a legijesztõbb wikipédia cikkek

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 17 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 1.3K

  • @adamczegledi472
    @adamczegledi472 6 ปีที่แล้ว +316

    Egy kis érdekesség az Annora Petrova sztorihoz:
    Annora először azt hitte, hogy az apja vagy egy barátja hozta létre a Wikipedia oldalt azért, hogy bátorítsa őt, azonban hamar kiderült, hogy ez nem így van. Minden versenye előtt egy nappal rákeresett, és mindig le volt írva az, hogy hányadik lesz másnap. Egyre jobb eredményeket ért el.
    Az olimpiai válogató előtt azonban elkövetett egy hatalmas hibát: ő maga próbálta meg szerkeszteni az oldalt a saját javára, konkrétan megpróbálta beírni azt, hogy megnyerte a válogatót. Azonban megtagadták tőle a hozzáférést, és innentől indult a rémálom. Az oldalon ettől kezdve egy "önző k....vának" lett titulálva, és csupa olyan szörnyűség történt meg vele, amit napokkal előre olvashatott: botrányosan véget ért a karrierje, meghaltak a szülei, és végül a saját halálát is megjósolta a Wikipedia-cikk, ami állítólag végül úgy történt meg, hogy szívrohamot kapott a laptopja előtt, miután hosszú órákon keresztül próbálta frissíteni az oldalt.
    Ez alighanem egy kitalált rémtörténet, csak azt nem értem, hogy aki ilyet ki tud találni és el tud indítani a neten, az miért nem próbálta meg eladni a történetet egy írónak vagy egy filmes producernek, mert szerintem nagyon jó horrort lehetett volna belőle forgatni. Ha ez az egész csak fikció, akkor nem kis meló lehetett megcsinálni és elterjeszteni, de vajon mi haszna lett ebből az ötletgazdának?

    • @ditta8416
      @ditta8416 5 ปีที่แล้ว +14

      Ádám Czeglédi
      Koszonom az infot, valoban erdekesseg. Egyebkent a Wikipedia kedvenc oldalam , sokat bongeszem.

    • @st3910
      @st3910 4 ปีที่แล้ว +11

      Ezeket honnan veszed? Forrás?

    • @darthtevegeci1759
      @darthtevegeci1759 4 ปีที่แล้ว +8

      Kíváncsi vagyok hogy vajon petrova milyen arcot vágott mikor a róla szóló wikipédia oldalt meglátta...

    • @jenifer19810429
      @jenifer19810429 9 หลายเดือนก่อน

      A kislány szüleit nem vonták felelősségre?

  • @gachabuttercup4202
    @gachabuttercup4202 6 ปีที่แล้ว +1078

    A bundáskenyérnek is van nagyon sötét oldala....
    Az az oldal amit elégetek :(

  • @abelfarkas5257
    @abelfarkas5257 6 ปีที่แล้ว +743

    Amikor épp fokuszal a videó az adott ijeszto kepre es erre jumpscarekent megjelenik egy Wish reklam, felbecsülhetetlen.

    • @modibalazs_jackson
      @modibalazs_jackson 5 ปีที่แล้ว +13

      Együtt Érzek!😁

    • @anagygeri
      @anagygeri 5 ปีที่แล้ว +7

      emberek akik nem használnak adblockot

    • @abelfarkas5257
      @abelfarkas5257 5 ปีที่แล้ว +2

      @@anagygeri narip most mondanan hogy inkabb tamogatom a keszitot, de sajnos demotizalva van hehe, nem amugy telon nemhiszem hogy van adblock vagyis en ott nem hasznalok

    • @Koszos_libaszar
      @Koszos_libaszar 5 ปีที่แล้ว +2

      Ezt akartan írni

    • @noratoth8273
      @noratoth8273 5 ปีที่แล้ว +1

      UltiManX rip

  • @szkymi
    @szkymi 6 ปีที่แล้ว +217

    *Még régebben olvastam, de Mike a fejetlen csirke nem a fejetlensege miatt halt meg, hanem mert megfulladt egy kendermag miatt, ami megakadt a torkán.*

    • @flexin.3346
      @flexin.3346 6 ปีที่แล้ว +8

      *XDDDDDDD*

    • @oliviahye4240
      @oliviahye4240 6 ปีที่แล้ว +4

      Ez igaz?

    • @kjessy7879
      @kjessy7879 6 ปีที่แล้ว +10

      @@flexin.3346 *én is hallottam már erről. Úgy, hogy csövekkel etette. Szerinted hogy maradt volna életben, ha nem eteti?*

    • @flexin.3346
      @flexin.3346 6 ปีที่แล้ว +6

      @@kjessy7879 *De torkán nem akadhat meg ha nincsen neki.*

    • @szkymi
      @szkymi 6 ปีที่แล้ว +34

      @@flexin.3346 *te iq bajnok, a torok nem a fej, hanem a nyak része*

  • @balazsbokor3182
    @balazsbokor3182 6 ปีที่แล้ว +2160

    Magyarországi rejtélyek nyomdokában !🤔🤔
    Like hogy Paul is lássa!

