TV2 helyreigazítás maraton

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 8 ก.ย. 2024
  • 2016-ban, amikor bírósági vallomásban erősítette meg korábban tett nyilatkozatát Portik Tamás nehézsúlyú bűnöző, hogy Rogán Antalnak 10 millió forint kenőpénzt vitt, elindult ellenem egy lejárató kampány. Az ügy előzménye, hogy Rogán beperelt, mert elmondtam nyilvánosan, hogy bűnöző, ebben a tárgyalás sorozatban hallgatta meg Portikot a bíróság, aki ezt alátámasztotta.
    Több száz cikkben, híradó anyagban, és szennylapban terjesztettek rólam teljesen nyilvánvó hazugságokat. Bepereltem ezeket, minden pert meg is nyertem, azonban a jogerős bírósági ítéleteket sem hajtották végre egyes médiumok, így különös tekintettel a Pavel Stanchev által vezetett TV2.
    A mai napig nincs lezárva a végrehajtás, pedig mindez már 8 éve történt.
    Ennek az a valós oka az, hogy a törvények szerint kb. évente egyszer tudod 500 ezer forintnyi végrehajtási bírsággal “kényszeríteni” a hazug propagandát. Ezt nyilván röhögve kifizetik, hiszen a fél perces reklám idejük is a sokszorosa ennek. Így tehát nincs rajtuk semmilyen valós kényszer a végrehajtásra.
    Ezért pert indítok a Magyar Állammal szemben. A strasbourgi bíróságnál azt kérem, hogy mondják ki, hogy sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot az, hogy a magyar állam nem vezet be hatékony szankciót a jogerős ítéletet semmibe vevő propagandával szemben.
    A videón pedig azt látod, hogy mit kellett volna leadnia a TV2-nek. Nem csoda, hogy ezt mindenképpen ki akarták kerülni. És mivel ilyen a jogrendszer, gyakorlatilag sikerült is nekik.
    16 alkalommal kellett volna bemondaniuk a Tényekben amit darabonként végül bemondtak.
    Ezt vágtam most össze, hogy te is lásd, mit kellett volna leadniuk ha valóban teljesítik az ítéletben foglaltakat.
    “Kötelezi a bíróság az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően 15 napon
    belül az ítélet rendelkező részét a felek nevének és perbeli állásának feltüntetésével tegye közzé, a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben.”
    Nézd végig velem!
    ------
    Legyünk kapcsolatban közvetlenül! Itt iratkozz fel, kérlek:
    juhaszpeter.or...
    Jelentkezz Aktivistának
    juhaszpeter.or...
    Támogatás
    juhaszpeter.or...
    Facebook: / juhi.juhaszpeter
    Instagram: / juhasz_peter
    TikTok: / juhaszpetervideo

ความคิดเห็น • 391

  •  3 หลายเดือนก่อน +224

    Ez a helyreigazítás szövege, amit 16 alkalommal kellett volna beolvasniuk:
    "A bíróság megállapítja, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát
    azzal, hogy
    - a TV2 Tények című hírműsora 2016. szeptember 8. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa, Portik Tamás megbízásait teljesíti a magyar politikai életben és mindezért Portik Tamástól pénzt kap;
    - a TV2 Tények című hírműsor 2016. szeptember 9. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa Portik Tamással titkos alkut kötött és az ő kéréseit teljesíti a magyar politikai életben, mindezért Portik Tamástól pénzt kap;
    - a Super TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 9. napján, és a TV2 Tények Este 2016. szeptember 10. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperest Portik Tamás irányítja és mindezért Juhász Péter Portik Tamástól pénzt kap;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 11. napján és 2016. szeptember 12.
    napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperesnek, az Együtt alelnökének a börtönben ülő Portik Tamás az Igazmondó Alapítványon keresztül juttat pénzt; és Portik Tamás a börtönből pénzt, információkat és utasításokat ad a felperesnek;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 12. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes luxusutazásokra pazarolhatja a támogatók pénzét; a felperes több milliót kaphat a gyilkossággal vádolt Portik Tamástól; Portik Tamás a börtönből a felperesen keresztül irányítja a magyar belpolitikát; továbbá valótlanul tüntette fel hamis színben a felperes nizzai nyaralását, mint amelynek költségeit a nyilvánosan gyűjtött támogatásaiból fedezte volna;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 13. napján sugárzott adásában, a 2016. szeptember 13-án a Super TV2-n sugárzott adásában, valamint a 2016. szeptember 13-án sugárzott Tények Este adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa luxusutazásokra és rózsadombi luxusingatlanra költheti az Igazmondó Alapítványhoz befolyt milliós adományokat és a saját támogatóinak pénzét; és Portik Tamás milliókkal támogatja a felperest;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 14. napján és 2016. szeptember 15-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa luxusutazásokra használja a saját támogatóinak pénzét; és Portik Tamás milliókkal támogatja a felperest és a börtönből irányítja őt;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 16. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamás a felperesen keresztül próbálja megdönteni a jelenlegi kormányt; hogy Portik Tamás mondja meg a felperesnek, hogy mit mondjon a sajtónak; és a felperes a kérések teljesítéséért milliós összeget kap;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 21. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamás információkat, utasításokat és pénzt ad a felperesnek, az Együtt alelnökének;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 21-én és 2016. október 22-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamáshoz köthető személyek vettek a felperesnek sípokat; továbbá „a felperest a 13 éves börtönbüntetését töltő Portik Tamás emberei, valamint egy hírhedt politikai provokátor segítik anyagilag is”;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 24-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperest a 13 éves börtönbüntetését töltő Portik Tamás emberei, valamint egy hírhedt provokátor emberei segítik anyagilag is; a felperest Portik Tamás pénzeli; továbbá a felperes akcióját Portik szabadlábon lévő emberei segítik anyagilag is;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 27-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes Portik Tamás embere, akit irányít és szponzorál, neki feladatokat ad;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes rendszeresen összejátszott Portik Tamással; a felperes Portik Tamás embere, akit irányít, szponzorál és neki feladatokat ad;
    - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes Portik Tamás embere; vele rendszeresen összejátszik; Portik Tamás őt irányítja, szponzorálja, utasítja; a felperes Portik Tamás feladatait elvégzi;
    - a TV2 Tények Este című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul
    híresztelte, hogy a felperest, az Együtt alelnökét Portik Tamás jelentős összegekkel
    támogatja; a felperes az egykori maffiavezérnek, Portik Tamásnak dolgozott;
    - a TV2 Tények című műsorának 2017. március 7-én sugárzott adásában valótlanul állította, hogy a felperes pénzért akar vallomást venni, ennek során 30 millió forintot ígért a választási irodánál megjelent kopaszoknak azért, hogy azt vallják, hogy a FIDESZ a
    megbízójuk."

