Szuper adás volt Anita!! Teljesen véletlenül találtam rá a műsorodra, azóta már megnéztem mindet ami fent van a youtubeon. Az első, aminek az adásait konkrétan keresem hogy melyiket nem láttam még. Nagyon jók a vendégeid, Te pedig hozzáértően, remekül vezeted az egészet. A mai három hölgy is nagyon jó volt. Én már 70 éves vagyok, de abszolút nyitott a világ dolgaira, ezt is érdeklődéssel és kíváncsian néztem. Csak így tovább és remélem még sok adást fogtok készíteni, én biztos hogy a nézőtök maradok. A legjobbakat kívánom mindenkinek...
Az első olyan podcast, amit az első résztől kezdve nézek, és mindig várom a következőt! Anita, gratulálok! Egy igazán hiánypótló, őszinte és imádnivaló műsor! 🩷
Szuper jó beszélgetés!Egy valamire szeretném megadni a választ!A születés a halál az életünk része, ezért ez teljesen normális érzés!Ha ez az érzés hiányzik valakiből az valószínűleg gyerekkorában olyan mentális sérülést kapott ami ezt kiváltotta! Szerintem!
Köszönöm ezt a beszélgetést! 40.éves vagyok, nincs gyermekem és nem is szeretnék. Szeretem a gyerekeket,Férjem részéről vannak unokák imádom Őket! "Aki szül nem biztos, hogy Anya lesz,és lehet, hogy a leggondoskodóbb ember lesz az Akinek éppen nincs gyereke " Ne ítélkezzenek az emberek mások döntései felett mert nem tudhatják hogy épp milyen élethelyzeten megy valaki keresztül.Az nem látszik kívülről hogy milyen "cipőben jár az ember" és miért dönt úgy ahogy.
Szerintem az is egy teljesen elfogadható döntés,ha valaki ne szeretne gyermeket vállalni pláne a jelenlegi hethöznapi helyzetben.Ez egy teljesen eberséges döntés minden szempontból.Jobb és humánusabb , mintha valaki nem szeretne gyermeket, majd rákényszeríti valaki és az a " kis ember" egész életében lelkileg meg lesz nyomorítvan hisz tudni fogja azt hogy vele valami nem oké odabent... ;)
Annyira jó, hogy ez a műsor létrejött. Igaz 73 évesen már az unokák is felnőtt korban vannak, de nagyon jó hogy mindenről szó esik. Mindig már nagyon várom a következőt. GRATULÁLOK Anitának nagyon szép kismama és kívánom, hogy boldog legyen a várva várt kisfiával.
37évesen szültem a hármas ikreimet, első várandósságom volt, és Nekem valóban szép,nyugodt várandósságom volt,ami megviselt az a súly gyarapodás,de az egy leírhatatlan érzés volt hogy egyszerre hat pici lábacska rugdalt belülről 🙌👣👣👣♥️
Sziasztok! Nagyon jó a téma❤én 52 vagyok,és 27 évesen tervezve,nagyon akarva szerettem volna anyuka lenni. Ami sikerült is. Nekem tényleg csodálatos terhességem volt. Nem voltak rosszullétek,egyedül a kávé illatát nem szerettem. Természetes uton fogant meg a gyermekem. Nagyon nyugodt,és kiegyensulyozott voltam. Nem féjt semmim. Az utolsó 2 hétben kezdődtek csak a derék féjások,vizesedések,ami ilyenkor természetes. De nagyon vártam/tuk a fiunkat. Mert mindig azt szerettem volna kislány koromtól kezdve. Szerencsés voltam. Tudtam figyelni magamra,és a gyermekemre. Beszélgettem vele,zenét hallgattam amit imádott,és mind a mai napig szereti. A szülésem is szép volt. A tolofájások azok igen kellemetlenek,és nagyon fájtak,de arra gondoltam,hogy uton van már felénk a gyermekünk és meg pillanthatom,karomban tarthatom. ❤Még most is elérzékenyülök ahogy visszagondolok,mert a szülés,a világ legszebb csodája egy nő életében. Szerintem. ❤A másik amikor ott rögtön mikor a mellkasomra tették,az első összepillantás. Ott már tudtam,hogy ott van az a láthatatlan kötelék köztünk,ott az az örök szerelem,és cinkosság.❤Ez mind a mai napig így van. ❤Köszönöm,és hálás vagyok ,hogy Ö van nekem❤❤❤ 🙏🙏🙏
Házasság után egy évig nem próbálkoztunk a férjemmel.... Már rengetegen kérdezték mikor jön a baba....egy év után úgy döntöttünk, h jöjjön ha jönni akar... három hónap után várandós lettem...a nagy bejelentés előtti vizsgálaton kiderült nincs szívhang... karácsony előtt két nappal kórház.... a következő sikeres terhességem fél évre sikerült. A két terhesség közötti időszak rengeteget tanított... tovább kérdezgettek és mindenkinem elmondtam, hogy igen tervben van és most volt egy vetélésem.... Utána császárral szültem és nem szoptattam....egyik se az én választásom volt....folyamatos kritika ért nőktől.....nem győzöm hangoztatni es megosztani a történetem mindenkivel.....mi nők, könyörgök, fogjunk össze....ne hasonlítgassuk egymást.... próbáljuk jól megélni az anyaságot és ne ítélkezzünk senki felett...sose tudjuk az egész storyt..❤
Gyerekkorom óta az anyaságra vágyom. De elég hamar kiderültem a hormoproblémáim. Amik a mai napig eléggé kezelhetetlenek. 2 éve találtunk egymásra a kedvesemmel. 1 éve volt egy vetélésem, amitől annyira összetörtem, hogy a mai napig elzárkózom. Persze örülök, hogy képes vagyok rá, de ezt a fájdalmat nem bírnám el többször. Szóval 30 évesen azt gondolom, hogy az is rendben van, ha ketten maradunk.
Régen én sem szerettem volna gyereket..aztán 2020ban méhnyakrákkal műtöttek, szerencsére azóta jól vagyok, jövőre leszek 5 éves.Ezt a beszélgetést a hasamon szunyokáló fiammal hallgattam végig.1 év és 8 hónap után sikerült az örökbefogadás🙏🙂4 hete van velünk , pont ma 1 hónapos.Nagyon Köszönjük ezt a beszélgetést☝️🤘👏👏🙂
Nagyon szuper volt ez a beszélgetés,én sem vagyok amnéziás,az első terhességem az álomszerű volt a másodikat végig szenvedtem!Az egyik terhesség ilyen a másik pedig olyan....ezt el kell fogadni ,ahogy mi emberek különbözőek vagyunk,úgy két ugyanolyan terhesség sincs! 😉🙄🥰😘
Az egész terhességem egy rémálom volt, 9 hónap folyamatos rosszullét az egész, pedig nagyon akartam... A nőgyógyásznak mikor ecseteltem, megkérdezte, hogy akartam-e ezt az állapotot.....Hát ez nagyon megviselt, hiszen azt sem tudja, miről beszél férfi létére. A szülés is hosszú volt és magányos, de megváltás az addigiakhoz képest. Az első időszak nehézségei után a világ legjobb dolga lett anyának lenni, nagyon imádom! Nem, nem érzek semmiféle lelkifurdalást emiatt, elfogadom, az én helyzetem ilyen volt és kész.
Nekem 4 gyerkőcöm van.Az első lombik bébi.Minden orvos 1%-ot mondott, hogy természetes módon teherbe esek.Erre rácáfoltam.A lombik után 4-szer estem teherbe de egy nem akart megszületni.A 9 hónap szuper volt de a szülés....egy rémálom.Azt nagyon kihagytam volna.
igen, de azt hittem ő fogja képviselni azokat az anyukákat akik örömből és szeretetből szültek. Erre jött a sterilizálással meg, hogy nem szerette a babáját, amíg a pocakban volt … Biztos jol fog esni a kisfiának, ha ezt egyszer megnézi.
Anita nagyon örültem mikor a Lacièknál bejelentettètek a podcastedet. Mindig várom , annyira jók a témák. Amúgy is egy fantasztikus Nőnek tartalak mindegyik műsort imádtuk amiben szerepeltèl. De ez most nagyon Neked lett kitalálva. ❤️
Koszonjuk ezt a szuper beszelgetes,nagyon sok mindent erintettetek a temaval kapcsolatban es ,hogy tobb helyzetben levo holgy szolalt meg ,ez nagyon kerekke tette a tortenetet! Varom a kovetkezo reszt! Az elozo is nagyon tetszett!❤
Köszönöm szépen ❤Csodálatos volt a téma és igen erről is nagyon-nagyon kell beszélni 🙏Minden nő amikor úgy érzi hogy 20 évesen vagy 25 vagy 35 felett születik babája akkor az az ő magánszférája. Mivel az a két szülő dönti el nem pedig a köznép szerintem 🙏👍Lényeg hogy boldogság legyen és egy egész család és egészséges családot alkossanak. Igenis minden szempontból fantasztikus amiről beszéltek. Jó egészséget kívánok nektek. ❤❤ NAGYON jó az öszinte müsora hihetetlen. 🙏Várom a következő szombatot 🙏😘ÜDVÖZLETTEL: B.Edit🙏
Abel Anita egyszeruen csodas vagy , ez mentoralt beszelgetesfolyam iszonyatos egyedulallo es hianypotlo gondolatokat tartalmazott... S en vagyok benne 47 evesen Linda...💜💜💜💜
Én 29 vagyok a Férjem 35 már több mint 11 éve vagyunk együtt 2 éve vagyunk házasok. 1 évvel ezelőtt kezdtünk el próbálkozni, 11 hónap alatt 3x lettem terhes, az első 2 babát elveszítettük. Rettenetes volt hallani a , vígasztalónak szánt szavakat. Most már a 17. Hétben járunk. Én azok közé a szerencsés nők közé tartozok hogy a férjem teljes vállszélességgel mellettem állt, amikor veszteséggel kellett szembenéznünk, és most is hogy veszélyeztetett kismamaként vagyok itthon. Hálás vagyok neki 💗
Én kislány korom óta nagy családot szerettem volna 2-3 gyereket is akár. Az élet úgy hozta, hogy 35 éves elmúltam, és se párom se gyerekem. Valószínűleg már nem is lesz. Bár vágytam rá, de nem tudok társat találni, így próbálok berendezkedni az egyedül létre, kutyával-macskával. A hiányérzetem megvan még, de talán változni fog ez a jövőben, és család nélkül is boldog lehetek majd.