    • @fxy4252
      @fxy4252 6 ปีที่แล้ว +29

      Akkor én költöznék spanyolországba

    • @balazsbokor3182
      @balazsbokor3182 6 ปีที่แล้ว +9

      Foxy Teresa figaldohoz?😂😂

    • @Tibor89
      @Tibor89 6 ปีที่แล้ว +11

      En is koltoznek magyarotszagról.
      Jahh, nemetorszagban elek 😂😂

    • @csanat9503
      @csanat9503 5 ปีที่แล้ว +3

      Szefi?

    • @Tibor89
      @Tibor89 5 ปีที่แล้ว +1

      Vát?

  • @horvathakos5319
    @horvathakos5319 6 ปีที่แล้ว +142

    Nem kattintottam el még ilyen gyorsan wikipédiáról.

  • @kanyasi.0147
    @kanyasi.0147 6 ปีที่แล้ว +1313

    Meddig gyakoroltad a "massachusetts,, szót
    😂

  • @marktoth7465
    @marktoth7465 6 ปีที่แล้ว +324

    Videó elött: Ááá... Wikipédia... Ez úgyse lehet annyira ilyesztő!
    Videó végén:Oké... Oké... Beszartam...

  • @rccarsandairplanes4625
    @rccarsandairplanes4625 6 ปีที่แล้ว +663

    Nagyon szerettem a videóidat nagyon jól kitudod fejezní az érzéseidet, és véleményeidet ,egyszerüen királyak a videóid!!!

    • @Dmnk897
      @Dmnk897 6 ปีที่แล้ว +23

      De csak szeretted??? Nyugi,nem a helyesírásod miatt akarlak cikizni. :)

    • @neubergerlilla4160
      @neubergerlilla4160 6 ปีที่แล้ว +3

      Rc Channel rip 😢

    • @crowius
      @crowius 6 ปีที่แล้ว +2

      @@Dmnk897 uh, szerencse h irtad, mert am nagyon ugy tunt

    • @h.b.2017
      @h.b.2017 6 ปีที่แล้ว +8

      Tövig nyaljunk be jeeeee.

    • @csanadberlik4328
      @csanadberlik4328 6 ปีที่แล้ว +2

      Egyetértek

  • @gamerpropresents8546
    @gamerpropresents8546 6 ปีที่แล้ว +137

    "Hétvégenként a ligetben tekeri meg a pacekot" sírtam :D

  • @Minusz_a_patkany
    @Minusz_a_patkany 6 ปีที่แล้ว +148

    Éééés pál utca visszatért ':D.

  • @russianbossxoxo
    @russianbossxoxo 6 ปีที่แล้ว +668

    Ma se fogok aludni kommentek 3..2..1

    • @zalix2797
      @zalix2797 6 ปีที่แล้ว +5

      XDD

    • @bryyce665
      @bryyce665 6 ปีที่แล้ว +30

      Visszaszamlalos kommentek 3 2 1

    • @leventemajor589
      @leventemajor589 6 ปีที่แล้ว +2

      Akkor minek nézed!

    • @boglarkavarga2808
      @boglarkavarga2808 6 ปีที่แล้ว +10

      russianbossxoxo
      “Ma se fogok aludni kommentek 3... 2... 1...” kommentek

    • @annabakos3632
      @annabakos3632 6 ปีที่แล้ว +3

      Ma sem fogok aludni

  • @danielnanasi8026
    @danielnanasi8026 6 ปีที่แล้ว +52

    "Ilyen szinten hivatalos oldaltól..." Azért a Wikipédiával mindig legyünk szkeptikusak, a középiskola és az egyetem elvégzéséhez biztosan sokat segít, de tudományos dolgokban elég silány, főleg magyar nyelven.

  • @simpleteam9375
    @simpleteam9375 6 ปีที่แล้ว +376

    Lehetséges, hogy lesz a Titanic-ról videó?😅
    Boldog új évet! 😁

    • @eriknagy6792
      @eriknagy6792 6 ปีที่แล้ว +7

      Az nekem is tetszene :D

    • @7cmheaven
      @7cmheaven 6 ปีที่แล้ว +2

      Adom az ötletet. likeolom

    • @hangaszilagyi3922
      @hangaszilagyi3922 6 ปีที่แล้ว

      Time Miami Jó ötlet!Legyen szerintem is!

    • @csibibence3171
      @csibibence3171 6 ปีที่แล้ว +1

      Szerintem is legyen nagyon jó ötlet

    • @rekahegedus519
      @rekahegedus519 6 ปีที่แล้ว +1

      Szerintem is

  • @Nozzy13
    @Nozzy13 6 ปีที่แล้ว +70

    Kiskoromban nekem is előbújtak árnyékemberek. Éjjel mikor felkeltem,a szobám túlvégén lévő székemre rakott ruhákból rajzolódott ki egy emberi alak. volt hogy többszöri felriadás után már alakot is váltott. Akárcsak egy igazi ember, mikor a póz amit felvesz, egy idő után kényelmetlenné válik. Valóban ijesztő volt, de a széket lomtalanításkor kiba.

