megtanultunk alkalmazkodni, uj nyelveket tanultunk, uj hivatasaink lettek, uj szokasokat vettunk fel, kavartuk a regiekkel, ugy hogy nekunk jo legyen, megtanultunk alazatosak lenni, nyitottak az ujra, ertekelni az emberekben a jot. Beilleszkedtunk de 8-10 ev utan amire vegre minden "beallt" mar vagytunk a masra. Haromszor kezdtuk ujra, harom teljesen mas orszagban. Minden alkalommal bolcsebben, de az alapoktol csak max erosebb anyagi hatterrel. Kozben vilagpolgarokka is valtunk. Otthon erezzuk magunkat mindenutt, de valahol sehol sem vagyunk mar igazan otthon. Es ahogy az ido mulasaval szulovarosunkhoz kapcsolodo csaladi, barati kotelekeink gyengulnek es szakadoznak jovunk ra igazan mennyire egyedul is vagyunk ebben a nagyvilagban....mint Abel a rengetegben....De ha azt kerdezed megerte-e, azt valaszolom Neked, hogy igen. Mert mindenki a sajat utjat jarja, a sajat donteseiert felel es a sajat boldogsaganak a kovacsa. A vegen ugy is csak az a fontos, hogy Te ugy erzed-e, hogy tartalmas eletet eltel es jo ember voltal-e. Ehhez kivanok Neked, egy jo adag kivancsisagot, jo egeszseget, erot es kitartast!

    • @SZILVIABudaiTakacs
      @SZILVIABudaiTakacs 8 หลายเดือนก่อน

      spanyol tanc jut eszembe azzal kezdenem karrramba
      egyedulallokent uj elohelyet keresek
      muveszlelek es termeszetmanias vagyok
      ram tudnal irni ha kedvezo hasonlo lakas lenne arra
      ket lanyomat is kivinnem nyaralni
      maganyos vagyok ujrakezdes tippek jol jonnek koszi a megosztott videodat 😊
      most egy berelheto szoba kb.hany euro?

    • @veronikaszijjarto2482
      @veronikaszijjarto2482 8 หลายเดือนก่อน

      Nagyon lehangoló vagy. Már régen nem nézlek. Most csak véletlenül. Én már be is kattantam volna a helyedben....😥😪

    • @mikeelete
      @mikeelete  4 หลายเดือนก่อน

      mert tars nelkul nem erdekel a hajo sem...

  • @anikokovacs1074
    @anikokovacs1074 8 หลายเดือนก่อน +3

    😊Szia, epp most neztem vegig a videodat. Sokminden igaz amit elmondasz, de igazan azok ertik amirol beszelsz, akik hosszabb ideje kulfoldon elnek. En 12 eve elek Angliaba , a deli reszen a tengerpart mellett eleg elviselheto az angol idojaras.
    Eld ugy az eleted , hogy jol erezd magad sajat borodben, minden mas nem szamit! Mult hetvegen voltam Alicanteba, gyonyoru , nyuzsis hely , ha valtoztatni szeretnel a jelenlegi helyzeteden, akkor az idealis hely arra ! ☺️

  • @massivus1
    @massivus1 8 หลายเดือนก่อน

    Szia, udv Svedorszagbol ,itt vannak csaladi hazak nagy kerttel videken jo aron. Legjobb ha eladsz mindent ,mert itt peldaul mindent be tudsz szerezni hasznaltan olcson kivalo minösegben. Megertem miröl beszelsz, en is egyedul elek bar nekem ezzel nincs problemam, mindig parkapcsolatban eltem az utobbi 5 evben vagyok egyedul. Nekem is csak magyar tars lenne h lenne.:))

  • @bariczimre6898
    @bariczimre6898 8 หลายเดือนก่อน

    Spanyolországban hol vagy konkrétan? a kilátás miatt kérdezem. Köszi

    • @bariczimre6898
      @bariczimre6898 8 หลายเดือนก่อน

      jah meg van Costa Blanca

    • @bacsonemarika773
      @bacsonemarika773 8 หลายเดือนก่อน +7

      Már az is csoda, hogy eddig egyedül birtad. Mindenképpen menj el valahová dolgozni. Jól elfaradva jól esik a kenyelmes lakásba hazatérni. Az otthoni munka egy idő után monotonna válik. Ki kell lépni a magányos életformabol.

  • @andreapapp2218
    @andreapapp2218 8 หลายเดือนก่อน

    Szia Mike! Mit szólnál Trieszthez? Közel van hazánkhoz, szép város és ott a tenger, szemben Velence és sok magyar él ott. A spanyol tudásod az olasz nyelvvel rokon vannak hasonló szavak. Csak egy ötlet...Sok sikert!! :)

  • @viragfeher5170
    @viragfeher5170 5 หลายเดือนก่อน +1

    Célokat kell kitűzni, az kell neked,és emberek közé menni rendszeresen. Valami ami visz,hajt,aminek van dinamikája. A munkahely jó ötlet, olyan ahol sok ember között lehetsz. Ha piacozni mennél az is jó lenne szerintem neked. A magány és a céltalanság tönkreteszi az életünket...Legyen célod, és legyenek jó emberek körülötted.