Köszönöm ezt a beszélgetést, igazán csodálatos volt. Anita, a 16 éves fiammal kapcsolatban pont ugyanezeket érzem, borzasztó nehéz az elengedés, jó volt hallani hogy nem vagyok egyedül! 😊
Szeretem ezt az uj musort ! Jok a temak es a vendegek is😊 Anitanak kitartast :) en is 2x faztam meg terhesseg alatt es gyotrelem volt , az esti gyomoregest meg sem emlitem 😂😂😂😂
Kellett volna egy olyan vendég hölgy is, aki soha nem akart gyereket se szülni sem örökbefogadni. Mert ilyen is van, mint én. Csak ezt sokan valami istentől való bünnnek tartják. És én ezt nem tudom megérteni hogy miért!
Nyilván te is el tudnád mondani a miértet/ket, hisz mindennek van valami oka, amit te tudsz, mások nem. Szerintem a kíváncsiság, a jóhiszemű érdeklődés igénye mindannyiunkban megszületik. Nos, hogy ezt hogyan nyilvánítjuk ki, ha megtesszük, az a nagyon fontos kérdés. Az ítélkezés pedig mindig hiba. Tanulható és nagy szükség lenne, hogy ne legyünk azok.
Nekem is olyanok voltak az életkörülményeim, hogy felelőtlenség lett volna gyereket vállalni. Elég volt nekem az, hogy engem mentálisan tönkretettek a szüleim. És mivel nem tudtam feldolgozni, ezért nagyon sok mindent nem tudtam mederben tartani. És mivel éreztem, hogy az is hatalmas meló, hogy én felszínen maradjak, képtelen lettem volna egy gyereket felelőssegteljesen ellátni. Pedig imádom őket, nem véletlenül tanultam óvónőnek. És mindetekhez hozzátartozik, higy 19 evesen egyedul maradtam az értelmi fogyatekos batyammal, normalis párkapcsolatot nem tudtam kialakítani, mert én magam sem voltam "normális" Szóval én úgy gondolom, felelősseg teljesen NEM vállaltam gyereket. Viszont mennyien szülnek, akik nem alkalmasak a szülői szerepre, és mentálisan megnyomorodott gyerekeket nevelnek. Kérdem én.... Az a jó megoldás??? Biztos nem!!!
Én pl. a másik végletet tapasztalom. 5 gyermekünk van és ilyen esetben is szerintem baromi illetlenség megkérdezni az okát. Rendszeresen megkapjuk, hogy vallásosak vagytok azért van ennyi gyerek? Konkrétan 1.5 hete született meg az 5. babánk és amikor felvettek a szülőszobára, akkor ott olyan megaláztatásban volt részem, hogy "nem akar beleszólni, de mostmár pihentetnem kellene a testem stb..." Azt gondolom, hogy mindenki saját maga tudja eldönteni, hogy mikor, mennyi gyereket akar stb. persze ha az élet is úgy akarja, de a világon senki másnak semmi köze hozzá, hogy valakinek van gyereke, nincs gyereke, akar-e egyáltalán, ha többet akar, akkor miért van több és így tovább.
Ha valamilyen kérdés triggerel, az valójában rólad szól. A másikban egyáltalán nem biztos, hogy rossz szándék van. Csak a saját hozzáállásodat tudod megváltoztatni. Érdemes, mert amíg ez nem történik meg, addig folyamatosan szembe fog jönni ez a dolog.
@@xx-hz2rt Vagy nem. Azért elég sokszor sikerülnek ezek a megnyilvánulások igencsak bunkóra/ítélkezőre - úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű kérdések vagy 'jó tanácsok' sokkal inkább a feladóról árulkodnak.
@@vvmjr8222 Ezt a fajta megnyilvánulást az húzza be az életébe, akinek ezzel dolga van. A szaknyelv úgy hívja, hogy kivetítés. Egy tudatalatti mintát, amit magában nem tud felismerni, azt kivetíti. Dióhéjban, lebutítva ez a történet lényege.
Nekem 19 éves a fiam, az életem fénye. Féltem a rá váró jövőtől , mert bizonytalan , kiszámíthatatlan és gonosz a világ, és bizony én erre a világra már nem vállalnék gyermeket , ha most lennék fiatal és gyermektelen , mondom ezt annak fényében , hogy a gyermekem a mindenem , a boldogságom ! Pontosan ezért nem ! Ő miatta. Rettegek , hogy mi vár rá a jövőben ebben a világban , amit most élünk . 🥹
Nagyon jó volt ez a téma is. Jók voltak a beszélgetőpartnerek is. Én 37 évesen szültem, sokat vártunk rá, lombik programon is voltunk, végül "hagyományos módon" sikerült. Ha javasolhatok valamit: a smink főleg a 2 Anitánál nagyon túl lett tolva. Most nézem a Bochkor végét, ez a smink áll neked jól Ábel Anita.
Kedves Anita! Nem vagyok amnéziás... :) Életemben a legjobban a várandósságom alatt éreztem magam fizikailag. Csodálatos időszak volt. Nem ment szét a csípőm, és nem fájt semmim, nem vizesedtem, nem dagadtam. Szintén nagy forróság volt. Nem aggódtam, pedig én is későn szültem. Istenien aludtam, fantasztikus gyönyörű álmaim voltak. És egyetlen egyszer sem volt sem rosszullétem sem hányingerem. Meghízni, meghíztam. :) Egyébként egy nehéz élethelyzetben voltam.
@@martakelemen1928 nyilván! Bár én 23 évesen szültem az első gyermekem, és teljesen osztom Anitáék véleményét. Jó a kifejezés ‘ terhesség’ imádom a gyermekeim, de én is nehezen viseltem a 9 hónapokat! Hiába kerestem, vártam a csodálatos , áldott érzéseket, nem jöttek😮a csoda a végén jött, mikor megfogtam a gyermekeim. Oktondiság azt gondolni, hogy korhoz kötött, ki, hogyan éli meg a terhrsségét! Ez egyén függő. Elég szomorú, hogy ilyen ostobaságot kommentel ide. Csodás napot😊
Nekünk is hosszú út volt míg gyermekeink lettek, de egy percet nem bánok.Egy fájdalmat se sajnálok amin végig kellett menjek. Ikreink lettek, extrém koraszülöttként jöttek a világra és a kislányunk agyvérzést kapott az inkubatorban. Sose csinálnám vissza, tisztességesen és boldogan neveljük őket 🥰
Én elfogadom, nem mindenkinek könnyű. A környezetemben is többen így voltak. Én nekem életem legjobb időszaka volt. Ha nem nőt volna a pocakom észre sem vettem. Csak a legvégén voltak nehézségeim a nagy pocak miatt.
Kritikai megjegyzés következik, jobbító célzattal: Ábel Anita jól vezeti a műsort és választ vendégeket a különböző témákban. Mondhatnám azt is, hogy hiánypótló, amit csinál. Viszont számomra zavaró, hogy a vendégek kizárólag híres emberek és/vagy szakértők. Ha társadalmi problémákról akarunk beszélgetni, akkor ne hagyjuk ki a civil embereket sem a diskurzusból. Mert számomra így híres emberek belterjes beszélgetésévé válik a műsor... Tessék vebndégnek behívni legalább egy civilt. Nagyban növelné a műsor és a problémafelvetések hitelességét. További sikereket kívánok a műsornak és a készítőinek. :)
De igen eletkorfuggo!21. Évesen szültem,nem híztam,az utolsó percig dolgoztam! Minden könnyebb! Már 40 fölött semmi nem úgy működik mint fiatalon! El nem ítélem ez mindenkinek a saját döntése!
Kár, hogy senki nem volt jelen a tudatosan gyermektelenek táborából. Ezzel mintha kicsit azt erősítenétek ezekben a nőkben, akik amúgy is ufóként vannak kezelve a társadalomban, hogy ilyen nők nem is nagyon léteznek. Pedig egyre többen vannak, akiknek bár lehetne gyerekük, nem vágynak rá különböző okok miatt. Nagyon felületesen érintve volt ez a téma, de véleményem szerint sokkal többet kellett volna vele foglalkozni, épp azért, hogy több emberhez eljussonon, hogy ilyen igenis létezik. Szerintem vannak nők, akik csak a társadalmi nyomás miatt vállalnak gyereket és igazából át sem gondolják mélyebben, hogy ők, egyénileg egyáltalán vágynak-e rá.
Nagyon jó volt a téma én is úgy lettem anya hogy bum. jött és nem akartuk még nem volt tervben a gyerek. Nem is akartam még anya lenni nem volt késztetés talán soha se addig.Nagyon nehéz volt a terhesség és a szülés is az első idők,és a környezetemben a szuper anyák.😢de azt hiszem jó munkát végeztünk😊 apukájával.Aki nagyon jól tudott társ lenni ebben ki is akadt a környezetem mert anno 6hónapig ő volt Gyesen.Én mentem vissza dolgozni. A nagy fiam 23éves lesz érdekes az elengedés nehéz , a kamaszkor na az embert probáló,hol van mit csinál,miert nem valaszol az üzenetre 5percen belül.Most egyetemista külföldön 2-3havonta tudunk találkozni de most már felnőtt lett. Sokkal jobb most a helyzet mint anno 2001ben volt nyitottabb a világ,nincs annyi sztreotipia. Nekem is van több gyerektelen barátnőm,ismerősöm.Teljes életet élnek.