    • @N42451
      @N42451 3 หลายเดือนก่อน +1

      Üdv! Szerinted nem problémás az, hogy sokan elhiszik hogy 1 és háromnegyed óráig tart ezek felolvasása?

    • @DcNdrew
      @DcNdrew 3 หลายเดือนก่อน +11

      @@N42451
      Nem ezt az egyet. Ezt 16-szor kellett volna felolvasni.

    • @gergelydimitriu1978
      @gergelydimitriu1978 3 หลายเดือนก่อน +1

      Nem akarlak megbántani, de elég sok kétszer van bevágva pl. 35:46-nál és a 1:42:47-nél lévő teljesen ugyanazok, vagy ezt többször is le kellett adniuk?

    • @N42451
      @N42451 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@DcNdrew értem, köszi

    • @paldrabon2686
      @paldrabon2686 3 หลายเดือนก่อน

      7:15

  • @tibibara
    @tibibara 3 หลายเดือนก่อน +326

    TV2 a világ szégyene!!! Hajrá Juhi!

    • @csukszi94
      @csukszi94 3 หลายเดือนก่อน

      Bármilyen Híradó vagy hírközlési adás scripted szar , ( mi erre értjük ha valaki a mátrixban él ) :D

  • @vlmworld
    @vlmworld 3 หลายเดือนก่อน +61

    Remélem, hogy a tv2 összes dolgozója ilyenkor nagyon büszke magára!

    • @tradeontheuniverzum
      @tradeontheuniverzum 3 หลายเดือนก่อน +6

      Ugyanmár. Megmagyarázák maguknak:
      -ez is egy munka
      -pénzből élek én is
      -fizetni kell a hitelt
      -családomért teszem
      -stb.
      Az etikusság olyan messze áll ezektől az emberektől, mint Makó Jeruzsálemtől.

  • @zsoltpocman6673
    @zsoltpocman6673 3 หลายเดือนก่อน +142

    Király vagy Péter, csak így tovább!Kár, hogy nem szégyellik magukat.

  • @peterfuhrer4574
    @peterfuhrer4574 3 หลายเดือนก่อน +63

    “ Hazudtak reggel délben ,és este. ”

  • @user-ug7xc8dm4w
    @user-ug7xc8dm4w 3 หลายเดือนก่อน +150

    Egy teljesen újfajta youtube stream műfaj feltalálásnak tanúi lehetünk. Tehát márpedig olyan eddig nem volt hogy 1,5 órát nézed ahogy helyreigazításokat közölnek rólad popcornozás közben. Ez csak magyarországon lehetséges.

    • @SzexiMakaroni
      @SzexiMakaroni 3 หลายเดือนก่อน +7

      "eddig nem volt olyan" - most se volt, Juhász Péter az üres tévét bámulta 10-20 percig, aztán loop-olták a videó végéig. neked nem tűnt fel, hogy ugyanazokat a mondatokat ismétli, és hogy sosem fogy el a popcorn? :)

    • @IlleesEndre
      @IlleesEndre 3 หลายเดือนก่อน

      @@SzexiMakaroni Loopolták az üres tévét? Nem figyeltél oda, amikor arról volt szó (fenn is olvasható), hogy minek is kellett volna lennie a helyreigazításnak.