    • @tudhatnad1766
      @tudhatnad1766 6 ปีที่แล้ว +9

      sztátok? :D

    • @Nozzy13
      @Nozzy13 6 ปีที่แล้ว +9

      @@tudhatnad1766 sztam :D

    • @whiteanimator8617
      @whiteanimator8617 6 ปีที่แล้ว +1

      Énmeg aludtam este megébredtem és láttam egy nőt a fejemre huztam a takarót kis idő után kinéztem és láttam hogy a táska volt meg a ruhák

    • @whiteanimator8617
      @whiteanimator8617 6 ปีที่แล้ว

      XD

    • @patriciazitaszabo3911
      @patriciazitaszabo3911 6 ปีที่แล้ว

      jin kazama xdddd

  • @Kajdoo
    @Kajdoo 6 ปีที่แล้ว +304

    Hallom a hangodon, hogy nem csak én vagyok megfázva!

    • @gyozoporod3372
      @gyozoporod3372 6 ปีที่แล้ว

      Ricsi brawl starsozol

    • @gyozoporod3372
      @gyozoporod3372 6 ปีที่แล้ว

      Mék clubba vagy

    • @zeetea9218
      @zeetea9218 6 ปีที่แล้ว +19

      @@gyozoporod3372 te is tudsz beszélni.

    • @zeetea9218
      @zeetea9218 6 ปีที่แล้ว

      @@bladee2115 6 éves

    • @iamnelsonreal
      @iamnelsonreal 6 ปีที่แล้ว +1

      @@zeetea9218 Attól hogy nem ír helyesen, csak is 6 éves lehet? Mi a bajod vele?

  • @kekegege1351
    @kekegege1351 6 ปีที่แล้ว +208

    Legyen videó elátkozott tárgyakról! Pl: dibbuk doboz, annabelle
    Vagy legendákról pl: rugólábú jack, hasfelmetsző jack

    • @bananakriszh9622
      @bananakriszh9622 6 ปีที่แล้ว +19

      Nézd Izát...
      Ő jó videókat csinál erről!!!

    • @kekegege1351
      @kekegege1351 6 ปีที่แล้ว +7

      Én maradok paul streetnél :)

    • @milekluca987
      @milekluca987 6 ปีที่แล้ว +8

      Szefi is hasonló témában operál, csekkold ha mélyebben érdekel a dolog 😀

    • @kekegege1351
      @kekegege1351 6 ปีที่แล้ว +4

      @@milekluca987 már néztem pár videóját, de még mindig paul street a jobb sztem

    • @andrototh8568
      @andrototh8568 6 ปีที่แล้ว +1

      Iza. Keress rá ha ezelre vagy kíváncsi.

  • @h.m.8068
    @h.m.8068 6 ปีที่แล้ว +56

    Az Annora Petrova 'jövőbeli' képétől kirázott a hideg.
    Nem tudom miért.

    • @eszter5087
      @eszter5087 4 ปีที่แล้ว +1

      Kíváncsi lennék,vajon tényleg úgy nézett e ki,olyan mint egy űrlény

    • @botibraun1689
      @botibraun1689 4 ปีที่แล้ว

      Engem is nyugi

  • @romideme1924
    @romideme1924 6 ปีที่แล้ว +131

    4:06, ez nem a táncoló pestis??

    • @Nxonn584
      @Nxonn584 6 ปีที่แล้ว +32

      Dance till your dead

    • @fxy4252
      @fxy4252 6 ปีที่แล้ว +3

      @@Nxonn584 hell no

    • @justanormalboi8370
      @justanormalboi8370 6 ปีที่แล้ว +4

      @@Nxonn584 valmiért nekem is az a zene jutott eszembe(ha te arra gondoltál)

    • @Nxonn584
      @Nxonn584 6 ปีที่แล้ว

      @@justanormalboi8370 Igen yeah yeah yeahs heads will roll

    • @csibszgrimmstones5865
      @csibszgrimmstones5865 6 ปีที่แล้ว

      Nem igazán. Az tánc mánia

  • @RayenR89
    @RayenR89 6 ปีที่แล้ว +5

    Nem akarok elfogult lenni de azt hiszem Paul, a te csatornád a legjobb a magyar vonalon. Minden értelmes ismerősömnek ajánlom ha szóba kerülnek efféle dolgok. Nagy respect.