33 éves nő vagyok, sosem akartam gyereket, nincs bennem meg az az érzés”…. De pont ez a kérdésem is..miért kell ezt megmagyarázni bárkinek is..miért vált ki ekkora dühöt ha valaki nem szeretne?!? Ettől nem vagyunk értékes emberek vagy nők? Pontosan ezért nem szülnék mert elment egy olyan irányba ez a világ amit nem mutatnék meg a saját gyerekemnek.. nem biztos,hogy ezt akarná….!
Nekem pl. olyanok voltak az életkörülményeim, hogy felelőtlenség lett volna gyereket vállalni. Elég volt nekem az, hogy engem mentálisan tönkretettek a szüleim. És mivel nem tudtam feldolgozni, ezért nagyon sok mindent nem tudtam mederben tartani. És mivel éreztem, hogy az is hatalmas meló, hogy én felszínen maradjak, képtelen lettem volna egy gyereket felelőssegteljesen ellátni. Pedig imádom őket, nem véletlenül végeztem óvónőként. És mindezekhez hozzátartozik, hogy 19 evesen egyedul maradtam az értelmi fogyatekos batyammal, normalis párkapcsolatot nem tudtam kialakítani, mert én magam sem voltam "normális" Szóval én úgy gondolom, felelősseg teljesen NEM vállaltam gyereket. Viszont mennyien szülnek, akik nem alkalmasak a szülői szerepre, és mentálisan megnyomorodott gyerekeket nevelnek. Kérdem én.... Az a jó megoldás??? Biztos nem!!!
Én a bumer generációhoz tartozom és , pontosan átérzem amit elmondtatok . Első gyermekem várandósága ,, számomra sem volt hű de szuper az első 3 hónap sok hányás , hányinger , utána ez elmúlt,, akkor jöttek az itt ott fáj periódusa . A szülés meglepően gyorsan lezajlott és az én időmben ,, ugyan megmutatták a lányomat , de vagy 24 órát nem láttam . Másnap mikor végre a kezembe adták és szóltak hozzám , hogy ,, anyuka ,, előszőr körbe néztem kihez szólnak . Persze kezemben egy pici baba , és szinte átvizsgáltam minden kis porcikáját , kicsit gyönyörködtem is benne ,, de idő kellett hozzá , hogy valóban anyukának érezzem magam . 24 éves voltam első lánykám születésénél , két évvel később, már teljességgel anyuka voltam a második lányom várandóságánál és születésénél . Három fiú unokám van kiket nagyon szeretek ,, de én pl nem szeretek beleszólni lányom priorításaiba , hiszen ő már más generáció , másként éli meg azt amit én is . S elmondhatom büszke vagyok lányomra , mert szerintem csodálatos ANYUKA és vőm is igazán támasza .
Nagyon jó beszèlgetès volt, de szerintem a legfontosabb kèrdès az az, hogy mièrt èrzi nagyon sok nő azt, hogy előbb meg kell teremtenie a karriert ès az anyagi biztonságát ès mièrt vállalnak egyre kevesebben ès egyre kèsőbb gyereket. Ès vajon hogy bánik valójában a társadalom az èdesanyákkal ès a gyerekeikkel. Mennyire kell egy anyának mèg egy családon belül is önmagáèrt ès a rokonok tiszteletèèrt megharcolnia.....Mennyire lesz kiszolgáltatott èveken keresztül adott esetben másoknak. A valóság az, hogy ma már egy nőnek arra kell berendezkednie, ha anya lesz, hogy egyedül is el tudja tartani adott esetben a gyerekeit ès arra kell vèrteznie magát, hogy minden szerepben megfeleljen. A felelőssèg oroszlánrèszèvel magára marad. A családtagok gyakran tartozèkok, akik annyit ès akkor vállalnak, amennyihezès amikor kedvük van. Vagy ha többet segítenek, akkor megfizettetik az árát. Ki így, ki úgy. Szerintem kár erről a rèszèről hallgatni. 14 ève vagyok anya ès egyèbkènt egyáltalán nem bántam meg. A semmire szültem kèt gyereket, de soha nem hátráltam ki ès rengeteget fejlődtem. El kellett fogadnom a tènyt, hogy gyakorlatilag non-stop dolgozom. Ezt nehéz volt benyelni. De jól irányìtom a kis hajónkat ès el tudom tartani magunkat egyedül is.
Az utolsó párbeszédhez kapcsolódva a kedves kineziológus szerint mégis hova rajzolja az ember az elképzelt gyerekét, ha nem a két szülője közé? Mindenbe bele lehet magyarázni mindent....
Sziasztok Nagyon sok mindennel egyetértek. Nekünk sem volt könnyű, petedonorral lett a kislányunk ☺️ a párom mindenben támogatott ès rám bízta azt a döntést is , ezt az egy lehetőséget bevàllaljuk e. Viszont ,akkor igen is beszèlnünk kellett arról l,hogy mi van abban az esteben ha igy döntök igy nem akarom. Ez is megérne egy beszélgetés!!
A biológiát nem lehet felülírni. Tény, hogy fiatalon( 30 alatt) kevesebb a "macera". Persze kivételek is vannak, de a kivétel ( közhelyszerűen)erősíti a szabályt.
Tornóczky Anita esetében tényleg csoda hogy ennyi évesen sikerült a második beültetése. Jó lenne tudni a lombikos sorstársaknak hogy donor nélkül sikerült-e.
Sziasztok! Nagyon, tetszenek a műsor témái! Én 17 évesen mentem férjhez, 20 évesen született az első és várt gyermekem , egy szörnyű hányós terhesség után. A második terhességem rögtön összejött és végig aggódni kellett. Utána egy méhnyakba tapadt terhességemet megszakították! Abba mentálisan kikészültem, ami a párkapcsolatomat majdnem tönkretette. Aztán 28 évesen megszületett, egy problémamentes terhesség után, a 3.gyermekem. Utána viszont 7 vetélésem volt, amik teljesen megingattak a nőieségemben! Amiből szerencsére a 30 éve velem lévő férjem rángatott ki. Szerettem volna nevelőszülő lenni, de a férjem nem akart, mert nem tudta volna sajátjaként elfogadni. A hugom huszonévesen majdnem sterilizáltatta magát, mert nem merte volna a gyermekeit kitenni saját szeszélyeinek. Ma pedig mindent megtesz, hogy gyermeke lehessen! Az emberek kérdéseit egyszerűen le lehet szerelni egy,, nem szeretnék róla beszélni"-vel. Egyből tudják, hogy ez a téma tabu nálad! De nem lehet már senkitől semmit kérdezni, mert nem tudhatjuk kit mivel sértünk? A kérdéseket megfelelően kell kezelni, ha erőszakos akkor le kell állítani, egyébbként meg a,, nem" szócska használata ingyenes!😅😇🥰🥳🍀
Mindig nagyon várom a szombatokat ezek a beszélgetések miatt. Nagyon jó témák vannak! Ezt a vonalat azzal egészítenem ki, hogy ez az előítéletesség a családtervezéssel kapcsolatban ott kezdődik, hogy ha nem házasodtok össze (mert nem vagytok olyan anyagi helyzetben és nem az az álmod, hogy 2 tanúval állj az oltárnál, vagy egyszerűen nem akartok mert ígyis jól érzitek magatokat) akkor már elkezdődik ez a na mikor lesz már esküvő? Nem lesz? Már együtt vagytok x éve. Kedvencem: hát de a kis jóska pistának a lánya is férjhez ment már.... :D Na és ha ezen vhogy átvergődted magad 30 fölött ez a társaság átvált, hogy na és gyerek mikor lesz? :D Innentől kezdődik a mai téma, ami amúgy is marhára megterhelő de egy nőnek szinte minden korszakában van egy társadalmi elvárás ami miatt basz*****ák, 30-40 éves korára szép kis batyu kerekedik belőle, amit nem mindenki tud olyan könnyen letenni.
Nagyon idegesítő Bogi affektálása, valahogy nem tudja kinőni! A témával kapcsolatban meg, amikor azt mondta, hogy összeszorul a gyomra attól, hogy valaki nem akar gyereket, na ezt nem értem. Mi a franc köze van hozzá? Nem tudom, hogy hány ember él álomvilágban, de a szülők többsége csak a saját gyerekét szereti és viseli el, már aki képes elviselni és jól nevelni, de mások gyerekei ugyanúgy közömbösek neki vagy egyenesen utálják. Gyerekével szembeni vélt sérelmek miatt képesek mások gyerekeit vegzálni, úgyhogy hagyjuk ezt szerintem, hogy ki mennyire szereti a gyerekeket, és mennyire tud velük bánni!Megérteném, ha amiatt szorulna össze a gyomra, mert bántalmazott, elhanyagolt gyerekeket lát, de attól, hogy valaki nem akar gyereket. A másik, amit rendszeresen elmondanak, hogy ha valaki kijelenti, hogy nem akar gyerket, mert nem szereti őket, akkor az ne is szüljön, mert még kidobja a kukába vagy megöli, bántalmazza, elhanyagolja stb. Egyáltalán nem biztos, hogy így tenne, attól, hogy ezt mondja. A hormonok és anyai ösztönök az utolsó pillanatban is beindíthatnak olyan érzéseket, hogy mindennél jobban fogja szeretni a gyerekét. Elég sok sztereotípia puffogtatását hallhattuk, nekem Bogi hozzáállása volt igazán meglepő.