    • @SzexiMakaroni
      @SzexiMakaroni 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@IlleesEndre nem én nem figyeltem, hanem te nem értetted amit írtam, próbáld még egyszer elolvasni és megérteni. ha nem sikerül szólj, és elmagyarázom.

  • @elgi88
    @elgi88 3 หลายเดือนก่อน +296

    Ez am nem simán egy Guinnes világcsúcs? Nincs ilyen kategória, hogy "legtöbb helyreigazítás". XD

    • @charles_king
      @charles_king 3 หลายเดือนก่อน +4

      Nem ér meg 800 dollárt

    • @blista2
      @blista2 3 หลายเดือนก่อน +2

      egyébként nem ennyi a helyreigazítás, hanem egy idő után ismétlődnek, de ez semmit nem von le a videó értékéből.

    • @HighSense89
      @HighSense89 3 หลายเดือนก่อน +7

      és ebbe még nincs benne a többi politikus lejáratása. annyi popcorn nem elérhető Viktországon sajnos....

    • @MrBarandi
      @MrBarandi 3 หลายเดือนก่อน

      Nem is rossz ötlet

    • @andreahirtelen1486
      @andreahirtelen1486 3 หลายเดือนก่อน +1

      ​@charles_king... 🤔beszállnék ✌️🎈

  • @dianakovacs9124
    @dianakovacs9124 3 หลายเดือนก่อน +20

    Ez olyan, mint egy rémálom... Fel se tudom fogni. Hajrá Juhász Péter! Szép volt 👏

  • @nanbokor
    @nanbokor 3 หลายเดือนก่อน +30

    Csodálatos videó. Ha esetleg most nem is, de a jövő történészei számára nagyon is releváns lesz. Szürreálba forduló művészi formája tökéletesen illik a ner szürrealitásához.

  • @MAVOmusicYT
    @MAVOmusicYT 3 หลายเดือนก่อน +82

    Mondanám, hogy szegénykék hogy szenvednek felolvasni az igazságot - de nem tudom sajnálni őket.
    Büszke vagyok rád Juhi, csak így tovább 💪
    Azt hiszem olyan 10-12 helyreigazítás van ebben a videóban, a vágás majdnem tökéletes 😁🤘

  • @user-mg2hd2lb6m
    @user-mg2hd2lb6m 3 หลายเดือนก่อน +38

    Péter! Ehhez nagyon sok "erőset" kell inni ! Másképp ezt képtelenség végig hallgatni !!! 😂😅😢

  • @mgamaji
    @mgamaji 3 หลายเดือนก่อน +43

    Imádom, hogy ilyen humorosan kezeled!

  • @imeer
    @imeer 3 หลายเดือนก่อน +48

    hosszú és kemény munka volt idáig eljutni, köszönjük a kitartását!!!!

  • @sandorkovacs9863
    @sandorkovacs9863 3 หลายเดือนก่อน +34

    Bravó Péter!!!
    Hatalmas munkát végeztél!!!!Hála és köszönet!!!! 👍👏👏👏👏👏✌🤝NE HAGYD ABBA!!! Remélem a Tilós rádiót nem hagyod el!!!Várunk!!!!

  • @zoltantudlik2015
    @zoltantudlik2015 3 หลายเดือนก่อน +122

    🤣🤣🤣 hát ez hihetetlen, undorítóak! június 8-án Hősök tere

    • @Berry14ish
      @Berry14ish 3 หลายเดือนก่อน +8

      Ott leszek🎉🌊🌊🌊🇪🇺🕊🇭🇺❗❗🌺🌺

    • @KatonaMagyar-rx1nm
      @KatonaMagyar-rx1nm 3 หลายเดือนก่อน

      Majmok gyülekezete lesz ott😂😂

    • @rosekasia4412
      @rosekasia4412 3 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@KatonaMagyar-rx1nm Ha eljössz, akkor az lesz, legyél máshol.

  • @gusztavgezenguz4661
    @gusztavgezenguz4661 3 หลายเดือนก่อน +83

    Nem értek hozzá, de nem lehetne a helyreigazítás szövegét meghatároztatni a bírósággal ?
    Pl: "Azt hazudtuk, hogy ....." vagy "Sajnos folyamatosan hazudoztunk....".
    Nem lehetne ?

    • @martonsc2226
      @martonsc2226 3 หลายเดือนก่อน +8

      igen, benne lehetne, hogy "szándékosan azt hazudtuk hogy..."

  • @72matyika72
    @72matyika72 3 หลายเดือนก่อน +16

    Olyan tények amik valótlan tények. Szégyen ez a TV2, remélem egyszer ezek az emberek megérzik mit tesznek.

  • @torokbalint2429
    @torokbalint2429 3 หลายเดือนก่อน +14

    Gratulálok. Csak így tovább!