  • @viktoralbert5513
    @viktoralbert5513 6 ปีที่แล้ว +210

    Nem kattintottam még el ilyen gyorsan bartosrol

    • @vaddiszno722
      @vaddiszno722 6 ปีที่แล้ว +6

      Xd a nagy möster

    • @kony45583
      @kony45583 6 ปีที่แล้ว +5

      Das ist Bartos csezerjó

    • @neubergerlilla4160
      @neubergerlilla4160 6 ปีที่แล้ว +4

      Viktor Albert en meg Demjenrol

    • @farkasandris5784
      @farkasandris5784 6 ปีที่แล้ว +5

      Várhatott volna még magával ez a videó, a möster az első

    • @iliketacos1716
      @iliketacos1716 6 ปีที่แล้ว +1

      XD nagyón víces 😂😂😂

  • @Limitedvagyok
    @Limitedvagyok 6 ปีที่แล้ว +81

    Nem gondoltam hogy *Radics Attilát* láthatom egy *Paul Street videóban.*

  • @leventehorvath8485
    @leventehorvath8485 6 ปีที่แล้ว +68

    Ma este úgy beszartam... Alvásparalízisem volt... 😂

    • @dr.coomer8210
      @dr.coomer8210 6 ปีที่แล้ว +4

      Én nekem játékparalízisem van.

    • @martonszabo346
      @martonszabo346 6 ปีที่แล้ว +3

      Kajak? Én most fogom kipróbálni a tudatos álmodást? Amiatt lett alvásparalízised? Kérlek mondj többet, és hogy milyen volt

    • @Miamacska
      @Miamacska 6 ปีที่แล้ว

      Márton Szabó Vigyazz vele, en is probaltam mar de nem jott ossze. Nem tudom van-e koze hozza, olvass utana neten mert ha van, barmikor visszaterhet a paralizis. Es altalaban rohadt para. :/

    • @leventehorvath8485
      @leventehorvath8485 6 ปีที่แล้ว

      @@Miamacska én 2 hete próbáltam, azóta minden második nap van... Egyszer megeri kiprobalni, de nem tudom mikor múlik el...

    • @leventehorvath8485
      @leventehorvath8485 6 ปีที่แล้ว

      @mbogarantyu részvétem

  • @dorinafranczel3774
    @dorinafranczel3774 6 ปีที่แล้ว +4

    Annyira szeretem hogy az ilyen hétköznapi oldalakon is találsz ilyen hátborzongató sztorikat. 😻

  • @bakos.2382
    @bakos.2382 6 ปีที่แล้ว +1392

    Fogadjunk 1like-ba hogy a videó nézése közbe olvasod ezt

    • @napoleonbonaparte2636
      @napoleonbonaparte2636 6 ปีที่แล้ว +10

      Mé csinálod ezt?

    • @gyozoporod3372
      @gyozoporod3372 6 ปีที่แล้ว +8

      Ooooooh basszus

    • @simondubstep3253
      @simondubstep3253 6 ปีที่แล้ว +29

      *Igen, videó nézése közben olvasom, de attól még miért kéne like-olnom a kommentedet?*

    • @veghboglarka3954
      @veghboglarka3954 6 ปีที่แล้ว +3

      Like vadász 😕

    • @bakos.2382
      @bakos.2382 6 ปีที่แล้ว +4

      Igazából csak unatkoztam és akkor mondom ideirom🤣🤷

  • @igoruwuweosas4380
    @igoruwuweosas4380 6 ปีที่แล้ว +87

    Ki szereti a perecet?

    • @Side5705
      @Side5705 6 ปีที่แล้ว +6

      Kézműves perec?

    • @BD-uk3gy
      @BD-uk3gy 6 ปีที่แล้ว +1

      Igor Uwuwe Osas 🙋‍♀️🙋‍♀️

    • @juliaadam7584
      @juliaadam7584 6 ปีที่แล้ว +8

      Azért írtad mert félsz? 😂( Csak mert én ezért olvastam és ez a komment megnyugtatott, köszönöm xdd)

    • @gezadanyi4622
      @gezadanyi4622 5 ปีที่แล้ว

      Én

    • @ovarinana
      @ovarinana 5 ปีที่แล้ว

      Én 🙋🏻‍♀️

  • @missylissy200
    @missylissy200 5 ปีที่แล้ว +123

    A csirkés nem ijesztő, hanem inkább szomorú. Kínzásnak tartom, hogy ilyen formában életben tartották szegény állatot.

    • @partytownnyaldkiman9655
      @partytownnyaldkiman9655 4 ปีที่แล้ว +1

      Nem hallot nem latot gondolkozni se tudod mert az agyat a fejevel egyutt levagtak.szornyu

    • @lauraalaughing671
      @lauraalaughing671 3 ปีที่แล้ว +6

      Tudományilag viszont érdekes, függetlenül ettől

  • @Mark-qe6ln
    @Mark-qe6ln 6 ปีที่แล้ว +103

    Nagyon fasza lett!
    Na akkor most meg is nézem.

    • @leventesarkozy9186
      @leventesarkozy9186 6 ปีที่แล้ว +24

      Hát ez eszméletlen vicces volt!

    • @pelikangabor
      @pelikangabor 6 ปีที่แล้ว +20

      és még eredeti is

    • @attilaracz4310
      @attilaracz4310 6 ปีที่แล้ว +10

      Ez olyan jó volt még nem láttam 1000x

    • @marci6412
      @marci6412 6 ปีที่แล้ว +10

      Gratulálok! Most már több ezer ember egy élettelen fasznak tart.