A szereplők előadják a nagy elfogadó attitűdöt, de azért gyakran elhangzanak olyan kifejezések, hogy amnéziás nők, azt én nem hiszem el, szerintem olyan nincs, és hasonlók. Én két felnőtt gyerek anyjaként annyit tudok mondani, hogy túl van dimenzionálva az egész anyaság. Egy olyan faj tagjai vagyunk, akik úgy szaporodnak, hogy két nem van és az egyik teste hordja ki az utódot. És ennyi. 8 és fél milliárdan vagyunk ( vagy nem tudom mennyi, nem tudom már követni). Nézze meg mindenki a 80-nál idősebb embereket, kit érdekel, hogy valaha szaporodott e.
Lelki összeférhetetlenség, na persze. A sok erőszakból, meg vérfertőzésből született gyerek szüleinél nincs lelki összeférhetetlenség, ezek szerint. Érdekes. Meg amikor a szülők akik nem szeretik egymást, a baba mégis jön. Ez az ezoterikus magyarázat nálam már rég megbukott.
Volt a baráti körünkben egy házaspár, akiknèl a fèrfiről kiderült, hogy meddő. A hölgy egèszsèges volt, de ők nagyon szerettèk egymást ès az örökbefogadás mellett döntöttek. Mikor a kicsi az alsó tagozatot kezdte, apuka elhagyta anyukát egy fiatalabb kollèganőjèèrt, akinek volt már egy saját kislánya. Őt neveli a pasi, az örökbefogadott kisfiúra rá sem nèz. Fizeti a gyerektartást ès ennyi...
Sajnálom Lindát. Nem érzem rajta, hogy 100% őszinte lenne. Elhitette magával, hogy már elment a vonat, és nincs értelme várni a nagy Ő-re. Nem nevelnék három idegen gyereket. Annyira nem öreg, és nem néz ki rosszul. Nehéz elhinni, hogy nem talált magának egy olyan pasit akinek nincs saját családja 🤷♂
@@nikolettvekonynefizel3323 Nincs itt semmi fura, ez csak egy vélemény. Nem kell egyetérteni, de baszakodni sem kell. Mostanság mindenki pityog, mert valaki megmondja a saját véleményét. Mai világban is kritizálnak és kibeszélnek, csak a hátad mögött, közben úgy tesznek, mintha minden oké lenne. Ahhoz képest én őszintén vállalom a gondolataimat. Nem tetszik? Lapozz tovább🫡🙏 Amúgy még a sajnálat szót nem kell szó szerint érteni. Azért sajnálom, mert szerintem egy szuper anya lenne, és még mindig lenne rá lehetősége. Viszont inkább a szerelmet/barátságot/hívd ahogy akarod/ választotta + kapott három gyereket a nyakába bónuszként. Pasijának marha jó élete van, legalább nem kell egyedül gondoskodni a gyerekekről. Mi lesz velük 3-5-8 év múlva, amikor a nagy szerelemnek már a látszata sem lesz meg? Megmondom, mi lesz… Linda már 50 lesz, és tényleg nem lesznek saját gyerekei. Aztán még lehet, hogy a pasija is lecseréli, pont úgy, ahogy az ex-férje. Mi marad Lindának? Semmi. Öregség. Szomorúság. Na, ezen kellene elgondolkozni, nem azon pattogni, hogy negatív véleményem van! Csókolom 🫶
Linda nekem eddig is szimpatikus volt, de az amiket most mond. Én 37 évesen hasonlóan hozzá, nem mertem… sok évig elmondtam, hogy nekem erre ninc kész a lelkem. Féltem. Később aztán mozaik anyaként jön a komment, hogy “de látod, milyen jó valódi anya lennél”. Aztán amit Anita te mondtál, hogy mennyire megbélyegeznek… az nem számít, hogy a nem vérszerinti gyermekeim szeretem, egy örökbe fogadott gyereket is szeretnék! A környezetemben van biológiai szülő aki nem megbélyegez, hanem azt mondja, hogy anélkül az önzetlen kapcsolat nélkül, anélkül ami biológiai szülőnek ajándék … anélkül, tudatosan, szívből szeretek és gondoskodom. Mindig vannak akik nem ítélnek el és mindig lesznek akik szemében egy senki leszek. Akik szemében a mozaik gyerekeim ha sikeresek a szüleiknek fognak tapsolni, hogy milyen remek gyerekeket neveltek…. Ha pedig valamit rosszul csinálnak akkor már én is megerdemlem, hiszen “legalább annak lehetne annyi esze” …. A téma nekem adott es az is, ahogyan egyértelműen Bogi még ki is hangositotta, hogy ő érzi magát kellemetlenül (már már mások helyett is úgy érzem) hogyha Lillat es a hozzánk hasonló nőket nem nevezik Nőnek. Én is volt idő amikor bármit megadtam volna azért, hogy ezzel a férfival bárcsak 10 évvel korábban találkozom. Amikor neki még nincs. Akkor lenne esély, hiszen ő az a támasz lett volna aki képes lett volna a félelmet kezelni és támasz tudott volna lenni… mellette elhittem volna, hogy együtt. Aztán persze tudom, ma már, hogy így kellett történnie. Jó úgy ahogy van :)
Jó adás, de azért a szerkesztő szavait nagyon hallani a vendégek mondatai között …. Lehetne azért pozitívabb is a hangvétel, mert másról sem hallani, csak panaszkodó anyukákról és a gyerekek lehurrogásáról. Lehet nehéz dolog az anyaság, de szeretetből csinálja az ember legalábbis azok, akikhez sorolom magam. Illetve annál nagyobb szeretetet sose fogsz kapni senkitől, mint amennyire a gyereked szeret téged. Látni őt nevetni, örülni, vagy csak simán játszani, olyan örömöt ad, amit semmi az ég világon nem tud pótolni. Persze nem kell mindenkinek gyerek és az olyannak, aki csak vásárolni szeretne meg ülni a kanapén annak ne is legyen. Én boldog anya vagyok és csodálatos a házasságom, a kislányom és az életem így velük. - jaaa ilyet se lehet manapság már mondani. Pff
Köszönöm ezt érdekes beszélgetést. Nagyon nehéz téma, minden család más. Fontos erről őszintén beszélgetni.
❤❤❤Nagyon szuper volt.40 éves leszek és nincs gyerekem nem is szeretnénk 17 éve vagyunk házasok.23 éve ismerjük egymást ,igy jó minden ahogy van!😂
Szuper adás volt Anita!! Teljesen véletlenül találtam rá a műsorodra, azóta már megnéztem mindet ami fent van a youtubeon. Az első, aminek az adásait konkrétan keresem hogy melyiket nem láttam még. Nagyon jók a vendégeid, Te pedig hozzáértően, remekül vezeted az egészet. A mai három hölgy is nagyon jó volt. Én már 70 éves vagyok, de abszolút nyitott a világ dolgaira, ezt is érdeklődéssel és kíváncsian néztem. Csak így tovább és remélem még sok adást fogtok készíteni, én biztos hogy a nézőtök maradok. A legjobbakat kívánom mindenkinek...
Az első olyan podcast, amit az első résztől kezdve nézek, és mindig várom a következőt!
Anita, gratulálok! Egy igazán hiánypótló, őszinte és imádnivaló műsor! 🩷
Imadom a beszèlgetèseket. ❤ ez a tèma èpp a mostani èletembe illik. Kôszõnôm
Szuper jó beszélgetés!Egy valamire szeretném megadni a választ!A születés a halál az életünk része, ezért ez teljesen normális érzés!Ha ez az érzés hiányzik valakiből az valószínűleg gyerekkorában olyan mentális sérülést kapott ami ezt kiváltotta! Szerintem!
Köszönöm ezt a beszélgetést!
40.éves vagyok, nincs gyermekem és nem is szeretnék.
Szeretem a gyerekeket,Férjem részéről vannak unokák imádom Őket!
"Aki szül nem biztos, hogy Anya lesz,és lehet, hogy a leggondoskodóbb ember lesz az Akinek éppen nincs gyereke "
Ne ítélkezzenek az emberek mások döntései felett mert nem tudhatják hogy épp milyen élethelyzeten megy valaki keresztül.Az nem látszik kívülről hogy milyen "cipőben jár az ember" és miért dönt úgy ahogy.
Egyetértek
Top komment!Pont így..😊
Szerintem az is egy teljesen elfogadható döntés,ha valaki ne szeretne gyermeket vállalni pláne a jelenlegi hethöznapi helyzetben.Ez egy teljesen eberséges döntés minden szempontból.Jobb és humánusabb , mintha valaki nem szeretne gyermeket, majd rákényszeríti valaki és az a " kis ember" egész életében lelkileg meg lesz nyomorítvan hisz tudni fogja azt hogy vele valami nem oké odabent... ;)
Gratulálok Anita!👏
Imádtam!Nagyon jó beszélgetés volt, szuper aranyos,okos, kedves csajokat sikerült egy asztalhoz leültetni! !🥰
Bogiban kellemesen csalódtam nagyon szimpatikus !
Annyira jó, hogy ez a műsor létrejött. Igaz 73 évesen már az unokák is felnőtt korban vannak, de nagyon jó hogy mindenről szó esik. Mindig már nagyon várom a következőt. GRATULÁLOK Anitának nagyon szép kismama és kívánom, hogy boldog legyen a várva várt kisfiával.