  • @maryforgo492
    @maryforgo492 3 หลายเดือนก่อน +28

    Annyira sajnálom!😢 Ez rémisztő! Gratulálok az erejéhez!

  • @norbertjambor2181
    @norbertjambor2181 3 หลายเดือนก่อน +11

    Engem az a popcorn érdekelne a kezében, ami sosem fogy el. Ezzel meg lehetne oldani a világ éhezését. :D

  • @sdfghjk167
    @sdfghjk167 3 หลายเดือนก่อน +115

    Aki ebben részt vett, hogy tud ezzel élni nap mint nap, hogy nem köpik szembe magukat mind!! Ez egy nyomasztó, tragikusan keserű dolog. És ez mindenkire várhat, aki fel mer szóllalni az igazságtalanság, csalás, lopás ellen. 😢

    • @MegaUpstairs
      @MegaUpstairs 3 หลายเดือนก่อน +10

      Ezek bármit megtesznek pénzért. Ilyen embereket szelektál ki a NER és tesz vezető pozícióba.

    • @atikovacs7085
      @atikovacs7085 3 หลายเดือนก่อน

      aljas, degenerált, irigy, élősködő.. legalább 3 millió fideSS szavazóra kiemelten is illenek ezek a jelzők. Szóval van utánpótlás

    • @tomassay
      @tomassay 3 หลายเดือนก่อน +7

      Sztem ha Marsi Anikó egy lóval közösülne minden nap és azt adnák le a tv2őn, az egy tisztességesebb dolog lenne, mint ami most csinál....

  • @laszlojozseftauber3756
    @laszlojozseftauber3756 3 หลายเดือนก่อน +7

    Nagyon jó ötlet volt így össze szedve a hazugságokat, mert külön külön szinte észre sem veszik az emberek! Mindenkinek, akit bizonyitott, hazugságokkal sároznak be rogánék, ezt kell csinálni. Jó vagy Juhi!

  • @balazsgyarmati3702
    @balazsgyarmati3702 3 หลายเดือนก่อน +10

    XXDDDD Ez nagyon jó. Zseniális! A történelembe még soha nem hangzott el egy helyen ilyen sokszor, hogy: Tények VALÓTLANÚL. Gratulálok. 🤣👍🏻

  • @mihalyforszt2025
    @mihalyforszt2025 3 หลายเดือนก่อน +24

    Legalább volt egy jó műsor ebben a csodában !

  • @abelzoltan3037
    @abelzoltan3037 3 หลายเดือนก่อน +20

    Gratulálok kis siker is siker! Nekem is kellene egy kifogyhatatlan pattogatott kukoricás tál :D

  • @tamass5217
    @tamass5217 3 หลายเดือนก่อน +7

    Köszönjük szépen!

  • @Fody76
    @Fody76 3 หลายเดือนก่อน +38

    Ezek után a médiahatóságnak nem kellene elvennie a működési jogot a tv2-től, a kulcsot meg a Tiszába dobni?!

    • @HighSense89
      @HighSense89 3 หลายเดือนก่อน +7

      minimum a hírközlési tevékenységet megszüntetni.... ezt leszámítva is egy szutyok csatorna igénytelen műsorokkal

    • @Indurainable
      @Indurainable 3 หลายเดือนก่อน

      Minek kéne szemetelni?

  • @janosbiro6012
    @janosbiro6012 3 หลายเดือนก่อน +24

    SZTAQ...Péter ez is valami, gratu!

  • @toc6820
    @toc6820 3 หลายเดือนก่อน +7

    Irigylésre méltó a kitartásod és türelmed Juhi! Őszintén gratulálok! 🤘🙂

  • @whistle194
    @whistle194 3 หลายเดือนก่อน +30

    Sokat küzdöttél érte, de egy újabb fontos pillanat a jövőnek arról, hogy milyen is volt a fidesz korszak. Köszi!

  • @MyJohnGotti
    @MyJohnGotti 3 หลายเดือนก่อน +8

    Nyolc éve volt...ez a borzasztó ebben,senki nem emlékszik már ezekre.További sok sikert.

  • @zoltanhorvath989
    @zoltanhorvath989 3 หลายเดือนก่อน +56

    A FIDESZ MAFFIA KORMANY propaganda szokásos lejárató műsora így dolgoznak így járatnak le mindenkit akik útban vannak vagy veszélyesek rájuk nézve

  • @narancs5
    @narancs5 3 หลายเดือนก่อน +7

    Az igazának bizonyításához gratulálok! Egy biztos, ezzel az összeállítással vallatni lehet :D

  • @1kitano
    @1kitano 3 หลายเดือนก่อน +17

    Hajrá Péter nagyon jó vagy!!!

  • @Rommelhu
    @Rommelhu 3 หลายเดือนก่อน +7

    Szégyen minden magyar számára!

  • @thewickerman2250
    @thewickerman2250 3 หลายเดือนก่อน +12

    Zseniális!