    • @crowius
      @crowius 6 ปีที่แล้ว +9

      Azta olyan vicces volt, h a telefon baszott engem falhoz a poentol 😌

  • @キラー-m8m
    @キラー-m8m 6 ปีที่แล้ว +313

    Ki az aki nem merte kitennk teljes képernyőre és léjött kommenteket olvasni?[én]😂😂

  • @balazs85
    @balazs85 6 ปีที่แล้ว +50

    Mért pazarlom ilyen para dolgokra a mobilnetem?am fasza lett

  • @coooper19900
    @coooper19900 6 ปีที่แล้ว +6

    - Mi az a wikipédia??
    - A wikipédia a hallgatók legjobb barátja.

  • @_rycsy_5228
    @_rycsy_5228 3 ปีที่แล้ว +3

    Kurva jó. Pont a csirkés résznél be adott egy Kfc s reklámot azzal a szöveggel, hogy rendelj csirkét🤣🤣🤣

  • @abelmeszlenyi77
    @abelmeszlenyi77 6 ปีที่แล้ว +15

    4:21
    "Dance till your dead
    Of with the head
    Heads will roll" 😂

  • @alexandraszalai6192
    @alexandraszalai6192 6 ปีที่แล้ว +13

    7:19 ati: A FEJETLEN CSIRKE
    a videóban: JoL HaLlOtTaD 😂😂😂😂

  • @MoodyFeel
    @MoodyFeel 6 ปีที่แล้ว +69

    Én mazoista vagyok hogy éjfélkor nézem ezt a videót?

  • @bencegy_1355
    @bencegy_1355 6 ปีที่แล้ว +83

    Imádom a videóidat!!!!!! 😀😀Már vártam rá!!! 😀

    • @nagyzoltan1392
      @nagyzoltan1392 6 ปีที่แล้ว +2

      Bence Bence te mindenhol ott vagy

    • @bencegy_1355
      @bencegy_1355 6 ปีที่แล้ว +1

      @@nagyzoltan1392 hát van ilyen xd

    • @bencegy_1355
      @bencegy_1355 6 ปีที่แล้ว +2

      @Nakazato én is leszarom hogy te mit ugatsz itt!! Te kis tányérfejű! 😂

    • @balazsandirko6961
      @balazsandirko6961 5 ปีที่แล้ว

      Oké te tényleg mindenhol ott vagy

  • @dave_cdllc
    @dave_cdllc 5 ปีที่แล้ว +4

    Főnök úr, ez nagyon jó lett. Még egy rész? 😀

  • @megusunkgang4291
    @megusunkgang4291 6 ปีที่แล้ว

    Megint befostam. Köszi paul

  • @blase6157
    @blase6157 6 ปีที่แล้ว +17

    A Rosswellben történt ufókatasztrófáról szívesen megnéznék egy videót! 😂

    • @blackybakachan4407
      @blackybakachan4407 6 ปีที่แล้ว +1

      Benne van a Fallout játékban és egy csomó angol dokumentum film van róla ha érdekel😁

  • @spacejunkengineering1351
    @spacejunkengineering1351 5 ปีที่แล้ว

    Szervusz ! Az évek alatt random megnéztem videóidat mikor kiadta a you -tube , de nemrég, föl is iratkoztam ! Jó videók , érdekesek , és nagyon értelmesen beszélsz ! Most viszont megütötte a fükemet egy szó ,ami ebben a videóban elhangzott , a magabizonytalanság !☺️! Azt hiszem , hogy ilyen szó nincsen , vagy ha mostmár van , akkor nem helyes ! Önbizalomhiány ami oda passzolt volna ! Köszönöm , így tovább , nagyon jók a témák ! Minden jót !

  • @Northeast_Atlantic
    @Northeast_Atlantic 3 ปีที่แล้ว +3

    ... a fejletlen csirke ( 7:20 )
    Egyik barátomék meséltek egy sztorit, hogy miután levágták a csirkéjüket, még szakadt két kört fej nélkül :)

  • @erzsebethesz7808
    @erzsebethesz7808 6 ปีที่แล้ว

    Kedves Paul Street!!Kiràlyak a videóid!!Izgalmasak,tanulságosak,nagyon szórakoztatóak!!☺Szép napot!!

  • @peter_vasvari_art
    @peter_vasvari_art 6 ปีที่แล้ว +2

    Ott az árnyékemberes résznél.. na ott szevasz. Köszöntem a videót! Majd folytatom soha semmikor😂
    Egyébként rohadt jó👏🏻

  • @Rishianevem
    @Rishianevem 6 ปีที่แล้ว +1

    Egyébként ilyenkor belegondolok hogy basszus.. emlékszem rá mikor pár ezer feliratkozóval rendelkeztél.. Sokat fejlődtél :D Gratulálok és köszönöm hogy mindig nézhetem a videóidat mikor eszek!