37évesen szültem a hármas ikreimet, első várandósságom volt, és Nekem valóban szép,nyugodt várandósságom volt,ami megviselt az a súly gyarapodás,de az egy leírhatatlan érzés volt hogy egyszerre hat pici lábacska rugdalt belülről 🙌👣👣👣♥️
Sziasztok! Nagyon jó a téma❤én 52 vagyok,és 27 évesen tervezve,nagyon akarva szerettem volna anyuka lenni. Ami sikerült is. Nekem tényleg csodálatos terhességem volt. Nem voltak rosszullétek,egyedül a kávé illatát nem szerettem. Természetes uton fogant meg a gyermekem. Nagyon nyugodt,és kiegyensulyozott voltam. Nem féjt semmim. Az utolsó 2 hétben kezdődtek csak a derék féjások,vizesedések,ami ilyenkor természetes. De nagyon vártam/tuk a fiunkat. Mert mindig azt szerettem volna kislány koromtól kezdve. Szerencsés voltam. Tudtam figyelni magamra,és a gyermekemre. Beszélgettem vele,zenét hallgattam amit imádott,és mind a mai napig szereti. A szülésem is szép volt. A tolofájások azok igen kellemetlenek,és nagyon fájtak,de arra gondoltam,hogy uton van már felénk a gyermekünk és meg pillanthatom,karomban tarthatom. ❤Még most is elérzékenyülök ahogy visszagondolok,mert a szülés,a világ legszebb csodája egy nő életében. Szerintem. ❤A másik amikor ott rögtön mikor a mellkasomra tették,az első összepillantás. Ott már tudtam,hogy ott van az a láthatatlan kötelék köztünk,ott az az örök szerelem,és cinkosság.❤Ez mind a mai napig így van. ❤Köszönöm,és hálás vagyok ,hogy Ö van nekem❤❤❤ 🙏🙏🙏
Valami van ebben a kávéban, mert én is csak arra voltam érzékeny, semmi más szag nem zavart.
Házasság után egy évig nem próbálkoztunk a férjemmel.... Már rengetegen kérdezték mikor jön a baba....egy év után úgy döntöttünk, h jöjjön ha jönni akar... három hónap után várandós lettem...a nagy bejelentés előtti vizsgálaton kiderült nincs szívhang... karácsony előtt két nappal kórház.... a következő sikeres terhességem fél évre sikerült. A két terhesség közötti időszak rengeteget tanított... tovább kérdezgettek és mindenkinem elmondtam, hogy igen tervben van és most volt egy vetélésem.... Utána császárral szültem és nem szoptattam....egyik se az én választásom volt....folyamatos kritika ért nőktől.....nem győzöm hangoztatni es megosztani a történetem mindenkivel.....mi nők, könyörgök, fogjunk össze....ne hasonlítgassuk egymást.... próbáljuk jól megélni az anyaságot és ne ítélkezzünk senki felett...sose tudjuk az egész storyt..❤
Anita köszönet a beszélgetésért remek volt.Gratulálok sok boldogságot nagyon jó egészséget kivánok Tornóczky Anitának.😍❤
Gyerekkorom óta az anyaságra vágyom. De elég hamar kiderültem a hormoproblémáim. Amik a mai napig eléggé kezelhetetlenek. 2 éve találtunk egymásra a kedvesemmel. 1 éve volt egy vetélésem, amitől annyira összetörtem, hogy a mai napig elzárkózom. Persze örülök, hogy képes vagyok rá, de ezt a fájdalmat nem bírnám el többször. Szóval 30 évesen azt gondolom, hogy az is rendben van, ha ketten maradunk.
Anita minden beszélgetős műsora után azt érzem, hogy lehetne sokkal hosszabb🥰🥰🥰 Köszönöm az élményt újra! 🙏🏻❤️
Ezzel én is így vagyok, hogy úgy hallgatnám még!!
Régen én sem szerettem volna gyereket..aztán 2020ban méhnyakrákkal műtöttek, szerencsére azóta jól vagyok, jövőre leszek 5 éves.Ezt a beszélgetést a hasamon szunyokáló fiammal hallgattam végig.1 év és 8 hónap után sikerült az örökbefogadás🙏🙂4 hete van velünk , pont ma 1 hónapos.Nagyon Köszönjük ezt a beszélgetést☝️🤘👏👏🙂
De szép🥰
Puskás-Dallos Bogit nagyon jo volt hallani ahogy mesélt a noi szerepekrol és ez mennyire igaz.
Nagyon szuper volt ez a beszélgetés,én sem vagyok amnéziás,az első terhességem az álomszerű volt a másodikat végig szenvedtem!Az egyik terhesség ilyen a másik pedig olyan....ezt el kell fogadni ,ahogy mi emberek különbözőek vagyunk,úgy két ugyanolyan terhesség sincs! 😉🙄🥰😘
Az egész terhességem egy rémálom volt, 9 hónap folyamatos rosszullét az egész, pedig nagyon akartam... A nőgyógyásznak mikor ecseteltem, megkérdezte, hogy akartam-e ezt az állapotot.....Hát ez nagyon megviselt, hiszen azt sem tudja, miről beszél férfi létére. A szülés is hosszú volt és magányos, de megváltás az addigiakhoz képest. Az első időszak nehézségei után a világ legjobb dolga lett anyának lenni, nagyon imádom! Nem, nem érzek semmiféle lelkifurdalást emiatt, elfogadom, az én helyzetem ilyen volt és kész.
Nekem 4 gyerkőcöm van.Az első lombik bébi.Minden orvos 1%-ot mondott, hogy természetes módon teherbe esek.Erre rácáfoltam.A lombik után 4-szer estem teherbe de egy nem akart megszületni.A 9 hónap szuper volt de a szülés....egy rémálom.Azt nagyon kihagytam volna.
Puskás-Dallos Bogiban kellemeset csalódtam. 🤗
Nagyon jó volt hallgatni őt.
ÉN MÁR akkor így voltam,mikor láttam Palikék világában
igen, de azt hittem ő fogja képviselni azokat az anyukákat akik örömből és szeretetből szültek. Erre jött a sterilizálással meg, hogy nem szerette a babáját, amíg a pocakban volt …
Biztos jol fog esni a kisfiának, ha ezt egyszer megnézi.
@@IleIle33szóval nem mondta, hogy nem szerette a kisfiát a pocakjában! Azt mondta, hogy nem jött az anyai érzés! Ez nem ugyanaz!
@@IleIle33lol
@@IleIle33 nem ezt mondta. Hallgasd vissza, remelem megerted, hogy mit mondott.
Annyira jó volt 24 órában nonstop tudnám a műsorod hallgatni Anita! Gratulálok 😊
Imadom ezt a podcastot! Kellemes hallgatni, latni.Anita nagyon jo temakrol beszelsz a kedves holgyekkel ! Van mit tanulni beloluk🥰
Anita nagyon örültem mikor a Lacièknál bejelentettètek a podcastedet. Mindig várom , annyira jók a témák. Amúgy is egy fantasztikus Nőnek tartalak mindegyik műsort imádtuk amiben szerepeltèl. De ez most nagyon Neked lett kitalálva. ❤️
Imádom ezt a beszélgetéseket szombat délutáni program!❤❤
Koszonjuk ezt a szuper beszelgetes,nagyon sok mindent erintettetek a temaval kapcsolatban es ,hogy tobb helyzetben levo holgy szolalt meg ,ez nagyon kerekke tette a tortenetet! Varom a kovetkezo reszt! Az elozo is nagyon tetszett!❤
Köszi, kerek a megfogalmazásod, épp ezt terveztem írni, megelőztél.☺️
@@evasipos8358 :)
@@evasipos8358 :)
Nagyon jó beszèlgetès volt!🥰Köszönjük az őszintesèget!!
Nagyon szuper beszèlgetès.Maradjatok mèg.❤️❤️❤️❤️❤️
Köszönöm szépen ❤Csodálatos volt a téma és igen erről is nagyon-nagyon kell beszélni 🙏Minden nő amikor úgy érzi hogy 20 évesen vagy 25 vagy 35 felett születik babája akkor az az ő magánszférája. Mivel az a két szülő dönti el nem pedig a köznép szerintem 🙏👍Lényeg hogy boldogság legyen és egy egész család és egészséges családot alkossanak. Igenis minden szempontból fantasztikus amiről beszéltek. Jó egészséget kívánok nektek. ❤❤ NAGYON jó az öszinte müsora hihetetlen. 🙏Várom a következő szombatot 🙏😘ÜDVÖZLETTEL: B.Edit🙏
Ez a beszélgetés számomra életmentő volt!❤ Hálás vagyok!
Nagyon jó lett a beszélgetés megint gratulálok Anita!🤗🥰
45 eves vagyok. Nem szerettem volna igazán gyereket. Ma meg már a korom miatt es az anyagi dolgok miatt nem vágunk bele. Jó így ahogy van .
Abel Anita egyszeruen csodas vagy , ez mentoralt beszelgetesfolyam iszonyatos egyedulallo es hianypotlo gondolatokat tartalmazott...
S en vagyok benne 47 evesen Linda...💜💜💜💜
Én 29 vagyok a Férjem 35 már több mint 11 éve vagyunk együtt 2 éve vagyunk házasok. 1 évvel ezelőtt kezdtünk el próbálkozni, 11 hónap alatt 3x lettem terhes, az első 2 babát elveszítettük. Rettenetes volt hallani a , vígasztalónak szánt szavakat. Most már a 17. Hétben járunk. Én azok közé a szerencsés nők közé tartozok hogy a férjem teljes vállszélességgel mellettem állt, amikor veszteséggel kellett szembenéznünk, és most is hogy veszélyeztetett kismamaként vagyok itthon. Hálás vagyok neki 💗
Boldog babavárást, könnyű szülést.
@@Vpb1234 Nagyon szépen köszönöm ❤
Sok egeszseget es oromot kivanok nektek.
Én kislány korom óta nagy családot szerettem volna 2-3 gyereket is akár. Az élet úgy hozta, hogy 35 éves elmúltam, és se párom se gyerekem. Valószínűleg már nem is lesz. Bár vágytam rá, de nem tudok társat találni, így próbálok berendezkedni az egyedül létre, kutyával-macskával. A hiányérzetem megvan még, de talán változni fog ez a jövőben, és család nélkül is boldog lehetek majd.
Élmény volt hallgatni!!!!