  • @ffytgm
    @ffytgm 3 หลายเดือนก่อน +5

    Köszönöm szépen a sok munkát, kitartást és gratulálok a sikerhez, hogy ezt a szemét propaganda adót sikerült a sok hazugság helyreigazítására kényszeríteni.👋👍

  • @csibesz07
    @csibesz07 3 หลายเดือนก่อน +6

    Vártam egy ilyet: "A műsor címében valótlanul állítottuk, hogy a műsor tényekről szól."

  • @Khrult
    @Khrult 3 หลายเดือนก่อน +11

    Hajrá! 👍

  • @reszeltalma50
    @reszeltalma50 3 หลายเดือนก่อน +46

    Tök jó, hogy most is a csajok végzik el a piszkos munkát!

    • @balazsmolnar115
      @balazsmolnar115 3 หลายเดือนก่อน +4

      Teljesen igazad van!!!

    • @tuzgago
      @tuzgago 3 หลายเดือนก่อน +3

      Mint mindig Nerniában...

    • @artgab9970
      @artgab9970 3 หลายเดือนก่อน

      Ők azok,akiknek van bőr a képükön beolvasni a tengernyi hazugságot is,pénzért. Senki nem tart pisztolyt a fejükhöz,hogy ezt csinálják,meg lehet èlni tisztessèges munkàbòl is. Beolvasták/olvassák a hazugságot,aztán a helyreigazítast.

  • @borsiorsi8882
    @borsiorsi8882 3 หลายเดือนก่อน +5

    Teljesen igaza van.Remélem vége lesz ennek az abszurd " valóságnak".Jogászok diktatúrája Magyarország.Szégyen!!

  • @karolyandras
    @karolyandras 3 หลายเดือนก่อน +3

    És gondolo, lesz még 2016 utáni is.

  • @teodorabenko6513
    @teodorabenko6513 3 หลายเดือนก่อน +46

    Hogy nem szégyenlik magukat? És hogy nem sűllyednek a föld alá? Milyen vastag bőr kell ehhez?

  • @Cornflakes1111
    @Cornflakes1111 3 หลายเดือนก่อน +31

    Aztaku... : )

    • @N42451
      @N42451 3 หลายเดือนก่อน

      kamu

    • @adamfrankovics6457
      @adamfrankovics6457 3 หลายเดือนก่อน

      ​mi lenne a kamu?😀

  • @shirly7781
    @shirly7781 3 หลายเดือนก่อน +4

    Marsi Anikót ismerve tutira kihisztizte a prémiumot mindezért.😂

  • @szabolcsszkrobo3400
    @szabolcsszkrobo3400 3 หลายเดือนก่อน +23

    Először súgógépről, majd már kivűlről fújják 😀 ganyédomb az egész bagázs!

  • @janomano1396
    @janomano1396 3 หลายเดือนก่อน +9

    Hajrá Peti!

  • @hugac5aka
    @hugac5aka 3 หลายเดือนก่อน +18

    totális téboly

  • @csekeamal7788
    @csekeamal7788 3 หลายเดือนก่อน +2

    Kivételes alkalom, amikor a tényekben tények hangzanak el : hazudtunk.
    Hajrá Juhi!

  • @andraspenczi
    @andraspenczi 3 หลายเดือนก่อน +4

    Péter, Gratulálok!
    Engedd meg, hogy megemlítsem: túl lassan eszed a pattogatott kukoricát 😉😄🙃🍷

  • @borbaladalmi9646
    @borbaladalmi9646 3 หลายเดือนก่อน +7

    Juhász Péternek azt kívánom, hogy sikerüljön megnyernie az önkormányzati választáson az 5. kerületet! Csodálom, és tisztelem, amiért ezt végig tudta csinálni ép ésszel ,és nem adta fel. Én mindig megbíztam az ő tisztességében. Sajnos nagyon sok embert félre lehet vezetni, de úgy érzékelem, hogy most már, hál Istennek, egyre kevesebbeket.

  • @dojamin1984
    @dojamin1984 3 หลายเดือนก่อน +8

    Morbid ez az ország 😢

  •  3 หลายเดือนก่อน +4

    Kultikus videó 2024✌️

  • @attilaarki1199
    @attilaarki1199 3 หลายเดือนก่อน +4

    Hajrá! Bravó! 👍

  • @marcsimarkus9557
    @marcsimarkus9557 3 หลายเดือนก่อน +5

    Ebben az országban hat tökös pasi van:Dave,Kaufmann Balázs,Magyar Péter,Hadházy Ákos,Juhász Péter és Somogyi András.

  • @juditakalman
    @juditakalman 3 หลายเดือนก่อน +2

    Zsenialis ez a rezsim. Juhi, annyira látnánk egy uj kormany tagjaként!

  • @Heavypeete666
    @Heavypeete666 3 หลายเดือนก่อน +4

    Politikától fúggetlen (Őszintén) nekem is kell egy ilyen sohakinemfogyó csodatál, lehet hogy inkább sohakinemfogyó söröskorsó,de abból 2!