  • @TN-jr2sv
    @TN-jr2sv 6 ปีที่แล้ว +45

    Amúgy Romániaban van egy erdő amit katonák védenek . Asszem az a Román alföldön található de ez az információ nem biztos

    • @barnihappy2202
      @barnihappy2202 6 ปีที่แล้ว +2

      Valami nekem rémlik.. nézz utánna pls

    • @TN-jr2sv
      @TN-jr2sv 6 ปีที่แล้ว +2

      @@barnihappy2202 utána nézek de nembiztos hogyha tálalok róla is valamit ha tálalok ugyanide vissza írok neked és lehet adok egy linket

    • @TN-jr2sv
      @TN-jr2sv 6 ปีที่แล้ว +1

      @@barnihappy2202 Rá olyan 4 órára rá tálaltam de csak legendák és mind Románul vannak

    • @barnihappy2202
      @barnihappy2202 6 ปีที่แล้ว

      @@TN-jr2sv kár..

    • @brigittamate7084
      @brigittamate7084 5 ปีที่แล้ว +7

      Hoia bacu forest... Érdekes videok vannak róla

  • @fannivoros8302
    @fannivoros8302 6 ปีที่แล้ว

    egyszerűen zseniálisak a videóid, szét parázom magm az összesen de mégis mindíg végig nézem mert annyira jól össze vannak rakva és nagyon érdekes dolgokat hozol fel mindíg

  • @henixoxox
    @henixoxox 6 ปีที่แล้ว +19

    10:30 tiszta Attack on titan😂

  • @menyuska1977
    @menyuska1977 6 ปีที่แล้ว

    Imádom a videóidat! Mindig nagyon érdekes témákat hozol nekünk!

  • @laurabakos459
    @laurabakos459 5 ปีที่แล้ว +6

    Legijesztőbb dolgok magyar népmesékben!

  • @pogiboi9430
    @pogiboi9430 6 ปีที่แล้ว

    Végre egy videó amit nem láttam eddig egy külföldi csatornán!
    Keep it Up✌

  • @missilluminati3389
    @missilluminati3389 5 ปีที่แล้ว +3

    Azé kiejtésed néha odabasz 😂 'Mórra Mörréj'

  • @dave_cdllc
    @dave_cdllc 6 ปีที่แล้ว

    Köszönöm! Már írtam volna be a csatid hogy nézzek valamit erre itt van ajánlottban. Good video. Ment a like :D

  • @pandurberci5300
    @pandurberci5300 6 ปีที่แล้ว +4

    8:25 amúgy egy normális csirkének is ha levágják a fejét akkor az még egy ideig rángatozik az idegek miatt (én így tudom)

  • @renatagonczi1641
    @renatagonczi1641 6 ปีที่แล้ว

    Nagyon jók a videóid! Imádom és tényleg kicsit ilyesztőek :D pláne ahogy előadod.. :) Gratula a vidihez! nagyon jó lett

  • @heyitsdiana9
    @heyitsdiana9 6 ปีที่แล้ว +3

    Egy kis pontosítás: A Tourette nem csak annyiból áll, hogy olyan szavakat mondd ki a beteg, amiket nem akar, hanem a testrészei kontrollálatlanul mozognak, például akár pislog vagy mozgatja a szemöldökét.

  • @cobraynk3801
    @cobraynk3801 6 ปีที่แล้ว

    Nemrég fedeztelek fel de mar megnéztem az összes videód örülök hogy rátaláltam a csatornádra :>

  • @-Valusek-
    @-Valusek- 6 ปีที่แล้ว +30

    Amúgy rólad mit ír a Wikipédia ?!

    • @christianblack9338
      @christianblack9338 6 ปีที่แล้ว +2

      Nézd meg

    • @Анато́лий-н8л
      @Анато́лий-н8л 5 ปีที่แล้ว +1

      rólam azt írta, hogy 31 évesen vodka túladagolásban halálozok el és egy elvtársam sem fog eljönni a temetésre

  • @rolandnemesroland5588
    @rolandnemesroland5588 6 ปีที่แล้ว +2

    Én ki pinnelném azt aki nagyon szereti Pault ❤️❤️

  • @izaa1682
    @izaa1682 6 ปีที่แล้ว +67

    Ha árny emberek vannak akkor árnyvadászok is #savesadowhunters

    • @gyulatorok4292
      @gyulatorok4292 6 ปีที่แล้ว +2

      x y Ez igaz. Én nemrég ismertem meg egy barátnőmtől és imádom!

    • @brezoabi
      @brezoabi 5 ปีที่แล้ว +3

      x y AHHW MALEC

    • @zitatraub
      @zitatraub 5 ปีที่แล้ว

      Awww Jace😂😻😻

    • @darijagrabics3420
      @darijagrabics3420 5 ปีที่แล้ว

      Olyan kár hogy vége😕😭

    • @cigarettediet1185
      @cigarettediet1185 2 หลายเดือนก่อน

      vannak ám, tudom mert bordis vagyok és ilyen hallucináció ezzel jár. telefonom is rezeg ok nélkül😮😮😮😮😮😮😮

  • @kopterbt5068
    @kopterbt5068 6 ปีที่แล้ว +1

    Ez az új videó. Nagyon élveztem csak így tovább. Boldog új évet utólag is. :)