Köszönöm ezt a beszélgetést
Imádom🤩 ...köszönöm‼️🙏😘❤️
Ismet jo musor lett 😊gratulalok Anita 👌🥰
Köszönöm ezt a beszélgetést, igazán csodálatos volt. Anita, a 16 éves fiammal kapcsolatban pont ugyanezeket érzem, borzasztó nehéz az elengedés, jó volt hallani hogy nem vagyok egyedül! 😊
Ez a beszélgetés szuper volt, köszönöm ❤
Szeretem ezt az uj musort ! Jok a temak es a vendegek is😊 Anitanak kitartast :) en is 2x faztam meg terhesseg alatt es gyotrelem volt , az esti gyomoregest meg sem emlitem 😂😂😂😂
Szuper volt ismét❤️🙏…
Kellett volna egy olyan vendég hölgy is, aki soha nem akart gyereket se szülni sem örökbefogadni. Mert ilyen is van, mint én. Csak ezt sokan valami istentől való bünnnek tartják. És én ezt nem tudom megérteni hogy miért!
Nyilván te is el tudnád mondani a miértet/ket, hisz mindennek van valami oka, amit te tudsz, mások nem. Szerintem a kíváncsiság, a jóhiszemű érdeklődés igénye mindannyiunkban megszületik. Nos, hogy ezt hogyan nyilvánítjuk ki, ha megtesszük, az a nagyon fontos kérdés. Az ítélkezés pedig mindig hiba. Tanulható és nagy szükség lenne, hogy ne legyünk azok.
Nem "istentől való bűn!"
Helyesen: "Isten ellen való vétek"! 🙃
Ja, azt nem engedik behívni! Milyen propaganda lenne.. ...
Hidd el nem vagy egyedül vele. A világ borzasztó torz.
Nekem is olyanok voltak az életkörülményeim, hogy felelőtlenség lett volna gyereket vállalni.
Elég volt nekem az, hogy engem mentálisan tönkretettek a szüleim.
És mivel nem tudtam feldolgozni, ezért nagyon sok mindent nem tudtam mederben tartani.
És mivel éreztem, hogy az is hatalmas meló, hogy én felszínen maradjak, képtelen lettem volna egy gyereket felelőssegteljesen ellátni.
Pedig imádom őket, nem véletlenül tanultam óvónőnek.
És mindetekhez hozzátartozik, higy 19 evesen egyedul maradtam az értelmi fogyatekos batyammal, normalis párkapcsolatot nem tudtam kialakítani, mert én magam sem voltam "normális"
Szóval én úgy gondolom, felelősseg teljesen NEM vállaltam gyereket.
Viszont mennyien szülnek, akik nem alkalmasak a szülői szerepre, és mentálisan megnyomorodott gyerekeket nevelnek.
Kérdem én....
Az a jó megoldás???
Biztos nem!!!
Én pl. a másik végletet tapasztalom. 5 gyermekünk van és ilyen esetben is szerintem baromi illetlenség megkérdezni az okát. Rendszeresen megkapjuk, hogy vallásosak vagytok azért van ennyi gyerek? Konkrétan 1.5 hete született meg az 5. babánk és amikor felvettek a szülőszobára, akkor ott olyan megaláztatásban volt részem, hogy "nem akar beleszólni, de mostmár pihentetnem kellene a testem stb..."
Azt gondolom, hogy mindenki saját maga tudja eldönteni, hogy mikor, mennyi gyereket akar stb. persze ha az élet is úgy akarja, de a világon senki másnak semmi köze hozzá, hogy valakinek van gyereke, nincs gyereke, akar-e egyáltalán, ha többet akar, akkor miért van több és így tovább.
Ha valamilyen kérdés triggerel, az valójában rólad szól. A másikban egyáltalán nem biztos, hogy rossz szándék van. Csak a saját hozzáállásodat tudod megváltoztatni. Érdemes, mert amíg ez nem történik meg, addig folyamatosan szembe fog jönni ez a dolog.
@@xx-hz2rt Vagy nem. Azért elég sokszor sikerülnek ezek a megnyilvánulások igencsak bunkóra/ítélkezőre - úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű kérdések vagy 'jó tanácsok' sokkal inkább a feladóról árulkodnak.
@@vvmjr8222 Ezt a fajta megnyilvánulást az húzza be az életébe, akinek ezzel dolga van. A szaknyelv úgy hívja, hogy kivetítés. Egy tudatalatti mintát, amit magában nem tud felismerni, azt kivetíti. Dióhéjban, lebutítva ez a történet lényege.
Nagyon jo beszelgetes volt, de hianyoltam egy tudatosan gyermektelen not a vendegek kozul. Ugy teljesebb lett volna a kep.
Nagyon tetszik és végre mernek olyan dolgokról beszélgetni amiről nem beszélnek és a társadalom tele van rossz előitéletekkel!!!!!!!
Fantasztikus volt ez a beszelgetes.... köszönöm szepen...
Jo volt a beszèlgetès, de èn hiànyoltam a tudatosan gyereket nem vàllalo beszèlgetô partner.
Pontosan , az hiányzott ! 👍
Nékem is papírom van,; h nem lehet& most ezer sikertelen lombik után spontan baba 27. Hét 41 èvesen 😊
Nekem 19 éves a fiam, az életem fénye. Féltem a rá váró jövőtől , mert bizonytalan , kiszámíthatatlan és gonosz a világ, és bizony én erre a világra már nem vállalnék gyermeket , ha most lennék fiatal és gyermektelen , mondom ezt annak fényében , hogy a gyermekem a mindenem , a boldogságom ! Pontosan ezért nem ! Ő miatta.
Rettegek , hogy mi vár rá a jövőben ebben a világban , amit most élünk . 🥹
Féltem ettől a gonosz világtól a gyerekeimet es az unokáimat.
Megértem azt aki nem szül emiatt.
Nagyon jó volt ez a téma is. Jók voltak a beszélgetőpartnerek is. Én 37 évesen szültem, sokat vártunk rá, lombik programon is voltunk, végül "hagyományos módon" sikerült. Ha javasolhatok valamit: a smink főleg a 2 Anitánál nagyon túl lett tolva. Most nézem a Bochkor végét, ez a smink áll neked jól Ábel Anita.
Valószínűleg smink nélkül még rosszabb...
Legjobb rész volt❤
Imádtam...és köszönöm! :)
Nehéz téma az biztos és mindenki annyival jobban meg tudja ítélni a más dolgát, mint a sajátját.
Anita most a testével védi és szolgálja a babája fejlődését ,fogadja el!Ez a természet rendje!Így is szép kismama!
Szuper! Nagyon tetszett! 🥰
Kedves Anita! Nem vagyok amnéziás... :) Életemben a legjobban a várandósságom alatt éreztem magam fizikailag. Csodálatos időszak volt. Nem ment szét a csípőm, és nem fájt semmim, nem vizesedtem, nem dagadtam. Szintén nagy forróság volt. Nem aggódtam, pedig én is későn szültem. Istenien aludtam, fantasztikus gyönyörű álmaim voltak. És egyetlen egyszer sem volt sem rosszullétem sem hányingerem. Meghízni, meghíztam. :) Egyébként egy nehéz élethelyzetben voltam.
Ugyanez. Életem legjobb időszaka volt.❤
Minden elhangzott ami miatt számít mennyi idős a kismama. 💁🏼♀️
Szerencsés vagy!
@@martakelemen1928 nyilván! Bár én 23 évesen szültem az első gyermekem, és teljesen osztom Anitáék véleményét. Jó a kifejezés ‘ terhesség’ imádom a gyermekeim, de én is nehezen viseltem a 9 hónapokat! Hiába kerestem, vártam a csodálatos , áldott érzéseket, nem jöttek😮a csoda a végén jött, mikor megfogtam a gyermekeim. Oktondiság azt gondolni, hogy korhoz kötött, ki, hogyan éli meg a terhrsségét! Ez egyén függő. Elég szomorú, hogy ilyen ostobaságot kommentel ide. Csodás napot😊
Sajnos nem mindenki ilyen szerencsés...😢
Nekünk is hosszú út volt míg gyermekeink lettek, de egy percet nem bánok.Egy fájdalmat se sajnálok amin végig kellett menjek.
Ikreink lettek, extrém koraszülöttként jöttek a világra és a kislányunk agyvérzést kapott az inkubatorban.
Sose csinálnám vissza, tisztességesen és boldogan neveljük őket 🥰
Én elfogadom, nem mindenkinek könnyű. A környezetemben is többen így voltak. Én nekem életem legjobb időszaka volt. Ha nem nőt volna a pocakom észre sem vettem. Csak a legvégén voltak nehézségeim a nagy pocak miatt.
Kritikai megjegyzés következik, jobbító célzattal:
Ábel Anita jól vezeti a műsort és választ vendégeket a különböző témákban. Mondhatnám azt is, hogy hiánypótló, amit csinál. Viszont számomra zavaró, hogy a vendégek kizárólag híres emberek és/vagy szakértők. Ha társadalmi problémákról akarunk beszélgetni, akkor ne hagyjuk ki a civil embereket sem a diskurzusból. Mert számomra így híres emberek belterjes beszélgetésévé válik a műsor... Tessék vebndégnek behívni legalább egy civilt. Nagyban növelné a műsor és a problémafelvetések hitelességét. További sikereket kívánok a műsornak és a készítőinek. :)
De igen eletkorfuggo!21. Évesen szültem,nem híztam,az utolsó percig dolgoztam! Minden könnyebb! Már 40 fölött semmi nem úgy működik mint fiatalon! El nem ítélem ez mindenkinek a saját döntése!
Kár, hogy senki nem volt jelen a tudatosan gyermektelenek táborából. Ezzel mintha kicsit azt erősítenétek ezekben a nőkben, akik amúgy is ufóként vannak kezelve a társadalomban, hogy ilyen nők nem is nagyon léteznek. Pedig egyre többen vannak, akiknek bár lehetne gyerekük, nem vágynak rá különböző okok miatt. Nagyon felületesen érintve volt ez a téma, de véleményem szerint sokkal többet kellett volna vele foglalkozni, épp azért, hogy több emberhez eljussonon, hogy ilyen igenis létezik. Szerintem vannak nők, akik csak a társadalmi nyomás miatt vállalnak gyereket és igazából át sem gondolják mélyebben, hogy ők, egyénileg egyáltalán vágynak-e rá.