  • @monikaszabo5203
    @monikaszabo5203 3 หลายเดือนก่อน +4

    elismerésem Péter, hogy ezt végig csináltad és felálltál, sőt vissza tudtál támadni... megérdemelt a kukorica:)

  • @anikozakar4746
    @anikozakar4746 3 หลายเดือนก่อน +6

    Hjuuu ezt végig hallgatni is fárasztó!! 😮😮 De ami a legborzasztobb a "tisztelt " hölgyek a mai napig pont ezt a nótát fújják!!!!

  • @Pilly1972
    @Pilly1972 3 หลายเดือนก่อน +4

    Ennyit összesen nem néztem ezt a csatornát ! Ezen egyre jobban látszik hogy M anikó elvonó elött hogy megy egyre lejjebb.

  • @vilmosjanospapp3436
    @vilmosjanospapp3436 3 หลายเดือนก่อน +9

    Lesz majd legközelebb M1-es verzió is?

    • @tokejanos01
      @tokejanos01 3 หลายเดือนก่อน +3

      Nap 24 órájában helyreigazításoknak kellene menni.

  • @szilviaszabo3745
    @szilviaszabo3745 2 หลายเดือนก่อน

    "Mellékelni kellett volna a videókat is..."! De gondolom, ezeket eltűntetik!?🤔🤫🤭😎 Minden egyes ferdítést, gyanúsítást, összevágást el kell menteni!!!! Jó ötlet volt ez a TV2 helyreigazítási maraton!!!👏👏👏👏👏👏👏 Egyszer minden kiderül!!!☀️🌞🌝😉 Gratulálok!

  • @Charles.K.Barcza
    @Charles.K.Barcza 3 หลายเดือนก่อน +2

    Ezek a lényeg, nem hányják össze magukat mikor olvassák fel a helyreigazítást?! Szép emberek

  • @MaciLaci7202
    @MaciLaci7202 3 หลายเดือนก่อน +7

    Annyit kérdeznék, hogy ezek a helyreigazítások éjjel 2 körül mentek adásba?

  • @rd-xn4cf
    @rd-xn4cf 3 หลายเดือนก่อน +5

    Ha lehetne rá számítani hogy elkezdik leadni az ítéletben meghatározott számot (kétlem), egy új hobbi lehetne a Juhi-helyreigazítás spotting 😃

  • @torma993
    @torma993 3 หลายเดือนก่อน +5

    Grat!

  • @obituary41
    @obituary41 3 หลายเดือนก่อน +4

    Már csak azt kell bemondaniuk hogy ki volt a hazugság megrendelője😂😂na nem mintha nem tudnánk

  • @tamas8890
    @tamas8890 3 หลายเดือนก่อน +9

    a helyreigazítás nem lep meg, az viszont igen, hogy a popcorn nem fogyott el. nálam 10 perc egy ilyen bödön. szép volt Juhi, hajrá Juhi

  • @gabormiklosbodo9255
    @gabormiklosbodo9255 3 หลายเดือนก่อน +7

    HAJRÁ PÉTER!

  • @andikaberes
    @andikaberes 3 หลายเดือนก่อน +2

    Hajrá Péter! 🙏🏼

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo 3 หลายเดือนก่อน +11

    Bexarás, működik a prpagandagyár.

  • @remekelek64
    @remekelek64 3 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon egyszerűen rendet tennék médiaügyben. Amennyiben egy televizíót egy adott évben meghatározott számú helyreigazításra köteleznek, annyi napra sötétíteném el, ahány pert elvesztett....

  • @DcNdrew
    @DcNdrew 3 หลายเดือนก่อน +13

    Ez loopolva van. Gondolom, azért, mert ennyi ideig kellett volna mondaniuk ténylegesen.