  • @zsofiab46
    @zsofiab46 6 ปีที่แล้ว +42

    Árnyék embert én is láttam amikor nálunk aludt az unokatesóm és ő is látta😅

    • @flowersfromdelilah
      @flowersfromdelilah 6 ปีที่แล้ว +1

      Kpopper? ❤️

    • @arimin9011
      @arimin9011 6 ปีที่แล้ว +1

      @@flowersfromdelilah Army 💖

    • @zsofiab46
      @zsofiab46 6 ปีที่แล้ว +1

      @@flowersfromdelilah igen

    • @annavillanyi3121
      @annavillanyi3121 6 ปีที่แล้ว +1

      Jimiiiin

    • @ovarinana
      @ovarinana 6 ปีที่แล้ว +1

      Csak nem egy Jimin stan? 😏😂

  • @aladnyulok32
    @aladnyulok32 6 ปีที่แล้ว

    Köszi a fordítást. :D majd legközelebb jelöld meg az eredeti videót :P

  • @david0009
    @david0009 6 ปีที่แล้ว +13

    Nagyon zsír lett..
    Jöhetnek még ilyen témák
    Amugy egy kérdésem lenne! Lesz eminem cover?

    • @hayatotorok1440
      @hayatotorok1440 6 ปีที่แล้ว +4

      Dávid 000 aha, gondolom a reklámot nézted végig ennyi idő alatt

  • @dantewinchesterblack7653
    @dantewinchesterblack7653 6 ปีที่แล้ว

    Ez jó volt, főleg a vége, az ütött rendesen, amúgy a legvégén lévő zene címét megkaphatnám, ha igen akkor nagyon szépen köszönöm!

  • @bennszulottunikornis8969
    @bennszulottunikornis8969 6 ปีที่แล้ว +17

    Már a cím is tetszik😃

  • @nikolettjuditszabo8682
    @nikolettjuditszabo8682 5 ปีที่แล้ว +1

    Nagy király vagy!!!
    Lehetne Magyarországi ufo történetekről vidit!?
    Köszi

  • @zalix2797
    @zalix2797 6 ปีที่แล้ว +25

    Ihh azért az utolsó az beszaratott... XD

    • @oliviahye4240
      @oliviahye4240 6 ปีที่แล้ว +1

      Nekem az a rémálmom mindenkivel most már aludnom kell😂😂

  • @lilgabee9795
    @lilgabee9795 6 ปีที่แล้ว

    te vagy a kedvenc vidisem mindig bele elem magam a videoidba es nagyon parak 🖖🏽😂

  • @attilabodnar5236
    @attilabodnar5236 5 ปีที่แล้ว +3

    Üdv a komment szekcióban! Van nálunk tea és süti. Itt nem kell félni a videó képi világától :)

  • @tamasnagy689
    @tamasnagy689 6 ปีที่แล้ว

    Végre😁 Hiányoztál Paul👌

  • @kenny61
    @kenny61 6 ปีที่แล้ว +21

    Azta kurva, 213k feliratkozó? Emlékszem amikor kevesebb volt mint 4-5000, durva hogy már ennyinél jársz, grat hozzá!

    • @C.Miles.
      @C.Miles. 3 ปีที่แล้ว +1

      450 :)

  • @horvathhenrik6089
    @horvathhenrik6089 6 ปีที่แล้ว

    Nagyon Szeretem a videoidat.Kerlek Ne hagyd abba!!!!!!!!!! Boldog Ujevet utolag is.!! :)

  • @__v0ltinx__276
    @__v0ltinx__276 6 ปีที่แล้ว +20

    A zene csak a bal fülemben megy
    :(

  • @キラー-m8m
    @キラー-m8m 6 ปีที่แล้ว

    Remek vidi lett nagyon jo vidiket csinálsz paul

  • @lucasaranagy5767
    @lucasaranagy5767 6 ปีที่แล้ว +3

    Én rájöttem, hogy ahogy nézem ezeket a videókat, egyre jobban megijedek. Mi van velem?😂
    Régebben meg sem rezzentem ha egy darkwebes témáról beszéltél, most meg a telefon játékos videótól annyira befostam, hogy alig tudtam aludni. 😅

  • @borxyy
    @borxyy 5 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó volt ez a videó légyszi csinálj még ilyent!🤩

  • @ildikoszabo7599
    @ildikoszabo7599 6 ปีที่แล้ว +23

    10 "személynek" nincs jó ízlése🤫👌🤔

  • @stez9077
    @stez9077 6 ปีที่แล้ว

    Én se tudtam uralkodni a kezemnek hogy rákatintson a paulstreet videóra nagyon jó vagy 😘

  • @torokadam4675
    @torokadam4675 6 ปีที่แล้ว +3

    Nekünk meg még nincs is suli.
    Mekkora szerencse.