Minden embernek lehet gyermeke de nem minden ember való szülőnek
Mennyi gondolatomat megszólaltattátok! Köszönöm.
Milyen kis langyos musor!!
Nagyon jó volt a téma én is úgy lettem anya hogy bum. jött és nem akartuk még nem volt tervben a gyerek.
Nem is akartam még anya lenni nem volt késztetés talán soha se addig.Nagyon nehéz volt a terhesség és a szülés is az első idők,és a környezetemben a szuper anyák.😢de azt hiszem jó munkát végeztünk😊 apukájával.Aki nagyon jól tudott társ lenni ebben ki is akadt a környezetem mert anno 6hónapig ő volt Gyesen.Én mentem vissza dolgozni.
A nagy fiam 23éves lesz érdekes az elengedés nehéz , a kamaszkor na az embert probáló,hol van mit csinál,miert nem valaszol az üzenetre 5percen belül.Most egyetemista külföldön 2-3havonta tudunk találkozni de most már felnőtt lett.
Sokkal jobb most a helyzet mint anno 2001ben volt nyitottabb a világ,nincs annyi sztreotipia.
Nekem is van több gyerektelen barátnőm,ismerősöm.Teljes életet élnek.
Top topic!
33 éves nő vagyok, sosem akartam gyereket, nincs bennem meg az az érzés”…. De pont ez a kérdésem is..miért kell ezt megmagyarázni bárkinek is..miért vált ki ekkora dühöt ha valaki nem szeretne?!? Ettől nem vagyunk értékes emberek vagy nők? Pontosan ezért nem szülnék mert elment egy olyan irányba ez a világ amit nem mutatnék meg a saját gyerekemnek.. nem biztos,hogy ezt akarná….!
De! Pontosan ugyan olyan értékes! Aki nem, az az “anya” aki szült gyereket, de nem anya, vagy érzéketlen szörnyű, rideg a gyermekével.
Letet adni a legcsodalatosabb dolog.
Ez az elet ertelme.
Ettol fuggetlenul nyilvan ugy dontesz, ahogy akarsz.
@@heringzsofia2965 neked biztos..de nem mindenkinek az az elet ertelme!!!
Nekem pl. olyanok voltak az életkörülményeim, hogy felelőtlenség lett volna gyereket vállalni.
Elég volt nekem az, hogy engem mentálisan tönkretettek a szüleim.
És mivel nem tudtam feldolgozni, ezért nagyon sok mindent nem tudtam mederben tartani.
És mivel éreztem, hogy az is hatalmas meló, hogy én felszínen maradjak, képtelen lettem volna egy gyereket felelőssegteljesen ellátni.
Pedig imádom őket, nem véletlenül végeztem óvónőként.
És mindezekhez hozzátartozik, hogy 19 evesen egyedul maradtam az értelmi fogyatekos batyammal, normalis párkapcsolatot nem tudtam kialakítani, mert én magam sem voltam "normális"
Szóval én úgy gondolom, felelősseg teljesen NEM vállaltam gyereket.
Viszont mennyien szülnek, akik nem alkalmasak a szülői szerepre, és mentálisan megnyomorodott gyerekeket nevelnek.
Kérdem én....
Az a jó megoldás???
Biztos nem!!!
Gondolkodtam rajta, hogy megnézzem- e a videót, egyáltalán. Most, hogy megtettem, minden szavával egyet értek. Pro és kontra.
Én a bumer generációhoz tartozom és , pontosan átérzem amit elmondtatok . Első gyermekem várandósága ,, számomra sem volt hű de szuper az első 3 hónap sok hányás , hányinger , utána ez elmúlt,, akkor jöttek az itt ott fáj periódusa . A szülés meglepően gyorsan lezajlott és az én időmben ,, ugyan megmutatták a lányomat , de vagy 24 órát nem láttam . Másnap mikor végre a kezembe adták és szóltak hozzám , hogy ,, anyuka ,, előszőr körbe néztem kihez szólnak . Persze kezemben egy pici baba , és szinte átvizsgáltam minden kis porcikáját , kicsit gyönyörködtem is benne ,, de idő kellett hozzá , hogy valóban anyukának érezzem magam . 24 éves voltam első lánykám születésénél , két évvel később, már teljességgel anyuka voltam a második lányom várandóságánál és születésénél . Három fiú unokám van kiket nagyon szeretek ,, de én pl nem szeretek beleszólni lányom priorításaiba , hiszen ő már más generáció , másként éli meg azt amit én is . S elmondhatom büszke vagyok lányomra , mert szerintem csodálatos ANYUKA és vőm is igazán támasza .
Lesz majd olyan musor is, amikor ugyan ez a tema az apukak szemszogebol lesz bemutatva?
Nagyon jó beszèlgetès volt, de szerintem a legfontosabb kèrdès az az, hogy mièrt èrzi nagyon sok nő azt, hogy előbb meg kell teremtenie a karriert ès az anyagi biztonságát ès mièrt vállalnak egyre kevesebben ès egyre kèsőbb gyereket. Ès vajon hogy bánik valójában a társadalom az èdesanyákkal ès a gyerekeikkel. Mennyire kell egy anyának mèg egy családon belül is önmagáèrt ès a rokonok tiszteletèèrt megharcolnia.....Mennyire lesz kiszolgáltatott èveken keresztül adott esetben másoknak. A valóság az, hogy ma már egy nőnek arra kell berendezkednie, ha anya lesz, hogy egyedül is el tudja tartani adott esetben a gyerekeit ès arra kell vèrteznie magát, hogy minden szerepben megfeleljen. A felelőssèg oroszlánrèszèvel magára marad. A családtagok gyakran tartozèkok, akik annyit ès akkor vállalnak, amennyihezès amikor kedvük van. Vagy ha többet segítenek, akkor megfizettetik az árát. Ki így, ki úgy. Szerintem kár erről a rèszèről hallgatni. 14 ève vagyok anya ès egyèbkènt egyáltalán nem bántam meg. A semmire szültem kèt gyereket, de soha nem hátráltam ki ès rengeteget fejlődtem. El kellett fogadnom a tènyt, hogy gyakorlatilag non-stop dolgozom. Ezt nehéz volt benyelni. De jól irányìtom a kis hajónkat ès el tudom tartani magunkat egyedül is.
Az utolsó párbeszédhez kapcsolódva a kedves kineziológus szerint mégis hova rajzolja az ember az elképzelt gyerekét, ha nem a két szülője közé? Mindenbe bele lehet magyarázni mindent....
Ez szerintem is nagyon furcsa elemzés volt. Két szülő védi, óvja a gyereküket. Jobb hely mint középen nem hiszem, hogy van.
Sziasztok
Nagyon sok mindennel egyetértek. Nekünk sem volt könnyű, petedonorral lett a kislányunk ☺️ a párom mindenben támogatott ès rám bízta azt a döntést is , ezt az egy lehetőséget bevàllaljuk e.
Viszont ,akkor igen is beszèlnünk kellett arról l,hogy mi van abban az esteben ha igy döntök igy nem akarom.
Ez is megérne egy beszélgetés!!
Most feliratkoztam. Anitát szeretem❤
A biológiát nem lehet felülírni.
Tény, hogy fiatalon( 30 alatt) kevesebb a "macera". Persze kivételek is vannak, de a kivétel ( közhelyszerűen)erősíti a szabályt.
Tornóczky Anita esetében tényleg csoda hogy ennyi évesen sikerült a második beültetése. Jó lenne tudni a lombikos sorstársaknak hogy donor nélkül sikerült-e.
🎉🎉🎉család vagy csak baba❤❤❤
Sziasztok! Nagyon, tetszenek a műsor témái!
Én 17 évesen mentem férjhez, 20 évesen született az első és várt gyermekem , egy szörnyű hányós terhesség után. A második terhességem rögtön összejött és végig aggódni kellett. Utána egy méhnyakba tapadt terhességemet megszakították! Abba mentálisan kikészültem, ami a párkapcsolatomat majdnem tönkretette. Aztán 28 évesen megszületett, egy problémamentes terhesség után, a 3.gyermekem. Utána viszont 7 vetélésem volt, amik teljesen megingattak a nőieségemben! Amiből szerencsére a 30 éve velem lévő férjem rángatott ki.
Szerettem volna nevelőszülő lenni, de a férjem nem akart, mert nem tudta volna sajátjaként elfogadni.
A hugom huszonévesen majdnem sterilizáltatta magát, mert nem merte volna a gyermekeit kitenni saját szeszélyeinek. Ma pedig mindent megtesz, hogy gyermeke lehessen!
Az emberek kérdéseit egyszerűen le lehet szerelni egy,, nem szeretnék róla beszélni"-vel. Egyből tudják, hogy ez a téma tabu nálad! De nem lehet már senkitől semmit kérdezni, mert nem tudhatjuk kit mivel sértünk? A kérdéseket megfelelően kell kezelni, ha erőszakos akkor le kell állítani, egyébbként meg a,, nem" szócska használata ingyenes!😅😇🥰🥳🍀
Lindabol jo anyuka lenne.. Remelem megaldja az Isten... Kellenek Magyarorszagra a "minosegu szulok/emberek" ❤️
Mindig nagyon várom a szombatokat ezek a beszélgetések miatt. Nagyon jó témák vannak! Ezt a vonalat azzal egészítenem ki, hogy ez az előítéletesség a családtervezéssel kapcsolatban ott kezdődik, hogy ha nem házasodtok össze (mert nem vagytok olyan anyagi helyzetben és nem az az álmod, hogy 2 tanúval állj az oltárnál, vagy egyszerűen nem akartok mert ígyis jól érzitek magatokat) akkor már elkezdődik ez a na mikor lesz már esküvő? Nem lesz? Már együtt vagytok x éve. Kedvencem: hát de a kis jóska pistának a lánya is férjhez ment már.... :D Na és ha ezen vhogy átvergődted magad 30 fölött ez a társaság átvált, hogy na és gyerek mikor lesz? :D Innentől kezdődik a mai téma, ami amúgy is marhára megterhelő de egy nőnek szinte minden korszakában van egy társadalmi elvárás ami miatt basz*****ák, 30-40 éves korára szép kis batyu kerekedik belőle, amit nem mindenki tud olyan könnyen letenni.