    •  3 หลายเดือนก่อน +5

      Ennyit kellett volna beolvasniuk összesen, 16 adásban (loop) ezt:
      "A bíróság megállapítja, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát
      azzal, hogy
      - a TV2 Tények című hírműsora 2016. szeptember 8. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa, Portik Tamás megbízásait teljesíti a magyar politikai életben és mindezért Portik Tamástól pénzt kap;
      - a TV2 Tények című hírműsor 2016. szeptember 9. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa Portik Tamással titkos alkut kötött és az ő kéréseit teljesíti a magyar politikai életben, mindezért Portik Tamástól pénzt kap;
      - a Super TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 9. napján, és a TV2 Tények Este 2016. szeptember 10. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperest Portik Tamás irányítja és mindezért Juhász Péter Portik Tamástól pénzt kap;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 11. napján és 2016. szeptember 12.
      napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperesnek, az Együtt alelnökének a börtönben ülő Portik Tamás az Igazmondó Alapítványon keresztül juttat pénzt; és Portik Tamás a börtönből pénzt, információkat és utasításokat ad a felperesnek;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 12. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes luxusutazásokra pazarolhatja a támogatók pénzét; a felperes több milliót kaphat a gyilkossággal vádolt Portik Tamástól; Portik Tamás a börtönből a felperesen keresztül irányítja a magyar belpolitikát; továbbá valótlanul tüntette fel hamis színben a felperes nizzai nyaralását, mint amelynek költségeit a nyilvánosan gyűjtött támogatásaiból fedezte volna;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 13. napján sugárzott adásában, a 2016. szeptember 13-án a Super TV2-n sugárzott adásában, valamint a 2016. szeptember 13-án sugárzott Tények Este adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa luxusutazásokra és rózsadombi luxusingatlanra költheti az Igazmondó Alapítványhoz befolyt milliós adományokat és a saját támogatóinak pénzét; és Portik Tamás milliókkal támogatja a felperest;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 14. napján és 2016. szeptember 15-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes, az Együtt politikusa luxusutazásokra használja a saját támogatóinak pénzét; és Portik Tamás milliókkal támogatja a felperest és a börtönből irányítja őt;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 16. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamás a felperesen keresztül próbálja megdönteni a jelenlegi kormányt; hogy Portik Tamás mondja meg a felperesnek, hogy mit mondjon a sajtónak; és a felperes a kérések teljesítéséért milliós összeget kap;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. szeptember 21. napján sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamás információkat, utasításokat és pénzt ad a felperesnek, az Együtt alelnökének;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 21-én és 2016. október 22-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy Portik Tamáshoz köthető személyek vettek a felperesnek sípokat; továbbá „a felperest a 13 éves börtönbüntetését töltő Portik Tamás emberei, valamint egy hírhedt politikai provokátor segítik anyagilag is”;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 24-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperest a 13 éves börtönbüntetését töltő Portik Tamás emberei, valamint egy hírhedt provokátor emberei segítik anyagilag is; a felperest Portik Tamás pénzeli; továbbá a felperes akcióját Portik szabadlábon lévő emberei segítik anyagilag is;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 27-én sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes Portik Tamás embere, akit irányít és szponzorál, neki feladatokat ad;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes rendszeresen összejátszott Portik Tamással; a felperes Portik Tamás embere, akit irányít, szponzorál és neki feladatokat ad;
      - a TV2 Tények című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes Portik Tamás embere; vele rendszeresen összejátszik; Portik Tamás őt irányítja, szponzorálja, utasítja; a felperes Portik Tamás feladatait elvégzi;
      - a TV2 Tények Este című műsorának 2016. október 28-án sugárzott adásában valótlanul
      híresztelte, hogy a felperest, az Együtt alelnökét Portik Tamás jelentős összegekkel
      támogatja; a felperes az egykori maffiavezérnek, Portik Tamásnak dolgozott;
      - a TV2 Tények című műsorának 2017. március 7-én sugárzott adásában valótlanul állította, hogy a felperes pénzért akar vallomást venni, ennek során 30 millió forintot ígért a választási irodánál megjelent kopaszoknak azért, hogy azt vallják, hogy a FIDESZ a
      megbízójuk."

  • @dogosrobert69
    @dogosrobert69 3 หลายเดือนก่อน +3

    Nem értem min cscodálkozunk ha egy 'TÉNYEK' című műsorban így lehet hazudni valódi következmények nélkül. Hajrá Péter!

  • @hannaweiss4100
    @hannaweiss4100 3 หลายเดือนก่อน

    Felirattal legyszives! Hallasserultek is vannak!

  • @terezfarkas7039
    @terezfarkas7039 3 หลายเดือนก่อน +20

    Ki nézi a TV2 műsorait?

    • @pcrolandhu
      @pcrolandhu 3 หลายเดือนก่อน +1

      több százezren, npc-k országa

    • @Hercegherceg818
      @Hercegherceg818 3 หลายเดือนก่อน

      Sajnos sokan!!

  • @Tyler-Durden123
    @Tyler-Durden123 3 หลายเดือนก่อน +5

    Ezt nem bírom végignézni.

  • @redylazaro
    @redylazaro 3 หลายเดือนก่อน +2

    TV2 felajánlhatta volna még hogy Vitányi Judit még helyreigazítás mellé kártérítésként bő nyállal le....

  • @user-bm9rm9ii7n
    @user-bm9rm9ii7n 3 หลายเดือนก่อน +8

    Nem lenne egyszerűbb bemondani, hogy mi volt igaz?

  • @SuperMirrMurr
    @SuperMirrMurr 3 หลายเดือนก่อน +3

    Sajnos az én hiányosságom,próbálok együtt élni vele,de nekem eldurran ilyenkor a borsónyi agyam,rögtön a szeneslapát után nyúlkálok...

  • @zoltannagy3327
    @zoltannagy3327 3 หลายเดือนก่อน +5

    AMENNYIBEN A FIDESZ MEGBUKIK A TELJES MÉDIÁJÁT LE KELL DARÁLNI ! 😁😁😁

    • @martonsc2226
      @martonsc2226 3 หลายเดือนก่อน +1

      ilyet nem tudsz, de olyan törvényt igen, hogy minden egyes hazugság után 1 napra teljes adásszünet, ahol csak a bírósági ítélet lehet a képernyőn.
      A TV2-ben nem lenne túl sok adás :)
      ha meg nem hazudnak, had menjen az ostobáknak.

