BTBP S03E10: Tud egy vezető motiválni, vagy csak demotiválni?

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 30 ก.ย. 2024
  • “Cégvezetőként talán egy olyan munkahelyet szeretnél építeni, ahol akkor is szívesen dolgoznának az emberek, hogyha azért nem kapnának pénzt.”
    🎤 A mai adásunk nem csupán mérnökök, hanem szinte bárki számára hasznos lehet, aki elgondolkozott már azon, miért is dolgozik. A motiváció nem éppen egy elhanyagolható faktor a munka világában, hiszen akkor lesz valaki jó szakember, és elégedett munkavállaló, ha a vezetője, illetve a cég megfelelően tudja motiválni őt a saját, belső motivációján felül.
    💰Persze sokan rávágnák, hogy őket elsősorban a pénz motiválja, de adásunkból kiderül, hogy az anyagiak csak egy bizonyos szintig képesek ösztönzőleg hatni, a legmagasabb lépcsőfokon pedig már az önmegvalósítást találjuk. Egy fontos titokra is fény derül, mégpedig arra, hogyan tudják a munkáltatók kihasználni ezt a lépcsőzetességet a munkavállalók motivációs szintjeiben.
    💡A mai adásban tehát a motivációhoz kapcsolódó, néha kissé filozofikus kérdéseket boncolgattunk:
    ❓Tudnak-e motiválni a vezetők?
    ❓Van-e egyáltalán szükség motivációra egy szakmai környezetben?
    ❓Létezik-e külső motiváció, vagy mindenképpen belső vágyakon alapul?
    ❓Akkor is el tudod végezni a feladataidat, ha nem vagy elég motivált?
    ❓Valid motiváció-e a pénz?
    ❓Mivel motiválhatja még a munkavállalóit egy cég?
    ❓Hol hibáznak a demotiváló vezetők, és mivel motiválhatsz vezetőként?
    ❓Mi a különbség manager és vezető között?
    Ezekről az érdekes témákról beszélgettünk a mai részben, amiben egyébként még egy virtuális pezsgőt is kibontottunk, érdemes tehát velünk tartanod! 🍾
    🤔 Te hogy látod, mi a legfontosabb motiváló faktor egy munkahelyen? Írd meg nekünk!
    További tartalmakért kövess minket:
    Behind the Blueprint Facebook-csoport:
    / 1873759126164951
    Instagram:
    / aaengineers
    LinkedIn:
    / association-of-automot...
    #BehindtheBlueprint #podcast #motiváció

ความคิดเห็น •