  • @norbertcsonka8673
    @norbertcsonka8673 8 หลายเดือนก่อน +3

    Gyönyörü a kilátäs megnézném a spanyol nöket is .meg a várost fitneszt boltokat mutasd már meg.😊

  • @piroskagaspar9739
    @piroskagaspar9739 8 หลายเดือนก่อน +6

    Egyedül vagy, ennyi! 😍Németország, Svájc? 🤔Megérte-e? Ahogyan most beszélsz, gondolkodsz, lehet, hogy nem. 😌Vagy naponta munkába járni? Felsoroltál mindent, a választás a Tiéd!🥰Ölelés Magyarországról egy öreglánytól 🤩

  • @gyulafrimm204
    @gyulafrimm204 8 หลายเดือนก่อน +7

    Szerintem aki egy helyen sokáig él, főleg egyedül az egy idő után betokosodik. Ezért jobb a vándorló élet. Mikor megunja az adott helyet tovább kell állni !

  • @andrealappe8938
    @andrealappe8938 2 หลายเดือนก่อน +1

    Megértelek nagyon. 35 éve êlek Külföldöm mégis mindig dobogó szívvel utazom Magyarorszàgra

  • @erikavarga8961
    @erikavarga8961 8 หลายเดือนก่อน

    Règ làttalak jô volt meghallgatni nèzni mi van veled üdv okosan dönts legyen szerencsèd te egy nagyon okos ember vagy ha itthon maradtàl volna többre vitted volna szerintem de ez csak az èn vèlemènyem kìvànom talàld meg a boldogsàgod nagyon tisztelkek

  • @laszlonekatibarcza3508
    @laszlonekatibarcza3508 6 หลายเดือนก่อน +1

    .. azt mondd meg nekem ( elnézest a tegezésér...mentségemre szolgáljon 72. Éves vagyok )egy ilyen jovágásu... Okos....ügyes srác
    Hogy élhet egyedül ❓magassak az elvárások ❓❤❤❤❤

  • @51atram
    @51atram 8 หลายเดือนก่อน +2

    12 éve vagyunk Németországban és bár nincs tenger, nagyon imádom ahol most (2éve) lakunk❤... Pont mostanában gondolkodtam el rajta hogy is telt el, és megérte - e stb. Mindig tervezem, hogy amikor a gyerek felnő, áttelepülök Spanyolba

    • @51atram
      @51atram 5 หลายเดือนก่อน

      @@star-wp1tk :D igen, sok szempontból borzalmas, de ez mindenhol elmondható ahol tartósan él az ember, már látja a fonákját is az ember...

  • @KataVisi
    @KataVisi 8 หลายเดือนก่อน

    Nagyon szeretem a tajékosztata, musordat az első költözésed óta néztem.😊

  • @mich3894
    @mich3894 2 หลายเดือนก่อน +1

    Legjobb hely a világon

  • @gabriellacsakany7160
    @gabriellacsakany7160 หลายเดือนก่อน

    Nagyon megértem, Nekem a lányom él külföldön és egyedül él, igazából nem tudom, hogy kultúrális különbség- e az oka!

  • @Betty_Monroe23
    @Betty_Monroe23 8 หลายเดือนก่อน +1

    Kedves Mike, Nagyon tetszenek a videóid. Nagyon szép Spanyolország. Én Írországban élek 7 éve már. Várom a következō videódat is . Betty Írorszàgból 🤩

    • @liza4465
      @liza4465 2 หลายเดือนก่อน

      És ott milyen a nyári időjárás ott is melegebb a megszokottnal? magyarba már nagyon gáz ez a Szaharai hőség 😢😢

  • @gergopapp5114
    @gergopapp5114 3 หลายเดือนก่อน

    A spanyol lányokról, ottani ismerkedésről valami videót szívesen látnék🙂

  • @bearacz244
    @bearacz244 6 หลายเดือนก่อน

    Szia! Nèha szükséges kilèpni a komfortzónàból. Ajànlom neked, hogy próbàlj ki valami újat, pl. Sahaja yoga. Van Spanyorszàgba is, keress rà, szinte minden nagyobb vàrosban van, beszèlnek angolul is. Magyarországon pedig Sahaja Jóga nèven kapsz infót.

  • @katalinborcsokne9632
    @katalinborcsokne9632 8 หลายเดือนก่อน +1

    Miki! Most ugy megsajnáltalak az egyedül léted miatt.Nagy letargiában vagy.Üdv Debrecenből.

    • @mich3894
      @mich3894 2 หลายเดือนก่อน

      😢

  • @noosa1976
    @noosa1976 8 หลายเดือนก่อน +5

    Mit tettél azért, hogy magyar nőd legyen?