  • @gabriellaposta65
    @gabriellaposta65 3 หลายเดือนก่อน +5

    Gratulálok! Hááát, ennek a Fidesznek meggyűlik a bajuk ezekkel a Péterekkel....👌✌. Hát ilyenek ezek a "kősziklák". Hajrá!

  • @benjoe999
    @benjoe999 3 หลายเดือนก่อน +1

    Ez ütött!

  • @Donibcsi
    @Donibcsi 3 หลายเดือนก่อน +15

    Elkepeszto

    • @pcrolandhu
      @pcrolandhu 3 หลายเดือนก่อน

      ​@@N42451micsoda?

    • @N42451
      @N42451 3 หลายเดือนก่อน

      @@pcrolandhu nvm

  • @limbekcs
    @limbekcs 3 หลายเดือนก่อน +2

    kedves Péter, az első 3 perc több mint elég volt, de azért itt hagyom elnémítva leketyegni, hátha akkor többet csenget a yt...

  • @rhysokelly6933
    @rhysokelly6933 3 หลายเดือนก่อน +1

    Jó volt, csak rövid.😆

  • @csabapalvolgyi8469
    @csabapalvolgyi8469 3 หลายเดือนก่อน +4

    Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban.... (De jó lenne)...rendezte: Antonio Rogaáno, a filmet a magyar állam(Önök) szponzorálták, készült a Hatalom, szalonna, szotyi és kokó című elbeszélés alapján, Főszereplő: Nerlon O'rbany Vityi, magyarhangja: Ördögné Lopez Mindentis. Ende(?)

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo 3 หลายเดือนก่อน +8

    No comment.

  • @LordOfYouToB
    @LordOfYouToB 3 หลายเดือนก่อน +2

    2:30 Nem nézem végig, elhiszem. Ment a lájk.

    • @N42451
      @N42451 3 หลายเดือนก่อน

      Pedig nem igaz. 6 perc ismétlődik.

  • @Gezu12347
    @Gezu12347 3 หลายเดือนก่อน +6

    Stop Fidesz! 😡

  • @zsoltmaros1475
    @zsoltmaros1475 3 หลายเดือนก่อน +1

    Gondolom a kártérítést a adófizetők pénzéből fizetik.

  • @amaldalai748
    @amaldalai748 3 หลายเดือนก่อน +8

    Mutasd meg, hogy veled nem lehet kikukoricázni!

  • @merinandormerinandor3290
    @merinandormerinandor3290 3 หลายเดือนก่อน +1

    Ez hosszu volt, kimarta a sos pisztacia a szamat.😱

  • @blabla9109
    @blabla9109 3 หลายเดือนก่อน +3

    Nem fogy a pattogatott kuki, de nem találom a vágást! :)

  • @sandorszabo2470
    @sandorszabo2470 2 หลายเดือนก่อน +1

    Guinness rekord, de legalábbis meg kellene próbálni 🤣🤣

  • @Dali-69.
    @Dali-69. 3 หลายเดือนก่อน +5

    A TV2 már nem nézem évek óta,régen a híradóban percre pontosan megmondtam mikor mi következik! Pár éve amikor szapulták Karácsony főpolgármestert, mindig mondtam 18 óra 27 perc ,kezdődik a karáccsony! És belátták,hogy igazam van! Honnan tudom ? Nem veszitek észre ,hogy mindennap a szart nyomják a szátokba ,mondtam én büszkén!(Persze nem így,mert a családomnak mondtam) Mocskos tv lett ez is,de az emberek is oltárian buták,hogy nem veszik észre,hogy manipulálják őket! Nem kell hozzá még érettségi sem hogy észre vedd!

    • @St.Germain-Tamas
      @St.Germain-Tamas 3 หลายเดือนก่อน

      2 féle fideszes van Ostoba és Jellemtelen. Az ostoba ostoba ahhoz hogy érzékelje a manipulációt a jellemtelennek meg érdeke fűződik hozzá és egyetért vele akkor is ha éppen a holdat zöldnek kiáltják ki. A magyar társadalom jó része értelmi-érzelmi színvonalban és jellemben beteg.

  • @invartelhungary6929
    @invartelhungary6929 3 หลายเดือนก่อน

    Ez nagyon brutális!

  • @Merick89
    @Merick89 3 หลายเดือนก่อน +3

    Lehet azt egyszerűbb lett volna összevágni mikor igazat mondtak rólad.

  • @somoskoujfaluiegon6664
    @somoskoujfaluiegon6664 3 หลายเดือนก่อน +1

    Nem csipázlak, de ez jóóóóó XDDD ezen szét röhögtem magam. :D :D

  • @gaborsimon2364
    @gaborsimon2364 3 หลายเดือนก่อน +1

    Ezek a bemondók a bizonyítékai annak, hogy van élet gerinc nélkül.