Nagyon idegesítő Bogi affektálása, valahogy nem tudja kinőni! A témával kapcsolatban meg, amikor azt mondta, hogy összeszorul a gyomra attól, hogy valaki nem akar gyereket, na ezt nem értem. Mi a franc köze van hozzá? Nem tudom, hogy hány ember él álomvilágban, de a szülők többsége csak a saját gyerekét szereti és viseli el, már aki képes elviselni és jól nevelni, de mások gyerekei ugyanúgy közömbösek neki vagy egyenesen utálják. Gyerekével szembeni vélt sérelmek miatt képesek mások gyerekeit vegzálni, úgyhogy hagyjuk ezt szerintem, hogy ki mennyire szereti a gyerekeket, és mennyire tud velük bánni!Megérteném, ha amiatt szorulna össze a gyomra, mert bántalmazott, elhanyagolt gyerekeket lát, de attól, hogy valaki nem akar gyereket. A másik, amit rendszeresen elmondanak, hogy ha valaki kijelenti, hogy nem akar gyerket, mert nem szereti őket, akkor az ne is szüljön, mert még kidobja a kukába vagy megöli, bántalmazza, elhanyagolja stb. Egyáltalán nem biztos, hogy így tenne, attól, hogy ezt mondja. A hormonok és anyai ösztönök az utolsó pillanatban is beindíthatnak olyan érzéseket, hogy mindennél jobban fogja szeretni a gyerekét.
Elég sok sztereotípia puffogtatását hallhattuk, nekem Bogi hozzáállása volt igazán meglepő.
Anita remek műsor szuper, a Dallos Bogi meg a karier atyaég, inkább babázzon az mindenkinek jobb
❤😅
Túl sokat foglalkoztok azzal, hogy más mit gondol. Szerintem Bogi a legjobb korban szült, szerintem kár lett volna várnia.
... ès mikor màr szültèl egy gyermeket, utàna àllandóan kèrdezik, mikor jön a tesó? Ettől engem ki tudtak kergetni a vilàgból!
A szereplők előadják a nagy elfogadó attitűdöt, de azért gyakran elhangzanak olyan kifejezések, hogy amnéziás nők, azt én nem hiszem el, szerintem olyan nincs, és hasonlók.
Én két felnőtt gyerek anyjaként annyit tudok mondani, hogy túl van dimenzionálva az egész anyaság. Egy olyan faj tagjai vagyunk, akik úgy szaporodnak, hogy két nem van és az egyik teste hordja ki az utódot. És ennyi. 8 és fél milliárdan vagyunk ( vagy nem tudom mennyi, nem tudom már követni). Nézze meg mindenki a 80-nál idősebb embereket, kit érdekel, hogy valaha szaporodott e.
...és aki ezt leírhatta, csak úgy tehette meg, hogy volt olyan nyolcvan éves, aki valaha fontosnak tartotta, legyen gyermeke
@@csipirka dehogy tartotta fontosnak. "Úgymaradt"...
Lelki összeférhetetlenség, na persze.
A sok erőszakból, meg vérfertőzésből született gyerek szüleinél nincs lelki összeférhetetlenség, ezek szerint.
Érdekes.
Meg amikor a szülők akik nem szeretik egymást, a baba mégis jön.
Ez az ezoterikus magyarázat nálam már rég megbukott.
Én lehetek, hogy régi dolgot írok,de én úgy gondolom, és érzem, hogy az anyaság az ez ösztönből fakadó érzés.
Kedves Anita!Az elengedésről lehetne egy külön műsor.Az én lányom 22 éves és nekem még mindig nem megy!!😢
😊
Én hiányoltam a végleteket. Tudatosan gyermektelen illetve sok gyerekes nő.
Volt a baráti körünkben egy házaspár, akiknèl a fèrfiről kiderült, hogy meddő. A hölgy egèszsèges volt, de ők nagyon szerettèk egymást ès az örökbefogadás mellett döntöttek. Mikor a kicsi az alsó tagozatot kezdte, apuka elhagyta anyukát egy fiatalabb kollèganőjèèrt, akinek volt már egy saját kislánya. Őt neveli a pasi, az örökbefogadott kisfiúra rá sem nèz. Fizeti a gyerektartást ès ennyi...
Sajnálom Lindát. Nem érzem rajta, hogy 100% őszinte lenne. Elhitette magával, hogy már elment a vonat, és nincs értelme várni a nagy Ő-re. Nem nevelnék három idegen gyereket. Annyira nem öreg, és nem néz ki rosszul. Nehéz elhinni, hogy nem talált magának egy olyan pasit akinek nincs saját családja 🤷♂
Ha sajnálod, akkor ne írj legalább bántó dolgokat róla. Ez így elég fura sajnálat.
@@nikolettvekonynefizel3323 Nincs itt semmi fura, ez csak egy vélemény. Nem kell egyetérteni, de baszakodni sem kell. Mostanság mindenki pityog, mert valaki megmondja a saját véleményét. Mai világban is kritizálnak és kibeszélnek, csak a hátad mögött, közben úgy tesznek, mintha minden oké lenne. Ahhoz képest én őszintén vállalom a gondolataimat. Nem tetszik? Lapozz tovább🫡🙏 Amúgy még a sajnálat szót nem kell szó szerint érteni. Azért sajnálom, mert szerintem egy szuper anya lenne, és még mindig lenne rá lehetősége. Viszont inkább a szerelmet/barátságot/hívd ahogy akarod/ választotta + kapott három gyereket a nyakába bónuszként. Pasijának marha jó élete van, legalább nem kell egyedül gondoskodni a gyerekekről. Mi lesz velük 3-5-8 év múlva, amikor a nagy szerelemnek már a látszata sem lesz meg? Megmondom, mi lesz… Linda már 50 lesz, és tényleg nem lesznek saját gyerekei. Aztán még lehet, hogy a pasija is lecseréli, pont úgy, ahogy az ex-férje. Mi marad Lindának? Semmi. Öregség. Szomorúság. Na, ezen kellene elgondolkozni, nem azon pattogni, hogy negatív véleményem van! Csókolom 🫶
A szerelem nem arról szól, van-e a másiknak családja...
Linda nekem eddig is szimpatikus volt, de az amiket most mond. Én 37 évesen hasonlóan hozzá, nem mertem… sok évig elmondtam, hogy nekem erre ninc kész a lelkem. Féltem. Később aztán mozaik anyaként jön a komment, hogy “de látod, milyen jó valódi anya lennél”. Aztán amit Anita te mondtál, hogy mennyire megbélyegeznek… az nem számít, hogy a nem vérszerinti gyermekeim szeretem, egy örökbe fogadott gyereket is szeretnék! A környezetemben van biológiai szülő aki nem megbélyegez, hanem azt mondja, hogy anélkül az önzetlen kapcsolat nélkül, anélkül ami biológiai szülőnek ajándék … anélkül, tudatosan, szívből szeretek és gondoskodom. Mindig vannak akik nem ítélnek el és mindig lesznek akik szemében egy senki leszek. Akik szemében a mozaik gyerekeim ha sikeresek a szüleiknek fognak tapsolni, hogy milyen remek gyerekeket neveltek…. Ha pedig valamit rosszul csinálnak akkor már én is megerdemlem, hiszen “legalább annak lehetne annyi esze” …. A téma nekem adott es az is, ahogyan egyértelműen Bogi még ki is hangositotta, hogy ő érzi magát kellemetlenül (már már mások helyett is úgy érzem) hogyha Lillat es a hozzánk hasonló nőket nem nevezik Nőnek.
Én is volt idő amikor bármit megadtam volna azért, hogy ezzel a férfival bárcsak 10 évvel korábban találkozom. Amikor neki még nincs. Akkor lenne esély, hiszen ő az a támasz lett volna aki képes lett volna a félelmet kezelni és támasz tudott volna lenni… mellette elhittem volna, hogy együtt. Aztán persze tudom, ma már, hogy így kellett történnie. Jó úgy ahogy van :)
Akkor képzeljük el milyen lehetett az elődjeinknek? Ellátni a házat, a kertet, a tanyát. Senkit nem érdekel hogy mi fáj.
Jó adás, de azért a szerkesztő szavait nagyon hallani a vendégek mondatai között …. Lehetne azért pozitívabb is a hangvétel, mert másról sem hallani, csak panaszkodó anyukákról és a gyerekek lehurrogásáról. Lehet nehéz dolog az anyaság, de szeretetből csinálja az ember legalábbis azok, akikhez sorolom magam. Illetve annál nagyobb szeretetet sose fogsz kapni senkitől, mint amennyire a gyereked szeret téged. Látni őt nevetni, örülni, vagy csak simán játszani, olyan örömöt ad, amit semmi az ég világon nem tud pótolni.
Persze nem kell mindenkinek gyerek és az olyannak, aki csak vásárolni szeretne meg ülni a kanapén annak ne is legyen. Én boldog anya vagyok és csodálatos a házasságom, a kislányom és az életem így velük. - jaaa ilyet se lehet manapság már mondani. Pff
♥
😊❤
Egyedülálló anyaként azért ma Magyarországon nem olyan könnyű örökbe fogadni gyermeket.