  • @szivikovacs4779
    @szivikovacs4779 6 ปีที่แล้ว

    Jobbulast ha beteg vagy🤗 es imadom a videoid egyik BEST-em vagy😍😍

  • @LEvi-xn9yj
    @LEvi-xn9yj 6 ปีที่แล้ว +19

    Mivel Nincs Comment Írok eggyet... :D
    Paul Utánna néznél a mr mix játéknak? Eléggé Elgondolkodtató '"Horror" Cucc. Remélem Megnézed :)keep it up!!

    • @-_ricsi_-ricsi7938
      @-_ricsi_-ricsi7938 6 ปีที่แล้ว +1

      "egyet"

    • @gezadanyi4622
      @gezadanyi4622 5 ปีที่แล้ว

      Jah már csinalt

    • @LEvi-xn9yj
      @LEvi-xn9yj 5 ปีที่แล้ว +1

      Valaki Link? Nem Talaltam Meg Amug Most Nezem H Kaptam Valaszt XD

  • @dazer440
    @dazer440 6 ปีที่แล้ว

    Wikipédia+Powerpoint+Ctrl+C=Iskolai bemutató!!😁
    Remek munka mint mindig Paul!

  • @dzsikhaj1155
    @dzsikhaj1155 6 ปีที่แล้ว +4

    Szia Paul. Egy újabb klassz videóval gyarapodott a csatorna. Esetleg lehetne a molyemberről videó, mert szerintem egy érdekes téma. Esetleg ha téked is érdekel kedves olvasó akkor légy szíves like-old a kommenetett, hogy eljuson Paul-hoz. Köszönöm.

  • @Vector-lq2kc
    @Vector-lq2kc 6 ปีที่แล้ว

    Jó videó lett. Sok sikert továbbra is!!

  • @norabokanyi3558
    @norabokanyi3558 5 ปีที่แล้ว +4

    Én amikor egy ijesztő fotónál van,folyton lefelé nézek,és várom amíg elmegy az a kép...Ki van így vele?

  • @lengyelvivien7637
    @lengyelvivien7637 5 ปีที่แล้ว +1

    köszöntem végignéztem és a festményesnél mikor mondtad hogy rosszul lett az ember és idehánytam majdnem😃😂

  • @pongraczlola6672
    @pongraczlola6672 6 ปีที่แล้ว +4

    Kategória:szórakozás
    😂😂

  • @zalix2797
    @zalix2797 6 ปีที่แล้ว

    Még mindig egyből kattintok!

  • @zoltanfekete9999
    @zoltanfekete9999 6 ปีที่แล้ว +7

    13:04 miért kell íjesztgetni? :(((( xddd

  • @szecsizsolt
    @szecsizsolt 6 ปีที่แล้ว

    Ez aztán kemény lett!!:)👑👑😂😇

  • @KrugerEdgar
    @KrugerEdgar 5 ปีที่แล้ว +3

    11:09 azért ne mondjuk már a wikipédiát hivatalos oldalnak kérem... Felmegyek oda rityentek bármi kitalációt amit akarok...

  • @kibaszottnagykiraly736
    @kibaszottnagykiraly736 6 ปีที่แล้ว

    Végülis nem is akartam ma aludni... Fasza lett!

  • @asd-es3ol
    @asd-es3ol 6 ปีที่แล้ว +6

    meg se néztem de likoltam és csak most tűnt fel xdd

  • @Ocsii
    @Ocsii 6 ปีที่แล้ว

    Úristen!! Nagyon jó videó lett!!!

    • @Ocsii
      @Ocsii 6 ปีที่แล้ว

      U.i majd ajánlat haveroknak!

  • @vaddiszno722
    @vaddiszno722 6 ปีที่แล้ว +47

    Én láttam áryékembert 7 évesen karácsonykor és azt hittem hogy az a jézuska 😣

    • @ottnorbert17
      @ottnorbert17 6 ปีที่แล้ว +2

      Az kemenY

    • @okay7027
      @okay7027 5 ปีที่แล้ว +6

      @Zoliツ mint az életed

    • @okay7027
      @okay7027 5 ปีที่แล้ว +1

      @Zoliツ nyugogyj meg tipikus erőszakos gyerek

    • @jankimanki
      @jankimanki 4 ปีที่แล้ว

      Az baj ha nekem ez vicces?😂

  • @Dandelion727
    @Dandelion727 6 ปีที่แล้ว

    Kicsit beteg a hangod, jobbulast! :D

  • @petkomolnar2107
    @petkomolnar2107 5 ปีที่แล้ว +5

    "Genie" sztorijáról eszembe jut A szoba c. film..pont ugyanerről szól, érdemes egyeztetni a kettőt

  • @dezsonagy8904
    @dezsonagy8904 6 ปีที่แล้ว

    Legjobb évkezdés! Alig várom , hogy idén is alváshiánnyal küzködjek! :D

  • @NS-xn6eo
    @NS-xn6eo 6 ปีที่แล้ว +3

    Én akarok ilyen elátkozott festméyeket :D nem igazán hiszek ezekben szóval vicces lenne

  • @realadamstark
    @realadamstark 6 ปีที่แล้ว

    Jó lett! Pont ma van a szülinapom, szóval köszi ;) ! ♥