  • @ArcherDancher
    @ArcherDancher 5 หลายเดือนก่อน

    Köszi a videót. A főbérlő talán megvenné ezeket a nagyobb bútorokat Tőled. Sajnos a magány (?) az mindenhol szar országtól, helységtől függetlenül. Sok sikert! Dinamikát az életbe pl. egy megfelelő társ tud az ember életébe hozni, aztán persze a gyerek(ek), mellyel az ember mindent újraértékel, de persze mások vagyunk...Bármilyen váltás ehhez ugródeszka tud lenni.

  • @piroskagaspar9739
    @piroskagaspar9739 8 หลายเดือนก่อน +1

    Szép szobai futókáid vannak mindenhol! Szép a kaspó is, jó, hogy "ráleltél" 😂Magyar címer Déniából, mégiscsak van valami a régmúlt "otthonteremtő Spanyolországból"😍

  • @babygabor
    @babygabor 8 หลายเดือนก่อน

    14 éve Élek Montenegroba .- de már alig várom , hogy tovább menjek, pedig csodás ország ,

  • @andrasbiro844
    @andrasbiro844 4 หลายเดือนก่อน

    Engem zavar hogy ha nem élettel teli lüktető városban lakom és ha kopasz vagyok. Ezért is költöztem Barcelonába és utazom be a világot + már a második hajbeültetésen vagyok tül, hogy minnél dúsabb legyen a hajam és büszkén vonulhattak a belvárosi utcákon. 🤣🍾

  • @viragfeher5170
    @viragfeher5170 5 หลายเดือนก่อน +1

    Vegyél egy öreg teherautót azzal hazaköltözöl,ha akarsz, azután eladod.

  • @ellalehner850
    @ellalehner850 8 หลายเดือนก่อน +6

    Meghallgattalak ma, s az a kérdésem, hogy mi bajod van szép hazánkkal? Miért engeded meg magadnak, hogy a politika hatni tudjon rád? Béke van, biztonság, kevés idegen, anyanyelveden beszélgethetsz, csodálhatod szülőfölded szépségeit és itthon is kialakíthatod saját kis világodat, szigetedet, amit nem zavarhat senki. Ez csak saját gondolkodásmódodon múlik. Lehetsz bárhol a Földön, csak a hozzáállásodon múlik, hogy hogy érzed magad. A szabadság érzést belül érdemes megélni, nem a külsőségekben, az sosem lesz 100%-os. Nekem 66 évesen ez a tapasztalatom.Áldás rád!

    • @sandorhustiak7277
      @sandorhustiak7277 5 วันที่ผ่านมา

      Mert a politika szét cseszi az életed,elorozza a fizetésef 40%-át adóba,a kereset a béka segge alatt az árak meg az egekben,ha van megtakarításod azt is adózod holott adózott keresetből dpóroltad meg.....
      Egészségügy 0...... sorolhatnám
      EZÉRT!!!

  • @babygabor
    @babygabor 8 หลายเดือนก่อน +1

    Ezért vagy még mindig egyedül

  • @erikaliviarakoczi9856
    @erikaliviarakoczi9856 8 หลายเดือนก่อน

    😊

  • @anikobartha1978
    @anikobartha1978 8 หลายเดือนก่อน

    Utazás, hajó utazás stb.

  • @jakab9207
    @jakab9207 7 หลายเดือนก่อน +5

    Épp ésszel felfoghatatlan, ami ebben az országban van. Hidd el rosszabb lett a morál, mint volt. Érdemes pár hónapra beleszippantani a magyar levegőbe, máris elmegy a kedved Magyarországtól.

    • @richardknoll5872
      @richardknoll5872 5 หลายเดือนก่อน

      Ez így van! Most tervezem kimenteni a családot. Elég volt…

  • @csillapanyik6727
    @csillapanyik6727 4 หลายเดือนก่อน

    El Corte Ingles, 😊❤ én is éltem spanyolba.

  • @magdimonostori1029
    @magdimonostori1029 8 หลายเดือนก่อน

    Igen biztos jó döntés volt

  • @noosa1976
    @noosa1976 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szerezz magadnak egy magyar nőt és csinálj gyereket, amíg fiatal vagy! Legyen családod.

    • @Gasto7802
      @Gasto7802 7 หลายเดือนก่อน

      már nem fiatal...

    • @semmitnemfogadel
      @semmitnemfogadel 4 หลายเดือนก่อน

      @@glaszlo9694 És nyugateurópaiban sem.......

  • @bobaxe4089
    @bobaxe4089 6 หลายเดือนก่อน

    Miert indulsz el es utazod korbe a vilagot 1 éven keresztül. Hatha történik valami😂

  • @anikobartha1978
    @anikobartha1978 8 หลายเดือนก่อน +2

    Magyarország.